Dr. Szternák György

A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC 

DR. BOLGÁR JUDIT–DR. SZTERNÁK GYÖRGY 

A TERRORIZMUS TÁRSADALMI ÉS 

SZEMÉLYISÉG-LÉLEKTANI HÁTTERE 

Az emberekben mára tudatosult, hogy a terrorizmus világjelenség, egyformán 

fenyeget minden államot. Ezért a terrorizmus vált az első számú biztonsági 

kihívássá az egész világon. A terrorizmus elleni harc megerősítette az eddig 

meglévő szövetségeket és új szövetségeket alapított, ugyanakkor néhány államot 

egymás ellen fordított. Ez utóbbi oka elsősorban a terrorizmus elleni harc 

módszerének különböző megítélésében keresendő. 

A terrorizmus elleni harc nem azonos a vallásháborúval, hanem egy, a világ 

többségének olyan ellenségéről van szó, amelyik nehezen felismerhető, és az 

ellene való harc teljesen új stratégiát igényel. A terrorizmus elleni harc sikere 

nem egyértelmű, hiszen a terrorcselekmények állandósultak, eszköztáruk bővül 

és korszerűsödik, viszont a terroristák mozgástere folyamatosan szűkül. 

Ezzel egyidőben megerősödött a demokrácia és az emberi jogok korlátozottságának 

folyamata, ettől bizonytalanabb lett a világ. 

Az elmúlt néhány év mértékadó szakirodalma a nem katonai jellegű válságok 

között első helyen említi a terrorizmust, és kiemelt jelentőséget tulajdonít 

a terrorizmus elleni nemzetközi méretű harcnak. Az áldozatok nagy száma, a 

terrorcselekmények elkövetésének módja egyre nagyobb félelmet vált ki a 

közvéleményben. Az állampolgár a kormányoktól a látványos intézkedések 

helyett eredményeket felmutató terrorizmus elleni harcot követel a világ számos 

országában. A közvélemény pontosan tudja, hogy a terrortámadásokat 

pusztán csak a biztonságra vonatkozó intézkedésekkel nem lehet kivédeni. 

A problémát hosszú évek óta kutató szakemberek véleménye szerint a terrorcselekmények 

közös jellemzője lehet, hogy nem az állam területét éri támadás, 

hanem létesítményeit, társadalmának jellegét, intézményeinek működési 

rendszerét és lakosságának szociális biztonságát. A terrorizmus fogalmát, a 

terror jellemzőit, a terrorcselekmények körülményeit sokkal nehezebb meghatározni, 

mint a tisztán katonai jellegű válságokat. Ezért az ellene való küzdelem 

is bonyolultabb, szükség van más tudományszakok eredményeinek felhasználására 

is, 1 ami elősegítheti a terrorizmus társadalmi gyökereinek megfogalmazását, 

működési mechanizmusának megismerését, az ok-okozati összefüggések 

feltárását. 

1 Donnelly, Chris: A biztonság újragondolása. NATO Review 2000–2001 Winter. 

52


A 2001-ben az Egyesült Államokban és azt követően a világ más tájain végrehajtott 

terrorcselekményeket követően ismételten kiemelt fontosságot kapott a 

terrorizmus fogalmának egységesen elfogadható meghatározása, valamint a terrorizmus 

elleni harc országonkénti és nemzetközi méretű lehetőségének kutatása. A 

témában a hazai tudományos életben több jól hasznosítható tanulmány, jegyzet 

jelent meg, így csak a legfontosabbnak tartott kutatási eredményünkről szólunk. 

Nevezetesen: a terrorizmus társadalmi és személyiség-lélektani hátteréről. 

Az utóbbi időszak terrorista cselekményei, helyi háborúi, a különböző okok 

miatt zajló fegyveres konfliktusok átalakították a hadtudomány és a geográfia 

(geopolitika és geostratégia) egymáshoz fűződő viszonyát. A valamikori egyirányú 

kapcsolatot napjainkra bonyolult viszonyrendszer váltotta fel. 2 

A terrorista cselekmények, a válságok, a konfliktusok természetesen csak 

közvetve vezethetők vissza geográfiai okokra. Nem arról van szó, hogy a terrorcselekmények 

okai közül egyiket vagy másikat vitatjuk, vagy nem ismerjük 

el. Inkább arról, hogy a terrorcselekmények, a válságok, konfliktusok okait 

más módon, komplementárisan (kiegészítően, más-más eszközzel vizsgáltan), 

tudományos igényességgel kutassuk. A terrorizmus geopolitikai, geostratégiai 

vizsgálatához bizonyos mennyiségű, aránylag pontos, objektív információra 

van szükségünk. Egy terrorcselekmény ilyen módszerrel folytatott elemzéséhez 

nem elegendő a vélt vagy valós érdekek meghatározása, és más (politikai, 

etnikai, vallási, gazdasági stb.) ok-okozati összefüggések feltárása. 

Amikor az indokok összetettek, célszerű vizsgálni azt is, hogy a terrorcselekmények 

főszereplői hogyan befolyásolják az őket támogató, elfogadó közvélemény 

gondolkodásmódját. Ennek ismerete kiemelt jelentőségű, mert rámutat 

az agressziós, gyilkos és öngyilkos, népirtó, a másságot el nem fogadó 

tervekre, azok végrehajtási szándékára, a terrorista csoport anyagi lehetőségétől 

függetlenül. Felhasználva Nagy Miklós Mihály tanulmányát, a következő 

megállapítást tehetjük: 

A tudományos igénnyel folytatott, ugyanakkor a hadtudományok megalapozott 

állításait ötvöző geopolitikának és geostratégiának a terrorizmus vizsgálata 

szempontjából legnagyobb érdeme abban lehet, hogy képes a földrajzi tér 

erőit közvetíteni a katonai és a rendvédelmi szakma felé. Geostratégiai összefüggésekre 

mutat rá a válságokkal, konfliktusokkal terhes régiókban. Jóllehet 

a geopolitika, geostratégia együttesen sem képes a végtelenül bonyolult társadalmi 

jelenségek, a terrorizmus teljes körű értelmezésére, magyarázatára, de 

sajátos vizsgálati módszerével a társadalmi folyamatok mélyebb elemzését 

teszi lehetővé. 3 

2 Nagy Miklós Mihály: Geográfia és hadelmélet. Földrajzi Értesítő 2002. LI. évf. 1–2. füzet, 

237–247. o. 

3 Uo. 

53


A geopolitika, geostratégia eredményeit felhasználó vizsgálati módszerünk, 

amelyet a terrorizmus kutatása során alkalmazunk, létjogosultságát éppen az 

adja, hogy kiküszöböli a szubjektivitást. Reményeink szerint, beépíti az objektív 

elemeket, mint magyarázatot bizonyos terrorizmussal kapcsolatos összefüggésekbe, 

megnövelve a tudományos kutatási módszer hatékonyságát, a 

terrorizmus társadalmi és személyiség-lélektani hátterének megismerését. 

Az említett módszer hatékony eszköz arra, hogy megértesse azt, ami történt, 

vagy éppenséggel azt, ami bizonyos valószínűség mellett bekövetkezhet a terrorcselekmények 

során. Más szóval, az alkalmazott vizsgálati módszerünk lényege, 

hogy a különböző léptékű folyamatokat, jelenségeket a földrajzi tér és annak 

nagysága, valamint a társadalmi háttér szerint csoportosítsuk. Ennek megfelelően 

a terrorcselekményt több szinten, több szereplőn keresztül elemezzük, abban a 

reményben, hogy a politikai- és a katonai vezetők számára a legteljesebb adatokat 

adjuk meg a nemzetközi terrorizmus elleni harchoz kialakítandó döntéshez. 

Napjainkban a terrorizmussal összefüggő vizsgálatok során a szakirodalomban 

a nemzet, a nemzeti kisebbség, a nemzetközi jog, a muzulmán világ, a 

kereszténység fogalmai, kérdései szerepelnek a leggyakrabban. A válságkörzetek 

többségében hatalmi-uralmi viszonyokról, szembenállásról, vallási ellentétekről, 

vagy a gazdasági erőforrások birtoklásának kérdéséről van szó — állítja 

több szakember. 

A katonai szembenállás utáni időszak kockázatainak, kihívásainak nagy száma, 

melyek faji, jogi, etnikai, esetleg vallási konfliktusokhoz vezetnek, egyértelművé 

tették, hogy a geopolitikai, geostratégiai vizsgálatokat regionális méretekben 

is el kell végezni. A globalizációs jelenségek ellentéteként megjelentek a 

regionális méretű kulturális, civilizációs, etnikai, vallási ellentétek, új államok 

alakultak ki, mind veszélyesebb méreteket öltött a szervezett bűnözés és a nemzetközi 

terrorizmus. Ma a világot a különböző eszmék áramlása és ellentéte 

jellemzi, amelyeket az elfogadók, bírálók csoportjának cselekedetei (sokszor 

erőszakos, vagy éppen terrorisztikus) tükröznek vissza. Az erőszakos cselekmények 

elleni eredményes fellépés, a terrorizmus elleni sikeres harc egyik feltétele 

lett, hogy a geopolitika, geostratégia vizsgálati módszereinek alkalmazásával 

feltárjuk az emberi közösségek magatartásának, cselekedeteinek hosszú távon 

ható elemeit. Ezeknek a tevékenységeknek egy része az ellentétes politikai szándékok 

kinyilvánításától a fegyveres összeütközésig terjedhet. 4 

Az agresszió önmagában nem ad választ a társadalmak, csoportok közötti 

ellentmondás indokaira. Ebben az esetben vizsgálni célszerű azt is, hogy az 

erőszakos, terrorisztikus cselekedetek mit képviselnek. (A képviselet egy közösség, 

csoport, a társadalom önmagáról kialakított történelmi, vagy más indí- 

4 Csizmadia Sándor: A geopolitika, mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere. 

54 

Külpolitika, 1998. tavasz, 3–31. o.


tékú képzeteinek összessége.) Ennek a fogalomnak az ismerete nagyon hasznos 

a geopolitikai, geostratégiai vizsgálatokban, mivel megmutatja, hogy nem a 

dolgok hatnak önmagukban, hanem az a mód, ahogy a közösség, a csoport, a 

társadalom azt elfogadja. Másképpen: a gyilkos- és öngyilkos terrorcselekményeket 

a társadalom széles és szűkebb rétege hogyan ítéli meg, vagy el? 

A terrorizmus szempontjából a vallás szerepe alapvetően két szinten közelíthető 

meg. Az első, annak a látomásnak, küldetésnek a problémája, melyet a 

vallás fogalmaz meg maga és a világ számára a betöltött, esetleg a jövőben 

betöltendő helyéről és szerepéről. Ennek megfelelően egyes vallásoknak vannak 

globalizációs törekvései, mint például az iszlám-vallásnak: a világ iszlamizációja. 

A másik, a vallási azonosságnak, a társadalom szerkezetében betöltött 

szerepe. Ebben az értelemben a vallási azonosság lehet a válságok, kihívások, 

terrorista és más, erőszakos cselekmények előidéző, elmélyítő tényezője. 

A TERRORIZMUS FOGALMA 

A terrorizmus, minden ország számára elfogadott fogalmi meghatározása lehetőséget 

adhat nemzetközi szinten az ellene való egységes fellépésre. Ennek 

feltétele viszont, hogy minden ország azonosan ítélje el a terroristákat és a 

terrorcselekményeket. 

A mértékadó szakirodalomban a terrorizmus fogalmát meghatározó szakemberek 

általában nem jutnak túl a különböző, korábbi fogalmak összegzésén. Valamennyi 

szerző általában összeállítja a fogalmak listáját, majd ő is megfogalmaz 

egyet, ugyanakkor a mai napig hiányzik egy általánosan elfogadott meghatározás. 

Ennek oka, hogy egyetlen személy és szervezet sem nevezi önmagát terroristának. 

Ezt a kifejezést az egyénre vagy a szervezetre a megtámadott államok, vagy a 

biztonsággal foglalkozó szakemberek, szervezetek rakják. Ennél fogva a fogalomalkotók 

számtalan meghatározást tudnak adni a terrorizmus magyarázatához. 

A mértékadó szakirodalmak alapján ezekből csupán kettőt emeltünk ki: 

ELŐSZÖR, „Az erőszak kiszámított alkalmazása vagy erőszakkal való fenyegetés 

a félelem felkeltésének, a kormányzatok és a társadalom megzsarolásának, 

illetve megfélemlítésének céljából.” MÁSODSZOR, „Személyek vagy anyagi 

javak elleni súlyos erőszak alkalmazása vagy azzal való fenyegetés valamely 

politikai, vallási vagy ideológiai cél elérése érdekében.” 5 

Véleményünk szerint ezeket a meghatározásokat nem egyszerű a terroristákkal 

vagy a szervezetekkel szemben vádpontokká alakítani. Ehelyett a megtámadott 

hatalom terroristának bélyegez bizonyos szervezeteket, csoportosulá- 

5 Terrorism in context. The Pennsylvania State University Press, 1995, 10. o. 

Harmon, Christopher C.: Terrorism today. London, Frank Cass, 2001/XIX., 210–223. o. 

55


sokat, a hozzájuk tartozást bűncselekménnyé nyilvánítja, büntetni rendeli cselekedeteiket, 

amit egyébként a törvénykönyvek már korábban előírtak. Ebből 

az következik, hogy a terrorizmus inkább egyfajta lelkiállapot, mint tevékenység 

— állapítja meg az egyik ismert, amerikai szakértő, Anthony Burton. 6 

Mértékadó szakirodalmak alapján a terrorizmus hat formáját különböztetjük 

meg. Nacionalista terrorizmus célja általánosságban a független állam 

megteremtése. Többen úgy fogalmazzák meg, hogy nemzeti felszabadító mozgalom, 

amely minden esetben sikeres, mert a nemzetközi közvélemény általában 

elfogadja. Vallásos terrorizmus célja az „isteni parancsolatok” megvalósítása. 

Hívei általában a nagy világvallásokhoz tartoznak, de lehetnek szekták 

tagjai is. A legszélsőségesebb vallási terrorizmus korlátlan erőszakot alkalmaz 

minden típusú célpont ellen. Államilag támogatott terrorizmust általában a 

radikális országok alkalmazzák a politika eszközeként, mert hatékony módszer 

a titkolt (rejtett) hadviselés végrehajtására, a félkatonai szervezetek működtetésére. 

A terrorizmusnak ez a formája szinte korlátlan támogatást élvez, ennek 

alapján a végrehajtott terrorcselekmények nagy száma és sikere jellemzi működésüket. 

Baloldali terrorizmus célja a kapitalizmus ellenében más társadalmi 

alakulat (szocializmus) létrehozása. Ehhez a formához tartozó ideológia a 

múlt században hozta létre szervezeteit. Jobboldali terrorizmus szervezeteire 

általában a kevésbé jól szervezettség a jellemző, mert a közvélemény túlnyomó 

többsége elítéli, valamint működésüket a törvény is korlátozza (újfasiszták). 

Anarchista terrorizmus tagjai forradalmároknak nevezik magukat. Működésük 

1920-ig volt gyakori, ma már csak elvétve fordul elő ilyen terrorcselekmény, 

elsősorban a globalizáció elleni tiltakozás kísérőjeként. 7 

A „nemzetközi terrorizmust” a legpontosabban Clarie Sterling határozta 

meg az 1980-as években, majd e fogalom segítségével Alexander Haig, volt 

amerikai külügyminiszter azzal vádolta a volt Szovjetuniót, hogy „kiképzéssel, 

pénzzel, anyagi eszközökkel és fegyverekkel látja el a külföldi terroristákat és 

szervezeteket.” Az előbb említett személyek olyan egyesített világszervezetet 

írtak le, amelyet akkor a Szovjetunió irányított. Ez nyilvánvaló tévedés, 

ugyanakkor a fogalom mégis általánossá vált a szakirodalomban. 8 Természetesen 

igaz, hogy a terrorizmus az 1970-es évektől nemzetközi jelenséggé vált. 

Ebben nagy szerepe volt az akkori kereskedelmi rendszernek, a katonai szembenállás 

politikai, ideológiai, gazdasági és katonai hátterének. Ugyanakkor 

ebben az időben jelentek meg a repülőgép eltérítések, mint a terrorcselekmények 

egyik igen közkedvelt fajtája. Csehszlovákia ekkor kezdte el exportálni a 

6 Townshend, Charles: Terrorism. Oxford University Press, 2001, 160. o. 

7 Ferwagner Péter Ákos–Komár Krisztián–Szélinger Balázs: Terrorszervezetek lexikona, 

Gavrilo Principtől Oszama Bin Ladenig. Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2004, 18–19. o. 

8 Townshend, Charles: Terrorism. Oxford University Press, 2001, 36. o. 

56


semtex robbanóanyagot, amely jellemzőinél fogva szinte „ajándék” volt az 

erőszakos cselekmények végrehajtására alakult terrorszervezeteknek. 

Jelentős szakirodalma van „az internacionális, a globális, a transznacionális” 

jelzőkkel illetett terrorizmusnak, ami azt is jelenti, hogy sok kutató még 

ma is „összemossa” egy jelenségé a terrorizmust. 

Véleményünk szerint, a különálló terrorista csoportok között ma nem bizonyított 

az együttműködés, még akkor sem, ha egyes szervezetek „sejtjei” több 

országban megtalálhatók. A terrorszervezetek általában más-más politikai 

célok megvalósításáért küzdenek, a szervezet legtöbb esetben titkosan működik, 

ez ellentmond az együttműködés lehetőségének. 

Hasonló pontatlanságok fedezhetők fel az „államilag támogatott terrorizmus” 

vizsgálata során is. Ennek a jelzőnek a túlhangsúlyozása még titkosabbá 

teheti a terrorszervezeteket, a gyakran hangoztatott „bandita állam” vagy „lator 

állam” és a „gonosz tengelye” kifejezések a terrorizmus valódi jellemzőiről elvonják 

a figyelmet, valamint nehezítik a terrorizmus elleni harc megszervezését. 

