Úttalan utakon - VadVilág Megőrzési Intézet - Szent István Egyetem

autópályák vadátjárók nélkül
Úttalan utakon
Adott egy gyorsforgalmi útszakasz, az azt övező (élőhely-védelmi kerítés)
„vadkerítés”, autósok és a területet körülölelő élőhely (vadászterület) színes
élővilágával. Az autósok haladni szeretnének – mégpedig gyorsan és biztonságosan
–, az élőlények (a vad) élni. Ez a két dolog nem tűnik ellentétesnek,
mégis a valóságban szinte megoldhatatlannak látszó problémákat vet fel.
az utóbbi időben vadászati lapokban és
egyéb médiumokban több cikk is megjelent,
mely a vad és az úthálózat konfliktusáról szól.
Ezért is kezdtünk el előbb alapinformációkat
gyűjteni, hogy más európai országokban
hogyan próbálják megoldani ezeket a problémákat
(erről szóló írásunkat bővebben lásd:
Heltai, M. és Szemethy, L. 2009. tilos az
átjárás. vadászlap 18/2/:87­89.), másrészt
megterveztük és végrehajtottuk első saját
vizsgálatainkat.
Állatok a sztrÁdÁn
a „sztrádán” közlekedőnek jogos elvárása,
hogy gyorsan haladhasson, ne kelljen az úton
tébláboló kisebb­nagyobb állatoktól (esetleg
emberektől) tartania. a jogi háttér ezt
igyekszik alátámasztani – az ország egész
területén a gyorsforgalmi utakat élőhelyvédelmi
kerítéssel kell övezni (Magyar Útügyi
társaság /2007/: Út 2­1.305:2007 sz.
útügyi műszaki előírás). a szakirodalom és
persze a gyakorlati tapasztalatok azonban
azt mutatják, hogy minden óvintézkedés
ellenére a vad bejut az út területére. a bejutott
állatok többségének az élete – kis test mé retükből
adódóan – feltűnésmentes gázolással
ér véget. az már viszont mindenkinek szemet
szúr, amikor egy nagyvaddal történő ütközés
32
során a gépkocsi vezetője vagy utasai életveszélyesen
megsérülnek. Egy ilyen balesetben
mindenki vesztes, a károk óriásiak
lehetnek, az emberélet pedig pótolhatatlan…
azt sem szabad elfelejteni, hogy az
egészséges, szaporodóképes populációk fennmaradásához
sok esetben szükséges nagyobb
távolságok megtétele, a nagyobb testű és
mozgásigényű fajoknak pedig természetes
mozgásigényét kell tudni kiszolgálni. az
egyes fajok érdekében és általában az élő­
helyek felszabdaltságának elkerülésére építik
a különböző típusú vadátjárókat, biológiai
vagy ökológiai felül­ és aluljárókat. Ezeket a
legtöbb esetben hosszas vizsgálatok után, a
pályatestek kialakításával együtt építik meg,
de szükség esetén utólag is elkészíthetők.
a régebbi hazai autópályákon még nem
készültek ilyen átjárók; az újabb szakaszokon
már igen, de ezeket is sok kritika éri. Igen sok
esetben ennek az indoka vagy valós oka a
pénzhiány. azaz túl sokba kerülnének a
vizsgálatok, és hát egy­egy átjáró megépítése
is valóban százmilliós nagyságrendű be ruházás.
ugyanakkor az autópályák alatt és
felett számos keresztező létesítményt kell
megépíteni a beruházóknak. Úgy gondoljuk,
hogy ezeket számos faj használhatná
átjáróként, különösen, ha kialakításuk ennek
megfelelő volna. azaz kettős célú létesít ményeket
alkalmazhatnánk a költségek csökkentésére.
Ezt a problémakört feszegetve és megoldást
keresve terveztük meg munkánkat.
az M3 autópálya Gödöllő és Bag közötti
szakaszán dolgoztunk Ezen a részen nincs
vadátjáró, habár az út egy korábban egybefüggő
erdőt (élőhelyet) vág ketté. Egyrészt
vizsgáltuk az élőhely­védelmi kerítést, hogy
megtudjuk, mely fajok támadják azt leginkább,
másrészt autópályát keresztező létesítményeket
vettünk górcső alá, arra keresve a
választ, hogy ezeket (pl. csatornaátvezetés,
földút átvezetése pálya alatt vagy felett,
patak­áteresz stb.) használhatja­e a vad átjárónak.
