Bolgár tanulmányok IV. (A Hajdú-Bihar Megyei ... - Déri Múzeum

háborús bonyodalom kiküszöbölésére. Ámde elszomorító, hogy az antant országok
demokratikus, sőt szocialista közvéleménye is szótlanul nézi azt a reakciós akaratot,
mely Sztambolijszkit korai sírba, Károlyit pedig nyomorba kergette, földönfutóvá tette.
Egyikőjük esetében sem emelt szót senki az emberi jogok védelmében..
Sztambolijszki polgári demokratikus politikát folytatott. Ez az irányvonal
nem mindig volt következetes, sok ellentmondást hordott magában. Ugyan nem
érintette a nagy burzsoázia társadalmi-gazdasági bázisát, de az ennek alapján kidolgozott
és elfogadott demokratikus törvények felingerelték Borisz cárt és a tőkéseket,
mert magukban rejtették egy sokkal radikálisabb változás lehetőségét is. Sztambolijszkit
el kellett távolítaniuk, ami meg is történt fasiszta puccsal, aztán négy nap
múlva a politikust bestiális módon meggyilkolták.
A magyar kommunisták és a haladó emigráció már az első napokban helyesen
értékelte az eseményeket. Király Albert és Révai József a kassai Munkás hasábjain
a fasiszta puccs sikereinek gyökereit is feltárta. Király hangsúlyozta: „A bolgár
parasztpárt tragédiája megvilágítja az orosz forradalom igazságait, amelyek arra
tanítják a világ proletariátusát, hogy a földmívesszegények felszabadítását csak az
ipari proletariátus uralomra jutása hozhatja meg, a munkások és parasztok szövetséges
forradalma". S mindez a puccs utáni tizedik napon hangzott el! Nem sokkal később
Révai József rámutatott: „A puccs ellenforradalmi, sőt fasiszta jellege oly nyilvánvaló,
hogy a bolgár imperializmus restaurációjáról van szó."
A Munkás és az Új Előre igen fontos fórumok, hiszen ezek képviselték a magyar
munkásosztály érdekeit, helyet adtak állásfoglalásainak. Mert az akkor, az országban
maradt szociáldemokrata vezérek — miként Horthy és a magyar uralkodó körök
is — örömujjongásban törtek ki. Elegendő csak néhány címet felsorolni a Népszavából:
„Győzelmes forradalom Bulgáriában", „A bolgár dinnyehéj", „Az új bolgár
kormány békét és szabadságot hirdet".
A fasiszta-katonai államcsínyre a bolgár nép azonnal válaszolt: már június
9-én spontán módon kirobbant az antifasiszta felkelés, amely a Szredna Gora
(Közép-hegység) körzetében érte el a legnagyobb méreteket — abban a legújabb
kutatások szerint mintegy 100 000 ember vett részt.
Magyarországon egyre nőtt az érdeklődés a bulgáriai események iránt. Egy nappal
a puccs után a Budapesti Hírlap nyugtalankodik: „Hogy a hatalomra jutott új
kormány képes lesz-e helyét tartósan biztosítani, számolni kell-e Bulgáriában polgárháborúval,
avagy a parasztság megnyugszik a változott rendben, azt már a közel
jövőben meg fogjuk tudni". Már — miként tudjuk — a puccs első napján bekövetkezett
az, amitől tartottak a magyar vezető körök. Június 13-án a Magyarország szintén
nem tagadhatja a valóságot: „A bulgáriai puccsszerű kormányváltozás még sem ment
teljesen vértelen végbe, mert a parasztság több helyen fegyvert fogott és véres harcot
folytat a katonasággal."
A felkelést vérbe fojtották, a magyar uralkodó körökben teljes az öröm — megérkezik
Sztambolijszki halálának híre, s erről a Budapesti Hírlap így ír: „Ez a hír...
minden valószínűség szerint a Cankov-kormány helyzetének további szilárdulását jelenti,
mert Sztambolijszki szabad mozgása volt kétségtelenül az új kormány legszámottevőbb
veszedelme". De van valami, ami ebből a tudósításból kimaradt. Erről viszont
az Új Előre írt június 19-én: „A bolgár kormány győz a parasztságon. Csapatai kíméletlen
irtóháborút folytatnak a föld népe ellen". Ez volt az igazság. Mert a fasiszták
nemcsak Sztambolijszkit, öccsét és más földmüvesszövetségi vezetőket mészároltak
le, hanem ezer és ezer egyszerű parasztot és munkást is.
Az ellenforradalom kegyetlenségeiről sokmindent elárul a már idézett Debreczeni
Független Újság 1923. szeptember 29-i számában közreadott terjedelmesebb hír.