v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

Semmit sem tudunk sehogyan sem tudjuk elképzelni jövő életünket. Laci szidja szegény
öreg Európát, Bih. Bandi sem akar hazamenni s mi öregek mégis csak haza vágyunk, hogy
magyar földbe jusson testünk, hogy legalább ne szakadjunk el őseink poraitól.
1946 január 10-én Köszönöm édeseim a névnapi gratulációtokat. Képzeletben mind-mind
itt voltatok. Apraja nagyja, fiatalja-öregje. Jeges eső lévén Laciék nem jöttek el, de annál
kiadósabb idegen vendégünk volt id. Vattayné (Beruka), egész du. itt ült és szóval tartott.
Elrontotta békés nyugalmunkat. Persze Loli mamával garnírozva.
Lélekben bizonyára itt is voltatok valamennyien, ki-ki a maga kedvességével, hogy az én
szomorú szívemet felvidítsátok, hogy elfelejtessétek velem mindazt, ami igen gyakran
szemembe varázsolja könnyeimet. Pici Gyurikám talán már verset is csacsog, hiszen ő
már nagy legényke. Szóval így telt névnapom itt az idegenben.
Január 11-én ma nagy idegesség lepte el valamennyi griesbachi magyart, mert az a hír
támadt és tartja magát még most is, hogy mégiscsak eltanácsolnak bennünket innen. Sok
ravaszság irányítja sorsunkat, sokszor úgy volt már, hogy el kell mennünk rövidesen,
aztán megint lecsillapodtak a hullámok, a zivatar, maradhattunk, hát most is bízzuk a jó
Istenre, és ha kell, hát megyünk. Ha van olyan amit itt még át kell szenvednünk, hát állunk
elébe, hiszen sorsunkat nem kerülhetjük el. Csak már egyszer megszünne ez az állandó
bizonytalanság.
Január 12-én Szombat. Tegnapra is vártuk Laciékat, de nem jöttek. Ma délelőtt azt
telefonálta Laci, hogy ma sem jönnek, hanem kirándulnak Garmisch-Partenkirchenbe
Jencivel és Sárival vagy 2 napra, hogy azt a természeti csodát, a „Zugspitzét” Sári is
meglássa. Lackót addig valami ismerősöknél hagyják, a kis Öbi továbbra is a mi
vendégünk maradt. Ez alkalommal Laci megsúgta, hogy tegnap azért nem jöttek
Griesbach-ba, mert autójával felborultak. Igen síkos volt az út és autójával valahogy fejre
álltak. Alig tudtak az autóból kibújni, de egy ablaktörésen kívül más bajuk nem lett.
(Szerk.megj.: Jenci kezét kicsit megsértette a törött üveg, s anélkül, hogy észrevette volna,
összekente az arcát. Laci bá visszaküldte a táborba, hogy szóljon a lengyeleknek,
segítsenek a kocsit talpra állítani. Azok a vért meglátva, rögtön kérdezték, mi lett a
doktorékkal? „Die sind dort geblieben!” azaz: Ott maradtak! – kétértelmű, ”meghaltak”
-nak is érthető, úgyhogy kezüket, lábukat törve rohantak a kocsihoz.)
Örülök kirándulásuknak, mert igazán gyönyörű vidéket lát Saci. Jenci már több ízben járt
ott s úgy látom, most is szívesen megy oda. Talán valami kislány van a háttérben? Nem
tudom, de úgy érzem.
Nagy napom volt ma. Szomorú öregségem egy újabb fordulópontjához értem.
Szabályszerű „nagymosást” végeztünk drága jó Anyussal. Kora délelőtti órákban
hozzáfogtunk és 15 órára végeztünk. Közben nem ám kényelmesen ülve ebédeltünk, mint
azt a jó, igazi mosónők megkövetelik, hanem állva, munka közben, láboskából, hogy
kevesebb edény legyen a mosogatásnál. Csak a kis Öbi nem akarta megérteni, hogy mért
ül ott a konyhaasztal mellett egyedül, míg Nagyszülei feltűrt ingujjban állnak, járnak fel
alá a konyhában s egyszer itt, egyszer ott tesznek-vesznek valami előtte eddig ismeretlen
munkát. A végén a konyhát sk. kisepertem és felmostam. Ez azt hiszem, már a
demokratikus élet lovagjává ütött. Megmutattam, hogy megállom a sarat ebben a nehéz
világban is. Bizony, kemény, meg nem érdemelt sors. Meddig bírjuk?
Január 13, Vasárnap Különös időjárás, reggel eső, délben erős, nagy pelyhekben hulló
havazás, estefelé orkánszerű szél. Sáriék már valahol Garmisch körül vannak, nálunk
egyébként csendes vasárnap. Bih. Bandi volt ma itt búcsúzkodni, mert holnap kb. 600 kmes
útra indul apját keresni. Ez ugyan csak ürügy, mert mást tervez. A kedélyek némileg
440