A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ...

amelyek a délszláv integráció kiindulópontját jelentették, a politikai és adminisztratív
intézményrendszer kiépítésének folyamatát, majd a gazdasági egység megteremtésére tett
lépéseket. Külön fejezetben mutatja be a korszak oktatáspolitikáját, ez lett volna ugyanis
hivatott az eltérı történelmi hagyományokat összegyúrva megteremteni a „jugoszláv
nemzettudatot” – mint tudjuk: sikertelenül.
A két világháború közötti osztrák történelmet vizsgáló monográfiájuk a magyar nyelvő
szakirodalomban elıször mutat rá arra, hogy a 20. századi „nagynémet egység”, a két
világháború között mind Németországban, mind Ausztriában folyamatosan napirenden tartott
Anschluss megakadályozását legkövetkezetesebben a náciellenes és az önálló osztrák
államiságot támogató osztrák legitimisták képviselték. Bár a reálpolitikai folyamatok 1938ban
véget vetettek ennek az állami szintő tradicionalizmusnak, a monarchisták két évtizedes
tevékenységének is köszönhetı, hogy a II. világháború után magától értetıdıen ment végbe
Ausztria elválása Németországtól.
A két világháború között a tradicionálisan meglévı magyar–orosz ellenérzéseket újabb,
ideológiai alapú ellentétek mélyítették. Ez azonban nem zárta ki teljesen, hogy a két állam
reálisan gondolkodó vezetıi az ideológiai averziókat legyőrve, idırıl idıre országaik reális
gazdasági és külpolitikai érdekeit helyezzék elıtérbe – ha ez a kapcsolat egyik ország
szempontjából sem volt túlságosan jelentıs. E kérdéskört elemzı monográfiájuk bemutatja,
hogy a magyar–szovjet gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok intenzitását és volumenét fıként
a két állam nemzetközi helyzetébıl fakadó politikai megfontolások és feltételek befolyásolták,
továbbá hogy a gazdasági kényszer, a gazdaság racionális érdekei jelentıs nyomást
gyakoroltak a politikai szférára és hozzájárultak a politikai közeledés feltételeinek
megteremtéséhez is.
A mind a politológiában, mind a történettudományban úttörı kötetük a föderalizmus általános
jellemzıinek, történetének és a nyugati etnoföderális államok (Belgium, Kanada, Svájc)
sajátosságainak összegzése után a közép- és kelet-európai etnoföderalizmus történetét mutatja
be. Elemzésében összehasonlítja a térség többnemzetiségő szövetségi államait (Szovjetunió,
Jugoszlávia, Csehszlovákia) és ezek fölbomlásának folyamatát, majd a kötet végén arra a
kérdésre keresi a választ, hogy milyen feltételek megléte mellett lehet jövıje a
föderalizmusnak Közép- és Kelet-Európában. Egy terjedelmes, román nyelven publikált
monográfiájuk a román kommunista rendszer nemzetiségpolitikájának változásait vizsgálja a
népi demokratikus állam létrejöttétıl Nicolae Ceauşescu hatalomra jutásáig. Széles körő
levéltári kutatásra, a román, magyar és nemzetközi szakirodalomra alapozva arra a
következtetésre jut, hogy a Groza-kormány idején indított, majd Gheorghiu-Dej által
folytatott „demokratikus” és integratív nemzetiségi politika kedvezı visszhangot váltott ki,
fıleg az erdélyi magyarok körében. A kulturális és nyelvi jogok kiterjesztése 1952-ben
tetızött a Magyar Autonóm Tartomány megalakításával, de az 1956-os magyar forradalom
hatására megállt, sıt ellentétes irányba fordult. A kötet szerint a Ceauşescu-rendszer kulturális
alapjai éppen az 1950-es végén végrehajtott nemzetiségpolitikai fordulatban keresendık. A
könyv fı erıssége a kommunista társadalomépítési folyamat összekapcsolása a nemzetiségi
ügyek kezelésével, valamint az 1956-os megtorlások és azok hosszú távú következményeinek
szisztematikus feltárása.
Az intézetben dolgoznak a hidegháborús Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos szovjet és
orosz, továbbá amerikai, francia és kínai külpolitika, valamint a Balkán történetének
legismertebb magyarországi szakértıi. Munkásságuk eredményeként a politológiában és a
jelenkor-történetben egyaránt meghatározó jelentıségő tanulmányok sora mutatja be a
179