A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ...
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ... A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓHELYEINEK 2010 ...
Intézeti munkatárs szerkesztésében lát napvilágot a Természet Világa hasábjain a Régészet és a természettudományok sorozat, amelyben laikusok számára is érthetı és érdekfeszítı módon bontakoznak ki egy-egy tudományterület köré rendezve a különbözı természettudományos vizsgálatok és módszerek régészeti alkalmazásának lehetıségei. Ebbıl a sorozatból két tanulmány jelent meg 2010-ben, és koncepció született a sorozat befejeztével egy könyvbe szerkesztett és megjelentetett változatról is. A Pilis-hegység középkori régészeti emlékeit kutató projekt nem csak a kulturális turizmust és területfejlesztést támogató program, de a kutatás eredményei, valamint a témában megjelenı kiadványok segítenek eloszlatni azokat a téves képzeteket is, amelyek a tudomány peremterületein és a szélsıséges közgondolkozásban ıstörténetünkhöz és Árpád-kori történelmünkhöz, Budához és Óbudához, illetve a Pilishez kapcsolódnak. Hasonló, a közgondolkodást formáló céllal, az ún. újpogányság vagy ısmagyar szinkretizmus egyre népszerőbb (tév)tanainak és a valóságtól gyakran elrugaszkodó következtetéseinek tudományos cáfolata céljával vállalt szerepet két munkatárs a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn a hazát címő elıadás-sorozatában. Az intézet vezetı munkatársai mindvégig aktívan bekapcsolódtak a kulturális örökségvédelem szerkezeti átalakulása körüli társadalmi párbeszédbe, a témában számos közlemény, interjú, elemzés tájékoztatta a széles nyilvánosságot (HVG, Örökség, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Narancs, MTI, Múzeum Café). Az év folyamán rendszeresen jelentkezett az intézet Tudományról kedden a Régészeti Intézetben elıadássorozata, ahol a különbözı kutatási programok legújabb eredményeit mutatták be a kutatók nem csak a szőkebb szakma, de a szélesebb nyilvánosság érdeklıdésére is számot tartva. A munkatársak nyomtatásban megjelent jelentısebb munkáinak megismertetésére több sajtótájékoztatót és könyvbemutatót szervezett idén az intézet. A középkori és újkori régészet mai kutatási helyzetérıl szóló összefoglaló, két kötetes mő, amelynek könyvbemutatója 2010-ben volt, a történelem iránt fogékony széles közönség érdeklıdésére is számot tart. Minden évben nagy érdeklıdés övezi a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülı nyílt napot, ezeken rendszerint általános és középiskolás csoportok ismerkedhetnek a régészet mőhelytitkaival. Az intézet nyilvános rendezvényeire minden esetben meghívást kapnak a sajtó munkatársai is, így az aktuális programokról rendszeres tudósítások jelennek meg a napi sajtóban. Az intézet megújult honlapja naprakész információkat tartalmaz rendezvényeinkrıl, kutatási témáinkról, részletes adatokat nyújt a munkatársak tudományos tevékenységérıl. III. A kutatóhely hazai és nemzetközi kapcsolatai 2010-ben 2010-ben az intézet két bilaterális megállapodást kötött, 3 éves szerzıdés született a Lengyel Tudományos Akadémiával és szintén 3 éves megállapodás az Orosz Tudományos Akadémiával. Az intézet munkatársai az év folyamán 5 nemzetközi és 6 országos tudományos rendezvényt szerveztek vagy vettek részt ezek szervezésében. A European Association of Archaeologists idén Hágában tartotta éves konferenciáját, megrendezésében az intézet egy kutatója, a szervezet tudományos tanácsának tagjaként vett részt, két munkatárs pedig bronzkori témában szekcióülést szervezett. A párizsi Louvre-ban megrendezett Meroe, Empire on the Nile címő kiállítás és kollokvium szervezését az intézet 132
