Letöltés - Albertirsa
Letöltés - Albertirsa Letöltés - Albertirsa
XXIV. évfolyam, 12. szám 2012. december Beszámoló a Városfórumról 11. oldal Közéleti és tájékoztató lap Új Ádvent Megjelenik minden hónap első hetében Bővebb információ, archívum a város honlapján: http://www.albertirsa.hu Kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek! Ádventkor esztendőről esztendőre várjuk a Fényt. Mindenkor megérkezik az, a Megváltó születésének idején. Ettől a pillanattól növekszik – egészen Szent Iván napjáig. Június huszonnegyedike után jön a nyár java, vele a hőség, esetenként az aszály. Mire itt az ősz, valahogy belefáradunk ebbe az egészbe – tikkasztó hőségestül, klímaváltozásostul. Egyszer csak észrevesszük, hogy ismét Ádvent van, s mi várakozás helyett tovább rohanunk. Aztán végre megérkezik Karácsony, s pár pillanatnyi nyugalmat varázsol a lelkünkbe. Ez az érzés eltart az új esztendőig. Utána azonban hiányérzetünk támad: valami eltűnt a környezetünkből, ám ami nagyobb baj, belülről, a saját énünkből is. Így van ez több éve. Mindig új örömben, varázslatban bízunk, s az rendre elmarad, vagy épp csak átvillan rajtunk, s máris tovaillan. A Karácsonyt követően beköszöntő új esztendő szürke hétköznapokat hoz, amelyek sorából alig-alig világlik ki néhány ünnepi pillanat. Már-már beletörődünk a dolgok folyamatának ilyes, megváltoztathatatlannak tűnő rendjébe. Ám mégis, ember létünk talán legfőbb bizonyságaként, az új Ádvent új reményeket hoz. Igen, miért ne éppen a Fény idei megszületésének misztériuma adna megváltást, vagy legalább valós esélyt sorsunk jobbra fordulására? Persze ahhoz, hogy így legyen, nekünk magunknak is tennünk kell valamit. Mert egyikünk sem egyszerű elszenvedője a körülötte zajló eseményeknek. Ellenkezőleg: valamennyiünknek megvan a felelőssége abban, ami vele történik. Ez akkor is igaz, ha tágabb környeze- 100 Ft tünk körülményei kétségtelenül meghatározzák lehetőségeinket. Ám olykor úgy tűnik, nehéz felismerni saját szerepünk fontosságát, rohanó világunk kavalkádjában. Lehet, hogy nehéz, ám ajánlatos. Saját erőnk, s egyben felelősségünk tudatosulása nélkül ugyanis bajosan juthatunk előbbre. Márpedig manapság különösen nagy szükségünk van a feljebb araszolásra. Ez az egyes emberre csakúgy igaz, mint közösségeinkre, és országunk, nemzetünk egészére. Tudatos, felelős cselekvéseink sora talán közel vihet ahhoz, hogy Ádvent reménységébe belekapaszkodva – sorsunk végre emelkedő pályára állhasson. Bízva benne, hogy 2013-ban így lesz – békés ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok minden kedves lakótársamnak. Fazekas László polgármester
- Page 2 and 3: 2 Albertirsai Híradó 2012. decemb
- Page 4 and 5: 4 Albertirsai Híradó 2012. decemb
- Page 6 and 7: 6 Albertirsai Híradó 2012. decemb
- Page 8 and 9: 8 Albertirsai Híradó 2012. decemb
- Page 10 and 11: 10 Albertirsai Híradó 2012. decem
- Page 12 and 13: 12 Albertirsai Híradó 2012. decem
- Page 14 and 15: 14 Albertirsai Híradó 2012. decem
- Page 16 and 17: 16 Albertirsai Híradó 2012. decem
- Page 18 and 19: 18 Albertirsai Híradó 2012. decem
- Page 20: 20 Albertirsai Híradó 2012. decem
XXIV. évfolyam, 12. szám

2012. december

Beszámoló

a Városfórumról

11. oldal

Közéleti és tájékoztató lap

Új Ádvent

Megjelenik minden hónap első hetében

Bővebb információ, archívum a város honlapján: http://www.albertirsa.hu

Kellemes karácsonyi ünnepeket

mindenkinek!

Ádventkor esztendőről esztendőre várjuk

a Fényt. Mindenkor megérkezik az, a

Megváltó születésének idején. Ettől a pillanattól

növekszik – egészen Szent Iván

napjáig. Június huszonnegyedike után

jön a nyár java, vele a hőség, esetenként

az aszály. Mire itt az ősz, valahogy belefáradunk

ebbe az egészbe – tikkasztó hőségestül,

klímaváltozásostul. Egyszer csak

észrevesszük, hogy ismét Ádvent van, s

mi várakozás helyett tovább rohanunk.

Aztán végre megérkezik Karácsony, s pár

pillanatnyi nyugalmat varázsol a lelkünkbe.

Ez az érzés eltart az új esztendőig.

Utána azonban hiányérzetünk támad: valami

eltűnt a környezetünkből, ám ami

nagyobb baj, belülről, a saját énünkből is.

Így van ez több

éve. Mindig új

örömben, varázslatban

bízunk, s az

rendre elmarad,

vagy épp csak átvillan

rajtunk, s

máris tovaillan. A

Karácsonyt követően

beköszöntő

új esztendő szürke

hétköznapokat hoz,

amelyek sorából

alig-alig világlik ki néhány ünnepi pillanat.

Már-már beletörődünk a dolgok folyamatának

ilyes, megváltoztathatatlannak

tűnő rendjébe.

Ám mégis, ember létünk talán legfőbb

bizonyságaként, az új Ádvent új reményeket

hoz. Igen, miért ne éppen

a Fény idei megszületésének

misztériuma adna megváltást,

vagy legalább valós

esélyt sorsunk jobbra fordulására?

Persze ahhoz, hogy

így legyen, nekünk magunknak

is tennünk kell valamit.

Mert egyikünk sem egyszerű

elszenvedője a körülötte zajló

eseményeknek. Ellenkezőleg:

valamennyiünknek

megvan a felelőssége abban,

ami vele történik. Ez akkor

is igaz, ha tágabb környeze-

100 Ft

tünk körülményei kétségtelenül meghatározzák

lehetőségeinket. Ám olykor úgy

tűnik, nehéz felismerni saját szerepünk

fontosságát, rohanó világunk kavalkádjában.

Lehet, hogy nehéz, ám ajánlatos.

Saját erőnk, s egyben felelősségünk tudatosulása

nélkül ugyanis bajosan juthatunk

előbbre. Márpedig manapság különösen

nagy szükségünk van a feljebb araszolásra.

Ez az egyes emberre csakúgy igaz, mint

közösségeinkre, és országunk, nemzetünk

egészére.

Tudatos, felelős cselekvéseink sora talán

közel vihet ahhoz, hogy Ádvent reménységébe

belekapaszkodva – sorsunk

végre emelkedő pályára állhasson. Bízva

benne, hogy 2013-ban így lesz – békés

ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok

minden kedves lakótársamnak.

Fazekas László

polgármester
2 Albertirsai Híradó 2012. december

Tartalom

VÁROSHÁZA ............................................................................... 3-6. oldal

KULTÚRA ..................................................................................... 6-8. oldal

KÖZÉLET ................................................................................. 8-13. oldal

AKTUÁLIS HELYI POLITIKA ................................................. 13-15. oldal

AKTUÁLIS .............................................................................. 15-19. oldal

SPORT .......................................................................................... 19. oldal

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK ..................................................... 20. oldal

Beruházások 2012-ben 17. oldal Megemlékezés november 4-én 10. oldal

„A körülmények változhatnak, de az elkötelezettség nem ismeri az idő múlását.”

(Ezel)

Ismét átfogó, az egész várost érintő egyet!” akció, amely akció albertirsai

kampányra készül az Irsai Evangélikus „anyja” Bartha - Csabai Flóra, aki az Irsai

Gyülekezet Önkéntes Csoportja és a Csa- Evangélikus Gyülekezetben az ötletet

ládsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgá- felvetette, a szervezésben jelentős munlata,

immár második alkalommal. A tavaly kát végzett az Önként-S csoport tagjaival

elindított kezdeményezés életképesnek együtt. Az akció ötlete egy bevásárlóköz-

bizonyult, az albertirsai lakosok erejükponttól ered, nem sajátunk. Viszont a

höz mérten hozzájárultak a jótékonysági tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy

Karácsonyi ünnepséghez.

kicsiben is megvalósítható, és jelentősen

A gazdasági környezet nem javult a ta- növelni lehetne vele az adományozók kövalyi

évhez képest, a munkanélküliség, rét.

a középosztályra is kiterjedő, évtizede Az idei évben is azt céloztuk meg, hogy

jellemző leszakadás nehéz, kilátástalan minél több helyi boltot bevonva arra

helyzetbe hozza a családok egy részét. ösztönözzük az embereket, hogy a napi

Mindannyiunknak van olyan ismerőse, bevásárlásuk alkalmával vegyenek még

szomszédja, barátja, rokona, aki azzal a egyet. Még egy kiló lisztet. Még egy üveg

gonddal küzd, hogy hiteltörlesztésének olajat. Még egy tábla csokoládét. Még egy

fizetése meghaladja lehetőségeit, holott pólót. Az árut egyszerűen helyezzék bele

a hitel felvételekor az még vállalható, a boltba kitett, logóval ellátott gyűjtőlá-

bírható volt. Ismerünk olyan embereket dába.

magunk körül, akiknek már a közüzemi Azt reméljük, ha kényelmesebbé tesz-

díjak fizetése is hónapról-hónapra nagy szük az adakozást, ha nem pénzt ké-

odafigyelést, terhet jelent.

rünk, ha nem kell valahová elmenni az

A gazdaság teherbírása a társadalmi adománnyal, akkor olyanok is csatlakoz-

szolidaritás terén egyre gyengül, amelyni fognak, akik eddig talán nem mertek

re megoldást a helyi összefogás, felelős- „csak egy kiló liszttel” hozzájárulni máségvállalás

kínál, amely nagy lehetőség sok boldogulásához.

egy-egy település lokálpatriotizmusának, A kezdeményezés most is a Karácsonyi

közösségének erősítésére.

ünnepkörhöz kapcsolódik, s a már év-

Ennek egy fontos lépése a karácsony tizede működő karácsonyi jótékonysági

előtti időszakra tervezett „Vegyél még koncerttel és ajándékozással hangolódik

Köszönjük!

A Mazsola óvoda dolgozói köszönetüket

fejezik ki a szülőknek, vállalkozóknak,

magánszemélyeknek,

Fazekas László polgármester Úrnak

és Szemőkné Szedlacsek Judit területi

képviselőnek, hogy óvodánk

2 bejárati ajtajának cseréjéhez hozzájárultak.

Külön köszönet a kivitelezésért

Király Dávidka apukájának

és anyukájának, Magna Melindának,

aki a gyűjtést végezte. Továbbá Gallai

Dominik apukájának, aki vállalta az

ajtók festését. A példaértékű összefogásért

hálás szívvel mondunk köszönetet

mindannyiuknak!

Nyilatkozat

Alulírott dr. Galiger Zoltán az alábbi

nyilatkozatot teszem: Tudomásul

veszem, hogy dr. Kis Ferenc a Budapest

Környéki Törvényszék ítéletében

jó hírnevem valótlan állításával történő

megsértése miatt meghatározott

nyilvános elégtételadási kötelezettségének

eleget tett azzal, amikor a

Reklám Show című albertirsai helyi

hirdetési újság 2012. szeptemberében

megjelent számában az alábbi nyilatkozatot

megjelentette: „Bocsánatot

kérek dr. Galiger Zoltántól, amiért

2010. év október hó 11. napján a Nyílt

levél Albertirsa Város Önkormányzata

képviselő-testületének című szórólapban

hamisan állítottam azt, hogy dr.

Galiger Zoltán nem először „vezette

meg” a képviselő-testületet.”

Ezzel az ügyet részemről lezártnak

tekintem és a bocsánatkérést elfogadom.

dr. Galiger Zoltán

össze. Az akció az idei évben november

19-étől december 14-éig tart. A hagyományos

adventi jótékonysági koncerttel ér

véget a Művelődési Házban, 2012. december

14-én 18 órakor.

Az összegyűjtött adományokkal 2012.

december 20-án 16 órakor a Segítőház, a

Baptista Ifjúsági Csoport közreműködésével

és önkéntesek segítségével ajándékozza

meg a rászoruló gyerekeket.
2012. december Albertirsai Híradó 3

Változik az önkormányzati

világ III.

Az Albertirsai Híradó júliusi és augusztusi

számában a fenti címen megjelent

két írásomban megkíséreltem röviden

összefoglalni a honi önkormányzatokat

körülvevő szabályrendszer változásait,

s a belőlük fakadó következményeket.

Most leírom, hogy december elejéig

meddig jutottam el mindezek tovább

gondolásában.

Bevezetőként visszautalok két dologra.

Az egyik, az önkormányzati szférát

átalakító kormányzati szabályozás legalapvetőbb

jellemzőiként a feladatok,

hatáskörök központosításáról, esetenként

(iskolák fenntartása, bizonyos teendőknek

a kormányhivatalokhoz történő

áttelepítése) államosításáról szól.

A másik az ún. forrásszűkítés, vagyis az

önkormányzatok anyagi támogatásának

a csökkentése.

E jellemzők alapvetően meghatározzák

az egyes települési önkormányzatok

által választható utakat, működtetési,

fejlesztési megoldásokat. Igen, meghatározzák,

s közelebbről vizsgálva, jól láthatóan

korlátozzák azokat.

A nyári két írásomból kiderülhetett,

hogy az önkormányzati rendszer átalakításának

egésze számára nem pusztán az

itt is újra felemlegetett két dolog jelenti

a gondot. Létezik egy harmadik probléma

is. Ez ugyan formai, vagy ha úgy

tetszik, stílusbéli, ám ugyancsak kellemetlen

a hatása. A kapkodásra, a fölösleges

sietségre, az ebből fakadó információ

hiányra, s annak következményeként, a

végrehajtás kuszaságára gondolok. Erre

a két legegyszerűbb példa a járások

kialakítása, valamint az általános iskolák

állami fenntartásba vétele. Az adott

témakörben elfogadott törvény alapján,

mindkét változtatás végigvitelére 2013.

január elsejéig van idő. Ezeket a sorokat

december elsején írom. Tehát az Ünnepeket

is beleszámítva, kerek egy hónapunk

maradt a teljes előkészítésre. Ám

még mindig számos fontos információ

hiányzik ahhoz, hogy mindez eredményesen

végigvihető legyen. Így például

nincs közös (állam-önkormányzat) döntés

arról, hogy az iskolák működtetését,

Első kézből

VÁROSHÁZA

vagyis a pedagógiai munka technikai

hátterének biztosítását kinek, milyen

feltételek mellett kell állnia.

Talán a hónap közepén lesz…

Az önkormányzatokat érintő változás

halmaznak egy olyan új eleme van,

amiről a korábbi két írásom papírra vetésekor

még nem volt tudomásom. Az

önkormányzati adósságok jelentős részének

állami átvállalására gondolok. Első

hallásra erről a lépésről azt mondhatnánk,

hogy végre valami egyértelműen

pozitív változtatás. Közelről vizsgálva a

témát, sajnos már korántsem ilyen egyértelmű

a megítélése. Az a kisebb gond,

hogy sok más önkormányzathoz hasonlóan,

mi itt Albertirsán még mindig nem

tudjuk, hogy bekerülünk-e a kedvezményezettek

körébe. Egyfelől ugyanis

rendelkezünk hitellel. Másrészt viszont

annak mértéke önmagában is jóval kevesebb

a hasonló nagyságú önkormányzatokra

jellemző átlagos hitel összegénél.

Amennyiben pedig a helyből származó

bevételeink summájához mérjük a nagyságát,

méginkább kedvező arányt kapunk

eredményül. Egyelőre nem ismert,

hogy ez az arány vajon túlságosan is jó-e

ahhoz, hogy kapjunk valamilyen arányú

(vélhetően negyven százalékos) elengedést.

A nagyobb probléma persze más: a

kilátásba helyezett állami hitelátvállalás

annál nagyobb ajándékkal kecsegtet, minél

inkább eladósodott egy önkormányzat.

Magyarán azok kerülnek a lista élére,

akik hazárdírozva, felelőtlenül gazdálkodtak.

Aztán pedig mindennek az árát

valamennyi önkormányzattal, vagyis

mindannyiunkkal megfizetteti az állam.

Ennek világos bizonyítéka, hogy a 2013.