Az elmúlt években világossá vált, hogy a terrorszervezeteknek egyre nagyobb 

a lehetőségük a vegyi, biológiai, nukleáris eszközökhöz való hozzájutáshoz. Ez azt 

jelenti, hogy az ilyen eszközökkel végrehajtott terrorcselekmény soha nem látott 

léptékű pusztításra képes. Továbbá, a technikai értelemben vett kockázatok növekedtek 

— megjelent a „szuper-terrorizmus”. Szovjetunió szétesésével megteremtődött 

a lehetősége a tömegpusztító fegyverek gyártásához szükséges tudás szétáramlásának 

is. Igaz, ez az állítás sehol nem bizonyított a szakirodalomban. Lélektani 

szempontból felvetődik a kérdés: a terroristák készek-e alkalmazni a tömegpusztító 

fegyvereket? Ugyanakkor a szakemberek azt állítják, hogy a kérdés feltevése 

mögött néhány állam agresszív külpolitikai törekvése fedezhető fel. A kérdést 

részletesen vizsgálja két német szakértő, akik reális lehetőségét látják ugyan a terroristák 

tömegpusztító fegyverekhez jutásának, ugyanakkor a nemzetközi összefogás 

fontosságára hívják fel a figyelmet a kereskedelem ellenőrzése területén. 9 

A szuperterrorizmus közkedvelt témája a híradásoknak, ez érthető is, hiszen 

kihasználják azt a lélektani problémát, hogy a tömegpusztító fegyverek, a 

radioaktív sugárzás, a kórokozók, a különböző vegyi anyagok többsége láthatatlan, 

ezért rövid idő alatt tömeges lehet a fertőzés megbetegedés. A szélsőséges 

terrorszervezetek számára a hozzáférhető eszközök egyre bővülő lehetősége 

alapján az emberek állandó félelme nem alaptalan. 10 

9 Shultz, Richard H.–Vogt, Andreas: It is War! Fighting Post-11 September Global Terrorism 

through a Doctrine of Preemtion. In. Terrorism and Political Violence Volume 15. Spring 

2003, Number 1., 1–31. o. 

Quillen, Chris: Terrorism with Weapons of Mass Destruction. In: Terrorism and Political 

Violence, 2001/2. sz., 43–58. o. 

10 Gordon, Avishag: Terrorism and computerized databases: An examination of multidisciplinary 

coverage. In: Terrorism and Political Violance, 1995/4. sz., 171–177. o. 

57


Az államok automatikusan törvénytelennek tekintik az erőszakot, ha azt 

nem az állam alkalmazza. A világon sokan úgy vélik, hogy csak az államnak 

van joga erőszakot alkalmazni. Ez azonban felveti a kérdést: az erőszak törvénytelen 

alkalmazása egyben igazságtalan is, vagy a törvényes alkalmazás 

igazságos? 

Általában a társadalom tagjaiban a terrorizmusról a legrosszabb kép alakul 

ki. A terroristák arcnélküli gyilkosok, jellemzi őket az erőszak. „…végtelen 

gonoszság a jóság ellen támad, és többségében az ártatlanok közül szedi az 

áldozatokat, cél nélkül gyilkolnak.” — hangoztatják a híradások szinte minden 

időben. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy valamennyi terrorszervezet pontosan 

indokolja, politikai, vallási és más alapon, a terrorcselekmények végrehajtásának 

okát. Továbbá, gyakran előfordul a társadalom képmutatása is a terrorizmussal 

kapcsolatban: ha a terrorcselekmény ellene történik, akkor tagjai 

felháborodnak, de nem ritkán előfordul az állami támogatás egyes terrorszervezetek 

esetében. 11 

A terrorszervezetek igyekeznek a legkorszerűbb eszközöket alkalmazni a 

terrorcselekmények végrehajtásához. Ez azt eredményezi, hogy az ellene való 

harc is folyamatosan korszerűsödik. Másképpen, ebben a küzdelemben mindkét 

fél folyamatosan erősíti egymást. 

A bevezetőben említettük, hogy a terrorizmus fogalmának számtalan változata 

létezik. Ugyanakkor ezek közül egyet célszerű lenne valamennyi államnak, 

szervezetnek elfogadni, és ennek alapján szervezni a terrorizmus elleni 

harcot. Véleményünk szerint a fogalom megalkotásra való törekvés helyett, a 

témával foglalkozóknak inkább a terrorizmus változatait, az ok-okozati összefüggéseket 

kellene kutatniuk. Teljeskörűen elemezni a terrorizmust, a terrorcselekmények 

jellemzőit, vizsgálni annak társadalmi és személyiség-lélektani 

hátterét. Más szóval, az összes lehetséges szakembert bevonni a kutatásokba. 

A TERRORIZMUS JELLEMZŐI 

A kutatók véleménye szerint a 21. század terrorizmusa már nem egyes személyek 

életét veszélyezteti, hanem az országok, régiók biztonságát és gazdaságát 

fenyegeti, vagy fejlődésüket hosszabb ideig akadályozza. A nemzetközi terrorizmus 

a korábban alkalmazott kutatási módszerekkel nehezen vizsgálható, az 

ellene folytatott harc sem lehet sikeres hagyományos módszerekkel. Ez azt jelenti, 

hogy az ellene való harcban olyan eszközökre is szükség van, amelyek 

11 

Quillen, Chris: Terrorism with Weapons of Mass Destruction. In: Terrorism and Political 

Violence 2001/2. sz., 43–58. o. 

Harmon, Christopher C.: Terrorism today. London, Frank Cass, 2001/XIX., 210–223. o. 

58


egyébként ellent mondanak a demokratikus államban elfogadott értékeknek és 

szabályoknak. Más szóval, érzékeny egyensúlyt célszerű létrehozni a szabadság, 

a demokrácia és a biztonság között. Az állampolgár joggal várja el, hogy biztonsága 

érdekében az állam minden eszközzel akadályozza meg a terrorcselekményeket. 

Ugyanakkor nehezen viseli el, ha jogaiban és szabadságában korlátozzák. 

Ezt az ellentmondást kell feloldani a terrorizmus elleni harc során. 

A terrorizmus, mint társadalmi és személyiség-lélektani probléma vizsgálatához 

szükségünk van a terrorizmus és a politika kapcsolatának-, a terrorizmus 

és a fegyveres küzdelem összefüggéseinek, a terrorcselekmények folyamatának 

vizsgálatára, valamint a terrorista szervezetek lehetséges stratégiájának az 

elemzésére. 12 A terrorizmus és a politika kapcsolatát elemezték továbbá Nagy 

Miklós Mihály és Forgács Balázs korábban megjelent tanulmányukban. A 

szerzők egymástól függetlenül a terrorcselekmények politikai hátterére, hadelméleti 

megközelítésben, valamint a gerilla hadviselés jellemzőire világítottak 

rá. Véleményünk szerint munkájukkal elősegítették az ok-okozati összefüggések, 

valamint a terrorizmus geopolitikai, geostratégiai hátterének megértését. 13 

Az előző században a terrorizmus és a gerilla tevékenység (hadviselés) szorosan 

összekapcsolódtak. Egyetlen valódi különbség közöttük, hogy a gerillák 

kifejezetten hatalmi, katonai célpontokat támadtak, de ez nem minden esetben 

volt így. A gerillák erőszakos cselekményekhez azért folyamodnak, mert nyílt, 

a tényleges katonai erővel szembeni hadviseléshez nem rendelkeznek elegendő 

erővel és felszereléssel. A gerillaszervezetek általában erős politikai elnyomás 

körülményei között szerveződtek. Bázisaikat olyan területeken rendezték be, 

amely nehezen megközelíthető, katonai erővel csak nagy veszteségek árán 

pusztítható eredményesen. 

A terrorizmus elleni harcban a világ országainak többségénél megfigyelhető 

a politikai elkötelezettség vagy a politikai célkitűzés. Ezek az országok politikai, 

gazdasági és más érdekek alapján, vagy a demokratikus értékek védelmére 

hivatkozva vesznek részt a harcban. Néhány állam esetében — éppen az 

elszenvedett terrorcselekmény miatt — a határozott politikai akarat, a társadalom 

támogatottsága tette lehetővé a fegyveres erők, a különleges műveleti erők 

alkalmazását, az anyagi és pénzügyi források fokozott felhasználását. 

Ezek a megállapításaink teljes mértékben támaszkodnak Clausewitz korábbi 

eredményeire: „a háborúban alkalmazott erőszak nagysága szorosan összefügg 

a háború politikai céljaival. Minél fontosabb politikai célokért folyik a 

háború, annál magasabb szintű az alkalmazott erőszak.” 14 Ezt a problémát 

12 A vizsgálathoz és az elemzéshez felhasználtuk: Townshend, Charles: Terrorism. Oxford University 

Press, 2001.; Terrorism in context. The Pennsylvania State University Press, 1995. 

13 Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU, 2004. június–július, 16–20. o. 

Forgács Balázs: Háború és hadikultúrák. Új Honvédségi Szemle, 2002/10. sz., 130–139. o. 

14 Clausewitz, Carl von: A háborúról. I. kötet, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1961. 

59


elemzi Nagy Miklós Mihály a korábban említett tanulmányában, számos példán 

keresztül magyarázza a terrorizmus és a politika viszonyát. 

Az említett szerzőkre hivatkozva: a terrorizmus jellemzőinek vizsgálatakor 

azért fontos a politikai akarat célkitűzés vizsgálata, mert választ kapunk egy 

régen megfogalmazott kérdésre. Szervezetek, csoportok tagjai miért gyilkolják 

le emberek százait? Másképpen fogalmazva, a terrorszervezetek által végrehajtott 

terrorcselekmények mögött minden esetben megtalálhatók a szervezet 

működésére jellemző politikai célkitűzések, a vélt vagy valós politikai és más 

jellegű követelések. 

A terrorizmus lélektani nyomásgyakorlás útján is érvényesül. A legnagyobb 

hatóereje a csoportos félelem, amely ma már a világ bármely részében előfordulhat. 

A rémhír és a pánik a legnagyobb zavart keltő jelenség. A terrorszervezetek 

politikai célkitűzéseik megvalósításához a társadalmi-politikai erőviszonyok 

szimbolikus értelmezését is felhasználják. A terrorcselekményekkel a szabályos 

politikai folyamatok bonyolultsága, a döntéshozatal folyamata rövidre zárható. 

Ehhez csak egy rövid megjegyzést kívánunk tenni: a terroristák, a külső szemlélő 

szemében gyakran és zavarbaejtően „teljesen normális” emberek. Ugyanakkor 

a legnagyobb hidegvérrel indulnak gyilkolni. „Ha a terrorista az egyszerűség 

fanatikusa, akkor nagyon sok állampolgár szintén az lehet.” 15 

A fegyveres küzdelem és a terrorcselekmények között nagy a hasonlóság, 

hiszen a fegyveres küzdelem is félelmet kelt az emberekben. Mindkettőben az 

erőszak nem csak mellékhatás, hanem elsődleges cél. A középületek, szimbólumok 

rombolása az erőt, a terrorszervezet nagyságát vetíti a megfélemlített 

tömegek felé. 16 

A terrorcselekmények sikeres végrehajtása a legjobb propaganda a végrehajtó 

szervezet erejének igazolására. „Egyetlen terrorcselekmény sikeres végrehajtása 

nagyobb eredményt fejthet ki néhány nap alatt, mint ezernyi röpirat. Mindenekelőtt 

felébreszti a lázadás szellemét, és merészséget ad. Ez alapján nyilvánvaló 

lesz, hogy a fennálló rend nem olyan erős, mint gyakran gondolják.” — fogalmaztak 

az eszerek Oroszországban. 17 Az a megkülönböztetés, hogy a háborút államok 

vívják, a gyengék meg terrort alkalmaznak, óvatosságra inti a szakembereket. 

Ebben az esetben figyelmen kívül marad, hogy a gerilla hadviselés nem a fegyveres 

küzdelem szabályai szerint zajlik, és az aszimmetrikus hadviselés jellemzőit 

15 Bolgár Judit–Szternák György: A terrorcselekmények társadalmi és személyiség-lélektani 

háttere. Előadás, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 2003. november 18. 

16 Encyclopaedia of World 1967. Clutterbuck, Richard: Terrorism, Political Violence and 

European Security. In: Armed Forces, 1986/2. sz., 59–60. o. 

17 Lavrov, Pjotr: A társadalmi forradalom és az erkölcs feladatai 1887. In. Rapoport David and 

Yonah Alexander (eds.) The Morality of Terrorism. Oxford, Oxford University Press, 1982. 

60


tükrözi. 18 A terrorizmus lényege, a nyílt ütközetek tagadása. A terrorcselekmények 

elemzése azt mutatja, hogy a terroristák úgy választják meg célpontjaikat, hogy 

kizárják az önvédelem lehetőségét. A legváratlanabb időpontban, a legváratlanabb 

helyszínen csapnak le védtelen áldozataikra. Mindig lépéselőnyben vannak. A 

fegyveres küzdelem törvényeit és törvényszerűségeit nem ismerik. Erkölcsi elveik 

más ideológiákból erednek, a siker érdekében ártatlan embereket pusztítanak el. 

Ugyanakkor a történelemből számos példát tudunk hozni arra, hogy az ártatlanság 

viszonylagos. Másképpen, a terrorcselekmények célpontjai objektív értelemben lehetnek 

ártatlanok, de mindenképpen védtelenek. A gerilla hadviselésre nem jellemző 

a folyamatos fegyveres tevékenység, sőt a harcok akár szünetelhetnek is. 

Ebben az esetben rendkívül fontos, hogy a terrorszervezeteknek társadalmi támogatottságuk-, 

az ellenségtől védett bázisuk legyen. Ez a bázis lehet a saját országban, 

de lehet másutt is, lényeg: a helye lehetőleg kevesek előtt legyen ismert. 

A terrorizmus és a fegyveres küzdelem közötti lényeges különbség, működési 

logikájukban rejlik: a fegyveres küzdelem (háború) végső soron kényszerítő 

erejű, míg a terrorizmus hatáskeltő. A háború politikai, fizikai, a terrorizmus 

mentális jelenség. A terrorizmus lényege erőszakos (fegyveres) cselekmény 

fegyvertelenekkel, védtelenekkel szemben. Ugyanakkor Nagy Miklós Mihály 

azt javasolja a kutatóknak, hogy az utóbbi évek konfliktusokkal összefüggő 

történéseit fegyveres küzdelemként vizsgáljuk. 19 A terrorizmus hadtudományi 

alapon történő vizsgálata közelebb viszi a kutatókat az ok-okozati összefüggéseinek 

feltárásához, belső természetének megértéséhez. A Clausewitz által 

megadott háború fogalmat elfogadva, a terrorizmus esetében is célszerű vizsgálnunk 

a terroristák által elérendő politikai célokat, ha vannak ilyenek. Azt 

mondja Nagy Miklós Mihály, hogy ezeket a politikai célokat a terrorcselekmények 

nehezen fedik fel, így a valódi okok kutatása átfogó vizsgálatot igényel 

az iszlám- és más terrorizmus esetében. Másképpen, a nyugati demokrácia 

terjesztése, a diktatúra megdöntése az egyik részről, az iszlám vallás terjesztése 

a másik részről csak fél igazság, a valódi ok a geopolitikai, geostratégiai 

összefüggésekben keresendő. Ennek alapján bizonyítható mind két fél 

esetében — a terrorcselekmények és a terrorizmus elleni harc — politikai célkitűzés 

nélkül nem lehetséges. Visszatérve Clausewitzhez, „az erőszak alkalmazása 

a politikai akarat érvényesítése érdekében.” 20 A politikai akaratot, 

politikai célkitűzést célszerű tehát felkutatnunk a terrorizmus jellemzőinek 

vizsgálatakor. 

18 

Kőszegvári Tibor: A nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai területei és feladatai. Egyetemi 

jegyzet, Budapest, 2003. 

Forgács Balázs: A háború és a hadikultúrák. Új Honvédségi Szemle, 2002/10. sz., 130–139. o. 

19 

Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU, 2004. június–július, 16–20. o. 

20 

Clausewitz, Carl von: A háborúról. I. kötet. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1961, 29. o. 

61


Más megközelítésben a terrorcselekmények folyamatában három időszak 

különböztethető meg, állítja Charles Townshend a már említett könyvében. 

Ezek a következők: a figyelem megragadása: sokk, félelem, rettegés stb. Az 

üzenet közvetítése, mit akar a terrorcselekményt végrehajtó terrorszervezet? 

Az állam válasza: harc vagy meghátrálás? 

Az első szakasz a legközvetlenebb szakasz, mert a demokráciában a rend, a 

lakosság mindenoldalú biztonsága arra készteti az államot, hogy ennek érdekében 

törvényeket alkosson. Ezeknek a törvényeknek terrorcselekményekkel 

történő megsértése sokkot vált ki a társadalom tagjaiból. A védtelenek elleni 

merénylet fokozza a félelmet, a bizonytalanság érzetet. Ekkor történik meg a 

társadalom figyelmének a felkeltése, az addig titokban lévő, vagy tudottan, de 

titkosan működő terrorszervezet színre lépése. 

A második szakaszra vonatkozó kérdés rámutat a terrorizmus, mint jelenség 

bonyolultságára, a nehezen kiszámítható lépések sorozatára. Viszonylag „egyszerűbb” 

a terrorcselekmény végrehajtása után a helyzet, ha a terrorszervezet 

vállalja azt, „bemutatkozik”, megjelöli stratégiai céljait, követeléseit. Ha a 

merényletet elkövetők hallgatnak, akkor a szemtanúk, a politikai hatalom, a 

bűnüldöző szervek, a média tölti ki az „üres helyet.” Ebben az esetben az 

eredmény igen változatos. Az elemzésünk során mindkét változatra sajnos 

egyre több példa áll a rendelkezésünkre. Véleményünk szerint a második esetben 

a hivatalos vélemények legtöbbször elvont fejtegetéseket tartalmaznak, 

rosszabb esetben a megtámadott állam törekvéseit tükrözik vissza. Különösen 

veszélyes lehet ez a helyzet akkor, ha az állam külpolitikai törekvései lelhetők 

fel a nyilatkozatok mögött, és a törekvések végrehajtása érdekében „manipulálják” 

a közvéleményt. 

