létünk
létünk létünk
ELŐSZÓ A szabadkai székhelyű Létünk szerkesztő bizottsága és kiadójának képviselői elhatározták, hogy megindítják a folyóirat évkönyvsorozatát, amely jellegénél fogva lehetővé tenné munkatársai és az alkotók szélesebb tábora számára, hogy egy-egy kérdéskört részletesebben megvilágítsanak annál, mint amennyit egy tematikus szám lehetővé tesz. Az elhatározás megfogalmazásakor a szerkesztő bizottság figyelembe vette azt is, hogy a Létünk évente ötször jelenik meg, egy kettős számmal a nyári hónapokban. Az évkönyv lenne tehát a valóságos — ám külön kiadványként napvilágot látó — hatodik megjelenése. Másrészt az évkönyv lehetőséget nyújthat arra, hogy azok az alkotók is közöljék tudományos kutatásaik eredményét, akik egy adott kérdéskörön belül olyan részletekkel foglalkoznak, amelyek a folyóirat rendes számainak megszerkesztésekor nehezebben vagy alig kaphatnak helyet, de amelyeknek közzététele az olvasóközönség értesültsége szempontjából kívánatos. Az induló évkönyv első témájaként a választás Szabadka városra esett: a település múltjának, jelenének és jövőjének megrajzolására. Ezzel a szerkesztőség nem csupán köszönetet kíván mondani a számára is otthont adó városnak és tevékeny lakosságának, hanem a választást az is indokolja, hogy Szabadka felszabadulásának 40. évfordulója kapcsán több intézmény működése és elért eredményei is magukra vonták a nyilvánosság figyelmét, ami önmagában is indokolttá tette, hogy ezekkel szakszerű értékelések formájában is foglalkozzunk. Ezenkívül Szabadka Vajdaság SZAT településhálózatának olyan lényeges eleme, amely meghatározó módon járul hozzá tartományunk arculatának kialakításához az élet és alkotás minden területén. A. Szabadkáról szóló kiadvány szerkesztésekor nem törekedhettünk a téma teljes és átfogó kimerítésére, hisz Szabadkán évek óta készül nagy igényességgel a város újabb kori monográfiája, melynek elkészülte azonban, épp igényesség miatt, még néhány évet várat magára. A most közreadott kiadvány célja, hogy érzékeltesse városunk gazdag múltját, valamint a városnak mint a dolgozó és alkotó emberek szőve-
vényes közösségének jelenét és fejlődési távlatait. Mindezek sajátosságokat is tartalmaznak, de kicsiben tartalmazzák egész szocialista hazánk lényeges vívmányait és adottságait is. Már az évkönyv gondolatának megfogalmazásakor és az első évkönyv témájának megválasztásakor a szerkesztőség úgy határozott, hogy a további témákat is a társadalmi, tudományos, kulturális és művészeti élettel foglalkozó folyóirat arculatának megfelelően fogja megválogatni. Időközben megbizonyosodtunk afelől, hogy a Létünk anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy az eredetileg évkönyvnek szánt jelenlegi és későbbi kiadványok a folyóirat szokásos keretében jelenjenek meg. Így felmerül az a lehetőség is — figyelembe véve általános gazdasági helyzetünket és lehetőségeinket —, hogy a Létünk egyelőre nem évkönyvet, hanem kétévenként megjelenő időszakos kiadványt szerkeszt. Mindez a közeljövőben tisztázódik majd, attól függően, hogy miként valósítható meg a kiadáshoz szükséges eszköztársítás, és hogy az első kiadvány milyen fogadtatásra talál, milyen mértékben elégít ki valós társadalmi igényeket. Rehák László
- Page 4 and 5: létünk társadalom, tudomány, ku
- Page 6 and 7: Forum Könyvkiadó, Újvidék lét
- Page 8: Antun Rudinski Bela Duránci Magyar
- Page 13 and 14: levő kis tóból különböző íz
- Page 15 and 16: terve is, amelyet az említett lap
- Page 17 and 18: kialakítására. Az ilyen épület
- Page 19 and 20: os egyszerű és utilitáris életm
- Page 21 and 22: tömb egységes jellegével a két
- Page 23 and 24: endezésével alkalmassá vált egy
- Page 25 and 26: süket tekintve egy más korról, l
- Page 27 and 28: 2 3 Ebből az időszakból több le
- Page 29: 2. sz. melléklet — >4 történel
- Page 32 and 33: Bela Duránci SZABADKA ÉPÍTÉSZET
- Page 34 and 35: közepén állana, egy londoni garz
- Page 36 and 37: Glíd Nándor: Akasztottak balladá
- Page 38 and 39: tával átellenben — a nyugalmazo
- Page 40 and 41: endszeres felügyeletet igényel. A
- Page 42 and 43: ta meg az összetartozásnak ezt a
- Page 44 and 45: járatra volt szükség. Most a Nap
- Page 46 and 47: Magyai László SZABADKAI PIACOK É
- Page 48 and 49: is díjat fizetnek. A helytartótan
- Page 50 and 51: ! Piac tér 1838-ban pl a vaskeresk
- Page 52 and 53: mondja, hogy a vásártartásra jog
- Page 54 and 55: A városi sátrak nyolc méternél
- Page 56 and 57: járt, különösen akkor, ha az á
- Page 58 and 59: Szabadkai piacrészlet a századfor
vényes közösségének jelenét és fejlődési távlatait. Mindezek sajátosságokat

is tartalmaznak, de kicsiben tartalmazzák egész szocialista hazánk

lényeges vívmányait és adottságait is.

Már az évkönyv gondolatának megfogalmazásakor és az első évkönyv

témájának megválasztásakor a szerkesztőség úgy határozott, hogy

a további témákat is a társadalmi, tudományos, kulturális és művészeti

élettel foglalkozó folyóirat arculatának megfelelően fogja megválogatni.

Időközben megbizonyosodtunk afelől, hogy a Létünk anyagi lehetőségei

nem engedik meg, hogy az eredetileg évkönyvnek szánt jelenlegi és későbbi

kiadványok a folyóirat szokásos keretében jelenjenek meg. Így felmerül

az a lehetőség is — figyelembe véve általános gazdasági helyzetünket

és lehetőségeinket —, hogy a Létünk egyelőre nem évkönyvet,

hanem kétévenként megjelenő időszakos kiadványt szerkeszt. Mindez

a közeljövőben tisztázódik majd, attól függően, hogy miként valósítható

meg a kiadáshoz szükséges eszköztársítás, és hogy az első kiadvány

milyen fogadtatásra talál, milyen mértékben elégít ki valós társadalmi

igényeket.

Rehák László