You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Közbeszerzési Értesítı

a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja

Tisztelt Olvasó!

KÉ 2009. évi 130. szám, 2009.11.02.

Tájékoztatjuk, hogy 2008. július 1-jét követıen a hiteles Közbeszerzési Értesítı

kiadványnak a teljes lapszámot tartalmazó, elektronikusan aláírt, pdf formátumú

dokumentum minısül, mely térítésmentesen elérhetı a Közbeszerzések Tanácsa

honlapján, a www.kozbeszerzes.hu címen. Az elektronikusan aláírt Közbeszerzési

Értesítık ellenırzésével kapcsolatosan ld. a honlap Technikai ajánlás menüpontját.
TARTALOM

Tanácsadó (A Közbeszerzések Tanácsa Közleménye a hivatalos közbeszerzési tanácsadók

névjegyzékében 2009. október 28-án bekövetkezett változásokról)

HIRDETMÉNYEK

Ajánlati felhívás

BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Budapest, V. Sütő u. 2. sz. alatti

Tourinform iroda felújítása - K. É. - 23496/2009)

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Készétel beszerzés általában napi háromszori

étkezés biztosítása érdekében - K. É. - 23329/2009)

Csongrád Megyei Önkormányzat Marosmenti Szociális Intézmény (élelmezési alapanyagok beszerzése -

K. É. - 22680/2009)

Debreceni Egyetem (EM-303, biztosítási szolgáltatás - K. É. - 22527/2009)

Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. (Higiéniás termékek beszerzése II. - K. É. - 22939/2009)

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Elektronikus ÁFA visszatérítési rendszer (ELEKÁFA)fejlesztése -

K. É. - 22236/2009)

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal („Elektronikus ÁFA visszatérítési rendszer (ELEKÁFA)

fejlesztése”, legfeljebb 515 embernap - K. É. - 23518/2009)

Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (élelmezési alapanyagok beszerzése - K. É. - 21911/2009)

Egyesített Szociális Intézmény (élelmiszerek: 2009-2010.,Tájékoztató a szerződéskötésről - K. É. -

23556/2009)

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szállítási szerződés - K. É. - 22371/2009)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ (PRHK)

hulladéklerakó-terének II. ütemű bővítéséhez kapcsolódó lebonyolítói feladatok ellátása (K669) - K. É.

- 22593/2009)

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (takarítás - K. É. - 22545/2009)

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (Az Intézet takarítási, ablaktisztítási szolgáltatása 2+3

évre. - K. É. - 22339/2009)

Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. (Simontornyai bőrgyár kármentesítése - K. É.

- 23269/2009)

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (Beruházási Hitel - K. É. - 22227/2009)

Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet (Gyógyszerek, infúziók beszerzése (SG-445) - K. É. -

22353/2009)

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (1 db Siemens gyártmányú Mevatron Priumus lineárus gyorsító

és Siemview terápiás szimulátor, valamint Chillet komplett vízhűtő rendszer karbantartása és

hibajavítása - K. É. - 22051/2009)

Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (Intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület vasúti

infrastruktúrájának kiépítése meglévő hálózatról területhatárig Fényeslitke - Komoró térségében - K.

É. - 22260/2009)
Somogy Megyei Önkormányzat Kaposi Mór Oktató Kórháza (Műszaki ellenőri és tervellenőri feladatok

ellátása - K. É. - 22889/2009)

Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (Számlavezetés és projekthitel nyújtása (rulirozó jellegű)

emeletráépítési, tetőtér-beépítési és felújítási feladatok finanszírozására - K. É. - 22295/2009)

Tájékoztató az eljárás eredményéről - egyes ágazatokban

Budapesti Közlekedési ZRt. (Faipari anyagok szállítása - K. É. - 23301/2009)

Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (távhővel ellátott lakások pályázati konstrukcióban megvalósuló

fűtéskorszerűsítési munkái - K. É. - 22462/2009)

Somló Volán Közlekedési Zrt. (17 + 1 db autóbusz beszerzése zártvégű pénzügyi lízing és bérlet útján -

K. É. - 22369/2009)

további információ, befejezetlen eljárás vagy korrigendum

Balatonfüred Város Önkormányzata (az Európai Unió Hivatalos Lapjához 2009. október 15-én,

KÉ-21875/2009 számmal feladott ajánlati felhívás módosítása - K. É. - 23272/2009)

Kecskeméti Főiskola (Felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges

infrastrukturális és informatikai fejlesztések (TIOP-1.3.1/07/2)" projekt megvalósításához műszerek,

gépek, berendezések szállítása tárgyú ajánlati felhívás módosítása - K. É. - 23426/2009)

Helyesbítés

Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (az Európai Unió Hivatalos lapjához, KÉ-22404/2009 számon,

2009.október 14-én megküldött korrigendum helyesbítése - K. É. - 23389/2009)

az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása

Battonya Város Önkormányzata (Egészségügyi intézmény épületének felújítása - K. É. - 22233/2009)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférésinnovatív

intézményekben c.(TÁMOP-3.1-4.)projekt keretében sztámítástechnikai, elektronikai és

egyéb kis értékű tárgyi eszközök beszerzése - K. É. - 22326/2009)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (műszaki ellenőri feladatok ellátása Békéscsaba

közigazgatási területén - K. É. - 22938/2009)

Bihartorda Község Önkormányzata (óvoda felújítása és akadálymentesítése - K. É. - 22688/2009)

Borsodnádasdi Városi Önkormányzat (Pedagógus továbbképzés, szaktanácsadói tevékenység ellátása

a kompetencia alapú oktatás bevezetésére Borsodnádasdon - K. É. - 21775/2009)

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata (Bősárkány- Tervezés - K. É. - 22761/2009)

Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata (Budapest Főváros VII. kerület parkolás

üzemeltetés - K. É. - 23929/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Kerületi Városrendezési és Építési

Szabályzat elkészítése - K. É. - 22405/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Játszótéri eszközök beszerzése és

kihelyezése - K. É. - 22412/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - 3 db személygépjármű beszerzése a BRFK X.

kerületi Rendőrkapitánysága részére - K. É. - 22415/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Budapest X. kerület közigazgatási területén

lakossági bejelentésre elvégzendő kültéri munkák - K. É. - 22416/2009)
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Bp. X. kerület Tavas u. – Bányató u.

kereszteződés körforgalmi csomópont építése - K. É. - 22417/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Budapest Főváros X. kerület Kőbánya

pincerendszerének 2009. évi pince-veszélyelhárítási munkái - K. É. - 22418/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (AF - Budapest Főváros X. kerület Kőbányai

Önkormányzat egységes vagyon- és felelősségbiztosítása - K. É. - 22420/2009)

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata (két középfokú intézmény gyermekétkeztetésének

ellátása és az ételhulladék elszállítása - K. É. - 22116/2009)

Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság (A Budapesti Műszaki Főiskola

Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar részére műszerezett mikrokeménységmérő

beszerzése - K. É. - 22682/2009)

Csákánydoroszló Község Önkormányzata (4 tantermes általános iskola felújítása - K. É. - 22215/2009)

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (őrzés-védelmi szolgáltatások 2009-2010. - K. É. -

19601/2009)

Erdőtarcsa Község Önkormányzata (Erdőtarcsa Község települési szilárd hulladékának

összegyűjtésére és ártalmatlanításra történő elszállítására kötendő közszolgáltatási szerződés. - K.

É. - 21709/2009)

Esztár Község Önkormányzata (Esztár község kisbusz beszerzése - K. É. - 21856/2009)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (Nagynyomású mosóberendezések beszerzése K702 - K. É. -

22579/2009)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (HUHA K1 és K2 kazán túlhevítő csőblokkok cseréje (K700) - K. É. -

22751/2009)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (kazáncső (15M03 minőségű) beszerzése (K699) - K. É. - 22929/2009)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (K698 Technikai Nátrium-hidroxid (47%-os oldat) beszerzése - K. É. -

23040/2009)

Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete DARVASTÓ (Autóbusz beszerzése - K. É. - 23103/2009)

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Élelmiszer-alapanyagok beszerzése 12 hónapra - K. É. -

22408/2009)

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza (ESWL- módszerrel testen kívüli elektromágneses

lökéshullámmal végzett vesekőzúzó egészségügyi szolgáltatás biztosítása a szükséges kezelő és

kiszolgáló személyzettel berendezéssel anyagokkal - K. É. - 21991/2009)

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza (neonatológiai ügyelet ellátása - K. É. - 22058/2009)

Gara Község Önkormányzata (Garán óvoda és álalános iskola átalakítása - K. É. - 21902/2009)

Gyula Város Önkormányzata (hulladéklerakó rekultiáviós munkák megvalósítása - K. É. - 21904/2009)

Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona (élelmiszerek szállítása 2009. - K. É. - 22607/2009)

Heves Város Önkormányzata (Különféle építési munkák, Heves Város - K. É. - 23338/2009)

Hollóháza Község Önkormányzata (Közmunkaprogramhoz kapcsolódó munkagépek beszerzése

Hollóháza Község Önkormányzata részére - K. É. - 23758/2009)

Ikervár Község Önkormányzata (TÁMOP-3.1.4.-08/2.-2008-0011 pályázat - akkreditált pedagógus

továbbképzések tartása és közoktatási szaktanácsadói feladatok ellátása - K. É. - 21676/2009)
Karancsalja Község Önkormányzata (Bekötőút tervezési és kiviteli munkái Karancsalján - K. É. -

22202/2009)

Kisbágyon Községi Önkormányzat (Kisbágyon Község települési szilárd hulladékának összegyűjtése,

és elszállítása. - K. É. - 21716/2009)

Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (KEMOH Tiszk - Nyilvánosság biztosítási

szolgáltatás nyújtása - K. É. - 22447/2009)

Körösladány Város Önkormányzata (Vasút utca I. ütem és Esze Tamás utca II.ütem közutak kiépítése -

K. É. - 22932/2009)

Letenye Város Önkormányzata (hatékony közfoglalkoztatás megteremtése a térségben projekt

eszközbeszerzése - K. É. - 23294/2009)

Lukács Sándor Szakközép-, Szakiskola és Kollégium (Esztergagépek beszerzése - K. É. - 22147/2009)

Mártély Község Önkormányzata (Külterületi út burkolatfelújítása - K. É. - 22413/2009)

MÁV Magyar Államvasutak Zrt. (vágó és csiszolóanyagok 2009. december 2011. május közötti

időszakra - K. É. - 22318/2009)

Mihálygerge Község Önkormányzata (járdaszakaszok felújítása az országos közút mellett - K. É. -

22245/2009)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Védőnői szoftverek beszerzése - K. É. - 23190/2009)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Orvosi műszerek beszerzése - K. É. - 23200/2009)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Gerinc-egér beszerzése - K. É. - 23235/2009)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (Számítástechnikai eszközök és szoftverek beszerzése

iskolai védőnők részére - K. É. - 23248/2009)

Miskolci Családsegítő Központ (Étel kihordása szociális ellátottak részére - K. É. - 23067/2009)

Múcsony Nagyközség Önkormányzata (iskola belső festése, burkolása - K. É. - 22107/2009)

Nagyrécse Község Önkormányzata (Petőfi S. utca burkolat felújítása - K. É. - 21895/2009)

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Szolgáltatási szerződés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

Zrt. dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi alap- és kiegészítő egészségügyi ellátására, valamint

járóbeteg-szakellátására - K. É. - 22749/2009)

Országos Rendőr-főkapitányság (Szarvasi Rendőrkapitányság épületének homlokzati nyílászáróinak

cseréje - K. É. - 20845/2009)

PRO Kultúra Sopron Nonprofit Kft. (Biztonsági őrzés és portaszolgálat - K. É. - 22962/2009)

Püspökladány Város Önkormányzata (ÉAOP-4.1.3/A-1008-0033 - szociális alapszolgáltatások és

gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése - építési munkák - K. É. - 22005/2009)

Püspökladány Város Önkormányzata (városközpont rehabilitációhoz tervező kiválasztása - K. É. -

22516/2009)

Rátka Község Önkormányzata (Széchenyi tér és a Fenyves utca külterületi szakaszának felújítása - K.

É. - 21612/2009)

Sajószentpéter Város Önkormányzata (Művelődési és Sportközponr és Városi Könyvtár intézmény

művelődési központi részének korszerűsítésének engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítése

- K. É. - 22597/2009)

Sajóvelezd Község Önkormányzata (polgármesteri hivatal energiatakarékos felújítása és a

napköziotthonos óvoda komplex akadálymentesítése - K. É. - 22009/2009)
Sárospatak Város Önkormányzata (Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Időskorúak

Gondozóháza komplex akadálymentesítése - K. É. - 22123/2009)

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata (Iskola és óvoda épület kivitelezési munkái - K. É. -

21101/2009)

Somogy Megyei Önkormányzat (Oktatási és szociális intézményekhez kapcsolódó építési beruházások

Somogy megyében. - K. É. - 21955/2009)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szeged

Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatási-nevelési intézményeiben megvalósuló

TÁMOP-3.1.4.-08/2-2009-0076 azonosító számú projekt keretében - K. É. - 22766/2009)

Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye (kommunális hulladékgyűjtő jármű beszerzése -

K. É. - 22381/2009)

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata (AF- Szigetszentmiklós Város Önkormányzata kezelésében

lévő épületekben felújítási munkák elvégzése - K. É. - 22618/2009)

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Hirdetési felület beszerzése, valamint internetes potrál

gondozása - K. É. - 22479/2009)

Táborfalva Község Önkormányzata (Művelődési Ház felújítása, és pihenő park kialakítása - K. É. -

23930/2009)

Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata (komplex infrastruktúrális fejlesztés ajánlatkérő községben -

K. É. - 21435/2009)

Tarnazsadány Községi Önkormányzat (anyag és eszközbeszerzés - K. É. - 22219/2009)

Tiszalök Város Önkormányzata (oktatási innováció fejlesztés megvalósítása Tiszalökön, a teljes

pedagógiai vertikumra - K. É. - 23288/2009)

Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás (kertészeti eszközök beszerzése - K. É. - 22566/2009)

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)

Alba Volán Autóbuszközlekedési Zrt. (Közforgalmú autóbuszjáratok közlekedésének ellenőrzése évi

mintegy 30.000 óra+30%- teljesítménnyel, minimum 14 fővel - K. É. - 12796/2009)

Nemzeti Hírközlési Hatóság (A Digitális Átálláshoz kapcsolódó országos piacfelmérés lebonyolítása -

K. É. - 10584/2009)

Tájékoztató az eljárás eredményéről (8-as minta)

Dévaványa Város Önkormányzata (Ványai Ambrus Általános Iskola felújítása és akadálymentesítése

kivitelezéshez - K. É. - 12868/2009)

Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőint (SZI-56 gépjárművek

beszerzése (7 db) - K. É. - 10957/2009)

Kenderes Város Önkormányzata (élelmiszer-alapanyagok beszerzése ajánlatkérő költségvetési szervei

számára - K. É. - 11017/2009)

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség (Takarítási szolgáltatás ellátása - K. É. - 10872/2009)

tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)

Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Oktatási Intézet (Éttermi szolgáltatás nyújtása az APEH Oktatási

Központban - K. É. - 23056/2009)

Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. (Meddő CH kutaknál (15 db) végzendő kútfej

szerelési és nyomásmentesítési munkák - K. É. - 24085/2009)
Barcs Város Önkormányzata (Barcs Város Önkormányzata számára az „Integrált kis-és mikrotérségi

oktatási hálózatok, és központjainak fejlesztése" megnevezésű projekt (DDOP 3.1.2/2F ) keretében

projektmenedzsmenti feladatok ellátása - K. É. - 13126/2009)

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata (Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat

Gazdasági Intézmény ellátási körébe tartozó intézmények részére tisztító- és takarítószerek

beszerzése - K. É. - 17716/2009)

Budapest Főváros Önkormányzata (1-es villamos Fehérvári útig történő meghosszabbítása

tervdokumentációinak elkészítése - K. É. - 14693/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (Budapest X. kerület területén földutak szilárd

burkolattal történő ellátása - K. É. - 23485/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (játszótéri eszközök karbantartása - K. É. -

23502/2009)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat (Budapest, X. kerület, Balkán u. - Somfa u. -

Ceglédi út - Fogadó u. - Somfa köz csomópont átépítése - K. É. - 23505/2009)

Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébet Önkormányzata (Tájékoztató az eljárás eredményéről-

Integrációs koncepció - K. É. - 23664/2009)

Debreceni Egyetem (EM-284., I. sz. kollégium átalakítása - K. É. - 15473/2009)

DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. (KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXII. - K. É. -

23690/2009)

DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. (KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXIII. - K. É. -

23862/2009)

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (Érdi emeltszintű kistérségi járóbeteg–szakellátó központ

kialakítása - K. É. - 17710/2009)

Fővárosi Csatornázási Művek ZRt. (Észak-pesti Szennyvíztisztító telep iszapkondicionáló rendszer

átalakítása - K. É. - 22533/2009)

Fővárosi Csatornázási Művek ZRt. (Beton beszerzése - K. É. - 22830/2009)

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (Az Intézet coronária stent, nyomásmérő vezetődrót és

intraaortikus ballonpumpa katéter igényének biztosítása - K. É. - 23249/2009)

Győrság Község Önkormányzata (Az infrastruktúrális feltételrendszer fejlesztése a pannonhalmi

kistérségi közösségi közlekedésben - K. É. - 19274/2009)

Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség (KEOP-7.2.4.0.-2008-0013 számú projekt

előkészítési szakaszában (1. forduló) előírt PR, tájékoztatási és a nyilvánosság biztosítását szolgáló

egyéb kötelező tájékoztatási feladatok ellátása - K. É. - 23660/2009)

Kaba Város Önkormányzata (Tájékoztató kivitelező kiválasztásáról - K. É. - 23342/2009)

Kisunyom Község Önkormányzata (Kisunyom, Dózsa György u. burkolat-megerősítése - K. É. -

23772/2009)

Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Személyügyi (KSZK SZSZI

régiós irodáiba kinevezett munkatársainak felkészítéséhez szükséges szállás biztosítása - K. É. -

12866/2009)

Község Önkormányzata Gyöngyöspata (egészségház felújítása - K. É. - 24072/2009)

Kunszentmiklós Város Önkormányzata (Közszolgáltató kiválasztása települési szilárd hulladékkezelési

közszolgáltatás ellátására. - K. É. - 19203/2009)
Magyar Közút Nonprofit Zrt. (Lakott területen belüli kisköltségű forgalomtechnikai beavatkozások

tervezése - K. É. - 22848/2009)

Magyar Nemzeti Bank (Matlab licencek beszerzése - K. É. - 21461/2009)

Magyar Nemzeti Bank (Az MNB többcímletes G&D BPS 1120 SB típusú bankjegyfeldolgozó

rendszereinek karbantartása (KBE/0097/2009) - K. É. - 22587/2009)

Magyar Nemzeti Bank (Az MNB részére időbélyeg szolgáltatással kapcsolatos tevékenység biztosítása

- K. É. - 23962/2009)

MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (NIP rendszer WEB-es kialakítású

menetrend kezelő funkció upgrade (2009-0050) - AREVA - K. É. - 23989/2009)

Mezőcsáti kistérségi Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft. (Mezőcsáti Kistérségi Járóbeteg Szakellátó

Központ kivitelezése - K. É. - 22925/2009)

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán - K.

É. - 15785/2009)

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Hegyeshalmi és rajkai határátkelőhely akadálymentesítés

tanulmánytervének elkészítése - K. É. - 22184/2009)

Nyáregyháza Község Önkormányzata (Napsugár Óvoda és Nyáry Pál Általános és Alapfokú

Művészetoktatási Intézmények kompetencia alapú oktatás implementációjára szóló oktatási

képzések lebonyolítása, mentorálás, szaktanácsadás - K. É. - 15472/2009)

Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. (gázolaj beszerzése - K. É. - 23694/2009)

Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP ZORP tűzfal rendszereinek fejlesztése, licencbővítése és

supportja - K. É. - 23881/2009)

Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (Az „Intermodális közforgalmú ipari logisztikai terület kialakítása

Fényeslitke-Komoró térségében” tárgyú ÉAOP1.1.1/C-2009-0002 azonosító számú kiemelt projekt

nyilvánosság biztosítása tevékenység megvalósítása - K. É. - 24110/2009)

Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft. (Rendelő épület teljes körű kivitelezése - Sarkad

tájékoztató - K. É. - 22615/2009)

Szákszend Község Önkormányzata (Szákszend község oktatási-nevelési intézményeiben, valamint

szociális és felnőtt közétkezés biztosítása érdekében készétel beszerzése - K. É. - 19123/2009)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Kálvária sugárút 2. homlokzatainak felújítása - K.

É. - 23142/2009)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Somogyi u. 20. homlokzatainak felújítása - K. É. -

23143/2009)

Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önk. Társulás („Székesfehérvár

Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) szennyvíz-csatorna hálózatok bővítése”

tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0006 azonosító számú projekttel kapcsolatos pénzügyi tanácsadás és a

projekt könyvvizsgálata. - K. É. - 23134/2009)

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szekszárd - TEUT - K. É. - 22964/2009)

Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulás (A Rumi Rajki István ÁMK óvodája és iskolája épületének

akadálymentes felújítása, bővítése - K. É. - 23771/2009)

Tiszakeszi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezete (Tiszakeszi GAMESZ élelmezési

alapanyagok beszerzése - K. É. - 23762/2009)

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (Műszerkalibrációs labor és vízsebességmérő

hitelesítési csatorna kialakítása. - K. É. - 19707/2009)
tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)

Telki Község Önkormányzata (Telki közigazgatási területén lévő Barka utcai útépítés - K. É. -

23970/2009)

hirdetmény visszavonása, módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (KÉ-20799/2009 számú AF módosítása - A Budapest, I. ker.

Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő Döbrentei u. 15. műemlék épület felújítási munkái - K. É. -

23503/2009)

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (KÉ-20791/2009 számú AF módosítása - A Budapest, I. ker.

Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő Iskola u. 12. műemlék épület felújítási munkái. - K. É. -

23504/2009)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (a Közbeszerzési Értesítő 2009. október 14-ei.,

120.számában KÉ-20839/2009 számon megjelent egyszerű eljárás módosítása - K. É. - 24373/2009)

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat (Győr-Szentiván Kertváros és Gönyű között kerékpárút

tervezés - K. É. - 24400/2009)

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ (Vadazonosítók beszerzése - tárgyú közbeszerzési

eljárás ajánlattételi felhívásának visszavonása - K. É. - 24255/2009)

Remeteszőlős Község Önkormányzata (A községi gyűjtőút (Patak sétány) Madár és Pisztráng utcai

szakaszának felújítása a központi csomópont és a települések közötti közlekedést biztosító 11104. sz.

út elérhetőségének biztosítására - K. É. - 23725/2009)

Helyesbítés

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára (a Közbeszerzési Értesítő 2009.

október 12-i, 119. számában, KÉ-21722/2009 számon megjelent tájékoztató helyesbítése - K. É. -

23730/2009)

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Hajdúhadház Város Önkormányzata (Hajduhadház, Béke utja rehabilitásciója az 1+910 és a 2+665 km

szelvények között - K. É. - 23813/2009)

Közbeszerzések Tanácsa (a Közbeszerzési Értesítő elektronikus megjelentetésével kapcsolatban

szükséges mindazon anyagok adatainak rögzítése az ajánlatkérő által biztosított adatfelvivő

alkalmazás segítségével, amelyek nem az ajánlatkérő informatikai rendszereiben keletkeznek - K. É. -

24287/2009)

Lajosmizse Város Önkormányzati Intézményeinek Gazdasági Szervezete (5 éves határozott időre

szóló szállítási szerződés élelmiszerek beszerzésére (szállítási szerződés nettó keretértékeinek

módosítása) - K. É. - 23717/2009)

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Épület felújítás és személyfelvonó szállítás - K. É. -

19228/2009)

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Szajol (kiz.) – Debrecen (bez) vasútvonalszakasz átépítéséhez

szükséges kiviteli és tender tervek - K. É. - 14162/2009)

tájékoztató a szerződés módosításáról

Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. (kerékpárút építése Pécs-Orfű-Abaliget közötti

nyomvonalon - K. É. - 23653/2009)

Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata (Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község

úthálózatának javítása. - K. É. - 22992/2009)

Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat (Wunderland Óvoda energetikai korszerűsítése - K. É. -

23498/2009)
Tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (kórházi használatú gépek, berendezések beszerzése:

1 db 3D/4D-s vizsgálatokra alkalmas Color Doppler ultrahang készülék szülészeti-nőgyógyászati

vizsgálatokra - K. É. - 7590/2009)

Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébet Önkormányzata (Ady Endre Általános Iskola komplex

felújítása - K. É. - 23961/2009)

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata (Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Nagy Imre

Általános Művelődési Központ infrastrukrturális fejlesztése és épület felújítása - K. É. - 22259/2009)

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata (Kölcsönszerződés kedvezményes kamatozású

forinthitelhez a Sikeres Magyarországért Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében,

részteljesítés - K. É. - 22855/2009)

Magyar Nemzeti Bank (Tájékoztató a szerződés részteljesítéséről 2 évet követően - Inforex - K. É. -

22063/2009)

NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (Egy darab integrált vállalatirányítási és erdőgazdálkodási

informatikai rendszer, valamint hozzá integráltan, 71 darab erdőgazdálkodási mobil eszköz és

szoftver, 2 db egyéb eszköz, kapcsolódó szolgáltatások. - K. É. - 21839/2009)

Országos Vérellátó Szolgálat (5/OVSZ/2007. "TSCD vágópenge" tájékoztató a szerződés

részteljesítéséről - K. É. - 23967/2009)

tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Komárom Város Önkormányzata (Komárom, Madách Imre utcai ltp. ivóvíz és szennyvízcsatornahálózat

kivitelezése - K. É. - 24046/2009)

Országos Idegennyelvű Könyvtár (Alapozás jet-grouting eljárással történő megerősítése - K. É. -

23877/2009)

Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata (Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község

úthálózatának javítása. - K. É. - 23004/2009)
A Közbeszerzések Tanácsa Közleménye

a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe 2009. október 28-án

felvett újabb tanácsadóról, továbbá a korábban felvett tanácsadók adataiban

bekövetkezett változásokról, a névjegyzékbe való bejegyzésüket megújító

tanácsadókról és a névjegyzékről törlésre került tanácsadóról

A Közbeszerzések Tanácsa a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a

továbbiakban: Kbt.) 379. §-a (2) bekezdésének ec) pontja értelmében vezeti és közzéteszi a

hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékét.

A Kbt. 382. §-ának (6) bekezdése szerint a hivatalos közbeszerzési tanácsadó attól az

időponttól válik jogosulttá a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység folytatására,

amely időponttal a névjegyzékbe bejegyzést nyert. Ezen időpont a Kbt. 380. §-a (3)

bekezdésének e) pontja, valamint ugyanezen szakasz (4) bekezdésének c) pontja alapján a

hivatalos közbeszerzési tanácsadó adatai között feltüntetésre kerül.

A Kbt. 383. §-ának (6) bekezdése szerint a névjegyzékbe történő bejegyzés hatálya annak

megtörténtétől számított három évig tart. A névjegyzékbe történő felvétel megújítható.

A Kbt. 380. §-ának (6) bekezdésére tekintettel a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett

névjegyzékben a hivatalos közbeszerzési tanácsadók által ellátott azon feladatok is

feltüntetésre kerülnek, amelyek elvégzéséről szóló dokumentummal a tanácsadók

közbeszerzési gyakorlatukat igazolták, illetőleg amelyeket a névjegyzékbe vételt követően a

Kbt. 380. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint bejelentettek és igazoltak.

Az „ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve:” pontban azon hivatalos közbeszerzési tanácsadók

vonatkozásában, akik nem kizárólag a munkáltató ajánlatkérő részére végeznek hivatalos

közbeszerzési tanácsadói tevékenységet, az ajánlatkérő megnevezése csak akkor kerül

feltüntetésre, ha azt a tanácsadó kéri. [Az ezen pontra vonatkozó információkat ugyanis

kötelezően az egy (munkáltató) ajánlatkérő részére tanácsadói tevékenységet végző hivatalos

közbeszerzési tanácsadóknak kell megadniuk.]

Tájékoztatásul jelezzük, hogy a névjegyzékbe felvett hivatalos közbeszerzési tanácsadók

névjegyzékbe történő bejegyzésük időpontja szerinti sorrendben találhatók meg a

névjegyzékben.

A névjegyzékre újonnan felkerült hivatalos közbeszerzési tanácsadók adatait a Tanács

az alábbiakban teszi közzé:

1.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási sorszáma:
849.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elnevezése:

H-TENDER Befektetési Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet székhelye:

8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 2.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási száma:

Cg. 20-06-038374

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elérhetőségi címe:

8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 2.

Tel.: 06-93-536-546, 06-30-993-9882

Fax.: 06-93-536-545

e-mail: htender@t-online.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

időpontja:

2009. október 28.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

érvényessége:

2012. október 28.

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet vonatkozásában a Kbt. 11. §-a (2)

bekezdésének b) pontjában meghatározott személy, illetőleg személyek adatai:

1. A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy nyilvántartási sorszáma: -

a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy neve:

Horváth Gyula

azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió,

tervpályázat

a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

üzemgazdász
a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy elérhetőségi címe:

8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 2.

Tel.: 06-93-536-546, 06-30-993-9882

Fax.: 06-93-536-545

e-mail: htender@t-online.hu

a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. §-ának (1) és (2)

bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: nem

A hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe korábban bejegyzett tanácsadók

adatai – változás-bejelentés következtében – az alábbiak szerint módosulnak:

1.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

576.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Dr. Leel-Őssy Diána

azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

jogász

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

1131 Budapest, Madarász V. u. 13-15. D/23.

Tel.: 06-70-450-5404

Fax.: 06-1-877-7323

e-mail: kozbeszerzesek@citromail.hu, leelossy@citromail.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2007. május 16.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének érvényessége:

2010. május 16.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: nem

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.
2.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

651.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Dr. Darányi József Tibor

azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió,

tervpályázat

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

határőrtiszt és általános gépész üzemmérnök,

jogász

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

6400 Kiskunhalas, Molnár u. 2/a

Tel.: 06-77-425-036, 06-20-363-0193

Fax.: 06-77-425-036

e-mail: dr.daranyijozsef@tvnetwork.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2008. február 1.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének érvényessége:

2011. február 1.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: igen

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.

A hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe történő felvételüket megújító

tanácsadók adatait a Tanács az alábbiakban teszi közzé:

1.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

496.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Juhász Anna
azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

kereskedelmi üzemgazdász,

közgazdász

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

1163 Budapest, Bányai Elemér u. 4.

Tel.: 06-1-403-0025, 06-30-371-4704

Fax.: 06-1-403-0025

e-mail: comecon1@gmail.com

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2006. október 6.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének érvényessége:

2012. október 6.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: nem

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.

2.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási sorszáma:

508.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elnevezése:

MVM ERBE ENERGETIKA Mérnökiroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet székhelye:

1117 Budapest, Budafoki út 95.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási száma:

Cg. 01-10-045821

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elérhetőségi címe:

1117 Budapest, Budafoki út 95.

Tel.: 06-1-382-4700, 06-1-204-4217, 06-1-382-4738

Fax.: 06-1-204-4198, 06-1-382-4800, 06-1-382-4835

e-mail: antal.vavrik@erbe.hu, tibor.vizhanyo@erbe.hu
a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

időpontja:

2006. november 14.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

érvényessége:

2012. november 14.

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet vonatkozásában a Kbt. 11. §-a (2)

bekezdésének b) pontjában meghatározott személy, illetőleg személyek adatai:

1. A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy nyilvántartási sorszáma: -

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy neve:

Vizhányó Tibor Zoltán

Azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

villamos üzemmérnök

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy elérhetőségi címe:

1117 Budapest, Budafoki út 95.

Tel.: 06-1-382-4738, 06-30-982-6982

Fax.: 06-1-204-4198, 06-1-382-4835

e-mail: tibor.vizhanyo@erbe.hu

a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. §-ának (1) és (2)

bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: nem

3.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási sorszáma:

509.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elnevezése:

Hajdu Ügyvédi Iroda

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet székhelye:

1016 Budapest, Gellérthegy u. 14. II. em. 2.
a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet nyilvántartási száma:

Budapesti Ügyvédi Kamara: 1501.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet elérhetőségi címe:

1016 Budapest, Gellérthegy u. 14. II. em. 2.

Tel.: 06-1-783-8364, 06-30-397-9899

Fax.: 06-1-318-4032

e-mail: zoltan.hajdu@jogilag.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

időpontja:

2006. november 14.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet névjegyzékbe történő bejegyzésének

érvényessége:

2012. november 14.

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó szervezet vonatkozásában a Kbt. 11. §-a (2)

bekezdésének b) pontjában meghatározott személy, illetőleg személyek adatai:

1. A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy nyilvántartási sorszáma: -

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy neve:

Dr. Hajdu Zoltán

Azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió,

tervpályázat

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

jogász,

közgazdasági szakokleveles jogász

A Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy elérhetőségi címe:

1016 Budapest, Gellérthegy u. 14. II. em. 2.

Tel.: 06-1-783-8364, 06-30-397-9899

Fax.: 06-1-318-4032

e-mail: zoltan.hajdu@jogilag.hu
a Kbt. 11. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő

személy jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. §-ának (1) és (2)

bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: igen

4.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

510.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Dr. Kovács Péter Balázs

azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió,

tervpályázat

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

jogász

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

1087 Budapest, Százados út 29-31/B

Tel.: 06-30-279-2902

Fax.: 06-1-784-9904

e-mail: info.kozbesz@yahoo.com

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2006. november 14.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének érvényessége:

2012. november 14.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: nem

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.

5.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

515.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Dr. Perczel Zsófia
azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

építési koncesszió,

szolgáltatási koncesszió

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

jogász

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

8080 Bodmér, Vasvári Pál u. 36/A

Tel.: 06-20-916-1254

Fax.: 06-22-582-037

e-mail: perczel@bodmernet.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2006. november 27.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének érvényessége:

2012. november 27.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: igen

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.

A hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe bejegyzett hivatalos közbeszerzési

tanácsadó névjegyzékről történő törlése:

1.)

A hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyilvántartási sorszáma:

494.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó neve:

Dr. Bodnár Beáta

azon beszerzési tárgyak köre, amelyekkel kapcsolatban hivatalos közbeszerzési

tanácsadást vállal:

árubeszerzés,

szolgáltatás-megrendelés,

építési beruházás,

tervpályázat

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó felsőfokú végzettsége, illetőleg végzettségei:

jogász
a hivatalos közbeszerzési tanácsadó elérhetőségi címe:

5540 Szarvas, Lehel u. 3-5. I. em. 2.

Tel.: 06-20-338-4242

Fax.: 06-66-215-496

e-mail: drbodnar@szarvasnet.hu

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó névjegyzékbe történő bejegyzésének időpontja:

2006. október 6.

a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogosult-e az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény

5. §-ának (1) és (2) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására: igen

ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési

tanácsadó esetén az ajánlatkérő neve: -.
BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Korlátolt

Felelősségű Társaság ajánlati felhívása (23496/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Postai cím: Március 15. tér 7. sz. 1/4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1056

Ország: HU

Címzett: Szabó Andrea

Telefon: 06-1-328-40-80

E-mail: szabo@budapestinfo.hu

Fax: 06-1-266-74-77

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.budapestinfo.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók

is) a következő címen szerezhetők be:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

xKözjogi szervezet

Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet

Egyéb

(nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezetvédelem

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

xSzabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb

(nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? igen

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest, V. Sütő u. 2. sz. alatti Tourinform iroda felújítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy

szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) Építési beruházás x
Kivitelezés x

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

Magyarország,Budapest,V.Sütő u.2.

NUTS-kód HU101

b) Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c) Szolgáltatásmegrendelés

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőineklétszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

vagy hónap(ok)ban:

Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak

számokkal):

Becsült érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés Budapest, V. Sütő u. 2. sz. alatti Tourinform iroda felújítására.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak:

II.1.7)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.1.8) Részekre történő ajánlattétel

(a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány

használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.9)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve)
Vállalkozási szerződés keretében építési szerződés a Budapest, V. Sütő u. 2. sz. alatti Tourinform iroda

teljeskörű felújítása a tervek, műszaki leírások, jegyzékek és a vonatkozó műszaki előírások alapján a

kivitelezési munkák elvégzésére.

1.Portál jelenlegi szerkezetének felújítása

2.Üzlettér, padló, fal és mennyezet felületeinek felújítása

3.Gyenge és erősáramú hálózat felújítása

4.Világítás korszerűsítése

5.Hűtő-fűtő rendszer korszerűsítése

6.Pult rendszer cseréje

7.Akadálymentesítés

8.Új shop és pénzváltó kialakítása

9.Beltéri reklámberendezések gyártása

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 30.000.000

Pénznem: HUF

VAGY:

és között

Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

vagy:

és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY: kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

befejezés 2010/02/28 (nap/hó/év)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozófeltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Jótállási kötelezettség időtartama az ajánlat szerint.

Jóteljesítési biztosíték a műszaki átadás - átvételi eljárás befejezését követő 60. napig összege a nettó

ajánlati ár 5 %-a.

Jótállási biztosíték 1 éves időtartamra a nettó ajánlati ár 2 %-a.

Késedelmi kötbér mértéke naponta a nettó ajánlati ár 0,5%-a, a késedelmi kötbér összegének felső határa a

nettó ajánlati ár 7%-a

Hibás teljesítési kötbér felső határa a nettó ajánlati ár 7%-a

Meghiúsulási kötbér a nettó ajánlati ár 7%-a

A biztosítékok a Kbt. 53. § (6) bekezdés b) pontja szerinti módokon (Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pontja

szerinti módok, vagy pénzügyi visszatartás) nyújthatóak.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre

Vállalkozó a részletes ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint (a nettó ajánlati ár 50%-át elérő)

részszámla és végszámla benyújtására jogosult. A beruházás pénzügyi fedezetét részben Európai Uniós

pályázati finanszírozás biztosítja, a beruházás finanszírozásának módját és feltételeit az Ajánlatkérő és

a Pro Régió Nonprofit Kft. között fennálló Támogatási Szerződés határozza meg. A számlák kifizetési

határideje a Kbt. 305.§ (3) bekezdésének megfelelően a szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő

számlák alapján 60 nap. A kifizetést részben a Magyar Államkincstár folyósítja. Ajánlatkérő előleget nem

fizet.

A számlák/részszámlák benyújtásánál és kifizetésénél 2009. január 01-től az adózás rendjéről szóló 2003.

évi XCII. törvény 36/A.§ rendelkezéseit mind a vállalkozó, mind az alvállalkozó esetében alkalmazni kell.

III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott

esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)
Vonatkozónak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? nem (adott esetben)

Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok),

ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet Ajánlattevő, Közös ajánlatot benyújtó, 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetve Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezet, akinek esetében a Kbt. 60. § (1)

bekezdésben, a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban és a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban

felsorolt kizáró okok fennállnak.

Nem lehet 10%-nál nem nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akinek esetében a Kbt. 60. §

(1) bekezdésében és a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában felsorolt kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód:

Az Ajánlattevőnek, Közös ajánlatot benyújtónak, a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak, illetve a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek az ajánlatban a Kbt. 63. §

rendelkezése szerint írásban kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés és a 61. § (1)

bekezdés a)-d) pontjainak hatálya alá.

A közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlatot benyújtó Ajánlattevő, Közös Ajánlatot benyújtó, a 10%-nál

nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, illetve a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás

szervezet az eredményhirdetést követő 8 napon belül köteles a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja alapján

igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés és a 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjainak hatálya alá,

amennyiben azt ajánlatában még nem igazolta.

Az Ajánlattevőnek, illetve a Közös Ajánlatot benyújtónak a közbeszerzés értékének 10 %-át nem meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső ilyen alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlatot benyújtónak és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak csatolnia kell.

a) az ajánlattételi határidőtől számított 30 napnál nem régebbi pénzintézeti nyilatkozatot a következő

tartalommal:

- mióta vezeti a bankszámlát,

- a bankszámlán van-e, volt-e a kiállítását megelőző egy évben lejárt fizetési kötelezettség, ha igen, akkor

mikor, milyen és mennyi ideig.

b) a számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolóját az előző három, lezárt üzleti évre vonatkozóan.

(Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont)

c) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot az elmúlt 3 évben (2006. - 2008.) a nettó

árbevételének és a magasépítési tevékenységéből származó nettó árbevételük összegéről. Amennyiben a

vállalkozás rendelkezik könyvvizsgálóval akkor a nyilatkozatot a könyvvizsgáló ellenjegyzésével kell ellátni.

d) pénzintézet nyilatkozatot a szabad felhasználású és még lekötetlen hitelkeret rendelkezésre

állásáról, vagy ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozó nyilatkozatát a rendelkezésükre álló likvid (M1)

pénzeszközökről.

A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot

is be kell nyújtania. Ebben az esetben kötelező azt is igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások a szerződés teljesítésének időtartama alatt is rendelkezésre állnak. A Kbt. 65. § (3) bekezdés

szerinti erőforrás szervezet esetében a Kbt. 4. § 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Alkalmatlan az ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó – külön-külön–,

a)ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata szerint bármelyik pénzforgalmi bankszámláján a

nyilatkozattételt megelőző 1 éven belül lejárt fizetési kötelezettsége (sorbanállás) volt.

b)ha a mérleg szerinti eredménye az előző három lezárt üzleti év közül legalább kettőben negatív.

c)Alkalmatlan az ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen az elmúlt 3 évben (2006. - 2008.) összesen elért

- nettó árbevételük összege kevesebb, mint 50 millió Ft.

- magasépítési tevékenységéből származó nettó árbevételük összege kevesebb, mint 30 millió Ft.

d)ha nem rendelkeznek min. 30.000.000, Ft értékű szabad felhasználású és még lekötetlen

hitelkerettel,vagy ilyen összegű likvid (M1) pénzeszköz nem áll rendelkezésükre.

A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdés szerinti szervezet erőforrásai is

igénybe vehetők.
III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlatot benyújtónak és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak nyilatkozniuk kell

a)a 2007. január 01-től az ajánlati felhívás közzétételéig eltelt időszakban a magasépítési tevékenységre

vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciáikról, azok bemutatásával, azok adatainak megadásával

(ellenszolgáltatás mértéke, a feladat leírása, teljesítés helye, a szerződő partner megnevezése) a teljesítésre

vonatkozó referencia levelek eredeti, vagy másolati példányának becsatolásával, melyben a megrendelő

nyilatkozik a megkötött szerződés(ek) tárgyáról, mennyiségéről, valamint a szerződés(ek) teljesítéséről.

b) A teljesítésbe bevonni kívánt vezetőről, szakemberekről, megnevezésükkel, névjegyzékbe való

bejegyzésükről szóló hatályos határozatok vagy igazolások, szakmai önéletrajzuk, a közreműködésre

vonatkozó szándéknyilatkozataik csatolásával

c) a rendelkezésre álló tehergépjármű műszaki adatairól és a rendelkezésre állás jogcíméről

d) a teljesítésben részt vevő – rendelkezésre álló - szakemberek létszámadatairól végzettség, illetve

képzettség szerinti bontásban

A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot

is be kell nyújtania. Ebben az esetben kötelező azt is igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások a szerződés teljesítésének időtartama alatt is rendelkezésre állnak. A Kbt. 65. § (3) bekezdés

szerinti erőforrás szervezet esetében a Kbt. 4. § 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Alkalmatlan az ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen

a) nem rendelkeznek a 2007. január 01-től az ajánlati felhívás közzétételéig eltelt időszakban összesen

legalább min. nettó 30 millió HUF értékű magasépítési tevékenységre vonatkozó szerződésszerűen

teljesített referenciával,

b) ha nem rendelkeznek min 1 fő legalább középfokú végzettségű és min 3 éves szakmai gyakorlattal

rendelkező vezetővel és további min 1 fő min 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező MV-Ép/AM

jogosultságú- névjegyzékben szereplő Felelős Műszaki Vezetővel,

c) ha nem rendelkeznek min 1 db min 2 tonna teherbírású tehergépjárművel.

d) ha nem rendelkeznek a szerződés teljesítéséhez min 5 fő min alapfokú végzettségű dolgozóval az

alábbiak szerint:

- 1 fő villanyszerelő

- 1 fő szobafestő- mázoló

- 1 fő burkoló

- 1 fő vízvezeték szerelő

- 1 fő kőműves

A műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására a 65.§ (3) bekezdés szerinti szervezet erőforrásai is

igénybe vehetők.

III.2.4)

Fenntartott szerződések (adott esetben) nem

A szerződés védett műhelyek számára fenntartott

A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

III.3.2)

A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét

és képzettségét?

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:

Tárgyalásos

Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése?

Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk

rovatban kell megadni

Gyorsított tárgyalásos
A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása:

Versenypárbeszéd

IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és

tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén)

Létszám

VAGY: minimum

és, adott esetben, maximum

A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

IV.1.3) Az ajálattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos

eljárás, versenypárbeszéd)

Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó

megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát?

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xaz alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra

bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni)

a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetőben

meghatározott szempontok

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár 85

Korábbi teljesítés időtartama (max. 15 nap) 10

Jótállás időtartama (min 12 hónap – max 36 hónap) 5

IV.2.2)

Elektronikus árverést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árverésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) KBE/002/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében)

beszerzésének feltételei

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/10 (nap/hó/év)

Időpont: 09.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 125.000,

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

átutalással a 10300002-20130776-00003285 számú bankszámlára történő befizetéssel. Az ajánlati

dokumentáció ára nettó 100.000, HUF + Áfa

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő

Dátum: 2009/12/10 (nap/hó/év)
Időpont: 09.00

IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert) (m eghívásos és

tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén )

Dátum: (nap/hó/év)

IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén)

-ig (nap/hó/év)

VAGY hónap(ok)ban:

vagy nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/10 (nap/hó/év )

Időpont: 09.00

Hely (adott esetben): az I.1.pontban meghatározott címen

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen

Az ajánlatok bontásánál a Kbt. 80. § (2) bekezdés rendelkezése értelmében részt vehet az ajánlatkérő, az

ajánlattevők, az általuk meghívott személyek, valamint – a Kbt. 80. § (2) pontja alapján – a közreműködő

szervezet (Pro Régió Nonprofit Kft) képviselői, valamint az EU Közbeszerzési Koordinációs és

Szabályossági Egység (EKKE) képviselői.

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

VI.2)

a szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

Jelen közbeszerzési eljárás az Európai Uniós Alapokból finanszírozott „Budapest Szíve Program –

Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem” projekttel kapcsolatos, melynek száma KMOP—5.2.2/

A-2008-0002

VI.3) További információk (adott esetben)

1.Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlásra biztosít lehetőséget. Ennek megfelelően Ajánlatkérő lehetőséget

biztosít a kizáró okokkal, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások és nyilatkozatok, illetőleg a felhívásban

vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok – az ajánlat tartalmát nem

érintő - utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamint egyéb az ajánlattal kapcsolatos formai

hiányosságok pótlására. Ajánlatkérő szükség szerint több alkalommal is elrendelhet hiánypótlást, de egy

hiányossággal kapcsolatban hiánypótlás csak egy alkalommal rendelhető el.

2.Az ajánlati dokumentáció Ajánlatkérőtől való megvásárlása a közbeszerzési eljárásban való részvétel

feltétele. Közös ajánlatot benyújtóknak elég egy dokumentáció megvásárlása. Az ajánlati dokumentáció

beszerezhető a felhívás közzétételének napjától az ajánlattételi határidőig. Vagyis 2009. december 09-ig

hétfőtől csütörtökig 9.00 órától -15.00 óráig, péntekenként 09.00 órától – 13.00 óráig, illetve 2009. december

10-én 08.00 órától 09.00 óráig. A dokumentáció átvehető előzetes telefonos egyeztetés alapján a IV.3.3.

pontban megjelölt összeg befizetéséről szóló igazolás egyidejű bemutatásával az I.1.pontban meghatározott

címen. Amennyiben a dokumentáció megküldését kérik ajánlatkérő a Kbt. 54.§(4) bekezdése szerint jár el.

3.A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56.§. (1)-(5) bekezdéseiben valamint a dokumentációban

foglaltak az irányadók.

A konzultáció megtartására helyszíni bejárás keretében kerül sor. A helyszíni bejárás helye és időpontja:

2009. november 12–én 09.00 óra. A helyszíni bejárás találkozási helye: Budapest, V. Sütő u. 2.

4.A közbeszerzési eljárás eredményhirdetési időpontja 2009. december 16-án 10.00 óra. Helye: I.1. pont

szerinti cím.

5.A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009. december 31. 10.00 óra

6.Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, 4 példányban (1 eredeti, "eredeti" megjelöléssel, 3 „másolat”) magyar

nyelven kell benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem magyar nyelven kiállított igazolásokat,

nyilatkozatokat magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi

szöveget: „Vállalkozási szerződés Tourinform iroda felújítási munkákra.- 2009. december 10-én 09.00 óra

előtt felbontani tilos."

7.Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az oldalszámokat

is tartalmazó tartalomjegyzékkel és – az ajánlatot, illetve a mellékelt nyilatkozatok, valamint egyéb
iratok szöveget, adatot tartalmazó oldalait - folyamatos oldalszámozással kell ellátni. Az ajánlat eredeti

példányának minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért nyilatkozatokat és

egyéb mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan határozza meg a

felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

8.Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

9.Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy amennyiben több ajánlattevő

közösen nyújt be ajánlatott, a szerződés teljesítésére való alkalmassá minősítéshez a pénzügyi, gazdasági

és a műszaki, szakmai alkalmassági követelményeket a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) és b) pontja kivételével

együttesen teljesíthetik.

10.A Minősített ajánlattevőknek a Kbt. 13. § (3) bekezdésben valamint a 14. § (1) bekezdésében foglaltak

figyelembevételével kell a kizáró okok fenn nem állást igazolniuk. Ajánlatkérő felhívja a minősített

ajánlattevők figyelmét a pénzügyi-gazdasági, valamint a műszaki-szakmai alkalmasság vonatkozásában

a Kbt. 13.§ figyelembe vételére, továbbá ajánlatkérő felhívja a minősített ajánlattevő figyelmét, hogy jelen

felhívás a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági feltételeket a Kbt. 12.§ (2) bekezdése alapján

meghatározott minősítési szempontokhoz képest - tekintettel a projekt komplexitására, bonyolultságára és a

teljesítési határidő hosszára - szigorúbban határozza meg.

11.Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a),b) és c) pontjaiban és (3)

bekezdésében foglaltakra vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban.)

12.Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

13.Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók vonatkozásában is csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának eredeti példányát

vagy másolatát.

14.Ajánlatkérő az ajánlattevő számára előírja, hogy tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre,

az akadály-mentesítésre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan

kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.

Ajánlatkérő a dokumentációban adja meg azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét

(elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia

kell arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette e a teljesítés helyén a munkavállalók védelmére, a

munkafeltételekre és az akadálymentesítésre vonatkozó hatályos előírásokat. Érvényes ajánlat csak ezen

előírások figyelembevételére vonatkozó nyilatkozattal nyújtható be.

15. Nyertes Ajánlattevő kizárólagos felelősséggel tartozik dolgozói, alvállalkozói jogszerű

munkaviszonyának és munkavégzésének ellenőrzéséért és biztosításáért.

16.Az ajánlattevő és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az ajánlat

elkészítésének és benyújtásának költségeit maga viseli és azt ajánlatkérő semmilyen formában nem téríti

meg.

17.Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás nyertesével vagy annak visszalépése esetén a következő

legkedvezőbb ajánlattevőnek minősített személlyel köti meg a szerződést, ha ezt a személyt az eredmény

kihirdetésekor megjelölte.

18. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

Ajánlatkérő az egyszerű másolatban (ami az 1952 évi III. törvény 196. §-ban meghatározottaknak

megfelelően elkészített fénymásolat) benyújtható igazolásokkal kapcsolatban előírja az ”eredetivel

megegyező” szöveg feltüntetését, az igazoló aláírásával és az alábbi toldattal: „A hamis igazolás büntetőjogi

következményekkel jár”. Az eredeti, illetve hiteles másolati példányban benyújtott igazolásokon külön

megjegyzést nem kell szerepeltetni.

19.Az ajánlatban kötelező a jelen projektre kidolgozott projekttervet, az organizációs tervet és a műszaki

ütemtervet csatolni minimálisan az alábbi tartalommal:

-az Ajánlattevő által vállalt teljesítési határidő igazolása a felhasznált erőforrásokkal (legalább sávos

ütemterv, a kritikus út jelölésével, az egyes munkarészeknek a szakmai szabályok/előírásoknak megfelelő

sorrendjével, munkavégzési helyek számával)

-a tervezett anyagszállítás ütemenkénti bontásban;

-a bontott és a beépítendő anyagok ideiglenes tárolási területei;

-az ideiglenes létesítmények (iroda-, raktár konténerek, mobil WC-k) elhelyezése;

-projekt – szervezeti ábra, a koordinációért felelős személy(ek) és az ajánlatban megnevezett Felelős

Műszaki Vezetők megjelölésével;

-A kivitelezés teljes időtartama alatt az akadálymentes közlekedést biztosítása.

-Munkaterület állandó őrzésének biztosítása.

20.Az ajánlatban kötelező csatolni a kivitelezés során a jelen projektre kidolgozott, a környezet védelme,

a veszélyes hulladék kezelése, valamint a munkahelyi egészség és munkavédelem érdekében kidolgozott
tervet és az alkalmazni kívánt intézkedéseknek az részletes ismertetését. A terveknek meg kell felelnie a

hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. A tervek szerinti intézkedéseket a kivitelezés során szükség szerint

az Ajánlatkérővel egyetértésben aktualizálni kell.

21.Az elbírálás szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása. Ponttartomány: 0-100ig

kerül sor pontok kiosztására. A legjobb ajánlat mindegyik részszempontban a maximális 100 pontot

kapja, a többi ajánlat az ajánlattételi dokumentációban meghatározott képlet alapján a legjobb ajánlathoz

történő arányosítással kap pontot. Abban az esetben, ha a pontozásos értékelés során valamely ajánlat

tartalmi eleme negatív pontszámot kapna, akkor a negatív szám helyett 0 pont kerül megállapításra. Az 1.

bírálati részszempontban a legkisebb tartalmi elem, míg a 2. és 3. bírálati részszempontban a legnagyobb

a legkedvezőbb az ajánlatkérő számára. Valamely bírálati részszempontban azonos legkedvezőbb tartalmi

elemek esetén azok az ajánlatok, amelyekben az azonos legkedvezőbb tartalmi elem megtalálható

egyformán a maximális pontot kapják az érintett bírálati részszempontban. A 3. bírálati részszempontban

a minimális értéket el nem érő ajánlat érvénytelen, míg a 2. és 3. bírálati részszempontban a maximális

értéknél nagyobb ajánlat érvényes, de a pontozásos értékelés során csak a maximális érték kerül

figyelembevételre. Ajánlatkérő a 2. és 3. bírálati részszempontokban nem korlátozza az ajánlattétel

szabadságát, csupán az üzleti érdekeinek megfelelő minimális értéktől a gazdaságilag még finanszírozható

szintig tartó lehetséges tartalmi elemeket határozta meg a pontozásos értékelés során figyelembe vehető

tartamat.

22.Az értékelés alapján az ajánlatoknak az egyes bírálati részszempontokban a tényleges pontszáma

az egyes bírálati részszempontokban a meghatározott pontszámnak az adott bírálati részszemponthoz

tartozó súlyszámmal megszorzott összege a súlyozott pontszám. Az értékelés alapján az ajánlatoknak az

összpontszáma az egyes bírálati részszempontokban az előzőek szerint megállapított súlyozott pontok

összege.

23.Ajánlatkérő a jelen felhívás elektronikus úton, külön jogszabályban meghatározott módon való

megküldésére tekintettel határozta meg az ajánlattételi határidőt.

VI.4) Jogorvoslati eljárás

VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU - Magyarország

Telefon: 36-1-336-77-77

E-mail: kozbesz@axelero.hu

Fax: 36-1-336-77-79

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

A Kbt. 323.§ (2) bekezdésének megfelelően.

VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU - Magyarország

Telefon: 36-1-336-77-47

E-mail: kozbesz@axelero.hu

Fax: 36-1-336-77-99

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu
VI.5)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (nap/hó/év)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre

és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerezhetők

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat ajánlati felhívása (23329/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat

Postai cím: Városház tér 18-20.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1195

Ország: HU

Címzett: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Jogi Iroda - közbeszerzés Kiss Margit

Telefon: 06-1-347-4578

E-mail: kozbeszerzes@kispest.hu; kissmargit@hivatal.kispest.hu

Fax: 06-1-347-4977

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kispest.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók

is) a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

xRegionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet

Egyéb

(nevezze meg):

xÁltalános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezetvédelem

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb

(nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Készétel beszerzés általában napi háromszori étkezés biztosítása érdekében.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy

szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) Építési beruházás

Kivitelezés
Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b) Árubeszerzés x

Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Budapest XIX. kerület közigazgatási területén a dokumentáció V.5) pontjában

meghatározott 6 (hat) kiszállítási cím

NUTS-kód HU101

c) Szolgáltatásmegrendelés

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőineklétszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

vagy hónap(ok)ban:

Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak

számokkal):

Becsült érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés általában napi háromszori étkezés biztosítása érdekében készétel beszerzésére

beleértve diétás és táplálék-allergiás készételek előállítását és szállítását is a Budapest Főváros XIX. ker.

Kispest Önkormányzat Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat telephelyei és a Kispesti Családsegítő

Szolgálat és Gyermekjóléti Központ intézményhálózat telephelyén, valamint az ételhulladék naponkénti

elszállítása.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15894200-3

További tárgyak:

II.1.7)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.1.8) Részekre történő ajánlattétel

(a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány

használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.9)
Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve)

Étkeztetés, azaz készételek előállítása és szállítása, beleértve diétás és táplálék-allergiás készételek

előállítását és szállítását badellákban is a Budapest Főváros XIX. ker. Segítő Kéz Kispesti Gondozó

Szolgálat telephelyeire, (Gondozási Központok, ÉNO, V. sz. Gondozási Központba működő Gondozó Ház),

valamint az ételhulladék naponkénti elszállítása.

1./ Reggeli: kb. 7.100 adag/év (nappali ellátás, Gondozóház), Várható szállítási nap: 365.

2./ Ebéd: kb. 106.000 adag/év, ebből hétvégi ebéd kb. 11.000 adag/év., Várható szállítási nap: 365.nap

ebből: - intézményben fogyasztva (nappali ellátás): kb. 37.000 adag/év (badellás), várható szállítási nap:

252.nap

- ellátott saját maga viszi el: kb. 8.000 adag/év (badellás, és/vagy fóliázott tálcás), várható szállítási nap:

252.nap

- gondozott részére házhozszállítással: kb. 61.000 adag/év (ételhordó és/vagy fóliázott tálcás), várható

szállítási nap: 365.nap

3./ Vacsora: kb. 3.500 adag/év (V.sz. Gondozási Központban működő Gondozó Házban badellás), várható

szállítási nap: 365.nap

Az V. sz. Gondozási Központban működő Gondozóházban folyamatos az ellátás, azért a hét minden napján

van reggeli, ebéd, vacsora.(365 nap)

Az étkeztetés formái:

- Reggeli: összemért badellás a telephelyekre szállítva

- Ebéd:

- Telephelyeken fogyasztott: összemért badellás a telephelyekre szállítva, a helyi tálalásról intézményünk

gondoskodik

- Ellátott saját maga viszi el: összemért badellás és/vagy fóliázott tálcás a Gondozási Központokba szállítva,

a helyi tálalásról intézményünk gondoskodik

- Gondozott részére házhoz szállítással:

Ételhordóba és/vagy fóliázott tálcás kiszerelésbe kiadagolva a nyertes pályázó tálaló konyháján,

kiszállításáról intézményünk gondoskodik. Az ételhordókról intézményünk gondoskodik, azok utólagos

mosogatása, fertőtlenítése a nyertes pályázó feladata.

- Hétvégi ebéd:

Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ:

Éves várható adagmennyiség:

- Tízórai: kb 3.400 adag/év

- Ebéd: kb. kb 2.400 adag/év

- Hétvégi ebéd: kb. 980 adag/év

- Uzsonna: kb. 3.400 adag/év

Étkezés formái:

Összemért badellás, hétvégi ebéd badellás és/vagy fóliázott tálcás a Gyermekjóléti Központ címére

szállítva, a helyi tálalásról a Gyermekjóléti Központ gondoskodik.

A megadott mennyiségtől az adott heti megrendelések során + 20 %-os eltérés lehetséges.

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

vagy:

és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)
II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

befejezés 2011/12/31 (nap/hó/év)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozófeltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Ajánlatkérő szerződést biztosító mellék-kötelezettségként késedelmi kötbért, meghiúsulási kötbért és

minőségi kötbért köt ki az ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem biztosít.

A leszállított készételek ellenértékét, az ajánlatkérő havonta az igazolt teljesítést követően kiállított számla

ellenében, átutalással egyenlíti ki a Kbt. 305. § alapján a teljesítéstől számított 30 napon belül a 2003.

évi XCII Tv. 36/A. §. előírásainak megfelelően. A számlához heti bontású jegyzéket kell csatolni, melynek

tartalmaznia kell intézményenként külön-külön a hetente, az érintett intézményekre lebontott kiszállított áru

mennyiségét. Az ajánlatkérő kedvezőbb fizetési feltételt elfogad.

III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott

esetben)

Nem követelmény, de közös részvételre jelentkezőknek a közös részvételi jelentkezésről és

együttműködésről szándéknyilatkozatot kell csatolniuk a részvételi jelentkezéshez a dokumentációban előír

tartalommal.

III.1.4)

Vonatkozónak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? nem (adott esetben)

Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok),

ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1./Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, vagy alvállalkozó, illetve a Kbt. 4. § 3/d pont szerinti szervezet, aki a

Kbt. 60. § (1) bekezdésének a-i) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

2. Az eljárásban a Kbt. 61. § (1) bekezdés d-e) pontja szerinti kizáró okok fenn nem állását ajánlattevővel,

valamennyi alvállalkozóval és az erőforrást nyújtó szervezettel, a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-c) pontja,

valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok fenn nem állását pedig ajánlattevővel, 10 % feletti

alvállalkozókkal és az erőforrást nyújtó szervezettel szemben Ajánlatkérő vizsgálja.

2./ Ajánlattevőnek és a - 71. § (1) bekezdésének b) és c) pontja, valamint (5) bekezdése szerinti esetben

- a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának,

továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 63. § a)pontja szerint az ajánlatban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdésének

hatálya hatálya alá.

A Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárólag a nyertes ajánlattevő nyertessége esetén az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (4) bekezdés szerinti esetben a következő ajánlatot

tevő a Kbt. 63. § (2) - (6) bekezdés szerinti igazolásokat benyújthatja.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának külön-külön kell csatolnia az ajánlathoz:

1./A Kbt. 66.§ (1) bek. a) pont szerinti ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű

valamennyi pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat/ok az alábbi tartalommal:

-számlaszám megjelölése,

-mióta vezetik a bankszámlát

-volt-e a folyószámlán sorban állás az ajánlattételi határidőt megelőző egy évben?

2./A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont alapján az elmúlt három (2006., 2007., 2008.) pénzügyileg lezárt év

számviteli jogszabályok szerinti beszámolói másolatban

3./A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pont szerint az előző három év (2006., 2007., 2008.) a közbeszerzés

tárgyának (közétkeztetés) forgalmáról szóló nyilatkozat benyújtandó;

Ajánlattevő csatolja az ajánlathoz az

4./Érvényes, a közbeszerzés tárgyára vonatkozó felelősségbiztosítás fennállásának igazolását a biztosító

által kiállított ajánlattételi határidőt megelőző 90 napnál nem régebbi igazolás eredetiben vagy hiteles

másolatban;
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója alkalmatlan,

-ha az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű valamennyi pénzügyi intézménytől

származó nyilatkozat/ok alapján folyószámláján az ajánlattételi határidőt meglőző egy évben sorban álló tétel

volt.

-ha a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján az elmúlt három pénzügyileg lezárt üzleti évek

bármelyikében az adózás előtti eredménye kisebb, mint nulla.

-az előző három év bármelyikében (2006, 2007, 2008) a jelen közbeszerzés tárgyára (közétkez-tetés)

vonatkozó éves forgalma (nettó árbevétele) nem éri el évente a nettó 50 millió Ft-ot

Az ajánlattevő alkalmatlan,ha

-nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, legalább 50 millió Ft/év összegű és

káreseményenként min. 10 millió Ft nagyságú biztosító által kiállított ajánlattételi határidőt megelőző 90

napnál nem régebbi felelősségbiztosítással.

Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevők alkalmasságát ajánlatkérő a Kbt. 69. § (5) bekez-dése szerint

vizsgálja.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek és a közbeszerzési értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania eredetiben, vagy egyszerű

másolatban:

1./Az elmúlt 3 év vonatkozásában a beszerzés tárgyával azonos árubeszerzéseinek ismertetése a Kbt. 68.

§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, legalább a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerinti

tartalommal.

2./A Kbt. 67. § (1) bekezdés c) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg

vezetőknek a megnevezé-sével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe,

különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek. Csatolandó a teljesítésbe bevonni

kívánt szakemberek, illetve a vezetők szakmai önéletrajza, illetve a képzettséget, végzettséget igazoló

dokumentumok eredetben vagy hiteles másolatban.

3./A Kbt. 67. § (1) bekezdés b) pontja alapján a műszaki-technikai felszereltségének, a minőség

biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetőleg vizsgálati eszközeinek leírásával és a meglétét igazoló

dokumentumok ismertetése (a megszerzésről szóló bizonylat, vagy a tárgyi eszköz nyilvántartása), a

készételek szállítására alkalmazott gépjármű szakhatósági engedélye eredetben vagy hiteles másolatban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozója együttesen:

- ha az elmúlt 3 év vonatkozásában (2006. - 2008.) összesen nem rendelkezik legalább 1 db, minimum 1

000 fős létszámra vonatkozó, napi legalább háromszori étkezést biztosító, legalább 2 évig folyamatosan

teljesített, készétel szállítására vonatkozó referenciával.

- ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:

— legalább 2 fő szakács képzettségű, legalább 3 év közétkeztetési gyakorlattal rendelkező szakemberrel,

— legalább 1 fő, dietetikusi képzettségű szakembert,

— legalább 1 fő élelmezésvezető (vendéglátóipari szakközépiskolai érettségi bizonyítvánnyal vagy ezzel

egyenértékű, illetőleg magasabb szakirányú végzettséggel rendelkező szakember) aki legalább 3 éves

közétkeztetésben szerzett szakmai tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik.

- ha nem legalább két db, a készételek szállítását végző, az előírt szakhatósági engedéllyel rendelkező

szállítójárművel.

Alkalmatlan az ajánlattevő és illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója külön – külön

- ha nem rendelkezik a vendéglátás és közétkeztetés keretében történő élelmiszer-előállítás és forgalmazás

feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelő,

saját élelmiszerbiztonsági rendszerrel (HACCP),

III.2.4)

Fenntartott szerződések (adott esetben) nem

A szerződés védett műhelyek számára fenntartott

A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

III.3.2)
A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét

és képzettségét?

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:

Tárgyalásos

Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése?

Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk

rovatban kell megadni

Gyorsított tárgyalásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása:

Versenypárbeszéd

IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és

tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén)

Létszám

VAGY: minimum

és, adott esetben, maximum

A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

IV.1.3) Az ajálattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos

eljárás, versenypárbeszéd)

Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó

megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát?

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xaz alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra

bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni)

a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetőben

meghatározott szempontok

Szempont Súlyszám

Reggeli (badellás) egy fő/napra vonatkozó nettó

ajánlati ára (Ft.):

Ebéd (telephelyek címére badellában kiszállítva)

nappali ellátás keretében helyben fogyasztva egy fő/

napra vonatkozó nettó ajánlati ára (Ft.):

Ebéd (fóliázott tálcás) saját elviteles étkezési forma

egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati ára (Ft.):

Ebéd (fóliázott tálcás) egy fő/napra vonatkozó nettó

ajánlati ára (Ft.):

Ebéd (ételhordós) nyertes pályázó tálaló konyháján

kimérve egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati ára

(Ft.):

Vacsora (badellás) egy fő/napra vonatkozó nettó

ajánlati ára (Ft.):

Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

tízórai egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati ára (Ft.):

Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

ebéd egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati ára (Ft.):

Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

hétvégi ebéd (badellás) egy fő/napra vonatkozó nettó

ajánlati ára (Ft.):

100

100

100

100

100

100

100

100

100
Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ 100

hétvégi ebéd (fóliázott tálcás) egy fő/napra vonatkozó

nettó ajánlati ára (Ft.):

Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

uzsonna egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati ára

(Ft.):

Amennyiben fóliázott tálcás ebéd kerül kiszállításra 10

nyertes pályázó vállalja-e, hogy a környezetvédelem

érdekében a használt műanyag hulladék szelektív

elszállítását? (Igen/nem)

IV.2.2)

Elektronikus árverést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árverésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) XXVII-46/2009.

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében)

beszerzésének feltételei

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év)

Időpont: 8.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 80 000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára nettó 80 000 Ft. A befizetés történhet az ajánlatkérő házi pénztárában

készpénzbefizetéssel, vagy átutalással az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11784009-15519009 sz. költségvetési

elszámolási számlájára. A befizetésen fel kell tüntetni: „Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat

Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézményhálózati élelmezés melegkonyhai étkeztetésre.”. A

házi pénztár címe: Polgármesteri Hivatal 1195. Bp. Városház tér 18-20.) „A” ép. I/42. Az ajánlattételi

határidő utolsó napján 2009. december 14-én 8,00 - 8,30 óra között az ajánlati dokumentáció házi pénztári

befizetésére nincs lehetőség.

A befizetés igazolható a bevételi pénztárbizonylattal, vagy arról kiállított eredeti számlával, átutalásnál a

terhelési értesítő pénzintézet által hitelesített eredeti példányával.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év)

Időpont: 8.30

IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert) (m eghívásos és

tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén )

Dátum: (nap/hó/év)

IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén)

100
-ig (nap/hó/év)

VAGY hónap(ok)ban:

vagy nap(ok)ban: 060 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év )

Időpont: 8.30

Hely (adott esetben): Buapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jogi Iroda -

Közbeszerzés 1195 Budapest, Városház tér 18-20. "B" ép. III. em. 107.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

VI.2)

a szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.3) További információk (adott esetben)

1. Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 83. §-ában foglaltak szerint teljes körűen biztosítja.

2. A dokumentáció átadása a Budapest, XIX. ker. Kispest Polgármesteri Hivatal Jogi Iroda -

Közbeszerzésén (1195 Budapest, Városház tér 18-20. B. ép. III. em. 107. irodahelyiség.) munkanapokon

hétfőn 9,00-17,30-ig, kedden, szerdán, csütörtökön 9,00-16,00 óráig, pénteken 9,00-12,00-ig, az ajánlattételi

határidő utolsó napján: 2009. december 14-én 8,00 - 8,30 óráig az ellenérték megfizetését igazoló

átutalásról szóló bizonylat másolati példányának bemutatása ellenében történik. A dokumentációt nyomtatott

formátumban és elektronikus úton is rendelkezésre bocsátjuk. A dokumentáció átvétele az eljárásban való

részvétel feltétele. A dokumentáció másra át nem ruházható, nem publikálható. A Kbt. 54. § (4) bekezdése

esetén, amennyiben az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, úgy a befizetést igazoló okmány

másolatát valamint a kérelemre vonatkozó levelet írásban (faxon vagy levélben) kell megküldenie az ajánlati

felhívás I.1.) pontjában megjelölt elérhetőségeken. A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:ajánlattevő

neve-ajánlattevő levelezési címe, ahova a dokumentáció megküldését kéri - az ajánlattevő email

címe, telefon és faxszáma-az eljárást megindító ajánlati felhívás hirdetményének TED v. KÉ- száma-a

dokumentáció postai megküldésére vonatkozó kérelem.

3. Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.december 23.nap 8,30 óra

Helye: Budapest, XIX. ker. Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jogi Iroda – Közbeszerzés (195

Budapest, Városház tér 18-20.) „B” ép. III. em. 107. irodahelyisége

4. A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 31. 8,30 óra

Helye: Budapest, XIX. ker. Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jogi Iroda – Közbeszerzés (195

Budapest, Városház tér 18-20.) „B” ép. III. em. 107. irodahelyisége

5. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10

pont

6. Az értékelés módszere: Az elbírálás módszere az egyes részszempontok esetében változó. Az 1-12.

részszempontok esetében a legjobb ajánlat kapja a maximális pontszámot, a többi ajánlat elért pontszáma,

a legjobb ajánlathoz viszonyítottan kerül, az arányosítás módszerével megállapításra. A 12. részszempont

esetében az ajánlatkérő csak a vállalást értékeli igen/nem válasszal. Az igen válasz kapja a maximális

10 pontot, míg a nem válasz a minimum 0 pontot. Az egyes részszempontokra megállapított értékelési

módszerek részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.

7. Az ajánlati biztosíték 2 000 000 Ft. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátása az ajánlat érvényességi

feltétele. A biztosíték teljesíthető bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizetői

kezességvállalást tartalmazó kötelezvény csatolásával, illetve 2 000 000 Ft pénzösszegnek az ajánlatkérő

OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11784009-15519009- 06530000 sz. bankszámlájára történő utalással.

— A bankgarancia vagy kötelezvény kedvezményezettjeként a Budapest Főváros XIX. ker. Kispest

Önkormányzatát kell megnevezni, tárgyként Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézményhálózati

élelmezés melegkonyhai étkeztetésre” címet kell feltüntetni.

— Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség időpontjáig érvényesnek kell lenni.

8. Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak az alábbi cégokmányok másolati példányát az ajánlathoz csatolni(uk) kell:
- az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonat,

- az esetleges el nem bírált változásbejegyzési kérelem cégbírósági érkeztető bélyegzőlenyomattal ellátott

példánya. Amennyiben a változás cégjegyzékbe történő bejegyzésére elektronikus úton került sor, ez

esetben a cégbizonyítványt kell csatolni.

- az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási

címpéldánya.

- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a meghatalmazott

aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazás eredeti példányát is csatolni kell.

A cégkivonatot, valamint az aláírási címpéldányt illetve a meghatalmazást (ha alkalmazható) ajánlattevőnek,

közös ajánlattétel esetén a közös vállalkozás/konzorcium minden tagjának és a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak is külön- külön be kell nyújtania.

9. Az ajánlattevő ugyanebben a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel,

illetőleg abban más ajánlattevő – közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem

biztosíthat [Kbt. 70. § (4) bekezdés].

10. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőnek a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti

nyilatkozatát. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is.

11. Ha ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is

meghatározza az eljárás nyertesének visszalépése esetén azzal köt szerződést.

12. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a pénzügyi-, gazdasági-, valamint műszaki-, illetve

szakmai alkalmasságok feltételeit és az igazolás módját a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest

szigorúbban határozta meg.

13. Ajánlattevőnek (a cégjegyzésre jogosult(ak)nak) nyilatkoznia kell az ajánlati dokumentáció részeként

kiadott szerződés - tervezetben foglaltak elfogadásáról. A szerződéstervezetet kitöltve, változatlan

szövegszerkezetben és tartalommal, minden oldalt leszignálva köteles az ajánlathoz csatolni.

14. Az ajánlatok minden oldalát folyamatos sorszámozással, a lapszámokat is feltüntető tartalomjegyzékkel

ellátva, a cégjegyzésre jogosult, vagy általa meghatalmazott (meghatalmazás csatolandó!) személy

kézjegyével ellátva kell benyújtani 3 (1 eredeti és 2 másolati) példányban, feltüntetve az „eredeti” vagy

„másolati” megjelölést. Eltérés esetén az „eredeti” példány tartalma a mérvadó.

A csomagoláson fel kell tüntetni: „Ajánlat a Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Segítő

Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat intézményhálózati élelmezés melegkonyhai étkeztetésre”. „Ajánlattételi

határidő lejártáig nem bontható fel.” szöveget. A csomagolásnak az ajánlatok felbontásakor sértetlennek kell

lennie. Az ajánlatokat személyesen az ajánlattételi határidő lejártáig az előzőekben meghatározottak szerint

közvetlenül a Budapest, XIX. ker. Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Jogi Iroda – Közbeszerzésén

1195 Budapest, Városház tér 18-20. „B” ép. III. em. 107. sz. hivatalos irodahelyiségében lehet leadni.

A postán feladott ajánlatot ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére

az ajánlattételi határidőig sor került a I.1) pontban megjelölt címen. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos

postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A postán feladott ajánlati

példányokat tartalmazó csomagon fel kell tüntetni: „Iktatóban nem bontható fel, azonnal a címzetthez

továbbítandó.”

15. A felhívásban és a dokumentációban előírt nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat a

felhívásban és a dokumentációban megfogalmazott formában, sorrendben és tartalommal, az elhelyezési

utasításokat megfelelően betartva kell az ajánlathoz csatolni. A fentiekkel ellentétesen elkészített ajánlat

érvénytelen.

16. Az ajánlatkérő a Kbt. 92. § c) pontjában foglaltak bekövetkezése esetén az eljárást eredménytelennek

nyilvánítja.

17. Ajánlattevő köteles nyilatkozatot tenni arról, hogy a 67/2007.(VII.10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes

rendelet 10. § mellékletében a 3- 18 év közötti gyermekekre és 60 éven felüliekre vonatkozó élelmiszernyersanyag

energia és tápanyagtartalmára vonatkozóan a szerződés teljes időtartama alatt eleget tesz.

18. Ajánlatkérő az étkezésekre vonatkozó megrendeléseket és kiszállításokat a leszállítási napra

vonatkozóan 3 nappal előbb írásban rendeli meg. Az étel lerendelése a leszállítás előtti nap igazolható

módon telefaxon és e-mailon történik.

19. A nettó ajánlati árnak tartalmaznia kell a készételnormát, a szállítást az ajánlati felhívásban szereplő

Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat telephelyeire, a Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

telephelyére, az ételszállító edényzet használatát, továbbá a feladat teljes körű teljesítésének minden egyéb

költségét.

20. Az ajánlattevő ajánlatában szerepeltesse dokumentációban foglalt részletezés szerinti étrendajánlatot,

melyhez mellékelni kell a napi energia- és tápanyagtartalmat, valamint az élelmiszer-felhasználás

mennyiségére vonatkozó számításokat és adagolási útmutatót.
21. Az ajánlatnak tartalmaznia kell két heti tavaszi, nyári, őszi, téli időszakot reprezentáló mintaétlapot. A

mintaétrendek összeállítása során a 67/2007. (VII.10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet, illetve a

mellékletét képező „A”,„C” és "D" táblázatok ajánlásai az irányadóak, az „A táblázat esetén a szolgáltatott

étkezések számától függő arányosítással.

22. Érvénytelen az ajánlat, ha a reggeli, ebéd és vacsora tekintetében tett étrendajánlatban, - melyet

évszakonként kettő hétre vonatkozóan kell megadni normál, továbbá rost és fűszerszegény, diabeteszes

diétás bontásban, a napi ételajánlat dokumentációban meghatározott módtól eltérően ismétlődik kettő héten

belül.

23. Az ajánlatban kérjük feltüntetni az ételt készítő valamennyi konyha (bázis főző, befejező-tálaló) címét,

az egyes konyhákról kiszállítani tervezett adagok mennyiségét, megjelölve az onnan ellátásra tervezett

központok címét.

24. Az ajánlathoz kérjük csatolni Ajánlattevő által használt és a tálalókonyhában kifüggesztendő „Adagolási

útmutatót”.

25. Ajánlattevő köteles nyilatkozatot tenni arról, hogy a 9/1985. (X.23.) EüM-BkM együttes rendeletben

foglaltaknak eleget tesz.

26. Ajánlattevő írásbeli nyilatkozatot köteles csatolni arról, hogy a megrendelt ételeket az ÁNTSZ előírásai

szerint fertőtlenített, kizárólag rozsdamentes biztonságosan zárható hőtárolós szállítóedényekben, pontosan

kitöltött szállítólevéllel szállítja a Segítő Kéz Kispest Gondozó Szolgálat telephelyeire a Családsegítő

Szolgálat és Gyermekjóléti Központba.

27. Ajánlattevő ajánlatában ismertesse műszaki-technikai, gépi felszereltségét a kiszállítást biztosító

járműpark vonatkozásában:

- a járművek típusa, darabszáma, életkora, szállítási kapacitása,

- a járművek műszaki állapota, karbantartási rendszere,

- a járművek rendelkeznek-e ÁNTSZ engedéllyel,

- a járművek rendelkeznek-e hűtött térrel,

- ajánlattevő milyen tartalék járművel rendelkezik.

28. Ajánlattevő ajánlatában ismertesse a vendéglátó termékek előállításának feltételeiről szóló 67/2007.

(VII.10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet alapján az

1.) edényzet vonatkozásában:

- az edényzet típusát, jellemzőit, darabszámát, állapotát,

- az edényzet saját tulajdonú vagy bérelt,

- tárolás, mosogatás, tisztításhoz használt vegyszer és módszer leírását,

- tartalék edényzetet,

2.) a konyha vonatkozásában:

- hány és milyen nagyságrendű, kapacitású báziskonyhával, főzőkonyhával,

- befejező- tálalókonyhával rendelkezik (pontos cím megjelölésével),

- a konyhák saját tulajdonúak, vagy béreltek,

- konyhák felszereltségének, műszaki és közegészségügyi állapotának leírása,

- hűtőtér kapacitását

- előre nem látható rendkívüli és váratlan helyzetek feloldási lehetőségének tervezetét (HAVÁRIA)

- a főzőkonyhák kapacitás-lekötöttségének bemutatását, megjelölve a jelen ajánlat teljesítéséhez

rendelkezésre álló szabad kapacitásokat, adagszámmal megjelölve az adott konyhából ellátásra tervezett

intézményeket.

29. Ajánlattevő részletesen ismertetni köteles – külön íven írottan- a felhasználásra kerülő alapanyagok

beszerzési hátterét.

30. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló

2003. évi CXXIX. tv. előírásai szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre

egyebekben a Ptk rendelkezéseit kell alkalmazni.

31. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

VI.4) Jogorvoslati eljárás

VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 06-1- 336-7777

E-mail: info@kozbeszerzes.hu

Fax: 06-1- 336-7778
Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

A Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. 323. § (2) - (4) bekezdése.

VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: 1024 Budapest, Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 06-1-336-7777

E-mail: info@kozbeszerzes.hu.

Fax: 06-1-336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.5)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (nap/hó/év)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre

és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerezhetők

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:
Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
Csongrád Megyei Önkormányzat Marosmenti

Szociális Intézmény ajánlati felhívása (22680/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Csongrád Megyei Önkormányzat Marosmenti Szociális Intézménye

Postai cím: Batthyány u. 23.

Város/Község: Makó

Postai irányítószám: 6900

Ország: HU

Címzett: Gönczy Gábor igazgató

Telefon: 62/ 510-860

E-mail: makoszoc@vnet.hu

Fax: 62 / 510-860

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL): www.onlinekozbeszerzes.hu

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók

is) a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

xRegionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet

Egyéb

(nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezetvédelem

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

xSzociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb

(nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Élelmezési alapanyagok beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy

szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) Építési beruházás
Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b) Árubeszerzés x

Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

HU-Makó, Batthyány u. 23.

HU-Szeged, Torontál tér 1.,

HU-Óföldeák, Návay L. u. 2.

NUTS-kód HU333

c) Szolgáltatásmegrendelés

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőineklétszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

vagy hónap(ok)ban:

Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak

számokkal):

Becsült érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Adásvételi szerződés ajánlatkérő élelmiszer-nyersanyag és -áruszükségletének biztosítására

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15810000-9

15110000-2

15112000-6

15130000-8

15330000-0

15331170-9

15500000-3

15511000-3

15851100-9

15893000-4

15896000-5

15113000-3

15111100-0
II.1.7)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.1.8) Részekre történő ajánlattétel

(a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány

használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.9)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. csoport: Pékáru: 32206 kg, 20330 db

2. csoport: Zöldség, gyümölcs: 44204 kg, 81396 db, 3570 csomó

3. csoport: Tej, tejtermék: 5161 kg, 44875 l, 2372 db, 16542 cikkely, 18931 pohár

4. csoport: Száraztészta: 5126 kg

5. csoport: Mirelit áru: 9914 kg

6. csoport: Sertés, marhahús: 12546 kg

7. csoport: Szárnyasok: 6693 kg

8. csoport: Hentesáru: 10121 kg

9. csoport: Szárazáru: 28897 kg, 10091 l, 19059 db

A teljesítés során + 10% rendelési eltérés lehet a csoporton belüli egyes sorokra.

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 60.000.000

Pénznem: HUF

VAGY:

és között

Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

vagy:

és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 12

VAGY: kezdés (nap/hó/év)

befejezés (nap/hó/év)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozófeltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmes teljesítés esetén 5-20%-os kötbérfizetési kötelezettség, hibás teljesítés esetén azonnali csere,

illetve 5-20%-os kötbérfizetési kötelezettség, nem teljesítés esetén 20-30%-os kötbérfizetési kötelezettség

a dokumentáció szerint. A szerződés teljesítéséhez tartozik még a jó minőségben való szállítás, amelyet

hentesáru csoportban gyártmánylapokkal kérünk biztosítani. A további részletfeltételeket a dokumentáció

tartalmazza.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre

A pénzügyi keret a költségvetésben rendelkezésre áll. Az ajánlattevő - teljesítést követő - 10 napos

dekádonként nyújthat be átutalási számlát, amit az ajánlatkérő az átvételt követő 8. napon, de legkésőbb

a szerződés teljesítését követő 30 napon belül a Kbt 305. (3) bekezdésének megfelelően egyenlít ki. A

számlázási név, cím: Csongrád Megyei Önkormányzat Marosmenti Szociális Intézménye, 6900 Makó,

Batthyány u. 23.

III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott

esetben)
Nem szükséges ilyen társaság létrehozása.

III.1.4)

Vonatkozónak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? nem (adott esetben)

Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok),

ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és erőforrást nyújtó szervezet, amennyiben velük szemben

fennállnak a Kbt. 60. § (1) bekezdése, valamint a 61. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kizáró okok. Az sem

lehet ajánlattevő, 10 % feletti mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó és erőforrást nyújtó szervezet,

akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-c) pontjai és 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok

fennállnak.

Az igazolási módot a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) és b) pontja szabályozza. A 63. § (1) bekezdésének

b) pontja alapján csak a nyertes ajánlattevő, illetve a 63. § (4) bekezdése szerinti esetben a következő

legkedvezőbb ajánlatot tevő kötelezhető a Kbt. 63. § (2) - (5) bekezdései szerinti igazolások benyújtására.

Az iratokat fénymásolatban kérjük.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi, gazdasági alkalmasság igazolására beadandó igazolások, amelyeket az ajánlattevőnek kell

benyújtania:

P/1 Csatolja a könyvvizsgálója, ha ilyen nincs, könyvelője által aláírt saját nyilatkozatát arra vonatkozóan,

hogy a 2006., 2007. és 2008. években mekkora volt a teljes forgalma, és ebből mekkora volt a közbeszerzés

tárgyának (részajánlati csoportnak) megfelelő forgalma. (Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pont)

P/2 Az ajánlattevő csatolja a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját 2007. és 2008. évekre

vonatkozóan. (Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont)

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Pénzügyi, gazdasági alkalmasságot kizáró tényezők:

P/1 Az ajánlattevő alkalmatlan, ha éves forgalma nem éri el az egymillió forintot, megajánlott részajánlati

élelmiszercsoport területén, illetve a közbeszerzés tárgyának megfelelő éves forgalma pedig a 2006., 2007.

és 2008. években évenként nem éri el a bruttó csoport - jelenlegi közbeszerzésben lévő egyszeres ajánlati

árat.

P/2 Az ajánlattevő alkalmatlan, ha 2007. és 2008. évek mindegyikében az adózás utáni eredménye negatív.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M/1 Az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy 2006-ben, 2007-ban és 2008-ben melyek voltak a legjelentősebb

szállításai legalább az ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat

megjelölése, a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése adatokkal (Kbt. 67. § (1) bekezdés

a) pontja),

M/2 ajánlattevő csatoljon az egyes évekre vonatkozóan egy vagy több referenciát a Kbt. 68. § (1)

bekezdése szerint.

M/3 Az ajánlattevő csatoljon a Kbt. 67. § (1) bekezdés f) pontja alapján HACCP-rendszer, míg a zöldség

gyümölcs, pékáru csoportban ezen felül ISO 9001:2001 vagy 2008, vagy azzal egyenértékű rendszer szerinti

működés tanúsítványának egyszerű másolatát, vagy nyilatkozzon az ezzel egyenértékű minőségbiztosítási

intézkedések egyéb bizonyítékairól.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Műszaki alkalmasságot kizáró tényezők:

M/1-2 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem tud valamennyi megkívánt évre vonatkozóan, (2006-2008) évente

egy vagy több referenciát állítani úgy, hogy a tárgyi élelmiszercsoport szerinti, a referenciá(k)ban megadott

összeg vagy mennyiség meghaladná az ajánlatával érintett részcsoport ajánlati ár vagy mennyiség 3/4ét.

További követelmény, hogy a referenciahelynek olyan személynek-intézménynek kell lennie, amely

étkeztetési szolgáltatást nyújt a lakóknak. (pl.: szociális otthon, kórház, kollégium)

M/3 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik HACCP, míg a zöldség gyümölcs továbbá a pékáru

csoportban: ISO 9001:2001 vagy 2008 illetve ezekkel egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy nem nyilatkozik az

ezzel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékairól.

III.2.4)

Fenntartott szerződések (adott esetben) nem

A szerződés védett műhelyek számára fenntartott

A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek
III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

III.3.2)

A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét

és képzettségét?

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:

Tárgyalásos

Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése?

Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk

rovatban kell megadni

Gyorsított tárgyalásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása:

Versenypárbeszéd

IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és

tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén)

Létszám

VAGY: minimum

és, adott esetben, maximum

A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

IV.1.3) Az ajálattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos

eljárás, versenypárbeszéd)

Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó

megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát?

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra

bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni)

a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetőben

meghatározott szempontok

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árverést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árverésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében)

beszerzésének feltételei

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év)

Időpont: 9. 00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 20.000,- Ft

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértékét ajánlati részcsoportonként összegezve az ajánlatkérő ERSTE Bank

11600006-00000000-31917115 sz. számlájára kell utalni, vagy a számlaszámra közvetlenül befizetni,

személyes megjelenés esetén készpénzben kifizetni. A dokumentáció ára: 20000,- + ÁFA részcsoportonként

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év)

Időpont: 9.00

IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert) (m eghívásos és

tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén )

Dátum: (nap/hó/év)

IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén)

-ig (nap/hó/év)

VAGY hónap(ok)ban:

vagy nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/14 (nap/hó/év )

Időpont: 9. 00

Hely (adott esetben): Csongrád Megyei Önkormányzat Marosmmenti Szociális Intézménye, 6900 Makó,

Batthyány u. 23., tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

VI.2)

a szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.3) További információk (adott esetben)

1. Az ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít, a hiánypótlás teljes körű.

2. Az ajánlattevő nyilatkozzon a 70. § (1), (2) és 71. § (1), (3) bekezdései szerint.

3. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőnek meg kell jelölniük maguk közül azt a vállalkozást, amely -

nyertességük esetén - a vezető társaság.

4. A dokumentáció megvásárlásával kapcsolatosan információ kérhető Zsikai Istvánnétól a központi

számról. A dokumentáció átvehető munkanapokon 8 és 13 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának

napján 8 és 9 óra között. A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A

dokumentáció igazolt megvásárlását követően írásos kérésre digitális e-mailba is kérhető.

5. Az ajánlatkérő az alkalmasság körben a minősített ajánlattevőkre előírt igazolásoknál szigorúbb

követelményt ír elő az ajánlattevők részére.

6. Az eredményhirdetés időpontja: 2009. december 17. 9.00 óra, helye: Csongrád Megyei Önkormányzat

Marosmenti Szociális Intézmény, 6900 Makó, Batthyány u. 23. tárgyaló

7. A szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. január 04. 9.00 óra, helye: Csongrád Megyei Önkormányzat

Marosmenti Szociális Intézmény, 6900 Makó, Batthyány u. 23., tárgyaló

VI.4) Jogorvoslati eljárás

VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest
Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36-1/336-7776

E-mail: kapcsolat@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: +36-1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

A Kbt. 323. § rendelkezései szerint

VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36-1/336-7776

E-mail: kapcsolat@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: +36-1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.5)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (nap/hó/év)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre

és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerezhetők

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:
Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 01

meghatározás

1) A rész meghatározása

PÉKÁRU

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15810000-9

3) Mennyiség

32206 kg, 20330 db

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 02

meghatározás

1) A rész meghatározása

ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15330000-0

3) Mennyiség

44204 kg, 81396 db, 3570 csomó

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 03

meghatározás
1) A rész meghatározása

TEJ, TEJTERMÉK

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15511000-3

15500000-3

3) Mennyiség

5161 kg, 44875 l, 2372 db, 16542 cikkely, 18931 pohár

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 04

meghatározás

1) A rész meghatározása

SZÁRAZTÉSZTA

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15851100-9

3) Mennyiség

5126 kg

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 05

meghatározás

1) A rész meghatározása

MIRELIT

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15896000-5

15331170-9

3) Mennyiség

9914 kg

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):
Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 06

meghatározás

1) A rész meghatározása

SERTÉS, MARHAHÚS

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15110000-2

15111100-0

15113000-3

3) Mennyiség

12546 kg

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 07

meghatározás

1) A rész meghatározása

SZÁRNYASOK

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15112200-6

3) Mennyiség

6693 kg

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 08

meghatározás

1) A rész meghatározása

HENTESÁRU

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15130000-8

3) Mennyiség

10121 kg

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 09

meghatározás

1) A rész meghatározása

SZÁRAZÁRU

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15893000-4

3) Mennyiség

28897 kg, 10091 l, 19059 db

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban: 12

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
Debreceni Egyetem ajánlati felhívása (22527/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Debreceni Egyetem

Postai cím: Egyetem tér 1.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4032

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont: 4026 Debrecen, Kassai út 26 Címzett: Mag Zoltán gazdasági főigazgató

Telefon: 52 / 512-730

E-mail: foigazgato@gf.unideb.hu

Fax: 52 / 512-730

Az ajánlatkérő általános címe (URL): http://www.unideb.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók

is) a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet

xEgyéb

(nevezze meg): Egyetem

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezetvédelem

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

xOktatás

Egyéb

(nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

EM-303 biztosítási szolgáltatás

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy

szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) Építési beruházás

Kivitelezés
Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b) Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c) Szolgáltatásmegrendelés x

Szolgáltatási kategória 6

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)

A teljesítés helye

Tudományegyetemi Karok 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

Agrár-és Műszaki Tudományok Centruma 4032 Debrecen, Böszörményi út 138-146.

Orvos- és Egészségtudományi Centrum 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

További részteljesítési címek a dokumentációban találhatók

NUTS-kód HU-321

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőineklétszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

vagy hónap(ok)ban:

Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak

számokkal):

Becsült érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vagyon- és felelősségbiztosítások megkötésére irányuló szolgáltatási szerződés.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66510000-8

További tárgyak: 66516100-1

66512220-0

66514110-0

66512100-3

66516500-5

66515200-5

66515000-3

II.1.7)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.1.8) Részekre történő ajánlattétel

(a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány

használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):
egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.9)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve)

I.- Tudományegyetemi Karok 22.883.611.000,-Ft

- tűz- és elemikár-biztosítás,

- betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

- üvegbiztosítás,

- általános, munkáltatói és tevékenységi felelősség biztosítás

- gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

- hallgató balesetbiztosítás,

- elektronikus adatfeldolgozó berendezések összes kockázatú biztosítása

II- Agrár-és Műszaki Tudományok Centruma 6.736.895.000- Ft

- tűz- és elemikár-biztosítás,

- betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

- üvegbiztosítás,

- általános és munkáltatói felelősség biztosítás

- gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

- géptörés

III- Orvos- és Egészségtudományi Centrum 48.394.516.000-Ft

- tűz- és elemikár-biztosítás,

- betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

- üvegbiztosítás,

- általános, munkáltatói, környezetszennyezői, bérbeadói, orvos-biológiai kutatások, orvos- és

gyógyszerész, tevékenységi felelősség biztosítás

- gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

- tanuló-diák balesetbiztosítás,

- elektronikus adatfeldolgozó berendezések összes kockázatú biztosítása

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

vagy:

és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

befejezés 2014/12/31 (nap/hó/év)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozófeltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Az ellenérték kifizetése a teljesítést követően a teljesítésigazolással együtt benyújtott számla alapján 30

napon belüli átutalással kerül kiegyenlítésre a 305.§ figyelembe vételével. Ennél kedvezőbb fizetési feltételre

az ajánlattevő tehet ajánlatot. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés a 2003. évi XCII.tv. (Art.)36/A §

hatálya alá tartozik.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre
Az ellenérték kifizetése a teljesítést követően a teljesítésigazolással együtt benyújtott számla alapján

30 napon belüli átutalással kerül kiegyenlítésre a 305.§. figyelembe vételével. Ennél kedvezőbb fizetési

feltételre az ajánlattevő tehet ajánlatot. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés a 2003. évi XCII.tv. (Art.)36/

A § hatálya alá tartozik.

III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott

esetben)

Nem követelmény, azonban a közös ajánlattevőknek konzorciumi szerződést kell csatolniuk ajánlatukhoz

az egyetemleges és korlátlan felelősségvállalásra, a konzorciumi tagok képviseletére valamelyik tag

meghatalmazására nézve.

III.1.4)

Vonatkozónak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? nem (adott esetben)

Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok),

ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást biztosító szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében felsorolt, Kbt. 61.§(1)d) pontjában meghatározott kizáró okok fennállnak. kizáró okok

fennállnak, illetőleg az eljárásban nem lehet ajánlattevő, erőforrást biztosító szervezet, vagy a szerződés

teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe vett alvállalkozó, akivel

szemben a Kbt. 61.§(1) a-c) és 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód:

Az Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mérétkben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, valamint erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban nyilatkoznia kell , hogy nem tartozik

a Kbt. 60.§ (1) bekezdésben, a Kbt. 61. §(1)a)-d) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá, illetve

ajánlatában igazolhatja.

Az ajánlattevő nyertessége esetén az eredményhirdetést követő, nyolc napon belül a Kbt. 63. § (2)-(3)

bekezdései és a 63/A. § (1) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60.§ (1) bekezdésben,

a Kbt. 61. § (1) a)-d) pontokban foglalt kizáró okok hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta. Az

igazolási mód tekintetében irányadó a Kbt. és a Közbeszerzések Tanácsa (K.É.2009.évi 111. sz. 2009.09.23)

útmutatója

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a 71.§.(1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetének az ajánlattételi

határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata arról, hogy mta vezeti számláit, számláin az

igazolás kiállítását megelőző 1 évben volt-e sorban állás

P2. Kbt. 66.§.(1) bek. b) pontja alapján 2006,2007 és 2008 évekre vonatkozó, számviteli szabályok szerinti

beszámolója

P3. Kbt. 66.§.(1) bek. c) pontja alapján cégszerű nyilatkozata a 2006,2007 és 2008 években a közbeszerzés

tárgya szerinti éves nettó árbevételéről

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Ajánlattevő és a 71.§.(1)b) szerinti alvállalkozó alkalmatlan:

P1. ha számláján a vizsgált időszakban sorban állás volt.

P2._ha 2006, 2007 és 2008. évekre vonatkozóan mérleg szerinti eredménye negatív.

P3. ha nyilatkozata alapján az elmúlt 3 évben (2006., 2007. és 2008. év) a közbeszerzés tárgya szerinti

éves nettó árbevétele összességében nem éri el legalább a nettó 34.000.000,- Ft-ot

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a 71.§.(1)b) szerinti alvállalkozó tekintetében:

M1 Kbt. 67. § (3) bek. a) alapján 2006, 2007, 2008 év legjelentősebb közbeszerzés tárgyára vonatkozó

szolgáltatások ismertetése, referenciaigazolás és 68. § (1) bek. alapján;

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Ajánlattevő és a 71.§.(1)b) szerinti alvállalkozó tkintetében alkalmatlan:

M1 ha nem rendelkezik 2006-2008. évben évente részajánlatonként 1 db nettó 25 M Ft értékű közbeszerzés

tárgyára vonatkozó referenciával

III.2.4)

Fenntartott szerződések (adott esetben) nem

A szerződés védett műhelyek számára fenntartott

A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek
III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

III.3.2)

A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét

és képzettségét? nem

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:

Tárgyalásos

Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése?

Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk

rovatban kell megadni

Gyorsított tárgyalásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása:

Versenypárbeszéd

IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és

tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén)

Létszám

VAGY: minimum

és, adott esetben, maximum

A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

IV.1.3) Az ajálattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos

eljárás, versenypárbeszéd)

Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó

megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát?

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xaz alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra

bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni)

a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetőben

meghatározott szempontok

Szempont Súlyszám

1-3 rész

1. fizetendő éves nettó díj 9

2. Kármentességi visszatérítés 7

3. A meglévő védelmi rendszerekhez hozzárendelt

kárkifizetési limit: az alábbi mechanikai védelemmel

ellátott intézményeknél - 1 db biztonsági zár, rács

és védőfólia nélküli bejárati ajtók-üvegajtók, rács

és védőfólia nélküli 2 méter alatti ablakok esetén a

betöréses lopás, rablás kockázat kártérítési felső

összeghatára

4. Egyszerűsített (bagatell) károk - üvegkárokra -,

előzetes-szemle nélküli, számla ellenében kifizethető

kártérítési összeg káreseményenkénti felső határa

5. Egyszerűsített (bagatell) károk - vezetékes víz,

viharkockázatok esetén -, előzetes-szemle nélküli

kfizethető kártérítési összeg káreseményenkénti

felső határa

2

1

1
6. Betöréses lopás, rablás, vandalizmus kockázatok

esetén: a jogalap tisztázása után rendőrségi

jegyzőkönyv alapján, jogerős határozat meghozatala

előtt kifizetett kárelőleg nagysága (%-ban)

7. Tűz- és elemi kár kockázatának esetén: a jogalap

tisztázása után a becsült kárösszeg kárelőlegként

kifizetendő %-os nagysága

8. Bejelentési kötelezettséggel élve, a tárgyévi 1

biztosítási díj változatlanul hagyása mellett - év végi

elszámolással - a biztosítási összegtől való %-os

eltérés nagysága

IV.2.2)

Elektronikus árverést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árverésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) EM-303

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében)

beszerzésének feltételei

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év)

Időpont: 11.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 62.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

átutalás az EU-MED Tender Kft. K&H Bank Rt-nél vezetett 10404027-01206388-00000000. számú

számlájára.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év)

Időpont: 11.00

IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert) (m eghívásos és

tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén )

Dátum: (nap/hó/év)

IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén)

-ig (nap/hó/év)

VAGY hónap(ok)ban:

vagy nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év )

Időpont: 11.00

1

2
Hely (adott esetben): EU-MED Tender Kft. 1131 Budapest, Szent László út 174./I. fsz.3.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen

Kbt. 80.§ (2) bek. szerinti személyek

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

VI.2)

a szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.3) További információk (adott esetben)

1. A biztosítási szerződéses jogviszonyban az ajánlatkérő képviseletére és a biztosítási szerződés

kezelésére a Tudományegyetemi Karok és az Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma részéről a Gratis'92

Biztosítási Alkusz Rt. /4026 Debrecen, Bem tér 27. sz. / mint független biztosításközvetítő, biztosítási alkusz

lett az ajánlatkérő részéről megbízva, mely szerződés a DE OEC esetében nem hatályos, a szerződés

kezelését az OEC önállóan kívánja végezni.

2. Az ajánlatkérő részajánlatokat is elfogad centrumonként külön-külön..

3. Az összpontszám mindhárom részajánlat esetében az egyes részszempontok súlyszámmal való

szorzását követően összeadással kerül meghatározásra, a legmagasabb összpontszámú ajánlat jelenti az

összességében legelőnyösebb ajánlatot.

4. A pontozás módszere valamennyi részszempontnál: a legkedvezőbb tartalmi elem értéke 10 pont,

a többi ajánlat tartalmi elemeinek pontszáma 0-10 pont között a legjobbhoz viszonyított százalékos

értékarányosítással kerül kiszámításra.

5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányát.

6. Az ajánlatban meg kell adni a Kbt. 71.§ (1) a) -c) pont és a 71.§.(3) szerinti információkat.

7. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (2) vonatkozásában.

8. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerinti teljes körű hiánypótlásra biztosít lehetőséget.

9. Az ajánlatban egyszerű másolatú cégkivonatot és eredeti vagy hiteles számlavezető pénzintézeti

igazolást kell benyújtani.

10. Az ajánlat benyújtásának feltétele a dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció másra nem

ruházható át és nem tehető közzé. A dokumentáció térítésmentesen megtekinthető az A. melléklete szerinti

címen munkanapokon 13-15 óra között.

11. Eredmény hirdetése 2009.december 18-án 11 óra,

12. Szerződéskötés 2009. december 28-án 11 óra.

13. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció az átutalásnak (50.000- Ft 25%

+ÁFa) az EU-MED Tender Kft. bankszámlájára történő megérkezését követően az A melléklet II) pont

szerinti címen vehető át munkanapokon 10-13 óra között, az ajánlattételi határidő lejárta napján 9-11 óra

között.

14. Az ajánlatkérő a pénzügyi, gazdasági, műszaki és szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a

minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

15. Az ajánlatok - személyesen történő beadás esetén - munkanapokon 9 - 15 óráig adhatók le.

16. Ha az Ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek értékelt Ajánlattevőt is

meghatározta, az eljárás nyertesének visszalépése esetén azzal köt szerződést.

17. Az Ajánlatkérő - ha kifejezetten másképp nem rendelkezik - Kbt. 20.§ (3) bekezdésével összhangban az

igazolások, nyilatkozatok eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását írja elő.

VI.4) Jogorvoslati eljárás

VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt.85

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 336-77-76

E-mail:

Fax: 336-77-78

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:
Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

A Kbt. 2003. évi CXXIX. tv. 323. § szerint

VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.5)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (nap/hó/év)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre

és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerezhetők

Hivatalos név: EU-MED Tender Kft

Postai cím: Szent László Út 174/I fsz.3

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1131

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont(ok): EU-MED Tender Kft. Címzett: Somogyi Gábor

Telefon: 785-54-76

E-mail: eumed@eumed.t-online.hu

Fax: 302-04-04

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani

Hivatalos név: EU-MED Tender Kft

Postai cím: Szent László Út 174/I fsz.3

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1131

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont(ok): EU-MED Tender Kft. Címzett: Somogyi Gábor

Telefon: 785-54-76

E-mail: eumed@eumed.t-online.hu

Fax: 302-04-04

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET
A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás Tudományegyetemi Karok

1) A rész meghatározása

Tudományegyetemi Karok biztosítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66510000-8

További tárgyak: 66514110-0

66512100-3

66516100-1

66515200-5

66515000-3

3) Mennyiség

22.883.611.000,-Ft

tűz- és elemikár-biztosítás,

betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

üvegbiztosítás,

általános, munkáltatói és tevékenységi felelősség biztosítás

gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

hallgató balesetbiztosítás,

elektronikus adatfeldolgozó berendezések összes kockázatú biztosítása

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

Befejezés 2014/12/31 (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma

1) A rész meghatározása

Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66510000-8

További tárgyak: 66514110-0

66516100-1

66515200-5

66515000-3

3) Mennyiség

6.736.895.000,- Ft

tűz-és elemikár-biztosítás,

betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

üvegbiztosítás,

általános és munkáltatói felelősség biztosítás

gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

géptörés

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között
Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

Befejezés 2014/12/31 (nap/hó/év)

5) További információ a részekről

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 3

meghatározás Orvos- és Egészségtudományi Centrum

1) A rész meghatározása

Orvos- és Egészségtudományi Centrum biztosítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66510000-8

További tárgyak: 66514110-0

66512100-3

66516100-1

66515200-5

66512220-0

66516500-5

66515000-3

3) Mennyiség

48.394.516.000,-Ft

tűz- és elemikár-biztosítás,

betöréses lopás- és rablásbiztosítás,

üvegbiztosítás,

általános, munkáltatói, környezetszennyezői, bérbeadói, orvos-biológiai kutatások, orvos- és gyógyszerész,

tevékenységi felelősség biztosítás

gépjárműfelelősség- és cascobiztosítás,

tanuló-diák balesetbiztosítás,

elektronikus adatfeldolgozó berendezések összes kockázatú biztosítása

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

Befejezés 2014/12/31 (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ajánlati felhívása (22939/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Postai cím: Városgazda sor 1.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6728

Ország: Magyarország

Címzett: Dr. Koltainé Farkas Gabriella gazdasági igazgatóhelyettes

Telefon: +36/62/498-270

E-mail: szkht@szkht.hu

Fax: +36/62/498-271

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók

is) a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

xKözjogi szervezet

Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet

Egyéb

(nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

xKörnyezetvédelem

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb

(nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Higiéniás termékek beszerzése II.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy

szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának)

a) Építési beruházás

Kivitelezés
Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b) Árubeszerzés x

Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Szeged, Csongrád megye

NUTS-kód HU333

c) Szolgáltatásmegrendelés

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőineklétszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

vagy hónap(ok)ban:

Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak

számokkal):

Becsült érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés higiéniás termékek beszerzésére vonatkozóan

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 39830000-9

További tárgyak: 39831000-6

II.1.7)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.1.8) Részekre történő ajánlattétel

(a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány

használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.9)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve)

Speciális higiéniás termékek nettó 12 millió Forint/év értékben

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):
Pénznem:

VAGY:

és között

Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

vagy:

és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (nap/hó/év)

befejezés (nap/hó/év)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozófeltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

A késedelmi kötbér mértéke: 50.000.-Ft/naptári nap

A meghiúsulási kötbér mértéke: 1.000.000.-Ft

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre

Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az aktuálisan megrendelt és leszállított áru ellenértékét az átvétellel igazolt

teljesítést követően részletekben fizeti meg, az eseti megrendelés alapján kiállított számla ellenében, az

Ajánlattevő számlájára történő egyösszegű átutalással a Kbt. 305. § (3) bekezdésének megfelelően, a

teljesítéstől számított 30 napon belül. Az ajánlatkérő kedvezőbb fizetési feltételt elfogad.

III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott

esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkozónak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? nem (adott esetben)

Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő/a részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok),

ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

Nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60.§ (1) bekezdésében

foglalt kizáró okok alá esik.

Nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d)

pontjában foglalt kizáró okok alá esik.

Nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti szervezet, aki a Kbt. 61.§ (1)

bekezdés a)-c) pontjaiban, valamint a 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok alá esik.

Igazolási mód:

Az ajánlattevőnek – közös ajánlattétel esetén a közösen ajánlatot tevők mindegyikének – valamint 71. §

(1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti szervezetnek a Kbt. 63.§ (1) a) pontja alapján az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem esnek a Kbt. 60.§ (1) bekezdés a)-f) és h) pontjaiban, a 61. § (1) bekezdés

a)-c) pontjaiban és a 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá, illetőleg ezt már az

ajánlatban jogosultak igazolni.

A Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja alapján a nyertes ajánlattevő az eredményhirdetést követő nyolc napon

belül a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdése és a 63/A. § (1) bekezdése szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik

a a Kbt. 60.§ (1) bekezdés a)-f), és h) pontjaiban, a 61. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban és a 61. § (1)

bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá.

Az ajánlattevőnek a 10% alatti mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozói vonatkozásában a Kbt. 71. § (3)

bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt minden

alvállalkozójának a cégkivonatában szereplő valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó igazolás

az alábbi tartalommal:

o számlaszám megjelölése,

o mióta vezeti a bankszámláját,

o sorban állás volt-e az ajánlati felhívás megjelenését megelőző 12 hónapban, ha igen, mennyi ideig.

A pénzintézeti igazolások eredetiben vagy fénymásolatban is benyújthatóak.

2. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján, az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja

szerinti alvállalkozó elmúlt 3 év pénzügyileg lezárt gazdasági év számviteli jogszabályok szerinti éves

beszámolójának benyújtása.

3. Az elmúlt három év (2006-2008) teljes árbevételének és azon belül a beszerzés tárgya szerinti

árbevételének a bemutatása cégszerűen aláírt nyilatkozatban, évenkénti bontásban.

Amennyiben az ajánlattevő az előírt alkalmassági feltételek meglétének igazolására más szervezet

erőforrására támaszkodik, úgy (az adott alkalmasság megítéléséhez szükséges dokumentumon felül)

- a Kbt. 65. § (4) bekezdésben foglaltak szerint, az erőforrások rendelkezésre állását is igazolnia kell

kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásával.

Az erőforrást biztosító szervezet tekintetében a Kbt. 4. § 3/D. pontja az irányadó, míg az erőforrás fogalmát

a Kbt. 4. § 3/E pontja szerint kell értelmezni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozója, ha a pénzintézeti nyilatkozat(ok) szerint a folyószámlán az ajánlati felhívás

megjelenését megelőző 12 hónapban 30 napot meghaladó sorban állás fordult elő.

Az ajánlattevőnek, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának önállóan kell megfelelnie.

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója ha az elmúlt három pénzügyileg lezárt gazdasági évben mérleg szerinti eredménye

bármely évben negatív volt.

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója ha az elmúlt három pénzügyileg lezárt gazdasági évben a saját tőkéje bármelyik évben

kisebb, mint a jegyzett tőke.

Az ajánlattevőnek, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának önállóan kell megfelelnie.

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozója ha az elmúlt három évben, a teljes árbevétele nem érte el évente a nettó 15 millió

forintot, és ezen belül a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatás nyújtásából származó árbevétele nem érte el

évente a nettó 10 millió forintot.

Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

ezen feltételnek együttesen kell, hogy megfeleljen.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja alapján, az előző 3 év (2006.-2008.) legjelentősebb a szerződés

tárgyával azonos tárgyú szállításainak ismertetése a Kbt. 68. § (1) bekezdésének megfelelően.Amennyiben

az ajánlattevő az előírt alkalmassági feltételek meglétének igazolására más szervezet erőforrására

támaszkodik, úgy (az adott alkalmasság megítéléséhez szükséges dokumentumon felül) - a Kbt. 65. § (4)

bekezdésben foglaltak szerint, az erőforrások rendelkezésre állását is igazolnia kell kötelezettségvállalásra

vonatkozó nyilatkozat benyújtásával.Az erőforrást biztosító szervezet tekintetében a Kbt. 4. § 3/D. pontja az

irányadó, míg az erőforrás fogalmát a Kbt. 4. § 3/E pontja szerint kell értelmezni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója, ha nem rendelkezik a tárgyévet megelőző 3 évben (2006.-2008.), összesen legalább

egy db, legalább nettó 10 millió Forint értékű, higiéniai termékek szállítására vonatkozó referenciával.

III.2.4)

Fenntartott szerződések (adott esetben) nem

A szerződés védett műhelyek számára fenntartott

A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

III.3.2)
A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét

és képzettségét?

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:

Tárgyalásos

Megtörtént-e már a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése?

Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3., További információk

rovatban kell megadni

Gyorsított tárgyalásos

A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása:

Versenypárbeszéd

IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és

tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén)

Létszám

VAGY: minimum

és, adott esetben, maximum

A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

IV.1.3) Az ajálattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos

eljárás, versenypárbeszéd)

Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó

megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát?

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xaz alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra

bizonyíthatóan nincs lehetőség – csökkenő fontossági sorrendben kell megadni)

a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetőben

meghatározott szempontok

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár (Ft) 50

Az egy évet meghaladó ártartás mértéke

hónapokban kifejezve

Az előírt 30 napnál kedvezőbb fizetési határidő (nap) 20

IV.2.2)

Elektronikus árverést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árverésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

Hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S

137 -

200352

2009/07/21 (nap/hó/év)

20
Hirdetmény száma a HL-ben: /S

(nap/hó/év)

IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetők (versenypárbeszéd esetében)

beszerzésének feltételei

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év)

Időpont: 12.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 90.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció az ajánlati felhívás megjelenésétől kezdve beszerezhető. A dokumentáció árát a Lucsik és

Társa Kft. Raiffeisen Bank Rt.-nél vezetett 12010628-00105411-00100007 számú számlájára átutalással kell

megfizetni. A dokumentáció ellenértéke nettó összegben került meghatározásra.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő, illetve a részvételi határidő

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év)

Időpont: 12.30

IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert) (m eghívásos és

tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén )

Dátum: (nap/hó/év)

IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (nyílt eljárás esetén)

-ig (nap/hó/év)

VAGY hónap(ok)ban:

vagy nap(ok)ban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/11 (nap/hó/év )

Időpont: 12.30

Hely (adott esetben): Ajánlatkérő székhelye, földszinti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen

A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

VI.2)

a szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.3) További információk (adott esetben)

1.) Eredményhirdetés időpontja: 2009. december 18. 12.30 óra

2.) Helye: Lucsik és Társa Kft, 1062 Budapest, Bajza u. 54. IV/4.

3.) Szerződéskötés tervezett időpontja: 2009. december 28. 12.30. óra

4.) A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 83. § (2) bekezdése szerint biztosított.

5.) Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevővel köti meg a szerződést.

6.) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a pénzügyi-, gazdasági-, valamint műszaki-, illetve

szakmai alkalmasságok feltételeit és az igazolás módját a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest

szigorúbban határozta meg.

7.) A dokumentáció átadása a Lucsik és Társa Kft-nél, hétfőtől péntekig, 09-13.óráig, az ajánlati határidő

lejártának napján 9 órától 12 óra 30 percig, az ellenérték megfizetését igazoló átutalásról szóló bizonylat

másolati példányának bemutatása ellenében történik. A dokumentációt nyomtatott formában bocsátjuk

rendelkezésre. A Kbt. 54. § (4) bekezdése esetén, amennyiben az ajánlattevő a dokumentáció megküldését

kéri, úgy a befizetést igazoló okmány másolatát, valamint a kérelemre vonatkozó levelet írásban (faxon

vagy levélben) kell megküldenie a lebonyolítóként eljáró Lucsik és Társa Kft részére, az ajánlati felhívása

megjelölt elérhetőségeken. A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

 ajánlattevő neve
 ajánlattevő levelezési címe, ahova a dokumentáció megküldését kéri

 az ajánlattevő e-mail címe, telefon és faxszáma

 az eljárást megindító ajánlati felhívás hirdetményének TED/KÉ- száma

 a dokumentáció postai megküldésére vonatkozó kérelem

A dokumentáció ellenértéke nettó 90.000,- Pénznem: HUF

8.) Az ajánlatot a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és

benyújtani. Az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania a 70. § (2) bekezdésére vonatkozóan.

9.) Az ajánlatban be kell nyújtani: A Kbt. 71. § (1) bekezdés a) - c) pontja, valamint a (3) bekezdése szerinti

nyilatkozatot. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell.

10.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy alvállalkozó alatt a Kbt. 4. § 2. pontja szerinti

szervezetet, illetve erőforrást biztosító szervezet alatt a Kbt. 4. § 3/D. pontjának rendelkezését érti.

11.) Amennyiben az ajánlattevő erőforrást biztosító szervezetet vesz igénybe, úgy nyilatkozzon a Polgári

Törvénykönyv szerinti többségi befolyás fennállásáról vagy fenn nem állásáról. A többségi befolyás

fennállása esetén nyilatkozzon azon adatokról, körülményekről, melyek a többségi befolyást alátámasztják

és csatolja az igazoló dokumentumokat is. A Kbt. 65. § (4) bekezdés alapján az igénybe vett erőforrások

tekintetében a rendelkezésre állás igazolása ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a

Ptk. szerinti többségi befolyás áll fenn, az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó

nyilatkozatának benyújtásával történik. Többségi befolyás hiányában az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó

szervezet által kötött megállapodást és az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó,

közjegyző által hitelesített nyilatkozatát kell benyújtani.

12.) Az ajánlattevő, ajánlata részeként nyújtsa be az ajánlati felhívásban tételesen felsorolt, a kizáró okok,

a pénzügyi és gazdasági, valamint a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására kért igazolásokat,

nyilatkozatokat és egyéb dokumentumokat, valamint az egyéb, a dokumentációban tételesen felsorolt

iratokat, dokumentumokat.

13.) A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére az ajánlati határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények

elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

14.) Ajánlati elemekre adható értékelési pontszám részszempontonként: 0-10. Az egyes ajánlatoknak

az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a felhívásban meghatározott pontszámok között

értékeli az Ajánlatkérő úgy, hogy a legjobb tartalmi elem kapja a maximális 10 (tíz) pontot, a többi ajánlat

pontértéke a legjobb ajánlattal történő összevetéssel, arányosítással kerül megállapításra. A részletes

bírálati módszereket az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

15.) Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell:

 az ajánlatot aláíró személy aláírását igazoló eredeti, vagy hitelesített másolati aláírási

címpéldányát,

 továbbá a 60 napnál nem régebbi cégkivonatot.

16.) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban nem tehet

közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő

számára erőforrást sem biztosíthat. A közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem vehet részt

egynél több ajánlattevő (közös ajánlattevő) közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozójaként és erőforrást nyújtó szervezeteként sem.

17.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy mennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott

eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII.

törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti

rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. bejelentésre vagy

panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé.

18.) A jelen tárgyú közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő rendelkezésére álló forrás mértéke nettó 12

millió Forint/év.

19.) Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Közbeszerzésekről szóló 2003.

évi CXXIX. tv. előírásai szerint kell eljárni.

VI.4) Jogorvoslati eljárás

VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa, Közbeszerzési Döntőbiztottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-77-76

E-mail: info@kozbeszerzes.hu
Fax: +36-1-336-77-78

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

Kbt. 323-324. §

VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa, Közbeszerzési Döntőbiztottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-77-76

E-mail: info@kozbeszerzes.hu

Fax: +36-1-336-77-78

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.5)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (nap/hó/év)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Lucsik és Társa Kft.

Postai cím: Bajza u. 54.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Címzett: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Telefon: 06-1-374-0111

E-mail: postmaster@lucsikestarsa.t-online.hu

Fax: 06-1-413-0989

Internetcím (URL): www.lucsikestarsa.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre

és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) beszerezhetők

Hivatalos név: Lucsik és Társa Kft.

Postai cím: Bajza u. 54.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Címzett: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Telefon: 06-1-374-0111

E-mail: postmaster@lucsikestarsa.t-online.hu

Fax: 06-1-413-0989

Internetcím (URL): www.lucsikestarsa.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahova az ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

VAGY: és

között

Pénznem:

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidőfeltüntetése (adott esetben)

Az időtartam hónapban:

vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (nap/hó/év)

Befejezés (nap/hó/év)

5) További információ a részekről
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatója

az eljárás eredményéről (22236/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Postai cím: Széchenyi u. 2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: Magyarország

Címzett: Közbeszerzési Iroda

Telefon: 428-5533/5532/5153

E-mail: kozbeszerzes@apeh.gov.hu

Fax: 428-5537

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.apeh.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

xMinisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

xGazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés vállakozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 7

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal budapesti és vidéki telephelyei

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Elektronikus ÁFA visszatérítési rendszerhez

kapcsolódó Oracle szakértői fejlesztés/ fejlesztés támogatás, legfeljebb 950 embernap

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72322000-8

További tárgyak: 72254100-1

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos x

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján
Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) KÖZB. 99.021/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma:

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma :

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 021

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

Érték 114.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) Három benyújtott ajánlat közül csak az egyik minősül érvényesnek,

ezért az eljárást a Kbt. 92/A.§ (2) bekezdés alapján eredménytelennek szükséges minősíteni.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-7776

E-mail: -

Fax: +36-1-336-778

Internetcím (URL): -

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Postai cím: Margt krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-7776

E-mail: -

Fax: +36-1-336-778

Internetcím (URL): -

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását
4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy
érleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban x

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tájékoztatója

az eljárás eredményéről (23518/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Postai cím: Széchenyi u. 2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: Magyarország

Címzett: Közbeszerzési Iroda

Telefon: 428-5533/5532/5153

E-mail: kozbeszerzes@apeh.gov.hu

Fax: 428-5537

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.apeh.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

xMinisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

xGazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 7

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal budapesti és vidéki telephelyei

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Elektronikus ÁFA visszatérítési rendszerhez

kapcsolódó Oracle szakértői fejlesztés/ fejlesztés támogatás, legfeljebb 515 embernap

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72322000-8

További tárgyak: 72254100-1

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 58.658.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos x

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján
Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) KÖZB.99.031/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma:

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma :

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Hewlett-Packard Magyarország Kft.

Postai cím: Neumann János u. 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: Magyarország

Telefon: 229-9999

E-mail:

Fax: 229-9000

Internetcím (URL): http://www.hp.com

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 031

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 65.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 58.658.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:
Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) 10 % alatt

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-7776

E-mail: -

Fax: +36-1-336-778

Internetcím (URL): -

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margt krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-336-7776

E-mail: -

Fax: +36-1-336-778

Internetcím (URL): -

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását
4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy
érleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban x

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

tájékoztatója az eljárás eredményéről (21911/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Postai cím: Papnövelde u.7.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7621

Ország: Magyarország

Címzett: Papp Ildikó gazdasági vezető

Telefon: 72/520-105

E-mail: pecs.uk@bv.gov.hu

Fax: 72/233-481

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

xMinisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

x

Egyéb (nevezze meg): büntetés-végrehajtás

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Élelmezési alapanyagok beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x
Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye Pécs, Papnövelde u. 7-11.

NUTS-kód HU 231

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szállítási szerződés. Tárgy: az ajánlatkérő

számára élelmezési alapanyagok szállítása.

I. rész: kenyér, pékáru, sütemény: 17 tétel;

II. rész: tej, tejtermékek, sajt, növényi zsiradék: 26 tétel;

III. rész: száraz-, fűszer- és nehézáru, konzerv, száraztészte: 108 tétel;

IV. rész: hús-, hentes- és töltelékáru, csont, zsírszalonna: 51 tétel;

V. rész: mirelit áru: 21 tétel;

VI. rész: zöldség, gyümölcs, savanyúság, fertőtlenített tojás: 44 tétel.

A beszerzés mennyisége a megadottaktól plusz 15%-kal eltérhet.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15330000-0

15331100-8

15500000-3

15810000-9

15850000-1

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 51.180.957

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos
Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1.ajánlati ár (nettó ár, Ft-ban) 60

2.ártartás mértéke (egész hónapban kifejezve, 40

legalább három, legfeljebb hat)

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 137

- 200376

2009/07/16 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése TEJ, TEJTERMÉKEK, SAJT, NÖVÉNYI ZSIRADÉK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/30 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: 5-Ker Kft.

Postai cím: Dr. Szántó L. u. 12.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7627

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)
Érték 6.850.590

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 6.324.563

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése SZÁRAZ-, FŰSZER- ES NEHÉZÁRU, KONZERV, SZARAZTESZTA

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/30 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Dankó és Társa Kft.

Postai cím: Felső u. 47.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7632

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 12.428.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 11.686.158

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3

Megnevezése KENYER, PEKARU, SÜTEMENY

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/30 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Illés Kft.

Postai cím: Kossuth L. u. 42.

Város/Község: Hímesháza

Postai irányítószám: 7735

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 10.902.320

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 10.206.850

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát
VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4

Megnevezése HUS-, HENTES- ES TÖLTELEKARU, CSONT, ZSIRSZALONNA

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/30 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Privát Húsfeldolgozó Kft.

Postai cím: Izzó u. 2.

Város/Község: Kaposvár

Postai irányítószám: 7400

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 18.883.880

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 18.883.880

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5

Megnevezése MIRELIT ARU

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/30 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Gasztro-Terni Kft.

Postai cím: Mohácsi út 56.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7630

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 4.220.200

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 4.079.506

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:
VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit körút 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36/1/336-7776

E-mail:

Fax: +36/1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa

Postai cím: Margit körút 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36/1/336-7746

E-mail: www.kozbeszerzes.hu

Fax: +36/1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9
Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.
D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Egyesített Szociális Intézmény tájékoztatója az eljárás eredményéről (23556/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Egyesített Szociális Intézmény

Postai cím: Barát u. 9.

Város/Község: Pápa

Postai irányítószám: 8500

Ország: HU

Címzett: Csőréné Pőr Eszter igazgató

Telefon: -

E-mail: eszi@kabelszat2002.hu

Fax: -

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

xRegionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

xSzociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Élelmiszer-alapanyagok beszerzése 12 hónapra

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x

Adásvétel

Lízing
Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja x

A teljesítés helye HU-8500 Pápa, Barát u. 9.

NUTS-kód HU213

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szállítandó éves mennyiségek (- 30 %-kal való

eltérés lehetséges):

1. rész: Kenyér, péksütemény, sütőipari termékek: 86 000 db; 690 kg

2. rész: Tőke sertés és marhahús: 10 575 kg

3. rész: Nehéz áru, konzerv, fűszer: 23341kg, 35 721 db, 7 065 liter

4. rész: Mirelit termékek: 11 663 kg

5. rész: Tej, tejtermékek: 23 940 liter, 3 935 kg, 18 130 db

6. rész: Felvágottak, töltelékáru: 6 779 kg ; 50 db

7. rész: Fertőtlenített tyúktojás: 53 650 db

8. rész: Instant termékek, gabonapelyhek: 2 470 db

9. rész: Száraztészták: 3 615 kg

10. rész: Friss zöldség, gyümölcs: 37 375 kg, 1 140 db

11. rész: Gyümölcslé sűrítmények: 402 liter.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 45 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 129

- 188288

2009/07/09 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése 1. rész Kenyér, pékáru

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Polus-Coop Zrt.

Postai cím: Szabadság tér 7.

Város/Község: Ajka

Postai irányítószám: 8400

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 3500 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték 3 015 670

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése 2. rész: Tőkehús és 6. rész: Felvágottak

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Pápai Hús 1913 Kft.

Postai cím: Kisfaludy u. 2.

Város/Község: Pápa

Postai irányítószám: 8500

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 15 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 13 507 050

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3

Megnevezése 3. rész (Nehéz áru), 7. rész: Tojás és 9. rész: Száraztészta

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 10

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: EC Ker. és Váll. Kft.

Postai cím: Újvári u. 4.

Város/Község: Torony

Postai irányítószám: 9791

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 13 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 12 402 247

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):
Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4

Megnevezése 4. rész: Mirelit termékek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Baromfiudvar 2002 Kft.

Postai cím: Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 5 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 4 743 310

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): 8 ,

00 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerzõdés száma: 5

Megnevezése 5. rész: Tejtermékek és 10. rész: Zöldség-gyümölcs

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Z+D Nagykereskedelmi és Diszkont Kft.

Postai cím: Hévízi u. 130.

Város/Község: Keszthely

Postai irányítószám: 8360

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 10 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 10 187 123

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 6

Megnevezése 8. rész: Instant termékek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: AG Foods Kft.

Postai cím: Szőlőkert u. 4/B.
Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1033

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 1 500 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 1 144 600

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) A 11. rész: eredménytelen

Indoklás: egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett.

Az eredménytelen rész tekintetében az intézmény eltekint az érintett áruk beszerzésétől a következő 12

hónapban.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: 36-1-336-7776

E-mail: -

Fax: 36-1-336-7778
Internetcím (URL): -

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: 323.§ szerint

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14
Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)
c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22371/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Alsó u. 1.

Város/Község: Érd

Postai irányítószám: 2030

Ország: HU

Címzett: Máté Béla közbeszerzési szakértő

Telefon: 23/522-377

E-mail: bmate@erd.hu

Fax: 23/522-384

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

xRegionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

xÁltalános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Szállítási szerződés.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x

Adásvétel x
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye MAGYARORSZÁG 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/B.

NUTS-kód HU102

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Iskolabútorok és felszerelési tárgyak,

konyhabútorok és berendezések, valamint az oktatás-nevelés tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök

szállítása az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola részére.

56 féle iskolabútor és felszerelési tárgy: asztalok, székek, szekrények, polcok, függönyök

44 féle konyhabútor és berendezés: polcok, asztalok, szekrények, pultok, állványok, mosogatók, hűtők,

konyhai gépek

26 féle eszköz: laboratóriumi energia modulok, sporteszközök, fali acéltáblák, pianínó.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 39160000-1

További tárgyak: 39141000-2

39181000-4

30195500-7

37000000-8

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 69497372

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

0

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos
Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) Az Új Magyarország fejlesztési Terv

Közép-Magyarországi Operatív Program és az Európai Unió támogatásával megvalósuló Érdi Gárdonyi

Géza Általános Iskola komplex fejlesztése, a minőségi oktatás fokozása, a versenyképes tudás elsajátítása

érdekében, a racionális és hatékony működés kialakítása, komplex esélyegyenlőség és a magas fokú

környezetvédelem jegyében,KMOP-4.6.1-2007-0132.

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 158

- 230506

2009/08/19 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése Iskolabútorok és felszerelési tárgyak

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: ALEX Fémbútor Kft

Postai cím: Magyar utca 21-23.

Város/Község: Zsámbék

Postai irányítószám: 2072

Ország: Magyarország

Telefon: 23-341-356

E-mail: info@alexbutor.hu

Fax: 23-341-356

Internetcím (URL): www.alexbutor.hu

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 48057275

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

0

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése Konyhabútor és berendezés

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: WETEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft

Postai cím: Akadémis utca 16.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: Magyarország

Telefon: 332-5761

E-mail: wetex@mail.datanet.hu

Fax: 332-0184

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 11963566

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,
0

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3

Megnevezése Az oktatás-nevelés tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: LÍNEA Bútor Kft

Postai cím: Dózsa Major

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9011

Ország: Magyarország

Telefon: 96-511-060

E-mail: linea@linea-art.hu

Fax: 96-511-061

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 9476531

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

0

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát
VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy igen programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: Az Új Magyarország fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program és az Európai Unió

támogatásával megvalósuló Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola komplex fejlesztése, a minőségi oktatás

fokozása, a versenyképes tudás elsajátítása érdekében, a racionális és hatékony működés kialakítása,

komplex esélyegyenlőség és a magas fokú környezetvédelem jegyében.

KMOP-4.6.1-2007-0132.

VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit körút 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 36-1-3367776

E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: 36-1-3367778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 323.§

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)
C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26
Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tájékoztatója az eljárás eredményéről (22593/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési osztály; Címzett: Bayer Margit

Telefon: +36-1-459-6700/6346

E-mail: bayerm@fkf.hu

Fax: +36-1-459-6846

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

xKözjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

xÁltalános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

xKörnyezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg): -

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés lebonyolítói szolgáltatás

nyújtására. A lebonyolító feladata az ajánlatkérő üzemeltetésében lévő Pusztazámori Regionális

Hulladékkezelő Központ (PRHK) hulladéklerakó-terének II. ütemű bővítéséhez kapcsolódó lebonyolítói

feladatok ellátása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)
Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 12

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye FKF Zrt. Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ

NUTS-kód HU 102

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerződés lebonyolítói szolgáltatás

nyújtása. A lebonyolító feladata az ajánlatkérő üzemeltetésében lévő Pusztazámori Regionális

Hulladékkezelő Központ (PRHK) hulladéklerakó-terének II. ütemű bővítéséhez kapcsolódó lebonyolítói

feladatok ellátása.

A dokumentációkban részletezett mennyiségi és műszaki paraméterekkel rendelkező PRHK II. ütemű

bővítését célzó beruházáshoz kapcsolódó lebonyolítói feladatok ellátása, mely az alábbi részfeladatokat

foglalja magában:

1. A PRHK II. ütemű bővítését célzó beruházás tervezőjének és kivitelezőjének /Fővállalkozójának/

kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban való közreműködés.

2. A tervezési, engedélyeztetési folyamatokban, hatósági eljárásokban illetve a kiviteli terv elkészítésében

való szakmai közreműködés.

3. A kivitelezés lebonyolításával kapcsolatban felmerülő építési műszaki-, szakmai- és minőségellenőrzési,

üzembe helyezési feladatok ellátása, valamint a jótállási és szavatossági ügyek intézése.

4. A PRHK II. ütem megvalósításához szükséges egyéb szerződések (eseti független geodéziai ellenőrzés,

egyéb szakértői tevékenység) elkészítésében előkészítőként és véleményezőként való közreműködés.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71356100-9

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 22.900.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája
Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos x

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Ellenszolgáltatás összege 6

2. Projektterv minősége (az Ajánlati

dokumentációban meghatározott irányelvek szerint)

3. Fizetési határidő 1

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre?

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) K669

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 142

- 208417

2009/07/28 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: K669

Megnevezése Vállalkozási szerződés

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/09/21 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: MOTT MACDONALD Magyarország Kft.

Postai cím: Népfürdő u. 22.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1138

Ország: Magyarország

Telefon: 1/288-2020

E-mail: info@mottmac.hu

3
Fax: 1/288-2010

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 60.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 22.900.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) Részvételi felhívás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent:

14958/2009.; 2009. 07.29.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 336-7777

E-mail: -

Fax: 336-7778

Internetcím (URL): -

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név: -

Postai cím: -

Város/Község: -

Postai irányítószám: -

Ország: -
Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: 2003. évi CXXIX. törvény a

közbeszerzésekről (Kbt.) 323. § (2)-(4) bekezdés.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: -

Postai cím: -

Város/Község: -

Postai irányítószám: -

Ország: -

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7
Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)
Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22545/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

Postai cím: Dózsa György u. 65.

Város/Község: Gödöllő

Postai irányítószám: 2100

Ország: Magyarország

Címzett: Dr. Kormosné Lenorics Éva

Telefon: 28-410-364

E-mail:

Fax: 28-430-573

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): Önállóan gazdálkodó költségvetési szervezet

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

x

Egyéb (nevezze meg): Idősek Otthona

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Takarítás

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)
Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 14

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye 2101 Gödöllő, Dózsa György u. 65.

NUTS-kód HU 10

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerződés a Fővárosi Önkormányzat

Idősek Otthona takarítására

Mennyisége:

- „A” épület 1747 m2

- „B” épület 392 m2

- „C” épület 1248 m2

- pavilonok 1766 m2

- „G” épület 347 m2

- Raktár 400 m2

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90919000-2

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos
Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár Ft/év (teljes szolgáltatás éves nettó díja) 70

2. Vállalt napi minőségi kötbér (nem

szerződésszerinti teljesítés esetén a éves nettó díj

%-ában)

3. Az éves árkövetés mértéke (a KSH által megadott 10

előző évi inflációs ráta %-ában)

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 128

- 187183

2009/07/08 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma:

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

10
Érték 60000000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát 3

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) - Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor,

ennek indoka: Kbt. 92. § (b), kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 1/336-7778

E-mail: info@kozbeszerzes.hu

Fax: 1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 323. § (1) bekezdés.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 1/336-7778

E-mail: info@kozbeszerzes.hu

Fax: 1/336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások
19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban
f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22339/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Postai cím: Haller u. 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1096

Ország: Magyarország

Címzett: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Telefon: +36-1-215-7240

E-mail: pethone@kardio.hu

Fax: +36-1-215-7240

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kardio.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): Kbt. 22. § (1) bek. h) pontja szerinti szervezet

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

xEgészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Az Intézet takarítási, ablaktisztítási szolgáltatása 2+3

évre.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)
Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 16

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Az Ajánlatkérő székhelye

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Ajánlatkérő székhelyén található ingatlanok

helyiségeinek (összesen 14 591,53 m²) és ablakainak takarítása, részben saját tisztítószerrel és

eszközökkel, valamint higiéniai töltőanyagok és adagolók utántöltése, kezelése.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90900000-6

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 401.700.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár / hó HUF-ban 30

Hibás teljesítési kötbér mértéke 5

Árváltozás mértéke 5

Fizetési határidő 1

Adagolóeszköz állomány ellenértéke 7

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 129

- 188520

2009/07/09 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: PQS International Hungary Kft.

Postai cím: Sopron u. 19.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték 6.695.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 60

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: (1) 336 7777

E-mail: -

Fax: (1) 336 7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 323. § szerint

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:
Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22
Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)
Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató

Zrt. tájékoztatója az eljárás eredményéről (23269/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt

Postai cím: Munkás tér 2.

Város/Község: Balatonfűzfő

Postai irányítószám: 8184

Ország: Magyarország

Címzett: Morvai György

Telefon: +36-88-543-314

E-mail: gymorvai@nitro.hu

Fax: +36-88-543-301

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): 2/A.§ szerinti szervezet

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

xKörnyezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Simontornyai bőrgyár kármentesítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés
Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 16

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Simontornya

NUTS-kód HU213

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A felszámolt Simontornyai Bőrgyár Rt.

gyárterületének és az attól keletre lévő, bőrgyári hulladékok tárolásával érintett területek kármentesítése

(kitermelés, kezelés, végártalmatlanítás), vállalkozási szerződés keretében, talajvízkezelő rendszer kiépítése

és működtetése, monitoring rendszer kiépítése és működtetése, projektvezetési, tervezési, engedélyeztetési,

bontási, rekultivációs és tájékoztatási feladatok ellátása.

EWC 04 01 09 11774 tonna + 30% nyersbőr, EWC 04 01 08 2034 tonna + 30% faragvány, EWC 04 01 06

24030 tonna + 30% krómtartalmú iszap, EWC 06 05 02* 90294 tonna + 30% szennyvíziszap, EWC 17 05

03* 9522 tonna + 30% szennyezett talaj, EWC 17 01 06*, 17 01 07, 17 04 09*, 17 09 03* összesen 15000

tonna + 20% bontási hulladék, EWC 04 01 04 500 tonna + 20% bőrvíz, EWC 16 10 01* 150 tonna + 20%

krómléfőzési hulladék, 1 db. talajvízkezelő és 1. db. monitoring rendszer kiépítése.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90722200-6

További tárgyak: 90722300-7

90732200-9

90733900-3

45110000-1

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 9.509.007.800

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos
Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. 1. Általános projektköltségek (egyösszegű, Ft) 1

2. 04 01 09 nyersbőr hulladék fajlagos költsége (Ft/t) 4

3. 04 01 08 faragvány hulladék fajlagos költsége (Ft/

t)

4. 04 01 06 faragvány, cserzett bőr, csiszolóanyag,

nyesedék, húslási hulladékok fajlagos költsége (Ft/t)

5. 06 05 02* szennyvíziszap hulladék fajlagos

költsége (Ft/t)

6. 17 05 03* szennyezett talaj fajlagos költsége (Ft/t) 2

7. EWC 17 01 06*, 17 01 07, 17 04 09*, 17 09 03*

bontási hulladék fajlagos költsége (Ft/t)

8. 04 01 04 bőrvíz hulladék fajlagos költsége (Ft/t) 1

9. 16 10 01* krómléfőzési hulladék fajlagos költsége

(Ft/t)

10. Vízkezelő rendszer kialakítása és működtetése

(egyösszegű, Ft)

11. Ártalmatlanítással kapcsolatos kiegészítő

projektköltségek (egyösszegű, Ft)

12. Hasznosítás aránya (anyagában történő

hasznosítás aránya, %)

13. Szállítási távolság a szállított hulladék tömeggel

súlyozva (Km)

14. Végártalmatlanítási helyszínek száma (db) 15

15. Projektterv (Projekt kivitelezés kidolgozottsága, 25

átgondoltsága

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 164

- 238040

1

6

10

1

1

4

1

8

15
2009/08/27 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: „Simontornya 2009” Konzorcium

Postai cím: 0210.hrsz.

Város/Község: Oroszlány

Postai irányítószám: 2840

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 9.800.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 9.509.007.800

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) 10 % feletti alvállalkozók

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: HU-1024

Ország: Magyarország

Telefon: 36-1/336-7776

E-mail:

Fax: 36-1/336-7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 323.§-ban foglaltak

szerint.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: HU-1024

Ország: Magyarország

Telefon: 36-1/336-7776

E-mail:

Fax: 36-1/336-7778

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások
8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.
8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22227/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth tér 1.

Város/Község: Nyíregyháza

Postai irányítószám: 4400

Ország: Magyarország

Címzett: Dr. Lovász Beáta

Telefon: 06-42/524-545

E-mail: lovaszbea@gmail.com

Fax: 06-42/310-647

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nyiregyhaza.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

xRegionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

xÁltalános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Hitelszerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 06

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Ajánlatkérő székhelye (I.1 pont)

NUTS-kód HU323

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Hitelkeret szerződés és hitelnyújtás Nyíregyháza

Megyei Jogú Város Önkormányzata részére

1.511.769.000,- HUF (I. RÉSZ) és 438.231.000,- HUF (II. RÉSZ) összegű önkormányzati éven túli lejáratú

beruházási hitel a "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési

Hitelprogram keretében

I. RÉSZ:

A hitelkeret összege: 1.511.769.000,- HUF önkormányzati éven túli lejáratú beruházási hitel (a "Sikeres

Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében)

Devizanem: HUF

Futamidő: 15 év

Rendelkezésre tartási időszak: szerződéskötéstől számított 3 év

Türelmi idő: szerződéskötéstől számított 3 év

Kamatláb: 3 havi EURIBOR + kamatmarge

Beruházási cél: 8. Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjai keretében meghirdetett

pályázatokhoz szükséges önrész biztosítása

II. RÉSZ:

A hitelkeret összege: 438.231.000,- HUF önkormányzati éven túli lejáratú beruházási hitel (a "Sikeres

Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében)

Devizanem: HUF

Futamidő: 15 év

Rendelkezésre tartási időszak: szerződéskötéstől számított 3 év

Türelmi idő: szerződéskötéstől számított 3 év

Kamatláb: 3 havi EURIBOR + kamatmarge

Beruházási cél: 2. Általános beruházási cél

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66113000-5

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 578 518 997

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat
Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 44620/2009.XII.

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 140

- 205056

2009/07/24 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése HITELSZERZŐDÉS AZ I. RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/06 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: OTP Bank Nyrt.

Postai cím: Nádor u. 16.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1051

Ország: HU
Telefon: +36 (42) 524 101

E-mail: KokasAne@otpbank.hu

Fax: +36 (42) 524 105

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 457 096 382

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 442.120.088

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése HITELSZERZŐDÉS A II. RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/06 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: OTP Bank Nyrt.

Postai cím: Nádor u. 16.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1051

Ország: HU

Telefon: +36 (42) 524 101

E-mail: KokasAne@otpbank.hu

Fax: +36 (42) 524 105

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 180 787 088

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 136.398.909

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe,

valamint az ellenszolgáltatás összege:

A II. RÉSZ vonatkozásában: Raiffeisen Bank Zrt. (HU-1051 Budapest, Akadémia utca 6.) - nettó

140.359.911,- HUF

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36 1 336 7776

E-mail:

Fax: +36 1 336 7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 323. § (2) bekezdés

szerint

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36 1 336 7776

E-mail:

Fax: +36 1 336 7778

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18
Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)
Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22353/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet

Postai cím: Pihenő út 1., Pf. 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1529

Ország: HU

Címzett: Szászné Bagaméry Erzsébet főigazgató gazdasági-műszaki helyettese

Telefon: +36-1/391-3333

E-mail: szaszne@koranyi.hu

Fax: +36-1/391-3333

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): kórház

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

xEgészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Gyógyszerek, infúziók beszerzése (SG-445)

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x
Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye Ajánlatkérő I.1. pont szerinti címe, Központi gyógyszertár

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Gyógyszerek, infúziók adásvételére vonatkozó

szállítási szerződés.

A dokumentációban részletezett gyógyszerek, infúziók beszerzése 377 tételben, összesen 64.361 doboz

gyógyszer és 55.480 db infúzió.

Ajánlatkérő fenti mennyiségtől +30 %-kal eltérhet.

A specifikáció szerinti mennyiséget az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33600000-6

További tárgyak: 33692100-8

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 205.380.251,32

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (előny a kisebb) 10

Fizetési határidő (előny a nagyobb) 1

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) SG-445

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 146

- 214026

2009/08/01 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 16., 20., 22., 23., 24., 28., 32., 36., 37., 49., 51., 53., 57, 58.,

66., 73., 99., 117., 121., 131., 132., 133., 134., 138., 145., 148., 150., 152., 157., 163., 164., 165., 169., 170.,

181., 183., 184., 185., 187., 189., 197., 199., 200., 206., 213., 218., 223., 227., 228., 238., 244., 246., 247.,

249., 250., 261., 262., 268., 271., 276., 279., 281., 282., 286., 288., 295., 305., 309., 310. tételek. Korányi

Patika esetében: 1., 2., 3., 5., 6., 8-20., 22-25., 27-31., 33-46., 48-58., 60-64. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 364

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Euromedic Pharma Zrt.

Postai cím: Dorottya u. 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1051

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 124.100.282,25

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 1-15., 17-19., 21., 25-26., 29-30., 33-35., 38-42., 44-48.,

50-52., 60., 72., 74-79., 85., 87-88., 91-93., 95-98., 101-105., 108-116., 118-120., 122-125., 128., 136-137.,

139-141., 144., 146-147., 149., 151., 153-156., 158-159., 161-162., 166-168., 171-173., 176., 179-180.,

182., 186., 188., 190-196., 198., 202-205., 207-212., 214-217., 219-222., 225., 231-237., 239-241., 243.,

245., 248., 251-260., 264., 272-275., 277., 278., 280., 283-285., 287., 289-294., 296., 298., 300., 302.,

307-308., 311., 313. tételek. Korányi Patika esetében: 7., 21., 32., 59. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 354

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Hungaropharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt.

Postai cím: Király u. 12.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1061

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 60.557.077,35

Pénznem HUF
ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 59., 70., 86., 94., 100., 129., 130., 142., 143., 174., 175.,

177., 178., 201., 229., 230., 242., 263., 301., 303., 312. tételek. Korányi Patika esetében: 26., 47. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 323

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: TEVA Magyarország Zrt

Postai cím: Repülőtéri út 5.

Város/Község: Gödöllő

Postai irányítószám: 2100

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 9.337.496,32

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 54., 56., 63., 65., 69., 71. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 14

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: B.Braun Medical Kft

Postai cím: Felhévizi u. 5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1023

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 2.093.152,50

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:
Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 31., 43., 80-84., 89-90., 106-107., 126-127., 135., 160., 224.,

265-267., 269., 270., 297., 299., 304., 306. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 32

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: EGIS Nyrt.

Postai cím: Keresztúri u. 30-38

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1106

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 2.077.062,90

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerzõdés száma: 6

Megnevezése Intézeti Gyógyszertár esetében: 62., 64., 67-68., 226. tételek

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/17 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 20

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Fresenius Kabi Hungary Kft

Postai cím: Lajos utca 48-66

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1036

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 7.215.180

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) Az Intézeti Gyógyszertár beszerzése tekintetében a 218. tétel esetében

Ajánlatkérő a Kbt. 90.§ (3) b) pontja alapján a valamennyi értékelési szempont tekintetében azonos 2 ajánlat

közül a nyertest közjegyző előtti sorsolással választotta ki

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv
Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa, Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36/1-336-7776

E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: +36/1-336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 323.§ értelmében a

kérelem a jogsértés megtörténtétől számított 15 napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés

esetében pedig az eredményhirdetéstől számított 8 napon belül nyújtható be. Ha a jogsértés a kérelmezőnek

később jutott tudomására, a határidő a tudomásra jutással veszi kezdetét.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa, Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36/1-336-7776

E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: +36/1-336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások
10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET
tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tájékoztatója az eljárás eredményéről (22051/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Dr. Varga Gábor főigazgató főorvos

Postai cím: Vasvári Pál u. 2.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9024

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont(ok): Jogi Osztály

Telefon: +36-96/507-945

E-mail: jog@petz.gyor.hu

Fax: + 36-96/507-945

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): kórház

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

xEgészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés 12-24/2009 Lineáris gyorsító és hűtő karbantartása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 01

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Győr, Zrínyi u. 13.

NUTS-kód HU 221

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége 1 db Siemens gyártmányú Mevatron Primus

lineáris gyorsító és Siemview terápiás szimulátor valamint Chillet komplett vízhűtő rendszer karbantartására

és hibajavítására szolgáltatási szerződés

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 50421000-2

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 137.294.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján
Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 12-24/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 115

- 166775

2009/06/18 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/01 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Siemens termelő, szolgáltató és kereskedelmi Zrt

Postai cím: Gizella út 51-57.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1143

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1/471-1000

E-mail:

Fax: +36-1/471-1002

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 34.323.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát 4

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: -

Pénznem:

Arány (rész): 43.28-53.28 ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) Siemens s.r.o: 27,5-37,5%

Siemens AG: 9,98%

Klíma-tár Kft.: 5,8%

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit Krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 36-1/336-7776

E-mail:

Fax: 36-1/336-7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt 322-324. §-a szerint,

különös tekintettel a Kbt. 323.§-ának (2)-(4) bekezdéseiben foglaltakra. Eredményhirdetés időpontja: 2009.

szeptember 16. Szerződéskötés időpontja: 2009. október 1.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit Krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: 36-1/336-7776

E-mail:

Fax: 36-1/336-7778
Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások
25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)
A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Regionális Fejlesztési Holding Zrt. tájékoztatója az eljárás eredményéről (22260/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Regionális Fejlesztési Holding Zrt.

Postai cím: Baross u. 22-26

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1085

Ország: HU

Címzett: Dr. Németh Imre, vezérigazgató

Telefon: +36 1 486-2882

E-mail: nemeth.imre@rfh-rt.hu

Fax: +36 1 486-3171

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.rfh-rt.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

xKözjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

xGazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület vasúti

infrastruktúrájának kiépítése meglévő hálózatról területhatárig Fényeslitke - Komoró térségében

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás x

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés x

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye Záhonyi különleges gazdasági övezet,Szabolcs-Szatmár-Bereg megye,Magyarország

NUTS-kód HU323

b)

Árubeszerzés

Adásvétel
Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerződés / Fényeslitke – Komoró

térségében intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület vasúti széles és normál nyomtávolságú

infrastruktúrájának meglévő hálózatról területhatárig történő kiépítése kapcsán a szükséges kiviteli tervek

elkészítése az ajánlatkérő által átadott engedélyes tervek alapján, a kivitelezési munkák megvalósítása

FIDIC Sárga Könyv szerint, megvalósulási tervek elkészítése, átadás-átvételi dokumentáció összeállítása,

használatbavételi engedélyeztetés, jótállási kötelezettség teljesítése. A kivitelezés során megvalósul

Komoró állomás széles nyomtávú kihúzó vágányának végpontjától új széles nyomtávú vágány kiépítése,

kapcsolódó biztosító berendezéssel és térvilágítással az iparterület határáig (hatósági engedélyköteles

rész) és Fényeslitke rendező pályaudvar normál nyomtávú mozdonykerülő vágányának teljes felújítása és

kiágazás építése az iparterület határánál (nem hatósági engedélyköteles). Engedélyezett tengelyterhelés

széles nyomtávon 250 kN, normál nyomtávon 225kN. Tervezési és kiépítési sebesség mindkét vágányon

40 km/h.Teljes mennyiség:1. Kiviteli tervdokumentáció elkészítése.2. A vágányépítéssel érintett vonalak:

Komoró állomás széles kihúzó vágánya, széles vágány melletti baloldali normál vágány, Fényeslitke rendező

pályaudvar mozdonykerülő vágánya. 3. Vágányépítés Normál nyomtávon / felújítás - 48 r. vágánybontás

1054 vm - kitérőbontás 3 csoport (48XVI, 48XIII, 54XIII) - 54 r. vágányépítés 1026 vm - egyszerű kitérőépítés

4 csoport (3 csoport 54XIII, 1 csoport 54XVI) - 54 r. útátjáró építése 27 vm védősínes aszfalt burkolattal

(2 csoport) - útkorrekció 720m2 - védőréteg készítése homokos kavicsból 1100 m3 - védőréteg készítése

szemcsés zúzalékból 1500 m3 - bevágás 13000m3 - humuszleszedés 1000 m3 - földárok építése 860

m - szivárgó építése 40m.Széles nyomtávon / új nyomvonal - 48 r. vágánybontás szélesen 10 vm - 48 r.

vágánybontás normálon 191 vm - 60 r. vágányépítés 730 vm - 48 r. vágányzáró bak építése 1 csoport

(mormál) - útátjáró építése 3 csoport (1 csoport BODAN elemes 17 vm, 2 csoport védősínes aszfalt

burkolattal 19 vm) - útkorrekció 1920 m2 - védőréteg készítése homokos kavicsból 950 m3 - védőréteg

készítése szemcsés zúzalékból 2850 m3 - bevágás 8500m3 - humuszleszedés 2000 m3 - földárok építése

525 m - szivárgó építése 85 m4. Felsővezeték kiépítése Normál nyomtávon - felsővezeték bontás 40 m

2 db oszloppal - felsővezeték építés 40 m 2 db oszloppal - után-szabályozás 100 m Széles nyomtávon -

felsővezeték bontás 200 m 4 db oszloppal5. Térvilágítás kiépítése Normál nyomtávon - kábeles térvilágítási

hálózat kiépítése, ill. felújítása 1140 vm 22 db új oszloppal Széles nyomtávon - kábeles térvilágítási hálózat

kiépítése 1000 vm 23 db új oszloppal6. Biztosítóberendezés kiépítése Normál nyomtávon - állomási

berendezés bontása 1 csoport - belsőtéri állomási berendezés szerelése: 1 db váltó, 2 db kisiklasztó saru,

1 db tolatásjelző, 2 db szigetelt sín, 1db forgalmi irodai kezelőpult átalakítás - külsőtéri állomási berendezés

szerelése: 1 db váltó, 2 db kisiklasztó saru, 1 db tolatásjelző, 2 db foglaltsági szakasz Széles nyomtávon

- 0+35 sz. szelvényben lévő AS35 fénysorompó átalakítása, vonatérzékelés kialakítása 7. Műtárgyak

kivitelezése Normál nyomtávon - csőáteresz bontása 70 m - vízvezeték bontása 24 m - szennyvízcsatorna

bontása 20 m - csapadékvíz csatorna bontása 20m - csőáteresz építése 70 m - vízvezeték építése 50 m

- tisztítóakna építése 8 db - tolózárakna építése 4 db - meglévő árok tisztítása, átépítése 1000 m Széles

nyomtávon - csőáteresz bontása 25 m - csőáteresz építése 25 m - ülepítő bontása 1 db 8. PályatartozékokA

szükséges mennyiségeket a kiviteli tervek készítése során kell meghatározni.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 45234100-7

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak: 45234113-1

45234116-2

71320000-7

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

ajánlati ár (nettó Ft) 8

jótállási időtartam (nap) (min. 365 nap) 3

késedelmi kötbér mértéke (Ft/nap) (min. 0,05%) 2

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) -

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)
A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 130

- 189498

2009/07/10 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 1.143.550.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------
VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) Az eredményhirdetés időpontja: 2009/09/17

A közbeszerzési eljárás a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 92. § b) pontja alapján

eredménytelen, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: (36-1) 336-7776

E-mail: -

Fax: (36-1) 336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 323 § szerint.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: (36-1) 336-7776

E-mail: -

Fax: (36-1) 336-7778

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6
Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.
6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

b)

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Somogy Megyei Önkormányzat Kaposi Mór Oktató

Kórháza tájékoztatója az eljárás eredményéről (22889/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Somogy Megyei Önkormányzat Kaposi Mór Oktató Kórháza

Postai cím: Tallián Gy. u. 20-32.

