Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei ... - Déri Múzeum

portré szobrai (1947-es Dimitrov fejszobor vagy Vasileva büsztje). Jankó Pavlov
a kritikai realizmus mestere. A Nemzeti Galéria „Tamburjátékos" és „Urak" (gyáros,
a pópa és a bankár) című műveit őrzi. Apró figuráinak groteszk szellemisége bennünket
Bokros Birmanra emlékeztet. Krastion Popov munkásábrázolásaival tűnt ki már
a 20-as években. Ivan Funyev a szófiai Akadémián tanult és római—párizsi tanulmányút
során tért ide vissza és kapott professzori állást. Talán a bolgár szobrászat egyik
legnagyobb egyénisége. „Munkások beszélgetése", „Gépész", „Győzelmes munkás"
című művei az európai nagyrealizmus kiemelkedő egyéniségévé avatják. Elkötelezett
művész, akinek 1935-ben mintázott „Harmadik osztály" című reliefje a mi Derkovitsunkhoz,
Goldmanunkhoz, Bokros Birmanunkhoz, Mészáros Lászlónkhoz s a német
Käthe Kollwitz-hoz, Ernst Barlachoz hasonlóan mutatják be a hatalomátvételre
készülő negyedik rendet, a proletariátus erejét.
A negyedik szakasz 1944-től máig tart. A felnövő generáció legjavának mestere
Ivan Funyev volt. Az ő tanítványa például Alexandr Apostolov, akinek portréit és figurális
alkotásait őrzi a Nemzeti Galéria, vagy Dora Doncseva, akinek „Fiatal lány" és
anya-gyermek ábrázolásai láthatók a Szófiai Nemzeti Galériában.
Rajtuk kívül felnőtt a modern bolgár szobrászat ifjú derékhada, számtalan olyan
tehetséggel, akikről még hallani fogunk.
Az eddigi említett kisplasztikák, illetve a majdnem életnagyságú szobrok a szófiai
Nemzeti Galériában láthatók. Ez az érdekes intézmény a Dimitrov-mauzóleummal
szemben áll. Ez a volt cári palota, majd a miniszterelnök palotája. 1955-től Nemzeti
Galéria lett. Körülötte ma szabadtéri szoborpark, benne többek között Dimitrov ülő
szobra látható. S a közelben és távolabb számtalan köztéri szobor, parkdíszítő és épületdíszítő
plasztika, amelyből most csak egypár jelentős monumentális művet ragadok
ki. Csak mutatvány ez a gazdag bolgár monumentális szobrászatból, aminek
tanulmányozása hónapokat venne igénybe, s egy teljes bolgár országjárást követelne.
Mint ismeretes, 1880-ban készült el Szófiában, a fővárosban a városrendezési
terv. Nagy ütemben indult el az építkezés, az utcák, parkok kialakítása. A századfordulóra
már jelentkeztek a reprezentációs igények ; a házak szobrokkal való díszítése
és a hála jeleinek plasztikai kifejezése, tehát az emlékművek állításának igénye.
Az első feladatokat külföldi művészek kapták, majd — a század elején — már
a külföldi tanulmányaikról hazatért bolgár szobrászok. Szófia első nagy köztéri
szobra a felszabadítók emlékműve volt, amelyre nagyszabású pályázatot hirdettek
s a beérkezett műveket nemzetközi zsűri bírálta el. Első díjat Arnold Zocchi olasz,
művész nyerte, akinek hatalmas szoborcsoportja 1901—1907 között készült el.
A Nemzetgyűlési téren levő monumentum után meg kell említeni az Ohridszki
egyetem díszeit (Kiril Sivarov műveit), az Operaház szobrait (alkotójuk Marko
Markov és Stefan Sztoimirov), valamint két reprezentatív szoborcsoportot. Egyik,
a Szabadság-parkban levő portré-, ill. mellszoborsorozat, amelyből kiemelkedik
Hriszto Botev mellszobra (alkotója Andrej Nikolov). Másik a szovjet hadsereg
emlékműve, amelyet Ivany Funyev irányításával egész művészcsoport készített.
Befejezésül személyes élményeimről szeretnék beszámolni. Március elején rendeztem
Szófiában Medgyessy Ferenc centenáris kiállítását, s feltűnt nekem a bolgár
közönség és a szakemberek megtisztelő figyelme és érdeklődése. Ennek okát kutatva,
rájöttem arra, hogy nemcsak a magyar—bolgár barátságot kifejező udvariasságról
van szó, hanem igazi tiszteletről. A magyar és a bolgár művésznövendékek egyazon
iskolában tanultak, tanulhattak a múlt század végén Münchenben, és a századfordulón
Párizsban. A XX. század közepén több bolgár művész megfordult Magyarországon
s egyre gyakoribbak voltak Szófiában a magyar szobrászok kisplasztikái ki-