A harmadik szakaszban a terrorcselekmények összetettsége miatt az állam 

válaszai is sokszínűek lehetnek. Amennyiben a terrorszervezet követelései észszerűek, 

akkor elméletileg azok teljesíthetők. Ugyanakkor erre nagyon kevés 

példát lehet találni a szakirodalomban. A nagyobb léptékű, általában politikai 

természetű követeléseket az állam nem akarja teljesíteni. Ebben az esetben a 

terrorcselekményekre az állam nem meghátrálással, hanem harccal válaszol, 

még akkor is, ha a cél nehezen valószínűsíthető. Megkezdődik a terrorszervezet 

elleni önálló vagy nemzetközi méretű harc, a terrorcselekmények folyamatosan 

egymást követik, a terrorszervezetek képességétől függően, azok felszámolásáig. 

Thomas Perry Thornton, brit szakértő a terrorista szervezetek lehetséges stratégiáit 

átfogóan elemezte az 1960-as években. 21 Véleményünk szerint ez az 

elemzés még napjainkban is megállja a helyét. Ez a stratégia függ attól, hogy a 

21 Thornton, T. P.: Terror as a Weapon of Political Agitation. New York, Free Press of Glencoe, 

1964. In. Townshend, Charles: Terrorism. Oxford University Press, 2001, 18. o. 

62


terrorszervezet milyen helyet foglal el a társadalomban. Hasonló elemzést végzett 

a témában Michel Wieviorka is. 22 Ő elsősorban azt vizsgálta, hogy a terrorszervezet 

milyen tevékenységet folytat a társadalmi elfogadottság érdekében. 

Hogyan győzi meg a közvéleményt vélt vagy valós politikai célkitűzéseiről. 

A szerzők véleményét figyelembe véve, megállapítható, hogy a sokszínűség 

mellett két alapvető változat különíthető el a terrorszervezetek stratégiájának 

vizsgálata során. ELŐSZÖR, a kényszerítő terrorizmus, amely rendszerint 

korlátozott szereppel bír a társadalom életében. Célja a terrorszervezet biztonságának, 

titkosságának megőrzése. Ezt úgy éri el, hogy elrettenti a lakosságot 

attól, hogy tájékoztassa a biztonsági erőket a szervezetről. A cél eléréséhez a 

szervezet általában kiterjedt felderítő hálózattal rendelkezik, és azonnal megtorolja 

az árulást. MÁSODSZOR, az agitációs terrorizmus, rendszerint hosszú 

távú stratégiai célkitűzése van, amely forradalomban vagy nemzeti felszabadításban 

jelenítődik meg. Thornton és Wieviorka kutatási eredményei ma is 

megállják a helyüket, igaz napjainkban a szakemberek tovább finomították a 

felosztást. A kényszerítést ma már az engedelmesség és a behódolás szavak 

váltották fel, amelyek pontosabban jellemzik a terrorszervezetek stratégiai 

célkitűzéseit. Ezzel együtt megjelentek olyan kifejezések is, mint rokonszenv, 

eszmei és erkölcsi támogatás. Az ilyen támogatások gyakorlatias megnyilvánulása, 

a befogadás menekülés esetén, és anyagi, pénzügyi segítségnyújtás a 

stratégiai célkitűzések megvalósításához. 

Napjainkban a szakemberek beszélnek kiegészítő terrorizmusról, amely egy 

átfogóbb stratégia szerves része. Ennek a terrorizmusnak általában korlátozottak 

a célkitűzései (bosszú, politikai üzenet, szenzációkeltés, etnikai autonómia 

követelése stb.). 

A szerzők kutatási eredményét elfogadva levonható az a következtetés, 

hogy: a terrorizmus az a jelenség, amely nemcsak az erőszak felhasználása 

politikai célból, nemcsak rendkívüli pusztítással járó erőszak, nemcsak a fegyveres 

terrorszervezetek erőszaka a védtelen lakossággal szemben, hanem az 

önálló, öntörvényű és döntő politikai stratégia gyakorlati megvalósítása is. 

A TERRORIZMUS TÁRSADALMI HÁTTERE 

Az új típusú terrorizmus kiváltó okaként Resperger István, aki az egyetemünk 

tanára a katonai szembenállás időszakát követő politikai, etnikai, vallási ellen- 

22 Wieviorka, Michel: Terrorism in the Context of Academic Research. In. Terrorism in context, 

The Pennsylvania State University Press, 1995, 597–606. o. 

63


téteket és az államokon belüli konfliktusok kiéleződését, az erős globalizációs 

hatást jelöli meg. 23 A jegyzetben megállapítását részletesen, példákkal igazolja. 

Ennek a terrorizmusnak az utóbbi években Végrehajtott véres akciói, valós 

fenyegetéssé váltak a világ valamennyi társadalma számára. A terrorcselekmények 

mérete, gyakorisága, a végrehajtás módszere új filozófiára utal a terrorista 

csoportok körében. A csoportok több ország területén szerveződnek, több 

helyen képzik, képezték ki őket. A csoportok jelenleg „passzív” tagjait fiatal 

korukban választják ki, mindennapjukat a vallási, majd a katonai képzés tölti 

ki. Nagyon erős csoportszellem hatja át a fiatalokat. A „kiválasztottak”, a „valahova 

tartozás” erős befolyásoló tényező az arab világ szegény térségeiben. A 

terrorista vagy az öngyilkos merénylő példaképnek minősül. „A terrorista 

nemes, rémületet keltő, ellenállhatatlanul lenyűgöző, mert egyesíti magában az 

emberi nagyság két jellemzőjét: a vértanút és a hőst. Tudja, hogy a halálra 

szentelték fel azon a napon, amikor igaz szívéből megesküdött arra, hogy felszabadítja 

népét és hazáját. Félelem nélkül megy a halálba, rezzenetlenül hal 

meg, nem úgy, mint a keresztény öregemberek, hanem mint a hős, aki hozzászokott, 

hogy a halállal farkasszemet nézzen.” 24 Korábban vizsgáltuk a fegyveres 

küzdelem és a terrorizmus kapcsolatát. Ezen a helyen kell még egy észrevételt 

tennünk: A fegyveres küzdelem és a terrorizmus különbségének napjainkban 

legfeltűnőbb eleme, hogy a terrorcselekmények végrehajtásában megnőtt 

a nők szerepe. Az 1970-es években a nők aránya 30 százalék volt, különösen 

a német és az amerikai terrorszervezetekben. A női terroristák fanatikusabbak, 

és jobban tűrik a szenvedést. Motivációik jellemzően érzelmiek, és 

nem ingatják meg őket a nehézségek — állítják a szakemberek. 

A terrorizmus társadalmi hátterét vizsgálta Szabó János, a Zrínyi Miklós 

Nemzetvédelmi Egyetem professzora, aki tanulmányában a politikai és a kriminológiai 

háttér legfontosabb részleteit fogalmazta meg. 25 A szerző eredményeit 

elfogadva megállapíthatjuk, a terrorizmus akkor kapott új értelmezést, 

amikor a társadalom az erőszakot kizárólagos jogává tette. Ezzel felelős lett a 

társadalmi szintű vitás kérdések rendezésére, a sokféle érdekek alapján megosztott 

csoportok között, ha kell, erőszak alkalmazásával. A terrorizmus, a 

terrorszervezetek és azok tagjai nem különíthetőek el a társadalomtól és az arra 

jellemző politikától. A terrorszervezetek ebben a környezetben, különböző 

módszerekkel, titkos vagy nyílt formában akarják érvényesíteni céljaikat. A 

társadalmon belül a terrorcselekmények végrehajtására való hajlam kialakulá- 

23 

Resperger István: Az iszlám világ és hatása a biztonságra. Egyetemi jegyzet, Budapest, 2003. 

24 

Pomer, Philip: Russian Revolutionary Terrorism. In. Terrorism in context. The Pennsylvania 

State University Press, 1995, 74. o. 

25 

Szabó János: A terrorizmus politikai és kriminológiai értelmezése. Hadtudomány, 2033/2. sz., 

64 

9–18. o.


sának több oka lehet — állítják a szakemberek. Vizsgáljunk meg ezekből néhányat, 

a legjellemzőbbek közül. 

A terrorcselekmények helyzeti oka: Más, sikeresen végrehajtott terrorista 

cselekmények. Az egyének, csoportok félelme, indulata a társadalmon belül. 

Ennek oka lehet a vallási vagy etnikai kisebbség. Vallási szokások, hagyományok. 

A csoport ráhatása az egyénre. A csoportnál, egyénnél meglévő fegyverek, 

robbanóanyagok, amelyek adják a terrorcselekmények végrehajtásának 

„eszköz” — lehetőségét. Ideológiai, vallási elkötelezettségek. Adatok az ellenségről, 

célpontról, és készenlét a feladat végrehajtására. 

A terrorcselekmények fenntartó oka: A terrorcselekmények végrehajtására 

történő nevelés. Ez lehet hagyományon alapuló is, különösen akkor, ha a családban 

már hajtottak végre sikeres terrorcselekményt. Speciális kiképzés az 

egyén korának megfelelően. A csoport ráhatása az egyénre. Korábbi terrorcselekmények 

áldozata a családban, csoportban. Az egyén félelme a csoporttól, a 

vallási hagyományoktól. Elnyomó erőszakos viszonyok a csoportban, a közösségben. 

A terrorcselekmények erősítő oka: Az egyén „nem megfelelő” kapcsolatai, 

neveltetése, körülményei. Pszichológiai sérülékenység, zavarok. Korábbi sikeres 

terrorcselekmények hatása az egyénre és a csoportra. Befolyásolt ismeretszerzés, 

nevelés. Az egyén félelme. Rossz gazdasági, egészségügyi és szociális 

körülmények. A rossz körülményekből való kiút lehetőségei. 

A terrorcselekmények egyéni oka: Egyéni és családi hajlam az agresszivitásra 

(genetikai körülmények). Háborús tapasztalatok, a sikerek szerepe a nevelésben, 

kiképzésben. Versengés a sikeres terrorcselekmény végrehajtására. 

A csoport anyagi és erkölcsi elismerése utáni vágy, a „hősszerep”, vallási fanatizmus. 

Törekvés a vezetői beosztásra a csoporton belül. A megélhetéshez 

szükséges források állandó hiánya. 26 

Véleményünk szerint az okok ennyire tisztán nem különíthetők el, hiszen a 

társadalmi folyamatok sem egyszerűek. Különösen akkor nem, ha a társadalmon 

belül, vagy más társadalommal szemben ellentétek figyelhetők meg. Sajnos 

napjainkban mindkettőre számos példa hozható fel. 

Ralph Peters, amerikai szakember szerint a terrorszervezetek a szerveződés 

időszakában a társadalom következő rétegeiben végeznek „agitációt, mozgósítást” 

27 : Először, a társadalom szegénységben élő tagjai között, akiknek belátható 

időn belül nincs esélyük a jobb életvitelre. Másodszer, azok a fiatalok, akik 

a szegénység miatt nem tanulhatnak, vagy a háború (polgárháború) elpusztította 

az iskolákat, ezért nincs tanulási lehetőségük. Ebbe a csoportba tartoznak 

azok is, akik munkanélküliek. Harmadszor, azok, akik politikai, vallási vagy 

26 Forrás: Terrorism in context. The Pennsylvania State University Press, 1995, 156. o. 

27 Peters, Ralph: The new warrior class. Parameters, Vol. 24. No. 2., Summer 1994. 

65


más meggyőződésből elfogadják a terrorszervezet célkitűzéseit, késztetést 

éreznek a fegyveres harcra, a gyilkolásra, az öngyilkos terrorcselekmények 

végrehajtására, vélt vagy általuk valósnak hitt indokok alapján. Negyedszer, 

mindazok, akik a háború, polgárháború, belső hatalmi változás miatt elvesztették 

állásukat, a feloszlatott erőszakszervezetek (fegyveres- és biztonsági erők, 

rendőrség) tagjai voltak. Ezek az emberek minden feladat végrehajtására jelentkeznek, 

ahol a korábban megszerzett szaktudást jól megfizetik. Természetesen 

léteznek a társadalomban más rétegek is, akik elfogadják a terrorszervezetek 

politikai célkitűzéseit. 

A modern társadalmak a terrorizmust, mint a társadalom nemkívánatos jelenségét 

kriminológiai szempontból is elítélik. Ezzel a kérdéssel — szakértők 

nem lévén — nem kívánunk foglalkozni csak annyiban, amit a címben foglaltak 

vizsgálata igényel. Általában az említett társadalmak a terroristákat „bűnözői” 

elítélés alapon kezelik. Az államok többsége a politikai és a kriminológiai 

megítélést határozottan különválasztja. Erre azért van szükség, mert jelenleg 

csak ennek alapján van mód a nemzetközi méretű üldözésükre. 

A terrorizmus a társadalmi cselekvés egyik formája. A társadalom politikájával, 

működési rendjével, formájával szemben más politikai cél megvalósítása, 

vagy az előzőek teljes megváltoztatására való törekvés. A terroristák által 

alkalmazott módszerek mögött minden esetben megtalálható a politikai cél. 

Érdekük, hogy a megfélemlített személy, csoport, hatalom teljesítse a követeléseket. 

A terrorizmus és a politikai cél közötti összefüggéseket elemezte 

Johan Galtung, akinek magyarul megjelent tanulmánya hasznos olvasmány a 

témával foglalkozók számára. 28 

Ennek alapján a terrorizmus különböző megnyilvánulási formái jól elemezhetőkké 

válnak. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, amit a bevezetőben 

mondtunk a geopolitikáról és geostratégiáról, mint vizsgálati módszerről. 

Más szóval, a terrorizmus elemzése csak egy, nála sokkal bonyolultabb viszonyrendszerben 

végezhető el tudományos igényességgel. 

Az izraeli–palesztin szembenállás eseményeit elemezve legtöbbször megdöbbenten 

állunk az öngyilkos terrorcselekmények láttán. Önkéntelenül megfogalmazódik 

a kérdés: mi indokolja, hogy ezek a fiatal férfiak és nők feláldozzák 

az életüket? Ezt csak akkor tudjuk megérteni, ha ismerjük a Korán 

tanítását. „Harcoljatok ellenük, amíg nem lesz több megkísértés, s míg a hitvallás 

csupán Allahé lesz! Ne lankadjatok, és ne szólítsatok a békére, hiszen ti 

fogtok felülkerekedni! Vagy úgy vélitek, hogy bemehettek a Paradicsomba 

anélkül, hogy Allah megtapasztalhatta volna előtte azt, hogy kik azok köztetek, 

28 Galtung, Johan: A terrorizmus okairól és megszüntetéséről. Eszmélet 17. sz., 1992. november, 

66 

Budapest.


akik buzgólkodtak a harcban érette, s kik azok, akik állhatatosak? És ne mondjátok 

azokról, akik a halálukat lelték Allah útján, hogy halottak lennének! Ellenkezőleg! 

Élők ők a túlvilágon…” 29 A tanulmány további részében ezzel a 

kérdéssel kívánunk foglalkozni. 

A TERRORCSELEKMÉNYEK 

SZEMÉLYISÉG-LÉLEKTANI ÖSSZEFÜGGÉSEI 

A terrorizmus és az öngyilkos terrorizmus, mint extrém magatartási megnyilvánulás 

valószínűleg lélektani szempontból nem azonos identifikációs folyamat 

eredménye. 

Annak elemzése, hogy — mint a tanulmány is említi — már a bibliában is 

találkoztunk olyan cselekménnyel, amely a mai definíció szerint terrorizmusnak, 

öngyilkos terrorizmusnak minősíthető. (v.ö.: Sámson öngyilkos akciója), 

megfigyelhető, hogy a zsidó-keresztény kultúrában is van példa terroristának 

minősíthető akcióra. 

Ezeknél mindig megjelenik egy, az emberi élet tiszteletére épülő ethosz, tehát 

sosem olyan tömegek ellen irányul, akik „ártatlanok, vétlenek”. 

Az iszlám kultúrában ezzel szemben a kultúra a vallás egyeduralma, illetve 

arra való törekvés a meghatározó. A megsemmisítő akció elsősorban a más 

kultúrához tartozó vétlenek, ártatlanok ellen irányul, mintha tőlük akarnák 

kikényszeríteni azt, hogy „saját fajtájuk” ellen forduljanak. 

A két kultúra csoport ugyan közös gyökerű, mégis az tapasztalható, hogy 

az emberi élethez való értékviszonyban lényeges eltérés van köztük, jóllehet 

mindkét kultúrkör „terrorista jellegű” cselekménye mögött a hős és mártír 

kultusza, valamint a „központi hatalom” iránti feltétel nélküli bizalom és engedelmesség 

szerepel. 

Úgy tűnik tehát, hogy a terrorista és az öngyilkos terrorista is személyiségében 

lehet olyan éretlen, alacsonyabb pszichikai fejlődési szinten megrekedt 

személy, aki szociális helyzetétől, műveltségétől és kultúrához tartozásától 

függetlenül gyermekként vagy anarchista serdülőként viszonyul a világhoz. 

A „gyermekies” magatartás hátterében egyrészről elsősorban a biztonságra 

törekvés, a családhoz tartozás szükséglete jelenik meg, mint alapvető pszichikai 

szükséglet, 30 így az olyan lelki ráhatás, mint a befolyásolás, valamint a 

manipuláció, amely az adott személy elemi érték és normarendszeréhez, vala- 

29 Rostoványi Zsolt: Az iszlám a XXI. század küszöbén. Aula, Budapest, 1998. 

30 Lásd: A motívumok hiearchiája Maslow szerint. In: A pszichológia alapjai. Szerkesztette: 

Bernát László–Révész György, Tercia Kiadó, Budapest, 1995, 199. o. 15.2 ábra. 

67


mint vágyteljesítő fantáziavilágához közeli tartalommal és módszerrel tudja 

realizálni az „agymosási” technikát, jó eredménnyel prognosztizálható. 

Ahhoz azonban, hogy a „megfelelő” alanyt az adott feladatra kiválasszák és 

„kiképezzék” a nevelési kultúrával kapcsolatos elmélyült ismeret szükségeltetik. 