Város/Község: Kaposvár

Postai irányítószám: 7400

Ország: Magyarország

Címzett: Dr. Moizs Mariann

Telefon: +36 82501310

E-mail:

Fax:

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

Közjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

x

Egyéb (nevezze meg): Kórház

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

xEgészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

Egyéb (nevezze meg):

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

keretében „A Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi betegellátó osztályának (SO1) Sürgősségi Betegellátó

Centrummá fejlesztése az integrált Somogy megyei és regionális sürgősségi ellátórendszer kialakítása

érdekében” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/1-2008-0002 azonosító jelű projekttel kapcsolatos műszaki bonyolítói,

műszaki ellenőri és tervellenőri feladatok ellátása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően
A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 12

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Somogy Megyei Önkormányzat Kaposi Mór Oktató Kórháza

(7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-32., MAGYARORSZÁG)

NUTS-kód HU232

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Tárgya:

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, ”A Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi

betegellátó osztályának (SO1) Sürgősségi Betegellátó Centrummá fejlesztése az integrált Somogy megyei

és regionális sürgősségi ellátórendszer kialakítása érdekében” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/1-2008-0002 azonosító

jelű projekttel kapcsolatos műszaki ellenőri és tervellenőri feladatok ellátására irányuló megbízási szerződés.

Mennyisége:

1.rész: A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, ”A Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi

betegellátó osztályának (SO1) Sürgősségi Betegellátó Centrummá fejlesztése az integrált Somogy megyei

és regionális sürgősségi ellátórendszer kialakítása érdekében” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/1-2008-0002 azonosító

jelű projekttel kapcsolatos műszaki ellenőri feladatok ellátása.

2. rész: A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, ”A Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi

betegellátó osztályának (SO1) Sürgősségi Betegellátó Centrummá fejlesztése tárgyú integrált Somogy

megyei és regionális sürgősségi ellátórendszer kialakítása érdekében” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/1-2008-0002

azonosító jelű projekttel kapcsolatos tervellenőri feladatok ellátása.

A közbeszerzés mennyisége valamennyi rész esetében:

Rekonstrukció: kb. 807 m2.

Újépítés: kb. 46 m2.

Bontások: kb. 525 m2.

Helikopter leszálló létesítése az IMS tömb tetején.

A projekt során létrejövő sürgősségi betegellátó centrum tervezett kapacitása: 40 ezer esetszám/év.

Építési-kivitelezési beruházás becsült értéke várhatóan bruttó 164 millió Ft.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71520000

További tárgyak: 71356100

71631300

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 4.772.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 119

- 173624

2009/06/25 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft.
Postai cím: Alkotmány u. 27.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 3.300.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 3.188.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. (1075 Budapest,

Rumbach S. u. 14.)

A közbeszerzésnek az a része, amelyben az alvállalkozó közreműködik: Építmény - és épületgépészeti

műszaki ellenőrzés

H-TERVBER Mérnöki és Szolgáltató Bt. (1047 Budapest, Bródy Imre u. 2.)

A közbeszerzésnek az a része, amelyben az alvállalkozó közreműködik: Építmény - és épületgépészeti

műszaki ellenőrzés, orvostechnológia

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: KORTEX Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Lövőház u. 24.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024
Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 1.700.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 1.584.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) Soproni György egyéni vállalkozó (1055 Budapest, Szalay u. 5/b.)

A közbeszerzésnek az a része, amelyben az alvállalkozó közreműködik: Gépész és elektromos tervek

ellenőrzése

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy igen programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, ”A Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi

betegellátó osztályának (SO1) Sürgősségi Betegellátó Centrummá fejlesztése az integrált Somogy megyei

és regionális sürgősségi ellátórendszer kialakítása érdekében” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/1-2008-0002 azonosító

jelű projekt.

VI.2)

További információk (adott esetben) Az eredményhirdetés időpontja: 2009/09/21 (év/hó/nap) 11 óra 00 perc

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1/3367776

E-mail: kapcsolat@kozbeszerzesek.tanacsa.hu

Fax: +36-1-336-7778
Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A közbeszerzésekről

szóló 2003. évi CXXIX tv. 323. § (2) bekezdése alapján a kérelem a jogsértés megtörténtétől számított

tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértés döntés esetében pedig az eredményhirdetéstől

számított nyolc napon belül nyújtható be.

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások
13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (22295/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

tájékoztató az eljárás eredményéről

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.

Postai cím: Rózsa utca 81-83.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1064

Ország: Magyarország

Címzett: Bíró László gazdasági igazgató

Telefon: 00 36 1 301 6790

E-mail: biro@tvvrt.hu

Fax: 00 36 1 301 6798

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.tvvrt.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa és fő tevékenysége vagy tevékenységei

Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi szerveik

Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal

Regionális vagy helyi hatóság

Regionális vagy helyi iroda/hivatal

xKözjogi szervezet

Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet

Egyéb (nevezze meg):

Általános közszolgáltatások

Védelem

Közrend és biztonság

Környezet

Gazdasági és pénzügyek

Egészségügy

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Szociális védelem

Szabadidő, kultúra és vallás

Oktatás

x

Egyéb (nevezze meg): vagyonkezelés, ingatlan üzemeltetés, beruházás, felújítás

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e lea közbeszerzési eljárást?

nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Banki szolgáltatások nyújtása: Számlavezetés

és projekthitel nyújtása (rulirozó jellegű) emeletráépítési, tetőtér-beépítési és felújítási feladatok

finanszírozására

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítés helye

NUTS-kód

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 06

Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába (lásd a C. mellékletet) tartozik, egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következőket tartalmazza (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szolgáltatási szerződés: Számlavezetésre és

projekthitel (rulírozó jellegű) biztosítására, új építésű, értékesítésre kerülő lakások finanszírozására

Mennyisége:

1.) Az ajánlatkérő számlavezetése, mely számlán átlagosan, az elmúlt 5 év adatai alapján, éves szinten

mintegy 22 ezer tranzakció került lebonyolításra, az átlagos éves forgalom meghaladta az 5 Mrd forintot (2,9

milliárd Ft és 8,2 milliárd Ft között ingadozott).

2.) Projekthitel (rulírozó jellegű) nyújtása az alábbi peremfeltételekkel:

Projekthitel összege: négyszáznyolcvanhatmillió forint + 20 %. (486 millió Ft), mely kettő társasházi épületre

vonatkozik. Önrész: min 25 %

Rendelkezésre tartási időszak záró napja: 2011.12.31.

Hitel lejárata: 2011. 12. 31.

Tőketörlesztés ütemezése: a futamidő végén, illetve folyamatos, a hitelfelvevő tetszőleges ütemezésű

előtörlesztésre jogosult.

Kamatfizetés ütemezése: negyedévente illetve a tőketörlesztés ütemezésével megegyező módon.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66110000-4

További tárgyak: 66113000-5

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 49 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fejtája
Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalamzásának indoklása: a D. mellékletet kérjük kitölteni

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Vállalati számlavezetés vonatkozásában 30

1.1.Számlavezetés díja Ft/hónap összegben

megadva

1.2. Bankon kívüli internet alapú Ft átutalások

minimális költsége Ft-ban

1.3.Bankon kívüli internet alapú Ft átutalások

maximális költsége Ft-ban

1.4. Bankon kívüli internet alapú Ft átutalások %-os

értéke

1.5. Készpénzátutalási megbízás kezelési költsége

%-ban

2. Projekthitel vonatkozásában 70

2.1. 3 havi BUBOR-hoz viszonyított kamatláb

mértéke %-ban

2.2. Rendelkezésre tartási jutalék mértéke %-ban 14

2.3.Folyósítási jutalék mértéke %-ban 10

2.4. Kamatláb változatlanságának garantált ideje

(hónapban)

2.5. Szerződésmódosítás díja Ft-ban 4

2.6. Késedelmi kamat mértéke %-ban 4

IV.2.2) Sor került-e elektronikus árverésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

/S

(év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 89

- 128810

2009/05/09 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

7

6

6

6

5

28

10
S

(év/hó/nap)

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 01

Megnevezése Kölcsönszerződés

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/05 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 001

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: HWB Express Bank Zrt

Postai cím: Andrássy út 98.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Telefon: 00 36 1 428 8810

E-mail: speter@ebank.hu

Fax: 00 36 1 428 8889

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 35 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 43 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2

Megnevezése Számlavezetés

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/10/05 (év/hó/nap)
V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: HWB Express Bank Zrt

Postai cím: Andrássy út 98.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Telefon: 00 36 1 428 8810

E-mail: speter@ebank.hu

Fax: 00 36 1 428 8889

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 5 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 6 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

VAGY: a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát 1

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): ,

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2)

További információk (adott esetben) Az eljárás eredményeként az ajánlatkérő kettő külön szerződést kötött,

mert a szerződések jelentősen eltérő tartalma egy szerződés megkötését nem tette lehetővé.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország
Telefon: 00 36 1 336 7776

E-mail: dontobizottság@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: 00 36 1 336 7778

Internetcím (URL): www. kozbeszerzes.hu

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.3.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.3.3.

rovatot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 323. §-a

VI.3.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. MELLÉKLET

A II. SZAKASZBAN (A SZERZŐDÉS TÁRGYA) EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSI KATEGÓRIÁK

Kategória száma1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások: a) Biztosítási szolgáltatások, b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások
13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások9

27

Egyéb szolgáltatások8 9

1 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIA. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti.

6 Kivéve a választottbírósági, a közvetítői és a békéltetési tevékenységet.

7 A 2004/18/EK irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett, az irányelv IIB. melléklete szerinti

szolgáltatási kategóriák.

8 Kivéve a munkaszerződéseket.

9 Kivéve a műsorszolgáltatók által kötött, műsoranyagok megszerzésével, fejlesztésével, saját vagy

koprodukciós készítésével kapcsolatos illetve a műsorszolgáltatási időtartammal kapcsolatos szerződéseket.

D. MELLÉKLET

tájékoztató az eljárás eredményéről

hirdetmény NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS alkalmazásának INDOKLÁSA

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv

vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő rovato(ka)t)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

Az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elő, az irányelvben

meghatározott feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén)

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatás kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt

– műszaki-technikai,

– művészeti vagy

–kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás-megrendelés, az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás / szolgáltatásmegrendelés,

az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel összhangban

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikének

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

–csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j)

A nyílt vagy meghívásos eljárás, vagy versenypárbeszéd keretében nem nyújtottak be érvényes ajánlatokat.

Csak azok az ajánlattevők vettek részt a tárgyaláson, akik megfeleltek az alkalmassági követelményeknek.
Budapesti Közlekedési ZRt. tájékoztatója az eljárás

eredményéről egyes ágazatokban (23301/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL – EGYES ÁGAZATOKBAN

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.)

Postai cím: Akácfa utca 15. II. emelet 255. szoba

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1072

Ország: Magyarország

Címzett: BKV Zrt. Műszaki Igazgatóság, Logisztikai Főosztály

Telefon: 322-6438

E-mail: kozbeszerzes@bkv.hu

Fax: 322-6438

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bkv.hu

A felhasználói oldal címe (URL): www.bkv.hu/kozbeszerzes

I.2) Az ajánlatkérő fő tevékenysége vagy tevékenységei

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

Villamosenergia

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

Víz

Postai szolgáltatások

Vasúti szolgáltatások

xVárosi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz- szolgáltatások

Kikötői tevékenységek

Repülőtéri tevékenységek

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Faipari anyagok szállítása

II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek)

tárgyának)

(a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítéshelye

NUTS-kód

(b)

Árubeszerzés x

Adásvétel x

Bérlet

Lízing

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye A BKV Zrt. 22 db budapesti és Budapest környéki telephelye

NUTS-kód HU101, HU102

(c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória
Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába tartozik (lásd a C. mellékletet) egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény tárgya (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren alapuló szerződés(ek)

II.1.4)

A szerződés vagy közbeszerzés(ek) meghatározása Faipari anyagok szállítása az alábbi bontásban:

I. rész Fűrészáru és melléktermékei 478 db, 3755 fm, 3200 kg, 137 m3, 815 m2, 800 tonna/év;

II. rész Lemezipari termék 468 db, 840 fm, 5407 m2, 18 m3/év;

III. rész Nyílászárók 190 db/év;

IV. rész Rolettarúd, reluxa 95 db;

V. rész Fatömegcikk 6793 db/év;

VI. rész Váltótalpfa, párnafa 3051 db

A szállítandó teljes mennyiség a szerződés időtartama alatt - 20 %-kal változhat.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 03410000-7

További tárgyak:

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) Aszerződés(ek) értéke (Csak a végső összértéket tüntesse fel, valamennyi szerződést, részt és opciót

beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információk tekintetében töltse ki az V. Az eljárás eredménye

szakaszt)

Érték 147 816 016

Pénznem HUF

HÉA nélkül x

HÉA-val

HÉA (%)

vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

HÉA nélkül

HÉA-val

HÉA (%)

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

Nyílt

Meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának indoklása: használja a D. mellékletet

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (adott esetben) (Ha ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet, a

bírálati szempontokat az V.2.6) pontban kérjük feltüntetni)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

vagy

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

IV.2.2) Elektronikus árverésre sor került-e? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) BKV Zrt. 14/T-99/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan sor került-e korábban közzétételre igen
Igen válasz esetén a hirdetmény fajtája (töltse ki a megfelelő rovatokat):

Időszakos előzetes tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

Ajánlati/Részvételi felhívás x

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 49

- 071399 ,

dátum: 2009/03/12 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

Hirdetmény száma a HL-ben:

/S

dátum: (év/hó/nap)

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 001

megnevezése FURESZARU ES MELLEKTERMEKEI SZALLITASA

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/07/13 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 1

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Profi-Trade 2000 Kft.

Postai cím: Rákóczi u. 139.

Város/Község: Dabas-Sári

Postai irányítószám: 2371

Ország: Magyarország

Telefon: 06-29-365-521

E-mail:

Fax: 06-29-365-521

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 95 994 764

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )
Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma

Megnevezése

V.2.1)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma:

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség

Nem Európai Közösség Ország:

V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 002

megnevezése LEMEZIPARI TERMEKEK SZALLITASA

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)
V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/07/13 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 1

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Profi-Trade 2000 Kft.

Postai cím: Rákóczi u. 139.

Város/Község: Dabas-Sári

Postai irányítószám: 2371

Ország: Magyarország

Telefon: 06-29-365-521

E-mail:

Fax: 06-29-365-521

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 46 724 144

A szerződés száma 003

megnevezése FATÖMEGCIKKEK SZALLITASA

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/07/13 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 1

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Profi-Trade 2000 Kft.

Postai cím: Rákóczi u. 139.

Város/Község: Dabas-Sári

Postai irányítószám: 2371

Ország: Magyarország

Telefon: 06-29-365-521

E-mail:

Fax: 06-29-365-521

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 5 097 108

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )

Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma

Megnevezése

V.2.1)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma:

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:
V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség

Nem Európai Közösség Ország:

V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

VI. SZAKASZ: kiegészítŐ INFORMációk

VI.1)

A szerződés(ek) eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos(ak)?

Igen válasz esetén, kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.2)

További információ (adott esetben) VI.2.1) Eredményhirdetés időpontja: 2009. 06. 25 (év/hó/nap) 12,00 óra

VI.2.2) Az eljárás a VI. rész tekintetében a Kbt. 92. § a) pontja szerint eredménytelen, mert nem nyújtottak

be ajánlatot.

Az eljárás III., és IV. része tekintetében a részvételi szakasz - a Kbt. 115. § a) pontja alapján -

eredménytelen volt, mert nem nyújtottak be részvételi jelentkezést.

VI.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a Kbt. 96. § (2) bekezdés szerinti minősítése: kisvállalkozás

VI.2.4.) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma

Profi Trade Kft. (Magyarország, 2371 Dabas-Sári, Rákóczi utca 139.) I., II. és V. rész tekintetében

Galaxy Trade Kft.(Magyarország, 6791 Szeged, Czékus u. 28.) II. rész tekintetében

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit körút 85

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: + 36 1 336 77 76

E-mail:

Fax: +36 1 336 77 78:

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelem benyújtása (töltse ki a VI.3.2) pontot vagy szükség esetén a VI.3.3) pontot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 323.§ (2)-(4)

bekezdése szerint

VI.3.3) Az a szerv, amelytől a jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó információ beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

C. melléklet

A II. szakaszban – A szerződés tárgya – említett szolgáltatási kategóriák

Kategória száma 1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások:

(a) Biztosítási szolgáltatások (b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23
Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások

27

Egyéb szolgáltatások

1 A 2004/17/EK irányelv XVIIA. mellékletének 31. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási i szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körébenésaz ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti .

6 Kivéve a választottbírósági, közvetítői és békéltetési szolgáltatást.

7 A 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletének 32. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

8 A munkaszerződések kivételével.

D. melléklet

Tájékoztató az eljárás eredményéről – Egyes ágazatokban

hirdetmény nélküli eljárás alkalmazásának indoklása

A hirdetmény nélküli eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő négyzeteket)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

– Hirdetménnyel induló vagy meghirdetett tárgyalásos eljárásra

b) A közbeszerzés kizárólag kutatási, kísérleti, vizsgálati vagy fejlesztési célból szükséges , az irányelvben

meghatározott feltételek szerint

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt:

- műszaki-technikai,

- művészeti vagy

- a kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel

összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás megrendelés az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás /szolgáltatás

megrendelésére került sor, az irányelvben meghatározott szigorú feltételeknek megfelelően

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikétől

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

– csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j) Az irányelvvel összhangban kötött keretmegállapodás alapján kötött szerződések esetén
Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. tájékoztatója az

eljárás eredményéről egyes ágazatokban (22462/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL – EGYES ÁGAZATOKBAN

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.

Postai cím: Kalotaszeg u. 31.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1116

Ország: HU

Címzett: Közbeszerzési Iroda

Telefon: 463-6518; 463-6519

E-mail: kozbeszerzes@fotav.hu; fotav@freemail.hu

Fax: 463-6538

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.fotav.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő fő tevékenysége vagy tevékenységei

xGáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

Villamosenergia

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

Víz

Postai szolgáltatások

Vasúti szolgáltatások

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz- szolgáltatások

Kikötői tevékenységek

Repülőtéri tevékenységek

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Keretmegállapodás a távhővel ellátott lakások

pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkáira

II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek)

tárgyának)

(a)

Építési beruházás x

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés x

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítéshelye Budapest

NUTS-kód HU101

(b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Bérlet

Lízing

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

(c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória
Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába tartozik (lásd a C. mellékletet) egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény tárgya (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren alapuló szerződés(ek)

II.1.4)

A szerződés vagy közbeszerzés(ek) meghatározása Vállalkozási szerződés a távhővel ellátott lakások

pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkáira

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45300000-0

További tárgyak: 45310000-3

45331100-7

45232142-9

42131110-0

42130000-9

71321200-6

71334000-8

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? nem

II.2) Aszerződés(ek) értéke (Csak a végső összértéket tüntesse fel, valamennyi szerződést, részt és opciót

beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információk tekintetében töltse ki az V. Az eljárás eredménye

szakaszt)

Érték 746363488

Pénznem HUF

HÉA nélkül

HÉA-val x

HÉA (%) 25

, 00

vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

HÉA nélkül

HÉA-val

HÉA (%)

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

Nyílt

Meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos x

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának indoklása: használja a D. mellékletet

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (adott esetben) (Ha ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet, a

bírálati szempontokat az V.2.6) pontban kérjük feltüntetni)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

vagy

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

IV.2.2) Elektronikus árverésre sor került-e? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 14/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan sor került-e korábban közzétételre nem
Igen válasz esetén a hirdetmény fajtája (töltse ki a megfelelő rovatokat):

Időszakos előzetes tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

Ajánlati/Részvételi felhívás

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben:

/S

dátum: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

Hirdetmény száma a HL-ben:

/S

dátum: (év/hó/nap)

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 1

megnevezése ÖKO-12 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/09/17 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Techem Kft

Postai cím: Szent István krt. 13.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1055

Ország: HU

Telefon: 374-1010

E-mail: techem@techem.hu

Fax: 374-1010

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 12480006

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25

, 00

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )
Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma

Megnevezése

V.2.1)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma:

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség

Nem Európai Közösség Ország:

V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 2

megnevezése ÖKO-14 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)
V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/08/26 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Techem Kft.

Postai cím: Szent István krt. 13.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1055

Ország: HU

Telefon: 374-1010

E-mail: techem@techem.hu

Fax: 374-1010

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 208052102

A szerződés száma 3

megnevezése ÖKO-21 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/09/17 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Techem Kft.

Postai cím: Szent István krt. 13.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1055

Ország: HU

Telefon: 374-1010

E-mail:

Fax: 374-1010

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 172976127

A szerződés száma 4

megnevezése ÖKO-21 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/09/17 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DH-SZERVIZ Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Tüzér u. 4.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4028

Ország: HU

Telefon: 06-52-509-450

E-mail: szervizkft@dhszerviz.hu

Fax: 06-52-509-493

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 28900550

A szerződés száma 5

megnevezése ÖKO-42 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/10/02 (év/hó/nap)
V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Techem Kft.

Postai cím: Szent István Krt.13.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1055

Ország: HU

Telefon: 374-1010

E-mail: techem@techem.hu

Fax: 374-1010

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 273417459

A szerződés száma 6

megnevezése ÖKO-42 ház

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/10/02 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 2

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DH-SZERVIZ Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Tüzér u. 4.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4028

Ország: HU

Telefon: 06-52-509-450

E-mail: szervizkft@dhszerviz.hu

Fax: 06-52-509-493

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 50537244

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25

, 00

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték 50537244

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )

Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma

Megnevezése

V.2.1)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma:

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség

Nem Európai Közösség Ország:
V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

VI. SZAKASZ: kiegészítŐ INFORMációk

VI.1)

A szerződés(ek) eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy nem programmal kapcsolatos(ak)?

Igen válasz esetén, kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható

hivatkozási alapot:

VI.2)

További információ (adott esetben)

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36 1 336-7776

E-mail: kapcsolat@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Fax: +36 1 336-7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelem benyújtása (töltse ki a VI.3.2) pontot vagy szükség esetén a VI.3.3) pontot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 323.§-ban

leírtaknak megfelelően

VI.3.3) Az a szerv, amelytől a jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó információ beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

C. melléklet

A II. szakaszban – A szerződés tárgya – említett szolgáltatási kategóriák

Kategória száma 1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2
Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások:

(a) Biztosítási szolgáltatások (b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9

Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások

27

Egyéb szolgáltatások

1 A 2004/17/EK irányelv XVIIA. mellékletének 31. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási i szolgáltatásokat.
4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körébenésaz ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti .

6 Kivéve a választottbírósági, közvetítői és békéltetési szolgáltatást.

7 A 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletének 32. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

8 A munkaszerződések kivételével.

D. melléklet

Tájékoztató az eljárás eredményéről – Egyes ágazatokban

hirdetmény nélküli eljárás alkalmazásának indoklása

A hirdetmény nélküli eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv vonatkozó cikkeivel.

(Jelölje meg a megfelelő négyzeteket)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

– Hirdetménnyel induló vagy meghirdetett tárgyalásos eljárásra

b) A közbeszerzés kizárólag kutatási, kísérleti, vizsgálati vagy fejlesztési célból szükséges , az irányelvben

meghatározott feltételek szerint

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt:

- műszaki-technikai,

- művészeti vagy

- a kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel

összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás megrendelés az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás /szolgáltatás

megrendelésére került sor, az irányelvben meghatározott szigorú feltételeknek megfelelően

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikétől

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől x

– csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j) Az irányelvvel összhangban kötött keretmegállapodás alapján kötött szerződések esetén
Somló Volán Közlekedési Zrt. tájékoztatója az eljárás

eredményéről egyes ágazatokban (22369/2009)

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL – EGYES ÁGAZATOKBAN

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Somló Volán Közlekedési Zrt.

Postai cím: Hársfa u. 7.

Város/Község: Ajka

Postai irányítószám: 8400

Ország: HU

Címzett: Barta János vezérigazgató

Telefon: 06-88-312-377

E-mail: -

Fax: 06-88-312-237

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő fő tevékenysége vagy tevékenységei

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

Villamosenergia

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

Víz

Postai szolgáltatások

Vasúti szolgáltatások

xVárosi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz- szolgáltatások

Kikötői tevékenységek

Repülőtéri tevékenységek

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Lízing és bérleti szerződés

II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek)

tárgyának)

(a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

A teljesítéshelye

NUTS-kód

(b)

Árubeszerzés x

Adásvétel

Bérlet

Lízing

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb x

A teljesítés helye HU

NUTS-kód HU213

(c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória
Ha a szerződés a 17–27. szolgáltatási kategóriába tartozik (lásd a C. mellékletet) egyetért-e ennek a

hirdetménynek a közzétételével?

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény tárgya (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren alapuló szerződés(ek)

II.1.4)

A szerződés vagy közbeszerzés(ek) meghatározása 10 db új, elővárosi szóló autóbusz bérlete, 1 db új

helyközi (intercity) szóló autóbusz és 6 db új, elővárosi szóló autóbusz beszerzése zártvégű pénzügyi lízing

útján, valamint 1 db használt helyközi szóló autóbusz beszerzése zártvégű pénzügyi lízing útján

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34121000-1

További tárgyak: 34121100-2

50113000-0

II.1.6)

A szerződés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen

II.2) Aszerződés(ek) értéke (Csak a végső összértéket tüntesse fel, valamennyi szerződést, részt és opciót

beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információk tekintetében töltse ki az V. Az eljárás eredménye

szakaszt)

Érték 963.246.700,-

Pénznem HUF

HÉA nélkül x

HÉA-val

HÉA (%)

vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

HÉA nélkül

HÉA-val

HÉA (%)

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

Nyílt

Meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának indoklása: használja a D. mellékletet

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (adott esetben) (Ha ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet, a

bírálati szempontokat az V.2.6) pontban kérjük feltüntetni)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

vagy

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

IV.2.2) Elektronikus árverésre sor került-e? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan sor került-e korábban közzétételre igen

Igen válasz esetén a hirdetmény fajtája (töltse ki a megfelelő rovatokat):

Időszakos előzetes tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

Ajánlati/Részvételi felhívás x
Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a HL-ben: 2009

/S 158

- 230948 ,

dátum: 2009/08/19 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

Hirdetmény száma a HL-ben:

/S

dátum: (év/hó/nap)

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 1.RÉSZ TBE 103_2009, TZP105_2009

megnevezése bérleti és lízing szerződés

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/10/06 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 1

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CIB Lízing Zrt.

Postai cím: Váci út 140.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1138

Ország: HU

Telefon: 36-1-485-9856

E-mail:

Fax: 36-1-489-6709

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 935.000.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 906.212.700,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )

Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):
Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma 1.rész TBE 103_2009, TZP105_2009

Megnevezése bérleti és lízing szerződés

V.2.1)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma: 1

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CIB Lízing Zrt.

Postai cím: Váci út 140.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1138

Ország: HU

Telefon: 36-1-485-9856

E-mail:

Fax: 36-1-489-6709

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség x

Nem Európai Közösség Ország:

V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma 2.RÉSZ TZP106_2009

megnevezése lízing szerződés

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: 2009/10/06 (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma: 1
V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CIB Lízing Zrt.

Postai cím: Váci út 140.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1138

Ország: HU

Telefon: 36-1-485-9856

E-mail:

Fax: 36-1-489-6709

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 65.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 57.034.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )

Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben) nem

Ha igen, jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő

teljesítése értékét vagy arányát (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.1.6 ) Alkalmi vétel esetén fizetett ár (adott esetben):

Érték ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

------------------------------------ ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány használható )

V.2) A közbeszerzés és a szerződés értéke – Kötelező, nem közzétételre szánt információ

A Bizottság tiszteletben tart minden, a benyújtott ajánlatok számára, a részvételre jelentkezők, ajánlattevők

kilétére vagy az ellenszolgáltatásra vonatkozó bizalmas kereskedelmi szempontot, amelyre az ajánlatkérők

az e szakaszban előírt információk továbbításakor felhívják a figyelmét.

(Amennyiben a kért információnak a közzétételével nem ért egyet, és a korábbi szakaszokban még nem

adta meg, minden közbeszerzési eljárásról töltse ki az V.2.1), V.2.4) és V.2.6) pontot)

A szerződés száma 2.rész TZP106_2009

Megnevezése LÍZING SZERZŐDÉS

V.2.1)
A benyújtott ajánlatok száma:

V.2.2)

A megkötött szerződések száma: 1

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CIB Lízing Zrt.

Postai cím: Váci út 140.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1138

Ország: HU

Telefon: 36-1-485-9856

E-mail:

Fax: 36-1-489-6709

Internetcím (URL):

V.2.4)

A szerződés értéke ÁFA nélkül (csak számokkal):

Pénznem:

V.2.5) Az árú vagy szolgáltatás származási országa

Európai Közösség x

Nem Európai Közösség Ország:

V.2.6) Bírálati szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

V.2.7)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.2.8)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

---------------------------------------------- ( Ebből a szakaszból szükség szerint több példány

használható )--------------

V. szakasz: Az eljárás eredménye

V.1) Az eljáráseredménye és a szerződés értéke

A szerződés száma

megnevezése

(A nyertes ajánlattevő(k) nevét és a szerződés értékét tüntesse fel alább, VAGY az V.2) szakaszban,

amennyiben ennek az információnak a közzétételével nem ért egyet)

V.1.1)

A szerződés kötés dátuma: (év/hó/nap)

V.1.2)

A benyújtott ajánlatok száma:

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatáseredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem
ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Vagy: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát:

vagy a hónapok számát:

V.1.5 )

Valószínűsíthető-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

(adott esetben)

További információ (adott esetben) I.részre közös ajánlatot tett:

CIB Lízing Zrt. ,1138 Budapest, Váci út 140. Magyarország

CIB Rent Zrt. ,1138 Budapest, Váci út 140. Magyarország

Kravtex Kereskedelmi Kft. 9022 Győr, Liszt Ferenc u.7. Magyarország

II.részre közös ajánlatot tett:

CIB Lízing Zrt. ,1138 Budapest, Váci út 140.Magyarország

Alfa Busz Kereskedelmi Kft. 8000 Székesfehérvár, Repülőtér hrsz.:7609/3 Magyarország
Az I-II.rész esetében részenként a közös ajánlattevők a CIB Lízing Zrt.-t bízták meg a képviseletükkel.

VI.3) Jogorvoslati eljárás

VI.3.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36 1 336 7776

E-mail: -

Fax: +36 1 336 7778

Internetcím (URL):

A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

VI.3.2) Jogorvoslati kérelem benyújtása (töltse ki a VI.3.2) pontot vagy szükség esetén a VI.3.3) pontot)

A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 2003. évi CXXIX. tv.

323. § szerint.

VI.3.3) Az a szerv, amelytől a jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó információ beszerezhető

Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: HU

Telefon: +36 1 336 7747

E-mail: -

Fax: +36 1 336 7799

Internetcím (URL): -

VI.4)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (év/hó/nap)

C. melléklet

A II. szakaszban – A szerződés tárgya – említett szolgáltatási kategóriák

Kategória száma 1

Tárgy

1

Karbantartási és javítási szolgáltatások

2

Szárazföldi szállítási szolgáltatások2, beleértve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat és a

futárszolgálatokat, kivéve a postai küldemények szállítását

3

Légi személyszállítási és teherfuvarozási szolgáltatások, kivéve a postai küldemények szállítását

4

Szárazföldi3 és légi postai küldemények szállítása

5

Távközlési szolgáltatások

6

Pénzügyi szolgáltatások:

(a) Biztosítási szolgáltatások (b) Banki és befektetési szolgáltatások4

7

Számítógépes és azzal összefüggő szolgáltatások

8

Kutatási és fejlesztési szolgáltatások5

9
Számviteli, könyvvizsgálói és könyvelési szolgáltatások

10

Piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások

11

Vezetési tanácsadó szolgáltatások6 és az ezzel összefüggő szolgáltatások

12

Építészeti szolgáltatások; mélyépítési szolgáltatások és integrált mélyépítési szolgáltatások; városrendezési

és tájrendezési szolgáltatások; az ezekkel összefüggő tudományos és műszaki tanácsadási szolgáltatások;

műszaki vizsgálati és elemző szolgáltatások

13

Reklámszolgáltatások

14

Épülettakarítási szolgáltatások és ingatlankezelési szolgáltatások

15

Kiadói és nyomdai szolgáltatások, eseti vagy szerződéses alapon

16

Szennyvíz- és hulladékkezelési szolgáltatások, fertőtlenítési és hasonló szolgáltatások

Kategória száma 7

Tárgy

17

Szállodai és éttermi szolgáltatások

18

Vasúti szállítási szolgáltatások

19

Vízi szállítási szolgáltatások

20

Szállítási mellék- és kiegészítő szolgáltatások

21

Jogi szolgáltatások

22

Személyzet-elhelyezési és -ellátási szolgáltatások8

23

Nyomozási és biztonsági szolgáltatások, kivéve a páncélozott járművel végzett szolgáltatásokat

24

Oktatási és szakképzési szolgáltatások

25

Egészségügyi és szociális szolgáltatások

26

Szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatások

27

Egyéb szolgáltatások

1 A 2004/17/EK irányelv XVIIA. mellékletének 31. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

3 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási i szolgáltatásokat.

4 Kivéve az értékpapírok és egyéb pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy

átruházásával kapcsolatos pénzügyi szolgáltatásokat és a jegybanki tevékenységet (szolgáltatást).

Nem tartoznak ide továbbá: a föld, meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele, illetve az ingatlanra

vonatkozó egyéb jognak bármilyen pénzügyi feltételek mellett történő megszerzése; az adásvételi vagy

bérleti szerződés előtt, után vagy azzal egy időben, bármely formában nyújtott pénzügyi szolgáltatások

azonban ezen irányelv hatálya alá tartoznak.

5 Kivéve a kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat, nem értve ide azt az esetet, ha annak eredményét

kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körébenésaz ellenszolgáltatást teljes mértékben az

ajánlatkérő teljesíti .

6 Kivéve a választottbírósági, közvetítői és békéltetési szolgáltatást.

7 A 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletének 32. cikke értelmében vett szolgáltatási kategóriák

8 A munkaszerződések kivételével.

D. melléklet

Tájékoztató az eljárás eredményéről – Egyes ágazatokban

hirdetmény nélküli eljárás alkalmazásának indoklása

A hirdetmény nélküli eljárás alkalmazása indokának összhangban kell állnia az irányelv vonatkozó cikkeivel.
(Jelölje meg a megfelelő négyzeteket)

a) Érvénytelen vagy elfogadhatatlan ajánlatok érkeztek:

– Nyílt eljárásra

– Meghívásos eljárásra

– Hirdetménnyel induló vagy meghirdetett tárgyalásos eljárásra

b) A közbeszerzés kizárólag kutatási, kísérleti, vizsgálati vagy fejlesztési célból szükséges , az irányelvben

meghatározott feltételek szerint

c) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott ajánlattevő

képes teljesíteni, a következő okok miatt:

- műszaki-technikai,

- művészeti vagy

- a kizárólagos jogok védelme.

d)

Az ajánlatkérő által okból előállt rendkívüli sürgősség, az irányelvben meghatározott szigorú feltételekkel

összhangban

e)

Kiegészítő építési beruházás / árubeszerzés / szolgáltatás megrendelés az irányelvben meghatározott

szigorú feltételekkel összhangban

f)

Korábbi építési beruházás / szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás /szolgáltatás

megrendelésére került sor, az irányelvben meghatározott szigorú feltételeknek megfelelően

g)

Szolgáltatás megrendelése tervpályázati eljárás alapján a nyertes pályázótól vagy a nyertes pályázók

egyikétől

h)

Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk esetén

i) Kivételesen kedvező feltételekkel történő árubeszerzés:

– az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szervezettől

– csődeljárás, felszámolási eljárás vagy hasonló eljárás során történő értékesítés keretében

j) Az irányelvvel összhangban kötött keretmegállapodás alapján kötött szerződések esetén
Balatonfüred Város Önkormányzata további információ,

befejezetlen eljárás vagy korrigendum (23272/2009)

11. melléklet a 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

: http://simap.eu.int

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY,

BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY

KORRIGENDUM

Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban

szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a

beszerzés

versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők

módosítására.

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Balatonfüred Város Önkormányzata

Postai cím: Szent István tér 1.

Város/Község: Balatonfüred

Postai irányítószám: 8230

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Bóka István

Címzett: 06-87-581-220

Telefon:

E-mail:

Fax: 06-87-343-457

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA

Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében) x

Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

2009-2012. évi intézményi felújítások kivitelezése

II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége

(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Vállalkozási szerződés Balatonfüred város intézményeinek 2009-2012. évi felújítási munkáira, amely

magában foglalja 6 óvoda, 1 bölcsőde, 5 iskola és 3 egyéb épület eltérő műszaki tartalmú felújítását. A

műszaki leírást a dokumentáció tartalmazza.

103.680.000,-Ft, mint legmagasabb ellenérték -10%

II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak

megfelelően)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45453100-8

További tárgyak:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Versenypárbeszéd
IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak

megfelelően, adott esetben)

IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert)

Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP

OJS eSender

Bejelentkezés:

Hirdetmény hivatkozási száma: - (év és a dokumentum száma)

IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 202 - 290606 2009/10/20 (nap/hó/év)

IV.2.4)

Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: 2009/10/15 (nap/hó/év)

VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire

szükség van)

Befejezetlen eljárás

Javítás x

További információ

VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben;

pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

A közbeszerzési eljárást megszüntették.

A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.

Nem került sor szerződés odaítélésére.

Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik.

VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó

szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó

szakaszára & és a bekezdés számára)

VI.3.1)

Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása x

A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak

Mindkettő

VI.3.2)

Az eredeti hirdetményben x

A megfelelő pályázati dokumentációban

(a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

Mindkettőben

VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben)

A szöveg módosítandó része:

IV.2.1) Bírálati szempontok

A következő helyett:

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Helyesen:

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

A szöveg módosítandó része:

VI.3. 11. További információk

A következő helyett:

Az eredményhirdetés időpontja: 2009. 12.15. 10.00 óra

Helyesen:

Az eredményhirdetés időpontja: 2009. 12. 18. 10 óra

A szöveg módosítandó része:

VI.3. 12. További információk

A következő helyett:

A szrződés tervezett időpontja: 2009.12.23. 12.00 óra

Helyesen:

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009.12.28. 12.00 óra

A következő helyett:

Helyesen:

VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben)
A módosítandó adatok:

II.3. A szerződés időtartama, kezdés

A következő helyett:

23/12/2009 (nap/hó/év)

Helyesen:

28/12/2009 (nap/hó/év)

A módosítandó adatok:

IV.3.3. A dokumentáció beszerzésének határideje

A következő helyett:

08/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont)

Helyesen:

11/12/2009(nap/hó/év)

10:00 (időpont)

A módosítandó adatok:

VI.3.4. Az ajánlattételi határidő

A következő helyett:

08/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont)

Helyesen:

11/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont)

A módosítandó adatok:

IV.3.8. Az ajánlatok felbontásának ideje

08/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont )

Helyesen:

11/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont)

A következő helyett:

(nap/hó/év )

: (időpont )

Helyesen:

(nap/hó/év )

: (időpont )

A módosítandó adatok:

A következő helyett:

(nap/hó/év )

: (időpont )

Helyesen:

(nap/hó/év )

: (időpont )

VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben)

A módosítandó szövegrész (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

Internetcím(ek) (adott esetben)

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben)

A beírandó szöveg helye:

IV.2.1. Részszempontok, súlyszám

A beírandó szöveg:
1. Ellenszolgáltatás (Ft) 90

2. Törvényi jótállásnál hosszabb jótállás vállalása (hónap) 5

3. Hosszabb teljesítési határidő vállalása (nap) 5

A beírandó szöveg helye:

VI.3. További információk

A beírandó szöveg:

14. A részszempontok értékelése során kiosztható pontok alsó és felső határa: 1-100

15. A pontok kiosztásának módszere: lineáris arányosítás.

A beírandó szöveg:

VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

--------------------(A VI. szakaszból szükség szerint több példány használható) --------------------

VI.5)

A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2009/10/20 (nap/hó/év )
Kecskeméti Főiskola további információ,

befejezetlen eljárás vagy korrigendum (23426/2009)

11. melléklet a 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax:

(352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

: http://simap.eu.int

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY,

BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY

KORRIGENDUM

Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban

szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a

beszerzés

versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők

módosítására.

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név , cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kecskeméti Főiskola

Postai cím: Izsáki út 10.

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Földesi Gabriella gazdasági főigazgató-helyettes

Telefon: 76/501-972

E-mail: gabriella.foldesi@gf.kefo.hu

Fax: 76/501-974

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA

Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében) x

Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Árubeszerzés.

Adásvétel.

A teljesítés helye: Kecskemét Izsákiút 10.

NUTS-kód: HU331

II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége

(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak

megfelelően)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 39162000

További tárgyak: 38550000

38424000

38425400

38428000

38300000

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos
Tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Versenypárbeszéd

IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak

megfelelően, adott esetben)

IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert)

Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP

OJS eSender

Bejelentkezés:

Hirdetmény hivatkozási száma: - (év és a dokumentum száma)

IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben)

Hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 195 - 280049 2009/10/09 (nap/hó/év)

IV.2.4)

Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: 2009/10/06 (nap/hó/év)

VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire

szükség van)

Befejezetlen eljárás

Javítás x

További információ

VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben;

pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

A közbeszerzési eljárást megszüntették.

A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.

Nem került sor szerződés odaítélésére.

Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik.

VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó

szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó

szakaszára & és a bekezdés számára)

VI.3.1)

Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása x

A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak

Mindkettő

VI.3.2)

Az eredeti hirdetményben x

A megfelelő pályázati dokumentációban

(a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

Mindkettőben

(a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben)

A szöveg módosítandó része:

VI.3)4.

A következő helyett:

200 000 000

Helyesen:

200 000

VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben)

A módosítandó adatok:

IV:3.3.), IV.3.4), IV.3.8)

A következő helyett:

23/11/2009 (nap/hó/év )

10:00 (időpont)

Helyesen:

09/12/2009 (nap/hó/év )

10:00 (időpont )

A módosítandó adatok:

VI.3.)1.

A következő helyett:
3/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont )

Helyesen:

18/12/2009 (nap/hó/év)

10:00 (időpont)

A módosítandó adatok:

VI.3.)2.

A következő helyett:

18/12/2009 (nap/hó/év)

(időpont

Helyesen:

04/01/2010 (nap/hó/év)

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 1

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 2

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 3/1

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VOANTKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 3/2

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 3/3

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 4/1

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.
A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 4/2

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 4/3

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/1

Befejezés

A következő helyett:

31.1.2010.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/2

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA9/3

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/4

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/5

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/5

Befejezés
A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/6

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/7

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/8

Befejezés

A következő helyett:

21.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A módosítandó adatok:

A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA 9/9

Befejezés

A következő helyett:

31.12.2009.

Helyesen:

28.2.2010.

A következő helyett:

(nap/hó/év )

: (időpont )

Helyesen:

(nap/hó/év )

: (időpont )

A módosítandó adatok:

A következő helyett:

(nap/hó/év )

: (időpont )

Helyesen:

(nap/hó/év )

: (időpont )

VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben)

A módosítandó szövegrész (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Internetcím(ek) (adott esetben)

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben)

A beírandó szöveg helye:

A beírandó szöveg:

VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

--------------------(A VI. szakaszból szükség szerint több példány használható) --------------------

VI.5)

A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2009/10/21 (nap/hó/év )
Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. helyesbítése (23389/2009)

I.) AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

Hivatalos név: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

II.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNY NYILVÁNTARTÁSI SZÁMA (TED-SZÁM ÉS KÉ-

SZÁM): 2009 / S 201-288420

III.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNY EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJÁBAN TÖRTÉNT

KÖZZÉTÉTELÉNEK NAPJA: 2009/10/17 (év/hó/nap)

IV.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNYBEN MEGADOTT AJÁNLATTÉTELI/RÉSZVÉTELI

HATÁRIDŐ: (év/hó/nap)

V.)

A MEGJELENT HIRDETMÉNY HELYESBÍTENI KÉRT PONTJÁNAK MEGJELÖLÉSE ÉS A HELYES

SZÖVEG: A hirdetmény azon pontja, amely eltérő tartalommal jelent meg: VI.4)

A hirdetmény érintett pontjának helyes szövege:

VI.4) Az Ajánlati Dokumentáció is változott.

Eredményhirdetés időpontja: 2009. december 21. 11:00

Szerződéskötés időpontja: 2010. január 7. 11:00

Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 56. § (3)

bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbította, mivel a kiegészítő tájékoztatást

nem tudta a Kbt. 56. § (2) bekezdése szerinti határidőben megadni.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2009. június 13.-án 2009/S 112-161881 sorszámon megjelent

Ajánlati Felhívás VI.3.11. pontjának utolsó bekezdése - Típus-területenként két-két vegyszeradagkombinációt(azonos

derítőszerből és a segédderítőszerből) kell megadni pontos adag megjelölésekkel,

mellyel később az Ajánlatkérő által megbízott független szakértő a kísérletet elvégzi. - jelen felhívásban

törlésre került, nem hatályos. A fentiekre tekintettel a 2009.09.15.-én Faxon megküldött kiegészítő

tájékoztatás 6. és 7. kérdésére adott válaszát az Ajánlatkérő módosítja. Ajánlatkérő ennek megfelelően

ajánlattevőktől minden egyes típus-területre egy-egy anyagkombinációt (egy derítőszer és egy segédderítő

szer) megadását kéri, értelemszerűen ajánlattevőknek egy „H” jelű mellékletet és egy „A” jelű mellékletet kell

kitölteniük. Az ajánlat akkor érvényes, amennyiben a táblázatban megadott vegyszeradagokkal mindhárom

kísérleti helyen érvényes kísérletet produkált a pályázó.

Az Ajánlati Dokumentáció is változott.

VI.)

A HELYESBÍTÉSI KÉRELEM FELADÁSÁNAK NAPJA: 2009/10/21 (év/hó/nap)
Battonya Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22233/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Battonya Város Önkormányzata

Postai cím: Fő u. 91.

Város/Község: Battonya

Postai irányítószám: 5830

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Gyarmati Jánosné Dr.

Telefon: 68/456-000

E-mail: battonya.jegyzo@fabinet.hu

Fax: 68/457-615

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kötelező feladatot ellátó egészségügyi intézmény épületének felújítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Battonya

NUTS-kód HU332

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Kötelező feladatot ellátó egészségügyi intézmény épületének felújítása átalányáras vállalkozási szerződés

keretében.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45215000-7

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Vízellátás, központi fűtés, épületvillamosság felújítása 638 m2-en.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/10 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- Jótállás: Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvétel befejezésétől számított legalább 12 hónapra teljes

körű, mindennemű jótállást biztosítani.

- Bruttó 200.000,-/nap mértékű késedelmi kötbérfizetés vállalása.

- A nettó vállalkozási díj 5 %-ának megfelelő mértékű teljesítési biztosíték (garancia) és jótállási

biztosíték (garancia) vállalása, amelyek teljesíthetőek a Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pontja alapján az

előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél bankszámlájára történő befizetéssel, bankgarancia

biztosításával, biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó –

kötelezvénnyel.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő igény szerint a vállalkozói díj 10 %-nak megfelelő mértékű előleget biztosít. Az ajánlatkérő

a munka ellenértékét az Európai Unióból származó forrásra tekintettel a Kbt. 305. § (3) bekezdésének

megfelelően, a műszaki ellenőr által igazolt teljesítést követően 30 napon belül átutalással forintban,
egyenlíti ki. Az nyertes ajánlattevő 1 db végszámla benyújtására jogosult. A végszámla benyújtásának

feltétele a hiánymentes műszaki átadás- átvétel.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Létrehozása nem követelmény. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolt dokumentációban

megadott tartalmú nyilatkozat csatolása szükséges többek között a vezető cég és a munkamegosztás

megjelöléséről, illetve az egyetemleges felelősségvállalásról.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), alvállalkozó vagy erőforrást

nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában, a Kbt. 61. § (1) bekezdése d)

pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös

ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 61. § (1) bekezdése a)-c)

pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő,

aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt

kizáró okok fennállnak.

A kizáró okok igazolására a Kbt. 249. § (3) bekezdés az irányadó.

Tekintettel arra, hogy a Kbt. 250.§ (3) bekezdés g) pontja alapján az eljárásra a 91. § is alkalmazandó,

ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó és az erőforrást nyújtó szervezet jogosult már az ajánlatában a kizáró okok fenn nem állását a

Kbt. 63.§ és 63./A § szerint igazolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek (közös

ajánlattétel esetén minden tagnak) és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

A P/1. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó,

az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat (eredeti vagy hiteles másolati példány)

az alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámla száma,

- a számlavezetés kezdete,

- az ajánlattevő számláján a nyilatkozat kiadását megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás

jelentkezett-e, lejárt hiteltartozása van-e.

A P/2 ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján az elmúlt három lezárt üzleti évre (2006., 2007.,

2008.) vonatkozó - a számviteli jogszabályok szerinti - beszámolójának egyszerű másolata.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek

(személyek), mint erőforrást biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában

foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók számlavezető pénzintézeteitől származó, az ajánlat

benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat alapján bármely számláján a nyilatkozat kiadását

megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás nem jelentkezett; és számlavezető pénzintézeteinél

nincsen lejárt hiteltartozása.

P/2. az elmúlt három lezárt üzleti évre vonatkozó (2006., 2007., 2008.) beszámolója szerint az ajánlattevő

(közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozók működése nem volt veszteséges (mérleg szerinti eredménye nem volt negatív).

A pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén

a tagoknak) és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának külön – külön kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az M/1 ponthoz: az ajánlati felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített legjelentősebb magasépítési

munkáinak ismertetése (a teljesítés ideje, helye, szerződést kötő másik fél megnevezése, kapcsolattartó
megjelölése,elérhetősége, munka helye, típusa, főbb műszaki mennyiségek, adatok, az ellenszolgáltatás

összege, vállalkozás típusa, műszaki átadás-átvételi igazolás helyzete, cég %-os részesedése a

projektben), továbbá a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint kiállított, az M/1. pontban foglalt alkalmassági

feltételt igazoló referencia-igazolások eredeti vagy hiteles másolatai. A referenciaigazolásból egyértelműen

megállapíthatónak kell lennie a műszaki alkalmasság (M/1) minimumkövetelményének megvalósulása.

Az M/2 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek

megnevezése, képzettségük ismertetése, és a képzettség igazolásául szolgáló okiratok egyszerű másolata,

az előírt érvényes jogosultság meglétének igazolására a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendelet szerint a

névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolata, szakmai önéletrajzuk eredeti, aláírt példánya.

Az M/3 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök,

berendezések, műszaki felszereltség bemutatása, nem saját tulajdonú gépek esetén a rendelkezésre állás

formájának megjelölésével.

Az M/4 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés d) pontja alapján az előző 3 évre (2006., 2007., 2008.) vonatkozó

éves statisztikai állományi létszám kimutatás csatolása.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek

(személyek), mint erőforrást biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában

foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

M/1 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen az ajánlati felhívás feladását megelőző 36

hónapban összességében teljesítettek legalább:

- 1 db nettó 20 millió Ft értékű épület felújítást, és

- 1 db nettó 20 millió Ft értékű középület felújítást vagy építést.

Amennyiben ajánlattevő a fenti alkalmassági követelményeket középület felújításával igazolja,

úgy azt ajánlatkérő mindkét referenciaként elfogadja, tehát elegendő 1 db nettó 20 millió Ft értékű

referenciaigazolást csatolnia, amennyiben középület vonatkozásában csak építési referenciával rendelkezik,

úgy az épületfelújítási referenciát külön kell igazolni.

M/2 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók által (együttesen) a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek

között szerepel:

1.)legalább egy-egy fő, legalább 5 év szakmai gyakorlattal rendelkező

- építésvezető,

valamint „A” kategóriás:

- magasépítő (MV-Ép/A),

- épületgépész (MV-Ép/ÉG),

- elektromos (MV-Ép/ÉV);

felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkező szakember, aki a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletben

foglaltaknak eleget tesz,

2.)valamint egy fő felsőfokú végzettségű vezető tisztségviselő.

M/3 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók rendelkeznek legalább 1 db 100 literes betonkeverővel és

legalább 1 db gurulóálvánnyal.

M/4 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók által (együttesen) rendelkeznek az elmúlt 3 évre vonatkozóan

(2006., 2007., 2008.) legalább 10 fő éves statisztikai állományi létszámmal.

A műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén a tagoknak)

és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelniük.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos
IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

ajánlati ár (nettó) 85

jótállás időtartama (hónapokban, min. 12 hónap) 10

teljesítési határidő (a szerződés aláírásától számítva, 5

napokban)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára az Áfát tartalmazza. A dokumentáció árát a Csomiber Kft. ERSTE Banknál vezetett,

11606002-05657300-06000006 számú számlájára kell átutalni. Csak azon ajánlattevő nyújthat be ajánlatot,

aki a dokumentációt megvásárolta, de közös ajánlattevőknek elegendő egy dokumentációt megvásárolnia. A

dokumentáció árát az ajánlatkérő csak a Kbt. 54.§ (6) bekezdés szerinti esetekben téríti vissza.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : CSOMIBER Kft., 6720 Szeged, Arany János u. 7., 5. emelet.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem
Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

DARFT/CÉDE/2009.

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 01., 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 09.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérési dokumentáció az A.II. mellékeltben megjelölt címen, az ott szereplő elérhetőségek

valamelyikén történt előzetes egyeztetést követően, az ellenérték megfizetésének igazolását követően, a

IV.3.3) pontban foglalt határidőn belül, munkanapokon 8,00 és 12,00 óra között, az ajánlattételi határidő

lejártának napján 8,00 és 10.00 óra között. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az

ajánlati dokumentációt kérésre közvetlenül is megküldi ajánlattevők részére, az ellenérték megfizetésének

igazolását követően. Az ajánlati dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A

dokumentáció másra nem ruházható át, nem tehető közzé.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az egyes részszempontoknál az értékelést az egyenes arányosítás elvével végzi ajánlatkérő, azaz a

legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot, a többi megajánlás a vállalás alapján az ehhez

képest arányosabb kevesebb pontot kapja.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat), zárt csomagolásban, folyamatos

lapszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell elkészíteni a dokumentációban részletezettek szerint.

Az ajánlatokra vonatkozó egyéb formai előírásokat és a közbeszerzési műszaki leírást az ajánlatkérési

dokumentáció tartalmazza!

2. A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő helyi idő szerint

értendő.

3. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat beadási módjának megválasztási

kockázatait az ajánlattevő köteles viselni. Az ajánlattételi határidő után késve érkezett ajánlatok nem

kerülnek felbontásra, és a Kbt. 88. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenek.

4. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő, közös ajánlattevők és a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult

képviselőinek aláírási címpéldányainak eredeti vagy hiteles másolatát is, az ajánlat meghatalmazott általi

aláírása esetén a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt eredeti meghatalmazást, mely tartalmazza

a meghatalmazott aláírását is. Az ajánlathoz csatolandó továbbá ajánlattevő, közös ajánlattevők és a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók nyilatkozata arról,

hogy mely pénzintézet(ek)nél vezet számlá(ka)t, valamint a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontokra és a 70. §

(2) bekezdésére vonatkozó nyilatkozatot.

5. Az ajánlatot az ajánlati felhívásban, illetőleg az ajánlati dokumentációban meghatározott tartalmi és

formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.

6. Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő bizalmasan kezeli és a

Kbt. 7. § (2) bekezdése alapján őrzi meg.

7. Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza,

akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén vagy az eljárás nyertesének a 60. § (1) bekezdésének,
valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozásával

kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok) benyújtásának

elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb

ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést. (Kbt. 91. § (2))

8. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertesként a Kbt. 306. § (2) bekezdése szerinti,

biztosítótársasággal kötött, érvényes tevékenységi felelősségbiztosítást köt (a biztosítás tartalmazzon

harmadik személynek okozott dologi károkra és személyi sérülésekre vonatkozó felelősségbiztosítást is),

és annak hiteles másolatát a szerződéskötéskor bemutatja, illetve amennyiben ilyennel rendelkezik, úgy

azt nyertessége esetén jelen munkára vonatkozóan legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig kiterjeszti. A

biztosítási szerződés megléte a vállalkozási szerződés megkötésének feltétele.

9. Az ajánlatkérő a Kbt. 48. § (3) bekezdésére hivatkozva ezúton tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi

beruházás megvalósítása érdekében pályázatot (támogatásra irányuló igényt) nyújtott be, továbbá felhívja

ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. § (4) bekezdése alapján, hogy a Kbt. 82. §-át, a 99./A § (1) bekezdését és

a 303. §-t jelen közbeszerzési eljárásban úgy kell alkalmazni, hogy az ott írt oknak, illetőleg körülménynek

minősül a támogatásra irányuló igényének el nem fogadása.

10. Ajánlatkérő ajánlattevők számára helyszíni bejárást biztosít. A helyszíni bejárás időpontja 2009.

november 12-én 13.30 óra, helyszín és a találkozás helye: Battonya, Fő u. 76.

11. Ajánlatkérő ezúton hívja meg ajánlattevőket az eljárás eredményhirdetésére, melynek helyszíne a

IV.3.7) pont alatti helyszín!

12. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83.§ alapján teljes körben biztosítja.

13. Minden egyéb információt az ajánlatkérési dokumentáció és a tervdokumentáció tartalmaz. A jelen

ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a Közbeszerzések

Tanácsa tájékoztatója szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: CSOMIBER Beruházás-szervező és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Arany János u. 7.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Szőllősi Béla

Telefon: 62/557-764

E-mail: csomiber@t-online.hu

Fax: 62/557-765

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: CSOMIBER Beruházás-szervező és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Arany János u. 7.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Szőllősi Béla

Telefon: 62/557-764

E-mail: csomiber@t-online.hu
Fax: 62/557-765

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22326/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.

Város/Község: Békéscsaba

Postai irányítószám: 5600

Ország: Magyar

Kapcsolattartási pont(ok): Stratégiai-Fejlesztés Osztály Közbeszerzési Csoport I. emelet 137. iroda

Címzett: Török Tamás

Telefon: 66/452-252/1423

E-mail: torok@bekescsaba.hu

Fax: 66/523-872

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bekescsaba.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

BMJV, „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben” című

(TÁMOP-3.1.4/08/2.) projekt keretében számítástechnikai, elektronikai és egyéb kis értékű tárgyi eszközök

beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Békéscsaba

NUTS-kód HU332

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés a „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben” című

(TÁMOP-3.1.4/08/2.) projekt keretében számítástechnikai, elektronikai és egyéb kis értékű tárgyi eszközök

beszerzésére, szállítására, telepítésére, üzembe helyezésére Békéscsaba Megyei Jogú Város egyes

közoktatási intézményei részére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 30000000-9

További tárgyak: 30200000-1

30213100-6

32324100-1

32333200-8

38651600-9

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Számítástechnikai, elektronikai és egyéb kis értékű tárgyi eszközök beszerzése a „B” mellékletben, valamint

az ajánlattételi dokumentációban részletezettek szerint

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Jótállás, késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér az ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az Ajánlatkérő kijelenti, hogy a díj pénzügyi fedezete rendelkezésére

áll. Az ellenérték megfizetése a Kbt. 305. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő által elismert teljesítéstől

számított legkésőbb 30 napon belül egy összegben átutalással történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), alvállalkozó, vagy erőforrást

nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában

vagy a Kbt. 61. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem

lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, valamint erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 62. §

(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak, valamint erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a

Kbt. 249. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint nyilatkoznia kell, hogy a fenti kizáró okok nem állnak

fenn.

A közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

Az igazolásokat, nyilatkozatokat eredetiben vagy egyszerű (fény)másolatban kell benyújtani.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Valamennyi rész vonatkozásában

Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania

eredetiben, vagy egyszerű másolatban:

P/1. A Kbt. 66.§ (1) bek. a) pontja szerint valamennyi számlavezető pénzintézet az ajánlat beadásának

napját megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata az ajánlattevő tekintetében az alábbi tartalommal:

a) mióta vezeti a gazdálkodó szervezet bankszámláját,

b) számláján a nyilatkozat kiállítását megelőző évben (2008.) volt-e sorban állás, és ha igen, akkor mennyi

ideig.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Valamennyi rész vonatkozásában

Alkalmatlan az ajánlattevő, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, ha:

P/1. bankszámláin a pénzintézetektől származó nyilatkozatok szerint, a nyilatkozat kiadását megelőző

évben (2008.) 45 napot meghaladó sorban állás volt.

Az ajánlattevőnek és a 10 %-os mértéket meghaladóan az eljárásban bevonni kívánt alvállalkozójának

önállóan kell megfelelnie.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

I-IV. rész vonatkozásában

Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagok), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania eredetiben,

vagy egyszerű másolatban:

M/1 az előző három (2006., 2007., 2008.) év bármelyikéből származó legjelentősebb, referencia

ismertetését a jelen eljárással azonos tárgyakra vonatkozóan a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerinti

tartalommal, a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti igazolással

M/2. a Kbt. 67. § (1) bekezdés d) pontja szerint a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg

fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell

V. rész vonatkozásában

Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagok), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania eredetiben,

vagy egyszerű másolatban:
M/1. a Kbt. 67. § (1) bekezdés d) pontja szerint a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg

fényképének bemutatásával, amelynek eredetiségét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

I.-IV. rész vonatkozásában

Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók alkalmatlanok, ha:

M/1. amennyiben a meghatározott referenciák bemutatása alapján az ajánlattevő nem rendelkezik az előző

három évben (2006., 2007., 2008.) összesen legalább kettő olyan referenciával (pozitív tartalmú), amelyek

szerződéses értéke eléri az ajánlati árat.

M/2. amennyiben a megajánlott eszközök paraméterei nem felelnek meg az előírt műszaki

követelményeknek

V. rész vonatkozásában

M/1. amennyiben a megajánlott eszköz paraméterei nem felelnek meg az előírt műszaki követelményeknek

Az ajánlattevőnek és a 10 %-os mértéket meghaladóan az eljárásba bevonni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelnie.

Az ajánlatkérő az erőforrás vonatkozásában felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4. § 3/E pontjában

foglaltakra.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1-4. rész vonatkozásában

1. Ajánlati ár 4

2. A vállalt és az előírt teljesítési véghatáridő (2009. 3

december 23.) közti különbség naptári napokban

(előteljesítés) kifejezve

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

BMJV, A „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben” című

(TÁMOP-3.1.4/08/2.) projekt keretében számítástechnikai, elektronikai és egyéb kis értékű tárgyi eszközök

beszerzése

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap )

Időpont: 11 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció az ajánlati felhívás megjelenésétől kezdődően beszerezhető. A dokumentáció árát, az

ajánlatkérő 11733003-15345008-00000000 számú számlájára átutalással kell megfizetni.. A dokumentáció

ellenértéke bruttó módon került meghatározásra.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap) Időpont: 11 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap)

Időpont: 11 óra

Helyszín : Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. I. em.

130. (III. tárgyaló)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

TÁMOP-3.1.4/08/2

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 25. 10 óra

Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. (III. számú

tárgyaló I. emelet 130. számú szoba)

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 3. 10 óra

Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. (III. számú

tárgyaló I. emelet 130. számú szoba)

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átadása az ajánlatkérő székhelyén a Stratégiai-Fejlesztési Osztály Közbeszerzési

Csoportnál (I. emelet 137. iroda), hétfőtől csütörtökig 9.00-15.00 óráig, pénteken 09.00-12.00 óráig, illetőleg

az ajánlattételi határidő lejártának napján 11.00 óráig az ellenérték megfizetését igazoló átutalásról szóló

bizonylat másolati példányának bemutatása ellenében történik. A dokumentációt nyomtatott formában

bocsátjuk rendelkezésre.

A Kbt. 54.§ (4) bekezdése esetén, amennyiben az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, úgy a

befizetést igazoló okmány másolatát, valamint a kérelemre vonatkozó levelet írásban (faxon vagy levélben)
kell megküldenie az ajánlatkérő, az ajánlati felhívás I.1. pontjában megjelölt elérhetőségeken. A kérelemnek

az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

-ajánlattevő neve

-ajánlattevő levelezési címe, ahova a dokumentáció megküldését kéri

-az ajánlattevő e-mail címe, telefon és faxszáma

-az eljárást megindító ajánlati felhívás hirdetményének azonosítószáma

-a dokumentáció postai megküldésére vonatkozó kérelem

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az adható pontszámok 1-10 pont, mely valamennyi részszempont esetében azonos.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legjobb ajánlat 10 pontot, a legrosszabb 1 pontot, míg a többi ajánlat a legjobb ajánlathoz viszonyítva,

lineáris arányosítással kerül két tizedes jegy pontossággal kiszámításra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

V. rész vonatkozásában bírálati szempont:

- a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

A teljesítés határideje az egyes részterületek vonatkozásában:

- I-IV. rész: 2009. december 23.

- V. rész: 2009. december 14.

Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a hiánypótlást a Kbt. 83. §-ban foglalatak szerint biztosítja.

Az ajánlatokat a dokumentációban meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelően kell

elkészíteni és benyújtani.

A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére a részvételi jelentkezési határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai

küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén, a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek

minősített szervezettel köti meg a szerződést.

Az ajánlatokat 1 db eredeti és 2 db másolati példányban, az eredeti példány megjelölésével kell benyújtani.

Az ajánlatok leadása zárt borítékban történik, amelyet a következő felirattal kell ellátni: "AJÁNLAT MBJV,

TÁMOP-3.1.4/08/2. projekt keretében számítástechnikai, elektronikai és egyéb kis értékű tárgyi eszközök

beszerzése” “Közbeszerzési Csoport részére”. Az ajánlatok eredeti példányát a szükséges helyeken

cégszerűen aláírva, oldalanként folyamatos sorszámozással kell elkészíteni.

Az ajánlatban meg kell jelölni

a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe,

b) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek, továbbá

c) az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet.

A részletes szerződéses feltételeket/tervezetet a dokumentációban határozta meg az ajánlatkérő. A nyertes

ajánlattevővel a megadott feltételek alapján kíván szerződni.

Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével vagy az eljárás nyertesének visszalépése vagy az eljárás

nyertesének a 60. § (1) bekezdésének, valamint a 61. § (1) d) pont, illetőleg (2) bekezdésének hatálya

alá nem tartozásával kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok)

benyújtásának elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő

legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kötheti meg a szerződést.

Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli.

Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőnek és alvállalkozójának (alvállalkozóinak) a cégjegyzésre

jogosult(ak) hatályos aláírási címpéldányát, eredeti vagy fénymásolatban.

Az ajánlatkérőnek:

I. - IV. rész vonatkozásában részenként bruttó 2.420.000,- forint áll rendelkezésére

Az ajánlatkérőnek a laptop beszerzésre max. bruttó 120.000,- Ft/db forint áll rendelkezésre

Az ajánlatkérőnek a nyomtató beszerzésre max. bruttó 300.000,- Ft/db forint áll rendelkezésre

Az ajánlatkérőnek a kis értékű tárgyi eszközök (CD-s magnó, írásvetítővászon, írásvetítő, számítógép stb. a

nyomtató és laptop kivételével) beszerzésére max. bruttó 100.000,- Ft/db forint áll rendelkezésre
V. rész vonatkozásában bruttó 35.000,- forint áll rendelkezésére.

Az ajánlattevőnek Kbt. 70. § (1) bekezdése alapján az ajánlati felhívásban és a dokumentációban

meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell az ajánlatát elkészítenie és

benyújtania.

Amennyiben az ajánlattevő az ajánlati ára kialakításánál nem veszi figyelembe az ajánlatkérő

rendelkezésére álló pénzügyi keretet, abban az esetben az ajánlata érvénytelen.

Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Közbeszerzésről szóló 2003. évi

CXXIX. törvény előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 01

meghatározás I. RÉSZ

1) A rész meghatározása

I. rész

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 30000000-9

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak: 30200000-1

30213100-6

32324100-1

32333200-8

38651600-9

3) Mennyiség vagy érték

6 db ACER EX5635Z-421G16MN Notebook vagy ezzel egyenértékű notebook

1 db HP COLOR Laserjet CM 2320 fxi vagy ezzel egyenértékű nyomtató

6 db 3M OHP 1608 vagy ezzel egyenértékű írásvetítő

6 db Victoria 180 × 180 vagy ezzel egyenértékű írásvetítő vászon

4 db Panasonic RX D29E vagy ezzel egyenértékű CD-s magnó

2 db SONY DSC - S980 vagy ezzel egyenértékű fényképezőgép

2 db Panasonic S511EK vagy ezzel egyenértékű DVD lejátszó

3 db Philips 42PFL5322 32' vagy ezzel egyenértékű LCD TV

2 db NOBO STANDARD 120 × 180 vagy ezzel egyenértékű mágneses fehértábla

3 db SCH 50 rádiós dinamikus mikrofon + vevő vagy ezzel egyenértékű mikrofon + vevő

A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő

meghatározott gyártmányú és típusú termékre hivatkozik. Az ilyen termékmegnevezés csak az adott

termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik, és ezek esetében bármilyen, azzal

egyenértékű termék értendő. Az ajánlattevő kötelessége, hogy amennyiben a meghatározott gyártmányú,

típusú terméktől eltérő gyártmányú, típusú termékre tesz ajánlatot, a részletes árajánlatában tüntesse fel

az általa megajánlott típusú terméket, valamint annak bizonyítását, hogy az alkalmas az ajánlatkérő által

meghatározott termék helyettesítésére. Az ajánlattevő kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező

terméket is megajánlhat.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 02

meghatározás II. RÉSZ

1) A rész meghatározása

II. rész

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 30000000-9

További tárgyak: 30200000-1

30213100-6

32324100-1

32333200-8

38651600-9

3) Mennyiség vagy érték

6 db Toshiba Satellite L300-1B8 vagy ezzel egyenértékű laptop

1 db Canon iSensys MF8450 vagy ezzel egyenértékű nyomtató

1 db Quantum 2521 vagy ezzel egyenértékű írásvetítő

2 db VICTORIA (műszaki leírásban részletezettek szerint) vagy ezzel egyenértékű írásvetítő vászon

1 db Panasonic RX-ES23 vagy ezzel egyenértékű Cd-s magnó

1 db Sony DSLR-A200K + 18-70mm vagy ezzel egyenértékű fényképező gép (digitális)

2 db LG 32LG2000 vagy ezzel egyenértékű LCD TV

1 db SMIT (műszaki leírásban részletezettek szerint) vagy ezzel egyenértékű mágneses fehértábla
4 db IMG TXS-102SET vagy ezzel egyenértékű dinamikus mikrofon vevő

1 db Epson EB-S62 vagy ezzel egyenértékű projektor

1 db ROCADA vagy ezzel egyenértékű flipchart tábla

1 db Sony DCR-DVD310 vagy ezzel egyenértékű Dvd kamera

1 db Olympus VN-3500PC vagy ezzel egyenértékű diktafon

1db Számítógép: Alaplap típusa: ASUS P5KPL/1600 alaplap; Processzor: Intel 2.5GHz Dual Core 2MB

dobozos Socket 775 E5200; Memória: 1GB 800MHz DDR2 RAM CSX (CL5) vagy ezzel egyenértékű

számítógép

1 db Genius SP-HF2.0 2000A vagy ezzel egyenértékű hangfal

1 db AV kábel / VGA-kábel 1.8 m 2× árnyékolt 15pin vagy ezzel egyenértékű VGA kábel

6 db KINGSTON DataTraveler150 USB 64GB vagy ezzel egyenértékű pendrive

3 db Sony MDR-RF800RK vagy ezzel egyenértékű fülhallgató

3 db 6-os asztali elosztó 3m-es 3×1,0mm Fehér

2 db Telemaster I. vagy ezzel egyenértékű vetítőasztal

Áruk további részletezése az ajánlati dokumentáció műszaki leírásában található

A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő

meghatározott gyártmányú és típusú termékre hivatkozik. Az ilyen termékmegnevezés csak az adott

termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik, és ezek esetében bármilyen, azzal

egyenértékű termék értendő. Az ajánlattevő kötelessége, hogy amennyiben a meghatározott gyártmányú,

típusú terméktől eltérő gyártmányú, típusú termékre tesz ajánlatot, a részletes árajánlatában tüntesse fel

az általa megajálott típusú terméket, valamint annak bizonyítását, hogy az alkalmas az ajánlatkérő által

meghatározott termék helyettesítésére. Az ajánlattevő kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező

terméket is megajánlhat.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 03

meghatározás III. RÉSZ

1) A rész meghatározása

III. RÉSZ

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 30000000-9

További tárgyak: 30200000-1

30213100-6

32333200-8

38651600-9

3) Mennyiség vagy érték

6 db ASUS X51RLAP229 vagy ezzel egyenértékű laptop

1 db KONICAMINOLTA BIZHUB 163 vagy ezzel egyenértékű nyomtató

1 db Sony CFD-S35CP vagy ezzel egyenértékű Cd-lejátszó

1 db Canon PowerShot SX10IS vagy ezzel egyenértékű fényképezőgép (digitális)

9 db 180×120 cm Pro Vision PV1270101 BI Office vagy ezzel egyenértékű zománcozott mágnestábla

1 db 70×105 állvánnyal EA2306315 Bi Office vagy ezzel egyenértékű flipchart tábla

1 db Canon HR10 videókamera vagy ezzel egyenértékű Dvd videó kamera

5 db Multimédiás számítógép: Alaplap: Gigabyte GA-G41M-ESZH Processzor: Intel Pentium Dual Core

Boksz 2,66 Hz E 5300 Memória: 2X1 GB DDRZ 1066 MHZ Kingmax Winchester: 500 GB Samsung Sata II.

Ház+táp billentyűzet Genius magyar Genius optikai egér Aktív hangfal: Genius Sp-S110 sztereo DVD író,

LDC monitor Lg GH22NS40 Sata LG W1934S-SN monitor vagy ezzel egyenértékű multimédiás számítógép

(hangfallal és LCD monitorral)

9 db 150×150 WS150-fali 3M vagy ezzel egyenértékű vetítővászon
1 db Verbatim 1000GB USB2.0 HDD 3.5" vagy ezzel egyenértékű külső (mobil) winchester

Áruk további részletezése az ajánlati dokumentáció műszaki leírásában található

A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő

meghatározott gyártmányú és típusú termékre hivatkozik. Az ilyen termékmegnevezés csak az adott

termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik, és ezek esetében bármilyen, azzal

egyenértékű termék értendő. Az ajánlattevő kötelessége, hogy amennyiben a meghatározott gyártmányú,

típusú terméktől eltérő gyártmányú, típusú termékre tesz ajánlatot, a részletes árajánlatában tüntesse fel

az általa megajánlott típusú terméket, valamint annak bizonyítását, hogy az alkalmas az ajánlatkérő által

meghatározott termék helyettesítésére. Az ajánlattevő kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező

terméket is megajánlhat.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 04

meghatározás IV. RÉSZ

1) A rész meghatározása

IV. RÉSZ

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 30000000-9

További tárgyak: 30200000-1

30213100-6

32333200-8

3216110-0

38651600-9

3) Mennyiség vagy érték

6 db HP Compaq 615 NX556EA vagy ezzel egyenértékű Notebook

1 db Canon-SensysMF6580PL vagy ezzel egyenértékű nyomtató

1 db 3M 1608 vagy ezzel egyenértékű írásvetítő

1 db 3 MWS-hordozható, 178×178 vagy ezzel egyenértékű írásvetítő vászon

4 db Lenco SDC-i 01, hordozható MP3, rádió USB vagy ezzel egyenértékű Cd-s magnó

1 db LG VX492H vagy ezzel egyenértékű DVD lejátszó

5 db Classic 5 írófelület, krétás írható felülettel, fixen a falra szerelhető kivitelben.

Kerámia acéllemez, szendvicskonstrukciós hordozó-lapra ragasztva, vastagság: 24 mm. Alap méret

200×100 cm, szárny méret (darabonként) 100×100 cm. Az írófelület magas hőfokon égetett kerámia acél

lemez.

A krétafogók és nagyméretű szivacstartók eloxált alumíniumból készülnek műanyag elzárással. A tábla élek

eloxált alumíniumprofillal vannak beszegve, a tábla sarkai lekerekített műanyag elemmel kerülnek lezárásra

vagy ezzel egyenértékű kerámiafali tábla

1 db Epson EB-S62 vagy ezzel egyenértékű projektor

1 db EMP-52- vagy ezzel egyenértékű projektor

1 db Acer x 1160 vagy ezzel egyenértékű projektor

2 db Genius SW-5. vagy ezzel egyenértékű hangfal

6 db PQi221 32GB vagy ezzel egyenértékű pendrive

1 db NOBO Business, zománcozott mágneses tábla vagy ezzel egyenértékű Whiteboard

4 db Lézerpointer, mutatópálca távirányítóval

1 db Fényképezőgép (digitális)

10 megapixeles felbontás, élőképes 2,7"-os LCD kijelző, pormentesítő rendszer, Memóriakártya-foglalat:

CompactFlash, xD-Picture Card vagy ezzel egyenértékű fényképezőgép (digitális)

4 db SPRI O Brother DCP-375CW vagy ezzel egyenértékű scenner

Áruk további részletezése az ajánlati dokumentáció műszaki leírásában található
A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő

meghatározott gyártmányú és típusú termékre hivatkozik. Az ilyen termékmegnevezés csak az adott

termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik, és ezek esetében bármilyen, azzal

egyenértékű termék értendő. Az ajánlattevő kötelessége, hogy amennyiben a meghatározott gyártmányú,

típusú terméktől eltérő gyártmányú, típusú termékre tesz ajánlatot, a részletes árajánlatában tüntesse fel

az általa megajánlott típusú terméket, valamint annak bizonyítását, hogy az alkalmas az ajánlatkérő által

meghatározott termék helyettesítésére. Az ajánlattevő kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező

terméket is megajánlhat.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 05

meghatározás V. RÉSZ

1) A rész meghatározása

V. RÉSZ

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 38651600-9

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

1 db Nikon L20 vagy ezzel egyenértékű fényképezőgép (digitális)

Áru további részletezése az ajánlati dokumentáció műszaki leírásában található

A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő

meghatározott gyártmányú és típusú termékre hivatkozik. Az ilyen termékmegnevezés csak az adott

termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik, és ezek esetében bármilyen, azzal

egyenértékű termék értendő. Az ajánlattevő kötelessége, hogy amennyiben a meghatározott gyártmányú,

típusú terméktől eltérő gyártmányú, típusú termékre tesz ajánlatot, a részletes árajánlatában tüntesse fel

az általa megajánlott típusú terméket, valamint annak bizonyítását, hogy az alkalmas az ajánlatkérő által

meghatározott termék helyettesítésére. Az ajánlattevő kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező

terméket is megajánlhat.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/14 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22938/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Szent István tér 7.

Város/Község: Békéscsaba

Postai irányítószám: 5600

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Közbeszerzési Csoport (137. szoba) dr. Krizsán Gyöngyi

Telefon: 66/452-252 1371-es mellék

E-mail: krizsan@bekescsaba.hu

Fax: 66/523-872

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bekescsaba.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Műszaki ellenőri feladatok ellátása Békéscsaba közigazgatási területén

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Békéscsaba

NUTS-kód HU332

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Megbízási szerződés műszaki ellenőri feladatok ellátására Békéscsaba közigazgatási területén

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71631000-0

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. rész: Békéscsabán 8 utcában útburkolat felújítások műszaki ellenőri feladatainak elvégzése

Megnevezés fm

Csiki utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 414

Ihász utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 235

Szerdahelyi utca - Szabolcs utca csomópont burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 90

Őr utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 309

Kerekes György utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 228

Tölgyfa utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 114

Kőmíves K. sor 1-42. sz. közötti szakasz burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 293

Vigasz utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 92

Az 1. részben meghatározott feladatok megvalósítására az ajánlatkérőnek nettó 2.116.800,- Ft áll

rendelkezésére.

2. rész: Békéscsabán az Ipari út és Berzsenyi utca útburkolat felújítások műszaki ellenőri feladatainak

elvégzése

Megnevezés fm

Ipari út burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 1776

Berzsenyi utca burkolat felújítás műszaki ellenőrzése 1555

A 2. részben meghatározott feladatok megvalósítására az ajánlatkérőnek nettó 1.152.000,- Ft áll

rendelkezésére.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY
efejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér az ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az Megbízó előleget nem fizet. A Megbízó kijelenti, hogy a megbízási díj pénzügyi fedezete rendelkezésére

áll. A műszaki ellenőrzésre egyösszegű szerződést kíván kötni az ajánlatkérő.

A nyertes ajánlattevő a beruházás lezárásakor a műszaki átadás-átvételét követően nyújthatja be a számlát.

Az ellenérték megfizetése a Kbt. 305. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő által elismert teljesítéstől

számított legkésőbb 30 napon belül egy összegben átutalással történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását a nyertes közös ajánlattevőktől, de együttes

ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők mindegyike által

cégszerűen aláírt erre vonatkozó konzorciumi megállapodást, melyben meg kell határozni a vezető céget, és

a közös ajánlattevőknek egyetemleges kötelezettséget és felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), alvállalkozó, vagy erőforrást

nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdésében a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában vagy

a Kbt. 61. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet

ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, valamint erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 62. §

(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak, valamint erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a

Kbt. 249. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint nyilatkoznia kell, hogy a fenti kizáró okok nem állnak

fenn.

A közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

Az igazolásokat, nyilatkozatokat eredetiben vagy egyszerű (fény)másolatban kell benyújtani.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania

eredetiben, vagy egyszerű másolatban:

A Kbt. 66.§ (1) bek. a) pontja szerint valamennyi számlavezető pénzintézet az ajánlat beadásának napját

megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata az ajánlattevő tekintetében az alábbi tartalommal:

a) mióta vezeti a gazdálkodó szervezet bankszámláját,

b) számláján a nyilatkozat kiállítását megelőző évben (2008.) volt-e sorban állás, és ha igen, akkor mennyi

ideig.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, ha:

- bankszámláin a pénzintézetektől származó nyilatkozatok szerint, a nyilatkozat kiadását megelőző évben

(2008.) 45 napot meghaladó sorban állás volt.

Az ajánlattevőnek és a 10 %-os mértéket meghaladóan az eljárásba bevonni kívánt alvállalkozójának

önállóan kell megfelelnie.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagok), a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt minden alvállalkozójának a következő dokumentumokat kell benyújtania eredetiben,

vagy egyszerű másolatban:
- A Kbt. 67. § (3) bekezdésének d) pontjában foglaltak alapján azoknak a szakembereknek illetőleg

vezetőknek megnevezése, képzettségük ismertetése, akiket a teljesítésbe be kívánnak vonni. A teljesítésbe

bevonni kívánt szakember csatolja be a jogosultság igazolására szolgáló iratokat: működési jogosultságát

alátámasztó kamarai igazolását.

Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 65. §. (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe a műszakiszakmai

alkalmasság igazolásához - figyelemmel a Kbt. 4. § 3/E pontjára -, akkor e szervezet az

alkalmasságot az ajánlattevőre ebben a pontban előírttal azonos módon köteles igazolni. Erőforrást nyújtó

szervezet igénybevétele esetén az ajánlattevőnek csatolnia kell az ajánlathoz a Kbt. 65. § (4) bekezdése

szerinti további igazolásokat.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók alkalmatlanok, ha:

- nem rendelkezik legalább 1 fő műszaki ellenőri szakemberrel, aki 244/2006 (XII.5.) Korm. rend. szerinti,

érvényes ME - KÉ/1 közlekedési építmények építési minősítéssel rendelkezik

Az ajánlattevőnek és a 10 %-os mértéket meghaladóan az eljárásba bevonni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelnie.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

244/2006 (XII. 5.) korm. rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői

szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap )

Időpont: 10 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem
Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap) Időpont: 10 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap)

Időpont: 10 óra

Helyszín : Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 5600 Békéscsaba, Szent

István tér 7. I. em. 130. (III. tárgyaló)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

1. rész vonatkozásában: DARFT-TEUT 2009. pályázat

2. rész vonatkozásában: DAOP-3.1.1/B. pályázat

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 4.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 14.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az

ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi az ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének

napjától. A dokumentáció elérhető a http://www.bekescsaba.hu/engine.aspx?page=kozbeszerzes honlapon.

Az ajánlattevő a dokumentáció átvételét az átvételi elismervény kitöltésével és az ajánlatkérő részére

történő megküldésével igazolja. Az átvételi elismervényt az ajánlattételi felhívás I.1. pontjában meghatározott

címre kell megküldeni a dokumentáció letöltésével egyidejűleg, de legkésőbb az ajánlattételi határidő

lejártáig.

A dokumentáció nyomtatott formátumban átvehető az ajánlattételi felhívás I.1. pontjában meghatározott

helyen, munkanapokon 9-12 és 13-15 óráig. A határidő utolsó napján a dokumentáció ugyanitt vehető át

9-10 óráig.

A kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton is megküldi az ajánlatkérő és a http://www.bekescsaba.hu/

engine.aspx?page=kozbeszerzes honlapon is közzéteszi.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:
Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a hiánypótlást teljes körűen biztosítja.

Az ajánlatokat az ajánlati dokumentációban meghatározott formai és tartalmi követelményeknek

megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.

A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére a részvételi jelentkezési határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai

küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén, a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek

minősített szervezettel köti meg a szerződést.

Az ajánlatokat 1 db eredeti és 1 db másolati példányban, az eredeti példány megjelölésével kell benyújtani.

Az ajánlatok leadása zárt borítékban történik, amelyet a következő felirattal kell ellátni: ”AJÁNLAT - műszaki

ellenőri feladatok ellátása”, „Közbeszerzési Csoport részére”. Az ajánlatok eredeti példányát a szükséges

helyeken cégszerűen aláírva, oldalanként folyamatos sorszámozással kell elkészíteni.

Az ajánlatban meg kell jelölni:

a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe,

b) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek, továbbá

c) az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet.

Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt minden alvállalkozójának az ajánlat beadásának napját megelőző 90 napnál nem régebbi

cégkivonatát eredetiben, vagy fénymásolatban.

A részletes szerződéses feltételeket a dokumentációban határozta meg az ajánlatkérő. A nyertes

ajánlattevővel a megadott feltételek alapján kíván szerződni.

Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével vagy az eljárás nyertesének visszalépése vagy az eljárás

nyertesének a 60. § (1) bekezdésének, valamint a 61. § (1) d) pont, illetőleg (2) bekezdésének hatálya

alá nem tartozásával kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok)

benyújtásának elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő

legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kötheti meg a szerződést.

Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli.

Az ajánlatkérő a Kbt. 48. § (3) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési

eljárással kapcsolatban a Kbt. 82. §-ban foglaltakat is alkalmazza.

Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Közbeszerzésről szóló 2003. évi

CXXIX. törvény előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 01.

meghatározás

1) A rész meghatározása

Békéscsabán 8 utcában útburkolat felújítások műszaki ellenőri feladatainak elvégzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71631000-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Megnevezés fm

Csiki utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 414

Ihász utca burkolati felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 235

Szerdahelyi utca - Szabolcs utca csomópont burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 90

Őr utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 309

Kerekes György utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 228

Tölgyfa utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 114

Kőmíves K. sor 1-42. sz. közötti szakasz burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 293

Vigasz utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 92

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

Az 1. részben meghatározott feladatok megvalósítására az ajánlatkérőnek nettó 2.116.800,- Ft áll

rendelkezésére.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 02.

meghatározás

1) A rész meghatározása

Békéscsabán az Ipari út és Berzsenyi utca útburkolat felújítások műszaki ellenőri feladatainak elvégzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71631000-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Megnevezés fm

Ipari út burkolat felúíjtás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 1776
Berzsenyi utca burkolat felújítás műszaki ellenőri feladatainak elvégzése 1555

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

A 2. részben meghatározott feladatok megvalósítására az ajánlatkérőnek nettó 1.152.000,- Ft áll

rendelkezésére.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Bihartorda Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22688/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Bihartorda Községi Önkormányzat

Postai cím: Kossuth u. 73.

Város/Község: Bihartorda

Postai irányítószám: 4174

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Szabó József Polgármester

Telefon: 06-54/534-100

E-mail: btorda@t-online.hu

Fax: 06-54/534-102

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Óvoda felújítása és akadálymentesítése Bihartordán

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

4174 Bihartorda, Kossuth u. 82., hrsz.: 212/2.

NUTS-kód HU321

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés óvoda felújítására és akadálymentesítésére Bihartordán.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45453100-8

További tárgyak: 45233250-6

45261910-6

45321000-3

45421100-5

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Bihartorda, Kossuth u. 82. szám alatti (212/2. hrsz.) óvoda épület külső felújítása és akadálymentesítése

összesen 231,16 m2 alapterületen, az alábbiak szerint: ácsmunka 1.800 m2, tetőfedés 900 m2, vakolás és

rabicolás 655 m2, bádogozás 252 m, asztalos-szerkezet 28 db, lakatos-szerkezet 3 db, kőburkolat 75 m2.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/07/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: a nettó vállalkozási díj min. 0,2 %/naptári nap, max. 2 %/naptári nap, az ajánlatban

vállaltak szerint.

Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozási díj 5 %-a. Jótállás: min. 1 év, max. 5 év, az ajánlatban vállaltak

szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A pénzügyi fedezet az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács HÖF LEKI előirányzat terhére, a Tanács

döntése és Bihartorda Község Önkormányzata határozata alapján rendelkezésre áll. Ajánlatkérő előleget

nem fizet. A teljesítés során 1 db részszámla (50 %-os készültségi foknál) és 1 db végszámla nyújtható

be. A végszámla a hiánypótlás nélküli műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárását, illetve a teljesítés
igazolás aláírását követően nyújtható be. A műszaki ellenőr által leigazolt és ellenőrzött számlák a Kbt. 305 §

bekezdése szerint, 30 napos átutalási határidővel kerülnek kiegyenlítésre.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőtől nem követeli meg közös gazdasági társaság létrehozását, de együttes

jelentkezés esetén a vezető céget meg kell jelölni, és a közös jelentkezőként külön nyilatkozatban együttes

és egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60.§ (1)

bekezdésében és a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá tartozik. Az

eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61.§ (1) bekezdés a-c) pontjaiban foglalt

kizáró okok hatálya alá tartozik.

Az ajánlatkérő az eljárásból kizárja az olyan ajánlattevőt, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó

szervezet a Kbt. 62.§ (1) bekezdése hatálya alá tartozik.

Igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésében, valamint a 61. § (1) bekezdésének a)d)

pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni a Kbt. 63.§ (2) bekezdése

szerint.

Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők) nyertessége esetén az eredményhirdetést követő

nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (2)-(5) bekezdés és a 63/A. § (1) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem

tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint a 61. § (1) bekezdésének a-d) pontjának hatálya alá, ha ezt az

ajánlatban nem igazolta.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek

és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

1.A P/1. ponthoz (pénzintézeti igazolási mód esetén):

a Kbt. 66. § (1) a) pontja alapján az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az

ajánlattételi határidőt megelőző 30 napnál nem régebbi nyilatkozat (eredeti vagy hiteleített másolati példány)

az alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámla száma,

- a számlavezetés kezdete,

- fizetési kötelezettségeinek pontosan eleget tesz-e,

- az ajánlattevő számláján a nyilatkozat kiállításának napját megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban

állás jelentkezett-e.

2.A P/1 ponthoz továbbá (pénzintézeti igazolási mód esetén): a Kbt. 66. § (1) d) pontja alapján az

ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén minden tag) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója cégszerűen aláírt nyilatkozata arról, hogy az 1. pont alapján

benyújtott nyilatkozatban szereplő számlákon túl további pénzügyi intézménynél vezetett számláján nincsen.

(eredeti vagy hitelesített másolati példány)

3.A P/2. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) b) pontja alapján ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója megelőző háromévi (2006, 2007 és 2008) lezárt

- a számviteli jogszabályok szerinti - beszámolójának másolata attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött

létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét.

4.A P/3. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) c) pontja alapján ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozja megelőző 3 évi (2006., 2007., 2008.) teljes

forgalmáról, és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozata, attól

függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. (eredeti vagy

hitelesített másolati példány).
Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására is támaszkodhat (Kbt. 65.§ (3) bekezdés). Ebben az esetben köteles igazolnia

a Kbt. 65.§ (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 4.§ 3/E pontja

alapján nem minősülhet erőforrásnak a 66.§ (1) bekezdésének a)-c) pontja szerinti körülmény, kivéve, ha

az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll

fenn.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevő) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha:

P/1. A számlavezető pénzügyi intézményi nyilatkozat(ok) szerint:

- az Ajánlattevő a fizetési kötelezettségeinek időben és maradéktalanul eleget tett;

- egyetlen számlájukon sem volt 30 napon túli sorban állás a nyilatkozat kiadását megelőző egy évben.

P/2. az elmúlt három lezárt üzleti évi (2006., 2007., 2008.) beszámolójuk szerint, a szokásos vállalkozási

eredményük egynél több évben nem volt negatív.

P/3. az előző 3 lezárt üzleti év (2006, 2007, 2008) átlagában a nettó árbevétele eléri a 15 000 000 Ftot,

illetve az előző 3 lezárt üzleti év (2006, 2007, 2008) átlagában a közbeszerzés tárgya szerinti (épület

felújítás) nettó árbevétele eléri a 10.000 000 Ft-ot,

Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők az előírt alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 66.§ (1)

bekezdés a) és b) pontjai szerinti alkalmassági követelmények kivételével - együttesen is megfelelhetnek,

továbbá más szervezet erőforrására is támaszkodhatnak (Kbt. 69.§ (5) bekezdés).

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek

és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

1.Az M/1. ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlat benyújtását megelőző 3 évben

teljesített és befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését az Ajánlatkérési Dokumentáció

mellékletét képező adatlapon, továbbá a szerződő felek által az M/1. pontban foglalt alkalmassági feltételt

igazoló, a Kbt. 68.§ (2) bekezdés szerinti tartalommal kiállított referenciaigazolás eredeti vagy egyszerű

másolati példányát.

2. M/2. pont: a Kbt. 67. § (2) c) pontja alapján vezető tisztségviselőinek megnevezését, végzettségük illetve

képzettségük és szakmai gyakorlatuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, illetve az előírt képzettség

igazolásául szolgáló okirat(ok) egyszerű másolata.

3.M/3 pont: a Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakember(ek)

megnevezését, képzettségük és szakmai gyakorlatuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, illetve az előírt

képzettség és jogosultság igazolásául szóló okirat(ok) egyszerű másolata.

4.M/4 pont: a Kbt. 67 § (2) bekezdés d) pontja alapján egyszerű nyilatkozat csatolása a 2008. évre

vonatkozó éves statisztikai állományi létszámról.

5.M/5 pont: a Kbt. 67. § (2) bekezdése b) pontja szerint a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök,

berendezések illetőleg műszaki felszereltség bemutatása (megnevezés, darabszám).

Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására is támaszkodhat (Kbt. 65.§ (3) bekezdés). Ebben az esetben köteles igazolni a

Kbt. 65.§ (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

A Kbt. 4.§ 3/E pontja alapján nem minősülhet erőforrásnak a 67.§ (2) bekezdésének a) pontja szerinti

körülmény, kivéve ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti

többségi befolyás áll fenn.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

együttesen alkalmas, ha:

M/1. Az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év összességében rendelkezik legalább 1 db befejezett, egy

szerződés keretében teljesített, nettó 12.000.000 Ft értéket elérő vagy meghaladó, a szerződés tárgyával

azonos jellegű kivitelezési munkát tartalmazó referenciával.

M/2. Az építési beruházás teljesítéséért felelős vezető tisztségviselői között van legalább 1 fő felsőfokú

építési szakirányú végzettséggel és legalább 3 év szakmai gyakorlattal. rendelkező személy.

M/3. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek között rendelkezik: legalább 1 fő felelős műszaki vezetővel,

akinek felsőfokú iskolai végzettséggel, min. 5 éves kivitelezői gyakorlattal, és a 244/2006. (XII.5.) Korm.

rendeletben meghatározott jogosultsággal kell rendelkeznie (FMV Épületek-A, MV-ÉP/A vagy azzal

egyenértékű).
M/4. 2008. évre vonatkozóan összesen legalább 5 fő éves átlagos statisztikai állományi létszámmal.

M/5. Legalább az alábbiakban felsorolt, a munka elvégzéséhez szükséges munkagépekkel, eszközökkel

rendelkezik: 100 m2 állványrendszer, 2 db betonkeverő, 1 db kotró-toló-markológép.

Közös ajánlattétel esetén a zajánlattevők az előírt alkalmassági együttesen is megfelelhetnek, továbbá más

szervezet erőforrására is támaszkodhatnak (Kbt. 69.§ (5) bekezdés).

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (nettó Ft.) 65

2. A vállalt - a kötelezően előírtnál kedvezőbb -

jótállás ideje (min. 1 év, max. 5 év) (év)

3. Ajánlatkérő számára kedvezőbb befejezési

határidő (naptári nap)

4. A teljesítési határidőhöz kapcsolódó - a kötelezően 10

előírtnál kedvezőbb - kötbér mértéke (%/naptári nap)

(min. 0,2 %/naptári nap, max. 2%/naptári nap)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 40.000 + ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

20

15
A dokumentáció vételárát az Ajánlatkérő Raiffeisen Bank Zrt-nél vezetett 12052705-00225246-00100002

számú számlájára történő közvetlen befizetéssel, illetve átutalással kell kiegyenlíteni. Az átutalási/ befizetési

megbízáson fel kell tüntetni: "Óvoda felújítás - dokumentáció díja". A dokumentáció árát az ajánlatkérő csak

a Kbt. 54.§ (6) bekezdés szerinti esetekben téríti vissza.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : Bihartorda Község Önkormányzata (4174 Bihartorda, Kossuth u. 73.), házasságkötő terem.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80 (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 01. 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 15.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A Közbeszerzési dokumentáció átvehető személyesen, munkanapokon 9.00-12.00 és 13.00-16.00 óráig

(pénteken 09.00 -12.00 óráig) előzetes telefonon történő bejelentkezéssel, az ajánlattételi határidő lejártának

napján 9.00-10.00 óráig az A melléklet II. pontjában megjelölt helyen vagy postai úton a Kbt. 54.§ (4)

bekezdésében foglaltak alapján az írásos igénybejelentés és a dokumentáció megfizetésének igazolását

követően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A ponthatárok közötti pontszámok meghatározásának módszere a lineáris arányosítás, amely minden

részszempont esetén azonos. A pontszámok közötti pontok számításának módszere - amely minden

részszempont szerint azonos: részszempontonként legkedvezőbb ajánlat kapja a legmagasabb pontszámot,

a többi pontszám pedig a lineáris arányosítással kerül kiszámításra. Az egyes résszempontokra elért pontok

a megadott súlyszámokkal súlyozásra, majd összesítésre kerülnek. Az összességében legelőnyösebb

ajánlat az lesz, amely a részszempontok és súlyszámok szorzatai alapján a legmagasabb összpontszámot

éri el. Azonos összpontszámú ajánlatnál az ajánlatkérő a Kbt. 90. § (2) bekezdése szerint jár el.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerinti teljes körű hiánypótlásra biztosít lehetőséget.
2. Az ajánlatban meg kell adni a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a)-c) pont és a 71.§. (3) bekezdés szerinti

információkat.

3. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek összege

300.000,- Ft, azaz háromszázezer forint. A biztosíték a Kbt. 59.§ (2) bekezdés szerint teljesíthető

az alábbiak szerint: az előírt pénzösszegnek az Ajánlatkérő bankszámlájára (Raiffeisen Bank Zrt.,

12052705-00225246-00100002) történő befizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási

szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlat

érvényességének feltétele az ajánlati biztosíték felhívásban és a dokumentációban megjelölt módon való

szolgáltatása és annak az ajánlat mellékleteként hiteles igazolása.

4. Hivatkozva a Kbt. 48.§ (3) bekezdésére, a jelen közbeszerzés tárgyára irányuló szerződés pénzügyi

támogatására benyújtott pályázati forrás alapján költségvetési forrásból finanszírozásra kerül.

5. Az Ajánlatkérő az eljárás nyertesével vagy - a Kbt. 91.§ (2) bekezdésének a) és b) pontjában

meghatározott esetben - az eljárás eredményének kihirdetésekor a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.

6) A kiegészítő tájékoztatással kapcsolatban a Kbt. 56.§ (1)-(6) bekezdése az irányadó.

7) Az ajánlati árat átalányár formájában kell megadni. Az ajánlatnak tartalmaznia kell tételesen részletezett

költségvetést anyag- és díjbontásban, feltüntetve a tételhez tartozó mennyiséget és egységárat, valamint

munkanem összesítőt, főösszesítőt.

8) Az ajánlatkérő a Kbt. 87.§ (1) bekezdése szerint túlozottan alacsony összegű ellenszolgáltatásnak tekinti

azon ajánlatokat, ahol a megjelölt ellenszolgáltatás nem éri el az Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi

fedezet 70%-át.

9) Az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlati dokumentáció részeként kiadott szerződéses feltételeket a

cégjegyzésre jogosult(ak) nyilatkozatban nem fogadta(fogadták) el.

10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő Kbt. 70.§ (2) bekezdése, továbbá a Kbt. 72.§ szerinti

nyilatkozatokat. A Kbt. 71.§ (1) bekezdés a)-c) pontra és a Kbt. 71.§ (3) bekezdésére vonatkozó

nyilatkozatot nemleges tartalommal is csatolni kell.

11) Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtania

(Kbt. 88.§ (4) bekezdés a) pont), a Kbt. 1.§ (4) bekezdése szerint, illetve a 8001/2005. (X.27.) KüM-TNM-

IM együttes tájékoztatója alapján. Ennek igazolására az ajánlattételi határidőtől számított 60 napnál nem

régebbi cégkivonat becsatolása szükséges.

12) Az ajánlathoz csatolni kell annak a cégszerű aláírásra jogosultnak az aláírási címpéldányát, aki az

ajánlatot aláírja.

13) Ajánlattevőnek csatolnia kell a kivitelezési munkákra vonatkozó teljes körű felelősségbiztosítást is

tartalmazó építés-szerelési biztosítási szerződésének hitelesített másolatát, vagy szándéknyilatkozatot

annak megkötésére vonatkozóan. (Kbt. 306.§ (2) bekezdés)

14) A gazdasági-pénzügyi alkalmassági feltételeknek az Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének

10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának külön-külön kell megfelelniük, az

igazolásokat külön-külön kell becsatolniuk, a III.2.2./P3 pont kivételével. A III.2.2./P3 pont szerinti gazdaságipénzügyi

alkalmassági feltételeinek és a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeknek együttesen kell

megfelelniük, melyre vonatkozó igazolásokat külön-külön kell becsatolniuk

15) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a munkamódszer rövid ismertetését és ütemtervet is.

16) Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlati nyilatkozat és az ajánlat részletes tartalma egymástól érdemi

tartalmában eltér, kivéve a Kbt-ben meghatározott számítási hiba esetét.

17) Az ajánlatokat egy eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani zárt csomagolásban a

felhívásban megjelölt helyen és időpontban. Az ajánlati példányokon fel kell tüntetni, hogy „eredeti” vagy

„másolat”. A zárt csomagon a dokumentációban megjelölt felirat - „Óvoda felújítása és akadálymentesítése

Bihartordán” - szerepeljen. A zárt csomagon a „Tilos felbontani az ajánlattételi határidő előtt!” megjelölés is

szerepeljen.

18) Az ajánlatok összeállításával kapcsolatos összes költség az ajánlattevőt terheli.

19) Az ajánlatkérő többváltozatú ajánlattételt nem fogad el.

20) Ajánlatkérő a II.3) pontban meghatározott befejezési határidőnél korábbi teljesítést is elfogad, a

teljesítési határidő bírálati szempontként szerepel.

21) A Kbt 6.§ (2) bekezdése szerint az ajánlati felhívás ellenjegyzése megtörtént.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: PARTNER REFERENS Bt.

Postai cím: Rózsavölgy út 196.

Város/Község: Debrecen
Postai irányítószám: 4225

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Máté Szilvia

Telefon: 06-30/6875-308

E-mail: mate.szilvia@t-online.hu

Fax: 06-52/387-832

Internetcím (URL): www.jozsaingatlan.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: PARTNER REFERENS BT.

Postai cím: Piac utca 42-48. fsz. 24.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4024

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Máté Szilvia

Telefon: 06-30/6875-308

E-mail: mate.szilvia@t-online.hu

Fax: 06-52/387-832

Internetcím (URL): www.jozsaingatlan.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Borsodnádasdi Városi Önkormányzat egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21775/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Borsodnádasdi Városi Önkormányzat

Postai cím: Alkotmány út 3.

Város/Község: Borsodnádasd

Postai irányítószám: 3671

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Papp Anna Polgármester Asszony

Telefon: 48/542-010

E-mail: phbn@borsodnadasd.t-online.hu

Fax: 48/542-013

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

TÁMOP-3.1.4./08/2. projekt keretében szaktanácsadói, oktatási, továbbképzési szolgáltatás

megrendelése Borsodnádasd egyes közoktatási intézményei részére

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 24

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Borsodnádasdi Általános Művelődési Központ

1. Móra Ferenc Általános Iskola Intézményegység

3671 Borsodnádasd,

Köztársaság út 11.

2. Napköziotthonos Óvoda Intézményegység

3671 Borsodnádasd,

Köztársaság út 12.
NUTS-kód HU311

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

TÁMOP-3.1.4./08/2. projekt keretében szaktanácsadói, oktatási, továbbképzési szolgáltatás

megrendelése Borsodnádasd egyes közoktatási intézményei részére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80400000-8

További tárgyak: 79411000-8

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Képzések

- Menedzsment képzés vezetők számára 3 főx30 óra

- Általános pedagógiai módszertani továbbképzés I. pedagógusok számára 10főx30óra

- Újszerű tanulásszervezést támogató képzés vezetők számára 2főx30óra

- Általános pedagógiai módszertani továbbképzés II. pedagógusok számára 14főx30óra

- Kompetencia alapú oktatási programok alkalmazását támogató módszertani képzés pedagógusok

számára 10fő x 30óra

- Kompetencia fejlesztő óvodai oktatási programok alkalmazását támogató módszertani képzés 2főx30óra

- Infokommunikációs technológiák (IKT) oktatásban történő alkalmazását segítő képzés 12főx30óra

- „Hatékony együttnevelés az iskolában” c. IPR alkalmazására felkészítő tantestületi képzés 19főx30óra

- „Hatékony együttnevelés az óvodában” c. IPR alkalmazására felkészítő tantestületi képzés 4főx30óra

- SNI gyermekek együttnevelésére felkészítő képzés 3főx60óra

- Az IPR alkalmazását támogató, tantestületi módszertani képzés 25főx30óra

- Mérés értékelési képzés 1 főx60óra

Szaktanácsadás

- Intézményi folyamatszaktanácsadó 120óra

- IKT fejlesztési folyamatszaktanácsadó 60óra

- Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó 180 óra

- IKT mentorszaktanácsadó 40 óra

- IPR módszertani mentortanácsadó 100 óra

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):
VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/08/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi és meghiúsulási kötbér a dokumentációban részletezettek szerint

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a szabályszerűen kiállított és igazolt számla kézhezvételét követően

Kbt. 305. § (3) bekezdése szerint átutalással fizeti meg. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a

szolgáltatások fedezetét a TÁMOP-3.1.4.-O8/2. pályázati program keretében elnyert támogatásból biztosítja.

Ajánlatkérő felhívja a Tisztelt Ajánlattevők figyelmét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Tv. 36/A.

szakaszában foglaltakra.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61. § (1)

bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Megkövetelt igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban

írásban nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének, valamint a Kbt. 61. §

(1) bekezdése a)-c) pontjainak hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni.

- a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni az ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

- Az eljárásban nyertes Ajánlattevőnek, a 10% feletti mértékben bevonni kívánt alvállalkozónak,

továbbá a Kbt. 71.§ (1) bekezdés c.) pontja szerinti erőforrás szervezetnek a kizáró okok hiányát a

Kbt. 63/A.§ (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a Kbt. 63.§ (2)-(6) bekezdése szerint, az

eredményhirdetést követő 8 napon belül kell igazolniuk.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó által benyújtandó igazolások:

P.1. a Kbt. 66. § (1) a) pontja alapján az összes számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az

ajánlattételi felhívás megjelenésétől számított 30 napnál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal:

- számlanyitás dátuma,

- számláján volt –e sorban álló tétel az igazolás kibocsátását megelőző előző 1 évben,

P.2. a Kbt. 66. § (1) b) pontja alapján az utolsó lezárt üzleti év (2008.) számviteli jogszabályok szerinti

beszámolójának egyszerű másolati példánya.
P.3. a 2008. évre vonatkozó a közbeszerzés tárgyának megfelelő tevékenységből származó (akkreditált

pedagógus továbbképzés, szaktanácsadás) árbevételéről cégszerűen aláírt nyilatkozat a Kbt. 66. § (1)

bekezdés c) pontja szerint.

Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 % -t meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozóknak a 66.§ (1)a) és b) pontja szerinti alkalmassági követelményeknek önállóan kell

megfelelniük.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az eljárásban alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha

P.1. bármelyik számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozata alapján az igazolás kibocsátását

megelőző 1 évben sorban álló tétel mutatkozott.

P.2. az utolsó lezárt üzleti évben (2008.) a mérleg szerinti eredménye negatív volt.

P.3. a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységből származó éves (2008.) forgalma nem éri el a nettó 10

millió forintot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó által benyújtandó igazolások:

M.1. a Kbt. 67. § (3) a) pontja szerinti legjelentősebb (a közbeszerzés tárgyának megfelelő-pedagógus

továbbképzés, szaktanácsadás) szolgáltatásainak ismertetése a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti

referenciaigazolás

M.2.Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján azon szakemberek, képzők megnevezése, képzettségük

ismertetése, akiket ajánlatkérő a teljesítésbe be kíván vonni. Igazolás: Ajánlattévő cégszerű nyilatkozata

legalább 6 fő főállású, teljes munkaidős munkaviszonyban álló vagy megbízási szerződéssel

foglalkoztatottak felsorolásával (név, beosztás, iskolai végzettség); szaktanácsadók, képzők esetében

szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okiratok; képzési, szaktanácsadási tevékenység végzésére való

jogosultság igazolása

M.3. a Kbt.. 67. § (3) bekezdés e) és f) pontja szerint a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök,

berendezések, műszaki felszereltség, valamint minőség biztosítás érdekében tett intézkedéseinek leírása.

Igazolási mód:

-30 napnál nem régebbi Tulajdoni lap, vagy megkötött bérleti szerződés egyszerű másolata

- intézmény akkreditációs lajstromszám közlése cégszerű nyilatkozatban, csatolva a tanúsítvány eredeti

vagy másolati példánya.

- a Pedagógiai Intézetre vonatkozóan OM azonosító közlése cégszerű nyilatkozatban, csatolva az Oktatási

Hivatal értesítésének egyszerű vagy másolati példánya.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az eljárásban alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha

M.1. az elmúlt évben (2008.) nem rendelkezik legalább nettó 10 millió forintot elérő akkreditált pedagógus

továbbképzésből, szaktanácsadásból származó referenciával

M.2. Nem rendelkezik megfelelő személyi feltételekkel:

- legalább 4 fő képzésért felelős szakember,

- legalább 4 fő képző, aki az Educatió Kht. által előírt feltételeknek megfelel.

-legalább 5 fő az Educatió Kht. által közzétett szaktanácsadói névjegyzékben nyilvántartott

szaktanácsadóval

M.3. az ajánlattevő infrastruktúrális háttere nem megfelelő, vagyis nem rendelkezik

-Saját tulajdonú vagy legalább 1 éves bérleti jogviszonnyal rendelkező irodahelyiséggel

és

- nem akkreditált felnőttképző intézmény

- nem OM azonosítóval rendelkező Pedagógiai Intézet vagy nem tart fenn OM azonosítóval rendelkező

Pedagógiai Intézetet

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos
IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (Ft) 50

Szakmai terv értéke: A:képzési terv (alszempont

súlyszáma:15), B.tanácsadási terv (alszempont

súlyszáma: 15) Részletes leírást a dokumentáció

tartalmazza.

Jóteljesítési garancia (%) 20

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 37.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke bruttó 37.500 Ft, mely átutalással fizetendő a Borsodnádasd Városi

Önkormányzat 11734121-15349246 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel kell tüntetni a közbeszerzés

tárgyát. A

dokumentáció

a befizetéséről kiállított igazolással a 46/506-032-es számon történő telefonos egyeztetést követően

vehető át Miskolcon, a Bajcsy Zsilinszky u. 17. sz. alatt.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : 3527 Miskolc, Bajcsy Zsilinkszky u. 17., 4. emelet

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

30
Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

TÁMOP-3.1.4-08/2

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 07. 10:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 22.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az érvényes ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele. Ajánlatkérő a dokumentációt az alábbi címen

az ajánlattevők rendelkezésére bocsátja: 3527 Miskolc,Bajcsy Zsilinszky u. 17. A dokumentáció átvehető

munkanapokon 8-12 óra között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 8-10 óra között a 46/506-032-es

számon történő telefonos egyeztetést követően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelés módszere az 1.,3. részszempontok esetében a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú

ajánlása III.A fejezet 1.b. pontja szerinti értékarányosítás. A 2. részszempont esetében az ajánlás III.A

fejezet 2. pontja szerinti szakértői értékelésen alapuló sorbarendezés. Az összességében legelőnyösebb

ajánlat az lesz, amely a részszempontokra kiszámított pontszámok és azok súlyszámainak szorzatai alapján

a legmagasabb összpontszámot éri el.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának egyszerű másolati példányát

2. Közös ajánlattevők esetén az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk

kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.

3. Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

4. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, folyamatos lapszámozással és szignálással, valamint

tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani, nem bontható, zárt csomagolásban (1 eredeti és 2 másolati

példányban, és a szakmai tervet CD-én is) az ajánlat példányain értelemszerűen feltüntetve az „eredeti”

és „másolati”megjelölést. A postai feladásból származó késedelemért vagy az ajánlat elvesztéséért az

ajánlattevő tartozik felelősséggel.

6. Ajánlatkérő az összes ajánlattevő részére a Kbt. 83. § (2) bekezdése szerint biztosítja a hiánypótlási

lehetőséget. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 83. § (6) bekezdésében foglaltakra.

7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdése szerinti ajánlattételi nyilatkozatot, valamint a

Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjai és a (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, amennyiben a nyilatkozat

nemleges akkor is csatolandó.

8. Amennyiben Ajánlatkérő az eljárásban megjelöli a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt, úgy a nyertes

ajánlattevő visszalépése esetén az ajánlatkérő vele köt szerződést.

9. Az ajánlatot az ajánlattevő – cégkivonatban szereplő – cégjegyzésre jogosult képviselője vagy olyan

személy aláírásával kell ellátni, aki felhatalmazott arra, hogy az ajánlattevő nevében nyilatkozatot tegyen. Ha
nem a cégjegyzésre jogosult személy írja alá az ajánlatot, úgy az aláíró személy írásbeli meghatalmazását is

csatolni kell.

10. Az ajánlati dokumentáció részét képező szerződés tervezetet változatlan szövegszerkezetben és

tartalommal értelemszerűen kitöltve, oldalanként szignálva az ajánlathoz mellékelni kell.

11. Jelen ajánlattételi felhívásra egyebekben a Kbt. vonatkozó szabályai irányadóak.

12. Az ajánlat benyújtásának feltétele, hogy az ajánlattevők 300.000,- Ft azaz –háromszázezer forintajánlati

biztosítékot teljesítsenek az ajánlatkérőnek az ajánlatok benyújtásának időpontjáig a Kbt.

59. § (2) bekezdésben meghatározott módon. Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: Az ajánlati

biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlatkérő bankszámlájára történő befizetéssel(Borsodnádasd Város

Önkormányzata OTP Bank Rt.-nél vezetett 11734121-15349246

számú számlájára), bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető

kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.

13. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 69. § (5) bekezdése alapján amennyiben több ajánlattevő együttesen

nyújt be ajánlatot, a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) és b) pontjainak kivételével, együttesen is teljesíthetik az

előírt alkalmassági követelményeket.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: KRODA Kft.

Postai cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 17.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3527

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Skoda Zoltán

Telefon: 46/506-032

E-mail: kroda.kft@chello.hu

Fax: 46/506-032

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: KRODA Kft.

Postai cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 17.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3527

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Skoda Zoltán

Telefon: 46/506-032

E-mail: kroda.kft@chello.hu

Fax: 46/506-032

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: KRODA Kft.

Postai cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 17.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3527

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Skoda Zoltán

Telefon: 46/506-032

E-mail: kroda.kft@chello.hu

Fax: 46/506-032

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22761/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata

Postai cím: Kossuth L. u. 1.

Város/Község: Bősárkány

Postai irányítószám: 9167

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szalay Imre polgármester

Telefon: 96/271 217

E-mail: onkormanyzat@bosarkany.hu

Fax: 96/271-306

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bosarkany.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Bősárkány

NUTS-kód HU221

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a KEOP-7.1.2.0-2008-0272 kódszámú projekthez kapcsolódó tervezési feladat

elvégzése tárgyában

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71000000-8

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Csornai szennyvíztisztító fejlesztése és bővítése és Bősárkány csatornázása tárgyában tervezői feladatok

ellátása

•Kiviteli/Tendertervek elkészítése és engedélyeztetése a Csornai szennyvíztelep bővítésére és

modernizálására, Bősárkány település szennyvízcsatornázására, Kötségvetések elkészítése, üzemeltetési

adatok számítása

•Az előzetes megvalósíthatósági tanulmányban szereplő műszaki változatok felülvizsgálata és módosítása

a 2009. március 6-án megjelent KEOP útmutatónak megfelelően. A szennyvízcsatorna kidolgozása a

rendelkezésre bocsátott előzetes megvalósíthatósági tanulmányban bemutatott, illetve szükség szerint

módosított változatok alapján.

•Az ajánlatba kérjük bekalkulálni az előzetesen elkészült elvi engedélyes tervek továbbfelhasználási jogdíját.

•Az engedélyezéshez szükséges szintű környezeti hatásvizsgálat / környezeti hatástanulmány elkészítése

•A tervek előzetesének elkészítési határideje: 2009.12.31 – adatszolgáltatás szükséges az RMT

elékészítéséhez.

•Folyamatos együttműködést kérünk biztosítani a tervező és az Önkormányzat, az üzemeltető illetve a

pályázat készítői közt.

•A meglévő szennyvíztelep bővítésére és modernizálására kidolgozott alternatíván túl még egy alternatíva

kidolgozása a telep intenzifikálására (TSZ-ben előírtak szerint)

- vízjogi létesítési engedélyes tervek elkészítése

- építési engedélyes tervek elkészítése

- tenderterv, kiviteli terv elkészítése

- környezeti hatástanulmány elkészítés

(A tervek alapján megvalósítandó beruházás kivitelezésének becsült értéke 1.285.000.000,-)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje
Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/09/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, teljesítési biztosíték a Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pontja szerint

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlatkérő részteljesítést biztosít határidőkkel. A projekt szállítói

finanszírozású, azaz az önkormányzat az egyes számlázási mérföldkövekhez és határidőhöz kapcsolódó

összesítés és elfogadott teljesítésigazolás után a benyújtott bruttó számla értékből 23,2 % -ot fizet ki a

szállítónak 30 napon belül banki átutalással a Kbt. 305. § (3) bekezdésében foglaltak szerint; a számla

összegéből fennmaradó 76,8 % -ot a KVVM FI fizeti ki a szállítónak közvetlenül szállítói finanszírozás

keretében várhatóan 60 napon belül.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

A terveket a már elkészült elvi vízjogi engedélyes tervek alapján kell elkészítenie nyertes ajánlattevőnek,

mely terveken a Tervezőt megilletik a szerzői jogok.

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, illetőleg erőforrást biztosító szervezet, akivel

szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a) – h) pontjaiban meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, ill. erőforrást biztosító szervezet, akivel szemben

a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint a 61. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10 %át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó, valamint erőforrást biztosító szervezet, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés

a) - c) pontjaiban meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt vagy a közbeszerzés értékének 10 %át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, valamint erőforrást biztosító szervezetet akivel szemben a 62.

§ (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.

A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 249. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell igazolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P/1 Ajánlattevő valamint a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó 2007. és 2008. évre vonatkozó számviteli jogszabály szerinti beszámolója.

P/2. Ajánlattevő nyilatkozata a 2007. és 2008. évi árbevételére vonatkozóan

P/3. Ajánlattevő nyilatkozata a 2006,2007,2008. évre a közbeszerzés tárgya szerinti műszaki tervezéssel

összefüggő tevékenységből származó árbevételéről

P/4. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján a cégkivonatban szereplő összes számlavezető pénzügyi

intézménytől származó az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 30 napnál nem régebbi keltezésű

nyilatkozat, az alábbi tartalommal:

- számlanyitás dátuma

- valamennyi számlaszám feltüntetése

- számláján 2008. január 1. után sorban álló tétel mutatkozott-e?

P/5. felelősségbiztosítási kötvény csatolása

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P/1 Ajánlattevő valamint a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó alkalmatlan a teljesítésre amennyiben a 2007. és 2008. évben

- a saját tőke nem haladja meg a jegyzett tőkét

- a mérleg szerinti eredménye negatív
P/2 Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben az elmúlt 2 év (2007.,2008.) átlagában az árbevétele nem éri el a

nettó 40 millió Ft-ot

P/3 Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év átlagában

(2006,2007,2008) a közbeszerzés tárgya szerinti műszaki tervezéssel összefüggő tevékenységből származó

árbevétele nem éri el a nettó 30 millió Ft-ot

P/4. Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, akinek valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozata

alapján bármelyik számláján 2008. január 1. után sorban álló tétel mutatkozott

P/5. Ajánlattevő rendelkezzen 30 millió forint/év összegű tervezői felelősségbiztosítással

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M.1-2.) az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése

(az ellenszolgáltatás összege,vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével,

a teljesítés ideje és helye megjelölésével, valamint a szerződést kötő másik fél megnevezésével), mely

szolgáltatás teljesítésére vonatkozóan a Kbt. 67. § (3) bekezdésé a) pontjában meghatározott igazolást kell

csatolni az ott meghatározott tartalommal.

M.3) A Kbt. 67. § (3) bekezdés f) pontja alapján az előírt rendszer bemutatása, annak bármely nemzeti

rendszerben történő akkreditálását igazoló tanúsítvány csatolásával, ennek hiányában a szabványnak

megfelelő, azzal egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékaival a Kbt. 68. § (4) bekezdésének

megfelelően.

M.4) A Kbt. 67. § (3) d) pontja alapján az ajánlattevő által megjelölt szakemberek, illetőleg vezetők

ismertetése.

Az ismertetőt eredetiben kell benyújtani, a felsőfokú műszaki szakmai végzettség igazolása az iskolai

oklevél, az esetleges jogosultság igazolása az illetékes hivatal által kiadott határozat hiteles másolatban

történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat az önéletrajz benyújtásával igazolandó.

M.5) A Kbt. 67. § (3) bekezdés e) pontja szerint a teljesítéshez rendelkezésre álló berendezések leírásával

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha együttesen

M.1) nem rendelkezik legalább 2 db, az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 3 év összességében

a közbeszerzés tárgya szerinti befejezett, összességében minimum nettó 400 millió forint értékű

szennyvízcsatorna - vagy tisztító beruházás vízjogi létesítési engedélyes terveinek és/vagy azok kiviteli

terveinek elkészítésére vonatkozó referenciával.

M/.2. Ajánlattevő rendelkezzen az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 3 évben legalább 2 db Európai

Uniós forrásból megvalósuló projekt tervezésére vonatkozó referenciával, melyből egy a megvalósítás

szakaszában van

M.3) Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik a közbeszerzés tárgya szerinti ISO 9001 vagy

azzal egyenértékű tanúsítvánnyal

M.4) Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik az alább meghatározott 5 év szakmai

tapasztalattal, végzettséggel, képzettséggel, jogosultsággal és szakmai gyakorlattal rendelkező

szakemberekkel:

-2 fő VZ-T vízimérnöki tervezővel, melyből 1 fő szennyvíztisztítási referenciával rendelkezik

-1 fő gépészmérnöki tervezővel (GP-T)

- 1 fő tartószerkezeti tervezővel (T-T)

- 1 fő geotechnikai tervezővel (GT)

- 1 fő viziközművek tervezésében jártas gépészmérnökkel (GP-T)

- 1 fő villamosmérnöki tervezővel (V-T)

M.5) Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik 2 db jogtiszta AutoCad 2006 és 1 db Civil C+I

vagy azzal egyenértékű csatornatervező szoftverrel

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x
Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap )

Időpont: 10 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 80.000.-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértékét Ajánlatkérő OTP Banknál vezetett 11737069-15366416 számú bankszámlájára

kell befizetni.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap) Időpont: 10 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap)

Időpont: 10 óra

Helyszín : Ajánlatkérő képviseletében eljárni jogosult székhelye (PRO-VITAL 2000 Kft. 1118 Budapest,

Késmárki u. 8.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80. § (2) szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:
KEOP -7.1.2.0-2008-0272

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 30.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

eredményhirdetést követő 15. nap

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő a dokumentációt elektronikusan küldi meg. A befizetést igazoló dokumentumot, a dokumentációt

megkérő levelet ajántattevő e-mail címével a 06-1-322-17-23-as fax számra kéjük megküldeni.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Közös ajánlattétel esetén elegendő

ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja. Az ajánlat összeállításának költsége az

ajánlattevőt terheli.

2.) Az ajánlat érvényességének egyik feltétele az ajánlati dokumentációban és az ajánlati felhívásban

(meghatározott nyilatkozatok, dokumentumok pontos kitöltése és az ajánlathoz történő csatolása), valamint

a Kbt.-ben és a jogszabályokban meghatározottak szerinti nyilatkozatok, dokumentumok ajánlathoz történő

csatolása. Az ajánlati felhívás és dokumentáció esetleges eltérése esetén az ajánlati felhívásban foglaltak az

irányadók.

3.) Az ajánlatokat roncsolás mentesen nem bontható zárt kötésben, 3 példányban, 1 eredeti és 2 másolati

(eredeti és másolati megjelöléssel) példányban egy zárt csomagban kell benyújtania. Az ajánlatokat

tartalmazó csomagot a következő felirattal kell ellátni: „Ajánlat – Bősárkány -Tervezés”. Ajánlattételi

határidő lejártáig felbontani TILOS.”Amennyiben eltérés van az ajánlat „eredeti” és „másolat” példánya

között, az ajánlatkérő az „eredeti” példányt tekinti irányadónak. Az ajánlatokkal kapcsolatos további formai

követelmények az ajánlati dokumentációban kerülnek meghatározásra

4.) Az ajánlathoz csatolandó az ajánlattevőnek, illetőleg a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti

alvállalkozónak az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 40 napnál nem régebbi cégkivonata. Az

ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlatot cégszerűen aláíró személyek eredeti aláírási címpéldányát, vagy

ennek közjegyző által hitelesített másolatát.

5.) Az ajánlathoz csatolni kell a dokumentáció megvásárlásával kapcsolatos átutalást igazoló bizonylatot.

6.) Amennyiben az ajánlattevő/közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó cégadataiban a kivonat vagy igazolás, vagy - magyarországi bejegyzésű társaság esetén - a

cégkivonat alapján változásbejegyzés van folyamatban, abban az esetben csatolni kell az erre vonatkozó

változásbejegyzési nyomtatvány eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát is.

7.) A Kbt. 71. § (1) bekezdés a) - c) pontjára és (3) bekezdésre vonatkozó nyilatkozatokat nemleges

tartalommal is meg kell adni.

8.) Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok, egyéb dokumentumok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő

bizalmasan kezeli és a Kbt. 7. §-ának (2) bekezdése alapján őrzi meg.

9.) Az ajánlatkérő kiköti, hogy a teljesítés során keletkező, a szerzői jogi védelem alá eső alkotáson az

ajánlatkérő területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot

szerez és kiköti, hogy jogot szerez a (terv) alkotás átdolgozására.

10.) Kiegészítés a III.2.4. ponthoz:a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelen ajánlattevő

ajánlata, amennyiben - az alkalmassági feltételeknél vizsgált időszakban - 2007., 2008-as években az éves

nettó árbevétele az egymilliárd Ft összeget meghaladja

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: PRO-VITAL 2000 KFT.
Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Kovács Eszter

Telefon: 06-1-479-00-94

E-mail: ekovacs@provital2000.hu

Fax: 06-1-322-17-23

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: PRO-VITAL 2000 KFT.

Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Kovács Eszter

Telefon: 06-1-479-00-94

E-mail: ekovacs@provital2000.hu

Fax: 06-1-322-17-23

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: PRO-VITAL 2000 KFT.

Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Kovács Eszter

Telefon: 06-1-479-00-94

E-mail: ekovacs@provital2000.hu

Fax: 06-1-322-17-23

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (23929/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió x

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata

Postai cím: Erzsébet krt. 6.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1073

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Beruházási Iroda (IV/413.)

Címzett: Hangyál Imre

Telefon: 06/1/462-32-82

E-mail: hangyal.imre@erzsebetvaros.hu

Fax: 06/1/342-29-63

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest Főváros VII. kerület parkolás üzemeltetés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

xSzolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest Főváros VII. kerület közigazgatási területe

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Budapest Főváros VII. ker. közigazgatási területén fekvő várakozási övezetekben kialakított, a Budapest

Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata törzsvagyonába tartozó, fizető parkolóhely céljára kijelölt

közterületi várakozóhelyek parkolás üzemeltetési rendszerben történő üzemeltetése szolgáltatási koncesszió

keretében – Szolgáltatási Koncessziós Szerződés

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 98351000-8

További tárgyak: 72300000-8

98351110-2

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Budapest Főváros VII. ker. közigazgatási területén fekvő várakozási övezetekben kialakított, a Budapest

Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata törzsvagyonába tartozó, fizető parkolóhely céljára kijelölt

közterületi várakozóhelyek parkolás üzemeltetési rendszerben történő üzemeltetése a vonatkozó hatályos

jogszabályok, így különösen a 24/2009. (V.11.) Fővárosi Közgyűlési rendelet, valamint Budapest Főváros VII.

ker. Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2009. (IX. 28.) önkormányzati rendeletében

foglalt rendelkezései szerint.

A szolgáltatási koncesszió időtartama: 10 év.

A parkolás üzemeltetés keretében elvégzendő résztevékenységek:

- az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott parkolójegy-kiadó automaták üzemeltetése (ürítése), azok

folyamatos karbantartása, szervizelése, a gazdaságosan nem javítható parkolójegy-kiadó automaták

pótlása, parkolójegy-kiadó automatákra az előírt tájékoztató feliratozások elkészítése,

- Ajánlatkérő által átadott parkolójegy-kiadó automatákon és egyéb eszközökön kívül az üzemeltetéshez

szükséges valamennyi további eszköz és berendezés biztosítása,

- ellenőrzési és pótdíjazási tevékenység ellátása, amely során Ajánlattevő a várakozási díjat és pótdíjat

saját nevében és javára szedi be a mindenkori hatályos jogszabály szerinti feltételekkel, saját nevében

történő utólagos igényérvényesítés a bíróság előtt,

- integrált felügyeleti rendszer, távfelügyeleti rendszer és ellenőrzési és pótdíjazási nyilvántartási rendszer

és felállítása és működtetése,

- folyamatos, havi rendszerességű adatszolgáltatás Ajánlatkérő részére a napi parkoló automatás,

mobiltelefonos és pótdíj bevételről, valamint korlátozásmentes hozzáférés biztosítása az ezen adatokhoz,

- ügyfélszolgálat napi 24 órás telefonos és e-mail elérhetőséggel,

- az üzemeltetéshez kapcsolódó pénzügyi tevékenység végzése (számlázás, kártyaértékesítés),

- a várakozóhelyeken útburkolati jelek felfestése és azok karbantartása, valamint a várakozási övezeteknél

előírt jelzőtáblák (kiegészítő jelzőtábla) kihelyezése és karbantartása,

- folyamatos együttműködés a közterület felügyelettel és a közterület fenntartójával és a lakosság

parkolással kapcsolatos szükséges tájékoztatása.

A jelenleg üzemeltetett várakozóhelyek száma: 7.268 db -10%. A forgalomtechnikai terv elkészíttetése

Ajánlatkérő által folyamatban van.

Az üzemeltetendő várakozóhelyek száma a szerződéskötés napját követő naptól: 2.780 db -10%

Az üzemeltetendő várakozóhelyek száma 2010. március 13. napjától: 4.488 db -10%

A jelenleg üzemeltett parkolójegy-kiadó automaták száma: 136 db
Az üzemeltetendő parkolójegy-kiadó automaták száma a szerződéskötés napját követő naptól: 75 db

Az üzemeltetendő parkolójegy-kiadó automaták száma 2010. március 13. napjától: 61 db

Ajánlatkérő által 2009. évben kiadott várakozási hozzájárulások száma:

lakossági: 12.746 db.

gazdálkodói: 382 db

A közbeszerzési műszaki leírást, továbbá a minőségi- és teljesítménykövetelményeket a Dokumentáció

tartalmazza.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 120

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jóteljesítési biztosíték a Dokumentációban meghatározott feltételek

szerint.

A jóteljesítési biztosíték nyújtható a Kbt. 53. § (6) bek. a) pontja alapján Ajánlattevő választása szerint az

előírt pénzösszegnek Ajánlatkérő bankszámlájára történő befizetésével, vagy ilyen értékű bankgaranciával,

vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó ilyen értékű

kötelezvénnyel.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az üzemeltetési szolgáltatás ellenértéke a várakozóhelyek hasznosítási jogának átengedése, amely

alapján a várakozóhelyeket használók által megfizetett várakozási díj (díjkülönbözet) és pótdíj beszedésére

Ajánlattevő saját nevében jogosult.

Ajánlattevő által beszedett havi nettó várakozási díj és pótdíj bevételből levonásra kerül – Ajánlattevő

által megajánlott Ft/várakozóhely/hó összeg figyelembevételével kiszámított – Ajánlattevőt megillető

havi nettó üzemeltetési díj. Ajánlattevő a fennmaradó havi nettó várakozási díj és pótdíj bevételből –

Ajánlatkérő által igazolt elszámolás és az általa kibocsátott számla alapján – Ajánlattevő által megajánlott

%-os mértékek figyelembevételével havonta prémium díjat köteles Ajánlatkérő OTP Bank Nyrt.-nél vezetett

11784009-15507008 számú számlájára átutalással megfizetni a számla kézhezvételétől számított 15 napon

belül.

Az üzemeltetési díj és a prémium díj elszámolásának és kifizetésének részletes feltételeit a Dokumentáció

tartalmazza.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a Kbt. 52. §-a alapján megköveteli a nyertes ajánlattevő(k) kizárólagos részesedésével

létrehozott, legalább 6.000.000 Ft jegyzett tőkéjű, belföldi székhelyű jogi személyiséggel rendelkező

gazdasági társaság (Kft., Zrt.) megalakítását legkésőbb az eredményhirdetést követő 30 napon belül,

amely projekttársaság lesz jogosult és köteles a megkötendő közbeszerzési szerződés teljesítésére. A

projekttársaságra a Kbt. 304/A §-a és 306. § (1) bekezdése alkalmazandó.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

24/2009. (V.11.) Főv. Kgy. rendelet, valamint Budapest Főváros VII. ker. Erzsébetváros Önkormányzata

Képviselő-testületének 22/2009. (IX. 28.) önkormányzati rendelete.

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésének

hatálya alá esik, vagy akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában, 61. § (2) bekezdés pontjában

meghatározott kizáró okok fennállnak.

- Nem lehet ajánlattevő, illetve a 10% feletti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61. §

(1) bek. a-d) pontjaiban és a Kbt. 62. § (1) bek. hatálya alá tartozik.

- Az eljárásból kizárásra kerül azon ajánlattevő, akivel, vagy akinek 10% feletti alvállalkozójával, vagy

erőforrást nyújtó szervezetével szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

- Ajánlattevőnek, a 10% feletti alvállalkozójának és erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. § (3) bek.

szerint írásban nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bek. és a 61. § (1) bek. a-d) pontjai

hatálya alá.

- Ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10%-át nem meghaladó mértékű alvállalkozók tekintetében

írásban nyilatkoznia kell arról is, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya

alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek), a 10% feletti alvállalkozónak csatolnia kell:

P1: a Kbt. 66. § (1) bek. a) pont alapján valamennyi számlavezető pénzintézetének az ajánlat benyújtását

megelőző 30 napnál nem régebbi pénzintézeti igazolását az alábbi tartalommal:

• bankszámlaszáma,

• a számlavezetés kezdő időpontja,

• fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e,

• számláján az ajánlattételi felhívás feladását megelőző egy éven belül sorban állás volt-e, ha igen, milyen

időtartamú,

• áll-e hitelkapcsolatban a pénzintézettel, ha igen, hitel visszafizetési kötelezettségét szerződésszerűen

teljesíti-e.

P2: a Kbt. 66. § (1) bek. b) pontja alapján az előző három lezárt üzleti évre (2006., 2007. és 2008.)

vonatkozó, a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját, amennyiben Ajánlattevő letelepedése

szerinti ország joga előírja közzétételét.

P3: a Kbt. 66. § (1) bek. c) pontja alapján cégszerűen aláírt nyilatkozatot az előző három lezárt üzleti

évre (2006., 2007. és 2008.) vonatkozó, a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásból (parkolóhelyek

üzemeltetése) származó nettó árbevételéről.

Ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek más szervezet erőforrására

támaszkodva – a Kbt. 4. § 3/E pontjára tekintettel – a Kbt. 65. § (4) bek. a) pont kivételével nem felelhet

meg.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan Ajánlattevő, a 10% feletti alvállalkozó, ha

P1: valamelyik pénzintézeti igazolás szerint fizetési kötelezettségének nem tesz pontosan eleget,

bankszámláján az ajánlattételi felhívás feladását megelőző egy éven belül 15 napot meghaladó sorban állás

volt, vagy hitelkapcsolat esetén a hitel visszafizetési kötelezettségét nem szerződésszerűen teljesíti.

P2: a letelepedése szerint irányadó számviteli jogszabálynak megfelelő, előző három lezárt üzleti évre

(2006., 2007. és 2008.) vonatkozó beszámolójának bármelyikében az üzemi (üzleti) tevékenységének

eredménye negatív.

A P1. és P2. pont esetén önálló megfelelés.

P3: Alkalmatlan Ajánlattevő, ha a 2006., 2007. és 2008. években, várakozóhelyek üzemeltetéséből

származó nettó árbevételének átlaga nem éri el a 200 millió Ft-ot; a 10% feletti alvállalkozó, ha a 2006.,

2007. és 2008. években, parkolóhelyek üzemeltetéséből származó nettó árbevételének átlaga nem éri el a

100 millió Ft-ot.

(Átváltás az Ajánlattételi felhívás KÉ-ben való megjelenésének napján irányadó MNB árfolyamon.)

Közös ajánlattevőknek a P1-P2. pont szerinti követelményeknek külön-külön kell megfelelniük, míg a

P3. pont szerinti követelménynek együttesen is megfelelhetnek, továbbá más szervezet erőforrására is

támaszkodhatnak.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M1: Ajánlattevőnek és a 10% feletti alvállalkozónak a Kbt. 67. § (3) bek. a) pont alapján részletesen

ismertetnie kell az előző három évben (2006., 2007. és 2008.) végzett legjelentősebb parkolás üzemeltetési

szolgáltatásait cégszerű nyilatkozatba foglaltan, valamint csatolnia kell 1 db – a Kbt. 68. § (1) bek. szerinti –

referenciaigazolást az alábbi tartalommal.

• a szolgáltatás tárgya (kizárólag parkolás üzemeltetési szolgáltatás),

• a szolgáltatáson belüli résztevékenységek, különösen a pótdíjazási tevékenység,
• a teljesítés ideje (a szerződés megkötésének és lejártának időpontja (év/hónap/nap)),

• a teljesítés helye,

• az ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat,

• Ajánlattevő saját teljesítésének százalékos mértéke,

• a szerződéskötő másik fél neve és a felvilágosítást adó személy neve és telefonszáma,

• a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M2: A Kbt. 67. § (3) bek. d) pont alapján Ajánlattevő mutassa be projektvezetőjét, a minőség-ellenőrzéséért

felelős személyt és a teljesítésbe bevonandó parkolóőröket vagy parkolási ellenőröket.

Csatolandó – a cégszerűen aláírt bemutatáson kívül – a teljesítésbe bevonandó valamennyi szakember

részletes aláírt szakmai – a nyelvismeretet is magában foglaló – önéletrajza és a nem munkaszerződés

alapján alkalmazott szakemberek által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatok, az érintett szakemberek

felsőfokú végzettségét igazoló oklevelei, vagy az OKJ-s bizonyítvány, a parkolóőrök és parkolási ellenőrök

tekintetében az OKJ-s bizonyítvány vagy. a képzettséget igazoló egyéb dokumentum és a munkaviszonyt,

vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt igazoló okiratok.

M3: A Kbt. 67. § (3) bek. f) pont alapján Ajánlattevő mutassa be a minőségbiztosítása érdekében

tett intézkedéseit, ennek keretében mellékelje ezen intézkedések részletes leírását, vagy csatolja az

ISO 9001 és ISO 27001 rendszerben akkreditált vagy ezekkel egyenértékű, tanúsító által kiállított,

érvényes minőségbiztosítási tanúsítványait vagy az ezekkel egyenértékű,, a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti

minőségbiztosítási intézkedései egyéb bizonyítékait.

Ajánlattevő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek más szervezet erőforrására

támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (4) bek. és a 4. § 3/E pontja szerint.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan Ajánlattevő, a 10% feletti alvállalkozó együttesen, ha nem rendelkezik:

M1: 2006., 2007. és 2008. években 1 db referenciaigazolással, amely

A) legalább 12 hónapon át folyamatosan, minimum 4.000 db közterületi várakozóhely és legalább 100

db parkolójegy-kiadó automata üzemeltetésére és 12 hónapon át a pótdíjazási tevékenység folyamatos

ellátására is vonatkozik,

vagy

B) legalább 12 hónapon át folyamatosan végzett, nettó 200 millió forint értékű parkolás üzemeltetési

szolgáltatásra vonatkozik,

M2: 1 fő felsőfokú végzettségű projektvezetővel, 1 fő OKJ-s szakképesítésű (ellenőrzési és

minőségbiztosítási munkatárs, vagy minőségbiztosítási auditor), vagy felsőfokú szakirányú (minőségügyi

mérnök) végzettségű minőség-ellenőrzésért felelős személlyel, valamint 12 fő, a felnőttképzést folytató

intézmények nyilvántartásában szereplő, a 2001.évi CI tv alapján felnőttképzésre feljogosított bármely

szervezet által nyújtott, felnőttképzés keretében szerzett parkolóőr vagy parkolási ellenőr képzettségű

szakemberrel, akik tevékenységüket munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban

látják el és magyar anyanyelvűek vagy felsőfokú magyar nyelvtudással rendelkeznek.

M3: a közbeszerzés tárgya szerinti (parkolás gazdálkodás) MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási

rendszerrel és MSZ EN ISO 27001:2006 információbiztonsági irányítási rendszerrel, vagy ezekkel

egyenértékű, tanúsító által kiállított érvényes minőségbiztosítási tanúsítványokkal vagy ezekkel egyenértékű,

a teljesítés során alkalmazható, a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti, parkolás gazdálkodási tevékenységre és

információbiztonságra vonatkozó minőségbiztosítási intézkedésekkel/vezetési rendszerekkel.

Közös ajánlattevőknek az M1-M3 pont szerinti műszaki, illetve szakmai alkalmasság minimum

követelményeinek együttesen kell megfelelniük, továbbá más szervezet erőforrására is támaszkodhatnak.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok
IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Nettó üzemeltetési díj (Ft/várakozóhely/hó) 50

A nettó üzemeltetési díjon felüli prémium díj %-os

mértéke nettó 1.700 Ft - 2.499 Ft között (%/hó)

A nettó üzemeltetési díjon felüli prémium díj %-os

mértéke nettó 2.500 Ft - 2.999 Ft között (%/hó)

A nettó üzemeltetési díjon felüli prémium díj %-os

mértéke nettó 3.000 Ft - 3.499 Ft között (%/hó)

A nettó üzemeltetési díjon felüli prémium díj %-os

mértéke nettó 3.500 Ft felett (%/hó)

A nettó üzemeltetési díj ártartása (%) (max. az előző 10

évi KSH inflációs ráta 100%-a)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 12:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 100000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció, annak 100.000 + Áfa ellenértékének átutalását követően vehető át az I.1.) pontban írott

helyszínen munkanapokon 9-15 óra között és az ajánlattételi határidő lejártának napján 8-12 óráig. Az

átvételkor a befizetést igazoló eredeti átutalási bizonylat bemutatandó.

Ajánlatkérő bankszámlaszáma: OTP Bank Nyrt., 11784009-15507008

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 12:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 12:00

Helyszín : I.1. pont szerint

28

18

2

2
Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80 § (2) bek. szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/07; 10:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/15; 10:00

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

A tárgyalás helyszíne: I.1. pont szerint

Ajánlatkérő a tárgyalást 1 fordulóban folytatja le, külön-külön tárgyal az érvényes ajánlatot benyújtó

Ajánlattevőkkel az ajánlatok benyújtásának sorrendjében. A tárgyaláson a résztvevők szabadon

tárgyalhatnak a Szolgáltatási Koncessziós Szerződés tervezet és Ajánlattevő által esetlegesen benyújtott

véleményeltérés keretei között. A tárgyaláson Ajánlattevő az általa megajánlott, a részszempontokhoz

kapcsolódó ajánlati elemeket, a műszaki-szakmai- pénzügyi ajánlatának feltételeit – a Kbt. vonatkozó

rendelkezéseinek figyelembevételével – módosíthatja. Az ajánlati kötöttség a tárgyalás befejezésével jön

létre és a Szolgáltatási Koncessziós Szerződést az Ajánlattételi Felhívásnak, a Dokumentációnak és az

ajánlatnak a tárgyalás befejezéskori tartalma szerint kell megkötni.

A tárgyalásról tárgyalási jegyzőkönyv készül, amelyet jelenlevőknek a tárgyalás befejezésekor alá kell

írniuk, amelyet Ajánlatkérő egyidejűleg kézbesíti Ajánlattevő részére.

Az első tárgyalás időpontja: 2009/11/30; 10:00 óra

Ha az ajánlattevővel folytatott tárgyalás időben elhúzódik és emiatt a tárgyalást el kell halasztani, a

tárgyalás folytatására 2009/12/01-én 10:00 órakor kerül sor.

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő a dokumentációt az I.1. pontban írott e-mail címre küldött dokumentáció kérés és a befizetés

egyidejű igazolása esetén e-mail-ben megküldi az Ajánlattevőnek a kérelem kézhezvételétől számított 2

munkanapon belül. A kiegészítő tájékoztatás elektronikusan történik.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

1. bírálati szempont: fordított arányosítás a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú módosított ajánlásának

III.A.1.ba) pontja szerint;

2., 3., 4. és 5. bírálati szempont: egyenes arányosítás a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú

módosított ajánlásának III.A.1.bb) pontja szerint;

6. bírálati szempont: lineáris arányosítás

Valamennyi részszempont esetében a pontszám két tizedes jegyre kerül kerekítésre.

A módszerek részletes ismertetését a Dokumentáció tartalmazza.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

a) Az ajánlatot 1 eredeti és 1 másolati példányban, sérülésmentes, nem bontható kötésben, folyamatos

(minden írott és adatot tartalmazó oldalon) oldalszámozással és a cégjegyzésre jogosult kézjegyével

ellátva, zárt csomagolásban kell benyújtani a „Parkolás üzemeltetés” megjelöléssel és a Dokumentációban

részletezett egyéb adatokkal.

b) Ajánlatkérő jelen eljárásban való részvételt 3.000.000 Ft ajánlati biztosíték adásához köti a

Dokumentációban részletezett feltételek szerint. Az ajánlati biztosíték teljesíthető Ajánlatkérő OTP Bank
Nyrt.-nél vezetett 11784009-15507008 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig törtnő átutalásával

vagy bankgaranciával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó

– kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték a Kb. 59. § (5) bekezdése alapján kerül visszafizetésre.

c) Ajánlatkérő a Kbt. 83. §-ában foglalt rendelkezések szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

d) Az ajánlati biztosíték igazolására szolgáló dokumentumot, a cégszerűen aláírt nyilatkozatokat, a

pénzintézeti igazolás(oka)t és az V.7) l) pontban írott okiratokat eredeti, vagy hiteles másolatban kell

benyújtani, valamennyi egyéb irat egyszerű másolatban is csatolható.

e) Jelen eljárásban az írásbeli és szóbeli kapcsolattartás, valamint a szerződés teljesítése magyar nyelven

történik. Az idegen nyelvű nyilatkozatot, vagy okiratot hiteles magyar fordításban kell csatolni.

f) Ajánlattevőnek mellékelnie kell a Kbt. 70. § (2) bek. szerinti, továbbá a Kbt. 71. § (1) és (3) bek. szerinti

nyilatkozatokat, a mikro-, kis-, vagy középvállalkozásra vonatkozó nyilatkozatot, továbbá nyilatkoznia kell

arról is, hogy Ajánlattevő figyelembe vette a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során az adózásra, a

környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó hatályos előírásokat.

g) Ajánlattevőnek részletes műszaki-szakmai ajánlatot, valamint üzemeltetési díjkalkulációt kell készítenie

a Dokumentációban meghatározott követelmények figyelembevételével, továbbá be kell mutatnia a jelenleg

működtetett parkolás ellenőrzési és pótdíjazási nyilvántartási rendszerét is.

h) Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötést követő napon működtetnie kell a Budapest Főváros

VII. ker., vagy a vele szomszédos kerület valamelyikének közigazgatási területén akadálymentesített

ügyfélszolgálati irodahelyiséget napi 24 órás telefonos és e-mail elérhetőséggel valamint a

Dokumentációban meghatározott követelményeknek megfelelő – a pótdíjazási események elektronikus

aláírását is magában foglaló – ellenőrzési és pótdíjazási nyilvántartási rendszert,

i) Ajánlattevőnek biztosítania kell, hogy a parkolási díjfizetés parkolójegy-kiadó automaták használatával és

mobiltelefonos parkolási fizetési rendszer útján is megvalósulhasson,

j) Ajánlattevőnek és a 10% feletti alvállalkozónak nyilatkoznia kell, hogy valamennyi pénzforgalmi

számlájáról becsatolta az előírt pénzintézeti nyilatkozatot és ezeken kívül más pénzintézetnél számlát nem

vezet,

k) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a Szolgáltatási koncessziós szerződés tartalmát elfogadja, vagy

véleményeltérésben fejtheti ki a Szolgáltatási koncessziós szerződéstől eltérő szövegjavaslatát, amelyet

köteles Ajánlatkérő által átadott szerződéstervezettel egységes szerkezetben nyomtatott formában és CD-n

benyújtani.

l) Ajánlattevőnek, a 10% feletti alvállalkozónak, továbbá Ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek

csatolnia kell az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, el nem bírált

cégügyi módosítás esetén, a változás tartalmát igazoló, az ellenjegyző ügyvéd által aláírt változásbejegyzési

kérelmet és az ajánlatot aláíró képviselő(k), valamint az eljárásban jognyilatkozatot tevők aláírási

címpéldányá(ai)t, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját.

m) Amennyiben a III.2.3. M1. pontjában előírt referenciaigazolás Ajánlattevő konzorciális teljesítésére

vonatkozik, a konzorciumi tag saját teljesítési hányadának ki kell kielégítenie az előírt feltételt.

n) Ha Ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlatot tevőt is

meghatározza, az eljárás nyertesének visszalépése esetén vele köt szerződést.

o) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlatot tevők egyetemleges

felelősségvállalásáról szóló megállapodást (konzorciális szerződést) amely tartalmazza a szolgáltatás

nyújtásával kapcsolatban a tagok közötti munkamegosztást, a részesedésük %-os arányát, kijelöli a

konzorcium képviseletére jogosult ajánlattevőt és magában foglalja azt a nyilatkozatot is, hogy közös

ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért készfizető

kezesként egyetemleges felelősséget vállalnak.

p) Ajánlatkérő az Ajánlattételi felhívásban és a Dokumentációban a Kbt. 58. § (7) bekezdése alapján, a

termék, vagy a folyamat egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében hivatkozik meghatározott

gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre. Ajánlattevő az ily módon meghatározott

termékkel és folyamattal egyenértékű terméket és folyamatot is szerepeltethet ajánlatában, amennyiben az

teljes körűen kielégíti a Dokumentációban foglalt műszaki és teljesítmény követelményeket.

q) Jelen Ajánlattételi Felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. vonatkozó rendelkezései

irányadóak.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:
Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22405/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Dr.Lakatos Nóra

Telefon: 4338-8262

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 2611-842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat elkészítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Budapest X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területére a Kerületi Városrendezési és Építési

Szabályzat területrészenként történő elkészítése az első területi egységre (Hungária krt. – Kerepesi út –

Pongrácz út – Horog utca – Kőbányai út által határolt terület) részletesen kidolgozva, kiegészítve a jelenleg

szabályozatlan, kerületi szabályozási tervekkel nem lefedett területekre vonatkozóan övezeti tervvel, illetve a

majdani, végleges Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat struktúrájának kidolgozásával.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71320000-7

További tárgyak: 71240000-2

71410000-5

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1 db komplett tervdokumentáció leszállítása (papír alapon és elektronikus formátumban) a dokumentációban

részletezettek szerint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 180 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbér

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A Kbt. 305.§ szerint. Ajánlatkérő az igazolt teljesítésről kiállított számlát 30 napon belül átutalással egyenlíti

ki. Ajánlatkérő előleget nem ad.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
Az ajánlatkérő közös gazdasági társaság létrehozását nem kéri. Több ajánlattevő közös ajánlatát azonban

csak egyetemleges felelősségvállalás és a teljes jogkörű közös képviselő meghatalmazása esetén fogadja

el.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben vagy a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja

1) a Kbt. 66 § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidő lejártának napjától számított 30 napnál

nem régebbi, valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozatot az alábbi tartalommal:

- mióta vezeti a számláját (év, hónap, nap),

- fizetési kötelezettségeinek határidőben eleget tesz-e?

- volt-e a számláján sorban állás az igazolás kiállítását megelőző 1 évben.

- ha igen, mikor és mennyi ideig.

Az erről szóló igazolás a Kbt. 20.§ (3) bekezdésben megjelölt, egyszerű másolatban is benyújtható

2) az előző lezárt három üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját.

3) nyilatkozata az előző három lezárt üzleti év teljes és a közbeszerzés tárgya (szabályozási terv és/vagy

helyi építési szabályzat elkészítése, és/vagy módosítása) szerinti nettó forgalmáról.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezet

esetében a Kbt. 4.§ 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója:

1) ha a számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozat szerint fizetési kötelezettségeinek határidőre

nem tesz eleget, számláján a nyilatkozat kibocsátását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban

állás mutatkozott (külön-külön megfelelni).

2) ha a számviteli jogszabályok szerint megállapított mérleg szerinti eredménye az előző három lezárt üzleti

év bármelyikében negatív volt (külön-külön megfelelés);

3) az előző három lezárt üzleti évben nem érte el évente a teljes forgalma a nettó 30 millió, a közbeszerzés

tárgya (szabályozási terv és/vagy helyi építési szabályzat elkészítése és/vagy módosítása) szerinti forgalma

pedig a nettó 24 millió forintot (együttes megfelelés).

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja:

1) Az elmúlt 3 évben (2006, 2007, 2008) teljesített szabályozási terv és/vagy helyi építési szabályzat

elkészítése, és/vagy módosítása tárgyú munkáinak a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti ismertetése. A

referencia nyilatkozatoknak (igazolásoknak) tartalmazniuk kell a teljesítés idejét, a szerződést kötő másik

fél megnevezését, a szolgáltatás tárgyát, továbbá az ellenszolgáltatás összegét vagy a korábbi szolgáltatás

mennyiségére utaló más adatot.

2) a teljesítésbe bevonni kívánt tervező szakemberek megnevezéséről szóló nyilatkozatot, a tervező

szakemberek teljesítésben történő közreműködésre vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozatait, valamint
a 104/2006. (IV. 28.) Korm. Rendelet, 2. melléklet I/A. rész szerinti, tervezői névjegyzékbe való felvételről

szóló, érvényes hatósági határozat hiteles másolati példányát.

3) nyilatkozatát, hogy rendelkezik legalább MapInfo vagy azzal egyenértékű elektronikus

tervezőprogrammal. Az egyenértékűség igazolása jelentkező (közös jelentkezők) illetőleg a 10% feletti

alvállalkozója feladata és felelőssége.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtók és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen nem rendelkezik:

1) elmúlt 3 évben (2006, 2007, 2008) teljesített összesen legalább kettő darab, önálló szerződés alapján

teljesített olyan referencia munkával, amelyek közül:

- az egyik referencia tárgya fővárosi kerület teljes, vagy legalább 100 ha-os részterületére készített

szabályozási terv és/vagy helyi építési szabályzat elkészítése, és/vagy módosítása;

- másik referencia tárgya legalább 30 000 lakosú település egészére készített településszerkezeti terv, vagy

szabályozási terv és/vagy helyi építési szabályzat elkészítése és/vagy módosítása

2) 3 fő, a tervezői névjegyzékben szereplő [104/2006. (IV. 28.) Korm. Rendelet, 2. melléklet I/A. rész],

legalább „TT1” kategóriás besorolással rendelkező település-rendezési tervező szakembert.

