Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

felismerése. Az angol nyelv mesterének szókincse körülbelül 10 000–100 000
szóból (egységből) áll – egy átlagemberé csupán pár ezerre tehető.
Itt van hát egy tipikus példa egy egyszerű, tömör kijelentésre, amely
agyunk behatároltságáról szól, de még nem világos, hogyan ellenőrizhetnénk
helyességét. Ami valaki számára csak egyetlen adat, az másnak talán egy összetett
kapcsolatrendszerekkel teli adathalmaz. Még a fizikára is igaz: az elméletek
– melyeket Kuhn (1972) paradigmáknak hív – bizony igen szívósak – a pszichológiában
talán némelyiküket nem is fogják soha megdönteni.
B: Ha jól emlékszem, jó szokásaid közé tartozott, hogy barátaidnak időről időre
agyról szóló „tudományos-fantasztikus” történeteket meséltél, hogy lemérd
pszichobiológiai tudásodat a tudomány egyéb területei – többek közt a fizika –
eredményeinek fényében. Most mi lesz az újabb sztori?
A: Az emberi agyműködést általában azoknak az igen összetett berendezéseknek és
eljárásoknak az elemzésével szoktuk vizsgálni, amelyek valamilyen analógiát
kínálnak hozzá: óraművektől a Furier-transzformációs hologramokon át a számítógépeken,
neurális hálózatokon keresztül a nemlineáris folyadékokig, optikákig,
és még folytathatnám. Amikor az első Furier-transzformációs hologram
elkészítése lehetővé vált – évekkel azután, hogy Gábor feltalálta a holográfiát,
valamint Leith és Upatnieks (1962) az első összefüggő fényforrásokkal (lézerekkel)
létre is hozták azt –, Keith Pennington és én az elsők között voltunk – ha
ugyan nem mi voltunk az elsők –, akik rámutattak az agy és a hologramok disztributív
memóriájának hasonlóságára (Julesz és Pennington 1965). Kutatásaink
nyomán igen sok tudós részben hivatkozott eredményeinkre – vagy esetleg újra
felfedezte azokat. Úgy véltük, ezek igen egyszerű megfigyelések voltak, kivéve
azt a tényt, hogy ez volt az első példa egy olyan analógia felállítására, amikor az
emberi agy memóriarendszerének ad hoc tulajdonságai hologramokban is
együtt jelentkeztek. Az azonban még mindig rejtély, vajon csupán véletlen egybeesésről
van-e szó, avagy ezek az igen sok mindenben megegyező strukturális
jellemzők valamifajta mélyebb, közös működési elvre visszavezethető összefüggésre
mutatnak-e rá. Az agy és a hologramok hasonlósága lehet dajkamese,
de kognitív elmélet is. Ahogy vesszük. Értelmezhetjük metatudományos állításnak,
de hihetünk abban is, hogy egy nap majd kitálalnak olyan neurofiziológiai
vagy neurobiológiai kísérleteket, amelyek segítségével e két működési mechanizmust
részletesen össze lehet hasonlítani. Az viszont tény, hogy e példa jól illusztrálja
számos pszichobiológiai elmélet behatároltságát. (Egy későbbi dialógusban
majd szó lesz egy másik „dajkameséről” is, melyben megkísérlem a
szem és az agykéreg együttesét, mint egy lencsepárt tartalmazó optikai teleszkópot
értelmezni – ez a tárgyakat a fizikai végtelenben jelenítené meg. Ezáltal
talán az is érthetőbb lesz, miért mozog szemünk az egy helyben álló tárgy megfigyelésekor.
Képzeljük csak el: lelki szemeink e teleszkópon keresztül szemlélik
az objektumot. És amennyiben ezt a kissé erőltetett magyarázatot úgy tekintjük,
mint egy bármely perceptuális állandó komplex magyarázatára szolgáló,
izomorf modellt, már nem is lesz szükségünk kísérletekre. A teleszkóp-modell
43