évi költségvetési törvénytervezet ma ismert

változata szerint Albertirsa például

az idei állami támogatásának jövőre kevesebb,

mint felét (42%-át) kapja majd.

Igaz, közben a feladataink mennyisége is

csökken – körülbelül a negyedével…

Könnyű belátni, hogy mindennek

miféle hatása lesz a gazdálkodásunkra.

Sajnos a romló feltételek tovább sorolhatók.

Ilyenre példa az önkormányzati

gazdálkodás szabályainak szigorításai

közül az az új regula, amely szerint

akár egyetlen ún. önként vállalt feladatot

csak akkor vehet vállára a település,

amikor már valamennyi kötelező (vagyis

törvény által a részére kijelölt) teendőjére

előteremtette a szükséges pénzt. Ez

a szabály persze egyszerűsíti a munkánkat.

Ugyanakkor könnyen olyan helyzetet

teremthet, amelyben esetleg nem

vállalhatjuk a szakrendelések, a tanyagondnoki

szolgáltatás fenntartását, vagy

civil szervezeteink és gyülekezeteink támogatását.

Itt tartunk tehát jelenleg – az önkormányzati

rendszer átalakításának jószerivel

csupán a negatív hatásai látszanak.

Ugyanakkor, az összkép számos vonatkozásban

kialakulatlan, vagyis nagy a

bizonytalanság.

Mit tehetünk ilyen körülmények között?

Hogyan, miként reagálhatunk a

zömében zord szabályváltozásokra?

Az ilyen kérdések megválaszolása egyelőre

csak részben lehetséges. Magam a

következőkig jutottam:

sürgősen ki kell dolgoznunk saját

város stratégiánkat, amely figyelembe

veszi, a (remélhetőleg heteken belül

teljes egészében ismertté váló) változások

következményeit. A stratégia egyik

központi gondolata nyilvánvalóan a település

öngondoskodásra, önellátásra

való képességének erősítése kell, hogy

legyen.

E stratégia vázlata a nyár folyamán elkészült.

Azóta megjelentettük a Híradó

szeptemberi számában, és a város honlapján.

Néhányan megtiszteltek a róla alkotott

véleményük ismertetésével. December

első napjaiban civil szervezeteink

vezetőinek véleményét hallgatom meg a

vázlatról. A jövő esztendő legelején vállalkozói

fórumot szervezünk ugyanilyen

céllal. Ezt követően pedig véglegesítjük

a városstratégiát. Miután mindez megtörténik,

rövid távú lépéseinket ehhez a

stratégiához illeszthetjük.

A kialakítás folyamata, annak módszere

más fontos célt is szolgál. Nevezetesen

megnövekedhet általa a helyi

közélet aktív közösségeinek a száma. Ez

nélkülözhetetlen jelenség ahhoz, hogy

Albertirsa a jövőben is sikeresen működő

város legyen. Az önkormányzati

munka megváltozó közegében ugyanis

csak azok a települések lehetnek eredményesek,

amelyekben aktív, tettre kész

és jó szándékú, együttműködésre képes

közösségek sokasága működik.

Fazekas László

polgármester
4 Albertirsai Híradó 2012. december

VÁROSHÁZA

Beszámoló a Képviselő-testület novemberi üléseiről

Városunk Képviselő-testülete november

13-án, rendkívüli üléssel kezdte meg

munkáját. Lebanov József, még a napirendi

pontok megvitatása előtt arról tájékoztatta

a testületet, hogy elnyerte a nagykőrösi

tankerületi igazgatói posztot, amely

összeférhetetlen képviselői tagságával, így

lemond mandátumáról 2013 januárjától.

A testület elsőként az idei költségvetés

5. módosítását hagyta jóvá. E szerint a

bevételi előirányzat 13.127 e Ft-tal növekedett,

mely jelentkezik a kiadási oldalon

is, a Tartalék előirányzata 1.369 Ft-tal

nőtt, azaz 15.194 e Ft-ra módosult. Így az

átvezetések után a főösszeg 1.720.165 e

Ft-ra változott.

Módosították a Polgármesteri Hivatal

SZMSZ-ét, amit egyrészt a járási rendszer

2013. január 1-jei bevezetése, a hivatalt

érintő feladat- és hatáskörváltozások,

másrészt a megváltozott finanszírozás

tett szükségessé. Előzetes számítások

szerint az állami finanszírozás 29 fő köztisztviselő

foglalkoztatására lesz elegendő.

7 fő kerül át a Kormányhivatal foglalkoztatásába,

a DAKÖV Kft. 2013 első

napjától 1 fő adminisztratív ügyintézőt

vesz át a hivataltól, a fennmaradó 4 fő

tekintetében pedig létszámcsökkentést

kell végrehajtani. Így a Hivatal szervezeti

felépítése a következők szerint alakul:

a Városi Gyámhivatal 2013. január 1-től

beolvad a járási gyámhivatalba, az elsőfokú

építéshatósági hatáskör a ceglédi

járásszékhely jegyzőjéhez lesz telepítve.

Így önkormányzatunkban a korábbi 5

iroda helyett 3 (Lakossági Ügyek Irodája,

Pénzügyi Iroda, Városüzemeltetési Iroda)

fog működni.

A testület korábban elfogadott határozatával

egy ötödik védőnői körzet kiala-

Tisztelt albertirsai

lakosok!

Ezúton is megköszönöm azon kedves

irsai lakosoknak, akik 2012-ben is anyagi

segítséget nyújtottak a rászoruló beteg,

fogyatékkal élő gyermekeknek, mint az

elmúlt hat év folyamán. Boldog, békés

karácsonyt és úgyszintén békés, sikerekben

gazdag Új Esztendőt kívánok!

Szeretettel: Virág Ilona, a Magyar Babamentő

Alapítvány munkatársa

kítása mellett döntött, így a november

13-i rendkívüli ülésen 1 fő területi védőnői

feladatok ellátására pályázat kiírását

hagyták jóvá.

Egyebekben Dr. Kovács Tímea aljegyző

ígéretet tett Major Judit alpolgármesternek,

hogy a jövőben a temetői árusítást

szigorúbban fogják ellenőrizni. Elsősorban

mécses és virágárusítására legyen

lehetőség november 1-jén, valamint az

azt követő napokban. Mert jó pár édesség-

és cukorkaárus is jelen volt ezen

időszakban, akik sátraikkal nehezítették

a parkolást. Az alpolgármester asszony

továbbá megköszönte mindazoknak, akik

valamilyen módon is segítettek a leégett

Alkotmány utcai ház lakóinak. Ehhez

kapcsolódóan Sági Józsefné, aki a Patifu

Kft.-től egy-két konténert kért a törmelékek

elszállításához. A család részére ezen

kívül az önkormányzat azonnal 50 e Ft

gyorssegélyt utalt ki, a Szlovák Nemzetiségi

Önkormányzat 100 e Ft-os támogatást

adott. A Segítőház munkatársai

is rendszeresen látogatják a bajba jutottakat,

részükre a Tessedik Sámuel Általános

Iskolások Egészségéért Alapítvány

elkülönített számlájára gyűjt anyagi támogatást

a Pátria Takarékszövetkezetben

lévő 65100170-11063609 számlaszámra.

Megjegyzésként kérjük írják oda: Tűzeset

Albertirsán. Háztartási gépek, építőanyagok,

kétkezi munka, bútorok és egyéb

segítség felajánlása a Szociális Segítőház

közvetítésével tehetők. Kaáriné Kabay

Lilla a lakók nevében megköszönte annak

a fának a kivágását, amely a villanydrótot

veszélyeztette, illetve arról tájékoztatta a

testületet, hogy a Luther u. és Kölcsey u.

találkozásánál lévő japán akácfát az egyik

ott lakó megcsonkította, akinek felszólítást

küldtek ki. Az ide vonatkozó rendelet

szerint viszont utólag beépíthető a bírság

kiszabása is.

A Képviselő-testület november 29én

rendes üléssel folytatta munkáját.

Elsőként a város 2012. I-III. negyedévi

költségvetési gazdálkodásáról szóló előterjesztést

vitatták meg. E szerint ezen

időszak gazdálkodása összességében

megfelelő. Az intézmények működésében

fennakadás nem volt, a működéshez

szükséges pénzeszközök mindenkor

rendelkezésre álltak. Az ez évre tervezett

felújítási munkálatok befejeződtek, a

pénzügyi teljesítések döntően az utolsó

negyedévre húzódnak át. A Pesti úti

ároképítés a Pozsonyi u. és Batthyány u.

közötti szakaszon a jövőben valósulhat

meg. 2012. szeptember 30-ig az összbevételek

70,34%-on teljesültek a módosított

1.720.165 e Ft-os és 84.28%-on az

eredeti 1.435.737 Ft-os előirányzathoz

képest. A kiadások főösszege pedig eddig

1.049.697 e Ft, ami a módosított előirányzat

61,02%-a és 73,11%-a az eredeti

előirányzatnak. A 2013. évi költségvetés

megalkotásánál nagyon sok változást,

előírást kell figyelembe venni. A járási

rendszer felállításával az ügyek egy része

a járási hivatalokhoz kerül. Az állami

támogatás összege várhatóan 502.179 e

Ft-tal csökken. Az elfogadott határozati

javaslat alapján a jövő évi büdzsé a teljesség

igénye nélkül, az alábbi irányelvek

alapján készíthető el: alapvető célkitűzés

az önkormányzat működőképességének

biztosítása, a pénzügyi egyensúly fenntartása

a költségvetési terv összeállításánál.

Az adókintlévőségek csökkentése

érdekében folytatni kell a szigorú végrehajtási

tevékenységet. Elsősorban a

kötelező feladatok ellátására szükséges

fedezetet biztosítani a kiadások minimalizálása

mellett, s a már kötelezettséggel

terhelt beruházások tervezhetőek a költségvetésben,

amely az új önkormányzati

törvény szerint nem tervezhető hiánnyal.

Módosították a talajterhelésről szóló

rendeletet, ugyanis az országgyűlés által

elfogadott 2011. évi CCI. törvény 234. §-a

a talajterhelési díj egységdíjának mértékét

a korábbi 120 Ft/m³ helyett 1200 Ft/

m³-ben határozta meg, ami 2012. február

1-től lépett érvénybe. Így ettől a naptól

kell a magasabb értéket figyelembe venni,

megállapítani, bevallani és megfizetni

a fogyasztónak 2013. március 31-ig. Az

adóból, amennyiben a számla rendelkezésre

áll, a szippantás költsége levonható.

Mivel ez jókora emelésnek számít, ezért

aki teheti, feltétlenül csatlakozzon rá a

vezetékes csatornahálózatra.

Hozzájárult a testület a 0278/13 hrsz.-ú

ingatlant érintő szerkezeti és szabályozási

terv módosításához, hogy ott egy új

120/20kV-os alállomás létesüljön. Ezzel

egyrészt biztosítható az Aquarius-Aqua

Folytatás a következő oldalon >>
2012. december Albertirsai Híradó 5

Folytatás az előző oldalról

Kft. számára szükséges többlet villamos

energia, másrészt a város számára is

hasznos, mert megszűnnének vagy legalábbis

minimálisra mérséklődnének a

nyári zivataros időszakokban az áramszünetek.

Ismeretes, hogy a Képviselő-testület

2011-ben csatlakozott az ún. Tápióvidéki

Bioenergetikai és Környezetvédelmi

Klaszterhez. A szervezet azóta számos

projekt előkészítését végzi, ám konkrét

megvalósulások még nem történtek. A

Klaszter ügyvezetőjének anyagi támogatására

vonatkozó igényét a testület jelenleg

nem tudta támogatni, de ennek lehetőségét

a 2013. évi költségvetési rendelet

előkészítésekor ismét megvizsgálja.

Ugyancsak ismert, hogy a testület, októberi

ülésén döntött a Művészeti Iskola

gázkazánjának cseréjéről. Azóta több kivitelezőt

is megkerestek, akik konkrét ár-

VÁROSHÁZA

ajánlatot csak a kiviteli tervek birtokában

tudnak adni, ám a feladatot a rendelkezésre

álló pénzösszegből el lehet végezni.

Így a 2012. évi költségvetés tartalékának

terhére 2 millió Ft+Áfa összeget biztosítanak

a cserére, s a legkedvezőbb árajánlatot

adó vállalkozóval kötnek szerződést.

Egyebekben Szemőkné Szedlacsek Judit

a korai sötétedésre való tekintettel a

kereskedelmi egységek környékén sűrűbb

járőrözést kért, illetve, hogy a szemétszállítók

a háztartási hulladékok elvitelét

követően az edényzetek fedelét csukják

le. A képviselő asszony kéréseit Fazekas

László polgármester továbbítja az őrsparancsnok,

valamint az Ökovíz Kft. felé.

Lebanov József a Városfórumon készült

felvétel adásba kerülése felől érdeklődött.

A polgármester tájékoztatása szerint

némi technikai problémák adódtak,

de december első hétvégéjén már megtekinthető

lesz az Objektív tv-n. Kovács

Lászlóné a jövő évi piaci bérletek meg-

váltásának időpontját kérdezte, melyek

árusítása december elején megkezdődik

– válaszolta Fazekas László. Sági Józsefné

a Köztársaság utcai vízelvezető árok

megépítését köszönte meg, egyúttal arról

is tájékoztatta a testületet, hogy az ingatlanértékesítéssel

kapcsolatos beadványt

a Pest megyei Főügyészség további vizsgálatra

átküldte a Kormányhivatalhoz.

Major Judit alpolgármester megköszönte

a Városüzemeltetési Iroda vezetőjének,

hogy segített megszervezni és lebonyolítani

november 24-én a Mirelite Mirsa Zrt.

dolgozóinak egy tartalmas városnézési

programot. A túra során megtekintették

a Zsinagógát is, mellyel kapcsolatban

az alpolgármester az épület ablakainak

állapotjavítása felől érdeklődött. Török

Andrea Városüzemeltetési Irodavezető

elmondta, hogy azok egyelőre december

elején egy fóliaréteget kapnak a madarak

berepülésének megakadályozására.

Müller Mónika

Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés – szállítási naptár 2013 / I. negyedév

ALBERTIRSA

Hulladék típus Nap Hónap Dátum

Január 25

Újrahasznosítható Péntek

Február 22

Március 29

Gyűjtési útmutató: Újrahasznosítható hulladékokat sárga zsákban

vagy gyűjtőszigeten, mindig tisztán és laposra zárva!

PAPÍR gyűjtési módja: tisztán, laposra hajtogatva – kartondoboz,

hullámpapír, élelmiszerek- és kozmetikai cikkek papírdobozai színes-

és fekete-fehér újság, szórólap, prospektus, irodai papír, füzet,

telefonkönyv.

MŰANYAG gyűjtési módja: kiöblítve, laposra taposva – színes- és

víztiszta PET jelzésű palack, kupak (pl. üdítős, ásványvizes), kozmetikai

és tisztítószerek flakonjai (pl. samponos, öblítős, mosogatószeres),

reklámszatyor, nylonzacskó, csomagolófólia, fólia (zsugor

és strech), joghurtos, tejfölös és margarinos dobozok.

FÉM- ÉS ITALOS KARTONDOBOZ gyűjtési módja: kiöblítve, laposra

taposva – fém italos doboz (pl. üdítős, sörös, energiaitalos),

tartós tej és üdítők dobozai (Tetra Pak jelzéssel), konzervdoboz.

ÜVEG gyűjtési módja: kiöblítve, csak a gyűjtőszigeten gyűjthető,

zsákba helyezni tilos! Színes és színtelen öblös üvegek (pl. üdítős,

boros).

Tisztelt Ingatlantulajdonosok! Társaságunk a fenntarthatóság jegyében

célul tűzte ki környezetünk tudatos védelmét, melynek

érdekében 2011. évben 49 településen, így az Ön településén is

bevezettük a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. A gyűjtés

sikeresnek bizonyul, egyre több lakos választja ezt a módszert a

háztartásában keletkező, újrahasznosítható hulladékok elhelyezésére.

Együttműködő munkájukat ezúton is köszönjük, továbbra is

tartsanak velünk! Gyűjtsünk együtt szelektíven 2013-ban is!

Újrahasznosítható hulladékok gyűjtése

Önnek csak annyit kell tennie, hogy a szelektíven gyűjtött újrahasznosítható

hulladékokat (pl. papír, műanyag, fém, italos karton)

a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. által térítésmentesen rendelkezésre

bocsátott sárga színű zsákban keverten gyűjti és a hulladékgyűjtési

naptárban szereplő napokon kihelyezi az ingatlana elé.

Gyűjtési időszak: havonta egy alkalommal, a mellékelt hulladékgyűjtési

naptárban megadott napokon.

