A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ...
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ... A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ...
fennmaradt történeti források nyelve is, mely a régi magyar történet megismerésének elengedhetetlen eszköze. Egy olyan idıszakban – ilyennek tekinthetjük saját korunkat –, amikor a politikai nyomás alól felszabadult nemzeti tudat alátámasztására alternatív irányzatok jelennek meg a történeti tudományok (történelem, nyelvtudomány, irodalomtörténet stb.) számos területén, egy józan önértékelés és önkép kialakításának legfontosabb alapja a történelem tényszerő megismerése, ennek eszköze pedig a források nyelvileg-filológiailag pontos értelmezése lehet. A középkori latin szótárba foglalt, majd az értekezés érdemi részében jelentısen kibıvített szóanyag arányai egyértelmően bizonyítják, hogy a középkorban a köznapi magyar beszéd irodalmi köznyelveként élı latin összetett, gazdag szókinccsel rendelkezett, melynek segítségével sokrétően tudta leírni saját világa minden fontos jelenségét. Az értekezés emellett arra is rámutatott, hogy a mővelıdési, személynévi és helynévi latin onomasztikus anyag formagazdagságával merıben meghatározta a latinnak és hazai szubsztrátumainak az egymáshoz való viszonyát. III. A kutatóhely hazai és nemzetközi kapcsolatai 2010-ben A tárgyév legjelentısebb eseménye az MTA által az Osztrák Akadémiával ill. annak Bizantinológiai Intézetével kötött együttmőködési megállapodás, mely többek között lehetıvé teszi, hogy a magyar kutatások eredményei a legrangosabb nemzetközi kiadványsorozatban jelenjenek meg. Emellett a kutatócsoport továbbra is élı és szoros kapcsolatban áll a befogadó egyetemekkel és intézményeikkel (ELTE, PPKE, Eötvös Collegium). Folytatódik az ELTÉvel közös munka a HypereiDoc XML-editor továbbfejlesztésére, az ennek segítségével készült egyik bizánci szöveg sajtó alatt van. IV. A 2010-ben elnyert fontosabb hazai és nemzetközi pályázatok rövid bemutatása A kutatócsoportban folyó munkák közül ebben az évben is a legkorábbi magyarországi oklevelek valamint Janus Pannonius munkáinak földolgozása részesül pályázati támogatásban. V. A 2010-ben megjelent jelentısebb tudományos publikációk 1. Maróth M: Methods of Conviction in Rhetoric, Part II. Acta Ant. Hung. 50 155–162 (2010) 2. Adorjáni Zs: Syngenés ophthalmos. Zu Pind. P. 5. 15-19. In: Czeglédy A., Horváth L, Krähling E, Laczkó K, Ligeti D Á, Mayer Gy. (edd.): Pietas non sola Romana. Studia memoriae Stephani Borzsák dedicata. Budapest, 21-33 (2010) 3. Mayer Gy: Philologisches zu den Briefen von König Matthias Corvinus. In Czeglédy A, Horváth, L, Krähling, E, Laczkó, K, Ligeti, D, Á, Mayer, Gy. (edd.) Pietas non sola Romana: Studia memoriae Stephani Borzsák dedicata. Budapest, 602-608 (2010) 4. Juhász E: Levelek León diakonos történeti mővében. Antik Tanulmányok 54 283-292 (2010) 5. Adorjáni Zs: A költı, az atléta es az isten tekintete Pindarosnál. Antik Tanulmányok 54 1- 32. (2010) 6. Ikvahidi I, Juhász E, Zergi N: Verzeichnis über Landgutgrößen. Eirene. Studia Graeca et Latina 46, 1-2 76-77 (2010) 7. Szovák K: Gersei Pethı János címerbıvítı armálisa. Turul 83. 97-103 (2010) 8. Mayer Gy: Bibliographie István Borzsák. In: Czeglédy, A, Horváth, L, Krähling, E, Laczkó, K, Ligeti, D Á, Mayer, Gy (edd.): Pietas non sola Romana: Studia memoriae Stephani Borzsák dedicata. Budapest 919-958, (2010) 276
VI. A kutatóhely fıbb mutatói 2010-ben A kutatóhely neve: ELTE-PPKE Ókortudományi Kutatócsoport 1. LÉTSZÁMADATOK Átlaglétszám 1 : 7 Ebbıl kutató 2 : 7 PhD, kandidátus: 2 MTA doktora: 0 Rendes tag és levelezı tag: 0 Az intézethez kötıdı akadémikusok száma 3 : 1 35 év alatti, intézeti állományban levı fiatal kutatók száma 4 : 3 2. PUBLIKÁCIÓK Az év folyamán megjelent összes (tud. és ismeretterjesztı) publikáció száma 5 : 22 Az év folyamán megjelent összes tudományos publikáció száma 6 : 22 Tanulmány, cikk 7 hazai tud. folyóiratban magyarul: 8 idegen nyelven: 2 külföldi folyóiratban magyarul: 0 idegen nyelven: 1 recenzió, kritika magyarul: 3 idegen nyelven: 0 Megjelent könyv/monográfia 8 magyarul: 0 idegen nyelven: 0 tanulmánykötet magyarul: 0 idegen nyelven: 0 