EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

3. ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁS
3.1. A munkaerő-piaci rugalmasság
A múlt század kezdetétől a 70-es évekig a fejlett országok iparát stabil, időhatárok nélküli
foglalkoztatás jellemezte, mely leginkább a fordista tömegtermelés logikáját tükrözte. Ebben a
termelési modellben a nagyvállalatok nagyszámú, alacsony képzettségi szintű, speciálisan egy-egy
munkafeladatra vagy -folyamatra kiképzett munkavállalót alkalmaztak. A munkások tevékenysége
többnyire egy-egy tevékenység, feladat rutinszerű ismétlésében merült ki, melynek következtében
ezek az emberek az idő múlásával mind jobban és jobban elsajátították, és egyre hatékonyabban
látták el a feladatukat. A vállalatok ezért úgy gondolták, hogy az elsődleges cél az ilyen alkalmazottak
hosszú távú foglalkoztatása, hiszen ezzel hozzájárulnak a vállalat termelékenységének hosszú távú
növeléséhez (Szabó-Négyessi, 2004).
A foglalkoztatást ebben a felfogásban térben is rögzítették: a munkavégzés – különösen az iparban
– egy meghatározott vállalat, meghatározott telephelyéhez kötődött, a munkavállalót nem lehetett
tetszőlegesen mozgatni, hiszen szerződése egy adott telephelyre szólt. A munkavállaló magánéletét is
ennek megfelelően alakította, ennek következtében ugyanazt a munkakört nem tudta volna rövid időn
belül egy másik földrajzi helyen elvállalni.
A hetvenes évektől azonban a rugalmasság követelménye egyre erőteljesebben jelentkezett a
munkavégzés mindennapjaiban, a gazdaságirányításban, a munkavállalók és munkáltatók
kapcsolatában. A technológiai és infrastrukturális fejlesztések, a munkaszervezési megoldások, a
vállalati irányítási rendszerek is már a rugalmasság jegyében alakultak (Makó és Simonyi, 2003).
D’Aveni (1994) szerint a legtöbb vállalat „hiperversenytársakkal” néz szembe, akik „új
versenyelőnyöket fejlesztenek ki, melyek lerombolják, értelmetlenné teszik, vagy semlegesítik az
iparágvezető előnyeit, egyensúlytalanságban és zűrzavarban hagyva a piacot.” Ilyen környezetben két
feladat kerül a vállalatok fókuszába: egyrészt a lehető legrövidebb idő alatt kell reagálniuk a változó
piaci igényekre, másrészt egyre inkább oda kell figyelniük a költségeikre. A gyors változásokra való
költséghatékony reagálást a vállalatok részben a tevékenységkihelyezés (outsourcing) révén tudják
megoldani – ilyenkor a vállalati folyamat egészét vagy nagy részét más gyártókhoz delegálják –
részben pedig saját termelésük rugalmasabbá tételével adhatnak megoldásokat pillanatnyi erőforrásproblémáikra.
Az új gazdaságban egyre inkább a tudás válik a versenyelőny forrásává, az anyagi folyamatok
jelentősége visszaszorulóban van, a hozzájuk kapcsolódó hagyományosan értelmezett alapvető
versenyelőnyök leértékelődése figyelhető meg. Az ismétlődő-, rutinfeladatok háttérbe szorulása, s az
egyre kevésbé fontos vállalatspecifikus (csak egy adott vállalatnál értéket jelentő) tudás egyre
kevesebb okot szolgáltat arra, hogy a vállalat hosszabb időre magához kösse a munkavállalót. A
vállalatok egyre kisebb kötöttségekre, a munkavállalók vállalattól való eloldozására törekednek
(Szabó-Négyessi, 2004).
3.1.1. A rugalmasság kategóriái
A rugalmasság egy olyan mechanizmus, amely a versenyképesség növelését és az üzleti környezet
változásaihoz való alkalmazkodást segíti elő (Pinefield és Atkinson, 1988). A rugalmasság bevezetése
hozzásegít a munkaerő-piaci kereslet és kínálat nagyobb összhangjához és ezáltal növekvő
eredményességet, valamint termelékenységet ígér. Jelen állítás elsőre túlságosan általánosnak tűnik,
több más jellemzőre is igaz lehet, ezért a fogalom szűkebb értelmezésére törekszünk. Dahrendorf
(1995) szerint: „A rugalmasság először is a merevségek felszámolását jelenti…” „…a rugalmasság
pedig egyre inkább a munkaerő-piaci költségek lazítását jelenti. A felvétel és az elbocsátás lazábbá
válik, a bérek felfelé és lefelé egyaránt elmozdulhatnak, egyre több a részmunka és határozott idejű
munkaszerződés, a dolgozóktól egyre inkább elvárt a munkahely, a munkaadó vagy a munkavégzés
helyszínének változtatása…” „…A rugalmasság azt is jelenti, hogy mindenkinek el kell fogadnia a
technológiai változásokat. Piaci terminusokban, a rugalmasság képesség arra, hogy egy adódó
alkalomra rámozduljanak, amikor megnyílik, és azonnal visszavonuljanak, amikor a korábbi
lehetőségek bezárulnak.”
34