Sokféle módszert vetettünk be,
köztük a legjobbnak tartott mozgásérzékelős
digitális kamerát is. ahhoz pedig, hogy
ne csak a saját adatainkra támaszkodjunk,
az állami autópálya­kezelő Zrt. nyilván tartásait
is segítségül hívtuk; ezúton is köszönet
készségességükért.

tapasztalatok
a „többcélú ÁtjÁrókról”
Öt olyan létesítményt vizsgáltunk, mely az
M3 autópályát keresztezi. az ötből kettő
csatornaátvezetés, egy patakáteresz, kettő
pedig földútátvezetés (egy aluljáró és egy
felüljáró). tulajdonképpen csak az egyik
csőáteresz (a gödöllői) esetében nem találtuk
bizonyítottnak, hogy vad használta volna.
Ennek oka egyszerű: az év nagy részében a
cső déli felében áll a víz. a másik csőátereszt
a vad gyakran használta (kutya, róka és annál
kisebb termetű állatok). Itt egy érdekes
problémáról kell szót ejteni: a csőáteresz
északi nyílása az élőhely­védelmi kerítésen
kívül, míg a déli nyílása azon belül helyezkedik
el, mintegy nyitott kapuként ahhoz, hogy a
vad feljuthasson az autópályára.
a felüljáró a hajdani erdőtömb autópálya
által elválasztott két felét köti össze; ma
turistaút visz rajta. turisták, kutyát sétáltatók,
babakocsis kirándulók, biciklisták,
quadosok, terepmotorosok teszik szinte
állandóvá az emberi jelenlétet a felüljárón,
33

lehetetlenné téve a vadátjárás vizsgálatát
(a nyomcsapdákat gyorsan összejárják, a kamerát
pedig nyilván nem találnánk ott, ahol
hagytuk, hiszen a híd korlátjához láncolt
biciklim is erről az átjáróról „tűnt el”…).
Mindezek ellenére sikerült megörökíteni
egy gímszarvas nyomát a friss karácsonyi
hóban. azaz még egy ilyen zavart, keskeny,
egyáltalán nem megfelelő kialakítású hidat
is használatba vehet legnagyobb vadfajunk.
az aluljáró és a patakátvezetés közös jellegze
tessége, hogy a kis és közepes testű
emlősökön kívül igen gyakran őzek is
használják azokat. az átereszben többször
találtunk vidranyomokat is.
Ezek a létesítmények tehát alkalmasak
vadátjárás biztosítására, tervezésükkor ezt
két okból is szem előtt kell tartani. Egyrészt
költséghatékonyabbá tehető a beruházás, ha
a vadátjáró funkció nem bukik meg bizonyos
apróságokon (pl. elvezetés hiányában megáll
a csőátereszben a víz). Másrészt ezek a
létesítmények akkor is működhetnek vadátjáró
ként, ha ezzel nem számolunk a ter vezéskor,
ami veszélyforrások keletkezéséhez
34
vezethet (lásd a csőátereszt, amelynek egyik
vége kerítésen belül, a másik azon kívül van,
így tulajdonképpen az átgondolatlan tervezés
folyosót nyit az állatoknak a mentett oldalra
való bejutáshoz). Ezek a többcélú átjárók
nem helyettesíthetik a direkt vadátjárókat, de
nagy szerepük lehet az autópályák fragmentáló
(élőhelyeket feldaraboló) hatásának
csökkentésében.
tapasztalatok
a „vadkerítésről”
Minél hatékonyabb egy kerítés, annál kevesebb
állat tud bejutni a mentett oldalra.
az erről szóló adatok értékelésekor a következő
eredményeket kaptuk. 2002 és 2007
között az M3 autópálya 29+200. és 42+200.
kilométerszelvénye között a pálya területén,
tehát az általunk vizsgált szakaszon 12 felismert
állatfaj összesen 184 egyedének
tetemét találták meg. nyilvánvaló, hogy
ebben a statisztikában csak a közismertebb
és nagyobb testű állatfajok szerepelnek. a
kisebb testű fajok tetemeit valószínűleg meg
sem találják, vagy nem foglalkoznak vele (így
ne csodálkozzunk, hogy a felsorolt fajok
között hüllők és kétéltűek nem szerepelnek).
természetesen előfordulhatnak bizonyos
besorolási pontatlanságok is. valószínű továbbá
az is, hogy ennél jóval több állat hullott
el az autópályán, hiszen az adatokban csak a
pályatesten talált tetemek szerepelnek.
a négy legnagyobb gyakoriságot mutató
faj a kutya, a róka, a vaddisznó és a macska.
