Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (részlet) Berzsenyi ... - Polc.hu

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők (részlet)
Berzsenyi Dánielnek két Dukai Takách-lány volt az életében: az egyiknek nem hagyta, hogy
képezze magát, de feleségül vette, a másiknak versben dicsőítette a műveltségét, és szellemi
partnerének tekintette. Mindketten az unokatestvérei voltak.
Életét fiatal korától kezdve meghatározta a nők iránti vonzalom, amely gyakran talált
viszonzásra: legalább tucatnyi múzsája neve maradt fönn. Már diákéveit is a tanulásnál
izgalmasabb dolgokkal töltötte: „Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat,
embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket
megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között
elalélt” – dicsekedett később viharos tanulóéveivel. Apja döntése értelmében 13 éves
kamaszként került a kisgyerekek közé a soproni líceumba, és 19 évesen, fiatal férfiként már
igencsak kilóghatott a diákok közül. Nem csoda, hogy az iskola helyett inkább német
polgárlányoktól vett nyelvleckéket, kikkel „ugyan csak lyrice szeretkőzni előbb elkezdett,
mintsem kellett volna”. A szertelen diákéletnek dicstelenül lett vége: 1795 júliusában távozni
kényszerült a líceumból, az iskolai anyakönyv bejegyzése szerint „erkölcse nem volt
megnyerő”.
Hazakerült apjához a hetyei birtokra, amelyet a soproni szabadság után börtönnek érzett.
Versei alapján azért itt is megtalálta a módját, hogy lányokkal találkozzon. A költeményekben
megjelenő Lolli, Lili, Pyllis, Daphné, Dudi és a többiek valószínűleg a környékbeli nemesi
családok sarjai voltak. Közülük csak az utóbbit, a hetyei lelkész lányát, Perlaki Juditot tudjuk
azonosítani. Vele össze is kötötte volna az életét, de az atyai szigor nem engedett rangon aluli
házasságot. Ekkor, 23 évesen találkozott a gazdag rokoncsalád 16 éves lányával, Dukai
Takách Zsuzsannával. Néhány hónap udvarlás után megkérte a lány kezét, valószínűleg azért
ilyen gyorsan, hogy megszabaduljon apja gyámkodásától és házas emberként önálló életet
kezdhessen.
Nem tudjuk, született-e vers az ifjú feleséghez, de az esküvő utáni években megénekelt Nelli,
Emmi, Melissza, Naca és Chloé közül legfeljebb csak az egyik lehetett. A róluk szóló versek
sem maradtak volna fenn, ha a volt soproni diáktárs, Kis János költő nem fedezi fel, hogy
Dani uraság titokban verseket ír. A versek másolatait azonnal elküldte a korszak irodalmi
vezérének, Kazinczynak, érzékletesen lefestve a magányában elégiákat író egyszerű
gazdálkodót. Talán ennek a képnek akart megfelelni Berzsenyi, amikor az őt üdvözlő
Kazinczynak küldött válaszleveleiben a valóságot megmásítva írt magánéletéről. Hogy saját
magát négy évvel megfiatalította, még magyarázható azzal, hogy szégyellte hiányos
műveltségét, de rejtély, hogy miért írta a következőket feleségéről: „középszerű mindenben;
tizennégy esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem
szabadítottam, mert e részben egy kissé napkeletiesen gondolkoztam.”
Zsuzsanna valójában két évvel volt idősebb az esküvő évében, de talán csak így volt hiteles,
hogy teljesen tanulatlanként lehessen lefesteni. A Dukai Takách család könyveket tartó,
művelt família volt, szinte lehetetlen, hogy lányuk „együgyűségben” ment volna férjhez.
Lehetséges, hogy a felesége műveltségével dicsekvő Kazinczyt akarta így megbotránkoztatni
Berzsenyi. Az viszont tény, hogy négy gyermeke anyját nem tekintette szellemi partnernek. A
feleségéhez írt leveleiben csak a birtok ügyeivel foglakozik, s másoknak is legfeljebb annyit
említ róla, hogy miatta fekszik korán, mert Zsuzsanna nem szereti, ha pazarolja a gyertyát, és
a „versfirkálásért” is korholni szokta. Pedig továbbra is kereste a nőket, akikkel
„társalkodhat”. Ilyen lehetett az az ismeretlen barátné, akihez híres levéltöredékét írta, amely
beteljesült, de reménytelennek ítélt szerelmi kapcsolatról tanúskodik: „Még két mulatótárs

van ébren mellettem: / A szelíd szerelem hamvadó szikrája / S bús melancholiám szomorgó
nótája.”
38 éves volt, amikor végre megtalálta azt a lelki társat, akit keresett: felesége és saját maga
unokatestvérét, a 19 éves Dukai Takách Juditot. A Malvina néven verselő lány hirtelen
robbant be az irodalmi közéletbe, verseit levelekben küldték egymásnak az írók, állandó
meghívottja volt a keszthelyi helikoni ünnepségeknek, ahol a magyar Szappho-ként
ünnepelték. Berzsenyi egyik önkéntes mentora lett fiatal rokonának, akit Dudinak becézett, s
többször is meglátogatott otthonában. „Dudi a legvirgoncabb, leglelkesebb társalkodó
mindazon asszonyok között, melyeket én valaha esmértem” – írta róla Kazinczynak. A költő,
aki azzal dicsekedett, hogy feleségét együgyűségben tartja, megírta a magyar irodalomtörténet
első nőemancipációt sürgető versét – Dukai Takách Judithoz, aki nem akar a férfi ösztönök
„szenvedő edénye” lenni. „Te megboszúlva méltóságtokat / Kihágsz nemednek szűk
korlátiból, / Melyekbe zárva tartja vad nemem.”
Van, aki szerint szerelmi viszony is szövődött közöttük, de erre semmi bizonyíték nincsen.
Sőt, míg a más nőkhöz írt versekben hamar előkerül a csókok és enyelgés emlegetése,
Dudinak nem írt ilyesmiről. Valószínűleg az őt megértő, régóta vágyott szellemi partnert
találta meg benne. Nem sok közös pillanat jutott nekik. Szinte egyszerre hagyták abba a költő
pályát: Berzsenyi Kölcsey bántó kritikájától némult el 1817-ben, Dudi pedig egy évvel később
férjhez ment, és innentől kezdve legfeljebb az asztalfióknak írt. Meghalni is egyazon évben,
1836-ban haltak meg – a költőtársaktól jórészt elfeledve, betegen. Berzsenyi Dániel 60, Dukai
Takách Judit 41 éves volt. Dukai Takách Zsuzsanna egészen 1848-ig élt, valószínűleg sosem
tudta meg, hogy kora egyik legnagyobb költője mellett élte le az életét.
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők – Magyar irodalmi szerelmeskönyv
Corvina Kiadó, 2012