FONTOS: Kérjük, hogy a biztonságos munkavégzés érdekében üvegen

NE helyezzen a zsákokba! A sárga (újrahasznosítható hulladék)

zsákokat a gyűjtési napokon reggel 7:00 óráig szíveskedjenek kihelyezni

az ingatlan elé, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása

után a kihelyezett zsákokat nem áll módunkban elszállítani!

Amennyiben a zsákba háztartási vegyes hulladék, lom, üveg, vagy

nem megfelelő típusú, illetve szennyezett hulladék kerül, Társaságunk

jogosult megtagadni annak elszállítását. A mindenkori begyűjtéssel

egyidejűleg munkatársaink annyi cserezsákot helyeznek

el a postaládába, amennyi kihelyezésre került.

Fontos tudnivaló! Amennyiben a cserezsák kevésnek bizonyul, az

újrahasznosítható hulladékokat bármilyen más áttetsző, műanyag

zsákban is kihelyezheti! Ezen felül plusz zsák igényelhető a lakossági

hulladékudvarokban.

Köszönjük, hogy él a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével és

együttműködik velünk!

Hírös Hulladékgazdálkodási Kft.

E-mail: cegled@hiroshulladek.hu

Telefon: 06-53/707-061 Honlap: www.hiroshulladek.hu
6 Albertirsai Híradó 2012. december

A Híradó novemberi számában röviden

ismertettem a Tessedik Iskola Győzelem úti

épületében lévő tornaterem parkettája teljes

felújításának (valójában cseréjének) szükségességét.

Továbbá leírtam a feladat elvégzésének

módját, megemlítettem a beruházás

értékét.

Most arról a példás összefogásról szólhatok,

amely odavezetett, hogy a parketta csere

helyett ma már a tornaterem teljes belső

felújításáról beszélhetünk. Ugyanis (mint azt

novemberben megemlítettem) megvalósult

a terem belső festése, a fűtőtesteknek, a déli

üvegfal felső szintjének, és a bejárati ajtók

kárpitjának a felújítása. Továbbá sor került

az északi fal lambériájának a cseréjére. Öszszességében,

a parketta cserén kívül, közel

kettőmillió forintnyi új érték jött így létre.

Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, sok

ember összefogására volt szükség. A belső

festés lebonyolításában pedagógusok, szülők,

a polgármesteri hivatal és az iskola

Talán kevesen tudják,

hogy az Isteni Szeretet Leányai

által működtetett és a

Balla Géza bankár által alapított

Szent Margit Polgári

Iskola 1924-es elindulása

előtt már létezett Alberti-

Irsán egy magán polgári

iskola, a címben is szereplő

Kántor Irma-féle iskola.

De ki volt Kántor Irma?

Jó kérdés! Sok mindent

tudunk róla és mégsem eleget.

(Pl. nem tudjuk, mikor

született és mikor halt meg,

de azt, hogy Irsán született több forrás is

egybehangzóan említi). Annyit mindenképpen

tudunk – s erről majd az olvasók is meggyőződhetnek

–, hogy rendkívül sokoldalú,

művelt, bátor és színes egyéniségű hölgy

volt, aki magán polgári iskolájának megalapításakor

már 20 éve tanított, 1911-ben „Te

lennél a király” címen verseskötete jelent

meg, 1913-ban pedig tudományos igényű tanulmányt

írt „A polgári iskolák reformtervezete

nemzetközi megvilágításban” címmel.

A Polgáriskolai Közlöny 1913-ban vitaindítót

jelentetett meg a polgári iskolák megreformálásáról,

s ez a reformtervezet késztette

arra, hogy kifejtse nézeteit a polgári iskolák

VÁROSHÁZA / KULTÚRA

Közösen sikerült!

részéről huszonhatan vettek részt szervező

– ill. kétkezi munkával. Az Ő névsoruk

a következő: Illési Dávid, Illési Andrea,

Kostyalik Csaba, Balla Lajos, Trappné Simó

Ágnes, Malik Pál, Fülöp Norbert, Kukucska

Tamás, Kovács Kata, Juhász József, Markó

János, Pálinkás István, Kun János, ifj.

Kun János, Bánszki Viktor, Bálint Tamás,

Kovács Róbert, Fábus Gábor, Kostyalik

Károly, Szemők István, Bártfalvi Gábor,

Czibula Mihály, Rafael Péter, Szlovák Mihály,

Farkas László, Török Andrea.

Ugyanehhez a feladathoz az alábbi vállalkozók

biztosítottak ingyenesen eszközöket:

Rubi Károly, Kelemen József, Bartos Pál,

Petykovszki Zoltán.

A teljes festékanyagot és kézi eszközöket

a DPM Szortiment Kft. pontosabban annak

cégvezetője, Kozák László biztosította. A

lambéria cserét Zátrok Róbertnek és vállalkozásának,

a RENOR Bau Kft.-nek köszönhetjük.

Az új kor asszonya

A Kántor Irma-féle Magán Polgári Iskola (1922-24)

szerepéről a magyar iskolarendszerben,

és sürgesse

annak megújítását.

Kántor Irma 16 oldalas

tanulmánya, amelyet

az OSzK őrzött meg, erős

szociális érzékenységről,

és széles látókörről tanúskodik.

Vajon egy irsai születésű

tanárnő 100 évvel

ezelőtti írásának vannak-e

ma is érvényes és használható

gondolatai? Döntsék el

az olvasók!

Helyszűke miatt csak röviden

idézhetünk értekezéséből:

„A vita fontos, mert a gondolatok tüzében

nemesedik az eszme. Saját tapasztalataink

alapján elmondhatjuk, hogy vannak iskolafajtáink,

amelyek elavult rendszerrel és

tananyaggal dolgoznak, s így nem állnak

az élet szolgálatában. Hiányzik a vállalkozó

szellem, az életrevalóság, a gyakorlati érzék.

A továbbfejlesztett polgári iskoláknak

olyannak kell lenniük, amelyek kizárólag

csak az életre nevelik a fiút és leányt egyaránt,

komoly munkára, életbeli kötelességekre.

A reformtervezetnek a magyar

nemzeti sajátosságokon kell alapulnia.

Magyarország földművelő állam, tehát ta-

Az intézmény 5/c. osztályából pedig tizennyolc

szülő anyagi felajánlással élt. Ők a következők:

Csák Attila, Forgó János, Kriczki

Imre, Pénzes Csaba, Vaskó Tibor, Sárosi Attila,

Strobán László, Madahar Amerjit, Erich

Bilek, Czékus Attila, Salát József, Müller István,

Trapp Csaba, Kovács Julianna, Rausch

Péter, Gecser Zsolt, Bauer Lajos, Kőhegyi

László.

A fűtőtestek és az üvegfal javítása, valamint

a bejárati ajtók kárpitozása speciális szakmai

kvalitásokat igényelt. Ezeket a feladatokat az

iskola finanszírozta. Értékük 443.230 Ft, valamint

451.569 forint volt.

Magánszemélyek és közösségeik ilyen önzetlen

összefogása lehet az a plusz forrás,

amely mind nélkülözhetetlenebb, s a jövőben

még inkább azzá válik, ha településünk egésze

számára kutatjuk az előbbre lépés emeltyűit.

Köszönöm mindenkinek, aki részese

volt ennek a nagyszerű közös cselekvésnek!

Fazekas László

nítsuk meg népünket az okszerű szántóföld

művelésére, mező- és erdőgazdaságra, szőlő-

és gyümölcstermesztésre, halászatra,

bányászatra, fürdők és ásványvizek célszerű

kezelésére, és termékeinknek minél

jobb áron való értékesítésére. Hazánkban

az okosan űzött földművelés mellett egészséges

háziipart kell fejleszteni. A háziipar

mellett Magyarországon csak olyan gyáraknak

szabad feállniok, amelyek magyar

tőkével létesültek. Magyarország nem más

jelenleg, mint csak amolyan ipari gyarmatállama

nyugatnak. Miért nem vállalkozók

nálunk a főurak és nagybirtokosok, akiknek

kezén olyan tömérdek kötött birtok van? Ne

vigyék a magyar nép verejtékes pénzét külföldre,

hanem termeljenek itthon.

Államháztartásunkat úgy kell rendeznünk,

hogy a válság idején se legyünk kiszolgáltatva

ínségnek, nyomornak. A föld

intenzívebb művelése maga után vonja a kötött

birtokok felszabadítását, és annak minél

több részre való felosztását, amihez szociális

érettség kívántatik mindkét részről.

Ez be is fog következni, mert az iskolák

szelleme is szociális jellegűvé lesz, mihelyt

az oly szükséges társadalomtudományi

ismeretek terjedésének tért engedünk tan-

Folytatás a következő oldalon >>
2012. december Albertirsai Híradó 7

Folytatás az előző oldalról

anyagunkban. A szociális ismereteknek az

iskolák útján való továbbterjesztése fogja

megmenteni az emberi társadalmat a kapitalizmus

egymást embertelenül kizsákmányoló

túlkapásaitól.

Ebben az iskolában önállóságra, vállalkozásra

kell ránevelni, mert ez a vonás – sajnos!

– hiányzik népünkből. Ez a gyakorlati

iskola hozza meg majd azt az egészségesebb

közszellemet, amelyben nem a henyélő, tehetségtelen

vagyonos egyénnek van értéke,

de az értelmes munkát végző bármilyen

dolgozó embernek.”

Ezután rátér a tanulmány az elképzelt

polgári iskola szakmai-pedagógiai kifejtésére,

ami túlnő e cikk keretein. Újból megerősíti,

hogy a „reform alá kerülő polgári

iskola csak gazdasági irányú lehet, mert ezt

kívánja az ország közszüksége. Mi, a kultúra

munkásai meg akarjuk őrizni az emberi

társadalom számára azt, amit nemzetietlen,

hibás politikával, 300 év óta meg akarnak

bennünk fojtani, a nemzeti öntudatot.”

Kántor Irma még viszonylag fiatal 1913ban,

de elhivatottsága, ambíciója rácáfolt

életkorára.

Sorsának későbbi alakulása is igen érdekes.

Megtudjuk, hogy az 1910-es évek végén

a győri főreál-gimnáziumban tanított, majd

1918 novemberében – ezekben a forradalmi

időkben – a győri szociáldemokrata nőmozgalom

harcos aktivistája lett. A Reggel című

független, radikális, polgári újság 1918. nov.

6-i számában olvashatjuk a „Győrött megalakult

a Nők Tanácsa” c. tudósításban: „Kántor

Irma jelenti be, hogy az előkészítő Bizottság

30 polgártársnőt és 30 munkásnőt jelölt a

Nők Tanácsába. A névsor elfogadása után

Kántor Irma rövid beszédet mondott, és szavait

így végezte: Éljen a független Magyarország!

Éljen a demokrácia! Éljenek a nők!”

KULTÚRA

Ugyanez az újság így ír 1919 decemberében:

„Kántor Irma tanárnő, a szocialista nőmozgalom

egyik szervezője és vezetője Győrött.

1918-ban a Nemzeti Tanács végrehajtó

bizottságának, a Tanácsköztársaság idején

a Munkástanácsnak tagja. A munkáshatalom

megdöntése után letartóztatták.”

Azt, hogy mennyi időre szólt a letartóztatás,

s hogyan került Győrből Alberti-Irsára,

nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy itt, szülőfalujában

1922-ben megalakította – a levéltárban

is ezen a címen szereplő – a „Kántor

Irma-féle Magán Polgári Iskolát”, amely

leányiskola volt, két évig vezette, s az 1924ben

létrejövő katolikus polgári iskola vette

át tőle a két osztály tanulóit. (A névsoruk

olvasható!)

Az irsai polgári iskola rendes tanárainak

névsorában csak az 1927/28-as, illetve az

1828/29-es tanévben szerepel, mint a II. és

III. oszt. osztályfőnöke, a magyar, történelem,

földrajz és gazdaságtan tanára.

A polgári iskola 1929-es év végi beszámolója

ismerteti, hogy „a rendi elöljáróság

József kicsit szomorúan búcsúzott el, majd

bekísért az épületbe, s megvárta, amíg biztonságosan

beérek. Ez nagyon jólesett.

Kicsit elméláztam a meszelt plafon rejtélyes

foltjain. Bármit beleképzelhettem a

szétmállott mészbe, akár még egy hófehér

fátylat is, amit szelíden lebbent meg a szellő.

Ám ekkor borzasztó görcs hasított váratlanul

belém. Ez volt a visszatérés a valóságba.

Méghogy hófehér fátyol?! Sajnos aznap már

nem először jelentkeztek a görcsök. bár nem

tudtam mire vélni, szólni nem akartam róla,

nehogy megint megutaztassanak. Ezért próbáltam

elvonatkoztatni tőlük. Végiggondoltam

alaposan, amiket Józseftől hallottam:

nagycsaládból származik, több nővére meg

bátyja is van. Itt a faluban csak egy nővére

és egy bátyja él, mindketten családosak. Sógora

árvaházban nőtt fel, aki mára elismert

kőművesmester lett. Bátyja a tsz-ben sofőr,

megbízható, kiemelt munkaerő. Édesanyja

alaposan megsínylette a sok gyerekszülést,

szoptatást és mezőgazdasági munkát. Józsit

éppen két éves koráig szoptatta, mert

ez volt akkor a szokás. Édesapja erősen italozó

és rabiátus természet. Bizony alaposan

eltángálta olykor az asszonyt. „Ez is szokás

volt, foglalkozási ártalom” – mondta Józsi.

Az édesapja, amíg bírt dolgozni, fuvaros

volt. Sajnos, amikor hazaért, már kezdődött

is otthon a hadd, el, hadd! Rendszeresen és

Döntés előtt

1929. aug. 19-én Tolnay M. Ilona nővért

Bp-ről áthelyezte iskolánkhoz Kántor Irma

tanárnő őnagysága helyett, akinek 2 évi

buzgó, lelkes működéséért e helyen is hálás

köszönetet mondunk.”

Ezután ismét elszakad a szál. Vajon miért

nem tanított (taníthatott) tovább? Majd csak

1938-ban hallunk róla ismét a „Néhány szó

az írsai virágokról” című és 1942-ben az igen

különösen hangzó „Az irsai muskátlivár” című

könyve megjelenése alkalmával. Ezekből

megtudjuk, hogy gyapjúfeldolgozó üzemet

és virággyárat létesített, gyapjúból horgolt

virágokat készített. „A virágcsinálást nem

tanultam senkitől sem. A Természettől lestem

el a titkokat.” Munkái nemzetközi kiállításokon

vettek részt, és nagy sikert arattak,

díjakat nyertek „a csatasorba állított kis

irsai virágok.” Ma „Kántor Irma kéziratos

verseit” (37 számozott oldalon) bárki megvásárolhatja

a Mikuska Művészeti Galériában

340.000 forintért. A 34 vers közül az

egyik: „Az újkor asszonya.”

Mné Daru Mária

sorra verte a gyerekeket. Főként az asszonynak

jutott ki, akivel végül a rák végzett.

A gyerekek felnőttek, s ki-ki ment a maga útján.

Legtöbben Budapest felé vették az irányt.

József is volt pár évig a fővárosban, végül mégis

visszahúzta a szíve. Időközben özvegy édesapja

megbetegedett, így most ketten laknak

a szülői házban, ami elég nagy kettejüknek.

Most pedig, hogy betegeskedik az öreg, jó lenne,

ha nem kellene magára hagynia, amikor ő

dolgozni megy, mert a demizsont azért még

így is megtalálja. Márpedig tilos neki az alkohol.

Ez utóbbi ejtett erősen gondolkodóba.

Sok évtizeddel később sem találtam igazán

magyarázatot arra, hogy 1970-ben, magamra

hagyva, tapasztalatlanul, 14 évesen, mi volt

az, ami rávezetett a megoldás, a túlélés esélyére.

Úgy gondolom, mindenkinek meg van

írva előre a sorsa. A Jóisten sokszor próbára

teszi az embert, de a próbához erőt is ad.

Sohasem szabad tőle elvárni a megoldást, én

már tudom. Számtalan éjszakát átsírtam már,

könyörögtem, rimánkodtam segítségért, de a

Jóisten úgy segített, hogy nem segített. Leginkább

úgy, hogy megmutatta a helyes utat. Azt

az utat viszont nekem kellett végigjárnom.

Akkor is, ha tele volt szenvedéssel, kínnal.

Most is ez történt. Nyitva az út: József vallomása

egyben egy egyezséget is rejt magában.

