Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu
Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu
Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
korabeli vezető szaktekintélye, Kenneth Ogle (1964) is osztotta. Egykori radarmérnökként<br />
<strong>az</strong>onban tisztában voltam <strong>az</strong>zal, hogy a pszichológusok ezirányú<br />
meglátásai nem helytállóak. Végül is ahhoz, hogy a légelhárításban alkalm<strong>az</strong>ott<br />
álcázásokat a felderítés során leleplezzük, elég egy sztereoszkópon keresztül<br />
szemlélni a légi felvételeket – amelyek a parallaxisnak nevezett két különböző<br />
pozícióból rögzített térhatású fényképek – és <strong>az</strong> álcázott objektum rögtön előbukkan,<br />
miután mélységet nyer. A gyakorlatban természetesen nem lehetséges a<br />
tökéletes álcázás, így a sztereoszkópos megfigyelés után fél szemmel nézve is<br />
észlelhető néhány halvány cue, amelyek lehetővé teszik a céltárgy környezetétől<br />
való megkülönböztetését. Segítségül hívtam tehát <strong>az</strong> egyik első IBM 704-es<br />
nagyszámítógépet (épp ekkor kapta meg a Bell Laboratórium), és készítettem<br />
néhány tökéletesen álcázott sztereoszkopikus képet (ilyenek láthatók a 2.5a ábrán).<br />
A binokuláris diszparitás itt véletlenszerűen elhelyezett (de a két képen<br />
egymásnak megfelelő) fehér és fekete pontok (pixelek) egész számú halm<strong>az</strong>a,<br />
melyek két – egy jobb- és egy baloldali – négyzetben helyezkednek el. Ezek <strong>az</strong><br />
alakzatok monokulárisan szemlélve nem tűnnek többnek véletlenül elhelyezkedő<br />
pontok összességénél, a különböző diszparitású területek között nem látható<br />
törés vagy szakadás. Amint <strong>az</strong>onban a két szem fuzionálja a kettőt, a korrelációba<br />
lépő területek érzékelhető mélységet nyernek a fél szemmel amúgy nem<br />
látható diszparitás miatt. (Részletesebben lásd: Bernstein 1984; Hunt 1993;<br />
<strong>Julesz</strong> 1986a, 1990a, b)<br />
A 2.5b ábra hasonló <strong>az</strong> előbbi, 2.5a ábrához <strong>az</strong>zal a különbséggel, hogy <strong>az</strong><br />
RPS pontsűrűsége itt csak pár százalékos, <strong>az</strong> összeolvasztása <strong>az</strong>onban itt sem<br />
okoz nehézséget. Látórendszerünk tehát kiegészíti a térben elhelyezkedő felületeket<br />
ott is, ahol amúgy nincsenek pontok (mintha <strong>az</strong> egésznek lenne egy konvex<br />
burka). [A „kitöltés” képessége igen sok korai modellalkotót ihletett meg;<br />
lásd Grossberg és Mingolla 1985.]<br />
Azért foglalkoztam ilyen sokáig e kérdéssel, hogy hangsúlyozzam, <strong>az</strong> RPS<br />
pszichológiai bevezetése egy radarmérnök abbéli felismerésének köszönhető,<br />
hogy <strong>az</strong> <strong>az</strong> általánosan elfogadott tény, miszerint a légi felderítésben lehetetlen<br />
háromdimenziós álcázást alkalm<strong>az</strong>ni, eleddig ismeretlen volt pszichológusok<br />
számára. Saját tudományos kétnyelvűségem vezetett <strong>az</strong> RPS felfedezéséhez,<br />
pedig léggömbből vagy repülőből készített és RPS-re hasonlító sztereófényképek<br />
feltételezhetően már korábban is tucatjával álltak rendelkezésre [Babington-<br />
Smith 1977 például egy Kölnről készült légelhárítási fényképet közöl, amelyet<br />
két, igen kedvező pontból rögzítettek; ha binokulárisan nézzük, ezen még a<br />
Rajnán úszó jégdarabokat is látni lehet – különösen egyes hídpilléreknél, ahol a<br />
jégfolyam iránya megváltozik.) A számítógépek megjelenése persze lehetővé<br />
tette <strong>az</strong> ingerek optimalizálást és <strong>az</strong> ideális álcázást. Manapság már olyan dinamikus<br />
– másodpercenként 30, vagy még több képkockából álló – RPS-t is készíthetünk,<br />
melyek mélységgel rendelkező mozgó alakzatoknak tűnnek, miközben<br />
monokulárisan szemlélve viszont csupán mozgó zajminta („hó”) benyomását<br />
kelti.<br />
34
Change language