Tudomásul kell vennünk ugyanis, hogy azok a gyermekek, akiknek neveltetése 

zárt, szigorú normákhoz igazodó, elsősorban a nélkülözésre, önmegtartóztatásra 

nevelő elvek és módszerek alapján történik, fogékonyabbak lesznek 

olyan értékrend elsajátítására, ahol az emberi életnek viszonylag alacsony 

értéktartalma van. Azok a gyermekek továbbá, akinek nevelésében túlnyomórészt 

a büntetést; jobb esetben a jutalommegvonást és elvétve a jutalom kilátásba 

helyezését alkalmazzák motiváló eszközként későbbi életükben is fogékonyabbak 

lesznek a megtorlás, büntetés, önbüntetés szélsőségesebb, agreszszívebb 

formáira. (A terroristák többségükben nem gyerekek, így ez az állítás 

nem állja meg a helyét!) 

A gyermekies magatartás másik befolyásolási lehetősége annak az úgynevezett 

irracionális szorongásnak a kihasználása, amely egyébként a labilisabb 

idegzetű, vagy a pszichikailag fokozottabban megterhelt felnőttnél is megjelenhet. 

Ez a fajta irracionális szorongás olyan fantáziaképekben manifesztálódik, 

amely halállal, az elmúlással, a váratlannal és ismeretlennel való találkozás 

projiciálásában tárgyiasul. Ez a fokozott halálfélelem az ismeretlentől való 

neurotikusszorongás depresszív állapotban akár paradox módon öngyilkossági 

gondolatokhoz, súlyos esetben öngyilkossági kísérlethez is vezethet és ennek a 

lelki állapotnak cinikusan célirányos kihasználása, megkönnyíti az akcióra 

felkészítők dolgát. 

Az irracionális félelmek, szorongás, alacsony önértékelés tehát felnőtt korú 

embernél is olyan negatív énkép stabilizálódásához vezethet, amely az aktuálisan 

megélt életet leértékeli egy a fantáziavilágban megélt irreális cél eléréséhez 

képest, ahol a „vágyteljesítő fantáziaképek” könnyen kondicionálhatók 

olyan cselekvésképekkel, amelyek realizálása csak az élet eldobása árán lehetséges. 

31 

Minél korábbi szinten reked meg személyiség fejlődése, minél inkább gyökerében 

irtják ki az egyén autonómia iránti törekvéseit annál erősebben kiváltható 

az mérlegelés nélküli magatartás, amelynek jellemzője a „beszűkült tudatállapot”, 

és ez vezethet kritikátlan pusztításhoz és önpusztításhoz. 

31 

Dishman, Chris: Terrorism, Crime and Transformation. Studies in Conflict and Terrorism 

2001/1. sz. 

Sauerwein, Brigitte: Terrorismus Forsetzung von Krieg mit anderen Mitteln? In: Allgemeine 

Schweizerische Militärzeitschrift, 1999/6. sz., 14–15. o. 

68


Abban az esetben tehát, ha a személyiség pszichikai érési folyamata viszonylag 

korai, éretlenebb gyermeki szinten reked meg könnyebben kondicionálható 

ki az önpusztítással is együtt járó terrorista cselekmény. 

Az öngyilkos terrorista tehát tulajdonképpen olyan álomvilágban „létezik”, 

amelyre Mérei Ferenc 32 megfogalmazása szerint a „mágikus, animista” gondolkodásmód 

jellemző. 

A „hagyományos” eszközöket használó terrorista viszont inkább egy „későbbi” 

pszichikai fejletségi szinten már inkább az instrumentális és indulati 

agresszió különös keverékeként tervezi és kivitelezi cselekményeit. Ez a fajta 

agresszív magatartásmód ugyanis norma és értékrendjét, illetve motivációs 

bázisát tekintve a lázadó kamaszkor szélsőségesen ellenkon-formista, anarhisztikus 

jellemzőit tükrözi. Az ismert terrorszervezetek soraiban ugyanakkor 

rendkívül jól képzett, magasan iskolázott személyek voltak és vannak! 

A terrorista cselekményeket elsősorban a személyes túlélésük és biztonságuk 

lehetséges megőrzésével tervező személyekre tehát inkább a deviáns pubertáskori 

személyiségállapot jellemző. 

Vagyis inkább az anarchista, a mindenkori szokásrendszernek agresszív 

módon történő ellenállásra a „régi” megsemmisítésére, elpusztítására irányuló 

törekvés az új, a várható tervezése a konstruktív megoldásra törekvés képessége 

nélkül. A terrorista (és nem az öngyilkos terrorista) énképében a mártír 

képe háttérbe szorul a hős képéhez képest erősebb önérvényesítő és kevesebb 

áldozatvállalással járó biztonságra törekvő alapmotívumot mutatva. 

A racionális, célszerű, gazdaságos és hosszú távú stratégiai gondolkodásra 

való törekvés itt sem jelenik meg (amely érett felnőtt személyiség sajátja), de 

az indulati agresszió levezetési formája hátterében erősebb énvédő, önaktualizáló 

pszichikai folyamatok valószínűsíthetők. 

A két gondolkodási és cselekvési forma között az a különbség valószínűsíthető, 

hogy az előbbi (már, mint az öngyilkos terroristáé) egy primitívebb, „babonásabb” 

tanulási és gondolkodási struktúrára épülő „nevelési folyamat” eredménye 

lehet, míg az utóbbi egy fejlettebb tanulási és gondolkodási struktúrának, 

ugyanakkor „deviáns vagy aszociális folyamatnak” lehet az eredménye. 

E sorok írói természetesen az európai-amerikai kultúrák társadalmi értékrendje 

szerint szocializálódtak. Társadalomtudományi tanulmányaikat is elsősorban 

ezekben a kultúrákban működő és publikáló tudósok műveiből merítik. 

Így csak azokat a morális norma és értékrendbeli sajátosságokat tekinthetik 

kiinduló paraméternek, amely ezen kultúrák sajátja. 

Más kultúrák szerint (pl. a távol-keleti kultúrában, elsősorban a japán kultúrában) 

az emberi élet céljával és értelmével kapcsolatos szocializációs érték- 

32 In: Mérei Ferenc: Gyermektanulmány. Kézirat és jegyzet, 1948. 

69


rend lényegesen eltér az elsősorban több reformot megélt keresztény értékrendet 

tükröző európai-amerikai kulturális értékrendtől. 

Míg az utóbbiban az individuum érdek — és értékrendje előbbrevaló, mint 

a csoport norma — és értékrendje, addig az ázsiai közel és távol-keleti kultúrákban 

ez ellenkező irányban érvényesül. 33 

A probléma vizsgálatához éppen ezért integrált, a kulturális pszichológia és 

a klinikai pszichológia szemléletmódját is tükröző elemzési mód szükséges. 

A problémafelvetés tehát sokoldalú és több lélektani megközelítést igényel. 

Szerettük volna, azonban ennek a kérdésnek, mint társadalom és magatartás 

tudományi problémának a vizsgálatát egy új aspektussal is kiegészíteni. Ez az 

új aspektus öngyilkos terrorista cselekmények személyiség és társadalomlélektani 

hátterének klinikai pszichológiai megközelítésben történő exponálása. 

A pszichológia több irányzata is foglalkozik annak a kérdésnek megválaszolásával, 

hogy vajon az emberi pszichikum elidegeníthetetlen tulajdonsága-e a 

gyilkos és öngyilkos ösztönkésztetés, vagy ez a fajta magatartás a kultúra hatása, 

a szociális tanulás eredménye; amely ilyen módon társadalmi, nevelési ráhatások 

segítségével korrigálható. Az egyértelmű válasz megadásával a pszichológia a 

mai napig adós. Mint ahogy az állatvilágban néhány kivételes esettől eltekintve 

a fajtatársakat pusztító gyilkos és a csoportos öngyilkos magatartásnak racionális 

magyarázata lehetséges — ez ugyanis mindenkor a lét és fajfenntartást szolgálja 

— az ember esetében ez a jelenség sokkal bonyolultabb, ösztön és magasabbrendű 

késztetésre vezethető vissza. Az ember ugyanis egyidejűleg biológiai és 

társadalmi lény és cselekedeteinek mozgatórugója sokkal bonyolultabb, összetettebb, 

mint az „egyszerűbb” élőlények esetében. 

Az egyszerre gyilkos és öngyilkos cselekmény vizsgálata tehát nem lehetséges 

másképpen csak egyfajta interdiszciplinális megközelítésben. Módszerét 

tekintve azonban a klinikai kérdésfeltevés kínálkozik kézenfekvőnek. Sajnos a 

probléma bonyolultsága miatt, sem a társadalom, sem a természettudománynak 

nem sikerült e kóros társadalmi és egyéni magatartás kezelésére megfelelő 

módszert találni. A probléma súlyossága miatt azonban érdemes ennek a súlyos, 

életeket és társadalmi biztonságot veszélyeztető magatartásnak az eddigiektől 

eltérő speciális szempontú lélektani vizsgálatát megkísérelni. Ez ugyanis 

a jelenség megértéséhez és kezeléséhez esetleg újabb szempontot adhat. 

A terrorizmus, mint viselkedésforma; mint rendellenes, kóros magatartásforma 

a társadalmak, a szervezetek nem megfelelő konfliktuskezelő tevékenységének 

is következménye. Nem lehet ugyanis az egyén viselkedését az adott 

kultúra, az adott társadalom érték és normarendszerétől függetlenül vizsgálni. 

33 Janke, Peter: Terrorism: Trends and growth? RUSI Jurnal, 1993/4. sz., 24–28. o. 

Brigitte Sauerwein: Terrorismus Forsetzung von Krieg mit anderen Mitteln? In: Allgemeine 

Schweizerische Militärzeitschrift, 1999/6. sz., 14–15. o. 

70


Bizonyos magatartásformák az egyik kulturális etikai normarendszer szerint 

kívánatosnak, míg másik kulturális normarendszer szerint deviánsnak, büntetendőnek 

tekinthetők. 

Mint tudjuk a keresztény kultúrákban az öngyilkosság Isten ellen való vétek, 

súlyos következménnyel járó deviáns magatartásforma, az iszlám kultúrában 

bizonyos szélsőséges irányzatokban egyenesen kívánatos magatartásforma. 

Így az előzőkben már említett mártír és hős ethoszához a két, lélektani 

tekintetben is eltérő kultúrában az élet értékével kapcsolatban más-más norma, 

és értékrend kötődik. Az előbbiben önfeláldozásról, hőstettről beszélnünk akkor, 

amikor nem az önpusztítás szándékával, de akár önmagunk feláldozásával 

is hajtunk végre hőstettet. Az élet eldobása tehát nem szándékos módon, nem 

eszköz jelleggel szerepel a cselekményben, hanem csak, mint véletlen „elkerülhetetlen 

baleset”. 

Az iszlám kultúrában az emberi élet eldobása tulajdonképpen „célszerű, 

eszközszerű” szükséges velejárója a cselekménynek. Vagyis az egyik esetben 

az élet elvesztése elkerülhetetlen tragikus veszteség a másik esetben célszerű 

magatartás egy jobb „létminőség” elérése érdekében. 

A fentiek alapján tehát a terrorista magatartásként jelzett viselkedésforma 

morális jogi megítélése erősen kultúra — vagy adott esetben — szubkultúra 

függő. Mégis határozottan le kell szögeznünk, hogy az emberiség fennmaradását 

tekintve, mind az ártatlanokat, vétleneket megcélzó „emberpusztításra” 

szakosodott terrorista cselekmények — legyen az öngyilkos vagy a terrorista 

önvédelmét is magában foglaló gyilkos terrorizmus — a társadalmak súlyos 

alkalmazkodási, együttélési képességének romlására, zavarára utalnak. 

A nem megfelelő alkalmazkodás, mind az emberi, mind a társadalmi szervezetek 

betegségtüneteire utal, rendellenes, vagy kóros magatartási reakciók 

kifejlődéséhez vezet, amely ha megjelenik ezt feltétlenül kezelni kell. Abban 

az esetben, ugyanis ha nem teszünk meg minden a kezelés érdekében a betegség 

generalizálódhat és olyan súlyos pusztításokat okozhat, amely az egész 

emberi kultúra működési minőségére is kihathat. 

Az igazi kezelés, mint ezt már több elemzés is kiemelte a megelőzés lenne, 

de ez a betegség megjelenése pillanatában már megkésett gondolat. 

Társadalomtudósaink sajnos még nem birtokolják azt az univerzális bölcsességet, 

amellyel megelőzhetők volnának akár az emberiség egészét, akár jól 

elkülöníthető kultúrákat, közösségeket veszélyeztető gazdasági, politikai természetű 

csapások, katasztrófák. Az általános megelőzés, mint leghatékonyabb 

módszer tehát nem jöhet számításba. Sajnos azzal a ténnyel is számolni kell, 

hogy a megelőzés sokkal több áldozatot, kitartó fáradozást és sokkal több, kevésbé 

látványos erőfeszítést igényel, mint a látványos eredménnyel járó esetleg 

gazdasági haszonnal is kecsegtető agresszívebb „gyógyító” tevékenység. 

71


Ez a terrorizmus vonatkozásában azt jelenti tehát, hogy futunk az események 

után, ahelyett, hogy az ezt kiváltó társadalmi bajokat, mint például — 

amire már e tanulmányban is utaltunk — a szegénység, a fanatizmus, a kibékíthetetlen 

kulturális, gazdasági érdekellentétek stb. problémakomplexumának 

megoldását tűznék ki célul. 

A kezelésénél tehát a lehetséges „gyógyító” tevékenységnél maradva számot 

kell vetnünk azokkal az alternatívákkal, amelyek mint kezelési módok 

kínálkoznak számunkra. 

A kezelésnek két alapvető módja lehetséges. A „beteg” globális „homeopátiás 

szemléletű”, illetve a betegség lokális úgynevezett „tüneti” kezelése. Az 

európai és (amerikai) gyógyítási filozófia úgy tűnik a helyi jelenségekre koncentrálva, 

a tüneti kezelést részesíti előnyben. Ez ugyanis látványosabb átmeneti 

eredményeket produkál, több gazdasági haszonnal jár a gyógyító számára, 

nem beszélve az esetleges sikeres tünetkezelés szakmai presztízsnövelő hatásáról. 

34 

A látványos eredmény elterelheti a környezet figyelmét arról, hogy itt csak 

a betegség és nem a beteg gyógyítása történik. Nem számol azzal a lehetőséggel, 

hogy az egyik tünet megszüntetésével spontán keletkezhet egy újabb, esetleg 

még súlyosabb tünet, hiszen a betegség nem múlt el. Nem beszélve a kezelés 

során használatos „gyógyszerek” és eljárások bekövetkezhető káros mellékhatásairól. 

A terrorizmus elleni védelem esetén, ha az ilyen módszer együttes alkalmazása 

alapján történik, számítanunk kell arra, hogy az esetleges pillanatnyi 

„gyógyulás” csak látszateredmény és még átmeneti tünetmentesség esetén is 

bekövetkezhet egy súlyosabb, működés-képtelenebb állapot. Nem is említve 

azokat a gyógyítás során gyakran előforduló eseteket, amikor a gyógyítási 

folyamat eredményeképpen a kezelési eljárás következtében olyan káros mellékhatások 

léphetnek fel, amelyek veszélyeztetőbbek, mint maga a betegség. 35 

Az előző módszerrel ellentétben a tünetet ok-okozati összefüggéseiben 

szemlélő, a beteget és nem a betegséget kezelni kívánó szemlélet a tartós és 

végleges gyógyítás szempontjából tehát eredménnyel kecsegtet, ez azonban, 

mint említettem sokkal nagyobb beteg-és betegség ismeretet, empátiát, türelmet 

és valódi „hivatástudatot” igényel, vagyis azt a fajta tevékenységet, 

34 

Vought, D. B. Terrorism: The search for working definitions. In: Military Review, 1986/7. 

sz., 71–76. o. 

Veness, David: Terrorism and Counterterrorism: An International Perspective. In: Studies in 

Conflict and Terrorism, 2001/5. sz., 407–416. o. 

Handle, Donald J.: Terrorism: The newest face of warfare. Washington D. C., Pergamón– 

Brassey´s, 1989. 

35 

Jenkins, Brian: Terrorism and Beyond: 21 st Century Perspective. Studies in Conflict and 

72 

Terrorism, 2001/5. sz., 321–327. o.


amellyel a gyógyító elsődleges célja az élet- és munkaképesség és/vagy önálló 

életvezetésre való képesség visszaállítása. 

A tárgyalt jelenség tükrében a betegség ebben az esetben az öngyilkos terrorizmus, 

de a beteg nem az öngyilkos terrorista, hanem az a közösség, kultúra, 

vallási és politikai rendszer együttes, amelynek egyik, jelenleg vezető tünete 

az öngyilkos terrorista felkészítése és akcióba küldése. 

A megbetegedés a beteg alkalmazkodási díszfunkciójának eredménye. A 

megbetegedés, mint jelenség tehát annak a következménye, hogy a beteg nem 

képes „egészséges”, problémamentes, saját maga és környezete számára elfogadható 

megküzdési stratégiát kialakítani, így az adott problémát neurotikus 

vagy aszociális, deviáns úton törekszik megoldani. Ezzel a viselkedést kivitelező 

is károsodik, de a helyzetet úgy igyekszik átértékelni, a pszichikus mezőt 

átrendezni, hogy „üzeneteivel” nagyobb figyelmet „zsaroljon ki”, félelmet, 

megdöbbenést, tanácstalanságot keltsen, ezzel saját maga számára nagyobb 

figyelmet és tekintélyt zsaroljon ki. 

A megbetegedés tehát a „beteg” és környezetének együttműködési zavarából 

alakul ki, amely krónikus és akut szakaszokat is tartalmazhat. Fontos tehát 

figyelembe venni, hogy melyek azok a külső és belső, globális társadalmi és 

lokális díszfunkciók, amelyek kedvezőtlen együtt járása akut tüneteket produkál. 

Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy miért éppen az adott (és nem más) 

tünetekben jelentkezik a diszharmónia okozta megbetegedés. 36 

E fenti két tényező dinamikus okfeltárása és kölcsönhatásának vizsgálata 

segíthet hozzá, hogy megkíséreljünk pszichológiai értelmezést és kezelési 

lehetőséget ajánlani. 

Ez az értelmezési keret azonban nem azt jelenti, hogy az öngyilkos terrorizmus, 

mint tünet, mint következmény elsősorban lélektani (társadalom- és 

személyiség-lélektani) okokra vezethető vissza. A lélektani megközelítés csak 

egy speciális megközelítési mód a súlyos probléma megértéséhez, és egyfajta 

speciális metodikai ajánlást tehet a komplex kóros jelenség kezeléséhez. 

A mindenkori társadalmi környezet tehát megfelelő társadalmi-lélektani 

alapot teremt arra, hogy az egyén ellenálló képességét csökkentse, ezzel a csoport 

megbetegíthetőségi hajlamát növelje. 

Egyszerűen mondva tehát a pszichésen, mentálisan labilis, fanatizált egyén 

és csoport — sajnos — könnyen hozható olyan beszűkült tudatállapotba, amelyben 

teljesen elveszíti az egyéniségét, személyiségét és egy nagyon szűk 

kommunikációs csatornán, szinte az autóhipnózis állapotában tart kapcsolatot 

a külvilággal. 

36 In: Mérei Ferenc: Gyermektanulmány. Kézirat és jegyzet, 1948. 

73


Ennek az állapotnak (mind a csoportállapotnak, mind egyéni állapotnak) 

ismert technikái vannak, és vannak (sajnos) jól felkészült, súlyosan elítélhető 

célokra felhasználó alkalmazói. 

Az öngyilkos terrorizmus, mint kóros-rendellenes magatartásforma oki vizsgálata 

azért is figyelemre méltó lehet, mert a tünetképzésre hajlamos egyének 

felismerésével, szisztematikus figyelemmel-kísérésével az utolsó pillanatban 

talán még lehetséges a megelőző beavatkozás, bár ez kevés eredménnyel kecsegtet. 

Különösen azért lehet fontos elsősorban a terrorizmusnak ezt a formáját 

gondosan elemezni és minden lehetséges megelőzési módszert mérlegelni, mert 

az öngyilkos terrorista cselekményeket azok az éretlen személyiségű emberek 

követik el, akiknek magatartásában „hétköznapi viselkedésében” nem követhető 

nyomon az a fajta európai szemmel nézve kóros személyiségfejlődési folyamat, 

amely integrálja magával a pusztítás és önpusztítás manifesztációját. Így egyidejűleg 

diagnosztizálható kriminalitásként és betegségtünetként. 

Tekintettel azonban a súlyos következményre és a „betegség” már-már 

„járványszerű” lokális elterjedésére, minden lehetséges — a veszteséget csökkentő 

— eljárást mérlegelni kell. 

A kezelési eljárás csak akkor lehet eredményes, ha az bizalmat ébreszt a 

kezeltben, vagyis ha az az ő kultúrája, szokásrendje szerint is értelmezhető. 

Nem kíván túlzott mentális és fizikai erőfeszítést az „elszenvedőtől”, ugyanakkor 

vannak rövid időn belül jelentkező nyilvánvaló eredmények, amelyek 

javítják biztonságérzetét, életminőségét. Fontos továbbá, hogy az érintettnek 

módja legyen olyan alternatív más cselekvési modell megválasztására, amely 

ugyancsak az általa vágyott és fantáziált cél eléréséhez vezethet. 

Megfontolandó továbbá, hogy érdemes-e a tünetek megszüntetésére vagy 

az „enyhébb” veszélyeztető károsodásokra is reagálni és nem volna-e hasznos 

a hagyományostól eltérő, szokatlan, de esetleg hatékonyabb eszközöket alkalmazni 

a valódi, a betegséget fenntartó reprodukáló, állandósító gócok feltárására 

és radikálisabb kezelésére. 

Tekintettel arra, hogy ez a jelenség — bár nem újszerű az emberiség történetében 

de — nagyon speciális, merőben eltér az elfogadott emberi ösztönkésztetéstől, 

szükséges volna belátni, hogy azért sem igazán hatásosak a megszokott és elfogadott 

„hagyományos” úgynevezett versengő konfliktuskezelő módszerek, mert 

ezek újabb agressziót és pusztítási vágyat keltenek. A „kezelendők” ugyanis neveltetésük, 

világ és emberképük miatt is „immunisak” a megszokott európai, keresztény 

kultúra és értékrendre épülő konfliktuskezelési módszerek iránt. 

Új társadalom — és személyiség-lélektani megközelítést, a hagyományos 

sémáktól eltérő értelmezést igénylő gondolkodás, amely a keleti kultúrák társadalom 

— és személyiség-lélektani filozófiájára épít közelebb hozhatna 

azoknak a valódi mélyen gyökerező késztetéseknek a megértéséhez, amelyek e 

szörnyű és tragikus öngyilkos cselekményekhez vezetnek. Ez a fajta gondol- 

74


kodásmód talán képes lehet adaptálni azokat az immaginatív, intuitív, erős 

belső koncentrációra épülő, a hitre, megérzésre, „hetedik érzékre”, tehát az 

irracionális pszichikus folyamatokra jobban építő, pszichológiai technikákat is 

alkalmazó eljárásokat, amelyeknek az ázsiai, közel- és távol-keleti kultúrákban 

komoly hagyományai vannak. 

Napjainkban, azonban a világ technikailag, gazdaságilag fejlettebb része, 

ami elsősorban az európai és észak-amerikai keresztény kultúra érték- és normarendszerére 

épül, úgy tűnik nem kész, vagy nincs kényszerítve arra, hogy 

jelentősebb gazdasági és/vagy mentális erőfeszítést tegyen a kevésbé látványos 

és bonyolultabb, átgondoltabb stratégiát igénylő kezelés kigondolására. Ez 

ugyanis az eltérő kultúrákkal közös gondolkodási platformot, nézetazonosságot, 

több önmérsékletet, nagyobb empátiát és kompromisszumkészséget tartalmazó 

cselekvési modell megalkotását igényelné. Úgy tűnik, hogy ez az 

egymással szemben álló, ellenségeskedő, jelentős veszteségeket elszenvedő 

csoportok esetében is így van, ők sem a megelőzésre, az oki megelőzésére, a 

józan gondolkodásra, hanem a minél nagyobb veszteségokozásra törekszenek. 

Úgy tűnik tehát, hogy a jelenlegi globalizált világban a problémakezelést az 

ellenfelek az akut tünetek megszüntetésének útján képzelik megvalósítani. 37 

Így tehát az lenne a feladat, hogy a beavatkozó „kezelő” felek tekintsék át 

azokat a körülményeket, amelyeket a terrorizmus és elsősorban az öngyilkos 

terrorizmus oki kezelésénél figyelembe kell venni. Ennek alapján körültekintőbb, 

empatikusabb módon kezeljék a problémát. Nem a gyors, látványos, 

mellékhatásokkal is járó radikális tüneti kezelést részesítsék előnybe, hanem a 

jelenség elfogulatlan, gyógyító szándékú elmélyült, dinamikus szemléletű 

vizsgálata után mediatív módszerrel törekedjenek elérni azt a változást, amely 

a tartós, végleges gyógyuláshoz vezethet. 

A magatartás természetéből következően a szempontok, a körülmények 

összeállításánál az emberi élet kioltására irányuló cselekmények személyiséglélektani 

és szociálpszichológiai háttérmechanizmusa; a pusztítás és önpusztítás 

pszicho-dinamikájának és patopszichológiá-jának szempontjait szükséges 

figyelembe venni. 38 Az előadás anyagát kiegészítve, a legpusztítóbb terrorcselekményhez 

általában az öngyilkos módszer alkalmazása kapcsolható. Ezek 

közül a legtöbbet „csendes fiatalok” követték el, akik a velük egykorúak között 

sétálgatnak, szórakoznak a zsúfolt utcákon vagy a szórakozóhelyeken. 

37 

Vought, D. B. Terrorism: The search for working definitions. In: Military Review, 1986/7. 

sz., 71–76. o. 

Handle, Donald J.: Terrorism: The newest face of warfare. Washington D. C., Pergamón– 

Brassey´s, 1989. 

38 

Bolgár Judit–Szternák György: A terrorcselekmények társadalmi és személyiség-lélektani 

háttere. Előadás, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 2003. november 18. 

75


Eltökéltségük megdöbbentő, hiszen mint említettük, többségük művelt, egyetemre 

járó fiatal, akik „tudatosan magukhoz ölelik a halált.” A halál elfogadása 

és az öngyilkosság között a vonal nagyon vékony. A muszlimok és a keresztények 

számára, a vallás előírása alapján tiltott az öngyilkosság, legalábbis békeidőben. 

A szakértők szerint valamennyi kontinensen növekszik a radikálisok 

száma. Iszlám fiatalok ezrei mennek olyan szónoklatokat hallgatni, ahol a 

halálon kívül más mondanivaló nem hangzik el. „A hitetlenek halála természetesen 

borzalmas lesz, az igazhitű mártíroké viszont felemelő és Allahnak tetsző, 

az Ő szemében kedves.” 39 A problémát jobban megvizsgálva, ezeken a rendezvényeken 

a hallgatóság nem csak szegényekből áll. A terror eszközeit alkalmazni 

kívánó hívők között elég sokan vannak, akik egyetemisták, vállalkozók 

és középosztályból valók. 

Szakemberek ma a világot úgy jellemzik, hogy az erőszak, a bizonytalanság, 

az összetettség és a többértelműség világa. Más szóval, a biztonsági rendszerek 

nehézkesen működnek, hiányoznak a jogi, diplomáciai, politikai feltételek 

a megoldáshoz. 

Az utóbbi év eseményei igen fontos tanulsággal szolgáltak a nemzetközi 

terrorizmussal kapcsolatban. Először, egy fundamentalista iszlám ország is 

lehet a terrorista szervezetek célpontja, ha a politikai vezetése „nyugatbarát”. 

Másodszor, a végrehajtott merényletek igazolták, hogy azoknak nem volt közük 

a politikai, (török–kurd) ellentétekhez. Harmadszor, a merényletekben 

elpusztult muzulmán áldozatok nagy száma nem zavarja a terrorcselekményt 

végrehajtó terrorszervezeteket. Sőt esetenként lehet, hogy ez is a közvetett 

céljaik között szerepel. Negyedszer, a világ bármely térségében veszélyben 

vannak a nyugati érdekeltségek. Ez utóbbit tartják a szakemberek a legveszélyesebbnek. 

Egyre több az ártatlan áldozat, egyre kifinomultabbak a módszerek, 

egyre nagyobb jelentősége van az időzítésnek. 

Ebből a szempontból „legkedvezőbbek” azok a helyek és rendezvények, 

ahol viszonylag kis helyen nagy tömeg van jelen. A biztonsági ellenőrzés végrehajtása 

nehéz és az alapos ellenőrzés viszonylag hosszú időt vesz igénybe. 

Másképpen, az egyéni szokások, a vallási, etnikai és társadalmi hagyományok 

40 jelentősége meg növekedett a terrorcselekmények, öngyilkos 

merényletek tervezésekor és végrehajtásakor. 

39 Népszabadság, Hétvége 2004. szeptember 11., 2. o. 

40 A hagyomány: a szellemi kultúrában a kultúra irányultságának tekinthető. Megkülönböztetjük az 

egyéni és a közösségi hagyomány jelenségeit, valamint az aktív és passzív hagyományőrzőket, az 

előbbiek képviselik és továbbítják, az utóbbiak csak ismerik és befogadják azt. Az emberek bizonyos 

érdekektől és szükségletektől vezérelve, szokásokat vesznek fel, a csoportok hagyományokat 

követnek, adnak át az utódoknak. Egyes csoportoknál, különösen vallási esetekben ezek a 

hagyományok nagyon meghatározóak lehetnek a csoport életében (zarándoklat, körmenetek, ünnepek, 

rituálék stb.). Szokások és hagyományok jellemzői: legalább egy embercsoporton belül 

76


Az összehangolt tevékenységek indoka általában a terrorcselekmények okokozati 

összefüggéseinek, és jellemzőinek bonyolultságában keresendő. A 

hazai és a nemzetközi szakirodalom a terrorcselekményeken általában a gyilkosságokat, 

a bombarobbantásokat, a túszejtést, az emberrablást, az öngyilkos 

merényleteket, a gyújtogatást, a szabotázst, a rajtaütést, az eltérítést, a fenyegetést, 

a biológiai- és vegyi fegyverek alkalmazását, a nukleáris és a radiológiai 

eszközök használatát és az informatikai támadást érti. Ezek a terrorcselekmények 

általában pénzszerzési lehetőségekkel és a titkos támogatók (szervezetek, 

csoportok, államok) által nyújtott pénzügyi segítséggel együtt jeleníthetők 

meg, vagy hozhatók összefüggésbe. Szinte valamennyi terrorista csoport az 

őket elfogadó tagok, szervezetek, államok felé jól érthető elmélettel rendelkezik 

a terrorcselekmények indoklására vonatkozóan. 

A TERRORIZMUS ÉS 

AZ ISZLÁM FUNDAMENTALIZMUS 

A 21. század elején sokak szerint az iszlám fundamentalizmus, vagy még inkább 

általánosítva: az iszlám az, amely a legnagyobb fenyegetést jelenti a 

nyugati civilizáció számára. Látszólag ezt a képet támasztják alá az iszlám 

szélsőségesek merényletei, terrorakciói, ugyanakkor ezt erősítik az egyes, leegyszerűsítő, 

félremagyarázó elemzések, helyzetértékelések is. Az a kijelentés, 

amely szerint a muzulmán világban a gyűlölet konkrétan és határozottan a 

keresztények ellen irányul, kiválóan alkalmas a Nyugaton egyébként is meglévő 

negatív iszlámkép erősítésére. 41 

Nem csupán az iszlám vallás vagy az iszlám világ nem kezelhető egységes 

egészként, de még az iszlám fundamentalizmus sem. Ez utóbbi is differenciált, a 

különböző fundamentalista szervezetek között igen nagyok a különbségek, s 

csupán egy szűk, szélsőséges réteg az, amelyik a terrort alkalmazandó eszköznek 

tartja. A keresztények ellen irányul a gyűlölet, állítja néhány szakember, 

másutt „vitathatatlan antiszemitizmust” vetik a Korán szemére. Mind az első, 

mind a második állítás alapvetően téves. A terrorakciókat nem a gyűlölet, nem a 

keresztényekkel szembeni ellentét motiválja. A fundamentalisták célja saját 

kormányaik megdöntése. Nemcsak a Koránra, de a mai iszlám világra sem alkalmazható 

az antiszemitizmus kifejezés. Eleve hogyan lehetnének antiszemiták 

a zsidókhoz hasonlóan sémita népcsoportokhoz tartozó arabok? Az antiszemi- 

elterjedtek, és ott, ahol elterjedtek, kötelező érvényűek. Az emberek többsége az érdekeik által 

meghatározott szokások, és hagyományok láncaiban él. Ezeknek a szokásoknak és hagyományoknak 

az ismétlődése, különösen, ha ezt egyszerre tömegek „gyakorolják”, megkönnyíti a merényletet 

tervezők és végrehajtók tevékenységét. (Magyar Larousse Enciklopédia 2. 19. o.) 


77


tizmus mai értelmezésének visszavetítése több évszázaddal ezelőtti korra történelmietlen. 

Az iszlám és a kereszténység viszonyáról pedig csupán a két vallás 

több mint 1300 éves történelmi viszonyrendszerének ismeretében szabad nyilatkozni. 

Ennek nem csupán a dzsihád (a kifejezés elsődleges jelentése nem szent 

háború, hanem erőfeszítés, küzdelem a rossz ellen) volt része, hanem a keresztes 

háborúk is. Számos történelmi korban viszont a békés együttélés jellemezte a két 

vallást. Az ezerháromszáz évből az utóbbi ötszáz esztendő egyre inkább a fejlődési 

utak szétválásának a kora. A kereszténység államaiban a demokrácia állandó 

megújulásának és a tudományos-technikai forradalmak sorának lehetünk 

tanúi. Az iszlám országok nagyrészében viszont „nem történik szinte semmi a 

fejlődés szempontjából.” Egy sor, korábban virágzó iszlám birodalom szétesett. 

Pedig Mohamed azt ígérte, hogy az igazhitűek gazdagok, boldogok, hatalmasok 

lesznek e világban, sőt jók és erkölcsösek is, hiszen egymás testvérei. Mohamed 

tanításának bizonyítékai csak nyomokban lelhetők fel az olajban gazdag országokban, 

de ott sem igaz mindenkire ez a tanítás. 42 

A modern dzsihád harcosai egy önfeláldozó elit részének vallják magukat, és 

ebbe az elitbe bárki bekerülhet, ha kellően önfeláldozó. Nagy vonzerő ez a szinte 

bármilyen összehasonlításban magát a nyugatiaknál gyengébb, kiszolgáltatottabb 

helyzetben lévőnek érző mozlim (hazánkban a muzulmán kifejezés honosodott 

meg) fiatal számára. Legyen palesztin, szaúdi, indonéz vagy pakisztáni 

származású. Allah pártjának tagjaként bekerül az iszlám közösség élcsapatába. 

Azok közé, akik egy hatalmas méretű igazságtalanságot akarnak megszüntetni. 

