Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei ... - Déri Múzeum

találjon. Minderre azért volt szükség, hogy egész évben szerencse, termékenység
legyen s ne uralkodjon el a rossz és gonosz.
A martenicska hagyománykör kutatásánál, vizsgálatainkat nem választhatjuk
külön a március elsejéhez fűződő, többi szokáshagyomány vizsgálatától. Március
elseje a bolgár néphit szerint részben a tavasz kezdetét, részben pedig — az ónaptár
szerint — a szláv népek egykori újévét is jelentette. így, az ehhez a naphoz fűződő
szokáskörben — olykor szinte egymásba fonódva — egyaránt megtaláljuk az évkezdettel
és tavasz kezdetévelkapcsolatos szokásokat.
A martenicska hagyomány gyökereit kutatva egészen a természeti népek pogány
hitvilágáig, ősvallásáig kell visszanyúlnunk. A nép ősi felfogása szerint az
ember örök ellensége a rossz és gonosz, ami különösen akkor van ártalmunkra, ha
valami új kezdődik, valami olyan indul, ami örömünket, gyarapodásunkat, javunkat
szolgálja. A tavasz és az évkezdet pedig éppen ilyen : a természet újraéledését, a természet
megújhodását, egy új élet, egy új év kezdetét hozza. Ilyenkortájt megszaporodnak
a kártevők, kibővül a gonosz világa, egy egész sereg ellenséges hatalom veszi
körül az élőlényeket s természetet egyaránt. Ezen ártó, gonosz hatalmak ellen feltétlenül
védekezni kell. A védekezés mágikus módszerei között találjuk a bolgár
martenicskát is. A martenicskák ezen gonoszt elűző és távoltartó jellegét, idegen
szóval apotropeikus voltát elsődlegesen a színei, azaz a piros és a fehér színek adják.
Erdélyi Zsuzsanna népköltészetünk szín-szimbolikáját kutatva megállapítja, 14
hogy a „fehér, a fekete és a piros azok a színek, amelyekkel már a legidősebb kultúrában,
a legősibb rítusokban is élt az ember. A természeti népek a nappali világosságnak
megfelelő fehérrel, az éjszaka sötétjének megfelelő feketével, a tűznek és a vérnek
megfelelő pirossal fejezték ki kultikus színélményeiket. „Mind a piros, mind a fehér
szín ezidőtől fogva apotropeikus, azaz oltalmazó erővel bír. A piros védő és oltalmazó
ereje a régi hit szerint eredhetett a kicsorduló piros vérből. Varázs- és védőerőt
tulajdonítottak neki, ezért kenték be magukat vele a hajdani harcosok is. A vért
később a piros festék helyettesítette s vette át oltalmazó szerepét. Ekkor már tulajdonképpen
magának a piros színnek kell tulajdonítanunk az apotropeikus jelleget,
mivel a vér színe is piros lévén, a vér varázsereje átment a piros színre is. így történhetett
meg a későbbiekben az, hogy a véderő funkció az összes piros színű dologra:
fonálra, kendőre, szalagra, ruhára stb. is átterjedt. A piros színnek a „természetből
merített vizuális képét azonban nemcsak a vér, hanem az ugyancsak piros tűz,
a Nap, a villám is adhatta, melyek révén ugyancsak a hatalom jelképévé válhatott. 15
A martenicskában jelenlevő másik szín, a fehér. Erdélyi Zsuzsanna 16
a fehér elsődle­
ges jelentéseként ugyancsak az apotropeikus, azaz védelmező voltát említi. Bár a fehérnek
ezen jelentése korántsem volt olyan általános, mint a pirosnak, de hogy létezett,
arra álljon itt csupán egyetlen példa. A természeti népek halottaikat fehér lepelbe
burkolták, hogy megvédjék őket, hiszen rájuk is éppen úgy várt a veszedelem a túlvilágon,
mint az élőkre az evilágon. A fehér lepelbe való burkolás később a száj
eltakarására, az áll felkötésére, lepellel, álarccal való leborítására redukálódott.
A védelem szempontjából ennyit is elegendőnek tartottak, mivel a szájon keresztül
jutottak be a testbe a különböző rontó- és varázsló hatások.
A piros és fehér fonálból sodrott martenicska tehát az említett védő, oltalmazó
tulajdonságai révén került rá március elsején a különlegesen féltett kisgyermekek
karjára, bárányok, kisborjúk fülére, nyakába, farkára, a virágzásnak induló gyümölcs-
14. Erdélvi Zsuzsanna: Adatok a magyar népköltészet szín szimbolikájához. Ethnográfia,
LXXir. (1961), 404.
15. Erdélyi Zsuzsanna: i. m. 412.
16. Erdélyi Zsuzsanna: i. m. 179.