(Részlet a Fancsikai fények c. kötetből)

- szirén -
8 Albertirsai Híradó 2012. december

KULTÚRA / KÖZÉLET

Emlékezés Szentágothai Jánosra – az emlékév kapcsán

A polihisztor Szentágothai Jánosnak

a munkásságát, emberi

nagyságát szeretném bemutatni

az Albertirsai Híradó olvasóinak.

Cikkem apropóját az szolgáltatja,

hogy ez év október 31-én volt

születésének 100. évfordulója.

E jeles ünnep és az a tény, hogy

Albertirsán él egy hölgy, aki közel

harminc évig volt a „jobb keze”,

inspirált cikkem megírására. Néhány

mondatban szeretném bemutatni

a professzor urat.

Szentágothai János 1912. október

31-én született, eredetileg

Schimert János néven Budapesten, erdélyi

orvosdinasztia sarjaként. Édesapja

szász értelmiségi családból, édesanyja

székely ősöktől származott. 1930-ban

érettségizett a budapesti német gimnáziumban.

Ezt követően a Pázmány Péter

Tudományegyetem orvosi karára jelentkezett

és nyert felvételt. Már az egyetemi

évei alatt az anatómiai tanszék munkatársa

lett. Baselben és Bécsben is tanult,

az előbbi helyen magántanári képesítést

szerzett. A második világháború kis híján

derékba törte pályafutását, kevesen múlt,

hogy nem éli túl azt, ami vele az amerikai

fogságban esett meg: műtét során fertő-

Az Albertirsai Híradó 2011. évi szeptemberi

lapszámában „Keramikus művésznél

jártunk” című cikkben Csontos Zsuzsannát,

az Albertirsán élő fiatal keramikus hölgyet

tanulmányairól, valamint szenvedélyéről, a

kerámiakészítésről kérdeztük. Az interjú végén

elárulta, legnagyobb vágya egy égetőkemencével

felszerelt saját műhely, hogy otthon

is lehetősége legyen gyakorolni, újabb

szép alkotásokat készíteni.

Bő egy évvel később, 2012-ben az álom valósággá

vált. Zsuzsanna családja, rokonsága,

szülők és nagyszülők összefogtak, s teljesítették

a művésznő legnagyobb vágyát. Kialakítottak

számára egy alkotóműhelyt, melyben

természetesen a hőn áhított, igazán

korszerű, energiatakarékos égető kemence

is helyet kapott, ami azóta már több alkotás

létrejötténél is sikeresen vizsgázott. Az október

21-i ünnepélyes felavatónál a családok,

barátok mellett, Fazekas László polgármester,

valamint Zsuzsa mestere, Miklósovics

László is jelen volt, s adta át gratulációját

Szentágothai János kolléganői társaságában látható, a kép

Megvalósult egy álom

jobb oldalán Pusztai Ferencné.

zést kapott, a német orvos azt javasolta,

hogy mindkét karját amputálják, ezért

vérátömlesztést kapott, amelynek során

az idegen vér miatt olyan sokk érte, hogy

meggyógyult és felépült. Ezt a gondviselés

erejének tudta be, lévén, hogy hívő evangélikus

volt. A világégést követően a Pécsi

Anatómiai Intézet professzora, majd a tanszék

vezetője lett. Orvosi kutatási területe

a pécsi évei alatt a vesztibuláris rendszer

és a neuroendokrinológia voltak.1948-ban

az MTA (Magyar Tudományos Akadémia)

levelező tagjává választották. 1963-ban

tért vissza Budapestre és a Semmelweis

Orvostudományi Egyetem (SOTE) anató-

a hölgynek. Zsuzsa szívesen avatta be a jelenlévőket

a kerámiakészítés fortélyaiba, s

néhány alkotása megszületésének technikájába,

és mesélt további terveiről. Az összefogás

eredményének köszönhetően, talán és

remélhetőleg, Csontos Zsuzsanna önálló kiállítása

sincs messze, ugyanakkor felmerült

Miklósovics László tanítványai közös tárlatának

gondolata, mely szintén remek alkalom,

hogy hódoljunk a művészetnek, gyönyörködjünk

tehetséges alkotók munkáiban.

Müller Mónika

miai tanszékének vezetője lett.

Itt elsősorban a kisagy-nagyagykéreg

működésével foglalkozott

és a reflexmechanizmusok

is érdekelték. A tanszéket

1977-ig vezette, a Kis Ferenccel

készített „Az ember anatómiájának

atlasza” száznál is

több kiadást ért meg. 1977-től

az MTA elnöki tisztét is betöltötte

kilenc éven át. Felesége,

Biberauer Alice, akivel 1938ban

kötött házasságot, három

leánygyermeknek adott életet

(Katalin - 1939, Klára - 1941,

Mária Krisztina - 1951), Szentágothainak

négy orvos testvére is volt.

Cikkem hátralévő részében a bevezetőben

említett hölgyet kérdeztem, Pusztai

Ferencné Motyovszki Sárika nénit, aki

három évtizedig dolgozott vele, hogy milyen

emlékei vannak a professzorról.

Mikor, milyen körülmények között ismerte

meg a professzor urat?

1963-ban, amikor felkerült Budapestre,

engem mint ápolót a sógora ajánlott be

nála. Mivel penicillinérzékenységem miatt

ápolói munkakörben nem vállalhatom

a szolgálatot, így lettem a titkárnője.

Milyen volt a kapcsolata munkatársaival,

tanítványaival?

Mérhetetlenül pártolta a fiatal orvostanhallgatókat,

nem egy közülük híres ember

lett. Kiemelkedő tanítványa volt például

Somogyi Péter, biológus, neurobiológus,

aki 1986-tól Oxfordban tanít.

Volt-e valamilyen kedvtelése?

Szeretett kirándulni, és hétvégi telkén

szívesen gondozta, ápolta a növényeit.

Milyen örökséget hagyott ránk

Szentágothai János?

Tanítványait arra nevelte, hogy a szorgalom

meghozza gyümölcsét, a várva várt

eredményt. Hitvallása volt a következő

mondat: „Aki szolgál, nem csalódik.” Ezt

közéleti szerepvállalásában is törekedett

érvényre juttatni – a rendszerváltás idején,

az első ciklusban MDF-színekben

parlamenti képviselő lett, a külügyi bizottságban

dolgozott. 1994. szeptember

8-án hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben

található, ott nyugszik hűséges felesége

mellett.

Hodos Gábor

Források: Wikipédia, Szatucsek Tibor

cikke - Budai Polgár
2012. december Albertirsai Híradó 9

KÖZÉLET

Átadták az Aquarius-Aqua Kft. új üzemét

Az Aquarius-Aqua Kft. családi vállalkozásként

alakult meg 1991-ben, melyet

ekkor még Benedek és Plutzer Kft.-ként

jegyeztek. Új néven 2005-től működik,

miután egyre jobban áttevődött a hangsúly

az ásványvíz palackozására és forgalmazására.

Ugyanebben az évben saját,

kitűnő minőségű ásványvizük, a Veritas

Gold is megjelent a piacon, ami a párizsi

Aqua-Expón szénsavas kategóriában helyezett

lett, valamint kitűnő csomagolásáért

nívódíjra is előterjesztették, de ugyanilyen

ismert az Aquarius ásványvíz is.

Az elmúlt két évtizedben hatalmasat

fejlődött a cég, melynek köszönhetően

október 31-én ünnepélyes körülmények

között avatták fel az Aquarius-Aqua Kft.

új üzemrészlegét, mellyel egy újabb fejezet

vette kezdetét a vállalkozás életében. A

vállalkozás kínálata a 10 millió eurós beruházásnak

köszönhetően tovább bővült,

s az ásványvíz mellett, immáron üdítőital

gyártása is lehetővé vált.

A Duna Művészegyüttes néptánccsoport

és zenekara látványos műsora után

Plutzer Ferenc ügyvezető köszöntő beszédében

arról számolt be, hogy az elmúlt

évek során, az innovációk eredményeként

200 embernek tudnak munkahelyet biztosítani,

a cég piaci részesedése pedig elérte

a 35%-ot, így az Aquarius-Aqua Kft.

a hazai ásványvíz-palackozás egyik vezető

cége lett. A négy gépsorról óránként 120

ezer, napi szinten 3 millió palack gördül

le. A cég értékesítési volumene 2012-ben

először haladja meg a 450 millió litert.

Céljuk, hogy a magyar ásványvíz hungaricummá

váljon, s a termékek előállítása

során egyre nagyobb figyelmet szentelnek

a környezetvédelemre, hiszen óriási

mennyiségű PET palack kerül forgalomba.

Ezek súlya az elmúlt tíz évben 50%-

kal csökkent, a közel jövőben pedig újabb

lépéseket tesznek azok újrahasznosítása

érdekében. Várhatóan egy éven belül

Karcagon épül majd fel az a létesítmény,

amely a gyártástól a hulladék-feldolgozásáig

a teljes vertikumot felöleli – tette

hozzá Plutzer Ferenc.

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési

miniszter elmondta, a kormány szívesen

támogatta a Közép-magyarországi Operatív

Program keretéből összesen 370

millió forinttal a térség legjelentősebb

foglalkoztatójának számító vállalkozás új

üzemcsarnokának felépítését, és a korszerű

palackozó gépsor megvásárlását.

Hiszen Magyarország ásványvíz-nagyhatalom,

melynek tudatában számos,

minőségi terméket előállító vállalkozás

működik hazánkban. Köztük is a legeredményesebb

a kezdettől magyar tulajdonban

lévő Aquarius-Aqua Kft. A miniszter

beszédében azt is hozzátette, hogy a Vi-

dékfejlesztési Minisztérium támogatja a

cég azon szándékát, hogy Karcagon létre

jöhessen a PET palackok élelmiszeripari

célú újrahasznosításának magyarországi

innovációs bázisa.

A beszédeket követően az új palackozó

üzemet Hánka Levente, a Cegléd-

Nagytemplomi Református Egyházközség

lelkésze áldotta meg, a gépsort pedig

Dr. Fazekas Sándor indította el. Ezzel az

Aquarius-Aqua Kft. jelenleg 3 csarnokban,

összesen 31 000 négyzetméteren állít

elő ásványvizet és üdítőitalokat.

Müller Mónika
10 Albertirsai Híradó 2012. december

November 4-e bár nem piros betűs

nap, eseményei örökre bevésődtek a

magyar történelembe. 1956. november

4-én a szovjet hadsereg inváziót indított

a magyar forradalom leverésére,

melynek következtében valódi háborús

helyzet alakult ki. A következő három

évben mintegy 400 embert végeztek ki

a forradalomban való részvételért, több

mint 21 668 személyt börtönöztek be,

16-18 ezer főt internáltak. Azóta ezt a

napot az 1956-os forradalom és szabadságharc

leverésének gyásznapjaként tartjuk

számon, s emlékezünk a forradalom

áldozataira. November 4-e délelőttjén a

Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájában

Ívicz György sírjára, valamint

az Irsai Evangélikus Temetőben Janko-

Október 28-án vasárnap, a Szittyó Étteremben

tartotta meg Albertirsa Barátainak

Köre, illetve a Természetvédelmi

Csoport őszi taggyűlését. Sirkó László

színművész Márai Sándor A remekműről

és a tündériről, valamint Zsiráf című művével,

Tabányi Mihány harmonika művész

pedig gyönyörű dallamokkal ajándékozta

meg a jelenlévőket.

Majd Petró Péter a Természetvédelmi

Csoport eddigi munkájáról számolt

be. A 2012-es Dolina túrán minden eddiginél

többen, 1723-an indultak el, az

október 7-i Lusta Vasárnap elnevezésű

kerékpártúrán pedig 440-en vettek részt,

ami ugyancsak örvendetes szám, hiszen

KÖZÉLET

Megemlékezés november 4-én

vics Mihály nyughelyére, Major Judit Alpolgármester

Asszony, Szilágyiné Papp

Tünde, Majdányi Márta és Szelei Zoltánné

albertirsai lakosok gyújtottak mécsest. A

megemlékezés délután a Városháza melletti

kopjafánál folytatódott. Szentjóby

Szabó Andor beszédében felidézte a

november 4-i eseményeket és azok

következményeit. „November 4-én

hajnalban, még mielőtt a rádióban

elhangzott volna a Kádár-kormány

megalakulásának bejelentése, megindult

a támadás Budapest és az

ország számos nagyvárosa ellen. A

gyors és meglepetésszerű támadással

szemben a magyar honvédség

nem védekezhetett, de bíztak az

ENSZ, a diplomácia, a Szabad Európa

Rádió híradásai alapján kért katonai

segítségnyújtásban. Magyarországot

cserbenhagyták a nagyhatalmak. Az Üllői

úton, a Keleti pályaudvar-, a Széna tér

környékén, a Móricz Zsigmond körtéren,

valamint máshol folyt az egyenlőtlen

erők harca. Elfoglalták Győrt, Miskolcot,

Gyöngyöst, Debrecent, a megyeszékhe-

A Baráti Kör őszi taggyűlésén jártunk

a tavalyi esztendőben

172-en vágtak neki a

14,7 km-es távnak.

Szépen megtisztult

az esőház környéke,

mi több, a hangulatos

pihenőhely padlástérrel

is kibővült, ahol a

túrázók akár éjszakára

is megpihenhetnek.

Ezen kívül Várhelyi

György érem- és szobrászművész

egy szép

táblát készített az esőházhoz,

így az arra járók a természet

szépségei mellett e táblát is

megcsodálhatják. A túranyomvonalon

pedig hamarosan madáretetők

kerülnek kihelyezésre

– tudtuk meg Petró Pétertől.

Pásztor János Attila a Faluház

szaletlijének befejezéséről,

valamint a kemence megépüléséről

számolt be. A Baráti

Kör elnöke egyúttal két baráti tagtársukkal

kapcsolatos hírt is megosztott. Örömmel

tudatta a jelenlévőkkel, hogy 2012.

lyek többségét, a hírközlés legfontosabb

csomópontjait megszállták, és körülzárták

a fegyver- és lőszerraktárakat.

November 15-én már 846 Szovjetunióba

hurcolt foglyot tartottak nyilván, köztük

68 kiskorút és 9 kislányt. Az egyenlőtlen

harcokban részt vett, és az abban meghalt

hősök, gulágokra hurcolt magyarok,

köszönjük az életük feláldozását egy jobb

Magyarországért.”

Az emlékező gondolatok elhangzása

után egy-egy gyertyát gyújtottak és helyeztek

el a jelenlévők a kopjafánál.

Müller Mónika

augusztus 16-án Várhelyi György érem-

és szobrászművészt a Magyar Érdemrend

Lovagkeresztje címmel tüntették ki, illetve

elismerően szólt Cserhalmi Imre

felajánlásáról, aki több ezer kötetből álló

könyvgyűjteményét ajánlotta fel a Márai

Sándor Városi Könyvtár számára. Szuda

Pál, a Baráti Kör egyik alapító tagjának

emlékére, aki nagyon sokat segítette az

egyesület munkáját, jövő év tavaszán,

egy fát fognak elültetni és elnevezni. Az

emléktáblán Szuda Pál fényképe mellett

rövid életpályája is olvasható lesz.

Müller Mónika

Fotó: Pásztor János Attila
2012. december Albertirsai Híradó 11

Az idei esztendő második Városfórumára került

sor november 19-én a Művelődési Házban.

A fórum elején Farkas Katalin, Major János és

Mné Daru Mária „Időutazás az ikervárosban”

című könyvéből olvasott fel részleteket arról,

hogyan éltek elődeink 110 évvel ezelőtt. Mné

Daru Mária által összegyűjtött források szerint

a két község, Alberti és Irsa lakosai ugyan sokat

rivalizáltak egymással, ám mindig is munkálkodott

bennük az együttműködésre való

hajlandóság.

A rövid időutazást követően Fazekas László

polgármester a 2012-es év eddigi gazdálkodásáról,

később pedig a 2013-as esztendőről

tájékoztatta a lakosságot. Az idei évet pozitívan

értékelte, kiegyensúlyozott gazdálkodási

évet tudhatunk majd magunk mögött, likviditási

problémák ezúttal sem merültek fel, s

összességében eredményes évet zárhatunk.