Ennek alapján összeáll az a logikai láncolat, amely az iszlám egyik értelmezésétől 

a hit megtisztításának szándékáig, onnan a vallási fundamentalizmusig, tovább 

pedig az iszlám nevében éltetett politikai radikalizmusig, majd a szélsőségességig, 

abból leágazva a terrorizmusig (az öngyilkos terrorizmusig) vezet. Ez 

a lánc bármelyik vallás vagy ideológia képviselőinek kisebbségéből összeállhat, 

de ez nem törvényszerűség. A láncszemek ilyen összekapcsolódása távolról sem 

automatikus, a társadalmi, a szociológiai és a pszichológiai háttér minden esetben 

megtalálható a probléma kutatása során. Konkrét és elszánt szervező, egységes 

politikai akarat, jelentős anyagi erő, kellő vallási, családi és iskolai ráhatás 

kell ahhoz, hogy egy nézetrendszer egyszerű tagjából, annak nevében pusztító 

terrorista (öngyilkos terrorista) váljon. Az egyiptomi Szájid Kutb 1960 táján írja 

le először ezt a gondolatkört: „Csak egyetlen hely van a világon, amelyet az 

iszlám házának nevezhetünk: az a hely, ahol iszlám államot hoztak létre, ahol a 

saría a törvény, és ahol Isten parancsait követik. Minden más hely a háború 

háza. Isten csak egy esetben engedte meg az ölést — amikor nincs más megoldás 

42 Cook, David: The Recovery of Radical Islam in the Wake of the Defeat of the Taliban. In. 

Terrorism and Political Violence Volume 15. Spring 2003, Number 1., 57–96. o. 

Janke, Peter: Terrorism: Trends and growth? RUSI Jurnal, 1993/4. sz., 24–28. o. 

78


—, és ez a dzsihád. Ő a legvilágosabban és a legegyértelműbben meghatározta a 

hívő célját és a hitetlen célját: Akik hisznek, azok Istenért harcolnak. És azok, 

akik nem hisznek, bálványokért harcolnak. Ti tehát harcoljatok a Sátán követői 

ellen, bizony, gyengék a Sátán seregei.” 43 

Ha van valaki, aki tudhatja, milyen kockázattal jár az iszlámvallással való 

ellenszegülés, a vallás sajátos értelmezése, az Salman Rushdie, akit a Sátáni 

Versek című művében kifejtett nézeteiért halálra ítéltek. „A hívő mozlimok 

tömegei számára az iszlám eléggé nehezen érthetően nemcsak az istenfélelmet, 

hanem a szokásokat, véleményeket, előítéleteket, hanem a modern társadalom 

(zene, viselkedés, öltözet és életstílus) gyűlöletét is jelenti” — írja Rushdie. Ez 

a logikátlan téveszmerendszert alkalmazó iszlám, amely a kívülállókat, a „hitetleneket” 

tartja felelőseknek a mozlim társadalom valamennyi bajáért, és 

mindennek egyetlen ellenszerét csak a mozlim világnak a modernizálástól való 

elszigetelésében látja. Más szóval, ez a leggyorsabban fejlődő irányzat az iszlámon 

belül, a fundamentalizmus — figyelmeztet a brit-indiai író. 

Az iszlám fundamentalizmus szerepének felerősödése a 60-as évek végére 

tehető. Ezt segítette elő az 1967-es arab-izraeli háborúban az arabok katasztrofális 

veresége Izraeltől. A katasztrófát az arab világ úgy dolgozta fel, hogy a 

nyugati világot képviselő ország mért rájuk vereséget. Ebben az időszakban 

indult el egy reiszlamizációs folyamat az egész iszlám világban, ami tulajdonképpen 

napjainkig tart. Ennek a folyamatnak egyik sajátossága a fundamentalizmus, 

vagy az iszlámizmus megerősödése. Ez az ideológia a saját gyökerekhez 

való visszanyúlás révén szeretné teljessé tenni az iszlám totalitást. Másképpen, 

a társadalom minden területén, beleértve természetesen a politikát is, 

az iszlám elveinek az alkalmazását, érvényre juttatását kívánja biztosítani. 

A fundamentalizmus tehát alapvetően nem vallási, hanem politikai jelenség, 

következésképpen kiváltó tényezői sem vallásiak. A fundamentalizmus élénkülése 

része az iszlám hatvanas évek végétől tartó „reneszánszának”, amelynek fő 

oka, az a minden területre kiterjedő mély és tartós válsághelyzet, amely az iszlám 

világ egészét jellemzi. A válság egészét modernizációs válságnak nevezhetjük, 

hiszen az ötvenes-hatvanas években követett modernizációs fejlődési modellkísérletek 

eredménytelensége következtében mélyült el. Fő tényezői a gazdasági, 

a politikai-legitimáció, a szociális és identitásválság. Okai nem csupán 

belső tényezők, hanem a nemzetközi rendszerben, a világgazdaságban is gyökereznek. 

Egyik külső oka az a gazdasági és kommunikációs-információs környezetben 

végbemenő globalizáció, amely önmaga hívta életre ellenreakcióként a 

különböző kulturális különválásra törekvések felerősödését. Másik külső ok a 

43 

Szájid Kutb: Iszlám hitünk, 1967. In. Charles Townshend: Terrorism Oxford University Press, 

2001, 125. o. 

Janke, Peter: Terrorism: Trends and growth? RUSI Jurnal, 1993/4. sz., 24–28. o. 

79


működőképes fejlődési modellek hiánya, mivel a korábban az iszlám világ sok 

országa által modellnek tekintett „szocialista világrendszer” szétesett, a jóléti 

társadalmak maguk is működési zavarokkal küzdenek, így az ottani fejlődési 

típus aligha alkalmazható az iszlám világban. Az iszlám fundamentalizmus meglehetősen 

ellentmondásos jelenség: valós és égető szociális problémákra mutat 

rá, valós gondokat térképez fel, és gyakran olyan konkrét szociális intézkedéseket 

tesz, amelyeket az állam képtelen megtenni. Ügyesen használ ki egy vákuumhelyzetet, 

azt az ideológiai vákuumot, amely a kisajátított ideológiák (liberalizmus, 

nacionalizmus, konzervativizmus) és a rájuk épülő társadalmi-politikai 

rendszerek kudarca nyomán állott elő, azt a vezetési vákuumot, amely az utolsó 

meghatározó vezető, Nasszer halála óta fennáll, s ahová Khomeini, illetve Szaddam 

Husszein is be kívánt törni, illetve az állam visszavonulása és a civil társadalom 

fejletlensége nyomán keletkezett „közszolgálati vákuumot.” 44 

Kétségkívül van összefüggés az iszlám világban hatalmon lévő önkényeskedő, 

katonai jellegű politikai vezetéseknek elsősorban az iszlám fundamentalistákat 

sújtó antidemokratikus lépései és a fundamentalizmus élénkülése között. 

Egyes országokban nehéz lenne megállapítani, kit terhel nagyobb felelősség 

a terror fokozódásáért: a fundamentalistákat vagy a kormány erőit. Ezek a 

rendszerek azonban törvényes tartalékaik végén járnak, s maguk is egyfajta 

iszlám jogfolytonosság megszerzésére tesznek kísérletet. A kilencvenes évekre 

maga a „játéktér” iszlamizálódott, s ezen belül folyik a „verseny” a világi erők 

és az iszlamisták között. Kérdés, hogy a hatalom meddig képes meddig akar 

elmenni az iszlamizációban és a demokratizálásban, s talál-e megoldást a „demokráciaparadoxonra”. 

Az iszlám világban az elmúlt időszakban határozott 

demokratizálódási folyamat figyelhető meg. Ehhez a folyamathoz a fundamentalizmus 

több ponton is kapcsolódik. A mérsékelt fundamentalisták kihasználják 

a demokratizálódás nyújtotta lehetőségeket, a többpártrendszer (újbóli) 

bevezetését, a parlamenti illetve helyhatósági választásokat. Csatlakoznak a 

gyorsan fejlődő civil szervezetekhez, illetve maguk hoznak létre ilyeneket. A 

demokratizálódás feltétlen híveivel egy táborban küzdenek az önkényeskedő 

katonai rendszerek ellen. A demokratizálás és a fundamentalizmus kapcsolatában 

kettős bizonytalansági tényezővel kell számolni, ha egy iszlámista szervezet 

a hatalom közelébe kerül: azzal, hogy maga fordul szembe a demokráciával, 

vagy a vezetés avatkozik be antidemokratikus eszközökkel. 

Rushdie véleménye szerint, az iszlám vallást el kell választani a politikától, 

a vallásnak vissza kell térnie a magánszférába az arab világ valamennyi országában. 

Az iszlám vallású terroristák cinizmusa abban rejlik, hogy teljes mértékben 

elvetik a modern társadalmi elveket, ugyanakkor céljaik eléréséhez a 

legpusztítóbb eszközöket gátlástalanul alkalmazzák. A modern világ egyetlen 

44 Terrorism: Events, Interests and Reduced Visibility. RUSI Jurnal, 2001/6. sz., IV–VI. o. 

80


területe, a korszerű technológia fejlődése szinte valamennyi terrorista, terrorista 

csoport figyelmének középpontjában áll. 

A terrorizmus elleni harc sikere szempontjából arra kell magyarázatot találnunk, 

hogy mennyire és miként lehet újraalapozni a két világ (nyugati-iszlám) 

viszonyát. Véleményünk szerint a kialakult sérelmi politika kölcsönös feladása, 

majd az egyenjogú párbeszéd folyamatos fenntartása lenne a legjobb megoldás. 

Ugyanakkor tudjuk azt, hogy ha túllépnénk a terrorcselekmények sokkhatásán, 

még mindig ott vannak nehezen feloldható különbségek. Közel egymilliárd 

mozlim elképesztő nyomorban él, és majdnem minden harmadik muzulmán 

fiatalabb huszonöt évesnél. A nyugati világban megszoktuk a világi és a vallási 

élet különválását, ez az iszlám világban elképzelhetetlen. A párbeszéd nyitottságot 

feltételez a felek részéről, márpedig a muzulmánok nagy része úgy érzi, ha 

nyit, még inkább betör hozzájuk a nyugati világ, minden „ocsmányságával” 

együtt. Az iszlám államok többsége saját erőből saját fejlődést akar, a vallás 

útmutatása szerint. Ugyanakkor erre belátható időn belül kevés esély van. 45 

A mértékadó hazai és külföldi szakemberek véleményére alapozva, véleményünk 

szerint az iszlám világhoz köthető terrorizmus csak akkor győzhető le, 

ha az iszlám kivonul az államból, vallássá, meggyőződéssé és nem politikává válik, 

elfogadja azokat a világi és humanista elveket, amelyek a modern világ alapját 

adják. Ezen elvek nélkül a mozlim világ szabadsága csak ábránd marad. 

A TERRORIZMUS, MINT 

A BIZTONSÁGOT VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐ 

A World Markets Research Center brit kutatóközpont korábban felmérte, mely 

országokat fenyegetheti leginkább a terrorizmus, hol a legnagyobb a veszély? 

A felmérésből kiderül, hogy az iraki háborúban való részvétel csak egyik, de 

nem egyetlen ok arra, hogy egy-egy ország a terrorista csoportok figyelmét 

felkeltse. A brit kutatási eredmények alapján hazánk nincs a lista elején és a 

végén sem. Magyarország, bár nem elsődleges célpontja a terroristáknak, a 

főleg amerikai és angol érdekeltségű objektumok ellen irányulhatnak terrorcselekmények 

hazánkban. Ugyanakkor nem hagyhatók figyelmen kívül a légterünkben 

tartózkodó amerikai repülőgépek sem. 

Hazánkat jelenleg nem fenyegeti a nemzetközi terrorizmus, de ennek az állapotnak 

a megtartásához mind a hazai, mind a térségünktől távol eső területeken 

folytatni kell a nemzetközi terrorizmus elleni harcot. 46 


46 Harmon, Cristopher C.: Terrorism Today. Frank Cass, London, 2004. 

81


Más szakértők vitatják a brit kutatóintézet eredményeit. 47 Úgy vélik, hogy 

minden országnak foglalkozni kell a terrorfenyegetéssel, függetlenül attól, mit 

állapítottak meg az angol kutatók. Azt állítják, hogy a merényletek színhelyének 

kijelölése a pillanatnyi helyzet és lehetőség függvénye. A terroristák új 

nemzedéke rendkívül mozgékony, gyorsabban mozognak a világban, mint az 

őket üldözők. Vannak, akik már azt is kijelentik, hogy a nemzetközi közösség 

„vesztésre áll” a terror ellen indított harcban. 48 

A terrortámadások nem valamiféle megérdemelt „büntetések”, amiért a 

Nyugat elmulasztotta megoldani az izraeli-palesztin konfliktust, hangoztatja 

egy másik szakértő. 49 Itt célszerűnek látszik két megjegyzést tennünk: Először, 

az al-Kaida-féle tömeggyilkos terrorcselekményeket ki kell iktatni a világból, 

mert ártatlan emberek százai pusztulnak el. Másodszor, ez a tevékenység, a 

nemzetközi terrorizmus elleni harc új stratégiákat követel meg. 

Az új stratégiák szükségességéről és az ezzel kapcsolatos hibás lépésekről 

fejti ki véleményét Lawrence Freedman, aki a War Studies King's College professzora 

Londonban. Véleménye szerint a „tervezett gyilkosságok” a terroristák 

ellen nem vezetnek eredményre, mert a Korán tanítására hivatkozva „Harcoljatok 

ellenük, amíg nem lesz több megkísértés, s míg a hitvallás csupán Allahé 

lesz! Ne lankadjatok, és ne szólítsatok a békére, hiszen ti fogtok felülkerekedni! 

Vagy úgy vélitek, hogy bemehettek a Paradicsomba anélkül, hogy Allah megtapasztalhatta 

volna előtte azt, hogy kik azok köztetek, akik buzgólkodtak a harcban 

érette, s kik azok, akik állhatatosak? És ne mondjátok azokról, akik a halálukat 

lelték Allah útján, hogy halottak lennének! Ellenkezőleg! Élők ők a túlvilágon…” 

a „meggyilkolt terroristák” a „tanítványok” szemében követendő hősök 

lesznek. 50 Hasonló véleményt olvashattunk Kofi Annan ENSZ főtitkártól több 

alkalommal az Irakban zajló hadműveletekkel kapcsolatban. 51 

Mint minden stratégiának a kialakítása nem egyszerű folyamat és nem 

mentes az ellentmondásoktól. Napjainkban a nemzetközi terrorizmus elleni 

stratégia hatékonyságát nehéz lemérni. A hagyományos háborúval szemben 

nincs ellenséges főváros, nincs ellenséges terület, amit el kell foglalni, nincs 

47 Brian, Jenkins: Terrorism and Beyond: a 21 st Centaury Perspective. Studies in Conflict and 

Terrorism, 2004/5. sz., 321–327. o. 

48 Charlesworth, William R.: Profiling terrorists. Defense and Security Analisis Volume 19, 

Number 3, September 2003. 

49 Havasi Zoltán et. al.: The Terrorism and Crisis Management. ZMNE, Budapest, 2002. 

50 Freedman, Lawrence: The futility of „targeted killings”. Financial Times Monday, April 26. 

2004, 13. o. 

51 Kofi Annan már az első pillanattól kezdve ellenezte az iraki hadműveleteket a Biztonsági 

Tanács egymást követő ülésein. Ez a tiltakozása különös hangsúlyt kapott akkor, amikor bebizonyosodott, 

hogy a megszállásra vonatkozó okok közül egyik sem létezik. Továbbá, az 

iraki társadalmi helyzet stabilizálása, a demokratikus rend megvalósulása még hosszú ideig 

várat magára. (Népszabadság 2004. szeptember 17., 2. o.) 

82


ellenséges infrastruktúra, amit le kell rombolni stb. Daniel Byman biztonságpolitikai 

szakértő véleménye szerint négy szempontot célszerű figyelembe 

venni, amikor a terrorizmus elleni harc eredményességét vizsgáljuk: Először, 

mennyire sikerült korlátozni a nemzetközi terrorizmus mozgási- és működési 

szabadságát? Másodszor, a nemzetközi terrorista szervezetek parancsnoki 

rendszerében, a vezetők körében mekkora az okozott kár nagysága az ellenük 

folytatott harc során? Harmadszor, a terrorszervezeteknek sikerült-e pótolni a 

személyi és anyagi veszteségeket? Negyedszer, a terrorszervezetek, a személyi 

és anyagi megújulás után, mennyire képesek a terrorcselekményeket végrehajtani? 

A kérdésekre adott válaszok során a szerző óvatosságra inti a nemzetközi 

terrorizmus elleni harc felelős szakembereit, ugyanis az al-Kaidát, és más terrorszervezeteket 

nem sikerült szétverni. Ennek megfelelően az al-Kaida vezette 

terrorizmus a világ más térségeiben jelent meg. 52 

Más vélemény szerint a terrorszervezetek igen hatékony regenerálódási képességgel 

rendelkeznek, a kikapcsolt vezetők és terroristák helyébe újak jelentkeznek. 

Ha egy szervezetet sikerülne is megsemmisíteni, a mítosz tovább 

él, elsősorban a fiatalok körében. Lényegében már ez történt Isztambulban, 

hiszen a terrorcselekményeket nem az al-Kaida hajtotta végre, hanem az ideológiát 

és a célokat elfogadó szélsőséges törökországi szervezet. Ebből azt a 

következtetést vonjuk le, hogy az al-Kaida példáját elfogadó szervezeteknek 

még évekig, évtizedekig meglesz az a képessége, hogy ártatlan embereket 

pusztítsanak el. Ez az állításunk még akkor is igaz, ha elfogadjuk azt a véleményt, 

hogy az al-Kaida napjainkban a túléléssel van elfoglalva. 

Ma már nyilvánvaló, hogy a világ nem lett biztonságosabb, a nemzetközi 

terrorizmus nem szorult vissza azóta, hogy a nemzetközi koalíció hadművelete 

szétrombolta az iraki diktatórikus rendszert. A terrorizmus aktív tevékenysége 

szinte változatlanul folyik, csak a terrorcselekmények célpontjaiban történt 

változás. Másképpen, a szigorúbb ellenőrzések miatt a terrorszervezetek olyan 

célpontokat választanak, amelyeket kevésbé őriznek, biztonságuk nehezen 

megoldható, és ahol sok ártatlan ember hal meg. 

Az öngyilkos merényletek sora jelzi, hogy a terrorista szervezetek vezérlő elve 

(politikai háttere) a vallási fanatizmus. Ezekhez a merényletekhez elsősorban 

Szaúd-Arábiából érkezik a technológiai, anyagi és a pénzügyi támogatás. 

