Julesz Béla Dialógusok az észlelésről - Polc.hu

hivatalos megfigyelőként én magam is jelen voltam. Ennek ellenére mióta én
magam abbahagytam a számítógép-programozást, és amióta a rendszerek mérhetetlenül
bonyolulttá váltak, mindig kényelmetlenül éreztem magam amiatt,
hogy valami véletlen hiba becsúszott – jól volt-e a foszfor utánizzása megállapítva
a képernyőn, vagy jól lett-e az inger luminanciértéke megmérve, vagy a
számítógép órája jól volt-e beállítva, vagy nem lappang-e valahol valamilyen
programvírus. Mindig megkönnyebbültem, amikor néhány évvel később kollégák
megismételték a kísérleteimet és megerősítették az eredményeket.
A véletlen hibák mellett néha az igazság meghamisítására tett határozott
erőfeszítésekkel is találkozunk. Magyarországi fiatalságom alatt, a Sztálinuralom
sötét éveinek vége felé végignéztem, amint egy könyvtárost felszólítottak
arra, hogy a Szovjet enciklopédia egyik kötetében a „Berija” címszót ragaszsza
le a „Bering-tenger” címszóval, így tegye azonnal nemlétezővé a titkosrendőrség
rettegett vezetőjét. Az olvasó talán azt gondolja, hogy a történelem
ilyen „elferdítése” csak diktatúrákban fordulhat elő, de sajnos a tudományban is
előfordul. Idevágó eset Helmholtz monumentális Treatise on Phisiological
Optic-jának harmadik kiadása (1896).
Nehéz történelmi tényeket több mint száz év távlatából rekonstruálni, de
valahogyan tudtam, hogy Helmholtz a Handbook of Phisiological Optic-ban
már megmutatta, hogy az emberek szemmozgások nélkül is el tudják mozdítani
fókuszált figyelmüket, és meglepve tapasztaltam, hogy az angolszász országokban
ezt az eredményt eléggé új vizsgálatoknak tulajdonítják (lásd például
Posner, 1980). Hiába néztem utána a HPO utolsó (harmadik) kiadásában (amelyet
J. P. C. Southall fordított angolra és az Amerikai Optikai Társaság adott ki
1924-ben, majd a Dover Publications újranyomta 1962-ben), nem találtam
semmi utalást erre a vizsgálatra. Sok év múltán fény derült a rejtélyre, amikor
Nakayama és Mackeben (1989) idézték ezt a klasszikus kísérletet a HPO második
(1886-os) német kiadásából, amit nem fordítottak angolra. Az első német
kiadás 1866-ban jelent meg, és Helmholtz Heidelbergben írta meg hozzá az előszót.
A második kiadás előszavát azonban 1885-ben Berlinben írta. 1896-ban,
két évvel Helmholtz halála után megjelent egy javított második kiadás Arthur
König előszavával. A második kiadás és a javított második kiadás is több olyan
részt tartalmaz, amely az első kiadásban nem jelent meg. Ezeket a részeket valószínűleg
König hatásának tulajdoníthatjuk, mivel több utalás is történik rá. A
második kiadás előszavában Helmholtz megköszönte König kiegészítéseit és
megmagyarázta a második kiadás szükségességét. Helmholtz ezt a második kiadást
az elsőnél jobbnak tekintette, mert nagy mennyiségű olyan új anyagot tartalmazott,
amelyek továbbfejlesztették és tisztázták az első kiadásban tett számos
állítását. Hogy segítsen az olvasónak megtalálni, hogy melyek azok a részek,
amelyek újak, vagy eltérnek az első kiadástól, Helmholtz egy „n”-et tett a
margóra. A harmadik és utolsó kiadás mégis az első kiadáson alapult, mintha az
utolsó kiadásért felelős bizottság nem akart volna König változatával (vagy az
elsőnél Helmholtz által is jobbnak tekintett második kiadással) foglalkozni. V.
23