Elsősorban az előző évi pénzmaradványnak

köszönhetően, felhalmozásra is jutott. 16 kisebb-nagyobb

beruházás zajlott le a városban,

melyek összértéke 146 millió forint. Elkészült

a labdarúgó edzőpálya, a Viola utca utolsó

szakasza, a Pálinkafőző dűlő Landler Jenő utca

felőli része, illetve a Munkácsy utca teljes

hossza kapott aszfaltburkolatot. Megoldódott

a Köztársaság utca felszíni vízelvezetésének

problémája, felújították a Tessedik Iskola központi

épületében lévő tornatermet, a Polgármesteri

Hivatal bejáratánál lévő tujasort pedig

egy szép pergola váltotta fel. Mindezekről bővebben

is olvashatnak a lap hasábjain. Továbbá

megtörtént a külterületi utak rendbetétele, a

Táncsics u. szegélyköveinek, a Rákóczi utcai

csapadékvíz elvezető árok felújítása, valamint

a Sportközpont belső parkolójának csapadékvíz

elvezetése. Tervek készültek egyrészt a

Bajcsy-Zsilinszky utca teljes hosszában járdaépítésre,

illetve a Pesti út Ceglédbercel felőli

bevezető szakaszának csapadékvíz elvezetésére

is, ám állami út lévén, ehhez a KPM-mel

való egyeztetés szükséges. A lakossági járdaépítési

akció keretén belül pedig mintegy 189

m hosszan épült meg járda. Sajnos erre idén

minden eddiginél kevesebben jelentkeztek,

mely főként a gazdasági nehézségnek tudható

be. A Faluház szaletlijének építése is befejeződött,

ahol a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak

köszönhetően egy kemence is épült. A

Fizikoterápia egy korszerű berendezéssel gazdagodott,

melyet Kanász Nagy János emlékére,

felesége adományozott a rendelő részére. A

civil szervezetek támogatására 10.700 e Ft jutott,

ami szintén pozitívan értékelhető annak

KÖZÉLET

Beszámoló a Városfórumról

tükrében, hogy a költségvetés elfogadásakor

még csupán az ASE számára mutatkozott forrás.

2013 azonban a polgármester szerint sokkal

nehezebb lesz, gyökeres változások várhatóak

január 1-től. Az általános iskolai oktatás

állami feladattá válik, a víz-csatorna szolgáltatás

esetében megszűnik az önálló működtetés

lehetősége. Jövő év első napjától a DAKÖV Kft.

végzi ezt a szolgáltatást. Mindezek közül pedig

talán a legfontosabb, hogy 30 esztendő után

újra létrejönnek a járások, melyekről bővebben

Dr. Kovács Tímea aljegyző adott felvilágosítást.

Országosan 175 járási hivatal, a fővárosi

kormányhivatal kirendeltségeként 23 kerületi

hivatal kezdi meg működését 2013. január

1-jétől. Pest megyében pedig e naptól összesen

18 járásban, 18 járási hivatal, 37 kirendeltség

és 34 ügysegéd kezdi meg a működését. A járási

hivatalok átveszik a jegyzőktől az államigazgatási

ügyek kb. felét: okmányirodai feladatokat,

egyes gyám-és gyermekvédelmi ügyek, szociális

igazgatási, családtámogatási, köznevelési,

menedékjogi ügyek, egyes speciális építésfelügyelet

és építéshatósági feladatok, egyéni

vállalkozói tevékenység engedélyezése, egyes

kommunális, állategészségügyi, vízügyi hatáskörök,

helyi védelmi bizottságok vezetése,

valamint a szabálysértési feladatok, amelyeket

már április 15-étől a kormányhivatalok látnak

el. A jegyzőnél maradnak mindazok az ügyek,

amikhez elsősorban helyi ismeretek szükségesek,

illetve helyi mérlegelésre van lehetőség:

pl. birtokvédelem, hagyatéki ügyek, anyakönyvi

eljárás, adóigazgatás és végrehajtás, egyes

építésügyek, kereskedelmi engedélyezés, helyi

önkormányzati rendelethez kötött szociális

ellátások, gyermekvédelmi támogatások, helyi

állattartás szabályozása stb.

Jó hír azonban az itt élőknek, hogy Abony

mellett Albertirsán is járási kirendeltség fog

működni, így az ügyek nagy része helyben

intézhető lesz a Somogyi Béla utca 50. szám

alatt. Az építéshatósági ügyeket azonban csak

Cegléden (Kossuth utca 1.) lehet lebonyolítani.

A járások felállítása tehát feladatelvonást jelent,

ami forrásszűkítést von maga után, így

Fazekas László szerint igen nehéz előzetesen

a tervekről beszélni. Előzetes számítások szerint

az állami támogatás 346.966 e Ft lesz, ami

42%-os csökkenést jelent az idei évhez képest,

azaz mintegy 500 millió Ft-tal kevesebből gazdálkodhat

majd az önkormányzat. Hozzátette,

hogy bár Albertirsán erre eddig nem volt példa,

a képviselő-testületnek eddig lehetősége

volt akár hiányköltségvetést is elfogadni, az

új önkormányzati törvény azonban már ezt

egyetlen önkormányzatnak sem engedi meg.

E nehéz helyzet pedig minden eddiginél jobban

sarkall az együttműködésre, közös gondolkodásra

és felelősségre.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően, a mostani

városfórumon is szó esett Albertirsa közbiztonsági

helyzetéről, melyet Horváth Tibor

őrsparancsnok ismertetett. Eddig 349 bűncselekmény

történt a városban, ami 21-gyel

kevesebb a tavalyi év ugyanezen időszakához

képest. A betörések 41-ről 67-re emelkedtek,

a lopások ugyan csökkentek, ám még mindig

előfordul gépkocsikból történő értékek eltulajdonítása.

Ezért kérjük az autóval közlekedőket,

hogy semmilyen körülmények között

se hagyjanak látható helyen értéket járműveikben.

A falopások száma is magas, mely

várhatóan még tovább fog növekedni, ezért

az erdőtulajdonosok gyakran ellenőrizzék területeiket,

szükség esetén értesítsék a rendőrséget.

Ugyanakkor lehetőleg ne vásároljanak

házaló tűzifa árusoktól, akik különböző indokokra

hivatkozva kéredzkedhetnek be a házba,

s észrevétlenül, az ott lakó figyelmét elterelve

vihetnek el értékeket. A balesetek száma viszonylag

stagnált, ám annak érdekében, hogy

ez csökkenő tendenciát mutasson, fontos,

hogy a kerékpárosok lássák el biciklijüket a

kötelező felszerelésekkel és tartsák be KRESZ

előírásait.

A beszámolók, ismertetők után lakossági

kérdések, felszólalások következtek. Kovács

Lászlóné az ez évi beruházásokról szóló ismertetőt

a külterület több részét érintő közvilágítás

bővítéssel egészítette ki. A Szlama dűlőben

élők például azóta nagyobb biztonságban érzik

magukat az esti és az éjszakai órákban. A képviselő

asszony továbbá az Aquarius-Aqua Kft.

képviseletében megjelent Benedek Pétertől az

elkerülő út megépítése felől érdeklődött. Az

ügyvezető erre vonatkozóan konkrét dologgal

nem számolhat még be, megvalósulásához állami

támogatás elnyerésében bíznak. Varényi

Miklós az ún. robbantott áruház környékének

sorsát kérdezte, illetve szerinte jobban kellene

ellenőrizni az iskolák környékén az autóforgalmat.

Erre, mint minden iskolakezdéskor,

szeptember 1-től egy hónapon keresztül a polgárőrök

– akikkel továbbra is együttműködnek

– óvták a gyerekek biztonságát a zebráknál, de

napi rendszerességgel a rendőrség önállóan

ezt nem tudja megoldani. Szemők István, a

Folytatás a következő oldalon >>
12 Albertirsai Híradó 2012. december

Folytatás az előző oldalról

Kinizsi Önkéntes Vagyonvédelmi Egyesület

vezetője hozzátette, a polgárőr egyesület jelenleg

átalakulóban van, s mihelyt elfogadják

bejegyzési kérelmüket, a polgárőrök vizsgát

tehetnek, forgalmat is irányíthatnak. Dr. Kovács

Tímea aljegyző az előbbi kérdésre felelte,

hogy az említett terület magántulajdonban

van, az önkormányzat csupán felszólítást

küldhet a tulajdonosnak. Balogh Árpádnak a

felszíni vízelvezetésre vonatkozó kérdéseire

Fazekas László polgármester elmondta, a befogadó

a Gerje-patak. A legnagyobb probléma

a Pesti úton jelentkezik, mellyel tisztában

vannak. Mint minden önkormányzattól, úgy

Albertirsától is kértek be adatokat az esetleges

adósságátvállalás miatt, ám a polgármes-

KÖZÉLET

ter nem gondolja, hogy városunk bekerül az

1956 önkormányzat közé, melyek adósságait

az állam rendezné. Ha igen, az mindössze 22

millió Ft-os tehercsökkenést jelentene. Dr.

Janik Zoltán örömmel szólt a Munkácsy utca

és a Pálinkafőző dűlő aszfaltozásáról. Ugyanakkor

hibának tartja a II. számú tanyagondnoki

szolgálat megszűntetését, s kérte annak

visszaállítását a külterületen élők nagyobb

biztonsága érdekében. A polgármester szerint

nem volt felelőtlenség ezt a lépést megtenni,

hiszen a tanyagondnoki szolgálat az önként

vállalt feladatok közé tartozik, melyekre az

állam nem ad támogatást. Dr. Janik Zoltán az

iránt is érdeklődött, hogy milyen segítséget

nyújt az önkormányzat az őstermelők kamarai

tagságának regisztrálásához. Egy törvénymódosítás

következtében november 30-ig min-

Az Albertirsai Mazsola Óvoda Alapítvány

közhasznúsági jelentése

(Bír. vég. Sz.: 12Pk.112/2004/2sz., Adósz.:18704280-1-13)

Az alapítvány közhasznú minősítést 2004-ben, kapta meg. Az alapítvány célja az

Albertirsai Mazsola Óvodába járó gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodó, egészséges

életmódjuk és esztétikai fejlődésük szempontjából is megfelelő óvodai környezet

kialakítása. 2010-ben az alapítvány számára jutatott 358.291 Ft személyi jövedelemadó

felajánlás és a 2011. évben folyósított 265.673 Ft-ot az alábbi célra használtuk fel: az

alapítvány működési költségein felül a felajánlott pénzösszegből fedeztük a babaház

használatba vételi engedélyének és tanúsítványának beszerzését, számítástechnikai eszközök

elhelyezésének kialakítását, hangtechnikai eszközök beszerzését, valamint a működéssel

kapcsolatos kiadások egy részét is a jöv. adó felajánlásokból teremtettük elő.

Az alapítvány 36.637 Ft-ot, további működésére vizuális, zenei, mozgásos és személyiségfejlesztéshez

szükséges eszközök és fejlesztő programok rendezésére tartalékol.

Az önkormányzattól kapott 100.000 Ft-ot teljes egészében konyhai eszközbeszerzésre

fordította az Alapítvány. Maradvány értéket nem tartunk nyilván.

Magánszemélyektől kapott támogatás összege: 11.000 Ft volt. Gazdasági társaságtól

200.000 Ft támogatást kapott alapítványunk, mely játékok és egyéb eszközök, felszerelések

vásárlására lett fordítva.

Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni Nagyné Lehoczki Anitának folyamatos, önzetlen

és áldozatos munkájáért! Felajánlásaikat a 11742159-20028417 OTP bankszámlaszámra

tehetik. Személyi jöv. adó 1%-ot a 18704280-1-13 számára ajánlhatják fel.

Köszönjük mindenkinek, aki a 2011-es adóbevallásnál adója 1%-át óvodánknak ajánlotta

fel. Ezen összeget, 169.918 Ft-ot a NAV a napokban utalta alapítványunk számlájára.

Köszönettel: Korcsolainé Pálfi Éva, elnök

Az Albertirsai Napsugár Alapítvány közhasznúsági

jelentése a 2011-es évről

Alapítványunk 2004-ben abból a célból jött létre, hogy segítse a Napsugár Óvodába

járó gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodó, egészséges életmódjuk, és esztétikai

fejlődésük szempontjából is megfelelő környezet kialakítását. Az elmúlt években

alapítványunk segítségével az udvari játékokat EU-s játékokra cseréltük, a csoportszobákba

új bútorokat vásároltunk. A 2011-es év bevételét – 150.000 forintot – mely az

adó 1% felajánlásából jött össze, gyermekszékek beszerzésére fordítottuk, így mind a

három csoportban megvalósult a székek cseréje.

Céljaink a jövőre nézve: időszerű a pvc padlóburkolatának cseréje. Szeretnénk még

szebbé varázsolni a gyermekek második otthonát, ezért továbbra is szívesen vesszük a

támogatásokat.

Adószámunk:18704266-1-13. Bankszámlaszámunk: 11742159-20028400

den őstermelőnek, függetlenül attól, hogy mit

és milyen mennyiségben termel és értékesít,

regisztráltatnia kell magát az Agrárkamaránál,

s megfizetni az egyszeri 5.000 Ft-os kamarai

hozzájárulást. Az érintetteknek november hónapban

három alkalommal tartott egy agrárkamarai

tanácsadó tájékoztatást a Művelődési

Házban, s segítette a nyilvántartásba vételt –

válaszolta az aljegyző asszony.

A fórum végén Fazekas László a Lurkó

Bölcsőde új intézményvezetőjét, Petró Ritát,

valamint Zagyva József Csabát, a Márai Sándor

Városi Könyvtár új vezetőjét mutatta be

a jelenlévőknek. Végül, de nem utolsó sorban

Györe Zsuzsa, a Segítőház intézményvezetője

jelentette be a Vegyél még egyet! kampány

elindulását, melyhez most is sok helyi üzlet

csatlakozott. Müller Mónka

Tökfaragó nap

a Napsugár Óvodában

2012. október 19-én megrendezésre

került óvodánkban az őszi kézműves délután,

amikor a szülők és gyermekek eltölthettek

együtt néhány kellemes órát, vidám

programok között válogatva. Az alkalom a

Nyuszi-nagycsoport előadásával, a Rátóti

csikótojás című mese dramatizálásával

kezdődött. Lehetőség volt tökfaragásra, a

gyermekek beléphettek a tökkirályságba,

ahol ügyességi feladatokat megoldva a tökkirály

lovagi rendet adományozott nekik,

és persze nem maradhatott el az ajándék

sem. A vidám délutánhoz hozzátartozott

a tökgurító verseny, zsákbamacska és a

tombola is. A tombola fődíját Sütő Józsefné

ajánlotta fel idén is. Érkeztek még más

felajánlások, amit mindenkinek megköszönünk:

Gér-Therm Kft., Ibolya ajándékbolt,

Vasút utcai 100 Ft-os bolt dolgozói,

Zöld ABC. Reméljük a jövőben is létrejönnek

más hasonló programok a szülők és

az óvoda dolgozói összefogásával, melyek

színesítik az óvodai életet.

Az Óvoda dolgozói
2012. december Albertirsai Híradó 13

KÖZÉLET / AKTUÁLIS HELYI POLITIKA

Felszentelték a felújított Római Katolikus Templomot

Nyár elején társadalmi munkában teljesen

kiürítették a Római Katolikus Templomot,

majd a nyár folyamán az épületet

előbb kívül hozták rendbe, megtörtént

a csatorna cseréje is, augusztus elejére

pedig helyi vállalkozók elvégezték a

belső festési munkálatokat. Az oltárkép,

valamint a díszítő festés restaurátorok

munkáját dicséri. Megújult továbbá a bejárat

mögötti alumínium keretes ajtó is,

melyet egy szintén helyi mesterember készített.

A csillárok, ezzel együtt a világító

testek visszaszerelése, illetve a templom

újbóli berendezése, akárcsak a kiürítése,

társadalmi munkában történt. A festés a

hívek adományaiból és az évek alatt öszszegyűlt

összegből került kifizetésre. A

felújítás ideje alatt a misének hétköznap

a plébánia, hétvégén pedig a Katolikus Iskola

szolgált helyszínéül.

A gyönyörűen, kívül-belül megújult

KI A LUDAS? – avagy mégiscsak kibújt a szög a zsákból

A csekély lakossági érdeklődés mellett lezajlott

november 19-i városfórumon egy lakossági

felvetésre adott válaszból kiderült,

hogy a teherforgalom levezetésére szolgáló

elkerülő út megvalósításának esélye a nullára

csökkent.

Mint azt a Szuperinfó újság 2012. november

8-i száma hírül adta, október végén került

sor az elsivatagosodó homokhátság szélén elhelyezkedő

AQUARIUS-AQUA Kft. legfrissebb

beruházásának – egy ásványvíz és üdítőitalpalackozó

gyártósor – átadási ünnepségére.

Az ünnepi ceremónián meghívottként

részt vett városunk képviseletében a Polgármester

vezette küldöttség is, ahol a kiszivárgott

hírek szerint említésre sem került – a

településünknek idestova 12 év óta komoly

terhet jelentő – a kamionforgalom okozta

problémák lehetséges megoldásának kérdése.

