EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

5.2. A munkakör tervezése, áttervezése
A munkakörelemzés, mint stratégiai funkció egy már meglévő munkakör vizsgálatával foglalkozik. A
munkakör elemzés elvégzése után lehetőség nyílik arra, hogy a szervezeti célok elérése (hatékonyabb,
gyorsabb, költségkímélőbb, jobb minőségű munkavégzés) és a dolgozók igényeinek (fejlődés,
változatosság, jobb feltételek) kielégítése érdekében a munkakörök tartalmát, funkcióit és kapcsolatait
áttervezzék.
A munkakör kialakítás vagy -tervezés - amikor új munkaköröket hozunk létre - és az átalakítás
azonos elveken alapul, a két folyamat között csak időbeli különbségek vannak, ezért a két fogalmat
szinonimaként is használhatjuk.
Cooper 1 definíciója szerint:
A munkakörtervezés egy olyan folyamat, amelyben egy munkakör feladatait és funkcióit
határozzuk meg, adott szervezeti keretek között.
A munkakör tervezése, a munkakör olyan kialakítását igényli, amely egyaránt szolgálja a szervezeti
teljesítmény emelését, és a dolgozó elégedettségét is, valamint hozzájárul az alkalmazottak
motivációjának növeléséhez.
5.2.1. Specializáció, rotáció, munkakörbővítés
Ha a munkakör tervezés és áttervezés történetét vizsgáljuk, akkor alapvetően három fő korszakot
különíthetünk el. Az első korszak a klasszikus menedzsment tudomány kialakulásának időpontjára
tehető, amikor a munkakör tervezés legfontosabb szempontja a munkafeladatok racionális alapú
specializációja volt.
A specializáció során a komplex munkafolyamatokat olyan kis egységekre bontják le, amelyek
nem igényelnek különösebb szaktudást, és pontosan leírhatók. Egy munkakörbe kevés számú,
egyszerű feladatot sorolnak be, amelyek nagy gyakorisággal ismétlődnek. Ez a munkakörtervezési
módszer a hatékonyság szempontjából előnyösnek bizonyult. A tudományos vezetés elmélete által
támogatott nagyfokú specializáció ugyanakkor gondokat okozott a dolgozók munkamoráljában.
Tapasztalatok szerint, a specializáció növeli a munkával való elégedetlenséget, a hiányzásokat, és
hozzájárul a nagyfokú fluktuáció kialakulásához. Mindezek a specializáció következtében létrejött
monotónia számlájára írhatók.
A következő korszak azzal jellemezhető, hogy változtatások révén a fenti problémákat próbálták
kiküszöbölni.
A munkakörbővítés a specializáció ellentéte, azaz úgy tervezik át a munkaköröket, hogy a
dolgozók azonos szintű feladatokból többfélét (megnövelt feladatkört) lássanak el, azaz a dolgozók
eddig végzett feladatait kiterjesztik hasonló bonyolultságú, más feladatokra is. A munkakörbővítés
technikája mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a feladatok számának növelése - a
változatosság révén - csökkenti a monotóniát. Ez a feltételezés azonban nem állta meg a helyét. A
munkakör bővítő programok ugyan megváltoztatják a munka ütemét, de nem növelik alapvetően a
munkakör mélységét.
A másik eljárás a munkakör rotáció, mely azt jelenti, hogy a dolgozókat meghatározott
időközönként az egyik munkakörből egy másik munkakörbe helyezik át. A rotációba bevont
munkakörök azonos szintűek, vagy ugyanolyan tartalmúak, de a szervezet más egységében
helyezkednek el (pl. másik telephely). Igaz ugyan, hogy a rotáció csökkenti a munkavégzés
egyhangúságát, azonban nem a leghatékonyabb megoldás. A szervezet szempontjából azzal a
hátránnyal jár, hogy a dolgozó a rotált munkakörben nem tud olyan hatékonyan termelni, mint az
eredetiben. A rotációval érintett munkakörök hasonlósága miatt valójában ez a technika nem növeli a
dolgozók elégedetlenségi szintjét. Valódi előnye, hogy ennek révén az érintettek jobban megértik a
hozzájuk kapcsolódó munkakörök problémáit, és ez javítja a munkakörök közötti összhangot. A
munkaköri rotációt sok esetben ezért elsősorban képzési, továbbképzési célból használják.
1 Cooper, R.: Tasks Characteristics and Intrinsic Motivation, Human Relations, vol. 26. pp. 387-413.
83