v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

Február 23. szombat Ma kitomboltuk magunkat, a konyhában, lévén keksz sütés és
nagymosás. Most már a nagymosást is meg kellett csinálni, mert mosónőt még
protekcióval sem tudtunk kapni. El is fáradtam a sok gyúrás – nyomkodás -
kicsavarásban, de ez nem baj, fő, hogy túl vagyunk rajta s most megint csend lesz 1-2
hétig. Mialatt én a mosással foglalkoztam, azalatt Anyus egy jó csomó kekszet sütött. Tán
3 h -kor már minden kész volt, sőt a konyha felmosva, a kályha és a kiöntő rendesen
kitakarítva. Te tudod édes Edókám, hogy Anyus milyen pedáns a konyharendre, hát nekem
is be kell tartani ezt a házirendet, mert attól tartok, hogy a „Nagysága” felmond vagy
elküld felmondás nélkül. Ugye jó megszólítást használtam? Kíváncsi vagyok arra, hogy
otthon most mi a divat. Ma egész nap szépen egyenletesen havazott s így a hótakaró most
már rendes. Hóekék járnak az utakon, mert bizony a havacska 30-35 cm vastag. Különben
ma elég nagy sürgés-forgás van a falu ifjúsága körében, mert színi előadás és farsangi
(jelmezes) táncestély is lesz. Persze mi nem megyünk sehová. Kinek is van kedve még
emberek közé is menni? Örülök, hogy Anyus jobban van, dolgozgat a ház körül,
elbeszélgetünk sok mindenféléről, de csak mindig „otthon” lyukadunk ki. Vajon lesz e még
valaha igazi jó, egyszerű, de meghitt, meleg otthonunk?Olykor persze az „öreg Gyurit”
mossuk, hogy hát nem küld levelet, s el sem tudjuk képzelni, hogy most az idetelepítési
vonattal, amelyet magyar rendőrök kísértek ide, miért nem jött nekünk hosszú, várva-várt
levél? Na de nyugodj meg Gyurkó, mert a szidásokból többi pesti rokonainknak hasonlóan
kiadjuk az őket megillető porciót. Menci, Menci, ejnye Mencike! Maga hát mért nem
ír?Hiszen Sopronba még telefonált is és levél is jött elég sűrűn. Hát Jóska bá’ Te mért
nem üzensz a Vöröskereszt útján? Képzelheted, hogy Édesanyánk egészségi állapota
mennyire érdekel bennünket. De az sem közömbös nekünk, hogy Ti hogy vagytok, van e
állásod v. kapsz e nyugdíjat, miből éltek? Aztán jön az Edó, Klári, Zoli, Mami, és így sorra
mindenki megkapja a neki járó szidalmakat és szemrehányásokat. Sokszor azt hisszük,
hogy bizonyára írtatok is, de a futár nem volt jó. Vagy pl. Anzsi, aki holt biztosan nálatok
volt Edócim, mért nem váltja be síró szemekkel tett ígéretét? Pláne amint halljuk, hogy L.
Jenci simán úszta meg a hazaérkezést, hát mért nem üzen v. ír? Na meg Mami és Klári
akik annyi emberrel érintkeznek, mindent kiagyalnak, hát miért nem küldik el Zolika
leveleit, mert ebben a famíliában ő az íródeák az eszemadta aranyköpésekkel! Így telnek,
múlnak a napok, a várást már megszoktuk, de azért mégis abban reménykedünk, hogy nem
sokára eljön a hazamenetel időpontja. Hiszen, ha némi iránymutatást kaptunk volna,
akkor nem borzongana a hátunk tőle, de mivel semmit sem tudunk, hát mit tagadjam,
fázunk tőle, úgy mint mindenki a bizonytalanságtól.
Február 24. vasárnap Csendes, esemény nélküli. D.u. N. Géza ezds.-ék , majd a fiatal
Pekáry házaspár volt itt látogatóban. Jó kis traccsparti volt. Na találjátok ki, hogy miről?
Hát miről lehetne másról, mint a hazamenetelről!!! Szegény N. Gézáéknak igen szép
öröklakása volt a „Márvány menyasszonnyal” szemben, de bombatalálat következtében
teljesen le és kiégett. Most nincs semmijük, mert a magukkal hozott holmijuk nagy részét
meg el kellett hagyniuk. Hatvanon jóval felül, ez a derék „Vaskoronás” katona, aki élete
és múltja után bizonyára más sorsot érdemelt. Azért írok róla néhány sort, mert Edókám
bizonyára emlékszik erre a kis szürke töpörödött bácsikára. Mindig csizmában járt és
sietett. Pekáryék helyesek, csinos fiatal pár. Mária kisbabát vár 4-5 hónap múlva. Vissza
gondolok arra, hogy még nyár volt, amikor esküvőjükön tanú voltam. Nem hittem volna,
hogy a telet, s talán ki tudja, a jövő nyarat is itt töltjük. Ilyenkor mindig elfog a honvágy, a
vágy utánatok édes gyermekeim s a keserűség. Mi lesz, hogy lesz, mikor lesz? Tolom a
napokat, pedig már 1-2-re itt lesz a Húsvét s addigra ki tudja, mi lesz velünk. Szeretnénk
452