leginkább talán a vaddisznó magas előfordulási
arányán csodálkozhatunk. Súlyánál
fogva igen nagy anyagi károk és meglehetősen
súlyos sérülések történhetnek az általa
okozott vadbalesetekben. rendőrségi adatok
szerint 2000 és 2007 között a vizsgált
szakaszon 94 vadelütést regisztráltak, a
keletkezett becsült anyagi kár összege 60
millió forint felett volt.
de hogyan lehet, hogy ennyi állat bejut az
autópályára? a 29. és 34. kilométerszelvények
között többféle hibát találtunk. általános,
hogy a drótfonat nincs megfelelően a talajba
süllyesztve. a gyakorlatban szükséges lenne
a kerítés lesüllyesztését a dróthálónak a
támadott oldala felé hajtásával kombinálni,

és úgy visszatemetni. Ez nagyban megnehezítené
az aláásást, lévén, hogy az állat ásás
közben a dróthálón állna. Szintén általános
hiba, hogy a kerítés nincs megfelelő módon
illesztve a pályát keresztező műtárgyakhoz.
Gyakori probléma még a kerítés rongáltsága
(a drótfonat át van vágva) és a talajpusztulás
okozta lyukak a kerítés alatt.
talán az előbb felsorolt okok miatt is, a
29. és 34. kilométerszelvények között összesen
88 darab, többnyire állat készítette lyukat
találtunk. Egymástól való átlagos távolságuk
tehát kevesebb, mint 50 méter. Ez igen jól
szemlélteti a kerítésre nehezedő nyomást.
közvetlenül a kerítés mellett fényképeztük
őzet, borzot, rókát, sőt még vaddisznót is.
két faj (borz és róka) esetében sikerült lencsevégre
kapni még azt is, ahogy – kihasználva
annak elégtelenségeit – átjutnak a kerítésen.
kiút a csapdÁból
az óvintézkedések ellenére a mentett oldalra
került vad számára biztosítani kell a kijutás
lehetőségét, különben a „bentragadt” egyed
közlekedésbiztonsági kockázatot jelent. az
országban sokfelől érkeznek hírek közvetlen
az autópálya mellett legelésző – legtöbbször
– őzekről, kijuttató­berendezésekkel (rámpa,
kiugrókapu) mégsem találkozunk. Így
fordulhatott elő, hogy vizsgálatunk alatt a
30+434. és 32+610. kilométerszelvények
között a pálya és a kerítés közötti keskeny
„zöld” sávban egy őzbak végig megtalálható
volt. az autópályán való átkelésére semmiféle
jel nem utalt. Először 2007. július 3­án
sikerült fényképet készíteni róla, ám bejárásaink
során már 2007 áprilisában is
megfigyelhettük. azóta többször is megörökítettük,
még kézi fényképezőgéppel is.
az autópályákat keresztező létesítmények
tervezésekor mindig figyelembe kell venni az
esetleges vadátjáró­funkciót, sőt, lehetőleg
úgy kell elkészíteni azokat, hogy a lehető
legjobban megfeleljenek ennek a célnak is.
az élőhely­védelmi kerítések telepítésére
nagy gondot kell fordítani, a drótfonatot a
földbe süllyesztve a támadott oldal felé kell
visszahajtani, és úgy visszatemetni, hogy ne
tudjon a vad aláásni. a kerítést egészen a
csatlakozólétesítményekig kell vinni. Meg
kell oldani az óvintézkedések ellenére pályára
jutott állatok kijuttatását. különösen olyan
helyen, ahol a korábban egységes élőhelyet
vágja át az autópálya, (mint a vizsgált
területen elhelyezkedő erdő esetében is) – az
élőhely­védelmi kerítés önmagában nem
jelenti a közlekedésbiztonság megvalósulását.
Sőt, megfelelő átjárók létesítésének hiányában
akár kidobott pénznek is tűnhet.
Ezért még itt is kiemelendő, hogy az
élőhely­védelem és a közlekedésbiztonság az
autópályákon csak együtt valósulhat meg,
ennek érdekében pedig egyszerre kell megoldani
az átjutás – kizárás – kijutás problémáját.
Ha tehát ebből a háromból bármelyik
hiányt szenved vagy nem teljesül, abban az
esetben mind az élőhely­védelem, mind pedig
a közlekedésbiztonság sérülni fog.
Markolt Ferenc, Kiss Gyula és Heltai Miklós
Szent István Egyetem,
Vadvilág-Megőrzési Intézet
35