könyvrész, könyvfejezet 9 magyarul: 0 idegen nyelven: 2 Tanulmánykötet szerkesztése magyarul: 0 idegen nyelven: 2 Sorozatszerkesztés magyarul: 0 idegen nyelven: 0 3. IDÉZETTSÉGI MUTATÓK Összes hivatkozás száma 10 : 26 Összes független hivatkozások száma: 19 Kapott recenzió, kritika: 0 4. TUDOMÁNYOS FOKOZAT, ILL. CÍM MEGSZERZÉSE 2010-BEN Tud. fokozat megszerzése 11 : PhD: 0 MTA doktora: 0 5. RÉSZVÉTEL A TUDOMÁNYOS KÖZÉLETBEN Tudományos elıadások száma nemzetközi rendezvényen 12 : 4 hazain: 4 Nyilvános esemény 13 : 0 kulturális rendezvények 14 : 0 Tanácsadói tevékenységek száma 15 : 0 Nemzetközi tudományos bizottsági tagság: 2 hazai: 3 Nemzetközi folyóirat szerkesztıségi tagság: 0 hazai: 4 6. A HAZAI FELSİOKTATÁSBAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉG Rendszeres hazai felsıfokú oktatási tevékenységet végzık száma 16 : 4 Témavezetések száma: TDK munka: 0 Diplomamunka (BSc): 0 Diplomamunka (MSc): 4 PhD: 2 7. PÉNZÜGYI ADATOK Az idıszak folyamán a teljes költségvetési támogatás összege 17 : 18,5 MFt Fiatal kutatói álláshelyek száma 18 : 1 Teljes saját bevétel: 0 MFt Az év folyamán mővelt OTKA pályázati témák száma: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel és támogatás: 0 MFt Az év folyamán mővelt NKTH pályázat témáinak száma: 0 NKFP: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt Egyéb: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt ÚMFT témák száma: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt Az év folyamán mővelt egyéb hazai pályázati témák száma: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel és támogatás: 0 MFt Nemzetközi pályázati forrásból mővelt témák száma: 0 EU forrásból: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt Egyéb: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt A tárgyévre vonatkozó vállalkozási bevétel: 0 MFt 277
- Page 225 and 226: elıadást tartott a konferencián.
- Page 227 and 228: A kutatóhely neve: DE Néprajzi Ku
- Page 229 and 230: 2010 tavaszán a Szegedi Egyetemen
- Page 231 and 232: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 233 and 234: francia) programot 14 társult tag
- Page 235 and 236: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 237 and 238: A digitális szövegkiadás tekinte
- Page 239 and 240: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 241 and 242: még efféle szinkrón felmérés.
- Page 243 and 244: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 245 and 246: Megvizsgáltuk, hogy az erdélyi un
- Page 247 and 248: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 249 and 250: használatának, és pusztulásána
- Page 251 and 252: 4. Tankó K: Late Iron Age Settleme
- Page 253 and 254: ELTE JOGTÖRTÉNETI KUTATÓCSOPORT
- Page 255 and 256: észt vettek az ELTE Doktori Iskol
- Page 257 and 258: ELTE KOMMUNIKÁCIÓELMÉLETI KUTAT
- Page 259 and 260: telefonos felvételeket egyaránt m
- Page 261 and 262: ELTE KÖZÉP-ÁZSIAI KUTATÓCSOPORT
- Page 263 and 264: Nemzetközi tudományos rendezvény
- Page 265 and 266: ELTE NYELVFILOZÓFIAI KUTATÓCSOPOR
- Page 267 and 268: fényében kezdte munkatársuk írn
- Page 269 and 270: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 271 and 272: „Pártok, politika, történelem
- Page 273 and 274: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 275: ) Párbeszéd a tudomány és a tá
- Page 279 and 280: tanulmány keretében vizsgálta a
- Page 281 and 282: 8. Kriza Á: Az ortodox polemikus i
- Page 283 and 284: ORZSE ZSIDÓ KULTÚRATUDOMÁNYI KUT
- Page 285 and 286: − Szeged zsidó temetıi címő k
- Page 287 and 288: OSZK RES LIBRARIA HUNGARIAE KUTATÓ
- Page 289 and 290: egularis kutatóközpontban a pálo
- Page 291 and 292: PE REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS ÉS FEJ
- Page 293 and 294: IV. A 2010-ben elnyert fontosabb ha
- Page 295 and 296: PTE MAGYARORSZÁG, EURÓPA ÉS IBER
- Page 297 and 298: Tanulmányok mesterképzés indít
- Page 299 and 300: SZTE KÉPESSÉGKUTATÓ KUTATÓCSOPO
- Page 301 and 302: A kutatócsoport munkatársai 2010-
- Page 303 and 304: SZTE-MOL MAGYAR MEDIEVISZTIKAI KUTA
- Page 305 and 306: VI. A kutatóhely fıbb mutatói 20
- Page 307 and 308: A kutatócsoport professzora febru
- Page 309: 309
VI. A kutatóhely fıbb mutatói 2010-ben

