v.Poltáry Vilmos - Magyar Királyi Csendőrség

otthon maradt valahol? Imádkozom érte, majd csak előkerül jó egészségben. Mivel Anyu
oly élesen álmodott róla, hát hiszem, hogy rövidesen hírt kapok róla.
Állítólag még e hónapban kapunk valami úgynevezett „Wehrsold” fizetést visszamenőleg.
Havi 180 Márkát kapnék mint tábornok, s ezt négy hóra adnák meg. Ez finom volna, akkor
megint jól leszünk. De hiszen nincsen gondunk, csak a honvágy, a tétlenség, a távollét
szeretteinktől…. Csak legalább azt tudnánk már végérvényesen, hogy maradunk e
tavaszig? Igazán nem bánnánk, mert nem sok jó hírt kapunk az otthoni fogadtatásról. Ja
igen tegnap este azzal jött haza Jenci, hogy azt mondta volna a svájci rádió, hogy az
angol-szászok megszakították a diplomáciai kapcsolatot az oroszokkal. Ilyen aztán igazi
kacsa toll nélkül - csak meg kell enni és menten felborul tőle az ember – mert más rádió
nem mondta be. Ma azt mondták, ez „griesbachi” kacsa és ehetetlen. A napokban is azt
mesélték – a németek meg is ijedtek – hogy a magyaroknak 2 nap szabad rablást
engedélyeznek az amerikaiak kárpótlásul azért, amit a németek (SS) elvettek a
magyaroktól. Én vagy 1000 tehenet szednék össze, s azt vinném haza kárpótlásul. Talán
jutna tej a szegény magyar csemetéknek.
Anyus passiance-ozik, de már lecsukódik a szemecskéje, így hát én is meghajtom magam
összes kedveseink előtt s küldöm csókjaimat és öleléseimet. Nagyon szeretnék valami hírt
kapni Jóska bácsiéktól, Mamától és ne is mondjam, hogy tőletek is. Csókollak „drágáim”.
Ez Loli mama kedvenc szava, naponta vagy húszezerszer elmondja. Köszönöm drágám,
csókollak drágáim stb. más variációban, de a „drágáim” az mindig ott fityeg. Nagyon
kellemetlenül édes teher kinek mindene – Bixi fiával együtt – a jegynélküli beszerzés és
nagy falások. De mindent megesznek, úgy mint a disznók. (Ezt Bixi maga is bevallotta.) Na
de most már igazán eleget rossznyelvűsködtem. Isten veletek, óvjon meg mindentől. Pá!
1945. október 29-én Hétfő A szombati nap úgy elrohant, hogy nem írtam semmit. A kis
Koszti fiú ugyanis rendesen átjön „Feuer”-t játszani (gyufára) s így az író órácskámat
elfoglalja e derék fiúcska. Amikor feküdtem, naponta többször is itt járt és tett-vett,
segített, krumplit hámozott stb. Nagyon szeretem ezt a derék fiatal emberkét, mert
egyénisége és jelleme, na meg jól nevelt fellépése, kedvelté teszi. Sokban hasonlít hozzám,
amikor én „Zögling” voltam. Én is ilyenféle virgonc, előzékeny mindenre kapható
legényke voltam. A derekam ma is fáj, sőt ma újra jobban, mert tüzet raktam, fát
aprítottam, sepertem és felmostam az egész lakást. (Loli szobáját nem.)
Tegnap a rádióban egy szenátor ecsetelte a szomorú helyzetet és nincstelenséget.
Elszomorító. Ma meg azt hozta Jenci hírül, hogy a héten 4000-nek el kell indulni haza s
hogy a kocsival menők már útba indulnak maguktól, ha az USA nem intézkedik. Ebből
botrány lesz, mely esetleg rossz kihatással lehet valamennyiünkre. Beszélnek sok
mindenfélét, retorziót, stb. Ah! Nem is jó, ha az ember tervezget, gondolkodik. Ha lesz,
lesz, ha nem lesz, úgy lesz ahogy lesz, valahogy csak lesz.
1945. október 30-án. Csak ma reggel volt a gyászmise szegény jó Nagyanyusért. Loli
velünk volt. Bizony már 11 éve annak, hogy szegényke meghalt.
Tegnap este Kosztival „Feuer”-t játszottunk, na meg a sok passiance játszmától a kártya
annyira megrokkant, (beszakadt) hogy vagy 3-4 darab leukoplastal kellett megjavítanom.
Istenem, már ez is elhagy! Egyébként állandóan várjuk soraitokat s a hátam(derekam)
még rendületlenül fáj, pedig villany melegítővel kúrálom magamat. Anyus már vasalta is a
derekamat.
Reformáció napja 1945.
Holnap Mindenszentek, majd halottak napja. S mi itt a távol idegenben valamennyi élő és
halott szerettünktől távol! Szomorú világ, jaj be szomorú.
421