Véleményünk szerint téves az a nézet, amely szerint a terrorista szervezetek 

napjainkban az iraki háború miatt állnak bosszút a nyugati országokon. Ez csak 

részben felel meg a valóságnak. A terrorszervezetekre jellemző, hogy néhányuk 

vallási fanatizmussal átitatott, az emberi életet semmibe veszik, tagjaik jól felkészültek, 

és korszerű eszközökkel rendelkeznek a terrorcselekmények végrehajtá- 

52 Terrorizmus Today. Christopher C. Harmon Frank Cass Publishers, 2000, 234–281. o. 

83


sához. 53 A szerzőknek ezt az állítását bizonyítja, hogy a legszélsőségesebb szervezetek 

Törökországban, Szaúd-Arábiában, Indonéziában, Csecsenföldön hajtottak 

végre terrorcselekményeket, még a muzulmán hívőkkel szemben is. Ez a 

tény is indokolja az ellenük való harcot, nemzetközi összefogással. Az ilyen 

módszerrel folytatott harc reményt ad arra, hogy a résztvevők a terrorizmust, a 

terroristákat és a terrorcselekményeket azonosan ítélik meg és el. 

A világban működő terrorista szervezetek az elszenvedett csapások ellenére 

életképesek maradtak. A tevékenységük során a meglepetésre alapoznak, merényleteiket 

elsősorban ott hajtják végre, ahol ideológiájuk ütközik a nyugati 

értékrendszerrel. (Terrorcselekmények 2001. szeptember 11. után a világon, 

ország/a halottak száma: Oroszország/340, Afganisztán/6, Tunézia/21, Pakisztán/22, 

Fülöp-szigetek/49, Marokkó/44, Peru/9, Kenya/12, Indonézia/219, 

Szaúd-Arábia/52, Jemen/1, Irak/70, Törökország/400.) 54 

A szakemberek véleményére alapozva megállapítható, hogy az al-Kaida 

terrorszervezet új nemzedéket nevelt fel, amely aktivizálódott és a világ több 

pontján kezdte meg a tevékenységét, elsősorban a nyugati érdekeltségek ellen. 

„A halált hozó autók nem állnak meg addig, amíg Washington el nem fogadja 

a mudzsahedek feltételeit” — jelent meg az arab nyelvű szöveg az al-Mudzsahidun 

című Internetes honlapon, amelyet az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok 

terrorszervezet írt alá. A terrorcselekmények új helyszíne bizonyítja, hogy 

„ebben a terrorizmus elleni harcban nem lehet semlegesnek maradni. Valamennyien 

célpontjai vagyunk a terroristáknak. Az Isztambulban elkövetett 

támadás magát Európát vette célba, függetlenül attól, hogy az európai országok 

hogyan viszonyulnak az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos stratégiájához. 

Az al-Kaida új nemzedéke fedezhető fel a terrorcselekmények mögött: 

fiatal, helyi aktivisták, akik az alvó sejtekből kerültek elő, és kevés kapcsolatuk 

van az Oszama Bin Laden vezette csoportokkal. Ez a megszakadt kommunikációs 

láncszem a muzulmán világban mindenütt jelenlévő titkos sejtek kezébe 

adta a kezdeményezést” — állapítják meg a szakértők. 55 

Már említettük az angol szakemberek értékelését hazánk terror fenyegetettségéről. 

Ezt a megállapítást erősíti meg egy másik megközelítés: A magyar és 

a szövetséges polgári titkosszolgálatok adatai alapján a lehetséges hazai célpontokat 

nem fenyegeti terrorista veszély. A mai fogalmak szerint biztonságos 

állam vagyunk — állítják a szakemberek. Ugyanakkor a fegyver- és kábítószer 

53 

Ferwagner Péter Ákos–Komár Krisztián–Szélinger Balázs: Terrorszervezetek lexikona, Gavrilo 

Principtől Oszama Bin Ladenig. Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2004, 17. o. 

Anti-terrorism individual protective measures. Supreme Headquarters Allied Powers Europe, 

2003. 

54 

The Washington Post 2003. november 21. száma. Megjegyezzük, az Interneten folyamatosan 

frissebb adatok is megtalálhatók. 

55 

The Wall Street Journal 2003. november 21., 9–10. o. 

84


kereskedelem, a szervezett bűnözés elleni küzdelem igényli a nemzetközi 

együttműködést a polgári titkosszolgálatok között. Különösen fontos ez az 

együttműködés az információk megszerzésében, cseréjében és a tapasztalatok 

átadásában. Az Unión belüli titkosszolgálati együttműködés új alapokra helyeződik, 

és sokkal szorosabbra fűződik. Lesznek többoldalú együttműködések, 

de a titkosszolgálati együttműködés továbbra is kétoldalú alapon szerveződik, 

az államközi megállapodások alapján. Napjainkban minden információt a terrorizmus 

elleni harc szempontjából is megvizsgálnak a titkosszolgálatok, és az 

információkat folyamatosan cserélik. Hazánkban kiemelt jelentőséget kapott a 

pénzmosás felderítése, hiszen a terrorcselekmények felderítésének ez az egyik 

legfontosabb láncszeme. 

A terrorizmus, minden ország számára elfogadott meghatározása lehetőséget 

adna nemzetközi szinten az ellene való egységes fellépésre, ennek feltétele 

viszont, hogy minden ország azonosan ítélje el a terroristákat és a terrorcselekményeket. 

A terrorcselekményekre adott katonai válaszok szükségesek, de 

nem elégségesek. A katonai válaszok, válságreagáló műveletek végrehajtása 

előtt teljes terjedelmében célszerű feltárni a terrorizmus ok-okozati összefüggéseit. 

Ezt az állításunkat igazolják az afganisztáni és az iraki válságreagáló 

műveletek tapasztalatai, valamint az izraeli-palesztin szembenállás legutóbbi 

eseményei is. 

A szabadságjogok korlátozása a felgyorsult ritmusú világban, amikor a fejlett 

társadalmakban mindenki siet, egyre kevesebb az idő a döntések meghozatalához, 

az emberek egyre türelmetlenebbül viselik el a kormányok döntését, 

az ellenőrzésekkel összefüggő korlátozásokat. A légi közlekedés biztonsága 

érdekében például órákkal előbb kell a repülőtereken megjelenni, óriási a zsúfoltság, 

az utasok egyre nehezebben viselik el a vizsgálatokkal járó nehézségeket. 

Ez az „állapot” kedvez a terrorszervezeteknek és a terrorcselekmények 

végrehajtásához jó körülmény a mindenütt jelenlévő zsúfoltság. A világ közvéleménye 

egyre nehezebben viseli el, hogy az Egyesült Államokból sikerült 

ugyan kiszorítani a terrorcselekményeket, de más térségekből nem. 

Ezzel a veszéllyel szemben Európának egységes, új tervek alapján kell cselekednie, 

a kontinens valamennyi országának a bevonásával. Közös a felelősség 

az emberek védelme, a szegénység és az erőszak ellen. Folytatni kell a 

párbeszédet, a másság tiszteletben tartása mellett. Másképpen, a kontinens 

országai kezdeményezzenek párbeszédet a kultúrák és vallások között, hogy a 

nemzetközi rendben mindenki megtalálja a helyét — hangsúlyozta a francia 

külügyminiszter. 56 

Az új kihívások és kockázatok fenyegetik a kontinens állampolgárait: a nacionalizmus, 

az erőszak alkalmazása és az azzal való fenyegetés, a természeti 

56 NATO Hírlevél, No. 27. (17/10/03) Magyar Országgyűlés Külügyi Hivatal. 

85


katasztrófák, és nem utolsósorban a nemzetközi terrorizmus. Komoly gondot 

jelent a kontinensen és a világ más térségeiben, hogy megrekedt a társadalom 

és a gazdaság fejlődése. A demokratikus fejlődés velejárója ugyanis az egészségügy, 

az oktatás, a jogrend, a közigazgatás reformja, az élet minőségének 

javítása valamennyi állampolgár számára. 

A kontinens demokratikus átalakításának folyamatába nem illeszthetők bele 

a nagyhatalmi diktátumok, a diktatórikus maradványok. Nem nyerhet polgárjogot 

a szélsőséges nézet, a fajgyűlölet, a szervezett bűnözés és a terrorizmus 

büntetlensége, a más kultúrák és vallások üldözése. 

Ez viszont azt is jelenti, hogy a biztonsági szervezetek reformját, esetenként 

teljes átalakítását végre kell hajtani. Keresni kell a nemzetközi terrorizmus 

elleni harc új szervezeteit, eszközeit, módszereit. 

A nemzetközi terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, különösen akkor, 

ha a demokrácia vívmányai ellen irányul. Nyilvánvaló, hogy az összehangolt, 

nemzetközi fellépés lehet ellene eredményes. Ennek szervezése az átalakított, 

megreformált biztonsági szervezetek, az európai kormányok feladata, és ebbe 

célszerű bevonni a nem kormányzati szervezeteket is. 

Véleményünk szerint: a terrorizmus elleni harc összetett tevékenység, nemzeti 

és nemzetközi szinten egyaránt. Lehetőség szerint összehangolt válságreagáló 

műveletek sorozata, amely politikai, gazdasági, diplomáciai, titkosszolgálati, 

adminisztratív, felderítő, rendőri és katonai intézkedéseket foglal magába. 

Ugyanakkor felhasználja a pszichológia tudomány és más tudományok eredményeit. 

Ennek a terrorizmusnak az utóbbi években történő véres akciói, valós fenyegetéssé 

váltak a világ valamennyi társadalma számára. A terrorcselekmények 

mérete, gyakorisága, a végrehajtás módszere új filozófiára utal a terrorista 

csoportok körében. A csoportok több ország területén szerveződnek, több 

helyen képzik, képezték ki őket. A csoportok jelenleg „passzív” tagjait fiatal 

korukban választják ki, mindennapjukat a vallási, majd a katonai képzés tölti 

ki. Nagyon erős csoportszellem hatja át a fiatalokat. A „kiválasztottak”, a „valahova 

tartozás” erős befolyásoló tényező az arab világ szegény térségeiben. A 

terrorista vagy az öngyilkos merénylő példaképnek minősül. 

A nemzetközi terrorizmus elleni harcban fel kell ismernünk, hogy a katonai 

megoldás csak egy eszköz a sok közül — állapította meg az előadók többsége 

a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen megtartott konferencián. 57 Nem 

elsősorban a katonai eszközök alkalmazásán van a hangsúly, sokkal inkább a 

tolarencián, az egymás jobb megismerésén. A terrorizmus, az ártatlan emberek 

meggyilkolása nem lehet a vélt vagy valós politikai célok elérésének az eszkö- 

57 A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem időszerű társadalmi, katonai és rendvédelmi kérdé- 

86 

sei. 2003. november 18. Budapest.


ze. Szakemberek ma a világot úgy jellemzik, hogy az erőszak, a bizonytalanság, 

az összetettség és a többértelműség világa. Más szóval, a biztonsági rendszerek 

nehézkesen működnek, hiányoznak a jogi, diplomáciai, politikai feltételek 

a megoldáshoz. 

Szólnunk kell arról is, hogy több szakember a terrorizmus elleni harcot hatástalannak 

ítéli meg, még az elért eredmények ellenére is. 58 Véleményük szerint 

azok az intézkedések, amelyek a nemzetközi terrorszervezet pénzutánpótlását 

kívánják megszüntetni, nem érték el a céljukat, Ennek oka, hogy a szervezett 

bűnözéssel „társulva” kibővült a terrorizmus háttere. Ezek közé tartoznak: az 

embercsempészet, amely a legjövedelmezőbb és a folyamatosan növekvő iparág 

lett napjainkra. Prostituáltak futtatása, adás-vétele, amely a gazdaság helyzetétől 

függetlenül működik, főleg a nyugati országokban meglévő iszlám közösségek 

működtetik. Kábítószer-kereskedelem, aminek bevételeit az esetek többségében 

politikai célok elérésére használják fel a szervezett bűnözők és a terrorszervezetek. 

Pénzmosás, az „elit” szakmája, hiszen komoly szakértelem, megfelelő infrastruktúra, 

ügyvédi irodák, számítógéprendszerek, távközlési eszközök kellenek 

hozzá. Törvényesen bejegyzett gazdasági tevékenységek, amelyek a megfelelő 

hátteret biztosítják a terrorszervezetek működéséhez. Foglalkozást biztosítanak a 

szervezet tagjainak. Okmányhamisítók, beszerzők és támogatók, akik a terroristák 

mozgásához szükséges iratokról gondoskodnak. A terrorizmus felhasználva a 

korszerű eszközöket, megtanult élni a média adta lehetőségekkel. Képesek kihasználni 

annak minden előnyét céljaik elérése érdekében, az iszlám világ támogatottságának 

megnyerésére. Véleményünk szerint a média a terrorizmus, a 

terrorcselekmények hatását megsokszorozza. Az egész világot behálózó kommunikációs 

eszközök az elkövetett merényletekkel egyidőben adnak hírt az 

eseményekről. Minden terrorcselekmény egybe hír is a világban. Ez azt jelenti, 

hogy a terroristák számára nem csak a pusztítás ténye, sikere a fontos, hanem 

annak társadalom-lélektani hatása is. A váratlan terrortámadást követően zavar, 

pánik keletkezik az emberek körében, amely a média számára szenzáció. A terrorista 

szervezetnek az elismertséghez rendkívül fontos az „eseményt követő 

nyilvánosság”, ebben a média kulcsszerepet tölt be. A demokrácia vívmánya a 

sajtószabadság. Bizonyos esetekben ez is a terroristákat segíti, mert növeli az 

emberekben a bizonytalanságot, a félelmet. 

Úgy gondoljuk, hogy a teljesség igénye nélkül sikerült bizonyítanunk: a 

terrorizmus hosszú ideig még a biztonságot veszélyeztető tényező lesz a vilá- 

58 David Veness: Terrorism and Counterterrorism: An International Perspective. In: Studies in 

Conflict and Terrorism, 2001/5. sz., 407–416. o. 

87


gon. Ennek alapján célszerű megvizsgálni, hogy a NATO tagállamai milyen 

stratégiát dolgoztak ki a terrorizmus elleni harcra. 59 

A Szövetség a terrorizmus elleni harccal kapcsolatban 2001. szeptember 

11. óta számos okmányt dolgozott ki, amelyeket felhasznált A NATO válságreagáló 

rendszer — Kézikönyv kidolgozásakor. 

A kézikönyv egy melléklete foglalkozik ezzel a kérdéssel, amelynek rövid 

tartalma a következő: 

A Szövetség a terrorista szervezetek tevékenységét három csoportba sorolja: 

1. Pszichológiai típusú fenyegetések, félelemkeltés és támadás. 

2. Támadások a tagállamok ellen. Ebben az esetben a célok kormányzati, 

vezetési, katonai, közlekedési, szórakoztató, sport és szimbólikus objektumok, 

intézmények lehetnek. A Szövetség különös jelentőséget tulajdonít 

a szimbólikus célok elleni támadásnak. 

3. A Szövetség és a nemzeti katonai erők létesítmények és szolgáltatások 

elleni támadás, a felelősségi körzeteken kívül. 

A terrorista szervezetek a támadások alkalmával a következő eszközöket használhatják: 

a) hagyományos anyagokat tartalmazó robbanóeszközök, kézifegyverek; 

b) házilag készített robbanóeszközök és fegyverek; 

c) vegyi és biológiai harcanyagok, valamint ezek felhasználásával készült 

robbanóeszközök és fegyverek; 

d) radiológiai anyagok, nukleáris reagensek, eszközök, fegyverek; 

e) számítógépes rendszerek elleni eszközök, programok (kiber támadás); 

f) az írott és elektronikus sajtó felhasználása. 

Az Észak-atlanti Tanács katonai stratégiát 60 dolgozott ki a terrorizmus elleni 

védelemre és harcra, amelynek lényege a következő: 

1. A terrorizmus elleni védelem egyik módja a könnyen sebezhető erők, 

eszközök, objektumok, intézmények védelme, amelyhez szükség esetén 

a fegyveres erő is felhasználható. Ugyanakkor ez a feladat elsősorban a 

biztonsági, közbiztonsági és rendőri szervezetekre hárul. 

2. A terrorizmus elleni közvetett tevékenységek, amelyek az általános biztonság 

meglétét, felügyeletét szolgálják, magukban foglalják a vezetési, 

logisztikai, mérnöki, orvosi, járványügyi, sugárzás elleni védelem és 

egyéb képességek meglétét, gyors alkalmazhatóságát. 

59 C-M 2001/63, NATO Crisis Response System Policy Guidelines. (A Kézikönyv eredeti formájában 

80-2/49/2003 számon, A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatalában található meg.) 

(AJP–01 (B) Szövetséges Összhaderőnemi Doktrína STANAG 2437) 

(Előadás a NATO SHAPE Oberammergau-i iskolájában 2004. február 2–6. között.) 

60 C-M 2001/63, NATO Crisis Response System Policy Guidelines. (A Kézikönyv eredeti formájában 

80-2/49/2003 számon, A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatalában található meg.) 

88


3. A terrorizmus elleni harc, támadó tevékenység, amely nemzetközi méretű, 

feltételezi a katonai erő részvételét is, elsősorban a különleges műveletek 

végrehajtására felkészített erőkét. 

Az Észak-atlanti Tanács a terrorizmus elleni harcban a Polgári Veszélyhelyzeti 

nemzetközi és nemzeti-, nem kormányzati szervezetek együttműködésére is 

számít. Különösen azokra, amelyek képességeik alapján alkalmasak a lakosság 

védelmére, az életek mentésére, a keletkezett károk következményeinek gyors 

felszámolására. Ennek érdekében Prágában döntés született arról, hogy a tömegpusztító 

fegyverek elleni védelem képességeit a tagállamoknak és a Szövetségnek 

teljeskörűen ki kell fejleszteni és folyamatosan fenn kell tartani. 

A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy a Szövetség milyen lehetséges 

tevékenységek végrehajtását javasolja a terrorizmus elleni harcban a tagállamoknak 

és az együttműködő országoknak. 

A NATO felelősségi körzetén belül, terrorizmus elleni védelem: 

A válságkezelő, válságreagáló rendszerek, szervezetek tevékenységének, 

folyamatos működtetése. 

Diplomáciai tevékenységek fokozása. 