3) MapInfo vagy azzal egyenértékű elektronikus tervező-programmal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

104/2006. (IV. 28.) Korm. Rendelet

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó Ft) 5

Vállalt rövidebb teljesítési határidő (napokban) 3

Vállalt késedelmi kötbér mértéke (%-ban) 2

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 12.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 16.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A Budapest Főváros X. Kerületi Önkormányzat 11784009-15510000 számú folyószámlájára, „Dokumentáció

- Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat elkészítése” megjelöléssel

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 12.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 12.00

Helyszín : Budapest Főváros X. Kerületi Önkormányzat Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási

Főosztály, 1105 Budapest, Szent László tér 16. III. 306. sz. szobában

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§(2) bekezdésében meghatározott személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 12.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 12.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Közös Ajánlatot benyújtóknak elég egy dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció - a befizetés igazolása

esetén – átvehető papír alapon, személyesen az ajánlati határidő lejártáig, munkanapokon 08.00 órától

-13.00 óráig, az I. 1. pontban megjelölt kapcsolattartási ponton, illetőleg az megkérhető (Kbt. 54.§ 4.)

bekezdés) a varga_istvan@kobanya.hu vagy a lakatos_nora@kobanya.hu e-mail címre küldött kéréssel, email-ban

is.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

0-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:
Értékelés módszere: arányosítással. Valamennyi részszempont esetén a legjobb ajánlat a maximális 10

pontot kapja, a többi ajánlat a hozzá történő arányosítással kap pontot. Abban az esetben, ha a pontozásos

értékelés során valamely ajánlat tartalmi eleme negatív pontszámot kapna, akkor a negatív szám helyett 0

pont kerül megállapításra. Az 1. és 2. bírálati szempontoknál a legkisebb tartalmi elem kapja a maximális

pontszámot, míg a 3. bírálati szempontoknál a legnagyobb tartalmi elem a legkedvezőbb az ajánlatkérő

számára.

A bírálati részszempontok tartalmi elemeinek összehasonlítása az értékelés során 2 tizedesjegy

pontossággal történik.

Az értékelés során az egyes bírálati szempontoknál kapott tényleges pontszám és a részszemponthoz

tartozó súlyszám egy súlyozott számot képez. Az ajánlatok összpontszámát az egyes bírálati

részszempontoknál elért súlyozott pontok összege képezi.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlásra biztosít lehetőséget.

2. Ajánlattevő köteles a megrendelt szolgáltatások teljesítésénél a rajzi munkarészeket digitális formában,

MapInfo, vagy azzal egyenértékű térinformatikai programmal kell elkészíteni. A KVSz készítésének

folyamatában, annak részeként - a megbízó Önkormányzattal folyamatosan egyeztetve - meg kell tervezni,

és létre kell hozni egy olyan adatstruktúrát, amely alapját képezheti egy a későbbiekben kialakítandó

önkormányzati térinformatikai rendszer építéshatósági munkát kiszolgáló szegmensének. Erre vonatkozó

külön nyilatkozatát köteles ajánlatában csatolni.

3. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, 2 példányban (1 eredeti, "eredeti" megjelöléssel, 1 „másolat”) kell

benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem magyar nyelven kiállított igazolásokat, nyilatkozatokat

magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi szöveget:

Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat elkészítése – Ajánlat - az ajánlattételi határidő előtt felbontani

tilos."

4. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat a lapszámokat

is tartalmazó tartalomjegyzékkel és folyamatos lapszámozással kell ellátni. Az ajánlat eredeti példányának

minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért nyilatkozatokat és egyéb

mellékleteket is – az ajánlattevőnek (meghatalmazottjának) szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan

határozza meg a felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

5. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

6. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

7. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában és a 71.§ (3)

bekezdésben foglaltakra vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban)

8. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók az ajánlattételi határidőt megelőző 30 napnál nem régebbi Cégkivonatát, és a cégjegyzésre

jogosult(ak) részéről aláírási címpéldány másolatát is csatolni kell.

9. Az ajánlatkérő a részenként a közbeszerzési eljárás nyertesével vagy annak visszalépése esetén a

következő legkedvezőbb ajánlattevőnek minősített személlyel köti meg a szerződést, ha ezt a személyt az

eredmény kihirdetésekor megjelölte.

10. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

11. Ha ajánlatkérő ajánlatát postai úton küldi meg, úgy a postai kézbesítésből származó bizonytalanság

(ajánlattételi határidő lejártát követő kézbesítés, a csomag sérülése) saját kockázatát terhelik

12. Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. szabályai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:
Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22412/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyrország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 305.

Címzett: Hegedűs Henrietta

Telefon: 433-8253

E-mail: hegedus_henrietta@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Intézményeiben „Játszótéri eszközök beszerzése és

kihelyezésére” irányuló adásvételi szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Intézményeiben, úgymint 8 bölcsődében 19

db játszótéri eszköz, 18 óvodában 39 játszótéri eszköz, és 6 általános iskolában 34 játszótéri eszköz

beszerzése az ajánlati dokumentációban részletezettek szerint

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 37535200-9

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Intézményeiben, úgymint 8 bölcsődében 19

db játszótéri eszköz, 18 óvodában 39 játszótéri eszköz, és 6 általános iskolában 34 játszótéri eszköz

beszerzése, az ajánlati dokumentációban megjelöltek szerint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/04/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Ajánlatkérő késedelem esetére késedelmi és meghiúsulási kötbért köt ki, melynek mértéke: a teljes

árubeszerzés értékének 0,5 %-a naponta

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő a Kbt. 305. § (3) bekezdése szerint az ajánlattevő a szerződésnek megfelelő teljesítésétől

számított 30 napon belül teljesíti az ellenszolgáltatást. A szerződés teljesítése a kiállított teljesítés-igazolás

kelte irányadó. Előleg kifizetése nem biztosított

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem szükséges
III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben

vagy a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában, illetve a 61.§ (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok

valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja:

1.) a Kbt. 66 § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidő lejártának napjától számított

30 napnál nem régebbi, valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozatot az alábbi

tartalommal:

- mióta vezeti a számláját (év, hónap, nap),

- fizetési kötelezettségének eleget tesz-e?

- volt-e a számláján sorban állás az igazolás kiállítását megelőző 12 hónapban, ha igen, mennyi ideig?

2.) A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételt megelőző 3 lezárt üzleti év (2006-2008)

számviteli szabályok szerinti beszámolóját, amennyiben az előírás az adott cég számára, könyvvizsgálói

záradékkal.

3.) Nyilatkozatát a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az előző három év (2006-2008) teljes és a

közbeszerzés tárgya szerinti nettó forgalmáról

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója, ha

1.) a számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozat szerint fizetési kötelezettségeinek határidőre

nem tesz eleget, vagy a számláján a nyilatkozat kibocsátását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó

sorban állás mutatkozott (külön-külön kell megfelelni).

2.) az éves beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye 2006-2008. évek valamelyikében negatív

(külön-külön kell megfelelni).

3.)ha az elmúlt 3 évben (2006-2008.) a közbeszerzés tárgyában elért forgalma nem érte el éves átlagban a

nettó 5 M Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1.) Ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának a Kbt.68.§(1) bekezdésének megfelelően ajánlatához csatolnia kell az ajánlattételi

határidőt megelőző három év legjelentősebb szállításairól szóló referenciáinak ismertetését az alábbi

minimális tartalommal:

- szerződést kötő másik fél megnevezése

- szerződés tárgya

- az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló adat megjelölése

- teljesítés ideje.

2.) A Kbt.67.§(1)bekezdésének c) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek szakmai

önéletrajza, és a képzettségüket igazoló okiratok másolata benyújtása.
3.)A Kbt.67.§(1) bekezdés e) pontja alapján az előírt tanusító szervezettől származó tanusítvány

másolatának benyújtása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az, aki az ajánlattételi határidőt megelőző három évben

(2006,2007,2008) nem rendelkezik a három év alatt összesen legalább egy darab, a közbeszerzés tárgyával

megegyező összegű játszótéri eszközbeszerzés referenciával.

2.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik egy fő, az MSZT által kiállított szabványügyi szakértői

működési engedéllyel rendelkező szakemberrel.

3.) A kihelyezésre kerülő játszótéri eszközöknek MSZ EN 1176-(1-7) és MSZ EN 1177 szabványok, valamint

a 78/2003. (IX.17.) GKM rendeletben megfogalmazott követelményeknek kell megfelelnie.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

ajánlati ár 70

kötelező egy éven felüli garancián túli

garanciavállalás időtartama

garancián túli szavatosság időtartama 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000

Pénznem: HUF

20
A fizetés feltételei és módja:

A Budapest Főváros X. Kerületi Önkormányzat 11784009-15510000 számú folyószámlájára, „Dokumentáció

- Játszóeszközök beszerzése 2009 közbeszerzési eljárás” megjelöléssel

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00

Helyszín : Budapest Főváros X. Kerületi Önkormányzat Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási

Főosztály, 1105 Budapest, Szent László tér 16. III. 312. sz. szobában

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§(2) bekezdésében meghatározott személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 10.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció – a befizetés igazolása mellett - átvehető személyesen munkanapokon 8,00 és 16,00

óra között, valamint az ajánlattételi határidő lejártának napján 09,00-10,00 óra között a Budapest Főváros

X. Kerületi Önkormányzat Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1105 Budapest, Szent

László tér 16. III. 306.sz. alatt, a Kbt. 54. §-nak megfelelően alkalmazandó. A dokumentáció rendelkezésre

bocsátásához a kiváltó cég (személy) nevét, postai, telefon- és faxelérhetőségét, valamint az eljárásban

kapcsolatot tartó személy nevét írásban át kell adni. A dokumentáció másra át nem ruházható.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az egyes részszempontokra adható pontszám meghatározása arányosítással történik. A legkedvezőbb

ajánlat kapja a maximális 10 pontot. A közbeeső ajánlat pontszáma ehhez viszonyítva a 2.és 3.

részszempont esetében egyenes, az 1. részszempontja esetében fordított arányosítással kerül

meghatározásra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Ajánlatkérő a Kbt. 83 § (2) bekezdése alapján biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

2.) Az ajánlatban meg kell jelölni a Kbt. 71 § (1) bekezdése alapján
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe,

b) az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek, továbbá

c) az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet.

3.) Az ajánlatokat 3 példányban (1 db eredeti, 2 másolati példány) és 1 példányban Cd-n, bontatlan és

sértetlen, zárt, csomagolásban, a „Játszóeszközök beszerzése - „Tilos az ajánlattételi határidő lejárta előtt

felbontani”felirattal, folyamatos lapszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani.

4.)A Kbt. 20.§ (3) bekezdése szerint, ahol az ajánlatkérő az eljárás során igazolás benyújtását írja elő, az

igazolás egyszerű eljárásban is benyújtható.

5.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a

szerződés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra (Kbt.70.§(2) bekezdése szerint). Az ajánlattevőnek

az ajánlattételi határidőt megelőző 30 napnál nem régebbi Cégkivonatát, és a cégjegyzésre jogosult(ak)

részéről aláírási címpéldány másolatát is csatolni kell.

6.) Ha ajánlatkérő ajánlatát postai úton küldi meg, úgy a postai kézbesítésből származó bizonytalanság

(ajánlattételi határidő lejártát követő kézbesítés, a csomag sérülése)saját kockázatát terhelik.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1
meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22415/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Dr. Lakatos Nóra és és Varga István

Telefon: 4338-262

E-mail: Lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 2611-842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

3 db személygépjármű beszerzése a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága részére

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

3 db személygépjármű beszerzése a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága részére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34110000-1

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

3 db személygépjármű beszerzése a dokumentációban pontosan részletezett műszaki paramétereknek

megfelelően:

1. rész: 2 db azonos típusú, kis kategóriás személygépjármű beszerzése

- minimum kis kategóriás,

- minimum 1400 cm3 benzinmotor,

- 5 személyes, 5 ajtós

Pontos minimális technikai felszereltsége a dokumentációban részletezettek szerint.

2. rész 1 darab alsó középkategóriás személygépjármű

- minimum alsó középkategóriás,

- minimum 1600 cm3 benzinmotor,

- 5 személyes, 4 ajtós

Pontos minimális technikai felszereltsége a dokumentációban részletezettek szerint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
A Kbt. 305.§ szerint. Ajánlatkérő az igazolt teljesítésről kiállított számlát 30 napon belül átutalással egyenlíti

ki. Ajánlatkérő előleget nem ad.

Az ajánlati árat fix bruttó áron, Ft-ban kérjük meghatározni, amely ár tartalmaz minden felmerülő járulékos

költséget. Az ajánlatban kérjük feltüntetni a nettó árat, a nem forgalmi adó köteles költségeket, adókat,

illetékeket is.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben vagy a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

Az Ajánlattevőnek, illetve a Közös ajánlatot benyújtónak a közbeszerzés értékének 10 %-át nem meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső ilyen alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja,

1) a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőtől számított 30 napnál nem régebbi

pénzintézeti nyilatkozatot a következő tartalommal:

- mióta vezeti a bankszámláját,

- bankszámláján van-e, volt-e a kiállítását megelőző egy évben lejárt fizetési kötelezettség (sorban álló

tétel),

- ha igen, akkor mikor és mennyi ideig.

2.) a 2007. és 2008. évre vonatkozó számviteli szabályok szerinti beszámolóját (egyszerű másolatban)

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös Ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

1) ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata szerint bankszámláján a nyilatkozattételt megelőző 1 éven

belül 30 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettsége (sorban álló tétel) volt. (külön-külön megfelelés)

2.) ha mérleg szerinti eredménye (2007. és 2008.) évek valamelyikében negatív (külön-külön kell

megfelelni).

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja

1) Az előző két évben (2007. és 2008.) a közbeszerzés tárgya szerinti, (gépjármű adásvétel) szállításainak

bemutatását, azok adatainak megadásával Kbt. 67.§ (1) bek. a.) pont szerint (ellenszolgáltatás összege,

vagy a korábbi szállítás mennyiségére vonatkozó más adat, a feladat leírása, teljesítés ideje, teljesítés

helye, a szerződő partner megnevezése), a teljesítésre vonatkozó Kbt. 68.§ (1) bekezdés szerinti

referenciaigazolások eredeti, vagy másolati példányának becsatolásával.

2)Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a szervizszolgáltatásra rendelkezésre álló műszaki-technikai

felszereltségéről összeállított listát.
Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtók és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen

1) Nem rendelkeznek az elmúlt 2 évben (2007. és 2008.) a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységben

(gépjármű adásvétel) összesen min. 3 db olyan referenciával mely sikeresen lefolytatott.

2) nem rendelkeznek az alábbi eszközökkel:

a) adott márkára vonatkozó gyári célszerszámok

b) gyári hiba kiolvasó számítógép

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

nettó vételár (Ft) 70

km-korlátozás nélküli garancia időtartama (hónap) 15

átrozsdásodás elleni garancia (hó) 5

garancia munkáknál a javítás nettó óradíja (Ft/óra) 5

meghibásodott gépkocsi szervízbe szállításának 5

költsége (Ft)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 11.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 11.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11.00

Helyszín : Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési

és Vagyongazdálkodási Főosztály (1102 Budapest, Szent László tér 16. III. emelet 306.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 11.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 11.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentációt a Budapest Főváros X. Kerületi Önkormányzat Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási

Főosztály, 1105 Budapest, Szent László tér 16. III. 309. sz. szobában, hivatali időben (hétfőtől – csütörtökig:

08.00 órától – 16.00 óráig, pénteken: 8.00 órától - 13.00 óráig), illetve az ajánlattétel napján az ajánlati

határidő lejártáig lehet átvenni.

Az Ajánlattevőnek a varga_istvan@kobanya.hu e-mail címre küldött kérése esetén a dokumentációt

Ajánlatkérő megküldi.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

0-100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Értékelés módszere: arányosítással. Valamennyi részszempont esetén a legjobb ajánlat a maximális 100

pontot kapja, a többi ajánlat a hozzá történő arányosítással kap pontot. Abban az esetben, ha a pontozásos

értékelés során valamely ajánlat tartalmi eleme negatív pontszámot kapna, akkor a negatív szám helyett 0

pont kerül megállapításra.

Az 1. és 5. bírálati szempontoknál a legkisebb tartalmi elem kapja a maximális pontszámot, míg a 2., 3., 4.

bírálati szempontoknál a legnagyobb tartalmi elem a legkedvezőbb az ajánlatkérő számára.

A bírálati részszempontok tartalmi elemeinek összehasonlítása az értékelés során 2 tizedesjegy

pontossággal történik.
Az értékelés során az egyes bírálati szempontoknál kapott tényleges pontszám és a részszemponthoz

tartozó súlyszám egy súlyozott számot képez. Az ajánlatok összpontszámát az egyes bírálati

részszempontoknál elért súlyozott pontok összege képezi.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint teljes körű hiánypótlásra biztosít lehetőséget.

2. Ajánlattevő köteles az 1 napot meghaladó javítások esetén térítésmentesen csere autót biztosítani,

melyről szóló külön nyilatkozatát köteles csatolni az ajánlatához.

3. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, 2 példányban (1 eredeti, "eredeti" megjelöléssel, 1 „másolat”) kell

benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem magyar nyelven kiállított igazolásokat, nyilatkozatokat

magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi szöveget: 3

db személygépjármű beszerzése a BRFK X. kerület Rendőrkapitánysága részére – Ajánlat - az ajánlattételi

határidő előtt felbontani tilos."

4. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az

oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel és – az ajánlatot, illetve a mellékelt nyilatkozatok, valamint

egyéb iratok szöveget, adatot tartalmazó oldalait - folyamatos oldalszámozással kell ellátni. Az ajánlat

eredeti példányának minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért nyilatkozatokat

és egyéb mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan határozza meg a

felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

5. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

6. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

7. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában és a 71.§ (3)

bekezdésben foglaltakra vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban)

8. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók az ajánlattételi határidőt megelőző 30 napnál nem régebbi Cégkivonatát, és a cégjegyzésre

jogosult(ak) részéről aláírási címpéldány másolatát is csatolni kell.

9. Az ajánlati árat fix bruttó áron, Ft-ban kérjük meghatározni, amely ár tartalmaz minden felmerülő járulékos

költséget. Az ajánlatban kérjük feltüntetni a nettó árat, a nem forgalmi adó köteles költségeket, adókat,

illetékeket is.

10. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

11 Ha ajánlatkérő ajánlatát postai úton küldi meg, úgy a postai kézbesítésből származó bizonytalanság

(ajánlattételi határidő lejártát követő kézbesítés, a csomag sérülése) saját kockázatát terhelik

12. Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. szabályai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):
Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás 2 db kis kategóriás személygépjármű

1) A rész meghatározása

2 db azonos típusú kis kategóriás személygépjármű beszerzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34110000-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Mennyiség 2 db.

- minimum kis kategóriás,

- minimum 1400 cm3 benzinmotor,

- 5 személyes, 5 ajtós

Pontos minimális technikai felszereltsége a dokumentációban részletezettek szerint.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás 1 db alsó közép kategóriás személygépjármű

1) A rész meghatározása

1 db alsó közép kategóriás személygépjármű beszerzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34110000-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Mennyiség: 1 db

- minimum alsó középkategóriás,

- minimum 1600 cm3 benzin motor,

- 5 személyes, 4 ajtós
Pontos minimális technikai felszereltsége a dokumentációban részletezettek szerint

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22416/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Dr. Lakatos Nóra

Telefon: 43-38-262

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest X. kerület közigazgatási területén lakossági bejelentésre elvégzendő kültéri munkák

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés. Budapest X. kerület közigazgatási területén lakossági bejelentésre elvégzendő

kültéri munkák

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233141-9

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Lakossági bejelentésre azzonnal elvégzendő kültéri munkák végzése (út-, járda-, lépcsőjavítás, korlát

kihelyezés, tereprendezés stb.) a dokumentációban részletezettek szerint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 12

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér szerződés szerint

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A Kbt. 305.§ szerint. Ajánlatkérő a vállalkozó által havonta – a műszaki ellenőr által igazolt teljesítésigazoló

jegyzőkönyv alapján – kiállított számlát a teljesítést követő 15. napjáig átutalással egyenlíti ki. Ajánlatkérő

előleget nem ad

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben vagy a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója csatolja,

1.)a Kbt. 66 § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidő lejártának napjától számított 30 napnál

nem régebbi, valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozatot az alábbi tartalommal:

- mióta vezeti a számláját (év, hónap, nap),

- volt-e a számláján sorban állás az igazolás kiállítását megelőző 1 évben

- ha igen, mikor és mennyi ideig.

2.)a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot kell csatolnia a 2007-2008 években a

közbeszerzés tárgya szerinti (út-, járda-, lépcsőjavítás, korlátpótlás, tereprendezés, akadályelhárítás stb.)

tevékenységéből származó nettó árbevételének összegéről.

Amennyiben az ajánlattevő, közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó rendelkezik könyvvizsgálóval, akkor a nyilatkozatot

könyvvizsgálói ellenjegyzéssel kell ellátnia.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös Ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó;

1)ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata szerint a bankszámláján a nyilatkozattételt megelőző 1

éven belül 15 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettsége (sorban álló tétel) volt.

2)ha együttesen nem rendelkeznek a 2007.- 2008. években összesen legalább min. 10 millió forint

nettó árbevétellel a közbeszerzés tárgya szerinti (út-, járda-, lépcsőjavítás, korlátpótlás, tereprendezés,

akadályelhárítás stb.) tevékenységéből.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak be kell nyújtania:

1) Az elmúlt három évben (2006 - 2008) a közbeszerzés tárgya szerinti munkáinak a bemutatását,

azok adatainak megadásával (ellenszolgáltatás összege, a feladat leírása, teljesítés ideje, teljesítés

helye, a szerződő partner megnevezése), a teljesítésre vonatkozó Kbt. 68.§ (2) bekezdés szerinti

referenciaigazolások eredeti, vagy másolati példányának becsatolásával.

2) A teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki-technikai felszereltség leírását, a nem saját tulajdonú gép

rendelkezésre állásáról, a rendelkezésre állást igazoló (elő)szerződés másolatának csatolásával. (Kbt. 67.§

(2) b.) pont)

Az ajánlattevőnek be kell nyújtania:

4) Az ajánlattevő, illetve vezető tisztségviselői és azon személyek végzettségének és képzettségének

ismertetését, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek. (Kbt. 67.§ (2) c.) pont)

5) A felelős műszaki vezető szakmai önéletrajzzal és iskolai végzettséget igazoló okmány másolatával

történő bemutatását, a műszaki vezetői jogosultság igazolása a névjegyzékbe vételről szóló határozat

másolatának becsatolásával. (Kbt. 67.§ (2) e.) pont)

A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot

is be kell nyújtania. Ebben az esetben kötelező azt is igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges
erőforrások a szerződés teljesítésének időtartama alatt is rendelkezésre állnak. A Kbt. 65. § (3) bekezdés

szerinti erőforrás szervezet esetében a Kbt. 4.§ 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó

1) ha együttesen nem rendelkeznek az elmúlt 3 évben (2006– 2008) a közbeszerzés tárgya szerinti (út-,

járda-, lépcsőjavítás, korlátpótlás, tereprendezés, akadályelhárítás stb.) tevékenység tárgyában min. 3

db olyan referenciával mely sikeresen lefolytatott és a bemutatott referenciák közül legalább egynek a

szerződéses értéke nem éri el a nettó 3 millió forintot.

2) ha együttesen nem rendelkeznek legalább 1-1 db saját, vagy bérelt szélvágóval, fejtőkalapáccsal,

raiserrel, hengerrel, tehergépkocsival.

Alkalmatlan az ajánlattevő:

4) ha nem rendelkezik legalább 1 fő 244/2006 (XII.5.) Kormányrendelet szerinti „B” kategóriás

jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, aki a kivitelezés közvetlen helyszíni irányításában részt

vesz, és 2 fő segédmunkással.

5) ha nem rendelkezik legalább 1 fő 244//2006 (XII:5.) Kormányrendelet szerinti „A” kategóriás

jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 80

Jótállás időtartama 10

Teljesítési határidő 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.30

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.30

Helyszín : Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési

és Vagyongazdálkodási Főosztály (1102 Budapest, Szent László tér 16. III. emelet 306.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

2010.10 hó

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 10.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 10.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Közös Ajánlatot benyújtóknak elég egy dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció - a befizetés

igazolása esetén – átvehető papír alapon, személyesen munkanapokon 08.00 órától-13.00 óráig, az

ajánlati határidő lejártáig, az I. 1. pontban megjelölt kapcsolattartási ponton, illetőleg az megkérhető a

lakatos_nora@kobanya.hu e-mail címre küldött kéréssel e-mail-ban is.

A dokumentáció másra át nem ruházható.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legjobb ajánlat a maximális (100) pontszámot kapja, míg a többi ajánlat pontszámai arányosítással

kerülnek meghatározásra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlásra biztosít lehetőséget.
2. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, kinyomtatva 2 példányban (1 eredeti, "eredeti" megjelöléssel, 1 „másolat”)

+ elektronikus formában (CD) magyar nyelven kell benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem

magyar nyelven kiállított igazolásokat, nyilatkozatokat magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani. A

csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „Bp. X. kerület Balkán u.–Somfa u.–Ceglédi út-Fogadó u.–

Somfa köz csomópont átépítése – Ajánlat Az ajánlattételi határidő előtt felbontani tilos."

3. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az lapszámokat

is tartalmazó tartalomjegyzékkel és folyamatos lapszámozással kell ellátni. Az ajánlat eredeti példányának

minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért nyilatkozatokat és egyéb

mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan határozza meg a

felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

4. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

5. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában foglaltakra

vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban.)

6. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

7. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók vonatkozásában is csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának eredeti példányát

vagy másolatát.

8. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

9. Ha ajánlatkérő ajánlatát postai úton küldi meg, úgy a postai kézbesítésből származó bizonytalanság

(ajánlattételi határidő lejártát követő kézbesítés, a csomag sérülése) saját kockázatát terhelik.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:
Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22417/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Kovácsné Tóth Ágnes

Telefon: 4338-374, 4338-252

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Bp. X. kerület Tavas u. – Bányató u. kereszteződés körforgalmi csomópont építése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés/ Bp. X. kerület Tavas u. – Bányató u. kereszteződés körforgalmi csomópont építése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak: 45233128-2

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest X. kerület Tavas utca

és Bányató utca kereszteződésének körforgalmi csomóponttá való áttervezése munkák elvégzéséhez,

hengerelt aszfalt kopóréteg készítése minimum 1286 m2, öntött sétányaszfalt burkolat készítése járdához

385 m2 területen.

A szerződés időtartama alatt az alábbi munkafajták elvégzésére kerül sor:

- útburkolatbontás,

- járdabontás,

- útszegély bontás

- útburkolat építése hengerelt aszfaltból,

- járdaépítés öntött aszfaltból,

- viacolor burkolatok lerakása,

- víznyelő áthelyezése,

- meglévő körforgalom közvilágítási hálózat áttervezése, új közvilágítási oszlop felállítása, alépítmény

kiváltása, védelembe helyezése,

- meglévő járdák és zöldfelületek korrekciója

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 50 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek
III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: 10 e Ft / nap legmagasabb értéke a bruttó vállalási ár 10 % -a

Meghiúsulási kötbér: a bruttó vállalási ár 15%-a.

Jótállási idő: 1 év garancia vállalása.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A Kbt. 305.§ szerint. Ajánlatkérő az igazolt teljesítésről kiállított számlát 30 napon belül átutalással egyenlíti

ki. Ajánlatkérő előleget nem ad.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben

vagy a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában, illetve a 61.§ (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok

valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az Ajánlattevőnek, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak:

1.) a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlattételi határidőtől számított 30 napnál

nem régebbi pénzintézeti nyilatkozatot a következő tartalommal:

- mióta vezeti a bankszámláját,

- a bankszámlán van-e, volt-e a kiállítását megelőző egy évben lejárt fizetési kötelezettség (sorban álló

tétel), ha igen, akkor mikor és mennyi ideig.

2) a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot kell csatolni a 2006-2008 években a

közbeszerzés tárgya szerinti útépítési és útjavítás, tevékenységéből származó nettó árbevételének

összegéről.

Amennyiben az ajánlattevő, közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó rendelkezik könyvvizsgálóval, akkor a nyilatkozatot

könyvvizsgálói ellenjegyzéssel kell ellátni.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó

1)ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata szerint a bankszámláján a nyilatkozattételt megelőző 1

éven belül 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettsége (sorban álló tétel) volt

2) ha együttesen nem rendelkeznek a 2006.- 2008. években összesen legalább min. 20 millió forint nettó

árbevétellel a közbeszerzés tárgya szerinti (útépítési és útjavítás) tevékenységéből.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak be kell nyújtania:

1) Az elmúlt három évben (2006 - 2008) a közbeszerzés tárgya szerinti, azaz útépítési és útjavítás

munkáinak a bemutatását, azok adatainak megadásával (ellenszolgáltatás összege, a feladat leírása,
teljesítés ideje, teljesítés helye, a szerződő partner megnevezése), a teljesítésre vonatkozó Kbt. 68.§ (2)

bekezdés szerinti referenciaigazolások eredeti, vagy másolati példányának becsatolásával.

2) A teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki-technikai felszereltség leírását, a nem saját tulajdonú gép

rendelkezésre állásáról, a rendelkezésre állást igazoló (elő)szerződés másolatának csatolásával. (Kbt. 67.§

(2) b.) pont)

Az ajánlattevőnek be kell nyújtania:

4) Az ajánlattevő, illetve vezető tisztségviselői és azon személyek végzettségének és kepzettségének

ismertetését, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek. (Kbt. 67.§ (2) c.) pont)

5) A bevonni kívánt felelős műszaki vezető szakmai önéletrajzzal és iskolai végzettséget igazoló okmány

másolatával történő bemutatását, a műszaki vezetői jogosultság igazolása a névjegyzékbe vételről szóló

határozat másolatának becsatolásával. (Kbt. 67.§ (2) e.) pont)

A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot

is be kell nyújtania. Ebben az esetben kötelező azt is igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások a szerződés teljesítésének időtartama alatt is rendelkezésre állnak. A Kbt. 65. § (3) bekezdés

szerinti erőforrás szervezet esetében a Kbt. 4.§ 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó

1) ha együttesen nem rendelkeznek az elmúlt 3 évben (2006–2008) összesen a közbeszerzés tárgya

szerinti tevékenység útépítési és útjavítás tárgyában min. 5 db olyan referenciával mely sikeresen lefolytatott

és a bemutatott referenciák közül évente legalább egynek a szerződéses értéke nem éri el a nettó 30 millió

forintot.

2) ha együttesen nem rendelkeznek legalább 1-1 db saját, vagy bérelt szélvágóval, fejtőkalapáccsal,

raiserrel, hengerrel, tehergépkocsival.

Alkalmatlan az ajánlattevő:

4) ha nem rendelkezik legalább 1 fő 244/2006 (XII.5.) Kormányrendelet szerinti „B” kategóriás

jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, aki a kivitelezés közvetlen helyszíni irányításában részt

vesz, és 4 fő segédmunkással.

5) ha nem von be a teljesítésbe legalább 1 fő 244//2006 (XII:5.) Kormányrendelet szerinti „A” kategóriás

jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetőt.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 80

Jótállás időtartama 10

Teljesítési határidő 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk
IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 11.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 11.30

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11.30

Helyszín : Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési

és Vagyongazdálkodási Főosztály (1102 Budapest, Szent László tér 16. III. emelet 312.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 11.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 11.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető az ajánlati határidő lejártáig, munkanapon hétfőtől – csütörtökig: 8.00

órától – 16.00 óráig, pénteken: 8.00 órától 13.00 óráig. Az Ajánlatkérő azt az Ajánlattevőnek a

lakatos_nora@kobanya.hu e-mail címre küldött kérése esetén e-mailben is megküldi.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100
V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legjobb ajánlat a maximális (100) pontszámot kapja, míg a többi ajánlat pontszámai a legjobb ajánlathoz

történő arányosítással kerülnek meghatározásra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlásra biztosít lehetőséget.

2. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, kinyomtatva 2 példányban (1 eredeti, "eredeti" megjelöléssel, 1 „másolat”)

+ elektronikus formában (CD) magyar nyelven kell benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem

magyar nyelven kiállított igazolásokat, nyilatkozatokat magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani.

A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „Bp. X. kerület Tavas u. – Bányató u. kereszteződés

körforgalmi csomópont építése – Ajánlat – ajánlattételi határidő előtt felbontani tilos."

3. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az

oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel és az ajánlatot folyamatos lapszámozással kell ellátni.

Az ajánlat eredeti példányának minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért

nyilatkozatokat és egyéb mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan

határozza meg a felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

4. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

5. A Minősített ajánlattevőknek a Kbt. 13. § (3) bekezdésben valamint a 14. § (1) bekezdésében foglaltak

figyelembevételével kell a kizáró okok fenn nem állást igazolniuk.

6. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában foglaltakra

vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban.)

7. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

8. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók vonatkozásában is csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának eredeti példányát

vagy másolatát.

9. Az ajánlattevő és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az ajánlat

elkészítésének és benyújtásának költségeit maga viseli és azt ajánlatkérő semmilyen formában nem téríti

meg.

10. Az ajánlatkérő a részenként a közbeszerzési eljárás nyertesével vagy annak visszalépése esetén a

következő legkedvezőbb ajánlattevőnek minősített személlyel köti meg a szerződést, ha ezt a személyt az

eredmény kihirdetésekor megjelölte.

11. Ajánlattevőnek, vagy 10% feletti alvállalkozójának rendelkeznie kell bármely nemzeti rendszerben

akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított minőségbiztosítási vagy minőségirányítási rendszerrel, az

ajánlatban nyújtsa be a minőségbiztosítási rendszer meglétét igazoló tanúsítványt, vagy annak másolatát,

vagy a minőségbiztosítási intézkedéseinek a részletes ismertetését.

12. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:
Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22418/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Mednyánszky Miklós

Telefon: 4338-262

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 2611-842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya pincerendszerének 2009. évi pince-veszélyelhárítási munkái

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés / Budapest Főváros X. kerület Kőbánya pincerendszerének 2009. évi pinceveszélyelhárítási

munkái

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45111230-9

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Budapest Főváros X. kerület Óhegy park alatti ún. Óriás-pince veszély-elhárítási munkálatai:

Összesen 63 fm vágatbiztosítás, ezen belül

- alapozás 48,2 m3

- hátűrtömedékelés 71,5 m3

- hátűr injektálás 7,4 m3

- falazás 193 m3

- ideiglenes állás építés és bontás 226 lm3

- zsaluzat építés és bontás 294 m2

- vájatvég tömedékelés 20 m3

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/03/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

A késedelmi kötbér legmagasabb értéke a bruttó vállalási ár 30 %-a. Meghiúsulási kötbér a bruttó vállalási ár

15%-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
A Kbt. 305.§ szerint. A végszámla benyújtásának feltétele minden esetben a hiánymentes műszaki átadásátvétel.

Előleg folyósítására nincs lehetőség. Maximum két részszámla nyújtható be minimum 30%-os

illetve 60%-os készültségnél. A számlák ellenértékét megrendelő – a teljesítés műszaki ellenőr által történő

igazolását követően kiállított rész- illetve végszámla ellenében – a teljesítéstől számított 30 napon belül

átutalással egyenlíti ki. A végszámla benyújtásának feltétele minden esetben a hiánymentes műszaki

átadás-átvétel.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben

vagy a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában, illetve a 61.§ (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok

valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

Az Ajánlattevőnek, illetve a Közös ajánlatot benyújtónak a közbeszerzés értékének 10 %-át nem meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső ilyen alvállalkozót

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, illetve 10 % feletti alvállalkozója csatolja:

1.) a Kbt. 66 § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidő lejártának napjától számított

30 napnál nem régebbi, valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozatot az alábbi

tartalommal:

- mióta vezeti a számláját (év, hónap, nap),

- volt-e a számláján sorban állás az igazolás kiállítását megelőző 1 évben.

- ha igen, mikor és mennyi ideig.

2) a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatát a 2007-2008 években a közbeszerzés tárgya

tekintetében föld alatti térségek, tárolók megerősítéséből, tömedékeléséből származó nettó árbevételének

összegéről.

Amennyiben az ajánlattevő, közös ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó rendelkezik könyvvizsgálóval, akkor a nyilatkozatot

könyvvizsgálói ellenjegyzéssel kell ellátni.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó

1) ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata szerint a bankszámláján a nyilatkozattételt megelőző 1

éven belül 15 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettsége (sorban álló tétel) volt. (külön-külön)

2) ha az elmúlt kettő évben (2007-2008) a közbeszerzés tárgyában elért forgalma (föld alatti térségek,

tárolók megerősítéséből, tömedékeléséből) nem érte legalább évente a nettó 80 millió Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak be kell nyújtania
1. 2007. január 1-je után befejezett, a közbeszerzés tárgya szerinti munkáinak ismertetését, azok adatainak

megadásával (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, a végzett munkák

megnevezése, mennyisége, megbízó részéről információt adó személy és elérhetősége), a teljesítésre

vonatkozó Kbt. 68.§ (1) bekezdés szerinti referenciaigazolások eredeti, vagy másolati példányának

becsatolásával.

2. a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki-technikai felszereltség leírását, nem saját tulajdonú gép

rendelkezésre állásáról bérleti (elő) szerződés másolatát csatolnia kell.

Ajánlattevőnek be kell nyújtania:

3. A teljesítésért felelős szakember(ek) bemutatását, szakmai önéletrajzzal, szakképzettségének és

bányászati szakértői jogosultságának igazolásával.

4. A teljesítésbe bevont szakember bemutatását, szakmai önéletrajzzal és a szakképzettséget igazoló

okmány másolatával történő bemutatását. (Kbt. 67.§ (2) e.) pont).

A Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot

is be kell nyújtania. Ebben az esetben kötelező azt is igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások a szerződés teljesítésének időtartama alatt is rendelkezésre állnak. A Kbt. 65. § (3) bekezdés

szerinti erőforrás szervezet esetében a Kbt. 4.§ 3/E. pont rendelkezéseit is alkalmazni kell.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, ha együttesen

1. ha 2007. január 1-je óta nem rendelkezik legalább 3 db befejezett és pozitív véleménnyel igazolt a

közbeszerzés tárgyának megfelelő munkával, melyek közül legalább egynek az értéke nem éri el a nettó 40

millió forintot.

2. ha együttesen nem rendelkezik saját vagy bérelt legalább 2 db teherautóval, 1 db kompresszorral,

légkalapáccsal, 1 db injektáló szivattyúval, 1 db függőleges anyagleadásra alkalmas berendezéssel

(bakdaru), 2 db betonkeverővel, oxigénmérő készülékkel.2.

Alkalmatlan az ajánlattevő

3. ha nem rendelkezik a teljesítésért felelős legalább 1 fő bányászati szakértői jogosultsággal rendelkező

bányamérnök szakképzettségű, legalább 10 éves szakirányú gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

4. ha a teljesítésbe bevont műszaki vezetésért és minőségellenőrzésért szakemberek közül nem

rendelkezik legalább 1 fő vájár szakképzettséggel rendelkező és legalább 10 év szakmai gyakorlattal

rendelkező szakemberrel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 70

Jótállás (garancia) időtartama (hónapban) 20

Késedelmes teljesítés esetére vállalt napi kötbér

mértéke

Teljesítési határidő 5

IV.2.2)

5
Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 12.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 100.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Átutalással az ajánlatkérő OTP Nyrt-nél vezetett 11784009-15510000 számú folyószámlájára. A

dokumentáció ára: nettó 80.000.- Ft + ÁFA

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 12.30

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 12.30

Helyszín : Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési

és Vagyongazdálkodási Főosztály (1102 Budapest, Szent László tér 16. III. emelet 312.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 9. 12.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 12.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető személyesen munkanapokon 09.00-13.00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának

napján 08.00-9.30 óráig, illetőleg a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. A dokumentáció
endelkezésre bocsátásához a kiváltó cég (személy) nevét, postai, telefon- és faxelérhetőségét, valamint az

eljárásban kapcsolatot tartó személy nevét írásban át kell adni. A dokumentáció másra át nem ruházható

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

0-100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Értékelés módszere: relatív értékelés - arányosítással, az ajánlattételi dokumentációban meghatározott

képletekkel. A legjobb ajánlat valamennyi részszempontban a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat az

ajánlattételi dokumentációban meghatározott képletek alapján az adott részben legjobb ajánlathoz történő

arányosítással kapnak pontot. Abban az esetben, ha a pontozásos értékelés során valamely ajánlat tartalmi

eleme negatív pontszámot kapna, akkor a negatív szám helyett 0 pont kerül megállapításra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlásra biztosít lehetőséget. Ajánlatkérő szükség szerint több

alkalommal is elrendelhet hiánypótlást, de egy hiányossággal kapcsolatban hiánypótlás csak egy alkalommal

rendelhető el.

2. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban, 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat) + Cd magyar nyelven kell benyújtani.

A hatóságok és más szervek által nem magyar nyelven kiállított igazolásokat, nyilatkozatokat magyar nyelvű

fordítást mellékelve kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi szöveget: „Budapest Főváros

X. kerület Kőbánya pincerendszerének 2009. évi pince-veszélyelhárítási munkái” – Ajánlat – ajánlattételi

határidőig felbontani tilos."

3. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az

oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel és folyamatos lapszámozással kell ellátni. Az ajánlat eredeti

példányának minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért nyilatkozatokat és

egyéb mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan határozza meg a

felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

4. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

5. A Minősített ajánlattevőknek a Kbt. 13. § (3) bekezdésben valamint a 14. § (1) bekezdésében foglaltak

figyelembevételével kell a kizáró okok fenn nem állást igazolniuk. Ajánlatkérő felhívja a minősített

ajánlattevők figyelmét a pénzügyi-gazdasági, valamint a műszaki-szakmai alkalmasság vonatkozásában

a Kbt. 13.§ figyelembe vételére, továbbá ajánlatkérő felhívja a minősített ajánlattevő figyelmét, hogy jelen

felhívás a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági feltételeket a Kbt. 12.§ (2) bekezdése alapján

meghatározott minősítési szempontokhoz képest - tekintettel a projekt komplexitására, bonyolultságára és a

teljesítési határidő hosszára - szigorúbban határozza meg.

6. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában foglaltakra

vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban.)

7. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

8. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók vonatkozásában is csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának eredeti példányát

vagy másolatát.

9. Az ajánlatkérő a részenként a közbeszerzési eljárás nyertesével vagy annak visszalépése esetén a

következő legkedvezőbb ajánlattevőnek minősített személlyel köti meg a szerződést, ha ezt a személyt az

eredmény kihirdetésekor megjelölte.

10. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

11. Ha ajánlatkérő ajánlatát postai úton küldi meg, úgy a postai kézbesítésből származó bizonytalanság

(ajánlattételi határidő lejártát követő kézbesítés, a csomag sérülése) saját kockázatát terhelik.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:
Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22420/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály 1102 Budapest, Szent

László tér 16. III. emelet 306.

Címzett: Dr. Lakatos Nóra

Telefon: 433-8262

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat egységes vagyon- és felelősségbiztosítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 06

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában, kezelésében lévő épületek,

berendezések, készletek, informatikai eszközök vagyonbiztosítása, az önkormányzat és intézményei részére

általános és munkáltatói felelősségbiztosítása és katasztrófakárok biztosítása

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 66510000-8

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában lévő mintegy 33 milliárd Ft értékű

ingatlan teljes körű biztosítása az alábbi értéktárgyakra:

- épületek

- műszaki és egyéb berendezések,

- informatikai eszközök,

- készletek,

- mellékköltség.

Összesen: 33.034.427.500 eFt

- 33.034 mFt tűzbiztosítás

- 33.034 mFt vezetékesvízkár-biztosítás

- 33.034 mFt viharkár-biztosítás

- 340 mFt betöréseslopás-biztosítás (sublimit)

- 2 mFt épületátalány- és/vagy spec. üvegbiztosítás

- 30 mFt felelősségbiztosítási éves limit:

- általános felelősségbiztosítás

- munkáltatói felelősségbiztosítás

- tevékenységi felelősségbiztosítás

- ingatlan bérbeadás biztosítása

- úthibák, sorfák okozta károkra

- 2 mFt notebookbiztosítás (mobil záradékkal)

- 31.575 mFt katasztrófakárok biztosítása (teljes kockázat)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)
II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2012/01/01 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A Kbt. 305.§ (3) bekezdése szerint. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A biztosítási díj érvényesítésére éves

vagy negyedéves számlázás alapján van lehetőség. Az önkormányzat az éves díjat vagy egy összegben,

2010. március 10-ig, illetve 2010. október 15-ig a benyújtott számla ellenében, az érvényes kötvény

birtokában egyenlíti ki átutalással, vagy az adott negyedévet követő hó 5-ig benyújtott számlát 30 napon

belül egyenlíti ki átutalással.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő közös gazdasági társaság létrehozását nem kéri. Több ajánlattevő közös ajánlatát azonban

csak egyetemleges felelősségvállalás és a teljes jogkörű közös képviselő meghatalmazása esetén fogadja

el.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben vagy a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61. § (1) bek. a)-c) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak vagy erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

Az Ajánlattevőnek, illetve a Közös ajánlatot benyújtónak a közbeszerzés értékének 10 %-át nem meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső ilyen alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az Ajánlattevőnek, a Közös Ajánlatot benyújtónak és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell az

ajánlattételi határidőtől számított 30 napnál nem régebbi pénzintézeti nyilatkozatot a következő tartalommal:

- mióta vezeti az Ajánlattevő, illetve a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

bankszámláját, - az Ajánlattevő, illetve a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

bankszámláján van-e, volt-e a kiállítását megelőző egy évben lejárt fizetési kötelezettség (sorban álló tétel),

ha igen, akkor mikor és mennyi ideig.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1.) Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös Ajánlatot benyújtó és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó – külön-külön –, ha számlavezető pénzintézetének nyilatkozata

szerint a bankszámláján a nyilatkozattételt megelőző 1 éven belül 60 napot meghaladó lejárt fizetési

kötelezettsége (sorban álló tétel) volt

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak be kell nyújtania

1) Az előző három évben (2006 - 2008) a közbeszerzés tárgya szerinti (biztosítási szolgáltatás), munkáinak

a bemutatását, azok adatainak megadásával (ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szolgáltatás

mennyiségére utaló más adat megjelölése, a feladat leírása, teljesítés ideje, teljesítés helye, a szerződő

partner megnevezése), a teljesítésre vonatkozó Kbt. 68.§ (1) bekezdés szerinti referenciaigazolások eredeti,

vagy másolati példányának becsatolásával.

2.)A Kbt. 67.§ (3) bekezdés e.) pontja alapján a rendelkezésre álló eszközök, berendezések, műszaki

felszereltség leírása.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 4.

§ 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös ajánlatot benyújtók és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen

1.) nem rendelkeznek ajánlattételi határidőt megelőző három évben (2006-2008) a három év alatt

összesen legalább három darab, a közbeszerzés tárgyával megegyező (teljes körű önkormányzati

biztosítási szolgáltatás) nyújtását igazoló referenciaigazolással, amelyek közül legalább az egyik megbízás

vonatkozásában az adott biztosított érték eléri a 33 milliárd Ft-ot (a jelen közbeszerzési eljárás beszerzés

tárgyának mennyiségenként jelzett értékét)

2.) nem rendelkezik legalább egy olyan kárrendezési jogosultsággal bíró, telefon, telefax, internetelérhetőséggel

ellátott, működő irodával, amely Budapest X. kerülete bármely pontján a bekövetkezett

káreseménnyel kapcsolatosan a 24 órán belüli rendelkezésre állást.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

A biztosítókról szóló és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Fizetendő éves biztosítási díj 55

A vállalandó önrész mértéke maximálva 10%-ban,

bírálati szempont a vállalandó Ft önrész/esemény

(alszempontok a dokumentációban részletezve)

A kárbejelentés és a kárszemle közötti időtartam

órában.

Negyedéves díjfizetés pótdíjának mértéke az éves 5

biztosítási díj %-ában.

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

35

5
IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 12433 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/15 (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 9.30

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 9.30

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 9.30

Helyszín : Budapest X. kerület, Szent László tér. 16. III. emelet 305

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) bekezdésében foglalt személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

2011.07.

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.12.09. 10 9.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009.12.17. 9.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció megkérhető, átvehető az ajánlati határidő lejártáig munkanapokon 9.00 órától - 13.00 óráig.

A dokumentáció papír alapú változata átvehető I. 1. pontban megjelölt kapcsolattartási ponton, illetőleg a

Kbt. 54. § (4) bekezdésben foglaltak szerint.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:
Az egyes részszempontokra adható pontszám 1-10. A pontszámokat szorozzuk a részszempontokra

megadott súlyszámmal és az így kapott pontszámokat összegezzük

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legkedvezőbb ajánlat kapja a maximális 10 pontot. A többi ajánlat pontszáma ehhez viszonyítva

arányosítással kerül meghatározásra a dokumentációban részletezettek szerint.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlásra biztosít lehetőséget. Ennek megfelelően Ajánlatkérő

lehetőséget biztosít a kizáró okokkal, az alkalmassággal kapcsolatos igazolások és nyilatkozatok, illetőleg

a felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásra előírt egyéb iratok – az ajánlat

tartalmát nem érintő - utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamint egyéb az ajánlattal

kapcsolatos formai hiányosságok pótlására. Ajánlatkérő szükség szerint több alkalommal is elrendelhet

hiánypótlást, de egy hiányossággal kapcsolatban hiánypótlás csak egy alkalommal rendelhető el.

2. Az ajánlatokat nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt,

sérülésmentes csomagolásban,2 példányban ("eredeti" megjelöléssel, „másolat” megjelöléssel) magyar

nyelven kell benyújtani. A hatóságok és más szervek által nem magyar nyelven kiállított igazolásokat,

nyilatkozatokat magyar nyelvű fordítást mellékelve kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbi

szöveget: „Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat egységes vagyon- és felelősségbiztosítása

Az ajánlati határidő előtt nem bontható fel!”

3. Az ajánlatokat - ideértve a kért nyilatkozatokat is - cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az

oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel és az ajánlatot, folyamatos lapszámozással kell ellátni.

Az ajánlat eredeti példányának minden – szöveget, adatot tartalmazó (nem üres) oldalát, ideértve a kért

nyilatkozatokat és egyéb mellékleteket is – az ajánlattevőnek szignálnia kell. A tartalomjegyzék pontosan

határozza meg a felhívásban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat helyét.

4. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

5. Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy amennyiben több ajánlattevő

közösen nyújt be ajánlatot, a szerződés teljesítésére való alkalmassá minősítéséhez a pénzügyi,

gazdasági alkalmassági követelményeket részben külön –külön, részben együttesen, míg a műszaki,

szakmai alkalmassági követelményeket együttesen teljesíthetik, továbbá más szervezet erőforrásaira is

támaszkodhatnak, a Kbt. 4. § 3/E pontjának megfelelően.

6. A Minősített ajánlattevőknek a Kbt. 13. § (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell a kizáró okok

fenn nem állást igazolniuk.

7. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában foglaltakra

vonatkozóan. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni kell az ajánlatban.)

8. Ajánlattevőnek és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban

nyilatkozni kell a Kbt. 70.§ (4) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatban. (Nemleges nyilatkozatot is csatolni

kell az ajánlatban.)

9. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozók vonatkozásában is csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányának eredeti példányát

vagy másolatát.

10. Az ajánlattevő és a 10%-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója az ajánlat

elkészítésének és benyújtásának költségeit maga viseli és azt ajánlatkérő semmilyen formában nem téríti

meg.

11. Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás nyertesével vagy annak visszalépése esetén a következő

legkedvezőbb ajánlattevőnek minősített személlyel köti meg a szerződést, ha ezt a személyt az eredmény

kihirdetésekor megjelölte.

12. Az ajánlatban a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján az iratok egyszerű másolatban is benyújthatók.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22116/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata

Postai cím: Pétervárad u. 2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Nagy Tünde V. em., 512., Dr. Mészáros Tamás V. em., 507.

Telefon: 467-2331, 467-9157

E-mail: nagy.tunde@zuglo.hu; meszaros.tamas@zuglo.hu

Fax: 467-2309

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.zuglo.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 17

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata közigazgatási területén található, az ajánlati

dokumentációban meghatározott oktatási intézmények

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés keretében Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában

működő, ajánlati dokumentációban meghatározott óvodák, részben önállóan gazdálkodó általános iskolák,

összetett iskola, valamint gimnázium, illetve az önállóan gazdálkodó két középfokú intézmény gyermek-,

diák- és felnőtt-étkeztetésének biztosítása és a keletkező ételhulladék elszállítása.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 55520000-1

További tárgyak: 55524000-9

55523100-3

55521200-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Az ajánlati dokumentációban felsorolt Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában

működő óvodákban (3-6 éves) a gyermekek heti ötnapos, napi háromszori étkeztetésének ellátása az alábbi

mennyiség szerint

Étkezések Adagszám/nap

Tízórai 2400

Ebéd 2400

Uzsonna 2300

Az ajánlati dokumentációban felsorolt Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában

működő általános iskola (7-14 éves gyermekek) esetében a tanulók heti ötnapos napi háromszori

étkeztetésének ellátása az alábbi mennyiség szerint

Étkezések Adagszám/nap

Tízórai 2600

Ebéd 4500

Uzsonna 2600

Az ajánlati dokumentációban felsorolt Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában

működő középiskolák (15-18 éves gyermekek) esetében a tanulók heti ötnapos napi egyszeri

étkeztetésének ellátása az alábbi mennyiség szerint

Étkezések Adagszám/nap

Ebéd 650

Az ajánlati dokumentációban felsorolt Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában

működő óvodákban, iskolákban és középiskolákban dolgozó felnőttek (18 év felett) esetében heti ötnapos

napi egyszeri étkeztetésének ellátása az alábbi mennyiség szerint

Étkezések Adagszám/nap

Ebéd 900

Az óvodákban, iskolákban és középiskolákban étkező gyermekek és felnőttek közül speciális étrendet

igényel (ételallergiás, a liszt-érzékeny, a tej-cukor érzékeny, a cukorbeteg stb.): 2%

A szolgáltatási tevékenység magában foglalja az étkeztetés biztosításán túl a keletkező ételhulladék

elszállítási tevékenységet.

Az ajánlatkérő a jelen pontban meghatározott mennyiségektől + 30%-kal eltérhet.
II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/03/22 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Az ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér valamint a Kbt. 53.§ (6) bekezdés a)

pontja szerinti teljesítési biztosíték vállalását írja elő az ajánlati dokumentációban leírtak szerint.

A meghiúsulási kötbér és a teljesítési biztosíték alapja az egy éves nettó vállalkozói díj, mértéke az egy

éves nettó vállalkozói díj 20%-nak megfelelő összeg.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A pénzügyi fedezet az önkormányzat költségvetésében rendelkezésre áll. Az ajánlatkérő előleget nem

fizet. Az ajánlatkérő a szolgáltatás ellenértékét az igazolt teljesítést követően, a minden hónap 5. napjáig,

intézményenként kiállított számla ellenében banki átutalással egyenlíti ki a Kbt. 305. § (3) bekezdés alapján.

Ajánlatkérő halasztott fizetésben kíván megállapodni.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

- 9/1985. (X. 23.) EüM-BkM rendelet

- 2003. évi LXXXII. Törvény az élelmiszerekről

- 1/2006. OM rendelet

- 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet

- 68/2007. (VII. 26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő és erőforrást nyújtó szervezet vagy alvállalkozó, aki

esetében a Kbt. 60.§(1) bekezdés a)-h pontokban, 61. § (1) bekezdés d.) pontban, 61. § (2) bekezdésben

meghatározott kizáró okok fennállnak.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó és erőforrást nyújtó szervezet, aki esetében a Kbt.

61.§(1) bekezdés a)-c) pontokban és a Kbt. 62.§ (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők esetében mindegyiknek önállóan), a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának és erőforrást nyújtó szervezetének

az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt.60.§ (1) bekezdésének a)-h) pontja, valamint a

Kbt.61.§ (1) bekezdésének a)-d) pontjai és a Kbt. 61.§ (2) bekezdésének hatálya alá.

- Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan, a

közbeszerzés értékének 10 %-át meg nem haladó mértékű alvállalkozót, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés, a 61.

§ (1) bekezdés d) pontja és a 61. § (2) bekezdés hatálya alá tartozik.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevők, a közös ajánlattevők és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozók pénzügyi

és gazdasági alkalmasságukat külön-külön az alábbi dokumentumok benyújtásával tartoznak igazolni:
a) A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján közbeszerzés tárgyára (közétkeztetés) vonatkozó szolgáltatói

felelősségbiztosítási kötvény

b) az előző három év (2006, 2007, 2008) számviteli törvény szerinti mellékletek nélküli beszámolója

becsatolásával (Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont), ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja

közzétételét, továbbá a 2008. évre a saját tőkére vonatkozó nyilatkozat becsatolásával.

Az ajánlattevők, a közös ajánlattevők és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozók pénzügyi

és gazdasági alkalmasságukat együttesen az alábbi dokumentumok benyújtásával tartoznak igazolni:

c) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az előző év (2008.) teljes forgalmáról és ugyanezen

időszakban a közbeszerzés tárgyának (közétkeztetés) forgalmáról szóló nyilatkozat becsatolásával.

Az ajánlattevői nyilatkozatokat eredetiben, az igazolásokat egyszerű másolatban kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőre, a közös ajánlattevőkre és a Kbt.71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozóra különkülön

vonatkozó, a pénzügyi-gazdasági alkalmasságot kizáró tényezők:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó:

a) ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, legalább 100 millió Ft/év összegű és

káreseményenként min. 50 millió Ft nagyságú a közbeszerzés tárgyára (közétkeztetés) vonatkozó

szolgáltatói felelősségbiztosítással;

b) ha a 2006., 2007., 2008. évi eredménykimutatása szerint az adózás előtti eredménye bármelyik vizsgált

évben negatív, valamint ha a 2008. évre vonatkozóan a saját tőke mértéke nem éri el a 300.000.000 Ft-ot;

Az ajánlattevőre, a közös ajánlattevőkre és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozóra

együttesen vonatkozó, a pénzügyi-gazdasági alkalmasságot kizáró tényezők:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó:

c) ha a 2008. évi teljes nettó forgalma a 800 millió forintot, és ezen belül a közétkeztetésből eredő forgalma

a nettó 600 millió forintot nem éri el.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevők, a közös ajánlattevők és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozók műszaki,

illetve szakmai alkalmasságukat együttesen az alábbi dokumentumok benyújtásával tartoznak igazolni

a) Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja szerint az előző három év (2006., 2007., 2008.) legjelentősebb,

a közbeszerzés tárgya (közétkeztetés) szerinti szolgáltatásainak ismertetésével (megjelölve legalább

a teljesítés idejét és helyét, a szerződést kötő másik felet, a szolgáltatás tárgyát, az ellenszolgáltatás

összegét vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adatot). A bemutatásnak a jogszabályi

minimumon túl tartalmaznia kell a kezdési és befejezési határidő pontos megjelölését, valamint a napi

kiszállított adagszámot. A referenciát a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti referenciaigazolásokkal, illetve

nyilatkozatokkal kell igazolni.

b) a Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja szerint azoknak a szakemberek (szervezetek), illetve vezetők

megnevezése, képzettségük ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok

bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek, csatolva a végzettséget igazoló okiratokat, és az

élelmezésvezető, valamint a dietetikus szakember tekintetében a szakmai önéletrajzot;

c) a Kbt. 67. § (3) bek. g) pontja szerint csatolni kell valamennyi, a teljesítésbe bevonni kívánt élelmiszerelőállító

helyre (konyha) vonatkozó HACCP minőségbiztosítási rendszer vagy azzal egyenértékű bármely

nemzeti rendszer rendelkezésre állásának igazolását, vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedés

leírását.

d) A Kbt. 67. § (3) bekezdés g) pontja és a Kbt. 67. § (3) bekezdés i) pontja alapján csatolni kell a

közbeszerzés tárgya szerinti tevékenység (közétkeztetési szolgáltatás) végzésére is kiterjedő ISO 9001, ISO

14.000 (környezetirányítási rendszer), valamint ISO 22.000 (élelmiszerbiztonsági irányítási rendszer) szerinti

vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy a minőségirányítás érdekében tett intézkedéseinek leírását.

Az ajánlattevői nyilatkozatokat eredetiben, az igazolásokat egyszerű másolatban kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőre, a közös ajánlattevőkre és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozóra

együttesen vonatkozó, a műszaki, illetve szakmai alkalmasságot kizáró tényezők:

Alkalmatlan, ha nem rendelkezik:

a) az előző három év összességében (2006., 2007., 2008.) teljesített kettő darab, legalább 2 évig

folyamatosan teljesített, a közbeszerzés tárgya (közétkeztetés) szerinti szolgáltatásra vonatkozó pozitív

tartalmú referenciával, mely referenciák közül legalább az egyik napi 8.000 vagy azt meghaladó adag -

melyből legalább 5.500 adag az ebéd - kiszállítására vonatkozik.

b.1) 1 fő, az országos képzési jegyzékrő és az országos képzési jegyzékbe történő felvétel és törlés

eljárásrendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben meghatározott OKJ-5281101 számú végzettséggel és

legalább hároméves ez irányú szakmai gyakorlattal rendelkező szakképzett élelmezésvezetővel, és

b.2) 1 fő felsőfokú végzettséggel rendelkező dietetikus szakemberrel és
.3) 2 fő, országos képzési jegyzékről és az országos képzési jegyzékbe történő felvétel és törlés

eljárásrendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben meghatározott OKJ-3381103 számú végzettséggel

rendelkező szakképzett szakáccsal.

c) 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelő HACCP

minőségbiztosítási rendszerrel, vagy azzal egyenértékű bármely nemzeti rendszer rendelkezésére állásának

igazolásával vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedések leírásával. Az akkreditált rendszer

tanúsító által kiállított tanúsítvány érvényességi területének, - a termék-előállításon kívül -, ki kell terjednie a

diétás étkeztetésre is.

d) a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenység (közétkeztetési szolgáltatás) végzésére is kiterjedő ISO

9001, ISO 14.000 (környezetirányítási rendszer), valamint ISO 22.000 (élelmiszerbiztonsági irányítási

rendszer) szerinti, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a minőségirányítás érdekében tett

intézkedéseinek leírásával.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

1/2006. OM rendelet

68/2007. (VII. 26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. óvodai (3-6 éves gyermekek) étkezés

ellenszolgáltatási összege 3 étkezésre

2. iskolai (7-14 éves gyermekek) étkezés

ellenszolgáltatási összege 3 étkezésre

3. középiskolai (15-18 évesek) étkezés

ellenszolgáltatási összege 1 étkezésre

4. felnőtt (18 év felett) étkezés ellenszolgáltatási

összege 1 étkezésre

5. fizetési határidő (napkoban megadva) 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

25

45

15

10
Hirdetmény száma a KÉ-ben: 12812 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/03 (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap )

Időpont: 10óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000 ,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértékét (50.000,-Ft + ÁFA) csekken vagy átutalással kell megfizetni. A befizetési csekk

Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Osztályán (1145 Budapest,

Bácskai u. 53.) kérhető munkanapokon 9.00-12.00 óra között, az ajánlattétel napján 9.00-10óra között. A

dokumentáció a térítési díj befizetését igazoló csekk, vagy az átutalást igazoló dokumentum bemutatása

ellenében az I.1. pontban meghatározott helyen vehető át, munkanapokon 9-13 óráig.

A dokumentáció átvételét megelőző fizetést az ajánlattevő az ajánlatkérő OTP Bank Nyrt.-nél vezetett

11784009-15514004 sz. költségvetési elszámolási számlája javára történő átutalással is teljesítheti. A

befizetési okmányon a befizetés jogcímeként feltüntetendő: „Közétkeztetés ” tárgyú egyszerű közbeszerzési

eljárás dokumentáció díja”

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap) Időpont: 10óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap)

Időpont: 10 óra

Helyszín : 1145 Budapest, Pétervárad u. 2. V.em. 513.sz.szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek vehetnek részt

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12 / 17 11:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2010/01/ 04 10:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az Ajánlatkérő a dokumentációt a Kbt. 54. § (3) bekezdésének megfelelően jelen hirdetmény közzétételének

napjától kezdve az ajánlattételi határidő lejártáig bocsátja rendelkezésre. A határidő utolsó napján a

dokumentáció az ajánlatok benyújtásának helyszínén vehető át az ajánlati határidő lejártáig.

A dokumentáció díját az ajánlatkérő az eljárás lezárását követően nem fizeti vissza, kivéve a Kbt. 54. § (6)

bekezdése szerinti eseteket.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-11
V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A pontszámok megadása az 1-4 részszempontok esetében akként történik, hogy az egyes résszempontok

értékelésekor a legjobb ajánlat a maximális pontszámot kapja, míg a többi ajánlatra adandó pontszámok

a legjobb ajánlathoz történő arányosítással kerülnek meghatározásra az Ajánlati Dokumentációban

részletesen meghatározottak szerint.

Az ajánlatok értékelésekor az adható pontszám valamennyi részszempont esetében: 1-11.

5. részszempont (fizetési határidő) esetén:

A pontszámok megadása az 5. részszempont esetében a dokumentációban meghatározott pontskála

alkalmazásával történik.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Ajánlattevőnek az ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra

vonatkozóan.

2) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira, valamint 71.§ (3) bekezdésére

és a 72. §-ra vonatkozóan.

3) Az ajánlatot a kötelezettségvállalsára jogosultak cégszerű aláírásával, zárt csomagolásban, 1 eredeti és

az eredetivel mindenben megegyező 3 másolati példányban kell benyújtani. Az egyes példányokon fel kell

tüntetni, hogy „eredeti” vagy „másolati” példány. Azajánlatok egyes példányait folyamatos oldalszámozással

ellátva, oldalanként szignálva (az információt nem tartalmazó, üres oldalakat is beleértve), oldalszámozott

tartalomjegyzékkel, valamint sérülés nélkül, nem bontható kötésben kell benyújtani. Az ajánlat eges

példányai közötti esetleges eltérés esetén az eredeti ajánlatan foglaltak az irányadók. Az ajánlat lezárt

csomagolását a következő felirattal kell ellátni: „Közétkeztetés. Nem bontható fel az ajánlattételi határidő

lejárta előtt!” A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha

annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor került.

4) Ajánlati biztosíték

Ajánlatkérő előírja az ajánlattevők számára 5.000.000,-Ft, azaz ötmillió forint összegű ajánlati biztosíték

nyújtását. Az ajánlati biztosíték teljesíthető Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata OTP

Bank nyrt. által vezetett 11784009-15514004-0000000 számú bankszámlájára átutalással vagy az azzal

azonos összegű bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást

tartalmazó - kötelezvény biztosításával „Közétkeztetés” megjeleöléssel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre

bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosítéknak érvényben

kell maradnia az ajánlati kötöttség időtartama alatt.

Az ajánlati biztosíték visszafizetése a Kbt. 59. § (5) bekezdésének a) és b) pontja alapján történik, azzal,

hogy a nyertes ajánlattevő, vagy a Kbt. 91.§ (2) bek. esetén a második legkedvezőbb ajánlatot tévő estében

az ajánlati biztosíték szerződést biztosító mellékkötelezettséggé válik.

5) Az ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni, amelyet az ajánlat elején kell elhelyezni. Ezen szerepeltetni kell

az eljárás tárgyát, az ajánlattevő adatait, valamint az ajánlattevő által adott bírálati szempontoknak megfelelő

adatokat. Az ajánlati árat a dokumentációban rögzített bontásban kell megadni.

6) Az ajánlatnak mind az ajánlattevőre, mind a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozóan tartalmaznia kell az alábbi cégokmányok egyszerű

másolati példányát:

- az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatot,

- a cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát,

- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a megbízott aláírását is

tartalmazó írásos meghatalmazást,

- az esetleg még el nem bírált változásbejegyzési kérelem cégbírósági érkeztető bélyegzővel ellátott

példányát.

7) Az ajánlathoz csatolni kell a szerződés értelemszerűen kitöltött és cégszerűen aláírt példányát. A

szerződés terveztet az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

8) A jelen felhívás II.3. pontjában meghatározott időpont az egyes intézmények esetén eltérő, amelyet az

ajánlati dokumentáció tartalmaz.

9) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a Kbt. követelményeinek megfelelő együttműködési megállapodást,

amelyben a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevőknek együttes, és egyetemleges felelősséget

kell vállalni.

10) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.
11) Az ajánlatkérő a Kbt. 90. § (3)-(4) bekezdéseit alkalmazza.

12.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy ételhulladék szállítására jogosult-e. Amennyiben az

ételhulladék elszállítására nem jogosult, úgy nyilatkoznia kell, hogy arra jogosult (jogi) személyt vesz

igénybe.

13.) Ajánlattevőnek az ajánlatának elbírálásához az alábbi okiratokat kell csatolnia:

a) korcsoportonkénti bontásban, a szolgáltatni kívánt étkeztetést reprezentáló 4 egymást követő hétre szóló

(1 havi) mintaétlap, az alábbiak szerint:

- 3-6 évesek, óvoda: háromszori étkezés, tízórai, ebéd, uzsonna

- 11-14 évesek, általános iskola: 3-szori étkezés, tízórai, ebéd, uzsonna

- 15-18 évesek 1-szeri étkezés, ebéd

b) mintaétlapokhoz tartozó 10 személyes nyersanyag-kiszabások

c) étlapok által 1 főre 1 napra biztosított energia- és tápanyag beviteli számítások és összehasonlítások

a 67/2007. (VII. 10) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet mellékletének „A” táblázata szerinti

tápanyagokra

d) az 1 főre, 10 napra vonatkozó élelmiszer-felhasználási kimutatások és összehasonlítások a 67/2007.

(VII. 10) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet mellékletének „C” és „D” táblázatában megnevezett

élelmiszerekre.

A csatolt okiratok tartalmának mindenben meg kell felelniük a 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM

együttes rendelet mellékletének „A” táblázata szerinti energia és tápanyagértékeknek, valamint ugyanezen

együttes rendelet mellékletének „C”, „D” táblázatban foglaltaknak.

(A 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendelet mellékletének „C”, „D” jelű táblázatában

megadott értéktartományoktól +/- 10%-os eltérés megengedett.)

Az ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben a csatolt okiratok szakmai tartalma

alapján megállapítható, hogy azok nem felelnek meg a 67/2007. (VII. 10) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes

rendelet mellékletének „A”, „C” és „D” táblázatában foglalt értékeknek, úgy az az ajánlat érvénytelenségét

eredményezi. Ajánlatkérő az ajánlatok jelen pont szerinti szakmai megfelelőségét külső független szakértő

bevonásával vizsgálja.

14.) Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően teljeskörűen

biztosítja.

15.) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével vagy

a) az eljárás nyertesének visszalépése vagy

b) az eljárás nyertesének a 60. § (1) bekezdésének, valamint a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya

alá nem tartozásával kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok)

benyújtásának elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő

legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.

16.) Az erőforrást nyújtó szervezet az a szervezet vagy személy, amely nem minősül alvállalkozónak, és az

ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben erőforrást biztosít.

Nem minősülhet erőforrásnak a felhívás III.2.2. a)-c) pontjai, és a III.2.3. a)-b) pontja szerinti körülmény,

kivéve, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi

befolyás áll fenn.

17.) Amennyiben ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges követelménynek úgy kíván megfelelni,

hogy a Kbt. 65.§ (3) bekezdés értelmében más szervezet(ek) erőforrásaira támaszkodik, úgy az igénybe vett

erőforrások tekintetében a rendelkezésre állás az alábbi igazolásokkal történik:

a) ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi

befolyás áll fenn, az erőforrást nyújtó szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának

benyújtásával;

b) az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet közötti, a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás

hiányában az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet által kötött megállapodás és az erőforrást nyújtó

szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó közjegyző által hitelesített nyilatkozatának benyújtásával.

18.) A szerződés 2010.január 1. napján lép hatályba és határozatlan időtartamra szól, azzal, hogy az

ajánlattételi felhívás II.3) pontjában meghatározott kezdési időpont az egyes intézmények esetén eltérő, így

vállalkozó a szerződés teljesítésének megkezdését, a dokumentációban felsorolt intézményekben az egyes

intézményekre meghatározott teljesítési határidővel köteles megkezdeni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:
Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22682/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság

Postai cím: Bécsi út 96/b.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1034

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Mikó Balázs

Telefon: 06-1/666-5408

E-mail: miko.balazs@bgk.bmf.hu

Fax: 06-1/666-5480

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bmf.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar részére műszerezett

mikrokeménységmérő beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

1081 Budapest, Népszínház u. 8.

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar részére műszerezett

mikrokeménységmérő beszerzése a dokumentációban részletezett műszaki specifikációknak megfelelően

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 38425500-5

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar részére 1 db

műszerezett mikrokeménységmérő beszerzése

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/20 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér. (Kbt. 53. § (6) bek.)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő az ellenértéket az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenében, annak ajánlatkérő

részéről történt kézhezvételétől számított 30 napon belül, átutalással teljesíti, figyelembe véve az Art. 36/

A. §-ban foglaltakat. Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlati ár tartalmaz minden költséget, adó-,

vám, illeték, járulék összeget, minden ráfordítást, ami a feladat elvégzésével kapcsolatban felmerülhet.

Az ajánlatban meghatározott ellenértéken felül más jogcímen számla nem nyújtható be, más fizetési

kötelezettséget ajánlatkérő nem vállal.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
Nem követelmény, de együttes ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevőknek

korlátlan, és egyetemleges felelősséget kell vállalniuk a dokumentáció részét képező nyilatkozat szerinti

tartalommal.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezet,

akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bek., valamint a 62. § (1) bek.-ben felsorolt kizáró okok fennállnak.

- Továbbá az eljárásban nem lehet az ajánlattevő alvállalkozója, akivel szemben a Kbt. 60.§ (1) bek.-ben

felsorolt kizáró okok fennállnak.

Kizáró okok igazolása:

A Kbt. 249. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően az ajánlattevőnek, a közbeszerzés 10%át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak és az erőforrást nyújtó szervezetnek

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1) bek. hatálya alá.

A Kbt. 71. § (3) bek.-ben foglaltaknak megfelelően ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi, gazdasági alkalmasságát az alábbiak

szerint kell igazolnia:

P1. Nyilatkozat az elmúlt két pénzügyileg lezárt üzleti év (2007-2008-as évek) közbeszerzés tárgya szerinti

tevékenységből származó nettó forgalmáról. (Kbt. 66. § (1) bek. c) pont)

Közös ajánlattevők esetében ez a feltétel közösen is teljesíthető.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő tekintetében az alkalmasságot kizáró tényezők

P1. Az ajánlattevő a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységéből származó nettó forgalma a 2007 2008as

években összesen nem érte el a 15 (azaz tizenöt) millió,- Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozójának az alábbi igazolásokat kell benyújtania:

M1. Az ajánlattételi felhívás feladását megelőző három év legjelentősebb szállításainak ismertetéséről

szóló nyilatkozat, vagy a szerződést kötő másik fél által adott vagy aláírt igazolás (megjelölve legalább a

teljesítés idejét, a szerződést kötő másik felet, a szállítás tárgyát, továbbá az ellenszolgáltatás összegét vagy

a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adatot). (Kbt. 67.§ (1) bek. a) pont).

Igazolás 68.§ (1) bek. a-b) pont szerint történik.

M2. A minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek illetve a rendelkezésre álló minőségbiztosítást

igazoló dokumentum benyújtása. (Kbt. 67. § (1) bek. b.))

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozójának a műszaki, illetve szakmai alkalmasságát kizáró tényezők:

M1. Ha nem tud bemutatni az ajánlattételi felhívás feladását megelőző három évre vonatkozóan legalább

egy, közbeszerzés tárgyának megfelelő referenciát, melynek ellenértéke legalább 8 (azaz nyolc) millió Ft.

M2. Amennyiben nem rendelkezik minőségbiztosításra vonatkozó dokumentummal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x
Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 80

Jótállás (minimum érték: 12 hónap; maximum érték:

36 hónap)

Mozgatóasztal x és y mozgatási lehetőséggel 5

Optikai mikroszkóp megajánlása az ajánlatban 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

BMF_BGK_01/2009

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 11:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A vételárat az ajánlatkérő a Magyar Államkincstárnál vezetett, 10032000-00282840-00000000 számú

számlájára történő átutalással (IBAN: HU05-10032000-00282840, SWIFT: MANEHUHB) kéri kiegyenlíteni.

A dokumentációt az ár átutalását igazoló banki bizonylat bemutatásával, illetve írásban történő megküldést

követően (pld.: levél, távirat, távírógépen és telefax útján, legalább fokozott biztonságú elektronikus

aláírással ellátott elektronikus dokumentumként) lehet személyesen átvenni a Budapesti Műszaki Főiskola

Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyag és Alakítástechnológiai Szakcsoport

irodájában (1081 Budapest, Népszínház u. 8. fszt. 23.), munkanapokon 9:00 és 13:00 óra között, az

ajánlattételi határidő lejártának napján 11:00 óráig. A bizonylaton befizetési jogcímként kérjük feltüntetni:

„BMF_BGK_01/2009, AGI” megjelölést.

Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 54. § (4) bek. irányadó. Az ajánlati

dokumentáció megvásárlása a közbeszerzési eljárásban való részvétel feltétele.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 11:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

EN,HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

10
VAGY napokban: 20 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11:00

Helyszín : Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (1081

Budapest, Népszínház u. 8. fszt. 23.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bek. szerint az ajánlatkérő, az ajánlattevők valamint az általuk meghívott személyek és

szervezetek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/11/25 11:00

Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (1081

Budapest, Népszínház u. 8. fszt. 23.)

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/03

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérő a dokumentációban szereplő nyomtatványmintákat – a papír alapú dokumentáció

megvásárlását követően – ajánlattevő e-mail címére is megküldi, amennyiben ajánlattevő azt kifejezetten

kéri, és a vonatkozó e-mail címet megadja. Az ajánlatkérő semmilyen felelősséget nem vállal az e-mailen

történő megküldésből fakadó esetlegesen fellépő technikai problémákkal kapcsolatban. Bármilyen eltérés

esetén a nyomtatott formában átvett dokumentáció tartalma az irányadó.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Alsó határ: 70 pont, Felső határ: 100 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az egyes részszempontok számításának módszere:

1. részszempont: relatív fordított arányosítás. A legalacsonyabb megajánlott érték kapja a 100 pontot, a

legmagasabb a 70 pontot, a közbeeső értékek linearizációval számolandók.

2.,3., 4. részszempont: relatív egyenes arányosítás. A legmagasabb megajánlott érték kapja a 100 pontot, a

legalacsonyabb a 70 pontot, a közbeeső értékek linearizációval számolandók.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlat elkészítése során teljesíteni kell a Kbt. 70.§ (1)-(2) bekezdésben, 71.§ (1) bek. a), b) és c)

pontban, és 71.§ (3) bekezdésben foglaltakat.

2. Igazolások eredeti formában vagy egyszerű másolatban nyújtandók be (Kbt.20.§ (3)bek.).

3. Az ajánlattal kapcsolatos formai követelmények a dokumentációban vannak meghatározva. A

dokumentáció egyebek mellett tartalmazza az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok

jegyzékét valamint tartalmazza a szerződéstervezetet. (Kbt. 54. § (1) bek.)

4. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint hiánypótlási lehetőséget biztosít.

5. Nyertes ajánlattevő visszalépése esetén második legkedvezőbb ajánlattevővel történhet szerződéskötés,

amennyiben eredményhirdetéskor kihirdetésre kerül (Kbt. 91.§ (2) bek.).

6. Amennyiben több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, akkor csatolni kell konzorciumi megállapodást,

amelyben meg kell jelölni a közös ajánlattevők nevében eljáró vezető céget, és a közös ajánlattevőknek
nyilatkozniuk kell a tekintetben, hogy nyertesség esetén a szerződésszerű teljesítésért egyetemlegesen

felelnek.

7. Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló

2003. évi CXXIX. törvény előírásai irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre

egyebekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni (Kbt. 306/A § (3) bek.).

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Tallium-Plus Szolgáltató Kft.

Postai cím: Agyagfejtő u. 12. 7/29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1108

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Endrédi Gábor

Címzett:

Telefon: 06 30 940 2031

E-mail: tallium-plus@tvnet.hu

Fax: 06 1 262 1169

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Budapesti Műszaki Egyetem Bánki Donát Gépészeti és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Postai cím: Népszínház u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Budapest

Kapcsolattartási pont(ok): Juhos Sándorné

Címzett:

Telefon: 06 1 666 5386

E-mail: juhos.sandorne@bgk.bmf.hu

Fax: 06 1 666 5494

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Budapesti Műszaki Egyetem Bánki Donát Gépészeti és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Postai cím: Népszínház u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Juhos Sándorné

Címzett:

Telefon: 06 1 666 5386

E-mail: juhos.sandorne@bgk.bmf.hu

Fax: 06 1 666 5494

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)
ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Csákánydoroszló Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22215/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Csákánydoroszló Község Önkormányzata

Postai cím: Fő út 39.

Város/Község: Csákánydoroszló

Postai irányítószám: 9919

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Horváth István polgármester

Telefon: 94-542-002

E-mail: polgarmester@csakanydoroszlo.hu

Fax: 94-542-002

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Önkormányzat

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés a Csákánydoroszlói 4 tantermes általános iskola felújítására

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 19.

NUTS-kód HU

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a Csákánydoroszlói 4 tantermes általános iskola felújítására

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45210000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Az épület két szintes: földszint + egy emelet

Földszint: mintegy 195 m2

Emelet: mintegy 195 m2

- az épület földszintje akadálymentesítésre kerül, akadálymentes WC kerül kialakításra,

- az épület külső nyílászáróit hőszigetelt üvegezésű műanyag nyílászárókra cserélik (36.db),

- az épület külső homlokzatán DRYVIT vakolat rendszer készül (477,5 m2),

- a padlásfödém hőszigetelést kap (273. m2),

- a teljes épületben új padlóburkolat készül (390 m2),

- a meglévő villanyfűtés helyett központi fűtés kerül kialakításra, turbó gázkazán beépítésével (2 db 35 kVos

turbó gázkazán),

- a volt cserépkályhák kéményeibe szellőző-berendezések kerülnek beépítésre,

- a teljes meglévő elektromos hálózatot földelni kell.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/09 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/05/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Jó teljesítési és jótállási garancia: mindkettő mértéke a szerződéses ellenérték 5 %-a. A nyertes Ajánlattevő

a jótállási és a jóteljesítési garanciát az Ajánlatkérő számlájára történő közvetlen befizetéssel vagy feltétel

nélküli és visszavonhatatlan bankgaranciával vagy a Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pont szerint teljesítheti.
A jó teljesítési garanciát a szerződéskötéstől a műszaki átadásig, a jótállási garanciát a műszaki átadásátvételtől

kell rendelkezésre bocsátani, illetőleg igazolni. A jótállási garanciát az 1 éves utóvizsgálati eljárás

során feltárt esetleges hiányosságok megszüntetéséről szóló igazolás kiállítását követő 30 naptári napon

belül kamatmentesen visszautalásra, illetve felszabadításra kerül. Nem, vagy hibás teljesítés esetén a

vállalkozó a garancia összegét teljes egészében elvesztheti.

A hiányzó illetve a nem megfelelő minőségben teljesített munkák értékét az Ajánlatkérő megbízottja

(műszaki ellenőr) határozza meg az ajánlatban szereplő, a szerződés mellékletét képező költségvetés

alapján.

Ajánlattevőnek a jó teljesítési és a jótállási garancia vállalásáról az ajánlatában nyilatkoznia kell.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A pénzügyi fedezet az Önkormányzati Minisztérium támogatásából és az ajánlatkérő saját költségvetéséből

rendelkezésre áll.

Előleg fizetésére nincs mód.

Ajánlatkérő a vállalkozási díjat a teljesítéstől számított 30 napon belül átutalással egyenlíti ki (a kedvezőbb

fizetési határidő bírálati részszempont). A jelen eljárásban alkalmazandó a Kbt. 305. és 306/A. §-a is.

3 darab rész-számla nyújtható be, a szerződés mellékletét képező pénzügyi és műszaki ütemterv szerint. A

rész-számlák összege összesen nem haladhatja meg az ajánlati ár 80 %-át.

Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §

rendelkezései szerint jár el a paragrafus hatálya alá tartozó kifizetések esetében.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

1.Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, valamint az ajánlattevő részére a szerződés

teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezet, akinek esetében a Kbt. 60.§ (1) bekezdésében foglalt kizáró okok

fennállnak.

2.Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő, akivel szemben illetve a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával, valamint az ajánlattevő részére a

szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdés a)-b) pontokban

felsorolt kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód:

A kizáró okok fenn nem állásáról az Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, valamint az ajánlattevő részére a szerződés

teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek egyaránt nyilatkoznia kell a Kbt. 249 § (3) bekezdésére való

tekintettel.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 71. § (3) bekezdése szerint nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem

vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti

alvállalkozója csatolja:

1. valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó, az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem

régebbi nyilatkozatot az alábbi tartalommal:

a vezetett bankszámla száma,

a számlavezetés kezdete,

az ajánlattevő számláján a kiállítást megelőző egy éven belül (elmúlt 12 hónap) 30 napon túli sorban állás

jelentkezett-e.

2. a 2007. és 2008. évekre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját

3. az előző 3 év (2006. 2007. év 2008.) teljes forgalmára (árbevételére) és ugyanezen időszak

közbeszerzés tárgya szerinti (épület felújítási munkák) forgalmára (árbevételére) vonatkozó nyilatkozatát

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója alkalmatlan:

1. ha az igazolás kiállítását megelőző egy éven belül (elmúlt 12 hónap) bármely számláján 30 napon túli

sorban állás jelentkezett.
2. ha a mérleg szerinti eredménye a 2007. és 2008. évek bármelyikében negatív volt

3. ha az előző 3 év (2006. 2007. és 2008.) teljes forgalma (árbevétele) összesen nem érte el a (nettó) 50

millió Ft-ot és ha az ugyanezen időszak közbeszerzés tárgya szerinti (épület felújítási munkák) forgalma

összesen nem érte el a (nettó) 20 millió Ft-ot.

Az 1. és 2. alkalmassági követelmények esetében ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja

szerinti alvállalkozónak önállóan, a 3. alkalmassági követelmény esetében együttesen kell megfelelniük.

(Kbt. 69. § (4))

Közös ajánlattétel esetén a tagoknak az 1. és 2. alkalmassági követelmények esetében külön-külön kell

igazolniuk, hogy nem áll fenn az alkalmatlansági kritérium. (Kbt. 69. § (5))

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja:

1. az előző 3 évben (2006. 2007. 2008.) végzett épület felújítási munkáinak ismertetését az alábbi

adattartalom feltüntetésével: a megrendelő megnevezése (név, cím, telefonszám), a kivitelezési munka

tárgya, helye, a teljesítés ideje, az ellenszolgáltatás összege (nettó Ft)

2. a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatait (darabszám,

műszaki paraméter megjelölésével) nyilatkozat formájában

3. az Ajánlattevő vezető tisztségviselőjének, valamint a teljesítésben résztvevő felelős műszaki vezetőinek

végzettségét, képzettségét és gyakorlati idejét nyilatkozat formájában

4. a teljesítésben résztvevő szakemberek létszámadatait, végzettség, illetve képzettség szerinti bontásban,

nyilatkozat formájában

A felsőfokú szakirányú végzettség a bizonyítvány egyszerű másolatával, a felelős műszaki vezetői

jogosultság a névjegyzékbe való felvételről szóló határozat egyszerű másolatával,a szakmai gyakorlati idő

eredetiben aláírt önéletrajzzal igazolható.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója (együttesen) ha:

1. nem rendelkezik az elmúlt 3 évből (2006. 2007. 2008.) műszaki átadás-átvétellel befejezett, épület

felújítási munkákra vonatkozó, összesen legalább 1 db 20 millió Ft (nettó) értéket elérő vagy meghaladó

értékű referenciával

2. nem rendelkezik az alábbi munkagépekkel, eszközökkel: 1 db betonkeverővel, 1 db közepes

állványrendszerrel, hagyományos építéstechnológiához szükséges eszközökkel

3. nem rendelkezik legalább 1 fő a jelen felhívás tárgyában megjelölt munkák végzéséhez szükséges

felsőfokú szakirányú képesítéssel és legalább 1 éves szakmai gyakorlattal bíró vezető/irányító beosztású

személlyel

4. nem rendelkezik legalább 1 fő, a 244/2006. (XII.5.) Kormányrendelet szerinti felelős műszaki vezetővel

magasépítési szakirányban és legalább 3 fő saját foglalkoztatású fizikai átlagállománnyal 2008. évben

Közös ajánlattétel esetén a tagoknak az alkalmassági feltételek esetében együttesen kell igazolniuk, hogy

nem áll fenn az alkalmassági kritériumok egyike sem.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x
xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó Ft) 80

Késedelmi kötbér mértéke (Ft/nap) 10

Fizetési határidő (nap) 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 14.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára (50.000 Ft + ÁFA) teljesíthető átutalással, vagy csekken történő befizetéssel az alábbi

számlaszámra: 11747020-15421364 Csak azon ajánlattevő nyújthat be ajánlatot, aki a dokumentációt

megvásárolta. A dokumentáció árát az ajánlatkérő csak a Kbt. 54. §. (6) bekezdés szerinti esetekben téríti

vissza.

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja:

Hétfőtől-péntekig munkanapokon 9.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján

9.00-14.00 óra között, az ajánlattételi felhívás I.1. pontjában meghatározott címen.

A dokumentáció a Kbt. 54. §. (4) bekezdésében foglalt feltételek szerint is beszerezhető.

A dokumentáció átvételéhez az átutalásról szóló bizonylat bemutatása szükséges.

Az ajánlatok benyújtásának feltétele a dokumentáció ajánlattevő részéről történő átvétele.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 14.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 14.00 óra

Helyszín : Csákánydoroszló Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 9919 Csákánydoroszló, Fő utca

39. Polgármester irodája

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)
A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/01 14.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/09

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

ajánlatkérő a legjobb ajánlati tartalmi elemre a maximális 10 pontot adja, a többi ajánlat pontszámát az

alábbiak szerint állapítja meg az ajánlatkérő: azon értékelési szempont esetén, ahol a legalacsonyabb érték

a legkedvezőbb, ott a fordított arányosítás módszerét alkalmazza, azon értékelési szempont esetén, ahol a

legnagyobb ajánlat a legkedvezőbb, ott a lineáris arányosítást alkalmazza.

A kerekítés 2 tizedes jegyre történik a kerekítés szabályainak megfelelően.

Az egyes részszempontokra adott pontok a megadott súlyszámokkal kerülnek felszorzásra, majd

összeadásra. Az az ajánlat az összességében a legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.

Az ajánlat készítésével és benyújtásával kapcsolatos költségeket az Ajánlattevő viseli.

A dokumentáció átvételéhez a dokumentáció árának átutalásáról szóló bizonylat bemutatása szükséges.

2.) Az Ajánlatkérő a Kbt. 83. § (2) bekezdésének megfelelően teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít az

Ajánlattevők részére.

3.) A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Ajánlattevő csatolja a cégszerűen aláírt nyilatkozatát arról,

hogy a benyújtott igazolásokon túl további pénzintézetnél nem vezet számlát.

4.) A Kbt. 71. § (1) bekezdésének megfelelően meg kell jelölni az ajánlatban a közbeszerzés azon részét,

amelynek a teljesítéséhez ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben

alvállalkozót vesz igénybe, továbbá az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóka a közbeszerzés azon részének

megjelölésével, amelynek a teljesítésében részt vesznek, valamint a szerződés teljesítéséhez erőforrást

nyújtó szervezetet.

5.) Ahol az Ajánlatkérő igazolás benyújtását írja elő, ott a Kbt. 20. § (3) bekezdésére tekintettel „az igazolás

egyszerű másolatban is benyújtható”.

6.) Az Ajánlattevőnek csatolnia kell a 90 napnál nem régebbi cégkivonatát (vállalkozói igazolványát),

továbbá a cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldányát.

7.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 70 § (2) bekezdése szerinti teljességi nyilatkozatot.

8.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. §-a

szerinti felelősségi szabályokról.

9.) A Kbt. 306. § (2) bekezdésének megfelelően az ajánlattevőként szerződő fél köteles megfelelő

felelősségbiztosítási szerződést kötni. Az ajánlathoz csatolni kell az esetlegesen meglévő

felelősségbiztosítási kötvény másolatát, vagy nyilatkozni kell arra vonatkozóan, hogy az Ajánlattevő

nyertessége esetn a szerződéskötésig a felelősségbiztosítást megköti.

10.) Az Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a szerződés tervezetét.

11.) Ajánlatkérő a Kbt. 91. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a nyertes ajánlattevővel, vagy a b.)

bekezdésnek megfelelő szervezettel köti meg a szerződést.

12.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlat részeként be kell nyújtani az Ajánlattevőknek a közös ajánlattal

összefüggő megállapodásukat, melynek tartalmaznia kell nyilatkozatukat arról, hogy a szerződés szerinti

teljesítésért egyetemleges kötelezettséget és felelősséget vállalnak, a teljesítésben való részvételük arányát,
feladatoknak az ajánlattevők közötti megosztásár, továbbá a képviselő ajánlattevő megjelölését és a

képviseletre vonatkozó teljes jogú meghatalmazást.

13.) Az Ajánlattevő köteles minden, a kivitelezéshez szükséges munkát szerepeltetni az ajánlatában.

Köteles a műszaki tervek, a helyszín és a költségvetési kiírás közötti felülvizsgálatot elvégezni. Pótmunka

igényt nem nyújthat be olyan tételre, ami az ajánlatkészítés során is észlelhető lett volna. Az ajánlati

összeget úgy kell meghatározni, hogy azok a szerződés érvényességi idején belül változatlanok maradjanak.

A megadott ajánlati árnak tartalmaznia kell valamennyi, a vállalkozási tevékenységgel összefüggő költséget,

járulékot és díjat.

14.) A dokumentációban előírt illetve az azzal egyenértékű anyagok és szerkezetek megfelelőségét,

egyenértékűségét műszaki tanúsítvánnyal igazolni kell. (ablakok hő átbocsátási tényezője, hőszigetelés

tűzveszélyessége, hőszigetelési képessége stb.)

15.) Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy

az intézményben folyamatos tanítás folyik, a tanítási szünetekről készült kimutatást a dokumentáció

tartalmazza.

16.) Az ajánlatokat zárt csomagolásban, cégszerűen aláírva 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat) minden,

tartalommal rendelkező oldal folyamatos sorszámozásával és a cégjegyzésre jogosult kézjegyével,

számozott tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A csomagolásra rá kell írni: „Ajánlat a Csákánydoroszlói

4 tantermes általános iskola felújítására ” és „Határidő előtt nem bontható fel!” A benyújtott példányok

borítólapján fel kell tüntetni az „eredeti” és a „másolat” feliratot, az Ajánlattevő nevét, székhelyét, a

kapcsolattartásra kijelölt személy nevét, telefon-és telefaxszámát, e-mail címét. Amennyiben az „eredeti” és

a „másolat” között eltérés van, az „eredeti” példány az irányadó. A postán feladott ajánlatot Ajánlatkérő csak

akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor kerül.

17.) A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló

2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) előírásai szerint kell eljárni.

18.) Az ajánlattevő a dokumentációjával kapcsolatos tájékoztatást a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésében

foglaltak alapján kérhet, illetve kaphat. A válaszokat tartalmazó dokumentum az ajánlati dokumentáció

részévé válik.

19.) Ajánlatkérő a dokumentációt megvásárlók részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében helyszíni

bejárást, konzultációs lehetőséget biztosít.

A konzultáció időpontja: 2009. 11. 10. 15.00 óra

Találkozás: az Intézmény bejáratánál (9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 19.)

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:
Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (19601/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Postai cím: Váci út 37.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1134

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Jogi és beszerzési iroda

Címzett: dr. Korán Edit

Telefon: 36-1-477-3100

E-mail: kozbeszerzes@educatio.hu

Fax: 36-1-477-3279

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.educatio.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Őrzés-védelmi szolgáltatások 2009-2010.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 23

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

1088 Budapest, VIII. kerület Reviczky u. 6. (Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ - HIK) és 1088

Budapest VIII. kerület Múzeum u. 17. szám (Károlyi - Csekonics Rezidencia)

NUTS-kód HU-101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ és Károlyi Csekonics Rezidencia

őrzés-védelmének, portaszolgálatának, ruhatáros szolgálatának ellátására vonatkozóan.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79713000-5

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Reviczky utcai oldalon: Őrzés-védelem és portaszolgálat: 720 óra/hó/fő (min. 2 fő). Ruhatáros szolgálat

(évente 6 hónapon keresztül): 350 óra /hó/fő (1 fő). Műemléki szárnyon: Őrzés-védelem és portaszolgálat:

200 óra/hó/fő (1 fő).

Az őrzés-védelem, portaszolgálat, és ruhatári szolgálat esetén havonta óradíj alapján történik az

elszámolás.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/11 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

További, a szerződést biztosító mellékkötelezettség a Ptk. -ban megállapított mértékű késedelmi kamat

a Megrendelő (ajánlatkérő) fizetési késedelme esetére. Valamint hibás teljesítési kötbér a IV.2.1)3. pont

figyelembe vételével.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenérték kiegyenlítése a Kbt. 305. §-ban foglaltak szerint - az

ajánlattevő teljesítésétől számított 30 napon belül - történik, amennyiben az ajánlattevő hosszabb teljesítési

határidőt nem ajánl.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

Kbt. 60. § (1) bekezdésének a-h) pontjaiban foglalt kizáró okok állnak fenn.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdésének ac)

pontjaiban foglalt kizáró okok állnak fenn.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

61. § (1) bekezdésének d) és e) pontjaiban meghatározott kizáró okok állnak fenn.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében

foglalt kizáró okok állnak fenn.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. § (3) bekezdése szerint nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő vagy 10% feletti alvállalkozója köteles benyújtani:

1. valamennyi számlavezető pénzintézete valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó bankigazolását

azzal a tartalommal, hogy 2007-2008. év során fedezethiány miatt egynél több alkalommal 60 napnál

hosszabb időtartamú sorban-állás volt-e,

2. Az előző három - lezárt pénzügyi - év (2006- 2008.) számviteli szabályoknak megfelelő mérlegét,

3. biztosító intézettől származó, felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolás, valamint az utolsó

befizetés igazolása,

4. nyilatkozatát a 2007. és 2008. évi teljes és a közbeszerzés tárgyának megfelelő árbevételére irányulóan.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőnek vagy 10 % feletti alvállalkozója a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha

1. bármely számlavezető pénzintézeténél vezetett bankszámláján 2007-2008. év során fedezethiány miatt

egynél több alkalommal 60 napnál hosszabb időtartamú sorbanállás volt. (A sorbanállás fogalma alatt a

hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. 2. számú melléklet III. része 36. pontja

szerint rögzítettek értendők),

2. az előző három év (2006-2008.) bármelyikében a számviteli jogszabályoknak megfelelő mérleg szerinti

eredmény negatív volt.

3. nem rendelkezik őrzés-védelmi tevékenységre szóló káreseményeként legalább 15 millió Ft-os éves

aggregát összegben pedig legalább 50 millió Ft-os limitre szóló felelősségbiztosítással,

4. az előző két - lezárt pénzügyi - évben (2007. és 2008.) évenként legalább nettó 50 millió Ft. teljes és 25

m Ft őrzés-védelmi tevékenységből származó árbevétellel nem rendelkezik.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő vagy 10% feletti alvállalkozója köteles benyújtani:

1. az előző három év (2006-2008) legjelentősebb őrzés-védelmi szolgáltatásainak ismertetését a törvénynek

megfelelő nyilatkozattal vagy igazolássa (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a

szolgáltatás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló

más adat megjelölésével) és

2. azoknak a szakembereknek a megnevezését tartalmazó ajánlattevői nyilatkozatot (név és munkakör

megjelölésével), valamint a végzettség bemutatásával, illetve alkalmazásának igazolásával (T1041 Apeh

bejelentő, és EMMA bejelentő) akiket az ajánlattevő vagy 10% feletti alvállalkozója a teljesítésbe be kíván

vonni, és

3. azoknak a szakembereknek, illetőleg vezetőknek a megnevezését tartalmazó ajánlattevői nyilatkozatot

(név és munkakör megjelölésével), akiket az ajánlattevő vagy 10 % feletti alvállalkozója a teljesítésbe be

kíván vonni és

4. azoknak a szakembereknek, illetőleg vezetőknek a képzettségét tartalmazó önéletrajzokat, nyelvvizsga

bizonyítványokat, és vagyonőr igazolványokat, valamint alkalmazásának igazolása (T1041 Apeh bejelentő

és EMMA bejelentő) akiket az ajánlattevő vagy 10 % feletti alvállalkozója a teljesítésbe be kíván vonni és

5. az előző (2008.) pénzügyi évből származó tárgyi eszköz analitika.
Az e pontban felsorolt igazolások, nyilatkozatok, igazolványok és bizonyítványok eredeti vagy hiteles

másolatban nyújthatók be.

A Kbt. 67. § (3) bekezdése a) pontjának esetét, a jelen oszlop 1. pontjában foglalt referenciát a következő

módon kell igazolni:

a) ha a szerződést kötő másik fél a 22. § (1) bekezdésének a)-e) pontja szerinti szervezet, az általa kiadott

vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott

igazolással vagy az ajánlattevő nyilatkozatával.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőnek vagy 10 % feletti alvállalkozója a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha

1. ha nem rendelkezik az előző három évben (2006-2008) évente önállóan tekintve legalább 3 (három)

őrzés-védelmi tevékenységből származó legalább 3 db referenciával, ahol szerződésenként legalább bruttó

(az általános forgalmi adót tartalmazó) 10 millió Ft-ot elérte az ellenszolgáltatás összege,

2. nem rendelkezik legalább 30 munkaviszony formájában foglalkoztatott vagyonőrrel (a vagyonőrök csak

munkaviszonyban foglalkoztathatóak),

3. nem rendelkezik váltásonként legalább 1 (egy) vagyonőrrel, akik mindegyike rendelkezik angol vagy

német nyelvből a 137/2008 (V.16.) Kormány rend. szerinti legalább alapfokú (B1) vagy annál magasabb

szintű államilag elismert nyelvvizsgával és

4. nem rendelkezik váltásonként legalább 1 (egy) vagyonőrrel, akik mindegyike rendelkezik alapfokú

számítógépes ismeretekkel és

5. nem rendelkezik legalább 20 db URH rádió adóvevővel és legalább 20 db (az ajánlattevő nevére szóló)

mobil telefon előfizetéssel a 2008. évre vonatkozóan.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1.Ajánlati ár, díj (Ft/óra) 60

1.1.Őrzés védelem fajlagos díja (Ft/óra) 20

1.2.Ruhatári szolgálat fajlagos díja (Ft/óra) 20

1.3.Portaszolgálat fajlagos díja (Ft/óra) 20

2. Ellenérték kifizetésének határideje (a III.1.2

ponthoz képest)

3. Hibás teljesítési kötbér mértéke (hibásan teljesített 20

mennyiségre eső nettó vállalkozási díj %-a)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

20
Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 12,00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): bruttó 100.000.-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Az ajánlatkérő a dokumentációt kizárólag az átutalást igazoló banki bizonylat bemutatása vagy

készpénzfizetés ellenében adja át. A banki átutalást az ajánlatkérőnek a Magyar Államkincstár által vezetett

10032000-00285977-00000086 számú számlájára, a készpénzes befizetést a I.1 pontban megjelölt helyen

és címen (8. emeleti pénztár) kell teljesíteni munkanapokon 9,00-15,00 óra között, míg az ajánlattételi

határidő lejártának napján 9,00-12,00 óra között.(az alábbi pénztári nyitvatartási rend szerint: hétfő, szerda,

péntek: 9-13h, kedd, csütörtök: 11-15 h)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció személyesen vehető át az I.1

pontban megjelölt személytől és címen (325. szoba), illetve a Kbt. 54. § (4) bekezdésében meghatározottak

szerint postai úton való megküldését kérheti az ajánlattevő, az átutalást igazoló banki bizonylat megküldését

követően.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 12,00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 12,00

Helyszín : 1134 Budapest, Váci út 37. III. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/03 10,00 órakor

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/11 10,00 órakor

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

Az ajánlatkérő egyetlen tárgyalási fordulót tart az ajánlattételre felhívott ajánlattevőkkel, amelyet egy

munkanapon folytat le. A tárgyalási napon kisorsolásra kerül az ajánlattevők folytatott tárgyalások sorrendje.
Az ajánlattevőkkel folytatott tárgyaláson kizárólag az érintett ajánlattevő vehet részt. A tárgyaláson az

ajánlattevő módosíthatja az ajánlatát, de csak az ajánlattevőre nézve kedvezőbb módon. Az ajánlati

kötöttség a tárgyalásról felvett jegyzőkönyv aláírásával áll be és tart a jelen felhívás szerinti tervezett

szerződéskötési időpontig. A tárgyalási jegyzőkönyv egy eredeti példányát a tárgyalás lezárultával az érintett

ajánlattevő átveszi. Az érintett ajánlattevővel folytatott tárgyalási jegyzőkönyv az összes ajánlattevővel

lefolytatott tárgyalásokat követően kerül átadásra a többi ajánlattevő számára. Az összes ajánlattevővel

folytatott tárgyalások lezárultáig a tárgyalási jegyzőkönyvek aláírt példányai lezárt (és az érintett ajánlattevő

által aláírt) borítékban kerülnek elhelyezésre.

A tárgyalásokon az ajánlatkérő tárgyalni kíván a díjról, az ellenérték teljesítési határidőről, a

felelősségbiztosítási limitekről és a szerződési feltételekről.

A tárgyalás időpontja: 2009/11/30-án 13,00 órakor - A tárgyalás helyszíne: 1134 Budapest, Váci út 37. III.

emeleti tárgyaló

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az ajánlati ár (1. bírálati szempont) esetében:

P (adott) = P (maximális) × [A (legjobb) / A (adott)] ahol

A (legjobb) = a legkedvezőbb ajánlati elem (a legalacsonyabb ár)

P (maximális) = 10 pont

P (adott) = az adott ajánlati elem pontszáma

A (adott) = az értékelésre kerülő adott ajánlati elem

Az ellenérték kiegyenlítése és a kötbér mértéke (2-3 bírálati szempont) esetében:

P (adott) = P (maximális) × [A (adott) / A (legjobb)] ahol

A (legjobb) = a legkedvezőbb ajánlati elem (a legmagasabb kötbér és leghosszabb fizetési határidő)

P (maximális) = 10 pont

P (adott) = az adott ajánlati elem pontszáma

A (adott) = az értékelésre kerülő adott ajánlati elem

A bírálati szempontokra szerzett pontszámok a súlyszámokkal szorzandók, majd összeadandók, a

legmagasabb pontszámot elért ajánlattevő lesz az eljárás nyertese.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

Az ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozójának rendelkeznie kell a 2005. évi CXXXIII. törvény 5. § (1)

bekezdése szerinti, a vagyonvédelmi tevékenység folytatására, a rendőrség által az ajánlattevő vagy 10 %

feletti alvállalkozó vállalkozás részére kiadott működési engedéllyel és a kamarai nyilvántartásba vételről

szóló igazolással. E dokumentumokat az ajánlathoz kell csatolni, mert az ajánlatkérő ez alapján ellenőrzi,

hogy az ajánlattevő vagy 10 % feletti alvállalkozója jogszerűen folytatja-e a közbeszerzés tárgyát képező

tevékenységet.

Az ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 83. §-ában meghatározott módon és tartalommal biztosítja.

A közbeszerzés tárgyának meghatározása: A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói

tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 74. § 1. pont a., b. és f. alpontok szerinti

vagyonvédelmi tevékenység.

A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A dokumentációban szereplő adatlapok stb.

kitöltése változatlan formában szükséges. Az ajánlat összeállításának költsége ajánlattevőt terheli.

Az ajánlattételi felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat 4 példányban (1 eredeti,

3 fénymásolt) cégszerűen aláírva, a dokumentációban megadott sorrendben, az oldalakat folyamatosan

sorszámozva és aláírva, összefűzve, zárt borítékban, „Őrzés-védelmi szolgáltatások 2009-2010” címmel

ellátva, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig az I.1 pontban

meghatározott címre (325. szoba). A benyújtott ajánlat borítólapján fel kell tüntetni az ajánlat „eredeti” vagy

„másolat” megjelölését. Az eredeti és a másolat példány közötti eltérés az eredeti példány az irányadó.

A minősített ajánlattevőknek a kizáró okokra valamint alkalmassági feltételekre vonatkozó igazolásokat,

nyilatkozatokat csak abban a körben kell becsatolni, amire a minősítés nem terjed ki és azok becsatolását

ajánlatkérő előírta.
Az ajánlati felhívással kapcsolatos kiegészítő tájékoztatási igény esetén ajánlattevők kérdéseiket kizárólag

írásban, az ajánlati felhívás ”A” mellékletének II. pontjában megadott címre küldött levél, telefax, vagy e-mail

útján tehetik fel.

Az ajánlattevő ajánlatában köteles becsatolni a Kbt. 70. § (2) bekezdése és a Kbt. 71. § (1) bekezdése a-c)

pontjai szerinti saját nyilatkozatát.

Az ajánlattevő ajánlatában köteles becsatolni a Kbt. 72. § szerinti saját nyilatkozatát.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Erdőtarcsa Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21709/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió x

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Erdőtarcsa Község Önkormányzata

Postai cím: Iskola u.1.

Város/Község: Erdőtarcsa

Postai irányítószám: 2177

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Mészáros László Polgármester

Címzett: 2177 Erdőtarcsa, Iskola út 1.

Telefon: 06 32 478 009

E-mail: phetarcsa@fw.hu

Fax: 06 32 478 009

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Erdőtarcsa Község települési szilárd hulladékának összegyűjtésére és ártalmatlanításra történő

elszállítására kötendő közszolgáltatási szerződés.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

xSzolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Erdőtarcsa Község

NUTS-kód HU313

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Közszolgáltatási szerződés Erdőtarcsa Község települési szilárd hulladékának összegyűjtésére és

ártalmatlanításra történő elszállítására

- a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, általa biztosított gyűjtőedényben (a szelektíven

gyűjtött hulladék tekintetében zsákos formában) a közterületen vagy az ingatlanon szelektíven és vegyesen

összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék ártalmatlanítás

céljára történő rendszeres gyűjtése és elszállítása az ártalmatlanítási helyre az ajánlatkérő által szervezett

közszolgáltatás keretében;

- évi két alkalommal a lomtalanítás alá eső hulladék összegyűjtése és elszállítása;

- a településen a fehér és színes üveghulladék szelektív gyűjtése céljából legalább 1 db hulladékgyűjtő

sziget kialakítása, működtetése, és az ott keletkező szelektíven gyűjtött hulladék elszállítása 2010. július 01.

napjától.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90500000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

- Erdőtarcsa Község közigazgatási területe: 1506 ha, ebből belterület 85 ha.

- Erdőtarcsa Községben keletkező várható települési szilárd hulladék mennyisége: 178 tonna/év (változó

adat).

-A közszolgáltatásnak ki kell terjednie a hulladékszállító szállítóeszközéhez rendszeresített

gyűjtőedényzetben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákban a közterületen és az

ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék rendszeres, heti 1 alkalommal történő

elszállítására, Karácsony után a hulladékká vált fenyőfák elszállítására, valamint évente kettő alkalommal

a lomtalanítás során keletkező hulladék elszállítására a hatvani szilárd hulladék-átrakó állomásra (Hatvan

külterületi 055/5 hrsz.).

- közszolgáltató köteles gondoskodni a közszolgáltatás ellátásához szükséges ügyfélszolgálat

létrehozásáról és ügyleti rendszer működtetéséről, külön jogszabályban előírt, a közszolgáltatással

összefüggő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről, továbbá a hatósági engedéllyel rendelkező

és megfelelő műszaki állapotban lévő járművek, gépek, berendezések és egyéb eszközök folyamatos

biztosításáról, valamint a közszolgáltatás ellátása után járó díj pénzügyi kezeléséről (számla kibocsátás

és díjbeszedés). A közszolgáltatás részletes meghatározását, ellátásának feltételeit az ajánlattételi

dokumentáció tartalmazza.

- Érintett lakosság száma: 596 fő.

- Háztartások száma: 221 db.

- Szolgáltatást várhatóan igénybe vevő gazdálkodó szervezetek száma: 4 db.

- Önkormányzati fenntartású intézmények száma: 3 db.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2014/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Ajánlatkérő 250.000,- Ft összegű ajánlati biztosítékot ír elő a Kbt. 59. § alapján a Kbt. 53. § (6) bekezdés

a) pont szerinti teljesítéssel. A nyertes ajánlattevő ajánlati biztosítéka teljesítési biztosítékká alakul át.

Az ajánlatkérő bankgaranciaként kizárólag feltétel nélküli, az ajánlatkérő - mint kedvezményezett -

hozzájárulása nélkül visszavonhatatlan, a szerződés teljes időtartama alatt érvényes nyilatkozatot fogad el.

Ajánlatkérő meghiúsulási kötbért ír elő (bírálati részszempont).

További részletek a dokumentációban.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Fizetés Erdőtarcsa Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési

helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

szóló 4/2009. (V.12.) számú rendeletében megállapítottak alapján a Kbt. 305. § (3) bekezdése szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. (a továbbiakban: Kbt.) 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában

foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének

10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel

szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-e) pontokban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Az eljárásban

nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire vonatkozóan a Kbt. 61. §

(1) bekezdés d)-e) pontjaiban, illetőleg a Kbt. 61. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll. Kizárásra

kerül az eljárásból az az ajánlattevő aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy erőforrást nyújtó szervezet a Kbt. 62. § (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok hatálya alá esik.

A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 249. § (3) bekezdése szerint kell igazolni. A 250. § (3) bekezdés

h) pontjára tekintettel a Kbt. 96. § (3) bekezdése alapján az eredményhirdetésen az ajánlatkérő felhívja

a nyertes ajánlattevőt a Kbt. 63. § (2) és (3) bekezdése szerinti igazolások nyolc napon belül történő

benyújtására.

Az ajánlatkérő a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdése szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el a

63/A. § (1) bekezdése és a Közbeszerzések Tanácsa útmutatója (KÉ 2009/111. szám, 2009.09.23.)/szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1.a) A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden

ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója által benyújtott:

a.1) az összes számlavezető pénzintézetüktől származó, másolati formában benyújtott banki igazolásokkal,

melyben legalább a következő információk szerepelnek:

- a pénzintézet mióta vezeti a bankszámlát/bankszámlákat.

- volt-e sorbanállás a jelen ajánlattételi felhívás közzétételének napját megelőző 12 hónapban.
a.2) az üzleti tevékenysége során okozott kár megtérítésére vonatkozó felelősség-biztosítási kötvény hiteles

másolata. (Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont).

1.b) A Kbt. 66. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden

ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója által benyújtott, a 2006., 2007. és 2008.

évi, számviteli jogszabályoknak megfelelő mérlegének és eredmény kimutatásának benyújtása másolat

formájában.

1.c) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőknek az előző

3 évi (2006., 2007., 2008.) a közbeszerzés tárgyának (a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

hulladékgazdálkodási tevékenység) forgalmáról szóló nyilatkozata.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, a közös ajánlattevő, ha bármelyikükkel szemben, valamint,

ha az ajánlattevő, vagy a közös ajánlattevők részéről a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben megállapítást nyer, hogy

a.1) az összes számlavezető pénzintézetétől benyújtott banki igazolás(ok) alapján bármely igazolásban a

jelen ajánlattételi felhívás közzétételének napját megelőző 12 hónapban 30 napot meghaladó sorbanállás

fordult elő. [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont],

a.2) nem rendelkezik érvényes, az üzleti tevékenysége során okozott kár megtérítésére vonatkozó

felelősségbiztosítással, melynek mértéke legalább 5 millió Ft/év és felelősségi károk esetén legalább 1 millió

Ft/káresemény,

b) a hatályos számviteli törvény alapján benyújtott, 2006., 2007. és 2008. évi mérleg és

eredménykimutatása alapján mérleg szerinti eredménye ezen 3 év bármelyikében negatív volt [Kbt. 66. § (1)

bekezdés b) pont], úgyszintén, ha a saját tőkéje kevesebb, mint a jegyzett tőkéje.

c) Az ajánlattevő, a közös ajánlattevők esetén az ajánlattevők hulladékgazdálkodási tevékenységből

származó bevétele 2006., 2007., 2008. években nem éri el a nettó 10 millió Ft-ot évente.

A fenti követelmények közül az a.1) és a b) pontban foglaltak, mind az ajánlattevővel, mind a közös

ajánlattevők mindegyikével, mind a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójával szemben fennállnak, míg az a.2) és c) pontokban foglaltak az ajánlattevővel (közös

ajánlattevőkkel) szemben állnak fenn.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. 2006., 2007., 2008. évek legjelentősebb hulladékgyűjtés és -szállítás tárgyában végzett szolgáltatásainak

ismertetése a Kbt. 68. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban meghatározottak szerint, a teljesítés idejével, a

település lakosságszámával, a szerződést kötő másik fél megnevezésével, feltüntetve a kapcsolattartó

személy telefonos elérhetőségét [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja].

2. Az ajánlattevő vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetése, különösen azon

személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek.

Az előírt képzettség, végzettség igazolására az ajánlattevő csatolja a szakemberek önéletrajzát, illetve a

képzettséget, végzettséget igazoló okiratok másolatát [Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja].

3. Az előző három évre (2006., 2007., 2008.) vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámról

és vezetői tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatás (munkaerő- és létszámstruktúra) csatolása [Kbt.

67. § (3) bekezdés c) pontja].

4. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük

ismertetésével, önéletrajz és végzettséget igazoló okirat csatolásával, akiket a teljesítésbe be kíván vonni

[Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja].

5. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség - különös

tekintettel a teljesítéshez igénybe venni kívánt tehergépjárművekre - leírása, a saját tulajdonú eszközöknél

az eszköznyilvántartás, illetve a nem saját tulajdonú eszközöknél a bérleti szerződés másolata, illetve a

kölcsönszerződés másolata szükséges, illetve az eszközökre vonatkozó hatósági engedélyek másolatának

becsatolása [Kbt. 67. § (3) bekezdés e) pontja].

6. A Kbt. 67. § (3) bekezdés g) pont alapján a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásra (hulladékkezelés)

vonatkozó, érvényes MSZ EN 9001 és MSZ EN ISO 14001 minőség- és környezetirányítási rendszerre

vonatkozó tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány csatolása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1. pont esetében:

- nem végez folyamatosan (a három év mindegyikében) legalább egy-egy – legalább 1000 fő

lakosságszámú – településen a települési szilárd hulladék gyűjtésére és ártalmatlanítására történő

elszállítására irányuló hulladékkezelési közszolgáltatást.

2. pont esetében:
- vezető tisztségviselője, illetőleg a teljesítésért felelős személy, továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt

személyek nem rendelkeznek a 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet 18. § (1)-(3) bekezdéseiben előírt

végzettséggel, képesítéssel, és legalább három év szakmai gyakorlattal.

3. pont esetében:

- a szerződés teljesítéséhez nem rendelkezik minimálisan az alábbi munkaerővel: legalább egy fő

gépkocsivezető, legalább kettő fő rakodó, legalább egy fő műszaki vezető, legalább egy fő szállítási

diszpécser.

4. pont esetében:

- a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek közül a teljesítésért felelős vezető nem rendelkezik minimum

három éves szakmai gyakorlattal.

5. pont esetében:

- a szerződés teljesítéséhez ajánlattevő nem rendelkezik minimálisan az alábbi hatósági engedéllyel

rendelkező eszközökkel, gépekkel, berendezésekkel, illetve felszereléssel:

a) legalább egy darab, zárt rendszerű, öntömörítős célfelépítményű tehergépjármű. A tehergépjármű ürítő

szerkezetének alkalmasnak kell lennie a 60 l, 120 l és 1,1 m3 űrmértékű gyűjtőedények ürítésére;

b) továbbá legalább egy darab, a 4-5 m3 űrméretű konténerek kezelésére alkalmas gépjármű.

6. pont esetében:

- nem rendelkezik a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásra (hulladékkezelés) vonatkozó, érvényes MSZ

EN 9001 és MSZ EN ISO 14001 minőség- és környezetirányítási rendszerrel, vagy azzal a Kbt. 68. §-ának

(4) és (5) bekezdése szerint egyenértékű rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

A 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet 18. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint.

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

120 literes gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja 2010.

évre

120 literes gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja 2011.

évre

Meghiúsulási kötbér 1

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

4

6
A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 12 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 62.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ellenértéke átutalással fizetendő az ajánlatkérő képviselője

CITI Bank Zrt.-nél vezetett 10800014-20000006-10848652 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel

kell tüntetni a közbeszerzés tárgyát és azt, hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul. A

dokumentáció ellenértéke 50.000,-HUF + 25 % ÁFA = 62.500,-HUF.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 12 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 12 óra

Helyszín : Vanyarc Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, 2688 Vanyarc, Veres Pálné út 54.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

Ideje: 2009. december 08. napja 11.30 óra.

Helye: Dr. Turcsányi Dániel ügyvéd, hivatalos közbeszerzési tanácsadó irodája: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3.

II/5.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

Az eredményhirdetést követő naptól számított 9. napon 10.00 óra, amennyiben ez a nap nem munkanap,

úgy az ezt követő első munkanapon 10.00 óra.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető a dokumentáció ellenértékének kiegyenlítését követően a Dr. Turcsányi Dániel

ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5. címen, előzetes egyeztetés alapján hétfőtől péntekig munkanapokon

8 és 16 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8 és 12 óra között, a dokumentáció ellenértékének

megfizetéséről szóló igazolás bemutatását követően. Ha a dokumentáció megküldését kérik, annak

teljesítése a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint történik. A dokumentáció megküldésére vonatkozó kérelemhez

csatolni kell a dokumentáció ellenértékének megfizetéséről szóló igazolást. Közös ajánlattevők esetén

elegendő, ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja.
V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az adható pontszám az 1-3. számú részszempontok esetén 1-10. Részszempontonként ajánlatkérő

számára a legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelés az 1.-2. részszempontok esetén a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. sz. ajánlása III. A fejezet

1.b. pontja szerint fordított értékarányosítással, a 3. részszempont esetén az ajánlás III. A fejezet 1.a. pontja

szerinti lineáris arányosítással történik.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít, teljes körben. (Kbt. 83. §)

2) Az ajánlatban meg kell jelölni

- a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe [Kbt. 71. § (1) bekezdés a)

pont],

- az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek [Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont], továbbá

- az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet [Kbt. 71. § (1) bekezdés c)

pont].

Nemleges nyilatkozat is csatolandó.

3) A közbeszerzés tárgyában meghatározott közszolgáltatás részletes tartalma a dokumentációban

található.

4) Ajánlattevőnek az ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltak

szerint.

5) Az ajánlati árat a 120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díjára nettó Ft-ban + törvényes Áfa bontásban

kell megadni. A más űrtartalmú rendszeresített gyűjtőedényzet ürítési díjai a dokumentációban foglaltaknak

megfelelően a 120 literes gyűjtőedény ürítési díjához igazodnak.

6) Ajánlatok benyújtásának módja: Az ajánlatot tartalomjegyzékkel ellátva, 1 eredeti és 3 másolati

példányban kell benyújtani, egyértelműen megjelölve az "eredeti" és a "másolat" példányokat. Amennyiben

az egyes példányok között eltérés van, az eredetiként megjelölt példány az irányadó. Az eredeti és másolati

példányokat egy közös csomagolásba kell csomagolni, a csomagolásra rá kell írni: „Erdőtarcsa Község

települési szilárd (kommunális) hulladékának összegyűjtése és ártalmatlanításra történő elszállítása – nyílt

egyszerű közbeszerzési eljárás – Ajánlat.”

Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelyből állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet.

7) Az ajánlathoz csatolni kell mind az ajánlattevő, mind pedig az alvállalkozók vonatkozásában:

- az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű, cégbíróság által kiadott cégkivonat

másolati példányát;

- amennyiben a cégkivonat szerint az ajánlattevő és/vagy az alvállalkozó cégügyében el nem bírált

módosítás van folyamatban, akkor a vonatkozó változásbejegyzési kérelem másolati példánya is csatolandó;

- az ajánlatot cégszerűen aláírók aláírási címpéldányának az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem

régebbi keltezésű másolati példányát. Ha a cégjegyzésre jogosult és az ajánlatot aláíró személye különböző,

akkor csatolandó a kötelezettségvállalásra feljogosító, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó, cégszerűen

aláírt meghatalmazás másolata, és a meghatalmazást cégszerűen aláírók aláírási címpéldányának

másolata;

- a cég tevékenységi körei között szerepelnie kell a TEÁOR’08 38.11 számmal jelölt tevékenységi körnek. A

tevékenységi kör hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.

8) Az ajánlatban benyújtandó a Dokumentációban megadott minta szerinti felolvasó lap is, amelyet az

ajánlattevő cégszerű aláírásával ellátva, a tartalomjegyzék után kell elhelyezni. A felolvasó lap aláírója

vonatkozásában csatolandó az ajánlatban a cégaláírási címpéldány.

9) Abban az esetben, ha a nyertes ajánlattevő visszalép, az ajánlatkérő a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevővel köthet szerződést. (Kbt. 91. § (2) bek.)

10) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli.

11) Az ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás III.1.1)

pontjában meghatározott és a dokumentációban részletezett feltételek szerinti szerződést biztosító

mellékkötelezettségek vállalásáról.
12) Ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de

együttes ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek egyetemleges kötelezettséget és felelősséget kell

vállalniuk a teljesítésért. Az ajánlatban meg kell jelölniük, hogy képviselőként melyik ajánlattevő jár el, az

erre vonatkozó meghatalmazást, valamint a közös ajánlattevők között létrejött, a 224/2004. (VII.22.) Korm.

rendelet 8. § (1) bekezdésében részletezett tartalmú, ügyvéd, vagy közjegyző által ellenjegyzett (hitelesített)

együttműködési megállapodást/szerződést eredeti példányban az ajánlathoz csatolni kell. A közös ajánlatot

benyújtó ajánlattevők a szerződésbe foglaltan kötelesek megjelölni maguk közül azt a vállalkozást, amelyet -

nyertességük esetén - az ajánlatkérő közszolgáltatónak minősít.

13) Érvénytelen az ajánlat, ha az nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban, valamint

a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

14) Az ajánlattételi felhívás III.2.2) pontjában „Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a

megkövetelt igazolási mód” 1.a) pontjában előírt igazolás tekintetében az ajánlattevőnek, közös ajánlattevők

esetén minden tagnak, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozónak nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy az összes számlavezető pénzintézetének

igazolását csatolta.

15) Az ajánlattevő számára a Kbt. 4. § 3/E. pont szerinti erőforrást nyújtó szervezet vonatkozásában az

ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 65. § (4) bekezdésének a) illetve b) pontjában előírt igazolásokat is.

16) Az ajánlatkérő ajánlati biztosítékot kér. Az ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott értéke:

250.000,- Ft., azaz Kettőszázötvenezer forint, melyet az ajánlattevőnek az ajánlatkérő nevében eljáró

Dr. Turcsányi Dániel ügyvéd CITI Bank Zrt-nél vezetett 10800014-10000006-11116829 számú letéti

bankszámlájára történő átutalással, vagy bankgarancia nyújtásával, vagy biztosítási szerződés alapján

kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel lehet teljesíteni. A nem átutalással teljesített

ajánlati biztosíték esetén kedvezményezettként az ajánlatkérőt kell megjelölni, a bankgarancia és a

kötelezvény feltétel nélküli és visszavonhatatlan, érvényességi ideje: az ajánlati kötöttség időtartama,

rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlatok benyújtási határidejével. Az ajánlati biztosíték

teljesítését az ajánlatban igazolni kell. Az ajánlattevőt az ajánlati biztosíték szolgáltatásáért semmilyen

költségtérítés, illetve kamat nem illeti meg.

17) Az ajánlatkérő tagja a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulásnak (székhelye:

3300 Eger, Dobó I. tér 2.), amely Társulás a tagönkormányzatok területén képződő települési hulladék

ártalmatlanítására vonatkozóan közbeszerzési eljárás eredményeként Koncessziós Megállapodást kötött.

Ajánlattevőnek ennek megfelelően befogadó nyilatkozatot kell csatolnia ajánlatához a hatvani szilárdhulladék

átrakóállomás üzemeltetőjétől (AVE Heves Régió Kft., székhelye: 3527 Miskolc, József Attila

u 65.), hogy a település szilárd (kommunális) települési hulladékát a nyertes ajánlattevő oda szállíthatja

ártalmatlanítás céljából.

18) Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlattevő a Hulladékgazdálkodási törvény 15. §-ának (3) bekezdésében

foglalt, közjegyzővel hitelesített, érvényes környezetvédelmi hatósági engedélyek másolatát nem csatolja.

19) Érvénytelen az ajánlat, amennyiben ajánlattevő nem igazolja, hogy rendelkezik olyan - tulajdonában,

kezelésében vagy bérleményében lévő - hatóságilag engedélyezett telephellyel, amely alkalmas a

közszolgáltatás végzéséhez szükséges járművek, gépek, berendezések és eszközök tárolására, tisztítására,

fertőtlenítésére és karbantartására.

20) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a közszolgáltatáson kívüli

tevékenységei nem veszélyeztetik a közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

21.) Az ajánlattevő a dokumentációban megadott részletes szerződési feltételeket tartalmazó

szerződéstervezetet szignálva köteles az ajánlatához csatolni.

22) Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 72. §-ára vonatkozóan.

23) Az előírt igazolások egyszerű másolatban nyújtandók be, kivéve ahol az ajánlatkérő egyéb igazolási

módot írt elő.

24) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. Harmadik Rész VI. fejezet 21. Cím szerinti

jelen közbeszerzési eljárás választását a Kbt. 240. § (1) bekezdése indokolta.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Dr. Turcsányi Dániel hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Postai cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Város/Község: Eger

Postai irányítószám: 3300

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Turcsányi Dániel

Címzett: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.
Telefon: 06 36 322 327 Mob: 06 30 645 50 36

E-mail: drturcsanyi@cegdoktor.hu

Fax: 06 36 322 327

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Dr. Turcsányi Dániel hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Postai cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Város/Község: Eger

Postai irányítószám: 3300

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Turcsányi Dániel

Címzett: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Telefon: 06 36 322 327 Mob: 06 30 645 50 36

E-mail: drturcsanyi@cegdoktor.hu

Fax: 06 36 322 327

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Vanyarc Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala

Postai cím: 2688 Vanyarc, Veres Pálné út 54.

Város/Község: Vanyarc

Postai irányítószám: 2688

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Guba Zsolt jegyző

Címzett: 2688 Vanyarc, Veres Pálné út 54.

Telefon: 06 32 584 015

E-mail: vanyarc@vanyarc.hu

Fax: 06 32 584 015

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Esztár Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21856/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Esztár Község Önkormányzata

Postai cím: Árpád u. 1.

Város/Község: Esztár

Postai irányítószám: 4124

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Vajas József polgármester

Telefon: 54/414-081

E-mail: plgm@axelero.hu

Fax: 54/414-081

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Esztár község kisbusz beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Esztár, Árpád u. 1.

NUTS-kód HU321

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés Esztár község kisbusz beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34114400-3

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1 db Volswagen Crafter 30 Kombi 2.5 TDI vagy azzal egyenértékű új személyszállító kisbusz beszerzése

kerekesszék rögzítési lehetőséggel közepes tengelytávval, valamint legalább 8 állandó üléssel a

dokumentációban szereplő műszaki specifikációnak megfelelően. Ajánlatkérő csak első osztályú minőséget

és teljesítést fogad el.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

1. Jótállás: az ajánlattevőnek legalább a jogszabályok szerinti időtartamban (min. 12 hónap) kell teljes körű

jótállást vállalni, ennél kedvezőbb jótállási idő vállalható.

2. Késedelmi kötbér: a vállalkozó köteles a szerződésben rögzített határidővel kapcsolatos késedelme

esetén kötbért fizetni, melynek összege a nettó vállalkozási díj 0,2%-a naponta, maximum 20nap. Hibás

teljesítés esetén – a hiba Megrendelő által történt bejelentése és a javítás közötti időszakra – a késedelmi

kötbér megkezdett naponként számolt összege kerül elszámolásra.

3. Meghiúsulási kötbér: a vállalkozó köteles a munka vállalkozónak felróható okból való meghiúsulása

esetén meghiúsulási kötbért fizetni. Mértéke a meghiúsult munkarész nettó értékének 20 %-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem biztosít, résszámlát nem fogad be, egy végszámla benyújtására van lehetőség, A

fizetési határidő a számla teljesítésétől számított 60. nap. (Kbt.305. (3) bekezdés szerint) Jelen szerződés
összegének finanszírozása EMVA támogatásból valósul meg. A végszámla kifizetésének feltétele a

gépjármű teljes dokumentációval (forgalomba helyezés, közlekedési okmányok stb.) történő tulajdonba

adása maradéktalan, teljesítési igazolással igazolt teljesítése.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Gazdasági társaság létrehozása nem követelmény, de együttes ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell

jelölni, és a közös ajánlattevőknek egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1)

bekezdésének hatálya alá esik, vagy akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott

kizáró okok fennállnak, illetve nem lehet ajánlattevő, erőforrást nyújtó szervezet, és a közbeszerzés

értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1)

bekezdés a)-c) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak.

Az eljárásból kizárásra kerül azon ajánlattevő, akivel, illetőleg akinek az erőforrást nyújtó szervezetével és

a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben a

Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak.

A megkövetelt igazolási mód:

- A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 249.§ (3) bekezdésében foglaltak alapján.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 66. § (1) bekezdés a),b) és c) pontja szerint az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vonatkozásában az alábbi tartalommal

P1: Valamennyi számlavezető pénzintézet ajánlattételi határidő megelőző 30 napnál nem régebbi

nyilatkozata az ajánlattevő (alvállalkozó) pénzügyi helyzetéről

- mióta vezeti a bankszámláját

- volt-e a számlájával szemben sorban állás 2007 január 01- től, ha volt milyen időtartamú.

P2: Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának 2006, 2007.,2008 évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának

egyszerű másolati példánya.

P3: Ajánlattevő nyilatkozata az előző három év (2006-2008) forgalmáról évenkénti bontásban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőre illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozóra vonatkozó alkalmasságot kizáró tényezők:

P1: A pénzintézeti nyilatkozatok bármelyikében 2007 január 01-től 15 napot meghaladó sorban álló tétel

szerepel.

P2: Nem lehet Ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, akinek a mérleg szerinti eredménye 2006, 2007., 2008 év valamelyikében negatív volt.

P3: Az elmúlt három év (2006-2008) forgalmának az átlaga nem éri el a nettó 10 M Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja, az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vonatkozásában

M1: Az Ajánlattételi határidőt megelőző 36 hónap legjelentősebb szállításainak ismertetése (az

ismertetésnek ki kell térnie az ezen időszakban szállítás területén teljesített (befejezett) beszerzések

tekintetében az alábbiakra: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szerződés tárgya,

az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi teljesítés mennyiségére utaló más adat megjelölésével, a

tevékenység rövid ismertetése). Az ismertetett szállításokat a Kbt. 68 § (1) bekezdése szerint kell igazolni.

M2:Mutassa be azon szervize telephelyét, ahonnan meg tudja kezdeni a hibaelhárítást.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevőre illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozóra vonatkozó alkalmasságot kizáró tényezők:
M1: Az ajánlattételi határidőt megelőző elmúlt 36 hónapban összességében nem rendelkezik legalább 2 db

közbeszerzés tárgya szerinti (kisbusz szállítása) teljesített referenciával.

M2: Alkalmatlan, ha nem rendelkezik olyan szerviz telephellyel, amely az Ajánlatkérő székhelyétől legfeljebb

100 km távolságra található.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó Ft) 2

Szállítási idő (naptári nap) 1

Jótállási idő (hónap) 1

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

EMVA Tám. hat. szám: 2045316401

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 85000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ellenértékét (bruttó 85.000 Ft) ajánlatkérő OTP banknál

vezetett 11738118-15375328 számú bankszámlájára kell teljesíteni. Ha több ajánlattevő közösen

tesz ajánlatot elegendő, ha az ajánlattevők egyike vásárolja meg a dokumentációt. A dokumentáció

megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10.00
IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00

Helyszín : Esztár Község Önkormányzata, 4124 Esztár Árpád u. 1., Tanácskozóterem

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§. (2) bekezdésében meghatározott szervek és személyek lehetnek jelen az ajánlatok bontásánál

külön meghívás nélkül

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

EMVA 23/2007 FVM rendelet és 9/2008 FVM rendelet szerint, Támogatási Határozat száma: 2045316401

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.12.02. 11:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009.12.11.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció az ajánlatkérő nevében eljáró személynél munkanapokon 9.00-12.00 óráig (az ajánlattételi

határidő lejártának napján 10 óráig) vásárolható meg személyesen, illetőleg postai úton is megigényelhető

és kérhető postai úton történő megküldése. Az ajánlati dokumentáció megvásárlásának feltétele az írásos

igénylés személyes leadása vagy telefaxon (52- 502-557) történő megküldése az ajánlatkérő nevében eljáró

részére. Az igénylés tartalmazza az igénylő cég megnevezését, székhelyét (számla kiállítási címet) és postai

megkérés esetén postacímet, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.

Az ajánlatkérő kiköti, hogy személyesen az igénylést leadni, és a dokumentációt felvenni, továbbá az

ajánlatokat leadni, csak munkanapokon 9.00 órától 12.00 óráig lehetséges (az ajánlattételi határidő

lejártának napján 10 óráig). A személyes igényléshez és leadáshoz előzetes időpont egyeztetés szükséges.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Részszempontonként ajánlatkérő számára a legkedvezőbb ajánlat 100 pontot kap, az értékelés az a

1 .szempont esetén értékarányosítással , 2 és 3. estében lineáris arányosítással történik a Közbeszerzések

Tanácsa 2/2004-es számú módosított ajánlása alapján.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli.

2.Az ajánlathoz csatolandó az ajánlattételi határidő időpontjánál 60 napnál nem régebbi cégkivonat

másolata, amennyiben a cégkivonat szerint el nem bírált módosítás van folyamatban, az esetleges

változásbejegyzési kérelem a cégbíróság érkeztető bélyegzőjével ellátott másolata; egyéni vállalkozó

esetében a vállalkozói igazolvány másolata.
3. A cégkivonat alapján cégjegyzésre jogosult valamennyi személy(ek) érvényes aláírási címpéldánya(i)

másolati példányai.

4. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, folyamatos lapszámozással és tartalomjegyzékkel ellátva, nem

bontható kötésben, lezárva, 1 eredeti és 2 másolati példányban kell benyújtani. A példányok esetleges

eltérése esetén az eredeti példány számít mértékadónak. Az eredeti példány minden tartalommal rendelkező

oldalát szignálni kell. A borítékokat az alábbi felirattal kell ellátni: „Ajánlat – Esztár kisbusz beszerzés - Tilos

felbontani az ajánlattételi határidő lejártáig.” A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti

határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor

kerül. Az ajánlat esetleges elirányításából, elvesztéséből eredő kockázatot az ajánlattevő viseli.

5. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) a)-c) pontjaiban foglaltakra. (nemleges

nyilatkozat is csatolandó)

6. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. (3) bekezdésében foglaltakra.

7.A jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a

közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezései az irányadók.

8. Az ajánlatkérő a Kbt. 48. § (3) bekezdése alapján tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a beszerzés

forrásainak biztosítására pályázatot nyújtott be, ezért ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. §

(4) bekezdésében foglaltakra.

9. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83.§ alapján biztosítja.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Matrix Audit Kft

Postai cím: Iparkamara u. 8. fsz 2.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4024

Ország: Magyar

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Tóth Csaba

Telefon: 52/502-550

E-mail: matrixaudit@t-online.hu

Fax: 52/502-557

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Matrix Audit Kft

Postai cím: Iparkamara u. 8. fsz 2.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4024

Ország: Magyar

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Tóth Csaba

Telefon: 52/502-550

E-mail: matrixaudit@t-online.hu

Fax: 52/502-557

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk
A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22579/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u.7

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Daróczi János (közbeszerzési osztályvezető)

Telefon: 1/459-6754

E-mail: daroczij@fkf.hu

Fax: 1/459-6846

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.fkf.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Nagynyomású, belsőégésű motoros, melegvizes mosóberendezések beszerzése, szállítási szerződés K702

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

FKF Zrt. Budapest, IX. ker. Ecseri út 8-12.

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Nagynyomású, belsőégésű motoros, melegvizes mosóberendezések beszerzése, 10 db

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 42924740-8

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

10 db nagynyomású, melegvizes, belsőégésű motoros mosóberendezés

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/09 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/02/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmes szállítás esetén ajánlatkérő az össz. szállítási ár 0,4 % kötbér igénylésére jogosult naponta. A

kötbér maximális értéke a szerződéses ár 10 %-a.

Késedelmes fizetés esetén a késedelmi kamat a jegybanki alapkamat mértéke.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az áru ellenértékének kifizetése a szerződésszerű teljesítést követő 30 napon

belül, banki átutalással történik. A nettó, fix egységárat HUF/db-ban kérjük megadni, amely tartalmazza a

felmerülő összes költséget.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőtől nem követeli meg a gazdasági társaság létrehozását, de együttes

ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlatot tevőknek együttes kötelezettséget, és

egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a Kbt.

60.§ (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

A Kbt. 60.§ (1) bekezdésben és a 62. §-ban meghatározott kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevőnek,

a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, és az

erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia.

Nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek), a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, és az erőforrást nyújtó szervezetnek az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (2)–(5) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem

tartozik a 60. § (1) bekezdésének hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta [Kbt. 63.§ (1) bekezdése],

figyelemmel a Kbt. 63/A. §-ban foglaltakra.

A közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 71. § (3) bekezdése alapján).

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és 10% feletti alvállalkozó tekintetében:

A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, az

ajánlattételi határidőt legfeljebb 60 nappal megelőzően kelt nyilatkozata valamennyi ott vezetett pénzforgalmi

számla vonatkozásában az alábbi tartalommal:

• mióta vezetik az ajánlattevő/10% feletti alvállalkozó bankszámláját,

• melyen volt-e sorban állás az adott pénzintézeti nyilatkozat keltét megelőző két évben, ha igen, milyen

időtartamban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevő/10% feletti alvállalkozó alkalmatlan, ha az elmúlt két évben 30 napnál hosszabb ideig sorban

állás előfordult bármely bankszámláján.

(külön-külön megfelelés)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerint, az elmúlt két évből (2007., 2008.)összesen 10 db

nagynyomású mosóberendezés szállítására vonatkozó, a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint igazolt referencia.

A referenciának tartalmaznia kell a teljesítés idejét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szerződés

tárgyát, az ellenszolgáltatás összegét vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adatot.

2) Ajánlattevőnek rendelkeznie kell ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, illetve ismertetnie kell a

minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseit.

(Kbt. 67. § (1) bekezdés b) pont)

3) A Kbt. 67.§ (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlat tartalmazza a beszerzendő áru leírását, fényképét.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Az ajánlattevő és a 10% feletti alvállalkozó alkalmatlan, ha az ajánlat nem tartalmaz az elmúlt két évből

(2007., 2008.) összesen legalább 10 db nagynyomású mosóberendezése szállítására vonatkozó referenciát.

(együttes megfelelés)

2) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha az ajánlat nem tartalmaz ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítványt vagy

az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, figyelembe

véve a Kbt. 68.§ (4) bekezdését.

(együttes megfelelés)

3) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha az ajánlat nem tartalmazza a beszerzendő áru leírását, fényképét.

(együttes megfelelés)

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 3

Teljes körű garancia hónapokban 1

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

K702

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap )

Időpont: 11.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára: 20.000,-Ft+ ÁFA (25.000,- Ft) A dokumentáció átvehető munkanapokon 09.00-11.00

óra között a dokumentáció átvételének helyszínén történő készpénzes befizetéssel, vagy az összegnek

Ajánlatkérő jelen felhívás V.3.4.2. pontjában megjelölt bankszámlájára történő átutalását bizonyító banki

igazolás ellenében.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap) Időpont: 11.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

2010/01/08 -ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 11.00

Helyszín : 1081 Budapest, Alföldi u. 7. II. emelet 210. szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek
A Kbt. 80. § (2) bekezdése alapján jogosultak.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 01. 11.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 09. 11.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlattevő írásbeli kérelmére Ajánlatkérő a dokumentációt postai vagy elektronikus úton (e-mailben)

megküldi, amennyiben annak ellenértékét Ajánlatkérőnek a Budapest Bank Rt.-nél vezetett HUF:

10102093-05086900-05000005 számú számlájára átutalták, és az erről szóló igazolást a kérelemhez

csatolták.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Valamennyi részszempont esetén az adott részszempontban a legjobb ajánlatot tevő megkapja a maximális

pontszámot, a többiek matematikai aránypárral meghatározottan arányosan kevesebbet.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatkérő lehetőséget biztosít az ajánlati dokumentáció megvásárlását megelőzően, annak

kötelezettség nélküli megtekintésére.

2. Az ajánlati dokumentáció ára: 20.000,- Ft + ÁFA

3. A szerződéstervezetet az ajánlati dokumentáció tartalmazza, amelyet változatlan szövegszerkezetben

szignálva kérünk az ajánlatban elhelyezni.

4. A Kbt. 83. § alapján ajánlatkérő biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

5. Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt

is meghatározza, az ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a második

legkedvezőbbnek minősített ajánlattevővel köt szerződést.

6. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. §. (2) bekezdésére foglaltakra vonatkozóan.

7. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a), b) és c) pontjában, valamint a (3)

bekezdésében foglaltakra, tekintettel a Kbt. 4. § 2. és 3/D. pontjában szereplő értelmező rendelkezésre.

8. Az egyes nem magyar nyelvű igazolások és ajánlati részek magyar fordításait csatolni kell az ajánlathoz.

9. Az ajánlatokat három példányban (egy eredeti és két másolat), cégszerűen aláírva, külön-külön zárt

borítékban kérjük benyújtani, amelyen az ajánlattevő nevén és címén kívül jól olvashatóan kérjük feltüntetni:

„K702 – Nagynyomású mosóberendezések beszerzése”. A postán feladott ajánlatokat ajánlatkérő csak

akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a IV.3.7. pontban megadott címen

az ajánlattételi határidőig sor került. A postai úton feladott ajánlatok külső csomagolásán fel kell tüntetni:

„Iktatóban nem bontható fel, azonnal a címzetthez továbbítandó!” Az ajánlatok, illetve az azzal kapcsolatos

postai küldemények elvesztéséből eredő kockázatot az ajánlattevő viseli.

10. Az ajánlat ajánlattevő által készített részeit az eredeti példánnyal egybecsomagolva digitális

adathordozón is kérjük benyújtani.

11. Az ajánlat kidolgozásával, benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevők viselik.

12. A dokumentáció kiváltása az eljárásban való részvétel feltétele.

13. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. szabályai szerint kell eljárni.
V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7. II.em. 210.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési osztály

Címzett: dr. Bognár Nóra

Telefon: +36 1 459 6955

E-mail: BognarN@fkf.hu

Fax: +36 1 459 6846

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7. II.em. 210.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési osztály

Címzett: dr. Bognár Nóra

Telefon: +36 1 459 6955

E-mail: BognarN@fkf.hu

Fax: +36 1 459 6846

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7. II.em. 210.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési osztály

Címzett: dr. Bognár Nóra

Telefon: +36 1 459 6955

E-mail: BognarN@fkf.hu

Fax: +36 1 459 6846

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22751/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Osztály

Címzett: dr. Lakatos Orsolya

Telefon: 06 1 459 6754

E-mail: lakatoso@fkf.hu

Fax: 06 1 459 6846

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.fkf.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű

1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12.

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

HUHA K1 és K2 kazán túlhevítő csőblokkok cseréje

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45252300-1

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

HUHA K1 és K2 kazán túlhevítő csőblokkok cseréje (4000 fm - 20%).

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/15 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/09/21 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmes teljesítés esetén késedelmi kötbért köteles fizetni amely, naponta a nettó vállalkozói díj 0,4 %-a,

legfeljebb a nettó vállalkozási díj 7 %-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szerződésszerű teljesítést követően (átadás, átvétel, számla benyújtása) 30 napon belül banki átutalással.

Ajánlati árat fix, nettó áron, Ft-ban kérjük meghatározni, mely tartalmaz minden felmerülő járulékos

költséget.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Ha ajánlattevő vagy alvállalkozó, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésében

meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

- Ha ajánlattevő vagy közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Nyilatkozat arról, hogy a Kbt. 60. § (1) és a 62. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok az ajánlattevő,

alvállalkozó (a Kbt. 62 . § (1) bekezdés esetében közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó) és az erőforrást nyújtó szervezet tekintetében nem állnak fenn.

- A Kbt. 249. § (3) bekezdése szerinti igazolási mód.

- Nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek), a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, és az erőforrást nyújtó szervezetnek az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (2)-(5) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem

tartozik a 60. § (1) és 62. § (1) bekezdésének hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta [Kbt. 63.§ (1)

bekezdése], figyelemmel a Kbt. 63/A. §-ban foglaltakra.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

- A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, jelen

ajánlati felhívás IV.3.4.) pontjában meghatározott időpontot legfeljebb 60 nappal megelőzően kelt nyilatkozat

valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számla vonatkozásában az alábbi tartalommal:

- mióta vezetik az ajánlattevő, 10% feletti alvállalkozó bankszámláját,

- melyen volt-e sorban állás az adott pénzintézeti nyilatkozat keltét megelőző 12 hónapban, ha igen milyen

időtartamban?

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

- Az elmúlt 12 hónapban nem fordult elő 30 napnál hosszabb ideig sorban állás az ajánlattevő, 10% feletti

alvállalkozó bármely bankszámláján.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- A Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pontja szerint, az elmúlt 3 évből (2006, 2007, 2008) befejezett, legalább

nettó 40 millió forint értékű kazánokkal végzett fűtőfelület cseréjére vonatkozó referenciák bemutatása. A

referencianyilatkozat tartalmazza a teljesítés idejét, a szerződés tárgyát, mennyiségét, a szerződést kötő

másik fél megnevezését, elérhetőségét.

- A Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök leírása.

- A Kbt. 67. § (2) bekezdés c) pontja alapján adja meg azoknak a személyeknek a nevét, képzettségét, akik

az építési beruházás teljesítéséért felelősek. Csatolni kell a végzettséget, képzettséget igazoló okmányok

másolatát, szakmai önéletrajz másolatát.

- A Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján adja meg a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek nevét,

képzettségét. Csatolni kell a végzettséget, képzettséget igazoló okmányok másolatát, szakmai önéletrajz

másolatát

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Az ajánlat tartalmazzon az elmúlt 3 évből (2006, 2007, 2008) összesen 1 db, legalább nettó 40 millió forint

értékű, kazánokkal végzett fűtőfelület cseréjére vonatkozó referenciát.

- Ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 db nagyteljesítményű csőhajlító géppel.

- Ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fő gépészmérnök végzettségű, legalább ötéves

gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezetővel.

- Ajánlattevő alkalmatlan, he nem rendelkezik legalább 3 fő géplakatos végzettségű, legalább 5 éves

szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 6

2. Fenntartási, üzemeltetési költség (Ft/hó) 3

3. Jótállás időtartama (hónapokban) 2

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

K700

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 12.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Munkanapokon 9.00-11.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8.00-10.00 óra

között a dokumentáció átvételének I.1) pontban meghatározott helyszínén történő készpénzes

befizetéssel, illetve a Kbt. 54. § (4) bekezdése esetén az ajánlatkérőnek a Budapest Bank Rt.-nél vezetett

10102093-05086900-05000005 számú számlájára történő átutalással, a kérelemhez az átutalást igazoló

bizonylatot csatolni kell.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

2009/12/24 -ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra
Helyszín : 1081 Budapest, Alföldi u. 7. II. em. 210. szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés alapján jogosultak

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/09

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő lehetőséget biztosít az ajánlati dokumentáció megvásárlását megelőzően, annak kötelezettség

nélküli megtekintésére megvásárlásának helyszínén és idejében. A részletes működési feltételeket az

ajánlati dokumentáció tartalmazza. Az ajánlati dokumentáció ára: 12.000,- Ft + ÁFA.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelés során adható pontszám: 1-től 100-ig.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Értékelés módszere: részszempontonként a legkedvezőbb ajánlat az adható legmagasabb számot

kapja, a többi ajánlattevő részpontszáma ehhez viszonyítva arányosan kerül megállapításra. Bármely

részszempontnál nulla vállalás esetén ajánlatkérő az ajánlatok hasonlíthatósága érdekében egy pozitív

egységet vesz figyelembe.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? nem

V.7) Egyéb információk:

Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a Kbt. 56. § (6) bekezdés alapján helyszíni bejárásra.

Helyszíni bejárás időpontja, helye: 2009. november 10. 9.00 óra.

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító mű 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12.

Ha ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározza,

ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a második legkedvezőbbnek minősített

ajánlattevővel köt szerződést.

Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

Ajánlatevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira, valamint (3)

bekezdésére vonatkozóan.

Az egyes nem magyar nyelvű ajánlati részek fordításait csatolni kell az ajánlathoz.

A 3. (Jótállás időtartama (hónapokban)) részszempont esetében Ajánlatkérő legalább 12 hónapos,

legfeljebb 24 hónapos jótállási időt fogad el.

Az ajánlatkérő lehetőséget biztosít a Kbt. 83. § szakasza alapján a teljes körű hiánypótlásra.

Az ajánlatokat három példányban (egy eredeti és két másolat), cégszerűen aláírva, külön-külön zárt

borítékban kérjük benyújtani, melyen az ajánlattevő nevén és címén kívül jól olvashatóan kérjük feltüntetn:

„Ajánalt K700 HUHA K1 és K2 kazán túlhevítő csőblokkok cseréje.”

Az ajánlat ajánlattevő által készített részeit az eredeti példánnyal egybecsomagolva digitális úton is kérjük

benyújtani.

Az ajánlati biztosíték összege: 500.000,- Ft

Az ajánlati biztosíték nyújtásáhak feltételei:
- A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell szolgáltatni a Kbt. 59. § (2) bekezdésében

meghatározott módokon,

- Átutalás esetén a biztosítékot az ajánlatkérő a Budapest Bank Rt.-nél vezetett HUF:

10102093-05086900-05000005 számú számlájára kell teljesíteni,

- A biztosíték teljesítése igazolásának módja, melyet az ajánlatnak tartalmaznia a befizetés teljesítésének

másolati banki igazolása vagy a bankgarancia biztosítás eredeti példánya, vagy a biztosítási szerődés

alapján kiállított készfizető kezeségvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti példánya.

Az ajánlat kidolgozásával, benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevők viselik.

A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozottak vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22929/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Osztály

Címzett: dr. Lakatos Orsolya

Telefon: 06 1 459 6754

E-mail: lakatoso@fkf.hu

Fax: 06 1 459 6846

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.fkf.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szállítási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

FKF Zrt. budapesti telephelyei

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Kazáncső (15Mo3 minőségű) beszerzése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 42390000-6

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Összesen 4400 fm különféle 15Mo3 anyagminőségű kazáncső

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/04 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/01/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Ajánlattevő jótállási ajánlatának megfelelően.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szerződés szerű teljesítést követően (átadás, átvétel, számla benyújtása) 15 napon belül banki átutalással.

Ajánlati árat fix, nettó ár, mely tartalmaz minden felmerülő költséget. Előleg fizetését ajánlatkérő nem

biztosítja.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
- Ha ajánlattevő vagy alvállalkozó, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésében

meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

- Ha ajánlattevő vagy közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetőleg az erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Nyilatkozat arról, hogy a Kbt 60. § (1) és a 62. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok az ajánlattevő,

alvállalkozó (a Kbt. 62 . § (1) bekezdés esetében közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó) és az erőforrást nyújtó szervezet tekintetében nem állnak fenn.

- A Kbt. 249. § (3) bekezdése szerinti igazolási mód.

- Nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek), a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, és az erőforrást nyújtó szervezetnek az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (2)-(5) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem

tartozik a 60. § (1) és 62. § (1) bekezdésének hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta [Kbt. 63.§ (1)

bekezdése], figyelemmel a Kbt. 63/A. §-ban foglaltakra.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

- A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, jelen

ajánlati felhívás IV.3.4.) pontjában meghatározott időpontot legfeljebb 60 nappal megelőzően kelt nyilatkozat

valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számla vonatkozásában az alábbi tartalommal:

- mióta vezetik az ajánlattevő, 10% feletti alvállalkozó bankszámláját,

- melyen volt-e sorban állás az adott pénzintézeti nyilatkozat keltét megelőző 12 hónapban, ha igen milyen

időtartamban?

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

- Az elmúlt 12 hónapban nem fordult elő 30 napnál hosszabb ideig sorban állás az ajánlattevő, 10% feletti

alvállalkozó bármely bankszámláján.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerint, az elmúlt évből (2008) összesen, legalább 3500 fm Mo3 cső

szállítására vonatkozó referenciák bemutatása. A referencia tartalmazza a teljesítés idejét, a szerződés

tárgyát, mennyiségét, a szerződést kötő másik fél megnevezését.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Az ajánlat tartalmazzon az elmúlt 1 évből (2008) összesen legalább 3500 fm 15Mo3 cső szállítására

vonatkozó referenciát.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 4
2. Vállalt jótállás időtartama (hónapokban) 3

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

K699

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 12.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció beszerzésének határideje: 2009/11/25 munkanapokon 9.00-11.00 óra között, az ajánlattételi

határidő lejártának napján 8.00-10.00 óra között a dokumentáció átvételének helyszínén történő készpénzes

befizetéssel, illetve a Kbt. 54. § (4) bekezdése esetén az ajánlatkérőnek a Budapest Bank Rt.-nél vezetett

10102093-05086900-05000005 számú számlájára kell a dokumentáció ellenértékét átutalni, majd a

kérelemhez az átutalást igazoló bizonylatot is csatolni kell.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

2009/12/25 -ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : 1081 Budapest, Alföldi u. 7. II. em. 210. szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés alapján jogosultak:

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/02 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/10

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérő lehetőséget biztosít az ajánlati dokumentáció megvásárlását megelőzően, annak

kötelezettség nélküli megtekintésére megvásárlásának helyszínén és idejében. A részletes szerződési

feltételeket az ajánlati dokumentáció tartalmazza. Az ajánlati dokumentáció ára 12.000,- Ft + ÁFA.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelés során adható pontszám: 1-től 100-ig.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelés módszere: részszempontonként a legkedvezőbb ajánlat az adható legmagasabb pontszámot

kapja, a többi ajánlattevő részpontszáma ehhez viszonyítva arányosan kerül megállapításra. Bármely

részszempontnál nulla vállalás esetén ajánlatkérő az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében egy pozitív

egységet vesz figyelembe.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ha ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározza,

ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a második legkedvezőbbnek minősített

ajánlattevővel köt szerződést.

2. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a Kbt. 83.§ szakasza alapján a teljes körű hiánypótlásra.

3. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a) b) és c) pontjaiban foglaltakra, a Kbt. 4.§

2. és 3/D pontjaiban foglalt értelmező rendelkezésre illetve a Kbt. 71.§ (2)-(4) bekezdéseire tekintettel.

5. Az egyes nem magyar nyelvű ajánlati részek fordítását csatolni kell az ajánlathoz.

6. Az ajánlatokat három példányban (egy eredeti és két másolat), cégszerűen aláírva, külön-külön zárt

borítékban kérjük benyújtani, melyen az ajánlattevő nevén és címén kívül jól olvashatóan kérjük feltüntetni:

„Ajánlat K699 Kazáncső beszerzése.”

