v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

újra füstre akasztattuk. Sajnos csülök nélkül. A sonkát őrizzük a hazameneteli útra. Hátha
talán mégis el kell menni, akkor jó lesz. Ha meg nem megyünk, úgy, Karácsonykor a
nyakára lépünk.
Hátizsákomat kofferre váltottam át, mert állítólag a hátizsákot a vonaton elveszik. Annyi
mindenfélét beszélnek az emberek, hogy senki sem ismeri ki magát. Jó cserét csináltam.
Szerda, XI.21. Későn keltünk ma, mert Anyus nem jól van. Gyomrával baj van,
étvágytalan, semmire nincs gusztusa. Karlsbadi kúrát kezdett, mert az a múltkor használt.
A folytonos étvágytalanság miatt fogy, ahelyett hogy hízna, felszedne valamit a 7 sovány
esztendőre. Istenem, édes jó Istenem, csak Anyu ne legyen beteg. Segítsd őt mennyei
Atyánk.
Ma itt a világszerte ismeretes „Rottali” nehéz bajor lovak és tenyészmének díjazása
kiállítása volt. Vajon nálunk mikor lehet megint tenyészállat vásár és kiállítás? Egyébként
csend, nyugalom, tanácstalanul éldegélünk tovább. Haza-haza, hazamenni de jó volna.
Tegnap Anyussal egymást támogatva, elszavaltuk a „Kis lak áll a nagy Duna mentében”
című Petőfi versikét. Oly kedves, oly boldog percek voltak ezek. „… könnyben úszik két
szemem pillája, valahányszor emlékszem (gondolok ) reája.” Örökké kedves szép
gondolatok. El is pityeregtük magunkat egy kicsit.
Este nagy „Feuer” csata volt újból a szomszéd fiúcskákkal. Ha az ember egy bizonyos
korhatáron túl van, úgy újra kezdi gyerekkorát élni, ami abban nyilvánul meg legelőször,
hogy a gyerekek társaságát kedveli, azokkal szeret szórakozni, beszélgetni. Ezt hála az
égnek, már más okos emberek is tapasztalták, tehát nálam sem hülyülési folyamat.
1945. XI.22. csütörtök. Minden változatlan, csendes. Anyu sajnos nincs jobban. A
passiance-ok némileg javuló irányzatot mutatnak.
Patikuséktól elvették a patika jogot. Szegényeket nem kevésbé sajnálom mint az orvost,
mert 6 gyerekkel nem lesz könnyű jövedelem nélkül megélni.
Péntek XI. 23. Ma nagyon nagy öröm ért bennünket, amennyiben végre megjött X.10.-én
írt leveletek. Végre hír, a várva várt hír. Nem is tudtunk megállni 2- szeri elolvasás nélkül.
Öröm, hogy jól vagytok, szomorúság, hogy Nagymama fekvő beteg, s hogy a viszonyok X.-
ben bizony még igen soványak. Úgy határoztunk Anyussal, hogy tavaszig itt maradunk.
Éppen ebédnél ültünk, amikor Laci felhívott a szomszédos Dischler bolt telefonján.
Ja, igen, hogy elmondjam sorrendben a történteket, el kell rebesnem, hogy nagy
boldogságunk után leveleiteket - több apró kis holmi kíséretében – egy alkalmi futárral
Saciéknak továbbítottuk, hogy ők is örvendezzenek az első „fecskéknek”. Sokáig jött
leveletek, (X.10.-XI. 23.) de a fő, hogy már valami jött. Amint telefonon Lacival beszéltem,
- elmondta, felolvasta burkoltan a neki írt leveleteket, amely sokkal jobb és frissebb, a
futár már oda ért és átadta nekik a küldeményünket, szóval igen nagy a kettős öröm. A
Lacinak írt levél alig jött 10 napig, tehát elég jó. Délután Anyussal a templomba mentünk,
hogy megköszönjük a levelet és Gyurikánk őrnagyi kinevezését.
Éljen Gyuri őrnagy!
Fiatal korban érted el azt, amit mások 10-13 századosi év után. Igazán boldogok vagyunk
és össze vissza ölelgetünk. Isten tartson!!!
Éppen itt volt Mohácsy ezds. is kinek mindjárt elújságoltam az ügyet, de minden másról
hallgattam. Oh de boldogok volnánk, ha a hajóút sikerülne!!!
Nem is tudom leírni, milyen boldogok volnánk, milyen áldás volna, mert bizony Anyu
majdnem állandóan szenved a gyomrával, viszont meg az én fájós hátam sem bírná ki a
marhakocsi ruganyos padlózatát és a tél hidegét. Éppen ma kaptam orvosi bizonyítványt,
hogy 10 napig ágyban feküdtem, s még utána is fájt a derekam. Azért most már jobban
430