létünk

tikai indokokkal magyarázható //. Rákóczi Ferenc fogságának száznál
több nemzeti színházbeli és biztos még ennél is több vidéki megjelenítését,
de mind a központi pesti színháznak, mind pedig a vidéki városokat
járó vándortársulatoknak műsorán, a vígjátékok és népszínművek között
a már jelzett színház s művészet iránti kötelező tiszteletadásból, valamint
a játékrend változatossá tétele céljából előfordult. S nem kizárólag az ötvenes
években, amikor még néhány jelentős, közkedvelt művel gyarapodott
a színjátéktípus (Dózsa György, Könyves Kálmán, Szigetvári vértanúk
— Jókaitól, Brankovics György — Obernyiktől), hanem a következő
évtizedekben is. Félreérthetetlenül a színház ünnepi jellegét kívánták
általuk — olykor — kifejezni, amihez nős- és tragikus szerepkörben működő
színészek jutalom- és vendégjátékai is szolgáltathatnak bizonyítékot.
Évadonként és állomáshelyenként szerepelt a vándortársulatok műsorán
néhány történelmi dráma, főleg magyar szerzőktől, elsősorban
Szigligetitől, leggyakrabban a Gritti, majd Jókai drámái illetve Obernyik
Károly Brankovics Györgye, de olykor a fordításirodalomból is, mindenekelőtt
a két magyar tárgyú mű, Birchpfeiffertől Szapáry Péter és Körnertől
Zríny, amelyek csodálatos szívósággal álltak ellen a változó kordivatnak,
ízlésváltozásnak. Köztük található — ritkábban — Jósika Két
Barcsaija, amelynek szinte megmagyarázhatatlanul nagyobb sikere volt
a Nemzeti Színházban mint vidéken, ha a siker mércéjének az előadásszámot
tekintjük. Hogy Szabadkán díszelőadásként választották annak
egyik, a többinél kevésbé lényeges, de teljesen mégsem mellőzhető magyarázata
lehet a játékrendbeli gyér előfordulása; nem volt lejátszott darab.
Az sem lehetetlen, hogy előtte Szabadkán egyszer sem került színre, bár
ezt a hiányos repertoárjegyzék folytán csak feltételezni lehet
Műsorrétegek
A Vahot Imre szerkesztésében megjelent 1853. évi színházi évkönyv,
amely 12 „jószándékú" pontba foglalta a Nemzeti Színház működésére,
műsorára vonatkozó tanácsokat, negyedik pontként említi: „A játékrend
érdekes, változatos, s leginkább nemzeti színezetű legyen". Ezt az elvet,
amely egyrészt a mindenkori színházi műsor vonzáskomponenseire —
„érdekes, változatos" ügyelt, másrészt az adott politikai helyzetre való
tekintettel hangsúlyozottan szorgalmazta a hazai dramaturgia előnyben
részesítését, általánosnak, nem csak a Nemzeti Színházra, hanem az ötvenes
évek vidéki színjátszására is érvényesnek kell tekinteni. Ezt példázza
a fennmaradt másfél évadnyi szabadkai játékrend is, amelynek
tanúsága szerint a már jelzett nem túl nagyszámú műből álló, de azért
a műsorban állandóan jelen levő, magyar krónikásdráma-vonulat mellett
többnyire népszínművek és vígjátékok kaptak helyet, de szép számmal
találunk úgynevezett komoly műveket, drámákat, szomorújátékokat illetve
operát is. Fel-feltűnnek Shakespeare művei (Romeo és Júlia, Othello,
Hamlet, Coriolanus, Lear király), több évadon át került színre Schil-