v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

Kedd, XII. 11.-én. Sem tegnap, sem ma esemény nem fordult elő. Ma a fáskamrában ahol
szénmaradékokat fedeztem fel, kapargattam és bizony igen szép eredménnyel. Majdnem
150 kg szenet kapargáltam össze, de közben mindig azokra a szegény emberekre
gondoltam, akik a szeméttelepen kapargálnak össze mindenfélét, vagy akik a „Cséri”
koksznak nevezett salakot szedik tüzelőnek. Nem baj, mert az eredmény megéri a
fáradtságot. Most már vígabban fogjuk átélni a december – január havát; a Szent este is
melegebb lesz. Valószínűleg Sáriéknál leszünk, de lehet, hogy ők jönnek ide.
Pockingból ma ismét nem jó híreket hallottunk. Karavánok megakadtak, hogy miért, azt
nem lehet megtudni, a táborban levő emberek pedig fagyoskodnak és éheznek. Istennek
hála, hogy mi itt maradhattunk. Holnaptól kezdve leegyszerűsítjük a háztartást. Hetente 2szer,
de legfeljebb 3-szor főzünk, de akkor annyit, hogy a többi napokra is elég legyen. Így
kell takarékoskodjunk a tüzelővel, mert nagyon fogy, pedig amennyit csak lehet,
takarékoskodunk. Igaz eddig még nem fáztunk, de nem is voltak még igazi hideg napok.
Csütörtök, XII. 13.-án 1945. Öröm nap. Leveleket „kettőt és kiadósat” hozott a posta.
Ritz Sándorné adta fel a Passau melletti Grubweg-en. Edó, Gyuri, Menci, Oci, Baba és
Géza írtak. Sajnos e levelek mind-mind még X.24-25.-iki keltűek. Egy van köztük amely
XI.6.- iki dátummal ékeskedik. Egy része másodpéldány a pár nappal ezelőtt érkezett Edó-
Gyuri sorainak. Minden sorban hívnak haza, felénk tárja mindenki karjait és szeretettel
várnak. Jó érzés kedves sorok, de azért én is azt mondom, - Anyus is így vélekedik – hogy
jobb volt itt maradni és a tavaszt várni. Azt hiszem hazafias szempontból is jobb ha drága
jó hazánk nehézségein azáltal segítettünk, hogy nem szakadtunk a nyakába mi is ellátás,
fűtés és egyéb szempontból. Olvassuk soraitokból, hogy megvagytok, de elég küzdelmes az
életetek valamennyieteknek. De azért is jó volt maradni, mert képzeljétek el, a 4 héttel
ezelőtt táborba tömörített tömeg még ma is változatlanul rossz körülmények között ott van
és fázik. Ez lett volna a mi sorsunk is. Anzsiék után szinte lezáródott a haza utazás, viszont
meg az ő elmenetelük előtt semmi levelet nem kaptunk tőletek s így nem tudtuk magunkat
mihez tartani. Ez már így volt megírva a bibliában, hogy „ne menjetek tavaszig”. A sok -
sok írásban senki egy betűt sem ír szegény, beteg jó Anyámról. Vajon Ő is olyan keveset
tud meg rólam tőletek, mint én őróla? Ez ami fáj édes gyermekeim!
(Szerk. megj.: Beteg Édesanyja 2 nappal később Rákospalotán elhunyt!)
Géza bácsi azt írja, hogy nyugdíjra vagy valami ellátásra ne számítsak. Ezt ő tudja, mint
igazoló bizottsági tag. Miből fogunk akkor megélni? Vagy mi már az éhenhalásra vagyunk
kárhoztatva? Majd neki állunk valami munkának és megkeressük azt az egy tál ételre való
pénzecskét. Anyu olyan ügyes a gyerekruhácskák varrásában, hogy az igazán bámulatos.
Csak egészség legyen, akkor majd ő varrogat s én leszek a csomagoló és a kifutó. Persze,
hogy ez nem minden vágyam, de ha más nem lesz, úgy ezt is megcsináljuk, csak nem
szeretnénk senkinek a nyakába szakadni, terhére lenni. Várjuk Sárikánkat, mert már pár
napja nem tudunk felőlük. A kis dundi Öbi itt van és páratlanul jól viselkedik. Olyan
aranyos szófogadó jó gyerek. Lackó nélkül mindig így van. Pá mára.
Péntek XII.14.-én Lapot írtam Retznek Grubwegbe továbbítás végett. Talán megkapjátok
új esztendőre, vagy egyáltalán nem, mert nem tudom, hogy lesz e módja a továbbításra.
Fogam sajog, hol az egyik, hol a másik, tulajdonképpen azt sem tudom melyik. Olykor úgy
érzem, hogy valamennyi. Ebédnél a levesbe, uzsonna-reggelinél a kávéba aprítom még a
közép puha kenyeret is annyira kínoz a fájdalom. Szóval megint abba a korba jutottam,
amikor a kenyér „bele aprítva valamibe” jó. Szomorú az élet, jobb volna már nem létezni.
Jó hogy drága Anyuskánk itt van mellettem, mert ő tartja bennem a lelket.
434