bree despain

néztem, ahogy a dermedt piros lé lassan elszivárog a lefolyón. Az-
tán kiöblítettem a tányért, majd a többi edénnyel folytattam. Olyan
forró vizet eresztettem a mosogatóba, amilyet csak tudtam. Ugyan
nem tudtam, miért, de jólesett, ahogy a forróság elnyelte a kezemet,
miközben az edényeket tisztítottam. Amikor anyu zombi
üzemmódban volt, mindig jólesett valamilyen plusz érzés – mintha
egyszerre érezném mindkettőnk fájdalmát.
Miközben az egyik lábost sikáltam, magamban azon imádkoztam,
hogy anyu senkit se lásson a hírekben, aki Jude-ra hasonlít.
Ilyenkor ugyanis felpörög, felhívja apát, és elküldi abba a városba,
államba, sőt, országba, ahol látni vélte a fiát. És apa megy, ahogyan
csaknem két hete is tette, hiszen talán most tényleg Jude lesz az.
Talán tényleg megtalálta, és végre hazahozhatja.
Amikor anyu először hitte, hogy Jude-ot látja a tévén, még én
is reménykedtem. Egész éjszaka ott virrasztottam mellette az ablaknál,
miközben apa Jude-ot kereste. Amikor azonban hazajött
– egyedül –, úgy éreztem, mintha Jude újra itthagyott volna bennünket.
Anya egy egész hétig nem evett, egészen addig, amíg meg
nem látta azt a CNN közvetítést egy kaliforniai gyártűzről, amikor
ismét úgy vélte, Jude-ot látta a háttérben. De ez is csalókának
bizonyult, és ahogy apa egyre többször nem volt itthon, anya egyre
rosszabbul lett.
Amikor apa harmadszor indult anya vad ötleteinek a nyomába –
ezúttal egy yellowstone-i medvetámadás apropóján, ahol egy sötét
hajú fiúról azt állították, hogy megmentette egy kislány életét –,
dühös lettem. Karba tett kézzel beálltam az ajtó elé, és nem akartam
hagyni, hogy apa elmenjen. Ő azonban megfogta a kezem, és
leült velem a verandán.
– Ugye ismered a jó pásztor példázatát, Grace?
• 27 •