7. Az ajánlat ajánlattevő által készített részeit az eredeti példánnyal egybecsomagolva digitális úton is kérjük

benyújtani.

8. Az ajánlati biztosíték összege: 500.000,- Ft

9. Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei:

- A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell szolgáltatni a Kbt. 59. § (2) bekezdésében

meghatározott módokon,

- Átutalás esetén a biztosítékot az ajánlatkérő a Budapest Bank Rt.-nél vezetett HUF:

10102093-05086900-05000005 számú számlájára kell teljesíteni,

- A biztosíték teljesítése igazolásának módja, melyet az ajánlatnak tartalmaznia kell: a befizetés

teljesítésének másolati banki igazolása vagy a bankgarancia biztosítás eredeti példánya, vagy a biztosítási

szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti példánya.

10. Az ajánlat kidolgozásával, benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevők viselik.

11. A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozottak vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23040/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u.7

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Daróczi János (közbeszerzési osztályvezető)

Telefon: 1/459-6754

E-mail: daroczij@fkf.hu

Fax: 1/459-6846

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.fkf.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szállítási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Teljesítés helye FKF Zrt.Fővárosi hulladékhasznosító mű 82.raktár 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12.

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

K698 Technikai Nátrium-hidroxid (47%-os oldat)beszerzése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 24311520-8

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

220 tonna -50%

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

A szállító késedelmes teljesítése estén, napi 0,5% (de legfeljebb 8% ) késedelmi kötbért köteles megfizetni a

megrendelőnek. A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett szállítmány nettó összértéke.

Késedelmes kifizetés esetén a késedelmi kamat mértéke a törvényben meghatározott módon, a mindenkori

jegybanki alapkamat mértéke.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az egyes részszállítások szerződésszerű teljesítését követő 30 naptári napon belül, banki átutalással

történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőtől nem követeli meg a gazdasági társaság létrehozását, de együttes

ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlatot tevőknek együttes kötelezettséget, és

egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a

Kbt. 60.§ (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 62.§ (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

A Kbt. 60.§ (1) bekezdésben, és a 62. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok fenn nem

állásáról ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak, és az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia.

Nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek), a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, és az erőforrást nyújtó szervezetnek az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63.§ (2)–(5) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem

tartozik a 60. § (1) bekezdésének, hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta [Kbt. 63.§ (1) bekezdése],

figyelemmel a Kbt. 63/A. §-ban foglaltakra.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

P1. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzintézettől származó,

ajánlattételi határidőt 30 nappal megelőzően kelt nyilatkozat valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számla

vonatkozásában

az alábbi tartalommal:

- mióta vezetik az ajánlattevő, 10% feletti alvállalkozó bankszámláját,

- folyószámláin 30 napot meghaladó időtartamú sorban állás nem volt az elmúlt egy évben (2008-ban)

P2. 2006-2008.-ban teljes forgalmából származó összes árbevétele, illetve a jelen közbeszerzés tárgyához

hasonló tevékenységéből származó összes árbevételéről benyújtott saját nyilatkozat.(Kbt. 66.§.(1)bek. c)

pont)

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

(ajánlattevő és a közbeszerzési értéket 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó

tekintetében):

P1. Az elmúlt évben,(2008) nem fordult elő 30 napnál hosszabb ideig sorban állás az ajánlattevő, 10% feletti

alvállalkozó bármely bankszámláján. (önálló megfelelés)

P2. 2006-2008.-ban teljes forgalmából származó összes árbevétele, illetve a jelen közbeszerzés tárgyával

megegyező(Nátrium-hidroxid szállítása)tevékenységéből származó összes árbevétele érje el a nettó 100, ill.

30 millió Ft-ot Kbt. 66.§ (1) bekezdés c) pontja szerint. (együttes megfelelés)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Mind az ajánlattevőre, mind a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértekben igénybe venni

kívánt alvállalkozójára vonatkozóan tartalmaznia kell az ajánlatnak

a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerint, a jelen hirdetmény feladását megelőző 3 évből (2006-2008)

egy éves intervallumban legalább 220 tonna mennyiségű Nátrium-hidroxid szállítására vonatkozó, a Kbt.

68. § (1) bekezdése szerint igazolt referenciát. A referencia tartalmazza a teljesítés idejét, ellenszolgáltatás

összegét, a szerződés tárgyát, mennyiségét, a szerződést kötő másik fél megnevezését.

2) A Kbt. 67. § (1) bekezdés f) pontja alapján ajánlattevőnek rendelkeznie kell 9001 ISO minőségbiztosítási

tanúsítvánnyal, figyelembe véve a Kbt.68.§.(4)bekezdését.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Az ajánlattevő és a 10% feletti alvállalkozó alkalmatlan, ha az ajánlat nem tartalmaz a jelen hirdetmény

feladását megelőző 3 évből (2006-2008) egy éves intervallumban legalább 220 tonna mennyiségű Nátriumhidroxid

szállítására vonatkozó referenciát.(együttes megfelelés)

2) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha az ajánlat nem tartalmaz 9001 ISO minőségbiztosítási tanúsítványt, vagy

az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, figyelembe

véve a akbt. 68.§. (4) bekezdését.
III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

K698

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 12.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció beszerzésének határideje: 2009/11/23

A dokumentáció díja 20.000,- Ft + 25% ÁFA = 25.000,- Ft. A dokumentáció megvásárolható munkanapokon

9.00-11.00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 09.00-12.00 óra között, a dokumentáció átvételének

helyszínén történő készpénzes befizetéssel.

A dokumentációt ajánlattevő kérelmére postai úton küldi meg az ajánlatkérő, ez esetben a dokumentáció

díját ajánlatkérőnek a Budapest Bank Nyrt.-nél vezetett 10102093-05086900-05000005 számú számlájára

lehet teljesíteni. A kérelemhez csatolni kell a befizetés teljesítésének másolati banki igazolását.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 12.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

2009/12/23 -ig (év /hó/nap )
VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 12.00

Helyszín : 1081 Budapest, Alföldi u. 7. II./210.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdése alapján jogosultak.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.november 30. 12.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009.december 09.12.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő lehetőséget biztosít az ajánlati dokumentáció megvásárlását megelőzően, annak kötelezettség

nélküli megtekintésére,a megvásárlás szerinti időpontokban.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Ha Ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is

meghatározza, az ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén,vagy az eljárás

nyertesének a 60.§ (1) bekezdésének, hatálya alá nem tartozásával kapcsolatos hamis nyilatkozata

vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolások benyújtásának elmulasztása esetében a második

legkedvezőbbnek minősített ajánlattevővel köt szerződést.

2) Ajánlatkérő többváltozatú ajánlatot nem fogad el.

3) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71.§ (1) a), b) és c) pontjaira valamint (3) bekezdésében

foglaltakra, a Kbt. 4.§ 2. és 3/D. pontjára tekintettel.

5) Az egyes nem magyar nyelvű ajánlati részek fordításait csatolni kell az ajánlathoz.

6) Az ajánlatokat cégszerűen aláírva két példányban (egy eredeti és egy másolat), külön-külön zárt

borítékban kérjük benyújtani. Az egyes példányokon fel kell tüntetni, hogy az „eredeti” vagy „másolati”

példány. Az ajánlatok egyes példányai közötti esetleges eltéréseknél az „eredeti” példány tartalma a

mérvadó. Az ajánlati példányokat tartalmazó csomagoláson kérjük feltüntetni: az ajánlattevő nevét, címét,

továbbá szerepelnie kell a következő szövegnek is: „Ajánlat K698 Nátrium-hidroxid (47%-os oldat)”

7) Az ajánlat ajánlattevő által készített részeit az eredeti példánnyal egybecsomagolva digitális formában is

kérjük benyújtani.

8) Ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét (Kbt.

83.§ (1) bekezdése).

9) Az ajánlat kidolgozásával, benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevők viselik.

10) A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozottak vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Postai cím: Alföldi u. 7.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1081

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Címzett: Bayer Margit közbeszerzési referens

Telefon: 061 459 6700/6346

E-mail: bayerm@fkf.hu

Fax: 459-6846

Internetcím (URL): www.fkf.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete DARVASTÓ

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (23103/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete DARVASTÓ

Postai cím: Pf. 2.

Város/Község: Sümeg

Postai irányítószám: 8331

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Vaski Ferenc intézményvezető

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

xSzociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

1 db új (0 km-es), EURO 4. követelményeknek megfelelő, 20+1+1 fős személyszállító autóbusz beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

8474 Csabrendek-Darvastó, hrsz. 0438/3

NUTS-kód HU213

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

1 db új (0 km-es), EURO 4. követelményeknek megfelelő, 20+1+1 fős személyszállító autóbusz beszerzése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34121000-1

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1 db új 20+1+1 fős személyszállító autóbusz

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Szerződésben teljesítési biztosíték kerül kikötésre a hibás vagy késedelmes szállítás, ill. a szállítás

elmaradása esetére, mely a Kbt. 53. § (6) a) pontja szerinti formákon kívül kötbér kikötésével is teljesíthető.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ellenérték kiegyenlítése a szerződésszerű teljesítést követően, a benyújtott számla alapján átutalással

történik, a teljesítést követő 15 napon belül. Ajánlatkérő előleget nem fizet

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes

ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek közös nyilatkozatban

egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a 60. § (1)

bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. § (1) d) pontja

fennáll.

Nem lehet ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. §

(1) a-c) pontjai fennállnak.

Eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, a 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó, és az erőforrást nyújtó

szervezet, ha a 62. § (1) bekezdés velük szemben fennáll.

Kizáró okokra az ajánlattevőnek, a 10 % feletti alvállalkozónak és erőforrást nyújtó szervezetnek a 249. §

(3) bekezdés alapján nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Mellékelni kell az ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója részéről

- a) az előző 2 lezárt üzleti évének (2007-2008.) a hatályos számviteli jogszabályoknak megfelelő számszaki

beszámolóját (mérleg és eredménykimutatás), figyelembe véve a Kbt. 66. § (1) bek. b) pontját (egyszerű

másolatban);

- b) a 2006-2008. években teljesített – legalább 20 fős személyszállító gépjárművek gyártása vagy

értékesítése tekintetében - elért forgalmáról szóló nyilatkozatot

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

A szerződés teljesítésére pénzügyi-gazdasági szempontból alkalmatlannak minősül az olyan ajánlattevő,

illetve tíz százalék feletti alvállalkozója,

- a) akinek a 2007. és 2008. években a mérleg szerinti eredménye negatív volt;

- b) aki nem rendelkezik minimum 20 fős személyszállító gépjárművek gyártása vagy értékesítése

tekintetében a 2006-2008. években összesen nettó 50 M Ft-os forgalommal (árbevétellel).

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Mellékelni kell az ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója részéről

- a) a gépjárművek gyártására vagy értékesítésére vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány

szerinti tanúsítványának egyszerű másolatát (vagy egyenértékű intézkedés bizonyítékait, a 68. § (4) bek.

alkalmazásával);

- b) a 2006.10.01.-2009.09.30. időszakból származó referenciák bemutatását a 67. § (1) a) pont szerint, és

a 68. § (1) bek. szerinti igazolásokat (másolatban);

- c) az ajánlat tárgyát képező gépjármű fényképpel (vagy tervrajzzal és/vagy látványrajzzal) ellátott műszaki

leírását.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

A szerződés teljesítésére műszaki-szakmai szempontból alkalmatlannak minősül az olyan ajánlattevő, illetve

tíz százalék feletti alvállalkozója, aki

- a) nem rendelkezik gépjárművek gyártására vagy értékesítésére vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2009

szabvány szerinti, vagy azzal egyenértékű (pl. ISO 9001:2000) szabványnak megfelelő tanúsított

minőségirányítási rendszerrel (vagy egyenértékű intézkedés bizonyítékait, a 68. § (4) bek. alkalmazásával);

- b) nem rendelkezik az elmúlt 3 évben (2006.10.01.-2009.09.30. időszakban) legalább 3 db, 15-25 fős

személyszállító autóbusz gyártására vagy értékesítésére vonatkozó referenciával;

- c) által adott ajánlat nem tartalmazza az ajánlott gépjármű fényképpel (vagy tervrajzzal és/vagy

látványrajzzal) ellátott műszaki leírását, illetve ha a műszaki leírás nem felel meg a dokumentációban

szereplő követelményeknek.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos
IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (Ft-ban) 90

Garancia (jótállás) időszaka 5

Előírtnál korábbi szállítási határidő vállalása 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 30.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Bruttó 30.000 Ft-ot banki átutalással az ajánlatkérő bankszámlájára

(11748100-15493273) „Autóbusz 2009.” szöveget feltüntetve a közleményben; vagy készpénzben az

Intézmény pénztárában befizetve

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : 8474 Csabrendek-Darvastó, hrsz. 0438/3

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80. § (2) bek. szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)
A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 26. 11:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009.12.04.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Dokumentáció az ellenérték megfizetését (átutalását/pénztári befizetését) követően a

www.kozbeszerzes.patt.hu weboldalon történő regisztráció (valamint az eljárásra történő "Feliratkozás") és

a befizetés igazolása után elektronikusan letölthető. A dokumentáció hivatalos változata a fenti weboldalon

érhető.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

arányosítás

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. -Ajánlatokat és a dokumentációban meghatározott mellékleteket 1 eredeti és 1 másolati garnitúrában,

személyesen vagy ajánlott levélpostai küldeményként, zárt csomagolásban, példányonként sérülésmentesen

nem bontható kötéssel, folyamatos oldalszámozással (ez első oldaltól kezdve) kell benyújtani az I.1. pontban

megjelölt címre. A borítékra rá kell írni: „Közbeszerzés 2009. Autóbusz. Határidő előtt nem bontható fel”.

2. -Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §-ban foglaltak szerint biztosítja.

3. -Az ajánlattevőnek, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozónak, továbbá az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó

szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70.§ (2). bekezdésében, valamint a 71.§ (1). bek. a.) és b.) és c.)

pontjára, valamint a (3).

bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4. -Mellékletként csatolandó az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, valamint erőforrás-szervezet adatait tartalmazó, a működési forma szerinti

okirat (pl. cégkivonat, egyéni vállalkozóról kiállított hatósági igazolás) 60 napnál nem régebbi (az ajánlattételi

határidőtől számítva) eredeti vagy hiteles másolati példánya, valamint a cégkivonatban szereplő képviseletre

jogosult aláíró címpéldányának, vagy banki aláírási kartonjának másolata.

5. -A Kbt. 91. § (2) bekezdése szerinti esetben az ajánlatkérő a következő összességében legelőnyösebb

ajánlatot tevővel köti meg a szerződést, amennyiben ilyet kihirdet.

6. -Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kiegészítő tájékoztatás lehetőségét. A megadott

tájékoztatások teljes terjedelmükben – folyamatosan bővülve a kérdezéseknek megfelelően - elérhetők

térítésmentesen a http://kozbeszerzes.patt.hu internetcímen.

7. -Ajánlattevőnek nyilatkozni kell, hogy az esetleges megszűnése (felszámolás, végelszámolás) esetén

a jótállás időszakában a kötelezettségeket a megszűnt cég jogutódja (vagy egy másik, általa megjelölt

személy vagy szervezet) látja el.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Saldo Zrt.

Postai cím: Mór u. 2-4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: HU
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Murvai László

Telefon: 1/2379817

E-mail: euteam@saldo.hu

Fax: 1/2379813

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.patt.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Saldo Zrt.

Postai cím: Mór u. 2-4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Murvai László, Pölöskei Petra

Telefon: 1/2379817

E-mail: euteam@saldo.hu

Fax: 1/2379813

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.patt.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22408/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona

Postai cím: Halom u. 31.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Gaál Istvánné igazgató

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

xSzociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Élelmiszer-alapanyagok beszerzése 2010. december 31-ig

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

1104 Bp. Halom u. 31

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (X.ker Halom u.) élelmezési alapanyagainak

biztosítására, 2010. december 31-ig

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 03000000-1

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Tervezett éves mennyiség, részenként (a megadott mennyiségektől + 25 %-kal való eltérés lehetséges):

1.Hús,hentesáru: 16372kg

2.Tej,tejtermékek: 13135liter, 1367000db, 3569kg

3.Szárazáru: 16725kg, 57460db, 30007liter

4.Tojás: 19000db

5.Pékáru: 26430kg, 94100db

6.Zöldségfélék: 19192kg, 3195db

7.Gyümölcsök: 16049kg

8.Mirelit áru: 4440kg

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

A szerződésben teljesítési biztosíték kerül kikötésre a hibás vagy késedelmes szállítás, illetve a szállítás

elmaradása esetére, mely a Kbt. 53. § (6) a) pontja szerinti formákon kívül kötbér kikötésével is teljesíthető

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szállítások ellenértékének kiegyenlítése az ajánlatkérő által az elismert szállításokat követően, a benyújtott

számlák alapján átutalással történik, 15 munkanapon belül. Az ajánlatkérő előleget nem fizet
III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de

együttes ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek közös nyilatkozatban

egyetemleges felelősséget kell vállalniuk

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a 60. § (1)

bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. § (1) d) pontja

fennáll.

Nem lehet ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. §

(1) a-c) pontjai fennállnak.

Eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, a 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó, és az erőforrást nyújtó

szervezet, ha a 62. § (1) bekezdés velük szemben fennáll.

Kizáró okokra az ajánlattevőnek, a 10 % feletti alvállalkozónak és erőforrást nyújtó szervezetnek a 249. §

(3) bekezdés alapján nyilatkoznia kell

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozójának csatolni kell a 2006-2008. években elért teljes forgalmáról,

és az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyának tekintetében elért forgalmáról szóló nyilatkozatot, a 66. § (1)

c) figyelembe vételével

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozójának a 2006-2008. időszakban elért teljes forgalmának évente el

kell érni a nettó 50 M Ft-ot, és minden - az ajánlatukkal érintett - rész tekintetében a nettó 10 M Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozójának

- a) csatolni kell a HACCP rendszer előírásainak megfelelő működést igazoló, külső

független fél által kiállított, 1 évnél nem régebbi tanúsítvány vagy igazolás másolati

példányát (68. § (4) bek. alkalmazásával);

- b) mellékelni kell a 2007-2009. időszakban az adott részre vonatkozó

élelmiszerszállítási referenciák bemutatását, megadva a teljesítés idejét, a

szerződést kötő felet, szállítás tárgyát, valamint az ellenszolgáltatás összegét /vagy

a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adatot/ (nyilatkozatban), valamint a 68. §

(1) bekezdése szerinti referencia-igazolásokat (egyszerű másolatban);

- c) meg kell jelölni a szállításra bevonni kívánt járműveket, valamint csatolni kell

a szállítójármű érvényes hatósági engedélyét (egyszerű másolatban), valamint

nyilatkozni a Helyes Higiéniai Gyakorlat betartására.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, valamint tíz százalék feletti alvállalkozója rendelkezzen:

- a) az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára vonatkozó HACCP

élelmiszerbiztonsági-rendszer működtetésére vonatkozó (külső, független szervezet által kiállított)

igazolással, vagy tanúsítvánnyal.

- b) a 2007-2009 időszakban összességében legalább 3 db, egyenként legalább

nettó 2 millió forint értékű, az ajánlattal érintett rész szerinti termékekre vonatkozó szállítási referenciával;

- c) részenként legalább 1 db, a 2008. évi XLVI törvény 35. § (1) b) pont és 38. §

(1) k) pontja, illetve a 67/2007. (VII.10.) GKM-EüM-FVM-SZMM rendelet 8. § (3)

bekezdésének megfelelő, és az ajánlattal érintett rész szerinti áruk szállítására

alkalmas (érvényes hatósági engedéllyel rendelkező) szállítójárművel.

Az a) pontban foglalt alkalmassági feltételt az ajánlattevőknek és 10 % feletti

alvállalkozóiknak külön-külön is teljesíteni kell.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek
III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): bruttó 37.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

30.000 Ft + áfa banki átutalással az ajánlatkérő bankszámlájára (11784009-15490782) „Közbeszerzési

dokumentáció (élelmiszer)” szöveget feltüntetve a közleményben, vagy készpénzben az Intézmény

gazdasági vezetőjénél befizetve.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/19 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : 1104 Bp. Halom u. 31

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint

V. szakasz: kiegészítő információk
V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

2010. október

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 2., 11:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 10.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Dokumentáció az ellenérték megfizetését (átutalását/pénztári befizetését) követően a http://

kozbeszerzes.patt.hu weboldalon történő regisztráció (valamint az eljárásra való feliratkozás) és a befizetés

igazolása után elektronikusan letölthető. A dokumentáció hivatalos változata a fenti weboldalon érhető el

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. - A szerződés időtartama alatt a megadott mennyiségek eloszlása nem egyenletes. Az Ajánlattevőknek

figyelembe kell venni továbbá az alacsony mennyiségi tételekből fakadó jellegzetességeket (alkalmanként

kis mennyiségek szállítása).

2. - Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §-ban foglaltak szerint biztosítja.

3. - Az ajánlattevőnek, valamint a 10 % feletti alvállalkozójának, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek

nyilatkoznia kell a Kbt. 70.§ (2). bekezdésében, valamint a 71.§ (1). bek. a.) és b.)és c.) pontjára, valamint a

(3) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4. - Az ajánlatokat és a mellékleteket 1 eredeti és 1 másolati garnitúrában, személyesen vagy ajánlott

levélpostai küldeményként, zárt csomagolásban, példányonként sérülésmentesen nem bontható kötéssel,

folyamatos oldalszámozással kell benyújtani az I.1. pontban megjelölt címre. A borítékra rá kell írni:

„Közbeszerzés 2009 Élelmiszer-alapanyag. Határidő előtt nem bontható fel”.

5. - Mellékletként csatolandó az ajánlattevő, a 10 % meghaladó feletti alvállalkozó, valamint az erőforrásszervezet

adatait tartalmazó, a működési forma szerinti okirat (pl. cégkivonat, egyéni vállalkozóról kiállított

jegyzői kivonat, őstermelőről kiállított FM-hivatali igazolás) 60 napnál nem régebbi (az ajánlattételi határidőtől

számítva) eredeti vagy hiteles másolati példánya, valamint a cégkivonatban szereplő képviseletre jogosult

aláíró címpéldányának, vagy banki aláírási kartonjának másolata.

6. - A Kbt. 91. § (2) bekezdése szerinti esetben az ajánlatkérő a következő legalacsonyabb összegű

ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot tevővel köti meg a szerződést, amennyiben ilyet kihirdet.

7. - Az ajánlatban nyilatkozni kell arról, hogy a szállítani kívánt termékek megfelelnek a Magyar

Élelmiszerkönyvben az I. osztályú minőségre előírt feltételeknek.

8. - Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kiegészítő tájékoztatás lehetőségét. A megadott

tájékoztatások teljes terjedelmükben – folyamatosan bővülve a kérdezéseknek megfelelően - elérhetők

térítésmentesen a http://kozbeszerzes.patt.hu internetcímen.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Saldo Zrt.
Postai cím: Mór u. 2-4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Murvai László

Telefon: 1/2379817

E-mail: euteam@saldo.hu

Fax: 1/2379813

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.patt.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Saldo Zrt.

Postai cím: Mór u. 2-4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Murvai László, Pölöskei Petra

Telefon: 1/2379817

E-mail: euteam@saldo.hu

Fax: 1/2379813

Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.patt.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás Élelmiszer-alapanyagok

1) A rész meghatározása

1.Hús,hentesáru

2.Tej,tejtermékek

3.Szárazáru

4.Tojás

5.Pékáru

6.Zöldségfélék

7.Gyümölcsök

8.Mirelit áru

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 03000000-1

3) Mennyiség vagy érték

Tervezett mennyiség, részenként (a megadott mennyiségektől + 25 %-kal való eltérés lehetséges):

1.: 16372kg

2.: 13135liter, 1367000db, 3569kg

3.: 16725kg, 57460db, 30007liter

4.: 19000db

5.: 26430kg, 94100db
6.: 19192kg, 3195db

7.: 16049kg

8.: 4440kg

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21991/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: gazdasági igazgató

Telefon: 251-2368

E-mail: gazdig@uzsoki.hu

Fax: 251-5488

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.uzsoki.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

ESWL módszerrel - testen kívüli elektromágneses lökéshullámmal végzett - mobil vesekőzúzó egészségügyi

szolgáltatás biztosítása a szükséges kezelő és kiszolgáló személyzettel , berendezéssel, anyagokkal

ajánlatkérő székhelyen.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 25

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés ESWL módszerrel - testen kívüli elektromágneses lökéshullámmal végzett - mobil

vesekőzúzó egészségügyi szolgáltatás biztosítására a szükséges kezelő és kiszolgáló személyzettel,

berendezéssel, anyagokkal ajánlatkérő székhelyen.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 85110000-3

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

ESWL módszerrel - testen kívüli elektromágneses lökéshullámmal végzett - mobil vesekőzúzó egészségügyi

szolgáltatás biztosítása a szükséges kezelő és kiszolgáló személyzettel, berendezéssel, anyagokkal

ajánlatkérő székhelyen, minimum heti 1 munkanapon. 175 eset/félév, az esetszám + 10 %-kal eltérhet.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 6

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 305. §. (3) bekezdése és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.

törvény 36/A. §-ában foglaltak szerint, ajánlatkérő ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és

tartalommal való teljesítésétől számított 30 napon belül átutalással egyenlíti ki a számlát. Ennél kedvezőbb

fizetési feltételre az ajánlattevő tehet ajánlatot, amelyet az ajánlatkérő értékel.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

nem követelmény
III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. §. (1) bekezdés a)-h) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy

a Kbt. 71. §. (1) bek. b) pontja szerinti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

61. §. (1) bekezdés a)-c) pontjai és a Kbt. 62. §. (1) a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fennállnak.

Megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást

nyújtó szervezetnek a kbt. 249. §. (3) bekezdés alapján a kizáró okok fenn nem állásáról nyilaktoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója csatolja:

a) az előző két üzleti év (2007., 2008.) számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját, kiegészítő

mellékletek nélkül (Kbt. 66.§ (1) b) pont)

b) a felelősségbiztosítási kötvényt [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont]:

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71.§ (1) b) szerinti alvállalkozó, ha:

a) a számviteli jogszabályoknak megfelelően elkészített utolsó két lezárt üzleti év beszámolója alapján az

üzem(üzleti) eredménye bármelyik évben negatív.

b) nem rendelkezik érvényes szakmai felelősségbiztosítással, amely folyamatosan évi 10 millió, illetve

káreseményenként legalább 5 millió forint összeghatárig nyújt fedezetet.

(önálló megfelelések)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója mutassa be, illetve csatolja:

a) a Kbt. 67. § (3) bek. a) pontja alapján az elmúlt 3 év (2006, 2007., 2008.) beszerzés tárgya szerinti

jelentősebb, a feltételeknek megfelelő munkáit. A referenciaigazolásokat a Kbt. 68. § (1) bekezdésében

meghatározott tartalommal csatolja, kiegészítve arra vonatkozó nyilatkozattal, hogy volt-e megkifogásolt eset

a szerződés teljesítése során.

b) a Kbt. 67. § (3) bek. d) pontja alapján a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakembereket,

végzettségük, képzettségük, ismertetésével, a szakemberek által aláírt, szakmai önéletrajzokat.

c) a Kbt 67. § (3) bek. e) pontja alapján mutassa be a szolgáltatáshoz használni kívánt gépet és

tartalékgépet és nyújtsa be az azoknak használatára feljogosító dokumentumot

d) a tanúsítványt, vagy az azzal egyenértékű intézkedések leírását a Kbt. 67. § (3) bek. f) pontja alapján

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha együttesen nem

rendelkeznek:

a) az elmúlt 3 évben (2006, 2007, 2008) évente legalább 1 db, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciával,

b) legalább 2 fő technikus szakemberrel, akik minimum 3 éves, ESWL kezelés területén szerzett

jártassággal és a 16/2000. EüM rendeletben meghatározott bővített sugárvédelmi tanfolyam sikeres

elvégzését igazoló bizonyítvánnyal rendelkeznek.

c) a szolgáltatás ellátásához megfelelő ESWL módszerrel történő mobil vesekőzúzó berendezéssel

és azonos értékű tartalék berendezéssel, amely megfelel a műszaki specifikációs leírás alapján az

orvostechnikai eszközökről szóló 93/42/EEC irányelvnek

Ha nem rendelkeznek naponta 24 órán át üzemelő, a kezelőhelyet a műszaki hiba észlelését követő 2 órán

belül elérni képes javító (szerviz) szolgáltatással.

d) ISO 9001 minősítéssel, vagy azzal egyenértékű intézkedésekkel

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

312/2004 (XI.17.) Korm.rendelet, 2/2004. (XI.17.) EüM rendelet
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó Ft/kezelés 10

Fizetési határidő 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KBSZ: 13/E/2009.

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.30 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000,- + ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

munkanapokon 9.00-11.30 óráig, illetve 13.00-15.00 óráig az ajánlatkérő pénztárába (ajánlatkérő

székhelyén Pénzügyi és Számviteli Osztály) vagy átutalással az ajánlatkérő OTP Bank Rt-nél vezetett

11784009-15492674 számú bankszámlájára.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.30 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.30 óra

Helyszín : Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. §. (2) bekezdése szerinti személyek lehetnek jelen.
V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 07. 10.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 15. 10.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció készpénzbefizetés esetén, a

befizetést igazoló számla bemutatásával Ajánlatkérő székhelyén a Közbeszerzési Irodában vehető át

munkanapokon 9.00-11.30 óráig, illetve 13.00-15.00 óráig, pénteken 14.00 óráig, az ajánlattételi határidő

napján 10.30-ig. Átutalás esetén a dokumentáció összegének az ajánlatkérő számlájára érkezését követően

és a befizetést igazoló banki bizonylat átadása mellett a fenti címen vehető át, vagy kérésre a fentiekben

rögzített feltételek teljesítése esetén az azt követő napon postázza Ajánlatkérő a megadott címre.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Mindkét részszempont esetén az értékelési pontszám arányosítással kerül kiszámításra. Ennek során az

egyes ajánlatok részszempontonkénti tartalmi eleme az adott részszemponton belül a megajánlott legjobb

tartalmi elemhez kerül arányosításra. A legjobb ajánlati tartalmi elem 10 pontot kap.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

Ajánlattevőnek csatolnia kell 60 napnál nem régebbi cégkivonatát, és aláírási címpéldányát.

A dokumentáció másra át nem ruházható.

A Kbt. 71. §. (1) bekezdés a, b, c pontjai szerinti nyilatkozatokat csatolni kell.

Ajánlattevő nyilatkozatot köteles csatolni a Kbt. 70. §. (2) bekezdése szerint.

Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít a Kb.t 83. §-a szerint.

Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet jelen ajánlattételi

felhívásban szereplő feladatra 12,5 mFt.

Az ajánlattevőnek az elvégzett szolgáltatás után járó ajánlati árat (fix összegben) nettó forintban,

kezelésenként kell megadni. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell ajánlattevő által adott összes szolgáltatást.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Némethné Papp Katalin közbeszerzési referens

Telefon: 467-3722

E-mail: nemethne.katalin@uzsoki.hu

Fax: 251-5488

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Közbeszerzési Iroda

Telefon: 467-3722

E-mail:

Fax: 251-5488

Internetcím (URL):
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22058/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: gazdasági igazgató

Telefon: 251-2368

E-mail: gazdig@uzsoki.hu

Fax: 251-5488

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.uzsoki.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

neonatológiai ügyelet ellátására vonatkozó szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 25

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán született újszülöttek

szülőszobai ellátása, valamint újszülött osztályos ellátása ügyeleti rendszer formájában, minden naptári

nap 19-07 óráig (ha szükséges ettől eltérő időpontban az intézményi betegellátás érdekében), beleértve

az újszülöttek gyermekgyógyászati vizsgálatát és ellátását, a kötelező védőoltások beadását, kezelések és

vizsgálatok elrendelését, szakorvosi dokumentációt, a fekvőbeteg szakellátás keretei között.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 85111000-0

További tárgyak: 85121000-3

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán született újszülöttek

szülőszobai ellátása, valamint újszülött osztályos ellátása ügyeleti rendszer formájában, minden naptári

nap 19-07 óráig (ha szükséges ettől eltérő időpontban az intézményi betegellátás érdekében), beleértve

az újszülöttek gyermekgyógyászati vizsgálatát és ellátását, a kötelező védőoltások beadását, kezelések és

vizsgálatok elrendelését, szakorvosi dokumentációt, a fekvőbeteg szakellátás keretei között.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 12

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 305. §. (3) bekezdése és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.

törvény 36/A. §-ában foglaltak szerint, ajánlatkérő ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és

tartalommal való teljesítésétől számított 30 napon belül átutalással egyenlíti ki a számlát.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. §. (1) bekezdés a)-h) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy

a Kbt. 71. §. (1) bek. b) pontja szerinti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

61. §. (1) bekezdés a)-e) pontjai és a Kbt. 62. §. (1) a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fennállnak.

Megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást

nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. §. (3) bekezdés alapján a kizáró okok fenn nem állásáról nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 66. §. (1) bekezdés a) pontja szerint a szolgáltatásra vonatkozó szakmai felelősségbiztosítás.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik érvényes szakmai felelősségbiztosítással

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- A Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja értelmében az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői

végzettségének és képzettségének ismertetése, különösen azon személyek végzettségének és

képzettségének ismertetése, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek.

- A Kbt. 67. §. (3) d) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, képzettségük ismertetése,

akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Alkalmatlan, ha a szolgáltatás teljesítéséért felelős személy nem rendelkezik csecsemő- és

gyermekgyógyász szakvizsgával.

- Alkalmatlan, ha a teljesítésben résztvevők nem rendelkeznek legalább csecsemő, és gyermekgyógyász,

neonatológus szakvizsgával.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

60/2003 (X.20.) ESzCsM rendelet

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
KBSZ: 12/E/2009.

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 20.000.- + ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

munkanapokon 9.00-11.30 óráig, illetve 13.00-15.00 óráig az ajánlatkérő pénztárába (ajánlatkérő

székhelyén Pénzügyi és Számviteli Osztály) vagy átutalással az ajánlatkérő OTP Bank Rt-nél vezetett

11784009-15492674 számú bankszámlájára.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. §. (2) bekezdése szerinti személyek lehetnek jelen.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 01. 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 09. 10.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció készpénzbefizetés esetén, a

befizetést igazoló számla bemutatásával Ajánlatkérő székhelyén a Közbeszerzési Irodában vehető át

munkanapokon 9.00-11.30 óráig, illetve 13.00-15.00 óráig, pénteken 14.00 óráig, az ajánlattételi határidő

napján 10.00 óráig. Átutalás esetén a dokumentáció összegének az ajánlatkérő számlájára érkezését
követően és a befizetést igazoló banki bizonylat átadása mellett a fenti címen vehető át, vagy kérésre a

fentiekben rögzített feltételek teljesítése esetén az azt követő napon postázza Ajánlatkérő a megadott címre.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

Ajánlattevőnek csatolnia kell 60 napnál nem régebbi cégkivonatát, és aláírási címpéldányát.

A dokumentáció másra át nem ruházható.

A Kbt. 71. §. (1) bekezdés a, b, c, pontjai szerinti nyilatkozatokat csatolni kell.

Ajánlattevő nyilatkozatot köteles csatolni a Kbt. 70. §. (2) bekezdése szerint.

Az ajánlatkérő a dokumentációban előírt szerződést az eljárás nyertesével köti meg. Amennyiben

ajánlatkérő a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározta, az eljárás nyertesének

visszalépése esetén ezzel köt szerződést.

Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít a Kbt. 83. §-a szerint.

Ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell arról, hogy feladatainak ellátása során - a hivatására irányadó jogi- és etikai

szabályokon túlmenően betartja az ajánlatkérő belső szakmai szabályzataiban foglaltakat, különösen a

Szervezeti és Működési Szabályzatban, az Adatvédelmi Szabályzatban foglalt előírásokat.

Az ajánlattételi felhívásban meghatározott szakmai feladatok szakmai irányításáról, továbbá az ajánlatkérő

és az ajánlattevő közötti kapcsolattartásról, a Szülészeti Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa

gondoskodik, akinek jog- és szakmai szabályoknak megfelelő utasításait az egészségügyi tevékenység

ellátása során kötelesek figyelembe venni. Valamint az osztályvezető főorvos rendelkezik a szakmai

feladatok részletes meghatározásáról és a tevékenység igazolásáról.

A szakmai profilba tartozó tevékenységek ellátásához szükséges tárgyi feltételeket a Szülészeti-

Nőgyógyászati Osztályon Ajánlatkérő biztosítja.

Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a rendelkezésre álló eszközök gondos és rendeltetésszerű

kezeléséről gondoskodik, egyben tudomásul veszi, hogy az ezekben keletkezett károkért a polgári jog

általános szabályai szerint tartozik felelősséggel.

Ajánlattevőnek ajánlatához egy felolvasólapot kell csatolnia, amelyen szerepel ajánlattevő pontos neve,

címe, telefon- telefaxszáma, e-mail címe, bankszámlaszáma, valamint az ajánlati ár (nettó Ft/óra/fő).

Ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás elkészítésekor az Ámr 59. §. (10) bekezdését, valamint a 15/2008.

(III.15) Főv.Kgy. rendelet 21. §-át, illetve az intézmény MU_SzE_0013_080301 számú szabályzatában

foglaltakat figyelembe vett.

Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet jelen ajánlattételi

felhívásban szereplő feladatra 11 mFt.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Némethné Papp Katalin közbeszerzési referens

Telefon: 467-3722

E-mail: nemethne.katalin@uzsoki.hu

Fax: 251-5488

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház Közbeszerzési Iroda

Postai cím: Uzsoki u. 29-41.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1145

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Közbeszerzési Iroda

Telefon: 467-3722

E-mail:

Fax: 251-5488

Internetcím (URL):
Gara Község Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (21902/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Gara Község Önkormányzata

Postai cím: Kossuth Lajos utca 62.

Város/Község: Gara

Postai irányítószám: 6522

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Striegl Jánosné

Telefon: 79/456-322

E-mail: korjegyzoerika@emitelnet.hu

Fax: 79/456-322

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatok

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén
Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Garán óvoda és általános iskola átalakítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Gara, Kossuth L. u. 82.

NUTS-kód HU

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

A beruházás tárgya: óvoda kialakítása az általános iskolában, dokumentáció szerint.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45210000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

673,93 m2

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/09 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/03/15 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Meghiúsulási kötbér: szerződés szerinti összeg 10%-a

Késedelmi kötbér: napi nettó 40.000,- Ft, max. a vállalási összeg 20%-a

Jótállás: a műszaki átadástól számított minimum 1 év, maximum 5 év

Jóteljesítési biztosíték: a vállalt jótállási idő végéig a szerződés szerinti vállalási összeg 5%-a, mely

teljesíthető a Kbt. 53. § (6) bekezdésben foglaltak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Megrendelő előleget nem biztosít. Vállalkozó sikeres műszaki átadás-átvétel után állíthatja ki végszámláját.

Ajánlatkérő az átvételt követően a Kbt. 305.§ (3) előírásainak megfelelően a teljesítéstől számított legkésőbb

30 napon belül utalja át a számlaösszeget vállalkozónak.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet akivel szemben a Kbt. 60.

§ (1), illetve a 61.§ (1) d) pontjában, 61.§ (2) pontjában meghatározott kizáró ok állnak fenn.

Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61.§ (1) a)-c) pontjaiban, a

Kbt. 62. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok állnak fenn.

A Kbt. 249.§ (3) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevőnek, a közbeszerzés

értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, erőforrást nyújtó

szervezetnek nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő csatolja:

- 2008.évi beszámolóját

- Bankszámlát vezető pénzügyi intézmény/intézmények nyilatkozatát miszerint bankszámláján/

bankszámláin a kért időszakban nem volt 30 napon túli sorbanállás

- Nyilatkozatát, hogy nincsen 30 napnál hosszabb lejárt határidejű tartozása más természetes vagy jogi

személy felé.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- 2008. évi beszámoló nem lehet negatív

- Ajánlattevőnek 30 napon túli sorban állása nem volt a számláján/számláin 2008.06.01.-2009.05.31. között.

- Az ajánlattevő tegyen jognyilatkozatot, hogy nincsen 30 napnál hosszabb lejárt határidejű tartozása más

természetes vagy jogi személy felé.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírása;

- az ajánlattevő vezető felelős műszaki vezető, illetve kőműves szakember végzettségét képzettségét

igazoló dokumentum csatolása szükséges. Felelős műszaki vezető esetén szakmai önéletrajz csatolása

szükséges

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy 10% feletti alvállalkozó, aki nem rendelkezik minimum 1 db.

betonkeverővel, 10 m2 álvánnyal, 1. db. kisteherautóval.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy 10% feletti alvállalkozó, aki nem rendelkezik legalább egy,

a közbeszerzés tárgyára vonatkozó felelős műszaki vezetővel, aki a beszerzés tárgyát képező munkák

területén (magasépítés) legalább 5 év leinformálható szakmai tapasztalattal rendelkezik, illetve 1 fő kőműves

munkatárssal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (FT) 90
2. Végső határidőnél korábbi befejezés (nap) 5

3. Többlet garancia vállalása (év) 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 15184 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/14 (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap )

Időpont: 9 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): bruttó: 37.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció megvásárolható készpénzben fizetve Gara Község

Önkormányzata pénzügyi irodájában (6522 Gara, Kossuth u.62.) munkanapokon 8-12 óráig.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap) Időpont: 9 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 9 óra

Helyszín : Gara Község Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésben meghatározottak

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/11/30., 17 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/09

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: Gara Község Önkormányzata, körjegyzői iroda,

hétfőtől péntekig 8-12 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8-9 óra között.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1 és 100

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legkedvezőbb ajánlat kapja a maximális pontszámot, a többi ajánlat a legkedvezőbb ajánlathoz képest

arányosan kevesebb pontot kap

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít.

2. Az ajánlatkérő helyszíni szemlét tart 2009. 11. 04-én 9 órai kezdettel, Gara Község Polgármesteri

Hivatalában

3. Az ajánlatba becsatolandó az ajánlattevő és a közbeszerzés tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó 60 napnál nem régebbi cégkivonatának, illetve aláírási címpéldányának

egyszerű másolata.

4. Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték

összegszerűen meghatározott mértéke: 500.000,- Ft. Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati

biztosíték az előírt összegnek az ajánlatkérő OTP bank 11732033-15336677 számlaszámára történő

befizetésével, bankgaranciával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást

tartalmazó - kötelezvénnyel. biztosítható. A bankgarancia kedvezményezettjeként az ajánlatkérőt kell

megnevezni, tárgyként fel kell tüntetni „Közbeszerzési eljárás óvoda és általános iskola átalakítására”.

A bankgranciának az eredményhirdetés időpontját követő első naptól számított 30. napig érvényben kell

maradnia. A biztosíték átutalásáról Gara Község Önkormányzata az ajánlattevőnek igazolást ad ki. Az

ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati

biztosíték az eljárásban nem nyertes ajánlattevők részére eredményhirdetést követő 10 napon belül,

a nyertes ajánlattevő részére szerződéskötést követő 10 napon belül visszautalásra kerül. Az ajánlati

biztosíték itt nem részletezett feltételeit a Kbt. 59.§. szabályozza.

5. Az ajánlatokat írásban cégszerűen aláírva, folyamatos lapszámozással és tartalomjegyzékkel ellátva,

személyesen vagy postai úton 1 eredeti és 2 másolati példányban zárt borítékban kell benyújtani a

IV.3.4.) pontban meghatározott határidőig, az I.1. pontban meghatározott címre. A borítékra rá kell írni:

„Közbeszerzési ajánlat, Gara óvoda és általános iskola átalakítása. Határidő előtt felbontani tilos.”

6. Amennyiben a nyertes ajánlattevő nem köt szerződést, vagy a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokat

nem nyújtja be időben, úgy ajánlatkérő a szerződést a második helyezettel köti meg.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):
Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Gyula Város Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (21904/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Gyula Város Önkormányzata

Postai cím: Petőfi tér 3.

Város/Község: Gyula

Postai irányítószám: 5700

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Megyeri Sándor oszt. vez.

Telefon: +36-66/ 526-800

E-mail: megyeris@gyula.hu

Fax: +36-66/ 467-598

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.gyula.hu

A felhasználói oldal címe (URL): -

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén
Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Hulladéklerakó rekultivációs munkáinak megvalósítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Gyula, Kígyósi út hrsz.: 0567/1.

NUTS-kód HU332

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma
VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a gyulai szilárd hulladéklerakó rekultivációjára vonatkozó műszaki beavatkozás

megvalósítására.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45112700-2

További tárgyak: 45111220-6

45112500-0

76431000-3

77231600-4

71355000-1

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

A gyulai szilárd hulladéklerakó rekultivációjára vonatkozó műszaki beavatkozás során a hulladéklerakó és

rézsűk tereprendezése, a felső megcsapolású biogáz gyűjtő műtárgyrendszer kialakítása, a hulladéklerakó

és rézsűinek víz és gázzáró szigetelése, csapadékvíz elvezető csatornák kiépítése, a káros emissziókat

minimalizáló műszaki beavatkozásokat követő tájba illesztés felszín alatti víz monitoring rendszere,

talajvízfigyelő kutak kialakítása.

Főbb becsült mennyiségek:

- Felületkiegyenlítő és végleges záró réteg (70 cm vtg. szigetelő réteg és 30 cm vtg. humuszterítés)

kialakítása 102.602m2

- Növényzet eltávolítása 102.602m2

- A hulladéktest formálása, tömörítése, rézsűk kialakítása csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése

utógondozási feladatok elvégzése 84.940m3

- Gázkút 16 db

- Véderdő bővítése 2.000 db

- Dokumentálási, jelentéskészítései feladatok 102.602m2

Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 605.000.000 Pénznem: HUF

VAGY: és között Pénznem:

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)
ÉS/VAGY

befejezés 2011/11/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A munkák finanszírozása a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával a Magyar Állami

Költségvetésből történik. Ajánlattevő összesen 6 számla kibocsátására jogosult, az alábbiak szerint:

- A szerződési ár 16 %-ának megfelelő összegű részszámla a munkák 16 %-os készültségekor

- A szerződési ár 16 %-ának megfelelő összegű részszámla a munkák 32 %-os készültségekor

- A szerződési ár 16 %-ának megfelelő összegű részszámla a munkák 48 %-os készültségekor

- A szerződési ár 16 %-ának megfelelő összegű részszámla a munkák 64 %-os készültségekor

- A szerződési ár 16 %-ának megfelelő összegű részszámla a munkák 80 %-os készültségekor

- A szerződési ár 20 %-ának megfelelő összegű végszámla a sikeres átadás-átvételt követően.

Ajánlattevőnek a műszaki ellenőr által leigazolt számláit az Ajánlatkérőhöz kell benyújtani. Az igazolt és

ellenőrzött számlák átutalással a Kbt. 305. § (3) bekezdése figyelembe vételével kerülnek kiegyenlítésre.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrást nyújtó

szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés hatálya alá tartozik.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrást nyújtó szervezet, aki a

Kbt. 61. § (1) bekezdése a) - c) pontja hatálya alá tartozik, valamint akinek vonatkozásában a Kbt. 62. § (1)

bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak és az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. § (3) bekezdés szerint nyilatkozniuk kell

arról, hogy a Kbt. 60. § (1) bekezdés pontjaiban, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a) - c) pontjaiban foglalt

kizáró okok velük szemben nem állnak fenn.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) és a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóinak be kell nyújtaniuk

- Valamennyi számlavezető pénzintézet ajánlattételi határidő napját megelőző 90. napnál nem régebbi

keltezésű nyilatkozatának eredeti vagy másolati példányát (bankszámláját mióta vezeti, volt-e számláján

sorban állás - ha igen, milyen mértékű - az igazolás kiállításának időpontját megelőző 12 hónapban, továbbá

nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a megjelölt bankszámlákon kívül egyéb bankszámlával nem rendelkezik.;

- elmúlt 3 évi (2006., 2007., 2008.) számviteli jogszabályok szerinti beszámolója eredeti vagy másolati

példányának benyújtása.

- Nyilatkozatukat az elmúlt 3 évi (2006, 2007, 2008), mélyépítési tevékenységre vonatkozó teljes nettó

forgalmukról.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén tagok), és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozók alkalmatlanok, ha

- a banki igazolás alapján bármely bankszámlájukon az igazolás kiadását megelőző 12 hónapban sorban

állás fordult elő.

- az elmúlt három lezárt üzleti év (2006, 2007, 2008) mindegyikében működésük veszteséges volt (üzleti

eredménye negatív).

- együttesen az elmúlt 3 évben (2006, 2007, 2008) a mélyépítési tevékenységre vonatkozó teljes nettó

forgalmuk átlaga nem éri el a 300.000.000,- Ft összeget (ÁFA nélkül).

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén minden tag) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó:

- előző 5 évben (2004, 2005, 2006, 2007, 2008) a közbeszerzés tárgyára, települési szilárdhulladék lerakó

építésére, rekultivációjára, illetve terület előkészítési munkákra (bontás, törmelék-, hulladék elszállítás,

tereprendezés), vonatkozó sikeresen befejezett referenciamunkáinak ismertetése, a Kbt. 68.§ (2) bekezdése

szerint.

- vezető tisztségviselőjének és azon szakembereinek illetőleg vezetőinek a megnevezése, képesítésük

ismertetése, akiket a teljesítésbe be kívánnak vonni (szakmai önéletrajzuk becsatolásával, szakmai

gyakorlatuk ismertetésével, végzettségüket, képzettségüket, névjegyzékbe vételüket igazoló dokumentumok

másolatának becsatolásával).

- nyilatkozatának (igazolásának) csatolása a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek,

berendezések adatairól (darabszám, műszaki paraméter megjelölésével).

- nyilatkozatának csatolása az előző 2 évre (2007. 2008.) vonatkozó éves átlagos statisztikai állományi

létszámról.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén tagok), és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozók alkalmatlanok, ha együttesen

- az elmúlt 5 évben (2004, 2005, 2006, 2007, 2008) nem rendelkeznek összesen legalább nettó

600.000.000 Ft értékű, sikeresen teljesített (befejezett), a közbeszerzés tárgyával kapcsolatos, települési

szilárdhulladék lerakó építésére, rekultivációjára, vagy terület előkészítési munkákra (bontás, törmelék-,

hulladék elszállítás, tereprendezés) vonatkozó referenciamunkákkal.

- vezető tisztségviselője nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, továbbá nem rendelkeznek legalább 1

fő mélyépítő mérnöki FVM-É A kategóriájú jogosultságot szerzett és legalább 5 éves kivitelezési szakmai

gyakorlattal rendelkező, valamint legalább 1 fő „K-F-V hulladékok káros hatása elleni védelem” tárgyú

jogosultságot szerzett és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel és legalább 5-5 fő

szakirányú végzettségű tehergépkocsi vezetővel és gépkezelővel.

- nem igazolják (ismertetik) a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések

adatait, melyek között szerepelnie kell legalább 5 db 10 tonnás, billenőplatós tehergépkocsinak, 2 db

markolónak, 1 db dózernek, 1 db homlokrakodónak, 1 db vibrációs hengernek, 1 db földgyalunak.

- ha nem rendelkeznek az előző 2 évre vonatkozóan (2007. 2008.) évente összesen legalább 12 fő éves

átlagos statisztikai állományi létszámmal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Nettó ajánlati ár, 80

2. Fizetési határidő, 10

3. Jótállási kötelezettség, 10

4. Teljesítési határidő. 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem
Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 100.000 Ft + ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Az átvétel helyszínén, pénztárba történő készpénzbefizetéssel, vagy az Ajánlatkérőnek az OTP Bank

Rt.-nél vezetett 11733027-15346009-32020007 sz. bankszámlájára történő átutalással. A dokumentáció

ellenértékéről az ajánlatkérő számlát bocsát ki.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : az ajánlati felhívás A.III mellékletében megadott helyszín

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Környezet és Energia Operatív Program (KEOP 2.3.0)

„A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése”

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/10 (év/hó/nap) Időpont: 11:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/22 (év/hó/nap)

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentáció átvehető munkanapokon 9:00 -13:00 óráig (ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00

-10:00 óráig) személyesen vagy meghatalmazott útján, illetőleg a Kbt. 54. § (4) bekezdésben foglaltaknak

megfelelően

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelés során adható pontszám: részszempontonként 0-10.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Részszempontonként a legjobb ajánlatot tevő az adható legmagasabb pontszámot kapja, a többi ajánlattevő

részpontszáma ehhez viszonyítva értékarányosítással (a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú

módosított ajánlása alapján) kerül megállapításra.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos minden költség az ajánlattevőt terheli.

2.) Ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be. A támogatásra irányuló igény el nem

fogadása esetén az ajánlatkérő a Kbt. 82. §-át, a 99/A. § (1) bekezdését és a 303. §-át az ott leírtaknak

megfelelően alkalmazza.

3.) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell

- a Kbt. 70. § (2) bekezdésére,

- a Kbt. 71. § (1) bekezdésének a), b) és c) pontjaira,

- a Kbt. 71. § (3) bekezdésére vonatkozóan valamint arról hogy

- rendelkezik-e kivitelezéshez kapcsolódó felelősségbiztosítással, illetve ha nem, szándéknyilatkozatot

ennek megkötésére vonatkozóan.

4.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik vagy nyertessége esetén a

szerződéskötés időpontjáig rendelkezni fog az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

szóló 2003. évi CXXV. tv. szerinti esélyegyenlőségi tervvel.

5.) A Kbt. 65. §. (3) bekezdése szerinti szervezet igénybevétele esetén ajánlattevőnek az igénybe vett

erőforrás rendelkezésre állását a Kbt. 65. § (4) bekezdése szerint kell igazolnia.

6.) Az ajánlatokat aláírva, zárt borítékban, a borítékon "Hulladéklerakó rekultiváció műszaki ellenőrzése "

megjelöléssel, 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat) kell benyújtani.

7.) Az ajánlatot és az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat olyan személyeknek kell aláírniuk, akik jogosultak

az ajánlattevő illetve a nyilatkozattevő nevében kötelezettséget vállalni illetve nyilatkozni. E jogosultságot

igazoló dokumentumok eredeti vagy másolati példányát az ajánlathoz csatolni kell (meghatalmazás, aláírási

címpéldány).

8.) Amennyiben bármely, ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül

kiállításra, úgy azt az Ajánlattevő a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hiteles magyar nyelvű fordításban

is köteles becsatolni.

9.) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §-a szerint teljes körben biztosítja.

10.) Az ajánlattételi időszak alatt az ajánlattevők a Kbt. 56.§-a szerint kérhetnek kiegészítő tájékoztatást az

ajánlatkérőtől, az A.I mellékletben megadott címen. Az ajánlatkérő 2009. november 12-én, délelőtt 10:00 órai

kezdettel a teljesítés helyszínén helyszíni bejárást tart.

11.) Amennyiben Ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt

is meghatározza, úgy az eljárás nyertesének visszalépése eseten a második legkedvezőbbnek minősített

ajánlattevővel köt szerződést.

12.) A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell

eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Gyula Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Igazgatósága

Postai cím: Munkácsy Mihály u. 7-9. „ A” épület 2.sz ajtó

Város/Község: Gyula

Postai irányítószám: 5700

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Daróczi László, Bengery Zsolt
Telefon: 66/463-622

E-mail: varosgazd@gyula.hu

Fax: 66/463-746

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Gyula Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Igazgatósága

Postai cím: Munkácsy Mihály u. 7-9. „ A” épület 2.sz ajtó

Város/Község: Gyula

Postai irányítószám: 5700

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Daróczi László, Bengery Zsolt

Telefon: 66/463-622

E-mail: varosgazd@gyula.hu

Fax: 66/463-746

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Gyula Város Önkormányzatának Városgazdálkodási Igazgatósága

Postai cím: Munkácsy Mihály u. 7-9. „ A” épület 2.sz ajtó

Város/Község: Gyula

Postai irányítószám: 5700

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Daróczi László, Bengery Zsolt

Telefon: 66/463-622

E-mail: varosgazd@gyula.hu

Fax: 66/463-746

Internetcím (URL):
Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22607/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona

Postai cím: István K. u. 1.

Város/Község: Vámosgyörk

Postai irányítószám: 3291

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Haraszti Mónika igazgató

Címzett: Haraszti Mónika igazgató

Telefon: +36 37 361-014

E-mail: hmoidova@idosekotthonavamosgyork.t-online.hu

Fax: +36 37 361-014

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

xSzociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Élelmiszerek szállítási szerződése 2009

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Vámosgyörk, István király u. 1. szám alatti konyha (D épület földszint)

NUTS-kód HU312

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

A közbeszerzési eljárás keretében az ajánlatkérő a szükséges élelmiszerek beszerzését kívánja biztosítani.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

I. Pékáru 84.930 db, 23 kg

II. Tej, tejtermék 9.980 liter, 1.612 kg, 9.790 db, 1.155 doboz

III. Mirelit termékek 2.856 kg,

IV. Hús, hentesáru 9.467 kg

V. Konzervek, dzsemek, befőttek 15.080 db, 72 kg, 911 üveg

VI. Fűszerek, ízesítők 50 üveg, 5.066 kg, 3.550 db, 200 tubus, 2.900 liter

VII. Tészták 2.655 kg

VIII. Italáru 810 üveg, 300 doboz, 1.000 liter, 440 db

IX. Édességek, lisztőrlemények 3.525 kg, 3.710 db, 200 csomag

X. Csirke-pulyka 2.559 kg

A megrendelésre kerülő mennyiség az ajánlati dokumentációban foglaltaktól + 25 %-kal eltérhet. A részletes

specifikációt és mennyiséget az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 12

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő az ellenértéket utólag, részszámla ellenében az ajánlatkérő által igazolt teljesítést követő 30

napos fizetési határidővel átutalással teljesíti.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

A nyertes közös ajánlattevőktől gazdasági társaság létrehozásának megkövetelése: ajánlatkérő több

ajánlattevő esetén tőlük gazdasági társaság létrehozását nem követeli meg, de arra igényt tart, hogy közös

vállalkozás esetén szerződésük teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállaljanak.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a 60. § (1)

bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. § (1) d) pontja

fennáll.

Nem lehet ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet az, akivel szemben a 61. §

(1) a-c) pontjai fennállnak.

Eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, a 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó, és az erőforrást nyújtó

szervezet, ha a 62. § (1) bekezdés velük szemben fennáll.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell.

Kizáró okok hiányának igazolására a Kbt. 250. § (3) bekezdés h) pontjára figyelemmel, és a Kbt. 96. § (3)

bekezdésben foglaltakra tekintettel a Kbt. 63. §-ban foglaltak az irányadók.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 71.§.(3) bekezdése szerint nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 60.§.(1)

bekezdése valamint a Kbt. 61. § (1) d) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó, az ajánlattételi határidő lejártának

napjától számított 60 napnál nem régebbi igazolás az alábbi tartalommal: mióta vezeti a számláját, azon volte

a kiállítást megelőző egy éven belül sorban állás, ha igen, hány alkalommal és mennyi időtartamig.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

alkalmatlan, ha számláján a pénzintézeti igazolás kiállítását megelőző egy éven belül 60 napot meghaladó

sorban állás, vagy többszöri (több mint 2 esetben) 30 napot elérő sorban állás volt

(Mind a közös ajánlattevőknek, mind az ajánlattevőnek, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak külön-külön kell megfelelniük)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. 2008. év legjelentősebb szállításainak ismertetése a Kbt. 68. § (1) a)-b) pontjai szerint az alábbi

tartalommal:

szállított termékek összefoglaló

elnevezése, teljesítés ideje, szerződést kötő másik fél megnevezése, ellenszolgáltatás összege, vagy a

korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölése

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1. alkalmatlan, ha nem rendelkezik 2008. évben a megajánlott termékcsoport beszerzési tárgyára

vonatkozóan egy darab szállítási referenciával,

(Ajánlattevőnek, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozóknak, közös ajánlattevőknek együttesen kell megfelelniük)

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti
Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap )

Időpont: 10.30 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 35.000 Ft+ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

a dokumentáció ellenértékét ajánlatkérő képviseletében eljáró Agria Közbeszerzés Kft.

10403507-49555555-55531011 számú számlája javára az átvételt megelőzően vagy készpénzben a

dokumentáció átvételekor kell teljesíteni. A fizetést a közbeszerzési eljárás megnevezésének feltüntetésével

kell teljesíteni:

„Vámosgyörk/Élelmiszer/2009”

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap) Időpont: 10.30 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb: -

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 10.30 óra

Helyszín : ajánlatkérő Tanácskozója 3291 Vámosgyörk, István K. u. 1. (A épület I. em.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§.(2) bekezdése szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
2010.október

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 09. 10.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 18. 10.30 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

ajánlatkérő a dokumentációt kizárólag a fizetést igazoló banki bizonylat bemutatása vagy készpénz

ellenében adja át ajánlatkérő 3291 Vámosgyörk, István király u. 1. D. épület földszint cím alatt lévő

Gazdasági igazgatói irodájában, munkanapokon 8.00 - 14.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának

napján 8.00 - 10.30 óráig.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. A dokumentáció másra nem ruházható át.

2. Meg kell jelölni az ajánlatban az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat illetve a közbeszerzésnek azt a

részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni.

3. A szerződéskötésre jogosult személy aláírási címpéldány egyszerű másolatát csatolni szükséges,

és amennyiben az ajánlatot nem a szerződéskötésre jogosult írja alá, az ajánlatot aláíró nevére szóló

meghatalmazást is csatolni kell.

4. Részajánlat tehető a római számmal jelölt termékcsoportokra külön-külön, a termékcsoporttal

meghatározott teljes mennyiségre. A termékcsoporton belül tételenkénti bontás nem lehetséges.

5. Ha ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is

meghatározza, a nyertes visszalépése esetén azzal köt szerződést.

6. Ajánlattevő köteles külön nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy valamennyi pénzforgalmi

számlájáról becsatolta a felhívás III.2.2.) pontjában pénzügyi alkalmasság igazolására előírt tartalommal bíró

pénzintézeti nyilatkozatot.

7. Az ajánlathoz 3 hónapnál nem régebbi cégkivonat vagy egyéni vállalkozók jegyzői nyilvántartásának 3

hónapnál nem régebbi kivonatának egyszerű másolatának csatolása szükséges.

8. Ajánlattevő nyilatkozatát csatolni szükséges arra vonatkozóan, hogy a szerződés időtartama alatt a nettó

árat nem változtatja meg, a szerződés teljes időtartama alatt a termékeket ajánlati áron szállítja.

9. Nyilatkozatot kell arra vonatkozóan csatolni, hogy a szerződés hatálya alatt meghirdetésre kerülő

valamennyi akciójában meghatározásra kerülő kedvezményes feltételeket kiterjeszti az ajánlattevő részére

szállítandó termékekre.

10. Az ajánlatot az aláírásra jogosult személynek cégszerűen alá kell írnia és kelteznie.

11. Az érvényes ajánlattétel feltétele az ajánlati dokumentáció mellékletét képező táblázat megfelelő

kitöltése és kinyomtatott formában történő benyújtása.

12. Többváltozatú ajánlat nem tehető.

13. Ajánlatkérő az elbírálás során a Kbt. 90. § (3)-(4) bekezdését alkalmazza.

14. Az ajánlattétel valamennyi költsége ajánlattevőt terheli.

15. Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít Kbt. 83. § szerint.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be
Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma I-X.

meghatározás Élelmiszerek

1) A rész meghatározása

Élelmiszerek I-X. termékcsoportban

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

I. Pékáru 84.930 db, 23 kg

II. Tej, tejtermék 9.980 liter, 1.612 kg, 9.790 db, 1.155 doboz

III. Mirelit termékek 2.856 kg,

IV. Hús, hentesáru 9.467 kg

V. Konzervek, dzsemek, befőttek 15.080 db, 72 kg, 911 üveg

VI. Fűszerek, ízesítők 50 üveg, 5.066 kg, 3.550 db, 200 tubus, 2.900 liter

VII. Tészták 2.655 kg

VIII. Italáru 810 üveg, 300 doboz, 1.000 liter, 440 db

IX. Édességek, lisztőrlemények 3.525 kg, 3.710 db, 200 csomag

X. Csirke-pulyka 2.559 kg

AA megrendelésre kerülő mennyiség az ajánlati dokumentációban foglaltaktól + 25 %-kal eltérhet.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése
Az időtartam hónap(ok)ban: 12

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

Részajánlat tehető a római számmal jelölt termékcsoportokra külön-külön, a termékcsoportnál meghatározott

teljes mennyiségre. A termékcsoporton belül tételenkénti bontás nem lehetséges.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Heves Város Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (23338/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Heves Város Önkormányzata

Postai cím: Erzsébet tér 2.

Város/Község: Heves

Postai irányítószám: 3360

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Csáki Zsigmond polgármester

Telefon: +36/36-546-100

E-mail: phheves@axelero.hu

Fax: +36/36-346-461

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén
Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Különféle építési munkák Heves Város

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Heves

NUTS-kód HU312

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma
VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

1. Vállalkozási szerződés a József A. utcában szennyvízcsatorna építésére

2. Vállalkozási szerződés a Baross Gábor utca felújítására

3. Vállalkozási szerződés gyalogos-átkelőhely létesítésére

4. Vállalkozási szerződés az Akác utca felújítására

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233142-6

További tárgyak: 45233220-7

45232400-6

45233221-4

34928500-3

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. RÉSZ: Heves, József Attila utcában szennyvízcsatorna építése

NA 200 KG-PVC (122 fm)

· Bekötővezetékek száma 9 db

· Tisztítóakna és nyílás száma: 5 db

NA 200 KG-PVC (104 fm)

· Bekötővezetékek száma: 7 db

· Tisztító akna és nyílás száma: 3 db

NA 200 KG-PVC csatorna összesen: 226 fm

Bekötő vezetékek száma összesen: 16 db

Tisztítóakna és nyílás száma összesen: 8 db

2. RÉSZ: Baross Gábor utca felújítása:

Útfelújítás Heves Város belterületén a Baross Gábor utcában (932 hrsz.) a 0+000 – 0+386,07 km

szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 4,00 m

· Padkaszélesség: 0,85-1,00 m

3. RÉSZ: 2 db gyalogos-átkelőhely létesítése

Heves, József Attila u. – Alkotmány u. csomópontban 2 db gyalogos átkelőhely létesítése

· Gyalogos felállóhelyek (járdakapcsolatok) létesítése

· Felszíni vízelvezetés biztosítása

· Útburkolati jelek elhelyezése

· Gyalogos csőkorlát elhelyezése

· Emelt szintű megvilágítás megvalósítása

4. RÉSZ: Heves-Alatka, Akác utca felújítása:Útfelújítás Heves Város belterületén, az Akác utcában (hrsz.

3824, 3857, 0133/14) a 0+000 – 0+653,30 km szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 3,00 m

· Padkaszélesség: 1,25 m

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: a nettó ajánlati ár 0,5 %-a/késedelmes nap. A 10. nap után meghiúsulás következik be.

Meghiúsulási kötbér: a nettó ajánlati ár 2%-a.

Jótállás: a nyertes ajánlattevő által vállalt mértékben, de legalább 12 hómap

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt 305. § (3) bekezdésében

foglaltak szerint, egy összegben, az igazolt teljesítést követően, a 1-3. részek esetén 60, a 4. rész

vonatkozásában 30 napon belül, átutalással teljesíti. Az ajánlat és az elszámolás pénzneme HUF.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. §. (1) bekezdésben, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában felsorolt kizáró okok fennállnak.Az

eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti (10 %-ot meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt) alvállalkozó és erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

61. §. (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsorolt, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés szerint kizáró okok

fennállnak.Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. § (3)

bekezdése szerint az ajánlatban írásban nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdése,

valamint a 61. § (1) bekezdés a-d) pontjának hatálya alá. A közbeszerzés értékének 10%-át meg nem

haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) tekintetében, az ajánlattevőnek a Kbt. 71. § (3)

bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására előírt dokumentumokat egyszerű másolatban kell

benyújtani.

1. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő és a Kbt. 71 § (1) bekezdés b) pontja szerinti

alvállalkozó valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó, az ajánlattételi felhívás megjelenését

követően kiállított nyilatkozata az alábbi tartalommal:

- a számla száma,

- mióta vezeti a bankszámláját,

- volt-e 30 napot meghaladó sorban állás a vizsgált időszakban

2. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján a számviteli jogszabályok szerinti beszámolók.

Amennyiben az ajánlattevő az előírt alkalmassági feltételek meglétének igazolására más szervezet

erőforrására támaszkodik, úgy (az adott alkalmasság megítéléséhez szükséges dokumentumon felül)

- a Kbt. 65. § (4) bekezdésben foglaltak szerint - az erőforrások rendelkezésre állását is igazolnia kell

kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásával.Az erőforrást biztosító szervezet tekintetében a

Kbt. 4. § 3/D. pontja az irányadó, míg az erőforrás fogalmát a Kbt. 4. § 3/E pontja szerint kell értelmezni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A jelen közbeszerzési eljárásban alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti

alvállalkozó, ha

1. bankszámláin a pénzintézetektől származó nyilatkozatok szerint, a nyilatkozat kiállítását megelőző 1

évben 30 napot meghaladó sorban állás volt.

2. az elmúlt 3 pénzügyileg lezárt üzleti év bármelyikében, a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója

alapján, adózás előtti eredménye kisebb, mint nulla.

3. az elmúlt 3 pénzügyileg lezárt üzleti év bármelyikében a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója

alapján saját tőkéje kisebb, mint a jegyzett tőkéje.

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevők mindegyikének, valamint a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti

alvállalkozónak az 1-3, pontokban előírt alkalmassági feltételeknek önállóan, külön-külön kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

MR. A Kbt. 67.§ (2) bekezdés a) pontja szerint a felhívás megjelenésétől visszafelé számított öt évre

vonatkozó, a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerinti igazolás az ott meghatározott tartalommal, eredetiben, vagy

egyszerű másolatban. A Kbt. 68. § (2) bekezdése szerinti igazolásnak tartalmaznia kell továbbá a beruházás

rövid, legfeljebb egy A/4-es oldal méretű bemutatását a mennyiségek megjelölésével, továbbá minden olyan

adatot, melyből az alkalmassági kritériumnak való megfelelés egyértelműen megállapítható

MSZ. A Kbt. 67. § (2) bekezdésének e) pontjában foglaltak alapján, a teljesítésbe bevonni kívánt

szakemberek megnevezése, képzettségük, végzettségük ismertetése, a képzettséget végzettséget igazoló,

valamint a jogosultságokat alátámasztó dokumentumok benyújtása, valamint a teljesítésbe bevonni kívánt

szakemberek, saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, melyből az előírt követelményeknek való megfelelés

egyértelműen megállapítható.

MG: Csatoljon ajánlattevő áruleírást, melyből az alkalmasság egyértelműen megállapítható.

Amennyiben az ajánlattevő az előírt alkalmassági feltételek meglétének igazolására más szervezet

erőforrására támaszkodik, úgy (az adott alkalmasság megítéléséhez szükséges dokumentumon felül)

- a Kbt. 65. § (4) bekezdésben foglaltak szerint - az erőforrások rendelkezésre állását is igazolnia kell

kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozat benyújtásával.Az erőforrást biztosító szervezet tekintetében a

Kbt. 4. § 3/D. pontja az irányadó, míg az erőforrás fogalmát a Kbt. 4. § 3/E pontja szerint kell értelmezni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha

M/R: nem rendelkezik a felhívás megjelenését megelőző öt évből összesen

1. rész: összesen legalább 1 db - legalább nettó 15 millió forint értéket vagy legalább 200 fm hosszúságot

elérő - szennyvízcsatorna építésre vonatkozó referenciával.

2. rész: összesen legalább 1 db - legalább nettó 10 millió forint értéket vagy legalább 300 m hosszúságot

elérő - útfelújításra vonatkozó referenciával.

3. rész: összesen legalább 1 db – legalább az ajánlati árat elérő értékű, vagy az adott részben

meghatározott mennyiségekre vonatkozó - gyalogátkelőhely létesítéséről szóló referenciával.

4. rész: összesen legalább 1 db - legalább nettó 15 millió forint értéket vagy legalább 600 m hosszúságot

elérő - útfelújításra vonatkozó referenciával.

MSZ: a teljesítésbe bevonni kívánt felelős műszaki vezető nem rendelkezik felsőfokú műszaki végzettséggel

és nem szerepel a felelős műszaki vezetői névjegyzékben, és nem rendelkezik legalább 3 év szakmai

gyakorlattal.

MG: Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha nem

rendelkeznek az alábbi gépekkel, eszközökkel:

1.rész: legalább 1 db legalább 1 m3 űrtartalmú kanállal felszerelt ásó-rakodó géppel

2.rész: legalább 1 db legalább 5 tonna teherbírású tehergépkocsival,

3. rész: legalább 1 db kétkaros, gumi vagy műanyagkerekes, legalább 100 liter űrtartalmú manuális

irányítású szállítóeszköz, ún. talicska, vagy bármely azzal egyenértékű szállítóeszköz, továbbá legalább 1

méter nyélhosszúságú, legalább 30x30 cm rakodófelületű lapát.

4. legalább 1 db legalább 5 tonna teherbírású tehergépkocsival, továbbá legalább 1 db kétkaros, gumi

vagy műanyagkerekes, legalább 100 liter űrtartalmú manuális irányítású szállítóeszköz, ún. talicska, vagy

bármely azzal egyenértékű szállítóeszköz, továbbá legalább 1 méter nyélhosszúságú, legalább 30x30 cm

rakodófelületű lapát.

Amennyiben az ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy a megjelölt eszközöket az

adott részben külön-külön vizsgálja ajánlatkérő azzal, hogy a 2. és 4. rész tekintetében elegendő 1 db

tehergépkocsi, de a talicskát és a lapátot többszörözni kell.

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevők mindegyikének, valamint a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti

alvállalkozónak az előírt alkalmassági feltételek esetében az együttes megfelelés is megengedett.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem
A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (egy összegben, forintban kifejezve) 80

Jótállás mértéke (hónapokban kifejezve) 10

Az előírtnál kedvezőbb teljesítési határidő vállalása 10

(naptári napokban kifejezve)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 13.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció az ajánlattételi felhívás megjelenésétől kezdve beszerezhető. A dokumentáció árát a Lucsik

és Társa Kft. Raiffeisen Bank Rt.-nél vezetett 12010628-00105411-00100007 számú számlájára átutalással,

részenként kell megfizetni. A dokumentáció ellenértéke nettó összegben került meghatározásra.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 13.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 13.00

Helyszín : Lucsik és Társa Kft. 1062 Budapest, Bajza utca 54. IV/4.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

1. Rész: LEKI a/ÉM/2009/436

2. Rész: TEUT/ÉM/2009/870

3. Rész: TEKI b/ÉM/2009/673

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2009.11.30. 11.00 Helyszín: Lucsik és Társa Kft. 1062 Budapest,

Bajza utca 54. IV/4.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009.12.09. 11.00 óra Helyszín: Polgármesteri Hivatal Heves,

Erzsébet tér 2.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átadása a Lucsik és Társa Kft-nél, hétfőtől péntekig, 09-13.óráig, az ajánlati határidő

lejártának napján 9 órától 13 óra 00 percig, az ellenérték megfizetését igazoló átutalásról szóló bizonylat

másolati példányának bemutatása ellenében történik. A dokumentációt nyomtatott formában bocsátjuk

rendelkezésre. A Kbt. 54. § (4) bekezdése esetén, amennyiben az ajánlattevő a dokumentáció megküldését

kéri, úgy a befizetést igazoló okmány másolatát, valamint a kérelemre vonatkozó levelet írásban (faxon

vagy levélben) kell megküldenie a lebonyolítóként eljáró Lucsik és Társa Kft részére, az ajánlati felhívásban

megjelölt elérhetőségeken. A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

· ajánlattevő neve

· ajánlattevő levelezési címe, ahova a dokumentáció megküldését kéri

· az ajánlattevő e-mail címe, telefon és faxszáma

· az eljárást megindító ajánlati felhívás hirdetményének KÉ- száma

. azon rész megjelölése, amely dokumentáció megküldését kéri.

A dokumentáció ellenértéke részenként: nettó 50.000.-Ft.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

0-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A legjobb ajánlat kapja a maximális 10 pontot, a többi ajánlat pontszámát az alábbiak szerint állapítja meg az

ajánlatkérő: azon értékelési szempontok esetén, ahol a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, ott a fordított

arányosítás módszerét alkalmazza az ajánlatkérő, azon értékelési szempontok esetén ahol legnagyobb

ajánlat a kedvezőbb, ott az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza az ajánlatkérő. A részletes értékelési

módszereket a dokumentáció tartalmazza.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 83. § (2) bekezdése szerint biztosított.

2. Ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével vagy az eljárás nyertesének visszalépése vagy az eljárás

nyertesének a 60. § (1) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (1), illetőleg (2)
ekezdésének hatálya alá nem tartozásával kapcsolatos hamis nyilatkozata, vagy ezen kizáró okokkal

kapcsolatos igazolás(ok) benyújtásának elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4)

bekezdés] a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kötheti meg a

szerződést.

3. Az ajánlatot a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és

benyújtani. Az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt. 70. § (2) bekezdésére vonatkozóan.

4. Az ajánlatban be kell nyújtani: A Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja, valamint a (3) bekezdése

szerinti nyilatkozatot. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők

figyelmét, hogy alvállalkozó alatt a Kbt. 4. § 2. pont bekezdése szerinti szervezetet illetve erőforrást biztosító

szervezet alatt a Kbt. 4. § 3/D. pontjának rendelkezését érti. Amennyiben az ajánlattevő erőforrást biztosító

szervezetet vesz igénybe, úgy nyilatkozzon a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás fennállásáról

vagy fenn nem állásáról. A többségi befolyás fennállása esetén nyilatkozzon azon adatokról, körülményekről,

melyek a többségi befolyást alátámasztják és csatolja az igazoló dokumentumokat is.

5. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére az ajánlati határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények

elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

6. Az ajánlathoz csatolni kell, az ajánlattevő, a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervezet 60

napnál nem régebbi cégkivonatát, és az ajánlatot, a nyilatkozatokat aláíró cégjegyzésre jogosult személy

aláírási címpéldányát.

7. Az ajánlattevő az ajánlatában köteles benyújtani a Kbt. 72. §-a szerinti nyilatkozatot.

8. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel,

illetőleg abban más ajánlattevő – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem

biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több

ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként.

9. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy mennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott

eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII.

törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti

rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. bejelentésre vagy

panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé.

10. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Közbeszerzésekről szóló 2003.

évi CXXIX. tv. előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Lucsik és Társa Kft.

Postai cím: Bajza u. 54.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Telefon: 06-1-374-0111

E-mail: postmaster@lucsikestarsa.t-online.hu

Fax: 06-1-413-0989

Internetcím (URL): www.lucsikestarsa.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Lucsik és Társa Kft.

Postai cím: Bajza u. 54.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Telefon: 06-1-374-0111

E-mail: postmaster@lucsikestarsa.t-online.hu

Fax: 06-1-413-0989

Internetcím (URL): www.lucsikestarsa.hu
III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Lucsik és Társa Kft.

Postai cím: Bajza u. 54.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1062

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Lucsik János hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Telefon: 06-1-374-0111

E-mail: postmaster@lucsikestarsa.t-online.hu

Fax: 06-1-413-0989

Internetcím (URL): www.lucsikestarsa.hu

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

1. RÉSZ: Heves, József Attila utcában szennyvízcsatorna építése

NA 200 KG-PVC (122 fm)

· Bekötővezetékek száma 9 db

· Tisztítóakna és nyílás száma: 5 db

NA 200 KG-PVC (104 fm)

· Bekötővezetékek száma: 7 db

· Tisztító akna és nyílás száma: 3 db

NA 200 KG-PVC csatorna összesen: 226 fm

Bekötő vezetékek száma összesen: 16 db

Tisztítóakna és nyílás száma összesen: 8 db

2. RÉSZ: Baross Gábor utca felújítása:

Útfelújítás Heves Város belterületén a Baross Gábor utcában (932 hrsz.) a 0+000 – 0+386,07 km

szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 4,00 m

· Padkaszélesség: 0,85-1,00 m

3. RÉSZ: 2 db gyalogos-átkelőhely létesítése

Heves, József Attila u. – Alkotmány u. csomópontban 2 db gyalogos átkelőhely létesítése

· Gyalogos felállóhelyek (járdakapcsolatok) létesítése

· Felszíni vízelvezetés biztosítása

· Útburkolati jelek elhelyezése

· Gyalogos csőkorlát elhelyezése

· Emelt szintű megvilágítás megvalósítása

4. RÉSZ: Heves-Alatka, Akác utca felújítása:Útfelújítás Heves Város belterületén, az Akác utcában (hrsz.

3824, 3857, 0133/14) a 0+000 – 0+653,30 km szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 3,00 m

· Padkaszélesség: 1,25 m

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233142-6

További tárgyak: 45233220-7

45232400-6

45233221-4

34928500-3

3) Mennyiség vagy érték

1. RÉSZ: Heves, József Attila utcában szennyvízcsatorna építése

NA 200 KG-PVC (122 fm)

· Bekötővezetékek száma 9 db

· Tisztítóakna és nyílás száma: 5 db

NA 200 KG-PVC (104 fm)

· Bekötővezetékek száma: 7 db

· Tisztító akna és nyílás száma: 3 db
NA 200 KG-PVC csatorna összesen: 226 fm

Bekötő vezetékek száma összesen: 16 db

Tisztítóakna és nyílás száma összesen: 8 db

2. RÉSZ: Baross Gábor utca felújítása:

Útfelújítás Heves Város belterületén a Baross Gábor utcában (932 hrsz.) a 0+000 – 0+386,07 km

szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 4,00 m

· Padkaszélesség: 0,85-1,00 m

3. RÉSZ: 2 db gyalogos-átkelőhely létesítése

Heves, József Attila u. – Alkotmány u. csomópontban 2 db gyalogos átkelőhely létesítése

· Gyalogos felállóhelyek (járdakapcsolatok) létesítése

· Felszíni vízelvezetés biztosítása

· Útburkolati jelek elhelyezése

· Gyalogos csőkorlát elhelyezése

· Emelt szintű megvilágítás megvalósítása

4. RÉSZ: Heves-Alatka, Akác utca felújítása:Útfelújítás Heves Város belterületén, az Akác utcában (hrsz.

3824, 3857, 0133/14) a 0+000 – 0+653,30 km szelvények között, az alábbi jellemző paraméterekkel:

· Burkolatszélesség: 3,00 m

· Padkaszélesség: 1,25 m

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Hollóháza Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23758/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Hollóháza Község Önkormányzata

Postai cím: Szent László út 15.

Város/Község: Hollóháza

Postai irányítószám: 3999

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Polgármesteri Hivatal Hollóháza

Címzett: Koleszár Sándor polgármester

Telefon: 47/505-420

E-mail: hollohiv@t-online.hu

Fax: 47/505-420

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.hollohaza.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szálítási szerződés hatékony közmunkaprogramhoz kapcsolódó munkagépek beszerzésére.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

3999 Hollóháza

Szent László út 15.

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés közmunkaprogramhoz kapcsolódó munkagépek beszerzésére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 16700000-2

További tárgyak: 16600000-1

34223370-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1 db traktor 4x4 min.90 LE, 1 db kompatibilis faaprító munkagép, 1 db egytengelyes mezőgazdasági

pótkocsi a dokumentációban meghatározott műszaki paraméterek alapján. A beszerzés magában foglal

valamennyi járulékos költséget (vizsgáztatás, kiszállítás, üzembe helyezés, stb.)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/02/26 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi és meghiúsulási kötbér, jótállás.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő a leszállított termékek ellenértékét a Kbt. 305. § alapján a szerződésben meghatározott

módon és tartalommal való teljesítéstől számított 30 naptári napon belül átutalással egyenlíti ki az adózás

rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 36/A. §-ában foglaltak is figyelembe véve. Előleg fizetésére nincs

lehetőség.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60.§ (1) bekezdésében és a 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés

a)–c) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak.

- Az ajánlatkérő az eljárásból kizárja az ajánlattevőt, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót vagy erőforrást nyújtó szervezetet, ha velük szemben a Kbt.

62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll.

A kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3) bekezdése alapján nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának az ajánlathoz csatolnia kell valamennyi számláját vezető pénzügyi intézménynek az

ajánlattételi határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi keltezésű nyilatkozatát hiteles másolatban az

alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámlák száma,

- 2008. január 1-től a nyilatkozat kiállításának időpontjáig volt-e a számláin sorban állás.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója (önálló megfelelés), amennyiben bármelyik bankszámláján 2008. január 1-ét követően

10 napot meghaladó sorban állás fordult elő.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójának az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlattételi felhívás megjelenését megelőző 24

hónapban teljesített, a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szállításainak ismertetését a Kbt. 68 § (1)

bekezdése szerint.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója, amennyiben együttesen- nem rendelkeznek az ajánlattételi felhívás megjelenését

megelőző 24 hónapban teljesített, legalább 1 db traktor, 1 db faaprító munkagép és 1 db pótkocsi szállítását

igazoló referenciával.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)
Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (Ft) 8

Jótállás időtartama (hónap) 2

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 30.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára (bruttó 30.000 Ft) átutalható az ajánlatkérőnek az OTP Bank Nyrt-nél vezetett

11734138-15349521-00000000 számú számlájára "Hollóháza munkagép beszerzés dokumentáció" felirat

feltüntetésével, vagy befizethető készpénzbefizetés formájában a Polgármesteri Hivatal pénztárában (3999

Hollóháza, Szent László út 15.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : Polgármesteri Hivatal polgármesteri iroda 3999 Hollóháza, Szent László út 15.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglalt személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/04 10:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/14 10:00 óra
V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció személyesen vagy meghatalmazott útján vehető át munkanapokon 8.00-14.00 óráig,

az ajánlattételi határidő napján 8:00-10:00 óráig az ellenérték befizetését igazoló dokumentum (átutalási

bizonylat, banki igazolás vagy készpénzfizetési számla) bemutatásával az I.1.) pontban meghatározott

helyen, vagy a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

az egyes részszempontok értékelésekor a legkedvezőbb értéket tartalmazó ajánlat a maximális pontszámot

kapja, míg a többi ajánlatra adandó pontszámok a legjobb ajánlathoz történő egyszerű arányosítással

kerülnek meghatározásra. Az egyes részszempontokra adott pontszámok a súlyszámmal felszorzásra,

majd valamennyi részszempontra kiterjedően összeadásra kerülnek. Az eljárás nyertese az így összesített,

legmagasabb pontszámot elért ajánlattevő.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét teljes körűen biztosítja.

2) Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot

ajánlattevőnek kell viselnie. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti az ajánlattételi

határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat,

illetve az azzal kapcsolatos küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

3) Az ajánlatok benyújtásának módja: az ajánlatokat a cégjegyzésre jogosult(a)k által cégszerűen

aláírva, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolati példány), zárt csomagolásban, az ajánlat írott oldalainak

folyamatos számozásával és tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A csomagoláson kérjük feltüntetni az

ajánlattevő nevét, címét, valamint az „Hollóháza munkagép beszerzés” és „Az ajánlattételi határidő lejártáig

nem bontható fel!” feliratokat. Az ajánlaton szerepelni kell az „eredeti” vagy „másolat” megjelölésnek.

Eltérés esetén az eredeti példány tartalma az irányadó. Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelyből

állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet.

4) Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak, valamint a Kbt. 4. § 3/D. pontja szerinti szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az

ajánlatához csatolni:

- az ajánlattételi határidő napját megelőző 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy egyéni vállalkozói

igazolvány másolata,

- az ajánlatot aláíró, cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányának, egyéni vállalkozó esetén a

banki aláírási kartonjának másolata.

5) Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) és a Kbt. 71. § (1) és (3) bekezdésében

foglaltak szerint.

6) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy valamennyi pénzforgalmi számlájáról és számlaszámáról

becsatolta a pénzügyi alkalmasság igazolására előírt banki nyilatkozatot és ezeken kívül más pénzügyi

intézménynél további számlát nem vezet.

7) Az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott termékek részletes műszaki leírását és fényképét.

8) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a beszerzés az „Önkormányzati fejlesztések

támogatása területi kötöttség nélkül” pályázat keretében az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési

Tanács támogatásával valósul meg (azonosító: CÉDE e/ÉM/2009/147), ezért felhívja a figyelmet a Kbt. 48. §

(3) és (4) bekezdésében foglaltakra. A beruházásra fordítható összeg nettó 12.582.000,- forint.

9) A jelen ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdések

vonatkozásában a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai és a Közbeszerzések

Tanácsa tájékoztatói szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be
Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Ikervár Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21676/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Ikervár Község Önkormányzata

Postai cím: Kossuth utca 47.

Város/Község: Ikervár

Postai irányítószám: 9756

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Titkárság

Telefon: +36/95/490-001

E-mail: ikervaronk@petecom.hu

Fax: +36/95/490-001

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.ikervar.hu

A felhasználói oldal címe (URL): www.ikervar.hu/aktualis/hírek

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 24

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

9756 Ikervár

NUTS-kód HU222

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Ajánlatkérő TÁMOP-3.1.4.-08/2.-2008-0011 pályázatának megvalósítása keretében akkreditált pedagógustovábbképzések

tartása és közoktatási szaktanácsadói feladatok ellátása.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80000000-4

További tárgyak: 80530000-8

85312320-8

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. rész: Akkreditált pedagógus továbbképzések (14 féle) a dokumentációban részletezett tartalommal.

2. rész: 5 féle szakértői feladat ellátása összesen 560 órában.

Az egyes részek ismertetése a B. mellékletben.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem fizet és előleg számlát nem fogad el. Az ajánlatkérő a szerződésben rögzített

tartalom teljesítését követően, az igazolt teljesítés alapján benyújtott számlát fogadja be. A díj megfizetése a

nyertes ajánlattevő általi teljesítést, és az ajánlatkérő által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás

kézhezvételét követően kiállított számla ellenében átutalással történik. A díj utólag, átutalással kerül

kiegyenlítésre figyelembe véve a Kbt. 305. § (3) bekezdés vonatkozó előírásait.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)
Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

A 2. rész tekintetében a programba bevont szaktanácsadónak az EDUCATIO Kht. által létrehozott országos

listán kell szerepelnie.

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt.

60. § (1) bekezdésének, illetve a 61. § (1) bekezdés d) pontjának a hatálya alá esik. Az eljárásból kizárásra

kerül azon ajánlattevő, akivel, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozójával vagy a számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62.

§ (1) bekezdés a)-b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő

számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a Kbt. 249. § (3) bekezdésében meghatározottak

szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének a)-h) pontjainak, valamint a 61. § (1)

bekezdés d) pontjának a hatálya alá. A közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a

szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P.1/ Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának cégjegyzékben szereplő valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, az

ajánlattételi határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata egyszerű másolatban az alábbi

tartalommal

- Mióta vezeti a bankszámlát,

- Számláján 1.1.2007-t követően volt-e sorban állás ?

P2. Ajánlattevő a Kbt. 66.§ (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján, köteles benyújtani utolsó 3

lezárt év (2006, 2007,2008) a számviteli törvénynek megfelelő beszámolóját egyszerű másolatban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P.1/ Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó pénzintézeti nyilatkozatai alapján ne legyen megállapítható, hogy bankszámláján 1.1.2007. után

sorban állás fordult elő;

P2. utolsó 3 lezárt év (2006, 2007, 2008) beszámolója szerint a mérleg szerinti eredménye egyik évben sem

negatív.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M1. A Kbt. 67. § (3) bek. a) pontja alapján az ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozónak ismertetnie és

egyszerű másolatban igazolnia kell az elmúlt három évben (2006., 2007. és 2008.) a megajánlottal azonos

tárgyban (akkreditált pedagógus-továbbképzés és oktatási szaktanácsadási) végzett szolgáltatásait a Kbt.

67. § (3) a) szerinti tartalommal, figyelemmel a Kbt. 68. § (1) bekezdésére.

M2. A Kbt. 67. § (3) bek. c) pontja alapján az ajánlattevőnek vagy a 10 % feletti alvállalkozónak be kell

mutatnia a 2008. évre vonatkozó éves átlagos statisztikai állományi létszámát.

M3. A Kbt. 67. § (3) bek. d) pontja alapján az ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozónak be kell mutatnia

a szolgáltatás teljesítésébe bevonni kívánt szakembereket (képzőket és szaktanácsadókat). Igazolási mód:

szakirányú képesítést igazoló okiratok egyszerű másolata, és szakmai önéletrajz becsatolása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

M1. Alkalmatlan az ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója, ha együttesen nem rendelkeznek az elmúlt

három évben (2006., 2007. és 2008.)

- az 1. rész tekintetében összesen legalább 3 db akkreditált pedagógus-továbbképzés szolgáltatással,

összesen legalább nettó 25.000.000 Ft értékben

- a 2. rész tekintetében összesen legalább 2 db közoktatási szaktanácsadási vagy közoktatási szakértési

szolgáltatással, összesen legalább nettó 10.000.000 Ft értékben.

M2. Alkalmatlan az ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozója, ha a 2008. évi átlagos statisztikai állományi

létszáma kevesebb 9 főnél.

M3. Alkalmatlan az ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója, ha együttesen nem rendelkeznek

- az 1. rész tekintetében legalább 7 fő, egyenként legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező trénerrel

- a 2. rész tekintetében legalább 2 fő, egyenként legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező

szaktanácsadóval.

III.2.4) Fenntartott szerződések
A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ellenszolgáltatás összege 30

2. Képzés helyszíne az ajánlatkérő székhelyétől

számítva (csak az 1. rész tekintetében) (max. 50 km

közúton mérve)

3. Késedelmi kötbér mértéke 5

4. Meghiúsulási kötbér mértéke 5

5. Projekt minőségbiztosítási módszertanának

szakmai értéke

5.1. A képzési, illetve tanácsadási tevékenység

koordinációjának bemutatása

5.2. A képzők, illetve tanácsadók feladatellátásra

való felkészítésének bemutatása

5.3. A képzők, illetve tanácsadók munkája

értékelésének bemutatása

5.4. A projekt céljai maradéktalan megvalósulásának

bemutatása

5.5. Ajánlatkérővel való kapcsolattartás bemutatása 4

6. Tanácsadási terv szakmai értéke (csak a 2. rész

tekintetében)

6.1. A tervezett belső eljárások bemutatása 5

6.2. A dokumentációs rendszer bemutatása 5

6.3. A létrejövő intézményi változásokra vonatkozó

visszacsatolás bemutatása

7. Tréningterv szakmai értéke (csak az 1. rész

tekintetében)

7.1. Tartalmi követelmények ismertetése 5

7.2. Tréningek tematikai egységeihez tartozó,

elméleti módszerek és gyakorlati munkaformák

bemutatása

7.3. A tréning-szervezés eljárásrendjének

bemutatása

7.4. A tréningen tanultak értékelését biztosító

ellenőrzési eljárások eredményeinek bemutatása

10

20

4

4

4

4

15

5

20

5

5

5
IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 17611 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/28 (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 125.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A bruttó összeg (100 000 Ft + Áfa) átutalása ajánlatkérő Rum és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett

72700112-15421065 számú bankszámlájára.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00

Helyszín : Ikervár-Csénye Községek Körjegyzősége, 9756 Ikervár, Kossuth u. 47. Tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0011

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/11/20 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/11/30

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentáció másra nem átruházható. A dokumentáció átvehető ajánlatkérő székhelyén munkanapokon

hétfőtől-csütörtökig 9:00-15:00 óra között, pénteken 9:00-12:00 óra között, az ajánlattételi határidő napján

9:00 és 10:00 óra között.(Közös ajánlattétel esetén elegendő egy dokumentáció beszerzése.) Az ajánlatok

összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Minden egyes részszempontra, illetve alszempontra adható pontszám: 1-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Valamennyi részszempont esetén a legkedvezőbb ajánlat kapja a legmagasabb, míg a legkedvezőtlenebb

a legalacsonyabb értékelési pontszámot. A köztes ajánlatok pontszáma az 1-2. szempontok esetében

fordított arányosítással, a 3-4. szempontok esetében egyenes arányosítással, az 5-7. részszempontokhoz

tartozó alszempontok esetében pedig sorbarendezéssel kerül kiosztásra. A részszempontokra és az

alszempontokra kapott pontszámokat szorozni kell a hozzárendelt súlyszámokkal. A súlyszámokkal

szorzott pontértékek összege az elért pontszám. A legmagasabb értékű pontszámot elérő ajánlattevő az

összességében legelőnyösebb ajánlatot adó.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) a) Az ajánlat minden lapját kitörölhetetlen tintával vagy géppel elkészítve, folyamatos sorszámmal, a

cégjegyzésre jogosult kézjegyével ellátva, zárt borítékban, magyar nyelven és 3 példányban (1 eredeti, 2

másolat) kell benyújtani. Az ajánlaton szerepelnei kell az "eredeti" vagy a "másolat" megjelölésnek. Eltérés

esetén az "eredeti" példány tartalma a mérvadó. A borítékon "AJÁNLAT - Ikervár, kompetencia alapú

oktatás”, illetve "Nem bontható fel az ajánlatbontási ülés kezdete előtt!" megjelölést kell feltüntetni. A külső

borításon ezen kívül más nem szerepelhet.

b) Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelyből állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet.

2.) Ajánlattevő köteles becsatolni az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult személy(ek) 60 napnál nem

régebbi aláírási címpéldányát egyszerű másolatban.

3.) Ajánlattevő és a 10% fölötti alvállalkozó a cégkivonatában foglaltakkal egyezően köteles becsatolni

saját nyilatkozatát arról, hogy az ajánlatban szerepel valamennyi számlavezető pénzintézetének az összes

számlájára vonatkozó nyilatkozata.

4.) Ajánlattevő köteles saját nyilatkozatot becsatolni a dokumentációban foglaltak szerint, hogy a felhívás és

a dokumentáció tartalmát jelen közbeszerzési eljáráson kívül egyéb célra sem közvetlenül, sem közvetetten

nem használja fel.

5.) A jelen felhívás IV.2.1. pontjában említett szakmai tervekre vonatkozó részletes előírásokat a

dokumentáció tartalmazza.

6.) Ajánlattevő és a 10% fölötti alvállalkozó köteles becsatolni 60 napnál nem régebbi cégkivonatát egyszerű

másolatban.

7.) Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell az ajánlat tárgyára vonatkozó, jelen ajánlattételi felhívás és a

dokumentáció szakmai paramétereinek figyelembe vételével általa elkészített alábbi részeket tartalmazó

szakmai tervét mindkét rész tekintetében: Minőségbiztosítási módszertan (terjedelme max. 20.000 karakter,

szóközzel)

az 1. rész tekintetében: tréningterv (terjedelme max. 20.000 karakter, szóközzel)

a 2. rész tekintetében: tanácsadási terv (terjedelme max. 20.000 karakter, szóközzel)

8.) Ajánlat érvényességéhez szükséges nyilatkozatok, igazolások:

a) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy ajánlatának mely részével összefüggésben kíván a közbeszerzés

értékének 10 %-át meg nem haladó mértékben alvállalkozót igénybe venni [Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pont].

(A nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.)

b) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy kíván-e a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozót

igénybe venni, valamint a közbeszerzésnek azt a részét, amelyek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók

közreműködnek. (A nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.)

c) Ajánlattevőnek ajánlatában meg kell jelölnie a részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó

szervezetet.(A nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.)

d) A kizárólag külföldi telephellyel rendelkező ajánlattevőnek (konzorcium esetén konzorciumi tagnak)

minden nyilatkozatot, hatósági igazolást hitelesített magyar fordításban kell az ajánlatához csatolnia.

e) Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni

kell. A megállapodásban az ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell a képviselet és feladatmegosztás módjáról,

továbbá a szerződésszerű teljesítésért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
9) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlás lehetőségét a Kbt-ben meghatározott körben biztosítja.

10) Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték

összegét ajánlattevő ajánlatkérő bankszámlájára „Ikervár-Kompetencia alapú oktatás” megjelöléssel köteles

befizetni vagy az ajánlati kötöttség lejártáig bankgaranciával vagy biztosítási kötvénnyel megváltani. A

bankgarancia és biztosítási kötvény érvényességének az ajánlati kötöttség végéig kell érvényben maradnia.

A bankgaranciát az ajánlattételi határidőig kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania az ajánlattevőnek.

Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) bekezdése szerint kerül visszafizetésre. A befizetést, átutalást igazoló

dokumentumot, bankgarancia levelet vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt ajánlattevő

eredetiben, befűzés nélkül köteles az ajánlat eredeti példányához zárt borítékban csatolni. Az ajánlati

biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke részenként külön-külön: I. rész esetében 300 000 Ft, azaz

Háromszázezer forint, II. rész esetében 100 000 Ft, azaz Egyszázezer forint. Ajánlatkérő bankszámlaszáma:

72700112-15421065.

11) Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlattevő, vagy 10 % feletti alvállalkozója nem rendelkezik a

közbeszerzés tárgya szerinti pedagógus-továbbképzések akreditációjával (Igazolás: az Oktatási és Kulturális

Minisztérium által kiállított indítási engedély határozata vagy ezzel egyenértékű hivatalos dokumentum

hiteles másolata).

12) Az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 70. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és

középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis vagy középvállalkozásnak

minősül-e.

13) A képzéseket a nyertes ajánlattevő által az I. részben megjelölt szakembereknek kell lebonyolítaniuk,

ettől való eltérést ajánlattevő nem fogad el.

14) Ajánlatkérő fenntartja a részvétel jogát az éves nettó 1 Mrd Ft árbevételt az utolsó három lezárt üzleti év

(2006. 2007, 2008) egyikében sem elérő ajánlattevők számára.

15) Ajnlattevő a Kbt. 55. § (3) bekezdésével összhangban köteles a Kbt. 72. § szerinti nyilatkozatát

ajánlatához csatolni.

16) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a

közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény az irányadó.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Ikervár Község Önkormányzata

Postai cím: Kossuth utca 47.

Város/Község: Ikervár

Postai irányítószám: 9756

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Papp Zsuzsanna

Telefon: +36/20/3177356

E-mail: drpappzsuzsanna@hotmail.com

Fax: +36/95/490-001

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

1) A rész meghatározása

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című, TÁMOP

3.1.4-08/2-2008-0011 azonosító számú projekt keretében akkreditált pedagógus továbbképzések tartása.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80000000-4

További tárgyak: 80530000-8

3) Mennyiség vagy érték

14 FÉLE AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉS TARTÁSA AZ ALÁBBI FELADATELLÁTÁSI

HELYEKEN:

ÁMK IKERVÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA HOSSZÚPERESZTEG, ÁLTALÁNOS ISKOLA

SÓTONY, MESEVÁR ÓVODA IKERVÁR, BÓBITA ÓVODA PECÖL

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2009/12/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

A részletes ismertető az ajánlattételi dokumentáció részét képezi.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

1) A rész meghatározása

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című, TÁMOP

3.1.4-08/2-2008-0011 azonosító számú projekt keretében szaktanácsadási tevékenység ellátása.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 85312320-8

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó 60 órában,

IKT mentor-szaktanácsadó 60 órában,

IPR - mentor szaktanácsadó (hátrányos helyzet) 10 órában,

Intézményi folyamat-szaktanácsadó (intézményvezetés, komplex fejlesztési folyamat) 170 órában,

Kompetenciaterületi mentor-szaktanácsadó 210 órában,

Egyéb szaktanácsadó 20 órában.

A szakértői tevékenységeket az alábbi feladatellátási helyeken kell elvégezni:

ÁMK IKERVÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA HOSSZÚPERESZTEG, ÁLTALÁNOS ISKOLA

SÓTONY, MESEVÁR ÓVODA IKERVÁR, BÓBITA ÓVODA PECÖL

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2009/12/01 (év/hó/nap)
ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

A részletes ismertető az ajánlattételi dokumentáció részét képezi.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Karancsalja Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22202/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Karancsalja Község Önkormányzata

Postai cím: Rákóczi út 174.

Város/Község: Karancsalja

Postai irányítószám: 3181

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Lantos Sándor

Telefon: 0036/32 445 445

E-mail: kalja@profinter.hu

Fax: 0036/32 445 355

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.karancsalja.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Bekötőút tervezési és kiviteli munkái Karancsalján

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

xTervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Karancsalja, 142/8 HRSZ út

NUTS-kód HU313

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Karancsalja, 142/8 HRSZ út kiviteli tervének elkészítése, a kiviteli munkák elvégzése vállalkozási szerződés

keretében.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233123-7

További tárgyak: 45233260-9

45232451-8

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Karancsalja, 142/8 helyrajzi számú ingatlanon szilárd burkolatú út kiviteli tervének elkészítése, a kiviteli

munkák elvégzése vállalkozási szerződés keretében, az ajánlatkérő által biztosított jogerős építési engedély

alapján.

Épül 56 fm hosszú, 6 méter burkolat szélességű szilárd burkolatú út két oldalt csapadékelvezető árokkal, és

járdával.

A műszaki tartalom részletes meghatározását az Ajánlatkérési Dokumentáció tartalmazza.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/04/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/08/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- Késedelmi kötbér: 30.000.- Ft/késedelmes napok száma.

- Jótállási idő : minimum 12 hónap az ajánlatban tett vállalás szerint.

- Jótállási biztosíték: minimum a nettó ajánlati ár 3 %-a, az ajánlatban tett vállalás szerint.

A jótállási biztosíték teljesíthető a Kbt. 53. § (6) a) pontjában meghatározott formában.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szerződés finanszírozása a LEKI a/ÉM/2009/449 számú pályázatból a Magyar Állami Költségvetés és az

ajánlatkérő saját forrásaiból, szállítói finanszírozással történik.
A munka elszámolása egyösszegű fix átalányáron történik. A nyertes ajánlattevő a hiány- és hibamentes

szerződés teljesítését igazoló, sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően nyújthatja be

végszámláját. Előleg kifizetésére és rész-számla benyújtására nincs lehetőség.

Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt. 305.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint a teljesítéstől számított

30 napon belül egyenlíti ki. A kifizetés HUF-ban történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet aki(k) esetében a Kbt.

60.§ (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak.

2. Az eljárásban nem lehet sem ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet akinek esetében a

Kbt. 61.§ (1) bekezdésének d) pontjában felsorolt kizáró okok fennállnak.

3. Az eljárásban továbbá nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire a Kbt. 61.§ (1) bekezdésének a)-c)

pontjaiban foglaltak, valamint a Kbt. 62.§ (1) bekezdésében foglaltak fennállnak.

Jogi helyzet (kizáró okok) – a megkövetelt igazolási mód:

Az előző pontokban felsorolt kizáró okok tekintetében az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére

a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell, illetőleg azok hiányát jogosult

igazolni is az ajánlatban.

Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek) - ha az ajánlatban nem igazolta - nyertessége

esetén az eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdései és a 63/A. § (1)

bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a fent meghatározott kizáró okok hatálya alá. A

közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatokat eredetiben vagy hiteles másolatban

kell csatolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozóknak azonos módon.

P/1. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolni kell valamennyi számlavezető pénzintézettől

származó, az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebben kelt nyilatkozatot az alábbiakra

vonatkozóan:

- a bankszámla száma,

- a számlanyitás napja (mióta vezeti a bankszámláját),

- az igazolás kiadását megelőző 12 hónapban folyószámláján előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás.

P/2. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja szerint a hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti év

(2007.,2008.) számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának becsatolása egyszerű másolatban.

P/3. A Kbt. 66. § (1) c) pontja alapján a nyilatkozat a hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt

üzleti év (2007.,2008.) közbeszerzés tárgyához hasonló – szilárd burkolatú utak építése - forgalmáról szóló

nyilatkozat.

Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására (a Kbt. 4. § 3/E. pont figyelembe vételével) is támaszkodhat. Ebben az esetben a

Kbt. 65. § (4) bekezdésének megfelelően köteles igazolni azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

a Kbt. 69.§ (4) bekezdésében foglaltak szerint ajánlattevőt és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót ajánlatkérő a P/1. és P/2. pontban előírtak vonatkozásában

önállóan, míg a P/3. pontban előírtaknál együttesen vizsgálja. Az ajánlatkérő alkalmatlannak nyilvánítja az

ajánlattevőt, ha:

P/1. bármely bankszámláján az igazolás kiállítását megelőző 12 hónapban legalább egy alkalommal 30

napot meghaladó sorban állás volt.
P/2. Ha az ajánlattevőnek illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozónak hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti év (2007.,2008.) bármelyikében

mérleg szerinti eredménye negatív volt.

P/3. Ha az ajánlattevőnek illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozónak a hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti év (2007., 2008.) átlagában

a közbeszerzés tárgyához hasonló – szilárd burkolatú utak építése – átlagos forgalma nem éri el a nettó 15

millió forintot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozóknak azonos módon az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:

M/1. A Kbt. 67. § (2) a) pontja alapján a hirdetmény feladását megelőző utolsó 36 hónapos időszakban

teljesített jelentősebb, a közbeszerzés tárgyához hasonló – szilárd burkolatú utak kivitelezése - munkáinak

ismertetése minimálisan az alábbi adatokkal: ellenszolgáltatás összege, a főbb műszaki tartalom, a

teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, információt nyújtó személy neve, telefonos

elérhetősége, garanciális hiányosságok kezelése. A Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint kiállított referenciaigazolást

is csatolni kell az előzőekben felsorolt adatokkal.

M/2. A Kbt. 67. § (2) c) pontja alapján csatolja nyilatkozatát a teljesítésben részt vevő szakemberek

létszámadatairól, végzettségük, képzettségük szerinti bontásban.

M/3. A Kbt. 67. § (2) e) pontja alapján azoknak a szakembereknek, vezetőknek a megnevezése, gyakorlati

idejük ismertetése, végzettségüket igazoló okiratok, felelős műszaki vezetői névjegyzékbe vételről szóló

határozatok becsatolása, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.

M/4 A Kbt.67.§ (2) b) pontja alapján csatolja nyilatkozatát a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök,

berendezések, ill. műszaki felszereltség leírásával.

Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására (a Kbt. 4. § 3/E. pont figyelembe vételével) is támaszkodhat. Ebben az esetben a

Kbt. 65. § (4) bekezdésének megfelelően köteles igazolni azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

a Kbt. 69.§ (4) bekezdésében foglaltak szerint ajánlattevőt és közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót ajánlatkérő együttesen vizsgálja. Az ajánlatkérő alkalmatlannak

nyilvánítja az ajánlattevőt, ha:

M/1. Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó a hirdetmény feladását megelőző utolsó 36 hónapos időszakban nem rendelkezik legalább egy

befejezett, minimum nettó 15 millió HUF értékű, a közbeszerzés tárgyához hasonló – szilárd burkolatú utak

kivitelezése - tartalmú referenciával, melyet egy szerződés keretén belül jó minőségben teljesített.

M/2. Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó nem rendelkezik legalább: 1 fő nehézgépkezelővel, 2 fő kisgépkezelővel, 1 fő hidraulikus

kotrógép kezelővel és 2 fő kőműves szakmunkással.

M/3. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek között nincs legalább:

- egy fő felsőfokú műszaki végzettségű, min. 5 éves kivitelezői gyakorlattal rendelkező, a 244/2006. (XII.5.)

Kormányrendelet alapján hozott határozat szerint MV-KÉ/A vagy MV-KÉ/B szakterületen felelős műszaki

vezető jogosultsággal rendelkező szakember,

- továbbá nincs legalább egy fő, a teljesítésbe bevonni kívánt minőségbiztosítási szakember, aki min. három

éves szakmai gyakorlattal rendelkezik a minőségbiztosítás területén.

M/4 Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó nem rendelkezik legalább az alábbi munkagépekkel:

- 1 db fémpalástú vibrohenger (min. 8 t)

- 1 db gumikerekes henger (min.4 t)

- 1 db aszfaltfiniser (min. 2,5 m terírési szélesség)

- 1 db gumikerekes hidraulikus kotró

- 1 db bitumenszóró kocsi seprűs szerelvénnyel

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó) 70

Jótállási biztosíték (nettó ár %-ában) 20

Jótállási idő (hónap) 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 12.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció fenti bruttó összegét a Karancsalja Község Önkormányzata 11741000-15452221 számú

számlaszámára való utalással, vagy postai feladóvevénnyel történő befizetéssel, vagy a helyszínen

pénztárba történő befizetéssel kell megfizetni.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : Karancsalja Község Önkormányzata, Polgármesteri iroda, 3181 Karancsalja, Rákóczi út 174.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk
V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 08-án 10.00 órakor

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 16.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A Dokumentáció - az ajánlati határidő napjának kivételével - átvehető a jelen felhívásban meghatározott

címen munkanaponként 9.00 – 12.00 óra között. Az ajánlattétel napján 8.00-10.00 óra között van lehetőség

a Dokumentáció átvételére. A Dokumentáció a Kbt. 54.§ (4) bekezdésében foglalt feltételek mellett is

beszerezhető.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt.-ben meghatározottak betartásával teljes körben biztosítja.

2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 70.§ (2) bekezdésében

foglaltakra vonatkozóan.

3) Az ajánlatban meg kell jelölni a Kbt. 71. § (1) bekezdésében foglaltakat.

4) Az ajánlattal kapcsolatos formai előírások:

- Az ajánlatot egy eredeti és egy másolati példányban kell elkészítenie és benyújtani, az egyes példányokon

fel kell tüntetni hogy „Eredeti” vagy „Másolat”. Eltérés esetén az eredeti példány az irányadó.

- Az Ajánlat minden oldalát (az üres oldalak kivételével) folyamatos oldalszámozással kell ellátni és össze

kell fűzni.

- A kiadott formanyomtatványokat, mintalapokat minden esetben a megadott szövegezés szerint

értelemszerűen ki kell tölteni, cégszerűen alá kell írni.

- Az Ajánlatot zárt csomagolásba helyezve kell benyújtani. A csomagoláson a következő feliratot kell

feltüntetni: „Bekötőút tervezési és kiviteli munkái. Nem bontható fel a hivatalos közbeszerzési bontási eljárás

kezdetéig”.

5) Az ajánlatkérő a szerződést az eljárás nyertesével, vagy amennyiben az eljárás eredményének

kihirdetésekor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlatot tevő személyét is megnevezi, a Kbt. 91.§ (2)

bekezdésében foglaltak szerint a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a szerződést.

6) Közös ajánlattétel esetén elegendő az egyik ajánlattevőnek a Dokumentáció beszerzése. A megvásárolt

Dokumentáció másra nem ruházható át.

7) Az ajánlattevőnek a Kbt. 55.§ (3) bekezdésében foglaltak eleget téve kell ajánlatukat megtenni,

és nyilatkoznia kell a Kbt. 72. § szerint, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók

védelmére és a munkafeltételekre, valamint az akadálymentesítésre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos

kötelezettségeket.

8) Az ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell az aláírási címpéldányának eredeti vagy cégszerű

aláírással hitelesített másolati példányát.

9) A kizáró okokkal, valamint a pénzügyi-gazdasági és a műszaki-szakmai alkalmassággal kapcsolatos

igazolások tekintetében a Kbt. 20.§ (3) bekezdése alapján, ahol az ajánlatkérő nem kérte kifejezetten az

eredeti vagy hiteles másolatban való benyújtást, ott az igazolások egyszerű másolatban is benyújthatók, a

nyilatkozatokat eredeti, vagy hiteles másolati példányban kell csatolni.
10) Az ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés részfinanszírozására

pályázatot nyújtott be. A Kbt. 48.§ (4) bekezdésére hivatkozva az ajánlatkérő által előre

nem látható és elháríthatatlan oknak minősül a támogatásra vonatkozó igény el nem fogadása, amely esetén

ajánlatkérő az eljárást eredménytelennek nyilvánítja.

11) Ajánlattevőnek csatolnia kell a kivitelezési munkákra vonatkozó teljeskörű felelősségbiztosítási

szerződésének másolatát, szükség esetén kiegészítve a jelen közbeszerzés tárgyára való kiterjesztéssel.

Ennek hiányában szándéknyilatkozatot kell benyújtani, amelyben ajánlattevő vállalja, hogy nyertessége

esetén a szerződéskötésig a teljeskörű felelősségbiztosítást jelen építési munkára is érvényes módon

megköti.

12) Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagoknak) és a 10 %-ot meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlatban benyújtott pénzintézeti

nyilatkozatokban szereplő számlákon túl egyéb pénzintézeti folyószámlával nem rendelkezik.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Márkus és társai Kft

Postai cím: Május 1. utca 73.

Város/Község: Salgótarján

Postai irányítószám: 3100

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Márkus Pál

Telefon: 30/5350144

E-mail: markusp@chello.hu

Fax: 32/412 100

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy:

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Kisbágyon Községi Önkormányzat egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21716/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió x

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kisbágyon Községi Önkormányzat

Postai cím: Szabadság út 21.

Város/Község: Kisbágyon

Postai irányítószám: 3046

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Nagy Attiláné Polgármester

Címzett: kisbagyon@mail.globonet.hu

Telefon: 06 32 481 114

E-mail: kisbagyon@mail.globonet.hu

Fax: 06 32 481 114

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kisbágyon Község települési szilárd hulladékának összegyűjtésére és ártalmatlanításra történő elszállítására

kötendő közszolgáltatási szerződés.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

xSzolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Kisbágyon Község

NUTS-kód HU313

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Közszolgáltatási szerződés Kisbágyon Község települési szilárd hulladékának összegyűjtésére és

ártalmatlanításra történő elszállítására

- a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, általa biztosított gyűjtőedényben (a szelektíven

gyűjtött hulladék tekintetében zsákos formában) a közterületen vagy az ingatlanon szelektíven és vegyesen

összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék ártalmatlanítás

céljára történő rendszeres gyűjtése és elszállítása az ártalmatlanítási helyre az ajánlatkérő által szervezett

közszolgáltatás keretében;

- évi két alkalommal a lomtalanítás alá eső hulladék összegyűjtése és elszállítása;

- a településen a fehér és színes üveghulladék szelektív gyűjtése céljából legalább 1 db hulladékgyűjtő

sziget kialakítása, működtetése, és az ott keletkező szelektíven gyűjtött hulladék elszállítása 2010. július 01.

napjától.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90500000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

- Kisbágyon Község közigazgatási területe: 1024 ha, ebből belterület 84 ha.

- Kisbágyon Községben keletkező várható települési szilárd hulladék mennyisége: 136 tonna/év (változó

adat).

-A közszolgáltatásnak ki kell terjednie a hulladékszállító szállítóeszközéhez rendszeresített

gyűjtőedényzetben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákban a közterületen és az

ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék rendszeres, heti 1 alkalommal történő

elszállítására, Karácsony után a hulladékká vált fenyőfák elszállítására, valamint évente kettő alkalommal

a lomtalanítás során keletkező hulladék elszállítására a hatvani szilárd hulladék-átrakó állomásra (Hatvan

külterületi 055/5 hrsz.).

- közszolgáltató köteles gondoskodni a közszolgáltatás ellátásához szükséges ügyfélszolgálat

létrehozásáról és ügyleti rendszer működtetéséről, külön jogszabályban előírt, a közszolgáltatással

összefüggő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről, továbbá a hatósági engedéllyel rendelkező

és megfelelő műszaki állapotban lévő járművek, gépek, berendezések és egyéb eszközök folyamatos

biztosításáról, valamint a közszolgáltatás ellátása után járó díj pénzügyi kezeléséről (számla kibocsátás

és díjbeszedés). A közszolgáltatás részletes meghatározását, ellátásának feltételeit az ajánlattételi

dokumentáció tartalmazza.

- Érintett lakosság száma: 456 fő.

- Háztartások száma: 200 db.

- Szolgáltatást várhatóan igénybe vevő gazdálkodó szervezetek száma: 5 db.

- Önkormányzati fenntartású intézmények száma: 5 db.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2014/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Ajánlatkérő 250.000,- Ft összegű ajánlati biztosítékot ír elő a Kbt. 59. § alapján a Kbt. 53. § (6) bekezdés

a) pont szerinti teljesítéssel. A nyertes ajánlattevő ajánlati biztosítéka teljesítési biztosítékká alakul át.

Az ajánlatkérő bankgaranciaként kizárólag feltétel nélküli, az ajánlatkérő - mint kedvezményezett -

hozzájárulása nélkül visszavonhatatlan, a szerződés teljes időtartama alatt érvényes nyilatkozatot fogad el.

Ajánlatkérő meghiúsulási kötbért ír elő (bírálati részszempont).

További részletek a dokumentációban.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Fizetés Kisbágyon Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési

helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

szóló 6/2009. (VI.15.) számú rendeletében megállapítottak alapján a Kbt. 305. § (3) bekezdése szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. (a továbbiakban: Kbt.) 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában

foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének

10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel

szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-e) pontokban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Az eljárásban

nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire vonatkozóan a Kbt. 61. §

(1) bekezdés d)-e) pontjaiban, illetőleg a Kbt. 61. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll. Kizárásra

kerül az eljárásból az az ajánlattevő aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy erőforrást nyújtó szervezet a Kbt. 62. § (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok hatálya alá esik.

A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 249. § (3) bekezdése szerint kell igazolni. A 250. § (3) bekezdés

h) pontjára tekintettel a Kbt. 96. § (3) bekezdése alapján az eredményhirdetésen az ajánlatkérő felhívja

a nyertes ajánlattevőt a Kbt. 63. § (2) és (3) bekezdése szerinti igazolások nyolc napon belül történő

benyújtására.

Az ajánlatkérő a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdése szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el a

63/A. § (1) bekezdése és a Közbeszerzések Tanácsa útmutatója (KÉ 2009/111. szám, 2009.09.23.)/szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1.a) A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden

ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója által benyújtott:

a.1) az összes számlavezető pénzintézetüktől származó, másolati formában benyújtott banki igazolásokkal,

melyben legalább a következő információk szerepelnek:

- a pénzintézet mióta vezeti a bankszámlát/bankszámlákat.

- volt-e sorbanállás a jelen ajánlattételi felhívás közzétételének napját megelőző 12 hónapban.
a.2) az üzleti tevékenysége során okozott kár megtérítésére vonatkozó felelősség-biztosítási kötvény hiteles

másolata. (Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont).

1.b) A Kbt. 66. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden

ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója által benyújtott, a 2006., 2007. és 2008.

évi, számviteli jogszabályoknak megfelelő mérlegének és eredmény kimutatásának benyújtása másolat

formájában.

1.c) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőknek az előző

3 évi (2006., 2007., 2008.) a közbeszerzés tárgyának (a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

hulladékgazdálkodási tevékenység) forgalmáról szóló nyilatkozata.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, a közös ajánlattevő, ha bármelyikükkel szemben, valamint,

ha az ajánlattevő, vagy a közös ajánlattevők részéről a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben megállapítást nyer, hogy

a.1) az összes számlavezető pénzintézetétől benyújtott banki igazolás(ok) alapján bármely igazolásban a

jelen ajánlattételi felhívás közzétételének napját megelőző 12 hónapban 30 napot meghaladó sorbanállás

fordult elő. [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont],

a.2) nem rendelkezik érvényes, az üzleti tevékenysége során okozott kár megtérítésére vonatkozó

felelősségbiztosítással, melynek mértéke legalább 5 millió Ft/év és felelősségi károk esetén legalább 1 millió

Ft/káresemény,

b) a hatályos számviteli törvény alapján benyújtott, 2006., 2007. és 2008. évi mérleg és

eredménykimutatása alapján mérleg szerinti eredménye ezen 3 év bármelyikében negatív volt [Kbt. 66. § (1)

bekezdés b) pont], úgyszintén, ha a saját tőkéje kevesebb, mint a jegyzett tőkéje.

c) Az ajánlattevő, a közös ajánlattevők esetén az ajánlattevők hulladékgazdálkodási tevékenységből

származó bevétele 2006., 2007., 2008. években nem éri el a nettó 10 millió Ft-ot évente.

A fenti követelmények közül az a.1) és a b) pontban foglaltak, mind az ajánlattevővel, mind a közös

ajánlattevők mindegyikével, mind a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójával szemben fennállnak, míg az a.2) és c) pontokban foglaltak az ajánlattevővel (közös

ajánlattevőkkel) szemben állnak fenn.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. 2006., 2007., 2008. évek legjelentősebb hulladékgyűjtés és -szállítás tárgyában végzett szolgáltatásainak

ismertetése a Kbt. 68. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban meghatározottak szerint, a teljesítés idejével, a

település lakosságszámával, a szerződést kötő másik fél megnevezésével, feltüntetve a kapcsolattartó

személy telefonos elérhetőségét [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja].

2. Az ajánlattevő vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetése, különösen azon

személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek.

Az előírt képzettség, végzettség igazolására az ajánlattevő csatolja a szakemberek önéletrajzát, illetve a

képzettséget, végzettséget igazoló okiratok másolatát [Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja].

3. Az előző három évre (2006., 2007., 2008.) vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámról

és vezetői tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatás (munkaerő- és létszámstruktúra) csatolása [Kbt.

67. § (3) bekezdés c) pontja].

4. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük

ismertetésével, önéletrajz és végzettséget igazoló okirat csatolásával, akiket a teljesítésbe be kíván vonni

[Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja].

5. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség - különös

tekintettel a teljesítéshez igénybe venni kívánt tehergépjárművekre - leírása, a saját tulajdonú eszközöknél

az eszköznyilvántartás, illetve a nem saját tulajdonú eszközöknél a bérleti szerződés másolata, illetve a

kölcsönszerződés másolata szükséges, illetve az eszközökre vonatkozó hatósági engedélyek másolatának

becsatolása [Kbt. 67. § (3) bekezdés e) pontja].

6. A Kbt. 67. § (3) bekezdés g) pont alapján a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásra (hulladékkezelés)

vonatkozó, érvényes MSZ EN 9001 és MSZ EN ISO 14001 minőség- és környezetirányítási rendszerre

vonatkozó tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány csatolása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha

1. pont esetében:

- nem végez folyamatosan (a három év mindegyikében) legalább egy-egy – legalább 1000 fő

lakosságszámú – településen a települési szilárd hulladék gyűjtésére és ártalmatlanítására történő

elszállítására irányuló hulladékkezelési közszolgáltatást.

2. pont esetében:
- vezető tisztségviselője, illetőleg a teljesítésért felelős személy, továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt

személyek nem rendelkeznek a 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet 18. § (1)-(3) bekezdéseiben előírt

végzettséggel, képesítéssel, és legalább három év szakmai gyakorlattal.

3. pont esetében:

- a szerződés teljesítéséhez nem rendelkezik minimálisan az alábbi munkaerővel: legalább egy fő

gépkocsivezető, legalább kettő fő rakodó, legalább egy fő műszaki vezető, legalább egy fő szállítási

diszpécser.

4. pont esetében:

- a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek közül a teljesítésért felelős vezető nem rendelkezik minimum

három éves szakmai gyakorlattal.

5. pont esetében:

- a szerződés teljesítéséhez ajánlattevő nem rendelkezik minimálisan az alábbi hatósági engedéllyel

rendelkező eszközökkel, gépekkel, berendezésekkel, illetve felszereléssel:

a) legalább egy darab, zárt rendszerű, öntömörítős célfelépítményű tehergépjármű. A tehergépjármű ürítő

szerkezetének alkalmasnak kell lennie a 60 l, 120 l és 1,1 m3 űrmértékű gyűjtőedények ürítésére;

b) továbbá legalább egy darab, a 4-5 m3 űrméretű konténerek kezelésére alkalmas gépjármű.

6. pont esetében:

- nem rendelkezik a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásra (hulladékkezelés) vonatkozó, érvényes MSZ

EN 9001 és MSZ EN ISO 14001 minőség- és környezetirányítási rendszerrel, vagy azzal a Kbt. 68. §-ának

(4) és (5) bekezdése szerint egyenértékű rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

A 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet 18. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint.

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

120 literes gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja 2010.

évre

120 literes gyűjtőedényzet egyszeri ürítési díja 2011.

évre

Meghiúsulási kötbér 1

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

4

6
A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 14.30 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 62.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ellenértéke átutalással fizetendő az ajánlatkérő képviselője

CITI Bank Zrt.-nél vezetett 10800014-20000006-10848652 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel

kell tüntetni a közbeszerzés tárgyát és azt, hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul. A

dokumentáció ellenértéke 50.000,-HUF + 25 % ÁFA = 62.500,-HUF.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 14.30 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 14.30

Helyszín : Palotás és Kisbágyon Községek Körjegyzősége, 3042 Palotás, Kossuth L. út 1.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

Ideje: 2009. december 08. napja 12.30 óra.

Helye: Dr. Turcsányi Dániel ügyvéd, hivatalos közbeszerzési tanácsadó irodája: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3.

II/5.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

Az eredményhirdetést követő naptól számított 9. napon 10.00 óra, amennyiben ez a nap nem munkanap,

úgy az ezt követő első munkanapon 10.00 óra.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető a dokumentáció ellenértékének kiegyenlítését követően a Dr. Turcsányi Dániel

ügyvéd 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5. címen, előzetes egyeztetés alapján hétfőtől péntekig munkanapokon

8 és 16 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8 és 14.30 óra között, a dokumentáció ellenértékének

megfizetéséről szóló igazolás bemutatását követően. Ha a dokumentáció megküldését kérik, annak

teljesítése a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint történik. A dokumentáció megküldésére vonatkozó kérelemhez

csatolni kell a dokumentáció ellenértékének megfizetéséről szóló igazolást. Közös ajánlattevők esetén

elegendő, ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja.
V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az adható pontszám az 1-3. számú részszempontok esetén 1-10. Részszempontonként ajánlatkérő

számára a legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelés az 1.-2. részszempontok esetén a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. sz. ajánlása III. A fejezet

1.b. pontja szerint fordított értékarányosítással, a 3. részszempont esetén az ajánlás III. A fejezet 1.a. pontja

szerinti lineáris arányosítással történik.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít, teljes körben. (Kbt. 83. §)

2) Az ajánlatban meg kell jelölni

- a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe [Kbt. 71. § (1) bekezdés a)

pont],

- az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek [Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont], továbbá

- az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet [Kbt. 71. § (1) bekezdés c)

pont].

Nemleges nyilatkozat is csatolandó.

3) A közbeszerzés tárgyában meghatározott közszolgáltatás részletes tartalma a dokumentációban

található.

4) Ajánlattevőnek az ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltak

szerint.

5) Az ajánlati árat a 120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díjára nettó Ft-ban + törvényes Áfa bontásban

kell megadni. A más űrtartalmú rendszeresített gyűjtőedényzet ürítési díjai a dokumentációban foglaltaknak

megfelelően a 120 literes gyűjtőedény ürítési díjához igazodnak.

6) Ajánlatok benyújtásának módja: Az ajánlatot tartalomjegyzékkel ellátva, 1 eredeti és 3 másolati

példányban kell benyújtani, egyértelműen megjelölve az "eredeti" és a "másolat" példányokat. Amennyiben

az egyes példányok között eltérés van, az eredetiként megjelölt példány az irányadó. Az eredeti és másolati

példányokat egy közös csomagolásba kell csomagolni, a csomagolásra rá kell írni: „Kisbágyon Község

települési szilárd (kommunális) hulladékának összegyűjtése és ártalmatlanításra történő elszállítása – nyílt

egyszerű közbeszerzési eljárás – Ajánlat.”

Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelyből állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet.

7) Az ajánlathoz csatolni kell mind az ajánlattevő, mind pedig az alvállalkozók vonatkozásában:

- az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű, cégbíróság által kiadott cégkivonat

másolati példányát;

- amennyiben a cégkivonat szerint az ajánlattevő és/vagy az alvállalkozó cégügyében el nem bírált

módosítás van folyamatban, akkor a vonatkozó változásbejegyzési kérelem másolati példánya is csatolandó;

- az ajánlatot cégszerűen aláírók aláírási címpéldányának az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem

régebbi keltezésű másolati példányát. Ha a cégjegyzésre jogosult és az ajánlatot aláíró személye különböző,

akkor csatolandó a kötelezettségvállalásra feljogosító, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó, cégszerűen

aláírt meghatalmazás másolata, és a meghatalmazást cégszerűen aláírók aláírási címpéldányának

másolata;

- a cég tevékenységi körei között szerepelnie kell a TEÁOR’08 38.11 számmal jelölt tevékenységi körnek. A

tevékenységi kör hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.

8) Az ajánlatban benyújtandó a Dokumentációban megadott minta szerinti felolvasó lap is, amelyet az

ajánlattevő cégszerű aláírásával ellátva, a tartalomjegyzék után kell elhelyezni. A felolvasó lap aláírója

vonatkozásában csatolandó az ajánlatban a cégaláírási címpéldány.

9) Abban az esetben, ha a nyertes ajánlattevő visszalép, az ajánlatkérő a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevővel köthet szerződést. (Kbt. 91. § (2) bek.)

10) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli.

11) Az ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás III.1.1)

pontjában meghatározott és a dokumentációban részletezett feltételek szerinti szerződést biztosító

mellékkötelezettségek vállalásáról.
12) Ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de

együttes ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek egyetemleges kötelezettséget és felelősséget kell

vállalniuk a teljesítésért. Az ajánlatban meg kell jelölniük, hogy képviselőként melyik ajánlattevő jár el, az

erre vonatkozó meghatalmazást, valamint a közös ajánlattevők között létrejött, a 224/2004. (VII.22.) Korm.

rendelet 8. § (1) bekezdésében részletezett tartalmú, ügyvéd, vagy közjegyző által ellenjegyzett (hitelesített)

együttműködési megállapodást/szerződést eredeti példányban az ajánlathoz csatolni kell. A közös ajánlatot

benyújtó ajánlattevők a szerződésbe foglaltan kötelesek megjelölni maguk közül azt a vállalkozást, amelyet -

nyertességük esetén - az ajánlatkérő közszolgáltatónak minősít.

13) Érvénytelen az ajánlat, ha az nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban, valamint

a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

14) Az ajánlattételi felhívás III.2.2) pontjában „Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a

megkövetelt igazolási mód” 1.a) pontjában előírt igazolás tekintetében az ajánlattevőnek, közös ajánlattevők

esetén minden tagnak, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozónak nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy az összes számlavezető pénzintézetének

igazolását csatolta.

15) Az ajánlattevő számára a Kbt. 4. § 3/E. pont szerinti erőforrást nyújtó szervezet vonatkozásában az

ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 65. § (4) bekezdésének a) illetve b) pontjában előírt igazolásokat is.

16) Az ajánlatkérő ajánlati biztosítékot kér. Az ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott értéke:

250.000,- Ft., azaz Kettőszázötvenezer forint, melyet az ajánlattevőnek az ajánlatkérő nevében eljáró

Dr. Turcsányi Dániel ügyvéd CITI Bank Zrt-nél vezetett 10800014-10000006-11116829 számú letéti

bankszámlájára történő átutalással, vagy bankgarancia nyújtásával, vagy biztosítási szerződés alapján

kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel lehet teljesíteni. A nem átutalással teljesített

ajánlati biztosíték esetén kedvezményezettként az ajánlatkérőt kell megjelölni, a bankgarancia és a

kötelezvény feltétel nélküli és visszavonhatatlan, érvényességi ideje: az ajánlati kötöttség időtartama,

rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlatok benyújtási határidejével. Az ajánlati biztosíték

teljesítését az ajánlatban igazolni kell. Az ajánlattevőt az ajánlati biztosíték szolgáltatásáért semmilyen

költségtérítés, illetve kamat nem illeti meg.

17) Az ajánlatkérő tagja a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulásnak (székhelye:

3300 Eger, Dobó I. tér 2.), amely Társulás a tagönkormányzatok területén képződő települési hulladék

ártalmatlanítására vonatkozóan közbeszerzési eljárás eredményeként Koncessziós Megállapodást kötött.

Ajánlattevőnek ennek megfelelően befogadó nyilatkozatot kell csatolnia ajánlatához a hatvani szilárdhulladék

átrakóállomás üzemeltetőjétől (AVE Heves Régió Kft., székhelye: 3527 Miskolc, József Attila

u 65.), hogy a település szilárd (kommunális) települési hulladékát a nyertes ajánlattevő oda szállíthatja

ártalmatlanítás céljából.

18) Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlattevő a Hulladékgazdálkodási törvény 15. §-ának (3) bekezdésében

foglalt, közjegyzővel hitelesített, érvényes környezetvédelmi hatósági engedélyek másolatát nem csatolja.

19) Érvénytelen az ajánlat, amennyiben ajánlattevő nem igazolja, hogy rendelkezik olyan - tulajdonában,

kezelésében vagy bérleményében lévő - hatóságilag engedélyezett telephellyel, amely alkalmas a

közszolgáltatás végzéséhez szükséges járművek, gépek, berendezések és eszközök tárolására, tisztítására,

fertőtlenítésére és karbantartására.

20) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a közszolgáltatáson kívüli

tevékenységei nem veszélyeztetik a közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

21.) Az ajánlattevő a dokumentációban megadott részletes szerződési feltételeket tartalmazó

szerződéstervezetet szignálva köteles az ajánlatához csatolni.

22) Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 72. §-ára vonatkozóan.

23) Az előírt igazolások egyszerű másolatban nyújtandók be, kivéve ahol az ajánlatkérő egyéb igazolási

módot írt elő.

24) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. Harmadik Rész VI. fejezet 21. Cím szerinti

jelen közbeszerzési eljárás választását a Kbt. 240. § (1) bekezdése indokolta.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Dr. Turcsányi Dániel hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Postai cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Város/Község: Eger

Postai irányítószám: 3300

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Turcsányi Dániel

Címzett: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.
Telefon: 06 36 322 327 Mob: 06 30 645 50 36

E-mail: drturcsanyi@cegdoktor.hu

Fax: 06 36 322 327

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Dr. Turcsányi Dániel hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Postai cím: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Város/Község: Eger

Postai irányítószám: 3300

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Dr. Turcsányi Dániel

Címzett: 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. II/5.

Telefon: 06 36 322 327 Mob: 06 30 645 50 36

E-mail: drturcsanyi@cegdoktor.hu

Fax: 06 36 322 327

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Palotás és Kisbágyon Községek Körjegyzősége

Postai cím: 3042 Palotás, Kossuth L. út 1.

Város/Község: Palotás

Postai irányítószám: 3042

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Krekács Judit körjegyző

Címzett: 3042 Palotás, Kossuth L. út 1.

Telefon: 06 32 580 055

E-mail: palotas@mail.globonet.hu

Fax: 06 32 480 448

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22447/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás

Postai cím: Fő tér 4.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Völner Pál elnök

Telefon: 06 34 314 758

E-mail: hendrik.krisztina@kemoh.hu

Fax: 06 34 314 759

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Megbízási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 13

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe

NUTS-kód HU212

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Komárom-Esztergom megyei Szakképzés-szervezési Társulás részére nyílvánosság biztosítási szolgáltatás

nyújtása

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79341000-6

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Komárom-Esztergom megyei Szakképzés-szervezési Társulás részére nyílvánosság biztosítási szolgáltatás

nyújtása az alábbi részletezésben

Megnevezés/mennyiségi egység/mennyiség

1) Honlap készítése/db/1

2) Egységes arculat megteremtése/db/1

3) Tájékoztatási tábla és plakát készítése/db/20

4) Sajtótájékoztatók/alkalom/6

5) Sajtóközlemények/alkalom/6

6) Szórólap, vagy egyéb nyomdai kiadványok készítése/db/10000

7) Nyomtatott sajtó (cikkek, interjúk)/db/6

8) Televízió/db/4

9) Rádió/db/4

10)Sajtómegjelenések gyűjtése/csomag/hó/20

11)Fotódokumentáció készítése/csomag/hó/6

12)Zárókonferencia/alkalom/1

13)Egyéb rendezvények, konferencia/alkalom/5

14)Reklámtárgy/db/10000

A beszerzés tárgya az ajánlattételi dokumentációban részletesebben meghatározásra kerül.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY
efejezés 2011/01/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: a késedelem minden napja után a késedelemmel érintett szerződéses ellenérték 0,25%ka/nap.

Meghiúsulási kötbér: a szerződés létrejöttének, illetve a teljesítés megkezdésének ajánlattevő részére

felróható okból történő meghiúsulása esetére ajánlattevő a teljes bruttó szerződéses ellenérték 15%-kának

megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ellenérték megfizetésére a teljesítésigazolás alapján benyújtott számla alapján a szerződésszerű

teljesítéstől számított 60 napon belül kerül sor a Kbt. 305.§ (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.

Ajánlattevő ajánlatában ennél kedvezőbb értéket is megajánlhat.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1)

bekezdésének hatálya alá esik, vagy akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott

kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet akivel szemben a

Kbt. 61.§ (1) bekezdés a)-c) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak.

Az eljárásból kizárásra kerül azon ajánlattevő, akivel, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával, vagy a számára erőforrást nyújtó szervezettel

szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak.

A Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint a kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevőnek, a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő

részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P.1/ ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának valamennyi számlavezető pénzintézettől származó valamennyi bankszámlájáról szóló, az

ajánlattételi határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata az alábbi tartalommal:

- mióta vezeti a bankszámlát,

- számláján 2007. január 1-jét követően volt-e 30 napot meghaladó sorban állás

P.2/ ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának elmúlt három lezárt üzleti évre (2006., 2007., 2008.) vonatkozóan a számviteli törvénynek

megfelelő beszámolója kiegészítő melléklet nélkül

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan ajánlattevő amennyiben ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-kát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

P.1/ pénzintézeti nyilatkozatai alapján megállapítható, hogy bankszámláján 2007. január 1-je után 30 napot

meghaladó sorban állás fordult elő.

P.2/ mérleg szerinti eredménye az elmúlt 3 lezárt üzleti év (2006., 2007., 2008.) bármelyikében negatív

Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak fenti alkalmassági kritériumoknak külön-külön kell megfelelniük

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M.1) Az előző 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése a Kbt. 67.§ (3) a) szerinti tartalommal a Kbt.

68.§ (1) szerint igazolva.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan ajánlattevő amennyiben ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-kát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

M.1./
nem rendelkezik a megelőző három évben (2006., 2007., 2008.) összesen legalább 1 db legalább nettó

6M forint értékű folyamatban levő vagy teljesített uniós forrásból megvalósított projekthez kapcsolódó a

közbeszerzés tárgya szerinti (nyilvánosság biztosítási szolgáltatás) nyújtására irányuló referenciával.

Ajánlattevő és közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

fenti alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (összár, nettó forint) 10

Számla fizetési határidő (nap) 3

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 11.30 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 37.500.-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A Dokumentáció átvehető a PRO-VITAL 2000 Kft. székhelyén, 1118 Budapest, Késmárki u. 8.

munkanapokon 10 és 14 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 09 és 11.30 óra között. A

dokumentáció vételára (30.000.-Ft + ÁFA)átutalással fizetendő a PRO-VITAL 2000 Kft. K&H Bank Rt-nél

vezetett 10400126-49575052-53551002 számú számlájára.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 11.30

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók
HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11.30

Helyszín : Pro-Vital 2000 Kft. (1118 Budapest, Késmárki u. 8.)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Integráció a szakképzési potenciál növeléséért a Közép-Dunántúli Régióban TISZK létrehozásán keresztül

TÁMOP-2.2.3/07/2-2F-2008-0028 kódszámú pályázat

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 01.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 16.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

Ajánlatkérő egy tárgyalási forduló tartását tervezi, de fenntartja magának a jogot, hogy szükség szerinti

számú további tárgyalási fordulót tartson.

Ajánlatkérő az egyes tárgyalási forduló során valamennyi ajánlattevővel tárgyal.

Ajánlatkérő a tárgyalások során az ajánlattevőkkel külön-külön tárgyal, az ajánlatok benyújtásának fordított

sorrendjében.

Az ajánlat a tárgyaláson módosítható.

A tárgyalások lezárultával ajánlati kötöttség áll be.

Az első tárgyalás időpontja: 2009. november 26. 10.00 óra, helyszín: Komárom-Esztergom Megyei

Szakképzés-szervezési Társulás (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), I. em. Dobroszláv terem

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentációt a vételár átutalását igazoló banki bizonylat bemutatásával lehet személyesen átvenni a

Pro-Vital 2000 Kft. székhelyén (1118 Budapest, Késmárki u. 8.) munkanapokon 10-14 óra között, illetve

az ajánlattételi határidő napján 9-11.30 óráig. A bizonylatnak tartalmazni kell az átutalás jogcímét, a

dokumentáció vételárát, továbbá fel kell tüntetni az „KEMOH TISZK – Nyílvánosság biztosítási - Ajánlat”

szöveget. Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, akkor az ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4)

bekezdés szerint jár el.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az első bírálati szempont esetében a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. sz. ajánlásában (módosított,

Közbeszerzési Értesítő 2008. november 28.) III.A.1. ba), bb) szerinti fordított és egyenes arányosítás

(értékarányosítás), a 2. bírálati szempont esetében a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. sz. ajánlásában

(módosított, Közbeszerzési Értesítő 2008. november 28.) III.A.1. a) szerinti arányosítás (lineáris

arányosítás).

Ajánlatkérő a pontszámok kiszámítása során a matematikai kerekítés szabályai szerint kettő tizedesjegyig

kerekít.
A kapott pontszámok összeadásra kerülnek és az így legtöbb pontot elérő ajánlattevő minősül az

összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő ajánlattevőnek.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Ajánlatkérő biztosítja a hiánypótlásra lehetőségét a Kbt. 83.§-ban foglaltak szerint.

2.) Az ajánlattevő köteles megjelölni az ajánlatában a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek

teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben

alvállalkozót vesz igénybe, az ajánlattevő által a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a

részét (részeit), amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek, továbbá az ajánlattevő

részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetet. A vonatkozó nyilatkozatokat nemleges

tartalommal is meg kell tenni.

3.) Az ajánlatot az ajánlattételi dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően kell

benyújtani.

4.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat

és más dokumentumokat, melyeket az ajánlattételi dokumentáció előír. Az ajánlatban valamennyi iratnak

eredetinek, vagy hiteles másolatnak kell lennie, mely alól kivételt a számviteli jogszabályok szerinti

beszámoló képez.

5.) Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelyből állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet.

6.) Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányok eredeti vagy hiteles másolati példányát kell az ajánlathoz

csatolni:

- az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatot,

- ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát.

7.) Ajánlattevőnek ajánlatához nyilatkozatot kell csatolnia arra vonatkozóan, hogy az ajánlatban megjelölt

pénzintézeti számlákon kívül más számlákkal nem rendelkezik.

8.) Ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlatot tevőt

is meghatározhatja. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a második

legkedvezőbbnek minősített ajánlattevővel köt szerződést.

9.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt

terheli.

10.) Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ajánlati dokumentáció rendelkezései,

valamint a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény az irányadó. Az ajánlati dokumentáció és az

ajánlattételi felhívás eltérése esetén az ajánlattételi felhívásban foglaltak irányadóak.

11.) Amennyiben valamely igazolás vagy nyilatkozat nem magyar nyelven kerül benyújtásra, magyar nyelvű

hiteles fordítását is csatolni kell.

12.) Ajánlattevő köteles az ajánlat benyújtása, illetve a teljesítés során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

mindenkor hatályos Arculati Kézikönyvében foglaltakat figyelembe venni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Pro-Vital 2000 Kft.

Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Lukács Gergely

Telefon: +36-1-479-0094

E-mail: glukacs@provital2000.hu

Fax: +36-1-322-1723

Internetcím (URL): nincs

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Pro-Vital 2000 Kft.

Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Lukács Gergely

Telefon: +36-1-479-0094

E-mail: glukacs@provital2000.hu

Fax: +36-1-322-1723

Internetcím (URL): nincs

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Pro-Vital 2000 Kft.

Postai cím: Késmárki u. 8.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Lukács Gergely

Telefon: +36-1-479-0094

E-mail: glukacs@provital2000.hu

Fax: +36-1-322-1723

Internetcím (URL): nincs

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Körösladány Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22932/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Körösladány Város Önkormányzata

Postai cím: Dózsa György út 2.

Város/Község: Körösladány

Postai irányítószám: 5516

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Pelcsinszki Boleszláv polgármester

Telefon: 66/474-017

E-mail: hivatal@korosladany.hu

Fax: 66/475-155

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.korosladany.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): önkormányzati feladatok

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

„Körösladány Vasút utca I. ütem és Esze Tamás utca II. ütem közutak kiépítése”

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Körösladány Város belterülete

NUTS-kód HU332

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés Körösladány Város belterületi úthálózatának fejlesztésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Körösladány belterületén, Esze Tamás utcában 0+540-0+830 m szelvények között új út építése 4 m

szélességben 1160 m2 felületen, valamint Vasút utca 0+000-0+500 m szelvények között új út építése 4 m

szélességben 2000 m2 felületen

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/11 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: mértéke a késedelemmel érintett napok után számítva minimum 20.000,- Ft/nap. Az e

feletti vállalásokat az ajánlatkérő külön rész-szempontként értékeli maximum 100.000,- Ft/nap mértékig.

Ajánlattevő köteles a jogszabályban meghatározott kötelezőn felül minimum 1 év garanciát vállalni, az e

feletti vállalásokat ajánlatkérő külön részszempontként értékeli maximum 3 évig.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az elvégzett munkák finanszírozása a 0400026/09 LEKI pályázat keretében, melyet a Dél-alföldi Regionális

Fejlesztési Tanács DEB256/2009. E. (IX.11.) számú határozatával hagyott jóvá, valósul meg a Vasút u. I.

ütem, míg a z Esze T. II. ütem teljes egészében önkormányzati saját forrásból valósul meg. A kivitelezési

munkákra 2 számla nyújtható be, az útmutatóban meghatározottak szerint. A számlák kifizetése a

teljesítéstől számított 30 napon belül történik meg a Kbt. 305.§(5)-ben meghatározottak alapján.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
Az Ajánlatkérő közös gazdasági társaság létrehozását nem kéri. Több ajánlattevő közös ajánlatát csak

egyetemleges felelősség vállalás és teljes körű közös képviselői meghatalmazása esetén fogadja el. Ha több

ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a szerződés teljesítésére való alkalmassá minősítéshez az ajánlattevők

- a 66. § (1) bekezdés a) és b) pontjai szerinti alkalmassági követelmények kivételével - együttesen is

megfelelhetnek az előírt alkalmassági követelményeknek.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó a Kbt. 65. § (3) és (4) szerinti szervezet, aki a Kbt. 60. §

(1) bekezdése hatálya alá esik, figyelemmel a Kbt. 4.§ 3/E. pontjára is.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a közbeszerzés tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

kívánt venni alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61.§.(1) a)-c) pontjaiban és

a (2) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak, illetve nem lehet alvállalkozó, akivel szemben a 61.§. (1)

d) pontjában, illetve (2) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

- Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) valamint a közbeszerzés értékének 10 %át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt.

249.§ (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdése, a Kbt. 61. § (1)

bekezdés a) - d) pontjainak, valamint a (2) bekezdése hatálya alá.

- A közbeszerzés értékének 10 %-át nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe kizáró okok alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő kizárja az olyan ajánlattevőt, akivel, illetve akinek a

közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával illetve részére

erőforrást biztosító szervezettel szemben a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró okok fennállnak.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén minden tagnak) és a teljesítésben a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóinak a pénzügyi és gazdasági

alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia: Az elmúlt három lezárt üzleti évre

(2006-2007-2008.) vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámoló {Kbt. 66. § (1) b) pont}, ezen kívül

nyilatkozat az ajánlattevő elmúlt 3 évre vonatkozó mélyépítési tevékenységének árbevételéről {Kbt. 66. §. (1)

bekezdés c) pont}

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén minden tag), és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó alkalmatlan, ha

- bármelyik évben az adózás előtti eredmény negatív;

- bármelyikük nettó árbevétele bármelyik vizsgált évben nem éri el a nettó 30 millió forintot;

- bármelyikük nem rendelkezik a vizsgált 3 év alatt legalább 1 évben nettó 14 millió forint útépítési

tevékenységből származó árbevétellel, amelyet a megrendelők által adott igazolással támaszt alá.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén minden tagnak) és a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki

illetőleg szakmai alkalmassága igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:

- Az előző három év (2006-2008) legjelentősebb vonatkozó építési beruházásainak ismertetése egy

referencialistában összefoglalva {Kbt. 67. § (2) a) pontja} és a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerinti módon

igazolva.

- Az előző három év (2006-2008) átlagos statisztikai állományi létszámának kimutatása {Kbt. 67. § (2) d)

pont}

- A közbeszerzés tárgyára (mélyépítés) vonatkozó érvényes környezetvédelmi tanúsítvány másolatának

becsatolása {Kbt. 67. § (2) f) pontja

- A teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések bemutatása

- A teljesítésben részt vevő vezető tisztségviselő végzettségének, valamint felelős műszaki vezető

képzettségének, gyakorlati idejének igazolása

- A teljesítésben részt vevő szakemberek, létszámadatainak bemutatása, végzettség ill. képzettség szerinti

bontásban

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén minden tag), és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó alkalmatlan, ha

- nem rendelkezik a vizsgált időszakban legalább 5 db, az ajánlati árat elérő, a közbeszerzés tárgya szerinti

útépítési referenciával.

- nem rendelkezik a vizsgált időszakban legalább 15 fős átlagos statisztikai állományi létszámmal

- nem rendelkezik mélyépítésre vonatkozóan a Kbt. 68. § (5) bekezdésében meghatározott, független

szervezet által kiállított ISO 14001 környezetvédelmi tanúsítvánnyal, vagy környezetvédelmi vezetési

rendszerek egyéb bizonyítékaival vagy azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával,

amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmaz

- nem rendelkezik 1 db kotró-rakodó géppel, amely egyszerre min. 1 m3 anyag mozgatására alkalmas,

valamint 1 db min. 5 tonnás szállító járművel,

- nem rendelkezik 1 fő legalább középfokú végzettséggel rendelkező vezető tisztségviselővel, és legalább 1

fő középfokú szakképesítéssel és 3 éves gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezetővel,

- nem rendelkezik legalább 2 fő nehézgépkezelői szakképesítéssel rendelkező munkavállalóval,ill. legalább

5 fő segédmunkással

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Nettó ajánlati ár 75

2. Garancia időtartama 10

3. Késedelmi kötbér mértéke 10

4. Rövidebb teljesítési határidő vállalása 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap )
Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 40.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció árát a közbeszerzési eljárás lebonyolítójának az ERSTE Bank NyRt-nél vezetett

11600006-00000000-35494238 számú számlájára kell átutalni. A lebonyolító nem ÁFA alany.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban: 90

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 13. II. em.202.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt.80.§.(2) bekezdése szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/03. 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/11

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció árát bizonyító banki bizonylat igazolását követően a dokumentáció átvehető, a

közbeszerzést lebonyolítónál az ,,A" melléklet II. pontjában meghatározott címen, hétköznapokon 8.00

órától 12.00 óráig (telefonon történő egyeztetéssel), illetve a határidő leteltének napján 10.00 óráig. A

dokumentáció a Kbt. 54. § (4) bekezdése alapján is megszerezhető, a befizetési banki bizonylat csatolása

mellett. A dokumentáció ellenértékének befizetéséről számla kerül kiállításra. A dokumentáció rendelkezésre

bocsátása: nyomtatott formában. Az útmutató kérésre elektronikus úton is megküldésre kerül.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelés során adható pontszám: 1-10-ig terjed, amely minden rész-szempont esetén azonos. A

pontszámok a IV.2.1. pontban megjelölt súlyszámmal lesznek figyelembe véve az értékelés során.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A ponthatárok közötti pontszám megállapítása arányosítással történik a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004.

számú módosított ajánlásának figyelembevételével. Az 1. rész-szempont esetén fordított arányosítás, a 2,3

és 4. rész-szempont esetében egyenes arányosítás történik.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:
1) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a)-c) pontjaira azzal, hogy meg kell jelölni

az ajánlatban a közbeszerzésnek azt a részét, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe; az ajánlattevő által a

szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozókat, illetve az erőforrást nyújtó szervezetet.

2) Az ajánlatot és az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat olyan személyeknek kell aláírniuk, akik jogosultak

az ajánlattevő illetve a nyilatkozattevő nevében kötelezettséget vállalni, illetve nyilatkozni. E jogosultságot

igazoló dokumentumok eredeti példányát az ajánlathoz csatolni kell. Aláírási címpéldányt másolatban.

Amennyiben az aláíró meghatalmazott úgy a meghatalmazást eredetiben kell csatolni.

3) Az ajánlatkérő a dokumentációban előírt szerződést az eljárás nyertesével köti meg. Amennyiben az

ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlatot tevőt is meghatározta,

az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerződést.

4) Ajánlatkérő ajánlati dokumentációt állított össze, a dokumentáció nem ruházható át. Konzorcium esetén

elegendő egy tagnak megvenni a dokumentációt.

5) Érvénytelen az ajánlat, ha ajánlattevő ajánlatában nem nyilatkozik a Kbt. 70.§ (2) és a 71.§ (1) bekezdés

a)-c) pontjaiban foglaltakra.

6) Érvénytelen az ajánlat, ha ajánlattevő nem nyilatkozik a Kbt. 71.§ (3) bekezdése alapján arról, hogy a

szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 60.§ (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya

alá eső alvállalkozót.

7) Az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza a szerződéstervezetet, melyet az ajánlathoz kitöltve kell

becsatolni.

8) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni az ajánlat alapjául szolgáló részletes költségvetést. A részletes

költségvetés az ajánlati ár alátámasztására szolgál. Az Ajánlatkérő a költségvetési kiírás módosítására

(mennyiségi észrevétel, műszaki szükségességből elvégzendő munkák, stb.) lehetőséget biztosít a

dokumentációban rögzítetteknek megfelelően.

9) A beruházás az Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával valósul meg a Vasút u. I. ütem

vonatkozásában, míg az Esze T. u. II. ütem teljes egészében önkormányzati saját forrásból valósul meg. E

tájékoztatással az Ajánlatkérő a Kbt. 48.§.(3) bekezdésében foglalt kötelezettségének tesz eleget, azzal,

hogy amennyiben a támogatásra irányuló igényt nem fogadja el az irányító hatóság, az a Kbt. 82. §-ban, a

99/A. § (1) bekezdésében és a Kbt. 303. §-ban foglalt körülménynek minősül.

10) Közös ajánlat esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló

megállapodást (konzorciumi szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési

eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás

során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A

megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben

vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért minden egyes közös ajánlattevő egyetemleges felelősséget

vállal.

11) Az ajánlatok postai úton történő elküldéséből származó valamennyi kockázat - beleértve a határidőn túli

beérkezést is- ajánlattevőt terheli.

12) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

13) Az ajánlatokat zárt csomagolásban, cégszerűen aláírva, tartalomjegyzékkel ellátva, nem bontható

kötésben, 1 eredeti és 2 másolati példányban kell benyújtani, megjelölve az eredeti és a másolati

példányokat. A példányok esetleges eltérése eseténaz eredeti példány számít mértékadónak. Az ajánlatot

folyamatos oldalszámmal kell ellátni, minden tartalommal rendelkező oldalát a cégjegyzésben szereplő

képviselőnek szignálni kell. A borítékokat az alábbi felirattal kell ellátni: „Körösladány Vasút utca és Esze

Tamás utca útépítése- Tilos felbontani az ajánlattételi határidő lejártáig”

14) Az ajánlatkérő a Kbt. 83§ alapján az eljárás során egy alkalommal teljes körben biztosítja a hiánypótlás

lehetőségét.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Dr. Kállai Sándor

Postai cím: Kinizsi u. 13

Város/Község: Békéscsaba

Postai irányítószám: 5600

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Kállai Sándor
Telefon: 66/444-568

E-mail: drkallaisandor@gmail.com

Fax: 66/444-568

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Dr. Kállai Sándor

Postai cím: Kinizsi u. 13.

Város/Község: Békéscsaba

Postai irányítószám: 5600

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Kállai Sándor

Telefon: 66/444-568

E-mail: drkallaisandor@gmail.com

Fax: 66/444-568

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Dr. Kállai Sándor

Postai cím: Kinizsi u. 13.

Város/Község: Békéscsaba

Postai irányítószám: 5600

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Kállai Sándor

Telefon: 66/444-568

E-mail: drkallaisandor@gmail.com

Fax: 66/444-568

Internetcím (URL):
Letenye Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23294/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Letenye Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth Lajos u. 10.

Város/Község: Letenye

Postai irányítószám: 8868

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Halmi Béla polgármester

Telefon: 93/544-970

E-mail: igazgatas@letenye.hu

Fax: 93/343-290

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

„Hatékony közfoglalkoztatás megteremtése a térségben”projekt eszközbeszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Letenye

NUTS-kód HU 03304

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

„Hatékony közfoglalkoztatás megteremtése a térségben” projekt eszközbeszerzése, szállítási szerződés

alapján a Letenye és Társult Önkormányzatok részére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 16000000-5

További tárgyak: 16160000-4

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre x

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Mezőgazdasági eszközök beszerzése:

Damilos fűkasza: 10 db, ütvefúró 1 db, betonkeverő 1 db, sövénynyíró 2 db, motoros láncfűrész: 1

db,Fűnyíró kistraktor: 4 db (3 db kiegészítőkkel: pótkocsi, hótoló)

Mezőgazdasági kistraktor kiegészítőkkel( szárzúzó, pótkocsi, tolólap): 1 db

Részletezve az ajánlattételi dokumentációban

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/01/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér ( 2.000.000,-Ft max. ),meghiúsulási kötbér 4.000.000.-Ft

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem biztosít, a szolgáltatás ellenértékét ajánlatkérő az igazolt teljesítést a Kbt. 305.§.(3)

bekezdésének megfelelően, 30 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 60.§ (1) bekezdése, a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d) pontja szerinti kizáró

okok bármelyike fenn áll.

Nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés a)-c) pontja, illetve a Kbt. 62.§ (1) bekezdése

szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőknek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 249.§ (3) harmadik bekezdésének megfelelően.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatnak tartalmaznia kell mind az ajánlattevőre (közös ajánlatot tevőkre), mind a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)jára vonatkozóan az alábbi

dokumentumokat:

P.I.1) az elmúlt 3, 2006-2007-2008 lezárt üzleti évre vonatkozó, a számviteli jogszabályok szerinti

beszámoló részét képező mérleg(ek) és eredmény-kimutatás(ok) másolatát (feltéve, hogy az ajánlattevő/ a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) letelepedése

szerinti ország joga előírja a beszámoló közzétételét), amennyiben az ajánlattevő/ a közbeszerzés értékének

10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) letelepedése szerintiország nem írja

elő a közzétételét, akkor az ajánlattevőnek, és a közbeszerzés értéének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak, könyvvizsgáló által ellenjegyzett nyilatkozatát az utolsó lezárt üzleti

év mérleg szerinti eredményére vonatkozóan.

P.I.2) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az előző 3 évi (2006, 2007, és 2008.) teljes nettó

forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának (kézi és gépi szerszámértékesítés) nettó

forgalmáról szóló nyilatkozatot évenkénti bontásban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha:

P.A.1) Az utolsó 3 lezárt üzleti év, 2006-2007-2008 bármelyikében a mérleg szerinti eredménye negatív volt.

(önálló megfelelés)

P.A.2) A teljes nettó forgalma együttesen az elmúlt 3 évben (2006., 2007., 2008.) összesen nem érte el

a nettó 15 millió forintot, valamint ha a közbeszerzés tárgyának (kézi és gépi szerszám értékesítés) nettó

forgalma együttesen, az elmúlt 3 évben (2006., 2007., 2008.) összesen nem érte el a nettó 10 millió forintot.

(együttes megfelelés)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek - és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozóknak - az alábbi dokumentumokat kell az alkalmasság igazolására

becsatolni:

M.A.I.1) a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tartalmú nyilatkozatot: az előző három év (2006.,

2007., 2008.) legjelentősebb szállításairól (teljesítés ideje,a szerződést kötő másik fél,a szállítás tárgya,az

ellenszolgáltatás összege) megjelölésével, figyelemmel a Kbt. 68. § (1) bekezdésre.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az ajánlattevőt, és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés

értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót:

M.A.1) alkalmatlan az ajánlattevő, és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha az előző három évben nem rendelkezik minden

évben legalább évi brutto5 millió forint értékű, a beszerzés tárgyára (kézi és gépi szerszám értékesítés)

vonatkozó referenciával

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?
Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (nettó): 80

2. Többlet jótállás vállalás, a kötelezőn felül

hónapokban

3. Szállítási határidő ( előteljesítés napokban) 5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 9.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 37.500,- Ft

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció árát a KANIZSABER Kft pénztárába kell befizetni, vagy a KANIZSABER Kft

11749015-24789200 számú számlájára kell átutalni. A dokumentáció árának (30.000,- Ft + ÁFA) átutalással

történő megfizetését a dokumentáció kiváltásakor a banki terhelési értesítő bemutatásával igazolni kell.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 9.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 9.00 óra

Helyszín : Letenye Város Önkormányzata, 8868 Letenye, Kossuth utca 10., I. emeleti tárgyaló

15
Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80.§ (2) bekezdése szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.december 2. Időpont: 10.00 óra

Helyszín: Letenye Város Önkormányzata 8868 Letenye Kossuth utca10., I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 23.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A KANIZSABER Kft. irodájában (8800 Nagykanizsa,

Ady u. 50.) személyesen munkanapokon 9.00 és 12.00 óra között - az ajánlattételi határidő utolsó napján:

2009. november 24., 9.00 óráig - vehető át a befizetést igazoló dokumentum bemutatása és egy arról készült

másolat átadását követően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok értékelésénél a pontszámok 1-10-ig terjednek.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelést az összes részszempont esetében arányosítás elvével végzi az ajánlatkérő, azaz a

legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot a legkedvezőtlenebb a minimális pontszámot, a

többi megajánlás arányló pontot kap.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlathoz becsatolandó hiteles cégokmány (ok)hoz kapcsolódóan benyújtandó az ajánlattételi

határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű aláírási címpéldány. Amennyiben cégügyben el nem

bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát is.

2) Beadás formája: az ajánlatot 1 eredeti és az eredetivel mindenben megegyező 2 másolati példányban

kell beadni, egyértelműen megjelölve az eredeti és másolati példányokat. Eltérés esetén az eredeti példány

az irányadó. Az ajánlat példányait egybekötve vagy fűzve, roncsolás mentesen nem bontható formában,

a tartalommal rendelkező oldalak folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, oldalszámokat is

feltüntető tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A példányokat egy közös csomagban kell elhelyezni, a

csomagoláson fel kell tüntetni a jelentkező nevét és székhelyét, valamint a beszerzés tárgyát " Letenye és

Társult önkormányzatai részére eszközök beszerzése " az Ajánlattételi határidőig tilos felbontani.

3) Érvénytelen az ajánlat, ha nem cégszerűen van aláírva, ajánlatkérő az ajánlat aláírására meghatalmazást

nem fogad el.

4) Az ajánlattételi dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele.

5) Az ajánlatkérő a beszerzést az NYD-i Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával valósítja meg.

6) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának a bírálati szempontja szerint, az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10.-ig

terjednek. Az értékelést az arányosítás elve alapján elvégzi

7) Az Ajánlatkérő: a legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot, a legkedvezőtlenebb

megajánlást tevő pedig a minimális pontszámot, a többi megajánlás arányló pontot kap.

8) Az ajánlat elkészítésének nyelve magyar. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok hiteles

magyar fordítását mellékelni kell.
9) Az ajánlatadás minden költségét Ajánlattevő viseli, azt semmilyen körülmények között nem háríthatja át

Ajánlatkérőre.

10) Az ajánlat összeállításánál az Ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérő által összeállított Ajánlattételi

dokumentációban, nem szabályozottak vonatkozásában a Közbeszerzésekről szóló többször módosított

2003. évi CXXIX. törvény előírásaiban foglaltak szerint kell az ajánlattevőnek eljárni és az ajánlatát

elkészíteni.

11) Az Ajánlatételi dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció az Ajánlati felhívást

tartalmazó hirdetmény közzététele napjától az ajánlatkérő nevében eljárónál ("A" melléklet II. pontjában

meghatározott címen) rendelkezésre áll, és megigényelhető. Az ajánlatkérő kiköti, hogy személyesen az

Ajánlattételi dokumentációt igényelni és a dokumentációt felvenni az ajánlatkérő nevében eljárónál csak

munkanapokon 9.00-12.00 óráig az ajánlattételi határidő napján:2009.11.24.-én 9.00 óráig lehetséges.

12) Ajánlatkérő a Kbt. 83.§ alapján az összes ajánlattevő részére a hiánypótlást biztosítja.

13) Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest

szigorúbban határozta meg az alkalmassági feltételeket.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: KANIZSABER Kft.

Postai cím: Ady u. 50.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Peszleg Ferenc közbeszerzési referens

Telefon: 93/ 314-123

E-mail: kanizsaber@chello.hu

Fax: 93/ 314-123

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: KANIZSABER Kft.

Postai cím: Ady u. 50.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Peszleg Ferenc közbeszerzési referens

Telefon: 93/ 314-123

E-mail: kanizsaber@chello.hu

Fax: 93/ 314-123

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Letenye Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth Lajos utca 10.

Város/Község: Letenye

Postai irányítószám: 8868

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Halmi Béla polgármester

Telefon: 93/ 544-970

E-mail: igazgatas@letenye.hu

Fax: 93/ 343-290

Internetcím (URL):
Lukács Sándor Szakközép-, Szakiskola és Kollégium

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22147/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Lukács Sándor Szakközép-, Szakiskola és Kollégium

Postai cím: Mártírok útja 13-15.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9027

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Rákóczi Tibor igazgató

Címzett: Rákóczi Tibor igazgató

Telefon: 96/528-762

E-mail: iskola@lukacs-gyor.sulinet.hu

Fax: 96/528-761

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Esztergagépek beszerzése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Lukács Sándor Szakközép-, Szakiskola és Kollégium

NUTS-kód HU221

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés Ajánlatkérő részére esztergagépek beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 42621000-5

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

10 db oktató Esztergagép iletve tartozékai az alábbiak szerint.

Öntvényből készült hántolt széles ágyvezeték erős bordázattal

Csúcstávolság: 700-1000 mm

Csúcsmagasság: min. 100-150 mm

Előforduló átmérő az ágy felett: min. 250 mm

Előforduló átmérő a gépágy felett: 280-320 mm

Fordulatszám szabályozás: 50-1500 Ford/perc

Esztergagép hosszmérete: 1600-1800 mm

Tokmány min. átmérő: 160 mm

Felfogó tárcsa átmérő: 240-260 mm

Főbb esztergálási műveletek elvégzéséhez szükséges eszközök biztosítása az esztergagép tartozékaként:

1 db 4 késes késtartó

1 db tokmányvédő reteszelve

2 db állócsúcs

1 db forgócsúcs

1 db állóláb, 1 db mozgóbáb

Magyarnyelvű géptáblák

Cserekerék készlet

Rezgéscsillapító géptalp

Kezelőszerszámok

1 db Forgácstálca , fröccsenés gátló védőfal

1 db Géplámpa

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:
VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi, hibás teljesítés miatti kötbér szerződéstervezet szerint

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenérték egyösszegben kerül megfizetésre a Kbt. 305. § (3)

bekezdésére is tekintettel, a teljesítés igazolását követően benyújtott számla alapján 30 napon belül.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetőleg erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó illetőleg erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrás szervezet, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a) - c)

pontjaiban meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót vagy erőforrás szervezetet akivel szemben a 62. § (1)

bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak és az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249 § (3) bekezdése szerint kell nyilatkoznia,

hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésben, a 61. § (1) bekezdés a) - d) pontjaiban meghatározott kizáró

okok hatálya alá.

A kizáró okok igazolásánál a 2009. szeptember 23-én, 2009. évi 111. számában közzétett, Közbeszerzések

Tanácsa által kiadott Útmutató irányadó.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az Ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója

P/1 számláját vezető pénzintézetnek az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi

nyilatkozata arról, hogy mióta vezeti a bankszámláját és az igazolás kiállítását megelőző 2 évben volt-e

számláján 30 napot meghaladó sorban állás

P/2 Az elmúlt 3 évre (2006-2008) vonatkozó, a számviteli törvénynek megfelelő beszámolója egyszerű

másolatban

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója (külön-külön megfelelés) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha:

P/1. az igazolás kiállítását megelőző 2 évben 30 napot meghaladó sorban állás volt bármelyik számláján,

P/2 mérleg szerinti eredménye az elmúlt 3 év bármely két egymást követő évében (2006-2008) negatív volt.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az Ajánlattevő és 10 % feletti alvállalkozója

M.1. Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontban meghatározottak szerint 2006-2008. években teljesített szállítási

szerződéseinek ismertetése a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti módon.

M.2. a Kbt. 67.§ (1) bekezdés d) pontja alapján a megajánlott gép és tartozékai magyar nyelvű műszaki

leírásával, fénykép becsatolásával.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója (együttes megfelelés) alkalmatlan a szerződés teljesítésére:

M.1. ha nem rendelkezik
a 2006-2008. években összesen legalább két darab a beszerzés tárgyának megfelelő esztergagép

szállítására vonatkozó szerződéssel

M.2. ha a becsatolt termékleírás és fénykép alapján a megajánlott gép és tartozékai nem felelnek meg jelen

felhívás II.2.1. pontjában meghatározott műszaki minimum követelményeknek

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 6

Vállalt többlet jótállási idő (két éven felül, alkatrész

ellátással, hónapokban

Vállalt szállítási határidő (napokban megadva)(2009.

december 31-nél korábbi)

A garanciális időszak alatt a helyszíni javítás

megkezdése az értesítéstől

Vállalt többlet késedelmi kötbér (%/nap) 2

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap )

Időpont: 11.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

3

4

2
Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap) Időpont: 11.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 45 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 11.00

Helyszín : Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Csoport, fszt. 4. sz. szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80. § (2) bekezdése szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 26. 14:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 4. 09:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő a Kbt. 251.§ (2) bekezdését alkalmazza: Az ajánlati felhívás I.1. pontban megjelölt e-mail címre

regisztrációs bejelentkezést kell küldeni, melyben közölni kell a dokumentációt letöltő szervezet nevét, címét,

képviselője megnevezését, fax-számát és e-mail címét. A regisztráció (a dokumentáció ajánlatkérőtől történő

átvétele) az érvényes ajánlattétel feltétele, ezért szükséges a regisztrálás. A regisztrációs bejelentkezésre

Ajánlatkérő válaszában közvetlenül megküldi az dokumentációhoz történő elektronikus hozzáférés

elérhetőségét. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikusan nyújtja.

Átvehető személyesen e hirdetmény az ajánlati felhívás I.1. pontjában feltüntetett címen munkanapokon

8:00 – 13:00 óráig az ajánlati felhívás I.1. pontjában feltüntetett telefonszámon, előzetes egyeztetés alapján,

továbbá ajánlattételi határidő napján 8:00 – 11:00 óráig. Megküldésének kérése esetén ajánlatkérő a Kbt. 54.

§ (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel 2 munkanappal megküldi.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1 – 10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az 1. a 3. és 4. részszempont esetében fordított arányosítás, a 2. és az 5. szempont esetében a egyenes

arányosítás módszerét alkalmazza az ajánlatkérő.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatokhoz benyújtandó az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 45 napnál nem régebbi cégkivonat,

aláírási címpéldány vagy aláírásminta egyszerű másolatban. (meghatalmazás esetén a meghatalmazás,

valamint a meghatalmazó és meghatalmazott aláírási címpéldánya)

2. Az Ajánlatkérő a Kbt. 91.§ (1) és (2) bekezdése szerint köti meg a szerződést.

3. Ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) és b) és c) pontjára, valamint a (3)

bekezdésére vonatkozóan.
4. Az ajánlatokat 3 példányban kell benyújtani, egy „eredeti”, kettő „másolati” jelzéssel ellátottan,

összefűzve, oldalszámozással ellátva, oldalankénti szignálással, a nyilatkozatokat cégszerűen aláírva.

5. Az eredeti és másolati példányt, zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni az

Ajánlattevő nevét, és címét.

A külső csomagolásra kérjük ráírni még:

„Ajánlat esztergagépek beszerzésére, Közbeszerzési Csoport részére. Az ajánlattételi határidő lejártáig nem

bontható fel!”

6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a felhívás feltételeire, a szerződés

teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan a Kbt. 70. § (2) bekezdése szerinti tartalommal.

7. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben a közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a szerződés teljesítésért

egyetemleges felelősséget vállalnak, továbbá meg kell jelölni a vezető céget.

Közös ajánlattétel esetében egy dokumentáció átvétele elegendő.

8. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. előírásai az irányadóak.

9. A hiánypótlás a Kbt. 83.§ (2) bekezdése szerint biztosított.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat

Postai cím: Városház tér 1.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9021

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Csoport

Címzett: Pápai Gábor

Telefon: 06-96-500-270

E-mail: papai.gabor@gyor-ph.hu

Fax: 06-96-500-189

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat

Postai cím: Városház tér 1.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9021

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Csoport

Címzett: Pápai Gábor

Telefon: 06-96-500-270

E-mail: papai.gabor@gyor-ph.hu

Fax: 06-96-500-189

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat

Postai cím: Városház tér 1.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9021

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Csoport

Címzett: Pápai Gábor

Telefon: 06-96-500-270

E-mail: papai.gabor@gyor-ph.hu

Fax: 06-96-500-189

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Mártély Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22413/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Mártély Község Önkormányzata

Postai cím: Rákóczi tér 1.

Város/Község: Mártély

Postai irányítószám: 6636

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Balogh Jánosné polgármester

Telefon: 62/528-062

E-mail: martelyonk@invitel.hu

Fax: 62/528-063

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Tanyák megközelítését szolgáló külterületi út burkolatfelújítása Mártélyon.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Mártély

NUTS-kód HU333

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Tanyák megközelítését szolgáló külterületi út burkolatfelújítása Mártélyon átalányáras vállalkozási szerződés

keretében.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233220-7

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Külterületi út burkolatfelújítása 6858 m2-en.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/04/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- Jótállás: Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvétel befejezésétől számított legalább 12 hónapra teljes

körű, mindennemű jótállást biztosítani.

- Bruttó 50.000,-/nap mértékű késedelmi kötbérfizetés vállalása, maximum a szerződéses ellenérték 2%-a.

- Az igazolt teljesítéssel nem fedezett nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő mértékű meghiúsulási

kötbérfizetés vállalása.

- A nettó vállalkozási díj 5 %-ának megfelelő mértékű jótállási biztosíték (garancia) vállalása, amely

teljesíthető a Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pontja alapján az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő

fél bankszámlájára történő befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerződés alapján kiállított –

készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget biztosít. Az ajánlatkérő a munka ellenértékét a Kbt. 305. § (3) bekezdésének

megfelelően, a műszaki ellenőr által igazolt teljesítést követően a teljesítéstől számított 30 napon belül
átutalással forintban, egyenlíti ki. Az nyertes ajánlattevő 1 db végszámla benyújtására jogosult. A végszámla

benyújtásának feltétele a hiánymentes műszaki átadás- átvétel.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Létrehozása nem követelmény. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolt dokumentációban

megadott tartalmú nyilatkozat csatolása szükséges többek között a vezető cég és a munkamegosztás

megjelöléséről, illetve az egyetemleges felelősségvállalásról.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), alvállalkozó vagy erőforrást

nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában, a Kbt. 61. § (1) bekezdése d)

pontjában és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet

ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 61. § (1)

bekezdése a)-c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül

az az ajánlattevő, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 62. § (1)

bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

A kizáró okok igazolására a Kbt. 249. § (3) bekezdés az irányadó.

Tekintettel arra, hogy a Kbt. 250.§ (3) bekezdés g) pontja alapján az eljárásra a 91. § is alkalmazandó,

ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó és az erőforrást nyújtó szervezet jogosult már az ajánlatában a kizáró okok fenn nem állását a

Kbt. 63.§ és 63./A § szerint igazolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek (közös

ajánlattétel esetén minden tagnak) és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

A P/1. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó,

az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat (eredeti vagy hiteles másolati példány)

az alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámla száma,

- a számlavezetés kezdete,

- az ajánlattevő számláján a nyilatkozat kiadását megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás

jelentkezett-e, lejárt hiteltartozása van-e.

A P/2 ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján az elmúlt három lezárt üzleti évre (2006., 2007.,

2008.) vonatkozó - a számviteli jogszabályok szerinti - beszámolója. Ajánlatkérő ezen igazolásból állapítja

meg az ajánlattételi felhívás III.2.4) pontja szerinti feltétel teljesülését is.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint erőforrást

biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók számlavezető pénzintézeteitől származó, az ajánlat

benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat alapján bármely számláján a nyilatkozat kiadását

megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás nem jelentkezett; és számlavezető pénzintézeteinél

nincsen lejárt hiteltartozása.

P/2. az elmúlt három lezárt üzleti évre vonatkozó (2006., 2007., 2008.) beszámolója szerint az ajánlattevő

(közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozók működése nem volt veszteséges (mérleg szerinti eredménye nem volt negatív).

A pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményekben foglaltaknak ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel

esetén a tagoknak) és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának külön – külön kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az M/1 ponthoz: az ajánlattételi felhívás feladádát megelőző 36 hónap legjelentősebb útépítési,

útjavítási beruházásainak ismertetése (a teljesítés ideje, helye, szerződést kötő másik fél megnevezése,
kapcsolattartó megjelölése,elérhetősége, munka helye, típusa, főbb műszaki mennyiségek, adatok,

az ellenszolgáltatás összege, vállalkozás típusa, műszaki átadás-átvételi igazolás helyzete, cég %-os

részesedése a projektben), továbbá a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint kiállított, az M/1. pontban foglalt

alkalmassági feltételt igazoló referencia-igazolások eredeti vagy hiteles másolatai.

Az M/2 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek

megnevezése, képzettségük ismertetése, és a képzettség igazolásául szolgáló okiratok egyszerű másolata,

szakmai önéletrajzuk eredeti, aláírt példánya.

Az M/3 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés d) pontja alapján az előző 3 évre (2006., 2007., 2008.) vonatkozó

éves statisztikai állományi létszám kimutatás csatolása.

Az M/4 ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök,

berendezések, műszaki felszereltség bemutatása, nem saját tulajdonú gépek esetén a rendelkezésre állás

formájának megjelölésével.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek

(személyek), mint erőforrást biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában

foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

M/1 az ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 36

hónapban teljesítettek legalább 1 db, nettó 10 millió Ft értékű útépítést, útjavítást.

M/2 az ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók által (együttesen) felsorolt bevonni kívánt szakemberek között

szerepel:

- legalább egy fő felelős műszaki vezető, aki a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletben foglaltaknak eleget tesz

és az építési munkákra vonatkozóan FMV-Közl. Ép-„A” kategóriás besorolással rendelkezik;

- és legalább egy fő felsőfokú végzettségű vezető tisztségviselő.

M/3 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók által (együttesen) rendelkeznek az elmúlt 3 évre vonatkozóan

(2006., 2007., 2008.) legalább 8 fő éves statisztikai állományi létszámmal.

M/4 az ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók rendelkeznek:

legalább 1 db kotró - rakodógéppel, és 1 db úthengerrel.

A műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén a tagoknak)

és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelniük.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

ajánlati ár (nettó) 40

jótállás (min. 12 hónap) 25

fizetési határidő (min. 30 nap) 25
teljesítési határidő (a II.3) pontban megjelölt 10

kezdéstől számítva, napokban megadva)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap )

Időpont: 16.30 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 40.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára az Áfát (25%) tartalmazza. A dokumentáció árát az Önkormányzat OTP Banknál

vezetett, 11735067-15354604 számú számlájára kell átutalni. Csak azon ajánlattevő nyújthat be ajánlatot,

aki a dokumentációt megvásárolta, de közös ajánlattevőknek elegendő egy dokumentációt megvásárolnia. A

dokumentáció árát az ajánlatkérő csak a Kbt. 54.§ (6) bekezdés szerinti esetekben téríti vissza.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap) Időpont: 16.30 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap)

Időpont: 16.30 óra

Helyszín : Mártély Község Polgármesteri Hivatal, 6636 Mártély, Rákóczi tér 1.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 03., 16.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 11.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)
A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérési dokumentáció az I.1) pontban megjelölt címen, az ott szereplő elérhetőségek valamelyikén

történt előzetes egyeztetést követően, az ellenérték megfizetésének igazolását követően, a IV.3.3)

pontban foglalt határidőn belül, munkanapokon 8,00 és 12,00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának

napján 8,00 és 16,30 óra között. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlati

dokumentációt kérésre közvetlenül is megküldi ajánlattevők részére, az ellenérték megfizetésének igazolását

követően. Az ajánlati dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció

másra nem ruházható át, nem tehető közzé.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az egyes részszempontoknál az értékelést az egyenes arányosítás elvével végzi ajánlatkérő, azaz a

legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot, a többi megajánlás a vállalás alapján az ehhez

képest arányosabb kevesebb pontot kapja.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat), zárt csomagolásban, folyamatos

lapszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell elkészíteni a dokumentációban részletezettek szerint.

Az ajánlatokra vonatkozó egyéb formai előírásokat és a közbeszerzési műszaki leírást az ajánlatkérési

dokumentáció tartalmazza!

2. A teljes ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő helyi idő

szerint értendő.

3. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat beadási módjának megválasztási

kockázatait az ajánlattevő köteles viselni. Az ajánlattételi határidő után késve érkezett ajánlatok a Kbt. 88. §

(1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenek.

4. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő, közös ajánlattevők és a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult

képviselőinek aláírási címpéldányainak eredeti vagy hiteles másolatát is, az ajánlat meghatalmazott általi

aláírása esetén a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt eredeti meghatalmazást, mely tartalmazza

a meghatalmazott aláírását is. Az ajánlathoz csatolandó továbbá ajánlattevő, közös ajánlattevők és a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók nyilatkozata arról,

hogy mely pénzintézet(ek)nél vezet számlá(ka)t, valamint a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontokra és a 70. §

(2) bekezdésére vonatkozó nyilatkozatot.

5. Az ajánlatot az ajánlati felhívásban, illetőleg az ajánlati dokumentációban meghatározott tartalmi és

formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.

6. Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő bizalmasan kezeli és a

Kbt. 7. § (2) bekezdése alapján őrzi meg.

7. Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza,

akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén vagy az eljárás nyertesének a 60. § (1) bekezdésének,

valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozásával

kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok) benyújtásának

elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb

ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést. (Kbt. 91. § (2))

8. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertesként a Kbt. 306. § (2) bekezdése szerinti,

biztosítótársasággal kötött, érvényes tevékenységi felelősségbiztosítást köt (a biztosítás tartalmazzon

harmadik személynek okozott dologi károkra és személyi sérülésekre vonatkozó felelősségbiztosítást is),

és annak hiteles másolatát a szerződéskötéskor bemutatja, illetve amennyiben ilyennel rendelkezik, úgy

azt nyertessége esetén jelen munkára vonatkozóan legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig kiterjeszti. A

biztosítási szerződés megléte a vállalkozási szerződés megkötésének feltétele.

9. Az ajánlatkérő a Kbt. 48. § (3) bekezdésére hivatkozva ezúton tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi

beruházás megvalósítása érdekében pályázatot (támogatásra irányuló igényt) nyújtott be, továbbá felhívja

ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. § (4) bekezdése alapján, hogy a Kbt. 82. §-át, a 99./A § (1) bekezdését és
a 303. §-t jelen közbeszerzési eljárásban úgy kell alkalmazni, hogy az ott írt oknak, illetőleg körülménynek

minősül a támogatásra irányuló igényének el nem fogadása.

10. Ajánlatkérő ezúton hívja meg ajánlattevőket az eljárás eredményhirdetésére, melynek helyszíne a

IV.3.7) pont alatti helyszín!

11. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja.

12. Minden egyéb információt az ajánlatkérési dokumentáció és a tervdokumentáció tartalmaz. A jelen

ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a Közbeszerzések

Tanácsa tájékoztatója szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése
Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

MÁV Magyar Államvasutak Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22318/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Postai cím: Könyves Kálmán körút 54-60.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység Non-Core Divízió, Általános

Anyag Team 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. III. 314.

Telefon: 1/511-4068

E-mail: markigyne@mav.hu

Fax: 1/511-4337

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.mav.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): közlekedés
Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szállítási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

xEzek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

letéti raktár létrehozásával:

Budapest, Szeged,

Debrecen, Miskolc,

Dombóvár, Szombathely

NUTS-kód HU

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x
Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

1. részajánlat: csiszolópapírok, vásznak

2. részajánlat: vágó és tisztítókorongok

3. részajánlat: sínmegmunkáló korongok

4. részajánlat: csiszolókorongok, kövek

5. részajánlat: kombinált korongok

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 26910000-0

További tárgyak: 26911300-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. részajánlat: 210 m, 2984 db, 50 ív, 10540 lap + 30%

2. részajánlat: 13662 db + 30%

3. részajánlat: 12160 db + 30%

4. részajánlat: 1923 db + 30%

5. részajánlat: 600 db + 30%

Összesen: 55913 különféle egység + 30%

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban: 18

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)
Az ajánlattevő nem teljesítése, késedelmes teljesítése illetve hibás teljesítése esetén kötbérfizetési

kötelezettség terheli.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ellenszolgáltatás kifizetése: a teljesítéstől számított 30 naptári napos fizetési határidő.

Ajánlatkérő előleget nem biztosít.

A késedelmi kamatra a Ptk. 301/A. § (2) és (3) bekezdése az irányadó.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kbt. 60.§ (1) a-h, 61. § (1) a-d és 62.§ (1), igazolás a Kbt. 249.§ (3) bekezdése szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- valamennyi számlavezető pénzintézet - az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi

keltezésű - nyilatkozata az ajánlattevő fizetőképességének megállapítására az alábbi tartalommal:

- mióta vezeti bankszámláját,

- bankszámláján a 2008.01.01 óta volt-e sorban állás, ha igen, mikor és mennyi ideig

- 2008. évi számviteli törvény szerinti beszámoló

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ő, vagy a közbeszerzési érték 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója:

- számlavezető pénzintézetétől származó nyilatkozata alapján bankszámláján 2008.01.01. óta 30 napot

meghaladó sorban állás volt (AJ és ALV),

- 2008. évi számviteli törvény szerinti beszámolójában az értékesítés nettó árbevétele nem éri el:

1. részajánlat esetén a 2 M Ft-ot, (AJ vagy ALV) 2. részajánlat esetén a 3 M Ft-ot, (AJ vagy ALV) 3.

részajánlat esetén a 5 M Ft-ot, (AJ vagy ALV) 4. részajánlat esetén a 3 M Ft-ot, (AJ vagy ALV) 5. részajánlat

esetén a 1 M Ft-ot, (AJ vagy ALV)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 68. § (1) bekezdés a) illetve b) pontjai szerinti igazolás illetve nyilatkozat az előző két év (2007 és

2008) legjelentősebb szállításairól, melynek tartalmaznia kell a teljesítés idejét, a szerződést kötő másik

fél megnevezését, a szállítás tárgyát továbbá az ellenszolgáltatás összegét, vagy a korábbi szállítási

mennyiségre utaló más adatot.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ő, vagy a közbeszerzési érték 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója nem szállított a közbeszerzés tárgyát képező termékekből 2007-ben és 2008-ban:

1. részajánlat esetén évente legalább nettó 1 millió Ft összértékig. (AJ vagy ALV)

2. részajánlat esetén évente legalább nettó 1,5 millió Ft összértékig. (AJ vagy ALV)

3. részajánlat esetén évente legalább nettó 2,5 millió Ft összértékig. (AJ vagy ALV)

4. részajánlat esetén évente legalább nettó 1,5 millió Ft összértékig. (AJ vagy ALV)

5. részajánlat esetén évente legalább nettó 500 ezer Ft összértékig. (AJ vagy ALV)

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos
IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? igen

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

Ajánlatkérő az eljárásban a 257/2007. (X.4.) Korm. rendelet szerint elektronikus árlejtést alkalmaz. Az

elektronikus árlejtés lefolytatásának menetét a dokumentáció tartalmazza.

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap )

Időpont: 10 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25 000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ára 20.000,- Ft + ÁFA, mely készpénz-átutalási megbízással vagy átutalással teljesíthető

az ajánlatkérő ING Bank 13700016-01855023 számú bankszámlájára a beszerzési eljárás számának és a

beszerzés tárgyának megjelölésével.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap) Időpont: 10 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap)

Időpont: 10 óra

Helyszín : MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység 1087 Budapest, Könyves

Kálmán körút 54-60. III. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Ajánlatkérő és ajánlattevő képviselői, valamint az általuk meghívott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

2011. április

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:
V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/30 10.30 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2010/01/07 11 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Hétfőtől csütörtökig 9.00-15.00 között, pénteken 9.00-12.00 óra között az ajánlatkérőnél személyesen

átvehető a befizetést igazoló bizonylat bemutatását követően, vagy a Kbt. 54. § (4) bekezdésében

meghatározott módon. Az ajánlattételi határidő lejártának napján a dokumentáció 9.00-10.00 óra között

vehető át.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

- Az ajánlattevő köteles nyilatkozni a Kbt. 71. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban valamint a (3)

bekezdésben foglaltakra

- Az ajánlattevő köteles nyilatkozni a Kbt. 70.§ (2) bekezdésében foglaltakra.

- A nyertes ajánlattevő visszalépése vagy a Kbt. 63. § (4) bekezdése esetén az ajánlatkérő a második

legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köt szerződést.

- Az ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

Jelmagyarázat:

- (AJ és ALV): Ajánlattevőnek és a közbeszerzési érték 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

minden alvállalkozónak külön-külön is eleget kell tennie a feltételnek.

- (AJ vagy ALV): Ajánlattevő és a közbeszerzési érték 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

minden alvállalkozó együttesen is teljesítheti a feltételt.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

csiszolópapírok, vásznak

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 26910000-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

210 m, 2984 db, 50 ív, 10540 lap + 30%

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban: 18

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás

1) A rész meghatározása

vágó és tisztítókorongok

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 26911300-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

13662 db + 30%

sínmegmunkáló korongok

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 26911300-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

12160 db + 30%

A rész száma 4

meghatározás

1) A rész meghatározása

csiszolókorongok, kövek

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 26911300-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

1923 db + 30%

A rész száma 5

meghatározás

1) A rész meghatározása

kombinált korongok

Mihálygerge Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22245/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Mihálygerge Község Önkormányzata

Postai cím: Rákóczi út 40.

Város/Község: Mihálygerge

Postai irányítószám: 3184

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Tőzsér Zsolt

Telefon: 06-20/556-7210

E-mail: tozserzs@gmail.com

Fax: 06-32/451-117

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Mihálygerge községben főhálózati országos közút melletti járdaszakaszok felújítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Mihálygerge, Rákóczi út

HRSZ: 672/2; 317/2

NUTS-kód HU313

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Mihálygerge községben főhálózati országos közút melletti járdaszakaszok felújítása.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Járdaépítés 8 szakaszban összesen 1.728 fm hosszúságban, 1.999 m2 mennyiségben, dokumentáció

szerint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/02/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/05/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: minimális mértéke a késedelem minden napjára 15.000 Ft + ÁFA.

Jótállás: vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvétel befejezésétől számított minimum 12 hónapra teljes

körű jótállást biztosítani. Jótállási biztosíték: minimum 500.000 Ft. A jótállási biztosíték teljesíthető a Kbt.

53.§ (6) bekezdés szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az építési beruházás pályázati források felhasználásával valósul meg. Ajánlatkérő előleget nem biztosít.

A munka elszámolása egyösszegű ár (átalányár) alapján történik. A teljesítés arányában legfeljebb 2

részszámla, illetve a végszámla nyújtható be. Ajánlatkérő a vállalkozási díjat a műszaki ellenőr által igazolt

teljesítés alapján fizeti meg úgy, hogy a kiállított és leigazolt számlát a Kincstárnak megküldi, majd a

pályázati forrás megérkezését követően, azt a saját erővel kiegészítve 3 munkanapon belül átutalással

teljesíti. Ajánlatkérő figyelemmel van a Kbt. 305. §. (3) bekezdése szerinti határidőkre is. Az adózás rendjéről
szóló 2003. évi XII. törvény 36/A. §-a alapján kifizetés csak akkor történhet, ha a számlázó fél nemleges

adóigazolást nyújt be , vagy az APEH köztartozás - mentes adózási adatbázisában szerepel.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki(k) esetében a

Kbt. 60.§ (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak. 2. Az eljárásban nem lehet sem ajánlattevő,

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akinek esetében a Kbt. 61.§ (1) bekezdésének d) pontjában,

valamint a Kbt. 61.§ (2) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak. 3. Az eljárásban nem lehet

ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akire a Kbt. 61.§ (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban foglaltak, valamint a Kbt.

62.§ (1) bekezdésében foglaltak fennállnak.

Igazolási mód: az előző pontokban felsorolt kizáró okok tekintetében az ajánlattevőnek, a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő

részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell, illetőleg azok hiányát

jogosult igazolni is az ajánlatban. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek) - ha az

ajánlatban nem igazolta - nyertessége esetén az eredményhirdetést követő nyolc napon belül a Kbt. 63. §

(2)-(5) bekezdései és a 63/A. § (1) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a fent meghatározott

kizáró okok hatálya alá. A közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában arról, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatokat eredetiben

vagy hiteles másolatban kell csatolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A gazdasági és pénzügyi alkalmasságot az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek és a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak azonos módon kell igazolni

az alábbi módon:

P/1. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolni kell valamennyi számlavezető pénzintézettől

származó, az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebben kelt nyilatkozatot az alábbiakra

vonatkozóan:

- a bankszámla száma,

- a számlanyitás napja (mióta vezeti a bankszámláját),

- az igazolás kiadását megelőző 12 hónapban folyószámláján előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás.

P/2. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja szerint a hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti év

(2007 és 2008) számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának becsatolása egyszerű másolatban.

Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására (a Kbt. 4. § 3/E. pont figyelembe vételével) is támaszkodhat. Ebben az esetben a

Kbt. 65. § (4) bekezdésének megfelelően köteles igazolni azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 % - át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója, ha:

P/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók számlavezető pénzintézeteitől származó, az ajánlattételi

határidő lejártát megelőző 30 napnál nem régebbi nyilatkozat alapján bármely számláján a nyilatkozat

kiadását megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás volt, vagy a számlavezető pénzintézeteinél

lejárt hiteltartozása van.

P/2. az elmúlt két lezárt üzleti évre vonatkozó (2007 és 2008.) beszámolója szerint az ajánlattevő (közös

ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozók működése akár egyszer is veszteséges volt (mérleg szerinti eredménye negatív).

A pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményekben foglaltaknak ajánlattevőnek (közös ajánlattétel

esetén a tagoknak) és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának külön - külön kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozóknak azonos módon az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:

M/1. A Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pontja alapján a hirdetmény feladását megelőző utolsó 36 hónapos

időszakban teljesített jelentősebb, a közbeszerzés tárgyához hasonló - közutak és/vagy járdák építése,

felújítása - munkáinak ismertetése minimálisan az alábbi adatokkal: ellenszolgáltatás összege, a főbb

műszaki tartalom, a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, információt nyújtó

személy neve, telefonos elérhetősége, garanciális hiányosságok kezelése. A Kbt. 68. § (2) bekezdése

szerint kiállított referencia-igazolást is csatolni kell az előzőekben felsorolt adatokkal.

M/2. A Kbt. 67. § (2) bekezdés c) pontja alapján csatolja nyilatkozatát a teljesítésben részt vevő

szakemberek létszámadatairól, végzettségük, képzettségük szerinti bontásban.

M/3. A Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján azoknak a szakembereknek, vezetőknek a megnevezése,

gyakorlati idejük ismertetése, végzettségüket igazoló okiratok, felelős műszaki vezetői névjegyzékbe vételről

szóló határozatok becsatolása, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.

M/4 A Kbt.67.§ (2) bekezdés b) pontja alapján csatolja nyilatkozatát a teljesítéshez rendelkezésre álló

eszközök, berendezések, ill. műszaki felszereltség leírásával.

Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más szervezet

(szervezetek) erőforrására (a Kbt. 4. § 3/E. pont figyelembe vételével) is támaszkodhat. Ebben az esetben a

Kbt. 65. § (4) bekezdésének megfelelően köteles igazolni azt is, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges

erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

A Kbt. 69.§ (4) bekezdésében foglaltak szerint ajánlattevő és közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót ajánlatkérő együttesen vizsgálja. Az ajánlatkérő alkalmatlannak

nyilvánítja az ajánlattevőt, ha:

M/1. Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó a hirdetmény feladását megelőző utolsó 36 hónapos időszakban nem rendelkezik legalább egy,

befejezett, legalább nettó 10 millió HUF értékű, a közbeszerzés tárgyához hasonló - közutak és/vagy járdák

építése, felújítása - tartalmú referenciával, melyet egy szerződés keretén belül jó minőségben teljesítet.

M/2. Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó nem rendelkezik legalább egy fő kisgépkezelővel és egy fő kőműves szakmunkással.

M/3. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek között nincs legalább:

- egy fő felsőfokú műszaki végzettségű, min. 5 éves kivitelezői gyakorlattal rendelkező, a 244/2006. (XII.

05.) Korm. rendelet alapján hozott határozat szerint MV-KÉ/A vagy MV-KÉ/B szakterületen felelős műszaki

vezető jogosultsággal rendelkező szakember,

- egy fő, aki felsőfokú szakirányú képesítéssel és legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkező vezető/

irányító beosztású személlyel.

M/4. Az ajánlattevő illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó nem rendelkezik legalább az alábbi munkagépekkel:

- 1 db kombinált vibrohenger (min. 3 t)

- 1 db gumikerekes hidraulikus kotró

- 1 db mobilkompresszor

- 1 db lapvibrátor

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (bruttó HUF) 70

2. Kedvezőbb késedelmi kötbér (Ft/nap) 10

3. Kedvezőbb teljesítési határidő (nap) 10

4. Kedvezőbb jótállási idő (hónap) 10

5. Kedvezőbb jótállási biztosíték (Ft) 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/12/08 (év/hó/nap )

Időpont: 16,00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000 + ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentációt ajánlattevők a dokumentáció árának készpénzben vagy átutalással történő befizetését

követően munkanapokon 8.00-14.00 óra között (az ajánlatok bontásának a napján 8.00-16.00 óra között)

vehetik át. Átutalással történő fizetés esetén a dokumentáció árát a következő bankszámlaszámlra

kell átutalni: OTP Bank Nyrt. 11741000-15451299-00000000. Átutalással történő fizetés esetén a

dokumentáció átvételének feltétele az átutalás tényét igazoló okirat bemutatása. Amennyiben az ajánlattevő

a dokumentáció megküldését kéri, úgy azt az átutalás tényét igazoló okirat ellenében ajánlatkérő a Kbt. 54. §

(4) bekezdése szerint megküldi.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/12/08 (év/hó/nap) Időpont: 16.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/12/08 (év/hó/nap)

Időpont: 16,00 óra

Helyszín : Mihálygerge, Rákóczi út 40. polgármesteri iroda

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 17. 15,00 óra, a felhívás I.1. pontjában megadott címen.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 29. 15.00 óra, a felhívás I.1. pontjában megadott címen.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli egyszerű eljárást ír ki. Tárgyalásra kizárólag a Kbt. 252. §-a (1)

bekezdésének a) - c) pontja szerinti esetekben kerülhet sor, az ott írt feltételek bekövetkezése esetén.

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentációt átvevő ajánlattevőknek az ajánlatkérő a dokumentáció elektronikus formában

rendelkezésre álló részeit - az általuk megadott e-mail címre - elektronikus úton is továbbítja az ajánlatok

összeállításának megkönnyítése érdekében azzal, hogy kizárólag a papíralapon átadott dokumentáció

tekinthető hivatalosnak.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az értékelésnél adható pontszám valamennyi részszempont esetén 1-10-ig terjedhet.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Valamennyi szempont esetében a legkedvezőbb ajánlatot adó ajánlattevő a maximális 10 pontot kapja. Az

elért helyezések pontszámokká történő átalakítása a Közbeszerzések Tanácsa 2008. 11. 28. ajánlásának

III. fejezet A. szakasz 1.a) pontja szerinti képlettel történik. A pontszámok meghatározása a súlyszámokat

figyelembe véve, két tizedes pontossággal, a kerekítési szabályok szerint történik.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlathoz csatolni kell valamennyi, az ajánlatkérési dokumentációban részletesen előírt űrlapot,

nyilatkozatot, dokumentumot. Az igazolások egyszerű másolatban is benyújthatók, kivéve ott, ahol jelen

felhívás, vagy a dokumentáció ettől eltérően rendelkezik.

2. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő (közös ajánlattevők), a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni szándékozott alvállalkozó, erőforrás szervezet azon képviselői aláírási

címpéldányát, akik aláírása az ajánlatban szerepel.

3. Az ajánlatot zárt csomagolásban, 1 eredeti és 2 másolati példányban kötve vagy fűzve kell benyújtani a

dokumentációban foglaltaknak megfelelően.

4. Gazdasági társaság ajánlattevő, közös ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni szándékozott alvállalkozó, erőforrás szervezet esetén az ajánlathoz az ajánlattételi

határidő lejártát megelőző 90 napnál nem régebbi keltezésű cégkivonatot, nem magyar ajánlattevő esetén

annak megfelelő dokumentumot kell csatolni. Amennyiben a cégkivonat szerint el nem bírált módosítás van

folyamatban, az ajánlatához csatolni kell az esetleges változásbejegyzési kérelem cégbíróság érkeztető

bélyegzőjével ellátott példányát. Egyéni vállalkozó esetén az egyéni vállalkozói igazolványt kell másolatban

csatolni.

5. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlattételi felhívásban és a

dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempont szerint

az összességében legelőnyösebb érvényes ajánlatot tette. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a

nyertesnek kihirdetett ajánlattevő visszalépése esetén az eljárás eredményének kihirdetésekor a következő

legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kösse meg a szerződést, amennyiben

hirdet ilyet.

6. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. §-ában foglaltak az irányadók.

7. Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek

megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön

ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket az ajánlatkérési

dokumentáció előírt, az ajánlatkérési dokumentációban megfogalmazott formában és tartalomban.
8. Hiánypótlás: ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 83. §-a alapján teljes körben biztosítja a hiánypótlás

lehetőségét.

9. Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, akkor elegendő,

ha az ajánlattevők egyike vásárolja meg a dokumentációt. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a

Kbt. 70. § (4) bekezdésében foglaltakra, miszerint az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban

nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő - a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt - alvállalkozójaként és erőforrást nyújtó

szervezeteként sem vehet részt. A közös ajánlattevők felelőssége a szerződés teljesítéséért egyetemleges.

10. Az ajánlatkérő az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a helyi

önkormányzatok fejlesztési feladatai területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztési feladatok

támogatás elnyerésére nyújtott pályázati forrásokból valósítja meg a fejlesztést.

11. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét - a Kbt. 48.§ (3) és (4) bekezdésére tekintettel - arra, hogy az

ajánlatkérő támogatásra irányuló pályázatot nyújtott be a 10. pontban hivatkozott szervezethez, a pályázat

nyertese lett, de a támogatási szerződés megkötésére még nem került sor.

12. Érvénytelen az ajánlat, ha a tevékenységi kör szerint az ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyának

teljesítésére nincs jogosultsága.

13. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

14. Ajánlatkérő a Kbt. 91.§ (2) bekezdése szerint köt szerződést.

15. A Kbt. 55.§ (3) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra,

a környezetvédelemre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan

kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni, erről

ajánlatában a Kbt. 72.§ szerint köteles nyilatkozni.

16. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdése, valamint a 71. § (1) bekezdés a)-c) pontok

szerinti nyilatkozatokat.

17. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a helyszín megtekintésére, melynek időpontja: 2009/11/05 15.00 óra.

Találkozás ajánlatkérő címén.

18. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX.

törvény előírásai szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:
Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23190/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Városház tér 8.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/512-700

E-mail: kovacsp@miskolcph.hu

Fax: +36/46/512-789

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.miskolcph.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Kbt. 22. § (1) d) pont, helyi önkormányzat

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Védőnői szoftverek beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

xEzek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Miskolc

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés védőnői szoftverek beszerzésére, telepítésére, és kapcsolódó szolgáltatásokra

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 48000000-8

További tárgyak: 48210000-3

48310000-4

48600000-4

72260000-5

48180000-3

48322000-1

72212180-4

72265000-0

72266000-7

72261000-2

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

68 darab egyedi és hálózatos formában is működő olyan iskolai védőnői szoftver szállítása, melyhez

PC alapú műszer és orvosi műszerek, audiométer, spirométer, gerincegér illeszthető, valamint a és a

kapcsolódó szolgáltatások (oktatás-betanítás, programfrissítés, hibaelhárítás, konzultációs lehetőség és

help-desk)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Kbt. 305. § (3) bekezdés szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, erőforrást nyújtó szervezet vagy 10 %-ot meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjában

meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki illetőleg – a 71.(1) bekezdésének b) pontja

szerinti esetben – akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója vagy számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében felsorolt

kizáró ok fennáll.

Igazolási mód:

A Kbt. 249. § (3) bekezdés szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

csatolja:

G1: az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának másolatát. [Kbt.

66. § (1) bek. b) pont.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

önállóan alkalmatlan:

G1: ha az utolsó lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján a mérleg szerinti

eredménye negatív. [Kbt. 66. § (1) bek. b) pont],

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja:

M1: az elmúlt 2 év (2007-2008.) M1 pont szerinti szerződésének ismertetését, valamint a hozzá kapcsolódó,

a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti referenciaigazolást.

(valamennyi alkalmasság esetén együttesen) alkalmatlan, ha nem rendelkezik,

M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) akár egy, akár több szerződésből származó, legalább 30 darab, olyan

iskolai védőnői szoftver szállítására és a kapcsolódó szolgáltatásokra (oktatás-betanítás, programfrissítés,

hibaelhárítás, konzultációs lehetőség és help-desk) vonatkozó referenciával, amelynek biztosított a

működése egyedi és hálózatos formában is, amelyhez PC alapú műszer és orvosi műszerek, audiométer,

spirométer, gerincegér illeszthető, [Kbt. 67. § (1) bek. a.) pont, Kbt. 251. § (3) bekezdés].

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?
Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 11:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A 20.000,- HUF + ÁFA átutalással teljesítendő az Ajánlatkérőnek Miskolc Megyei Jogú Város

Önkormányzata CIB Bank Zrt.-nél vezetett 10700086-42689106-51100005 számú bankszámlájára. A

befizetésen „Védőnői szoftverek beszerzése” megjelölést kell feltüntetni. A dokumentáció a befizetés

igazolása ellenében átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen vagy meghatalmazott

útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00 és 11:00 között.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 11:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11:00

Helyszín : Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 5. Gazdasági

Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint.
V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 08. 11:00 óra, Helyszín: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc,

Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 23. 8:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció és így az ajánlattétel joga másra nem átruházható. Közös Ajánlattevők esetén elegendő

1 db dokumentáció átvétele. A dokumentáció átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen

vagy meghatalmazott útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00

és 11:00 között. A megküldésre vonatkozó igény esetén ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdés szerint jár el.

A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére - a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve -

nincs lehetőség.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § (2) bekezdésének megfelelően biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

2. Az ajánlatokat 3 példányban (1 példány eredeti, melyen fel kell tüntetni, hogy „eredeti” és 2 példány

az eredetivel mindenben azonos másolat, melyeken fel kell tüntetni, hogy „másolat”), kötött vagy fűzött

formában, minden nem üres oldal folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, a minden oldalt szignáló

személy neve és szignó mintájának becsatolásával (azon oldalakat is beleértve, melyek cégszerűen aláírt

nyilatkozatot tartalmaznak), valamint az oldalszámozásnak megfelelő tartalomjegyzékkel ellátva, zárt

csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni, hogy „Védőnői szoftverek beszerzése”

valamint „Nem bontható fel 2009. 11. 23. 11:00 óráig”. A csomagoláson szerepelnie kell az ajánlattevő

nevének és székhelyének. Amennyiben a csomagolás vagy feliratozás nem az itt előírtaknak megfelelően

történik, de a Kbt. szabályainak megfelel, az nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az

ajánlattevő kockázata, ha az ajánlatot elirányítják, vagy nem határidőben kerül felbontásra.

3. Az ajánlatokat személyesen munkanapokon 9:00 és 11:00 óra között az A melléklet III. pontjában

megadott címre lehet benyújtani. A postán megküldött ajánlatoknak a megadott határidőig az A melléklet

III. pontjában megadott címre meg kell érkeznie. A postai feladásból fakadó késedelemért vagy az ajánlat

elvesztéséért az ajánlattevő tartozik felelősséggel.

4. Amennyiben a benyújtott ajánlatok között eltérés van, az eredeti példány irányadó. Amennyiben az

ajánlaton az eredeti megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérő a beadott példányok közül

kiválaszt egyet és azt minősíti eredetinek.

5. Az ajánlatban szereplő idegen nyelvű dokumentumok, iratok valamennyi idegen nyelvű nem üres oldalát

szó szerinti fordításban le kell fordítani és be kell nyújtani tekintet nélkül annak tartalmára.

6. Az ajánlatot az ajánlattevő – cégkivonatban szereplő – cégjegyzésre jogosult képviselője vagy olyan

személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy az ajánlattevő nevében nyilatkozatot

tegyenek. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, úgy csatolni kell az aláírásra

jogosult által adott meghatalmazást, a meghatalmazott aláírási és szignó mintáját.

7. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó és az erőforrást biztosító szervezet

30 napnál nem régebbi cégkivonatát (amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a kérelem
cégbíróság által érkeztetett példányát (elektronikus tértivevény) és az aláíró személy aláírási címpéldányát

(vagy személyes joga szerint ennek megfelelő okiratát). A cégkivonat csatolására a tevékenységi kör

és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében, az aláírási címpéldányok csatolására az aláírók aláírási

jogosultságának ellenőrzése érdekében van szükség. Cégkivonatként ajánlatkérő elfogadja a http://

www.ecegjegyzek.hu/ weboldalról ingyenesen letölthető cégkivonat nyomtatott példányát. Az ajánlatban

szereplő nyilatkozatokat cégszerűen kell aláírni.

8. . Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 71. § (3) bekezdése rendelkezéseit.

9. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira és a Kbt. 71. §.

(3) bekezdésére vonatkozóan

10. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az ajánlattételi felhívásban és a

dokumentációban foglalt tartalmi, formai követelményeket elfogadja.

11. Közös ajánlattevők esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk

kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.

12 Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

13. Az ajánlattételi felhívásban előírtak a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel

feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

14. Az ajánlattevők kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a Kbt. 56. §-a szerint.

15. Az ajánlatban benyújtandó igazolásokat - a cégszerűen aláírandó nyilatkozatok és az ettől eltérően

meghatározott dokumentumok kivételével - a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján alkalmazásra kerülő 20. § (3)

bekezdése alapján elegendő másolatban becsatolni.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 10. § rendelkezéseit alkalmazza.

17. A szerződés az Észak-Magyarországi regionális Fejlesztési Tanács a „Helyi önkormányzatok fejlesztési

feladatainak támogatása (CÉDE) előirányzata által finanszírozott projekttel kapcsolatos.

18. Jelen felhívásra egyebekben a Kbt. szabályai irányadóak.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emelet

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466; +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emelet

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor
Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23200/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Városház tér 8.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/512-700

E-mail: kovacsp@miskolcph.hu

Fax: +36/46/512-789

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.miskolcph.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Kbt. 22. § (1) d) pont, helyi önkormányzat

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Iskola egészségügyi ellátáshoz szükséges orvosi műszerek beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

xEzek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Miskolc

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés orvosi műszerek beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33100000-1

További tárgyak: 38330000-7

38410000-2

30192200-3

33169000-2

38412000-6

33141116-6

33141623-3

33122000-1

33121400-8

33123200-0

38434540-3

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

I. rész: Orvosi műszerek

személymérleg - mechanikus 36 db

magasságmérő 36 db

mérőszalag 15 db

olló (kötszervágó) 14cm 15 db

olló (egyenes) 14cm 15 db

csipesz (anatómiai) 14cm 15 db

kullancskiszedő csipesz 15 db

lázmérő - digitális 15 db

elsősegélynyújtó láda (kötszer, sebfertőtlenítő, háromszögletű kendő, rugalmas pólya ) 15 db

látásélesség vizsgáló tábla - 1oszlopos 36 db

színlátást vizsgáló könyv 15 db

térlátást vizsgáló könyv 1 db

pupillavizsgáló lámpa 15 db

vesetál 15 db

testzsírmérő 32 db

II. rész: szűrő audiometer - PC alapú, védőnői szoftverhez illesztett 32 db

III. rész: 12 elvezetéses hordozható EKG 1 db

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):
VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Kbt. 305. § (3) bekezdés szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, erőforrást nyújtó szervezet vagy 10 %-ot meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjában

meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki illetőleg – a 71.(1) bekezdésének b) pontja

szerinti esetben – akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója vagy számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében felsorolt

kizáró ok fennáll.

Igazolási mód:

A Kbt. 249. § (3) bekezdés szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

csatolja:

G1: az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának másolatát. [Kbt.

66. § (1) bek. b) pont.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

valamennyi rész tekintetében önállóan alkalmatlan:

G1: ha az utolsó lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján a mérleg szerinti

eredménye negatív. [Kbt. 66. § (1) bek. b) pont],

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja:

I/M1-II/M1-III/M1: az elmúlt 2 év (2007-2008.) M1 pont szerinti szerződésének ismertetését, valamint a

hozzá kapcsolódó, a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti referenciaigazolást.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

(valamennyi alkalmasság esetén együttesen) alkalmatlan, ha nem rendelkezik, [Kbt. 67. § (1) bek. a.) pont,

Kbt. 251. § (3) bekezdés].

I. rész tekintetében beadott ajánlat esetén:

I/M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) akár egy, akár több szerződésből származó, összesen nettó 5 millió

Ft értékű orvosi műszerek szállítására vonatkozó referenciával. [Kbt. 67. § (1) bek. a.) pont, Kbt. 251. § (3)

bekezdés].

II. rész tekintetében beadott ajánlat esetén:

II/M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) akár egy, akár több szerződésből származó, legalább 20 darab szűrő

audiométer szállítására vonatkozó szerződéssel.

III. rész tekintetében beadott ajánlat esetén:

III/M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) legalább 1 darab 12 elvezetéses hordozható EKG szállítására

vonatkozó szerződéssel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:
A 20.000,- HUF + ÁFA átutalással teljesítendő az Ajánlatkérőnek Miskolc Megyei Jogú Város

Önkormányzata CIB Bank Zrt.-nél vezetett 10700086-42689106-51100005 számú bankszámlájára. A

befizetésen „Orvosi műszerek beszerzése” megjelölést kell feltüntetni. A dokumentáció a befizetés igazolása

ellenében átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen vagy meghatalmazott útján

munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00 és 10:00 között.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 5. Gazdasági

Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 12. 08. 10:00 óra, Helyszín: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc,

Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 23. 8:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció és így az ajánlattétel joga másra nem átruházható. Közös Ajánlattevők esetén elegendő

1 db dokumentáció átvétele. A dokumentáció átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen

vagy meghatalmazott útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00

és 10:00 között. A megküldésre vonatkozó igény esetén ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdés szerint jár el.

A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére - a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve -

nincs lehetőség.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § (2) bekezdésének megfelelően biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

2. Az ajánlatokat 3 példányban (1 példány eredeti, melyen fel kell tüntetni, hogy „eredeti” és 2 példány

az eredetivel mindenben azonos másolat, melyeken fel kell tüntetni, hogy „másolat”), kötött vagy fűzött

formában, minden nem üres oldal folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, a minden oldalt szignáló

személy neve és szignó mintájának becsatolásával (azon oldalakat is beleértve, melyek cégszerűen aláírt
nyilatkozatot tartalmaznak), valamint az oldalszámozásnak megfelelő tartalomjegyzékkel ellátva, zárt

csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni, hogy „Orvosi műszerek beszerzése”

valamint „Nem bontható fel 2009. 11. 23. 10:00 óráig”. A csomagoláson szerepelnie kell az ajánlattevő

nevének és székhelyének. Amennyiben a csomagolás vagy feliratozás nem az itt előírtaknak megfelelően

történik, de a Kbt. szabályainak megfelel, az nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az

ajánlattevő kockázata, ha az ajánlatot elirányítják, vagy nem határidőben kerül felbontásra.

3. Az ajánlatokat személyesen munkanapokon 9:00 és 10:00 óra között az A melléklet III. pontjában

megadott címre lehet benyújtani. A postán megküldött ajánlatoknak a megadott határidőig az A melléklet

III. pontjában megadott címre meg kell érkeznie. A postai feladásból fakadó késedelemért vagy az ajánlat

elvesztéséért az ajánlattevő tartozik felelősséggel.

4. Amennyiben a benyújtott ajánlatok között eltérés van, az eredeti példány irányadó. Amennyiben az

ajánlaton az eredeti megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérő a beadott példányok közül

kiválaszt egyet és azt minősíti eredetinek.

5. Az ajánlatban szereplő idegen nyelvű dokumentumok, iratok valamennyi idegen nyelvű nem üres oldalát

szó szerinti fordításban le kell fordítani és be kell nyújtani tekintet nélkül annak tartalmára.

6. Az ajánlatot az ajánlattevő – cégkivonatban szereplő – cégjegyzésre jogosult képviselője vagy olyan

személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy az ajánlattevő nevében nyilatkozatot

tegyenek. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, úgy csatolni kell az aláírásra

jogosult által adott meghatalmazást, a meghatalmazott aláírási és szignó mintáját.

7. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó és az erőforrást biztosító szervezet

30 napnál nem régebbi cégkivonatát (amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a kérelem

cégbíróság által érkeztetett példányát (elektronikus tértivevény) és az aláíró személy aláírási címpéldányát

(vagy személyes joga szerint ennek megfelelő okiratát). A cégkivonat csatolására a tevékenységi kör

és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében, az aláírási címpéldányok csatolására az aláírók aláírási

jogosultságának ellenőrzése érdekében van szükség. Cégkivonatként ajánlatkérő elfogadja a http://

www.ecegjegyzek.hu/ weboldalról ingyenesen letölthető cégkivonat nyomtatott példányát. Az ajánlatban

szereplő nyilatkozatokat cégszerűen kell aláírni.

8. . Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 71. § (3) bekezdése rendelkezéseit.

9. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira és a Kbt. 71. §.

(3) bekezdésére vonatkozóan

10. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az ajánlattételi felhívásban és a

dokumentációban foglalt tartalmi, formai követelményeket elfogadja.

11. Közös ajánlattevők esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk

kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.

12 Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

13. Az ajánlattételi felhívásban előírtak a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel

feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

14. Az ajánlattevők kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a Kbt. 56. §-a szerint.

15. Az ajánlatban benyújtandó igazolásokat - a cégszerűen aláírandó nyilatkozatok és az ettől eltérően

meghatározott dokumentumok kivételével - a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján alkalmazásra kerülő 20. § (3)

bekezdése alapján elegendő másolatban becsatolni.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 10. § rendelkezéseit alkalmazza.

17. A szerződés az Észak-Magyarországi regionális Fejlesztési Tanács a „Helyi önkormányzatok fejlesztési

feladatainak támogatása (CÉDE) előirányzata által finanszírozott projekttel kapcsolatos.

18. Jelen felhívásra egyebekben a Kbt. szabályai irányadóak.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu
Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás Orvosi műszerek

1) A rész meghatározása

Orvosi műszerek

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33100000-1

További tárgyak: 38311210-3

38330000-7

38410000-2

30192200-3

33169000-2

38412000-6

33141116-6

33141623-3

33122000-1

38434540-3

3) Mennyiség vagy érték

személymérleg - mechanikus 36 db

magasságmérő 36 db

mérőszalag 15 db

olló (kötszervágó) 14cm 15 db

olló (egyenes) 14cm 15 db

csipesz (anatómiai) 14cm 15 db

kullancskiszedő csipesz 15 db

lázmérő - digitális 15 db

elsősegélynyújtó láda (kötszer, sebfertőtlenítő, háromszögletű kendő, rugalmas pólya ) 15 db

látásélesség vizsgáló tábla - 1oszlopos 36 db

színlátást vizsgáló könyv 15 db

térlátást vizsgáló könyv 1 db
pupillavizsgáló lámpa 15 db

vesetál 15 db

testzsírmérő 32 db

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás szűrő audiometer

1) A rész meghatározása

szűrő audiometer - PC alapú, védőnői szoftverhez illesztett

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33121400-8

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

szűrő audiometer - PC alapú, védőnői szoftverhez illesztett 32 db

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 3

meghatározás EKG

1) A rész meghatározása

12 elvezetéses hordozható EKG

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33123200-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

12 elvezetéses hordozható EKG 1 db

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23235/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Városház tér 8.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/512-700

E-mail: kovacsp@miskolcph.hu

Fax: +36/46/512-789

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.miskolcph.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Kbt. 22. § (1) d) pont, helyi önkormányzat

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Gerinc-egér beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

xEzek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Miskolc

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés gerinc-egér beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33100000-1

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1 db gerinc-egér

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Kbt. 305. § (3) bekezdés szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, erőforrást nyújtó szervezet vagy 10 %-ot meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjában

meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki illetőleg – a 71.(1) bekezdésének b) pontja

szerinti esetben – akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója vagy számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében felsorolt

kizáró ok fennáll.

Igazolási mód:

A Kbt. 249. § (3) bekezdés szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

csatolja:

G1: az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának másolatát. [Kbt.

66. § (1) bek. b) pont.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

önállóan alkalmatlan:

G1: ha az utolsó lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján a mérleg szerinti

eredménye negatív. [Kbt. 66. § (1) bek. b) pont],

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja:

M1: az elmúlt 2 év (2007-2008.) M1 pont szerinti szerződésének ismertetését, valamint a hozzá kapcsolódó,

a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti referenciaigazolást.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

(valamennyi alkalmasság esetén együttesen) alkalmatlan, ha nem rendelkezik,

M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) akár egy, akár több szerződésből származó, legalább 1 db Gerinc-egér

szállítására vonatkozó referenciával. [Kbt. 67. § (1) bek. a.) pont, Kbt. 251. § (3) bekezdés].

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)
Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 13:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A 20.000,- HUF + ÁFA átutalással teljesítendő az Ajánlatkérőnek Miskolc Megyei Jogú Város

Önkormányzata CIB Bank Zrt.-nél vezetett 10700086-42689106-51100005 számú bankszámlájára. A

befizetésen „Spinal Mouse beszerzése” megjelölést kell feltüntetni. A dokumentáció a befizetés igazolása

ellenében átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen vagy meghatalmazott útján

munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00 és 13:00 között.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 13.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 13:00

Helyszín : Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 5. Gazdasági

Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

Dátum: 2009/12/08 13:00(év/hó/nap ) Időpont: 11:00 óra Helyszín: Miskolc Holding Önkormányzati

Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/23 8:00
V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció és így az ajánlattétel joga másra nem átruházható. Közös Ajánlattevők esetén elegendő

1 db dokumentáció átvétele. A dokumentáció átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen

vagy meghatalmazott útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00

és 13:00 között. A megküldésre vonatkozó igény esetén ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdés szerint jár el.

A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére - a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve -

nincs lehetőség.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § (2) bekezdésének megfelelően biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

2. Az ajánlatokat 3 példányban (1 példány eredeti, melyen fel kell tüntetni, hogy „eredeti” és 2 példány

az eredetivel mindenben azonos másolat, melyeken fel kell tüntetni, hogy „másolat”), kötött vagy fűzött

formában, minden nem üres oldal folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, a minden oldalt szignáló

személy neve és szignó mintájának becsatolásával (azon oldalakat is beleértve, melyek cégszerűen aláírt

nyilatkozatot tartalmaznak), valamint az oldalszámozásnak megfelelő tartalomjegyzékkel ellátva, zárt

csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni, hogy „Spinal Mouse beszerzése” valamint

„Nem bontható fel 2009. 11.23 13:00 óráig”. A csomagoláson szerepelnie kell az ajánlattevő nevének és

székhelyének. Amennyiben a csomagolás vagy feliratozás nem az itt előírtaknak megfelelően történik, de

a Kbt. szabályainak megfelel, az nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét, azonban az ajánlattevő

kockázata, ha az ajánlatot elirányítják, vagy nem határidőben kerül felbontásra.

3. Az ajánlatokat személyesen munkanapokon 9:00 és 13:00 óra között az A melléklet III. pontjában

megadott címre lehet benyújtani. A postán megküldött ajánlatoknak a megadott határidőig az A melléklet

III. pontjában megadott címre meg kell érkeznie. A postai feladásból fakadó késedelemért vagy az ajánlat

elvesztéséért az ajánlattevő tartozik felelősséggel.

4. Amennyiben a benyújtott ajánlatok között eltérés van, az eredeti példány irányadó. Amennyiben az

ajánlaton az eredeti megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérő a beadott példányok közül

kiválaszt egyet és azt minősíti eredetinek.

5. Az ajánlatban szereplő idegen nyelvű dokumentumok, iratok valamennyi idegen nyelvű nem üres oldalát

szó szerinti fordításban le kell fordítani és be kell nyújtani tekintet nélkül annak tartalmára.

6. Az ajánlatot az ajánlattevő – cégkivonatban szereplő – cégjegyzésre jogosult képviselője vagy olyan

személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy az ajánlattevő nevében nyilatkozatot

tegyenek. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, úgy csatolni kell az aláírásra

jogosult által adott meghatalmazást, a meghatalmazott aláírási és szignó mintáját.

7. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó és az erőforrást biztosító szervezet

30 napnál nem régebbi cégkivonatát (amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a kérelem

cégbíróság által érkeztetett példányát (elektronikus tértivevény) és az aláíró személy aláírási címpéldányát

(vagy személyes joga szerint ennek megfelelő okiratát). A cégkivonat csatolására a tevékenységi kör

és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében, az aláírási címpéldányok csatolására az aláírók aláírási

jogosultságának ellenőrzése érdekében van szükség. Cégkivonatként ajánlatkérő elfogadja a http://

www.ecegjegyzek.hu/ weboldalról ingyenesen letölthető cégkivonat nyomtatott példányát. Az ajánlatban

szereplő nyilatkozatokat cégszerűen kell aláírni.

8. . Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 71. § (3) bekezdése rendelkezéseit.

9. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira és a Kbt. 71. §.

(3) bekezdésére vonatkozóan

10. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az ajánlattételi felhívásban és a

dokumentációban foglalt tartalmi, formai követelményeket elfogadja.

11. Közös ajánlattevők esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk

kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.
12 Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

13. Az ajánlattételi felhívásban előírtak a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel

feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

14. Az ajánlattevők kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a Kbt. 56. §-a szerint.

15. Az ajánlatban benyújtandó igazolásokat - a cégszerűen aláírandó nyilatkozatok és az ettől eltérően

meghatározott dokumentumok kivételével - a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján alkalmazásra kerülő 20. § (3)

bekezdése alapján elegendő másolatban becsatolni.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 10. § rendelkezéseit alkalmazza.

17. A szerződés az Észak-Magyarországi regionális Fejlesztési Tanács a „Helyi önkormányzatok fejlesztési

feladatainak támogatása (CÉDE) előirányzata által finanszírozott projekttel kapcsolatos.

18. Jelen felhívásra egyebekben a Kbt. szabályai irányadóak.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és +36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy:

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23248/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Városház tér 8.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/512-700

E-mail: kovacsp@miskolcph.hu

Fax: +36/46/512-789

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.miskolcph.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Kbt. 22. § (1) d) pont, helyi önkormányzat

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Számítástechnikai eszközök és szoftverek beszerzése iskolai védőnők részére

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

xEzek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Miskolc

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés iskolai védőnők részére számítástechnikai eszközök és szoftverek beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 30213100-6

További tárgyak: 48620000-0

48700000-5

48771000-3

30232110-8

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

32 db notebook operációs rendszerrel és magyar nyelvű irodai felhasználói szoftvercsomaggal

telepítve (1024 Mb RAM, 160 GB HDD, 15,4 WXGA, DVDRW 32 darab Mono laser nyomtató

24ppm/1200x1200dpi/32MB/PCL6, PS3/250 tálca/párh. + USB 2.0, hálózat

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Kbt. 305. § (3) bekezdés szerint.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, erőforrást nyújtó szervezet vagy 10 %-ot meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a-c) pontjában

meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki illetőleg – a 71.(1) bekezdésének b) pontja

szerinti esetben – akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója vagy számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében felsorolt

kizáró ok fennáll.

Igazolási mód:

A Kbt. 249. § (3) bekezdés szerint.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

csatolja:

G1: az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának másolatát. [Kbt.

66. § (1) bek. b) pont.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

önállóan alkalmatlan:

G1: ha az utolsó lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján a mérleg szerinti

eredménye negatív. [Kbt. 66. § (1) bek. b) pont],

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös ajánlattevő és 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja:

M1: az elmúlt 2 év (2007-2008.) M1 pont szerinti szerződésének ismertetését, valamint a hozzá kapcsolódó,

a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti referenciaigazolást.

Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében más

szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, az igazolás a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint történik,

azzal, hogy a Kbt. 4. § 3/D és 3/E pontjai is figyelembe veendők.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, közös ajánlattevő és a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

(valamennyi alkalmasság esetén együttesen) alkalmatlan, ha nem rendelkezik,

M1: az elmúlt 2 évben (2007-2008.) akár egy, akár több szerződésből származó, összesen legalább 32

darab, operációs rendszerrel és irodai felhasználócsomaggal telepített notebok szállítására vonatkozó

referenciával. [Kbt. 67. § (1) bek. a.) pont, Kbt. 251. § (3) bekezdés].

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 14:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A 20.000,- HUF + ÁFA átutalással teljesítendő az Ajánlatkérőnek Miskolc Megyei Jogú Város

Önkormányzata CIB Bank Zrt.-nél vezetett 10700086-42689106-51100005 számú bankszámlájára.

A befizetésen „Számítástechnikai eszközök beszerzése” megjelölést kell feltüntetni. A dokumentáció

a befizetés igazolása ellenében átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen vagy

meghatalmazott útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00 és

14:00 között.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 14:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 14:00

Helyszín : Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc, Hunyadi u. 5. Gazdasági

Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:
2009. 12. 08. 14:00 óra Helyszín: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRt., 3530 Miskolc,

Hunyadi u. 5. Gazdasági Igazgatóság I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 23. 8:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció és így az ajánlattétel joga másra nem átruházható. Közös Ajánlattevők esetén elegendő

1 db dokumentáció átvétele. A dokumentáció átvehető az „A” melléklet II. pont szerinti címen személyesen

vagy meghatalmazott útján munkanapokon 9:00 és 11:00 között, az ajánlattételi határidő utolsó napján 9:00

és 14:00 között. A megküldésre vonatkozó igény esetén ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdés szerint jár el.

A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére - a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve -

nincs lehetőség.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a Kbt. 83. § (2) bekezdésének megfelelően biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

2. Az ajánlatokat 3 példányban (1 példány eredeti, melyen fel kell tüntetni, hogy „eredeti” és 2 példány

az eredetivel mindenben azonos másolat, melyeken fel kell tüntetni, hogy „másolat”), kötött vagy fűzött

formában, minden nem üres oldal folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, a minden oldalt szignáló

személy neve és szignó mintájának becsatolásával (azon oldalakat is beleértve, melyek cégszerűen

aláírt nyilatkozatot tartalmaznak), valamint az oldalszámozásnak megfelelő tartalomjegyzékkel ellátva,

zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson fel kell tüntetni, hogy „Számítástechnikai eszközök

beszerzése” valamint „Nem bontható fel 2009. 11. 23. 14:00 óráig”. A csomagoláson szerepelnie kell az

ajánlattevő nevének és székhelyének. Amennyiben a csomagolás vagy feliratozás nem az itt előírtaknak

megfelelően történik, de a Kbt. szabályainak megfelel, az nem eredményezi az ajánlat érvénytelenségét,

azonban az ajánlattevő kockázata, ha az ajánlatot elirányítják, vagy nem határidőben kerül felbontásra.

3. Az ajánlatokat személyesen munkanapokon 9:00 és 14:00 óra között az A melléklet III. pontjában

megadott címre lehet benyújtani. A postán megküldött ajánlatoknak a megadott határidőig az A melléklet

III. pontjában megadott címre meg kell érkeznie. A postai feladásból fakadó késedelemért vagy az ajánlat

elvesztéséért az ajánlattevő tartozik felelősséggel.

4. Amennyiben a benyújtott ajánlatok között eltérés van, az eredeti példány irányadó. Amennyiben az

ajánlaton az eredeti megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérő a beadott példányok közül

kiválaszt egyet és azt minősíti eredetinek.

5. Az ajánlatban szereplő idegen nyelvű dokumentumok, iratok valamennyi idegen nyelvű nem üres oldalát

szó szerinti fordításban le kell fordítani és be kell nyújtani tekintet nélkül annak tartalmára.

6. Az ajánlatot az ajánlattevő – cégkivonatban szereplő – cégjegyzésre jogosult képviselője vagy olyan

személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy az ajánlattevő nevében nyilatkozatot

tegyenek. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, úgy csatolni kell az aláírásra

jogosult által adott meghatalmazást, a meghatalmazott aláírási és szignó mintáját.

7. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, 10 % feletti alvállalkozó és az erőforrást biztosító szervezet

30 napnál nem régebbi cégkivonatát (amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a kérelem

cégbíróság által érkeztetett példányát (elektronikus tértivevény) és az aláíró személy aláírási címpéldányát

(vagy személyes joga szerint ennek megfelelő okiratát). A cégkivonat csatolására a tevékenységi kör

és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében, az aláírási címpéldányok csatolására az aláírók aláírási

jogosultságának ellenőrzése érdekében van szükség. Cégkivonatként ajánlatkérő elfogadja a http://

www.ecegjegyzek.hu/ weboldalról ingyenesen letölthető cégkivonat nyomtatott példányát. Az ajánlatban

szereplő nyilatkozatokat cégszerűen kell aláírni.

8. . Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 71. § (3) bekezdése rendelkezéseit.

9. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira és a Kbt. 71. §.

(3) bekezdésére vonatkozóan
10. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az ajánlattételi felhívásban és a

dokumentációban foglalt tartalmi, formai követelményeket elfogadja.

11. Közös ajánlattevők esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevők együttműködéséről szóló

megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk

kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.

12 Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

13. Az ajánlattételi felhívásban előírtak a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel

feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.

14. Az ajánlattevők kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a Kbt. 56. §-a szerint.

15. Az ajánlatban benyújtandó igazolásokat - a cégszerűen aláírandó nyilatkozatok és az ettől eltérően

meghatározott dokumentumok kivételével - a Kbt. 251. § (3) bekezdés alapján alkalmazásra kerülő 20. § (3)

bekezdése alapján elegendő másolatban becsatolni.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 10. § rendelkezéseit alkalmazza.

17. A szerződés az Észak-Magyarországi regionális Fejlesztési Tanács a „Helyi önkormányzatok fejlesztési

feladatainak támogatása (CÉDE) előirányzata által finanszírozott projekttel kapcsolatos.

18. Jelen felhívásra egyebekben a Kbt. szabályai irányadóak.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és+36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és+36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.

Postai cím: Hunyadi u. 5.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3525

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Bárdosné Bárkai Anikó és Dr. Kormos Sándor

Címzett: -

Telefon: +36/46/516-466 és+36/46/516-465

E-mail: bardosne.aniko@miskolcholding.hu és kormos.sandor@miskolcholding.hu

Fax: +36/46/516-461

Internetcím (URL): www.miskolcholding.hu

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1
meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Miskolci Családsegítő Központ egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23067/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Miskolci Családsegítő Központ

Postai cím: Arany János u. 37.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Földessy Judit

Telefon: 46/560-206

E-mail: miskolc@mcsk.t-online.hu

Fax: 46/562-277

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb x

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

xSzociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Étel kiszállítása 2010

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 17

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

3530. Miskolc, Arany J. u. 37.

NUTS-kód HU311

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés étel kiszállítására szolgáltatási központok és szociális ellátottak részére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 55523000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Szociális ellátottak részére hétfőtől-szombatig meleg és hideg étel kiszállítása 3530. Miskolc, Arany j.

u. 37 szám alatti konyhától, 3527. Miskolc, Szondy György u. 50.,3521. Miskolc, Szentpéteri kapu 101/

a,3534. Miskolc, Fazola u. 4.,3521. Miskolc, Miskolci u. 54., és 3530. Miskolc, Meggyesalja u. 10. szám alatt

található szolgáltató központig, valamint nevezett szolgáltató központoktól a szociális ellátottakig. Badellák,

tepsik és ételhordók naponta 250 db, mely mennyiség -20%-kal eltérhet megrendeléstől függően.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/02/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2011/02/01 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

késedelmes teljesítési, hibás teljesítési, illetve meghiúsulási kötbér

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Kbt. 305. § szerint

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek
III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó vagy

erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok

fennállnak.

Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki - illetőleg - a Kbt. 71. § (1) bekezdésének b)

pontja szerinti esetben - akinek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója vagy számára erőforrást nyújtó szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében

felsorolt kizáró ok fennáll.

Igazolási mód: 249.§ (3) szerint. Ajánlattevő nyertessége esetén 63.§ (1) bekezdés b.) pontja szerint

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, közös Ajánlattevő és 10 %-ot meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolják:

A közbeszerzés tárgyára vonatkozó hatályos szolgáltatói felelősségbiztosítási kötvény másolati példánya

[Kbt. 66. § (1) a.)pont

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó, ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára vonatkozó hatályos szolgáltatói

felelősségbiztosítással(önálló megfelelés)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlatot tevőnek és a közbeszerzés értékének 10% át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozójának együttesen kell igazolnia:

M1.)A Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt vezető szakember(ek) szakmai

önéletrajza, és képességüket igazoló okiratok másolata.

M2.) A Kbt. 67. § (3) bekezdés e) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések,

illetve műszaki felszereltség leírása. Ajánlattevőnek csatolni kell az Élelmiszerlánc Biztonsági Felügylet által

vagy azzal egyenértékű kibocsátott engedélyt a teljesítésbe bevont gépjárműre másolati példányban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Műszaki és szakmai alkalmassági követelmények alapján alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés

értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója (együttesmegfelelés):

M1.) nem rendelkezik alkalmazásban vagy megbízás alapján a teljesítésbe bevont szállító jármű vezetésére

alkalmas vezetői engedéllyel és érvényes egészségügyi kiskönyvvel rendelkező munkavállalóval.

M2.) Ha az ajánlattevő nem rendelkezik 5 db a az étel kiszállításához szükséges az Élelmiszerlánc

Biztonsági felügyelet vagy azzal egyenértékű felügyelet által engedélyezett, közúti forgalomra alkalmas

gépjárművel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Étel kiszállításának ajánlati ára (Ft/darab/nap) 80
Az ebéd kiszállításának előírttól korábbi

20

időszükséglet főzőhelytől a szállítás végpontáig

(perc)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2010/01/11 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 62500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció, annak 50.000 Ft+ÁFA ellenértékének átutalását követően,

vagy pénztárba történő befizetés után vehető át jelen felhívás A. melléklet II.) pontjában írott helyszínen,

hétfőtől csütörtökig 9-13 óra között, és az ajánlattételi határidő lejártának napján 9-10 óráig. Az

átvételkor a befizetést igazoló eredeti átutalási bizonylat bemutatandó. Banki átutalás esetén az alábbi

bankszámlára teljesítendő a dokumentáció ellenértéke: Kedvezményezett: Exacto Kft. Miskolc, számlaszám:

10300002-10454538-49020012.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2010/01/11 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2010/01/11 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00óra

Helyszín : EXACTO Kft. székhelye, 3530. Miskolc, Arany J. u. 2. 8/1.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt 80.§ (2) szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) igen

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

2010 október

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

Az ajánlatok bontásától számított 6. –dik napon 10.00 órakor. Ha ez nem munkanap, akkor az ezt követő

első munkanapon. 10:00 órakor.
V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

Az eredményhirdetéstől számított 10. –dik napon 10.00 órakor. Ha ez nem munkanap, akkor az ezt követő

első munkanapon. 10:00 órakor.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

Ajánlatkérő az ajánlatot 2010.január 11-én 10:00 órakor felbontja. Ajánlatkérő benyújtott ajánlatot

megvizsgálja, a kizáró okok, alkalmasság, valamint a bírálati szempontok alapján, és anyagi fedezetének

mértékére tekintettel is. Ajánlatkérő az ajánlatok bontását követő napon 10:00 órakor tárgyal az összes

érvényes pályázatot benyújtó pályázókkal, az ajánlatok benyújtásának sorrendjében külön-külön.

Ajánlatkérő több fordulos tárgyalásra fenntartja a jogát. A tárgyalás lefolytatásáról jegyzőkönyv készül,

melyet tárgyalásokat követően minden ajánlatot tevőnek átad.

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció és így az ajánlattétel joga másra nem átruházható. Közös Ajánlattevők esetén elegendő 1

db dokumentáció megvásárlása.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-100 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Relatív értékelés - arányosítással. A legjobb ajánlat valamennyi részszempontban a maximális 100 pontot

kapja, a többi ajánlat az adott részben legjobb ajánlathoz történő arányosítással kapnak pontot, de legalább

1-et. Amennyiben valamely részszempontnál az Ajánlattevők mindegyike ugyanazt az értéket ajánlja meg,

úgy az ajánlati elem a maximális 100. pontot kapja az adott bírálati részszempontban.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja a Kbt. 83. § (1)-(2) bekezdése alapján.

2.) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakról, valamint a Kbt.

71. § (1) bekezdés a)-c) pontjai, valamint a (3) bekezdésében foglaltakról.

3.)Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, és az erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban csatolni kell az illetékes cégbíróság

nyilvántartásának kivonatát (cégkivonat) egyszerű másolat formájában, mely nem lehet régebbi az

ajánlattételi határidő lejártát megelőző 60 napnál. Amennyiben változásbejegyzés van folyamatban, abban

az esetben csatolni kell annak elektronikus igazolását.

4.) Ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatában az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult személy(ek)

aláírási címpéldányának másolatát. Ha a kötelezettségvállaló (ajánlatot aláíró) személye nem azonos a

cégjegyzésre jogosulttal, úgy a jogosultságot eredeti vagy hiteles meghatalmazással kell igazolni.

5.)Amennyiben ajánlatkérő az eredményhirdetéskor megjelöli a második legkedvezőbb ajánlattevőt, úgy

az eljárás nyertesének visszalépése, vagy Kbt 91.§ (2) bekezdés(b)pontja esetén ajánlatkérő vele köthet

szerződést.

6.)Az ajánlat benyújtásának módja: Az ajánlatokat egy eredeti és két (az eredetivel mindenben megegyező)

másolati példányban kell benyújtanijelen felhívás A. melléklet III. pontban megjelölt címre, zárt borítékban.

A példányokat roncsolás nélkül szét nem szedhető formában kell összefűzni. A borítékra rá kell írni Miskolci

Családsegítő Központ étel szállítás” Továbbá ajánlattevő nevét és

címét.

7.) Az ajánlattétellel kapcsolatos egyéb tartalmi és formai követelményeket ajánlatkérő a dokumentációban

adja meg.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: EXACTO Műszaki Gazdasági Tanácsadó Iroda Kft.

Postai cím: Arany János 2. 8/1.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Boronkayné Görzsöny Éva

Telefon: +36 46/412-411

E-mail: exacto@t-online.hu

Fax: +6 46/412-411

Internetcím (URL): www.exacto.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: EXACTO Műszaki Gazdasági Tanácsadó Iroda Kft.

Postai cím: Arany János 2. 8/1.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Boronkayné Görzsöny Éva

Telefon: +36 46/412-411

E-mail: exacto@t-online.hu

Fax: +6 46/412-411

Internetcím (URL): www.exacto.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: EXACTO Műszaki Gazdasági Tanácsadó Iroda Kft.

Postai cím: Arany János 2. 8/1.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Boronkayné Görzsöny Éva

Telefon: +36 46/412-411

E-mail: exacto@t-online.hu

Fax: +6 46/412-411

Internetcím (URL): www.exacto.hu

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Múcsony Nagyközség Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22107/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Mucsony Nagyközségi Önkormányzat

Postai cím: Fő út 2.

Város/Község: Mucsony

Postai irányítószám: 3744

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Viszlai Viktor polgármester

Telefon: (48) 403-184

E-mail: hivatal@mucsony01.t-online.hu

Fax: (48) 528-201

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Iskola belső festése, burkolása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Múcsony, Ady E. u. 4-6.

NUTS-kód HU-311

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Építési szerződés iskola belső festésére, burkolására

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Múcsony, Ady E. u. 4-6. sz. alatt található iskola két tantermének, folyosójának és mosdójának festése (1100

m2) és burkolása (201 m2)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/01/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

a.) Késedelmi kötbér: a vállalkozó köteles a szerződésben rögzített határidővel kapcsolatos késedelme

esetén kötbért fizetni.

b.) Meghiúsulási kötbér: a vállalkozó köteles a munka megrendelőnek fel nem róható okból trténő

meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbért fizetni.

c.) Garancia: a vállalkozó köteles a szerződés teljesítését követően jótállást nyújtani.

Az ajánlatkérő a fenti mellékötelezettségek tekintetében biztosítékot nem kér.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

- A pénzügyi fedezet az ajánlatkérőnek részben saját erőként, részben pályázati forrásként áll

rendelkezésre.

- Az ajánlatkérő előleget nem fizet.

- Az ajánlatkérő a Kbt. 305. § (3) bekezdése alapján átutalással teljesíti. A számlabenyújtásával

kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.

Törvény 36/A. §-ában foglaltakra.
III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de közös

ajánlattétel esetén a képviseletre felhatalmazottat meg kell jelölni, valamint az ajánlattevőknek a teljesítés és

a garanciális munkák elvégzése tekintetében egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghalandóan igénybe venni

kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a kbt. 61. § (1) bekezdés a.)-c.)

pontjában meghatározott kizáró okok fennállnak.

Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghalandóan igénybe

venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében

meghatározott kizáró okok fennállnak.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladóan

igénybe venni kívánt alvállalkozónak, vagy erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell (Kbt. 249. § (3)

bek).

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

a.) Kbt. 66. § (1) bek. szerinti beszámoló benyújtása 2006., 2007., 2008. évre.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, (közös ajánlattevő) valamint az általa a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója amennyiben:

a.1.) mérleg szerinti eredménye a 2006., 2007., 2008. évek valamelyikében negatív volt

a.2.) éves árbevétele az előző három évben (2006., 2007. és 2008.) évente nem érte el az évi nettó 5 M Ftot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

a.) A referenciamunka tekintetében az ajánlattevő csatoljon a szerződést kötő másik féltől származó, Kbt.

68. § (2) bek. alapján kiállított igazolást, mely tartalmazza az ellenszolgáltatás összegét, teljesítés idejét,

helyét, valamint nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történte.

b.) A Kbt 67. § (2) bek. e.) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezése,

képzettségük ismertetés, végzettségükről szóló bizonyítvány másolata.

c.) A Kbt. 67. § (2) bek. e.) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt vezetők, szakemberek

megnevezése, képzettségük igazolására szolgáló okiratok egyszerű másolata, aláírt szakmai önéletrajz a

szakmai gyakorlat megállapítására.

Az ajánlathoz csatolni kell továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek teljesítésben való

közreműködésére és rendelkezésre állásra vonatkozó nyilatkozatát is

d.) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírása

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

a.) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik az elmúlt évben (2008) befejezett három, egyenként

bruttó 3 M Ft értékű, a közbeszerzés tárgyával azonos műszaki tartalmú (festési vagy burkolási munkák), a

megrendelő által a Kbt. 68. § (2) bek szerint igazolt referenciamunkával.

b.) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:

2-2 éves gyakorlati idővel rendelkező egy festő és egy burkoló szakmunkás

c.) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik öt éves gyakorlati idővel és középfokú műszaki

végzettségű felelős műszaki vezetővel.

d.) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítéséhez szükséges

gépekkel, berendezésekkel: egy darab csempevágó gép.

A műszaki szakmai alkalmasság tekintetében az ajánlattevőnek önállóan kell megfelelnie - kivéve Kbt. 69. §

(5) bekezdésében meghatározott esetet.

Az erőforrást nyújtó szervezetek a Kbt. 65. § (4) bekezdés alapján kötelesek eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 4. §

3/E. pont alapján jár el.

III.2.4) Fenntartott szerződések
A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 60

2. Jótállás időtartama (év) 20

3. Vállalt teljesítési határidő (nap) 20

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 9 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 62.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

a dokumentáció árát az ajánlatkérő pénztárába kell befizetni számla ellenében az ajánlattételi felhívás

I/1. pontjában megjelölt helyen, munkanapokon 8-15 óráig, az ajánlattételi határidő napján 8 órától 9

óráig, illetve átutalással a Raiffeisen Banknál vezetett 12037001-01066949-00100006 sz. bankszámlára,

közleményként kell feltüntetni Festés és burkolás

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 9 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:
VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 9 óra

Helyszín : Múcsony, Fő u. 2. Polgármesteri Hivatal épülete

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek, szervezetek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

TÁMOP 5.3.1-08/2 „Első lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló

életvitelt elősegítő programjai Konvergencia régiók.

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 27. 9 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 7.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció árának befizetését követően átvehető

az ajánlattételi felhívás I/1. pontjában megjelölt helyen, munkanapokon 9-15 óráig, az ajánlattételi határidő

lejártának napján 8 órától 9 óráig, valamint a Kbt. 54. § (4) bekezdésének megfelelően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek adható pontszáma minden részszempont esetében:

0-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelés módszere valamennyi részszempont esetén azonos: részszempontokon belül a legkedvezőbb

ajánlat kap 10 pontot és a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosítással értékeljük az ajánlatokat.

Ahol a legalacsonyabb a legkedvezőbb, a legjobb ajánlatot elosztjuk az adott ajánlattal, és ezt az összeget

szorozzuk meg tízzel. Azokban az esetekben, ahol a legmagasabb a legkedvezőbb, ott az aránypár

megfordul.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

a.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjáig az építési beruházás

tekintetében felelősségbiztosítást köt, illetve meglévő felelősségbiztosítását a közbeszerzés tárgyát képező

beruházásra is kiterjeszti (Kbt. 306. § (2) bekezdése).

b.) Az ajánlattevő csatolja ajánlatához a Kbt 70 § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát, valamint nyilatkoznia

kell a Kbt. 71. §. (1) és (3) bekezdése tekintetében. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a számlavezető

pénzintézetekről, mely az alábbiakat tartalmazza: mely bankoknál vezet számlát, a számlák száma,

nyilatkozat, hogy a felsorolt pénzintézeteken kívül más bankoknál számlája nincs.

c.) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a beruházáshoz kapcsolódóan támogatási igényt

nyújtott be, és felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48. § (3)-(4) bekezdésében foglaltakra: amennyiben

a támogatást a forrás felett rendelkező szervezet nem ítéli meg, a Kbt. 82. §-t, 99./A § (1) bekezdését, és a

303. §-t úgy kell alkalmazni, hogy az ott írt oknak, illetve körülménynek minősül a támogatásra irányuló igény

el nem fogadása.

d.) Az ajánlatok összeállításának, benyújtásának költségei az ajánlattevőt terhelik. Az ajánlatok

benyújtásának módját a dokumentáció tartalmazza.
e.) Az ajánlatkérő a Kbt. 83. §-a alapján a hiánypótlásra lehetőséget biztosít.

f.) Az ajánlattevőnek és 10 % feletti alvállalkozójának, erőforrás szervezetének az ajánlathoz csatolnia kell

60 napnál nem régebbi cégkivonatát és valamennyi vezető tisztségviselőjének aláírási címpéldányát, vagy

aláírás-mintáját.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Nagyrécse Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21895/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nagyrécse Község Önkormányzata

Postai cím: Kossuth út 48.

Város/Község: Nagyrécse

Postai irányítószám: 8756

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Hegedűs György Polgármester

Címzett:

Telefon: 06-93/371-001

E-mail: nagyrecse@axelero.hu; hegedusgyorgy@nagyrecse.koznet.hu

Fax: 06-93/371-466

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Nagyrécse, Petőfi S. utca burkolat felújítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Nagyrécse, Petőfi S. utca (209/9 hrsz.)

NUTS-kód HU223

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a Nagyrécse, Petőfi S. utca burkolat-felújítási munkái kivitelezésére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233228-3

További tárgyak: 45233223-8

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Nagyrécse, Petőfi S. utca (209/9 hrsz.):

Hossza: 657,96 fm

Burkolatszélesség: 4,50 m

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/11/12 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/07/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

jótállás: a műszaki átadástól számított minimum 3 év maximum 5 év; Késedelmi kötbér: késedelmes

teljesítés esetére kötbér kerül megállapításra melynek mértéke a nettó vállalási összeg min. 0,3 %/nap - 7

%/nap

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Pénzügyi fedezetet Nagyrécse Község Önkormányzata biztosítja.

Rész számla benyújtására nincs lehetőséget, pénzügyi teljesítés a sikeres műszaki átadást követően

műszaki ellenőr által kollaudált végszámla szerint 30 napon belül banki átutalással kerül sor. A számlák

kifizetése a Kbt. 305. § (1) bekezdés figyelembe vételével történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény

III.1.4)
Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás

szervezet akivel/amellyel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás

szervezet akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdésének d) pontjában, valamint 61. § (2) bekezdésében

foglaltak fennállnak.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó vagy

a Kbt. 65. § (3) bekezdés szerinti erőforrás szervezet, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdésének a)-c) pontjainak,

valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.

Igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak és a Kbt. 65. § (3)

bekezdés szerinti erőforrás szervezetnek az ajánlatban a Kbt. 249. § (3.) bekezdés szerint igazolnia kell,

vagy írásban nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés hatálya alá, valamint igazolniuk

kell, hogy a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban, valamint 61. § (2) bekezdésében foglalt kizáró okok

esetükben nem állnak fenn.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A Kbt. 66. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevőnek és a Kbt. 71 § (1) bekezdés b) pontja

szerinti alvállalkozó a pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolható:

- a Kbt. 66.§ (1) bekezdés b) pontja alapján csatolja be az utolsó 3 lezárt üzleti évi (2008., 2007., 2006. év),

a számviteli jogszabályoknak megfelelően elkészített beszámolóját egyszerű másolatban mellékletek nélkül,

amennyiben az előírás az adott cég számára, könyvvizsgálói záradékkal.

- A Kbt. 66.§ (1) bek. a) pontja szerint valamennyi számlavezető pénzintézetnél vezetett valamennyi

folyószámlájára vonatkozó, az ajánlati felhívás megjelenését megelőző 60 napnál nem régebbi igazolása az

alábbi tartalommal:

- mióta vezeti a szervezet számláit, (számlaszám megjelölése)

- számláján az Igazolás kiállítását megelőző évben volt-e sorban állás,

- a számlával szemben van-e folyamatban bírósági végrehajtás.

Amennyiben ajánlattevő más szervezet erőforrásaira kíván támaszkodni, úgy alkalmasságát a Kbt. 65. § (3)

bekezdésében foglaltak szerint köteles igazolni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- a számviteli jogszabályoknak megfelelően elkészített utolsó lezárt üzleti évi (2008., 2007., 2006. év)

beszámolói alapján bármelyik évben (üzleti) eredménye negatív.

- a számlavezető pénzintézettől származó nyilatkozat szerint számláján a vizsgált évben sorban állás

mutatkozott, illetve bírósági végrehajtás van folyamatban,

Ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának külön-külön kell megfelelnie.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója

- Ajánlattevő mutassa be a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereit, a 191/2009 (IX.15.) és a 244/2006.

(XII. 5.) Korm. Rendelet szerinti nyilvántartásba vételét igazoló hatósági határozatot, valamint a szerződés

teljesítésébe bevonni kívánt szakemberek megnevezését, általuk aláírt szakmai önéletrajzzal történő

bemutatását, végzettségüket igazoló okiratok egyszerű másolatát, a Kbt. 67. § (2) c) pontjában foglaltaknak

megfelelően

- Az ajánlattevő mutassa be a Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőt megelőző

3 évben teljesítésbe ment közbeszerzés tárgyával hasonló műszaki tartalmú szerződéseit, kivitelezésére

vonatkozó referenciáit. Ajánlattevő a referenciaigazolást a Kbt. 68. § (2) bekezdésében meghatározott

tartalommal csatolja.

- A Kbt. 67.§(2) b) pontja szerint csatolni kell az ajánlattevőnek, vagy a tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak (saját tulajdonú, vagy bérelt) a munkák megvalósításához szükséges

üzemképes és a teljesítésre alkalmas állapotú eszközei, berendezései, illetőleg műszaki felszereltségük

leírását, különösen megfelelő méretű aszfalt finisher és úthenger vonatkozásában.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő ha ajánlattevővel vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b)

pontja szerinti alvállalkozójával szemben az alábbi esetek valamelyike fennáll:
- az ajánlattevő nem rendelkezik a kivitelezési munkához szükséges legalább egy fő „A” kategóriába

sorolt szakirányú felelős műszaki vezetővel, aki a névjegyzékben szerepel 244/2006. (XII.5.) közlekedési

építmények szakterületen (MV-KÉ).

- ajánlattevőnek nem volt az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év valamelyikében teljesítésbe ment legalább

1 db bruttó 20 millió Ft vállalási összegű, a jelen közbeszerzés tárgyának megfelelő műszaki tartalmú

szerződés szerint teljesített (befejezett) útépítést tartalmazó referenciamunkája.

- az ajánlattevő vagy alvállalkozó, illetve együttesen nem rendelkezik (saját tulajdonú, vagy bérelt), a

munkák megvalósításához szükséges üzemképes és a teljesítésre alkalmas állapotú

- 1 db aszfalt finisher (5 m munkaszélességű, típusvizsgás gépkezelővel)

- 1 db vibrációs henger (8 tonnás)

Ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának együttesen kell megfelelni.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (nettó) Ft 2

2. Jótállás vállalás ( min 3 év max. 5 év) 3

3. A teljesítési határidő elmulasztására vonatkozó

késedelmi kötbér mértéke a nettó ajánlati ár

százalékában kifejezve (min. 0,3 %/nap - 7 %/nap)

4. Kedvezőbb teljesítési határidő vállalása (naptári 3

nap)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óráig

4
Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): bruttó 80.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Átutalás.

Számlaszám: 11749015-15432625

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció a befizetés igazolását követően (az

alábbi címen: 8756 Nagyrécse, Kossuth út 48.) munkanapokon 9-12 óráig, az ajánlattételi határidő lejártakor

10-óráig személyesen átvehető.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óráig

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óráig

Helyszín : 8756 Nagyrécse, Kossuth út 48.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltak alapján.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/11/25

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/04

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérő a dokumentációt az ajánlattevők részére a befizetési/utalási bizonylat bemutatását követően

biztosítja. Munkanapokon 8.00 és 12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8.00 órától

10.00 óráig vehető át a felhívás I.1) pontjában megjelölt helyszínen. A dokumentáció az ajánlati felhívás

megjelenésének napján áll rendelkezésre.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

A bírálat során az adható pontszám valamennyi részszempont esetében 1-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A bírálat során az adható pontszám valamennyi részszempont esetében 1-10 pont.

Ajánlatkérő az ajánlatokat részszempontonként értékeli és az összes résszempont esetében a

legelőnyösebb ajánlat kap 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma a legelőnyösebb ajánlathoz viszonyítva

lineáris arányosítással, a végeredményt egész számra kerekítve, kerül kiszámításra. Azonos pontszámot

elérő ajánlattevők esetén a nyertes a kedvezőbb ajánlati árat adó ajánlattevő. További részletezés az

ajánlattételi dokumentációban található.

V.6)
A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. A hiánypótlás lehetősége vagy annak kizárása:

Ajánlatkérő a teljes körű hiánypótlás lehetőségét biztosítja.

A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre:

Teljes körű, a Kbt. 83. § figyelembevételével.

2. Az ajánlatokat 3 példányban (1 eredeti, 2 másolati) kell benyújtani a cég nevében kötelezettségvállalásra

jogosult személyek által cégszerűen, aláírva, zárt borítékban. A borítékra kérjük ráírni: „Nagyrécse, Petőfi S.

utca burkolat-felújítási munkái”

3. Az ajánlat minden oldalát (az üres oldalakat is) kitörölhetetlen tintával vagy géppel készített

oldalszámozással és a cégjegyzésre jogosult szignálásával kérjük ellátni, valamint oldalszámra való

hivatkozással készített tartalomjegyzéket kérünk mellékelni.

4. Ajánlattevőnek, valamint a 10 %-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának csatolni

kell:

4.1. az ajánlatot cégszerűen aláírók aláírási címpéldányának az ajánlat igazolt benyújtását megelőző

60 napnál nem régebbi keltezésű másolati példányát. Ha a cégjegyzésre jogosult és az ajánlatot aláíró

személye különböző, akkor csatolandó a kötelezettségvállalásra feljogosító, a meghatalmazott aláírását is

tartalmazó, cégszerűen aláírt meghatalmazás másolata és a meghatalmazást cégszerűen aláírók aláírási

címpéldányainak másolata,

4.2. az ajánlat igazolt benyújtásától számított 60 napnál nem régebbi cégkivonat másolati példányát,

továbbá, amennyiben a cégkivonat szerint az ajánlattevő és / vagy 10 % feletti alvállalkozója cégügyében el

nem bírált módosítást van folyamatban akkor a vonatkozó változásbejegyzési kérelem másolati példánya is

csatolandó.

5. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot

ajánlattevőnek kell viselnie. Az eljárás lefolytatásától vagy kimenetelétől függetlenük ajánlatkérő semmiféle

módon nem tehető felelőssé vagy kötelessé ezekkel a költségekkel kapcsolatban.

A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti az ajánlattételi határidőn belül benyújtottnak,

ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül.

Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.

6. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70.§ (2) bekezdése, és a Kbt. 71. § (1) a)-b) pontjaira és a (3)

bekezdésre vonatkozóan.

7. Az ajánlatkérő közli, hogy az ajánlattételi dokumentáció kiváltása után a dokumentációt az ajánlattevő

kérésére elektronikus formában is rendelkezésre bocsátja.

(e-mail)

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:
Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22749/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Postai cím: Váci út 45.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1134

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Osztály III. emelet 325. szoba

Címzett: Közbeszerzési Osztály

Telefon: 436-8100

E-mail: kozbeszerzes@nif.hu

Fax: 436-8560

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nif.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): közlekedési infrastruktúra

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

„Szolgáltatási szerződés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi alapés

kiegészítő egészségügyi ellátására, valamint járóbeteg-szakellátására”

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 25

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország

NUTS-kód HU1, HU2, HU3

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

„Szolgáltatási szerződés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi alapés

kiegészítő egészségügyi ellátására, valamint járóbeteg-szakellátására”

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 85147000-1

További tárgyak: 85100000-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Foglalkozás-egészségügyi alap- és kiegészítő egészségügyi szolgáltatás, valamint járóbeteg-szakellátására

igénybevételének biztosítása a hatályos jogszabályok alapján:

•89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról;

•27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról;

•60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai

minimumfeltételekről

•40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi

alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről

•33/1998. (VI. 24.) NM. rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi

vizsgálatáról és véleményezéséről

•50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági

követelményeiről

•1997. évi CLIV. Tv. Az egészségügyről;

•27/1992. (IX. 26.) NM rendelet a betegek beutalásának szakmai rendjéről;

A Megrendelő az ellátást az aktív munkavállalói létszámára (Főbb becsült mennyiség „C” kategória: 298

fő) veszi igénybe. A foglalkoztatottak létszámában évente + 10% változás lehetséges. A kategóriánkénti

megoszlás a besorolás felülvizsgálatától függően változhat. Az aktuális létszámadatok mindenkor

megegyeznek az ÁNTSZ felé Ajánlatkérő által lejelentett létszámmal.

Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatásokat kívánja igénybe venni:

A) Ajánlatkérő az alábbi foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatásokat kívánja igénybe venni („C”

kategória: 298 fő ):

- munkaköri alkalmassági vizsgálatok, és az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatok:

•teljes körű kérdőíves kikérdezés

•általános vizsgálatok (vérnyomás, pulzus, testmagasság, testsúly, testtömegindex-BMI)

•általános belgyógyászati vizsgálat

•laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok (vérkép, süllyedés, májfunkció, vesefunkció, vérzsírok, LDL-, HDLkoleszterin,

vércukor, nátrium, kálium, kalcium, foszfor, ALP, húgysav, bilirubin, vas, vaskötő kapacitás,

vizelet, széklet-vér vizsgálat2, PSA-tumormarker vizsgálat2 /férfiak részére/)

•mellkas röntgen

•szemészeti szakorvosi szűrővizsgálat

•EKG vizsgálat;

- a foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciós esetek kivizsgálása;

- munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálata;
- egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadás;

- a munkavállalók munkakörülményeivel kapcsolatos felvilágosítás;

- a munkavállalók és hivatásos közúti járművezetők egészségi alkalmassági vizsgálata, jogosítványok

érvényesítése;

- védőoltás beadása;

- munkahelyi veszélyforrások feltárása;

- foglalkozás-egészségügyi, -fiziológiai, -ergonómiai, -higiénés feladatok megoldása;

- az elsősegélynyújtás és a sürgős orvosi ellátás megszervezése, elsősegélynyújtók szakmai felkészítése;

- a munkáltató katasztrófamegelőző, -elhárító, -felszámoló és az előidézett károsodások rehabilitációs

tervének kidolgozása;

- A vizsgálatok dokumentálása (törzslap), az egészségügyi események ÁNTSZ, önkormányzat, stb. felé

történő jelentés elkészítése, higiénés jellegű kötelező adatszolgáltatás.

B) Ajánlatkérő – a jogszabályban előírtakon túlmenően – az alábbi járóbeteg-szakellátásokat kívánja

igénybe venni korlátlan számban, valamennyi munkavállalója (kivéve a menedzser szűrésben részt vevőket)

tekintetében („C” kategória: 298 fő ):

- Szakorvosi vizsgálatok és kezelések:

Belgyógyászat, Bőrgyógyászat, Fül-orr-gégészet, Gasztroenterológia, Kardiológia, Nőgyógyászat,

Onkológia, Ortopédia, Pulmonológia, Reumatológia, Sebészet, Szemészet, Urológia

- Laboratóriumi,képalkotó és egyéb eszközös diagnosztikai vizsgálatok:

Teljes körű laboratóriumi vizsgálatok, Röntgen és ultrahang vizsgálatok, Csontsűrűség vizsgálat,

Mammográfia, ABPM, Arteriográfia, Holter-monitorozás, Terheléses EKG

C) Menedzser szűrés elvégzése (az alapszolgáltatáson felül), legalább az alábbi tartalommal („C” kategória:

12 fő):

- Általános vizsgálatok

(vérnyomás, pulzus, testmagasság, testsúly, testtömegindex-BMI, derékkörfogat)

- Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok

(vérkép, süllyedés, májfunkció, vesefunkció, vérzsírok, LDL-, HDL-koleszterin, vércukor, nátrium, kálium,

kalcium, foszfor, ALP, húgysav, bilirubin, vas, vaskötő kapacitás, vizelet, széklet-vér vizsgálat2, PSAtumormarker

vizsgálat2 /férfiak részére/)

- Radiológiai diagnosztikai vizsgálatok

o Mellkas röntgen

o Áttekintő hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat

o Emlődiagnosztika (emlő ultrahang , mammográfia )

o Fogászati körpanoráma röntgen (OP)

- Egyéb diagnosztikai vizsgálatok

o EKG (12 csatornás nyugalmi)

o Csontsűrűség mérés - ODM (sarokcsont, ultrahangos módszerrel2/nők részére/)

o Légzésfunkciós vizsgálat (spirometria)

Szív - érrendszeri (kardiovaszkuláris) rizikófelmérés

o Nyugalmi EKG

o Terheléses EKG2 (ergometria)

o Arteriográfiás vizsgálat, cardiovascularis rizikó felmérés

o Alsóvégtagi artériás keringésvizsgálat (CW-Doppler)

- Szakorvosi szűrővizsgálatok

o Belgyógyászati szakorvosi szűrővizsgálat (kérdőíves kórelőzmény, általános belgyógyászati

szakvizsgálat, hasi ultrahang, komputeres légzésfunkciós vizsgálat, mellkas röntgen, laboratóriumi

vizsgálatok, végbél vizsgálat)

o Bőrgyógyászati szűrés (általános bőrgyógyászati vizsgálat, bőrgyógyászati rákszűrés)

o Fogászati szakorvosi szűrővizsgálat

o Orr-fül-gégészeti szakorvosi szűrővizsgálat + tympanometria (eszközös fülvizsgálat)

o Ortopédiai szakorvosi szűrővizsgálat + podoszkópos lábvizsgálat

o Szemészeti szakorvosi szűrővizsgálat (látásvizsgálat, színlátás vizsgálat, szemfenék vizsgálat)

o Urológiai szakorvosi szűrővizsgálat, prosztata vizsgálat

o Nőgyógyászati szakorvosi szűrővizsgálat, cytologia

Összefoglaló vélemény és Egészségterv

(az eltérések véleményezése, az egészség megőrzésére tett javaslatok, teendők ütemezése) (a

szűrővizsgálatot követő 60 napon belül, külön egyeztetett időpontban)

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:
Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2011/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi, meghiúsulási és minőségi kötbér az ajánlati dokumentációban foglaltak szerint.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szolgáltatás ellenértéke számla ellenében negyedévente utólag, a szerződésszerű teljesítéstől

számított 30 naptári napon belül, banki átutalással kerül kiegyenlítésre a Kbt. 305. § (3) bekezdése

figyelembevételével. Ajánlatkérő előleget nem fizet.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény, nincs rá lehetőség.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) igen Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

• 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról;

• 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról;

• 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai

minimumfeltételekről

• 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi

alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy erőforrást nyújtó szervezete a Kbt. 60. § (1) bekezdésben vagy a

Kbt. 61. § (1) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;

b) ha ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 61 § (1) bek. a) – e) pontok, vagy a Kbt. 62. §

(1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, a 10 %-nál nagyobb mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak, valamint az erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerint

nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik Kbt. 60. § (1) bekezdésének, a 61. § (1) a) – e) pontjai hatálya alá, vagy

jogosult ezt igazolni.

Az ajánlattevőnek, illetve közös ajánlattevőnek (valamint az ajánlattevő által 10 %-nál nagyobb mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak, és az ajánlattevő részére erőforrást nyújtó szervezetnek) nyertessége

esetén az eredményhirdetést követő 8 napon belül a Kbt. 63. § (2)-(5) bekezdései és 63/A. § (1) bekezdése

szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének, a 61. § (1) bekezdés a) - e)

pontjának hatálya alá, amennyiben ezt az ajánlatban nem igazolta.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. a Kbt. 66.§ (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által az ajánlattételi

határidőt megelőzően 60 napnál nem régebben kiállított eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati

igazolást arra vonatkozóan, hogy számláján az igazolás kiállítását megelőző 12 hónapban volt-e egymást

követő 15 napot meghaladó sorban állás;
2. az utolsó 2 év (2007., 2008.) jelen közbeszerzés tárgya (foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás)

szerinti forgalmáról (nettó árbevételről) szóló nyilatkozatot eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati

példányban a Kbt. 66. § (1) bek. c) pontja szerint

3. nyilatkozat arról, hogy az ajánlattételi határidőt megelőző három éven belül kibocsátott jogerős fizetési

meghagyás vagy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében követelés érvényesítésére vonatkozó

bármilyen jogi eljárás alapján ki nem egyenlített tartozása nem áll fenn és nem áll végrehajtási eljárás alatt,

vagy végrehajtási eljárás alatt áll, azonban ki nem egyenlített tartozását az ajánlat benyújtásáig rendezte.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, ha:

1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az igazolás kiállítását megelőző 12 hónapban

egymást követő 15 napot meghaladó sorban állás volt;

2. az utolsó 2 évre (2007., 2008.) vonatkozóan foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásból származó

forgalma (nettó árbevétele) az utolsó 2 év bármelyikében nem éri el a nettó 15 millió Ft/év értéket,

3. az ajánlattételi határidőt megelőző három évben kibocsátott jogerős fizetési meghagyás vagy a

letelepedése szerinti ország jogrendszerében követelés érvényesítésére vonatkozó bármilyen jogi eljárás

alapján ki nem egyenlített tartozása áll fenn, vagy végrehajtási eljárás hatálya alatt áll, amelyben ki nem

egyenlített tartozása áll fenn.

Az ajánlattevőnek és 10% feletti alvállalkozójának az 1. és 3. feltételeknek külön-külön, a 2. feltételnek

együttesen kell megfelelniük. A Kbt. 65.§ (3) bekezdése megfelelően alkalmazható. Amennyiben ajánlattevő

a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság igazolásához, akkor a Kbt. 65.§

(4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is csatolni kell. Az erőforrást nyújtó

szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az ajánlattevőre előírttal azonos

módon igazolni köteles.

Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 4. § 3/E pontja alapján nem minősülhet

erőforrásnak a 66. § (1) a)-c) pontja szerinti körülmény, kivéve, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó

szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn!

Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevők alkalmasságát ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (5) bekezdése szerint

vizsgálja.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó:

1. az elmúlt 2 évben (2007.,2008.) végzett foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó referenciák

ismertetése, a Kbt. 67. § (3) bek. a) pontja alapján, az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően

részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (1) bek. szerinti igazolás eredeti vagy közjegyző által hitelesített

másolati példányának csatolásával;

/A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia: a szerződést kötő felek

megnevezését, szolgáltatás tárgyát, a szerződés teljesítésének idejét (kezdő időpont, határozott idejű

szerződés és teljesített határozatlan idejű szerződés esetén a befejezési időpontot feltüntetésével), az

ellenszolgáltatás összegét vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adatot, a referencia igazolás

kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e /;

2. a Kbt. 67. § (3) bek. d) pontja alapján azoknak a szakembereknek, illetve vezetőknek a megnevezése,

képzettségük, gyakorlatuk részletes szakmai önéletrajzzal és végzettséget, képzettséget igazoló okirat

másolattal történő ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakmai önéletrajzot az adott

szakembernek saját kezű aláírásával kell hitelesítenie.

3. a Kbt. 67. § (3) bek. e) alapján olyan cégszerűen aláírt nyilatkozatot, mely tartalmazza ajánlattevő

illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó

rendelkezésére álló ellátási bázisok felsorolását és pontos címét és azt, hogy a rendelők megfelelnek-e a

60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendeletben meghatározott feltételeknek.

Ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell a budapesti teljesítés helyéről (ingatlanról) fényképeket, és rövid

leírást jellemzőiről, felszereltségéről.

A budapesti rendelő tekintetében csatolni kell a tulajdonjogot igazoló tulajdoni lap szemle vagy az

ingatlan 2010. január 1. napjától számítva legalább 5 évre szóló, határozott idejű használati jogát igazoló

megállapodás egyszerű másolatát.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, ha:
1. az elmúlt 2 évben (2007.,2008.) összességében nem rendelkezik legalább kettő, egyenként legalább

nettó 10 millió Ft értékű, legalább 12 hónapos időtartamra vonatkozó foglalkozás-egészségügyi

szolgáltatásra vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referencia munkával.

2. nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:

Budapesten és a vidéki rendelőintézetekben (városonként) egyaránt:

- legalább 1-1 fő, a 27/1995 (VII.25.) NM rendelet 3.§ (1)-(3) bekezdéseiben meghatározott szakképesítések

valamelyikével, legalább 3 év gyakorlattal rendelkező orvossal;

- legalább 1-1 fő, a 27/1995 (VII.25.) NM rendelet 3.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott szakképesítések

valamelyikével, legalább 3 év gyakorlattal rendelkező ápolóval;

A fentieken túl a budapesti rendelőben:

- a szakorvosi vizsgálatokra vonatkozóan nem rendelkezik legalább 1-1 fő belgyógyász, bőrgyógyász, fülorr-gégész,

kardiológus, nőgyógyász, ortopéd-, szemész, urológus végzettségű szakorvossal. Ajánlattevő

a Kbt. 67. § (3) bek. d) pontja szerinti alkalmassági feltételnek úgy is megfelelhet, ha egy szakember több

szakképesítéssel is rendelkezik.

3. nem rendelkezik a tevékenység ellátásához jogszabályban (60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendeletben)

meghatározott feltételeknek megfelelő ellátási bázissal (egy épületben egy vagy több rendelővel) a

következő települések közül legalább az alábbiakban:

- Valamennyi szolgáltatás tekintetében: Budapest

- Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás tekintetében (a budapesti rendelőn túl):

-Győr;

-Székesfehérvár;

-Pécs;

-Debrecen;

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65.§ (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles.

Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 4. § 3/E pontja alapján nem minősülhet

erőforrásnak a 67. § (3) bekezdésének a), d)-f) pontja szerinti körülmény, kivéve, ha az ajánlattevő és az

erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn!

Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevők alkalmasságát ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (5) bekezdése szerint

vizsgálja.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

• 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai

minimumfeltételekről

• 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi

alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem
Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) x

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 16410 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/14 (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 12.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fenti bruttó összeget ajánlatkérő 10300002-20609931-00003285 számú számlájára kell átutalni, a jogcím,

az eljárás tárgya feltüntetésével.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

2009/12/31 -ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00

Helyszín : 1134 Budapest, Váci út 45. III. emelet 334. sz. alatti tárgyaló.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 07. 15.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 17. 15.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlat benyújtásának feltétele a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának megvásárlása. A benyújtandó

ajánlat formai követelményeit az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza. A dokumentáció személyesen

átvehető munkanapokon 9.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9.00-től az
ajánlattételi határidő lejártáig az I.1. pontban meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át

és nem tehető közzé. A Kbt. 54.§ (4) bek. megfelelően irányadó.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.)Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §-ának megfelelően biztosítja.

2.)Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke: 300.000,- Ft.

Az ajánlati biztosíték teljesíthető - az ajánlattevő választása szerint - átutalással a Nemzeti Infrastruktúra

Fejlesztő Zrt. 10300002-20609931-00003285 számú számlájára, az azzal azonos összegű bankgarancia

biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó

– kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat

benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az

átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot (a terhelési értesítő példányát) a bankgarancia nyilatkozatot,

vagy a kötelezvényt eredeti példányban az ajánlathoz csatolni kell. A bankgarancia, kötelezvény

kedvezményezettjeként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t kell megnevezni, tárgyként a közbeszerzés

tárgyára hivatkozni szükséges. A biztosítéknak 2009. október 15. napjáig érvényesnek kell lennie.

3.)Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdése, 71. § (1) és (3) bekezdése szerint. A Kbt. 71.

§ (1) bekezdés vonatkozásában kérjük a nemleges nyilatkozatot is csatolni!

4.)Ajánlatkérő nem ad lehetőséget ajánlattevőknek projekttársaság alapítására.

5.)Ajánlatkérő előírja a Kbt. 55.§ alkalmazását és 72.§ szerinti nyilatkozattételt.

6.)Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, valamint 10 % feletti alvállalkozója illetve az erőforrást nyújtó

szervezet nyilatkozatát arról, hogy valamennyi pénzforgalmi számlájáról a pénzügyi alkalmasság igazolására

előírt pénzügyi intézmények nyilatkozata(i)t becsatolta, az ajánlatban szereplő okirattal igazolt számlavezető

pénzügyi intézményeken kívül más pénzügyi intézménynél számlát nem vezet, illetőleg az ott megjelölteken

kívül más számlát nem vezet

7.)Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást

nyújtó szervezet nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának eredeti vagy közjegyző által

hitelesített másolati példányát. Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló, ill. szignáló

személye különböző, a kötelezettségvállaló, a szignáló aláírását is tartalmazó legalább teljes bizonyító erejű

magánokiratba foglalt meghatalmazás eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát csatolni

kell.

8.)Közös ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni, és közös ajánlattevőknek egyetemleges

felelősséget kell vállalniuk, valamint konzorciumi megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak

szerint.

9.)Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást

nyújtó szervezet ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatának eredeti vagy

hiteles másolati példányát a képviseletre jogosult személyek megállapítása és a számlavezető pénzügyi

intézmények ellenőrzése érdekében. Amennyiben a csatolt igazolásból kitűnően cégügyben el nem bírált

módosítás van folyamatban, a változás tartalmát igazoló dokumentum másolatát az ajánlathoz csatolni kell.

10.) Amennyiben Ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki,

illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának valamint a

tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Országos Rendőr-főkapitányság egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (20845/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Országos Rendőr-főkapitányság

Postai cím: Teve u. 4-6.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1139

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Seres Ildikó, ORFK DA GEI igazgató

Telefon: +36 (62) 592-860

E-mail: seresi@dagei.police.hu

Fax: +36 (62) 592-861

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.rendorseg.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

xKözrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szarvasi Rendőrkapitányság épülete irodahelyiségei homlokzati nyílászáróinak hőszigetelt változatúra

történő cseréje, építési beruházás beszerzés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szarvas

NUTS-kód HU33205

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a Szarvasi Rendőrfőkapitányság épülete irodahelyiségei homlokzati nyílászáróinak

hőszigetelt változatúra történő cseréje

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45210000-2

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Szarvasi Rendőrfőkapitányság (5540 Szarvas, Szabadság út 25-27.) épülete irodahelyiségei homlokzati

nyílászáróinak (67 db ablak) hőszigetelt vltozatúra történő cseréje, összesen legfeljebb nettó 20,0 millió forint

értékben.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/10 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/03/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- Jótállás, garancia: Nyertes ajánlattevő köteles a műszaki átadás-átvétel befejezésétől számított 12 hónapra

teljes körű, mindennemű jótállást biztosítani.

- Bruttó 15.000,- Ft/nap mértékű késedelmi kötbérfizetés vállalása.

- Az igazolt teljesítéssel nem fedezett nettó vállalkozási díj 20%-ának megfelelő mértékű meghiúsulási

kötbérfizetés vállalása.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlatkérő a vállalkozási szerződésben meghatározott ellenértéket

kettő részletben a szerződésben meghatározott teljesítési és pénzügyi ütemezés szerint, a részszámla

esetében műszaki ellenőri igazolás, míg a végszámla esetében a műszaki átadás-átvételt lezáró
jegyzőkönyv elkészültét követően, a kiállított számlák alapján, azok kézhezvételétől számított 15 napon belül

átutalással, forintban egyenlíti ki.

A nyertes ajánlattevőnek egy részszámla és egy végszámla benyújtására van lehetősége.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Létrehozása nem követelmény. Közös ajánlattétel esetében nyilatkozat csatolása szükséges a vezető cég és

a munkamegosztás megjelöléséről, illetve az egyetemleges felelősségvállalásról.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem),alvállalkozó vagy erőforrást

nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában, a Kbt. 61. § (1) bekezdése d)

pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös

ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 61. § (1) bekezdése a)-c)

pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet

esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

A kizáró okok igazolására a Kbt. 249. § (3) bekezdés az irányadó.

Tekintettel arra, hogy a Kbt. 250.§ (3) bekezdés g) pontja alapján az eljárásra a 91. § is alkalmazandó,

ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó és az erőforrást nyújtó szervezet jogosult már az ajánlatában a kizáró okok fenn nem állását a

Kbt. 63.§ és a 63./A § szerint igazolni.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek (közös

ajánlattétel esetén minden tagnak) és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

A P/1. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó,

az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat (eredeti vagy hiteles másolati példány)

az alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámla száma,

- a számlavezetés kezdete,

- az ajánlattevő számláján a nyilatkozat kiadását megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás

jelentkezett-e, lejárt hiteltartozása van-e.

A P/2. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elmúlt 3 évre (2006., 2007., 2008.)

vonatkozóan cégszerűen aláírt nyilatkozat a teljes árbevételéről, és ezen belül a magasépítési, kivitelezési

tevékenységből származó nettó árbevételről évenkénti bontásban.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint erőforrást

biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók számlavezető pénzintézeteitől származó, az ajánlat

benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat alapján bármely számláján a nyilatkozat kiadását

megelőző egy éven belül 30 napon túli sorban állás nem jelentkezett; és számlavezető pénzintézeteinél

nincsen lejárt hiteltartozása.

P/2. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen rendelkeznek az elmúlt 3 évben (2006., 2007.,

2008.) a 3 év átlagát tekintve átlagosan legalább évi nettó 25 millió Ft teljes árbevétellel, amely nettó 20

millió Ft árbevétel magasépítési, kivitelezési tevékenységből származik. A pénzügyi-gazdasági alkalmassági

követelményeknek ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagoknak) és a közbeszerzés értékének 10%

-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a P/1 pontban foglaltaknak külön - külön, a

P/2 pontban foglaltaknak együttesen kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az M/1 ponthoz: az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 12 hónapban teljesített legjelentősebb

magasépítési munkáinak ismertetése (szerződést kötő másik fél megnevezése, kapcsolattartó megjelölése,

munka helye, típusa, főbb műszaki mennyiségek, adatok, szerződés összege, dátuma, vállalkozás

típusa, megvalósítási idő, befejezett munkák aránya, műszaki átadás-átvételi igazolás helyzete, cég %-os

részesedése a projektben, a szerződést kötő másik fél nyilatkozata arról, hogy a teljesítés az előírásoknak

és a szerződésnek megfelelően történt-e), továbbá a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint kiállított, az M/1.

pontban foglalt alkalmassági feltételt igazoló referenciaigazolások egyszerű másolatai.

A referenciaigazolásból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie a műszaki alkalmasság (M/1)

minimumkövetelményének megvalósulása.

Az M/2. ponthoz: a Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pontja a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek

megnevezése, képzettségük ismertetése, és a képzettség igazolásául szolgáló okiratok egyszerű másolata,

az előírt érvényes jogosultság megtételének igazolására a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendelet szerint a

névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolata.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint erőforrást

biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

M/1 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 12

hónapban összességében teljesítettek legalább 1 db nettó 13,0 millió Ft értékű magasépítési munkát.

M/2 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók által (együttesen) a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek

között szerepel legalább egy fő, legalább 5 év szakmai gyakorlattal rendelkező

- építési felelős műszaki vezető (legalább "C" kategória),

aki a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletben foglaltaknak eleget tesz.

A műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagoknak)

és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelniük.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 16.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke az Áfá-t nem tartalmazza. A dokumentáció ellenértéke egészben értendő. A

dokumentáció árát a dokumentáció átvételi helyén kapott készpénzátutalási megbízással kell befizetni. Az

eredeti feladóvevény bemutatásával a dokumentáció átvehető. Csak azon ajánlattevő nyújthat be ajánlatot,

aki a dokumentációt megvásárolta, de közös ajánlattevőknek elegendő egy dokumentációt megvásárolnia. A

dokumentáció árát az ajánlatkérő csak a Kbt. 54. § (6) bekezdés szerinti esetekben téríti vissza.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : ORFK Dél-Alföldi Gazdasági Ellátó Igazgatóság, 6722 Szeged, Tisza L. krt. 41. VI. emeleti

tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11. 26. 12.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 05. 10.00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlatkérési dokumentáció az A.II. mellékletben megjelölt címen, az ellenérték megfizetésének

igazolását követően, a IV.3.3) pontban foglalt határidőn belül, munkanapokon 9,00 és 11,00 óra között, az

ajánlattételi határidő lejártának napján 7,30 és 10,00 óra között. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (4) bekezdésében

foglaltak szerint az ajánlati dokumentációt kérésre közvetlenül is megküldi ajánlattevők részére, az ellenérték

megfizetésének igazolását követően. Az ajánlati dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel

feltétele. A dokumentáció másra nem ruházható át, nem tehető közzé.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:
V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat), zárt csomagolásban, folyamatos

lapszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell elkészíteni, a címlapokon világosan feltüntetve, hogy

"Eredeti" vagy Másolat". Amennyiben bármilyen eltérés lenne közöttük, az eredeti példány az irányadó.

Az ajánlatot zárt csomagolásba helyezve kell benyújtani, a csomagoláson kizárólag az alábbi szövegezés

állhat: "Ajánlat az ORFK által, a Szarvasi Rendőrkapitányság nyílászáró cseréjére vonatkozómunkálatokra.

A boríték nem bontható fel 2009. november 23. 10.00 óra előtt!". Az ajánlatot papír alapon, példányonként

külön fűzve vagy kötve, tollal vagy géppel írt formában kell benyújtani az A/III. szerinti címre. Az ajánlathoz

a dokumentáció részeként kiadott formanyomtatványokat értelemszerűen kitöltve, változtatás nélküli

formában, keltezéssel és cégszerű aláírással ellátva kell az ajánlathoz csatolni. Az ajánlatnak tartalmaznia

kell az ajánlattevő Kbt. 70.§ (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát és a 71. § (1) bekezdés a)-c) pontjában

foglaltakra vonatkozó nyilatkozatokat.

2. A teljes ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi órában megadott határidő helyi idő szerint

értendő.

3. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak

kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat beadási módjának megválasztási

kockázatait az ajánlattevő köteles viselni. Az ajánlattételi határidő után késve érkezett ajánlatok nem

kerülnek felbontásra, és a Kbt. 88. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenek.

4. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő, közös ajánlattevők és a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult

képviselőinek aláírási címpéldányainak egyszerű másolatát is.

5. Az ajánlatot az ajánlati felhívásban, illetőleg az ajánlati dokumentációban meghatározott tartalmi és

formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a

beruházás teljes körű teljesítésének minden költségét.

6. Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő bizalmasan kezeli és a

Kbt. 7. § (2) bekezdése alapján őrzi meg.

7. Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza,

akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén vagy az eljárás nyertesének a 60. § (1) bekezdésének,

valamint - mivel az ajánlatkérő előírta - a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozásával

kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok) benyújtásának

elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb

ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személyel) köti meg a szerződést. (Kbt. 91. § (2))

8. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertesként a Kbt. 306. § (2) bekezdése szerinti,

biztosítótársasággal kötött, érvényes tevékenységi felelősségbitzosítást köt (a biztosítás tartalmazzon

harmadik személynek okozott dologi károkra és személyi sérülésekre vonatkozó felelősségbiztosítást is),

és annak hitelesmásolatát a szerződéskötéskor bemutatja, illetve amennyiben ilyennel rendelkezik, úgy

azt nyertessége esetén jelen munkára vonatkozóan legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig kiterjeszti. A

biztosítási szerződés megléte a vállalkozási szerződés megkötésének feltétele.

9. Ajánlatkérő ezúton hívja meg ajánlattevőket az eljárás eredményhirdetésére, melynek helyszíne a IV.3.7)

pont alatti helyszín!

10. Ajánlatkérő helyszíni bejárást biztosít a rendőrkapitányság épületében lévő találkozási helyen az

alábbiak szerint:

- Szarvasi Rendőrkapitányság épülete előtt 2009. november 10. 10.00 óra.

A helyszíni bejárás konzultációs jellegű , melyről jegyzőkönyv készül. Ajánlattevő a - Kbt. 56. §

(1) bekezdése értelmében - írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az A. melléklet I. pont szerinti

elérhetőségen.

11. Az ajánlatkérő a Kbt. 83 .§ alapján biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.

12. A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a

Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatója szerint kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be
Hivatalos név: Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatóság Dél-Alföldi Gazdasági Ellátó

Igazgatóság

Postai cím: Pf. 381.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6701

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Bokor István építési főelőadó

Telefon: +36(62)592-843

E-mail: bokoris@dagei.police.hu

Fax: +36 (62) 592-841

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatóság Dél-Alföldi Gazdasági Ellátó

Igazgatóság

Postai cím: Tisza L. krt. 41. VI. emelet

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6722

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kizur Attiláné

Telefon: +36(62)592-843

E-mail: bokoris@dagei.police.hu

Fax: +36 (62) 592-841

Internetcím (URL): -

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatóság Dél-Alföldi Gazdasági Ellátó

Igazgatóság

Postai cím: Tisza L. krt. 41. VI. emelet, vagy Pf. 381.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6701

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Tóth Péter, műszaki osztályvezető

Telefon: +36(62)592-840

E-mail: tothpetyer@dagei.police.hu

Fax: +36 (62) 592-841

Internetcím (URL): -
PRO Kultúra Sopron Nonprofit Kft. egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22962/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: PRO Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Postai cím: Liszt Ferenc u. 1.

Város/Község: Sopron

Postai irányítószám: 9400

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Nyerges Ferenc, igazgató

Telefon: +36 99 517-501

E-mail: nf@prokultura.hu

Fax: +36 99 517-516

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.sopron.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb x

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

xSzabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Megbízási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 23

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Gyermek és Ifjúsági Központ 9400 Sopron, Ady Endre u. 10.,

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, 9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.,

Petőfi Színház, 9400 Sopron, Petőfi tér 1.

NUTS-kód HU221

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Biztonsági őrzés és portaszolgálat

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79713000-5

További tárgyak: 79992000-4

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

A szerződés tárgya az alábbi intézmények biztonsági őrzése és portaszolgálatának biztosítása:

Gyermek és Ifjúsági Központ 9400 Sopron, Ady Endre u. 10.,

Biztonsági őrzési tevékenység és portaszolgálat ellátásához szükséges létszám: 1 fő

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, 9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.

Portaszolgálat ellátásához szükséges létszám: 1 fő

Biztonsági őrzési tevékenység ellátásához szükséges létszám: 1 fő

Petőfi Színház, 9400 Sopron, Petőfi tér. 1.

Biztonsági őrzési tevékenység és portaszolgálat ellátásához szükséges létszám: 1 fő

A portaszolgálatot és a biztonsági őrzést valamennyi intézmény esetén mindennap 24 órában szükséges

ellátni.

A szerződés tárgyát képezi továbbá az ajánlatkérő eseti rendezvényeinek biztosítása.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/03/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2011/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

A dokumentációban meghatározottak szerinti hibás teljesítési kötbér.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Ajánlatkérő a Kbt. 305.§-ában és a dokumentációban meghatározottak szerint havonta utólag, átutalással

teljesít ellenszolgáltatást a szerződésben meghatározottak szerint a szerződésszerű teljesítéstől számított

15 napon belül, számla ellenében.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyertesek esetén nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de

a közös ajánlatot csak akkor fogadja el, ha az ajánlattevők kifejezetten (írásbeli nyilatkozatban) elismerik

közös vállalkozásuk szerződésszegéssel okozott károkért, valamint a harmadik személynek okozott károkért

fennálló egyetemleges felelősségét, és teljes jogkörű közös képviselőt hatalmaznak meg.

Az ajánlathoz eredeti, vagy közjegyző által hitelesített másolati példányban csatolni kell a közös ajánlatot

benyújtó ajánlattevők által kötött, és valamennyi közös ajánlatot tevő által cégszerűen aláírt megállapodást,

amely tartalmazza az egyetemleges felelősségvállalásra vonatkozó, kötelező érvényű nyilatkozatot, a közös

ajánlattevők közötti tételes feladatmegosztást, illetve a közös képviselő meghatalmazását.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60.§ (1) bekezdésében és a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak;

2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)- c)

pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak;

3. Az eljárásban kizárásra kerül az az ajánlattevő, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy erőforrást nyújtó szervezete esetében a Kbt. 62. §. (1)

bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

Jogi kizáró okok igazolási módja:

1. Ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának és az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249. § (3) bekezdése szerint kell igazolnia,

illetve nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, illetőleg a Kbt. 61. §(1) bekezdés a)-d)

pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá;

2. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (3) bekezdésének megfelelően, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz

igénybe a kizáró okok hatálya alá eső 10%-ot meg nem haladó alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ajánlattevőnek és a

közbeszerzés 10%-at meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának

valamennyi számlavezető pénzintézetétől az ajánlattételi

határidő lejártától számított 30 napnál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal:

-Az ajánlattevőnek/alvállalkozónak a pénzintézet által vezetett számlaszámai, a számlanyitások időpontjai.

–Volt-e az ajánlattevő/alvállalkozó bankszámláin a nyilatkozat kiállítását

megelőző 12 hónapban sorbanálló tétel? Ha igen, mikor, mennyi ideig?

2. A Kbt. 66. § (1) bekezdésének b) pontja szerint az ajánlattevőnek és a

közbeszerzés 10%-at meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának a 2007., 2008. évi számviteli jogszabályok szerinti

beszámolója mérleg és eredmény kimutatásának egyszerű másolata, és amennyiben könyvvizsgálatra

kötelezett, a könyvvizsgálói jelentés egyszerű másolata.

A Kbt. 65. § (3) – (4) bekezdései szerint az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság

igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására is támaszkodhat a Kbt. 4.§ 3/D. és 3/

E. pontok figyelembevételével. Ebben az esetben köteles igazolni azt is, hogy a szükséges erőforrások

rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az igénybe vett erőforrások tekintetében a rendelkezésre állás a Kbt. vonatkozó rendelkezései szerint

történik.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt
alvállalkozó,

1. akinek a pénzintézeti nyilatkozat szerint a bankszámláján a nyilatkozat kiállítását

megelőző 12 hónapban előfordult 30 napot meghaladó sorbanállás

(Kbt 66. § (1) bekezdésének a) pontja),

2. akinek a 2007., 2008. években a mérleg szerinti

eredménye negatív (Kbt. 66. § (1) b) pontja).

Az ajánlattevőnek és a 10% feletti

alvállalkozónak ezen feltételnek külön-külön

kell megfelelnie.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontjának és a 68. § (1)

bekezdésének megfelelően nyújtsa be a 2008. évben végzett biztonsági őrzésről és portaszolgálatról szóló

referenciáit.

2. Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója a Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontjának megfelelően nevezze

meg azokat a szakembereit, akiket a teljesítésbe be kíván vonni, valamint a dokumentációban található

nyilatkozatminta kitöltésével és cégszerű aláírásával mutassa be a megnevezett szakembereket, nyújtsa

be a szakirányú végzettségüket igazoló bizonyítványok másolatát.valamint a nyelvvizsga bizonyítvány

másolatát.

A Kbt. 65. § (3) – (4) bekezdései szerint az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság

igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására is támaszkodhat a Kbt. 4.§ 3/D. és 3/

E. pontok figyelembevételével. Ebben az esetben köteles igazolni azt is, hogy a szükséges erőforrások

rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az igénybe vett erőforrások tekintetében a rendelkezésre állás a Kbt. vonatkozó rendelkezései szerint

történik.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó

1. ha nem tud bemutatni az előző év (2008.) során teljesített, összesen legalább nettó 20.000.000 Ft értékű

kulturális intézményben végzett biztonsági őrzésről és portaszolgálatról szóló referenciát (Kbt. 67. § (3)

bekezdésének a) pontja),

2. ha nem tud megnevezni a szerződés teljesítésébe bevonásra kerülő – az ajánlatában a jelen felhívásnak

megfelelően bemutatott – szakemberei között az alábbi követelményeknek megfelelően legalább:

-5 fő legalább 1 év kulturális intézményben végzett biztonsági őrzési gyakorlattal, valamint legalább 5 év

biztonsági őrzési gyakorlattal és biztonsági őri végzettséggel rendelkező biztonsági őrt, és

-3 fő legalább 1 év kulturális intézményben végzett portaszolgálati gyakorlattal, legalább 3 év portaszolgálati

gyakorlattal, és legalább középfokú végzettséggel, valamint német nyelvből legalább alapfokú nyelvvizsgával

rendelkező portaszolgálatost.

Az ajánlattevő és a 10% feletti alvállalkozó

ezen feltételnek

együttesen is megfelelhetnek.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap )

Időpont: 15:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 24.000.- Ft + 25% ÁFA

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció díja az ajánlatkérő OTP Banknál vezetett 11737083-20090632-00000000 számú

bankszámlára történő

átutalással fizetendő meg. Az átutalási közleményben a következőket kell feltüntetni: "Dokumentáció díja

Biztonsági őrzés és portaszolgálat tárgyú közbeszerzési eljárásban".

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap) Időpont: 15:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 70 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap)

Időpont: 15:00

Helyszín : 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 9, III. em., 1. Titkárság

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 4. 15:00 óra

Az eredményhirdetés helye: 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 9, III. em., 1.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:
Az eredményhirdetést követő 9. napon. Amennyiben ez a nap nem munkanap, úgy az azt követő első

munkanapon.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ajánlatkérő a dokumentációt teljes terjedelmében elektronikus úton bocsátja az ajánlattevők rendelkezésére.

Az ajánlattevők a

következő e-mail címen kérhetik a dokumentáció megküldését (cég)nevük, székhelyük, telefonszámuk,

faxszámuk, e-mail

címük, a képviseletre jogosult kapcsolattartójuk megjelölésével, valamint a dokumentáció díjának

befizetését igazoló

bizonylat mellékelt megküldésével: kozbeszerzes.jog@gmail.com Ajánlatkérő az ajánlattevők által megadott

e-mail címre

a kérelem megérkezésétől számított 2 munkanapon belül megküldi a dokumentációt. A dokumentáció

kézhezvételéről az

ajánlattevő köteles visszaigazolást küldeni a fenti e-mail címre.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatkérő a Kbt. 83. §-ában foglaltak szerint teljeskörű hiánypótlási lehetőséget biztosít.

2. Az ajánlatkérő valamennyi nyilatkozatot, igazolást, dokumentumot magyar nyelven kér becsatolni.

3. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4. Abban az esetben, ha a nyertes ajánlattevő visszalép, az ajánlatkérő – amennyiben az

eredményhirdetéskor megjelölésre kerül – a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést.

5. Amennyiben a dokumentáció nyilatkozatmintát tartalmaz valamely nyilatkozatra, a nyilatkozatot a minta

– vagy annak tartalmával teljes körűen megegyező nyilatkozat – szerint kell megtenni, és azt cégszerűen

aláírva az ajánlat részeként benyújtani.

6. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71.§ (1) és (3)bekezdésében foglaltak szerint. Amennyiben a

szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe alvállalkozót, 10% feletti alvállalkozót, erőforrás szervezetet, úgy

azokról is szükséges nyilatkoznia.

7. Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő vagy 10% feletti alvállalkozója rendelkezzen soproni székhellyel vagy

telephellyel.

8. Az ajánlatkérő helyszíni bejárást biztosít, melynek ideje 2009. november 10., 10 óra, találkozási helyszíne

Liszt Ferenc

Konferencia és Kulturális Központ, Sopron, Liszt F. u. 1., fsz., előcsarnok.

9. Az ajánlatok munkanapokon 9 és 15 óra között nyújthatók be a jelen felhívásban meghatározott helyen.

10. Az ajánlatokra vonatkozó egyéb követelmények, és információk a dokumentációban találhatók.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Postai cím: Liszt Ferenc u. 1.

Város/Község: Sopron

Postai irányítószám: 9400

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Nyerges Ferenc, igazgató

Telefon: +36-70-935-4051

E-mail: kozbeszerzes.jog@gmail.com

Fax: +36-99-517-516

Internetcím (URL):
II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Postai cím: Liszt Ferenc u. 1.

Város/Község: Sopron

Postai irányítószám: 9400

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Nyerges Ferenc, igazgató

Telefon: +36-70-935-4051

E-mail: kozbeszerzes.jog@gmail.com

Fax: +36-99-517-516

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Postai cím: Petőfi S. u. 9., III. em. 1.,

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1052

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Titkárság

Telefon: +36-70-935-4051

E-mail: kozbeszerzes.jog@gmail.com

Fax: +36-99-517-516

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Püspökladány Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22005/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Püspökladány Város Önkormányzata

Postai cím: Bocskai utca 2. szám

Város/Község: Püspökladány

Postai irányítószám: 4150

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Arnóth Sándor, polgármester

Telefon: +3654/451-510

E-mail: pmhiv@t-online.hu

Fax: +3654/451-061

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.puspokladany.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Észak-alföldi Operatív Program ÉAOP-4.1.3/A-2008-0033 kódszámú „Szociális alapszolgáltatások és

gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” pályázat építési munkái Püspökladány Városában.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

4150 Püspökladány, Karcagi utca 32. szám, 4522 hrsz.

NUTS-kód HU321

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés az Észak-alföldi Operatív Program ÉAOP-4.1.3/A-2008-0033 kódszámú „Szociális

alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” pályázat építési munkáira

Püspökladány Városában.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45210000-2

További tárgyak: 45215200-9

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Vállalkozási szerződés az Észak-alföldi Operatív Program ÉAOP-4.1.3/A-2008-0033 kódszámú „Szociális

alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” pályázat építési munkáira

Püspökladány Városában az alábbi mennyiségek szerint:

Karcagi utca 32. szám, 4522 hrsz. alatt lévő II. számú Idősek Klubja épülete előtt 3 db. akadálymentesített

parkolóhely kialakítása, az épület bejáratának akadálymentesítése (rámpa kialakítása, bejárati ajtó

átalakítása), valamint a közösségi terek (pihenő szobák, orvosi rendelő, konyha, 3 db. vizes helyiség) és az

udvar akadálymentesítése, valamint kommunikációs akadálymentesítése.

Részletes műszaki leírást a dokumentáció tartalmazza.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/14 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/05/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér (két tizedes jegyig megadva), meghiúsulási kötbér (két tizedes jegyig megadva), jótállás,

jóteljesítési biztosíték, jótállási garancia.

A biztosíték a Kbt. 53.§ (6) bek. a) pontjában foglaltak szerint teljesíthetők.
A jótállási garanciát az eredményes, jótállási idő végén tartott utó-felülvizsgálat lezárását követően, a feltárt

esetleges hiányosságok megszüntetéséről szóló igazolás kiállítását követő 10 napon belül szolgáltatja

vissza az ajánlatkérő.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlattevő 1 db a dokumentációban meghatározott nagyságrendű részszámla és 1 db (vég)számla

benyújtására jogosult, amit a leigazolt teljesítést követően nyújthat be.

A végszámla benyújtásának feltétele: eredményes műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv.

A fizetés a Kbt. 305.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint átutalással történik a számlák igazolt teljesítését

követően 60 napon belül figyelemmel a 281/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet, a 255/2006. (XII.8.)

Kormányrendelet és a 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet vonatkozó rendelkezéseire és a

2003. évi XCII. törvény 36/A. § (6) bekezdésében foglaltakra is.

Előleg nyújtására nincs lehetőség.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60.§ (1)

bekezdésében, vagy 61. § (1) bekezdés d) pontjában, vagy 61. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek

valamelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61.§ (1) bek. a)-d) pontjában, ill. 62.§ (1)

bekezdésében meghatározott valamelyike fennáll.

Igazolási mód:

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3)

bek. szerint kell nyilatkoznia. A 250. § (3) bekezdés h) pontjára tekintettel a Kbt. 96. § (3) bekezdése alapján

az eredményhirdetésen az ajánlatkérő felhívja a nyertes ajánlattevőt a Kbt 63. § (2) és (3) bekezdése szerinti

igazolások nyolc napon belül történő benyújtására.

Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell továbbá a Kbt. 71. § (3) bekezdése alapján, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vonatkozásában:

- Valamennyi számlavezető pénzintézet ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozata

az ajánlattevő (alvállalkozó) pénzügyi helyzetéről [Kbt. 66.§ (1) bekezdés a) pont]:

- mióta vezeti a bankszámláját,

- volt-e a számláján 30 napot meghaladó sorbanállás a kiállítást megelőző 3 évben.

- Csatolja annak pénzintézettől származó vagy egyéb hitelt érdemlő módon történő igazolását, hogy a

szerződésben meghatározott teljesítés (a teljesítés szakaszolása esetén a legnagyobb értékű részteljesítés)

anyagköltség és munkadíj forrása az ajánlattevő rendelkezésére áll, vagy rendelkezésére fog állni.

- Számviteli törvény szerinti 2007. és 2008. évi beszámoló [Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont]

- Az előző legfeljebb kétévi teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának

forgalmáról szóló nyilatkozatát a Kbt. 66. § (1) c) pontnak megfelelően.

- 2007-2008. évi beszerzés tárgyának megfelelő (magasépítési) forgalmáról szóló ajánlattevői nyilatkozat.

Az ajánlattevőnek, valamint a Kbt 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak a gazdasági- és

pénzügyi alkalmassági követelmények 1-3. francia bekezdésben meghatározottaknak külön-külön, a 4

francia bekezdésben meghatározottaknak együttesen kell megfelelnie.

Igazolási mód erőforrás szervezet esetén Kbt. 65. § 3)-4) bek szerint, tekintettel a Kbt. 4. § 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó:

- ha a pénzintézeti nyilatkozat(ok) szerint a folyószámlá(ko)n a kiállítás dátumát megelőző 3 évben 30 napot

meghaladó sorban állás fordult elő;

- ha a szerződésben meghatározott teljesítés anyagköltség és munkadíj forrása nem áll rendelkezésükre
- 2007-2008.évi beszámolói szerint a cég mérleg szerinti eredménye negatív volt,

- 2007. és 2008. évben az átlagos éves nettó árbevétele nem éri el a 200 M forintot.

- 2007-2008. évi, beszerzés tárgyának megfelelő (magasépítési) forgalma összesen nem éri el a nettó 80 M

Ft-ot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vonatkozásában igazolja:

- a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatait (darabszám,

műszaki paraméter megjelölésével),

- az ajánlattevő vezető tisztségviselőjének, valamint a teljesítésben részt vevő felelős műszaki vezetőinek

végzettségét, képzettségét és gyakorlati idejét,

- a teljesítésben részt vevő szakemberek létszámadatait végzettség, illetve képzettség szerinti bontásban.

- Az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év legjelentősebb III.2.3) alkalmasság minimumkövetelményei

pontban meghatározott beruházásainak ismertetése és ennek igazolására a szerződéskötő másik fél által

kiállított nyilatkozat, amely tartalmazza a referenciamunka tárgyát, az ellenszolgáltatás összegét, a teljesítés

helyét és idejét, és nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően

történt-e. (Kbt. 68 § (2),

A műszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek és valamint a 71. § (1) bekezdés b)

pontja szerinti alvállalkozónak együttesen kell megfelelnie.

Igazolási mód erőforrás szervezet esetén Kbt. 65. § 3)-4) bek szerint tekintettel a Kbt. 4. § 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó:

- Ha nem rendelkezik a bontási, alapozási, falazási, tetőfedési, burkolási, asztalos-, bádogos-, ács-,

lakatos-, elektromos-, épületgépészeti- munkálatokhoz szükséges munkagépekkel, berendezésekkel.

- Ha az ajánlattevő vezető tisztségviselője, valamint a teljesítésben részt vevő felelős műszaki vezetője nem

rendelkeznek szakirányú végzettséggel, legalább 8 éves szakmai gyakorlattal, továbbá nem szerepelnek a

felelős műszaki vezetői névjegyzékben az adott szakág vonatkozásában, vagy nem rendelkezik FMV-É/A.

kategóriás, korlátlan jogosultsággal, vagy ezzel egyenértékű jogosultsággal

- Ha az ajánlattevő által megjelölt, szakáganként felelős szakemberek - építész, gépész, villamos - nem

rendelkeznek szakirányú végzettséggel, legalább 8 éves szakmai gyakorlattal, továbbá nem szerepelnek a

felelős műszaki vezetői névjegyzékben az adott szakág vonatkozásában, vagy nem rendelkezik FMV-É/A.

kategóriás, korlátlan jogosultsággal, vagy ezzel egyenértékű jogosultsággal.

- Ha az ajánlattételi határidőt megelőző 3 évben az ajánlattevő nem rendelkezik - eredményes műszaki

átadás- átvétellel lezárult - összesen legalább 1 db, min nettó 35 M Ft értékű, magasépítési referenciával,

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Nettó ajánlati ár 60
2. Jótállási idő (hónapokban) 20

3. Késedelmi kötbér (%-ban, két tizedes jegyig ) 20

4. Meghiúsulási kötbér(%-ban két tizedes jegyig

megadva)

5. Jóteljesítési biztosíték (%-ban két tizedes jegyig) 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 30 000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Átutalással a FÉLPÉNZ Bt. K&H Bank Zrt. Debrecen, 10403428-50514950-54541004 számú számlájára.

A dokumentáció a befizetéséről kiállított igazolással vehető át személyesen, előzetes telefonon történő

bejelentkezés alapján, munkanapokon 9.00-15.00 óráig, illetve az ajánlattételi határidő napján 9.00-10.00

óráig vagy a Kbt. 54. § (4) -ben foglaltak figyelembevételével.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : Püspökladány Város Önkormányzata, Bocskai u. 2. I. emelet Tanácsterem

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című,

ÉAOP-2008-4.1.3/A kódszámú pályázat keretében Püspökladány Város Önkormányzata által működtetett II.

számú Idősek Klubjának akadálymentesítése.

V.3) További információk (adott esetben)

20
V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/02

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/14

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető személyesen, vagy meghatalmazott útján az I.1. pont 2. számú mellékletében

meghatározott címen, munkanapokon 09 és 15 óra között, illetve az ajánlattételi határidő lejártának napján

10 óráig. Az átvételkor az eredeti pénzintézeti igazolás átadása és a jelentkező elérhetőségének megadása

szükséges. A Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése kérhető, mely esetben a

dokumentáció - az ellenérték megfizetésének igazolását követően - postai úton kerül megküldésre az

ajánlattevő részére.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok elbírálása során valamennyi részszempontra adható pontszám alsó és felső határa 1-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az 1. részszempont tekintetében a legalacsonyabb összegű ajánlat kapja a maximális pontszámot, míg a

többi ajánlat az értékarányosítás módszerével kerül meghatározásra. A 2., 3., 4., 5. részszempont esetében

az ajánlatkérő számára legkedvezőbb ajánlati elem kapja a felső pontszámot, a legkedvezőtlenebb az alsó

pontszámot. A kettő közötti pontok a lineáris értékarányosítás módszerével kerülnek meghatározásra.