nubiológus munkatársa segítette. 2010 októberében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetével közösen került megrendezésre Budapesten a Romania Gothica. The Origins of European Identity nemzetközi konferencia. Az intézet geológus munkatársa révén vett részt a Conference of European Quarternary Malacological Association Szegeden rendezett és a Mórahalmon tartott második Croatian-Hungarian Geomathematical konferenciák szervezésében. A Magyar Nemzeti Múzeummal együttmőködve vettek részt az intézet munkatársai a Mosaburg/Zalavár a Karoling kortól a török kor végéig címő konferencia szervezésében, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetével közösen rendezték a László Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából megtartott konferenciát. Ugyancsak hazai intézményekkel közös szervezésben zajlott a Fél évszázad terepen. Konferencia Torma István 70. születésnapja alkalmából tartott tudományos rendezvény. 2010-ben 6 alkalommal került sor elıadásokra az intézet Tudományról kedden a Régészeti Intézetben elıadás-sorozata keretében, ahol az egyes kutatási programok legújabb eredményeit mutatták be a kutatók. Ezek a rendezvények idıvel egy-egy téma hazai kutatóinak fontos fórumaivá váltak. Egy kutató szervezésében zajlott le két konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében: a Kép – tizenkét nézetbıl az MTA II. Osztálya rendezvényeként, és Az MTA Régészeti Intézetének szíriai kutatásai – egy bizánci provincia mindennapjai az intézet fiatal kutatóinak közremőködésével. Az intézet kutatói az elmúlt két évben a tartuszi és a damaszkuszi múzeumokban (a Szír– Magyar Régészeti Misszió keretében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttmőködésben) folytatott kutatásokról számoltak be. A szíriai terepmunka 2010-ben is folytatódott, melynek során 3 hét tartuszi, illetve 2 hét damaszkuszi helyszíni munkára nyílott lehetıség. Ezalatt a Tartuszi Múzeumban az elızı évben megkezdett anyagfelvétel ( c Amrīt, Khirbat al-Libna, Madfan al-Nīhā, Madfan al-Shabūbiyya) befejezése mellett újabb lelıhelyek anyagát (Majdalūn al-Bustān) is sikerült vizsgálat alá vonni, ami megteremtette a helyszínen dokumentált leletanyag publikációra való elıkészítésének alapjait; míg a Damaszkuszi Nemzeti Múzeum vezetısége által az intézet kutatócsoportjának rendelkezésére bocsátott lelıhelyrıl (Jabal Qāsiūn) származó szervesanyag-maradványok vizsgálata az interdiszciplináris kutatások elıtt is megnyitották az utat. Mindennek elısegítésére a nagyszámú sírkerámia, a nem egy kiemelkedı darabot tartalmazó fémanyag és a lelıhelyek idırendi helyzetét a késıókori szíriai sírleletekhez képest a megszokottnál jóval pontosabb kertek közé helyezı numizmatikai emlékek vizsgálata céljából újabb specialisták csatlakoztak a kutatócsoporthoz. Az intézeti kutatói mobilitás fıbb irányait elsısorban az egyes munkacsoportok által kutatott témák nemzetközi kapcsolatai határozzák meg. A mezolit és neolit élelemtermelı népességek életmódját vizsgáló projektek keretében a Mainzi, Tübingeni, Wisconsini, és a Krakkói Egyetem kutatói, egy doktorandusz a Pozsonyi Egyetemrıl, valamint a Szlovák Akadémia két munkatársa töltöttek hosszabb idıt az intézetben. A rézkori és bronzkori kutatásokhoz kapcsolódóan a Berlini