A lakosság tájékoztatásához a média felhasználása. 

Az információs és pszichológiai műveletek beindítása és folyamatos működtetése. 

A felderítő és előrejelző rendszer folyamatos működtetése a különösen 

veszélyeztetett tagállamokban. 

Az életmentő rendszerek képességeinek folyamatos fenntartása. 

A tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedése elleni küzdelem 

fokozása. 

Valamennyi technikai védelmi rendszer (számítógépek, hírközlés) folyamatos 

működtetése, a sugár- és járványvédelem fokozása. 

A légi árú- és utasszállítás biztonságának szigorítása a biztonságos forgalom 

érdekében. 

A meglepés elleni védelem fokozása. 

A NATO felelősségi körzetén belül, terrorizmus elleni támadás: 

A különböző okmányokban előírt készültség fenntartása, elsősorban a különleges 

műveleti feladatokra felkészített erőknél. 

A terrorszervezetek, különleges események felderítésének fokozása, ezzel 

együtt a felderítésünk elleni védelem. 

A Szövetség azonnali készenlétű erői felkészültségének ellenőrzése, a tervek 

pontosítása, szükséges mértékű kiegészítése és a feladatok végrehajtása. 

A terrorcselekmények elleni védelem fokozásához szükséges biztonsági intézkedések 

szigorítása a fegyveres erőknél. 

89


Csökkenteni a tömegpusztító fegyverekkel végrehajtható-, és az általános 

terrorcselekmények végrehajtásának lehetőségét a tagállamok területén. 

Az együttműködést és a vezetést biztosító rendszerek védelme, folyamatos 

működésük biztosítása. 

A NATO felelősségi körzetén kívül, terrorizmus elleni védelem: 

A hírszerzés és a felderítés folyamatos végrehajtása, a felderítés elleni védelem 

megszigorítása. 

A telepített (műveletet végrehajtó) szárazföldi, tengeri, légi és logisztikai 

(humanitárius) erők fokozott védelme, tevékenységük végzésének biztosítása. 

A különböző béketámogató műveletekben tevékenykedő erőkkel a folyamatos 

összeköttetés biztosítása és fenntartása. 

Különböző intézkedések foganatosítása a terrorizmust, a terrorszervezeteket 

támogató országokkal szemben: 

a) politikai, diplomáciai, gazdasági, pénzügyi nyomásgyakorlás; 

b) szigorító intézkedések a külföldi csoportokkal szemben; 

c) a korábban kialakított kulturális, sport, tudományos kapcsolatok felfüggesztése; 

d) az utazási feltételek korábbi rendszerének felülvizsgálata, megszigorítása 

és megszüntetése; 

e) bizonyos személyek, csoportok kitoloncolása, honi állampolgárok hazaszállítása. 

A NATO felelősségi körzetén kívül, terrorizmus elleni támadás: 

Az erők folyamatos felkészítése, ha szükséges, gyakorlatok levezetése. 

Határozott és valós kapcsolattartás az együttműködőkkel. 

A különleges műveleti erők készenlétének fokozása, telepítése (bevetése), a 

feladat végrehajtása. 

Az információs és pszichológia műveletek végrehajtása. 

A támadást elfogadó országokkal és szervezetekkel történő együttműködés, 

elsősorban a saját erők védelme érdekében. 

Együttműködés a terrorizmus elleni harcra elkötelezett országokkal: 

A felderítés és a felderítési adatok cseréjének fokozása. Az adatok közös 

elemzése, értékelése. 

A terroristák, terrorszervezetek működésének megakadályozása, repülőterek, 

határátkelőhelyek ellenőrzésének szigorítása, a légtérellenőrzés fokozása, 

szigorítása. 

Logisztikai együttműködés fokozása az erők szállítása érdekében. 

Az erők felkészítése érdekében a képzés, kiképzés fokozása, gyakorlatok 

lefolytatása. 

A lehetőségek keretén belül adatok, információk cseréje a fegyveres erők, a 

különböző parancsnokságok között. 

90


A Polgári Veszélyhelyzeti nemzetközi szervezetek együttműködésének 

fokozása. 

Megakadályozni a terroristákat, terrorszervezeteket a korszerű eszközök, 

technológiák, felszerelések, adatok, információk megszerzésében. 

Az idézett részlet alapján megállapítható, hogy a Szövetség a terrorizmus 

elleni harcot a legfontosabb feladatai közé sorolta. Ennek érdekében kész 

együttműködni bármely szervezettel és állammal a világon. Az állam- és kormányfők 

Isztambulban megtartott csúcstalálkozóján a NATO újból megerősítette 

ezt a szándékát. Észak-Amerika és Európa közösen, határozottan lép fel a 

terrorizmus minden formája ellen bárhol a világon. 

BEFEJEZÉS 

A terrorizmus olyan veszély a világon, amely gyorsan alkalmazkodott a megváltozott 

biztonságpolitikai körülményekhez. Politikai céljai megvalósításához 

korszerű eszközöket használ. A terrorszervezetek tagjai jól felkészültek, kiképzettek, 

a terrorcselekményeket nagy valószínűséggel sikeresen hajtják végre. 61 

A terrorizmus elleni harcban megtanultuk, hogy a korábban alkalmazott 

módszerek, eljárások nem alkalmazhatók. Hiába pusztítunk el egy diktatúrát, 

foglaljuk el az ország területét, ha a lakosság nem fogadja el a „felszabadítást”. 

Gerillaháború kezdődik, a közösségek csatasorba állítják a nőket és a gyerekeket. 

Bármely nő és gyerek lehet öngyilkos merénylő, a férj vagy a szülő szándéka 

ellenére is. Másképpen, az önállóságra való törekvéssel szemben nem 

lehet fegyveres erőt alkalmazni, erőszakra erőszakkal válaszolni. 

A múlt század folyamán a harmadik világban és az iszlám világában a 

gyarmatosító hatalmak távozása után új államok tucatjai jöttek létre. Ugyanakkor 

ez a folyamat nem oldotta meg a problémákat, sőt számtalan új probléma 

keletkezett. Éhínség, járványok, szegénység, területi követelések és vallási 

ellentétek, hadurak elnyomása, polgárháborúk — hogy néhányat említsünk. A 

terroristák nem tettek le arról, hogy vegyi, biológiai, esetleg nukleáris tömegpusztító 

fegyvereket szerezzenek be. Így a fenyegetettség nagyobb, mint valaha, 

és annak jellege is megváltozott. Egyre több tanulmány olvasható bőrönd- 

és piszkos bombákról, amelyek több ezer embert képesek elpusztítani. Ez azt 

is jelenti, a terroristák képesek arra, hogy egy nemzetközi válság kialakulásának 

(meglétének) benyomását keltsék a közvéleményben. 

A terrorcselekmény bekövetkezésekor nem biztos, hogy helyes megoldás a 

közvéleményt manipulálni, teljes egészében korlátozni a média tevékenységét. 

Ez kizárja a közvéleménnyel, a lakossággal való együttműködés lehetőségét. 

61 Nagy László: Fókuszban a terrorizmus. Új Honvédségi Szemle, 2001/10. sz., 9. o. 

91


Véleményünk szerint, mindez csak arra jó, hogy a közvélemény akkor is kételkedjék, 

amikor a hatóság, a kormány igazat mond. A terrorizmus és az iszlám 

világa nem áll közvetlen és szoros összefüggésben, de a kettő között létezik 

kapcsolat — gondolatokat tudatosítani célszerű a világ közvéleményében, 

de nem minden iszlámhívő terrorista. Az elmúlt három évben a terrorizmus 

eddig soha nem tapasztalt népszerűségre tett szert, mint harci módszer. A félelemkeltésre 

alapozott taktikát korábban csak meghatározott helyzetekben alkalmazták, 

csak átmenetileg használták, hiszen az ártatlanok meggyilkolása a 

velük azonosulni tudók között is ellenszenvet váltott ki. A korábbi terrorszervezetekhez 

képest a mostaniak válogatás nélkül gyilkolnak. Az iskolásoknak, a 

munkába menő embereknek, a táncoló fiataloknak, a kórházban fekvő betegeknek 

vajmi kevés közük van a politikai követelések teljesítéséhez. A különböző 

videofilmek világában a halál látványa már nem elég borzalmas, így a 

test megcsonkítása, a fej levágása és az ehhez kapcsolódó szertartások lettek a 

„mindennapos cselekmények”. 

A terrorizmus elleni világméretű harc meglehetősen megosztott tevékenység, 

ugyanakkor összetett is, mert kiterjed a törvények és a biztonsági rendszabályok 

betartásától, a pénzügyi eszközök felhasználásán keresztül egészen a 

katonai beavatkozásig. A megosztottság azt is jelentheti, hogy a válságreagáló 

műveletekben tevékenykedő katonák és alegységek egyre gyakrabban kerülnek 

szembe a terrorcselekményekkel (esetleg ők a célpontok). 

A terrorizmus elleni harchoz azért van szükség új stratégiára, mert a hagyományos 

védelmi politika, a fegyveres küzdelem eddig alkalmazott módszerei 

és a fegyveres erő önmagában kevés a sikerhez. A békefenntartás, a humanitárius 

segítségnyújtás és a békeépítés feladataira kiképzett katonák nem képesek 

hatékonyan harcolni a terrorizmus ellen. A nemzetközi terrorizmus elleni 

harc további jellemzője lehet, hogy miközben a robbantások, gépeltérítések, 

öngyilkos merényletek kötik le a közvélemény figyelmét, azt is tudatosítani 

kell magunkban, hogy ezek a cselekmények a terrorizmus felszíni „látványos” 

jelenségei, az okok sokkal mélyebben keresendők a siker reményében. 

92 

MELLÉKLETEK 

1. sz. melléklet 

A terrorizmus és a terrorizmus elleni harc tudományos igényű 

vizsgálatának folyamata (elvi vázlat, szerkesztette: Szternák György)

X 


3-a 3-b 3-c I 

10-a 10-b 

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 

1-a 1-b 

1-c 

II 

XX 

Y 

9-a 9-b 

P G D BM H 

Forrás: NATO tudományos és speciális munkacsoportjának ülései (SAS 049) 2002. március– 

szeptember Brüsszel. 

Magyarázat: 

1 A terrorizmus ok-okozati összefüggéseinek feltárása. 

1-a Történelmi okok, példák és az azokból levont tapasztalatok 

összegzése. 

1-b Egyéb okok (politikai, gazdasági, vallási, etnikai, hatalmi stb.) elemzése. 

1-c Az ismert fogalmak összehasonlítása, új fogalom alkotása. 

2 A terrorista szervezetek, vezetőik, támogatóik vizsgálata. 

3 A terrorista szervezetek létrehozásának célja, szándékaik feltárása. 

3-a A terrorista szervezetek működése, „természetes” megnyilvánulásuk 

elemzése. 

3-b Nem „természetes” (öngyilkos) megnyilvánulások oka, azok elemzése. 

3-c Pszichológiai, szociológiai összetevők, vallási különbségek elemzése. 

4 A terrorista szervezetek, a vezetők és a szereplők egymáshoz való viszonya, 

ösztönző tényezők feltárása. 

5 Lehetőségek, képességek, rendelkezésre álló eszközök vizsgálata, következtetések. 

6 A terrorcselekmények végrehajtásának módszere és azok legfontosabb 

jellemzői. 

7 A terrorcselekmények végrehajtása és a szervezet céljai közötti összefüggések 

feltárása. 

X A TERRORIZMUS TERMÉSZETRAJZA, 

A TERRORIZMUS JELLEMZŐI. 

8 A legsebezhetőbb létesítmények, szervezetek, rendszerek, csoportok 

személyek körének behatárolása. 

93


9 A terrorizmus elleni harc (a megelőzés) lehetőségei (defenzív, offenzív 

módszerek). 

9-a Nem katonai (katonai jellegű) lépések vizsgálata. 

P politikai 

G gazdasági 

D diplomáciai 

9-b Katonai jellegű (rendvédelmi és más fegyveres szervezetek) lépések vizsgálata. 

BM Békeműveletek, válságmegelőző műveletek, válságreagáló műveletek. 

H Háború, a fegyveres küzdelem különleges formája, aszimmetrikus 

műveletek. 

XX A TERRORIZMUS ELLENI HARC LEHETŐSÉGÉNEK ELEMZÉSE. 

10 A terrorizmus elleni harc forgatókönyvei (lehetséges minták a korábbi 

tapasztalatok alapján) elkészítése. 

10-a Jogszabályok, törvények, embargók, a saját rendszerek védelme, az 

egységes fellépés lehetősége. 

10-b A rendelkezésre álló lehetőségek és képességek (a részt vevők és a 

feladatok). 

Y A TERRORIZMUS ELLENI KÜZDELEM 

11 A nemzetközi terrorizmus jövője. 

I A globalizáció hatása. 

II Az új, eszközök, az új technológiák, az új fegyverek adta lehetőségek 

kihasználása. 

94



A nem „természetes” (öngyilkos) terrorcselekmények megnyilvánulásának 

oka, azok elemzése 

A terrorcselekmények helyzeti oka: 

Más, sikeresen végrehajtott terrorista cselekmények. 

Az egyének, csoportok félelme, indulata a társadalmon belül. 

Vallási szokások, hagyományok. 

A csoport ráhatása az egyénre. 

A csoportnál, egyénnél meglévő fegyverek, robbanóanyagok. 

Ideológiai, vallási elkötelezettségek. 

Adatok az ellenségről, célpontról, és készenlét a feladat végrehajtására. 

A terrorcselekmények fenntartó oka: 

A terrorcselekmények végrehajtására történő nevelés. 

Speciális kiképzés az egyén korának megfelelően. 

A csoport ráhatása az egyénre. 

Korábbi terrorcselekmények áldozata a családban, csoportban. 

Az egyén félelme a csoporttól, a vallási hagyományoktól. 

Elnyomó erőszakos viszonyok a csoportban, a közösségben. 

A terrorcselekmények erősítő oka: 

Az egyén „nem megfelelő” kapcsolatai, neveltetése, körülményei. 

Pszichológiai sérülékenység, zavarok. 

Korábbi sikeres terrorcselekmények hatása az egyénre és a csoportra. 

Befolyásolt ismeretszerzés, nevelés. 

Az egyén félelme. 

Rossz gazdasági, egészségügyi és szociális körülmények. 

A rossz körülményekből való kiút lehetőségei. 

A terrorcselekmények egyéni oka: 

Egyéni és családi hajlam az agresszivitásra (genetikai körülmények). 

Háborús tapasztalatok, a sikerek szerepe a nevelésben, kiképzésben. 

Versengés a sikeres terrorcselekmény végrehajtására. 

A csoport anyagi és erkölcsi elismerése utáni vágy, a „hősszerep”. 

Törekvés a vezetői beosztásra a csoporton belül. 

A megélhetéshez szükséges források állandó hiánya. 

95


A 

Z 

O 

K 

O 

Z 

A 

T 

I 

T 

É 

N 

Y 

E 

Z 

Ő 

K 

E 

R 

Ő 

S 

S 

É 

G 

E 

M 

K 

A 

A terrorcselekményeket kiváltó okok közötti kapcsolat 

(Szerkesztette: Szternák György) 

X 

II 

O 

Magyarázat: 

I 

I 

X 

O 

Egyéni Erősítő Fenntartó 

Okozati tényezők 

X 

O 


Bekövetkezés % 

Ebben az esetben magas az egyéni kiváltó ok, az öngyilkosságra, a terrorcselekmény 

végrehajtására való hajlam. Korábbi sikeres cselekmények felhasználása 

a szokások és hagyományok rendszerében, a fiatalok nevelésében. A társadalmi 

berendezkedés olyan, hogy óriási a szakadék a gazdagok és a szegények 

között. Napjainkban a szegényeknek belátható időn belül esélyük sincs a 

felemelkedésre. A terrorszervezet ezt kihasználva, túl a vallás tanításának a 

folyamatos hangoztatásán, komoly pénzösszeget ígér az öngyilkos cselekmény 

végrehajtása esetén. Az erre való felkészítés érdekében minden nevelési, kiképzési 

„fórumot” felhasználnak. A sikeres terrorcselekmény végrehajtásával 

megvan a hátra maradt családjának a meggazdagodás lehetősége. Ezeknek a 

körülményeknek az együttes megléte eredményezheti a terrorcselekmény végrehajtásának 

magas valószínűségét. 

II 

Az egyéni kiváltó ok viszonylag alacsony, de a megszerzett tapasztalatok, a 

csoport ráhatása, a helyzeti körülmények és a fiatal korban elkezdett eredményes 

nevelés, kiképzés emelheti az egyéni ok nagyságát. Ugyanakkor, ha a 

96 

1.00 

0.75 

0.50 

0.25 

0.00


csoporton belül szervezési, vezetési hibák vannak (hatékony a megelőző, felderítő 

tevékenység), a terrorcselekmény végrehajtásának valószínűsége alacsony. 

Ebben az esetben eredményes lehet az is, ha a terrorizmus elleni harcban 

a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. Nemzetközi segítséggel megszüntetjük 

a szegénység okait, anyagilag elszigeteljük a terrorszervezetet stb. 

A = alacsony 

K = közepes 

M = magas 

97



A terrorcselekmények társadalmi és személyiség-lélektani hátterének elemzése 

(változat) 

a) Szereplők 1 A B Példa 

magányos terrorista 

2 A BCD EF 

tiltakozásul a globalizáció ellen 

b) Célok 1 A BCD E 

2 A BC 

3 A BCD E 

4 A BCD 

c) Eszközök 1 A B 

2 A BCD 

3 A 

4 A B 

5 A BC 

6 A BCD E 

7 A B 

d) Következmények 1 A BC 

2 A BCD 

e) Válaszok 1 A BCD EF 

2 A BC 

3 A 

4 A BCD 

meggyilkolja az ENSZ egyik vezető 

diplomatáját 

pisztolyt használ 

megrendül a szervezet munkája 

intenzív diplomáciai tárgyalások 

kezdődnek 

fellépés az előítéletek ellen 

(Forrás: Terrorizmus Today. Christopher C. Frank Cass Publishers, 2000.) 

98

Dr. Szternák György

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?