A beruházás kapcsán kiderült, hogy napi

200 kamion palackos ásványvíz és üdítőital

hagyhatja el tengelyen az üzem telephelyét

városunk legfrekventáltabb belterületi úthálózatán

keresztül, a cég természeti kincs

kitermelése ma már meghaladja az évi 450

millió liter vízmennyiséget.

A történtekhez nincs mit hozzátenni, amit

fontos megjegyezni: az AQUARIUS-AQUA Kft.

társtulajdonosa a városfórumon elismerte,

hogy reményét sem látja a teherforgalmi elkerülő

út belátható időn belüli megépülésének.

Nem szeretnénk sem a beruházó cég, sem

templomot Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök

áldotta meg. A szentmise elején

Kiszel Mihály plébános úr megköszönte

mindenkinek a segítségét, aki bármilyen

módon közreműködött a felújításban. A

nagyobb összeget adományozók nevét a

templom előterében elhelyezett márványtábla

őrzi. A szentmisét követően az egy-

Morning Show a BA-KO Pékségben

Korábbi lapszámunkban már beszámoltunk

arról, hogy a Ba-Ko Pékség a Hungexpo

Vásárcsarnok területén, a február elején

megrendezett Nemzetközi Cukrászati és

Gasztronómiai Szakkiállításon (UKBA) elismerésre

méltó kitűntetésben részesült. A

Vaníliás-homoktövises fonott rúd a Péksütemény

kategóriában előkelő II. helyezést

ért el. Kenyér kategóriában pedig VI. lett. A

cég azóta már országosan is ismertté vált és

pedig az ominózus ceremónián részt vett önkormányzati

küldöttség örömét utólag elvenni,

de megkérdezzük tőlük: egy cseppet sem

érzik felelősnek magukat a 12 éves időutazás

során állandósult balesetveszélyes helyzet kialakulásáért

és megoldatlanságáért?! Annak

ellenére nem, hogy a testületi ülésen Kovácsné

és Szemőkné képviselők kinyilvánították,

hogy hibázott az önkormányzat, amikor

minden kikötés nélkül hozzájárult a beruházásokhoz.

Az is igaz, hogy ennek ellenére ők

továbbra is a testületben maradtak. Mi határozza

meg, vagy befolyásolja a tudatot, a lelkiismeret,

vagy valami más?

Végre kibújt a szög a zsákból: a polgármester

szerint sincs a városunknak semmiféle hivatalos

lehetősége a beruházó cég tevékenysége

okozta kamionforgalom korlátozására, a

cégnek meg nincs pénze az üzemi elkerülő út

megépítésére. Nincs más alternatíva tehát a

közlekedési probléma megoldására, a lakosságnak

saját kezébe kell venni a megoldást.

A válasz a kérdésre. hogy hová vezet az

elkerülő meseút, megszületett: nélkülünk

sehová. Eljött az idő, hogy saját kezünkbe vegyük

az ügyek intézését! Továbbra is kérünk

minden lakótársunkat, hogy amennyiben

kezelni kívánja a problémát, jelentkezzen

Dr. Janik Zoltánnál a 06/30-350-5574-es telefonon,

hogy egyeztetni tudjanak a felmerült

károkról, a teendőkről.

Dolina Zöld Kör

háztanács tagjait, valamint a meghívottakat

a Katolikus Iskolában állófogadás

várta, ahol a püspök úr elbeszélgetett a

jelenlévőkkel. Az egyházközség rendkívül

hálás a plébános úrnak, hogy a munkálatokat

elindította, összefogta és tárgyalt a

mesterekkel.

M. M.

további boltok nyitását tervezik Cegléden,

illetve a fővárosban is. Jelen volt továbbá

augusztus 20-án Budapesten a Magyar Ízek

Utcáján, a TV2 hírműsorának, a Tényeknek

akkor Hajdú Józsefné nyilatkozott. A választékkal,

illetve a kínálattal a vásárlók is

nagyon elégedettek voltak. Az egyik kedves

vevő például utólag egy levelében azt írta,

„itt tényleg magyarnak éreztük magunkat,

mert emberséget is kaptunk, nem csak

finomságot.” A helyben készült finomságokból

a cég tulajdonosai a rászorulóknak

is juttatnak. A tanyagondnok hetente kéthárom

alkalommal házhoz viszi az el nem

adott termékeket a külterületen élőknek.

Az albertirsai üzem, ahogy arra a címben

is utaltunk, egy igazán különleges eseménynek

szolgáltatott helyszínt október 17-én.

Az MVM Partner játék nyerteseként a Ba-Ko

Pékségből jelentkezett a Class FM népszerű

reggeli adása, a Morning Show. A show-t

komoly felkészülés előzte meg. A stáb már

előző nap Albertirsára érkezett, hogy stúdióvá

alakítsák az üzemet. A kivonulás költségeit

teljes egészében az MVM Partner állta,

a Ba-Ko Kft-nek csupán az elszállásolásról

kellett gondoskodnia. A három műsorvezető

egész reggel a pékek körül sürgölődött,

tésztát dagasztott, nyújtott, kelesztett és

persze sütött. Vadon János Ekler fánkot,

Sebestyén Balázs kalácsot, Rákóczi Ferenc

kenyeret készített, sőt, a fiúk még alkalmi

eladónak is felcsaptak ezen a reggelen.

A három rádiósra és a műsorra sokan voltak

kíváncsiak a helyszínen. Az adás ideje

alatt, reggel 6 és 10 óra között mintegy kétszázan

fordultak meg az Irsay Károly utcai

boltnál. Az érdeklődök száma a műsor végére

sem nagyon csökkent, kb. 150-en maradtak,

hogy aláírást, apró ajándékokat kapjanak

a fiúktól. Olyan is volt, aki az egyik

kismalacára dedikáltatott. Emellett néhány

helyi idős asszony fánkkal, házi lekvárral

kedveskedett a műsorvezetőknek.

Müller Mónika
14 Albertirsai Híradó 2012. december

A polgármester a lap előző számában

kinyilatkozta: a jövőben – mások mellett

– a Kereszténydemokrata Néppárt Albertirsai

Szervezetének sem fog válaszolni az

újságban megjelenő felvetéseire, mivel

– mint írja – nem tartozik a lap funkciói

közé, hogy egyesek közpénzekből folyamatosan

folytassák hamis kampányukat.

Magánemberként azt csinál, amit akar,

„független” polgármesterként azonban –

felvilágosítjuk – nem teheti meg, hogy

ne válaszoljon a választópolgároknak,

ugyanis a polgármesterséggel nemcsak

jogok, hanem kötelezettségek is járnak,

ha ezt eddig nem tudta volna. Több mint

ötszázezer forint havi apanázsért, és időnként

busás pulykapénzért talán többet is

elvárhat az ember.

Elöljáróban talán ennyi elég, térjünk rá

annak lényegére, hogy mi okból érdemeltük

ki a polgármester megkülönbözető

figyelmét.

Nem első esetben

szólítanak meg

ebben az újságban

megjelenő írásaikban,

éppen ezért

most már itt az idő,

amikor felvetéseik

választ generálnak

részemről. Önökkel sok mindenben

egyetértek azokban a kritikákban, amelyeket

papírra vetnek. Magam is azt

gondolom, hogy nem nevezhető hamis

kampánynak az, ha valaki kérdéseket vet

fel, vagy más szempontrendszer alapján

világít meg tényeket. Abban is hasonlóképpen

gondolkodunk, hogy eddig a Polgármester

saját szócsövének használhatta

a helyi médiát, főleg az „Első kézből”

rovatot. Bár megjegyzem, Ő egy képviselő-testületi

ülésen azt mondta erre: ‚ez a

helyzet már több mint húsz éve így van,

már az előző Polgármester is hasonló

módon járt el’. Azonban ez nem teljesen

fedi a valóságot. Ez a rovat csak 1998-tól,

tehát Fazekas úr regnálása óta létezik,

annak előtte jó, ha három – négyhavonta

történt polgármesteri beszámoló konkrét

önkormányzati eseményekről, történésekről.

Jól látható tehát, hogy immár

AKTUÁLIS HELYI POLITIKA

NEM ZÖRÖG A HARASZT, avagy

NE SZÓLJ SZÁM, NEM FÁJ FEJEM?

Kezdjük talán onnan, hogy a különféle

helyi médiában elhíresült „milliók folynak

bele – ismeretlen zsebekbe” című

közéleti több felvonásos szappanopera

forgatókönyvét nem a Kereszténydemokrata

Néppárt Albertirsai Szervezete írtarendezte.

A „téma” mondhatnánk úgy,

hogy az „utcán” ill. az országos- és helyi

médiában hevert. Nos, ezt az örökzöld

hírt kapta fel és vette gondozásba a Kereszténydemokrata

Néppárt Albertirsai

Szervezete, mert választópolgárként lényeges

követelménynek tartjuk a megválasztott

képviselők jogi- és erkölcsi feddhetetlenségét.

Tehát kinek az érdeke, hogy tisztázódjon

a helyzet és kiderüljön, nincs alapja a

korrupcióra utaló gyanúkeltésnek? Véleményünk

szerint leginkább a képviselőknek.

Ezek után továbbra is érthetetlen az

érintett képviselő és a polgármester egy-

Elter János válasza:

Tisztelt KDNP helyei szervezetének vezetősége!

közel másfél évtizede a lakosság alapos

agymosásban részesül.

Írásuk másik témája kapcsán: „milliók

folynak bele – ismeretlen zsebekbe” megjegyzem,

ez ügyben a KEHI vizsgálata – hivatalos

értesülésem szerint – még jelenleg

is folyik. Tehát minden előzetes konkrét

észrevétel a részemről időelőtti, elkapkodott

szó lenne csupán. Mindenképpen tanácsosnak

tartom, ha majd a kormányzati

ellenőrzés lezárul, és csak azután, annak

ismeretében tekintjük át a történéseket.

Az viszont kétségtelen, apodiktikusan kijelenthető,

hogy az általunk értékesített ingatlanok

kapcsán valakiknek a zsebébe hatalmas

összeg, 150 millió forint vagy még

több haszon vándorolt. Nyilvánvaló az is,

hogy ez a pénz most nagyon kisegítené a

város büdzséjét, levenné az adóterheket

városunk lakóinak válláról. Nem kétséges

az sem, hogy a Polgármester eddig nem

vállalta az erkölcsi (és nem anyagi) felelősséget

azért, mert településünket ekkora

kár érhette. Annak ellenére nem mondott

le tisztségéről, hogy ebben az esetben magam

is így jártam volna el. De miként is

várhatnánk ezt el -, ha mindenki által jól

láthatóan itt is csak hatalmi érdekek mentén

folyik a gondolkodás?

mással szembeni incselkedése, melynek

során azért sokat sejtető gondolatok is

napvilágra kerülnek. Ilyen például a polgármesternek

azon állítása, mely szerint

a képviselő azóta támad, mióta elvették

tőle a sportmenedzseri beosztást. Hogy is

van ez? Ezek szerint a beosztás csak arra

volt jó, melyért közpénzből sokat fizettek,

hogy csend legyen?

A városfórumon bejelentettük, hogy

csatlakozva az önkormányzat vizsgálati

kérelméhez, több mint negyvenöt kérdéses

ügyben kértük az ügyészség vizsgálatát.

Reménykedünk abban, hogy hamarosan

tisztázódik az ügy. A kételyek megszűnnek,

a felelősök levonják a szükséges

tanulságokat és távozva a közéletből, végre

nekifoghatunk egy valóban városi színvonalat

jelentő település építésének.

Kereszténydemokrata Néppárt

Albertirsai Szervezete

Azzal az Önök által is emlegetett kijelentéssel

szemben, miszerint kritikai

észrevételeim időben jól behatárolhatók,

felfrissítem az emlékezetüket. Bár lehet,

hogy akkor a szervezetük vezetősége még

nem volt településünk lakója, azonban én

már az 1998-as önkormányzati választásokon,

de a korábbi években is megfogalmaztam

ellenvéleményeket különböző

témák kapcsán. Ezért csak üdvözölni tudom

azt, ha csatlakoznak önvizsgálatunkhoz,

és akár negyvenöt ügyben is eljárnak

velünk egyetemben.

Viszont szeretnék segítséget kérni

Önöktől egy régi ígérvényükre tekintettel.

Mivel a költségvetési koncepció összeállítása

nehéz dió számunkra idén is, az

állami normatívák és átadott pénzeszközök

megkurtítása miatt, nagy könnyebbséget

jelentene, ha megszabadulhatnánk

a szakrendeléseink költségeitől. Ezért

kérem, számoljanak be arról, hogy ígéretükhöz

híven, sikerült-e elintézniük az

Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál

ezek ingyenességét, központi finanszírozását???

Elter János képviselő,

Jogi – Ügyrendi Bizottság elnöke
2012. december Albertirsai Híradó 15

A magyar lakásállomány 60%-a 1980

előtt épült, korszerűtlen épület, így az

energiahatékonysági felújításokban jelentős

energia- és költségmegtakarítási lehetőség

rejtőzik. Magyarországon, országos

szinten a felhasznált energia egyharmadát

a lakóépületekben használjuk el. A

háztartásokban felhasznált energiának

átlagosan 75%-át a fűtésre fordítjuk. Az

épületek energetikai korszerűsítése azonnal

és jelentősen csökkenti a rezsiköltségeket,

komfortosabbá teszi az ingatlanját,

növeli annak értékét és könnyebben eladhatóvá

teszi azt, ráadásul a korszerűsítés

költsége finanszírozható a megspórolt

energia árából.

A megoldás a Fenntartható zöldOtthon

Program

A Fenntartható zöldOtthon Program

az egyetlen olyan, országos lefedettséggel

működő épületenergetikai korszerűsítési

program, amely teljes körű kivitelezésszervezést,

vagyis az energetikai műszaki

felméréstől és az energetikai tanúsítvány

kiállításától a kivitelezés átadásáig tartó

komplex energetikai felújítási programot

kínál, beleértve a finanszírozás megteremtésében

való közreműködést is. Tudjon

meg többet a Fenntartható zöldOtthon

Programról a www.feop.hu címen!

Ne féljen belevágni lakása, üzlete, ingatlanja

korszerűsítésébe!

A negatív tapasztalatok miatt sokan

nem mernek belevágni ingatlanjuk kor-

AKTUÁLIS

Szerkesztői megjegyzés

Az Albertirsai Híradó havonta megjelenő

közéleti, tájékoztató lap, elsődleges

feladata, hogy a városban történt

eseményekről beszámoljon, interjúkat,

riportokat közre adjon. Mivel az

utóbbi hónapokban bő teret engedtünk

a helyi politikával kapcsolatos, pártpolitikai

és közszereplői véleménykülönbségek

megjelentetésének, nem

nélkülözve ezáltal az oldalszámbővítést,

olvasóink jelentős többségének

igényét figyelembe véve, továbbá tekintettel

arra is, hogy a megnyilvánulásokban

nőni látszik a személyeskedő

elemek száma, 2013 januárjától nem

áll módunkban az ilyen jellegű írásokat

publikálni. Ugyanakkor, megtartva

a kiegyensúlyozottság követelményét,

a fent említett időponttól kezdve, azaz

2013. január hónaptól, szerkesztői

megkeresést követően a pártoknak, civil

szervezeteknek, minden hónapban,

egy témában lehetőséget biztosítunk

az álláspontok kifejtésére (mellőzve a

személyre utaló jegyeket), legfeljebb

2000 karakternyi terjedelemben.

Müller Mónika

felelős szerkesztő

Korszerűtlen épületek, minden évben

feleslegesen kidobott forintok

szerűsítésébe. A Fenntartható zöldOtthon

Programban kizárólag minősített, kiváló

referenciákkal rendelkező szakemberek,

kivitelezők és beszállítók állnak megrendelőink

rendelkezésére, akik garantáltan

szakszerűen és magas minőségben végzik

munkájukat, ezért a Fenntartható

zöldOtthon Program minden kivitelezésre

3 év teljes körű garanciát vállal.

Pályázatok vállalkozásoknak, közintézményeknek,

nonprofit szervezeteknek

Szakembereink folyamatosan nyomon

követik a legújabb hazai és Európai Uniós

pályázati lehetőségeket, és segítenek a

pályázatok megírásában és beadásában. A

Környezet és Energia Operatív Program

(KEOP) keretében hamarosan megnyílnak

a vállalkozások, költségvetési szervek

és nonprofit szervezetek részére az

új pályázati források (KEOP-2012-5.5.0),

amelyre már most érdemes felkészülni,

hogy a várhatóan hatalmas érdeklődés

közepette előnyt élvezzen az a pályázó,

aki már elvégeztette a műszaki felmérést

és kiállítatta az energetikai tanúsítványt.