A módszerek részletesebb ismertetését a dokumentáció tartalmazza.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Az eljárásban való részvétel feltétele: 500 000 Ft összegű ajánlati biztosíték teljesítése, melynek

teljesítését az ajánlatban igazolni kell. Az ajánlati biztosíték teljesíthető:

- átutalással Püspökladány Város Önkormányzata 11738053-15373694 OTP Bank Nyrt. elszámolási

számlájára vagy,

- bankgaranciával, mely esetben a bankgaranciát nyújtó bank nyilatkozatát kell benyújtani eredeti

példányban, melynek érvényessége az ajánlati kötöttség időtartama vagy,

- biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel, mely

esetben a kötelezvényt eredeti példányban kell benyújtani. A kötelezvény érvényessége az ajánlati kötöttség

időtartama. Az ajánlati biztosíték kamatmentes visszafizetése a Kbt. 59.§ (5) bekezdésében foglaltak szerint

történik.

2.) Az ajánlatok benyújtásának módja: az ajánlatot a cégjegyzésre jogosultak által cégszerűen aláírva, 3

példányban (1 eredeti, 2, az eredetivel azonos tartalmú másolat) kell benyújtani. A példányokat roncsolás

mentesen nem bonthatóan, összefűzve, minden oldalt megszámozva (a tartalommal nem rendelkezőket is),

az oldalakat a cégjegyzésre jogosult személy szignójával ellátva, oldalszámozott tartalomjegyzékkel, zárt

borítékban/csomagolásban kell benyújtani, melyet a következő feliratokkal kell ellátni:

" Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című,

ÉAOP-2008-4.1.3/A kódszámú pályázat keretében a II. számú Idősek Klubjának akadálymentesítése.",

valamint „Az ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel!”

A postán feladott ajánlatot ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére

IV.3.7.) pontban megjelölt címen az ajánlattételi határidő lejártáig sor került. A postán feladott ajánlati

példányokat tartalmazó csomagon fel kell tüntetni továbbá: az ”Iktatóban nem bontható fel, azonnal a

címzetthez továbbítandó.” megjelölést is. Az ajánlat, vagy az azzal kapcsolatos postai küldemények

elvesztéséből eredő kockázatot az ajánlattevő viseli.

Az egyes ajánlati példányokon fel kell tüntetni az ”eredeti” vagy a ”másolati” példány megjelölést.

Ajánlatkérő az egyes példányok közötti eltérés esetén az eredeti jelzéssel ellátott példányban foglaltakat

veszi figyelembe. Az ajánlat készítésével és benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevő viseli. A

vonatkozó részletes rendelkezést az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

3.) Az ajánlattevő a dokumentációval kapcsolatos tájékoztatást a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak

alapján kérhet, illetve kaphat. A válaszokat tartalmazó dokumentum az ajánlati dokumentáció részévé válik.
4.) Amennyiben a nyertes ajánlattevő visszalép, ajánlatkérő a második helyezett ajánlattevővel köt

szerződést, amennyiben azt az eredményhirdetésen megnevezte, tekintettel a Kbt. 91. § 2) bekezdésére is.

5.) Az ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a 2004. évi XXXIV. tv. alapján milyen

vállalkozásnak minősül (mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak). Közös ajánlat esetén a közös ajánlattevőnek

külön-külön kell nyilatkozniuk és az ajánlathoz az eredeti nyilatkozataikat csatolniuk.

6.) Ajánlattevő köteles mellékelni ajánlatához az ajánlattevő és alvállalkozója (alvállalkozói) másolt hatályos

cégkivonatát, valamint ajánlattevő cégjegyzésre jogosult vezetőjének, vezetőinek aláírási címpéldányát.

7.) Ajánlattevőnek vállalkozási szerződéstervezetet, ajánlati paraméterekkel kitöltve, az ajánlatához

csatolnia kell.

8.) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Kbt. 71. § (1) és (3) szerint.

9.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell Kbt 70. § (2) valamint 72. § szerinti nyilatkozatot.

10.) Ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt nyújtott be (Kbt. 48 § (3)-(4) bek).

11.) Ajánlattevő csatoljon ajánlatához:

- minőségbiztosítási követelményeknek való megfelelőség igazolására Ajánlattevő csatolja ajánlatához

bármely akkreditált független szervezet által kiállított tanúsítását, milyen típusú minőségirányítási rendszert

alkalmaz, vagy a minőségbiztosítás érdekében intézkedést tett,

- az ajánlati dokumentációban megjelölt beépítésre szánt anyagok műszaki leírását.

12.) Az ajánlati árat (kért ellenszolgáltatást), fix összegben nettó és bruttó értékben forintban (HUF) kell

megadni. Az árnak tartalmaznia kell minden olyan költséget, amely a szerződés teljesítése során felmerül.

Az elszámolás során a benyújtott számlát az ajánlatkérő elszámolási kötelezettségének megfelelően

részletezni kell.

13.) Az ajánlattevőnek erőforrást nyújtó szervezet bevonása során a Kbt. 4.§ 3/E pontja szerint kell eljárnia.

14.) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy ajánlatuk benyújtásával együtt jogosultak a kizáró

okok fenn nem állását tanúsító igazolásokat is benyújtani.

15.) Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83.§-ában foglaltak szerint biztosítja.

16.) A beszerzés pénzügyi fedezetét pályázati támogatás biztosítja, ezért felhívja az ajánlattevők figyelmét a

Kbt. 48 § (3) bekezdéseiben foglaltakra.

17.) Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. előírásai, valamint a

dokumentációban meghatározottak szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött

szerződésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni

18) A dokumentáció megvásárlása kötelező az IV.3.3. pontban meghatározottak szerint.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: FÉLPÉNZ Üzletviteli Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság

Postai cím: 4002 Debrecen, Pf: 309.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Berey Evelin

Telefon: +3652/454-928

E-mail: félpénz@citromail.hu

Fax: +3652/454-928

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: FÉLPÉNZ Üzletviteli Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság

Postai cím: 4002 Debrecen, Pf: 309.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Berey Evelin

Telefon: +3652/454-928

E-mail: félpénz@citromail.hu

Fax: +3652/454-928

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:
Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Püspökladány Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22516/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Püspökladány Város Önkormányzata

Postai cím: Bocskai utca 2. szám

Város/Község: Püspökladány

Postai irányítószám: 4150

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Arnóth Sándor, polgármester

Telefon: +3654/451-510

E-mail: pmhivpl@t-online.hu

Fax: +3654/541-061

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.puspokladany.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Tervezési szerződés a„Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések című, EAOP-2009-5.1.1.D kódszámú

projektben meghatározott tervezési feladatok elvégzésére.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Püspökladány

NUTS-kód HU321

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Tervezési szerződés a „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések című, EAOP-2009-5.1.1.D kódszámú

projektben meghatározott tervezési feladatok elvégzésére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71000000-8

További tárgyak: 71242000-6

71244000-0

71250000-5

71300000-1

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Tervezői szerződés a Püspökladány Város Önkormányzata tulajdonában és kezelésében lévő intézményi

épületek és közterek bővítésével és felújításával kapcsolatos tervezési feladatok végzése, továbbá szakmai

tanácsadás:

- az engedélyköteles tevékenységek esetében építési engedélyezési szintű tervdokumentáció

- az engedélyhez nem kötött tevékenységek vonatkozásában a fejlesztésre irányuló felmérési terv,

helyszínrajz és műszaki leírás

- az engedélyköteles tevékenységek esetében, munkamenetenkénti költségbecslés (szakágak szerinti

munkacsoportokra bontva)

- az engedélyhez nem kötött tevékenységek vonatkozásában az anyag és munkadíjakat tartalmazó, tételes

tervezői költségvetés.

- az engedélyes tervekhez és a felmérési tervekhez tervezési program szerinti műszaki leírás csatolandó

Részletesebb tájékoztatást a dokumentáció tartalmazza.

Teljesítés helye:

- 4150 Püspökladány, Bajcsy-Zs. u. 2. sz. 3840/1 hrsz.,

- 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. 1589 hrsz.,

- 4150 Püspökladány, Zrínyi u. 16180/10 hrsz.

A tervezendő vagy jelen tervezés alapján megvalósítandó beruházás teljes becsült értéke (csak építés):

nettó 1 Mrd HUF.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje
Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/07 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/23 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér: min. 50.000,- Ft/nap

A szerződésben vállalt közbenső intézkedések elmulasztása vagy hibás teljesítés esetén a bruttó tervezési

díj 20%-a.

Tervező hibájából történő nem teljesítés esetén (szerződés meghiúsulása) a bruttó tervezési díj 20%-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenében - a

Kbt. 305.§ (3) bek. szerint - legkésőbb 60 napon belül átutalással egyenlíti ki, amennyiben az ajánlattevő

a számlához csatolja az Art. 36/A.§ szerint, 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes

adóigazolást arról, hogy az állami adóhatóságnál és a vámhatóságnál nyilvántartott köztartozása nincs, vagy

a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. Az ajánlatkérő előleget nem

biztosít.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy a szerződés teljesítéséhez erőforrást nyújtó

szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a) - h) pontjaiban, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés

d)-e) pontjaiban, a Kbt. 61. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll.

- Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból az olyan ajánlattevőt aki, illetve akinek a közbeszerzés értékének 10

%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a szerződés teljesítéséhez erőforrást

nyújtó szervezete a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdésben

meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik.

Igazolási mód:

- A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 249.§ (3)

bek. szerint kell nyilatkoznia. A 250. § (3) bekezdés h) pontjára tekintettel a Kbt. 96. § (3) bekezdése alapján

az eredményhirdetésen az ajánlatkérő felhívja a nyertes ajánlattevőt a Kbt 63. § (2) és (3) bekezdése szerinti

igazolások nyolc napon belül történő benyújtására.

- Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell továbbá a Kbt. 71. § (3) bekezdése alapján, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vonatkozásában:

- Csatolja a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az érvényes tervezői felelősségbiztosítási kötvényének

másolatát.

- Csatolja az ajánlatok beadásának határidejétől számított utolsó számvitelileg lezárt 3 év (2006, 2007,

2008.) beszámolójának másolatát, kiegészítő mellékletek nélkül.

- Az előző háromévi 2006-2008. teljes nettó árbevétele a Kbt. 66. § (1) c) pontnak megfelelően.

Az ajánlattevőnek, valamint a Kbt 71.§ (1) b) pontja szerinti alvállalkozónak a gazdasági- és pénzügyi

alkalmassági követelmények 1-2. francia bekezdésben meghatározottaknak külön-külön, a 3 francia

bekezdésben meghatározottaknak együttesen kell megfelelnie. Igazolási mód erőforrás szervezet esetén

Kbt. 65. § 3)-4) bek szerint, tekintettel a Kbt. 4. § 3/E pontjára..

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmas az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó:
- Ajánlattevő rendelkezik felelősség biztosítási kötvénnyel, melynek 10.000.000,-HUF összegűnek kell

lennie, valamint a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó rendelkezik 1.000.000,- HUF összegű felelősségbiztosítással.

- 2006-2008. évi beszámolói szerint mérlege és eredménye pozitív volt,

- 2006-2008. évi teljes nettó árbevétele eléri a 35 M forintot. Ajánlatkérő a vizsgált időtartam alatt összesen

kívánja vizsgálni.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevő illetve a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vonatkozásában:

- Az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével (legalább a

teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy

a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével) (Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja)

- A Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg

vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A

teljesítésbe bevonni kívánt tervező mérnök és szakmérnök (egyszerű másolatban benyújtott) oklevelének,

bizonyítványának, szakmai önéletrajzának és tervezési jogosultságukat alátámasztó kamarai igazolásuknak

a becsatolása szükséges.

A műszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak együttesen kell megfelelnie.

Igazolási mód erőforrás szervezet esetén Kbt. 65. § 3)-4) bek szerint tekintettel a Kbt. 4. § 3/E pontjára.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmas az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó:

- Ha az ajánlattételi határidőt megelőző 3 évben ajánlattevő rendelkezik beszerzés tárgyának megfelelő

olyan magasépítési tervezési referenciával, melyben a tervezett vagy megvalósult beruházási költség eléri

legalább nettó 800 M Ft összeget és az ellenszolgáltatás összege eléri a nettó 10 M Ft-ot. A referenciát a

vizsgált időtartam alatt összesen kívánja vizsgálni ajánlatkérő.

- Rendelkezik legalább 1 fő, felsőfokú végzettségű, vezető tervező építészmérnökkel, akinek minimum 5

éves tervezői szakmai gyakorlata van.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény és

kapcsolódó rendeletek

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Bruttó ellenszolgáltatás összege 10

2. Késedelmi kötbér 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)
IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 40.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Átutalással a “SZENCZI” DIVIZOR Kft. K&H Bank Zrt. Debrecen, 10403428-34219540 számú számlájára.

A dokumentáció a befizetéséről kiállított igazolással vehető át személyesen előzetes telefonon történő

bejelentkezés alapján, munkanapokon 9.00-15.00 óráig, valamint az ajánlattételi határidő napján 9:00-10:00

óráig. A Kbt. 54 § (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : Püspökladány Város Önkormányzata, Bocskai u. 2. I. emelet Tanácsterem

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Észak-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Funkcióbővítő integrált települések fejlesztése”

című, ÉAOP-2009-5.1.1D kódszámú konstrukció.

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/11/27 10: 00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/07

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentáció átvehető személyesen, vagy meghatalmazott útján az I.1. pont 2. számú mellékletében

meghatározott címen, munkanapokon 09 és 15 óra között, illetve az ajánlattételi határidő lejáratának napján

10 óráig. Az átvételkor az eredeti pénzintézeti igazolás átadása és a jelentkező elérhetőségének megadása

szükséges. A Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése kérhető, mely esetben a

dokumentáció - az ellenérték megfizetésének igazolását követően - postai úton kerül megküldésre az

ajánlattevő részére.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok elbírálása során valamennyi részszempontra adható pontszám alsó és felső határa 1-10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az 1. részszempont tekintetében a legalacsonyabb összegű ajánlat kapja a maximális pontszámot, míg

a többi ajánlat az értékarányosítás módszerével kerül meghatározásra. A 2. részszempont esetében

az ajánlatkérő számára legkedvezőbb ajánlati elem, azaz a legmagasabb mértékű késedelmi kötbér

kapja a felső pontszámot, a legkedvezőtlenebb az alsó pontszámot. A kettő közötti pontok a lineáris

értékarányosítás módszerével kerülnek meghatározásra.

A módszerek részletesebb ismertetését a dokumentáció tartalmazza.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatok benyújtásának és ezáltal az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció

ajánlatkérő által kijelölt társaságtól történő megvásárlása. A dokumentáció telefonos egyeztetés és az

ellenszolgáltatásnak az ajánlatkérő által kijelölt társaság számlájára való megérkezését követően átvehető

jelen felhívás A.II. mellékletében meghatározott címen. Az átvételkor a dokumentáció árának megfizetését

igazoló dokumentumot be kell mutatni. A dokumentáció megküldésére a Kbt. 54. § (4) bekezdése az

irányadó. A dokumentáció át nem ruházható, közzé nem tehető.

2. Az ajánlatokat kitörölhetetlen tintával vagy géppel elkészítve, szöveget tartalmazó lapját folyamatos

sorszámmal, a cégjegyzésre jogosult vagy általa meghatalmazott személy kézjegyével ellátva, zárt

borítékban/dobozban stb., magyar nyelven és 3 példányban (1 eredet, 2 másolat) kell benyújtani. Az

ajánlatok fedőlapján szerepelnie kell az „eredeti” vagy a „másolati” megjelölésnek, továbbá az ajánlattevő

nevének, székhelyének és a közbeszerzési eljárás címének: „Funkcióbővítő integrált település fejlesztés”.

Eltérés esetén az „eredeti” példány tartalma mérvadó. Az ajánlatokat tartalmazó borítékon/dobozon stb.

ugyanezen adatokat kell feltüntetni (az „eredeti” vagy a „másolat” megjelölés kivételével). Az ajánlatot

tartalomjegyzékkel is el kell látni, melynek pontosan meg kell határoznia az ajánlattételi felhívásban, illetve a

dokumentációban kért minden egyes dokumentum, nyilatkozat és egyéb irat helyét.

3. Az olyan kötésben kell beadni, amelyből állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet. Ajánlatkérő

önmagában az ún. spirálozást nem tekinti a fenti feltételt kielégítő megoldásnak.

4. Az ajánlat - tartalomjegyzéket követő - első oldalaként felolvasólap szerepeljen, amelyen közölni kell

az alábbi adatokat: az ajánlattevő nevét, székhelyét, telefon- és faxszámát. A felolvasólap ajánlatkérő által

elvárt formáját az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

5. Ajánlattevőnek, és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak csatolnia kell a ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatát

(eredeti vagy hiteles másolatban), valamint azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát

(eredet vagy hiteles másolati formában), aki(k) az ajánlattételt, illetve annak részét képező nyilatkozatokat

aláírják, szignálják. [Amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat ajánlattevő, illetőleg a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó cégjegyzésre

jogosult képviselőjének felhatalmazása alapján más személy szignálja, illetve írja alá, a cégjegyzére jogosult

személy által aláírt felhatalmazást szintén csatolni kell.]

6. Az ajánlattevő a dokumentációval kapcsolatos tájékoztatást a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak

alapján kérhet, illetve kaphat. A válaszokat tartalmazó dokumentum az ajánlati dokumentáció részévé válik.

7. Amennyiben a nyertes ajánlattevő visszalép, ajánatkérő a második helyezett ajánlattevővel köt

szerződést, amennyiben azt az eredményhirdetésen megnevezte, tekintettel a Kbt. 91. § 2) bekezdésére is.

8. Az ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a 2004. évi XXXIV. tv. alapján milyen

vállalakozásnak minősül (mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak). Közös ajánlat esetén a közös

ajánlattevőnek külön-külön kell nyilatkozniuk és az ajánlathoz az eredeti nyilatkoztaikat csatolniuk.

9. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Kbt. 71. § (1) és (3) szerint.

10. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Kbt. 70. § (2) valamint 72. § szerinti nyilatkozatot.
11. Az ajánlati árat (kért ellenszolgáltatást) fix összegben nettó és bruttó értékben forintban (HUF) kell

megadni. Az árnak tartalmaznia kell minden olyan költséget, amely a szerződés teljesítése során felmerül.

Az elszámolás során a benyújtott számlát az ajánlatkérő elszámolási kötelezettségének megfelelően

részletezni kell.

12. Az ajánlattevőnek erőforrást nyújtó szervezet bevonása során a Kbt. 4.§ 3/E pontja szerint kell eljárnia.

13. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az ajánlatuk benyújtásával együtt jogosultak a kizáró

okok fenn nem állását tanúsító igazolásokat is benyújtani.

14. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §-ában foglaltak szerint biztosítja.

15. A beszerzés pénzügyi fedezetét pályázati támogatás biztosítja, ezért felhívja az ajánlattevők figyelmét a

Kbt. 48 § (3) bekezdéseiben foglaltakra.

16. Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. előírásai, valamint a dokumentációban

meghatározottak szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésre a Ptk.

rendelkezéseit kell alkalmazni

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: „SZENCZI” DIVIZOR Kft.

Postai cím: Pf.: 309.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Benyáts Balázs

Telefon: +3652/454-928

E-mail: iroda@szenczidivizor.hu

Fax: +3652/454-928

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: „SZENCZI” DIVIZOR Kft.

Postai cím: Piac u. 55. (Arany J. u. 2.) I/4

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4025

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Benyáts Balázs

Telefon: +3652/454-928

E-mail: iroda@szenczidivizor.hu

Fax: +3652/454-928

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Rátka Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21612/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Rátka Község Önkormányzata

Postai cím: Széchenyi tér 1.

Város/Község: Rátka

Postai irányítószám: 3908

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Polgármesteri Hivatal

Címzett:

Telefon: 47/374-001

E-mail: phivratka@t-online.hu

Fax: 47/374-350

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Rátka, Széchenyi tér és a Fenyves utca külterületi szakaszának felújítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Rátka 0104 hrsz-u ingatlan

NUTS-kód HU311

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Átalányáras vállalkozási szerződés / Rátka, Széchenyi tér és a Fenyves utca külterületi szakaszának

felújítása kivitelezési munkáira.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

- A felújítás tervezett költsége: nettó: 15.995.072.- Ft

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/10 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/05/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- jóteljesítési biztosíték, melynek mértéke a szerződéses ellenérték 5%-a.

- A jóteljesítési biztosítékot az ajánlattevő által vállalt teljesítési határidő napjától az ajánlott jótállási

időtartam lejártának napjáig kell megajánlani, és rendelkezésre bocsátani. A jóteljesítési biztosíték

nyújtásának módja: a Kbt. 53 § (6) bekezdés a) pontja szerint. Ezen vállaláshoz az ajánlati felhívás V. 7.

pont 11) alpontjában írt nyilatkozat benyújtása mellett az ajánlat szerinti befejezési határidő időpontjában

beváltható bank- vagy biztosítási garancia ígérvényt is csatolni kell az ajánlatban, a dokumentációban

részletezett tartalommal.

Bankszámlára történő teljesítés esetén a dokumentációban részletezett nyilatkozat csatolása szükséges az

ajánlatban.

- késedelmes teljesítés esetére vállalandó kötbér, 50.000,- Ft/nap mértékben, legfeljebb 15 napra.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattevő teljesítés igazolása alapján nyújthat be végszámlát.
Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti 30 napon belül, figyelemmel a Kbt. 305. §

rendelkezéseire. Az ajánlatkérő kedvezőbb fizetési feltételt elfogad.

A finanszírozás során érvényesülnek a 2003. évi XCII. tv. 36/A §. szerintiek is.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyertesektől nem követeli meg gazdasági társaság, illetőleg jogi

személy alapítását.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet illetőleg a d) pont tekintetében

alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott kizáró okok

bármelyike fennáll.

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. §

(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem vehet igénybe az ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti olyan szervezetet

- figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is -, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott

kizáró okok bármelyike fennáll.

Megkövetelt igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdése

a)-d) pontjainak hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni.

- Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az általa a közbeszerzés értékének 10 %-át meg

nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára nézve nem állnak fenn a Kbt. 60. § (1)

bekezdésében, a 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok.

- A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezet - figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is - a Kbt. 249 §. (3)

bekezdése szerint nyilatkozni köteles a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állásának

igazolására.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös

ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

által benyújtott, az összes számlavezető pénzintézetüktől származó, az ajánlat benyújtásának napját

megelőző 60 napnál nem régebbi hiteles másolati formában benyújtott banki igazolásokkal, melyben a

következő információk szerepelnek:

- a pénzintézet mióta vezeti a bankszámlát/bankszámlákat

- volt-e sorbaállás az igazolás napját megelőző 2 évben.

2) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a

közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója által benyújtott, a 2008. évi, számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolójának, kiegészítő

mellékletének, mérlegének és eredmény kimutatásának benyújtása hiteles másolat formájában.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, a közös ajánlattevő, ha bármelyikükkel szemben, valamint,

ha az ajánlattevő, vagy a közös ajánlattevők részéről a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben megállapítást nyer, hogy

a) az összes számlavezető pénzintézetétől benyújtott banki igazolás(ok) alapján bármely igazolásban az

igazolás kiállításának napját megelőző 2 évben sorbaállás fordult elő,

b) a hatályos számviteli törvény alapján benyújtott, 2008. évi mérleg és eredmény-kimutatása alapján

mérleg szerinti eredménye ez év vonatkozásában negatív.
A fenti alkalmassági követelményeknek való megfelelősség mind az ajánlattevővel, mind a közös

ajánlattevők mindegyikével, mind a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójával szemben fennáll, és megállapításuk az ajánlattevő alkalmatlanságát jelentik.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevők esetén az adott alkalmassági követelményt bemutató ajánlattevő

részéről a 2007. és 2008. években végzett, az ajánlati felhívás III.2.3) pontja műszaki alkalmasság részében

meghatározott referenciamunkák bemutatása, referenciamunkaként csatolva a Kbt. 68. § (2) bekezdés

szerint a szerződést kötő másik fél által kiállított, hiteles alábbi tartalmú igazolásokat:

- a referenciamunka tárgya, rövid bemutatása

- az ellenszolgáltatás összege (nettó Ft)

- a teljesítés ideje és helye

- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

2) Az ajánlattevő, közös ajánlattevők esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve

közös ajánlattevők a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója azon szakembereinek a megnevezése, képzettségük ismertetése, akik a felelős műszaki

vezetői tevékenységet látnák el, amely szakemberek vonatkozásában becsatolandó a felelős műszaki

vezetői jogosultságukat igazoló határozat másolati példánya.

3) A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti esetben az ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. §. (4) bekezdése

szerint tartozik igazolni, figyelemmel a Kbt. 4. §. 3/E pontjára is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, valamint alkalmatlan a közös ajánlattevő, ha velük szemben

megállapításra kerül, hogy az ajánlattevő, illetve közös ajánlattevők együtt:

- a) a benyújtott referenciamunkák alapján a 2007. 2008. évek összességében nem rendelkezik befejezett,

legalább 2 db útépítési vagy felújítási referenciával és

b) nem rendelkezik a 244/2006 XII. 05. sz. Kormány rendelet és a 191/2009 (IX.15.) Kormány rendelet

szerinti felsőfokú végzettségű, legalább 1 fő magasépítési, illetve 1 fő útépítési szakterületen, a

névjegyzékbe felvett „A” kategóriás felelős műszaki vezetővel.

2) A fenti /1)a) és 1)b)/ alkalmassági követelmények a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a

közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozóval szemben is fennállnak.

Megállapításuk az ajánlattevő, illetve a közös ajánlattevők alkalmatlanságát jelentik.

3) Az ajánlattevő a fenti alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint is megfelelhet.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. ajánlati ár (Ft) 3,0

2. jótállás időtartama (hónap) 2,0

3. határidő előtti teljesítés (nap) 1,0

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem
Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 75.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke bruttó 75.000,- Ft, mely átutalással fizetendő a LANDINVEST Kft.

10102718-09260715-00000008 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel kell tüntetni a közbeszerzés

tárgyát és azt, hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : Rátka Községi Önkormányzat 3908 Rátka, Széchenyi tér 1.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Ajánlatkérő képviselői, ajánlattevők, valamint az általuk megbízott személyek, továbbá a támogatást biztosító

szervezet képviselője.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11. 27. 10:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 07. 10:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető a lebonyolító LANDINVEST Kft. irodájában a 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 23/

A. címen a dokumentáció ellenértékének teljesítését igazoló terhelési bizonylat bemutatásával hétfőtől
csütörtökig 8 és 14 óra között, pénteken 8 és 10 óra között, 2009. 11. 17-én 8 és 10:00 óra között az

ajánlatok benyújtásának helyszínén. Ha a dokumentáció megküldését kérik, annak teljesítése a Kbt. 54 § (4)

bekezdése szerint történik.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1,0 - 10,0 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Részszempontonként, illetve alszempontonként a legkedvezőbb ajánlati elem 10,0 pontot, a többi

ajánlat pontszámának meghatározása pedig 10 és 1 pont között az egyenes arányosítás módszerével, a

legelőnyösebb ajánlathoz viszonyítva kap pontot.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Közös ajánlattevők esetén elegendő, ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja.

2. Jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 48. §. (3) és (4) bekezdései is érvényesülnek.

3. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. Az ajánlati

árat a befejezési határidőre prognosztizált átalányáron, nettó Ft + Áfa = összesen bontásban kell megadni.

4. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a-b-c) pontjában foglaltakról,

valamint a (3) bekezdésre vonatkozóan.

5. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 72. §-ában foglaltakról.

6. Ajánlatok benyújtásának módja: Az ajánlatot 1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtani, a

dokumentációban foglalt további előírások szerint.

7. A kbt. 91. §. (2) bekezdés a), illetve b) pontjaiban megjelöltek esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevővel köt szerződést.

8. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli.

9. Az ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatában a munkák elvégzésére vonatkozó tételes, beárazott

költségvetést a beépítésre, illetve felhasználásra kerülő anyagok megnevezésével, továbbá a

dokumentációban megadott minta szerinti főösszesítőt.

10. Az ajánlattevő köteles ajánlatában dátumozott műszaki-pénzügyi ütemtervet csatolni, melyet az ajánlati

felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek szerint kell összeállítani.

11. Az ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell nyilatkozatát az ajánlati felhívás III.1.1) pontjában

meghatározott és a dokumentációban részletezett feltételek szerinti szerződést biztosító

mellékkötelezettségek vállalásáról.

12. Az ajánlattevőnek, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójának nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy az összes számlavezető pénzintézetéről

nyilatkozott az ajánlati felhívás III.2.2) pontjában a megkövetelt igazolási mód 1) pontjában előírt igazolás

körében.

13. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §. (1) bekezdése alapján a (2) bekezdésben foglalt

feltételekkel biztosítja.

További részletezés a dokumentációban.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.

Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.
Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Sajószentpéter Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22597/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Sajószentpéter Város Önkormányzata

Postai cím: Kálvin tér 4.

Város/Község: Sajószentpéter

Postai irányítószám: 3770

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Polgármesteri Hivatal

Címzett:

Telefon: 48/521-037

E-mail: polgarmester@sajoszentpeter.hu

Fax: 48/521-137

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A sajószentpéteri „Művelődési és Sportközpont és Városi Könyvtár” intézmény művelődési központi

részének korszerűsítésének engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Sajószentpéter, Kálvin tér 4.

NUTS-kód HU311

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Átalányáras tervezési szerződés/A sajószentpéteri „Művelődési és Sportközpont és Városi Könyvtár”

intézmény művelődési központi részének korszerűsítésének engedélyezési és kivitelzési terveinek

elkészítésére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71322000-1

További tárgyak: 71322200-3

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Tervezésre kerül: a létesítmények korszerűsítése 6310 m2 -en.

Az elkészült komplett engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációt (árazott költségvetéssel) 12-12

példányban papír alapon és 1 példányban digitálisan kell szolgáltatni. A tervdokumentáció tartalmának meg

felelnie a 191/2009(IX. 15.) Kormány rendeletben előírt követelményeknek, valamint a 37/2007. (XII. 13.)

ÖTM rendelet 5. mellékletében foglaltaknak.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/07 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/01/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- Jóteljesítési biztosíték a nettó tervezési díj 5%-a, időtartama 60 nap.

A biztosíték nyújtása a Kbt. 53. §. (6) bekezdés a) pontja szerint.

- Meghiúsulási kötbér, melynek mértéke a nettó vállalási ár 30%-a.

- A hibátlan tervdokumentáció szolgáltatásáért vállalt jótállás időtartama: 36 hónap.

Részletek a dokumentációban.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattevő egy rész és végszámlát nyújthat be teljesítés igazolás alapján.

Az ajánlatkérő a teljesítésigazolást a rész-számla vonatkozásában a tervdokumentációk szerződés szerinti

tartalmú, és darabszámú átadásakor állítja ki. A végszámla esetén pedig a tervdokumentáció szerződés

szerinti tartalmú, és darabszámú, a tervellenőr által történt jóváhagyást követő átadás időpontjában

kerül a teljesítésigazolás kiállításra. Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti 30 napon

belül, a szerződésben foglaltak szerint, figyelemmel a Kbt. 305. § rendelkezéseire. A finanszírozás során

érvényesülnek a 2003. évi XCII. tv. 36/A §. szerintiek is.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyertesektől nem követeli meg gazdasági társaság, illetőleg jogi

személy alapítását.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet illetőleg a d)-e) pontok tekintetében

alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-e) pontjaiban meghatározott kizáró okok

bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. §

(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem vehet igénybe az ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti olyan szervezetet

- figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is -, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott

kizáró okok bármelyike fennáll.

Megkövetelt igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, tovább az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének, valamint a Kbt. 61. § (1)

bekezdésének hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni.

- Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az általa a közbeszerzés értékének 10 %-át meg

nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára nézve nem állnak fenn a Kbt. 60. § (1)

bekezdésében, a 61. § (1) bekezdés d) - e) pontjaiban meghatározott kizáró okok.

- A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezet - figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is - a Kbt. 249 §. (3)

bekezdése szerint nyilatkozni kötles a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állásának

igazolására.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös

ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

által benyújtott, az összes számlavezető pénzintézetüktől származó, az ajánlat benyújtásának napját

megelőző 60 napnál nem régebbi hiteles másolati formában benyújtott banki igazolásokkal, melyben a

következő információk szerepelnek:

- a pénzintézet mióta vezeti a bankszámlát/bankszámlákat

- volt-e sorbaállás az igazolás napját megelőző 1 évben.

2) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös

ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

által benyújtott, a 2008. évi, számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolójának, kiegészítő mellékletének

mérlegének és eredmény kimutatásának benyújtása hiteles másolat formájában.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, a közös ajánlattevő, ha bármelyikükkel szemben, valamint,

ha az ajánlattevő, vagy a közös ajánlattevők részéről a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben megállapítást nyer, hogy

a) az összes számlavezető pénzintézetétől benyújtott banki igazolás(ok) alapján bármely igazolásban az

igazolás kiállításának napját megelőző 1 évben sorbaállás fordult elő,
) a haályos számviteli törvény alapján benyújtott, 2008. évi mérleg és eredmény-kimutatása alapján mérleg

szerinti eredménye ez év vonatkozásában negatív.

A fenti alkalmassági követelményeknek való megfelelősség mind az ajánlattevővel, mind a közös

ajánlattevők mindegyikével, mind a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójával szemben fennáll, és megállapításuk az ajánlattevő alkalmatlanságát jelentik.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevők esetén az adott alkalmassági követelményt bemutató ajánlattevő

azon szakembereinek a megnevezése, aki(k) a teljesítésben részt vesz(nek), amely szakember(ek)

vonatkozásában becsatolandó szakirányú tervezői névjegyzékbe vételt igazoló dokumentum másolati

példánya.

2) A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti esetben az ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. § (4) bekezdése

szerint tartozik igazolni, figyelemmel a Kbt. 4. §. 3/E pontjára is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, valamint alkalmatlan a közös ajánlattevő, ha velük szemben

megállapítást nyer:

nem rendelkezik legalább egy fővel, aki a beszerzés tárgyának megfelelő, tervezői névjegyzékbe felvett.

A fenti alkalmassági követelményeknek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben bevonni

kívánt alvállalkozóval szemben is fenn állnak. Megállapításuk az ajánlattevő, illetve a közös ajánlattevők

alkalmatlanságát jelentik.

2) Az ajánlattevő a fenti alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint is megfelelhet.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 25.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke bruttó 25.000,- Ft, mely átutalással fizetendő az ajánlatkérő

12046102-00196800-00100005 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel kell tüntetni a közbeszerzés

tárgyát és azt, hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : Sajószentpéter Városi Önkormányzat 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Ajánlatkérő képviselői, ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11. 26. 10:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 04. 10:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció átvehető a lebonyolító LANDINVEST

Kft. irodájában a 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 23/A. címen a dokumentáció ellenértékének teljesítését

igazoló terhelési bizonylat bemutatásával hétfőtől csütörtökig 8 és 14 óra között, pénteken 8 és 10 óra

között, 2009. 11. 16-án 8 és 10 óra között az ajánlatok benyújtásának helyszínén. Ha a dokumentáció

megküldését kérik, annak teljesítése a Kbt. 54 § (4) bekezdése szerint történik.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlatkérő eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározza.

Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, a Kbt. 91. § (2) bekezdés a), illetve b) pontjában megjelöltek esetén a

második legkedvezőbbnek minősített ajánlatot tevővel köt szerződést

2) Közös ajánlattevők esetén elegendő, ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja.
3) Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

4) Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)-b)-c) pontjaira, valamint (3)

bekezdésére vonatkozóan.

5) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 72. §-ban előírtakra vonatkozóan.

6) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

7) Az ajánlatkérő tekintettel a kétfázisú tervezésre rész határidőt állapít meg az engedélyezési tervek

elkészítésére. Ennek időpontja: a szerződés megkötésétől számított 30. nap.

8) jelen közbeszerzési eljárásban a kivitelezési tervek készítésére vonatkozóan a Kbt. 48. §. (3) és (4)

bekezdései is érvényesülnek.

9) Az ajánlatokat 1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtani a dokumentációban foglalt további

előírások szerint.

10) Az ajánlattevőnek ajánlatában csatolni kell nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás III.1.1

pontjában meghatározott és a dokumentációban részletezett feltételek szerinti szerződést biztosító

mellékkötelezettségek vállalásáról.

11) Az ajánlattevő az ajánlatkérőnek a tervdokumentációra területi korlátozás nélküli határozatlan

időtartamra szóló kizárólagos, harmadik személynek átadható, korlátlan felhasználási módra szóló jogot

köteles biztosítani.

12) Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §. (1) bekezdése alapján a (2) bekezdésben foglalt

feltételekkel biztosítja.

13) A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell

eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.

Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.

Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):
Sajóvelezd Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22009/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Sajóvelezd Község Önkormányzata

Postai cím: Rákóczi út 10.

Város/Község: Sajóvelezd

Postai irányítószám: 3656

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Polgármesteri Hivatal

Címzett:

Telefon: 48/531-013

E-mail: velezd@gomortel.hu

Fax: 48/433-093

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Sajóvelezd, Polgármesteri Hivatal energiatakarékos felújítása és a Napköziotthonos Óvoda komplex

akadálymentesítése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Sajóvelezd, 305 és 87 hrsz-u ingatlanok

NUTS-kód HU311

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Átalányáras megbízási szerződés(ek)/ Sajóvelezd, Polgármesteri Hivatal energiatakarékos felújításának és a

Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítésének kivitelezési munkáira.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45300000-0

További tárgyak: 45214100-1

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

A Polgármesteri Hivatal felújításának tervezett költsége: nettó 12.741.829 Ft.

Napköziotthonos Óvoda akadálymentesítésének tervezett költsége: nettó 7.566.568,- Ft.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben)

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/07 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- jóteljesítési biztosíték, melynek mértéke a szerződéses ellenérték 5%-a.

A jóteljesítési biztosítékot az ajánlattevő által vállalt teljesítési határidő napjától az ajánlott jótállási időtartam

lejártának napjáig kell megajánlani, és rendelkezésre bocsátani. A jóteljesítési biztosíték nyújtásának módja:

a Kbt. 53 § (6) bekezdés a) pontja szerint. Ezen vállaláshoz az ajánlati felhívás V. 7. pont 11) alpontjában

írt nyilatkozat benyújtása mellett az ajánlat szerinti befejezési határidő időpontjában beváltható bank- vagy

biztosítási garancia ígérvényt is csatolni kell az ajánlatban, a dokumentációban részletezett tartalommal.

Bankszámlára történő teljesítés esetén a dokumentációban részletezett nyilatkozat csatolása szükséges az

ajánlatban.

- késedelmes teljesítés esetére vállalandó kötbér, 50.000,- Ft/nap mértékben, legfeljebb 20 napra.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattevő teljesítés igazolás alapján részenként nyújthat be végszámlát.

Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti 30 napon belül, figyelemmel a Kbt. 305. §

rendelkezéseire. Az ajánlatkérő kedvezőbb fizetési feltételt elfogad.

A finanszírozás során érvényesülnek a 2003. évi XCII. tv. 36/A § szerintiek is.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyertesektől nem követeli meg gazdasági társaság, illetőleg jogi

személy alapítását.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet illetőleg a d) pont tekintetében

alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott kizáró okok

bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 62. §

(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

- Az eljárásban nem vehet igénybe az ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti olyan szervezetet

- figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is -, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott

kizáró okok bármelyike fennáll.

Megkövetelt igazolási mód:

- Az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdése

a)-d) pontjainak hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni.

- Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az általa a közbeszerzés értékének 10 %-át meg

nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára nézve nem állnak fenn a Kbt. 60. § (1)

bekezdésében, a 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok.

- A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezet - figyelemmel a Kbt. 4. §. 3 E pontjára is - a Kbt. 249 §. (3)

bekezdése szerint nyilatkozni köteles a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állásának

igazolására.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a közös

ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

által benyújtott, az összes számlavezető pénzintézetüktől származó, az ajánlat benyújtásának napját

megelőző 60 napnál nem régebbi hiteles másolati formában benyújtott banki igazolásokkal, melyben a

következő információk szerepelnek:

- a pénzintézet mióta vezeti a bankszámlát/bankszámlákat

- volt-e sorbanállás az igazolás napját megelőző 2 évben.

2) Az ajánlattevő, közös ajánlattevő esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve a

közös ajánlattevőnek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója által benyújtott, a 2008. évi, számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolójának, kiegészítő

mellékletének, mérlegének és eredmény kimutatásának benyújtása hiteles másolat formájában.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, a közös ajánlattevő, ha bármelyikükkel szemben, valamint,

ha az ajánlattevő, vagy a közös ajánlattevők részéről a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával szemben megállapítást nyer, hogy

a) az összes számlavezető pénzintézetétől benyújtott banki igazolás(ok) alapján bármely igazolásban az

igazolás kiállításának napját megelőző 2 évben sorbanállás fordult elő,

b) a hatályos számviteli törvény alapján benyújtott, 2008. évi mérleg és eredmény-kimutatása alapján

mérleg szerinti eredménye ez év vonatkozásában negatív.
A fenti alkalmassági követelményeknek való megfelelősség mind az ajánlattevővel, mind a közös

ajánlattevők mindegyikével, mind a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójával szemben fennáll, és megállapításuk az ajánlattevő alkalmatlanságát jelentik.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

1) Az ajánlattevő, közös ajánlattevők esetén az adott alkalmassági követelményt bemutató ajánlattevő

részéről a 2007. és 2008. években végzett, az ajánlati felhívás III.2.3) pontja műszaki alkalmasság részében

meghatározott referenciamunkák bemutatása, referenciamunkaként csatolva a Kbt. 68. § (2) bekezdés

szerint a szerződést kötő másik fél által kiállított, hiteles alábbi tartalmú igazolásokat:

- a referenciamunka tárgya, rövid bemutatása

- az ellenszolgáltatás összege (nettó Ft)

- a teljesítés ideje és helye

- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

2) Az ajánlattevő, közös ajánlattevők esetén minden ajánlattevő, továbbá az ajánlattevőnek, illetve közös

ajánlattevők a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója

részéről szükséges bemutatni:

a) a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatait (darabszám,

műszaki paraméter megjelöléssel).

b) a vezető tisztségviselőjének, valamint a teljesítésben résztvevő felelős műszaki vezetőinek végzettségét,

képzettségét és gyakorlati idejét.

c) a teljesítésben résztvevő szakemberek létszámadatait végzettség, illetve képzettség szerinti bontásban.

3) A Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti esetben az ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. §. (4) bekezdése

szerint tartozik igazolni, figyelemmel a Kbt. 4. §. 3/E pontjára is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, valamint alkalmatlan a közös ajánlattevő, ha velük szemben

megállapításra kerül, hogy az ajánlattevő, illetve közös ajánlattevők együtt:

- a) a benyújtott referenciamunkák alapján a 2007. 2008. évek összességében nem rendelkezik befejezett,

legalább 1 db, épület építési vagy felújítási referenciával

2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha vele szemben, valamint alkalmatlan a közös ajánlattevő, ha velük

szemben megállapításra kerül, hogy az ajánlattevő, illetve közös ajánlattevők együtt nem rendelkezik:

a) 1 db legalább 6 to teherbírású szállítójárművel, 1 db betonkeverővel, 1 db vizes vágógéppel.

b) 1 fő felsőfokú végzettségű vezető tisztségviselővel, valamint a 244/2006 (XII.05.) és a 191/2009(IX.15.)

sz. Kormány rendeletek szerinti felsőfokú végzettségű, legalább 1-1 fő magasépítési és épületgépészeti

szakterületen a névjegyzékbe felvett felelős műszaki vezetővel, akik legalább 5 éves gyakorlati időt tudnak

igazolni.

c) legalább 15 fő saját állományú fizikai dolgozóval, akik közül legalább 2 fő kőműves, 2 fő burkoló, 2 fő

épületgépész szerelő és 2 fő festő-mázoló szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik.

3) A fenti /1) és 2)/ alkalmassági követelmények a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a

közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozónál nem kerülnek vizsgálatra.

Megállapításuk az ajánlattevő, illetve a közös ajánlattevők alkalmatlanságát jelentik.

4) Az ajánlattevő a fenti alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerint is megfelelhet.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. ajánlati ár (Ft) 3,0

2. jótállás időtartama (hónap) 2,0

3. határidő előtti teljesítés(nap) 1,0

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap )

Időpont: 15:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 100.000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke bruttó 100.000,- Ft, mely átutalással fizetendő az ajánlatkérő

55400163-11027418 számú bankszámlájára. Az átutaláson fel kell tüntetni a közbeszerzés tárgyát és azt,

hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap) Időpont: 15:00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap)

Időpont: 15:00 óra

Helyszín : Sajóvelezd Községi Önkormányzat; 3656 Sajóvelezd, Rákóczi u. 10.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Ajánlatkérő képviselői, ajánlattevők, valamint az általuk megbízott személyek, továbbá a támogatást biztosító

szervezet képviselői.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

„Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz” ÉMOP-2009-4.2.2

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:
2009. 11. 26. 15:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 04. 10:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció átvehető a lebonyolító LANDINVEST

Kft. irodájában a 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 23/A. címen a dokumentáció ellenértékének teljesítését

igazoló terhelési bizonylat bemutatásával hétfőtől csütörtökig 8 és 14 óra között, pénteken 8 és 10 óra

között, 2009. 11. 16-án 8 és 15 óra között az ajánlatok benyújtásának helyszínén. Ha a dokumentáció

megküldését kérik, annak teljesítése a Kbt. 54 § (4) bekezdése szerint történik.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1,0 - 10,0 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Részszempontonként, illetve alszempontonként a legkedvezőbb ajánlati elem 10,0 pontot, a

legkedvezőtlenebb pedig 1,0 pontot kap. A többi ajánlat e ponthatárok között a lineáris arányosítás

módszerével kap pontot.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Közös ajánlattevők esetén elegendő, ha a dokumentációt a közös ajánlattevők egyike megvásárolja.

2. Jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 48. §. (3) és (4) bekezdései is érvényesülnek.

3. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. Az ajánlati

árat a befejezési határidőre prognosztizált átalányáron, nettó Ft + Áfa = összesen bontásban kell megadni.

4. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a-b-c) pontjában foglaltakról,

valamint a (3) bekezdésre vonatkozóan.

5. Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 72. §-ában foglaltakról.

6. Ajánlatok benyújtásának módja: Az ajánlatot 1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtani, a

dokumentációban foglalt további előírások szerint.

7. A kbt. 91. §. (2) bekezdés a), illetve b) pontjaiban megjelöltek esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot

tevővel köt szerződést.

8. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli.

9. Az ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatában a munkák elvégzésére vonatkozó tételes, beárazott

költségvetést a beépítésre, illetve felhasználásra kerülő anyagok megnevezésével, továbbá a

dokumentációban megadott minta szerinti főösszesítőt.

10. Az ajánlattevő köteles ajánlatában dátumozott műszaki ütemtervet csatolni, melyet az ajánlati

felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek szerint kell összeállítani.

11. Az ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell nyilatkozatát az ajánlati felhívás III.1.1) pontjában

meghatározott és a dokumentációban részletezett feltételek szerinti szerződést biztosító

mellékkötelezettségek vállalásáról.

12. Az ajánlattevőnek, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójának nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy az összes számlavezető pénzintézetéről

nyilatkozott az ajánlati felhívás III.2.2) pontjában a megkövetelt igazolási mód 1) pontjában előírt igazolás

körében.

13. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. §. (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételekkel

biztosítja.

További részletezés a dokumentációban.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.

Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC
Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: LANDINVEST Beruházási és Vállalkozási Kft.

Postai cím: Meggyesalja u. 23/A.

Város/Község: MISKOLC

Postai irányítószám: 3530

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: 46/508-657

E-mail: landinvest@chello.hu

Fax: 46/508-658

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 001

meghatározás Sajóvelezd, Polgármesteri Hivatal energiatakarékos felújítása és a Napköziotthonos Óvoda

complex akadálymentesítése.

1) A rész meghatározása

Polgármesteri Hivatal energiatakarékos felújítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45300000-0

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

A felújítás tervezett költsége: nettó 12.741.829,- Ft.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2009/12/07 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

Az ajánlatkérő részekre vonatkozóan külön-külön köt szerződést.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 002
meghatározás Sajóvelezd, Polgármesteri Hivatal energiatakarékos felújítása és a Napköziotthonos Óvoda

komplex akadálymentesítése.

1) A rész meghatározása

Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45214100-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Az akadálymentesítés tervezett költsége: nettó 7.566.568,- Ft.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés 2009/12/07 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

Az ajánlatkérő részekre vonatkozóan külön-külön köt szerződést.

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Sárospatak Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22123/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Sárospatak Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth út 44.sz.

Város/Község: Sárospatak

Postai irányítószám: 3950

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: (47) 513-240

E-mail:

Fax: (47) 311-404

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Sárospataki Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Időskorúak Gondozóháza komplex

akadálymentesítése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

3950 Sárospatak, Borsi út 73. sz. 1473 hrsz.

NUTS-kód HU311

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés a Sárospataki Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Időskorúak

Gondozóháza komplex akadálymentesítésére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45215200-9

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Sárospataki Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Időskorúak Gondozóháza komplex

akadálymentesítése:

- utcafronthoz vezető cca. 15 fm beton járda akadálymentesítése

- 49 m2 beton idomkő térburkolat,

- 1 db 8 m2-es akadálymentes zuhanyzó-wc kialakítása

- padlóburkoalt cseréje 55 m2

- étkező tér bővítése 4,8 m2-el

- 9 db meglévő nyílászáró cseréje,

- 29,5 fm akadálymentes kivitelű belső fali kapaszkodó felszerelése közlekedő folyosón;

- 22 db tájékoztató és információs tábla elhelyezése;

- 1 db indukciós hurok kiépítése társalgóban;

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás,
- jóteljesítési garancia a nettó ár 3%-a, mely a Kbt. 53.§.(6) bekezdés a) pontjában meghatározott módon

teljesíthető

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A munkák finanszírozása az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretén belül az Európai Unió,

a Magyar Állam és az ajánlatkérő forrásából történik. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme

magyar forint (HUF). A számla kiegyenlítése a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való

teljesítéstől számított legkésőbb 60 napon belül átutalással történik a Kbt. 305.§ (3) bekezdésére tekintettel.

Ajánlatkérő előleget nem folyósít.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Ajánlatkérő közös gazdasági társaság létrehozását nem kéri. Több ajánlattevő közös ajánlatát azonban csak

együttes és egyetemleges felelősségvállalás és teljes jogkörű közös képviselő meghatalmazása esetén

fogadja el.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60.§. (1) bekezdés, valamint a 61.§ (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt. 61.§. (1) bekezdés a)-c) pontjai,

valamint a Kbt. 62.§ (1) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak.

Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő és alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d)

pontjában foglalt kizáró okok fennállnak.

Igazolás módja: az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek a kizáró

okokról a Kbt. 249.§. (3.) bekezdése értelmében nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- Ajánlattevő, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó valamennyi számlavezető pénzintézetének az ajánlattételi határidőt megelőző 30. napnál

nem régebbi nyilatkozata arról, hogy mióta vezeti ajánlattevő számláját és volt-e számláján az ajánlattételi

felhívás közzétételét megelőző két évben 10 napot meghaladó sorbanállás.

- Ajánlattevő, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó nyilatkozata 2006., 2007., 2008. évekre a közbeszerzés tárgya szerinti (magasépítési

tevékenység) forgalmára.

- Az előző évre (2008.) vonatkozóan az Ajánlattevő számviteli jogszabályok szerinti, melléklete (szöveges

beszámoló) nélküli beszámolójának benyújtása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Alkalmatlan az az ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó, akinek az ajánlattételi felhívás közzétételét megelőző 2 évben pénzintézeti számláján 10

napot meghaladó sorbanállás volt.

- Alkalmatlan az az ajánlattevő vagy a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, akinek a közbeszerzés tárgya szerinti (magasépítési tevékenység) éves nettó árbevétele az

elmúlt 3 évben (2006., 2007., 2008.) évente nem érte el a 20 millió Ft-ot.

- Alkalmatlan az ajánlattevő vagy a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, akinek az elmúlt évben (2008.) a mérleg szerinti eredménye negatív volt.

A Kbt. 65. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazható. Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése

szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti

rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az

alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni

köteles.

Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 4. § (3/E) pontja alapján nem minősülhet

erőforrásnak a Kbt. 66. § (1) a)-c) pontja szerinti körülmény, kivéve, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó

szervezet között a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn! Közös ajánlattétel esetén közös

ajánlattevők alkalmasságát ajánlatkérő a Kbt. 69. § (5) bekezdése szerint vizsgálja.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
- Az előző három évben (2006, 2007, 2008) befejezett kivitelezési munkák bemutatása, megjelölve a

szerződést kötő másik felet (megrendelőt) (név, cím, telefonszám), az ellenszolgáltatás összegét, a

teljesítési határidő).

- Legalább kettő, a Kbt. 68.§ (2) bekezdés szerint kiállított referenciaigazolás csatolásával.

- A teljesítésbe bevonandó felelős műszaki vezető végzettségének és képzettségének ismertetése

(bizonyítvány másolat), valamint a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe való felvételről szóló

hatósági határozat másolatának benyújtása és az elmúlt 5 év legjelentősebb felelős műszaki vezetői

tevékenységeinek ismertetése.

- Csatolni kell a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség

leírását.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a teljesítésbe 10 % mérték fölött igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha

együttesen nem rendelkezik az elmúlt három évben összesen 82006, 2007, 2008) legalább 2 db elvégzett,

befejezett, a beruházó által kiállított - az előírt tartalommal rendelkező - referenciaigazolással igazolt

magasépítési referenciamunkával, melyek közül legalább 1 db nettó 7 millió Ft értékű közhasználatú

építmény (1997. évi LXXVIII. tv. 2. § 9. pont) kivitelezésére vonatkozó akadálymentesítési munka.

- Alkalmatlan az az ajánlattevő, aki nem von be a teljesítésbe a 244/2006 (XII.5) Korm. rendelet szerinti -

a munkát közvetlenül irányító - legalább egy fő, 5 éves magasépítési felelős műszaki vezetői gyakorlattal

rendelkező szakembert, aki rendelkezik szakterületén érvényes felelős műszaki vezetői jogosultsággal.

- Alkalmatlan az ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállakozója, ha együttesen nem rendelkezik 1 db legalább 38 kW teljesítményű kontrórakodó

géppel.

Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe az alkalmasság

igazolásához, akkor a Kbt. 65. § (4) bekezdés szerinti rendelkezésre állást igazoló dokumentumo(ka)t is

csatolni kell. Az erőforrást nyújtó szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az

ajánlattevőre előírttal azonos módon igazolni köteles. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy

a Kbt. 4. § (3/E) pontja alapján nem minősülhet erőforrásnak a Kbt. 67. § (2) bekezdésének a) és f) pontjai

szerinti körülmény, kivéve, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a Polgári Törvénykönyv

szerinti többségi befolyás áll fenn! Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevők alkalmasságát ajánlatkérő a

Kbt. 69. § (5) bekezdése szerint vizsgálja.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (Ft) 50

2. Jótállási idő (hónap) 25

3. Teljesítési határidő (nap) 25

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk
IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

ÉMOP-4.2.2-2007-0063

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

Az összeg tartalmazza az ÁFA-t. A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ára teljesíthető

átutalással (az átutalási okmányon a befizetés jogcímét fel kell tüntetni) a Barati Ügyvédi Iroda

10402757-27512999-70070000 számú bankszámlájára (&H Bank) vagy a házipénztárába történő

befizetéssel. Ha a dokumentáció megküldését kérik, annak teljesítése a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint

történik. Érvényes ajánlatot csak az tehet, aki a dokumentációt megvásárolta.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/20 (év/hó/nap)

Időpont: 10. 00 óra

Helyszín : Barati Ügyvédi Iroda Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 16

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80 § (2) bek. szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézméynekben

ÉMOP-4.2.2-2007-0063. számon elnyert pályázat

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 27. 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 7.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentációt a fizetést igazoló bankbizonylat 36/47/321-301-es faxszámra történő megküldését

követően 2 munkanapon belül postán küldi meg ajánlatkérő megbízottja a bizonylat szerinti címre, illetve

munkanapokon 8-11 óra között, az ajánlattétel napján 10 óráig átvehető az ajánlattételi felhívás A.melléklet

II. szerinti címen.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10 pont

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Valamennyi részszempontnál a legelőnyösebb ajánlat 10 pontot, a legrosszabb 1 pontot, többi ajánlat a kettő

között, arányosítás alapján kap pontot a dokumentációban ismertetett képlet szerint. Az összpontszám az

így kapott pont és a súlyszám szorzata

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő az eljárás során hiánypótlási lehetőséget biztosít, a hiánypótlás teljes körű, a Kbt. 83.§-a

szerint.

2. Eredményhirdetés helye: Barati Ügyvédi Iroda Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 16.sz.

3. A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele, másra nem ruházható át.

4. A közbeszerzés tárgyában meghatározott munkák műszaki leírása a dokumentációban található.

5. Ajánlatkérő fenntartja a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát a 2008.üzleti évben a nettó

egymilliárd forint árbevételt el nem érő ajánlattevők számára. Erre való tekintettel, akinek a 2008.évben az

értékesítés nettó árbevétele elérte vagy meghaladta az 1 milliárd Ft összeget, ajánlatkérő a Kbt. 88. § (1 f)

pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatát.

6.Az ajánlatban becsatolandó 30 napnál nem régebbi keltű cégkivonat eredeti vagy egyszerű másolati

példánya, és cégjegyzésr ejogosult vezető aláírási címpéldánya.

7. Külföldi székhelyű ajánlattevő esetén az igazolások és nyilatkozatok mellé csatolni kell azok hiteles

fordítását.

8.Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor második legkedvezőbbnekminősített ajánlattevőt is

meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése eseténazzal köt szerződést.

9.Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70.§ (2) valamint a 71. § (1) bekezdés a)-b)-c) pontjaira.

10. A Kbt. Harmadik Rész, VI. Fejezete szerinti általános egyszerű közbeszerzési eljárás lefolytatására a

Kbt. 245.§-ban (Kbt. 40.§ (2) bekezdésében) írt egybeszámítási szabályok alkalmazása miatt kerül sor.

11. Az ajánlatot egy eredeti és két másolati példányban, nem bontható kötésben, folyamatos

oldalszámozással, zárt csomagolásban, magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatot oldalszámokat is

feltűntető tartalomjegyzékkel kell ellátni. Az ajánlatban szerepelnie kell az eredeti, vagy másolat feliratnak.

Az eredeti és másolati példányokat egy közös borítékba kell csomagolni. A csomagoláson az alábbiakat kell

feltűántetni:

„Ajánlat: „Sárospataki Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Időskorúak Gondozóháza komplex

akadálymentesítésére.”

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: ifj. Dr. Barati Béla

Postai cím: Kazinczy u. 16.

Város/Község: Sátoraljaújhely

Postai irányítószám: 3980

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: ifj. Dr. Barati Béla

Telefon: 30/2156996

E-mail: baratibela@baratib.hu

Fax: 47/321-301

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Barati Ügyvédi Iroda

Postai cím: Kazinczy u. 16.
Város/Község: Sátoraljaújhely

Postai irányítószám: 3980

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Ifj. Dr. Barati Béla

Telefon: 47/321-301

E-mail: baratib@t-online.hu

Fax: 47/321-301

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Barati Ügyvédi Iroda

Postai cím: Kazinczy u. 16.

Város/Község: Sátoraljaújhely

Postai irányítószám: 3980

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: ifj. Dr. Barati Béla

Telefon: 47/321-301

E-mail: baratib@t-online.hu

Fax: 47/321-301

Internetcím (URL):
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21101/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Seregélyes Nagyközség Önkormányzata

Postai cím: Széchenyi u.5.

Város/Község: Seregélyes

Postai irányítószám: 8111

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Paudits Béla polgármester

Telefon: 06-22-447 002

E-mail: polgarmester@seregelyes.hu

Fax: 06-22-447 119

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.seregelyes.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): önkormányzati tevékenység

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Seregélyesi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kivitelezési munkái és a seregélyesi

óvoda kivitelezési munkái

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

HU-8111 Seregélyes, Fő u.201.

HU-8111 Seregélyes, Béke u. 416/69. hrsz.

NUTS-kód HU211

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés kivitelezésre

- 1. rész a seregélyesi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kivitelezési munkái,

ezen az egyik épületszárny statikai megerősítése, és a tetőtér beépítése, a meglévő acél rácsostartó

tetőszerkezet elbontása, új acél keretállásos tetőszerkezet építése, tetőtér beépítése. Komplex

akadálymentesítés, meglévő lift megemelése egy szinttel. Utólagos alap megerősítési munkák, homlokzati

nyílászárók cseréje, kőműves javítási munkák, épület belső festése, homlokzatszínezés, csapadékvíz

elvezető rendszer építése, parkolók építése, meglévő vizesblokkok felújítása. Régi épületszárny emeletén

belső vakolat leverése, újravakolása, belső festési munkálatok, lambéria burkolat készítése oldalfalon.

Csapadékvíz elvezető rendszer és kerítés építése.

- 2. rész a seregélyesi óvoda kivitelezési munkái, ezen belül 5 csoportszoba kialakítása öltözőkkel,

vizesblokkokkal, igazgatási és kiszolgáló helyiségekkel, tornaszoba szertárral, 150 adagos konyha

gazdasági helyiségekkel. Épület körüli járda és parkoló építése.

Mindezek az ajánlatkérési dokumentáció és a műszaki tervdokumentáció szerinti tartalommal.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45214200-2

További tárgyak: 45223300-9

45232450-1

45313100-5

45421100-5

45410000-4

45342000-6

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1.rész: 624,21 m2 tetőtér beépítése csoportszobákkal, irodákkal, táncteremmel, rajzteremmel, kiszolgáló

helyiségekkel, 1045 m2 tetőfedés, 808 m2 belső vakolat leverése és újravakolása, festése, 77db homlokzati

nyílászáró cseréje, 550 m2 homlokzat színezése.

2. rész: 1043,47 m2 alapterületű 5 csoportszobás, konyhás óvoda, 1600 m2 tetőfedés, 2450 m2

oldalfalvakolat, 2944 m2 festés.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)
II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/08/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér a késedelem minden napjára a nettó vállalkozási díj 0,25 %-a, de legfeljebb 7 %.

Meghiúsulási kötbér a nettó vállalkozási díj 7 %-a. Teljesítési biztosíték a nettó vállalkozási díj 3 %-a.

Jótállási biztosíték a jótállási idő lejártát követő 60. napig a nettó vállalkozási díj 3 %-a. A jótállási idő

minimum 36 hónap, az ettől magasabb időtartamot pontozással értékeli az ajánlatkérő. A teljesítési és

a jótállási biztosítékot a nyertes ajánlattevő választása szerint a Kbt. 53. § (6) bekezdés a) pontjában

foglalt módon köteles szolgáltatni. Befizetéssel történő biztosíték adása esetén a biztosíték összege

az ajánlatkérő Raiffeisen Bank Székesfehérvári Fiókja által vezetett 12023008-01051508-00100003

számú számlájára utalható át. Bankgarancia és a kezességvállalási kötelezvény nyújtása esetén

kedvezményezettként az ajánlatkérőt kell megjelölni. A bankgaranciának, és a kötelezvénynek feltétel

nélkülinek és visszavonhatatlannak kell lenni. A biztosíték vállalásáról az ajánlatban nyilatkozni kell . A

teljesítési biztosíték szolgáltatásának igazolását a szerződéskötéskor kell átadni a megrendelőnek.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő, mint megrendelő – amennyiben ezt az ajánlattevő- vállalkozó igényli – a vállalkozási díj

10 % - ának megfelelő összegű előleget fizet az első részszámla terhére. A 10 %-os mértéktől eltérni nem

lehet. A vállalkozó az 1. részben kettő részszámla és egy végszámla, a 2.részben három részszámla

és egy végszámla benyújtására jogosult és köteles. Az ajánlatkérő a dokumentációban megadja az

egyes részszámlák, és végszámlákhoz tartozó műszaki tartalmat, melyet a vállalkozónak teljesíteni kell

ahhoz, hogy a számla kiállítására jogosult legyen. Az ajánlattevő nyújtson be erre vonatkozóan pénzügyi

ütemtervet. Amennyiben az ajánlattevő élni kíván az előlegszámlázás lehetőségével, úgy erről az ajánlati

nyilatkozatban nyilatkozzon, és erre a pénzügyi ütemterv készítésénél legyen figyelemmel, azaz az első

részszámla összege ebben az esetben érje el vagy haladja meg a vállalkozási díj (ajánlati ár) 10 %-át.

Amennyiben az ajánlattevő akként nyilatkozik, hogy él az előlegszámlázás lehetőségével, de a pénzügyi

ütemterv szerinti első részszámla összege nem éri el a vállalkozási díj (ajánlati ár) 10%-át, úgy az ajánlat

ettől nem lesz érvénytelen, de a kivitelezés során előlegszámla benyújtására nem lesz lehetősége az

ajánlattevőnek. A végszámla összege egyik résznél sem lehet kevesebb, mint a vállalkozási díj (ajánlati

ár) 20%-a, az ettől való eltérés az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Az ellenszolgáltatás teljesítése

a Kbt. 305.§-a szerint történik. A megrendelő a vállalkozó részére a saját erőt ( bruttó vállalkozási díj 10%a)

a teljesítést követő 30 napon belül átutalással egyenlíti ki. A bruttó vállalkozási díj fennmaradó 90%-át a

Közreműködő Szervezet egyenlíti ki a Magyar Államkincstáron keresztül a teljesítést követő 60 napon belül

átutalással.

A nyertes ajánlattevő – és közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevő – esetében alkalmazandó az

adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.tv. 36/A §-a.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását. Közös

ajánlat esetén a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy valamennyiük által tett és aláírt nyilatkozatot,

amely tartalmazza az ajánlati felhívás és dokumentáció feltételeinek elfogadását, az ajánlati árra, teljesítési

határidőre, szerződési feltételekre vonatkozó elfogadó nyilatkozatot, és azt, hogy képviselőként melyik

ajánlattevő jár el a megrendelő felé, továbbá azt, hogy a közös ajánlattevők egyetemleges felelősséget

vállalnak a szerződés teljesítéséért.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet

— Ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdése a) – h),

vagy a 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll,
— Ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a) - c) pontjában meghatározott

kizáró okok hatálya alatt áll,

— Ajánlattevő, aki, illetve akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet vonatkozásában a Kbt. 62. § (1)

bekezdés pontjaiban meghatározott kizáró ok áll fenn.

Megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek , közös ajánlattevőnek, és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek cégszerűen

aláírt nyilatkozatban kell nyilatkozni arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60.§ (1) bekezdése a) – h) pontjainak és

a 61.§ (1) bekezdése a) - d) pontjainak hatálya alá.

Amennyiben az ajánlattevő a kizáró okok fenn nem állására vonatkozó Kbt.63.§ (2) bekezdése szerinti

igazolásokat nem nyújtja be az ajánlatában, úgy nyertessége esetén az eredményhirdetést követő nyolc

napon belül kell ezen igazolásokat benyújtania ( a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóra és az erőforrást nyújtó szervezetre vonatkozóan is) a Kbt.

63.§ (1) bekezdése b) pontja és (3) bekezdése szerint.

Az ajánlattevő nyilatkozzon a Kbt. 71.§ (3) bekezdése szerint arról, hogy nem vesz igénybe kizáró okok

hatálya alá tartozó alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának be kell nyújtani:

a) eredetiben vagy hiteles másolatban valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, a pénzintézet

által cégszerűen aláírt, az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozatot arról, hogy a

bankszámlán a nyilatkozat kiadását megelőző 12 hónapban volt-e sorban állás (ha igen milyen mértékű),a

nyilatkozat tartalmazza a bankszámlaszámot is. (Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont),

b) egyszerű másolatban az utolsó három üzleti év ( 2006-2008 ) számviteli jogszabályoknak megfelelő

beszámolóját könyvvizsgálói jelentéssel (amennyiben könyvvizsgálatra kötelezett, ha nem volt

könyvvizsgálatra kötelezett erről nyilatkozzon) a kiegészítő melléklet nélkül, vagy azzal egyenértékű

dokumentumot pl. egyéni vállalkozó esetében adóbevallást ( Kbt. 66.§ (1) bekezdés b) pont),

c) eredetiben vagy hiteles másolatban, cégszerűen aláírt nyilatkozatot az utolsó három év ( 2006-2008. )

teljes és a közbeszerzés tárgya szerinti (azaz magasépítési kivitelezés) nettó forgalmáról ( Kbt. 66. § (1)

bekezdés c) pont).

A Kbt. 65. § (3) bekezdése alkalmazása esetén be kell csatolni a Kbt. 65. § (4) bekezdése a) pontja szerinti

cégszerűen aláírt kötelezettségvállaló nyilatkozatot is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója, ha

a) Bármely bankszámláját vezető pénzintézet nyilatkozata szerint a nyilatkozat kiadását megelőző 12

hónapban 30 napot és 1 000 000 Ft.-ot meghaladó fizetési sorban állás fordult elő bármely bankszámláján,

b) Az utolsó 3 üzleti év (2006-2008) bármelyikében a saját tőke összege kisebb a jegyzett tőke összegénél

(kivéve az előtársasági időszakot),

c) Az utolsó 3 üzleti év (2006-2008) bármelyikében a mérleg szerinti eredménye vagy ezzel egyenértékű

mutatója ( pl. egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozásból származó jövedelem) nullánál kisebb

(kivéve az előtársasági időszakot),

d) 2006-2008 évi forgalma alapján a magasépítési kivitelezésből származó éves átlagos nettó forgalma és

teljes éves átlagos nettó forgalma külön-külön nem éri el az

1. részre tett ajánlat esetében az 54.000 000 Ft.-ot,

2. részre tett ajánlat esetében a 71 500 000 Ft.-ot.

Ha az ajánlattevő mind a két részre ad be ajánlatot a megkövetelt forgalmi értékek összeadódnak.

Az ajánlattevő, és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozója a fenti a), b), c) pontok esetében külön-külön,a d) pont esetében együttesen feleljen meg az

alkalmassági követelményeknek ( Kbt. 69.§ (4) bekezdése).

Az ajánlattevő az alkalmassági követelménynek a Kbt 65. § (3) bekezdés alapján is megfelelhet abban az

esetben, ha közte és az erőforrást biztosító szervezet között a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.tv.

685/B §-a szerinti többségi befolyás áll fenn.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának be kell nyújtani az alábbiakat:
a) eredetiben vagy hiteles másolatban az előző 5 év ( 2004-2008) legjelentősebb teljesített, műszaki

átadással lezárult, befejezett magasépítési építési beruházásainak ismertetését ( a következő

adatokkal: megrendelő neve és címe, munka megnevezése, a teljesítés ideje (befejezés éve) és helye,

ellenszolgáltatás nettó értéke ( Kbt. 67. §(2) bekezdése a)pont),

b) eredetiben vagy hiteles másolatban az előző pont szerint ismertetett munkákra vonatkozóan a

megrendelő által cégszerűen aláírt - Kbt. 68. § (2) bekezdés szerinti - referencia igazolásokat. A referencia

igazolás tartalmazza a következőket: a megrendelő neve és címe, a kivitelező ( vállalkozó) megnevezése,

a szerződés tárgyának meghatározása, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az megegyezik

a közbeszerzés tárgyával ( magasépítési kivitelezési munka), az ellenszolgáltatás teljes összege -

amennyiben alkalmazható - és/vagy az ajánlattevő általi teljesítés összegét, (több résztvevő esetén a

vállalkozási formációt, a részvételi arányokat), a teljesítés idejét ( a befejezés éve), helyét, valamint a

megrendelőnek a teljesítés megfelelőségére vonatkozó nyilatkozatát. ( Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pont),

c) Az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik saját tulajdonban vagy szerződéssel, ill.

előszerződéssel, bérleti vagy használati szerződéssel lekötött az ajánlattételi felhívás szerinti műszaki

paraméterekkel bíró munkagéppel (Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pont)

d) Az ajánlattevő vezető tisztségviselőjének bemutatását

(végzettség, képzettség, gyakorlati idő, Kbt. 67.§ (2) bekezdés c) pont)

e) A vezető tisztségviselő végzettségre, szakmai gyakorlatra és gyakorlati időre vonatkozó nyilatkozatát

(Kbt. 67.§ (2) bekezdés c) pont)

f) A vezető tisztségviselő végzettségét, képzettségét igazoló oklevél, vagy diploma egyszerű másolatát (Kbt.

67.§ (2) bekezdés c) pont)

g) 2008. évre vonatkozó, az éves átlagos statisztikai állományi létszámról szóló nyilatkozatot végzettség , és

képzettség szerinti bontásban (Kbt. 67. § (2) bekezdés d) pont),

h) erdetiben vagy hiteles másolatban részenként külön a teljesítésbe bevonni kívánt felelős műszaki vezető

szakember bemutatását (végzettség, képzettség, gyakorlati idő, Kbt. 67.§ (2) bekezdés e) pont)

i) A felelős műszaki vezető végzettségre, szakmai gyakorlatra és gyakorlati időre vonatkozó nyilatkozatát

(Kbt. 67.§ (2) bekezdés c) pont)

j) A felelős műszaki vezető végzettségét, képzettségét igazoló oklevél, vagy diploma egyszerű másolatát

(Kbt. 67.§ (2) bekezdés c) pont)

k) fénymásolatban a teljesítésbe bevonni kívánt felelős műszaki vezető szakember 244/2006. (XII.5.)

Korm. rendelet 1. melléklete I. Része "A" vagy "B" kategóriába sorolt MV-Ép/A vagy MV-Ép/B névjegyzéki

megjelölésnek megfelelő felelős műszaki vezetői jogosultságát igazoló okiratot (Kbt. 67. § (2) bekezdés e)

pont).

A Kbt. 65. § (3) bekezdése alkalmazása esetén be kell csatolni a Kbt. 65. § (4) bekezdése a) pontja

szerinti cégszerűen aláírt kötelezettségvállaló nyilatkozatot, vagy a b) pont szerinti közjegyzői hitelesített

kötelezettségvállaló nyilatkozatot, és a 65.§ (4)

bekezdése b) pontja szerinti megállapodást is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, és a közbeszerzés értékének tíz %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozója,ha:

a) nem igazol részenként külön- külön meg az előző 5 évben (2004-2008) összességében legalább 2 db

műszaki átadással lezárult, befejezett, megfelelően teljesített magasépítési munka kivitelezéséből származó

referencia munkát, amely referencia munkák értéke ( azaz a megrendelő által fizetett ellenszolgáltatás

összege) külön-külön eléri az

1. részre tett ajánlat esetében a nettó 54.000 000 Ft.-ot,

2. részre tett ajánlat esetében a nettó 71 500 000 Ft.-ot.

Mindkét részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattevő egy nagy értékű referencia munkát megbonthat

akként, hogy a nagy értékű referencia értékének (azaz a megrendelő által fizetett nettó ellenszolgáltatás

összegének) el kell érni a két részre előírt referencia követelmény együttes értékét.

b) Nem rendelkezik legalább 1 db saját tulajdonú vagy érvényes előszerződéssel vagy bérleti, használati

szerződéssel lekötött betonkeverő géppel, melynek műszaki paraméterei: űrtartalom bruttó 130 liter,

motorteljesítmény 420 W, hálózati feszültség 230-240 V.

c) Nem rendelkezik egy fő olyan vezető tisztségviselővel, aki mesterfokozatú képzésben, illetve korábban

egyetemi képzésben, vagy alapképzésben, illetve korábban főiskolai képzésben szakirányú ( építésmérnöki,

építőmérnöki,magasépítési- és mélyépítési üzemmérnöki, kivitelező szakmérnöki ) oklevelet szerzett és

akinek legalább három évi magasépítési kivitelezői szakmai gyakorlata van.

d) Az éves átlagos statisztikai állományi létszáma 2008. évben nem éri el a 10 főt.

e) Nem rendelkezik részenként külön- külön egy fő 244/2006.(XII.5.) Korm. rendelet 1. melléklete I.

Része szerinti "A" vagy "B" kategóriába sorolt MV-Ép/A vagy MV-Ép/B névjegyzéki megjelölésnek

megfelelő szakmai jogosultsággal és legalább három évi magasépítési kivitelezői szakmai gyakorlattal
endelkező felelős műszaki vezetővel, aki mesterfokozatú képzésben, illetve korábban egyetemi

képzésben, vagy alapképzésben, illetve korábban főiskolai képzésben szakirányú ( építésmérnöki,

építőmérnöki,magasépítési- és mélyépítési üzemmérnöki, kivitelező szakmérnöki ) oklevelet szerzett.

Amennyiben az ajánlattevő mind a két részre tesz ajánlatot, úgy részenként külön-külön eltérő személyt kell

felelős műszaki vezetőként biztosítani, azaz egy személy kettő részre nem alkalmazható felelős műszaki

vezetőként.

A műszaki szakmai alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő, a közös ajánlatot tevők, valamint a

közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó együttesen feleljen

meg.

Az ajánlattevő a műszaki, szakmai alkalmassági követelménynek a Kbt 65. § (3) bekezdés alapján is

megfelelhet, az a),d) pontok alatti követelménynek csak akkor felelhet meg erőforrást biztosító szervezet

bevonásával, ha közte és az erőforrást biztosító szervezet között a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi

IV.tv. 685/B §-a szerinti többségi befolyás áll fenn.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár (Ft.) 90

Jótállás időtartama (a minimálisan vállalható 36

hónapot meghaladó időtartam hónapokban)

A teljesítési határidő csökkentésének időtartama ( a

2010.08.31.-i teljesítési határidőt csökkentő időtartam

naptári napokban)

5

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap )

5
Időpont: 10.00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 70 000 +áfa

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértékét átutalással kell teljesíteni az ajánlatkérő 12023008-01051508-00100003

számú bankszámlájára. Az átutalási bizonylaton fel kell tüntetni a következőket: „Seregélyesi Önkormányzat

közbeszerzési eljárásában dokumentáció ellenértéke”.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap) Időpont: 10.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/26 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00

Helyszín : Az Ajánlatkérő székhelye, 8111 Seregélyes, Széchenyi u. 5.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésben foglaltak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

KDOP- 2007.5.1.1/2F – Közoktatási infrastrukturális fejlesztés

„ Közösen egy-másért” – avagy társuló intézmények infrastrukturális fejlesztése nevű projekt ( projekt

azonosító KDOP- 5.1.1/2F- 2/f-2009-0009)

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2010/01/05. 10.00 óra, helye az Ajánlatkérő székhelye, 8111 Seregélyes, Széchenyi u.5.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2010/01/23. helye Ajánlatkérő székhelye, 8111 Seregélyes, Széchenyi u.5.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció munkanapokon 09.00 és 15.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 09.00

és 10.00 óra között – az ellenértékének kiegyenlítését igazoló átutalási bizonylat felmutatása ellenében

– vehető át az Ajánlatkérő székhelyén, de a Kbt. 54.§ (4) bekezdése is alkalmazható. A dokumentáció

megvásárlása és átvétele az ajánlattétel feltétele. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az egyik

ajánlattevő vásárolja meg a dokumentációt.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Alsó ponthatár 1 pont, felső ponthatár 10 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Arányosítás, a legelönyösebb ajánlati tartalmi elem kapja a maximális pontszámot (10 pont), az alsó

ponthatárt (1 pont) a leggyengébb ajánlati elem kapja, a további ajánlatok a maximális és minimális értékek

különbségéhez viszonyítva kapnak pontot.

V.6)
A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Az ajánlatkérő a jelen eljárás tárgyát képező részekre külön-külön közbeszerzési eljárásokat folytatott le,

melyek a Kbt. 92.§ c) pontja alapján eredménytelenek lettek, tekintettel arra, hogy egyik ajánlatot tevő sem

tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot.

2. A közbeszerzés becsült értéke: az 1. részben nettó 108 718 461 Ft., a 2. részben nettó 143 147 227 Ft.

3. Az ajánlatkérő a Kbt. 83.§ szerint teljes körben biztosít hiánypótlási lehetőséget határidő tűzésével.

4. Az ajánlatkérő 2009/11/12. napján 10.00 órai kezdettel a kivitelezések helyszínein helyszíni szemlét

tart. A helyszíni szemle Seregélyes, Fő u. 201. szám alatt kezdődik, és a Béke u. 416/69. hrsz. szám alatt

folytatódik.

5. Az ajánlatkérő - az ajánlattétel megkönnyítése céljából – az ajánlatkérési dokumentáció iratminta

részét ( egyéb részeket pl. a tervrészeket és a költségvetéseket nem ) az ajánlatkérő honlapján közzéteszi

elektronikusan szerkeszthető formában.

6. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást akként biztosítja, hogy az ajánlattevők által a mellékletben

megjelölt szervezetnek megküldött kérdéseket és az arra adott válaszokat - a törvényes határidőn belül - a

www.seregelyes.hu című honlapján közzéteszi.

7. Az ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 70.§ (2) bekezdése szerinti tartalommal.

8. Ajánlatot - a II.1.7. pontnak megfelelően – egyik vagy mindkét részre lehet tenni.

9. Az ajánlatot és az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat kötelezettségvállalásra, nyilatkozattételre

jogosult személyeknek kell aláírni. Az aláírók jogosultságukat aláírási címpéldánnyal vagy cégjegyzékben

nem szereplő jogosult esetén meghatalmazással , illetve külföldi székhelyű nyilatkozattevő esetében a

letelepedés országában elfogadott más, cégjegyzési jogosultságot igazoló dokumentummal kötelesek

igazolni.

10. Minden ajánlattevő és – adott esetben - a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó, és az erőforrást nyújtó szervezet köteles nyilatkozni arról, hogy

valamennyi bankszámláját vezető pénzintézet igazolását becsatolta. Amennyiben a cégkivonatban olyan

bankok szerepelnek, amelyeknél a számlavezetés már megszűnt, de ezen tény átvezetése nem történt meg

a cégkivonatban, úgy erről nyilatkozzon az ajánlattevő.

11. Amennyiben az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor kihirdeti a második legkedvezőbb ajánlatot

tevőt, akkor a nyertes visszalépése esetén a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést,

amennyiben a kizáró okokkal kapcsolatos igazolások benyújtása megfelelően megtörtént.

12. Az ajánlattevő, közös ajánlattevő, és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó , továbbá

az erőforrást biztosító szervezet csatolja az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napnál nem régebbi

cégbíróság vagy közjegyző által kiállított cégkivonatát eredetiben vagy hiteles másolatban. Amennyiben még

el nem bírált változásbejegyzési kérelem van folyamatban csatolja a változás tényét és tartalmát igazoló

okiratot.

13. Csatoljon az ajánlattevő a Kbt. 71.§ (1) bekezdése a) , b) , c) pontjai szerinti nyilatkozatot, akkor is, ha

nem kíván harmadik személyt, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben alvállalkozót

vagy erőforrást nyújtó szervezetet igénybe venni. Erőforrást nyújtó szervezet igénybe vétele esetén az

ajánlattevő nyilatkozzon a közte és az erőforrást nyújtó szervezet között fennálló befolyás mértékéről a Ptk.

szerinti jogszabályhely pontos megjelölésével.

14. Az erőforrást nyújtó szervezet a kötelezettségvállaló nyilatkozatában nyilatkozzon a közte és az

ajánlattevő közötti többségi befolyás fennállásáról – pontos jogszabályi hivatkozással, vagy fenn nem

állásáról.

15. Az ajánlatkérő a Kbt. 13.§ (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Kbt. 12.§

(2) bekezdésében meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg a pénzügyi,

gazdasági és műszaki, szakmai alkalmassági feltételeket és igazolásukat.

16. Az ajánlattevő részenként külön-külön egyösszegű, fix átalányáron, tételes árazott költségvetés

benyújtásával köteles ajánlatot tenni magyar forintban (ajánlati ár) . Kitöltött költségvetés(ek) - nyomtatott

és elektronikus (CD) formátumban is benyújtandók. Eltérés esetén a papír alapon benyújtott árazott

költségvetés az irányadó. Az ajánlattevő a költségvetésben jelölje meg, hogy a teljesítésben közreműködő

alvállalkozók mely munkatételeket fogják kivitelezni.

17. Az ajánlattevő nyújtson be részenként külön-külön pénzügyi ütemtervet, amely tartalmazza az egyes

részszámlák,valamint a végszámla tekintetében az ajánlatkérő által megadott műszaki tartalomhoz

kapcsolódó számla összegeket, figyelemmel a jelen ajánlattételi felhívás III.1.2.pontjában írtakra.

Amennyiben a pénzügyi ütemtervben megadott végszámla összege kevesebb mint a vállalkozási díj (ajánlati

ár) 20%-a, az ajánlat érvénytelen.

18.Az ajánlatokat egy eredeti és kettő, eredetivel egyező másolati példányban kell benyújtani az

ajánlatkérési dokumentációban megadottak szerint.
19. Az ajánlatkérő a V.2.pont szerint támogatási kérelmet nyújtott be, felhívja erre és a Kbt.48.§(3)

bekezdésének alkalmazhatóságára az ajánlattevők figyelmét, így amennyiben nem kap támogatást nem fog

szerződést kötni.

20. Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelménynek

erőforrást biztosító szervezet bevonásával kíván megfelelni, úgy az erőforrást biztosító szervezetnek csatolni

kell az alkalmasság igazolására előírt dokumentumot is.

21. Az idegen nyelvű iratok hiteles, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített

fordításban csatolandók.

22. Az ajánlattevő köteles tájékozódni a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó

olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie.

Az ajánlatkérő a dokumentációban megadja azon szervezeteknek ( hatóságoknak) a nevét és a címét

(elérhetőségét),amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kap. Az ajánlattevő csatoljon nyilatkozatot

a Kbt.72.§-a szerint.

23. Az ajánlatkérő az alkalmasság megítélésére kért és az ajánlattevő által külföldi pénznemben megadott

adatokat ( referencia, pénzügyi beszámoló stb), illetve azok értékét magyar forintra számolja át a jelen

ajánlattételi felhívás Közbeszerzési Értesítőnek történő feladása napján érvényes a Magyar Nemzeti Bank

által honlapján közzétett hivatalos középárfolyamon.

24. Az ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjáig teljes körű építési-szerelési felelősségbiztosítást

kell kötnie a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan, a nettó vállalkozási díj 7 (hét) %-ának megfelelő

értékhatárig terjedően, esetszám és eseti érték korlátozása nélkül. Az ajánlattevőnek csatolnia kell arra

vonatkozó nyilatkozatát, hogy nyertessége esetén vállalja a fenti feltételeknek megfelelő felelősségbiztosítás

megkötését, vagy a meglévő felelősségbiztosítását a fenti feltételek szerint kiegészíti. Az érvényes

felelősségbiztosítás fennállásának igazolásaként a biztosítási kötvény másolata szolgál, melyet legkésőbb

a szerződéskötés időpontjától számított öt munkanapon belül át kell adni Megrendelő részére, Megrendelőt

megillető elállási jog terhe mellett.

25. Amennyiben az ajánlatkérő és az erőforrást nyújtó szervezet között fennálló többségi befolyás

fennállását a becsatolt cégkivonatok nem igazolják, az ajánlattevő csatoljon be olyan okiratot ( társasági

szerződést, vagy egyéb megállapodást) eredetiben vagy hiteles másolatban , amely kétséget kizáróan

bizonyítja a Ptk.685/B § (1) bekezdése vagy (2) bekezdése a) vagy b) pontja, vagy (3) bekezdése szerinti

többségi befolyás fennállását.

26. Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet

az ajánlattételi határidő lejártáig kell biztosítani az ajánlattevőnek a Kbt. 59. § (2) bekezdésében és az

ajánlati felhívásban megállapítottak szerint. Az ajánlati biztosíték összege az egyes részeknél különkülön:

1. rész 1 080 000 Ft., 2. rész 1 400 000 Ft. Mindkét részre tett ajánlat esetén az ajánlati biztosítékot

részenként külön-külön kell biztosítani, úgy hogy ez az ajánlati biztosítékra vonatkozó bankgarancia

nyilatkozatban, vagy kezességvállaló kötelezvényben részenként és összegszerűen szerepeljen, és az

átutalással teljesített biztosíték esetén pedig a banki terhelési értesítő – a részek és az azokhoz tartózó

összegek megjelölésével - igazolja azt, hogy az átutalás részenként külön-külön megtörtént. Az ajánlati

biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban csatolni kell. Befizetéssel történő biztosíték adása

esetén a biztosíték összege az ajánlatkérő 12023008-01051508-00100003 sz. számlájára utalható át,

mely átutalásból megállapítható legyen a befizetés jogcímét, amely ajánlati biztosíték a seregélyesi

Önkormányzat közbeszerzési eljárásában a(z) …… rész tekintetében. Az ajánlati biztosíték teljesítésének

igazolását ( átutalásról szóló terhelési értesítő, vagy bankgarancia nyilatkozat, vagy kezesség vállaló

kötelezvény) az ajánlathoz csatolni kell. Átutalás esetén a biztosíték rendelkezésére bocsátását az

átutalást teljesítő bank által cégszerű aláírással hitelesített terhelési értesítővel kell igazolni, amely igazolja,

hogy az átutalás megtörtént. Bankgarancia és a kötelezvény nyújtása esetén kedvezményezettként az

ajánlatkérőt kell megjelölni, és az okiratnak egyértelműen kell tartalmazni a biztosíték összegét részenként

külön-külön, feltétel nélkülinek és visszavonhatatlannak kell lennie, és legyen megállapítható az, hogy a

kötelezettségvállalás jogcíme ajánlati biztosíték a seregélyesi Önkormányzat közbeszerzési eljárásában a

megajánlott rész tekintetében. A bankgaranciának,és a kötelezvénynek az ajánlattételi határidőt követő 50.

nap 16:00. órájáig érvényesnek kell lenni.

27. Az 1. részszempont esetében a nettó ajánlati ár ( vállalkozási díj) képezi a bírálati szempont alapját. A

36 hónapnál kevesebb és 120 hónapnál több jótállási időtartamra adott ajánlat érvénytelen, az ajánlatkérő

a 36 hónapos vagy ezt meghaladó , de 120 hónapot meg nem haladó, hónapokban megadott jótállási

időtartamot értékeli a 2. részszempont esetében. Az ajánlatkérő által megadott teljesítési véghatáridő

2010.08.31. napja. A 3. részszempont esetében az ajánlattevő az ezen teljesítési határidő csökkentésére

tehet ajánlatot, azaz arra, hogy hány naptári nappal korábban történő teljesítést vállal, a naptári napokban

megadott időtartamot értékeli az ajánlatkérő. A 28 naptári napot meghaladó teljesítési határidő csökkentésre

tett ajánlat érvénytelen. Mind a három részszempontnál az alsó ponthatár 1, a felső 10, a pontkiosztás

módszere arányosítás. Amennyiben a legjobb és a legrosszabb ajánlat azonos, mindegyik ajánlat maximális
pontszámot kap. A kapott eredmények kettő tizedesjegy pontossággal kerülnek meghatározásra. Az

ajánlatkérő az értékelésnél a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú módosított ajánlását (KÉ 2008./139.)

alkalmazza. Az ajánlatkérési dokumentáció teljes részletességgel tartalmazza az értékelés szabályait és az

alkalmazandó képletet ( ajánlás III.1.a pontja szerint.

28. Az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy saját maga, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

alvállalkozója, és az erőforrást nyújtó szervezete vonatkozásában a Kbt.63.§ (1) bekezdése a) vagy b)

pontja szerinti két lehetőség közül az egyes kizáró okok tekintetében melyikkel kíván élni.

29. Amennyiben a Kbt.65.§ (4) bekezdése b) pontja szerinti megállapodás benyújtása szükséges,

a megállapodás tartalmazza a felek nevét, címét, a közbeszerzési eljárs megnevezését,az erőforrás

megjelölését, azt, hogy az erőforrást nyújtó szervezet nem minősül alvállalkozónak, a felek cégszerű

aláírását

30.Az ajánlati felhívásban előírt valamennyi igazolást, nyilatkozatot eredetiben vagy hiteles másolatban kell

benyújtani, kivéve ahol az ajánlatkérő ettől eltérően rendelkezett.

31. Az ajánlat elkészítésénél a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. rendelkezései irányadók.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: SDR Közbeszerzési Iroda és Pályázati Tanácsadó Kft.

Postai cím: Hunyadi János út 14.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Littmann Éva ügyvezető

Telefon: 06-1-382 0349

E-mail: littmann@sdrkozbesz.hu

Fax: 06-1-382 0350

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás A seregélyesi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kivitelezési munkái

1) A rész meghatározása

A seregélyesi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kivitelezési munkái
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45214200-2

További tárgyak: 45223300-9

45232450-1

45313100-5

45421100-5

45410000-4

45342000-6

3) Mennyiség vagy érték

624,21 m2 tetőtér beépítése csoportszobákkal, irodákkal, táncteremmel, rajzteremmel, kiszolgáló

helyiségekkel, 1045 m2 tetőfedés, 808 m2 belső vakolat leverése és újravakolása, festése, 77db homlokzati

nyílászáró cseréje, 550 m2 homlokzat színezése.Becsült érték: 108 718 461 Ft.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

A munkaterület átadása után a kivitelezési munkák csak az iskola épületét közvetlenül nem érintő

közbeszerzés alá eső munkafolyamatok tekintetében kezdhetők meg pl.: parkoló építése, csapadékvíz

elvezető rendszer építése, kerítés építése.

Azok a munkafolyamatok, amelyek az iskola épületét a felújítás illetve a tetőtér építés tekintetében érintik,

csak abban az esetben kezdhetők meg 2010. május 31-e előtt, ha a munkavégzés nem zavarja a tanítás

menetét. A kivitelezőnek lehetősége nyílik a hétvégi munkavégzésre is az iskola felújítás illetve a tetőtér

építés tekintetében az előzőek figyelembevételével .

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás A seregélyesi óvoda kivitelezési munkái

1) A rész meghatározása

A seregélyesi óvoda kivitelezési munkái

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45214200-2

További tárgyak: 45223300-9

3) Mennyiség vagy érték

1043,47 m2 alapterületű 5 csoportszobás, konyhás óvoda, 1600 m2 tetőfedés, 2450 m2 oldalfalvakolat,

2944 m2 festés. Becsült érték nettó 143 147 227 Ft .

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Somogy Megyei Önkormányzat egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21955/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Somogy Megyei Önkormányzat

Postai cím: Csokonai u. 3.

Város/Község: Kaposvár

Postai irányítószám: 7400

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Stratégiai Fejlesztési Főosztály

Telefon: 06/82/508-100/201

E-mail: bago.tunde@som-onkorm.hu

Fax: 06/82/508-174

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.som-onkorm.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Oktatási és szociális intézményekhez kapcsolódó építési beruházások Somogy megyében.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

8600 Siófok Fő u. 256.

7561 Nagybajom, Templom u.1.

8698 Somogyvár, Kaposvári u.4.sz.

8660 Tab, Kossuth u. 107.

7400 Kaposvár, Somssich u. 8.

NUTS-kód HU232

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x
Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés / Oktatási és szociális intézményekhez kapcsolódó építési beruházások Somogy

megyében.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

1. rész: TISZK Baross G. Siófok Fő u. 256. tanműhely felújítása

TISZK Baross Gábor Közép és Szakiskola Siófok, Fő u. 256 sz. alatti műhelyépülete homlokzati

nyílászáróinak cseréje (16 db), műhelyekben műgyanta burkolat 251 m2, PVC burkolat 43,6 m2, simított

beton burkolat 62 m2, gáz és fűtésszerelési munkák elvégzése.

2. rész: Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Somogyvár, Kaposvári u.4.sz. alatti kastélyépület déli szárny alagsorában kialakítandó tankonyha.

Műszaki tartalom: 8 fős tankonyha kialakítása a meglévő műemlék kastélyépület alagsorában 96,3 m2

összes alapterületen az ehhez szükséges tartószerkezeti átalakítások alaprajzi átalakítások, teljes gépészeti

és konyhai berendezések kiépítése üzemelésre alkalmas állapotra.

3. rész: Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon,

Somogyvár, Kaposvári u.4. sz. alatti kollégium átalakítása

Műszaki tartalom: Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és

Gyermekotthon, Somogyvár, Kaposvári u.4.sz. alatti kollégium épülete földszintjének átalakítása, 78

férőhelyes kollégiummá, 623,64 m2 alapterületen, 10 szoba akadálymentesített kialakítású .

4. rész: Somogy Megyei Önkormányzat Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központja

Kaposvár, Somssich u. 8. iskola épületében lévő kazánok (6 db) bontása, helyettük 4 db beépítése,

üzembehelyezése.

5. rész: Az I. sz. Gyermekvédelmi Intézmény Kékmadár Gyermekotthon Nagybajom, Templom u.1 .

bővítése és felújítása: Épület bővítése 6 db szobával emeletráépítéssel (139,45 m2), menekülő

acélszerkezetű lépcsőház építése (13,5 m2), homlokzati régi nyílászárók cseréje (24 db.), homlokzati falak

hőszigetelése, zöldtető kialakítása 280 m2, 1,1x1,4 alapterületű felvonó építése, akadálymentesítés.

6. rész: Tab Takács Imre Szociális Otthon szállásépület bővítés, elkülönítő kialakítás és vizesblokk felújítása

Szállásépület:

Meglévő szállásépület tetőterének beépítésével kerül kialakításra 8 lakószoba, 2 db akadálymentes

zuhanyzóval és a szükséges vizesblokkokkal ill. kiszolgáló helyiségekkel. Az átalakítással érintett alapterület

230,6 m2. A bejárat elé fahíd készül.

Elkülönítő:

Meglévő asztalos és lakatos műhely átalakításával 4 szoba és 1 db akadálymentes Wc+zuhanyzó készül,

Az átalakítással érintett alapterület 162,7 m2.
Vizesblokk:

Az intézmény kastély épületében lévő vizesblokk (32,3 m2) teljes felújítása, a meglévő szerelvények és

válaszfalak visszabontása után 4 db. zuhanyzó, 5 db mosdó, 4 db wc és 3 db pissoár kialakítása .

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/07/01 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, melynek mértéke késedelemmel érintett naponként legalább 30.000,- Ft/nap.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem folyósít. Teljesítést követően számla benyújtására van lehetőség. Az

ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 305. § (1)-(5) bekezdése szerint átutalással magyar forintban (HUF) az

igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenében 30 napon, illetve ajánlatkérő által megajánlott fizetési

határidőn belül átutalással történik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet sem ajánlattevő, sem alvállalkozó, sem erőforrást nyújtó szervezet, akinek

estében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a-h) pontjában felsorolt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet

sem ajánlattevő, sem a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, sem erőforrást nyújtó szervezet, akinek esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdésének a-c) pontjában

és a Kbt. 62. § (1) bekezdésben foglaltak vonatkoznak, továbbá nem lehet ajánlattevő és alvállalkozó, sem

erőforrást nyújtó szervezet akire a Kbt. 61.§ (1) bek. d) pontja vonatkozik.

Jogi helyzet (kizáró okok) megkövetelt igazolási mód: A fenti kizáró okok tekintetében, az ajánlattevő, a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó és az erőforrást

nyújtó szervezet a Kbt. 249. § (3) szerint kell a kizáró okok hiányát igazolnia.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak csatolnia kell:

P/1. Az elmúlt lezárt két pénzügyi évre (2007 és 2008) vonatkozó éves beszámolójukat, könyvvizsgálói

záradékkal együtt (amennyiben könyvvizsgálatra nem kötelezettek, úgy erről szóló nyilatkozat) a Kbt 66.§ (1)

bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően.

P/2 Csatoljon az ajánlattételi felhívás megjelenésének napjánál nem régebbi keltezésű bank által kiadott

eredeti vagy hiteles másolati igazolást a bankszámláján (alszámláján) rendelkezésre álló pénzeszközről és/

vagy csatoljon az ajánlattételi felhívás megjelenésének napjánál nem régebbi keltezésű kötelező érvényű

banki hitelígérvényt az összeg rendelkezésre bocsátására vonatkozóan, melyek együttesen igazolják, hogy

ajánlattevő rendelkezik az alkalmasság minimumkövetelményeinél meghatározott szabad pénzeszközzel

(vagy ezzel egyenértékű devizával).
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe vett

alvállalkozó:

P/1. Akinek az elmúlt kettő lezárt pénzügyi évek valamelyikében (2007., 2008.) a mérleg szerinti eredménye

negatív volt.

P/2. Aki nem rendelkezik részenként 5.000.000 forint (vagy ezzel egyenértékű devizával) összegű

számlapénzzel vagy konkrétan az adott projektre nevesített hitelígérvénnyel.

Közös ajánlattétel esetén, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó esetén a P/1 feltételnek külön-külön, a P/2 feltételnek együttesen kell megfelelni.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozónak csatolnia kell:

M/1. A teljesítés során közreműködő szakemberek megnevezését és képzettségük ismertetését.

M/2 Ajánlattevő mutassa be a Kbt. 68. § (2) bekezdésében meghatározott igazolással, az előző három

(2006-2008) évben befejezett építésre felújításra vagy átalakításra vonatkozó referenciáit.

M/3. A teljesítéshez rendelkezésre álló berendezések bemutatása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó:

M/1. Aki nem rendelkezik legalább

- 1 fő „A” kategóriás, minimum 3 éves műszaki vezetői tapasztalattal rendelkező felelős műszaki vezetővel

(244/2006. (XII.05.) Korm. rendelet MV-Ép/A),

- 1 fő „ÉG” kategóriás felelős műszaki vezetővel. (244/2006. (XII.05.) Korm. rendelet MV-Ép/ÉG),

M/2.

Aki nem rendelkezik az előző három (2006-2008) évben befejezett összesen:

1. rész 1 db legalább nettó 14.000.000,- Ft értéket elérő

2. rész 1 db legalább nettó 20.000.000,- Ft értéket elérő

3. rész 1 db legalább nettó 40.000.000,- Ft értéket elérő

4. rész 1 db legalább nettó 10.000.000,- Ft értéket elérő

5. rész 1 db legalább nettó 50.000.000,- Ft értéket elérő

6. rész 1 db legalább nettó 30.000.000,- Ft értéket elérő

a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyra vonatkozó referenciával.

M/3. Aki nem rendelkezik részenként legalább 1 db autogén hegesztő berendezéssel.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár 80

Jótállás (hónap) 10
Teljesítési határidő (a megadottnál korábbi nap) 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50 000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértékét Ész-Ker Kft. 11702036-29905272 számú bankszámlájára átutalással kell

megfizetni. A fenti díj az Áfát nem tartalmazza.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10:00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00

Helyszín : ÉSZ-KER Kft. irodájának (1026 Budapest, Torockó u. 9.) tárgyaló helyisége.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80.§ (2) bekezdésében meghatározott személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 4.

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 14.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
A dokumentáció az átutalás hitelt érdemlő igazolását követően személyesen átvehető az ÉSZ-KER Kft.

irodájában (1026 Budapest, Torockó u. 9.) munkanapokon 9 és 12 óra között, az ajánlattételi határidő napján

9 és 10 óra között. Kérelemre a dokumentáció a Kbt. 54.§ (4) bekezdése szerint megküldésre kerül.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

A pontozás minden bírálati részszempont esetében úgy történik, hogy minden bírálati részszempont

esetében az adott szempontból legjobb ajánlat (és ajánlattevő) kap 10 pontot, majd a többi vizsgált ajánlat

arányosan kevesebb pontot kap. A legalacsonyabb adható pontszám a 0 (nulla).

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Ajánlatkérő az 1. és 4. részszempont esetében a fordított, a 2. és 3. részszempont esetében az egyenes

arányosítás elvét alkalmazza.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

- Formai követelmények: az ajánlatok minden oldalát cégszerű aláírással és folyamatos sorszámozással

kell ellátni. Az ajánlatok elejére tartalomjegyzéket kell csatolni. Az ajánlatokat kettő példányban, összefűzve,

sérülésmentesen, zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagoláson "Közbeszerzés – Oktatási

intézményekhez kapcsolódó építési beruházások Somogy megyében." megjelölést kell feltüntetni. További

formai követelmények a dokumentációban kerülnek meghatározásra.

- Az ajánlathoz csatolni kell az aláíró személy aláírását igazoló aláírási címpéldányát egyszerű másolatban.

- Az ajánlathoz csatolni kell 60 napnál régebbi cégkivonatát (vagy egyéni vállalkozói igazolványát) eredeti

vagy egyszerű másolati példányát.

- Ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni a Kbt. 71.§ (1) bekezdésére. A nyilatkozatokat nemleges

tartalommal is meg kell adni.

- Ajánlattevőnek ajánlatát úgy kell megadnia, hogy nyilatkozzon a Kbt. 70. § (2) bekezdésére vonatkozóan.

Az ajánlatot az ajánlati felhívásban, illetőleg az ajánlati dokumentációban meghatározott tartalmi és formai

követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.

- A hiánypótlás lehetősége: Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét Kbt. 83. § (1)-(2) bekezdése alapján

biztosítja.

- Ajánlattevő ajánlatában köteles részenként organizációs tervet csatolni, melyben részletesen ismerteti az

intézmények működésének zavartalanságát biztosító szervezési megoldásokat.

- Ajánlatkérő helyszíni bejárással egybekötött konzultációt tart, melynek időpontja:

2009. november 11. 10.00 órától. Találkozó: 8600 Siófok Fő u. 256.

2009. november 11. 12.00 órától. Találkozó: 7561 Nagybajom, Templom u.1.

2009. november 11. 14.00 órától. Találkozó: 8698 Somogyvár, Kaposvári u.4.sz.

2009. november 12. 10.00 órától. Találkozó: 8660 Tab, Kossuth u. 107.

2009. november 12. 13.00 órától. Találkozó: 7400 Kaposvár, Somssich u. 8.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: ÉSZ-KER Kft.

Postai cím: Torockó u. 9. I. emelet

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1026

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Molnár Lehel

Telefon: 0617888931

E-mail: molnar@ceuconsulting.eu

Fax: 0617896943

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: ÉSZ-KER Kft.

Postai cím: Torockó u. 9. I. emelet

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Zelenay Krisztina

Telefon: 0617888931

E-mail: titkarsag@ceuconsulting.eu

Fax: 0617896943

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: ÉSZ-KER Kft.

Postai cím: Torockó u. 9. I. emelet

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1026

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Zelenay Krisztina

Telefon: 0617888931

E-mail: titkarsag@ceuconsulting.eu

Fax: 0617896943

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás TISZK Baross G. Siófok Fő u. 256. tanműhely felújítása

1) A rész meghatározása

TISZK Baross G. Siófok Fő u. 256. tanműhely felújítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték

TISZK Baross Gábor Közép és Szakiskola Siófok, Fő u. 256 sz. alatti műhelyépülete homlokzati

nyílászáróinak cseréje (16 db), műhelyekben műgyanta burkolat 251 m2, PVC burkolat 43,6 m2, simított

beton burkolat 62 m2, gáz és fűtésszerelési munkák elvégzése.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2009/12/31 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon

Somogyvár, Kaposvári u.4.sz. alatti kastélyépület déli szárny alagsorában kialakítandó tankonyha.

1) A rész meghatározása

Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Somogyvár,

Kaposvári u.4.sz. alatti kastélyépület déli szárny alagsorában kialakítandó tankonyha.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték
Műszaki tartalom: 8 fős tankonyha kialakítása a meglévő műemlék kastélyépület alagsorában 96,3 m2

összes alapterületen az ehhez szükséges tartószerkezeti átalakítások alaprajzi átalakítások, teljes gépészeti

és konyhai berendezések kiépítése üzemelésre alkalmas állapotra.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/07/01 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 3

meghatározás Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és

Gyermekotthon, Somogyvár, Kaposvári u.4. sz. alatti kollégium átalakítása

1) A rész meghatározása

Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, Somogyvár,

Kaposvári u.4. sz. alatti kollégium átalakítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték

Műszaki tartalom: Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és

Gyermekotthon, Somogyvár, Kaposvári u.4.sz. alatti kollégium épülete földszintjének átalakítása, 78

férőhelyes kollégiummá, 623,64 m2 alapterületen, 10 szoba akadálymentesített kialakítású.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 4

meghatározás Somogy Megyei Önkormányzat Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani

Központ kazáncsere.

1) A rész meghatározása

Somogy Megyei Önkormányzat Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ kazáncsere.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték

Műszaki tartalom: Somogy Megyei Önkormányzat Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani

Központja Kaposvár, Somssich u. 8. iskola épületében lévő kazánok (6 db FÉG AF 105) bontása, helyettük 4

db Viessmann Vitocrossal 300 beépítése, üzembehelyezése.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)
ÉS/VAGY

Befejezés 2010/01/04 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 5

meghatározás Az I. sz. Gyermekvédelmi Intézmény Kékmadár Gyermekotthon Nagybajom, Templom u.1 .

bővítése és felújítása

1) A rész meghatározása

Az I. sz. Gyermekvédelmi Intézmény kékmadár Gyermekotthon Nagybajom, Templom u.1 . bővítése és

felújítása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték

Műszaki tartalom: Épület bővítése 6 db szobával emeletráépítéssel (139,45 m2), menekülő acélszerkezetű

lépcsőház építése (13,5 m2), homlokzati régi nyílászárók cseréje (24 db.), homlokzati falak hőszigetelése,

zöldtető kialakítása 280 m2, 1,1x1,4 alapterületű felvonó építése, akadálymentesítés.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/05/31 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 6

meghatározás Tab Takács Imre Szociális Otthon szállásépület bővítés, elkülönítő kialakítás és vizesblokk

felújítása

1) A rész meghatározása

Tab Takács Imre Szociális Otthon szállásépület bővítés, elkülönítő kialakítás és vizesblokk felújítása.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45200000-9

45260000-7

3) Mennyiség vagy érték

Műszaki tartalom:

Szállásépület:

Meglévő szállásépület tetőterének beépítésével kerül kialakításra 8 lakószoba, 2 db akadálymentes

zuhanyzóval és a szükséges vizesblokkokkal ill. kiszolgáló helyiségekkel.. Az átalakítással érintett

alapterület 230,6 m2. A bejárat elé fahíd készül.

Elkülönítő:

Meglévő asztalos és lakatos műhely átalakításával 4 szoba és 1 db akadálymentes Wc+zuhanyzó készül,

Az átalakítással érintett alapterület 162,7 m2.

Vizesblokk:

Az intézmény kastély épületében lévő vizesblokk (32,3 m2) teljes felújítása, a meglévő szerelvények és

válaszfalak visszabontása után 4 db. zuhanyzó, 5 db mosdó, 4 db wc és 3 db pissoár kialakítása.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/06/30 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22766/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Széchenyi tér 10.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Botka László

Telefon: +36-62/564-363

E-mail: herczeg.agnes@szeged.eu

Fax: +36-62/564-292

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.szegedvaros.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatási-nevelési

intézményeiben megvalósuló TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076 azonosító számú projekt keretében, pedagógus

továbbképzési, illetve szaktanácsadói feladatok ellátása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 24

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Pedagógus továbbképzés esetén az ajánlattevő által megadott helyszínen, azzal hogy a képzéseket

Szegedre kell szervezni.

A közoktatási szaktanácsadás esetén az alábbi helyszíneken:

Alsóvárosi Általános Iskola,

Béke Utcai Általános Iskola,

Rókusvárosi II. számú Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény,
Tisza-parti Általános Iskola,

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézmény,

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye,

Szeged Városi Kollégium,

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága Tisza-parti Óvoda.

NUTS-kód HU333

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatási-nevelési

intézményeiben megvalósuló TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076 azonosító számú projekt keretében pedagógus

továbbképzési, illetve szaktanácsadói feladatok ellátása megbízási szerződés alapján.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80530000-8

További tárgyak: 80590000-6

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre x

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

I. Akkreditált pedagógus továbbképzések biztosítása 481 fő részére (1020 óra), a dokumentációban

részletezett tartalommal.

II. Szaktanácsadói feladatok ellátása (2033 óra) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatásinevelési

intézményeiben a dokumentációban részletezett tartalommal.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/07/31 (év/hó/nap)
III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

- A nettó vállalkozási díj 1 %/nap mértékű késedelmi kötbérfizetés vállalása.

-Az igazolt teljesítéssel nem fedezett nettó vállalkozási díj 10 %-ának megfelelő mértékű meghiúsulási

kötbérfizetés vállalása.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A beszerzéshez szükséges pénzügyi fedezet az ajánlatkérő rendelkezésére áll.

A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő a teljesítést követő 30-90 napon belül (az ajánlattevő által

megajánlott fizetési határidő szerint), a vállalkozó bankszámlájára átutalással, forintban egyenlíti ki, a

Kbt. 305. § (3) bekezdése szerint. Az ajánlatkérő előleget nem biztosít. Három részszámla, valamint egy

végszámla nyújtható be.

Első részszámla: 2010. január 10. napjával, az eddig az időpontig teljesített és igazolt óraszámoknak

megfelelően.

Második részszámla: 2010. március 20. napjával, az eddig az időpontig teljesített és igazolt óraszámoknak

megfelelően.

Harmadik részszámla: 2010. május 20. napjával, az eddig az időpontig teljesített és igazolt óraszámoknak

megfelelően.

Végszámla: I. rész esetén 2010. augusztus 1. napjával, II. rész esetén 2010. június 21. napjával az eddig az

időpontig teljesített és igazolt óraszámnak megfelelően.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény, de közös ajánlattétel esetén a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevőknek

egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), alvállalkozó

vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjában, a Kbt. 61. § (1)

bekezdése d) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban

nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akire nézve a Kbt.

61. § (1) bekezdése a)-c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra

kerül az az ajánlattevő, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó szervezet esetében a Kbt. 62. § (1)

bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak. A kizáró okok fenn nem állásáról a Kbt. 249. § (3) bekezdése

alapján az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozónak, valamint a számára erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell. Tekintettel

arra, hogy a Kbt. 250.§ (3) bekezdés g) pontja alapján az eljárásra a 91. § is alkalmazandó, ajánlattevő,

a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó és

az erőforrást nyújtó szervezet jogosult már az ajánlatában a kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 63.§

és 63./A § szerint igazolni. Amennyiben az ajánlatban nem kívánja igazolni, úgy nyertessége esetén az

eredményhirdetést követő nyolc napon belül kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, ha

ezt az ajánlatban nem igazolta. A kizáró okok igazolását a Kbt. 63.§ (1) bekezdés a) és b) pontja esetén is

eredeti vagy hiteles másolatban kell benyújtani.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevőnek (közös

ajánlattétel esetén minden tagnak) és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia:

A P/1. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzintézetétől származó,

az ajánlat benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat (eredeti vagy hiteles másolati példány)

az alábbi tartalommal:

- a vezetett bankszámla száma,

- a számlavezetés kezdete,

- az ajánlattevő számláján a nyilatkozat kiadását megelőző egy éven belül 15 napon túli sorban állás

jelentkezett-e, lejárt hiteltartozása van-e.
A P/2. ponthoz: a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján az elmúlt két lezárt üzleti évre (2007., 2008.)

vonatkozó - a számviteli jogszabályok szerinti - beszámolójának egyszerű másolata.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint erőforrást

biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók számlavezető pénzintézeteitől származó, az ajánlat

benyújtását megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat alapján bármely számláján a nyilatkozat kiadását

megelőző egy éven belül 15 napon túli sorban állás nem jelentkezett; és számlavezető pénzintézeteinél

nincsen lejárt hiteltartozása.

P/2. az elmúlt két lezárt üzleti évre vonatkozó (2007., 2008.) beszámolója szerint az ajánlattevő (közös

ajánlattétel esetén a tagok) vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozók működése nem volt veszteséges (mérleg szerinti eredménye nem volt negatív).

A pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén

a tagoknak) és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának külön – külön kell megfelelniük.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

I. Pedagógus továbbképzés esetén

Az M/1. ponthoz: az elmúlt három évben (2006., 2007. és 2008.) teljesített legjelentősebb akkreditált

pedagógus-továbbképzési szolgáltatások ismertetése (teljesítés ideje és helye, a szerződést kötő másik fél,

a munka megnevezése, a tréning címe, a képzésen résztvevők száma, ellenszolgáltatás összege) a Kbt. 68.

§ (1) bekezdése szerint.

Az M/2. ponthoz: a Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek

megnevezése, szakirányú képzettségük ismertetése, és a képzettség igazolásául szolgáló okiratok egyszerű

másolata, szakmai önéletrajzuk eredeti, aláírt példánya.

II. Közoktatási szaktanácsadás esetén

Az M/1. ponthoz: az elmúlt három évben (2006., 2007. és 2008.) teljesített legjelentősebb komplex

intézményi szaktanácsadói szolgáltatások ismertetése (teljesítés ideje és helye, a szerződést kötő másik fél,

a munka megnevezése, ellenszolgáltatás összege) a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint.

Az M/2. ponthoz: a Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek

megnevezése, szakirányú képzettségük ismertetése, és a képzettség igazolásául szolgáló okiratok egyszerű

másolata, szakmai önéletrajzuk eredeti, aláírt példánya.

Az alkalmasság igazolására a 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint erőforrást

biztosítók bevonására a Kbt. 4. § 3/E. pontjában foglaltak szerint van lehetőség.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

I. A pedegógus továbbképzés esetén

M/1 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen rendelkeznek az elmúlt három évben (2006.,

2007., 2008.) összesen legalább 2 db, egyenként nettó 15 millió Ft értékű kompetencia alapú oktatáshoz

kötődő akkreditált pedagógus -továbbképzési szolgáltatással.

M/2 az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen rendelkeznek 5 fővel, akiknek mindegyike megfelel

a következő kritériumoknak:

- legalább felsőfokú tanítói, tanári vagy pedagógiai végzettség

- legalább 5 éves általános iskolai vagy középiskolai oktatási tapasztalat

-legalább 2 éves, a kompetencia alapú oktatáshoz kötődő akkreditált pedagógus továbbképzési

tapasztalattal.

II. Közoktatási szaktanácsadás esetén

M/1. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen rendelkeznek az elmúlt három évben (2006.,

2007., 2008.) összesen legalább 2 db közoktatási intézmény részére nyújtott komplex intézményi

szaktanácsadói szolgáltatással.

M/2. az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a tagok) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók együttesen rendelkeznek az Educatio Kht. által vezetett

szaktanácsadási jegyzéken szereplő, legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező, legalább 1 fő

intézményi folyamat szaktanácsadóval, 1 fő IKT helyzetelemző szaktanácsadóval, 1 fő kompetenciaterületi

mentor szaktanácsadóval kompetencia területenként (összesen 6 fő), 1 fő IPR mentor szaktanácsadóval, 1

fő IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadóval (egy fő rendelkezhet több végzettséggel is).
A műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek (közös Ajánlattétel esetén a tagoknak)

és a közbeszerzés értékének 10% -át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának

együttesen kell megfelelniük.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

I. rész: 1. Ellenszolgáltatás összege 50

I. rész: 2. Képzési koncepció szakmai értéke 25

I. rész: 3. Projekt minőségbiztosítási módszertanának

szakmai értéke

I. rész: 4. A 30 napnál késöbbi fizetési határidő

napokban (min. 30 - max. 90 nap)

II. rész: 1. Ellenszolgáltatás összege 50

II. rész: 2. Tanácsadási koncepció szakmai értéke 25

II. rész: 3. Projekt minőségbiztosítási

módszertanának szakmai értéke

II. rész: 4. A 30 napnál későbbi fizetési határidő 10

napokban (min. 30 - max. 90 nap)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

15

10

15
Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 90 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Szeged, Széchenyi tér 11., II. emelet 216.

szoba.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80.§ (2) bekezdés szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

"Óvodától az érettségiig - a kompetencia-alapú oktatás Szegeden" - TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. november 25., 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december 03.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentációt Ajánlatkérő az A.II. mellékletben megadott e-mail címre történő jelzést követően,

elektronikusan bocsátja Ajánlattevők rendelkezésére. A DOKUMENTÁCIÓT KIKÉRŐ E-MAILHEZ

KÉRJENEK VISSZAIGAZOLÁST AJÁNLATTEVŐK!

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa: 1,

felső határa 100, valamennyi részszempont esetén.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A 1. és 4. részszempontok esetén a legjobb ajánlat a maximális pontot kapja, a többi a legjobbhoz

viszonyítva arányosítással kap pontot.

A 2.-3. részszempontok értékelését egy három tagú szakmai zsűri végzi szakmai elemek vizsgálatával a

dokumentációban részletezettek szerint.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat), zárt csomagolásban, folyamatos

lapszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva kell elkészíteni. Az ajánlat fedőlapján fel kell tüntetni az

“eredeti” vagy “másolat” feliratot, valamint az ajánlattevő cégbejegyzési okmányokban szereplő nevét és

székhelyét. Az oldalakat roncsolásmentesen nem bonthatóan, egybefűzve kell egymáshoz rögzíteni és az
első és az utolsó oldalt papírkoronggal leragasztva az ajánlattevő részéről aláírásra jogosult személy(ek)

vagy meghatalmazás csatolásával annak meghatalmazottjának kézjegyével kell hitelesíteni. Az ajánlat

eredeti példányát géppel vagy tintával kell kitölteni, lapszámmal ellátni és minden lapot szignálni (csak

cégszerű aláírási joggal rendelkező személy, vagy meghatalmazott képviselő szignálhat), az ajánlat elején

lapszámokkal ellátott tartalomjegyzéket csatolni kell.

2.) Az ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell az ajánlatot cégszerűen aláíró személy(ek) aláírási

címpéldányának eredeti vagy hiteles másolatát.

3.) Az ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek összegszerűen meghatározott

mértéke: bruttó 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az

ajánlati biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig „Kompetencia alapú oktatás bevezetése” közlemény

feltüntetésével, az ajánlatkérő Raiffeisen Bank Rt-nél vezetett 12067008-00102705-00100002 sz. számlájára

kell befizetni vagy átutalni. Átutalás esetén akkor érvényes az ajánlati biztosíték, ha az ajánlatkérő számláján

az ajánlati biztosíték teljes összege legkésőbb az ajánlatok benyújtásának határidejéig jóváírásra kerül.

Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. §. (2) bekezdésének megfelelően teljesíthető. Az átutalás megtörténtéről

szóló banki igazolást vagy eredeti bankgarancia-nyilatkozatot vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított –

készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt az ajánlathoz kell mellékelni. Az ajánlati biztosítéknak

az ajánlati kötöttség lejártának időpontjáig kell érvényben maradnia. A nyertes ajánlattevő, valamint a –

91. §. (2) bekezdése szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tevő részére a szerződéskötést

követő 10 napon belül, kamatmentesen kerül visszautalásra. A nem nyertes ajánlattevőnek az ajánlatkérő az

ajánlati biztosítékot a Kbt. 59. §. (5) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint fizeti vissza.

4.) Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő bizalmasan kezeli és a

Kbt. 7. § (2) bekezdése alapján őrzi meg.

5.) Ajánlattevőnek ajánlatát úgy kell megadnia, hogy az megfeleljen a Kbt. 70. § -ban foglaltaknak. Az

ajánlatot az ajánlati felhívásban, illetőleg az ajánlati dokumentációban meghatározott tartalmi és formai

követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.

6.) Az ajánlathoz csatolni kell az Ajánlattevő felnőttképzési akkreditációját igazoló dokumentumot és a

pedagógus-továbbképzések 75%-ára vonatkozóan az akkreditált pedagógus-továbbképzési tréningek

indítási engedélyét.

7.) Ajánlattevőnek ajánlatához csatonia kell az alábbi szakmai anyagokat:

- Képzési koncepció (max. 10 oldal) (amennyiben releváns),

- Tanácsadási koncepció ( max. 10 oldal) (amennyiben releváns),

- Minőségbiztosítási módszertan (max. 10 oldal) (a képzések vagy szaktanácsadói szolgáltatások

megvalósításához).

8.) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 83. §-ban foglaltak szerint biztosítja.

9.) Ha az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza,

akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén vagy az eljárás nyertesének a 60. § (1) bekezdésének,

valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a 61. § (1), illetőleg (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozásával

kapcsolatos hamis nyilatkozata vagy ezen kizáró okokkal kapcsolatos igazolás(ok) benyújtásának

elmulasztása esetében az ajánlatok értékelése során [81. § (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb

ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést. (Kbt. 91. § (2))

10.) Ajánlatkérő ezúton meghívja ajánlattevőket a Kbt. 95.§ alapján az eredményhirdetésre az V.3.1)

pontban jelzett időben, helyszín: IV.3.7) szerinti.

11.) Az eljárás során az esetleges kiegészítő tájékoztatások megadása elektronikusan történik.

12.) Minden egyéb információt az ajánlatkérési dokumentáció tartalmaz. A jelen ajánlati felhívásban nem

szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatója szerint

kell eljárni.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Postai cím: Széchenyi tér 11.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Városüzemeltetési Iroda Titkársága, II. emelet 216.

Telefon: +36-62-564-009

E-mail: bszucs.monika@szeged.eu

Fax: +36-62-564-292
Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Postai cím: Széchenyi tér 11.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Városüzemeltetési Iroda Titkársága, II. emelet 216.

Telefon: +36-62-564-009

E-mail: bszucs.monika@szeged.eu

Fax: +36-62-564-292

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Postai cím: Széchenyi tér 11.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Városüzemeltetési Iroda Titkársága, II. emelet 216.

Telefon: +36-62-564-009

E-mail: bszucs.monika@szeged.eu

Fax: +36-62-564-292

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás Pedagógus továbbképzési feladatok ellátása

1) A rész meghatározása

Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatási-nevelési

intézményeiben megvalósuló TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076 azonosító számú projekt keretében pedagógus

továbbképzési feladatok ellátása.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80530000-8

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Akkreditált pedagógus-továbbképzés biztosítása 481 fő részére (1020 óra) a dokumentációban részletezett

tartalommal.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/07/31 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás Közoktatási szaktanácsadói feladatok ellátása

1) A rész meghatározása

Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának oktatásinevelési

intézményeiben megvalósuló TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0076 azonosító számú projekt keretében

szaktanácsadói feladatok ellátása.

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 80590000-6

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

Szaktanácsadói feladatok ellátása (2033 óra) a dokumentációban részletezett tartalommal.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/06/20 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye

egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (22381/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye

Postai cím: Kossuth tér 6.,

Város/Község: Szentes

Postai irányítószám: 6600

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kiss Ferenc

Telefon: 30/639-40-70

E-mail: varosellato@freemail.hu

Fax: 63/400-179

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kommunális hulladékgyűjtő jármű beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

6600 Szentes, Kossuth tér 6.

NUTS-kód HU333

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Adásvételi szerződés tömörítő rendszerű kommunális hulladékgyűjtő jármű beszerzése tárgyában

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34144511-3

További tárgyak: 34144512-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

- 1 db min. 16 m3-es, tömörítő rendszerű, 60 - 1100 literes szabványos gyűjtőedények kiszolgálására

alkalmas kommunális hulladékgyűjtő jármű

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmes teljesítés esetén min. 50.000.- Ft/nap késedelmi kötbér max. 15 napig, ezután meghiúsulási

kötbér a bruttó szerződéses összeg 20 %-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő a leigazolt számlát a teljesítéstől számított 30 naptári napon belül egyenlíti ki, átutalással. A

kifizetés HUF-bantörténik.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
Jogi kizáró okok:

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a

Kbt. 60.§.(1) bekezdésében és a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak;

2. Az eljárásban nem lehet alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60.§.(1) bekezdésében és a Kbt. 61. § (1)

bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak;

3. Az eljárásban kizárásra kerül az a részvételi jelentkező, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének tíz

százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, vagy erőforrást biztosító szervezete

esetében a Kbt. 62. §. (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak.

Jogi kizáró okok igazolási módja

1. Részvételi jelentkezőnek, a közbezserzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozójának és az erőforrást nyújtó szervezetnek a Kbt. 136. § (3) bekezdés szerint kell

nyilatkozniak, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésben, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d)

pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.

2. Részvételi jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt.

60. §. (1) bekezdésében és a 61. §. (1) bekezdés d.) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá eső

alvállalkozót;

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

a.) a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlathoz csatolnia kell minden

számlavezető pénzintézetének az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napnál nem régebbi

nyilatkozatát, legalább a következő tartalommal: mióta vezeti a gazdálkodó szerv számláját (számláit),

fizetési kötelezettségeinek határidőben eleget tesz-e, volt-e a számláján 12 hónapon belül sorban állás, ha

igen, mikor, mennyi ideig.

b.) a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlathoz csatolnia kell az utolsó lezárt

gazdasági év, számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját egyszerű másolatban (ha a letelepedés szerinti

ország joga előírja a közzétételét)

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

a) alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármely tag) és a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozói, ha 12 hónapon belül bármely számlájukon sorban

állás volt

b) alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármely tag) és a közbeszerzés értkének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ah a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója

az utolsó lezárt gazdasági év vonatkozásában a mérleg szerinti eredménye negatív.

Az a) és b) pont alatti alkalmassági követelményeknek az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden

tagnak) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóinak

külön-külön kell megfelelniük

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

a) a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tartalmú nyilatkozat az előző 12 hónap legjelentősebb

szállításairól, figyelembe véve a Kbt. 68. § (1) bekezdése előírásait.

b) a Kbt. 67. § (1) bekezdés d) pontja szerint az ajánlat tárgyát képező jármű részletes leírássa, fényképe.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

a) alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy darab, az ajánlattételi határidőt megelőző 12

hónapból származó, hulladékszállító jármű szállítását igazoló referenciával.

b) alkalmatlan az ajánlattevő, ha a megajánlott hulladékszállító jármű a fénykép és a részletes leírás alapján

nem felel meg minden, az ajánlatkérő által meghatározott tulajdonságnak.

Az 1) és b) pont alatti alkalmassági követelményeknek az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén minden

tagnak) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóinak

együttesen kell megfelelniük

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa
IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért?

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 6.250,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció az I.1) pontban megadott helyen készpénzfizetés (nettó 5.000,-

Ft 3 ÁFA, bruttó 6.250,- Ft megfizetése) ellenében vehető át munkanapokon 8 - 14 óra között, az ajánlattételi

határidő leteltének napján 10 óráig.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : 6600 Szentes, Kossut tér 6., a Városellátó Intézmény hivatalos helyisége (a Polgármesteri Hivatal

udvarában)

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

a Kbt. 80. § (2) bekezdés alapján az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő és az ajánlattevők, a

nevükben eljárók, valamint az általuk meghívott személyek vehetnek részt

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem
Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11. 30., Időpont: 10.00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12. 08.,

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

az adható pontszám minden részszempont esetében 0 - 10 pontig terjed.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

a legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap, a legkedvezőtlenebb 0 pontot, a közbenső értékeket egyszerű lineáris

arányosítással határozzuk meg

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosít, a Kbt. 83. § alapján

2. Az ajánlathoz eredetben vagy egyszerű másolatban csatolni kell az Ajánlattevő 60 napnál nem régebbi

cégkivonatát, valamint az aláíró(k) aláírási címpéldányát

3. Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, minden lapot sorszámozva és az aláírásra jogosult kézjegyével

ellátva, zárt csomagolásban, 1 eredeti + 1 másolati (a fedlapon feltüntetve, hogy eredeti vagy másolat)

példányban kell benyújtani. eltérés esetén az eredeti példány tatalma a mérvadó. A csomagoláson fel

kell tüntetni a következőket: „Ajánlat hulladékgyűjtő gépjármű szállítására. Az ajánlattételi határidő előtt

felbontani tilos!”

4. A csomagoláson más információt feltüntetni nem szabad.

5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő kbt. 70. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát.

6. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdésének a)-c) pontjait illetően.

7. Az ajánlathoz a Kbt. 71. § (4) bekezdésének megfelelően csatolni kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés b)

pontja szerinti alvállalkozókra vonatkozó igazolásokat, nyilatkozatokat. Ha ajánlattevő nem vesz igénybe

alvállalkozót, az erről szóló nemleges nyilatkozatot kell csatolnia.

8. Ajánlatkérő nyilatkozik arról, hogy az eljárás alapján létrejövő szerződésre a hatályos Általános forgalmi

adóra illetve az adózás rendjére vonatkozó jogszabályok előírásait alkalmazni kell, különös tekintettel a

közpénzek védelmére vonatkozó visszatartási jog érvényesítésére.

9. Az ajánlatkérő az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és

azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.

10. Ajánlati biztosíték: Az ajánlattevőnek az általa benyújtott ajánlatra ajánlati biztosítékot kell nyújtani,

melynek összege: 300.000,- Ft azaz Háromszázezer Forint. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell

maradnia az ajánlati kötöttség időtartama alatt, tehát az ajánlattételi határidő lejártától 60 napig. A biztosíték

adását ajánlattevő a Kbt. 59. § (2) bekezdése alapján teljesítheti.

11. Amennyiben az Ajánlattevő külföldi, a vele kapcsolatos iratokat hiteles fordításban kell benyújtani

12. Az ajánlat a Kbt. 88. § (1) bekezdés f.) pontja alapján érvénytelen, ha az ajánlattevő vagy a 10% feletti

alvállalkzó tevékenységi köre nem terjed ki a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységekre (TEÁOR).

13. Az ajánlattevőknek az ajánlatukban csatolni kell a vállalkozási szerződéstervezetet, e nélkül ajánlatuk

érvénytelen.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:
Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22618/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth L. u. 2.

Város/Község: Szigetszentmiklós

Postai irányítószám: 2310

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Szigetszentmiklós Város Polgármesteri Hivatal

Címzett: Vass Zsigmond

Telefon: 06/24 505-505

E-mail: kalo@szigetszentmiklos.hu, zs.vass@szigetszentmiklos.hu

Fax: 06/24 505-500

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

"Szigetszentmiklós Város Önkormányzata kezelésében lévő épületekben felújítási munkák elvégzése"

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szigetszentmiklós

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata kezelésében lévő épületekben felújítási munkák

elvégzése.Vállalkozási Szerződés.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45111000-8

További tárgyak: 45410000-4

45440000-3

45431000-7

45432000-4

45331100-7

45333000-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

I. rész.Épületfelújítási munkák a mellékletben foglaltak szerint

II. rész: A Polgármesteri Hivatal Komfort III. kazánjának a cseréje új kazánra és ezzel összefüggő további

munkák elvégzése a mellékletben foglaltak szerint

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/02/01 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér, minőségi kötbér, meghiúsulási kötbér, és jótállási garancia a szerződésben foglaltak,

valamint a Kbt. 53. § (6) a) pontja szerint

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A 193/2009. (V.27.) számú Önkorm. hat. alapján a 2009.évi költségvetés 7.sz. melléklet "Hivatal épület

átalakítás, bővítés" keret előírányzat terhére rendelkezésre áll. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A teljesítés

során 1 rész-számla és a végszámla nyújtható be.Ajánlatkérő a teljesítés ellenértékét teljesítésigazolások és
szabályszerűen kiállított számlák alapján, a teljesítéstől számított 30 napon belül átutalással fizeti ki a Kbt.

305.§ (3) bek. szerint.(A kifizetésekkor figyelemmel kell lenni az Art. 36/A §-ának rendelkezéseire.)

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

nem követelmény

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezet:

- akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak,

- aki esetében a Kbt. 61. § (1) d) pontjában, valamint a Kbt. 61. § (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok

fennállnak,

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, vagy a

Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezet:

- aki esetében a Kbt. 61. § (1) a)-c) pontban felsorolt kizáró okok fennállnak,

- aki esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód

A Kbt. 249. § (3) bekezdésnek megfelelően, a kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőnek, a Kbt. 71.

§ (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a Kbt. 65. § (3) bekezdése szerinti szervezetnek

nyilatkoznia kell.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P1) pénzügyi intézmény az ajánlattételi határidőt megelőző 30 napnál nem régebbi nyilatkozata arról, hogy

mióta vezeti az ajánlattevő, illetve az alvállalkozó bankszámláját, fizetési kötelezettségének pontosan eleget

tesz-e és volt-e sorban állás a nyilatkozat keltét megelőző egy éven belül [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont]

P2) az előző három évi (2006-2008) időszakban a közbeszerzés tárgyának (épületfelújítás,központi

fűtés szerelés, kazántelepítés) forgalmáról szóló nyilatkozatával attól függően, hogy mikor jött létre, illetve

mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak (Kbt. 66.§ (1)

bekezdés c) pont).

P3) az elmúlt 3 évre (2006-2008) vonatkozó éves számviteli törvény szerinti beszámolója egyszerű

másolata becsatolásával a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően

Igazolás módja: az igazolásokat eredeti vagy hiteles másolati példányban, a nyilatkozatokat eredetiben kell

benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó,

P1) ha bankszámláján a pénzintézeti nyilatkozat keltét megelőző 12 hónapon belül 30 napot meghaladó

sorban állás volt bármelyik bankszámlájával szemben, illetőleg fizetési kötelezettségének pontosan nem tett

eleget.

P2) ha előző 3 évi (2006-2008), a közbeszerzés tárgyával megegyező (épület felújítás,központi fűtés

szerelés, kazántelepítés) forgalma évenként nem éri el az egyes részekre adott ajánlati ár nettó összegét.

P3) ha az elmúlt három évi (2006-2008) eredmény kimutatása szerint az adózás előtti eredménye bármelyik

vizsgált évben negatív

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

M1) Csatolja az ajánlattételi határidőt megelőző három év (2006,2007,2008.)legjelentősebb, jelen

közbeszerzés tárgyának (épület felújítás, központi fűtés szerelés, kazántelepítés) megfelelő munkáinak

ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (2)

bekezdés szerinti igazolással (Kbt. 67. § (2) a) pont alapján).

A közös ajánlattevőként (konzorcium tagjaként) teljesített referencia esetében olyan tartalmú

referenciaigazolás csatolandó, amelyből konkrétan kitűnik, hogy a referenciaként megjelölt munkák közül

mely munkarészeket teljesített az ajánlattevő, illetve a Kbt. 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó.

M2)Ismertesse és igazolja a vezető tisztségviselőnek, valamint a teljesítésben részt vevő felelős műszaki

vezetőjének végzettségét, képzettségét és gyakorlati idejét. (Épköz. 8/A.§ (2) bek. b./ pont, Kbt. 67.§ (2) bek.

c./pont))

M3) Ismertesse és igazolja a teljesítésben részt vevő szakemberek létszámadatait végzettség, illetve

képzettség szerinti bontásban. (Épköz. 8/A.§ (2) bek. c./ pont, Kbt. 67. § (2) bekezdés e.) pont
M4) Csatolja a munka teljesítéséhez rendelkezésre álló eszközök, berendezések adatait( darabszám és

műszaki paraméter megjelölésével)(Épköz 8!A.§ (2) bek. a./ pont, Kbt. 67.§ (2) bek. b./pont)

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó, ha

M1) az ajánlattételi határidőt megelőző legfeljebb 3 évben évenként nem rendelkezik

= az I. részre tett ajánlat vonatkozásában

- legalább kettő, minimum nettó 8.000.000.-Ft értékű vagy azt meghaladó értékű, a közbeszerzés tárgyával

azonos tárgyú (épületfelújítás),

= a II. rész vonatkozásában évenként legalább kettő, egyenként minimum nettó 2.000.000.-Ft értékű, a

közbeszerzés tárgyával (központi fűtésszerelés,kazántelepítés)azonos tárgyú

befejezett és szerződésszerűen teljesített munká(k)ra vonatkozó, Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint igazolt

referenciával.

Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadás-átvétel megtörtént.

M2) nem rendelkezik a feladat ellátásához szükséges szakirányú

- építészmérnöki vagy üzemmérnöki végzettséggel és legalább 5 év magasépítési gyakorlattal rendelkező

szakemberrel

M3) nincs a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe felvett ,- az I. rész vonatkozásában 1 fő legalább „É-I”,

illetőleg a II. rész vonatkozásában 1 fő "ÉG" minősítésű helyszíni felelős műszaki vezetője

M4) az alábbi munkaeszközöknek a munkája végzéséhez szükséges használatbavételi lehetőségét nem

tudja igazolni:

–az I. részre tett ajánlat vonatkozásában

1 db betonkeverő, 1 db csempevágó, 1 db 4m-es létra, 1 db hegesztőkészülék

= a II. részre tett ajánlat vonatkozásában

1 db lángvágó készülék, 1 db hegesztő készülék, Torricelli pumpa hitelesített műszerrel ellátva

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

ajánlati ár 6

teljesítési határidő (amennyivel rövidebbet vállal az

ajánlattevő): nap

jótállás időtartama (minimum12 hónap): 1

késedelmi kötbér ( minimum 50.000.-Ft/nap) 1

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

2
Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 11.00

Kell-e fizetni a dokumentációért?

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 37.500

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció díja (30.000 Ft + Áfa) készpénzben vagy átutalás útján

fizethető meg. Készpénzes fizetés az ajánlatkérő 1.1) pontban megjelölt címén az I. emeleti pénztárban

munkanapokon 8 – 12 óra között lehetséges, vagy átutalással a Szigetszentmiklós Város Polgármesteri

Hivatal OTP Bank NyRT szigetszentmiklósi fiók által vezetett 11742252 – 15393276 számú bankszámlájára

teljesíthető. A vételárnak az Ajánlatkérő számlájára legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta napján 11.00

óráig kell beérkeznie.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 11.00

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 11.00

Helyszín : Szigetszentmiklós Város Polgármesteri Hivatala, Szigetszentmiklós, Kossuth L. u. 2., földszint 10.

szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/03. 14.00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/11. 10.00

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

A tárgyalás lefolytatásának menete: (a dokumentációban részletezettek szerint) az ajánlatkérő egyfordulós

tárgyalást tart, melyre az összes alkalmasnak minősített, érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevőt meghívja.

Az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra,

hogy amennyiben szükségesnek ítéli, az ajánlattevők előzetes értesítése mellett

újabb, egy vagy több tárgyalási fordulót tartson. Az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel külön-külön tárgyal. A

tárgyalási sorrend az ajánlatok beérkezésének fordított sorrendje.

A tárgyalás időpontja: 2009/12/01. 13.00

V.3.4.1)
A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben)

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A Dokumentáció személyesen és a Kbt. 54.§ (4) bekezdésében meghatározott módon vehető át

ellenértékének helyszínen történő befizetésével, vagy befizetését igazoló bizonylat felmutatásával, az

1.1) pontjában megjelölt címen, a fszt. 10. sz. irodában az alábbi időpontokban: Munkanapokon hétfőtőlcsütörtökig

9.00-15.00 óráig, pénteken 9.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján

8.00-11.00 óráig.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

lineáris arányosítás módszere a dokumentációban részletezettek szerint

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1.) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 83. § alapján teljes körben biztosítja.

2.) Az ajánlatot a kötelezettségvállalásra jogosultak cégszerű aláírásával, zárt csomagolásban, 1 eredeti és

az eredetivel mindenben megegyező 3 másolati példányban kell benyújtani. Az egyes példányokon fel kell

tüntetni, hogy "eredeti" vagy "másolati" példány. Az ajánlatok egyes példányait folyamatos oldalszámozással

ellátva, oldalanként szignálva, oldalszámozott tartalomjegyzékkel, valamint sérülés nélkül, nem bontható

(átfűzött és lepecsételt) kötésben kell benyújtani. A példányok esetleges eltérése esetén az eredeti példány

számít mértékadónak. Az ajánlat lezárt csomagolását a következő felirattal kell ellátni: Szigetszentmiklós

Város Önkormányzata (2310 Szigetszentmiklós, Kossuth L. u. 2.) „Szigetszentmiklós Város Önkormányzata

kezelésében lévő épületekben felújítási munkák elvégzése”. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő

csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig az

I.1. pontban megjelölt helyen sor került. Az ajánlatokat 1 példányban CD adathordozón elektronikusan is

csatolni kell. A papíralapon az előírt módon benyújtott ajánlat képezi az elbírálás tárgyát. Az elektronikus

dokumentumok kívánt formátuma: word, excel.

3.) Az ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni, amelyet az ajánlat elején kell elhelyezni. Ezen szerepeltetni kell

az eljárás tárgyát, az ajánlattevő adatait, valamint a bírálati szempontok szerinti adatokat.

4.) Az ajánlati árat nettó összegben (az ÁFA tartalom és a bruttó érték feltüntetésével) kell megadni.

5.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (2) bekezdésére, a Kbt. 71. § (1) a)-b)-c) pontjára,

valamint a (3) bekezdésére, a 72. §, és a 306. § (2) bekezdésére.

6.) Az ajánlatnak mind az ajánlattevőre, mind a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozóan tartalmaznia kell az alábbi cégokmányok egyszerű

másolatát:

- ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonat, egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói

igazolvány

- az ajánlatot aláíró, cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát,

- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a megbízott aláírását is

tartalmazó írásos meghatalmazást,

- az esetleg még el nem bírált változásbejegyzési kérelem példányát,

7.) Minden ajánlattevőnek és 10%-ot meghaladó alvállalkozónak a hatályos cégadatokkal egyezően

nyilatkoznia kell arról, hogy bankszámláit mely pénzintézetek vezetik, továbbá arról, hogy a

megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre bankszámlát.

8.) Az ajánlatban a cégszerű saját nyilatkozatok és a pénzintézeti nyilatkozat kivételével valamennyi

igazolás egyszerű másolatban is benyújtható.

9.) Az ajánlathoz csatolni kell a szerződéstervezet értelemszerűen kitöltött és cégszerűen aláírt példányát

10.) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a tagok között létrejött együttműködési megállapodást, amelyben

a vezető céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevőknek együttes, és egyetemleges felelősséget kell

vállalni.

11.) Az ajánlattevőnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a közös

ajánlattevőknek az alkalmassági feltételeknek a Kbt. 69. § (4) és 69.§ (5) szerint kell megfelelniük.

12.) Ajánlatkérő amennyiben az eredményhirdetésen megnevezi a nyertest követő legkedvezőbb

ajánlattevőt, úgy a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén vele kíván szerződést kötni. (Kbt. 91. § (2)

bekezdés)
13.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

14.)Az ajánlatkérő 2009.11.17- én 13 órakor helyszíni bejárást tart. A helyszíni bejárás a Polgármesteri

Hivatal épülete elől indul.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás vállalkozási szerződés

1) A rész meghatározása

I. Épületfelújítási munkák

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45110000-1

További tárgyak: 45310000-3

45320000-6

45410000-4

45440000-3

3) Mennyiség vagy érték
Bontás: 350nm, vakolatjavítás, pótlás: 290nm, WC felújítás: 2 db, tetőszigetelés: 78nm, hőszigetelt

üvegezésű 135x 150cm műanyag ablak beépítése: 5 db, hőszigetelt üvegezésű 400x 205cm műanyag

portál beépítése: 1 db, villanyszerelési munkák,radiátor felszerelése: 2 db, festés: 283nm, mázolás: 8 nm,

burkolás: csempe: 50nm, padló: 14nm, padlólapozásfagyálló, csúszásmentes greslappal: 53nm

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/01 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 2

meghatározás vállalkozási szerződés

1) A rész meghatározása

II. rész: A Polgármesteri Hivatal Komfort III. kazánjának a cseréje új kazánra és ezzel összefüggő további

munkák elvégzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45331100-7

További tárgyak: 45333000-0

3) Mennyiség vagy érték

- A rendszer felmérése, átvizsgálása, a rendszerbe illő kazán meghatározása, megvásárlása

- A régi kazán elbontása, a fűtési rendszer kiszakaszolása, új kazán helyszínre szállítása, a beépítendő

kazán gáz, víz, fűtés oldali bekötése, beillesztése a rendszerbe, új biztonsági vezeték kiépítése, szükség

szerint elzáró szerelvények cseréje

- A régi ABG 30 típusú gázégő új kazánhoz illesztése, új lángcső és fúvóka beépítése, gázoldali bekötés,

beszabályozás

- Az összeillesztett rendszer beüzemelése, próbafűtés

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/01 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22479/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth tér 9.

Város/Község: Szolnok

Postai irányítószám: 5000

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szolnok Megyei Jogú Város Fejlesztési Osztály

Telefon: 56/503-429

E-mail: simong@ph.szolnok.hu

Fax: 56/503-515

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata részére határozott idejű vállalkozási szerződés keretében

(2010. 01. 01. - 2010. 12. 31.)hirdetési felület biztosítása, valamint internetes hírportál anyagainak

elkészítése, gondozása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 13

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

NUTS-kód HU322

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata részére határozott idejű vállalkozási szerződés keretében

hirdetési felület biztosítása egy városban terjesztett, legalább heti gyakorisággal megjelenő lapban, valamint

internetes hírportál gondozása az alábbiak szerint:

1. Hetente 4 oldal biztosítása: színes cikkek és képriportok a város hétköznapjairól

2. ”Városházi tükör” elnevezéssel havonta egy oldal biztosítása, amely bemutatja az önkormányzat

tevékenységét, valamint közzéteszi a közgyűléssel kapcsolatos egyéb híreket;

3. Internetes hírportál gondozása:: cikkek, interjúk, fotók (képgaléria) elhelyezése, gondozása, frissítése,

elkészítése.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79340000-9

További tárgyak: 79341000-6

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata részére határozott idejű vállalkozási szerződés keretében

hirdetési felület biztosítása egy városban terjesztett, legalább heti gyakorisággal megjelenő lapban

(Példányszám: 30.000, Terjesztés: postaládába), valamint internetes hírportál gondozása az alábbiak

szerint:

1. Hetente 4 oldal biztosítása: színes cikkek és képriportok a város hétköznapjairól

2. ”Városházi tükör” elnevezéssel havonta egy oldal biztosítása, amely bemutatja az önkormányzat

tevékenységét, valamint közzéteszi a közgyűléssel kapcsolatos egyéb híreket;

3. Internetes hírportál gondozása:: cikkek, interjúk, fotók (képgaléria) elhelyezése, gondozása, frissítése,

elkészítése.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/01/01 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/12/31 (év/hó/nap)
III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Meghiúsulási kötbér; mértéke: a meghiúsulás napjától 2010. december 31. napjáig naptári naponként a

vállalkozási díj 0.6 %-a.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlattevő megjelenésenként bocsát ki számlát, melyet az ajánlatkérő 30 napon belül egyenlít ki.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Nem követelmény.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, akivel szemben a Kbt.

60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike, valamint a Kbt. 61. § (2) bekezdésében

meghatározott kizáró ok fennáll.

- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, illetőleg a d) pont tekintetében

alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott kizáró okok

bármelyike fennáll.

- Az ajánlatkérő az eljárásból kizárja az olyan ajánlattevőt, akivel, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójával vagy a számára erőforrást nyújtó

szervezettel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyik fennáll.

Megkövetelt igazolási mód:

- A Kbt. 249. § (3) bekezdése alapján az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára

erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1)

bekezdésének, valamint a 61. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban, valamint a 61. § (2) bekezdésében

foglalt kizáró okok hatálya alá.

- A Kbt. 251. § (3) bekezdése alapján az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy az általa a közbeszerzés

értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem tartozik a

Kbt. 60. § (1) bekezdésében, a 61. § (1) bekezdése d) pontjában, valamint a 61. § (2) bekezdésében foglalt

kizáró okok hatálya alá.

- A Kbt. 250. § (3) bekezdésének h) pontja alapján a Kbt. 96. § (3) bekezdésére figyelemmel a nyertes

ajánlattevőnek az eredményhirdetést követő nyolc napon belül be kell nyújtania a Kbt. 63. § (2) és (3)

bekezdése szerinti igazolásokat.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

P1. Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, cégkivonatában szereplő valamennyi számlavezető hitelintézetétől származó – az ajánlattételi

határidő lejártától számított 30 napnál nem régebbi - nyilatkozat arról, hogy:

- A számlavezető hitelintézet mióta vezeti az ajánlattevő folyószámláját,

- Az ajánlattételi határidő napját megelőző 1 évben előfordult-e, hogy a folyószámláján 15 napot meghaladó

fizetési késedelem volt. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a benyújtott nyilatkozatokat kiállító

hitelintézeteken kívül máshol nem vezet folyószámlát.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

P1. Nem alkalmas a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha valamely hitelintézet nyilatkozata a nyilatkozat

kiadását megelőző egy év tekintetében 15 napot meghaladó sorbanállást igazol.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó csatolja azoknak a szakembereknek , illetőleg vezetőknek az önéletrajzát eredetiben (sajátkezű

aláírással), akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint egyszerű másolati példányban mellékelje a

teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek minimumkövetelményekben megjelölt képzetségének meglétét

bizonyító dokumentumokat.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Nem alkalmas a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakemberek

között nincs

- legalább négy újságíró képesítéssel rendelkező szakember, akik minimum 1 év gyakorlattal rendelkeznek

az írott médiában,

- legalább kettő fotós képesítéssel rendelkező szakember, akik minimum 1 év gyakorlattal rendelkeznek az

írott médiában,

- legalább egy olyan szakember, aki minimum 1 év gyakorlattal rendelkezik internetes portálok, weboldalak

gondozásában, fentartásában.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): bruttó 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A fizetés feltételei és módja: A fizetés feltételei és módja: Az ajánlattevő a dokumentáció árát a hirdetmény

megjelenésének napjától a Polgármesteri Hivatal, Szolnok, Kossuth tér 1. I. em. 104. alatti címen

rendelkezésre bocsátott csekken (postahivatal útján) fizetheti meg.

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a fenti irodahelyiségben munkanapokon 8.00-12.00

óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8.00-10.00 óráig a befizetésről szóló csekk bemutatása

ellenében kerül átadásra.
A dokumentáció a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglalt feltételek szerint is beszerezhető.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10 óra

Helyszín : Szolnok, Kossuth tér 1. I/107.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80 § (2) bekezdésében foglaltak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. december 2. 15 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. december11. 10 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Ára bruttó 50.000 Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja: A fizetés feltételei és módja: Az ajánlattevő a dokumentáció árát a hirdetmény

megjelenésének napjától a Polgármesteri Hivatal, Szolnok, Kossuth tér 1. I. em. 104. alatti címen

rendelkezésre bocsátott csekken (postahivatal útján) fizetheti meg.

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a fenti irodahelyiségben munkanapokon 8.00-12.00

óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8.00-10.00 óráig a befizetésről szóló csekk bemutatása

ellenében kerül átadásra.

A dokumentáció a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglalt feltételek szerint is beszerezhető.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

V.7.1) Ajánlatkérő - figyelemmel a Kbt. 83.§-ára -

egy alkalommal, teljes körben biztosít hiánypótlást.

V.7.2) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőnek (konzorciumi ajánlat esetén valamennyi tagnak) az

ajánlattételi határidőt megelőző 60. napnál nem korábbi keltezésű cégkivonatát, a beszerzés tárgyának

teljesítésével összefüggő tevékenységi jogosultság és a bankszámlaszámok ellenőrzésére. Amennyiben
az ajánlattevő nem rendelkezik az ajánlatban megjelölt tevékenység elvégzésére való jogosultsággal, vagy

nem nyújtott be a cégkivonatban szereplő összes bankszámlára vonatkozóan, a számlavezető banktól

bankigazolást és a kiírásban előírtakat nem elégíti ki, úgy az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné fogja

nyilvánítani.

V.7.3) Az ajánlatot és az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat olyan személyeknek kell aláírniuk, akik

jogosultak az ajánlattevő illetve a nyilatkozattevő nevében kötelezettséget vállalni, illetve nyilatkozni. E

jogosultságot igazoló dokumentumok eredeti példányát az ajánlathoz csatolni kell. Aláírási címpéldányt

másolatban. Amennyiben az aláíró meghatalmazott úgy a meghatalmazást eredetiben kell csatolni.

V.7.4) Az ajánlatkérő a dokumentációhoz csatolt szerződést az eljárás nyertesével köti meg. Amennyiben az

ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározta, az

eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerződést.

V.7.5) Ajánlatkérő ajánlati dokumentációt állított össze, melynek megvásárlása az eljárásban való részvétel

feltétele. A dokumentáció nem ruházható át. Konzorcium esetén elegendő egy tagnak megvenni a

dokumentációt.

V.7.6) Érvénytelen az ajánlat, ha ajánlattevő ajánlatában nem nyilatkozik a Kbt. 70.§ (1) és a 71.§ (1)

bekezdés a)-c) pontjaiban foglaltakra.

V.7.7) Érvénytelen az ajánlat, ha ajánlattevő nem nyilatkozik a Kbt. 71.§ (3) bekezdése alapján arról,

hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 60.§ illetve 61.§ szerinti kizáró okok hatálya alá

eső alvállalkozót, valamint a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe

venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés

teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

V.7.8) Az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza a szerződéstervezetet, melyet az ajánlathoz kitöltve és

minden oldalát szignálva kell becsatolni.

V.7.9) Közös ajánlat esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról

szóló megállapodást (konzorciumi szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési

eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás

során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A

megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben

vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért minden egyes közös ajánlattevő egyetemleges felelősséget

vállal. Az alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevőknek együttesen kell megfelelniük.

V.7.10) Az ajánlatok postai úton történő elküldéséből származó valamennyi kockázat - beleértve a határidőn

túli beérkezést is - ajánlattevőt terheli.

V.7.11) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az

ajánlattevőt terheli.

V.7.12) Az ajánlatokat cégszerűen aláírva, tartalomjegyzékkel ellátva, nem bontható lezárt kötésben,

1 eredeti és 2 másolati példányban kell benyújtani, megjelölve az eredeti és a másolati példányokat. A

példányok esetleges eltérése esetén az eredeti példány számít mértékadónak. Az ajánlatot folyamatos

oldalszámmal kell ellátni, minden tartalommal rendelkező oldalát a cégjegyzésben szereplő képviselőnek

szignálni kell. A borítékokat az alábbi felirattal kell ellátni: „Hirdetési felület ”

V.7.13) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló

törvény szerinti minősítéséről (Kbt. 70.§ (2)).

V.7.14) Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy tekintettel a Kbt. 250.§-ára és 250.§ (3)

bekezdésére nem kívánja alkalmazni a 92/A.§-át.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:
Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma 1

meghatározás

1) A rész meghatározása

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Táborfalva Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23930/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Táborfalva Község Önkormányzat

Postai cím: Köztársaság tér 1.

Város/Község: Táborfalva

Postai irányítószám: 2381

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Háfra László

Telefon: 0629/382-028

E-mail: onkormányzat.taborfalva@monornet.hu

Fax: 0629/382-028

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Művelődési Ház felújítása és pihenő park kialakítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

2381 Táborfalva, Iskola u. 7.

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási szerződés / Művelődési Ház felújítása és pihenő park kialakítása

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45453100-8

További tárgyak: 45211100-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Művelődési Ház felújítása és pihenő park kialakítása 4544 m2 területen

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 240 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Jogszabály szerinti jótállás; a szerződéses ellenérték 5%-ának megfelelő összegű jótállási biztosíték a Kbt.

53. § (6) bekezdés a) pontja szerint, továbbá késedelmi kötbér vállalása.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

A szolgáltatás részben saját, részben pedig Uniós forrásból (138/3008) FVM rendeletben szabályozott

ÚMVP Vidéki örökség megőrzése című pályázaton elnyert támogatás) kerül finanszírozásra. A pénzügyi

teljesítés részletes feltételeit a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatkérő az igazolt teljesítést követő 8.

napig kiállított számla ellenértékét a teljesítéstől számított legkésőbb 60 nap határidejű átutalással fizeti meg.

A teljesítés során az ajánlattevő előleget nem kérhet. Részszámlázási lehetőséget ajánlatkérő nem biztosít.