Egyetem munkatársát, a Poznań-i Egyetem három kutatóját, és Chicagoi Egyetem professzorát fogadta az intézet. A Bizánc munkacsoport tagjai Törökországban, a Müncheni Egyetemen és Oroszországban töltöttek hosszabb idıt vendégkutatóként. A középkori-kora újkori munkacsoport a Szlovák Akadémia két kutatóját fogadta, vezetı kutatójuk több székelyföldi múzeumban folytatott kutatómunkát, egy munkatárs pedig a Mainzi Egyetem vendége volt. Az intézet 9 kutatója oktat az ELTE BTK Régészettudományi Intézetében, Ókortörténet Tanszékén, az SZTE Földtani és İslénytani Tanszékén, valamint a BME Mőemlékvédelmi szakmérnöki képzésén. 7 kutató vett részt az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, az 133
- Page 81 and 82: Modernizációs törekvések és ez
- Page 83 and 84: amely egy kiállítássorozat elsı
- Page 85 and 86: kiaknázására gazdasági profitsz
- Page 87 and 88: A kutatóhely neve: Néprajzi Kutat
- Page 89 and 90: folyamatokból. A Minimalist Approa
- Page 91 and 92: A nyelvi másság dimenziói címő
- Page 93 and 94: elıkészületben van). A törökor
- Page 95 and 96: kíván lenni. Ebben a tekintetben
- Page 97 and 98: Nyelvtudományi Tanszék, Budapesti
- Page 99 and 100: február), Anatolische Literaturen.
- Page 101 and 102: közösségben elfoglalt pozíciój
- Page 103 and 104: A kutatóhely neve: Nyelvtudományi
- Page 105 and 106: egyik egy lezáró-konszolidáló a
- Page 107 and 108: számára. Ezáltal a politikai kom
- Page 109 and 110: Minden szakpolitikai konferenciáho
- Page 111 and 112: V. A 2010-ben megjelent jelentıseb
- Page 113 and 114: PSZICHOLÓGIAI KUTATÓINTÉZET 1132
- Page 115 and 116: érzelmi tartalma van. Idıs korban
- Page 117 and 118: a jelentıs, valamint az ugyancsak
- Page 119 and 120: III. A kutatóhely hazai és nemzet
- Page 121 and 122: Learning and second language learni
- Page 123 and 124: 12. Schneider B, Benenson J, Fülö
- Page 125 and 126: RÉGÉSZETI INTÉZET 1014 Budapest,
- Page 127 and 128: kapcsolatait tisztázzák. Az elsı
- Page 129 and 130: és a bennük található hiteles a
- Page 131: kerámia restaurátor munkatárs. A
- Page 135 and 136: OTKA-támogatás lehetıvé teszi a
- Page 137 and 138: REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA 7
- Page 139 and 140: a végrehajtásban, hanem a straté
- Page 141 and 142: környezetorientált irányelveket,
- Page 143 and 144: közszolgáltatói, lakossága és
- Page 145 and 146: megteremtésének a garantálását
- Page 147 and 148: A kelet-közép-európai regionáli
- Page 149 and 150: államszervezetben címő konferenc
- Page 151 and 152: 37. Rechnitzer J, Smahó M: Cross-b
- Page 153 and 154: SZOCIOLÓGIAI KUTATÓINTÉZET 1014
- Page 155 and 156: A kutatás egyik hosszú távú ere
- Page 157 and 158: Pszicho-szociális kockázatok, szo
- Page 159 and 160: szereplık milyen feladatokat váll
- Page 161 and 162: V. A 2010-ben megjelent jelentıseb
- Page 163 and 164: TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT 1014 Bu
- Page 165 and 166: A program részletes beszámolója
- Page 167 and 168: Egy másik vizsgálat az élet min
- Page 169 and 170: 2010. november 30-án jelent meg a
- Page 171 and 172: lebonyolításában. A konferencia
- Page 173 and 174: A kutatóhely neve: Társadalomkuta
- Page 175 and 176: intézeti, külsı történettudom
- Page 177 and 178: nemzetközi szakmai közönség sz
- Page 179 and 180: amelyek a délszláv integráció k
- Page 181 and 182: 20. század kihívásaival való sz
nubiológus munkatársa segítette. 2010 októberében az ELTE BTK Régészettudományi

