v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

adtunk a jó Istennek, s bizony már jó késő volt amikor ágyba kerültünk. Anyu még
varrogatott, - most már némileg jobban van s így pótolja amit eddig mulasztott – mert sok
sürgős kérelmekkel jött elő Sárika.
El kell mesélnem, hogy a mi két fiúunokánk legújabban főleg babákkal játszik s minden
más fiús játékot mellőzve, csak babát kérnek. De pólyás baba nem kell, mert az sokszor
bepisil, avval sok baj van. (Mondja Lacika, ahelyett hogy huszárokat, vagy katonákat
kérne.) Már kerestem is itt a városban valami kedves babát, mert eddig csak házilag
gyártott szörnyetegeket dajkálnak, pólyázgatnak, ringatnak. Ez ugyan nem újdonság, de
hogy az én fiú unokáim is babázni fognak, azt nem hittem volna. Kicsi drága Korondim,
remélem, Te nem babával játszol, hanem, hanem nem is tudom, mit mondjak, mert hiszen
most katona, ágyú, repülőgép, tank tiltott játékszer! De marad még a ló és autó. Legyél
ezeknek híve s legyél idővel autón járó állatorvos úgy mint Ali bácsid. Vajon kaptatok már
hírt tőle? Mint már régebben jeleztem, írtam neki, de ő bizony nem válaszolt. Talán már
haza is ment, Magyarhonba! Délután beszéltem telefonon Sáriékkal. Laci holnap
Passauba megy, s így bejön Anyusért. Pápaszemet szeretnénk Anyunak mást, mert eddigi
üvege úgy hisszük, gyenge. Csak ne havazzék az éjjel! Szervusztok gyerekek!
1946 január hó 30. szerda. Tegnap du. Laci tényleg eljött Anyuért s Pockingot
(Schlupfing) megjárva, este ½ 9-kor jöttek meg, de nem sokat végeztek. Anyu szemüvege
még jó, - az orvos szerint még vagy három évig jónak kell lennie – s így csak a gyakori
(szélben) könnyezés ellen adott valami cseppeket s mást semmit. A szemnek nincs semmi
baja, így hát a fejfájás oka mégis csak reumatikus eredetű. Sajnos. Az utazás Anyut
nagyon kifárasztotta, mert havazás, rossz út és köd miatt bizony majdnem 2 1/2 óra kellett a
28 km-es útra, ami rém sok. Visszafelé aztán nem a hegyeken keresztül jöttek, elmentek
Sáriékat meglepni Schlupfingba s csak estére jöttek meg. Én persze tűkön ülve vártam
őket. Ja igen elfelejtettem megírni, hogy azt a falu részt (tábor de barakk) ahol Saciék
most laknak, „Schlupfing”-nak hívják. Ez különben közel van egy még szebb nevű
községhez, Eholfing-hez. Mi magyarok szinte szégyenkezve mondjuk ki ezeket a díszes
neveket. Nem baj, fő, hogy szerencsésen megérkeztek.
1946 január utolsó napja Egyik nap a másik után, hol izgalommal, hol események nélkül,
elmúlt és lepergett a téli időszak legfontosabb hónapja is. Nem sajnáljuk, azt hiszem senki
sem sír utána, mert mindenki erősen tartott tőle. Féltünk a hidegétől, féltünk a hazafelé
való kényszerutazástól s majd attól ami otthon várt volna ránk, a nincstelen hideg
fővárosban. Jó Istennek hála, hogy semmi bajunk sem volt, hogy Anyus is némileg jobban
van. Sajnos állandó javulásról szó sincs. Ma hallottuk, hogy szegény Bártfai elvesztette
állását, Jenci meg 6 éven át nem léphet elő. Állítólag valaki írt Bpestről, reméljük, hogy
mi is kapunk nemsokára levelet tőletek. Biharné (Loli) nagyban csomagol, holnap indul el
a titokzatos új helyre. Isten vele, őt sem fogjuk siratni.
1946 február hó 1.-én péntek Délelőtt itt volt Hark. Róbert, kedves, szolid, finom fiú.
Szeretjük, ha jön, mert ő sokat járkál, sokakkal találkozik, s így tájékoztat bennünket a
környékbeli magyarokról. Rádiót is rendszeresen hallgat s így olyant tudunk meg tőle,
amit egyébként nem hallanánk. Ugyanis mi teljesen visszavonultan élünk, csak kettecskén
vagyunk bús öregek és senkivel semmivel nem törődünk. Elkészítjük a mi napról napra
egyszerűbb ételkénket, elintézzük bevásárlásainkat, egyet-kettőt sétálgatunk, aztán
„Schluß”. Igen ritkán megyünk valahová, ha már az illetők legalább 2-3 szor voltak
nálunk.csak akkor örvendünk, ha Anyus fájdalmai némileg enyhültek s ha Saciékról
hallunk. Sacinak és a gyerekeknek mindig nagyon örülünk, de Laci mindig csak pár percre
ugrik fel hozzánk, aztán fut a garage-ba, vagy valami más ügye után, s így vele alig tudunk
444