Ajánlatkérő kifejezetten utal a Kbt. 305. §-ának a 2007. évi LXXVIII. törvénnyel módosított rendelkezéseire,

a kifizetésre az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. § (1) bekezdésben foglaltaknak

megfelelően kerülhet sor.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az ajánlatkérő erre vonatkozó követelményt nem támaszt.

III.1.4)
Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásból kizárásra kerül

- az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet, ha a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt

kizáró okok hatálya alatt áll,

- az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó vagy az erőforrást nyújtó szervezet, ha a 61. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban vagy a 62. § (1)

bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll,

- az alvállalkozó, ha a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alatt áll.

Megkövetelt igazolási mód:

- az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának, továbbá az ajánlattevő számára erőforrást nyújtó szervezetnek az ajánlatban írásban

nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint a 61. § (1) bekezdés a)-d)

pontjainak a hatálya alá, illetőleg jogosult ezt igazolni.

- az ajálattevő nyertessége esetén az eredményhirdetést követő nyolc napon belül a 63. § (2)-(5) bekezdés

és a 63/A. § (1) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének, valamint 61. §

(1) bekezdés a)-d) pontjainak hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti

alvállalkozó minden számlavezető pénzintézetének az ajánlattételi határidőt megelőző 60 napnál nem

régebbi nyilatkozata valamennyi a cégkivonatban szereplő valamennyi általa vezetett számlaszám

tekintetében arra vonatkozóan, hogy a pénzforgalmi számlán az igazolás kibocsátását megelőző egy évben

előfordult-e 30 napot meghaladó sorban álló tétel.

- a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján a 2006., 2007. és 2008. évek számviteli jogszabályok szerinti

beszámolóinak benyújtása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- alkalmas az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti alvállalkozó, ha az ajánlattételi

határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi nyilatkozat(ok) szerint a pénzforgalmi számlá(ko)n az igazolás

kibocsátást megelőző egy évben nem fordult elő 30 napot meghaladó sorban álló tétel.

- alkalmas az ajánlattevő és a Kbt. 71. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti alvállalkozó, ha a mérleg

szerinti eredménye a 2006., 2007. és 2008. évi időszak egyik évében sem volt negatív.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint igazolt módon a 2006., 2007. és

2008. évekből összesen legalább egy darab legalább nettó 45 millió forint ellenértékű, épületen elvégzett

felújítására vonatkozó referenciát,

- az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározottak alapján, a

szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatainak (darabszám, műszaki

paraméter) leírását

- az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 67. § (2) bekezdés c) pontja alapján vezető tisztségviselőit

végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és

képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek.

- az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a 2007., és 2008. évre vonatkozó éves

átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatást

csatolnia kell.

- az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 67. § (2) bekezdésének e) pontja alapján legalább 1 fő felsőfokú

végzettséggel és 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, "A" kategóriájú építész felelős műszaki vezetőt,

szakmai képesítésének, bizonyítványának, valamint névjegyzékbe vételi határozata hiteles másolatának

csatolásával.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

- alkalmas az ajánlattevő, ha bemutat 2006., 2007. és 2008. évekből összesen legalább egy darab legalább

nettó 45 millió forint ellenértékű, épületen elvégzett felújítására vonatkozó referenciát,

- alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik 1 darab hegesztőgéppel, 1 darab ütvefúrógéppel.

- alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik legalább 2 fő, az építési beruházás teljesítéséért felelős

szakemberrel, akik közül legalább 1 fő legalább középfokú végzettséggel rendelkező vezető tisztségviselő
- alkalmas az ajánlattevő rendelkezik legalább 5 fő átlagos statisztikai létszámmal 2007-2008. évek

valamelyikéből

- alkalmas az ajánlattevő, ha bemutat legalább 1 fő felsőfokú végzettséggel és 5 éves szakmai

tapasztalattal rendelkező, "A" kategóriájú építész felelős műszaki vezetőt, szakmai képesítésének,

bizonyítványának, valamint névjegyzékbe vételi határozata hiteles másolatának csatolásával.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 75

2. Teljesítési határidő 15

3. Jótállási időtartam 10

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 50.000

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció ellenértéke nettó értékben lett meghatározva. Az ajánlattevők a dokumentációt vagy

az „A” melléklet II) pontjában megjelölt címen munkanapokon 9.00-15.00 óra között (az ajánlattétel

napján 9.00-10.00 óra között) készpénzfizetés ellenében részben adathordozón részben papíralapon

vehetik át, vagy kérhetik a dokumentáció megküldését a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint. A vételár

átutalással is megfizethető az Apex-MM Kft. Citibank Rt-nél vezetett 10800014-60000006-10637485 számú

folyószámlájára.
IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : 1161 Budapest, Batthyány u. 68., I emeleti tárgyaló.

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető

támogatás

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/01 13:00

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/22 15.00

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció Apex-MM Kft-től történt közvetlen megvásárlása. A

dokumentáció nem átruházható. Egy ajánlattevő kizárólag egy dokumentáció megvásárlására és egy ajánlat

megtételére jogosult. A dokumentációt készpénzfizetés ellenében át nem vett, a nem regisztrált, illetve a

regisztrált, de a befizetést határideig nem teljesítő ajánlattevő által tett esetleges ajánlat a Kbt. 88. § (1)

bekezdés f) pontja alapján érvénytelen.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az adható pontszám minden részszempontra: 1-100 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

A relatív pontozás módszerét alkalmazza a dokumentációban meghatározottak szerint.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1. A Kbt. 56. §-ban foglaltakhoz: minden információkérést az Apex-MM Kft-hez kell benyújtani az "A"

melléklet I) pontjában megadott címen, telefaxon agy e-mailen. Amennyiben érkezik információkérés, a

tájékoztatás tartalma legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 6. naptól az ajánlattételi határidőig a

www.apex-mm.hu honlapon hozzáférhető, illetőleg a jelzett napon az elektronikus levélcímet megadott

ajánlattevőnek elektronikus úton, az e-mail elérhetőséget nem megadott regisztrált, vagy dokumentációt

vásárolt ajánlattevőnek postai úton megküldésre kerül.

2. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos összes költség az ajánlattevőt terheli. Az eljárás

eredményétől függetlenül az ajánlatkérő nem tehető felelőssé az ajánlattétel költségeivel kapcsolatban.

3. Az ajánlattételi felhívás, a dokumentáció és a nyertes ajánlat a megkötendő szerződés részét képezi.
4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 70. § (2) bekezdésére

vonatkozóan.

5. Az ajánlatkérő a Kbt. 83. § szerinti hiánypótlás lehetőségét az összes ajánlattevő számára azonos

feltételekkel, teljes körűen biztosítja.

6. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) és (3) bekezdései vonatkozásában,

akkor is, ha a nyilatkozat tartalma nemleges.

7. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az összes számlavezető pénzintézeteivel kapcsolatosan.

8. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattételi határidő napjától számítottan 60 napnál nem régebbi, az

illetékes cégbíróság vagy az IRM Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat

(a továbbiakban: Cégszolgálat) által kiadott, vagy az utóbbi szervezet adatbázisából közjegyző által

letöltött és hitelesített cégkivonatot továbbá - amennyiben a cégkivonat szerint cégügyben el nem bírált

módosítás van folyamatban - a cég jogi képviselője által, a Cégszolgálat útján az illetékes cégbíróság

részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a Cégszolgálat részéről a jogi képviselőnek megküldött,

elektronikus aláírással ellátott visszaigazolást, mindkettőt papír alapú nyomtatott formában.

9. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot cégszerűen aláíró személy(ek) eredeti vagy hiteles másolatú

aláírási címpéldányát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, a meghatalmazását

csatolni kell.

10. Az ajánlatban minden iratanyagnak eredetinek vagy hiteles másolatúnak kell lennie.

11. Az ajánlatban minden iratanyagnak magyar nyelvűnek kell lennie, tekintettel az eljárás nyelvére, az

idegen nyelvű iratokat magyar fordításban kérjük becsatolni.

12. Közös ajánlattétel esetén meg kell jelölni azt az ajánlattevőt, aki képviseli a közös ajánlattevőket az

eljárásban (konzorciumvezetőt), valamint közös nyilatkozatot kell becsatolni az ajánlatkérővel szembeni

egyetemleges felelősségvállalásról.

13. Amennyiben az eljárásban a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevő

megjelölésére sor kerül, a nyertes visszalépése esetén az ajánlatkérő vele köt szerződést.

14. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás megindításának

időpontjában a beszerzés fedezetével még nem rendelkezik, arra vonatkozóan pályázatot nyújtott be. Erre

tekintettel ajánlatkérő utal a Kbt. 48 § (3) és (4) bekezdésében foglaltakra.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Apex-MM Kft.

Postai cím: Batthyány utca 68.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1161

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szijártó Attila

Telefon: 401-0807

E-mail: apex@apex-mm.hu

Fax: 401-0806

Internetcím (URL): www.apex-mm.hu

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: Apex-MM Kft.

Postai cím: Batthyány utca 68.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1161

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szijártó Attila

Telefon: 401-0807

E-mail: apex@apex-mm.hu

Fax: 401-0806

Internetcím (URL): www.apex-mm.hu

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Apex-MM Kft.

Postai cím: Batthyány utca 68. I. emelet, Recepció

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1161
Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szijártó Attila

Telefon: 401-0807

E-mail: apex@apex-mm.hu

Fax: 401-0806

Internetcím (URL): www.apex-mm.hu
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (21435/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás x

Árubeszerzés

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata

Postai cím: Vöröshadsereg út 29

Város/Község: Tarnaszentmiklós

Postai irányítószám: 3382

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Fehér János jegyző

Telefon: 06-36-469-901

E-mail: Polg.hiv.tarnaszentmiklos@t-online.hu

Fax: 06-36-469-901

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Komplex infrastrukturális fejlesztés Tarnaszentmiklós községben

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország, Észak-magyarországi régió, Heves megye, Hevesi kistérség, Tarnaszentmiklós Község

közigazgatási területe

NUTS-kód HU312

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Vállalkozási-építési szerződés az Észak-Magyarországi Regionális Tanács 31/2/2009 ( VII. 31. ) ÉMRFI

sz. határozatával megítélt TEKIb/ÉM/2009/785 azonosító számú ,,Komplex infrastrukturális fejlesztés

Tarnaszentmiklós községben a gyalogos közlekedés biztonsága érdekében a Pélyi - Vöröshadsereg -

Kömlői úti járdák építése ,, tárgyú pályázat alapján

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233200-1

További tárgyak: 45233300-2

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Rendelkezésre álló pénzeszköz: Bruttó 20.857.600,- Ft azaz húszmillió - nyolcszázötvenhétezer - hatszáz

forint.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/04/30 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Az ajánlatkérő az Ajánlattevők részére jóteljesítési garancia, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér, garancia

idő nyújtását írja elő. Az ajánlattevők a biztosítékokat a Kbt. 53.§ (6) bekezdés a) pontjában részletezett

módon biztosíthatják.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő jelen hirdetményt a Kbt. 48.§ (3) bekezdésben foglalt lehetőségével élve teszi közzé.

Egyúttal felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 48§ (3)-(4) bekezdésében foglaltakra. Az ajánlatkérő a

dokumentációban megjelölt részteljesítési időpontokat (mérföldkő), amikor a nyertes ajánlattevő teljesítési

igazolás iránti kérelmet terjeszthet elő. Az ajánlatkérő és a műszaki ellenőr a teljesítés ellenőrzését követően
az ajánlatkérő által benyújtott teljesítési igazolást a Kbt. 305.§ ( 1 ) bekezdésében meghatározott határidőn

belül ellen jegyzi. A nyertes ajánlattevő ezt követően nyújthatja be számláját, amelyet az ajánlatkérő a Kbt.

305.§ (3) bekezdése alapján fizeti meg.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

Az Ajánlatkérő a közös Ajánlattevőktől gazdasági társaság létrehozását nem kívánja meg, azonban a

közös Ajánlattevőknek ajánlatukban kifejezetten nyilatkozniuk kell az egyetemleges és korlátlan felelősség

vállalásról, illetve meg kell nevezniük a képviseletükben eljárni jogosult szervezetet, illetve személyt.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 60.§ (1) bekezdése, a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d) pontja, illetve a Kbt.

61.§ (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

Nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés a)-c) pontja, illetve a Kbt. 62.§ (1) bekezdése

szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőknek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 249.§ (3) harmadik bekezdésének megfeleően.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, az ajánlattételi időponttól számított 30

napnál nem régebbi igazolás [Kbt. 66.§ (1) bekezdés a) pont] legalább az alábbi tartalommal: számlanyitás

időpontja , sorban állások az igazolás kiállításának napját megelőző 24 hónapon belül.

Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának be kell nyújtania 2006., 2007., és 2008. évi számviteli szabályok szerinti éves beszámoló

eredeti, vagy az ajánlattevő által hitelesített egyszerű másolatát [Kbt. 66.§ (1) bekezdés b) pont]

Az ajánlattevőnek és/vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának nyilatkozatot kell benyújtania az elmúlt három éves ( 2006 - 2008 ) forgalmáról.

Erőforrás szervezetek igazolásait csak a Kbt. 4.§ 3/E. pontja alapján fogadja el az ajánlatkérő. Az erőforrás

szervezet igazolásait a Kbt. 65. § (3)-(4) bekezdése alapján kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha a számlavezető pénzintézet(ek) nyilatkozat alapján

bármely számláján az elmúlt 24 hónapban sorban állás volt, vagy jelenleg is van. (külön-külön megfelelés)

alvállalkozó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha a mérleg szerinti eredménye az elmúlt, lezárt három

pénzügyi évben (2006., 2007., 2008.) akár egyetlen alkalommal is negatív volt. (külön-külön megfelelés)

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a Kbt. 71.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, amennyiben az

elmúlt három pénzügyileg lezárt évben (2006-2008) saját tőkéje kisebb, mint a jegyzett tőke, (külön-külön

megfelelés).

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az elmúlt három pénzügyileg lezárt évben (2006-2008) forgalma a három év

(2006-2008) átlagában nem érte el a nettó 60 millió forintot és azon belül is a magasépítés szerinti forgalma

bármely évben nem érte el a nettó 50 millió forintot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának Kbt. 67.§ (2) bekezdés e) pontja alapján rendelkezésre állási nyilatkozatot, részletes

önéletrajzot és a végzettségről, illetve a jogosítványról szóló dokumentumok hiteles másolatát kell

becsatolnia.

Az ajánlattevőnek Kbt. 67.§ (2) bekezdés d) pontja alapján elmúlt éves (2008) átlagos statisztikai

létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról szóló kimutatást kell becsatolnia.

Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának Kbt. 68.§ (2) bekezdése alapján igazolásokat kell becsatolnia az előző három évben
(2006., 2007., 2008.) végzett legjelentősebb építési beruházásairól. Az igazolásnak tartalmi és formai

vonatkozásban meg kell felelnie a Kbt. 68.§ (2) bekezdésének. A referenciának tartalmaznia kell az

alkalmassági feltétel vonatkozásában releváns információkat.

Erőforrás szervezetek igazolásait csak a Kbt. 4.§ 3/E pontja alapján fogadja el az ajánlatkérő. Az erőforrás

szervezet igazolásait a Kbt. 65. § (3(-(4) bekezdése alapján kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha önmaga vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik legalább 2 fő felsőfokú magasépítő szakirányú

végzettséggel és érvényes felelős műszaki vezető jogosítvánnyal rendelkező személy közreműködésével,

amelyekből legalább az egyik rendelkezik FMV - épületek A minősítésű jogosítvánnyal is.

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha önmaga nem rendelkezik az elmúlt évben (2008) legalább 5 fő átlagos

statisztikai létszámmal és legalább egy fő vezető tisztségviselővel.

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha önmaga vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik az elmúlt három évben (2006., 2007., 2008.) összesen

legalább három darab, szerződésenként legalább nettó 21 millió forint értékű építési beruházásra vonatkozó

referenciával.

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha önmaga, vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik az elmúlt három évben ( 2006, 2007,2008 ) összesen

legalább kettő darab, szerződésenként legalább nettó 15 millió forint értékű a 311/2007 (XI. 17) korm.

rendelet szerint leghátrányosabb helyzetű (LHH-s) kistérségben megvalósított építési beruházásra

vonatkozó referenciával

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 60

2. Jóteljesítési garancia mértéke 20

3. Késedelmi kötbér mértéke 10

4. Meghiúsulási kötbér mrtéke 10

5. Garancia idő hossza 20

6. Az előírtnál rövidebb megajánlott határidő 30

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató
Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 150.0000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

a dokumentáció árát készpénzben a dokumentáció átvételének helyszínén a házipénztárba történő

befizetéssel lehet teljesíteni. A dokumentáció ára bruttó forintban értendő, de ÁFÁ - t nem tartalmaz, mivel

az önkormányzat alanyi mentes az ÁFA vonatkozásában.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 090 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata ( 3382 Tarnaszentmiklós, Vöröshadsereg út 29. sz. )

polgármesteri szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. (2) bekezdése alapján

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11.30 10:00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12.09 13:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetőleg a Kbt. 54.§ (4) bekezdésében

foglaltaknak megfelelően az ajánlattételi felhívás I/1. pontjában meghatározott címen munkanapokon 9-13

óra között, az ajánlattételi határidő napján 8-10 óra között.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Valamennyi részszempont esetében az alsó határa a pontszám 1 pont, felső határra pedig 100 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:
„ Ajánlati ár ” és az „Az előírtnál rövidebb megajánlott határidő” részszempont esetében:

P = (1(Avizsgált-Alegjobb)/Alegjobb)*(Pmax-Pmin)+Pmin. ahol

P: a vizsgált ajánlat adott rézszempontra vonatkozó pontszáma; Pmax: a pontskála felő határa: Pmin: a

pontskála lsó határa: Alegjobb: az ajánlatokban szereplő legelőnyösebb tartalmi értéke: Avizsgált: a vizsgált

ajánlat tartalmi értéke

A „ A jóteljesítési garancia mértéke”, „Késedelmi kötbér mértéke”: „ Meghiúsulási kötbér mértéke” Garancia

idő hossza” részszempontok esetében:

P = (Avizsgált/Alegjobb)*(Pmax-Pmin)+Pmin, ahol

P: a vizsgált ajánlat adott részszempontra vonatkozó pontszáma; Pmax: a pontskála felső határa: Pmin: a

pontskála alsó határa; Alegjobb: az ajánlatokban szereplő legelőnyösebb tartalmi értéke: Avizsgált: a vizsgált

ajánlat tartalmai értéke

Ajánlatkérő a bírálati részszempontok tartalmi elemeinek összehasonlítása és értékelés során 1 tizedes jegy

pontossággal végzi a műveleteket. Az értékelés alapján az ajánlatoknak az egyes bírálati részszempntokban

a tényleges pontszáma az egyes bírálati részszempontokban a meghatározott értékelési pontszámnak

az adott bírálati részszemponthoz tartozó súlyszámmal megszorzott összege. Az értékelés alapján az

ajánlatoknak az összpontszáma az egyes bírálati részszempontokban az előzőek szerint megállapított

pontos összege.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1./ Az ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és adott esetben az erőforrás szervezet - az

ajánlattételi határidőtől számítva - 60 napnál nem régebbi, eredeti, vagy hiteles másolati cégkivonatát vagy

alapító okiratát vagy azzal egyenértékű egyéb dokumentumát, amelyből megállapítható a képviseletre

jogosult személy kiléte, a vezetett bankszámla száma

2./ Az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolni kell az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és adott esetben az erőforrás szervezet

- az ajánlattételi határidőtől számítva - 60 napnál nem régebbi, eredeti vagy hiteles másolati aláírási

címpéldányát.

3./ Az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajálattevőt is megnevezi,

hogy a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó esetleges visszalépése esetén vele köthessen szerződést.

4./ A Kbt. 56.§-a szerinti kiegészítő tájékoztatási igény esetén az Ajánlattevők kérdéseiket kizárólag írásban,

az ajánlatkérőhöz címzett levélben vagy faxon, a felhívás I/1. pontjában megjelölt elérhetőségeken tehetik

meg. Az Ajánlattevők által feltett kérdések és az arra adott ajánlatkérői válaszok az ajánlatok benyújtásának

helyén, az ajánlattételi határidő lejártáig, munkanapokon 9 órától 13óráig hozzáférhetők és megismerhetők.

Ezen túlmenően az ajánlatkérő eleget tesz a Kbt. 56.§ (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének.

5./ Az ajánlattevő cégadataiban folyamatban lévő változás-bejegyzés esetén az ajánlathoz csatolni kell a

változásbejegyzési kérelem eredeti vagy hiteles másolatát.

6./ Az Ajánlattevőknek a jelentkezéshez csatolni kell a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a)-c) pontja és a Kbt. 71.§ (3)

bekezdése szerinti nyilatkozatot

7./ Az Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolni kell a Kbt.72.§-a szerinti nyilatkozatot.

8./ Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok és okiratok alkalmasak.

9./ Az ajánlatokat postai úton vagy személyesen munkanapokon 9 és 13 óra , illetve az ajánlattételi határidő

napján 9 és 10 óra között, az ajánlattételi felhívás I/1. pontjában megjelölt címen lehet benyújtani egy eredeti

és egy másolati példányban

10./ A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 83 § ( 2 ) bek. Szerint biztosított.

11./ A jelen felhívásban a ,,Kbt" rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2003 évi CXXIX törvény értendő.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Tarnazsadány Községi Önkormányzat egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22219/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Tarnazsadány Község Önkormányzata

Postai cím: Kossuth út 17

Város/Község: Tarnazsadány

Postai irányítószám: 3283

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dobi István Polgármester

Telefon: 06-36-479-997

E-mail: Polg.hiv.tzsjegyzo@axelero.hu

Fax: 06-36-479-850

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szállítási szerződés Tarnazsadány Község Önkormányzata anyag és eszközbeszerzése tárgyában.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Magyarország, Észak-magyarországi régió, Heves megye, Hevesi kistérség, Tarnazsadány község

közigazgatási területe

NUTS-kód HU312

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)
Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Szállítási szerződés közterület gondozásához szükséges kommunális eszközök beszerzésére. /

munkaeszközök, kézi és gépi szerszámok, építőanyagok, Pontos mennyiségeket a dokumentáció

tartalmazza. /

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 03100000-2

További tárgyak: 16700000-2

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Rendelkezésre álló pénzeszköz: Bruttó 11.647.998,- Ft azaz: Tizenegymillió - hatszáznegyvenhétezerkilencszázkilencvennyolcezer

00 / 100 forint

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2009/12/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Az ajánlatkérő az Ajánlattevők részére jóteljesítési garancia, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér, garancia

idő nyújtását írja elő. Az ajánlattevők a biztosítékokat a Kbt. 53.§ (6) bekezdés a) pontjában részletezett

módon biztosíthatják.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ajánlatkérő előleget semmilyen jogcímen nem fizet. Részszámla benyújtására nincs lehetőség.

Számlák kifizetése a Kbt. 305. § ( 3 ) bekezdés szerint történik, szállító pénzügyi intézményi számlájára

történő átutalással. A pénzügyi teljesítés feltétele az Art. 36/A §-ban foglaltak teljesülése is.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
Az Ajánlatkérő a közös Ajánlattevőktől gazdasági társaság létrehozását nem kívánja meg, azonban a

közös Ajánlattevőknek ajánlatukban kifejezetten nyilatkozniuk kell az egyetemleges és korlátlan felelősség

vállalásról, illetve meg kell nevezniük a képviseletükben eljárni jogosult szervezetet, illetve személyt.

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 60.§ (1) bekezdése, a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d) pontja, illetve a Kbt.

61.§ (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

Nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés a)-c) pontja, illetve a Kbt. 62.§ (1) bekezdése

szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőknek, a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 249.§ (3) harmadik bekezdésének megfelelően.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának valamennyi számlavezető pénzintézettől származó, az ajánlattételi időponttól számított 30

napnál nem régebbi igazolás [Kbt. 66.§ (1) bekezdés a) pont] legalább az alábbi tartalommal: számlanyitás

időpontja, sorban állások az igazolás kiállításának napját megelőző 24 hónapon belül.

Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozójának be kell nyújtania 2006., 2007., és 2008. évi számviteli szabályok szerinti éves beszámoló

eredeti, vagy az ajánlattevő által hitelesített egyszerű másolatát [Kbt. 66.§ (1) bekezdés b) pont]

Az ajánlattevőnek és/vagy a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozójának nyilatkozatot kell benyújtania az elmúlt három éves ( 2006 - 2008 ) forgalmáról, és

ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának ( kézi és gépi szerszámok, építőanyag ) nettó forgalmáról

szóló nyilatkozatot évenkénti bontásban.

Erőforrás szervezetek igazolásait csak a Kbt. 4.§ 3/E. pontja alapján fogadja el az ajánlatkérő. Az erőforrás

szervezet igazolásait a Kbt. 65. § (3)-(4) bekezdése alapján kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha a számlavezető pénzintézet(ek) nyilatkozat alapján

bármely számláján az elmúlt 24 hónapban sorban állás volt, vagy jelenleg is van. (külön-külön megfelelés)

Az ajánlattevő, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha a mérleg szerinti eredménye az elmúlt, lezárt három

pénzügyi évben (2006., 2007., 2008.) akár egyetlen alkalommal is negatív volt. (külön-külön megfelelés)

Alkalmatlan az ajánlattevő, illetve a Kbt.71.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, amennyiben az

elmúlt három pénzügyileg lezárt évben (2006-2008) saját tőkéje kisebb, mint a jegyzett tőke. (külön-külön

megfelelés).

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az elmúlt három pénzügyileg lezárt évben (2006-2008) forgalma a három

év (2006-2008) átlagában nem érte el a nettó 15 millió forintot, valamint ha a közbeszerzés tárgyának nettó

forgalma együttesen, az elmúlt 3 évben ( 2006,2007,2008 ) összesen nem érte el a nettó 12 millió forintot.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek - és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozónak - az alábbi dokumentumokat kell az alkalmasság igazolására

becsatolni.

1) a Kbt.67§ (1) bekezdés a) pontja szerinti tartalmú nyilatkozat az előző három év ( 2006,2007,2008)

legjelentősebb szállításairól, figyelemmel a Kbt.68 § (1) bekezdésére

Erőforrás szervezetek igazolásait csak a Kbt. 4.§ 3/E pontja alapján fogadja el az ajánlatkérő. Az erőforrás

szervezet igazolásait a Kbt. 65 § (3(-(4) bekezdése alapján kell benyújtani.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az ajánlattevőt,és a közbeszerzés értékének 10 %- át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, ha
1) alkalmatlan az ajánlattevő, és a a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni

kívánt alvállalkozó ha az előző három évben nem rendelkezik legalább évi bruttó 5 millió forint értékű a

beszerzés tárgyára vonatkozó referenciával.

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1 Ajánlati ár 60

2. Késedelmi kötbér mértéke 20

3. Meghiúsulási kötbér mértéke 10

4. Jóteljesítési garancia mértéke 20

4. Az Ajánlatkérő székhelyén a ajánlattevő

székhellyel, vagy telephellyel rendelkezik, vagy

teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalja annak

létrehozását a szerződéskötésig.

5. Garancia idő hossza 20

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10:00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 10.0000,-

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

30
a dokumentáció árát készpénzben a dokumentáció átvételének helyszínén a házipénztárba történő

befizetéssel lehet teljesíteni. A dokumentáció ára bruttó forintban értendő, de ÁFÁ - t nem tartalmaz, mivel

az önkormányzat alanyi mentes, az ÁFA vonatkozásában.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 Óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 060 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10:00 óra

Helyszín : Tarnazsadány Község Önkormányzata ( 3283 Tarnazsadány, Kossuth út 17. sz. ) polgármesteri

szoba

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

A Kbt. 80. ( 2) bekezdése alapján

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009. 11.25 13,00 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009. 12.03 13:00 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetőleg a Kbt. 54.§ (4) bekezdésében

foglaltaknak megfelelően az ajánlattételi felhívás I/1. pontjában meghatározott címen munkanapokon 9-13

óra között, az ajánlattételi határidő napján 8-10 óra között.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Valamennyi részszempont esetében az alsó határa a pontszám 1 pont, felső határra pedig 100 pont.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

„Ajánlati ár” részszempont esetében:

P = (1-(Avizsgált-Alegjobb)/Alegjobb)*(Pmax-Pmin)+Pmin, ahol

P: a vizsgált ajánlat adott részszempontra vonatkozó pontszáma: Pmax: a pontskála felső határa: Pmin: a

pontskála alsó határa: Alegjobb: az ajánlatokban szerelő legelőnyösebb tartalmi értéke; Avizsgált: a vizsgált

ajánlat tartalmi értéke.

A „ Jóteljesítési garancia mértéke” , „Késedelmi kötbér mértéke”: „ Meghiúsulási kötbér mértéke”:Garancia

idő hossza” részszempontok esetében:

P = (Avizsgált/Alegjobb)*(Pmax-Pmin)+Pmin, ahol

P: a vizsgált ajánlat adott részszempontra vonatkozó pontszáma; Pmax: a pontskála felső határa; Pmin: a

pontskála alsó határa; Alegjobb: az ajánlatokban szereplő legelőnyösebb tartalmi értéke; Avizsgált: a vizsgált

ajánlat tartalmi értéke

Az Ajánlatkérő székhelyén a részvételre jelentkező székhellyel, vagy telephellyel rendelkezik, vagy teljes

bizonyító erejű magánokiratban vállalja annak létrehozását a szerződéskötésig részszempont esetében a
észvételre jelentkező rendelkezik, illetve vállalja a feltételt, akkor 100 pont, amennyiben nem rendelkezik és

nem vállalja akkor 1 pont

Ajánlatkérő a bírálati részszempontok tartalmi elemeinek összehasonlítása és az értékelés során 1

tizedes jegy pontossággal végzi a műveleteket. Az értékelés alapján az ajánlatoknak az egyes bírálati

részszempontokban a tényleges pontszáma az egyes bírálati részszempontokban a meghatározott

értékelési pontszámnak az adott bírálati részszemponthoz tartozó súlyszámmal megszorzott összege. Az

értékelés alapján az ajánlatoknak az összpontszáma az egyes bírálati részszempontokban az előzőek

szerint megállapított pontos összege.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1./ Az ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és adott esetben az erőforrás szervezet - az

ajánlattételi határidőtől számítva - 60 napnál nem régebbi, eredeti, vagy hiteles másolati cégkivonatát vagy

alapító okiratát vagy azzal egyenértékű egyéb dokumentumát, amelyből megállapítható a képviseletre

jogosult személy kiléte, a vezetett bankszámla száma

2./ Az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolni kell az ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és adott esetben az erőforrás szervezet

- az ajánlattételi határidőtől számítva - 60 napnál nem régebbi, eredeti vagy hiteles másolati aláírási

címpéldányát.

3./ Az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is

megnevezi, hogy a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó esetleges visszalépése esetén vele köthessen

szerződést.

4./ A Kbt. 56.§-a szerinti kiegészítő tájékoztatási igény esetén az Ajánlattevők kérdéseiket kizárólag írásban,

az ajánlatkérőhöz címzett levélben vagy faxon, a felhívás I/1. pontjában megjelölt elérhetőségeken tehetik

meg. Az Ajánlattevők által feltett kérdések és az arra adott ajánlatkérői válaszok az ajánlatok benyújtásának

helyén, az ajánlattételi határidő lejártáig, munkanapokon 9 órától 13óráig hozzáférhetők és megismerhetők.

Ezen túlmenően az ajánlatkérő eleget tesz a Kbt. 56.§ (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének.

5./ Az ajánlattevő cégadataiban folyamatban lévő változás-bejegyzés esetén az ajánlathoz csatolni kell a

változásbejegyzési kérelem eredeti vagy hiteles másolatát.

6./ Az Ajánlattevőknek a jelentkezéshez csatolni kell a Kbt. 71.§ (1) bekezdés a)-c) pontja és a Kbt. 71.§ (3)

bekezdése szerinti nyilatkozatot

7./ Az Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolni kell a Kbt.72.§-a szerinti nyilatkozatot.

8./ Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok és okiratok alkalmasak.

9./ Az ajánlatokat postai úton vagy személyesen munkanapokon 9 és 13 óra, illetve az ajánlattételi határidő

napján 9 és 10 óra között, az ajánlattételi felhívás I/1. pontjában megjelölt címen lehet benyújtani egy eredeti

és egy másolati példányban

10./ A hiánypótlás lehetősége a Kbt.83 § ( 2 ) bek. Szerint biztosított.

11./ A jelen felhívásban a” Kbt” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2003 évi CXXIX törvény értendő.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:
Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Tiszalök Város Önkormányzata egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (23288/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás x

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Tiszalök Város Önkormányzata

Postai cím: Kossuth u. 67.

Város/Község: Tiszalök

Postai irányítószám: 4465

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Gömze Sándor polgármester

Telefon: 42/278-463

E-mail: tiszalok@freemail.hu

Fax: 42/278-185

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

TÁMOP-3.1.4/08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című

pályázat keretében Oktatási innováció fejlesztése Tiszalökön, a teljes pedagógiai vertikumra.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória 24

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

1.Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Tiszalök, AdyE u. 35. 1693/2 hrsz

2.Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tiszalök, Kossuth u. 43. 1581/5 hrsz.

3.Napköziotthonos Óvoda, Napos Bölcsöde, Tiszalök, Kossuth u. 63. 1309/1 hrsz.,

valamint a nyertes ajánlattevő által biztosított képzési helyszínek.

NUTS-kód HU 323

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul
Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Oktatási innováció fejlesztés megvalósítása Tiszalökön, a teljes pedagógiai vertikumra, megbízási vagy

vállalkozási szerződés keretében, a TÁMOP-3.1.4/08/2 pályázati kiírás és megkötött támogatási szerződés

alapján.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 80000000-4

További tárgyak:

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

Tiszalök Város Önkormányzata a „Kompetencia alapú oktatás , egyenlő hozzáférés bevezetése Innovatív

intézményekben” című projekt keretében az alábbi oktatási-továbbképzési, szaktanácsadói szolgáltatások

ellátását kívánja megvalósítani a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázati kiírás alapján.

Oktatás-továbbképzés:

1. Kompetencia alapú oktatási programok alkalmazását támogató módszertani képzés 6+8 fő részére.

2. Általános pedagógiai, módszertani továbbképzés, új tanulás szervezése 8+8 fő részére.

3. Infokommunkációs technológiák (IKT) okatásban történő alkalmazását segítő képzés 10+8+1 fő részére.

4. Változás menedzsment képzés 1+2+1 fő részére.

5. Sajátos nevelési igényű együttnevelésére felkészítő képzés 2 fő részére.

6. IPR alkalmazását támogató, tantestületi módszertani képzés 17+17+17 fő részére

7. Kompetencia fejlesztő óvodai oktatási programok alkalmazását támogató módszertani képzés 2 fő

részére.

8. Óvodai IPR alkalmazására felkészítő tantestületi képzés 14 fő részére.

9. IPR tantestületi képzés, hatékony együttnevelés 17+17 fő részére.

10. Általános pedagógiai továbbképzés választás alapján 6+8+4+ fő részére.

11. Informatikai alapozó képzés 10+8 fő részére.

12. Mérés- értékelés képzés 2 fő részére.

Szaktanácsadási feladatok:

1. IKT mentor szaktanácsadó 2×40 óra.

2. Intézményi folyamat tanácsadó 2×60 óra, 1×42 óra.

3. Kompetencia területi mentor szaktanácsadó 2×84 óra, 1×28 óra.

4. IPR módszertani mentor-tanácsadó 2×60óra, 1×40 óra.

5. Saját innováció keretében tanácsadói tevékenységek.

6. IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadói tevékenység 2×40 óra.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/12/03 (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/08/31 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Napi késedelmi kötbér, jótállási garancia.

Ajánlatkérő a dokumentáció szerződés tervezetében részletezetteknek megfelelő mértékű hibás,

késedelmes, valamint meghiúsulási kötbér vállalására tart igényt.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Az ellenszolgáltatás összegét az ajánlatkérő TÁMOP -3.1.4-08/2-2008-0158 számú támogatásból

kívánja biztosítani. Előleget az ajánlatkérő nem fizet. Részszámla benyújtása a vállalkozói szerződésben

meghatározott ütemezés szerint, résztevékenységenként az ajánlatkérő által igazolt sikeres lebonyolítást

követően van lehetőség. A számla kifizetése a Kbt. 305.§ (3) bekezdésének és a szerződésben foglaltaknak

megfelelően 30 napos fizetési határidővel, átutalással történik. A fizetési feltételek igazodnak a támogatási

szerződés kifizetési feltételrendszeréhez, az előteljesítés esetén is a támogatási szerződés szerinti kifizetési

feltételrendszerhez igazodva történik a kifizetés.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)

Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Ha igen, a különleges

feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alválallkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. § (1)

bekezdés a)-h) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)-c)

pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61. § (1)

bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 61. § (2)

bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Az ajánlatkérő az eljárásból kizárja az olyan ajánlattevőt, aki, illetőleg akinek a közbeszerzés értékének

tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vagy a számára erőforrást nyújtó

szervezet a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-b) pontjai valamelyikében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.

Igazolási mód:

Ajánlattevő, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó és az erőforrást nyújtó szervezet vonatkozásában a kizáró okok hiányának igazolására a Kbt.

249.§ (3) bekezdés az irányadó.

A közbeszerzés értékének 10 %-át meg nem haladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók

tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe

kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlatnak eredeti, vagy hiteles formában tartalmaznia kell a közös ajánlattevőkre, az ajánlattevőre, a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára vonatkozóan

az alábbi dokumentumokat:

- 1.: valamennyi számláját vezető pénzintézeteknek az ajánlat benyújtását megelőző 90 napnál nem

régebbi eredeti vagy hitelesített másolatban benyújtott nyilatkozata az igazolás kiállítását megelőző 12

hónapra vonatkozóan arról, hogy az ajánlattevő a dokumentációban rögzített szerződés pénzügyi-gazdasági

teljesítésére alkalmas, az alábbi tartalommal:

- a számlavezetés kezdő időpontja,

- tájékoztatás fizetési kötelezettségek teljesítéséről és a számlán történő esetleges sorban állásról és annak

legutolsó időpontjáról az igazolás kiállítását megelőző 12 hónap tekintetében,

- 2.: 2006. 2007. és 2008. évekre vonatkozó számviteli törvény szerinti beszámolójában szereplő

mérlegének és eredmény-kimutatásának benyújtása.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan a szerződés teljesítésére a közös ajánlattevő, az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha:

- 1.: az igazolás kiállítását megelőző 12 hónapban az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó bármely bankszámláján sorban állás volt és fizetési

kötelezettségeinek nem tesz időben eleget.

Ezen alkalmassági feltételnek az ajánlattevőnek és 10% feletti alvállalkozójának önállóan kell megfelelnie.

- 2.: Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó mérleg szerinti eredménye a 2006. 2007. és 2008. üzleti évek bármelyikében negatív.

Ezen alkalmassági feltételnek az ajánlattevőnek és 10% feletti alvállalkozójának önállóan kell megfelelnie.

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az ajánlatnak eredeti, vagy hiteles formában tartalmaznia kell a közös ajánlattevőkre, az ajánlattevőre, a

közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára vonatkozóan

az alábbi dokumentumokat:

- 1.: Az ajánlattevő és 10% feletti alvállalkozója köteles benyújtani az előző három (2006. 2007. 2008.)

legjelentősebb a közbeszerzés tárgya szerinti (képzés, szaktanácsadás) munkáinak ismertetéséről szóló, a

Kbt. 67.§ (3) a.) pontja alapján tett hiteles másolatát, a Kbt. 68.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően,

amely tartalmazza:

- szerződő másik fél adatait,

- beszerzés tárgyát,

- ellenszolgáltatás összegét,

- teljesítés idejét és helyét,

- az igazolást kibocsátó másik fél nyilatkozatát, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek

megfelelően történt e.

A referencia igazolásnak tartalmaznia kell továbbá:

- a megrendelőnél a referencia adó személy nevét, elérhetőségét.

- 2.: Az ajánlattevő és 10% feletti alvállalkozója köteles a Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján

azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezése, képzettségének

ismertetése, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó az érintett személyek esetében

a végzettséget, képzettséget tanúsító okiratok, oklevelek, az érintett személyeket a feladat ellátására

feljogosító dokumentumok, valamint valamennyi szakember szakmai gyakorlatának jellegét és időtartamát

ismertető szakmai, saját kezűleg aláírt EUROPASS önéletrajzok

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan a szerződés teljesítésére a közös ajánlattevő, az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha:

- 1.: Nem rendelkezik az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 3 évben (2006. 2007. 2008.) összesen a

közbeszerzés tárgyának megfelelő 20 db akkreditált pedagógus képzésre vonatkozó, kompetencia alapú

képzést támogató referenciával, továbbá nem tudja igazolni az elmúlt 3 évben minimum 80 db, akkreditált

pedagógus továbbképzésen történő részvételre vonatkozó igazoló dokumentum kiadását

-szaktanácsadás keretében összesen 500 óra szaktanácsadói tevékenységgel

Ezen alkalmassági feltételnek az ajánlattevőnek és 10% feletti alvállalkozójának együttesen kell

megfelelnie.

-2

nem rendelkezik:

A pedagógus továbbképzésre vonatkozóan:

a) legalább 3 fő szerződéses jogviszonyban álló humán erőforrás területén dolgozó, felsőfokú végzettségű

pedagógus szakemberrel, akik személyenként legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek.
) legalább 5 fő, az országos szakértői névjegyzékben nyilvántartott, felsőfokú végzettségű pedagógus

szakemberrel;

c) legalább 1 fő mérés, értékelési felsőfokú végzettségű szakemberrel;

d) legalább 1 fő 3 éves pályaválasztási, életvezetési tanácsadói tapasztalattal rendelkező szakbemerrel.

A szaktanácsadásra vonatkozóan:

e) legalább 5 fő, felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező, személyenként legalább 3 év

szaktanácsadási, mentorálási gyakorlattal rendelkező fejlesztési szakemberrel;

f) legalább 10 fő felsőfokú végzettségű szaktanácsadó szakemberrel, akiknek szerepelniük kell: az

országos/fővárosi/megyei szaktanácsadói névjegyzékben

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott nem

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)

A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? nem

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos x

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. ajánlati ár: tanfolyam/fő/díj 20

2. ajánlati ár: szaktanácsadói díj/fő/óra 20

3. képzés helyszínének távolsága az intézmények

székhelyétől

4. késedelmi kötbér 10

5. előírthoz képest hosszabb fizetési határidő 10

vállalása

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

20
Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap )

Időpont: 12 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? nem

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):

Pénznem:

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció rendelkezésére bocsátásának módja: a dokumentáció átvehető személyesen,

munkanapokon hétfőn, szerdán, pénteken: 8.00-12.00 óráig, Kedden, csütörtökön: 12.00-16.00 óráig,

befizetés után, 2367 Újhartyán, Monori u. 30, illetve faxon ( faxszám: 06-29/372-315) vagy levélben kérhető

a postán való megküldése.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap) Időpont: 12 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb: -

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

Dátum: 2009/11/24 (év/hó/nap)

Időpont: 12 óra

Helyszín : Tiszalök Város Önkormányzata, Kossuth u. 67. Nagyterem

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 80.§ (2) bekezdésében foglalt személyek.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

TÁMOP -3.1.4-08/2-2008-0158 kódszámú pályázati program megvalósításához kapcsolódó közoktatási

képzés, melyre az ajánlatkérő támogatási szerződést kötött.

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009/12/07 16 óra

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009/12/15 10 óra

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

Ideje: 2009. 11 07. napja 14 óra

ELSŐ TÁRGYALÁSI NAP

- Az ajánlatkérő az ajánlatok beadásának fordított sorrendjében kezdi meg a tárgyalást az ajánlattevőkkel,

ennek során rögzítésre kerül, hogy a felek részéről ki, vagy kik vesznek részt a tárgyaláson (esetleges

rendkívüli események lehetősége miatt az írásos ajánlatban célszerű lehet több - írásos meghatalmazással

rendelkező meghatalmazott - személyt is megjelölni) A cégkivonat szerint egyébként képviseleti és aláírási

joggal rendelkező személyek, természetesen a hatályos és hiteles cégkivonat alapján képviselhetik

ajánlattevőt;

- A tárgyalási fordulóban az Ajánlatkérő az Ajánlattevőnek lehetővé teszi, hogy egy alkalommal módosítsa a

tárgyalás során előzőleg tett megajánlását, pontonként.

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

Az ajánlati dokumentáció személyesen a jelen felhívás IV.3.3 pontjában meghatározott helyen 2367

Újhartyán, Monori u. 30. munkanapokon hétfőn, szerdán, pénteken: 8.00-12.00 óráig, Kedden, csütörtökön:

12.00-16.00 óráig, az ajánlattételi határidő lejárta napján 8-16-ig. A dokumentáció megküldését a Kbt. 54.§
(4) bekezdésében meghatározott módon kéri, akkor a jelen felhívás IV.3.3 pontjában meghatározott címre,

vagy 29/372-315 faxon lehet jelezni.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Adható pontszám valamennyi résszempont esetén: 1-10

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Ponthatárok közötti pontszámot az ajánlatkérő az alábbiak szerint értékeli: a legkedvezőbb tartalmi

elem kapja a maximális pontot, és a további elemek pontszámai ehhez viszonyítva arányosítással kettő

tizedesig történő kerekítéssel kerülnek meghatározásra. A módszer ismertetése részletesen (képlettel) a

dokumentációban.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

- Az ajánlattevő az ajánlatot 3 példányban (1 pld eredeti és 2 pld másolat) lezárt, bontatlan csomagolásban,

folyamatos oldalszámozással ellátva, roncsolás mentesen, összefűzve, vagy bekötve köteles benyújtani az

ajánlati dokumentációban megjelölt formanyomtatványok felhasználásával.

- Az ajánlatkérő rögzíti, hogy az ajánlati dokumentáció másra nem ruházható át. Közös ajánlattétel esetén

elegendő egy ajánlati dokumentációnak a megváltása.

- Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével, vagy annak visszalépése esetén a Kbt. 91.§ (2) bekezdésében

megjelölt személlyel köti meg a szerződést.

- Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 70.§ (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan.

- Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nevében jelen közbeszerzési eljárásban aláírásra jogosult

személy(ek) aláírási eredeti címpéldányát, vagy közjegyző által hitelesített másolatát.

- Amennyiben az ajánlattevő nem kíván harmadik személlyel szerződést kötni, arról is szükséges nyilatkozni

(Kbt. 71.§ (1) bekezdés a, b, c pontok).

- Amennyiben az ajánlattevő nem kíván a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

alvállalkozót igénybe venni, arról is szükséges nyilatkozni (Kbt. 71.§ (1) bekezdés b) és c) pontja).

- Az ajánlatra vonatkozó formai követelmények a dokumentációban találhatók.

- Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozója, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez erőforrást

nyújtó szervezet 60 napnál nem régebbi cégmásolata eredeti példányát vagy hiteles másolatát.

- Az ajánlatkérő a Kbt. 20.§ (3) bekezdése alapján előírja az igazolások eredeti példányban vagy hiteles

másolati formában történő benyújtását.

- Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt

terheli.

- Az ajánlatkérő teljes körű hiánypótlást biztosít.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: KÖZ-PÁLYA Közbeszerzési és Pályázati Tanácsadó Kft.

Postai cím: Monori u. 30.

Város/Község: Újhartyán

Postai irányítószám: 2367

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Göndör Gábor

Telefon: 30/979-4658; 20/983-0987

E-mail: globalgesztor@globalgesztor.hu

Fax: 29/372-315

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: KÖZ-PÁLYA Közbeszerzési és Pályázati Tanácsadó Kft.

Postai cím: Monori u. 30.

Város/Község: Újhartyán

Postai irányítószám: 2367

Ország: Magyarország
Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Göndör Gábor

Telefon: 30/979-4658; 20/983-0987

E-mail: globalgesztor@globalgesztor.hu

Fax: 29/372-315

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Zalakaros Kistérség Többcélú Társulás egyszerű

eljárásának ajánlattételi felhívása (22566/2009)

3 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

Azonosító kód____________________

Építési beruházás

Árubeszerzés x

Szolgáltatás

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása

Postai cím: Gyógyfürdő tér 1.

Város/Község: Zalakaros

Postai irányítószám: 8749

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szirtes Lajos elnök

Telefon: 93/340-100

E-mail: hivatal@zalakaros.hu

Fax: 93/340-531

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy
I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

I.4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kertészeti eszközök beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ei)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Zalakaros

NUTS-kód HU 03304

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása x

Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása

Keretmegállapodás megkötése

II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma

VAGY, adott esetben, maximális létszáma

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:

VAGY hónap(ok)ban:

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):

II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

Kertészeti eszközök beszerzése szállítási szerződés alapján a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása

részére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 16000000-5

További tárgyak: 55511000-5

44511000-8

18100000-0

II.1.7)

Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből

szükség szerint több példány használható) igen

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre x

valamennyi részre

II.1.8.)

Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? nem

II.2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték ( valamennyi részt, és opciót beleértve)

I.rész: Kertészeti eszközök,kézi szerszámok

II. rész: Motoros kaszák, motorfűrészek, sövénynyírók, lombfúvók, adalékok beszerzése

III.rész: 1 db nagy teljesítményű fűnyíró traktor beszerzése

IV. rész. Fűnyíró gépek, áramfejlesztő ,fúrógépek beszerzése

V.rész: Védőeszközök, munkaruhák beszerzése

Részletezve a mellékletben és a dokumentációban.

II.2.2)

Vételi jog (opció) (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:

Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:

hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):

VAGY: és között

Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések

esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a

szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/02/20 (év/hó/nap)

III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és technikai információk

III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)

Késedelmi kötbér mértéke, min: napi 100.000,-Ft/nap - max: 200.000.-Ft, meghiúsulási kötbér 4.000.000.-Ft.

III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre

Ajánlatkérő előleget nem biztosít, a szolgáltatás ellenértékét ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően a Kbt.

305.§.(3) bekezdésének megfelelően, 30 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.

III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)

III.1.4)
Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) nem Ha igen, a

különleges feltételek meghatározása

III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és

cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:

Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 60.§ (1) bekezdése, a Kbt. 61.§ (1) bekezdés d) pontja szerinti kizáró

okok bármelyike fenn áll.

Nem lehet ajánlattevő, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó, illetve erőforrás szervezet:

- akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 61.§ (1) bekezdés a)-c) pontja, illetve a Kbt. 62.§ (1) bekezdése

szerinti kizáró okok bármelyike fenn áll.

A kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevőknek, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak, valamint az ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez

erőforrást nyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell a Kbt. 249.§ (3) harmadik bekezdésének megfelelően.

III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

- Az ajánlatnak tartalmaznia kell mind az ajánlattevőre (közös ajánlatot tevőkre), mind a közbeszerzés

értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)jára vonatkozóan az alábbi

dokumentumokat:

- PAI.1) az elmúlt lezárt üzleti évre vonatkozó, a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló részét képező

mérleg(ek) és eredmény-kimutatás(ok) másolatát (feltéve, hogy az ajánlattevő/ a közbeszerzés értékének

10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) letelepedése szerinti ország joga előírja

a beszámoló közzétételét), amennyiben az ajánlattevő/a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) letelepedése szerinti ország nem írja elő a közzétételét,

akkor az ajánlatteőnek, és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt

alvállalkozó(k)nak, könyvvizsgáló által ellenjegyzett nyilatkozatát az utolsó lezárt üzleti év mérleg szerinti

eredményére vonatkozóan.

- P.A.I.2) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az előző 3 évi (2006, 2007, és 2008.) teljes nettó

forgalmáról és ugyan-ezen időszakban a közbeszerzés tárgyának (építőanyag, kézi és gépi szerszám

értékesítés) nettó forgalmáról szóló nyilatkozatot évenkénti bontásban.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), illetőleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha:

PA.1) Az utolsó lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye negatív volt. ( önálló megfelelés)

PA.2) A teljes nettó forgalma együttesen az elmúlt 3 évben (2006., 2007, 2008.) összesen nem érte

el a nettó 10 millió forintot, valamint ha a közbeszerzés tárgyának ((építőanyag, kézi és gépi szerszám

értékesítés ) nettó forgalma együttesen, az elmúlt 3 évben (2006., 2007., 2008.) összesen nem érte el a

nettó 7 millió forintot. (együttes megfelelés)

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:

Ajánlattevőnek - és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben

igénybe venni kívánt alvállalkozóknak - az alábbi dokumentumokat kell az alkalmasság igazolására

becsatolni:

MA.1) a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tartalmú nyilatkozat az előző három év (2006., 2007.,

2008.) legjelentősebb szállításairól; figyelemmel a Kbt. 68. § (1) bekezdésére

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Az ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az ajánlattevőt, és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés

értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót :

MAI.1) alkalmatlan az ajánlattevő, és az 1) igazolási mód esetében a közbeszerzés értékének 10%-át

meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó ha az előző három évben nem rendelkezik minden

évben legalább évi brutto 5 millió forint értékű, a beszerzés tárgyára (kézi és gépi szerszám értékesítés)

vonatkozó referenciával

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem

A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott igen

III.3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1)
A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?

Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli x

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint x

xAz alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (nettó): 80

2. Többlet jótállás , a jogszabályi kötelezettségen

felül, hónapokban

3. Szállítási határidő előteljesítés napokban max :30 5

nap)

IV.2.2)

Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? nem

Igen válasz esetén

Előzetes összesített tájékoztató

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap )

Időpont: 10.00 óra

Kell-e fizetni a dokumentációért? igen

Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal): 37.500,- Ft

Pénznem: HUF

A fizetés feltételei és módja:

A dokumentáció árát a KANIZSABER Kft. pénztárába kell befizetni, vagy a KANIZSABER Kft

11749015-24789200 számú számlájára kell átutalni. A dokumentáció árának (30.000,- Ft + 25 % ÁFA)

átutalással történő megfizetését a dokumentáció kiváltásakor a banki terhelési értesítő bemutatásával

igazolni kell.

IV.3.4) Az ajánlattételi határidő

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap) Időpont: 10.00 óra

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

HU

Egyéb:

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)

-ig (év /hó/nap )

VAGY hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei

15
Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10.00 óra

Helyszín : Zalakaros Város Polgármesteri Hivatala, 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. I. emeleti tárgyaló

Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek

Kbt. 80.§ (2) bekezdése szerint.

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben) nem

Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2)

A szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

alapot:

V.3) További információk (adott esetben)

V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:

2009.december 01. Időpont: 10.00 óra

Helyszín: Zalakaros Város Polgármesteri Hivatala, 8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. I. emeleti tárgyaló

V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:

2009.december16.

V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás

időpontja : (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

V.3.4.1)

A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen

V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

A KANIZSABER Kft. irodájában (8800 Nagykanizsa, Ady u. 50.) személyesen munkanapokon 9.00 és 12.00

óra között - az ajánlattételi határidő utolsó napján 9.00 és 10.00 óra között - vehető át a befizetést igazoló

dokumentum bemutatása és egy arról készült másolat átadását követően.

V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok

részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

Az ajánlatok értékelésénél a pontszámok 1-10 - ig terjednek.

V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer

(módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti

pontszámot:

Az értékelést az összes részszempont esetében arányosítás elvével végzi az ajánlatkérő, azaz a

legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot a legkedvezőtlenebb a minimális pontszámot, a

többi megajánlás arányló pontot kap.

V.6)

A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos

jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? igen

V.7) Egyéb információk:

1) Az ajánlathoz becsatolandó hiteles cégokmány(ok)hoz kapcsolódóan benyújtandó az ajánlatételi határidőt

megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű aláírási címpéldány. Amennyiben cégügyben el nem bírált

módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát is.

2) Beadás formája: az ajánlatot 1 eredeti és az eredetivel mindenben megegyező 2 másolati példányban

kell beadni, egyértelműen megjelölve az eredeti és másolati példányokat. Eltérés esetén az eredeti példány

az irányadó. Az ajánlat példányait egybekötve vagy fűzve, roncsolás mentesen nem bontható formában,

a tartalommal rendelkező oldalak folyamatos oldalszámozásával és szignálásával, oldalszámokat is

feltüntető tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A példányokat egy közös csomagban kell elhelyezni, a

csomagoláson fel kell tüntetni a jelentkező nevét és székhelyét, valamint a beszerzés tárgyát ( ,,Zalakaros

Kistérség Többcélú Társulása eszközbeszerzése" Az Ajánlattételi határidőig tilos felbontani.).

3) Érvénytelen az ajánlat, ha nem cégszerűen van aláírva, ajánlatkérő az ajánlat aláírására meghatalmazást

nem fogad el.

4) Az ajánlattételi dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele.

5) Az ajánlatkérő a beszerzést a CÉDE támogatási forrásból valósítja meg.

6) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának a bírálati szempontja szerint, az ajánlatok

résszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10.ig

terjednek. Az értékelést az arányosítás elve alapján elvégzi az Ajánlatkérő: a legkedvezőbb megajánlás

kapja a maximális pontszámot, a legkedvezőtlenebb megajánlást tevő pedig a minimális pontszámot, a többi

megajánlás arányló pontot kap.
7) Az ajánlat elkészítésének nyelve magyar. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok hiteles

magyar fordítását mellékelni kell.

8) Az ajánlatadás minden költségét Ajánlattevő viseli, azt semmilyen körülmények között nem háríthatja át

Ajánlatkérőre.

9) Az ajánlat összeállításánál az Ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérő által összeállított Ajánlattételi

dokumentációban, nem szabályozottak vonatkozásában a Közbeszerzésekről szóló többször módosított

2003. évi CXXIX. törvény előírásaiban foglaltak szerint kell az ajánlattevőnek eljárni és az ajánlatát

elkészíteni.

10) Az Ajánlattételi dokumentáció rendekezésre bocsátásának módja: A dokumentáció az Ajánlati felhívást

tartalmazó hirdetmény közzététele napjától az ajánlatkérő nevében eljárónál (,,A" melléklet II. pontjában

meghatározott címen) rendelkezésre áll, és megigényelhető. Az ajánlatkérő kiköti, hogy személyesen az

Ajánlattételi dokumentációt igényelni és a dokumentációt felvenni az ajánlatkérő nevében eljárónál csak

munkanapokon 9.00-12.00 óráig az ajálattételi határidő napján 9.00-10.00-ig lehetséges.

11) Ajánlatkérő a Kbt. 83.§ alapján az összes ajánlattevő részére a hiánypótlást biztosítja.

12) Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest

szigorúbban határozta meg a z alkalmassági feltételeket.

V.8)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: KANIZSABER Kft.

Postai cím: Ady u. 50.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Peszleg Ferenc

Telefon: 93/ 314-123

E-mail: kanizsaber@chello.hu

Fax: 93/ 314-123

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név: KANIZSABER Kft.

Postai cím: Ady u. 50.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Peszleg Ferenc

Telefon: 93/ 314-123

E-mail: kanizsaber@chello.hu

Fax: 93/ 314-123

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név: Zalakaros Város Polgármesteri Hivatal, I. emeleti titkárság

Postai cím: Gyógyfürdő tér 1.

Város/Község: Zalakaros

Postai irányítószám: 8749

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szirtes Lajos elnök

Telefon: 93/ 540-062

E-mail: hivatal@zalakaros.hu

Fax: 93/ 340-531

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma I.

meghatározás Kertészeti eszközök beszerzése
1) A rész meghatározása

KERTÉSZETI ESZKÖZÖK,KÉZI SZERSZÁMOK BESZERZÉSE

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34121000-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

I. rész , Kertészeti eszközök,kézi szerszámok, beszerzése:

- Irtókapa nyelezett 4 db

- Lombgereblye nyelezett 10 db

- Nagykapa nyelezett 18 db

- Lapát nyelezett 21 db

- Ásó nyelezett 17 db

- Gereblye nyelezett 16 db

- Ágvágó olló kovácsolt 2 db

- Kasza nyelezett 6 db

- Kaszakő tokkal 6 db

- Csákány nyelezett 2 db

- Talicska komplett 5 db

- Vasvilla nyelezett 7 db

- Hosszúnyelű csőfogó 2" 1 db

- Vágókorong acélhoz 230 mm 1 db

- Tedi henger nagy 5 db

- Tedi henger kicsi 5 db

- Csempevágó 45-ös laphoz 1 db

- Glett keverőszár hosszú 2 db

- Glett keverőszár kicsi 2 db

RÉSZLETEZVE A DOKUMENTÁCIÓBAN.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/20 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma II.

meghatározás Motoros kaszák, motorfűrészek, sövénynyírók, lombfúvók, adalékok beszerzése

1) A rész meghatározása

II. RÉSZ: Motoros kaszák, motorfűrészek, sövénnyírók, lombfúvók, adalékok beszerzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34121000-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

A gépjárműnek minimum az alábbi eszközökkel és felszereltséggel kell rendelkezni

II. rész: Kistraktorok, adalékok beszerzése:

- Kistraktor 15 Le, 2 henger, 2WD 1 db

- MTD LF 125 old.kidobós 12,5 LE 1 db

- Fűnyíró traktor

- MTD LC 125 gyűjtős 12,5 LE 6 db

- Fűnyíró traktor

- MTD CC1025 RD-N 25 LE .. 2 db

- Fűnyíró traktor

Murray LT 22 LE 2 db
Részletezve a dokumentációban

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/20 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma III.

meghatározás Motoros fűkasza, motoros fűrész, kellékanyagok beszerzése

1) A rész meghatározása

Motoros fűkasza, motoros fűrész , kellékanyagok beszerzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34121000-1

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

A gépjárműnek minimum az alábbi eszközökkel és felszereltséggel kell rendelkezni

III. rész: Motoros fűkasza, motoros fűrész, kellékanyagok beszerzése

- Motoros fűkasza

Stihl FS 120 l,8 LE 4 db

Stihl FS 400 2,6 LE 18 db

Stihl FS 450 2,9 LE 9 db

Stihl MS 260 3,5 LE 6 db

Stihl MS 341 4,2 LE 3 db

- Magassági gallyazó

Stihl HT 131 1,9 LE 2 db

- Lombszívó-fújó

Stihl SH 86 D 1,1 LE 1 db

- Kellékanyagok:

Damilfej 2,7-es 18 db

Damil 2,7 22 l m 20 db

Vágókés 11 db

Gépzsír 11 db

Stihl adalékolaj 5l 19 db

Stihl lánckenőolaj 5 l 4 db

Motorolaj 4 ütemű gépekhez 0,6l 67 db

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/20 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

B. MELLÉKLET

A részekre vonatkozó információk

A rész száma IV.

meghatározás Fűnyíró gépek, áramfejlesztő ,fúrógépek beszerzése

1) A rész meghatározása

IV. RÉSZ: Fűnyíró gépek, áramfejlesztő , fúrógépek beszerzése

2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 34121000-1

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

3) Mennyiség vagy érték

IV. rész: Fűnyíró gépek,áramfejlesztő ,fúrógépek beszerzése

- Fűnyírógép

MTD 51 BC old.kidobós 5 LE 7 db

- Fűnyírógép

MTD 53 SPO gyűjtős 5 LE 4 db

- Villanyfúrógép

METABO SBE 650 1 db

- Fúrógép

DEWALT DC 740

- Villanyfúrógép

DEWALT D25002 SDS+ 850 W 1 db

- Áramfejlesztő

Honda 3,3 KVA 1 db

Részletezve a dokumentációban.

4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY Kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

Befejezés 2010/02/20 (év/hó/nap)

5) További információ a részekről

----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó)

Alba Volán Autóbuszközlekedési Zrt. tájékoztatója

az eljárás eredményéről (2-es minta) (12796/2009)

2 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Alba Volán Autóbuszközlekedési Zrt.

Postai cím: Börgöndi út 14.

Város/Község: Székesfehérvár

Postai irányítószám: 8000

Ország: HU

Címzett: Tóth István

Telefon: 36/22/538-700

E-mail: -

Fax: 36/22/538-710

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű

Egyéb x

I. 3.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Szolgáltatási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 20

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
A teljesítés helye Fejér megye

NUTS-kód HU211

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Közforgalmú autóbuszjáratok közlekedésének

ellenőrzése évi mintegy 30.000 óra+30%-teljesítménnyel, minimum 14 fővel.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 63712700-0

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) -

II.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása -

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos x

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3.)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):

IV. 1.1.4.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató x

Előminősítési hirdetmény

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Az ÁFA nélkül számítot óradíj [HUF/óra] 0,4
2. Az ÁFA nélkül számított km díj [HUF/km] 0,3

3. Fizetési határidő [nap] 0,3

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) -

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009/S 90-130164 dátum: 2009.05.12.

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerződés száma: -

Megnevezése -

V.1) A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

V.2) A benyújtott ajánlatok száma : -

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: -

Postai cím: -

Város/Község: -

Postai irányítószám: -

Ország: -

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 96.000.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) -

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat - /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: -

Pénznem: -

Arány (rész): - , - (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) -

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: -

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1.)

Az eredményhirdetés időpontja 2009.06.18.

VI.2.2.)

Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: Kbt. 115. § (3) bek.

alapján.

VI.2.3.)

A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése -

VI.2.4.)

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege

(adott esetben) -

VI.2.5.)

Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma COLT-2000 Kft, 8000 Székesfehérvár, Rózsahegyi u.1

VI.2.6.)

Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott

esetben)

VI.2.7.)

Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben)

VI.2.8.)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/06/23 (év/hó/nap)
Nemzeti Hírközlési Hatóság tájékoztatója az

eljárás eredményéről (2-es minta) (10584/2009)

2 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nemzeti Hírközlési Hatóság

Postai cím: Ostrom u. 23-25.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1015

Ország: Magyarország

Címzett:

Telefon: 457-7286

E-mail:

Fax: 457-7206

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű

Egyéb

I. 3.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1)

Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés A Digitális Átálláshoz kapcsolódó országos

piacfelmérés lebonyolítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 10
(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

A teljesítés helye Nemzeti Hírközlési Hatóság,

1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A piacfelmérés célja a magyarországi digitális

átállás aktuális helyzetének valamennyi platformra, elsősorban a keresleti oldalra kiterjedő feltérképezése.

A tervezett felmérés a digitális átálláshoz kapcsolódóan az alábbi területeket fedi le:

- A digitális televíziós és rádiós szolgáltatások elérhetősége.

- Digitális televíziós és rádiós szolgáltatások igénybevétele.

- Háztartási eszközellátottság és eszközhozzáférés.

- Fogyasztói attitűdre, tájékozottságra, tudatosságra vonatkozó kérdések.

Az országos felmérés lebonyolítása az alábbi tevékenységeket öleli fel:

- Országos szintű személyes interjúk lebonyolítása.

- Országos szintű bolti megfigyelés és ármonitoring tevékenység végrehajtása.

A feladatok részletezését az ajánlati dokumentáció tartalmazza.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79310000-0

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 25.188.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 20

II.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása -

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3.)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):

IV. 1.1.4.) A hirdetmény fajtája
Ajánlati/részvételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (HUF) 50

2. Szakmai ajánlat minősége 50

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) -

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009/S 53-076733, Közzététel napja: 2009.03.18

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben:

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerződés száma:

Megnevezése

V.1) A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/06/04 (év/hó/nap)

V.2) A benyújtott ajánlatok száma : 6

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Ariosz Szolgáltató, Informatikai és Tanácsadó Kft.

Postai cím: Dunakorzó 14-15

Város/Község: Szentendre

Postai irányítószám: 2000

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 25.188.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 20

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 17.338.000,- /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 25.188.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 20

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert) -

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1.)

Az eredményhirdetés időpontja 2009. május 27.

VI.2.2.)

Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: -

VI.2.3.)

A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

kisvállalkozás

VI.2.4.)

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege

(adott esetben) Hoffmann Közvélemény és Piackutató Intézet Kft. (1052 Budapest, Vitkovics Mihály u. 9.)

Ellenszolgáltatás összege: bruttó 22.747.200,- Ft

VI.2.5.)

Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma - GfK Hungária Piackutató Kft. (1132 Budapest, Visegrádi u. 31., Magyarország) és a Medián

Közvélemény- és Piackutató Szolgáltató Kft. (1025 Budapest, Szépvölgyi út 52., Magyarország) közös

ajánlattevők,

- Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet (1096 Budapest, Thaly K. u. 39. Magyarország),

- Ariosz Szolgáltató, Informatikai és Tanácsadó Kft. (2000 Szentendre, Dunakorzó 14-15. Magyarország),

- Hoffmann Közvélemény és Piackutató Intézet Kft. (1052 Budapest, Vitkovics Mihály u. 9. Magyarország),

- MASMI Hungary Piackutató Intézet Kft. (1143 Budapest, Ilka u. 48. Magyarország)

- „ITHAKA Információs Társadalom” Oktató és Kutató Kht. (1039 Budapest, Királyok u. 40. Magyarország)

VI.2.6.)

Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott

esetben) -

VI.2.7.)

Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben) -

VI.2.8.)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja -
VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)
Dévaványa Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (8-as minta) (12868/2009)

8 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Postai cím: Hősök tere 1. szám

Város/Község: Dévaványa

Postai irányítószám: 5510

Ország: HU

Címzett: Pap Tíbor polgármester

Telefon: 66/483-100

E-mail: devavanya@onkormanyzat.hu

Fax: 66/484-100

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű x

Egyéb

I. 3) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés Dévaványa Ványai

Ambrus Általános Iskola felújítása és akadálymentesítése kivitelezéséhez

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás x

Kivitelezés x

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye Dévaványa, Vörösmarty Mihály u. 6-8.sz.hrsz.:1903

NUTS-kód HU332

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerződés Dévaványa Ványai

Ambrus Általános Iskola épületének felújítása, akadálymentesítése A teljes mennyiség a csatolt kivitelezési

tervdokumentáció alapján értendő, melynek becsült összege nettó 218.010.708 HUF

Felújítás korszerűsítés, közműépítés: nettó 206.370.240.-HUF

Akadálymentesítés: nettó 11.640.468.-HUF

Felújítandó, korszerűsítendő épület hasznos alapterülete: Földszint: 1467 m2 Emelet: 953 m2

Tetőtér: 845 m2, Összesen: 3265 m2

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45262690-4

További tárgyak: 45310000-3

45331100-7

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye megnevezésű szakaszt kérjük kitölteni)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

III.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III.2.3.)

Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):

IV. 1.1.4) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár 60

2. Vállalt fizetési határidő napban 20

3. Késedelmi kötbér összege a teljesítés határidejére

vonatkozóan

4. Garanciális kötelezettségvállalás a kötelező egy 10

éves időtartamon felül: évben

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 5560/2009. módosítása 8841/2009.

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma:

Megnevezése

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma :

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

10
ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: „Az érték benned van! Versenyképesség feltételeinek javítása az Általános Művelődési Központ

Ványai Ambrus Általános Iskola intézmény egységében.” című DAOP- 4. 2. 1./2F-2008-0006 projektként az

iskola felújítása, akadálymentesítése.

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben) 2009/06/19. de. 10.00

VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka A Kbt. 92. § b)

pontja alapján kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be, illetve a 92. § c) pontja alapján a Váti Kht.

K-2009-DAOP-4.2.1/2F-27-0006792 iktatószámú, 2009.06.08-i keltezésű levelében arról tájékoztatta az

ajánlatkérőt, hogy a beruházást csökkentett összeggel támogatja, amelynek keretében az építés tervezett

261.612.850,- Ft-os költségét 27.207.736,- Ft-tal, 234.405.114,- Ft-ra csökkenti. Ezen döntés alapján egyik

ajánlattevő ajánlati ára sem megfelelő a rendelkezésre, álló fedezetre tekintettel, valamint az ÁFA július 01től

történő 20%-ról 25 %-ra való növekedésére.

VI.2. 3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

VI.2. 4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

VI.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma

VI.2.6) Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre

(adott esetben)

VI.2.7) Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben)

VI.2. 8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/06/24 (év/hó/nap)
Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-

Rendelőint tájékoztatója az eljárás eredményéről (8-as minta) (10957/2009)

8 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet

Postai cím: Nagyvárad tér 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1096

Ország: Magyarország-HU

Címzett: Vrabeczné Hamar Julianna gazdasági igazgató

Telefon: +36-1-455 57 05

E-mail:

Fax: +36-1-215 83 60

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű x

Egyéb

I. 3) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés SZI-56 gépjárművek beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x

Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet

1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.

NUTS-kód HU 101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Összesen 7 darab gépjármű, ezen belül.

I. számú rész: 1 db tehergépkocsi

II. számú rész: 3 db tehergépkocsi

III. számú rész: 1 db személygépkocsi

IV. számú rész: 2 db használt speciális személygépkocsi (mentőautó)

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 34100000-8

További tárgyak: 34110000-1

34114110-3

34144700-5

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye megnevezésű szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 39.970.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

III.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III.2.3.)

Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):

IV. 1.1.4) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény
IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

I-III részek vonatkozásában:

Legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás X

IV. rész vonatkozásában:

Az összességében legelőnyösebb ajánlat X

Az alábbiakban megadott részszempontok szerint:

1. Ajánlati ár (nettó HUF) - az alacsonyabb a

kedvezőbb

2. Gépjárművek átlag életkora (a járművek 4

forgalomba helyezésétől az ajánlatételi határidő

napjáig eltelt időtartam egész hónapokban számolt

értékének matematikai átlga) - a kisebb érték a

kedvezőbb

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) SZJ-56

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ. 5544/2009.;

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 2009. április 10.

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: SZI-56

Megnevezése Gépjárművek beszerzése I., II., III., IV. részek vonatkozásában

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/04 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Tóth Autó Kaposvár Kft.

Postai cím: Kisgáti u. 15.

Város/Község: Kaposvár

Postai irányítószám: 7400

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 40.700.000,- HUF

Pénznem

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

6
ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 39.970.000,- HUF

Pénznem

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: -

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben) 2009. május 27. 12.00 óra

VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka -

VI.2. 3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

kisvállalkozás

VI.2. 4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

VI.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma Ajánlattevő neve: Tóth Autó Kaposvár Kft.

Ajánlattevő székhelye: 7400 Kaposvár, Kisgáti u. 15. Magyarország

A benyújtott részajánlatok száma: 4

VI.2.6) Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre

(adott esetben) -

VI.2.7) Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben)

VI.2. 8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja -

VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)
Kenderes Város Önkormányzata tájékoztatója az

eljárás eredményéről (8-as minta) (11017/2009)

8 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kenderes Város Önkormányzata

Postai cím: 5331 Kenderes, Szent István út 56.

Város/Község: Kenderes

Postai irányítószám: 5331

Ország: Magyarország

Címzett: Kapcsolattartási pont(ok): Kenderes Város Polgármesteri Hivatala; Címzett: Bíró Csaba Pénzügyi

és Városgazdálkodási Osztályvezető

Telefon: 59/328-251

E-mail: penzugyov@kenderes.hu

Fax: 59/328-251

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kenderes.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű x

Egyéb

I. 3) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Élelmiszer alapanyagok beszerzése Kenderes

Város Önkormányzat költségvetési szervei számára

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés x

Adásvétel x

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye Kenderes

NUTS-kód HU 322

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma
(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége 12 hónapos időtartamra szóló szállítási

szerződés élelmiszer alapanyagok beszerzésére

1. Konzerv, Fűszer, Szárazáru (145 tétel, száraztészta: 5.370 kg, egyéb: 28.592 db, 16.821 kg, 3.925 l)

2. Tej, tejtermék (17 tétel, tej: 3115 l, egyéb: 2.730 l, 7.270 db, 1.014 kg)

3. Kenyér, pékáru (38 tétel, kenyér: 13.253 kg, egyéb: 1.5 kg, 23.624 db)

4. Fagyasztott termékek (20 tétel, 7.740 kg)

5. Baromfitermékek (11 tétel, 4.750 kg)

6. Tőkehúsok (1 tétel, 2.000 kg)

7. Húskészítmények, töltelékáruk (34 tétel, 671 db, 10.580 kg)

8. Zöldség, gyümölcs (29 tétel, 29.933 kg)

9. Savanyúság (5 tétel, 3.247 kg)

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak: 15100000-9

15220000-6

15300000-1

15400000-2

15500000-3

15600000-4

15810000-9

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye megnevezésű szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 1. Konzerv, Fűszer, Szárazáru 9.325.805; 2. Tej, tejtermék 4.065.761; 3. Kenyér, pékáru 2.652.732;

4. Fagyasztott termékek 2.230.650; 5. Baromfitermékek 2.991.860; 6. Tőkehúsok 1.460.000; 7.

Húskészítmények, töltelékáruk 7.390.280; 8. Zöldség, gyümölcs 1.690.600; 9. Savanyúság 528.370

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

III.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III.2.3.)

Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos
IV. 1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):

IV. 1.1.4) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ.-5900/2009. (2009. április 6.)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 001

Megnevezése KONZERV, FŰSZER, SZÁRAZÁRU

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Ozirisz Vendéglátó Kft.

Postai cím: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1.

Város/Község: Szolnok

Postai irányítószám: 5000

Ország: Magyarország

Telefon: 56/514-215

E-mail: ozirisz@t-online.hu

Fax: 56/514-215

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 9.152.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 9.325.805

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 9.325.805 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 9.325.805

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 002

Megnevezése TEJ, TEJTERMÉK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Ozirisz Vendéglátó Kft.

Postai cím: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1.

Város/Község: Szolnok

Postai irányítószám: 5000

Ország: Magyarország

Telefon: 56/514-215

E-mail: oziriszv@t-online.hu

Fax: 56/514-215

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 4.172.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték 4.065.761

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 4.065.761 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 4.065.761

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 003

Megnevezése KENYÉR, PÉKÁRU

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Szolnoki Sütőipari Zrt.

Postai cím: 5000 Szolnok, József Attila út 38.

Város/Község: Szolnok

Postai irányítószám: 5000

Ország: Magyarország

Telefon: 56/377-433

E-mail: szolsut@szolsutrt.hu

Fax: 56/515-142

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 2.561.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 2.652.732

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.652.732 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.957.587

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 004

Megnevezése FAGYASZTOTT TERMÉKEK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Baromfiudvar 2002. Kft.

Postai cím: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Telefon: 52/512-000

E-mail: baromfiudvar@baromfiudvar.hu

Fax: 52/512-048

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 2.170.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 2.230.650

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.230.650 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.230.650

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 005

Megnevezése BAROMFITERMÉKEK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Baromfiudvar 2002. Kft.

Postai cím: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Telefon: 52/512-000

E-mail: baromfiudvar@baromfiudvar.hu

Fax: 52/512-048

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 2.876.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 2.991.860

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.991.860 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 2.991.860

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 006

Megnevezése TŐKEHÚSOK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Baromfiudvar 2002. Kft.

Postai cím: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Telefon: 52/512-000

E-mail: baromfiudvar@baromfiudvar.hu

Fax: 52/512-048

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 1.355.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 1.460.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 1.460.000 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 1.460.000
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 007

Megnevezése HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TÖLTELÉKÁRUK

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Baromfiudvar 2002. Kft.

Postai cím: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Telefon: 52/512-000

E-mail: baromfiudvar@baromfiudvar.hu

Fax: 52/512-048

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 7.456.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 7.390.280

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 7.390.280 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 7.390.280

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 008

Megnevezése ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: MRLJÁK Nagykereskedelmi Kft.

Postai cím: 6647 Csanytelek, Kossuth út 5.

Város/Község: Csanytelek

Postai irányítószám: 6647

Ország: Magyarország

Telefon: 63/578-401

E-mail: mrljak68@freemail.hu

Fax: 63/578-402

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 1.668.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 1.690.600

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 1.690.600 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 1.690.600

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 009

Megnevezése SAVANYÚSÁG

V.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/06/15 (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1 db

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: MRLJÁK Nagykereskedelmi Kft.

Postai cím: 6647 Csanytelek, Kossuth út 5.

Város/Község: Csanytelek

Postai irányítószám: 6647

Ország: Magyarország

Telefon: 63/578-401

E-mail: mrljak68@freemail.hu

Fax: 63/578-402

Internetcím (URL):

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték 590.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 528.370

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 528.370 /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 528.370

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát
VAGY a hónapok számát 12

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben) 2009/06/02

VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

VI.2. 3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése 1.

Konzerv, Fűszer, Szárazáru

Ajánlattevő neve: Ozirisz Vendéglátó Kft.

Ajánlattevő székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1.

Minősítése: középvállalkozás

2. Tej, tejtermék

Ajánlattevő neve: Ozirisz Vendéglátó Kft.

Ajánlattevő székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1.

Minősítése: középvállalkozás

3. Kenyér, pékáru

Ajánlattevő neve: Szolnoki Sütőipari Zrt.

Ajánlatevő székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 38.

Minősítése: nem tartoznak a hatálya alá

4. Fagyasztott termékek

Ajánlattevő neve: Baromfiudvar 2002. Kft.

Ajánlattevő székhelye: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Minősítése: középvállalkozás

5. Baromfitermékek

Ajánlattevő neve: Baromfiudvar 2002. Kft.

Ajánlattevő székhelye: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Minősítése: középvállalkozás

6. Tőkehúsok

7. Húskészítmények, töltelékáruk

Ajánlattevő neve: Baromfiudvar 2002. Kft.

Ajánlattevő székhelye: 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.

Minősítése: középvállalkozás

8. Zöldség, gyümölcs

Ajánlattevő neve: Mrlják Nagykereskedelmi Kft.

Ajánlattevő székhelye: 6647 Csanytelek, Kossuth út 5.

Minősítése: kisvállalkozás

9. Savanyúság
Ajánlattevő neve: Mrlják Nagykereskedelmi Kft.

Ajánlattevő székhelye: 6647 Csanytelek, Kossuth út 5.

Minősítése: kisvállalkozás

VI.2. 4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

VI.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma Ajánlattevő neve: Ozirisz Kft.

Ajánlattevő székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 2

Ajánlattevő neve: Gastroudvar 2008. Kft.

Ajánlattevő székhelye:4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 1

Ajánlattevő neve: Szolnoki Sütőipari Zrt.

Ajánlattevő székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 38. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 1

Ajánlattevő neve: Hajdúsági Sütödék Kft.

Ajánlattevő székhelye: 4027 Debrecen, Hősök útja 1-3. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 1

Ajánlattevő neve: Univer Coop Zrt.

Ajánlattevő székhelye: 6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 5-7. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 1

Ajánlattevő neve: Vibrátor Sütőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Ajánlattevő székhelye: 5331 Kenderes, Felsőföldi út 21. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 1

Ajánlattevő neve: Baromfiudvar 2002 Kft.

Ajánlattevő székhelye:4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10. (Magyarország)

Benyújttot részajánlatok száma: 4

Ajánlattevő neve: Jégszilánk Kft.

Ajánlattevő székhelye: 6000 Kecskemét, Dobó krt. 11 V/14. (Magyarország)

Ajánlattevő neve: Mrlják Nagykereskedelmi Kft.

Ajánlattevő székhelye: 6647 Csanytelek, Kossuth út 5. (Magyarország)

Benyújtott részajánlatok száma: 2

VI.2.6) Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre

(adott esetben)

VI.2.7) Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben)

VI.2. 8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tájékoztatója

az eljárás eredményéről (8-as minta) (10872/2009)

8 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség

Postai cím: Bocskai út 4.

Város/Község: Nyíregyháza

Postai irányítószám: 4400

Ország: Magyarország

Címzett: Havasi Gáborné Hajdu Erika

Telefon: 06-42-502-500

E-mail: Havasi.Gaborne@mku.hu

Fax: 06-42-502-541

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű

Egyéb

I. 3) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés a Szabolcs-Szatmár-

Bereg Megyei Főügyészség 4400 Nyíregyháza, Bocskai út 4. szám alatti irodaépület takarítási feladatainak

ellátása, az ajánlati dokumentációban rögzített követelményrendszernek megfelelően.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás x

Szolgáltatási kategória száma 14
(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye Sz-Sz-B Megyei Főügyészség, 4400 Nyíregyháza, Bocskai út 4.

NUTS-kód Hu323

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4)

A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerződés a Szabolcs-Szatmár-

Bereg Megyei Főügyészség 4400 Nyíregyháza, Bocskai út 4. szám alatti 3162 m2 irodaépület állandó

és eseti, + 1000 m2 udvar és parkoló eseti takarítási feladatainak ellátása, az ajánlati dokumentációban

rögzített követelményrendszernek megfelelően.

II.1.5)

Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90911200-8

További tárgyak: 90919200-4

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye megnevezésű szakaszt kérjük kitölteni)

Érték 14.208.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

III.2.2.)

Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása -

III.2.3.)

Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása -

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) Az eljárás fajtája

IV.1.1) Az eljárás fajtája

IV. 1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt x

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Egyszerűsített eljárás

Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV. 1.1.3)

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény

nélküli egyszerűsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): -

IV. 1.1.4) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

IV.2) bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Ajánlati ár (nettó Ft/hó) 90

2. Árváltozás mértéke (%) 10

IV.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1)

Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) -

IV.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ-4091/2009, Közzététel napja: 2009. március 11.

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben:

V. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1.

Megnevezése VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

V.1)

A szerződéskötés dátuma: (év/hó/nap)

V.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 11

V.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Horizont Tex Kft.

Postai cím: Gábor Béla u. 61.

Város/Község: Nyíregyháza

Postai irányítószám: 4400

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

V.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték 296.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 296.000,- /

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 707.500-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát

VAGY a hónapok számát 48

V.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével

történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül:

Pénznem:

Arány (rész):

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítése értékének/

arányának megjelölése (ha ismert)

V.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

V.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

VI. szakasz: kiegészítő információk

VI.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot: -

VI.2) További információk (adott esetben)

VI.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben) 2009. május 27., 13.00 óra

VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka -

VI.2. 3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

középvállalkozás

VI.2. 4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben) Bross Security Zrt. (1082 Budapest, Nap u. 6., Magyarország)

Takarítás havi átalánydíja: 325.000,- Ft/hó + ÁFA

VI.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma 1. Horizont Tex Kft. (4400 Nyíregyháza, Gábor Béla u. 61., Magyarország)

2. Hunép-Uniszol Zrt. (4025 Debrecen, Simonffy u. 34.-36., Magyarország)

3. Pet-Plus Kft. (4400 Nyíregyháza, Nyírfa u. 48., Magyarország)

4. 1. Céh Cleaning Kft. (5000 Szolnok, Verseghy park 8., Magyarország)

5. T.O.M. Controll 2001. Zrt. (2013 Pomáz, Panoráma u. 1624/5. Hrsz., Magyarország)

6. Jánosik és Társai Kft. (3533 Miskolc, Kerpely Antal u., Magyarország)

7. Bross Security Zrt. (1082 Budapest, Nap u. 6., Magyarország)

8. Ki-takarít Kft. (4400 nyíregyháza, Ungvár sétány 2. V/31., Magyarország)

9. Profi-Konfort Kft. (1071 Budapest, Peterdy u. 15., Magyarország)

10. Nyír-Flop Kft. (4400 Nyíregyháza, Derkovits út 121., Magyarország)

11. Kelet-Flott Kft. (4400 Nyíregyháza, Árpád u. 19., Magyarország)

VI.2.6) Az egyszerűsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre

(adott esetben) -

VI.2.7) Az ajánlatkérő tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerűsített eljárást alkalmazott? (adott esetben)

VI.2. 8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerűsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja -

VI.2.9) A szerződés határozatlan idejű.

VI.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/06/02 (év/hó/nap)
Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Oktatási Intézet

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23056/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Oktatási Intézet

Postai cím: Temesvári u. 7-9.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1043

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: APEH Közbeszerzési Iroda, 1051 Budapest, Arany János u. 25. III./8-10.

Telefon: 428-5535/5533

E-mail: kozbeszerzes@apeh.gov.hu

Fax: 428-5537

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.apeh.hu

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 17

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

1039 Budapest, Királyok útja 319. szám

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Éttermi szolgáltatás nyújtása a 1039 Budapest, Királyok útja 319. szám alatt található APEH Oktatási

Központban a teljesítés helyének bérlésével együtt, a dokumentációban foglaltak szerint.

Mennyisége:

- 25.000 adag ebéd,

- 12.000 adag reggeli,

- 12 000 adag vacsora

Ajánlatkérő a fentiekben meghatározott mennyiségektől jogosult 60%-kal kevesebb adag szolgáltatását

kérni a Vállalkozótól.

Büfé ellátás keretében:
- 25.000 adag kávé vagy üdítő, mely mennyiségtől Ajánlatkérő jogosult 100%-kal kevesebb adag

szolgáltatását kérni a Vállalkozótól.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 55300000-3

További tárgyak: 55511000-5

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 39.185.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos x

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ebéd ára 30

Reggeli ára 10

Meleg vacsora ára 10

Hideg vacsora ára 5

Szendvics ára 4

Kávé ára 2

2 dl szénsavas üdítő ára 2

2 dl rostos üdítő ára 2

Rendelkezésre állási díj (Ft/hó+ÁFA) 30

Menü változatossága (ajánlatkérő által

5

meghatározott 20 fajta ebéd főfogáson körettel és 20

fajta vacsorán felüli összeállítások darabszáma)

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KÖZB-99.022/2009

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17304 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/28 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)
IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma :

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Buda-Pingvin Étterem Melegkonyhai és Vendéglátó Kft.

Postai cím: Remetehegyi út 23. III./2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1037

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 022 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/21 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:
Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 50.000.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 39.185.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/12 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------
V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Közös ajánlattevők: Nutinvest Kft., Nutritive Kft.

Cím:

1046 Budapest, Fóti u. 56., 1046 Budapest, Fóti u. 56.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 40.806.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Buda-Pingvin Étterem Melegkonyhai és Vendéglátó Kft. (név)

1037 Budapest, Remetehegyi út 23. III./2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Közös ajánlattevők: Nutinvest Kft., Nutritive Kft. (név)

1046 Budapest, Fóti u. 56. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (24085/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.

Postai cím: Margit krt. 85.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Horváth Gyula

Telefon: 336-7499

E-mail: horvath.gyula@bvh.hu

Fax: 336-7838

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Állami kötelezettségek teljesítése, vagyonkezelés

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Meddő CH kutaknál (15 db) végzendő kútfej szerelési és nyomásmentesítési munkák

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 1

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország területén 15 helyszínen a dokumentációban részletezettek szerint

NUTS-kód HU1, HU2, HU3

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szolgáltatási szerződés a „Meddő CH kutaknál (15 db) végzendő kútfej szerelési és nyomásmentesítési

munkák” tárgyban A kivitelezés során 15 db CH kúttal kapcsolatos kútfej szerelési és nyomásmentesítési

munkák végzendőek el. A kutak száma a kiíró igénye alapján 50 %kal növekedhet A munkák során a

következő feladatokat kell végrehajtani::-felvonulási útvonal készítése-kútkörzet rendezése-akna tisztításagázkoncentráció

mérésKútfejnyomás ellenőrzés-lefuvató rendszer kiépítése-zárás vizsgálazok-lefuvatásgyürüstér

feltöltés-gyürüsterek elzárása-feszmér és tűszelep felszerelése a zárószerelvényre.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 50000000-5

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 35.188.520

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 150 - 219916

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/07 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 15864 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/12 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A „MEDDŐ CH KUTAKNÁL (15 DB)

VÉGZENDŐ KÚTFEJ SZERELÉSI ÉS NYOMÁSMENTESÍTÉSI MUNKÁK” TÁRGYBAN

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Bánfai Sándor EV

Postai cím: Gépállomás út 10.

Város/Község: Bagod

Postai irányítószám: 8992

Ország: Magyarország

Telefon: 30/291-71-30

E-mail:

Fax: 92/460-258

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 37.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 35.188.520

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 35.188.520 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 57.858.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Bánfai Sándor EV (név)

8992 Bagod, Gépállomás út 10. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

S.O.S. Olajipari Szerviz Szolgáltató Bt. (név)

4200 Hajdúszoboszló, Tokay u. 65. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Barcs Város Önkormányzata tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (13126/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Barcs Város Önkormányzata

Postai cím: Bajcsy-Zs. u. 46.

Város/Község: Barcs

Postai irányítószám: 7570

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kuti Béla

Telefon: +36 82 565-960

E-mail: kuti.bela@freemail.hu

Fax: +36 82 462-459

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Barcs Város Önkormányzata számára az „Integrált kis-és mikrotérségi oktatási hálózatok, és központjainak

fejlesztése” megnevezésű projekt (DDOP 3.1.2/2F) keretében projektmenedzsmenti feladatok ellátása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 11

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

7570 Barcs, helyrajzi számok és címek:

- Bajcsy- Zs. u. 46.

- hrsz.: 1819/26, Tavasz u. 3. (Széchényi Ferenc Közép Szakképző Iskola és Kollégium);

- hrsz: 674, Kossuth Lajos u. 2. (Deák Ferenc Általános Iskola);

- hrsz: 2647, Barcs, Hősök tere 6. (Arany János Általános Iskola)

NUTS-kód HU232

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgya: Barcs Város Önkormányzata számára az „Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok, és

központjainak fejlesztése” megnevezésű projekt (DDOP 3.1.2/2F ) keretében projektmenedzsmenti feladatok

ellátása megbízási szerződés keretében

Teljes mennyiség: „Integrált kis-és mikrotérségi oktatási hálózatok, és központjainak fejlesztése keretében

projektmenedzsmenti feladatok ellátása megbízási szerződés keretében”
a) Projektmenedzsmentet segítő menedzsment és pénzügyi tanácsadói szolgáltatások, így különösen:

- Kapcsolattartás a közreműködő szervezetekkel,

- Támogatási szerződések megkötésében való közreműködés,

- Projekt teljesítési dokumentáció összeállítása,

- Pályázattal kapcsolatos elszámolás és pénzügyi beszámoló elkészítése (pályázatban foglaltak szerint),

- Pénzügyi elszámolások, kifizetések ellenőrzése, az EU, illetve és egyéb más forrás szabályainak és

költségvetéseinek megfelelően.

- Előrehaladási jelentések készítése a hatóságok számára,

- Támogatási szerződésmódosítások összeállítása, illetve összeállításában való adminisztratív

közreműködés,

- Záró pénzügyi és szöveges jelentések készítése,

- Szakértőként részvétel a helyszíni ellenőrzéseken.

- Indikátorok meghatározása, a Megbízó által készített éves monitoring jelentések (PEJ, PFJ) elküldése 5

évig,

- Egyéb szakértői tevékenységek összehangolása.

b) Mérnöki tanácsadói szolgáltatások, a projektek megvalósításának műszaki típusú támogatása, így

különösen:

- a projekt műszaki tartalmának vizsgálata támogathatóság és az elszámolhatóság szempontjából,

- a kidolgozásra kerülő tervek pályázati kiírásnak, támogatási dokumentációnak történő megfeleltetése,

- a költségbecslések ellenőrzése,

- a hiányzó költségbecslések elkészítése,

- kapcsolattartás a terveket készítő mérnökökkel,

- a megvalósítás során rendelkezésre állás a projekt műszaki tartalmat érintő kérdések megválaszolásához

(pl.: hiánypótlás, pótmunka, teljesítések elfogadása),

- kapcsolattartás a kivitelezőkkel, a műszaki ellenőrrel,

- közreműködés a kivitelezés műszaki tartalmának a pályázati kiírásnak, támogatási dokumentációnak

történő megfeleltetésében,

- A támogatási szerződés mellékletét képező költségvetés betartása, szükség esetén indoklással

alátámasztott költségvetési módosítási javaslat készítése.

c) Koordináció, kommunikáció a Megbízóval, a partnerekkel, fő- és szakhatóságokkal, (a Megbízottnak

biztosítania kell a helyszíni jelenlétet. A Megbízott feladata, hogy összehívja az érdekelteket, a Megbízó

biztosítja a helyszínt, és elvárja a Megbízottól, hogy szakmai szempontból az adott intézményekkel tartsa a

kapcsolatot, vagy konzultáljon a tervezővel, stb.).

- A projektek egyes helyszínein kivitelezést végző fővállalkozók tevékenységének organizációja a munkák

határidőre történő elvégzésének érdekében.

- Folyamatos egyeztetés a munkafeltételek biztosítása érdekében.

- Az organizációs egyeztetéseken felmerülő problémák megoldására javaslattétel a projektvezetés részére.

A projekt becsült költsége: bruttó 1.260.000.000 Ft

d) Heti legalább 1 alkalommal történő személyes megjelenés, a helyszíneken, illetve a koordinációs

megbeszélésen.

Az ajánlati dokumentációban részletezettek szerint.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79421100-2

További tárgyak: 72224000-1

71541000-2

79421000-1

71248000-8

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 13.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása
III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos x

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Megbízási díj mértéke (Ft) 5

2. Fizetési határidő (nap) 2

3. Teljesítési biztosíték mértéke (%) 1

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):
Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 7702 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/04/27 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/07/06 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2 db

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: „Z- projekt” Konzorcium: FORT- CONSULT Bt., konzorciumvezető, NK CONSULT Pénzügyi

Tanácsadó Bt., konzorciumi tag

Postai cím: Rákóczi u. 17.

Város/Község: Sióagárd

Postai irányítószám: 7171

Ország: HU

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 13.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 13.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

DDOP-3.1.2/2F

„Integrált kis-és mikrotérségi oktatási hálózatok, és központjainak fejlesztése”

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/06/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

1./ „Z- projekt” Konzorcium: FORT- CONSULT Bt., konzorciumvezető, NK CONSULT Pénzügyi Tanácsadó

Bt., konzorciumi tag (név)

7171 Sióagárd, Rákóczi u. 17. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

2./ BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzés Kft. (név)

1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/06/25 (év/hó/nap)
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (17716/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata

Postai cím: István út 14.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1041

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Budaházy Gábor aljegyző

Telefon: 1/231-3254

E-mail: budahazyg@ujpest.hu; bodgala@ujpest.hu; mkarina@ujpest.hu

Fax: 1/231-3255

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szállítási szerződés, melynek tárgya háztartási papíráruk, tisztítószerek, tisztítóeszközök szállítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Budapest Főváros IV ker. Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézménye és az ellátási körébe tartozó részben

önálló intézmények

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szállítási szerződés, melynek tárgya háztartási papíráruk, tisztítószerek, tisztítóeszközök szállítása

- Tisztító- és takarítószerek 41095 egység;

- Mosási anyagok 1293 egység;

- Konyhai anyagok és papíráruk 9127 egység;

- Fenntartási anyagok 7039 egység;

- Munkavédelmi anyagok 5659 egység.

(Egység: darab, doboz, liter, flakon, csomag, zsák, tekercs, pár, kanna, készlet) A megadott mennyiségtől +

30%-os eltérés lehetséges.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 39830000-9

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 18.038.249

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 12749 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/06 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Tisztító - és takarítószerek

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/24 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Postai cím: III. Béla király krt. 22/E

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 10.046.395

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 4.838.734 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 10.046.395

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése Mosási anyagok

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/24 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Postai cím: III. Béla király krt. 22/E

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 5.325.850

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 3.818.660 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 5.325.850

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése Konyhai anyagok és papíráruk

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/24 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Rákóczi Üzletház Gumi és Iparcikk Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.

Postai cím: Rákóczi tér 6.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1084

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.138.354

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.138.354 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 3.672.695

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:
az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése Fenntartási anyagok

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/24 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Rákóczi Üzletház Gumi és Iparcikk Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.

Postai cím: Rákóczi tér 6.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1084

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 585.822

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 585.822 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.724.400

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):
Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése Munkavédelmi anyagok

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/24 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Rákóczi Üzletház Gumi és Iparcikk Nagy- és Kiskereskedelmi Kft.

Postai cím: Rákóczi tér 6.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1084

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 941.828

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 941.828 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.051.460

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)
A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/08/14 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Cím:

6000 Kecskemét, III. Béla király krt. 22/E

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 3.672.695

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Cím:

6000 Kecskemét, III. Béla király krt. 22/E

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.724.400

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Név:

GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Cím:

6000 Kecskemét, III. Béla király krt. 22/E

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 2.051.460

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GLADIOLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (név)

6000 Kecskemét, III. Béla király krt. 22/E (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Rákóczi Üzletház Gumi és Iparcikk Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. (név)

1084 Budapest, Rákóczi tér 6. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 5 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/30 (év/hó/nap)
Budapest Főváros Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (14693/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros Önkormányzata

Postai cím: Városház u. 9-11.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1052

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Ügyosztály, I. em. 190. szoba

Telefon: 06-1/327-1656, 1657

E-mail: ehr@budapest.hu

Fax: 06-1/327-1863

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.budapest.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. szerinti tevékenység

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

„1-es villamos Fehérvári útig történő meghosszabbítása tervdokumentációinak elkészítése” VÁLLALKOZÁSI

SZERZŐDÉS tervezési munkára

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország, Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

„1-es villamos Fehérvári útig történő meghosszabbítása tervdokumentációinak elkészítése”

A vonalhosszabbítás~1600 pályaméter, a villamos pálya kiépítéséhez az alábbi tervdokumentációk

készítése szükséges:

- Előzetes környezeti vizsgálati dokumentáció a 314/2005. (XII.25.) Kormány Rendelettel, illetve annak

tematikájával összhangban

- Részletes környezeti vizsgálat (amennyiben a hatóság az előzetes környezeti vizsgálat ismeretében

előírja) a 314/2005. (XII.25.) Kormány Rendelettel, illetve annak tematikájával összhangban (opció) Illetékes

hatósági előírás kézhezvételét követően
- A kijelölt fejlesztési feladatok EU-s programozási gyakorlat szerinti Megvalósíthatósági tanulmány

elkészítése

- Vasút Hatósági létesítési engedélyezési műszaki tervdokumentáció Megvalósíthatósági tanulmány

kiválasztott változatáról szóló megrendelői döntés kézhezvételét követően

- Útépítési engedélyezési műszaki tervdokumentáció Megvalósíthatósági tanulmány kiválasztott változatáról

szóló megrendelői döntés kézhezvételét követően

- Vezeték jogi engedélyezési műszaki tervdokumentáció (áramátalakító energia ellátása miatt)

Megvalósíthatósági tanulmány kiválasztott változatáról szóló megrendelői döntés kézhezvételét követően

- A(z utolsó) jogerős építési engedély megszerzése

- Kiviteli szintű tenderterv (opció) Megrendelő értesítésének kézhezvételét követően

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71320000-7

További tárgyak: 79314000-8

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 173.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos
III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Ajánlatkérő 2001. október 11-én és 2002. február 19-én vállalkozási szerződést kötött az ajánlattételre felkért

társasággal, amely szerződések 17. pontjai alapján az ajánlattevő kizárólagos joggal rendelkezik a tervek

átdolgozására, illetve, hogy arra másnak engedélyt adjon. Erre tekintettel Ajánlatkérő a Kbt. 125. § (2) bek.

b) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást alkalmazott.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 145 - 212235

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/31 (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés tervezési munkára

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/07/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: FŐMTERV'TT Fővárosi Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt.
Postai cím: Lövőház u. 37.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Telefon: .

E-mail: .

Fax: .

Internetcím (URL): .

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 175.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 173.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 173.000.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 173.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/07/08 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás
egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

FŐMTERV'TT Fővárosi Mérnöki Tervező és Tanácsadó ZRt. (név)

1024 Budapest, Lövőház u. 37. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 db (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/04/30 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23485/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarorszag

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Lakatos Nóra

Telefon: 06-1-4338-374

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 06-1-261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest X. kerület területén földutak szilárd burkolattal történő ellátása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Budapest X. kerület területén földutak szilárd burkolattal történő ellátása (Újhegyi út (Vaspálya utca-Gyömrői

út); Serpenyő utca, Serpenyő köz; Rákosvölgyi utca, Rákosvölgyi köz)

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 41230063

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18669 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/11 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Újhegyi út (Vaspálya utca – Gyömrői út)

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/26 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Dél-Pesti T&T Kft.

Postai cím: Bessenyei u. 49

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1202

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 13925863

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x
ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 13925863 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése Serpenyő utca, Serpenyő köz

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/26 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Dél-Pesti T&T Kft.

Postai cím: Bessenyei u. 49

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1202

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 21552575

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 21552575 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0
Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése Rákosvölgyi utca, Rákosvölgyi köz

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/26 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Dél-Pesti T&T Kft.

Postai cím: Bessenyei u. 49

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1202

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 5751625

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 5751625 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/16 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Kolonics János (név)

2162 Őrbottyán, Bartók Béla u. 139 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

GORDIUSZ Kft (név)

2373 Dabas, Kossuth L. u. 1. (cím)

VIANOVA 87 Zrt (név)

1215 Budapest, Vasas u. 65-67 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Dél-Pesti T&T Kft (név)
1202 Budapest, Bessenyei u. 49 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 12 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23502/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Lakatos Nóra

Telefon: 4338-253

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 1

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatás területén játszótéri eszközök

karbantartása az ajánlati dokumentációban részletezettek szerint

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 50870000-4

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)
Érték (arab számmal) 18549400

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17749 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/31 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése 35 helyszínen 217 játszótéri eszköz karbantartása

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Kenéz János egyéni vállalkozó

Postai cím: Gyep tér 2

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1223

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 9.036.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 9.036.500 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)
Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése 44 helyszínen 237 játszótéri eszköz karbantartása

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: S’AJO ABC-TEAM KFT

Postai cím: Kolibri u. 1

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1173

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 9.512.900

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 9.512.900 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát
A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Kenéz János egyéni vállalkozó (név)

1223 Budapest, Gyep tér 2 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

S’AJO ABC-TEAM KFT (név)

1173 Budapest, Kolibri u. 1 (cím)
Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 2 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23505/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Postai cím: Szent László tér 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1102

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Lakatos Nóra

Telefon: 4338-374

E-mail: lakatos_nora@kobanya.hu

Fax: 261-1842

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Balkán u. - Somfa u. - Ceglédi út - Fogadó u. - Somfa köz csomópont átépítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Bp. X. kerület Balkán u. - Somfa u. - Ceglédi út - Fogadó u. - Somfa köz csomópont átépítése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)
Érték (arab számmal) 78.993.281

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17747 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/31 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: VIANOVA Zrt

Postai cím: Vasas u. 65-67

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1215

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 78.993.281

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 78.993.281 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal)
Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

GORDIUSZ Kft

Cím:

2373 Dabas Kossuth L. utca 1

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 81.390.030

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GORDIUSZ Kft (név)
2373 Dabas Kossuth L. utca 1 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

VIANOVA Zrt (név)

1215 Budapest, Vasas u. 65-67 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Swietelsky Magyarország Kft (név)

1117 Budapest, Irinyi J. u. 4-20 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébet Önkormányzata

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23664/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébet Önkormányzata

Postai cím: Kossuth L. tér 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1201

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Horváth József

Telefon: 1/421-0675, 20/584-9008

E-mail: kozbesziroda@pesterzsebet.hu

Fax: 1/421-0676

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.pesterzsebet.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata Integrációs Koncepciójának kidolgozása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 07

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1201 Budapest,

Kossuth L. tér 1.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Integrációs Koncepció kidolgozása az Önkormányzat részére – melyben a polgármesteri hivatal informatikai

rendszerre több mint 240 munkaállomást tartalmaz -, az „IT Stratégiai Terv 2008-2010. (1.-2. rész)” című

dokumentumokban, az „Informatikai Fejlesztési Program 2008-2010.” című dokumentumban, és a hozzájuk

kapcsolódó képviselő-testületi határozatokban leírtak figyelembevételével, az alábbi munkarészekkel:

1.Integrációs útmutató készítése:

1.1 A jelenlegi helyzet felmérése;

1.2 Javaslat az „Infrastruktúra fejlesztésére”, követelménylistával;

1.3 Javaslat az „Alkalmazás integrációra”, követelménylistával;

1.4 Javaslat az „Adatintegrációra”, követelménylistával;
1.5 Javaslat a „Web-portál és a hivatal forrásrendszerei közötti adatkapcsolatra”, követelménylistával;

1.6 Javaslat az „Üzemeltetési környezetre, az üzemeltetés rendjére”, követelményekkel.

2.Javaslat az integrációs fejlesztés sorrendjére.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72222000-7

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x
Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Az ellenszolgáltatás bruttó összege 70

2. A szakmai ajánlat tartalma 30

2.1 Alkalmazni kívánt humán erőforrások szempontja 10

2.2 Jelenlegi helyzet vizsgálati módszerének

szempontja

2.3 Ajánlattevői javaslatok az önkormányzat

szakirányú működése szempontjából

2.4 Ajánlattevői javaslatok az informatikai rendszer 5

gazdaságos működése szempontjából

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KB-31863/2009.

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18477 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/11 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19993 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/21 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/26 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

5

10
Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/16 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Az eljárás a Kbt. 92. § b) pontja alapján – kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be – eredménytelen,

mivel mindkét ajánlat érvénytelen a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja – egyéb módon nem felel meg az

ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek –

alapján.
V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Komunáldata Kft. (név)

1161 Budapest, Rákóczi út 17. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

HRK Consulting Tanácsadó Kft. (név)

1121 Budapest, Mártonhegyi út 20/C (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)
Debreceni Egyetem tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (15473/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Debreceni Egyetem

Postai cím: Egyetem tér 1.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4032

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 4032 Debrecen,

Nagyerdei Krt 98

Címzett: Farkas Miklós

Telefon: 06/52 255-405

E-mail: nyerges@gf.unideb.hu

Fax: 06/52 255-405

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb x

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

EM-284 Vállalkozói szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

4032 Debrecen, Nagyerdei krt 98.

NUTS-kód HU321

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

DEOEC I.sz. Kollégium átalakítása. A tender tervdokumentáció alapján: A meglévő szabadon álló épület

alagsor, földszint + 2 emelet és tetőtér, -eredetileg kollégium- összes területe mindegy 2770 m2. A kiviteli

tervek elkészítése, és ennek alapján az épület teljes rekonstrukciójának és átalakításának elvégzése.

Az átalakítás során a szállásfunkció helyett igazgatási funkciók kapnak helyet. Szemináriumi termek,

oktatási és hallgatói irodák és ezek kiszolgáló helyiségei kerülnek kialakításra. Nyílászáró csere, fűtés-hűtés

korszerűsítés, felvonó telepítés, akadálymentesítés, burkolatok, vizesblokkok felújítása képezi többek között

a rekonstrukció részét.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 45000000-7

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak: 45214000-0

45214400-4

45262700-8

71240000-2

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 612 633 969

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. nettó vállalási ár(HUF) 65

2. jótállási időtartam hossza (a kötelezőn túl) 15

3. Meghiúsulási kötbér mértéke (a min. felett - HUF) 10

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

EM-284

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 11243 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/06/17 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése EM-284 VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/07/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: HB 2001 Építőipari Kft

Postai cím: Vásár tér 20/A

Város/Község: Hajdúböszörmény

Postai irányítószám: 4220

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 625.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 612 633 969

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 612 633 969 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 706 660 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? igen

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 25 , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

- GÉSZ-2000 Kft 4220 Hajdúböszörmény, Turán u.7.

a közbeszerzés alábbi részeire: építőmesteri munka 10%

- Varga 97 Kft. 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 39.

a közbeszerzés alábbi részeire: épületgépészeti munka 15%

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/07/20 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------
V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

1. HB 2001 Építőipari Kft. (név)

4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 20/A. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

2. HUNÉP UNIVERSAL Építőipari Zrt. (név)

4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

3. Társ-95 Kft. (név)

1214 Budapest, 4030 Debrecen, Diószegi út 32-34. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

Az eredeti eredményhirdetési időpont: 2009/07/16 11.00

Az eredeti szerződéskötési időpont: 2009/07/24

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/07/21 (év/hó/nap)
DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (23690/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft.

Postai cím: Klauzál tér 1.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Bozsik Erzsébet

Telefon: 62/565-565

E-mail: bozsike@demasz.hu

Fax: 62/568-007

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató x

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

xVillamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXII.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

DHE Kft. területén

NUTS-kód HU33

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

tárgya: KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXII.

mennyisége: 13 db

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45231400-9

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 162.129.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Jelen eljárást megelőzte a 2007/S 2446-300469. számon közösségi szintű keretmegállapodás

megkötésére irányuló hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás, melynek eredményeként

keretmegállapodásokat kötöttünk.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

L.02/2007. XXXII.

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A1.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 22.100.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) 22.100.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A2.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 11.800.000

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A3.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 6.600.000

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A4.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 6.000.000

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A5.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 7.600.000

A Szerzõdés száma: 6 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A6.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 24.000.000

A Szerzõdés száma: 7 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A7.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3
IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 40.158.000

A Szerzõdés száma: 8 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A8.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 28.800.000

A Szerzõdés száma: 9 Megnevezése L.02/2007. XXXII./A9.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 4.100.000

A Szerzõdés száma: 10 Megnevezése L.02/2007. XXXII./B1.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 9

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: POLÁR Stúdió Kft.

Postai cím: Csongrádi út 56.

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 2.600.000

A Szerzõdés száma: 11 Megnevezése L.02/2007. XXXII./B2.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 9

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: ELMÜ-SZOLG Kft.

Postai cím: Repülőtéri út 11.

Város/Község: Gödöllő

Postai irányítószám: 2100

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 3.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 3.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 12 Megnevezése L.02/2007. XXXII./B3.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 9

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: ELEKTROGLOB Kft.

Postai cím: Juhász Gy. u. 28.

Város/Község: Szentes

Postai irányítószám: 6600

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 2.900.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 2.900.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 13 Megnevezése L.02/2007. XXXII./B4.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 7

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 1.871.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.871.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert
A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/20 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

DÉMÁSZ Primavill Kft. (név)

Pulcz u. 42. (cím)

H-6724 Szeged (székhely szerinti ország)

13 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

EH-SZER Kft. (név)

Szent István u. 9. (cím)

H-8500 Pápa (székhely szerinti ország)

ELEKTROGLOB Kft. (név)

Juhász Gy. u. 28. (cím)

H-6600 Szentes (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

ELMÜ-SZOLG Kft. (név)

Repülőtéri út 11. (cím)

H-2100 Gödöllő (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

ÉSZAK BUDAI Kft. (név)

Kunigunda útja 74. (cím)

H-1037 Budapest (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

GA Magyarország Kft. (név)

Tópark u. 1/a. (cím)

H-2025 Törökbálint (székhely szerinti ország)

13 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SAG Hungária Kft. (név)

Mezőkövesd u. 5-7. (cím)

H-1116 Budapest (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Kábel Team Kft. (név)

Lengyel u. 15. (cím)

H-1148 Budapest (székhely szerinti ország)

POLÁR Stúdió Kft. (név)

Csongrádi út 56. (cím)

H-6000 Kecskemét (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Szabó Kontakt Kft. (név)

Csongrádi út 37. (cím)

H-6000 Kecskemét (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 61 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/09/21 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)
DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (23862/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft.

Postai cím: Klauzál tér 1.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Bozsik Erzsébet

Telefon: 62/565-565

E-mail: bozsike@demasz.hu

Fax: 62/568-007

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató x

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

xVillamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXIII.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

DHE Kft. területén

NUTS-kód HU33

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

tárgya: KÖF/KIF villamos energia elosztó hálózatok létesítése XXXIII.

mennyisége: 5 db

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45231400-9

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 41.338.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Jelen eljárást megelőzte a 2007/S 2446-300469. számon közösségi szintű keretmegállapodás

megkötésére irányuló hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás, melynek eredményeként

keretmegállapodásokat kötöttünk.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

L.02/2007. XXXIII.

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése L.02/2007. XXXIII./A1.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/05 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 9.750.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) 9.750.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése L.02/2007. XXXIII./A2.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/05 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: DÉMÁSZ Primavill Kft.

Postai cím: Pulcz u. 42.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6724

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 23.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 23.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)
Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése L.02/2007. XXXIII./B1.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/05 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 10

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Észak Budai Kft.

Postai cím: Kunigunda útja 74.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1037

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 4.060.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 4.060.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát
A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése L.02/2007. XXXIII./B2.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/05 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 10

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: POLÁR Stúdió Kft.

Postai cím: Csongrádi út 56.

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 2.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 2.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:
Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése L.02/2007. XXXIII./B3.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/05 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 6

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Kábel Team Kft.

Postai cím: Lengyel u. 15.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1148

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 1.928.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.928.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)
Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/26 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

DÉMÁSZ Primavill Kft. (név)

Pulcz u. 42. (cím)

H-6724 Szeged (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

EH-SZER Kft. (név)

Szent István u. 9. (cím)

H-8500 Pápa (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

ELEKTROGLOB Kft. (név)

Juhász Gy. u. 28. (cím)

H-6600 Szentes (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)
ELMÜ-SZOLG Kft. (név)

Repülőtéri út 11. (cím)

H-2100 Gödöllő (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Észak Budai Kft. (név)

Kunigunda útja 74. (cím)

H-1037 Budapest (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

GA Magyarország Kft. (név)

Tópark u. 1/a. (cím)

H-2025 Törökbálint (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SAG Hungária Kft. (név)

Mezőkövesd u. 5-7. (cím)

H-1116 Budapest (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Kábel Team Kft. (név)

Lengyel u. 15. (cím)

H-1148 Budapest (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

POLÁR Stúdió Kft. (név)

Csongrádi út 56. (cím)

H-6000 Kecskemét (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Szabó Kontakt Kft. (név)

Csongrádi út 37. (cím)

H-6000 Kecskemét (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 44 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/09/25 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (17710/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Alsó u. 1.

Város/Község: Érd

Postai irányítószám: 2030

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Máté Béla közbeszerzési szakértő

Telefon: 23/522-377

E-mail: bmate@erd.hu

Fax: 23/522-384

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program és

az Európai Unió támogatásával megvalósuló Érdi Emeltszintű Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ

Kialakítására - KMOP-4.3.2.-2008-0003

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

xTervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Érd, Felső utca 39-41.

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Érdi emeltszintű kistérségi járóbeteg–szakellátó központ kialakítása

Kiviteli tervdokumentáció elkészítése

Szakrendelő működésének folyamatos biztosítása érdekében szükséges közműkiváltások, provizóriumok

biztosítása

Földszint + 2 emelet + tetőszintes új épület építése – cca. 2250 bruttó m2

A „C”, „D” és „E” épületek teljes egésze valamint az „A” épület bejárati fejépülete elbontása – cca. bruttó

2000 m2

Meglévő kazánház felújítása, gépészeti berendezések cseréje
Az új épület és az „A” épület kétszintes nyaktaggal való összekötése

Komplex környezetrendezés

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45215100-8

További tárgyak: 71356400-2

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor igen

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 95

Jótállási idő 2

Jótállási biztosíték 3

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program és az Európai Unió

támogatásával megvalósuló Érdi Emeltszintű Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ Kialakítása

KMOP-4.3.2.-2008-0003

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 11435 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/06/19 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/09/03 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:
E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 744000000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 20 , 0

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program és az Európai Unió

támogatásával megvalósuló Érdi Emeltszintű Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ Kialakítása

KMOP-4.3.2.-2008-0003

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/08/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

egyik ajánlattevő sem tett a rendelkezésre álló anyagi fedezet (bruttó 744.000.000 Ft) mértékére tekintettel

megfelelő ajánlatot (Kbt. 92.§ c))

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás
egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GRANIT Hungária Kft (név)

9200 Mosonmagyaróvár, Tritol Irodaház (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

FK Raszter Építő Zrt (név)

3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Bayer Center Kft (név)

7673 Cserkút, Külterület 090/2 hrsz (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Progress-B’90 Zrt (név)

1203 Budapest, Emília u. 15. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

HÉROSZ Építőipari Zrt (név)

1095 Budapest, Hídépítő u. 1-12. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/30 (év/hó/nap)
Fővárosi Csatornázási Művek ZRt. tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (22533/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.

Postai cím: Asztalos Sándor utca 4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.

Telefon: 455-41-00

E-mail: visolyia@fcsm.hu

Fax: 455 42 53

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): szennyvízelhelyezés és kezelés

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Észak-pesti Szennyvíztisztító telep iszapkondicionáló rendszer átalakítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti szennyvíztisztító Telep 1044 Budapest, Tímár u. 1.

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés keretében a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepén

2 db NETZSCH 021-85 típusú membránprés iszapkondicionáló rendszerének átalakítása és alkalmassá

tétele a polielektrolit felhasználásával történő víztelenítésre.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45232422-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) ) 96.785.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár (Ft) 70
Fajlagos polielektrolit-fogyasztás polielektrolit alapú

iszapkondicionálás esetén (kg/tonna)

Fajlagos polielektrolit-fogyasztás polielektrolit +

mésztej alapú iszapkondicionálás esetén (kg/tonna)

Teljes körű jótállás vállalt időtartama a minimális 2 év 10

felett (év)

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 15279 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/07 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/15 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: FLÁVY Kft.

Postai cím: Turul u. 6

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: 34/311- 390

E-mail:

Fax: 34/311 - 864

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 35.000.000

Pénznem HUF

10

10
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 96.785.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 96.785.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 96.785.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/06 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

FLÁVY Kft. (név)

2800 Tatabánya, Turul u. 6. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Fővárosi Csatornázási Művek ZRt. tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (22830/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.

Postai cím: Asztalos Sándor utca 4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Fővárosi Csatornázási Művek ZRt.

Telefon: 455-41-00

E-mail: visolyia@fcsm.hu

Fax: 455-4253

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): szennyvízelhelyezés és kezelés

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Csomádi Iszaplerakó Telepére beton beszerzése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Magyarország, Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Csomádi Iszaplerakó Telep(2161 Csomád, hrsz.:074,

Verebeshegy utca)

NUTS-kód HU102

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szállítási szerződés keretében beton beszerzése.

4.200 m3+20% MSZ-EN 206 C30/37-XF4-XK1(H)-32/F3 acélszár és műanyagszálerősítésű beton

beszerzése.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 44114000-2

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 91.560.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 165 - 239057

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/28 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17366 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/02 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Beton beszerzése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/21 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: GÖBÉSZ Betonelemgyártó, Építő és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Lovas u.7.

Város/Község: Gödöllő

Postai irányítószám: 2100

Ország: Magyarország

Telefon: 28-514-680

E-mail: gobesz@gobesz.hu

Fax: 28-514-683

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 80.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 91.560.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 91.560.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 115.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/12 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Holcim Hungária Cementipari Zrt.

Cím:

2541 Lábatlan, Rákóczi F. utca 60.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 115.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma
Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GÖBÉSZ Betonelemgyártó, Építő és Szolgáltató Kft. (név)

2100 Gödöllő, Lovas u.7. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Holcim Hungária Cementipari Zrt. (név)

2541 Lábatlan, Rákóczi F. utca 60. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

MOLNÁRBETON Betongyártó és Kereskedelmi és Korlátolt Felelősségű Társaság (név)

1103 Budapest, Sibrik Miklós út 30/D. S3. épület (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23249/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Postai cím: Haller u. 29.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1096

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Telefon: +36-1-215-7240

E-mail: pethone@kardio.hu

Fax: +36-1-215-7240

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kardio.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Az Intézet coronária stent, nyomásmérő vezetődrót és intraaortikus ballonpumpa katéter igényének

biztosítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód HU101

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

2435 db stent, 200 db nyomásmérő vezetődrót, 200 db ballonpumpa katéter, összesen 2835 db termék - 30

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 33141230-1

További tárgyak: 33141210-5

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 345.767.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár 30
Megajánlott termékek minősége a Coronaria stent

termékkörnél

Hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke 3

Fizetési határidő 3

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

GOKI-8/2009

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 130 - 189751

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/10 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 13553 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/27 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése 1. és 6. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Vascular Venture Kft. & Boston Scientific Magyarország Kft. közös ajánlattevők

Postai cím: Sobieski J. u. 15. C/F/1; Vendel u. 11.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1096

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

9,5
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 92.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 92.000.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 92.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése 2., 7. és 10. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Medlines Kft

Postai cím: Óvoda u. 7-9

Város/Község: Halásztelek

Postai irányítószám: 2314

Ország: HU

Telefon: 24/474402

E-mail: medlines@medlines.hu

Fax: 24/474416

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 72.185.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 72.185.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 74.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése 3. és 8. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Medtronic Hungária Kft.

Postai cím: Alkotás u. 50.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1123

Ország: HU

Telefon: 889-0600

E-mail: zsofia.kovacs@medtronic.com

Fax: 889-0699

Internetcím (URL): www.medtronic.hu

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 58.202.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 58.202.500 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 58.202.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése 4. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Biotronik Hungária Kft.

Postai cím: Fajd u. 2/b.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1025

Ország: HU

Telefon: 326-4941

E-mail: biotronik@biotronik.hu

Fax: 326-4945

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 31.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 31.600.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 36.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése 5., 12., 13., 14. és 15. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Biomedica Hungária Kft

Postai cím: Krisztina krt. 15.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1122

Ország: Hu

Telefon: 3563042

E-mail: ahorvath@biomedica.hu

Fax: 3563042

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 66.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 66.600.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 66.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert
A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 6 Megnevezése 9. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Johnson & Johnson Kft.

Postai cím: Tó Park

Város/Község: Törökbálint

Postai irányítószám: 2045

Ország: HU

Telefon: 06/23/513-859

E-mail: mharminc@its.jnj.com

Fax: 06/23/510-958

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 17.450.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 17.450.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 17.450.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerzõdés száma: 7 Megnevezése 11. sz. rész

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Premier G. Med. Cardio Kft.

Postai cím: Hidász u. 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1026

Ország: HU

Telefon: 391-4030

E-mail: premiergmed@premiergmed.hu

Fax: 398-0687

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 39.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 39.600.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 39.600.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)
Dátum: 2009/10/05 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Biotronik Vertriebs GmbH & Co. KG

Cím:

Woermannkehre 1, 12539 Berlin, Németo

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 36.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Vascular Venture Kft. & Boston Scientific Magyarország Kft.

Cím:

(1096 Bp., Sobieski J. u. 15. C/F/1) (1096 Bp., Vendel u. 11.)

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 37.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Vascular Venture Kft és Boston Scientific Magyarország Kft. (név)

1096 Bp., Sobieski J. u. 15. C/F/1 és 1096 Bp., Vendel u. 11 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Medlines Kft. (név)

2314 Halásztelek, Óvoda u. 7. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Medtronic Hungária Kft (név)

1123 Bp., Alkotás u. 50 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Biotronik Hungária Kft (név)

1025 Bp., Fajd u. 2/b (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Biomedica Hungária Kft. (név)

1122 Bp., Krisztina krt. 15. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

5 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Johnson & Johnson Kft. (név)

( 2045 Törökbálint, Tó Park (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Premier G. Med Cardio Kft (név)

1026 Bp., Hidász u. 1. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Biotronik Vertriebs GmbH & Co. KG (név)

Woermannkehre 1, 12539 Berlin, (cím)

Németország (székhely szerinti ország)

1 rész (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 18 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (év/hó/nap)
Győrság Község Önkormányzata tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (19274/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Győrság Község Önkormányzata

Postai cím: Országút u. 75.

Város/Község: Győrság

Postai irányítószám: 9084

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Ferenczi Zsolt polgármester

Telefon: 96/470-063

E-mail: polgarmester@gyorsag.hu

Fax: 96/470-063

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.gyorsag.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

"Az infrastruktúrális feltételrendszer fejlesztése a pannonhalmi kistérségi közösségi közlekedésben"

NYDOP-3.2.1/B-2008-0017 azonosító számú projekt keretében

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Pannonhalma, Écs, Ravazd, Táp, Pázmándfalu, Győrság, Győrasszonyfa, Sikátor, Lázi, Bakonyszentlászló,

Veszprémvarsány

NUTS-kód HU221

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés keretében autóbusz megállóhely, buszforduló kialakítása és autóbuszváró építés

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45213315-4

További tárgyak: 45223200-8

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 76.227.881

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Bruttó ajánlati ár (Ft) 3
Fizetési határidő (nap) 3

Késedelmi kötbér (Ft/nap) 3

Teljesítési biztosíték (Ft) 1

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

8520/2009 KÉ

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 8520 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/05/20 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/08/14 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft.

Postai cím: Külső Sági u. 20.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9028

Ország: Magyarország

Telefon: 06-96/419-332

E-mail: makadamutepito@t-online.hu

Fax: 06-96/419-337

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 60.982.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 76.227.881

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 76.227.881 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 187.687.832

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

NYDOP-3.2.1/B-2008-0017

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/06/29 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

TEERAG-ASDAG Kft.

Cím:
9024 Győr Baross Gábor utca 43.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 80.659.279

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

ARVIA Kft. (név)

9024 Győr, Bartók Béla u. 8/A. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

LANG-SZOLG Kft. (név)

9081 Győrújbarát, István u. 213. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

MAKADÁM Kft. (név)

9028 Győr, Külső Sági u. 20. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

TEERAG-ASDAG Kft. (név)

9024 Győr, Baross G. u. 43. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23660/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség

Postai cím: Soroksári út 152. (1476 Bp. Pf.: 246.)

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1095

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Balogh Rita tanácsos, osztályvezető

Telefon: (+361) 358 6174

E-mail: kornyezetvedelem@hm.gov.hu

Fax: (+361) 358 6175

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

xVédelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A KEOP „Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése” című pályázati konstrukcióban

(KEOP-2.4.0.) benyújtásra került „MH Ócsai üzemanyagraktár területén feltárt szénhidrogén szennyezettség

kármentesítése (KEOP-7.2.4.0.-2008-0013)” projekt előkészítési szakaszában (1. forduló) előírt PR,

tájékoztatási és a nyilvánosság biztosítását szolgáló egyéb kötelező tájékoztatási feladatok ellátása a

projekt-előkészítési szakasz során elszámolható tevékenységek lezárásáig, de legkésőbb 2010. november

30. napjáig megbízási szerződés keretében.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 11

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország, Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

- 1 db cselekvési (kommunikációs) terv összeállítása;

- 1 db internetes honlap létrehozása és folyamatos működtetése és legalább negyedéves rendszerességű

frissítése;

- sajtómegjelenések generálása a nyomtatott, elektronikus és online médiában;

- összesen 2 db sajtótájékoztató megszervezése;
- összesen 1 db lakossági fórum, közmeghallgatás szervezése;

- legfeljebb 2 fő beruházói képviselő kommunikációs felkészítése médiatréning keretében;

- legfeljebb 1 alkalommal belföldi tanulmányút megszervezése újságírók számára igény esetén.

A rendelkezésre álló keretösszeg: bruttó 4.000.000 forint (HUF)

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79416000-3

További tárgyak: 79320000-3

79340000-9

79430000-7

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 2500000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem
III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18523 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/14 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése megbízási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Easy Learning Hungary Készségfejlesztő Kft.

Postai cím: Villányi út 8

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1114

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:
Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 3200000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 2500000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

„MH Ócsai üzemanyagraktár területén feltárt szénhidrogén szennyezettség kármentesítése” tárgyú,

KEOP-7.2.4.0.-2008-0013 azonosító számú projekt

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)
Név:

Absolute Event Kft. és a PRestige management Kft.közös ajánlattevők

Cím:

Absolute Event Kft. (1152 Budapest, Mackó u. 3.), PRestige Management Kft. (1118 Budapest, Maderspach

Károlyné utca 13.)

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 2690000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Easy Learning Hungary Készségfejlesztő Kft. (név)

1114 Budapest, Villányi út 8. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Absolute Event Kft. és a PRestige management Kft.közös ajánlattevők (név)

Absolute Event Kft. (1152 Budapest, Mackó u. 3.), PRestige Management Kft. (1118 Budapest, Maderspach

Károlyné utca 13.) (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Strategic Scope Kft. (név)

1016 Budapest, Naphegy tér 8. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

GOODWILL PR Kommunikációs Ügynökség Bt. (név)

9026 Győr, Hédervári út 39/A. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Kaba Város Önkormányzata tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (23342/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kaba Város Önkormányzata

Postai cím: Szabadság tér 1.

Város/Község: Kaba

Postai irányítószám: 4183

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szegi Emma polgármester

Telefon: 54/523-101

E-mail: tmanager@kaba.hu

Fax: 54/522-013

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Kaba Város belterülete

NUTS-kód HU321

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés a Kaba Város belterületén megvalósuló 4 utca szilárd útburkolattal való ellátásához

és forgalomtechnika kiépítése kapcsolódó építési beruházási részre az alábbiak szerint:

- Dobó-Köztársaság utca: úthossz 118+274 fm, útszélesség 5,50 m és 3,0 m, alapterület összesen:1444 m2

- Irányi Dániel utca, úthossz 329 fm, útszélesség 5,50 m, alapterület 1872m2

- Fűzfás utca, úthossz 234 fm, útszélesség 4,00 m, zug:3,00 m, alapterület összesen: 1196 m2

- Bocskai utca, úthossz 398 fm, útszélesség 3,0 m, alapterület 1251m2

A rétegrend valamennyi utca esetében a következő:

Meglévő útalap felhasználásával, útalap helyenkénti szükséges szélesítésével:

A szélesítésben: 4 cm AC 11 kopó aszfaltréteg, 5 cm AC 16 alap aszfaltréteg, 4 cm 0/25 kiegyenlítés és 20

cm Z /80 szórt alap ."
A meglévő útalapra: 4 cm AC 11 kopó aszfaltréteg, 5 cm AC 16 alap aszfaltréteg, 3 cm 0/25 kiegyenlítés

A teljesítés során a szerződése mennyiség +20%-kal eltérhet.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45200000-9

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 42470345

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19030 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/14 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/20 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Remix Holding Kft.

Postai cím: Balmazújvárosi út 10.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4002

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 45600000

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 42470345

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 42470345 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 66240000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/12 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

BELVÁROS-TETŐTÉR Kft.

Cím:

1117 Budapest, Irinyi J. u. 4-20.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 65549975
Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

FLASZTER-N Kkt. (név)

4034 Debrecen, Létai út 126. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Petrucz és Társai Kft. (név)

4300 Nyírbátor, Kisbogáti út 45. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/19 (év/hó/nap)
Kisunyom Község Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23772/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kisunyom Község Önkormányzata

Postai cím: Fő u. 10.

Város/Község: Kisunyom

Postai irányítószám: 9772

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Szekeres Zsuzsanna polgármester

Telefon: +36-94-556-029

E-mail: kisunyom@savaria.hu

Fax: +36-94-556-028

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kisunyom.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Kisunyom, Dózsa György utca burkolat-megerősítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Kisunyom, Dózsa György út

NUTS-kód HU222

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgya: Kisunyom, Dózsa György utca burkolat-megerősítése

Mennyisége: Burkolat alap javítás: 27 m3

Aszfaltburkolat építése két rétegben: 187 m3

Padkaépítés, padkarendezés 10 cm vtg.-ban zúzottkőből: 105 m3

Aknafedlapok szintreemelése: 5 db

Vízelvezető árok jókarba helyezése: 1042 fm

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 45233228-3

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 8.172.979,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19499 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/25 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Kisunyom, Dózsa György utca burkolat-megerősítése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Meliorációs és Rekultivációs Kft.

Postai cím: Vépi út 39.

Város/Község: Szombathely

Postai irányítószám: 9700

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 10 656 840,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 8 172 979,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 8 172 979,- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 8.573.893,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/22 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Magyar Aszfalt Kft.

Cím:

1135 Budapest, Szegedi u. 35-37, Magyarország

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 8 183 031,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Meliorációs és Rekultivációs Kft. (név)

9700 Szombathely, Vépi út 39. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

NEMZETKÖZI VEGYÉPSZER Zártkörűen Működő Részvénytársaság (név)

1151 Budapest, Mogyoród útja 42 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Magyar Aszfalt Kft. (név)

1135 Budapest, Szegedi u. 35-37 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/24 (év/hó/nap)
Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ

Személyügyi tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (12866/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Személyügyi

Szolgáltató Igazgatóság

Postai cím: Hegedűs Gyula utca 79-81.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1133

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Miskolczi Zsanett

Telefon: 36-1-443-2688

E-mail: zsanett.miskolczi@kszk.gov.hu

Fax: 36-1-443-2672

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Közigazgatási humánpolitikai feladatok

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A KSZK SZSZI régiós irodáiba kinevezett munkatársainak felkészítéséhez szükséges szállás biztosítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 17.

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

1. rész: 9 fő részére szállás biztosítása 2009. június 29-én (1 éjszaka)

2. rész: 6 fő részére szállás biztosítása 2009. július 7-én, 8-án, 9-én (3 éjszaka)

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 55110000-4

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 283.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 20 ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Kbt. 125. § (2) bekezdés c) pont

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján
Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése A KSZK SZSZI régiós irodáiba kinevezett munkatársainak

felkészítéséhez szükséges szállás biztosítása.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/06/17 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Hunguest Hotel Griff Invest Kft.

Postai cím: Bartók Béla út 152.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1113

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 405.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 20 ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 283.500
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 20 ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 283.500 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 409.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 20 ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/06/16 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Adina Apartment Hotel

Cím:

1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 52-54.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 409.500

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 20 ,
-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Hunguest Hotel Griff Invest Kft. (név)

Bartók Béla út 152. Budapest, 1113 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Adina Apartment Hotel (név)

Hegedűs Gyula utca 52-54. 1133 Budapest, (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/06/05 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/06/24 (év/hó/nap)
Község Önkormányzata Gyöngyöspata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (24072/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Község Önkormányzata Gyöngyöspata

Postai cím: Fő út 65

Város/Község: Gyöngyöspata

Postai irányítószám: 3035

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: polgármester

Telefon: 37/364-111

E-mail: patapolg@freemail.hu

Fax: 37/364-111

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés gyöngyöspatai egészségház felújítása a tárgyában

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Gyöngyöspata

NUTS-kód HU312

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés gyöngyöspatai egészségház felújítása a tárgyában

Épület felújítás 360 m2

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45212000-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 20821 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/28 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

ÉMOP 4.1.1/A-2008-0084

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/27 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Az eljárás a Kbt. 92. § d) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő döntéshozó szerve

az eljárást lezáró döntése során szavazategyenlőség miatt az eljárás nyertese kérdésében nem hozott

döntést

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------
V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Mátragép-98 Kft. (név)

3273 Halmajugra, Kossuth u. 141/1. (cím)

magyar (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Gödöllői Építő Zrt. (név)

2100 Gödöllő, Dózsa Gy. u. 67. (cím)

magyar (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Épkomplex Kft (név)

2100 Gödöllő, Rét u. 37 (cím)

magyar (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SBS Kft. (név)

3358 Erdőtelek, Fő út, Kalásztanya 340/1 (cím)

magyar (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

PRO-FA ST Kft (név)

4030 Debrecen, Lahner u. 24/a. (cím)

magyar (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Kunszentmiklós Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (19203/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Kunszentmiklós Város Önkormányzata

Postai cím: Kálvin tér 12.

Város/Község: Kunszentmiklós

Postai irányítószám: 6090

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Vass Viktor közbeszerzési és pályázati ügyintéző

Címzett: Bődi Szabolcs - polgármester

Telefon: 76/551-061

E-mail: penzugy@kunszentmiklos.axelero.net

Fax: 76/350-475

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kunszentmiklos.hu

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Közszolgáltató kiválasztása települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 16

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Kunszentmiklós Város közigazgatási területe

NUTS-kód HU331

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés Kunszentmiklós város közigazgatási területén a közterületen

és az ingatlanokon keletkező települési szilárd hulladéknak a rendszeresített gyűjtőedényekből, illetőleg

a közszolgáltató által telepítendő szelektív gyűjtőszigetből heti egy alkalommal történő összegyűjtésére

és a települési szilárd hulladéknak ártalmatlanítás céljára történő, hatósági engedéllyel rendelkező

hulladékártalmatlanító telepre való rendszeres elszállítására és ártalmatlanítására, valamint évi két

alkalommal megszervezett lomtalanításra, továbbá évi két alkalommal zöldjárat biztosítására.

Mennyiség:

A közszolgáltatás keretében a nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljes időtartamára kell az ajánlatkérőnél

a települési szilárd hulladékot begyűjtenie, elszállítania, és a jogszabályoknak, illetőleg az előírásoknak

megfelelően ártalmatlanítania.
A közszolgáltatási feladatot, biztosítva a feladat ellátásához szükséges eszközt és szakemberállományt, a

nyertes ajánlattevőnek a szerződés ideje alatt folyamatosan kell ellátnia.

A települési szilárd hulladék mennyisége: 14.930 - 25% m3/év. A belterületen és külterületi lakott helyeken

hozzávetőleg 3.500 db 110-120 literes gyűjtőedényzetből ürítve, illetve az ajánlattevő által térítés ellenében

biztosított hulladékgyűjtő zsákban elszállítva heti egy alkalommal: 10.810 - 25% m3/év; 59 db 1.100

literes hulladékgyűjtő edényzetben elszállítva heti egy alkalommal: 3.580 - 25% m3/év, a közszolgáltatás

megkezdésével telepítendő 1 db 3 frakciós szelektív gyűjtőszigetből elszállítva heti egy alkalommal:

hozzávetőleg 113 m3/év. A lomtalanítás mennyisége évente két alkalommal: hozzávetőleg 370 m3/év

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 90500000-2

További tárgyak: 90510000-5

90511000-2

90511100-3

90511200-4

90511300-5

90511400-6

90512000-9

90513000-6

90513100-7

90513200-8

90530000-1

90531000-8

90533000-2

90600000-3

90700000-4

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 695.910.800,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

110-120 literes edényzet ürítési díja (edényenként

bruttó forint/ürítés)

1100 literes konténer ürítési díja 8

Jólteljesítési biztosíték 8

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 49 - 071243

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/03/12 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 87 - 125809

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/05/07 (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 4003 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

30
A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/03/16 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 8311 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/05/11 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/09/11 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: A. S. A. Magyarország Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Korlátolt Felelősségű

Társaság

Postai cím: Körösi út 53.

Város/Község: Gyál

Postai irányítószám: 2360

Ország: Magyarország

Telefon: 06 (29) – 540-250

E-mail: -

Fax: 06 (29) – 540-251

Internetcím (URL): www.asa-hu.hu

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 680.000.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 695.910.800,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 0

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------
V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/09/03 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

A. S. A. Magyarország Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Korlátolt Felelősségű Társaság (név)

2360 Gyál, Körösi út 53. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Társaság (név)

2400 Dunaújváros, Budai Nagy Antal u. 2 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

Az ajánlatkérő a DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő Szolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság (2400 Dunaújváros, Budai Nagy Antal u. 2.) ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 88. § (1)

bekezdés d), e), illetőleg f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította.

Ennél fogva az eljárás nyertese, vagyis az az ajánlattevő, amely a Kbt. 91. § (1) bekezdése alapján az

ajánlatkérő részére a(z) (módosított) ajánlati felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételek

alapján, valamint a Kbt. 57. § (2) bekezdés b) pontja szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette az A.

S. A. Magyarország Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Korlátolt Felelősségű Társaság (2360 Gyál,

Körösi út 53.), tekintettel arra, hogy a(z) (módosított) ajánlati felhívásban és dokumentációban meghatározott

alkalmassági, illetőleg egyéb, érvényességi követelményekre figyelemmel az ajánlatkérő számára az

egyetlen érvényes ajánlatot tette.
V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatója az

eljárás eredményéről (1-es minta) (22848/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Postai cím: Fényes Elek u. 7-13.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Jogi Igazgatóság, IV. em. 410.

Telefon: 819-9171

E-mail: szekely@kozut.hu

Fax: 819-9540

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kozut.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): országos közutak üzemeltetése

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Lakott területen belüli kisköltségű forgalomtechnikai beavatkozások tervezése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország

NUTS-kód HU

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

21 db rész, 41 db projekt, projektenként 6 pld. teljes tervdokumentáció papír formátumban, és 1 pld.

digitálisan (CD-n vagy DVD-n)

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71320000-7

További tárgyak: 71322000-1

71322500-6

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 24.993.900.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 159 - 231967

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/20 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17187 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/26 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Pilisborosjenő

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.635.500.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.635.500.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.980.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 9 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Leányfalu településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 7

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 534.800.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 534.800.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.280.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 9 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Csobánka településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 8

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Innober-Wave Kft.

Postai cím: Baross tér 2. I.5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 210-1456

E-mail: innober-wave@innober.hu

Fax: +36 1 215-3000

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 930.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 930.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.300.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 6 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Pilisszentkereszt

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 7

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Innober-Wave Kft.

Postai cím: Baross tér 2. I.5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 210-1456

E-mail: innober-wave@innober.hu

Fax: +36 1 215-3000

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.100.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.100.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.300.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 6 , 0 (%)

Nem ismert
A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Tahitótfalu településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 2.447.300.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 2.447.300.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 5.165.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 9 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerzõdés száma: 6 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Szentendre településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 6

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 3.382.300.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 3.382.300.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 4.990.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 8 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 7 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Visegrád településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.
Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.704.400.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.704.400.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.900.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 9 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 8 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Rátót településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Partner Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Bárdos lakópark 2/C.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: +36 34 512-788

E-mail: komjathy.laszlo@partnerkft.hu

Fax: +36 34 512-781
Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 650.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.250.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 13 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 9 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Tamási településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Via Futura Kft.

Postai cím: Somlói út 74.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 336-0587

E-mail: breuer.andras@viafutura.hu

Fax: +36 1 336-0588

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 550.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 550.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.075.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 36 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 10 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Kiskunlacháza

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 48.

Város/Község: Pomáz

Postai irányítószám: 2013

Ország: Magyarország

Telefon: +36 26 525-421

E-mail: tervezes@kornyezetfejlesztes.hu

Fax: +36 26 525-033

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.369.600.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.369.600.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.330.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 7 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 11 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Nagydorog településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Via Futura Kft.

Postai cím: Somlói út 74.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 336-0587

E-mail: breuer.andras@viafutura.hu

Fax: +36 1 336-0588

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 550.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 550.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.200.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 36 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 12 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Bezenye településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Partner Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Bárdos lakópark 2/C.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: +36 34 512-788

E-mail: komjathy.laszlo@partnerkft.hu

Fax: +36 34 512-781

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 650.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.150.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 13 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? igen

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? igen

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 13 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Csávoly településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert
A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 14 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Szalmatercs

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 7

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: PegazusTERV Építőmérnöki Kft.

Postai cím: Páva u. 18. 1/2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1094

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 284-3498

E-mail: hevesi@pegazusterv.hu

Fax: +36 1 284-3498

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.490.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.490.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.880.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 25 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem
IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 15 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Szekszárd településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Via Futura Kft.

Postai cím: Somlói út 74.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1118

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 336-0587

E-mail: breuer.andras@viafutura.hu

Fax: +36 1 336-0588

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.100.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.100.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.950.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 36 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 16 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Nyúl településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe
Hivatalos név: Innober-Wave Kft.

Postai cím: Baross tér 2. I.5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 210-1456

E-mail: innober-wave@innober.hu

Fax: +36 1 215-3000

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 650.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.240.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 6 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 17 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Érd településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 6

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Közlekedés Fővárosi tervező Kft.

Postai cím: Bécsi u. 5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1052

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 235-2000

E-mail: kozlekedes@kozlekedes.hu
Fax: +36 1 235-2006

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 600.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 600.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 7.800.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 14 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 18 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Piliscsaba településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 6

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Innober-Wave Kft.

Postai cím: Baross tér 2. I.5.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1087

Ország: Magyarország

Telefon: +36 1 210-1456

E-mail: innober-wave@innober.hu

Fax: +36 1 215-3000

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.250.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.250.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 3.800.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 6 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 19 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Mezőberény

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Partner Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Bárdos lakópark 2/C.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: +36 34 512-788

E-mail: komjathy.laszlo@partnerkft.hu

Fax: +36 34 512-781

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 800.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 800.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.380.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 13 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 20 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Mezőkövesd

településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Partner Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Bárdos lakópark 2/C.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: +36 34 512-788

E-mail: komjathy.laszlo@partnerkft.hu

Fax: +36 34 512-781

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 2.500.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 2.500.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 2.900.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 13 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 21 Megnevezése Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Szarvas településen

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/16 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Partner Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Bárdos lakópark 2/C.

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Telefon: +36 34 512-788

E-mail: komjathy.laszlo@partnerkft.hu

Fax: +36 34 512-781

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.100.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.100.000.- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.100.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )
Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 13 , 0 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/08 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

A 13. sz. rész tekintetében (Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Csávoly településen) az ágazatban

egy másik szereplő ugyanezen tervezési munkára már megbízást adott ki, mely információ a közbeszerzés

megkezdése után jutott Ajánlatkérő tudomására. Ajánlatkérő az eljárást a 13. sz. rész tekintetében a Kbt. 82.

§. alapján eredménytelenné nyilvánítja.

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás
egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Partner Mérnöki Iroda Kft.

Cím:

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.700.000.-
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 580.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Cím:

1118 Budapest, Somlói út 74.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.000.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Cím:

1118 Budapest, Somlói út 74.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.200.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 2.480.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Cím:

1118 Budapest, Somlói út 74.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 4.500.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Partner Mérnöki Iroda Kft.

Cím:

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.800.000.-
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 680.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Partner Mérnöki Iroda Kft.

Cím:

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Cím:

1118 Budapest, Somlói út 74.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.900.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Partner Mérnöki Iroda Kft.

Cím:

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 650.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.550.000.-
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Partner Mérnöki Iroda Kft.

Cím:

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.300.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

Cím:

1118 Budapest, Somlói út 74.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 900.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Innober-Wave Kft.

Cím:

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.550.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft.

Cím:

2013 Pomáz, Táncsics Mihály u. 48.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.504.500.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

ÚT -TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft.

Cím:

1025 Budapest, Utas u. 4.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.380.000.-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

ÚT -TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft.

Cím:

1025 Budapest, Utas u. 4.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 2.900.000.-
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. (név)

1052 Budapest, Bécsi u. 5. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Krea-TURA Kft. (név)

1126 Budapest, Királyhágó tér 3. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

UVATERV ZRt. (név)

1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Vonalvezető Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft. (név)

6000 Kecskemét, Jókai u. 33. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Pannonway Építő Kft. (név)

8900 Zalaegerszeg, Batsányi J. u. 9. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Partner Mérnöki Iroda Kft. (név)

2800 Tatabánya, Bárdos lakópark 2/C (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

13 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Innober-Wave Kft. (név)

1087 Budapest, Baross tér 2. I.5. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

13 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Bokút-Terv Mérnöki és Vállalkozó Kft. (név)

1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 38. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

5 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

ÚT-TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft. (név)

1025 Budapest, Utas u. 4. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

16 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Swarco Traffic Hungária Kft. (név)

1103 Budapest, Győmrői út 150. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

10 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Bakony Plastiroute Kft. (név)

8400 Ajka, Ibolya u. 2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Környezetfejlesztés Mérnökiroda Kft. (név)

2013 Pomáz, Táncsics Mihály u. 48. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

9 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (név)

1118 Budapest, Somlói út 74. (cím)
Magyarország (székhely szerinti ország)

14 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

PegazusTERV Építőmérnöki Kft. (név)

1094 Budapest, Páva u. 18. 1/2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Signalterv Forgalomtechnika Kft. (név)

2220 Vecsés, Széchenyi út 18. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

Az V.2.4) pontban foglalt információk sorrendben az 1-12., 13-20. sz. részekre vonatkoznak.

A 12. sz. részben (Forgalomtechnikai beavatkozások tervezése Bezenye településen) a legalacsonyabb

összegű ellenszolgáltatást azonos összegben tartalmazta a Partner Mérnöki Iroda Kft. és az Innober-Wave

Kft. ajánlata.

A Kbt. 90. §. (3) a) pontja alapján Ajánlatkérő 2009. október 6-án 10:00 órakor közjegyző jelenlétében

sorsolást tartott, amelyre meghívta a 12. sz. rész tekintetében ajánlatot benyújtó Ajánlattevőket. A sorsolás

eredménye alapján Ajánlatkérő a Partner Mérnöki Iroda Kft.-t nyilvánította a 12. sz. rész tekintetében nyertes

ajánlattevőnek.

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (21461/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Magyar Nemzeti Bank

Postai cím: Szabadság tér 8-9.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Központi beszerzés

Telefon: +36(1)428-2649

E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu

Fax: +36(1)428-2556

Az ajánlatkérő általános címe (URL): http://kozbeszerzes.mnb.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Jegybanki tevékenység

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés Matlab licencek előfizetésére

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 07

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

- 1054 Budapest,

Szabadság tér 8-9.

- 1054 Budapest,

Hold u. 7.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Előfizetés megújítása a MATLAB

• 581030. számú licenc esetében (részletezve: MATLAB 7.8, 11/8/6 felhasználóra;

Econometrics Toolbox 1.1, 1 felhasználóra; Optimization Toolbox 4.2, 19/6

felhasználóra; Parallel Computing Toolbox 4.1, 5 felhasználóra; Statistics Toolbox

7.1, 19/6 felhasználóra; Symbolic Math Toolbox 5.2, 20/3 felhasználóra;)

• 268859.számú licenc esetében (részletezve MATLAB 7.7, 3 felhasználóra;

Spreadsheet Link EX 3.0.2, 1 felhasználóra; Symbolic Math Toolbox 5.1, 1

felhasználóra; Optimization Toolbox 4.1, 3 felhasználóra; Statistics Toolbox 7.0, 3
felhasználóra).

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72212441-2

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 4318572

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény
III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KBE/000081/2009

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ-16279 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/10 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/09/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: GAMAX Kft.

Postai cím: Bartók Béla út 15/d.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1114

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-3720692

E-mail: fgyula@gamax.hu

Fax: +36-1-3720693

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 3 912 390

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 4 318 572

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 4 318 572 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 4 318 572

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/09/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GAMAX Kft. (név)

H-1114 Budapest, Bartók Béla út 15/d. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (22587/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Magyar Nemzeti Bank

Postai cím: Szabadság tér 8-9.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Központi beszerzés

Telefon: +36(1)428-2649

E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu

Fax: +36(1)428-2556

Az ajánlatkérő általános címe (URL): http://kozbeszerzes.mnb.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Jegybanki tevékenység

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Az MNB többcímletes G&D BPS 1120 SB típusú bankjegyfeldolgozó rendszereinek karbantartása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 1

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

MNB Logisztikai Központja, 1239 Budapest, Európa utca 1.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Az MNB birtokában levő négy darab, modulárisan bővíthető bankjegyfeldolgozó rendszeréből, két darab

bankjegyfeldolgozó rendszer további két-két lerakó modullal történő bővítése okán jelentkező

 többlet hibajavítási,

 többlet karbantartási feladatok – a rendszerek időszakos karbantartási feladataival összehangolt -

ellátása,

 a feladatok ellátásához szükséges anyagok és kellékanyagok biztosítása,

a rendszerek - alapszerződés alapját képező ajánlatban megajánlott - 98%-os rendelkezésre állási idejének

fenntartása mellett.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 50800000-3

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 238 420

Pénznem EUR

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Az eljárás alkalmazása a Kbt. 125.§ (2) bekezdésének b) pontja alapján történik, mert a szerződést

kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezet képes teljesíteni.

A gépek teljes élettartamán belül a berendezések és a bankjegyfeldolgozó rendszer módosítása, kibővítése,

karbantartása, javítása, alkatrész ellátása kizárólag a Giesecke & Devrient GmbH joga és kötelezettsége.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás
Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KBE/00097/2009

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/21 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Giesecke&Devrient GmbH

Postai cím: Prinzregentenstrasse 159.

Város/Község: München

Postai irányítószám: D-81677

Ország: Németország

Telefon: + 49 (0) 89 4119 8528

E-mail: werner.lorenz@gi-de.com

Fax: + 49 (0) 89 4119 8031

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)
Érték (arab számmal) 64 459 231

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 238 420

Pénznem EUR

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 238 420 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 238 420

Pénznem EUR

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/12 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)
Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Giesecke & Devrient GmbH. (név)

Prinzregentenstrasse 159, 81677 München (cím)

Németország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/07/31 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23962/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Magyar Nemzeti Bank

Postai cím: Szabadság tér 8-9.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1054

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Központi beszerzés

Telefon: +36(1)428-2649

E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu

Fax: +36(1)428-2556

Az ajánlatkérő általános címe (URL): http://kozbeszerzes.mnb.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): Jegybanki tevékenység

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Az MNB részére időbélyeg szolgáltatással kapcsolatos tevékenység biztosítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 21

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

1054 Budapest, V. Szabadság tér 8-9. „A” épület; 1239 Budapest, Európa u. 1. Logisztikai központ

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Az MNB részére időbélyeg szolgáltatással kapcsolatos tevékenység biztosítása

- az MNB PKI infrastruktúrájához bérelt vonali összeköttetés az időbélyeg szolgáltatás biztosításához 2 db;

- Az időbélyeg szolgáltatás illesztése a jelenlegi architektúrához: 1 db

- Központi, redundáns környezethez időbélyeg szolgáltatás és a hozzá kapcsolódó támogatás nyújtása 24

hónapon keresztül.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy:

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 5 280 000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

KBE/80/2009.

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18696 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/11 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése AZ MNB RÉSZÉRE IDŐBÉLYEG SZOLGÁLTATÁSSAL

KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG BIZTOSÍTÁSA

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/28 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: NetLock informatika és hálózatbiztonsági szolgáltató Kft.

Postai cím: Zsigmond tér 10

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1023

Ország: Magyarország

Telefon: +36 (1) 345-2255

E-mail: info@netlock.hu

Fax: +36 (1) 345-2250

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 15 658 400,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 5 280 000,-

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 5 280 000,- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 5 280 000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát 24

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/19 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

NetLock Informatika és Hálózatbiztonsági Szolgáltató kft. (név)

Zsigmond tér 10 (cím)

1023 Budapest (székhely szerinti ország)

Magyarország (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23989/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.

Postai cím: Anikó u. 4.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1031

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Műszaki és beszerzési osztály, Horváth Ákos

Telefon: (1) 304 1815

E-mail: horvath.akos@mavir.hu; kovacsl@mavir.hu

Fax: (1) 304 1943

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.mavir.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató x

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

xVillamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés a MAVIR ZRt. NIP rendszer WEB-es kialakítású menetrend kezelő funkció upgrade

megvalósítására

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 27

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

1 db szoftverrendszer webes felületének továbbfejlesztése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72262000-9

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 65.800.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

xHirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 225. § (1) bekezdés b) pontja biztosít

lehetőséget az ajánlatkérő részére hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás lefolytatására abban az esetben,

ha a szerződést műszaki-technikai sajátosságok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy

meghatározott szervezet, személy képes teljesíteni. Jelen közbeszerzési eljárás esetén a hirdetmény nélküli

tárgyalásos eljárás alkalmazását az indokolta, hogy az AREVA cégcsoport valósította meg a NIP-rendszert

és végezte el az eddig elkészült részek karbantartását és fejlesztését is. A MAVIR ZRt. NIP-rendszerének

WEB-es kialakítású menetrendkezelő funkció upgrade-jét a műszaki-technikai sajátosságok, illetve a már

meglévő szoftveren fennálló szerzői jogok kizárólagossága miatt csak a konzorcium képes biztosítani.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

2009-0050

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés a MAVIR ZRt. NIP rendszer WEB-es

kialakítású menetrend kezelő funkció upgrade megvalósítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: AREVA Hungária Kft. által vezetett konzorcium

Postai cím: Kossuth Lajos u. 60.

Város/Község: Kunszentmiklós

Postai irányítószám: 6090

Ország: Magyarország

Telefon: +36 (1) 487 7230

E-mail: istvan.eke@areva-td.com

Fax: +36 (1) 487 7224

Internetcím (URL): www.areva.com

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)
Érték (arab számmal) 60.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 65.800.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 65.800.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 65.800.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)
Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

(név)

(cím)

(székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/09/08 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Mezőcsáti kistérségi Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (22925/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Mezőcsáti kistérségi Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft.