A Fenntartható zöldOtthon Programban

az önkormányzati és más közintézményi

ügyfelek számára most ingyenesen elvégezzük

a műszaki felmérést, az energetikai

tanúsítást és a korszerűsítési ajánlatcsomagok

elkészítését!

A témával kapcsolatban további információkat

nyújt: Mátékovits Rudolf,

E-mail: mrgia57@gmail.com.

Hozzászólás

Sajnálattal olvastam Elter János úr

kritikai megjegyzéseit. Sajnálom, hogy

félreértette és félremagyarázta az Önök

városáról írt pozitív véleményemet, pedig

azokat hiteles forrásokra és személyes tapasztalataimra

építettem.

Üdvözlettel:

Gémesi Gábor

Tisztelt Gémesi úr! Ajánlom figyelmébe

ezt a részt: Lukács; 6/47-49.

Elter János

SZÁMÍTÓGÉPES

TANFOLYAM

A Márai Sándor Városi Könyvtárban

2013-ban ismét SZÁMÍTÓGÉPES

TANFOLYAMOK indulnak.

Kezdő és haladó csoportjainkba várjuk azok jelentkezését,

akik még csak most ismerkednek

a számítógép világával, vagy úgy érzik, szeretnék

tudásukat bővíteni! Az első tanfolyam várható

időpontja: 2013. január 22. és 23. Jelentkezési

határidő: 2013. január 18. Alkalmanként

2x45 perc (elmélet és gyakorlat) Érdeklődni: a

370-414-es telefonszámon, vagy személyesen

a könyvtár nyitva tartása alatt!

A könyvtár dolgozói

Ha Önnek fontos

az egészsége…

A szőlőmag a természet egyik leghatásosabb

– a C-vitaminnál húszszor,

az E-vitaminnál ötvenszer erősebb –

antioxidánsa.

Ezen kívül:

♥ erősíti az érrendszert

♥ védi az ízületeket

♥ gyulladás gátló

♥ méregtelenít

♥ enyhíti a változókori panaszokat

♥ megszünteti a prosztata problémákat

♥ megelőzi az érszűkületet és

a meszesedést

♥ élénkíti az agyműködést

A szőlőmagolajat is tartalmazó kékfrankos

szőlőmag őrlemény megvásárolható:

Ceglédbercel, Cserői út 27. szám alatt,

vagy megrendelhető a 06-30/375-2084-es

telefonszámon.
16 Albertirsai Híradó 2012. december

December 6-án tartjuk Szent Miklós

püspök ünnepét, akinek alakját manapság

egy piros ruhában járkáló, kedves öregemberével

azonosítjuk. Miklós fiatalon

jámbor életet élt, szórakozás helyett

inkább templomba járt. Püspökké

jelölése után ő lett a tengerészek

védőszentje. Jó gazdája volt egyházmegyéjének,

fellépett a pogányok ellen,

az éhínség idején gondoskodott

a lakosokról. 52 évi püspökség után,

97 évesen, 342. december 6-án halt

meg, testét márványsírba helyezték.

Titokzatos ajándékozási szokásairól

a múlt évben említést tettem.

(Egy szegény családot pénzadományokkal

segítette, mely által a lányaikat

férjhez adhatták.) A Mikulás az

ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe

szaloncukrot vagy kisebb édességekből

és déligyümölcsökből álló piros csomagot

tesz. Személyesen is lehet találkozni vele.

Ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér

szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában

ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket

ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik,

vagy finoman meg is vesszőzik. Azt a mai

napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor

vált szokássá az ajándékosztás. Egyes

források szerint a szent halála után az

emberek utánozni kezdték Miklós tettét,

bizonyos ünnepnapokon, majd halálának

napján, december 6-án, ajándékokat adtak

barátaiknak, természetesen titokban.

1100 körül mások arról tanúskodnak,

hogy először francia apácák ajándékozták

meg a gyermekeket Miklós neve napján.

A szent ünneplése és a személyéhez

kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században

terjedt el, és Európa országaiban

különböző változatok figyelhetők meg.

A modern magyar néphagyomány sze-

ÜNNEPI

NYITVA TARTÁS

Kedves Olvasóink! A Márai Sándor

Városi Könyvtár 2012. december 22.

és 2013. január 2. között ZÁRVA

tart! Nyitás: 2013. január 3-án, csütörtökön.

Minden kedves Olvasónknak

Kellemes Karácsonyi ünnepeket

és Boldog Új évet kívánunk!

A könyvtár dolgozói

AKTUÁLIS

Szent Miklóstól Santa Clausig (Mikulásig)

rint december 5-e éjjeléről december 6-a

hajnalára virradó éjszaka meglátogatja a

gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek,

kisebb ajándékot ad nekik.

Magyarországon a Mikulás szó 1856ból

maradt fent először. Valószínűleg a

személyéhez kapcsolódó ajándékozás

szokása sem lehetett sokkal régebbi. A

Télapó Magyarországon a keresztény

hagyományok alapján elterjedt Mikulás

alakjával egybemosott képzeletbeli, alapvetően

nem keresztény figura. A Télapó

kifejezés a 20. század első harmadában

keletkezhetett, már a két világháború

között is használták a Mikulás szó változataként.

A finn gyerekek meggyőződése

szerint az ajándékot osztogató, jóságos

apó hazája az Északi Sark, amelyet csak

decemberben hagy el, hogy rénszarvasoktól

húzott szánján meglátogassa az egész

világ jó gyermekeit. Hogyan lett Miklós

püspökből Mikulás?

Volt egy ember, akinek a három lányát

senki sem akarta feleségül venni, mert

túl szegények voltak ahhoz, hogy hozományuk

legyen. Mikor már ennivalóra

sem futotta, az édesapa napszámba adta

a gyermekeit. Az első munkanapjuk előtti

Köszönetnyilvánítás

Az albertirsai Vasutas Nyugdíjas

Klub tagjai ezúton köszönik

meg a Városüzemeltetési Iroda

vezetőségének,

hogy gondoskodtak

a vasúti aluljáró kifestéséről,

megszépítették a város egyik

legforgalmasabb helyét.

Vasutas Nyugdíjas Klub

éjszakán a lányok keservesen sírtak, majd

letérdeltek egymás mellé és fohászkodni

kezdtek Istenhez. Panaszaikat meghallotta

az éppen arra járó Miklós püspök, aki

éjszakánként nyakába vette a várost,

hogy alamizsnát osszon a koldusoknak,

akik a híd alatt laknak.

Egyrészt elszomorodott a sorsuk

miatt, másrészt pedig örült, hogy

van Isten iránt bizalmuk. Visszatért

a kolostorba, s felnyitotta azt

a ládát, amelyekben a hívők ajándékait

őrizte. Kivett egy marék

aranyat, és visszament a házhoz.

Visszatérve Miklós püspök az aranyat

bedobta az ablakon, majd

elsietett. A lányok azt hitték csoda

történt. Másnap a három nővér elment

a templomba, megköszönték Isten

kegyelmét, a csodát, ami velük történt

és megkeresztelkedtek. Egy évvel később

a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak

is adott egy marék aranyat. A lányok

lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek,

ekkor látták meg, hogy egy piros

köpenyes ember rohan el az ablak elől.

Harmadik évben az ablak zárva maradt,

mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök

felmászott a tetőre és a nyitott kéményen

át beszórta az aranyat. A harmadik

lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját

száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A

keszkenőbe rakott arany épp belehullott

a harisnyába.

Ez után terjedt el a hír, hogy a Mikulás

minden évben megajándékozza a szegényeket.

Egy idő után kitudódott, hogy

ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyat,

amit a legkisebb lány kapott, a helyi

aranykereskedő adta régebben Miklós

püspöknek. Az is kiderült, hogy Miklós

püspök minden év december 5-én, névnapjának

előestéjén, rendszeresen megajándékozza

a gyerekeket.

A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok

vitték a végső nyughelyére, ahol

egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a

Mikulás a szeretetet a gyerekeknek. Erre

a jóságos püspökre emlékezünk minden

december 6-án, amikor is az ablakba állítjuk

fényesre pucolt cipőinket, hogy másnap

reggel ajándékokkal telve találjuk.

Örömteli Mikulásvárást kívánok elsősorban

a gyerekeknek, másodsorban minden

olvasómnak.

Szentjóby Szabó Andor
2012. december Albertirsai Híradó 17

Év véghez közeledve általában számot

vetünk a mögöttünk álló hónapokról,

felidézzük az elmúlt időszak eseményeit,

történéseit, melyeket magunkkal viszünk

a következő esztendőre.

Az év utolsó hónapjához érkezve lapunk

is összegyűjtötte a teljesség igénye nélkül

azokat a városunkban 2012-ben történt

beruházásokat, amik gyerekek, felnőttek,

fiatalabbak és idősebbek mindennapjait

érinthetik, könnyíthetik meg életüket a

jövőben.

A Landler Jenő utcát a Dánosi úttal öszszekötő

Pálinkafőző dűlő Landler Jenő

utca felőli, kb. 300 méter hosszú szakasza

kapott friss aszfaltburkolatot. Az utóbbi

esztendőkben sokan költöztek erre a

környékre, így igazán indokolttá vált a

munkálatok elvégzése. A beruházás 8.422

e Ft-ból valósult meg, ami mindenképpen

alapot ad arra, hogy a jövőben a dűlő Dánosi

út felőli része is aszfaltozottá váljon.

A Munkácsy utca aszfaltozásának kérdése

jó ideje elhangzott a képviselő-testületi

üléseken. 2012-ben a pénzmaradvány

szabadon felhasználható részéből ez is

megvalósult. A munkálatok elvégzését az

Alberti Lakópark megépülése tette igazán

sürgetővé, hiszen sok család él itt, akik

autóval, kerékpárral vagy éppen gyalog,

nap mint nap közlekednek az utcában. Az

utca aszfaltozása 22.778 e Ft-ba került.

A Viola utca esetében, ahogy azt sokan

AKTUÁLIS

Beruházásaink 2012-ben

tudhatják, egy alapvetően aszfaltozott utcáról

van szó. Ennek végére azonban má-

ra sok ház épült, így most ez a mintegy

100 m hosszú szakaszt is aszfaltréteggel

láttak el, melynek költsége 2.392 e Ft.

2012-ben a Sportcentrum beruházása

ugyancsak befejeződött. A kivitelező június

közepén a szerződésben foglaltak szerint

átadta a labdarúgó edzőpályát, melyet

a focisták augusztus végétől vehetnek

igénybe, s nagymértékben segít tehermenetesíteni

a nagypályát. A beruházás

27.422 e Ft-ból valósult meg.

A Tessedik Sámuelt Általános Iskola

Győzelem úti épületében lévő tornatermét

immáron huszonhét esztendeje

használják diákok, sportolók egyaránt.

Parkettája azonban ez év szeptemberére,

iskolakezdésre szinte teljesen használhatatlanná

vált. Felújítására lehetőség nyílt

Európai Uniós pályázati forrás elnyerésére,

ám a benyújtott pályázati anyagot

forráshiányra hivatkozva elutasították,

így az önkormányzatnak önerőből kellett

a munkálatokat elvégeztetnie. A parketta

cseréje 17.459 e Ft-ba került. Emellett

komoly és elismerésre méltó összefogásnak

köszönhetően megtörtént a terem

belső festése, s a fűtőtestek, bejárati ajtók,

illetve a déli üvegfelület felső szintje is

felújításra került.

A Polgármesteri Hivatal bejáratához

egy szép pergola került, aminek nem csupán

esztétikai, hanem hasznos szerepe is

van. A korábban itt lévő tujafák ugyanis

egyfelől az épület falára is kezdtek ránőni,

valamint az ablakon beáramló napfényt is

némileg felfogták.

Végül, de nem utolsó sorban a Köztársaság

utca felszíni vízelvezetése 14.665 e

Ft-ból valósult meg.

Müller Mónika

MEGHÍVÓ

A Gerje-Party Fúvósegylet

2012. december 30-án, vasárnap

18 órai kezdettel tartja

ÉVZÁRÓ KONCERTJÉT

a Móra Ferenc Művelődési

Házban.

Minden érdeklődőt

szeretettel várunk!
18 Albertirsai Híradó 2012. december

AKTUÁLIS

A Tessedik Iskola hírei

Idei tanévünk szabadidős tevékenységének

jelmondatául az: „Ép testben ép lélek.”

idézetet választottuk. Ennek szellemében

igyekszünk minden rendezvényünket megszervezni,

hiszen az a célunk, hogy egy

egészségtudatos generációt adjunk át a jövőnek.

Elsőként november 14-én az alsósoknak

tartottunk „Egészségdélutánt”. Védőnőnk

előadása után játékos feladatok várták a nebulókat

az osztálytermekben. Az egyikben

tapintás alapján kellett gyümölcsöket, zöldségeket

felismerniük, a másikban pedig almatornyot

építettek. Alkotókedvüket élhették

ki a gyümölcs- és zöldségszobrászatban

is, majd a nap végén az osztályok által készített

ételeket kóstolhattak. Sokféle kenyér

és saláta szerepelt az „étlapon”. (A magvas,

burgonyás és egyéb kenyereket a Ba-Ko

pékség biztosította számukra.) A vidám délután

egy kvíz kitöltésével ért véget, ahol az

előadásban hallottakat eleveníthették fel.

November 16-án Egészségnapra invitáltuk

iskolánk diákjait. Elsőként dr. Fógelné Jóga

Andrea iskolavédőnő tartott előadást arról,

hogyan és miért kell reggelizni, miért fontos

a napi ötszöri étkezés, s miért kell mértékletesen

vacsorázni. Megtudhattuk tőle,

hogy nemcsak az a fontos, hogy hányszor

eszünk és iszunk, hanem az is, hogy mivel

tápláljuk a szervezetünket. Az előadás után

a gyerekek megkóstolhatták milyen finomságokat

lehet reggelire, tízóraira készíteni,

amelyek egyrészt egészségesek, másrészt

pedig tartósítószer mentesek. Csak olyan

ételeket készítettünk, amiket otthon a

gyerekek maguk is meg tudnak csinálni:

körözöttet, tojáskrémet, padlizsánkrémet,

tonhalkrémet. Ehettek zablisztből készült

spenótos tésztát, cukkinis paradicsomtész-

Köszönet

tát, gombás-zöldséges bulgurt pulykacomb

falatkákkal, paradicsomos-padlizsános

bulgurt. Természetesen a desszertről sem

feledkeztünk meg. A fiatalok almás palacsintát

és bundás almát ehettek, amelyek

természetesen szintén zabpehelylisztből

készültek. Nem is gondoltuk volna, hogy

milyen sok gyermeknek ízlett a spenótos

tészta! A recepteket kifüggesztettük a hirdetőtáblára

is.

November 13-án ünnepeltük a Magyar

Nyelv Napját. Ez alkalomból rádiós műsorban

köszöntöttük nyelvünket. A műsorban,

melyet Sántáné Dobos Ibolya kolléganőnk

állított össze, a magyar nyelv fontosságáról,

szépségéről, mélységeiről emlékeztünk

meg.

November 20-án iskolánkban Diákközgyűlést

tartottunk, ahol az osztályok diákküldöttei

vettek részt. A közgyűlésen a tanulók

által felmerült kérdésekre, kérésekre

igyekeztünk választ adni.

Az ősz nem maradt sport-, és műveltségi

vetélkedők nélkül sem. Október 25-én rendeztük

meg alsó tagozaton a már hagyományosnak

számító őszi futóversenyünket.

A hűvös idő ellenére a gyerekek lelkesen

futották le a versenytávot. A Korcsoportonként

az első három helyezett fiú és lány

dobogóra állhatott, oklevelet vehetett át, és

nyakukba került a csillogó érem, mely nagy

büszkeséggel töltötte el a nyerteseket. Jövőre

újra találkozunk!

A 2012-as tanév őszi futóversenyének

eredményei: 1. korcsoport lány: I. helyezett

Várvölgyi Hanna 1.c, fiú: I. helyezett Varga

Zoltán 1.c. 2. korcsoport lány: I. helyezett

Pomázi Petra 2.b, fiú: I. helyezett Galló

Dániel 2.c. 3. korcsoport lány: I. helyezett

Udvaros Nóra 3.a, fiú: I. helyezett Hrubi

Az idős polgárok nemes gesztusnak tartják, hogy a polgármester az újság hasábjain

keresztül, jó körülményeket és jó egészséget kíván nekik. Ez eddig rendben is van.