A kutatóhely neve: ELTE-PPKE Ókortudományi Kutatócsoport

1. LÉTSZÁMADATOK

Átlaglétszám 1 : 7 Ebbıl kutató 2 : 7

PhD, kandidátus: 2 MTA doktora: 0 Rendes tag és levelezı tag: 0

Az intézethez kötıdı akadémikusok száma 3 : 1

35 év alatti, intézeti állományban levı fiatal kutatók száma 4 : 3

2. PUBLIKÁCIÓK

Az év folyamán megjelent összes (tud. és ismeretterjesztı) publikáció száma 5 : 22

Az év folyamán megjelent összes tudományos publikáció száma 6 : 22

Tanulmány, cikk 7 hazai tud. folyóiratban magyarul: 8 idegen nyelven: 2

külföldi folyóiratban magyarul: 0 idegen nyelven: 1

recenzió, kritika magyarul: 3 idegen nyelven: 0

Megjelent könyv/monográfia 8 magyarul: 0 idegen nyelven: 0

tanulmánykötet magyarul: 0 idegen nyelven: 0

könyvrész, könyvfejezet 9 magyarul: 0 idegen nyelven: 2

Tanulmánykötet szerkesztése magyarul: 0 idegen nyelven: 2

Sorozatszerkesztés magyarul: 0 idegen nyelven: 0

3. IDÉZETTSÉGI MUTATÓK

Összes hivatkozás száma 10 : 26 Összes független hivatkozások száma: 19

Kapott recenzió, kritika: 0

4. TUDOMÁNYOS FOKOZAT, ILL. CÍM MEGSZERZÉSE 2010-BEN

Tud. fokozat megszerzése 11 : PhD: 0 MTA doktora: 0

5. RÉSZVÉTEL A TUDOMÁNYOS KÖZÉLETBEN

Tudományos elıadások száma nemzetközi rendezvényen 12 : 4 hazain: 4

Nyilvános esemény 13 : 0 kulturális rendezvények 14 : 0

Tanácsadói tevékenységek száma 15 : 0

Nemzetközi tudományos bizottsági tagság: 2 hazai: 3

Nemzetközi folyóirat szerkesztıségi tagság: 0 hazai: 4

6. A HAZAI FELSİOKTATÁSBAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉG

Rendszeres hazai felsıfokú oktatási tevékenységet végzık száma 16 : 4

Témavezetések száma: TDK munka: 0 Diplomamunka (BSc): 0

Diplomamunka (MSc): 4 PhD: 2

7. PÉNZÜGYI ADATOK

Az idıszak folyamán a teljes költségvetési támogatás összege 17 : 18,5 MFt

Fiatal kutatói álláshelyek száma 18 : 1 Teljes saját bevétel: 0 MFt

Az év folyamán mővelt OTKA pályázati témák száma: 0

A tárgyévre vonatkozó bevétel és támogatás: 0 MFt

Az év folyamán mővelt NKTH pályázat témáinak száma: 0

NKFP: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt

Egyéb: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt

ÚMFT témák száma: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt

Az év folyamán mővelt egyéb hazai pályázati témák száma: 0

A tárgyévre vonatkozó bevétel és támogatás: 0 MFt

Nemzetközi pályázati forrásból mővelt témák száma: 0

EU forrásból: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt

Egyéb: 0 A tárgyévre vonatkozó bevétel: 0 MFt

A tárgyévre vonatkozó vállalkozási bevétel: 0 MFt

277