Intézetével közösen került megrendezésre Budapesten a Romania Gothica. The Origins of

European Identity nemzetközi konferencia. Az intézet geológus munkatársa révén vett részt a

Conference of European Quarternary Malacological Association Szegeden rendezett és a

Mórahalmon tartott második Croatian-Hungarian Geomathematical konferenciák

szervezésében.

A Magyar Nemzeti Múzeummal együttmőködve vettek részt az intézet munkatársai a

Mosaburg/Zalavár a Karoling kortól a török kor végéig címő konferencia szervezésében, az

ELTE BTK Régészettudományi Intézetével közösen rendezték a László Gyula születésének

100. évfordulója alkalmából megtartott konferenciát. Ugyancsak hazai intézményekkel közös

szervezésben zajlott a Fél évszázad terepen. Konferencia Torma István 70. születésnapja

alkalmából tartott tudományos rendezvény. 2010-ben 6 alkalommal került sor elıadásokra az

intézet Tudományról kedden a Régészeti Intézetben elıadás-sorozata keretében, ahol az egyes

kutatási programok legújabb eredményeit mutatták be a kutatók. Ezek a rendezvények idıvel

egy-egy téma hazai kutatóinak fontos fórumaivá váltak. Egy kutató szervezésében zajlott le

két konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében: a Kép – tizenkét

nézetbıl az MTA II. Osztálya rendezvényeként, és Az MTA Régészeti Intézetének szíriai

kutatásai – egy bizánci provincia mindennapjai az intézet fiatal kutatóinak

közremőködésével.

Az intézet kutatói az elmúlt két évben a tartuszi és a damaszkuszi múzeumokban (a Szír–

Magyar Régészeti Misszió keretében, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel

együttmőködésben) folytatott kutatásokról számoltak be. A szíriai terepmunka 2010-ben is

folytatódott, melynek során 3 hét tartuszi, illetve 2 hét damaszkuszi helyszíni munkára nyílott

lehetıség. Ezalatt a Tartuszi Múzeumban az elızı évben megkezdett anyagfelvétel ( c Amrīt,

Khirbat al-Libna, Madfan al-Nīhā, Madfan al-Shabūbiyya) befejezése mellett újabb

lelıhelyek anyagát (Majdalūn al-Bustān) is sikerült vizsgálat alá vonni, ami megteremtette a

helyszínen dokumentált leletanyag publikációra való elıkészítésének alapjait; míg a

Damaszkuszi Nemzeti Múzeum vezetısége által az intézet kutatócsoportjának rendelkezésére

bocsátott lelıhelyrıl (Jabal Qāsiūn) származó szervesanyag-maradványok vizsgálata az

interdiszciplináris kutatások elıtt is megnyitották az utat. Mindennek elısegítésére a

nagyszámú sírkerámia, a nem egy kiemelkedı darabot tartalmazó fémanyag és a lelıhelyek

idırendi helyzetét a késıókori szíriai sírleletekhez képest a megszokottnál jóval pontosabb

kertek közé helyezı numizmatikai emlékek vizsgálata céljából újabb specialisták csatlakoztak

a kutatócsoporthoz.

Az intézeti kutatói mobilitás fıbb irányait elsısorban az egyes munkacsoportok által kutatott

témák nemzetközi kapcsolatai határozzák meg. A mezolit és neolit élelemtermelı népességek

életmódját vizsgáló projektek keretében a Mainzi, Tübingeni, Wisconsini, és a Krakkói

Egyetem kutatói, egy doktorandusz a Pozsonyi Egyetemrıl, valamint a Szlovák Akadémia két

munkatársa töltöttek hosszabb idıt az intézetben. A rézkori és bronzkori kutatásokhoz

kapcsolódóan a Berlini Egyetem munkatársát, a Poznań-i Egyetem három kutatóját, és

Chicagoi Egyetem professzorát fogadta az intézet. A Bizánc munkacsoport tagjai

Törökországban, a Müncheni Egyetemen és Oroszországban töltöttek hosszabb idıt

vendégkutatóként. A középkori-kora újkori munkacsoport a Szlovák Akadémia két kutatóját

fogadta, vezetı kutatójuk több székelyföldi múzeumban folytatott kutatómunkát, egy

munkatárs pedig a Mainzi Egyetem vendége volt.

Az intézet 9 kutatója oktat az ELTE BTK Régészettudományi Intézetében, Ókortörténet

Tanszékén, az SZTE Földtani és İslénytani Tanszékén, valamint a BME Mőemlékvédelmi

szakmérnöki képzésén. 7 kutató vett részt az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, az

133