Postai cím: Hősök tere 1.

Város/Község: Mezőcsát

Postai irányítószám: 3450

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Rublinszky Mihály

Telefon: +36-49/552-046/113

E-mail: mrublinszki@mezocsat.hu

Fax: +36-49/552-046

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Mezőcsáti Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ kivitelezése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Mezőcsát, Hősök tere 1.

Hrsz.: 6/18

NUTS-kód HU311

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgya:

Vállalkozási szerződés Mezőcsáti Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ kivitelezésére a kiviteli

tervdokumentáció alapján a TIOP-2.1.2/07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és

fejlesztése tárgyú támogatás keretében megvalósítva.

Mennyisége:

- épület kivitelezése nettó 1388,97 m2, a kapcsolódó elektromos és gépészeti kivitelezési munkákkal,

- kertrendezési és parkosítási munkák elvégzése, öntözőrendszer kialakítása

- útépítés és 38 db parkolóhely kialakítása

- csapadékvíz tárolására és hasznosítására 3 db lehorgonyzott tartály elhelyezése
a dokumentáció részét képező kiviteli tervdokumentáció alapján.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45215100-8

További tárgyak: 45233120-6

71421000-5

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 381.930.044,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár HUF 50

Teljesítési biztosíték mértéke nettó ajánlati ár %-ban 15

Késedelmi kötbér mértéke bruttó Ft/nap 15

Organizációs terv a kivitelezés optimális

megvalósítására

A 4. részszempont 1. alszempontja:Megvalósítási

időszak projekttervének és az organizációs

intézkedések kidolgozása - közlekedési-forgalmi

intézkedési terv megfelelősége

A 4. részszempont 2. alszempontja: A kvitelezés által 10

érintett területnek a kivitelezési időszakban történő

védelme - környzet-, zaj-, levegőtisztaság védelem

teljessége

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17662 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/02 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

20

10
A benyújtott ajánlatok száma : 5

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: West Hungária Bau Kft.

Postai cím: Vendel park, Huber u. 1.

Város/Község: Biatorbágy

Postai irányítószám: 2051

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 355.384.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 381.930.044,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

TIOP-2.1.2/07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/12 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka
V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás x

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

FK-RASZTER Építő Zrt.

Cím:

3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 374.973.969,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

FK-Raszter Építő Zrt. (név)

3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

HUNÉP Universal Építőipari Zrt. (név)

4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36. sz. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

IMOLA ÉPÍTŐ Fővállalkozó Szolgáltató Kft. és SBS Szerelő Javító és Szolgáltató Kft. Közös Ajánlattevők

(név)

3300 Eger, Koháry u. 2/a. és 3358 Erdőtelek, Fő út, Kalásztanya 340/1. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

STRABAG- MML Kft. (név)

1113 Budapest, Daróci utca 30. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

West Hungária Bau Kft. (név)

2051 Biatorbágy, Vendel park, Huber u. 1. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (15785/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Erzsébet tér 7.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Városfejlesztési Osztály

Címzett: Tárnok Ferenc

Telefon: 93/500-700

E-mail: tarnok.ferenc@nagykanizsa.hu

Fax: 93/500-735

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén

NUTS-kód HU-223

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata részére

"Autóbuszmegállók korszerűsítése Nagykanizsán" projekt kivitelezésére

Bajcsy Zsilinszky u. - Varasdi u. csomópont

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Hunyadi tér - Cigány u. csomópont

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés
Kiskanizsai temető - buszforduló

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Buszforduló aszfaltos felújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Nagyrác u. - buszforduló

- Buszforduló aszfaltos felújítása

- Leszállósziget felújítása

- Akadálymentesítés

Bornemissza u. - végállomás

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Akadálymentesítés

Vár u. páros oldal

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Vár u. páratlan oldal

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Magyar u. 158.

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Magyar u. - Lámpagyár u. csomópont

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Magyar u. 66.

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Csengery u. 86.

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdajavítás

- Akadálymentesítés

Ligetvárosi buszforduló

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdafelújítás

- Akadálymentesítés

- Buszforduló aszfaltos felújítása

Gárdonyi u. (MIklósfai buszforduló)

- Buszforduló aszfaltos felújítása

- Leszállósziget felújítása

- Akadálymentesítés

- Utasváró felépítmény felújítása

Nagyrác u. 37.

- Új térköves öbölkialakítás

- Járda és leszállósziget átépítése

- Akadálymentesítés

Tőzike u. - Szigeti u. csomópont

- Új térköves öbölkialakítás

- Leszállósziget építés

- Akadálymentesítés

Teleki út (Víztorony déli megálló)

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Leszállósziget felújítása

- Akadálymentesítés

- Új utasváró felépítmény

Kossuth tér (Kórház)
- Új utasváró felépítmény

Kaposvári út (Sánc, orvosi rendelő)

- Leszállósziget felújítása

- Akadálymentesítés

- Új utasváró felépítmény

74-es főút Korpavári bejárat

- Leszállósziget felújítása

- Akadálymentesítés

- Új utasváró felépítmény

Törökvári u. (Bajcsa központ)

- Öböl térköves burkolatfelújítása

- Járdafelújítás

- Akadálymentesítés

- Új utasváró felépítmény

Hevesi út (Munkás u. sarok)

- Új utasváró felépítmény

Rózsa u. 2.

- Új utasváró felépítmény

Dózsa Gy. u. (Spar)

- Új utasváró felépítmény

Valamint a közösségi pályázatokra vonatkozóan kommunikációs táblák kihelyezése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45221250-9

További tárgyak: 45213315-4

45213316-1

45233293-9

45233200-1

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 54 424 505

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 25 ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos
Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1. Vállalási díj, nettó (Ft) 50

2. Más módon értékelhető tényezők (Műszaki

tartalom kidolgozottsága; minőség, műszaki érték,

környezetvédelmi tulajdonságok, gazdaságosságköltséghatékonyság)

Organizációs terv 17

Projekt ütemterv 18

3. Szerződéses feltételek 15

Többlet garanciavállalás, a kötelezőn felül vállalt, 5

években 5

Késedelmi kötbér véghatáridőre, %/nap 5

Meghiúsulási kötbér, %-ban 5

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre?

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

35
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 2269 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/06/12 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/07/27 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Prizma 1999 Mélyépítő Műszaki és Kereskedelmi Kft

Postai cím: Ady u. 50.

Város/Község: Nagykanizsa

Postai irányítószám: 8800

Ország: Magyarország

Telefon: 93/ 310-281

E-mail: prizma.1999@chello.hu

Fax: 93/ 310-281

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 67 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 25 ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 54 424 505

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 25 ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 54 424 505 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 55 026 526

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 25 ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):
Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

Nyugat- dunántúli Operatív Program keretén belül Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések tárgyú

pályázattal támogatott.

Azonosító szám: NYDOP-3.2.1/B-2008-0019

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/07/17 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Ryno Út-, Híd-, Épületkarbantartó és Építő Kft

Cím:

8800 Nagykanizsa, Téglagyári u. 20.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 54 741 480

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) 25 ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Kanizsa Produkt Bau Kft (név)

8800 Nagykanizsa, Király u. 14 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ryno Út-, Híd-, Épületkarbantartó és Építő Kft (név)

8800 Nagykanizsa, Téglagyári u. 20. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Prizma 1999 Mélyépítő Műszaki és Kereskedelmi Kft, (név)

8800 Nagykanizsa, Ady u. 50. (cím)
Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (22184/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Postai cím: Váci út 45.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1134

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Közbeszerzési Osztály

Telefon: 436-8100

E-mail: kozbeszerzes@nif.hu

Fax: 436-8560

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nif.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): közlekedési infrastruktúra

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Tervezési szerződés a Hegyeshalmi és rajkai határátkelőhely akadálymentesítés tanulmánytervének

elkészítésére

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 12

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.)

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Közbeszerzés tárgya:

Tervezési szerződés a Hegyeshalmi és rajkai határátkelőhely akadálymentesítés tanulmánytervének

elkészítésére

Közbeszerzés mennyiésge:

Hegyeshalmi és rajkai határátkelőhely akadálymentesítés tanulmánytervének elkészítése

1. rész: Hegyeshalmi határátkelőhely akadálymentesítési tanulmánytervének elkészítése

Főbb mennyiségek:

Ajánlattevőnek el kell készítenie a hegyeshalmi határállomás területén az ÚT 2-1.201 előírásainak

megfelelő paraméterekkel a csatlakozó autópálya folyamatos főpályakénti átvezetés határpontig történő
kiépítésének tanulmánytervét a pályáról a határ előtti le- és felhajtás biztosításával, a Hegyeshalom-nyugat

autópálya csomópont és határpont közötti szakaszon a pálya melletti területek kiszolgálását, valamint meg

kell oldani a közúti áruszállító járművek menet közbeni előszelektálással kombinált tengelyterhelés mérését

és autópálya matrica vásárlás lehetőségét is.

A tervezés főbb szempontjai:

1. akadálymentes, zavarásmentes autópálya átvezetés (a középső épület bontásával)

2. egyéb területek hasznosítása

3. ellenőrzés lehetősége

2. rész: Rajkai határátkelőhely akadálymentesítési tanulmánytervének elkészítése

Főbb mennyiségek:

Ajánlattevőnek el kell készítenie a rajkai határállomás területén az ÚT 2-1.201 előírásainak megfelelő

paraméterekkel a csatlakozó autópálya folyamatos főpályakénti átvezetés határpontig történő kiépítésének

tanulmánytervét a pályáról a határ előtti le- és felhajtás biztosításával, a rajkai csomópont és határpont

közötti szakaszon a pálya melletti területek kiszolgálását, valamint meg kell oldani a közúti áruszállító

járművek menet közbeni előszelektálással kombinált tengelyterhelés mérését és autópálya matrica vásárlás

lehetőségét is. Meg kell határozni az elvégzendő munkák várható költségét. A tanulmányban be kell mutatni

a szomszédos ország gyorsforgalmi útjához történő csatlakozás lehetőségét.

A tervezés főbb szempontjai:

1. akadálymentes, zavarásmentes autópálya átvezetés (a középső épület bontásával)

2. egyéb területek hasznosítása

3. ellenőrzés lehetősége

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71240000-2

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 10 110 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

xNyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos
III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor nem

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: 2009 /S 152 - 222134

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/11 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 16326 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/12 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/13 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 7

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft.

Postai cím: Dombóvári út 17-19.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 5 150 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 5 150 000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 60 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/13 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 8

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft.
Postai cím: Dombóvári út 17-19.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 4 960 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 4 960 000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 40 500 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/05 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás
egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Via Futura Kft. (név)

1118 Budapest, Somlói út 74. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Utiber Közúti Beruházó Kft. (név)

1115 Budapest, Csóka u. 7-13. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft. (név)

1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Roden Mérnöki Iroda Kft. (név)

1089 Budapest, Villám u. 13. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. (név)

1119 Budapest, Bornemissza tér 12. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SpeciálTerv Építőmérnöki Kft. (név)

1031 Budapest, Nimród u. 7. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Tura-Terv Mérnökiroda Kft. (név)

1066 Budapest, Jókai u. 26. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

PegazusTERV Építőmérnöki Kft. (név)

1094 Budapest, Páva u. 18. I/2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság
tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Nyáregyháza Község Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (15472/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nyáregyháza Község Önkormányzata

Postai cím: 2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál utca 37.

Város/Község: Nyáregyháza

Postai irányítószám: 2723

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kravecz Lászlóné polgármester

Telefon: 06 29 690-180

E-mail: hivatal@nyaregyhaza.hu

Fax: 06 29 690-181

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nyaregyhaza.hu

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg): -

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Megbízási szerződés Nyáregyháza Község Önkormányzata fenntartásában lévő Napsugár Óvoda

Nyáregyháza és Nyáry Pál Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmények kompetencia alapú

oktatás implementációjára szóló oktatási képzések lebonyolítására, mentorálás, szaktanácsadás a projekt

időtartama alatt.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 24

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

2723 Nyáregyháza, Ady E. u. 1/a.; Jókai u. 1.; Nyáry Pál u.20.

NUTS-kód HU 102

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Nyáregyháza Község Önkormányzata fenntartásában lévő

Napsugár Óvoda Nyáregyháza 4 fő pedagógusának és 3 fő vezetőnek,

a Nyáry Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 10 fő pedagógusának, és 2 fő

vezetőnek szakmai továbbképzése a kompetencia alapú képzési rendszer elsajátítására mindösszesen

1343 szakértői órában.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 80000000-4

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) - , -

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató
Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

1.) Ajánlati ár: 60

2.) A helyben, a településen lebonyolított képzések

aránya (helyben lebonyolított képzési órák száma/

összes képzési óraszám):

3.) Nyáregyháza község Polgármesteri Hivatalától 10

maximum 15 km-re levő körzetben lebonyolított

képzési órák száma / összes képzési óra:

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: - /S - - -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: - /S - - -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: - /S - - -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: - / - (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 11912 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/06/24 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: - / - (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: - Megnevezése -

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: -

Postai cím: -

Város/Község: -

Postai irányítószám: -

25
Ország: -

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 22 000 000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) - ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) - ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) - / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal) -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) - ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát -

VAGY a hónapok számát -

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: - (arab számmal)

Pénznem: -

Arány (rész): - , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Nyáregyháza közoktatási intézményeiben”

TÁMOP-3.1.4-0861-2009-0021

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/07/20 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Az eljárás a Kbt. 92.§ b) pontja alapján eredménytelen, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be.

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás
középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) -

Pénznem -

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) - ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (név)

1133 Budapest, Váci út 86/b. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Novoszolg Oktatási és Szolgáltató Kft. (név)

1037 Budapest, Remetehegyi út 49. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

- (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: - (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/07/20 (év/hó/nap)
Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23694/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft.

Postai cím: Tüzér u. 2-4.

Város/Község: Nyíregyháza

Postai irányítószám: 4400

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. Hámoriné Rudolf Irén ügyvezető

Telefon: 42/548-469

E-mail: jogi@nyirvv.hu

Fax: 42/548-461

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nyirvv.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Gázolaj beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4.

NUTS-kód HU323

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szállítási szerződés 150.000 liter – 20 % /év gázolaj beszerzésére

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 09134000-7

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)
Érték (arab számmal) 41.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos x

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor?

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

ajánlati ár (a MOL mindenkor érvényes hivatalos

árjegyzéki nagykereskedési árához viszonyított

eltérés forintban)

80
Fizetési feltételek 20

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19538 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/25 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése gázolaj beszerzése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

Postai cím: Október huszonharmadika u. 18.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1117

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 40.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 41.000.000

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 41.000.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 41.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------
V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (név)

Október huszonharmadika u. 18. (cím)

HU (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23881/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Postai cím: Váci út 73/A.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1139

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály

Telefon: (+36) 1 298-25-08

E-mail: kozbeszerzes@oep.hu; szobota.a@oep.hu

Fax: (+36) 1 298-25-07

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.oep.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés az OEP ZORP tűzfal rendszerének fejlesztésére, licencbővítésére és support

szolgáltatás beszerzésére.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 07

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1139 Budapest, Váci út 73/A.

NUTS-kód HU101

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Az OEP Zorp típusú tűzfalrendszereivel kapcsolatos fejlesztés, licencbővítés és support biztosítása a

dokumentációban részletezettek szerint.

Bővítési és fejlesztési feladatok:

- Topológia informatikai biztonsági szempontú továbbfejlesztésére irányuló rendszerterv kidolgozása és

megvalósítása, minimálisan az alábbiakra tekintettel:

- külső kérések alkalmazás szintű ellenőrzése,

- DoS elleni védelem kialakítása,

- 99,99 % rendelkezésre állású tűzfal rendszer bővítése 4 node-ra.

Fejlesztési feladatok:
- A jelenlegi minden szegmens részére külön biztosított hálózati kártyák helyett trönkporton biztosított

hálózati csatlakozás kialakítása szükséges, a meglévő hálózati csatlakozások forgalmának felülvizsgálata

alapján.

- Bármely szegmens felől érkező DoS vagy hasonló jellegű támadás elleni védelem kialakítása.

Szupport feladatok:

- a fenti tűzfal rendszerek 1 éves verziókövetése és üzemeltetési támogatása.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 72212760-4

További tárgyak: 72600000-6

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 26.624.988,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 00

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos x

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem
III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

Az OEP által, a KÉ-17718/2009. számon (2009.08.28.) indított nyílt, egyszerű közbeszerzési eljárás a

Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelenül zárult, ugyanis egyik ajánlattevő sem tett – az ajánlatkérő

rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot, Ajánlattevő a rendelkezésre

álló anyagi fedezetnél (nettó 21.600.000,- Ft) nagyobb összeget jelölt meg a kért ellenszolgáltatásként.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

36-1386/2009.

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17718 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/28 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 21972 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/02 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: KFKI Rendszerintegrációs Zrt.

Postai cím: Hun u. 2.

Város/Község: Budapest
Postai irányítószám: 1135

Ország: Magyarország

Telefon: +36-1-452-14-00

E-mail: kelen.viktor@kfkizrt.hu

Fax: +36-1-452-14-01

Internetcím (URL): www.kfkizrt.hu

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 27.000.000,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 00

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 26.624.988,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 , 00

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát 16

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): 32 , 00 (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x
-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

KFKI Rendszerintegrációs Zrt. (név)

1135 Budapest, Hun u. 2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: 2009/10/05 (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)
Regionális Fejlesztési Holding Zrt. tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (24110/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Regionális Fejlesztési Holding Zrt.

Postai cím: Baross u. 22-26

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1085

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Németh Imre, vezérigazgató

Telefon: +36 1 486-2882

E-mail: nemeth.imre@rfh-rt.hu

Fax: +36 1 486-3171

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.rfh-rt.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

xGazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Az „Intermodális közforgalmú ipari logisztikai terület kialakítása Fényeslitke-Komoró térségében” tárgyú

ÉAOP1.1.1/C-2009-0002 azonosító számú kiemelt projekt nyilvánosság biztosítása tevékenység

megvalósítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 11

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Budapest; Fényeslitke-Komoró

NUTS-kód HU101, HU323

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szolgáltatási szerződés „Az „Intermodális közforgalmú ipari logisztikai terület kialakítása Fényeslitke-Komoró

térségében” tárgyú ÉAOP1.1.1/C-2009-0002 azonosító számú kiemelt projekt nyilvánosság biztosítása

tevékenység megvalósítása” tárgyban

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79416000-3

További tárgyak:
II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 17.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján
Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben?

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18985 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/18 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Az „Intermodális közforgalmú ipari logisztikai terület kialakítása

Fényeslitke-Komoró térségében” tárgyú ÉAOP1.1.1/C-2009-0002 azonosító számú kiemelt projekt

nyilvánosság biztosítása tevékenység megvalósítása

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/11/04 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: INNO INVEST Kft.

Postai cím: Szent István u. 3. I./4.

Város/Község: Nyíregyháza

Postai irányítószám: 4400

Ország: Magyarország

Telefon: 42/401-487

E-mail:

Fax: 42/401-487

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 17.500.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) 17.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 17.000.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 17.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

ÉAOP-1.1.1/C-2009-0002

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/20 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

INNO INVEST Kft. (név)

4400 Nyíregyháza, Szent István u. 3. I./4. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft.

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (22615/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft.

Postai cím: Béke sétány 5.

Város/Község: Sarkad

Postai irányítószám: 5720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Pintér Lajos

Telefon: +36-66-270-670

E-mail: szakrendelo@invitel.hu

Fax: +36-66-270-360

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet x

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

xEgészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft. részére a TIOP-2.1.2. „Kistérségi járóbetegszakellátó

központok kialakítása és fejlesztése“ pályázat keretein belül rendelő épület teljes körű

kivitelezése.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

5720 Sarkad, Béke stny. 6.

Hrsz.: 16/5

NUTS-kód HU332

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgya:

A Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft. részére a TIOP-2.1.2. „Kistérségi járóbetegszakellátó

központok kialakítása és fejlesztése“ pályázat keretein belül rendelő épület teljes körű

kivitelezése.

Mennyisége:

Egy 1500 m2 nettó szintterületű sarkadi kistérségben megvalósítandó járóbeteg szakrendelő központ teljes

körű kivitelezése az ajánlattételi dokumentációban részletezettek szerint, amely alkalmas a TIOP-2.1.2.
pályázatban vállalt feladatok ellátására, így különösen az ajánlattételi dokumentációban ismertetett szakmai

orvostechnológiai program befogadására.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45215000-7

További tárgyak: 45215100-8

45233120-6

71421000-5

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 398.437.627,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája
Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Nettó ajánlati ár (Ft) 8

Teljesítési határidő 1

Jótállás időtartama 1

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18512 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/14 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/26 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Strabag-MML Kft.

Postai cím: Daróci u. 30.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1113

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -
Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 372.657.754,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 398.437.627,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

TIOP-2.1.2. „Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése”

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/07 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------
V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

SWIETELSKY Magyarország Kft.

Cím:

1117 Budapest, Irinyi J. út 4-20. „B” ép. V. em.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 409.800.872,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

BAUSTAR Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (név)

6000 Kecskemét, Jókai u. 35. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Strabag-MML Kft. (név)

1113 Budapest, Daróci u. 30. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SWIETELSKY Magyarország Kft. (név)

1117 Budapest, Irinyi J. út 4-20. „B” ép. V. em. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Szákszend Község Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (19123/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szákszend Község Önkormányzata

Postai cím: Száki u. 91.

Város/Község: Szákszend

Postai irányítószám: 2856

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: László Kálmán polgármester

Telefon: 34/ 371-524

E-mail: hivatal@szakszend.hu

Fax: 34/ 371-524

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szákszend község oktatási-nevelési intézményeiben, valamint szociális és felnőtt közétkezés biztosítása

érdekében készétel beszerzése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda Szákszend, Dózsa Gy. u. 16.

Öveges József Általános Iskola Szákszend, Száki u. 95.

NUTS-kód HU212

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szákszend község oktatási-nevelési intézményeiben, valamint szociális és felnőtt közétkezés biztosítása

érdekében készétel beszerzése”. Az éves adagszámok a következőek :

Óvoda (gyermekek számára):

Tízórai 8.447

Ebéd 8.447

Uzsonna 8.447.

Élelmezési napok száma: 220 nap/év

Ált. iskola (gyermekek számára)
Tízórai 6.210.

Ebéd 5.940

Uzsonna 4.401.

(felnőttek részére) alkalmazotti ebédek 1.666

Élelmezési napok száma: 185 nap/év

Szociális étkeztetés ebéd 3.467

Felnőttek részére ebéd: 1.469

A dokumentációban meghatározottak szerint.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15894210-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos x

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)
A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

A Kbt. 249.§.(2) bekezdésének n.) és o.) pontja alapján az eljárásban tárgyalás lehetősége biztosított volt.

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Az iskolai ebéd egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati

ára

Az iskolai tízórai és uzsonna egy fő/napra vonatkozó

nettó ajánlati ára

Az óvodai ebéd egy fő/napra vonatkozó nettó ajánlati

ára

Az óvodai tízórai és uzsonna egy fő/napra vonatkozó

nettó ajánlati ára

Szociális étkezés ebéd egy fő/napra vonatkozó nettó

ajánlati ára

Alkalmazotti ebéd fő/napra vonatkozó nettó ajánlati

ára

Az 1 főre 10 napra vonatkozó élelmiszerfelhasználási

kimutatások megfelelésének mértéke

a 67/2007. (VII.10.) GKM-EüM-FVM-SzMM

együttes rendelet mellékletének „C”-„D” táblázatban

megnevezett élelmiszer alapanyag felhasználási

ajánlásaiban előírtakhoz

A 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes

rendeletben foglalt melléklet „C”-„D” táblázatában

meghatározott nyersanyagnormától való pozitív

eltérés %-os mértéke a zöldségfélék (friss, mirelit,

konzerv, szárított) vonatkozásában

A 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes 10

rendeletben foglalt melléklet „C”-„D” táblázatában

meghatározott nyersanyagnormától való pozitív

eltérés %-os mértéke a baromfihús vonatkozásában

( nyersanyagnorma alatt az ajánlatkérő a hivatkozott

táblázatok első sorában megjelölt mennyiség

egyharmad részét érti)

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

15

5

15

5

15

15

10

10
VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 14895 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/24 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 28.077.189

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?
IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/08/21 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánította a Kbt. 92/A.§(1) bekezdése alapján az eljárást, mivel egyetlen

ajánlatot nyújtottak be.

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

M&H Food Hungary Kft (név)

4331 Nyírcsászári, Rákóczi u. 11 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja
Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23142/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Széchenyi tér 10.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Botka László

Telefon: +36-62/564-363

E-mail: herczeg.agnes@szeged.eu

Fax: +36-62/564-292

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.szegedvaros.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szeged, Kálvária sugárút 2. homlokzatainak felújítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szeged, Kálvária sugárút 2.

NUTS-kód HU333

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szeged, Kálvária sugárút 2. homlokzatainak felújítása átalányáras vállalkozási szerződés keretében.

Utcai homlokzatok vakolat javítása, festése: 610 m2

Tűzfalon vakolatcsere, festés: 182 m2

Homlokzati bádogozások cseréje: 235 fm

Nyílászárók asztalos javítása, mázolása: 36 db

Kőburkolatok restaurálása homlokzaton.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 45443000-4

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19391 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/21 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 15.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,
Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/16 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Az eljárás a Kbt. 92. § b) pontja alapján eredménytelen, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak

be.

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

T-Invest'91 Kft. (név)

6724 Szeged, Ősz u. 11 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Dél-Konstrukt Kft. (név)

6724 Szeged, Gyöngytyúk u. 26. (cím)

Mestermű Építő és Szerelő Kft. (név)

6724 Szeged, Kossuth. L sgt. 45. II./7. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23143/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Széchenyi tér 10.

Város/Község: Szeged

Postai irányítószám: 6720

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Dr. Botka László

Telefon: +36-62/564-363

E-mail: herczeg.agnes@szeged.eu

Fax: +36-62/564-292

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.szegedvaros.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Szeged, Somogyi u. 20. homlokzatainak felújítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szeged, Somogyi u. 20.

NUTS-kód HU333

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Szeged, Somogyi u. 20. homlokzatainak felújítása.

1650 m2 homlokzat, 110 db nyílászáró és bádogos szerkezet felújítása, 270 m2 udvar helyreállítás.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45443000-4

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke
II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)
Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás VAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19390 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/21 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 50.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/16 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Az eljárás a Kbt. 92.§ b) pontja alapján eredménytelen, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be.

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)
Dél-Konstrukt Kft. (név)

6724 Szeged, Gyöngytyúk u. 26. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Mestermű Kft. (név)

6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 45. II./7. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önk.

Társulás tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23134/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Székesfehérvár Város és Térsége Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önk. Társulás

Postai cím: Honvéd utca 1.

Város/Község: Székesfehérvár

Postai irányítószám: 8000

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Knizse Gyula elnök

Telefon: (+36) 22/504-021

E-mail: info@szennyvizprojekt.t-online.hu

Fax: (+36) 22/504-022

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): szennyvízcsatorna hálózat bővítés

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? igen

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

„Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) szennyvíz-csatorna hálózatok

bővítése” tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0006 azonosító számú projekttel kapcsolatos pénzügyi tanácsadás

és a projekt könyvvizsgálata megbízási szerződés keretében.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

xSzolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma 09

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország, Közép-Dunántúli Régió, Fejér megye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város, valamint Pátka,

Pákozd, Seregélyes község közigazgatási területe

NUTS-kód HU211

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgy: „Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) szennyvíz-csatorna

hálózatok bővítése” tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0006 azonosító számú projekttel kapcsolatos pénzügyi

tanácsadás és a projekt könyvvizsgálata a projektzárásig (záró projekt-előrehaladási jelentés elfogadásáig),

de legfeljebb 2012. december 31. napjáig megbízási szerződés keretében. Az igényelt szolgáltatások:

- a kifizetési kérelem, számlák, az elszámolást alátámasztó dokumentumok, pénzügyi összesítők, Áfa

elszámolás és a beruházás aktiválásainak, illetve a projekttel kapcsolatos valamennyi egyéb pénzügyi

elszámolás könyvvizsgálati ellenőrzése
- a projekt elszámolásával kapcsolatos szakmai felügyelet biztosítása

- annak ellenőrzése, hogy a projekttel kapcsolatosan benyújtásra kerülő elszámolás, könyvelés (mind a

bevételek, mind a kiadások tekintetében) hiteles, megbízható és bizonylatokkal, illetve megfelelő háttérdokumentációval

alátámasztott, továbbá, hogy csak a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelő,

támogatható és elismerhető költségeket tartalmazza

- a Közreműködő Szervezet által jóváhagyott pénzügyi szabályzat betartásának ellenőrzése

- munkadokumentáció készítése a könyvvizsgálati ellenőrzés tapasztalatairól

- a tapasztalatok alapján intézkedési javaslatok megfogalmazása a Társulás részére

Az igényelt szolgáltatásokat a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság által

közzétett „tájékoztató az áfa-elszámolásról” és az „útmutató a KEOP projektek pénzügyi lebonyolítási

rendjéről” dokumentumokban, valamint az „elszámolhatósági útmutató”-ban [letölthető: www.kvvmfi.hu] és az

ajánlati dokumentációban foglaltak szerint kell teljesíteni

Mennyiség: Könyvvizsgálati ellenőrzési feladatok ellátása és pénzügyi tanácsadás a projektzárásig (záró

projekt-előrehaladási jelentés elfogadásáig), de legfeljebb 2012. december 31. napjáig előreláthatóan havi 2

+ legfeljebb 100 % (azaz legfeljebb havi 4) szakértői nap időkeretben.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 79200000-6

További tárgyak: 79212000-3

79212100-4

79212500-8

66171000-9

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 7.290.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor
III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17827 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/04 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése megbízási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)
IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 10

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Karanta Audit Könyvszakértő, Adó- és Racionalizálási Tanácsadó Zrt.

Postai cím: Reviczky ezredes u. 2.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1033

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 15.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 7.290.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? igen

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

„Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) szennyvíz-csatorna hálózatok

bővítése” tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0006 azonosító számú projekt

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/15 (év/hó/nap)
V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Ernst&Young Könyvvizsgáló Kft.

Cím:

1132 Budapest, Váci út 20.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 7.850.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

VOFA Conto Könyvvizsgáló, Adószakértő Kft. (név)

1037 Budapest, Testvérhegyi út 3. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft. (név)

1148 Budapest, Fogarasi út 58. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Szabolcsné Koncsag Éva e.v. (név)

8000 Székesfehérvár, Kelem B. út 28. II/4. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

East-Audit Igazságügyi Adó-, Járulék és Könyvszakértő, Tanácsadó Zrt. (név)

4025 Debrecen, Széchenyi u. 15. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Bárány Terézia e.v. (név)

8000 Székesfehérvár, Jókai u. 10/c. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

FinancePro Egyéni Cég (név)

2162 Őrbottyán, Dózsa Gy. út 11. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ernst&Young Könyvvizsgáló Kft. (név)

1132 Budapest, Váci út 20. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Dorla’98 Könyvelő, Könyvvizsgáló és Szolgáltató Kft. és Marosi Gizella e.v. közös ajánlattevők (név)

1132 Budapest, Visegrádi út 80. A. ép. H. lház 7. em. 1. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)
Karanta Audit Könyvszakértő, Adó- és Racionalizálási Tanácsadó Zrt. (név)

1033 Budapest, Reviczky ezredes u. 2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Consulting Audit Önkormányzati Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. és Consolido Könyvelő és Gazdasági

Tanácsadó Kft. közös ajánlattevők (név)

1182 Budapest, Fogoly u. 7/d. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (22964/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Postai cím: Béla király tér 8.

Város/Község: Szekszárd

Postai irányítószám: 7100

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): SZMJV Polgármesteri Hivatala, Jegyzői Titkárság (7100 Szekszárd, Béla király tér

8., I. em. 40. ajtó)

Címzett: Szeleczki József igazgatóság vezető, Kuglics Krisztina közbeszerzési referens

Telefon: 74/504-110

E-mail: kuglics.krisztina@szekszard.hu

Fax: 74!412-719

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.szekszard.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szekszárd belterülete

NUTS-kód HU233

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

xNyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Vállalkozási szerződés Szekszárd város belterületén található szilárd burkolatú utcák burkolatának

felújítására. A szerződések az Esze Tamás - Bakony u., Lehel u., Ibolya u. és a Wosinszky ltp. esetén különkülön

kerülnek megkötésre.

Vállalkozási szerződés Szekszárdon útburkolat felújításra, korszerűsítésre az alábbi helyszíneken és

mennyiségben:

- Esze Tamás u.: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 522 m hosszban 6 m szélességben útcsatlakozásokkal

együtt 3252 m2 felületen

- Bakony u.: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 111 m hosszban 5,5 m szélességben útcsatlakozásokkal

együtt 638,5 m2 felületen
- Lehel u.: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 247 m hosszban 3,7 m szélességben összesen 914 m2

felületen

- Ibolya u.: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 251 m hosszban 6 m szélességben csatlakozó felületekkel

együtt 1619 m2 felületen

- Wosinszky ltp. 13-17. között: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 99 m hosszban átlag 3,65 m szélességben

parkoló csatlakozásokkal együtt 629,2 m2 felületen

- Wosinszky ltp. 18-22. között: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 99 m hosszban átlag 3,65 m szélességben

parkoló csatlakozásokkal együtt 465,4 m2 felületen

- Wosinszky ltp. 23-27. között: Burkolat felújítás aszfaltbetonnal 92 m hosszban átlag 3,5 m szélességben

parkoló csatlakozásokkal együtt 428,6 m2 felületen

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233252-0

További tárgyak: 45233220-7

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 48.510.314

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos
III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat xa következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (bruttó Ft) 4

Előteljesítési napok száma (naptári nap) 1

Késedelmi Kötbér (Ft/nap) 1

Fizetési határidő (nap) 1

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18193 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/18 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Vállalkozási szerződés

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/19 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe
Hivatalos név: Közúti Építő és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Tartsay V. u. 10.

Város/Község: Szekszárd

Postai irányítószám: 7100

Ország: HU

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 38.808.252

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 48.510.314

Pénznem HUF

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val x

ÁFA (%) 25 ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/08 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x
középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Közúti Építő és Szolgáltató Kft. (név)

7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. (cím)

HU (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/15 (év/hó/nap)
Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulás tájékoztatója

az eljárás eredményéről (1-es minta) (23771/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulás

Postai cím: Kossuth L.u. 1-3.

Város/Község: Szombathely

Postai irányítószám: 9700

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Perl János elnök, Németh László polgármester, Kraft László ÁMK igazgató, projektvezető

Telefon: 94/322-881

E-mail: rum@savaria.hu, kisterseg@kistersegszombathely.t-online.hu,

Fax: 94/579-018, 94/322-881, 94/579-025

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.rumkozseg.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

A Rumi Rajki István ÁMK óvodája és iskolája épületének akadálymentes felújítása, bővítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája, Rum, Béke utca 20. Rumi Rajki István ÁMK Játékvár Óvodája,

Rum, Kossuth L. utca 2.

NUTS-kód HU222

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Tárgya: Átalányáras vállalkozási szerződés a Rumi Rajki István ÁMK óvodája és iskolája épületének

akadálymentes felújítási, bővítési munkáira

Mennyisége: Óvoda épület felújítás átalakítás 100m2,óvoda bővítés 297 m2. Iskola épület felújítás

átalakítás 236 m2, iskola épületbővítés 589 m2.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)
Fő tárgy: 45214000-0

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

További tárgyak: 45214200-2

45214100-1

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 118 484 479,-

Pénznem

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok
III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19253 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/16 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Átalányáras vállalkozási szerződés a Rumi Rajki István ÁMK óvodája

és iskolája épületének akadálymentes felújítási, bővítési munkáira

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: GENERÁL ÉPÍTŐMESTER Építőipari Kivitelező Kft.

Postai cím: Szent Flórián Krt. 2

Város/Község: Szombathely

Postai irányítószám: 9700

Ország: Magyarország

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 118 658 767,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x
ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 118 484 479,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 118 484 479,- / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 120 792 434,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? igen

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert x

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében Közoktatási infrastruktúra es szolgáltatások fejlesztése

Kódszám: NYDOP-2007-5.3/2F. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Alap finanszírozásával valósul meg Pályázati azonosító: NYDOP-5.3.1/2F-2f-2009-0025

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/22 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

FERÉPSZER Kft. és VASÉP DEKOPÁN Kft. közös ajánlattevők

Cím:

9700 Szombathely, Lipp Vilmos u. 14, Magyarország
Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 120 792 434,-

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

GENERÁL ÉPÍTŐMESTER Építőipari Kivitelező Kft. (név)

9700 Szombathely, Szent Flórián Krt. 2 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

FERÉPSZER Kft. és VASÉP DEKOPÁN Kft. közös ajánlattevők (név)

9700 Szombathely, Lipp Vilmos u. 14 (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/24 (év/hó/nap)
Tiszakeszi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezete

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (23762/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Tiszakeszi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezete

Postai cím: Községháza út 48.

Város/Község: Tiszakeszi

Postai irányítószám: 3458

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Tiszakeszi Önkormányzat GAMESZ

Címzett: Karakas Sándor vezető

Telefon: 49/552-260

E-mail: ggamesz@freemail.hu

Fax: 49/552-130

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Élelmiszer beszerzés 2009.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

Építési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

b)

xÁrubeszerzés

xAdásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

Napközi Otthonos Konyha

3458 Tiszakeszi

Posta u. 20.

NUTS-kód HU311

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

Élelmiszerek beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés egy év időtartamra a Napközi Otthonos Konyha

részére.

1. rész: Baromfi termékek, tőkehús, húskészítmények (8.752 kg)

2. rész: Fagyasztott (mirelit) termékek (3.655 kg)

3. rész: Tej, tejtermékek (1.800 liter, 1.500 db, 675 kg)

4. rész: Kenyér, kifli, zsömle (2.550 kg, 29.500 db)

5. rész: Péksütemények (16.450 db)
6. rész: Szárazáru, konzervek, italok és egyéb alapvető élelmiszerek (6.918 kg, 1.660 liter, 199 üveg, 220

doboz, 600 csomag, 10.385 db)

7. rész: Zöldség, gyümölcs, tojás (14.420 kg, 8.880 db, 210 csomó)

A megadott mennyiségektől termékenként és részenként 15 %-kal való eltérés lehetséges.

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 15000000-8

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 14.147.202

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája
Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19853 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/25 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése Szállítási szerződés baromfi termékek, tőkehús, húskészítmények

szállítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Belovecz és Társa Kft.

Postai cím: Dobó K. u. 24.

Város/Község: Szerencs

Postai irányítószám: 3900

Ország: Magyarország

Telefon: 47/561-009

E-mail: info@belohus.hu

Fax: 47/361-018

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)
Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 6.288.300

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 6.288.300 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 7.203.650

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 2 Megnevezése Szállítási szerződés fagyasztott (mirelit) termékek szállítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 4

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Belovecz és Társa Kft.

Postai cím: Dobó K. u. 24.

Város/Község: Szerencs

Postai irányítószám: 3900

Ország: Magyarország

Telefon: 47/561-009

E-mail: info@belohus.hu

Fax: 47/361-018

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) 782.275

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 782.275 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.067.350

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 3 Megnevezése Szállítási szerződés tej, tejtermékek szállítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: SVÁB-GASZTRO Kft.

Postai cím: Vámraktár u. 3.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4030

Ország: Magyarország

Telefon: 52/522-650

E-mail: info@svabhus.hu

Fax: 52/522-651

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 686.390

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 686.390 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.030.000
Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 4 Megnevezése Szállítási szerződés kenyér, kifli, zsömle szállítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: COOK BREAD Kft.

Postai cím: Hősök útja 1-3.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4027

Ország: Magyarország

Telefon: 52/410-300

E-mail: prostyakistvan@bobajka.hu

Fax: 52/415-303

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 743.650

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 743.650 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 743.650

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát
A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 5 Megnevezése Szállítási szerződés péksütemények szállítására

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: COOK BREAD Kft.

Postai cím: Hősök útja 1-3.

Város/Község: Debrecen

Postai irányítószám: 4027

Ország: Magyarország

Telefon: 52/410-300

E-mail: prostyakistvan@bobajka.hu

Fax: 52/415-303

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 654.300

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 654.300 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 654.300

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:
Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 6 Megnevezése Szállítási szerződés szárazáru, konzervek, italok és egyéb alapvető

élelmiszerek szállítására.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 3

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: "Gasztro Miskolc" Kft.

Postai cím: Fonoda u. 8.

Város/Község: Miskolc

Postai irányítószám: 3526

Ország: Magyarország

Telefon: 46/344-100

E-mail: illysandor@gasztromiskolc.t-online.hu

Fax: 46/509-458

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 3.088.287

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 3.088.287 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 3.392.945

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem
IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 7 Megnevezése Szállítási szerződés zöldség, gyümölcs, tojás szállítására.

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: 2009/10/30 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 2

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Bogdán Vince egyéni vállalkozó

Postai cím: Mohácsi u. 5.

Város/Község: Mezőcsát

Postai irányítószám: 3450

Ország: Magyarország

Telefon: 49/352-013

E-mail:

Fax: 49/352-013

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 1.904.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 1.904.000 / legmagasabb

ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat(arab számmal) 1.957.910

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/22 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb x

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

mikro vállalkozás x

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

SVÁB-GASZTRO Kft.

Cím:

4030 Debrecen, Vámraktár u. 3.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 6.910.350

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

SVÁB-GASZTRO Kft.

Cím:

4030 Debrecen, Vámraktár u. 3.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 783.250

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val
ÁFA (%) ,

Név:

SVÁB-GASZTRO Kft.

Cím:

4030 Debrecen, Vámraktár u. 3.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 3.212.586

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Név:

"Gasztro Miskolc" Kft.

Cím:

3526 Miskolc, Fonoda u. 8.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 1.957.910

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

Belovecz és Társa Kft. (név)

3900 Szerencs, Dobó K. u. 24. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Bogdán Vince egyéni vállalkozó (név)

3450 Mezőcsát, Mohácsi u. 5. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

COOK BREAD Kft. (név)

4027 Debrecen, Hősök útja 1-3. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

ÉSZAK ÜVÉRT Zrt. (név)

3526 Miskolc, Szeles u. 71. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

"Gasztro Miskolc" Kft. (név)

3526 Miskolc, Fonoda u. 8. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

P + P DEPÓ Kft. (név)

4400 Nyíregyháza, Debreceni u. 113. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

SVÁB-GASZTRO Kft. (név)

4030 Debrecen, Vámraktár u. 3. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: 17 (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja
Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/23 (év/hó/nap)
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság

tájékoztatója az eljárás eredményéről (1-es minta) (19707/2009)

1 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság

Postai cím: Márvány utca 1/d.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1012

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): 1012 Márvány utca 1/c. II. emelet 216.

Címzett: Dancsa István

Telefon: 1/225-4400/10-007

E-mail: dancsa.istvan@vkki.hu

Fax: 1/212-07-73

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3 .) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

xKörnyezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

xEgyéb (nevezze meg): vízügy

Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]
Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I.4.)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Műszerkalibrációs labor és vízsebességmérő hitelesítési csatorna kialakítása vállalkozási szerződés

keretében.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

xTervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Magyarország, Budapest

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

A vízügyi szolgálat hidrometriai műszereinek hitelesítését egy speciális kialakítású kalibráló állomás végzi.

A kalibrálás célja a vízsebességmérő műszerek által szolgáltatott villamos jel és a tényleges áramlási

sebesség közötti összefüggés meghatározása. A kialakításra kerülő új kalibráló állomás Budapest XXI.

kerületében, a Csepel-sziget csúcsán, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a

Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kezelésében lévő állami

területen valósul meg.

A nyertes ajánlattevő feladata a műszerkalibrációs labor és vízsebességmérő hitelesítési csatorna

kialakítása vállalkozási szerződés keretében. Ennek részeként a vállalkozó feladata az érvényes

vízjogi létesítési engedéllyel rendelkező létesítmény ajánlati dokumentációban részletesen kidolgozott
követelményrendszernek megfelelő megtervezése, majd a jóváhagyott tervek alapján annak megépítése/

megvalósítása, beüzemelése és kulcsrakész átadása. Az engedélyes tervek digitális formában kerülnek az

ajánlattevők számára átadásra.

A fontosabb részfeladatok:

1. a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció, ezen belül az alábbi tervek elkészítése

a) építészeti tervek (alapozás, falazat, födémek, tetőszerkezet, nyílászárók, burkolatok, épületgépészet,

kert, kerítés);

b) mélyépítési tervek: mérőcsatorna;

c) gépészeti tervek: mérőkocsi szerkezeti kialakítása;

d) villamossági tervek: mérőkocsi vezérlés, hajtásszabályozás;

e) méréstechnikai- informatikai terv;

f) próbaüzemi terv

g) szociális és egészségvédelmi terv

2. a kiviteli tervdokumentáció jóváhagyatása a Beruházó és az Üzemeltető által közösen létrehozott

tervbíráló bizottsággal

3. a jóváhagyott kiviteli tervnek megfelelően a létesítmény megvalósítása

4. mérőkocsi gépészeti kialakítása

5. a kalibrációs mérések technológiai feltételeinek kialakítása

6. átadási dokumentáció készítése

7. kezelési és karbantartási utasítás (ideiglenes) készítése

8. próbaüzemi zárójelentés összeállítása

9. kezelési és karbantartási utasítás (végleges) készítése

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45214610-9

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
Keretmegállapodásos

III.1.1.3)

A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve 161. §

(5) bek. alapján került-e sor

III.1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli x

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

III.1.1.6)

A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve

161/A. §-a alapján került-e sor? nem

III.1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a

gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben) :

III.1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás x

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.2.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.3.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.3.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás xVAGY

Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 15697 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/08/03 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 11843 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/07/01 (év/hó/nap)
IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1 Megnevezése

IV.1)

A szerződéskötés tervezett időpontja: (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 1

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal) 180.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) / legmagasabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat(arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

IV.5 )

Valószínűsíthető –e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy

arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? igen

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:
Környezet és Energia Operatív Program – „A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring

rendszerek fejlesztése” (Kódszám: KEOP-2.2.2.) intézkedés

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/09/09 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

Kbt. 92. §-ának b) pontja

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Cím:

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több nyertes ajánlatot követő

legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó) -----------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok

száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

LAM Ingatlanfejlesztő és Építő Zrt. (név)

8000 Székesfehérvár, Piac tér 28-30. I. em. 9. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma: (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Telki Község Önkormányzata tájékoztatója az

eljárás eredményéről (2-es minta) (23970/2009)

2. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

tájékoztató

az eljárás eredményéről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név: Telki Község Önkormányzata

Postai cím: Petőfi u. 1.

Város/Község: Telki

Postai irányítószám: 2089

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): -

Címzett: -

Telefon: (26) 572-003

E-mail: -

Fax: (26) 572-003

Az ajánlatkérő általános címe (URL): -

A felhasználói oldal címe (URL): -

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.3.1.) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I. 4)

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Építési vállalkozási szerződés a Barka utcai útépítésre

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás,

árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek)

tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés
Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Telki, Barka utca

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése

II.1.4) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

A Telki közigazgatási területén lévő Barka utcai 333 fm útépítés.

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233120-6

További tárgyak:

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt

és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás

eredménye megnevezésű szakaszt kérjük kitölteni)

Érték (arab számmal) 8.049.882

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

III. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS

III.1.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

III.1.2)

Sor került-e elektronikus árlejtésre? nem

III.1.3) A keretmegállapodás megkötésére milyen eljárás alkalmazásával került sor?

Nyílt

Meghívásos

Tárgyalásos

III.2) Adminisztratív információk

III.2.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.2.2)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben? nem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás
VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

III.2.3)

Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben? igen

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):

Előzetes összesített tájékoztató

VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

Ajánlati/részvételi felhívás x

VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 18124 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/07 (év/hó/nap)

Egyéb korábbi közzététel x

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 19673 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/09/18 (év/hó/nap)

IV. szakasz : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE

A Szerzõdés száma: 1

Megnevezése:

IV.1)

A szerződéskötés dátuma: 2009/11/03 (év/hó/nap)

IV.2)

A benyújtott ajánlatok száma : 6

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név: Hornyák Szállítási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Postai cím: Faller Jenő úti ipartelep 2158/59.

Város/Község: Tata

Postai irányítószám: 2890

Ország: Magyarország

Telefon: -

E-mail: -

Fax: -

Internetcím (URL): -

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)

Érték (arab számmal)

Pénznem

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege

Érték (arab számmal) 8.049.882

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 8.049.882

legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) 11.373.427

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni:

az évek számát

VAGY a hónapok számát
IV.5)

Valószínűsíthető –e alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevétele a szerződés

teljesítéséhez? nem

Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek

igénybevételével történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal)

Pénznem:

Arány (rész): , (%)

Nem ismert

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése

értékének/arányának megjelölése (ha ismert)

IV.6)

A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett? nem

IV.7)

Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt? nem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1)

A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos-e? nem

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási

adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: 2009/10/26 (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás

kisvállalkozás x

középvállalkozás

egyéb

-------------------- (E részből szükség esetén több példány használandó) -----------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név:

Dél-Pesti T&T Kft.

Cím:

1202 Budapest, Bessenyei u. 49.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 9.860.612

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

-------------------------------- (E pontból szükség esetén több példány használandó) -------------------------------

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott ajánlatok száma (adott esetben)

Dél-Pesti T&T Kft. (név)

1202 Budapest, Bessenyei u. 49. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

Magyar Aszfalt Kft. (név)

1135 Budapest, Szegedi út 35-37. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

VIANOVA 87 Zrt. (név)

1215 Budapest, Vasas u. 65-67. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)
(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

Hornyák Szállítási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (név)

2890 Tata, Faller Jenő úti ipartelep 2158/59. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

Kolonics János egyéni vállalkozó (név)

2162 Őrbottyán, Bartók Béla u. 139. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

Gordiusz Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (név)

2373 Dabas, Kossuth L. u. 1. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország)

(benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E pontból szükség esetén több példány használandó) -------------------------------

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (23503/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat

Postai cím: Kapisztrán tér 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1014

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester

Telefon: 458-3012

E-mail: hivatal@budavar.hu

Fax: 458-3082

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.budavar.hu

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

A Budapest, I. ker. Budavári Önkormányzat tulajdonában, és az I. ker. Gamesz kezelésében lévő Döbrentei

u. 15. hrsz 6259, műemléki törzsszám 15 127 műemlék épület felújítási munkái

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Vállalkozási szerződés a Budapest, I. ker. Budavári Önkormányzat tulajdonában, és az I. ker. Gamesz

kezelésében lévő Döbrentei u. 15. hrsz 6259, műemléki törzsszám 15 127 műemlék épület felújítási

munkáinak elvégzése.

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45320000-6

45331100-7

45332000-3

45317000-2

45453000-7

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 20799 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/09 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/11/04 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)
Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: (év/hó/nap )

-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)

Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.3., IV.3.4., IV.3.7.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/04 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 16 : 00

V.3.3.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/11 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/27 (év/hó/nap)

Időpont: 08 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.1.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/13 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap)

Időpont: 16 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.2.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/08 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.2.

A következő helyett:

P2) ha előző 3 évi (2006-2008), a közbeszerzés tárgyával megegyező (műemlék,vagy műemlék jellegű

épület felújítása) forgalma évenként nem éri el az ajánlati ár nettó összegét.

A következő irányadó:
P2) az előző 3 évi (2006-2008) közbeszerzés tárgyával megegyező (épület felújítás) forgalma

összességében nem éri el az ajánlati ár nettó összegét.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.3.

A következő helyett:

M1) Csatolja az ajánlattételi határidőt megelőző öt év legjelentősebb, jelen közbeszerzés tárgyának

(műemlék vagy műemlék jellegű épület felújítás) megfelelő munkáinak ismertetését az alkalmassági

minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (2) bekezdés szerinti

igazolással (Kbt. 67. § (2)a) pont alapján).

A közös ajánlattevőként (konzorcium tagjaként) teljesített referencia esetében olyan tartalmú

referenciaigazolás csatolandó, amelyből konkrétan kitűnik, hogy a referenciaként megjelölt munkák közül

mely munkarészeket teljesített az ajánlattevő,

illetve a Kbt. 71. § (1) b) pontja szerinti alvállalkozó.

A következő irányadó:

M1) Csatolja az ajánlattételi határidőt megelőző öt év legjelentősebb, jelen közbeszerzés tárgyának

(épület felújítás) megfelelő munkáinak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően

részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (2) bek. szerinti igazolással (Kbt. 67. § (2)a) pont alapján).

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.3.

A következő helyett:

M1) az ajánlattételi határidőt megelőző legfeljebb 5 évben nem rendelkezik - összességében az ajánlati

ár nettó összegével megegyező vagy azt meghaladó értékű, a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyú

(műemlék vagy műemlék jellegű épület felújítás), befejezett és szerződésszerűen teljesített munká(k)ra

vonatkozó,

Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint igazolt referenciával.

Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadás-átvétel megtörtént.

A következő irányadó:

M1)az ajánlattételi határidőt megelőző legfeljebb 5 évben nem rendelkezik - összességében az ajánlati ár

nettó összegével megegyező vagy azt meghaladó értékű, a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyú (épület

felújítás) befejezett és szerződésszerűen teljesített építési munká(k)ra vonatkozó, Kbt. 68. § (2) bekezdés

szerint igazolt referenciával. Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadásátvétel

megtörtént.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjait a Kbt. 69. § (3) bekezdésére tekintettel túlzott

mértékűnek ítélte, ezért azok módosítását rendelte el.

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be
Hivatalos név: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Gazdasági, Műszaki Ellátó és Szolgáltató

Szervezet

Postai cím: Iskola u. 16.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1011

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Barta Gábor Zsolt

Telefon: 225-2440

E-mail: budavargmsz@budavargmsz.hu

Fax: 225-2440

Internetcím (URL):
Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (23504/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat

Postai cím: Kapisztrán tér 1.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1014

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester

Telefon: 458-3012

E-mail: hivatal@budavar.hu

Fax: 458-3082

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.budavar.hu

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

A Budapest, I. ker. Budavári Önkormányzat tulajdonában, és az I. ker. Gamesz kezelésében lévő Iskola u.

12. hrsz 14263, műemléki törzsszám 15 151 műemlék épület felújítási munkái.

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

A Budapest, I. ker. Budavári Önkormányzat tulajdonában, és az I. ker. Gamesz kezelésében lévő Iskola u.

12. hrsz 14263, műemléki törzsszám 15 151 műemlék épület felújítási munkáinak elvégzése. Vállalkozási

szerződés.

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45000000-7

További tárgyak: 45331100-7

45317000-2

45332000-3

45453000-7

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 20791 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/09 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/11/04 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény feladásának dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: (év/hó/nap )

-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)

Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.3., IV.3.4., IV.3.7.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/04 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 17 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.3.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/11 (év/hó/nap)

Időpont: 13 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/27 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.1.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/13 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/30 (év/hó/nap)

Időpont: 17 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.2.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/08 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.2.

A következő helyett:

P2) ha előző 3 évi (2006-2008), a közbeszerzés tárgyával megegyező (műemlék, vagy műemlék jellegű

épület felújítása) forgalma évenként nem éri el az ajánlati ár nettó összegét

A következő irányadó:
P2) ha az előző 3 évi (2006-2008) közbeszerzés tárgyával megegyező (épület felújítás) forgalma

összességében nem éri el az ajánlati ár nettó összegét.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.3.

A következő helyett:

M1) az ajánlattételi határidőt megelőző legfeljebb 5 évben nem rendelkezik - összességében az ajánlati

ár bruttó összegével megegyező vagy azt meghaladó értékű, a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyú

(műemlék vagy műemlék jellegű épület felújítás) befejezett és szerződésszerűen teljesített munká(k)ra

vonatkozó, Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint igazolt referenciával.

Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadás-átvétel megtörtént.

A következő irányadó:

M1) az ajánlattételi határidőt megelőző legfeljebb 5 évben nem rendelkezik - összességében az ajánlati ár

bruttó összegével megegyező vagy azt meghaladó értékű, a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyú (épület

felújítás) befejezett és szerződésszerűen teljesített munká(k)ra vonatkozó, Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint

igazolt referenciával. Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadás-átvétel

megtörtént.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

III.2.3.

A következő helyett:

M1) Csatolja az ajánlattételi határidőt megelőző öt év legjelentősebb, jelen közbeszerzés tárgyának

(műemlék vagy műemlék jellegű épület felújítás) megfelelő munkáinak ismertetését az alkalmassági

minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (2) bekezdés szerinti

igazolással.

A következő irányadó:

M1) Csatolja az ajánlattételi határidőt megelőző öt év legjelentősebb, jelen közbeszerzés tárgyának

(épület felújítás) megfelelő építési munkáinak ismertetését (Kbt. 67. § (2) a) bek. alapján az alkalmassági

minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal, a Kbt. 68. § (2) bek. szerinti igazolással.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjait a Kbt. 69. § (3) bekezdésére tekintettel túlzott

mértékűnek ítélte, ezért azok módosítását rendelte el.

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Gazdasági, Műszaki Ellátó és Szolgáltató

Szervezet

Postai cím: Iskola u. 16.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1011
Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Barta Gábor Zsolt

Telefon: 225-2440

E-mail: budavargmsz@budavargmsz.hu

Fax: 225-2450

Internetcím (URL):
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (24373/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Postai cím: Műegyetem rkp. 3.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1111

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Hajós Róbert, igazgató

Telefon: +36-1-463-3351

E-mail: gmf-uzo@mail.bme.hu

Fax: +36-1-463-3350

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bme.hu

A felhasználói oldal internetcíme (URL): www.gmf.bme.hu

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

BME tisztítószer, tisztítóeszköz és háztartási papíráru beszerzése.

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Szállítási keretszerződés tisztítószer, tisztítóeszköz és háztartási papíráru beszerzésére a BME részére.

Jelen közbeszerzési eljárás keretében 3 db szállítási keretszerződés megkötésére kerül sor, az alábbi

részek tekintetében:

I. rész: Tisztítószer beszerzés.

II. rész: Tisztítóeszköz beszerzés.

III. rész: Háztartási papíráru beszerzés.

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 39800000-0

További tárgyak: 33700000-7

24455000-8

24451000-0

39224000-8

19520000-7

39525000-8

39532000-0

39541130-6

33760000-5

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

EKB 26/2009.

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)
III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 20839 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/09 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/14 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/11/05 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)

-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)

Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.3.)

A következő helyett

Dátum: 2009/11/05 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.4)

IV.3.7)

V.3.1)

A következő helyett

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/03 (év/hó/nap)

V.3.2)

A következő helyett

Dátum: 2009/11/27 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

A következő időpont irányadó
Dátum: 2009/12/14 (év/hó/nap)

Időpont: 11 : 00

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

Ajánlattételi Felhívás V.7.5) és Ajánlattételi Dokumentáció (a továbbiakban: AtD) 2.8.1.

A következő helyett:

Az ajánlatokat 1 (egy) darab lezárt csomagolásban kell benyújtani, a csomagolásra rá kell írni: „BME ÜZO

közbeszerzés. 2009. november 05., 14.00 óráig nem bontható fel!”

A következő irányadó:

Az ajánlatokat 1 (egy) darab lezárt csomagolásban kell benyújtani, a csomagolásra rá kell írni: „BME ÜZO

közbeszerzés. 2009. november 23., 14.00 óráig nem bontható fel!”

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 2.1.

A következő helyett:

Ajánlattételi határidő: 2009. november 05., 14.00 óra

Kérdések feltevésének határideje: 2009. október 26.

Kérdések megválaszolásának határideje: 2009. október 30.

A következő irányadó:

Ajánlattételi határidő: 2009. november 23., 14.00 óra

Kérdések feltevésének határideje: 2009. november 13.

Kérdések megválaszolásának határideje: 2009. november 17.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.2. és I/2. nyilatkozatminta 17. pont

A következő helyett:

Sofix vagy azzal egyenértékű viaszos padlóápoló, 500 ml

17 kiszerelésben db 1.600

A következő irányadó:

Sofix vagy azzal egyenértékű viaszos padlóápoló, 1000 ml

17 kiszerelésben db 800

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.2. és I/2. nyilatkozatminta 20. pont

A következő helyett:

Cif vagy azzal egyenértékű folyékony mosogatószer, 1 liter

20 kiszerelésben db 2.000

A következő irányadó:

Cif vagy azzal egyenértékű folyékony mosogatószer, 500 ml

20 kiszerelésben db 4.000

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.2. és I/2. nyilatkozatminta 22. pont

A következő helyett:

Biopon vagy azzal egyenértékű áztatópor 400 gramm

22 kiszerelésben db 4.000

A következő irányadó:

Biopon vagy azzal egyenértékű áztatópor 600 gramm

22 kiszerelésben db 4.000

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.2. és I/2. nyilatkozatminta 34. pont

A következő helyett:
Amo, Lux, Dove vagy Nivea vagy azok bármelyikével

34 egyenértékű krémszappan, 100 gramm kiszerelésben db 10.000

A következő irányadó:

Palmolive vagy azzal egyenértékű krémszappan, 100 gramm

34 kiszerelésben db 10.000

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.3. és II/2. nyilatkozatminta 16. pont

A következő helyett:

16 WC kefe műanyag, gyökér, fa nyéllel db 340

A következő irányadó:

16 WC kefe műgyökér, fa nyéllel db 340

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.3. és II/2. nyilatkozatminta 19. pont

A következő helyett:

Multy törlőkendő vagy azzal egyenértékű antisztatikus

19. törlőkendő számítógépek tisztításához db 12.000

A következő irányadó:

Multy törlőkendő vagy azzal egyenértékű univerzális

19. törlőkendő, amely szárazon és nedvesen is használható db 12.000

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.3. és II/2. nyilatkozatminta 32. pont és 33. pont

A következő helyett:

32. MOP felmosó lapos, bújtatós fej 40 cm db 540

33. Mop felmosó lapos, bújtatós fej 50 cm db 270

A következő irányadó:

32. Mop fejhez felmosó lapos, bújtatós huzat 40 cm,

Vermop 044392 típusú felmosó kocsihoz db 540

33. Mop fejhez felmosó lapos, bújtatós huzat 50 cm,

Vermop 044392 típusú felmosó kocsihoz db 270

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

AtD 3.1.3. és II/2. nyilatkozatminta 41. pont

A következő helyett:

41 Kicsavaró kosár (Vileda F25061 ultramax vagy azzal egyenértékű) a 38. sorban megajánlott lapos

felmosóhoz db 25

A következő irányadó:

41 TÖRÖLVE

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Postai cím: BME Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság, Üzemeltetési Osztály. Egry J. u. 20-22. III. em.,

Osztályiroda

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1111

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: dr. Hajós Róbert

Telefon: +36-1/463-3351

E-mail: gmf-uzo@mail.bme.hu

Fax: +36-1/463-3350

Internetcím (URL): www.gmf.bme.hu
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (24400/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat

Postai cím: Városház tér 1.

Város/Község: Győr

Postai irányítószám: 9021

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Közbeszerzési Csoport

Címzett: Pápai Gábor

Telefon: 96/500-270

E-mail: papai.gabor@gyor-ph.hu

Fax: 96/500-189

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Győr-Szentiván Kertváros és Gönyű között kerékpárút tervezés

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Tervezési szerződés Győr-Szentiván kertváros és Gönyű között kerékpárút

engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 71240000-2

További tárgyak:

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 22175 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/08 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/23 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/11/06 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: (év/hó/nap )

-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)
Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.3, IV.3.4, IV.3.7

A következő helyett

Dátum: 2009/11/06 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/18 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.1

A következő helyett

Dátum: 2009/11/17 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.3

A következő helyett

Dátum: 2009/11/27 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/03 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

II.3

A következő helyett:

Az időtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés 2010/02/10 (év/hó/nap)

A következő irányadó:

Az időtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2010/12/04(év/hó/nap)

ÉS/VAGY

befejezés (év/hó/nap)

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett
Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (24255/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ

Postai cím: Keleti Károly u. 24.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1024

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Urbán Ágnes

Telefon: 336-9057

E-mail: urbana.mgszh@ommi.hu

Fax: 336-9421

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

xHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

vadazonosítók beszerzése

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Szállítási szerződés vadazonosítók beszerzésére

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 19520000-7

További tárgyak:

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 21905 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/07 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/23 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/10/29 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: (év/hó/nap )

-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)

Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem
Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

xAz ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

xLehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

A következő helyett:

A következő irányadó:

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név: Apex-MM Kft.

Postai cím: Batthyány utca 68. I. emelet

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1161

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Németh Györgyi

Telefon: 401-0808

E-mail: nemeth@apex-mm.hu

Fax: 401-0806

Internetcím (URL): www.apex-mm.hu
Remeteszőlős Község Önkormányzata hirdetmény visszavonása,

módosítása, ajánlattételi határidő meghosszabbítása (23725/2009)

4 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI

HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma__________

KÉ nyilvántartási szám_________________

I. szakasz: ajánlatkérő

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név: Remeteszőlős Község Önkormányzata

Postai cím: Nagykovácsi út 3.

Város/Község: Nagykovácsi

Postai irányítószám: 2094

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok): Dr.Tóth Balázs

Címzett: Remeteszőlős Község Önkormányzata

Telefon: +36-30-9315599

E-mail: dr.balazs.toth@gmail.com

Fax: +36-1-398-75-44

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.remeteszolos.hu

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

xAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)

A községi gyűjtőút (Patak sétány) Madár és Pisztráng utcai szakaszának felújítása a központi csomópont és

a települések közötti közlekedést biztosító 11104. sz. út elérhetőségének biztosítására

II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Vállalkozási szerződés a községi gyűjtőút (Patak sétány) Madár és Pisztráng utcai szakaszának felújítására,

a központi csomópont és a települések közötti közlekedést biztosító 11104. sz. út elérhetőségének

biztosítására

II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233142-6

További tárgyak: 45233251-3

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk

(az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: 19966 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/01 (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: 2009/10/05 (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: 2009/10/28 (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: (év/hó/nap )
-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3)

Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? nem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:

(év/hó/nap )

Időpont:

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)

IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.

Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

IV.3.3.

IV.3.4.

IV.3.7.

A következő helyett

Dátum: 2009/10/28 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/11/23 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.1.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/16 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/09 (év/hó/nap)

Időpont: 14 : 00

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

V.3.2.

A következő helyett

Dátum: 2009/11/25 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

A következő időpont irányadó

Dátum: 2009/12/18 (év/hó/nap)

Időpont: 10 : 00

------------------------------- [A IV.2.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

ajánlattételi felhívás II.2.1.pont

A következő helyett:

Burkolatmarás 1 rétegben 800 négyzetméter

Burkolaterősítés 1 vagy 2 rétegben 73 négyzetméter

Szegélyépítés és javítás 400 folyóméter

Közműaknák szintbe emelése 6 darab

Közműszerelvények szintbe emelése 7 darab

Forgalmi sáv növelését nem eredményező burkolatszélesítés 180 négyzetméter

Víznyelő rács cseréje 6 darab

Csőcsatorna rekonstrukciója 180 folyóméter

Padka 360 négyzetméter

A következő irányadó:

Burkolatmarás 1 rétegben 800 négyzetméter

Burkolaterősítés 1 vagy 2 rétegben 73 köbméter

Szegélyépítés és javítás 400 folyóméter
Közműaknák szintbe emelése 6 darab

Közműszerelvények szintbe emelése 7 darab

Forgalmi sáv növelését nem eredményező burkolatszélesítés 180 négyzetméter

Víznyelő rács cseréje 6 darab

Csőcsatorna rekonstrukciója 180 folyóméter

Padka 360 négyzetméter

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

ajánlattételi dokumentáció szerződéstervezet 8.1. pont

A következő helyett:

Késedelem esetén naptári naponként a vállalkozói díj

nettó összegének 3 ezreléke, maximum a szerződéses összeg 10 százaléka.

A következő irányadó:

Késedelem esetén naptári naponként a teljes nettó ajánlati ár 0,5 %-ának megfelelő összeg, maximum a

teljes nettó ajánlati ár 20 százaléka.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

ajánlattételi dokumentáció szerződéstervezet 6.1. pont

A következő helyett:

A leigazolt számla összegét annak elfogadása esetén a kézhezvételétől számított 15 napon belül

Megrendelő átutalja Vállalkozó 12001008-00164053-00100004 sz. számlájára. Késedelmes számlafizetés

esetén Vállalkozó a PTK. szerinti kamatot számítja fel. 90 napos késedelem esetén Vállalkozó behajtó cég

segítségét jogosult igénybe venni a tartozás kiegyenlítése érdekében, melynek költségét Megrendelő viseli

A következő irányadó:

A leigazolt számla összegét annak elfogadása esetén a kézhezvételétől számított 15 napon belül

Megrendelő átutalja Vállalkozó ……………………………………. sz. számlájára. Késedelmes számlafizetés

esetén Vállalkozó a PTK. szerinti kamatot számítja fel. 90 napos késedelem esetén Vállalkozó behajtó cég

segítségét jogosult igénybe venni a tartozás kiegyenlítése érdekében, melynek költségét Megrendelő viseli.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:

ajánlattételi dokumentáció Műszaki leírás egésze

A következő helyett:

Műszaki leírás

Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása (TEUT) program

keretében elnyert, KMRFT-TEUT-217/2009 jelű pályázatához kapcsolódó,

a Remeteszőlős, Patak sétány ( Madár utca- Pisztráng utca közötti szakasz) a

útburkolatának felújításához

Előzmények

Remeteszőlős község Önkormányzata a Remeteszőlős, Patak sétány (Madár utca- Pisztráng utca közötti

szakasz) önkormányzati út felújítását a TEUT pályázat keretében kívánja felújítani. Az útszakasz illeszkedik

a pályázat kiírásnak megfelelő műszaki tartalomhoz, az alábbiak szerint.

Helyszíni adottságok, meglévő állapot

A Pataksétány felújítandó szakasza, a Nagykovácsi fkl. úttal párhuzamosan a Madár utca és a Pisztráng

utca között vezeti le a forgalmat. Az agglomerációs fejlődés és a gyűjtő út jellege miatt megnövekedett a

forgalma. Jelenleg cca. 4,0-6,0 m széles, aszfalti illetve aszfaltmakadám burkolata a közmű nyomvonalak

helyreállításával tarkított, egyenetlen, sokszor javított. Víztelenítő rendszere amortizálódott, feliszapolódott,

így jelenleg a csapadékvíz a helyi gravitációs viszonyoknak megfelelően, irányítatlanul folyik el. Az út egy

szakaszán jól beazonosíthatóan szegéllyel van kiépítve.

Az utca jó teherbírású útalappal rendelkezik, burkolata viszont töredezett és profiljavításra érett.

Fenntartása, kátyúzással és más technológiákkal történő javítása folyamatos költségeket ró az

Önkormányzatra. Jelenlegi állapota nem éri el a ma elvárt közlekedési komfortot, valamint rontja a térség

infrastrukturális megítélését.

Tervezett felújítás leírása

Forgalmi rend

A fejlesztési területen kialakított forgalmi rendet nem érinti a felújítás, a továbbiakban is a meglévő marad

érvényben.

Főbb műszaki jellemzők:
Szakasz hossza: 200 m

Szakasz felülete: 850 m2

Útpálya szélesség: 4,25 m

Szegélyjavítás, építés: 400 m

Padka építés: 360 m2

Felújítás műszaki megoldása

Az Útügyi Műszaki Előírásoknak és a forgalmi terhelésnek, valamint a megrendelővel egyeztetve a javasolt

burkolat felújítás:

• Két oldalon szegélyépítés, illetve javítás

• A felület profil marása

• Átlag 4,0+4,0 cm vastag, AC 11 aszfalt kiegyenlítő, illetve kopóréteg

A rekonstrukciós munkálatok pályázatban is rögzített műszaki tartalma a következő:

• Burkolatmarás 1 rétegben (4 cm) 800 m2

• Burkolaterősítés egy vagy két rétegben 73 m3

• Szegélyépítés és javítás 400 fm

• Közműaknák szintbe emelése 6 db

• Közműszerelvények szintbe emelése 7 db

• Burkolatszélesítés 180 m2

• Új víznyelőrács telepítése 6 db

• Csőcsatorna rekonstrukció (Ø300 mm) 180 fm

• Padka 360 m2

A felújítandó út geometriáját, vízszintes és magassági vonalvezetését az átadásra kerülő helyszínrajz és

hossz-szelvény alapján kell elkészíteni. A keresztmetszeti kialakítás a mintakeresztszelvény szerint kell

kivitelezni.

Technológiák

A szegély pótlásával és új építésével ki kell alakítani az új pályaszintet. A meglévő lesüllyedt szegélyek

javítása, szintre emelése után kialakított pályát az erősítés előtt megfelelő profilúra, egyenletes felületűre

kell hozni. Ezt az egész területet érintően profilmarással kell elvégezni. Azokat a süllyedéseket, melyek nem

javíthatók mélységük miatt, azokat a teljes felületre kiegyenlítő aszfalt réteggel kell ellátni.

Az alkalmazott hengerelt aszfalt technológia ismeretében a burkolatot a megerősítés előtt szárazra,

portalanra kell takarítani, és bitumen emulziós permetezéssel kell kellősíteni.

Közművek, vízelvezetés

A területre hulló csapadékvíz elvezetését jelenleg is meglévő füves területek biztosítják.

Az útpályákba eső szerelvények és közmű aknák magassága nem változik, de a burkolat felújítás

alkalmával azokat pontosan szintre kell emelni.

Környezetvédelem, munkavédelem

A légszennyezés, rezgés és zaj terhelés szempontjából a felújítás a jelenlegi állapoton javít, az építés során

a környezetvédelmi és balesetvédelmi vonatkozó szabályok betartása kötelező.

A kivitelező köteles gondoskodni a környezetre káros anyagok kezeléséről, a külön jogszabályban

meghatározott EWC kód szerinti nyilvántartás elkészítéséről.

Építés alatti forgalomkorlátozás

Az építés alatti forgalomkorlátozás bevezetésére a közútkezelő jóváhagyásával, forgalomkorlátozási tervet

kell a kivitelezőnek készíteni, amely részletesen tartalmazza a táblázás, körülhatárolás rendjét, a betartandó

rendszabályokat.

 4 cm AC11 aszfalt kopóréteg

 4 cm AC11 aszfalt kötőréteg

 25 cm M50 mechanikai stabilizáció

 15 cm homokos kavics

• Új víznyelőrács (30*30) telepítése a Ø300 mm csőcsatornára telepítve 6 db

• Csőcsatorna rekonstrukció (Ø300 mm, KG PVC) 180 fm

• Padka (M20 – 0/20 zúzottkő) 360 m2

A felújítandó út geometriáját, vízszintes és magassági vonalvezetését az átadásra kerülő helyszínrajz és

hossz-szelvény alapján kell elkészíteni. A keresztmetszeti kialakítás a mintakeresztszelvény szerint kell

kivitelezni.

Technológiák

A szegély pótlásával és új építésével ki kell alakítani az új pályaszintet. A meglévő lesüllyedt szegélyek

javítása, szintre emelése után kialakított pályát az erősítés előtt megfelelő profilúra, egyenletes felületűre

kell hozni. Ezt az egész területet érintően profilmarással kell elvégezni. Azokat a süllyedéseket, melyek nem

javíthatók mélységük miatt, azokat a teljes felületre kiegyenlítő aszfalt réteggel kell ellátni.

Az alkalmazott hengerelt aszfalt technológia ismeretében a burkolatot a megerősítés előtt szárazra,

portalanra kell takarítani, és bitumen emulziós permetezéssel kell kellősíteni.

Közművek, vízelvezetés

A területre hulló csapadékvíz elvezetését jelenleg is meglévő füves területek biztosítják.

Az egykori csapadékvíz elvezetést biztosító, erősen amortizálódott rendszer elbontása nem érinti a

útépítési-rekonstrukciós munkálatokat, mivel annak elhelyezkedése nincs átfedésben a jelen ajánlattételi

felhívásban megjelölt beavatkozási területtel.

Az útpályákba eső szerelvények és közmű aknák magassága nem változik, de a burkolat felújítás

alkalmával azokat pontosan szintre kell emelni.

Környezetvédelem, munkavédelem

A légszennyezés, rezgés és zaj terhelés szempontjából a felújítás a jelenlegi állapoton javít, az építés során

a környezetvédelmi és balesetvédelmi vonatkozó szabályok betartása kötelező.

A kivitelező köteles gondoskodni a környezetre káros anyagok kezeléséről, a külön jogszabályban

meghatározott EWC kód szerinti nyilvántartás elkészítéséről.

Építés alatti forgalomkorlátozás
Az építés alatti forgalomkorlátozás bevezetésére a közútkezelő jóváhagyásával, forgalomkorlátozási tervet

kell a kivitelezőnek készíteni, amely részletesen tartalmazza a táblázás, körülhatárolás rendjét, a betartandó

rendszabályokat.

és/vagy

Magyarázó megjegyzés (adott esetben):

------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

A következő időpont irányadó

Dátum: (év/hó/nap)

Időpont: :

------------------------------- [A IV.3.1) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1)

A feladás dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A. melléklet

További címek és kapcsolattartási pontok

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József

Megyei Könyvtára helyesbítése (23730/2009)

I. SZAKASZ

I.1) AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS A KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

Hivatalos név: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára

Postai cím: Piaristák tere 8.

Város/Község: Kecskemét

Postai irányítószám: 6000

Ország: Magyarország

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

II.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNY NYILVÁNTARTÁSI SZÁMA (KÉ-SZÁM):

K.É.-21722/2009.

III.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNY KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐBEN TÖRTÉNT

KÖZZÉTÉTELÉNEK NAPJA: 2009/10/12 (év/hó/nap)

IV.)

A MEGJELENT, HELYESBÍTENI KÉRT HIRDETMÉNYBEN MEGADOTT AJÁNLATTÉTELI/RÉSZVÉTELI

HATÁRIDŐ: (év/hó/nap)

V.)

A MEGJELENT HIRDETMÉNY HELYESBÍTENI KÉRT PONTJÁNAK MEGJELÖLÉSE ÉS A HELYES

SZÖVEG: A hirdetmény V.2.3) pontjának helyes szövege:

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás - kisvállalkozás - középvállalkozás - egyéb X

mikro vállalkozás X kisvállalkozás - középvállalkozás - egyéb -

mikro vállalkozás - kisvállalkozás X középvállalkozás - egyéb -

mikro vállalkozás - kisvállalkozás - középvállalkozás - egyéb X

mikro vállalkozás - kisvállalkozás - középvállalkozás - egyéb X

A hirdetmény V.2.4) pontjának helyes szövege:

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás

összege (adott esetben)

Név: FullTec Computer Kft.

Cím: 1196 Budapest, Jáhn Ferenc u. 226.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 41.159.250.- Pénznem HUF

ÁFA nélkül -

ÁFÁ-val X

ÁFA (%) 25,00

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege

(adott esetben)

Név: LicensePort Kft.

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla u. 152/c.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 2.878.050.- Pénznem HUF

ÁFA nélkül -

ÁFÁ-val X

ÁFA (%) 25,00

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege

(adott esetben)

Név: EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Cím: 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.

Ellenszolgáltatás összege:

Érték (arab számmal) 4.063.554.- Pénznem HUF

ÁFA nélkül -

ÁFÁ-val X
ÁFA (%) 25,00

A hirdetmény V.2.5) pontjának helyes szövege:

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott

részajánlatok száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

HUMANsoft Kft. (név) 1037 Budapest, Montevideo u. 8. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

Medimat Kft. (név) 1224 Budapest, XIV. u. 37. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

Center Computer Kft. (név) 6000 Kecskemét, Kápolna u. 18. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (név)

1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (név)

1135 Budapest, Hun u. 2. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

FullTec Computer Kft. (név) 1196 Budapest, Jáhn Ferenc u. 226. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 1 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

LicensePort Kft. (név) 1115 Budapest, Bartók Béla u. 152/c (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. (név) 8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 9. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 3 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

ICT Systems Zrt. (név) 1116 Budapest, Barázda u. 38. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 2 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben):

Monguz Információtechnológiai Kft. (név) 6725 Szeged, Kálvária sgt. 87. (cím)

Magyarország (székhely szerinti ország) 4 (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

VI.)

A HELYESBÍTÉSI KÉRELEM FELADÁSÁNAK NAPJA: 2009/10/21 (év/hó/nap)
Hajdúhadház Város Önkormányzata tájékoztatója

a szerződés módosításáról (23813/2009)

16 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Hajdúhadház Város Önkormányzata

4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Swietelsky Magyarország Kft.

4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalkozási

szerződés,"Hajdúhadház, Béke útja rehabilitációja az 1+910 - 2+665 km szelvények között"

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2008/10/14 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Hajdúhadház, Béke útja rehabilitációja az

1+910 - 2+665 km szelvények között. A meglévő 5,50 m széles aszfaltburkolatot 6,50 m szélességre kell

kiépíteni.

Az ellenszolgáltatás összege: nettó 90.000.000,- Ft

A megerősítés pályaszerkezete:

4 cm - AB-11 kopóréteg

5 cm - JU-22 bitumenes alapátl.

3 cm - JU-22 kiegyenlítés

A szélesítés pályaszerkezete:

4 cm - AB-11 kopóréteg

5 cm - JU-22 bitumenes alap

7 cm - JU-32 bitumenes alap

15 cm - Ckt. Útalap

20 cm - homokos kavics ágyazat

Csatornaépítési munka:

Ć100-as betongerinc - 115 fm

Ć80-as betongerinc - 639 fm

Ć400-as KG PVC gerinc - 718 fm

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/09/15 (év/hó/nap)

3.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás

3.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: Ajánlatkérő az ajánlatokat az

összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja alapján bírálta el.

3.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

Közbeszerzési Értesítő 80. számában KÉ-9918/2008

közzétételének napja: 2008/07/14 (év/hó/nap)

3.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

3.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: Közbeszerzési

Értesítő 142. számában KÉ-19889/2009

közzétételének napja: 2008/12/05 (év/hó/nap)
4.a)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt: nem

4.b)

A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): A Vállalkozási

szerződés IV.2. pontja, mely a szerződés teljesítésének határidejét tartalmazza, 2009.október 15. napjáról

2009. október 30. napjára változik.

4.c)

A módosítás indoka: A szerződés teljesítés határidejének módosítására a gázvezeték kiváltások

"élőrekötésének" elhúzódása miatt került sor.

4.d)

A szerződés módosításának időpontja: 2009/10/07 (év/hó/nap)

5.)*

Egyéb információk:

6.)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A hirdetményben foglaltakkal egyetért.

7.)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatója a szerződés módosításáról (24287/2009)

16 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Közbeszerzések Tanácsa Budapest, 1024 Margit krt. 85.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. (Magyar

Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.)

Budapest 1085, Somogyi Béla u. 6.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés - a

Közbeszerzési Értesítő elektronikus megjelentetésével kapcsolatban szükséges mindazon anyagok

adatainak rögzítésére az ajánlatkérő által biztosított adatfelvivő alkalmazás segítségével, amelyek nem az

ajánlatkérő informatikai rendszereiben keletkeznek

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/06/26 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: A közbeszerzés tárgya:

A Közbeszerzési Értesítő elektronikus megjelentésével összefüggő adatrögzítési/szedési feladatok.

A közbeszerzés mennyisége:

A Közbeszerzési Értesítőben megjelenésre kerülő, az ajánlatkérő számára elektronikusan - meghatározott

formátumban - rendelkezésre nem álló közbeszerzési hirdetmények és bírósági határozatok mennyisége,

mely a 2006. év adatait figyelembe véve legfeljebb 100 000 kéziratoldal évente. A megadott mennyiségtől

az éves terjedelem 70%-ban lefelé eltérhet. (A megadott mennyiség hozzávetőlegesen évi 30-100 millió

karaktert jelent.)

Az ellenszolgáltatás összege:

A feldolgozott havi mennyiség alapján:

540 Ft (azaz ötszáznegyven forint) + ÁFA /1000 karakter (szóközzel).

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: (év/hó/nap)

3.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a

továbbiakban: Kbt.) IV. fejezete szerinti nyílt eljárás.

3.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: A Kbt. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja

szerinti legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás.

3.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: Európai

Unió Hivatalos Lapja: 2007/S 67-081979; Közbeszerzési Értesítő 41/2007: 5418/2007

közzétételének napja: 2007/04/05; 2007/04/11 (év/hó/nap)

3.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

3.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: Európai Unió Hivatalos

Lapja: 2007/S 129-158108; Közbeszerzési Értesítő 76/2007.: 10445/2007.

közzétételének napja: 2007/07/07; 2007/07/06 (év/hó/nap)

4.a)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt: igen

4.b)

A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): A szerződés

módosítása előtti, eredeti vállalkozói díj:
540 Ft (azaz ötszáznegyven forint) + ÁFA / 1000 karakter (szóközzel).

A szerződés módosítása utáni vállalkozási díj:

950 Ft (azaz kilencszázötven forint) + ÁFA / 1000 karakter (szóközzel).

4.c)

A módosítás indoka: A Kbt.-nek és a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és

közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a

Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendeletnek

(a továbbiakban: Közzétételi rendelet) a 2009. április 1-jét követő módosítása olyan - a nyertes ajánlattevő

ajánlatának megtételekor és a szerződés megkötésekor előre nem látható - változtatásokat idézett elő a

közbeszerzési szerződés tárgyát képező hirdetmények mennyiségében és azoknak az egy Közbeszerzési

Értesítőre jutó elosztásában, hogy az a nyertes ajánlattevőt olyan mértékű kapacitásbővítésére kényszeríti,

melyet az eredeti ajánlati ár már nem fedez. Ebből kifolyólag az eredeti vállalkozói díj a nyertes ajánlattevő

lényeges, jogos érdekét sérti.

A Kbt. átfogó módosítása átalakította a közbeszerzési eljárási rendeket. Ennek következtében, míg a

módosítás előtt az egyszerű eljárások jelentős része - a Kbt. szabályozása okán - hirdetmény közzététele

nélkül indult, a módosított szabályok értelmében az új egyszerű eljárások főszabály szerint hirdetmény

közzétételével indulnak. A Kbt. módosítását megelőzően továbbá az egyszerű eljárások esetén nem kellett

az eljárás eredményéről - és bizonyos esetekben a szerződés módosításáról, illetőleg teljesítéséről - szóló

tájékoztatót közzétenni, a módosított szabályok azonban az egyszerű eljárások esetén is kötelezővé tették

az eljárás eredményéről, továbbá a szerződés módosításáról, illetőleg teljesítéséről szóló tájékoztatók

közzétételét. Az említett jogszabályi változások eredményeképpen a feldolgozandó hirdetmények száma

jelentősen megnőtt.

A Közzétételi rendelet módosítása folytán a korábbi két, illetőleg öt munkanapos ellenőrzési határidő

egységesen két munkanapra változott, ezzel összhangban nemzeti hirdetmények közzétételére vonatkozó

öt, illetőleg tizenkettő napos határidő egységesen öt munkanapra változott.

Fentiekre tekintettel a Közbeszerzési Értesítő egy lapszámában közzétételre kerülő - tehát a szerződésben

megadott határidőre a Vállalkozó által - egyszerre feldolgozandó - hirdetmények mennyisége jelentős

mértékben megnőtt, amely a szerződés megkötésekor a Megrendelő és a Vállalkozó által nem volt ismert.

4.d)

A szerződés módosításának időpontja: 2009/10/14 (év/hó/nap)

5.)*

Egyéb információk: 2. d) A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: határozatlan idejű

6.)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. (Magyar

Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.) a jelen hirdetményben foglaltakkal egyetért.

7.)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/21 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Lajosmizse Város Önkormányzati Intézményeinek Gazdasági

Szervezete tájékoztatója a szerződés módosításáról (23717/2009)

16 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Lajosmizse Város Önkormányzati Intézményeinek

Gazdasági Szervezete

6050, Lajosmizse, Ceglédi út 1.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: 1./ Jégtrade Kft.,2220 Vecsés, Régi ecseri út

0127/3.

2./ Feró László, egyéni vállalkozó,6050 Lajosmizse, Kossuth L. u. 57.

3./ Her-Trade Kft.,2376 Hernád, Iskola u. 2.

4./Baranyi Kft., 6045 Ladánybene, Rákóczi út 18.

5./ Mrlják József egyéni vállalkozó, 6647 Csanytelek, Kossuth út 5.

6./ Ozirisz Vendéglátó Kft., 5000 Szolnok, Kossuth tér 1.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: szállítási szerződés

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/10/10 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Tárgy: Élelmiszerbeszerzés

Teljes mennyiség:

1. Kenyér és pékáru

2. Baromfihús

3. Tőkehús

4. Töltelékáru

5. Tej, és tejtermék

6. Mirelit áru

7. Zöldség és gyümölcs

8. Konzerv-, fűszer- és szárazáru (Füszértáru)

9. Cukrászsütemény

A 2007/S 144-178793 számú ajánlati felhívás B melléklete és részletesen a dokumentáció által

meghatározott mennyiségben.

A szerződésmódosítással érintett szerződésekben szereplő ellenszolgáltatás összege:

a.) Kenyér és pékáru: nettó 8.047.600,-Ft éves keretérték

b.) Baromfihús: nettó 5.117.400,-Ft éves keretérték

c.) Tőkehús: nettó 13.779.500,-Ft éves keretérték

d.) Töltelékáru: nettó 4.066.015,-Ft éves keretérték

e.) Tej, és tejtermék: nettó 10.797.110,-Ft éves keretérték

f.) Mirelit áru: nettó 2.273.824,-Ft éves keretérték

g.)Zöldség és gyümölcs: nettó 6.945.370,-Ft éves keretérték

h.) Konzerv-, fűszer- és szárazáru (Füszértáru): nettó 10.251.351,-Ft éves keretérték

i.) Cukrászsütemény: nettó 1.059.200,-Ft éves keretérték

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2012/10/10 (év/hó/nap)

3.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt

3.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: összességében legelőnyösebb ajánlat

3.c)*
Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: 2007/S

144-178793; 2007. július 28.

közzétételének napja: 2007/07/28 (év/hó/nap)

3.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

3.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: KÉ.16199/2007, 2007.

október 15.

közzétételének napja: 2007/10/15 (év/hó/nap)

4.a)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt: igen

4.b)

A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): 1./Jégtrade Kft.

Eredeti szöveg: - Mirelit Áru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 2.273.824.-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg: - Mirelit Áru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a

szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 2.371.880.-HUF, amely összeg

tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő

Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen megrendelt

éves összmennyiség arányában eltérhet.

2./ Feró László, egyéni vállalkozó

a.) Eredeti szöveg- Tőkehús -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke

13.779.500,-HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő

szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves

összértéktől a ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg- Tőkehús -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke

14.748.000,-HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő

szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves

összértéktől a ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

b.)Eredeti szöveg- Baromfihús-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 5.117.400,-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg -Baromfihús-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a

szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 5.368.900,-HUF, amely összeg

tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő

Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen megrendelt

éves összmennyiség arányában eltérhet.

3./ Her-Trade Kft.

a.) Eredeti szöveg- Tej és tejtermék-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a

szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 10.797.110,-HUF, amely

összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel

felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen

megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg- Tej és tejtermék-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a
szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 10.465.020,-HUF, amely

összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel

felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen

megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

b.) Eredeti szöveg-Töltelékárú-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 4.066.015,-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg- Töltelékárú-: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a

szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 4.026.835,-HUF, amely összeg

tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő

Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen megrendelt

éves összmennyiség arányában eltérhet.

4./ Baranyi Kft.

a) Eredeti szöveg: - Kenyér és pékáru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a

jelen szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 8.047.600-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg: - Kenyér és pékáru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen

szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 8.852.360.-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

b) Eredeti szöveg: - Cukrászsütemény -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a

jelen szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 1.059.200,-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg: - Cukrászsütemény -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a

jelen szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 1.165.120,-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

5./ Mrlják József egyéni vállalkozó

Eredeti szöveg: - Zöldség és gyümölcs -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a

jelen szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 6.945.370-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg: - Zöldség és gyümölcs -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a

jelen szerződés II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 7.639.530.-

HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb

teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a

ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

6./ Ozirisz Vendéglátó Kft.

Eredeti szöveg: - Füszértáru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés II.

pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett

élelmiszereknek a szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke

10.251.351-HUF, amely összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő
szállítási és egyéb teljesítéssel felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves

összértéktől a ténylegesen megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

Módosított szöveg: - Füszértáru -: VII/1. pont: Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy a jelen szerződés

II. pontjában meghatározott- és a mellékletben fajlagos egységárakkal részletezett élelmiszereknek a

szerződéskötéstől számított 1. évre vonatkozó szerződéses nettó keretértéke 11.813.338.-HUF, amely

összeg tartalmazza a termékek különböző helyszínekre, raktárakba történő szállítási és egyéb teljesítéssel

felmerülő Szállítói költségeket is, és amely összeg a kifizetésre kerülő éves összértéktől a ténylegesen

megrendelt éves összmennyiség arányában eltérhet.

4.c)

A módosítás indoka: A szerződés VII. fejezet 1. pont II. bekezdésében rögzítettek alapján az egyes

szerződések mellékleteiben rögzített fajlagos egységárak a szerződéskötéstől számított egy év elteltével,

majd évente a KSH által közzétett, a szerződés tárgya szerinti termékcsoportra – ennek hiányában az

élelmiszerek és alkoholmentes italok termékcsoportra - vonatkozó éves infláció %-os értékével emelkednek /

defláció esetén csökkennek/. Amennyiben a Szállító által a kiskereskedelmi forgalomban általánosan

alkalmazott, nyilvánosan közzétett, mindenkire érvényes nettó egységár alacsonyabb a mellékletben

rögzített egységárnál, Szállító ezen alacsonyabb egységáron köteles számlázni. A mellékletben rögzített

fajlagos egységáraktól való más eltérés kizárt. A Szállító köteles minden szerződéses év végén a

fordulónapot megelőző 10 munkanappal írásban (a hatályos és a következő évtől alkalmazandó fajlagos

egységárakat tartalmazó táblázattal) tájékoztatni Megrendelőt a változásról. Megrendelő köteles –

ellenőrzést követően - aktualizálni a jelen szerződés mellékletét.

4.d)

A szerződés módosításának időpontja: 2009/10/20 (év/hó/nap)

5.)*

Egyéb információk: Jelen szerződésmódosítás hat nyertes ajánlattevőre vonatkozik (Jégtrade Kft., Her-

Trade Kft, Feró László egyéni vállalkozó, Baranyi Kft., Mrlják József egyéni vállalkozó, Ozirisz Vendéglátó

Kft.) és kilenc termékcsoportra (Kenyér és pékáru, baromfihús, tőkehús, töltelékáru, tej, és tejtermék, mirelit

áru, zöldség és gyümölcs, konzerv-, fűszer- és szárazáru (Füszértáru), cukrászsütemény).

6.)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A Jégtrade Kft, Feró László egyéni vállalkozó,

Her-Trade Kft., Baranyi Kft., Mrlják József egyéni vállalkozó és Ozirisz Vendéglátó Kft. hozzájárul a

szerződésmódosítás megjelentetéséhez.

7.)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/22 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

tájékoztatója a szerződés módosításáról (19228/2009)

16 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

1075 Budapest, Síp u.12.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: HOBI-X Fővállalkozási és Kereskedelmi Kft.

1074 Budapest, Rákóczi út 52.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: 1. rész: Vállalkozási szerződés

kivitelezésre: a Zsidó múzeumhoz létesítendő udvari panoráma lift reprezentatív megjelenésű hőszigetelt

üvegezésű, acélszerkezetű aknatornyának teljes kivitelezése, az épülethez illesztése, a kapcsolódó

építészeti, épületgépészeti, (fűtési, légtechnikai, klímatechnikai) és elektromos átalakításokkal együtt. A

Zsidó múzeum WC átalakítása akadálymentessé és lépcsőházi műkőlépcsői felstokkolása. A Zsinagóga

és a Zsidó Múzeum turista útvonalainak akadálymentesítése (kőmunkák), árkádsori turista tájékoztató és

jegyárusító pavilon építése, az emlékudvarról nyíló, új, akadálymentes turista mosdó-WC építése , továbbá

lépcsőlift beépítése a Zsinagógában a műszaki dokumentációban megadottak szerint.

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2009/06/05 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Mennyiség:

1. rész: Építési munka : lifthez kapcsolódó alapozás (9m3), kútfúró; acélszerkezetű lifttorony (szerkezete

legalább tüzihorganyzott, festett / szinterezett /rozsdamentes acél) lifttorony gyártás (1,9 to; a torony

borítása: hőszigetelő ragasztott üvegtáblák; kőműves, villanyszerelő, klímaszerelő munka; helyszínre

készített 18 m2 faház; 1 db lépcsőlift; mészkő lapburkolat újra készítés cca 40 m2, lépcsőházi lépcső

stokkolás: 3 emeletre. Új turista WC blokk kialakítása 56m2, acélszerkezetű rámpa kerekesszék részére

(1,55 to)

Ellenszolgáltatás: 32 799 000 Ft.+ÁFA

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/10/27 (év/hó/nap)

3.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: ajánlattételi felhívással induló egyszerű közbeszerzési eljárás

3.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

3.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

5646/2009 számú ajánlattételi felhívás

közzétételének napja: 2009/04/03 (év/hó/nap)

3.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

3.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: --közzétételének

napja: (év/hó/nap)

4.a)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt: igen

4.b)

A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): 1.) Pótmunkák

miatti műszaki többlettartalom, melyek ellenértéke: nettó 2 573 649,- Ft.
2.) Pénzügyi ütemezés eredetileg: 2 db részszámla és 1 db végszámla, módosított tartalom: 3 db

részszámla és 1 db végszámla

3.) Teljesítési határidő eredetileg: 2009/08/28., módosított tartalom: 2009/09/30., lifttorony üvegezési

munkái: 2009/10/30.

4.c)

A módosítás indoka: A szerződésmódosítást a szerződéskötéskor előre nem látható, kivitelezés

során felmerült műszaki körülmények indokolták, ezek: a liftakna földmunkáinak feltárását követően

derült ki, hogy a falszerkezet lábazata és alapszerkezet kinyúlik a falsíkból, a szennyvízakna helyett új

csatornarendszer kiépítése vált szükségessé, homlokzat bontás után szükségessé vált a víz és elektromos

vezeték áthelyezése, kiváltása, további kivitelezés során felmerült szükséges műszaki feladatok: kiegészítő

betonozás, ablakcsere, lépcsőlift áthelyezése, radiátorok elhelyezése.

4.d)

A szerződés módosításának időpontja: 2009/08/31 (év/hó/nap)

5.)*

Egyéb információk:

6.)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Felhívás ellenére nem nyilatkozott.

7.)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója

a szerződés módosításáról (14162/2009)

16 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci

út 45.)

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: RODEN Mérnöki Iroda Kft. (1089 Budapest, Villám

u.13)

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Tervezési szerződés a Szajol

(kiz.) – Debrecen (bez) vasútvonalszakasz átépítéséhez szükséges kiviteli és tender tervek, valamint

a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás műszaki köteteinek elkészítésére, a Szolnok-Szajol

vonalszakasz esetében, a már elkészült engedélyezési és kiviteli tervek ajánlatkérési dokumentációba

történő beillesztésére.

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/11/23 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Közbeszerzés tárgya:

Tervezési szerződés a Szajol (kiz.) – Debrecen (bez) vasútvonalszakasz átépítéséhez szükséges kiviteli

és tender tervek, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás műszaki köteteinek elkészítésére,

a Szolnok-Szajol vonalszakasz esetében, a már elkészült engedélyezési és kiviteli tervek ajánlatkérési

dokumentációba történő beillesztésére.

Közbeszerzés mennyisége:

Kiviteli tervek készítése a Szajol – Debrecen vonalszakaszra, 25-25 példányban az elkészült engedélyezési

tervek alapján a felsorolt szakterületek vonatkozásában:

- pályaépítés,

- műtárgyépítés,

- felsővezeték.

- magasépítészet,

- váltófűtés,

- térvilágítás,

- zajvédő falak.

Tender tervek készítése a Szajol – Debrecen vonalszakaszra, 25-25 példányban az elkészült engedélyezési

tervek alapján:

- biztosítóberendezés,

- távközlési rendszerek,

- vontatási transzformátor állomás,

- FET,

- Villamos váltófűtés szekunder rész tenderterv,

A Szolnok - Szajol – Püspökladány és a Püspökladány – Debrecen vonalszakasz átépítésére (pálya,

felsővezeték, váltófűtés, műtárgy, térvilágítás szakterülete) a kivitelező kiválasztására ajánlatkérési

dokumentáció – 3- 4 - 5 (műszaki specifikáció, mennyiség kimutatás, tervek) köteteinek - készítése FIDIC

Piros Könyv alapján, 25 – 25 példányban.

A Szajol – Debrecen vonalszakasz (térvilágítás, biztosítóberendezés, távközlés, vontatási transzformátor

alállomás (Karcag, Ebes), felsővezetéki energiatávvezérlés (FET) esetében a kivitelező kiválasztására

ajánlatkérési dokumentáció – 3.-4.-5. kötetének (műszaki specifikáció, mennyiség kimutatás, tervek) -

készítése FIDIC Sárga Könyv alapján, 25 – 25 példányban.

Építési fázis- és ütemtervek (minden szakág vonatkozásában) és forgalmi fázistervek készítése a Szajol –

Debrecen vonalszakaszra, a tervek az alábbiakat tartalmazzák:

- Pályás kiviteli fázistervek,
- Műtárgy építéstechnológiai terv, ahol szükséges ideiglenes útátjárók-, kerülő vágányok megtervezése,

engedélyeztetése,

- Felsővezetéki kiviteli fázistervek,

- FET kiviteli fázistervek,

- Biztosítóberendezési fázis kiviteli terv,

- Távközközlő kiviteli fázistervek,

- Kábelfektetési kiviteli tervek,

- Forgalmi fázistervek.

Az ellenszolgáltatás összege: bruttó 6 569 785,2 euró

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: (év/hó/nap)

3.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: Kbt. IV. fejezet 3. cím szerinti nyílt eljárás

3.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

3.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: 2007/S

159-198678

közzétételének napja: 2008/08/21 (év/hó/nap)

3.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

3.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: 2007/S 238-289251

közzétételének napja: 2007/12/11 (év/hó/nap)

4.a)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt: nem

4.b)

A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): Eredeti teljesítési

határidő: 2009. május 30.

Módosult teljesítési határidő: 2009. szeptember 15.

4.c)

A módosítás indoka: A tárgyi munka teljesítése során a fenti szerződés megkötését követően – előre nem

látható körülmények miatt – olyan feladatok elvégzése vált szükségessé, amelyek a tervezési szerződés

véghatáridejének és a Tervszállítási és Számlázási ütemtervének módosítását indokolják.

1. A kiviteli tervek és tenderdokumentáció elkészítéséhez, véglegesítéséhez köz-vetlenül kapcsolódnak

a 2004. évi TEN–T támogatási szerződés terhére megva-lósuló engedélyezési tervek, melynek

kedvezményezettje a MÁV Zrt. A tervező feladatát képező kiviteli tervek és a tenderdokumentáció

véglegesítéséhez elen-gedhetetlen a vasúti létesítési (építési) engedély megszerzése, amely 2008. feb-ruár

25-ére volt várható.

A létesítési engedély kiadásához szükséges hiánypótlások és az üzemeltetői, önkormányzati és hatósági

előírásoknak megfelelően készült kiviteli terv alap-ján a módosított engedélyezési terv elkészült és a

Nemzeti Közlekedési Ható-ságnak beadásra került, a létesítési engedély kiadása 2009. II. negyedévében

várható.

2. A tervező eredeti szerződéses feladatát képezte a régi típusú biztosítóberende-zés illesztése az új vonali

biztosítóberendezéshez. Azonban a későbbi támoga-tási kérelemhez kapcsolódó gazdasági számítások

alapján vált egyértelművé, hogy a Kisújszállás és Püspökladány állomás régi korszerűtlen D55 típusú biztosítóberendezésének

(30 éves) illesztése az új elektronikus vonali biztosítóbe-rendezéshez gazdaságtalan,

így helyette indokolt egy kedvezőbb és gazdaságo-sabb új elektronikus állomási biztosítóberendezés

tervezése.

3. MÁV Zrt., mint üzemeltető kérésére az eredeti tervezési feladatot műszaki szükségszerűségből bővítve, a

teljes hálózaton alkalmazandó Vagyonvédelmi rendszer igénye merült fel, mely befolyásolja a már elkészült

távközlési terve-ket (az építés utáni utólagos telepítés nem, vagy csak irreálisan magas több-letköltségekkel

biztosítható). Diszpozíciót azonban a MÁV Zrt. csak 2009. I. negyedévében szolgáltat.

4. Kisújszállás Önkormányzatának Címzetes Főjegyzője a 6418-10/2008. sz. szakhatósági

állásfoglalásában a (települési szabályozási tervben szereplő) különszintű keresztezés megépítésétől

eltekintett és a különszintű keresztezés helyett a meglevő útátjáróhoz csatlakozó út kiépítését írta elő

hozzájáruló szakhatósági állásfoglalása kiadásának feltételeként. Ezért szükséges a csat-lakozó út

tervezésének előírása olyan tervezői feladatként, amelyre vonatkozó részletes diszpozíció csak az

Önkormányzattal lefolytatott egyeztetést követően 2009. I. negyedévében szolgáltatható.
5. Tárgyi munka tárgya a Szajol – Debrecen vonalszakasz kiviteli tenderdoku-mentációjának összeállítása.

A NIF Zrt-nél 2008. november 4-én a KIKSZ, NFÜ és NIF Zrt. részvételével tartott egyeztető megbeszélés

alapján a KOZOP 2. pri-oritásának 570 mrd Ft-ra történő csökkentése miatt az NFÜ döntése értelmében

a kivitelezés a 2013-ig tartó időszakban csak Szajol – Püspökla-dány vonalszakaszon valósul meg, két

pályaépítési szakaszra bontva. Emiatt a tenderdokumentációt az eredeti műszaki feltételekben rögzített

két pályaépítés és egy biztosítóberendezési dokumentációval szemben összesen három pályás és két

biztosító berendezés dokumentációban kell elkészíteni, mely az eddig összeállított tenderdokumentáció

szakaszolását, átdolgozását is jelenti. A Szolnok – Szajol vonalszakasz más projekt keretében készülő tervei

nem ké-szültek el, nem kerültek a Tervezőnek átadásra, így a Tervező a tenderdoku-mentációba nem építi

be.

Fentiek alapján összegezve megállapítható, hogy a szerződés 1. számú mellékletében rögzített véghatáridő

nem tartható, a már elkészült tenderdokumentációk az időköz-ben felmerült igények alapján módosítandók.

4.d)

A szerződés módosításának időpontja: 2009/06/02 (év/hó/nap)

5.)*

Egyéb információk:

6.)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a

hirdetményben foglaltakkal egyetért.

7.)

A hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht.

tájékoztatója a szerződés módosításáról (23653/2009)

5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés módosításáról

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma_______

KÉ nyilvántartási szám______________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht.

Postai cím: Perczel Miklós u. 2.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7621

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kerécz Tamás

Telefon: 06-72-511-739

E-mail: pecsitokht@t-online.hu

Fax: 06-72-221-181

Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Baranya Aszfalt és Betonelemgyártó Kft.

Postai cím: Eperfás u. 3.

Város/Község: Pécs

Postai irányítószám: 7628

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Kárász János

Telefon: 72-538-253

E-mail:

Fax: 72-538-254

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb x

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek
xEgyéb (nevezze meg): Építési projekt szervezése

Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Pécs-Orfű-Abaliget kerékpárút építése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Pécs-Orfű-Abaliget

NUTS-kód HU231

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/10/13 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

Kerékpárút építése Pécs-Orfű-Abaliget közötti nyomvonalon az engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció

szerint összesen 19.016,65 méter hosszon, az ehhez kapcsolódó felszíni csapadékvíz elvezetés
megvalósítása, egyes helyeken a hozzá tartozó gyalogos sétánnyal és partvédelemmel, valamint 1 db

pihenőhely, szerviz pont, kerékpártároló kialakítása. A kerékpárút részben meglévő kisforgalmi mellékút

átalakításával, részben új út többségében erdőn keresztüli kialakításával valósul meg. A meglévő és

átalakítandó út hossza összesen 8.759,49 m, az újonnan kialakítandó út hossza összesen 10.257,16 m, ami

teljes egészében aszfaltbetonnal kerül fedésre. Az új útból 8.716,65 m 2,00 méter széles erdőn keresztüli

rész és 1.540,51 m 2,70 méter széles Pécsi-tó körüli szakasz. A 2,70 méter szélességből 1,20 méter

kerékpárút, 1,50 méter gyalogos sétány.

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233162-2

További tárgyak:

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 378.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés 2009/10/13 (év/hó/nap)

befejezés (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: 2010/05/01 (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: 2010/06/30 (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek. szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

xHirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Minél alacsonyabb ajánlati ár (Ft) 15

Minél rövidebb teljesítési határidő (nap) 9

Minél magasabb késedelmi kötbér (Ft/naptári nap) 8

Minél nagyobb meghiúsulási kötbér (Ft) 7

Minél hosszabb jótállási idő (hónap) 6

Minél nagyobb jótállási biztosíték az első évre (Ft) 5

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/08/26 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 17428 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/10/09 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 21522 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt? nem

IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):

Ajánlatkérő szerződéskori neve: Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht.

Ajánlatkérő új neve: Orfű Pécsi-tó Nonprofit Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Korlátolt

Felelősségű Társaság

IV.1.3) A módosítás indoka:

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 365.§ (1) bekezdése szerint a közhasznú társaságnak

legkésőbb 2009. július 01-ig a Társasági Szerződés módosításával nonprofit korlátolt felelősségű társasággá

kell átalakulnia. Ajánlatkérő tulajdonosa több önkormányzat, akik a Társasági szerződés módosítását

Közgyűléseiken fogadták el, de annak elhúzódása miatt az késve került benyújtásra a Cégbíróságra,

így a Cégbíróság azt már nem vette figyelembe, döntött a Kht. végelszámolásáról. Ennek megfelelően a

tulajdonosok a Kht. feladatainak átvállalására azonos névvel Nonprofit Kft-t alapítottak és jegyeztek be

a Cégbíróságon. Az Orfű Pécsi-tó Nonprofit Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Kft. 2009.

október 19-én közjegyző előtt átvállalta az Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. "v.a."tól

jelen szerződés ajánlatkérő feladatait és ennek megfelelően Kivitelezővel a szerződést módosították a

szerződés többi pontjának változatlanul hagyása mellett. Felek ezzel kapcsolatban jóváhagyólag előzetesen

egyeztettek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Irányító Hatóságával.

IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja

Dátum: 2009/10/19 (év/hó/nap)

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) Egyéb információk:

V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

A hirdetményben foglaltakkal egyetért.

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/29 (év/hó/nap)
Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés módosításáról (22992/2009)

5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés módosításáról

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma_______

KÉ nyilvántartási szám______________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata

Postai cím: Hunyadi utca 6.

Város/Község: Pócsmegyer

Postai irányítószám: 2017

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Németh Miklós polgármester

Telefon: 26/395-006

E-mail: onkormanyzat@pocsmegyer.hu

Fax: 26/395-702

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.pocsmegyer.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Magyar Aszfalt Kft.

Postai cím: Szegedi út 35 - 37.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: + 36-1-270-8449

E-mail:

Fax: + 36-1-270-8401

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek
Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község úthálózatának javítása

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Pócsmegyer

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/08/13 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község úthálózatának javítása.

Teljes mennyiség:
Pócsmegyer község úthálózatának javítása az ezzel kapcsolatos területelőkészítő, közmű-infrastruktúrális,

zöldsávfejlesztési és közlekedésbiztonságot szolgáló munkákkal.

750,05 fm belterületi mellékút megépítése

Forgalmi sáv szélessége: 6,00 m

Padka szélesség: 0,50 m

(terület nagysága: 750,05 fm * 6,00m = 4500,3 m2 útépítés)

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233228-3

További tárgyak: 45233221-4

45233262-3

45233320-8

45233330-1

45233340-4

45111290-7

71421000-5

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 74 467 371

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

befejezés 2009/10/15 (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek. szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)
xHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (nettó Ft) 45

Korábbi teljesítési határidő (naptári nap) 10

Jólteljesítési biztosíték (bruttó ár %-a) 15

Késedelmi kötbér (bruttó ár %-a) 10

Fizetési határidő (naptári nap) 10

Projektterv 10

6.1.Organizációs terv 5

6.2.Környezeti menedzsment terv 5

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/06/22 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 10912 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/08/12 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 16025 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt? igen

IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):

Eredeti szerződéses feltételek:

„Fizetési feltételek”

1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó 74.467.371 Ft + ÁFA, azaz hetvennégymillió

négyszázhatvanhétezer háromszázhetvenegy Ft + ÁFA (összesen bruttó 93 084 214 Ft ) ellenében elvégzi a

jelen szerződésből rá háruló feladatokat.

„Szerződést biztosító mellékkötelezettségek”

13. A jóteljesítési biztosíték a jótállási időre szól, melynek mértéke a bruttó ajánlati ár 20%-a, azaz 18 616

843 Ft.

Módosítás tartalma:

1) A „Fizetési feltételek” 1. pont helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó 80.149.458 Ft + ÁFA, azaz nyolcvanmillió

egyszáznegyvenkilencezer négyszázötvennyolc Ft + ÁFA (összesen bruttó 100.186.823 Ft) ellenében

elvégzi a jelen szerződésből rá háruló feladatokat.”

2. A pótmunkák részletes megjelölését jelen módosítás 1. számú melléklete tartalmazza.

3. Vállalkozó a pótmunkák ellenértékére külön számlát jogosult benyújtani a végszámlával együtt.

2) A „Szerződést biztosító mellékkötelezettségek” 13. pont helyébe a következő rendelkezés lép:

„13. A jólteljesítési biztosíték a jótállási időre szól, melynek mértéke a bruttó ajánlati ár 20 %-a, azaz

20.037.365,-Ft.”

IV.1.3) A módosítás indoka:
A kivitelezés során az alábbi pótmunka igények merültek fel.

1. Kábelkiváltás a Móricz Zsigmond utcában teljes hosszban.

2. Eltérő magassági szintek miatt földmunkák (Táncsics utca, Móricz utca, Arany János utca).

3. Kossuth Lajos utca profil igazítása csatlakozó részen a Magyar Közút kezelésében levő szakaszon.

Pótmunkák esetén a módosításra okot adó körülmény minden esetben a szerződés megkötését követően,

a szerződés teljesítése során merült fel. A pótmunkák elvégzésének a szükségessége nem látható előre a

szerződés megkötésének az időpontjában, mivel pótmunka igény a szerződésben (sem a költségvetésben,

sem a tervekben) nem szerepel. A Ptk. 403. § (4) bekezdése szerint vállalkozó köteles elvégezni azokat

a műszakilag szükséges munkákat, amelyek nélkül a létesítmény rendeltetésszerűen nem használható.

Megrendelő és Vállalkozó lényeges és jogos érdekét sértené a pótmunkák elmaradása, mivel ezek

hiányában a létesítmény nem lenne rendeltetésszerűen használható, Vállalkozó pedig a jogszerűen

elvégzendő munkáért nem kapna ellenszolgáltatást.

IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja

Dátum: 2009/10/14 (év/hó/nap)

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) Egyéb információk:

V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

a módosítással egyetért.

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/28 (év/hó/nap)
Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat

tájékoztatója a szerződés módosításáról (23498/2009)

5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés módosításáról

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma_______

KÉ nyilvántartási szám______________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat

Postai cím: Rákóczi u. 69-71.

Város/Község: Szekszárd

Postai irányítószám: 7100

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): SZMJV Polgármesteri Hivatala, Jegyzői Titkárság (7100 Szekszárd, Béla király tér

8., I. em. 40. ajtó)

Címzett: Kuglics Krisztina közbeszerzési referens, Friedmann Tamás műszaki ellenőr

Telefon: 74/504-184, 74/319-633

E-mail: kuglics.krisztina@szekszard.hu, planeta@terrasoft.hu

Fax: 74/510-251, 74/319-633

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.szekszard.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: KER-PLAN Kft.

Postai cím: Bethlen G. u. 2/b.

Város/Község: Szekszárd

Postai irányítószám: 7100

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

xSzabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

xOktatás
Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek.c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés Szekszárd, Wunderland Óvoda energetikai korszerűsítésére.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Szekszárd, Wesselényi u. 19. (hrsz: 4534/3)

NUTS-kód HU233

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/08/03 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

Ajánlatkérő fenntartásában működő Wunderland Óvoda energetikai korszerűsítése alábbi elemekkel:
- Új tetőhéjalás készítése összesen 1726 m2, melyből:

2 db közbenső pavilon 2x281 = 562 m2

6 db szélső pavilon 6 x 194 = 1164 m2

- Álmennyezet fölé elhelyezendő hőszigetelés 1585 m2

- Homlokzati hőszigetelés készítése:

8 cm vtg. homlokzati hőszigetelés készítése vékony vakolattal, színezéssel 1053 m2

8 cm vtg. homlokzati hőszigetelés készítése vékony vakolattal, színezéssel 145 m2

- Nyílászárócsere műanyag nyílászárókkal:

homlokzati és belső ajtócsere összesen 20 db

homlokzati ablakcsere összesen 251 db

- Pavilononkénti csatornás gépi szellőzés kialakítása elektromos ellátással. (8 klt)

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45210000-2

További tárgyak: 45321000-3

45421100-5

45331210-1

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 57.000.000

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés (év/hó/nap)

befejezés (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3)

bek. szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos
III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

xHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

a következő részszempontok alapján

Szempont Súlyszám

Ajánlati ár (Ft) 50

Vállalt végteljesítési határidő (2010/04/30-i teljesítési

határidőhöz képest az előteljesítési napok száma)

Vállalt késedelmi kötbér (Ft/nap) min. 150 eFt/nap 15

Vállalt jótállás időtartama (év) min. 3 év 10

Vállalt fizetési határidő (nap) min. 60 nap 5

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/06/17 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 10790 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/08/28 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 15802 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1)

A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt? igen

IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):

A szerződés II.1.4) pontban meghatározott mennyisége az alábbi tételekkel egészül ki:

- 1585 m2 (második rétegként ) 10 cm vtg. hőszigetelés készítése tetőtérben

- Gipszkarton (6 db pavilon, 12 db foglalkoztató, tornaterem) 573 m2

- Világítás korszerűsítése (6 db pavilon, 12 db foglalkoztató, tornaterem) 1 db

A fenti munkák elvégzésének értékére tekintettel a nettó 57.000.000.- Ft-os vállalkozási díj 62.713.520.- Ftra

módosul.

IV.1.3) A módosítás indoka:

A szerződéskötéskor még nem volt előre látható, azonban a szerződés teljesítése során, a bontáskor

világossá vált, hogy a meglévőnek, megmaradónak szánt hőszigetelés műszaki állapota és hatékonysága

nem megfelelő, ezért indokolt annak pótlása. A meglévőnek feltételezett 10 cm-es hőszigetelést a kiviteli terv

eredetileg további 10 cm-rel növelte, így biztosítván a hatályos építési előírások, hőtechnikai szabványok

szerinti 20 cm vastagságot, valamint a 7/2006. V.24 TNM rendeletnek és KEOP-5.1.0.-2008-0057 kódszámú

pályázatban vállaltaknak történő megfelelést. Mivel a meglévő hőszigetelés felhasználhatatlan, annak

változatlanul hagyásával a TNM rendelet előírásai és a KEOP-5.1.0.-2008-0057 kódszámú pályázatban

vállaltak nem teljesíthetőek, ezért feltétlenül szükségessé vált a közbeszerzés tárgyát képező 10 cm

hőszigetelés mellett további 10 cm födém-szigetelés építése.

A kivitelezés megkezdésekor a tervezett munkálatok elvégzése, valamint a megfelelő hozzáférés

biztosítása érdekében vékony sávban megbontásra került a födém az épület teljes hosszában. A bontás

során egy kb. 1 m széles gipszkarton sáv került elbontásra, a fölötte húzódó elektromos vezetékek és

szerelvények pedig leszerelésre kerültek. A tervek szerint az elektromos rendszer visszaszerelésre került

volna. A szerződéskötéskor még nem volt előre látható, azonban a bontáskor világossá vált, hogy a világítási

20
hálózat elavult, szabványtalan és balesetveszélyes. A 80-as években beépített technológia mára nemcsak

elavult és nem szabványos, de a szakértői vizsgálat szerint (Stölkler Péter – kamarai sz. VT-17-0272) a

vezeték-rendszer súlyos problémákat vet fel, és az – egyébként korszerűtlen – égők foglalatai megégtek.

Mindez az időszakos tűzvédelmi felülvizsgálat során gondot okozna, a szükséges tűzvédelmi tanúsítások

megszerzése problémás lenne az eredeti rendszer visszaszerelése esetén. A tűzveszélyes visszaépítés

helyett szükségessé vált a gyermekek és a dolgozók biztonsága érdekében az elektromos rendszer

felújítása mind a vezetékezés, mind a lámpatestek, szerelvények vonatkozásában, tekintettel arra, hogy az

eredeti visszaépítésével egy tűzveszélyes rendszer kerülne visszaépítésre.

A biztonságos rendszer megvalósítása kizárólag úgy lehetséges, hogy a megbontott részeket tartalmazó

födémszerkezeteknél új álmennyezet kerül kialakításra, és e fölé kerül elhelyezésre a tűzveszélyes régi

elektromos rendszer helyett egy biztonságos rendszerrel történő helyreállítás.

IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja

Dátum: 2009/10/13 (év/hó/nap)

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) Egyéb információk:

V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért.

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/20 (év/hó/nap)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (7590/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5600

Békéscsaba, Szent István tér 7.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: GREEN SOUND Kft. (1112 Budapest , Nevegy köz

3.)

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: szállítási szerződés

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2009/12/30 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: 1. 1 db 3D/4D-s vizsgálatokra alkalmas

Color Doppler ultrahang készülék szülészeti-nőgyógyászati vizsgálatokra. Összesen 3 db UH vizsgálófejjel

kell a készüléket leszállítani. Egy darab 2D-s hasi, egy darab 3/4D-s hasi, illetve 1 db 2D-s vaginális fejjel.

2. 1 db Radiofrekvenciás sebészeti generátor monopolaris, bipolaris és szövetegyesítési móddal. A

generátor rendelkezzen teljes kiépítettséggel és kiegészítő eszközökkel, tartozékokkal (elektródákkal,

lábkapcsolóval stb.) a dokumentációban megjelölt összes felhasználási területre vonatkozóan

3. 1 db Videóendoszkópos torony, amely az alábbi egységekből áll: központi vezérlő egység,

fényforrás, monitor, készüléktartó kocsi, tartozékok, öblítőpumpa, szívókészülék, videókolonoszkópok,

videóduodenoszkóp, bronchoscope , kéziműszerek illetve endoszkóp-mosó automata.

4. 1 db Nagyteljesítményű sűrített levegős csont fúró/maró/fűrész készülék

5. 6 db betegőrző ( 4 db nagyobb és 2 db kisebb képernyős) és egy darab központi monitorból álló komplex

rendszer

6. 1 db Nagytudású aneszteziológiai fecskendős gyógyszeradagoló pumpa (TIVA/TCI) , 9 db Általános

felhasználású fecskendős pumpa továbbá megajánlott infúziós pumpák dokkolására alkalmas, mobil

egységek.

Ellenszolgáltatás összege: bruttó 83.700.000,- Ft.

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/04/08 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: 1. 1 db 3D/4D-s

vizsgálatokra alkalmas Color Doppler ultrahang készülék szülészeti-nőgyógyászati vizsgálatokra. Összesen

3 db UH vizsgálófejjel kell a készüléket leszállítani. Egy darab 2D-s hasi, egy darab 3/4D-s hasi, illetve 1 db

2D-s vaginális fejjel.

2. 1 db Radiofrekvenciás sebészeti generátor monopolaris, bipolaris és szövetegyesítési móddal. A

generátor rendelkezzen teljes kiépítettséggel és kiegészítő eszközökkel, tartozékokkal (elektródákkal,

lábkapcsolóval stb.) a dokumentációban megjelölt összes felhasználási területre vonatkozóan

3. 1 db Videóendoszkópos torony, amely az alábbi egységekből áll: központi vezérlő egység,

fényforrás, monitor, készüléktartó kocsi, tartozékok, öblítőpumpa, szívókészülék, videókolonoszkópok,

videóduodenoszkóp, bronchoscope , kéziműszerek illetve endoszkóp-mosó automata.

4. 1 db Nagyteljesítményű sűrített levegős csont fúró/maró/fűrész készülék

5. 6 db betegőrző ( 4 db nagyobb és 2 db kisebb képernyős) és egy darab központi monitorból álló komplex

rendszer

6. 1 db Nagytudású aneszteziológiai fecskendős gyógyszeradagoló pumpa (TIVA/TCI) , 9 db Általános

felhasználású fecskendős pumpa továbbá megajánlott infúziós pumpák dokkolására alkalmas, mobil

egységek.

Ellenszolgáltatás összege: bruttó 83.700.000,- Ft.

4.a)
A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: második rész IV. fejezet 3. cím szerinti nyílt eljárás

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: összességében legelőnyösebb ajánlat a

következő részszempontok alapján

Az elbírálás részszempontjai; A részszempontok súlyszámai

Teljes bruttó ajánlati ár: 300

A jogszabály által előírt kötelező jótállási időt meghaladó jótállás vállalása hónapokban kifejezve: 150

Garancia lejárta utáni általány karbantartás, javítás, bruttó összege full service esetén, a II.2.1 pontban 1-6

pontig megjelölt gépek tekintetében összesen: 150

Rendszer dinamika tartomány, min. 170 dB: 10

TGC sáv állítások száma, min. 8: 5

Szürkeségi fokozatok száma, min 128: 5

Maximális vizsgálati mélység, min. 24 cm: 10

Egyidejűleg csatlakoztatható képalkotó vizsgálófejek száma, min: 3: 10

A hasi konvex vizsgálófej látószögének nagysága, min. 60 fok: 10

A megajánlott konvex hasi vizsgálófejben levő elemek (kristályok) száma, min. 128 db: 5

A megajánlott mikrokonvex hüvelyi vizsgálófejben levő elemek (kristályok) száma, Min. 128 db: 5

A megajánlott mikrokonvex hüvelyi vizsgálófej látószöge, min. 120 fok: 5

Automatikus képoptimalizálás B-módban egy gomb megnyomásával élő képen (igen/nem): 5

Automatikus képoptimalizálás PW Doppler-módban egy gomb megnyomásával élő képen (igen/nem): 5

Real time térbeli compound technika (pl. SonoCT vagy ezzel egyenértékű technika) (igen/nem): 10

Cine memória mérete, min. 1000 kép: 20

A 4D hasi vizsgálófej frekvenciatartománya tól-ig, MHz-ben megadva (nagyobb frekvanciatartomány az

előny): 20

A real-time time térbeli compound technikánál az ultrahang nyaláb döntések maximális száma: 20

Osztott képernyős megjelenítésben, egymás mellett az eredeti kép és a real time térbeli compound

technikával készült kép élő, egyidejű megjelenítése (igen/nem): 35

Szemcsésségcsökkentő képalkotás (pl. XRES vagy ezzel egyenértékű technika) (igen/nem): 50

A szemcsésségcsökkentő képalkotás beállítható fokozatainak száma (előny a több): 20

Magyar nyelvű menürendszer (igen/nem): 20

beépített tartalékégő automatikus váltással kapcsolódjon be a xenon égő meghibásodása esetén (igen/

nem): 15

A vizsgált terület erezettségének kiemelt megjelenítésére szolgáló fényeffektus funkció, amely a fehér fény

bizonyos komponenseinek kiszűrésével világítja meg a célterületet, ezáltal elérve a kívánt hatást: 50

Videókolonoszkóp, nagytudású, disztális végződés külső átmérő, max 14,5 mm: 5

Videókolonoszkóp, nagytudású, munkacsatorna átmérő, min 3,2 mm: 5

Videókolonoszkóp, normál tudású, disztális végződés külső átmérő, max 14,5 mm: 5

Videoduodenoszkóp, terápiás, disztális végződés külső átmérő, max 14,5 mm: 5

Adat és képtárolási lehetőség hordozható memóriakártyán min. kétféle képformátumban (igen/nem): 5

Beépített elektronikus képnagyítási lehetőség zoomolás által (igen/nem): 35

A behelyezett endoszkópot azonosító funkció, az eszköz adatainak megjelenítésével. (igen/nem): 15

Leválasztó biztonsági transzformátor (igen/nem): 15

Autoklávozható váladéktartály (igen/nem): 10

az endoszkóp mosogató esetében a kamratér nyitása motorikus működtetéssel nyíló ajtóval történik (igen/

nem): 20

A Craniotom és a Perforator feltéteknél lehetőség legyen a 75.000 rpm elérésére is (igen/nem): 20

A Craniotom és a Perforator feltéteknél milyen időtartamban van lehetőség a 75.000 rpm elérésére, percben

kifejezve: 15

Kézi kapcsolón kívül, rendelkezik lábkapcsoló és irrigációs kiegészítéssel is (igen/nem): 25

gépi olajazó egységet biztosítása a készülékhez (igen/nem): 25

A készülékbe integrált akkumulátor üzem időtartama csere és újratöltés nélkül (min 150 perc): 10

A 12 elvezetéses EKG monitorozásához felhelyezendő elektródák száma legfeljebb 6: 20

ST térkép, mely vektoriális területfüggvényként megjeleníti az ST változásokat, külön-külön térképen egy

időben megjelenítve a mellkasi és végtagi elvezetéseket. (igen/nem): 10

Horizontális trend, mely folyamatosan mutatja egy időben a beteg vitális paraméterei mellett a célzott

értéktől való eltérés mértékét és irányát. (igen/nem): 20

Két monitoron megjeleníthető páciensek száma egy rendszerben: 20

ST térkép megjelenítés mindegyik pácienshez egy időben (igen/nem): 20

Holter adatfeldolgozás (igen/nem): 20

Teljes hullámforma tárolás (igen/nem): 20
WEB-en keresztüli elérés (igen/nem): 20

A betegőrző monitorok monitorok mozgó alkatrész mentes felépítésűek (igen/nem): 15

Riasztás a nyomás határérték elérése miatt (elzáródás) (igen/nem): 5

A beteg súlya alapján automatikus kalkuláció / dozírozás végzése (igen/nem): 5

Occlusiós nyomás állítási fokozatainak száma: 10

A készülékben tárolható TIVA gyógyszerprotokollok száma min. 200 db: 20

A pumpában tárolható felhasználói profilok száma: 10

KVO mértéke állítható (tól-ig): 10

Akkumulátor töltési ideje 0-96%-ra, percben kifejezve: 10

Kijelző mérete cmxcm / cm2: 20

Légtelenítés / Purge funkció (igen/nem): 5

Összes beadott térfogat kijelzése (igen/nem): 5

Riasztás a nyomás határérték elérése miatt (elzáródás) (igen/nem): 5

KVO mértéke állítható (tól-ig): 20

Ellátási területeknek megfelelően elnevezett gyógyszercsoportok (Profilok) tárolása (min.9): 20

Tárolható összes gyógyszerbeállítások száma min. 800: 20

Kijelző mérete cmxcm / cm2: 20

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: TED

2008/S 181-240499 számú

közzétételének napja: (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: Közbeszerzési

Értesítő 2009/8. szám 0091/2009 hirdetmény

közzétételének napja: (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e: igen

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e:

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk:

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: egyetért

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/04/16 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébet Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (23961/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet

Önkormányzata

Szabados Ákos polgármester

1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Diletál-Bau Kft., 1204 Budapest, Szent Imre herceg

u. 66.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés a

Budapest Főváros XX. kerület Ady Endre u. 98. (hrsz.: 171190/11) szám alatti Ady Endre Általános Iskola

komplex felújítására a KMOP-4.6.1/B_2-2008-0170 pályázat keretében.

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2009/05/21 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: A Budapest XX. kerület Ady E. u. 98..

sz. (Hrsz.: 171190/11) alatti Ady Endre Általános Iskola komplex felújítási munkái és akadálymentesítése,

továbbá az iskola őrzése a beruházás ideje alatt, összesen mintegy 5608,75 m2 alapterületen, az alábbiak

szerint:

- Az épület honosított CLASP rendszerben épült, az 1986. évben adták át.

- A műanyag bevonatú, fakeretes FENFAPLAST típusú panelek cseréje acélerősítésű műanyag

függönyfalra.

- A műanyag lapostető összefolyóinak, hibáinak javítása.

- Aulában az álmennyezet cseréje, a bontott elemekből a sérült állmennyezeti részek javítása.

- WC-mosdó átalakítása miatt válaszfalak bontása és építése.

- Padlóburkolat cseréje nagy forgalomra méretezett, nagy kopásállóságú burkolatra.

- Csempeburkolat javítása, cseréje.

- Ajtólapok cseréje.

- Földszinti ablakok védőráccsal való ellátása, acéllépcsők alátámasztása.

- A felújított területeken és a szükséges helyeken festés-mázolás.

- Mozgáskorlátozott parkoló kialakítása, főbejárati rámpa szélesítése.

- Felvonó kialakítása az I. és II. emeleti helyiségek megközelítésére.

- Mozgáskorlátozott WC-mosdó átalakítása, kapaszkodó korlát kiépítése, mosdó cseréje.

- Információs táblák, korlátok, kapcsolók, kezelőeszközök elhelyezése a tájékozódás elősegítésére.

- Elektromos munkák, ezen belül egyes lámpatestek cseréje, légkezelő berendezések bontása, tetőn

lévő elszívó ventillátorok cseréje, főelosztó egyes készülékeinek cseréje, lift energiaellátásának kiépítése,

villámvédelem javítása, érintésvédelmi munkák elvégzése.

- Gyengeáramú elektromos munkák, ezen belül biztonságtechnikai, informatikai, kommunikációs rendszerek

kiépítése, multimédiás eszközök fogadására csatlakozók és kábelek kiépítése.

- Az akadály-mentesítéssel kapcsolatos víz- és csatornaszerelési munkák.

- Központifűtés szerelési munkák, ezen belül hőközponti átalakítások, szabályozók beépítése, szellőztető

berendezések hőpótlásának átalakítása.

- Légtechnikai munkák, ezen belül a tornaterem szellőző rendszerének átalakítása, kiépítése, az étterem

szellőző rendszerének átalakítása, kiépítése, az épület elszívó berendezéseinek cseréje.

Az ellenszolgáltatás: nettó 165.256.650,-Ft

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/09/30 (év/hó/nap)

3.)
A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: A Budapest XX.

kerület Ady E. u. 98.. sz. (Hrsz.: 171190/11) alatti Ady Endre Általános Iskola komplex felújítási munkái

és akadálymentesítése, továbbá az iskola őrzése a beruházás ideje alatt, összesen mintegy 5608,75 m2

alapterületen, az alábbiak szerint:

- Az épület honosított CLASP rendszerben épült, az 1986. évben adták át.

- A műanyag bevonatú, fakeretes FENFAPLAST típusú panelek cseréje acélerősítésű műanyag

függönyfalra.

- A műanyag lapostető összefolyóinak, hibáinak javítása.

- Aulában az álmennyezet cseréje, a bontott elemekből a sérült állmennyezeti részek javítása.

- WC-mosdó átalakítása miatt válaszfalak bontása és építése.

- Padlóburkolat cseréje nagy forgalomra méretezett, nagy kopásállóságú burkolatra.

- Csempeburkolat javítása, cseréje.

- Ajtólapok cseréje.

- Földszinti ablakok védőráccsal való ellátása, acéllépcsők alátámasztása.

- A felújított területeken és a szükséges helyeken festés-mázolás.

- Mozgáskorlátozott parkoló kialakítása, főbejárati rámpa szélesítése.

- Felvonó kialakítása az I. és II. emeleti helyiségek megközelítésére.

- Mozgáskorlátozott WC-mosdó átalakítása, kapaszkodó korlát kiépítése, mosdó cseréje.

- Információs táblák, korlátok, kapcsolók, kezelőeszközök elhelyezése a tájékozódás elősegítésére.

- Elektromos munkák, ezen belül egyes lámpatestek cseréje, légkezelő berendezések bontása, tetőn

lévő elszívó ventillátorok cseréje, főelosztó egyes készülékeinek cseréje, lift energiaellátásának kiépítése,

villámvédelem javítása, érintésvédelmi munkák elvégzése.

- Gyengeáramú elektromos munkák, ezen belül biztonságtechnikai, informatikai, kommunikációs rendszerek

kiépítése, multimédiás eszközök fogadására csatlakozók és kábelek kiépítése.

- Az akadály-mentesítéssel kapcsolatos víz- és csatornaszerelési munkák.

- Központifűtés szerelési munkák, ezen belül hőközponti átalakítások, szabályozók beépítése, szellőztető

berendezések hőpótlásának átalakítása.

- Légtechnikai munkák, ezen belül a tornaterem szellőző rendszerének átalakítása, kiépítése, az étterem

szellőző rendszerének átalakítása, kiépítése, az épület elszívó berendezéseinek cseréje.

Az ellenszolgáltatás: nettó 165.256.650,-Ft

4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: Kbt. VI. fejezetének 23. cím

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegű

ellenszolgáltatás

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

KÉ-4224/2009.

közzétételének napja: 2009/03/11 (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: KÉ-8959/2009.

közzétételének napja: 2009/06/19 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e: igen

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e:

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*
Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk: A hirdetmény 2. d) pontjában szereplő határidő a műszaki átadás-átvételi eljárás

befejezésének határideje.

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Egyetértenek a hirdetményben foglaltakkal.

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (22259/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

1211 Budapest, Szent Imre tér 10.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: HANSA Fővállalkozó és Mérnöki Iroda Kft.

1036 Budapest, Lajos u. 142.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés

a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Nagy Imre Általános Művelődési Központ külső

akadálymentesítése és kerítésének felújítása tárgyában

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2009/07/03 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Budapest XXI. Kerület Csepel

Önkormányzata Nagy Imre Általános Művelődési Központ külső akadálymentesítése és kerítésének

felújítása:

Az intézmény főbejáratánál 6 m hosszúságú akadálymentes rámpa, és ehhez kapcsolódóan 30 fm acél

szerkezetű kétsoros kapaszkodó kialakítása.

Az intézmény udvarát övező beton mellvédből és acél oszlopokból álló kerítés felújítása, a beton mellvéd

repedésjavításával, a kerítésoszlopok hegesztett toldásával megemelve, és a teljes kerítésfelület idomacél

elemekből kialakított rácsozásával, az elkészült kerítés mázolásával.

A külső kerítés 380 m hosszon ~27 kg/fm új acélszerkezet felhasználásával készül. A ~30%-ban javítandó

betonfelület 1,4 m2/fm, az elkészült kerítés acél szerkezetének egyoldali felülete 1,8 m2 folyóméterenként.

Az elkészült ill. a megmaradó szerkezeteket felületkezelni és mázolni kell.

A belső kerítés 62 m hosszon ~11 kg/fm új acélszerkezet felhasználásával készül. A ~30%-ban javítandó

betonfelület 1,4 m2/fm, az elkészült kerítés acél szerkezetének egyoldali felülete 1,2 m2 folyóméterenként.

Ellenszolgáltatás: bruttó 11.984.843,- Ft + bruttó 599.243,- Ft tartalékkeret.

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/09/02 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: Budapest XXI. Kerület

Csepel Önkormányzata Nagy Imre Általános Művelődési Központ külső akadálymentesítése és kerítésének

felújítása:

Az intézmény főbejáratánál 6 m hosszúságú akadálymentes rámpa, és ehhez kapcsolódóan 30 fm acél

szerkezetű kétsoros kapaszkodó kialakítása.

Az intézmény udvarát övező beton mellvédből és acél oszlopokból álló kerítés felújítása, a beton mellvéd

repedésjavításával, a kerítésoszlopok hegesztett toldásával megemelve, és a teljes kerítésfelület idomacél

elemekből kialakított rácsozásával, az elkészült kerítés mázolásával.

A külső kerítés 380 m hosszon ~27 kg/fm új acélszerkezet felhasználásával készül. A ~30%-ban javítandó

betonfelület 1,4 m2/fm, az elkészült kerítés acél szerkezetének egyoldali felülete 1,8 m2 folyóméterenként.

Az elkészült ill. a megmaradó szerkezeteket felületkezelni és mázolni kell.

A belső kerítés 62 m hosszon ~11 kg/fm új acélszerkezet felhasználásával készül. A ~30%-ban javítandó

betonfelület 1,4 m2/fm, az elkészült kerítés acél szerkezetének egyoldali felülete 1,2 m2 folyóméterenként.

Az elkészült ill. a megmaradó szerkezeteket felületkezelni és mázolni kell.

Ellenszolgáltatás teljesítése:

2009. augusztus 28. napján átutalt bruttó 3.595.453,- Ft, és

2009. október 08. napján átutalt bruttó 8.918.390,- Ft.
4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: Kbt. Harmadik rész, VI. Fejezete szerinti nyílt eljárás

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: A Kbt. 57. § (2) bekezdése a) pontja

alapján a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kiválasztása

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

KÉ-3551/2009

közzétételének napja: 2009/03/13 (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: KÉ-9437/2009

közzétételének napja: 2009/06/15 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e: igen

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e:

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk:

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A tájékoztatóban foglaltakkal egyetért.

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/09 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (22855/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Polgármesteri Hivatal

1211 Budapest, Szent Imre tér 10.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank

NyRt.

Budapesti Régió Önkormányzati Fiókja

1054 Budapest, Báthory utca 9.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Kölcsönszerződés

kedvezményes kamatozású forinthitelhez a Sikeres Magyarországért Önkormányzati Fejlesztési

Hitelprogram keretében - 1. hitelcél.

Kölcsönszerződés kedvezményes kamatozású forinthitelhez a Sikeres Magyarországért Önkormányzati

Fejlesztési Hitelprogram keretében - 2. hitelcél.

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2006/09/19 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: 1. hitelcél: 254 762 000,- Ft, azaz

kettőszázötvennégymillió hétszázhatvankettőezer forint összegű hitelkeret nyitása, és ennek terhére –az

Adós által benyújtott kollaudált számlák alapján- kölcsön folyósítása.

2. hitelcél: 345 238 000,- Ft, azaz háromszáznegyvenötmillió kettőszáz-harmincnyolcezer forint összegű

hitelkeret nyitása, és ennek terhére –az Adós által benyújtott kollaudált számlák alapján- kölcsön folyósítása.

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2021/09/19 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: Teljesítés szerinti

mennyiség:

1. hitelcél: 2006.10.10. 162.245. 511,- Ft

2007.11.12. 92.516.489,- Ft

2. hitelcél: 2006.10.10. 294.071.160,- Ft

2007.02.26. 32.372.024,- Ft

2007.11.20. 18.139.494,- Ft

2008.02.25. 655.322,- Ft

Ellenszolgáltatás,fizetett kamat:

1. hitelcél:

2006. évben: 1.036.929,- Ft

2007. évben: 6.501.949,- Ft

2008. évben: 11.508.059,- Ft

2009.09.30-ig: 2.642.975,- Ft

2. hitelcél:

2006. évben: 2.206.187,- Ft

2007. évben: 13.612.224,- Ft

2008. évben: 17.354.542,- Ft

2009.09.30-ig: 4.876.731,- Ft

4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti, hirdetmény

közzétételével induló tárgyalásos eljárás.
4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: Az összességében legelőnyösebb ajánlat.

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: 2005/S

141-140731

közzétételének napja: 2005/07/23 (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: KÉ-20988/2006

közzétételének napja: 2007/01/03 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e:

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e: igen

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk:

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: A tájékoztatóban foglaltakkal egyetért.

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (22063/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Magyar Nemzeti Bank 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Hewlett-Packard Magyarország Kft.

1117 Budapest, Neumann János u.1.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalkozási keretszerződés

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/10/04 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: „InFoRex szoftver támogatási, valamint

fejlesztési szolgáltatás beszerzése.”

A szoftver támogatási szolgáltatás alapvetően három év időtartamra ( a felek igényinek megfelelően a

három év határozatlan időtartamra meghosszabbodhat) a Magyar Nemzeti Bankban működő számlavezetési

InFoRex rendszert illetően, valamint előre pontosan nem meghatározható mennyiségű és időpontban történő

szoftverfejlesztési szolgáltatás a meghatározott keretösszeg, nettó 110 millió HUF erejéig.

A szerződés összértéke: nettó 369 008 768 HUF

Az ellenszolgáltatás összege:

Támogatási átalánydíj a szoftvertámogatási szolgáltatások után/hó:

Nettó érték (ÁFA nélkül): 5 396 016,- Ft. /hó

Egységdíj és az elvégzett munkamennyiség alapján számított díj a szoftverfejlesztési szolgáltatások után/

embernap.

Nettó érték (ÁFA nélkül): 165 000,- Ft.

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2010/10/05 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: A kifizetés

2007.10.04- 2009.10.05. közötti időszakban: nettó 190 830 324 HUF

4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: A Kbt. Második részének IV. fejezete alapján megindított

hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás.

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást

tartalmazó ajánlat kiválasztása

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: 2007/07/25 (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: Tájékoztató az eljárás

eredményéről, hirdetmény szám: 2007/S 199-241119

közzétételének napja: 2007/10/16 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e:

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*
A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e: igen

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk: Jelen tájékoztató a Kbt. 307. § (1) bekezdés szerinti az egy évnél hosszabb időre kötött

szerződés, a szerződés megkötésétől számított évenkénti tájékoztató a részteljesítésről.

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: egyetért

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/28 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (21839/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 5000

Szolnok, József A. u. 34.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: Megatrend Zrt. , 6000 Kecskemét, Jókai u. 21.

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Vállalatirányítási és

erdőgazdálkodási informatikai rendszer fejlesztése, integrálása, beállítása és üzembe helyezése,

kapcsolódó szolgáltatások, erdőgazdálkodási mobil eszközök beszerzése és mobil szoftver fejlesztése,

integrálása, beállítása és üzembe helyezése, kapcsolódó szolgáltatások.

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/10/24 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: 1 darab vállalatirányítási és

erdőgazdálkodási informatikai rendszer fejlesztése, integrálása, beállítása és üzembe helyezése,

kapcsolódó szolgáltatások, erdőgazdálkodási mobil eszközök beszerzése és mobil szoftver fejlesztése,

integrálása, beállítása és üzembe helyezése, kapcsolódó szolgáltatások.

Az ellenszolgáltatás összege 46.252.340 Ft

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2009/10/01 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: 1 darab

vállalatirányítási és erdőgazdálkodási informatikai rendszer fejlesztése, integrálása, beállítása és üzembe

helyezése, kapcsolódó szolgáltatások, erdőgazdálkodási mobil eszközök beszerzése és mobil szoftver

fejlesztése, integrálása, beállítása és üzembe helyezése, kapcsolódó szolgáltatások.

Az ellenszolgáltatás összege 46.252.340 Ft

4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: A Kbt. IV fejezete szerinti közösségi nyílt eljárás

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: 1. Ajánlati ár: 50

2. Kapcsolódó szolgáltatások: 30

3. Teljesítési határidő: 20

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre: 2007/S

113-139559

közzétételének napja: 2007/06/13 (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: 2007/S 197-238997

közzétételének napja: 2007/10/10 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e: igen

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
6.a)*

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e:

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk:

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Egyetért a tájékoztatóban foglaltakkal.

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/29 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (23967/2009)

17 . melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

1.a)

Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe: Országos Vérellátó Szolgálat, 1113 Budapest, Karolina út

19-21.

1.b)

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe: TERUMO Europe N.V., Researchpark 2 Haasrode,

Interleuvenlaan 40, B-3001 LEUVEN-Belgium

2.a)

A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása: Szállítási szerződés

2.b)

A szerződéskötés időpontja: 2007/10/24 (év/hó/nap)

2.c)

A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: TERUMO gyártmányú ME*SC201 AH

TSCD csőszakaszokat sterilen egyesítő készülékekhez SC*W017 vágópengék beszerzése.

Teljes mennyiség: 630.000 db

Az ajánlatkérő az áruk mennyiségét illetően a tényleges szükségleteknek megfelelően a szerződés

teljesítése során ±30 %-kal (plusz, mínusz harminc százalékkal) jogosult eltérni.

Ellenszolgáltatás nettó összértéke: 916.650,- €

2.d)

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: 2010/10/24 (év/hó/nap)

3.)

A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: A szerződés

részteljesítése szerinti mennyiség: 336.000 db

Ellenszolgáltatás nettó értéke: 488.880,- €

4.a)

A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 125. § (2)

bekezdés b) pontja – ezen belül a műszaki-technikai sajátosság – alapján lefolytatott hirdetmény közzététele

nélküli, tárgyalásos eljárás.

4.b)

A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: A legalacsonyabb összegű

ellenszolgáltatás.

4.c)*

Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

4.d)*

Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: 2007/08/10 (év/hó/nap)

4.e)*

Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre: Az eljárás

eredményéről szóló tájékoztató az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2007. november 22-én 2007/

S 225-273994 számon, valamint a Közbeszerzési Értesítő 118. számában 2007. október 15-én

K.É.-15954/2007. számon jelent meg.

közzétételének napja: 2007/10/15 (év/hó/nap)

5.a)*

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e:

5.b)*

Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

5.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

6.a)*
A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e: igen

6.b)*

Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

6.c)*

A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

7.a)

A szerződést módosították-e: nem

7.b)*

Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre:

közzétételének napja: (év/hó/nap)

8.).*

Egyéb információk:

9.).

A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Egyetért a tájékoztatóban foglaltakkal.

10.).

A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2009/10/27 (év/hó/nap)

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
Komárom Város Önkormányzata tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (24046/2009)

6 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés teljesítéséről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Komárom Város Önkormányzata

Postai cím: Szabadság tér 1.

Város/Község: Komárom

Postai irányítószám: 2900

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Zatykó János, polgármester

Telefon: 34/541-347

E-mail: kozbeszerzes@komarom.hu

Fax: 34/541-347

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.komarom.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Thermin Vízgazdálkodási és Szolgáltató Kft.

Postai cím: Táncsics Mihály u. 1/e

Város/Község: Tatabánya

Postai irányítószám: 2800

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok): Ignácz József ügyvezető

Címzett:

Telefon: 96/311-196

E-mail:

Fax: 96/319-492

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Komárom, Madách Imre utcai ltp. ivóvíz és szennyvízcsatorna-hálózat kivitelezése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Komárom város közigazgatási belterülete

NUTS-kód HU212

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/07/20 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

Vállalkozási szerződés a Komárom, Madách Imre utcai ltp. ivóvíz és szennyvízcsatorna-hálózat kivitelezése.
A tervezett ivóvíz- és csatornahálózat az utcában lévő ingatlanok ellátását fogja biztosítani. Az új vezeték

építésével egyidőben a meglévő NA150 AC szennyvíz nyomóvezeték is kiváltásra kerül, a régi vezeték

elbontásával.

A gravitációs bekötő vezetékek a telken belül 1 m-re elhelyezendő csőaknával zárulnak.

Vízvezeték leirás:

Épül összesen: V-1-0 DN110 KPE gerincvezeték 412 m

NA200 mm acél védőcső 14 m

DN50 KPE védőcső 66 m

DN32 KPE bekötővezeték 181 m

NA100 HAWLE tolózár 1 db

NA100 tűzcsap földfeletti 4 db

Épül összesen: V-2-0 DN110 KPE gerincvezeték 502 m

NA200 mm acél/KPE védőcső 6 m

DN50 KPE védőcső 24 m

DN32 KPE bekötővezeték 115 m

NA100 HAWLE tolózár 2 db

NA100 tűzcsap földfeletti 5 db

Szennyvízcsatorna leírása:

Épül összesen: S-1-0 DN300 KGPVC gerincvezeték 96,1 m

DN200 KGPVC gerincvezeték 100,0 m

DN160 KGPVC bekötővezeték 79,0 m

DN200 ellenőrző akna 7 db

Épül összesen: S-2-0 DN200 KGPVC gerincvezeték 150,0 m

DN160 KGPVC bekötővezeték 123,2 m

DN200 ellenőrző akna 14 db

Vezetékkiváltás:

Épül összesen: S-3-0 DN160 KPE gerincvezeték 497 m

DN50 KPE bekötővezeték 119 m

A1 házi átemelő komplett 17 db

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45231300-8

További tárgyak:

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 29.085.780

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: 60 (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés: (év/hó/nap)

befejezés: (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

II.4) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás

II.4.1) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség

Lásd a II.1.4. pontban megadottakkal megegyezően.

II.4.2) Az ellenszolgáltatás összege

[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni]

Érték (arab számmal) 29.085.780

Pénznem HUF
ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott ideértve a Kbt. 251. § (3) bek.

szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

xHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás x

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/06/08 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ-10354 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/09/11 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: KÉ-15088 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE

IV.1) Szerződésszerű teljesítés

IV.1.1)

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen

IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.2) Szerződésszerű részteljesítés

IV.2.1)

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e?
IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.3) Szerződés módosítása

IV.3.1)

A szerződést módosították-e? nem

IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) Egyéb információk:

Ajánlatkérő által a szerződés pénzügyi teljesítése: 2009.10.21.

V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

Egyetért a tájékoztatóban foglaltakkal

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/27 (év/hó/nap)
Országos Idegennyelvű Könyvtár tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (23877/2009)

6 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés teljesítéséről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Országos Idegennyelvű Könyvtár

Postai cím: Molnár u. 11.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1056

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Mender Ibolya főigazgató

Telefon: +36 (1) 318-2450

E-mail: mender.ibolya@oik.hu

Fax: +36 (1) 318-0147

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.oik.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: SZEBÁN ’97 Bt.

Postai cím: Radnóti u. 18.

Város/Község: Abasár

Postai irányítószám: 3261

Ország: HU

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű x

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Általános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

xSzabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek

Egyéb (nevezze meg):
Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Alapozás jet-grouting eljárással történő megerősítése

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

xKivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek

megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

1056 Budapest, Molnár u. 11.

NUTS-kód HU101

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/07/24 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége
Vállalkozási szerződés keretében a 1056 Budapest, Molnár u. 11. szám alatti épület alapozásának jetgrouting

eljárással történő megerősítése 81 fm hosszban az ajánlati dokumentációban részletesen

meghatározottak szerint.

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45262210-6

További tárgyak:

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 33 012 027

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés: (év/hó/nap)

befejezés: (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: 2009/09/10 (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: 2009/09/28 (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól? nem

II.4) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás

II.4.1) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség

A 1056 Budapest, Molnár u. 11. szám alatti épület alapozásának jet-grouting eljárással történő megerősítése

81 fm hosszban az ajánlati dokumentációban részletesen meghatározottak szerint.

II.4.2) Az ellenszolgáltatás összege

[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni]

Érték (arab számmal) 33 012 027

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott ideértve a Kbt. 251. § (3) bek.

szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
Keretmegállapodásos

III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

xHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/06/26 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 11813 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/08/14 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 15250 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE

IV.1) Szerződésszerű teljesítés

IV.1.1)

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen

IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.2) Szerződésszerű részteljesítés

IV.2.1)

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen

IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.3) Szerződés módosítása

IV.3.1)

A szerződést módosították-e? nem

IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: kiegészítő információk

V.1) Egyéb információk:

V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

A nyertes ajánlattevő a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért.

V.3)

E hirdetmény feladásának dátuma: 2009/10/26 (év/hó/nap)
Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata

tájékoztatója a szerződés teljesítéséről (23004/2009)

6 . melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Tájékoztató a szerződés teljesítéséről

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma____________________

KÉ nyilvántartási szám_________________________________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Pócsmegyer-Surány Község Önkormányzata

Postai cím: Hunyadi utca 6.

Város/Község: Pócsmegyer

Postai irányítószám: 2017

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett: Németh Miklós polgármester

Telefon: 26/395-006

E-mail: onkormanyzat@pocsmegyer.hu

Fax: 26/395-702

Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.pocsmegyer.hu

A felhasználói oldal címe (URL):

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név: Magyar Aszfalt Kft.

Postai cím: Szegedi út 35 - 37.

Város/Község: Budapest

Postai irányítószám: 1135

Ország: Magyarország

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon: + 36-1-270-8449

E-mail:

Fax: + 36-1-270-8401

Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű x

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

xÁltalános közszolgáltatások

Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

Védelem

Szociális védelem

Közrend és biztonság

Szabadidő, kultúra és vallás

Környezetvédelem

Oktatás

Gazdasági és pénzügyek
Egyéb (nevezze meg):

Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

Víz

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Villamos energia

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése

[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

Vasúti szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

Repülőtéri tevékenység

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Kikötői tevékenységek

[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

Postai szolgáltatások

[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község úthálózatának javítása.

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza – építési

beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a

közbeszerzés(ei) tárgyának)

a)

xÉpítési beruházás

xKivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Építési koncesszió

A teljesítés helye

Pócsmegyer

NUTS-kód HU102

b)

Árubeszerzés

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

A teljesítés helye

NUTS-kód

c)

Szolgáltatás

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: 2009/08/13 (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

Vállalkozási szerződés keretében Pócsmegyer község úthálózatának javítása.
Pócsmegyer község úthálózatának javítása az ezzel kapcsolatos területelőkészítő, közmű-infrastruktúrális,

zöldsávfejlesztési és közlekedésbiztonságot szolgálló munkákkal.

750,05 fm belterületi mellékút megépítése

Forgalmi sáv szélessége: 6,00 m

Padka szélesség: 0,50 m

(terület nagysága: 750,05 fm * 6,00m = 4500,3 m2 útépítés)

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

Fő tárgy: 45233228-3

További tárgyak: 45233221-4

45233262-3

45233320-8

45233330-1

45233340-4

45111290-7

71421000-5

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege

(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Érték (arab számmal) 80 149 458

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:

VAGY napokban: (a szerződés megkötésétől számítva)

VAGY: kezdés: (év/hó/nap)

befejezés: 2009/10/15 (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje

a)

a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

b)

ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap)

A szerződés határozatlan időtartamra szól?

II.4) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás

II.4.1) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség

750,05 fm belterületi mellékút megépítése

Forgalmi sáv szélessége: 6,00 m

Padka szélesség: 0,50 m

(terület nagysága: 750,05 fm * 6,00m = 4500,3 m2 útépítés)

II.4.2) Az ellenszolgáltatás összege

[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni]

Érték (arab számmal) 80 149 458

Pénznem HUF

ÁFA nélkül x

ÁFÁ-val

ÁFA (%) ,

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS

III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott ideértve a Kbt. 251. § (3) bek.

szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos
Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III.1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

xHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

VAGY

Az összességében legelőnyösebb ajánlat x

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/06/22 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 10912 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a

Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja

Dátum: (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a HL-ben: /S -

ÉS / VAGY

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: 2009/08/12 (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 16025 / 2009 (KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE

IV.1) Szerződésszerű teljesítés

IV.1.1)

A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen

IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.2) Szerződésszerű részteljesítés

IV.2.1)

A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e?

IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:

IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

IV.3) Szerződés módosítása

IV.3.1)

A szerződést módosították-e? igen

IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: (év/hó/nap)

A hirdetmény száma a KÉ-ben: 22992 / 2009 (KÉ-szám/évszám)