létünk

Gerold László
KÉT ÉVTIZED A SZABADKAI
SZÍNJÁTSZÁS MÚLTJÁBÓL
A „dínomdánom passzió a színház megnyitásának
örömére, lelkesültségére egészen a féktelenségig
fokozódott;
a színház és színészek lőnek a társadalmi
élet középpontjává".
Időszak, körülmények, feltételek
(Molnár György: Világostól világosig)
A szabadkai színjátszás történetének második periódusa 1
két évtizedet
foglal magában: az ötvenes és a hatvanas éveket. A két korszakhatár:
1849 és 1871. Az előbbit felesleges magyarázni — az önkényuralom kezdete,
az addiginál merőben más politikai, társadalmi, kulturális helyzet
kialakítása kötődik ehhez az évhez. Annál inkább magyarázatra szorul
a korszak végét jelző dátum: 1871. A magyar színháztörténetben is letisztázatlan,
hogy mikor kell zárni ezt a periódust. Az egyik vélemény szerint
73-mal. Bár politikailag a 67-es kiegyezés a korszakhatár, s mint
ilyen a színháztörténet számára is jelentős, meghatározó dátum, de hatása,
csak néhány év múlva vált érezhetővé. 1871-ben létrejött az Országos
Színészegyesület, 1873-ban került Szigligeti Ede a Nemzeti Színház élére,
és még néhány színházi vonatkozású esemény arra utal, hogy akár a
hetvenes évek közepére is tehető a periódus vége. Másik vélemény szerint
a korszak valóban csak egy évtizedig tart, 1860-nal zárul, illetve
innen kezdődik a polgári színház több évtizedes időszaka. A dátum
(1860) egyértelműen politikai jellegű. Ausztria olaszországi vereségeit
követően a császár az októberi diploma kibocsátására kényszerült, s ekkortól
veszi kezdetét az új irányú politikai és társadalmi változás, fokozatosan
vesztette el pozícióit az önkényuralom, ami a gazdasági következmények
mellett a színház világában is változásokhoz vezetett. A két
szemlélet alapvető eltérését abban kell látni, hogy az egyik szerint a
polgári színház kialakulása már az új évtizeddel, 1860-nal elkezdődött,