De arról is váltsunk pár szót, hogyan tovább, ugyanis közeleg már a karácsony. Országszerte

készülnek rá, ki így, ki úgy. Tudjuk, hogy a szeretet ünnepének nevezik és

ilyenkor az ajándékozás, az adakozás, a megemlékezés kerül előtérbe. Pedig a szeretetnek

nem szabadna kifogynia soha. Kérdem, ezek az idős emberek mit fognak kapni

a köszöntő mellé? Ők egy életen át csak dolgoztak és adtak. Most pedig várják azt a

valamit, mint a gyerekek. Én abban bízok, hogy vannak olyanok, akik javaslatot tudnak

tenni az idősek ajándékutalványa ügyében is, csak megoldást kell találni rá és ne

érezzék magukat elfeledve ezek az emberek. Bízunk benne, hogy sikerül! „Nem elég

adni, de tenni is kell.” Kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván egy idős asszony.

Mátyás 3.b. 4. korcsoport lány: I. helyezett

Menyhárt Renáta 4.c, fiú: I. helyezett Vizi

Viktor 4.c.

A dánszentmiklósi Ady Endre Általános

Iskola Ady napok keretében több területi

versenyt is rendezett, melyeken iskolánk

tanulói kiváló eredményeket értek el. A helyesírási

versenyen 3. és 4. osztályos tanulóink

vettek részt. Balogh Adrienn 4.a osztályos

tanuló 2. helyezést, Szamosi Antónia

3.c osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

Az iskola rajzpályázatán, melynek címe:

Vidéki élet, városi élet volt, az 5-6. évfolyamon

2. helyezett Molnár Máté 5.a osztályos

tanuló, a 7-8. évfolyamon 2. helyezett Tatár

Richárd 8.a osztályos , a harmadik helyezett

pedig Peltzer Csilla 8.a osztályos tanuló

lettek. Az Ady napok angol csapatversenyén

hetedik évfolyamosaink: Legéndi Bendegúz

7. b, Steer Adrienn, Hartvig Virág és Berkes

Dorka 7. c osztályos tanulók az első helyezést

hozták el. A matematika verseny helyezettjei:

az 5. évfolyamon Csontos Máté 5.a

osztályos tanuló a negyedik, 6. évfolyamon

Szikszai Márk 6.a osztályos tanuló az első

helyet szerezte meg. 7. évfolyamon 2. helyezést

Kostyalik Marcell 7. c osztályos, 7.

helyezést pedig Bartos Tamás 7. c osztályos

tanuló ért el. A zenei Ki mit tud? versenyen

5-6. évfolyamon egyéni népdaléneklésben

Sárközi Lili a 3. helyezésig jutott.

Természetesen nemcsak Dánszentmiklóson

mérettek meg diákjaink. November 16án

a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban

a 8. évfolyamosok számára kiírt angol nyelvi

versenyen 2. fordulóba jutottak Kovács

Richárd 8. c és Motyovszki Sára 8. a osztályos

tanulóink.

Októberben megkezdődött az U11-es kézilabdás

lányok pest megyei bajnoksága is.

Az első fordulóra Alsónémedi sportcsarnokában

került sor, ahol iskolánk csapata az

első mérkőzésen 7:0-ra legyőzte a házigazdákat,

majd öt perces pihenő után újabb

mérkőzést játszott Dömsöd ellen, ám ezt

a meccset 25:6-ra elvesztette. A következő

fordulóra december 2-án kerül sor, ahol

ismét két mérkőzést fog játszani csapatunk.

A 7-8. évfolyam labdarúgó csapata

november 16-án Dánszentmiklóson részt

vett a Diákolimpia teremlabdarúgó körzeti

bajnokságán, amelyen hat csapat vett részt.

Iskolánk csapata a sorsoláson a nehezebb

csapatba került, így mindkét csoportmérkőzésen

vereséget szenvedett és nem jutott

be a döntőbe. Végül a körzeti döntőn az ötödik

helyet szerezték meg.

Magyar munkaközösség
2012. december Albertirsai Híradó 19

Albertirsa Város Önkormányzatának

Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet

az Albertirsai Híradó főszerkesztői munkakörének

betöltésére.

Feltétel: felsőfokú végzettség, felhasználói

szintű számítógépes ismeret.

Előny a szakmai gyakorlat és a hasonló

munkakörben szerzett tapasztalat.

Bérezés megegyezés szerint.

Megbízás időtartama 1 + 1év.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

• önéletrajzot,

• a szakképzettséget igazoló dokumentumok

másolatát,

• szakmai koncepciót és

• bérigényt.

AKTUÁLIS / SPORT

Remekeltek judosaink

Májusban Nagybányán jártunk egy

meghívásos nemzetközi Judo tornán. A

minden évben egyre színvonalasabb versenyen

immár 5 ország 700 versenyzője

vett részt. Az albertirsai felnőtt versenyzők

közül Dávid Tibor és Hörömpő Norbert

egyaránt az előkelő 5. helyen végeztek.

Júniusban Keliger Bernadett képviselte

Albertirsa színeit az osztrák Graz Openen.

9 mérkőzésből 7 meccsen bizonyult jobbnak

ellenfeleinél, így Junior és Felnőtt

korosztályban is bronzérmet szerzett.

Ezt követően Pakson, a Junior Európa

Kupán, az Európa Bajnokságra való kvalifikációs

versenyen állt helyt Bernadett.

Olasz, izraeli, szlovák és német versenyzőket

magabiztosan legyőzve jutott az

elődöntőbe. Ugyan a második mérkőzésén

megroppant a válla, de hősiesen menetelt

tovább. Az elődöntőben egy újabb német

lány következett, aki ellen már az első

percben sikerült egy wazari értékű akciót

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pályázatok leadásának helye, módja:

Albertirsa Polgármesteri Hivatal titkársága

(2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2.) személyesen,

vagy postai úton.

A pályázatokra kérjük ráírni: „Albertirsai

Híradó”

Ideje: 2013. január 10. 16.00 óra

Személyes meghallgatás: 2013. január 28.

Elbírálás határideje: 2013. január 31.

További információ kérhető Albertirsa

Polgármesteri Hivatal titkárságán

Motyovszki Pálné titkárnőtől (tel.:

53/570-051; e-mail: info@albertirsa.hu)

Szőke Szabolcs sk.

Kulturális Bizottság Elnöke

végrehajtania. Sajnos az ellenfél

észrevette Bernadett friss sérülését

és sikerült egyenlítenie.

Így 4 perc után döntetlen volt

az állás. Ezt újabb 3 perc követte,

amelyben egyiküknek sem

sikerült akciót végrehajtania.

Felemás bírói döntéssel a német

lányt hozták ki győztesnek, így

Bernadett az 5. helyen végzett,

a vállficam miatt nem tudott a

bronzmérkőzésre kiállni. Ezzel

az eredményével kvalifikálta

magát a korosztályos Európa Bajnokságra,

de vállműtét miatt kihagyni kényszerült.

Fiatal versenyzőink is kipróbálhatták

magukat a ceglédi Pulzus Kupa regionális

judo versenyen, ahol szép sikereket értek

el. Eredmények: Fazekas Gergő, Oláh

Bence, Lakatos Tibor: 1. hely, Forgács Milán,

Végvári Jázmin, Mári Tekla 3. hely

November 24-én a fiatal csapat egy

újabb megmérettetésen vett részt Gyomaendrődön,

amelyre gőzerővel készültek.

Nagy László, edző

HIRDETMÉNY

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot,

hogy a 41/2010.(II.26.) Kormányrendelet

értelmében 2013. január 1-től

a négy hónapnál idősebb eb csak

transzponderrel (mikrochippel) ellátva

tartható.

A kutya mikrochippel történő ellátásáról

a tulajdonosnak kell gondoskodni.

A mikrochip beültetése

bármely állatorvostól kérhető, díja

a kormányrendelet szerint maximum

3500 Ft lehet, mely magában

foglalja a regisztrációs díjat is. A

Magyar Állatorvosi Kamara által kiadott

tájékoztatás és ajánlás szerint

„a szakszerűen kivitelezett egyedi

megjelölés (invazív beavatkozás)

esetében a transzponder bőr alá

való bejuttatását megelőzi a megjelölendő

állat egészség-vizsgálata”,

melynek további költsége van. A

beavatkozás után fizetendő díjról

ezért kérjük, az állatorvosoknál tájékozódjanak!

A mikrochip csak azonosításra

szolgál. A bőr alá injektált rizsszem

méretű passzív jeladó biztosítja,

hogy az elveszett kutya a legrövidebb

úton visszakerülhessen gazdájához.

A tévhittel ellentétben az eszköz

nem sugároz jeleket, nem tartalmaz

energiaforrást és az állat egészségére

teljesen ártalmatlan. Beültetésének

helye a nyak bal oldalának középső

része. Kérünk minden kutyatulajdonost,

hogy kötelezettségének tegyen

eleget, annak elmulasztása állatvédelmi

bírság kiszabását vonja maga

után.

dr. Kovács Tímea

irodavezető

Lakossági Ügyek Iroda

Helyreigazítás

Az Albertirsai Híradó 2012. novemberi

számában megjelent 20 éves

az Albertirsai Sportegyesület című

cikkben tévesen tüntettük fel Dr. Kiss

Tibor, Rubi Károly, valamint Lavicska

Ferenc nevét. A hibáért elnézést kérünk.
20 Albertirsai Híradó 2012. december

A Művelődési Ház

1. 9 30 Adventista Egyház

3. 13 00 Nyugdíjas klub

14 00 ÖKO ügyfélfogadás

14 00 Termékbemutató

18 00 Galambász gyűlés

4. 9 00 Vásár

17 00 MSZP gyűlés

19 00 Filmklub

5. 8 30 Termékbemutató

17 00 Cirkusz

18 00 Fotó kör

6. 8 00 Öko ügyfélfogadás

9 00 Tessedik iskola – mikulás

műsor

16 30 Dalma dance

18 30 ASHTANGA JÓGA

7. 12 00 Tessedik iskola – mikulás

délután

20 00 ZUMBA

8. 9 30 Adventista Egyház gyűlése

14 00 Vasutas nyugdíjas klub

10. 13 00 Nyugdíjas klub

14 00 ÖKO ügyfélfogadás

11. 18 00 MSZP gyűlés

19 00 Filmklub

12. 9 00 Vásár

9 30 Termékbemutató

13. 8 00 Öko ügyfélfogadás

17 30 Művészeti Iskola táncgála

decemberi programjai

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK

18 30 ASHTANGA JÓGA

14. 18 00 Jótékonysági hangverseny

20 00 ZUMBA

15. 9 00 Adventi vásár a piactéren

9 00 és 10 30 MIsKA zenekar

koncertje a Művelődési Házban.

9 30 Adventista Egyház

16. 10 00 Akrobatikus táncbemutató

17. 14 00 ÖKO ügyfélfogadás

19. 18 00 Fotókör

20. 8 00 Öko ügyfélfogadás

16 00 Szociális segítőház karácsonyi

ünnepsége

16 30 Dalma dance

18 30 ASHTANGA JÓGA

21. 8 00 Tessedik iskola karácsonyi

műsora

16 00 Relevé táncbemutató

20 00 ZUMBA

27. 8 00 Öko ügyfél fogadás

18 30 ASHTANGA JÓGA

28. 20 00 ZUMBA

30. 18 00 Gerje-Party Fúvósegylet

évzáró koncertje

31. Szilveszteri bál

Áldott ünnepeket, békés, boldog

új évet kívánnak a Művelődési

Ház dolgozói minden olvasónak.

2012. NOVEMBER HÓNAPBAN SZÜLETETT

Kerekes József és Pálinkás Melinda Ádám

Mátékovics Géza és Holub Márta Janka Eszter

Rafael Gusztáv és Jakab Melinda Ervin

Zsohár Attila és Illés Barbara Koppány

Szabó Szabolcs és Hangya Magdolna Ádám Péter

Franheim Gábor és Illés Eszter Regina

Dutka Ákos és Opavszky Nikolett Botond Áron

Zatykó Zoltán és Gavló Andrea Zoltán és Zalán

nevű gyermeke.

2012. NOVEMBER HÓNAPBAN ELHALÁLOZOTT

Leé Ferenc 84 éves Baross u. 9.

Balon Béla 75 éves mikebudai lakos

Horváth Istvánné 84 éves Mikebudai u. 24.

Sznopka Jánosné 76 éves Tó u. 14.

Pál Istvánné 88 éves Szövetség u. 16.

Raczki Pálné 83 éves Bercsényi u. 18.

Ambrus Imre 70 éves Bánya köz 6.

Hajdú Mihály 62 éves Vécsey u. 1.

Péteri Jánosné 84 éves Batthyány u. 1.

Ország István 62 éves IV. külterület 105.

Szintai Józsefné 63 éves volt albertirsai lakos

Kovács Mátyás 92 éves Köztársaság u. 129-135.

Bíró Józsefné 91 éves Bocskai köz 1.

Telek Andrásn 90 éves Dózsa Gy. u. 7.

Jarábik István 75 éves volt albertirsai lakos

Lővi Gyuláné 87 éves Katona Gy. u. 36.

Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!

Tisztelt Lakosság!

Értesítjük Önöket, hogy háziorvosaink rendelési idejéről, a szabadságolásról,

illetve a helyettesítési rendről az 53/370-552-es telefonszámon

érdeklődhetnek hétköznap 7.00 órától 18.00 óráig.

Munkaszüneti és ünnepnapokon 7.00 órától másnap 7.00 óráig és ügyeleti

időben hétköznap 18.00 órától másnap 7.00 óráig sürgős beteghívásaikat

szintén az 53/370-552-es telefonszámon adhatják le. Ebben az esetben a

ceglédi mentőállomás diszpécsere intézkedik.

Dr. Pécsi Angéla ügyeletvezető

Háziorvosok ügyeleti beosztása

DECEMBER

Ügyelet címe, telefonszáma: Albertirsa, Vasút u. 4. (53) 370-552

Ellátási terület, illetve település neve: Albertirsa,

Dánszentmiklós, Mikebuda

Dátum Ügyeletes orvos neve

1. Dr. Pécsi Angéla

Pénteki munkarend

2. Dr. Pécsi Angéla

3. Dr. Hajdúhegyi Ágnes

4. Dr. Zolnyan Erzsébet

5. Dr. Makkos Gyula

6. Dr. Fógel Kristóf

7. Dr. Babinszky Eleonóra

8. Dr. Zolnyan Erzsébet

9. Dr. Zolnyan Erzsébet

10. Dr. Hajdúhegyi Ágnes

11. Dr. Zolnyan Erzsébet

12. Dr. Makkos Gyula

13. Dr. Fógel Kristóf

14. Dr. Hajdúhegyi Ágnes

15. Dr. Tajti Géza

Pénteki munkarend

Az Albertirsán működő gyógyszertárak ügyeleti nyitva tartása

2012. DECEMBER hónapban

A hétvégi ügyeletet az alábbi gyógyszertárak végzik:

December 2. IRSA Gyógyszertár

December 8-9. IRMÁK Gyógyszertár

December 16. CENTRUM Gyógyszertár

December 22-23. REMÉNY Gyógyszertár

December 24-26. IRSA Gyógyszertár

December 29-30. IRSA Gyógyszertár

December 31. IRMÁK Gyógyszertár

Az Albertirsai

Híradó

főszerkesztője

Müller Mónika,

üzenetet

hagyhatnak

a Művelődési

Házban vagy a

mmonika83@

gmail.com

e-mail címen.

Lapzárta

a hónap 20-án

16. Dr. Pécsi Angéla

17. Dr. Oszvald Gyula

18. Dr. Kis Ferenc

19. Dr. Pécsi Angéla

20. Dr. Fógel Kristóf

21. Dr. Babinszky Eleonóra

22. Dr. Zolnyan Erzsébet

23. Dr. Zolnyan Erzsébet

24. Dr. Pécsi Angéla

25. Dr. Renterin Zoltán

26. Dr. Pécsi Angéla

27. Dr. Zolnyan Erzsébet

28. Dr. Pécsi Angéla

29. Dr. Pécsi Angéla

30. Dr. Zolnyan Erzsébet

31. Dr. Zolnyan Erzsébet

16.00 órától

Dr. Babinszky Eleonóra

Albertirsa Város Önkormányzata

Képviselő-testületének kiadványa

Felelős kiadó:

Albertirsa Város Önkormányzata

Felelős szerkesztő: Müller Mónika

Szerkesztőség: Albertirsa, Pesti út 85. Tel.: 370-713

Okiratszám: III/PHF/181/Pe/1988.

Megjelenik 1300 példányban

Nyomda: Pende Print Kft. – Nagykőrös, Béke u. 5.

Felelős vezető: Kőházi Zoltán