EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

2. MUNKAERŐ-PIACI ISMERETEK
2.1. Fogalmak, összefüggések
„A munkaerő-piac két formálisan azonos státusú szereplője (munkavállaló és munkáltató) közötti
cserék összessége, amelyek során megvalósul a munkavállalók munkatapasztalatokkal
(munkahelyekkel) való összekapcsolódása, illetve munkakapcsolatok (munkahelyek) közötti mozgása.
A munkaerőmozgások összességét a munkaerő allokációjának, illetve reallokációjának nevezzük.
Tömörebb megfogalmazásban a munkaerő-piac a munkaerő allokációs, illetve reallokációs
intézménye.” (Galasi, 1997)
Ha a munkaerő-piacot tökéletes piacnak tekintjük, akkor feltételezhetjük, hogy megvalósul az
egyensúly, azaz a kialakult bérszinteken a munkavállaló azonnal megfelelő állást talál, a munkáltató
pedig azonnal megfelelő munkaerőhöz jut. A valóságos munkaerő-piacon azonban ez a tökéletesség –
a munkaerő-piaci kereslet és kínálat összhangja – nem valósul meg, a munkaerő-piac tehát egy „eleve
nem tökéletes” piac, egyensúlyi állapota állandóan változik. Az elmúlt ötven-hatvan évben a
világgazdaság munkaerő-piaci viszonyai jelentősen átalakultak. A II. világháború utáni évtizedekre
egész Európában a teljes foglalkoztatás volt a jellemző, majd az utóbbi két-három évtizedben egyre
inkább a munkaerő-piaci egyensúlytalanság vált jellemzővé (Sikora, 2002).
2.1.1. Munkaerő-kínálat
A munkaerő-kínálatot az alábbi tényezők befolyásolják (Tímár, 1991):
1. demográfiai folyamatok (természetes szaporodás vagy fogyás, vándorlás, korösszetétel
változása stb.),
2. munkaerőforrás nagysága (munkaképes, megfelelő szellemi és fizikai képességekkel
rendelkező népesség),
3. munkaképes népesség munkavállalási hajlandósága, amely a választási lehetőségek függvénye
(szabadidő versus munkaidő, jövedelemszerző tevékenység versus háztartási munka,
munkabér versus munkanélküli segély stb.),
4. gazdaságilag aktív népesség nagysága (foglalkoztatottak és munkanélküliek).
2.1.2. Munkaerő-kereslet
A munkaerő kereslete szintén több összetevő alakulásának függvénye, ezek Galasi (1997) szerint
az alábbiak:
1. A demográfiai csere során felmerülő pótlási szükséglet: a demográfiai csere, amely lehet
állandó és ideiglenes munkaerő-piacról kilépő (pl. nyugdíjba vonuló idős népesség), illetve a
munkaerő-piacra belépő (pl. pályakezdő fiatal) népesség egymáshoz viszonyított aránya. Ha
változatlan gazdasági struktúrát és technikai színvonalat feltételezünk és a munkaerő-piacról
kilépők száma nagyobb, mint a munkaerő-piacra belépők száma, akkor válik szükségessé újabb
munkaerő-piaci rétegek (pl. háztartásbeli nők, nyugdíjasok stb.) bevonása.
2. Ha azonban a gazdasági struktúra korszerűsödik, a technikai fejlődés hatására nő a
munkanélküliség stb., akkor a pótlási szükséglet kisebb lesz a munkaerő-piacról kilépők
számánál. Így előfordulhat, hogy a fiatalok egy része kiszorul a munkaerő-piacról.
3. Bővítő szükséglet a gazdaság konjunkturális állapotától függ. Konjunktúra esetén nő a
gazdaság munkaerő-szükséglete, amely meghaladja a pótlási szükségletet. Dekonjunktúra
esetén a munkaerő-kereslet a pótlási szükségletnél alacsonyabb színvonalú is lehet, ami azt
jelenti, hogy a foglalkoztatottak egy részét elbocsátják, csökken a foglalkoztatottság.
4. Reálbérszint és egyensúlyi bérszint (amely a kereslet és a kínálat megfelelésekor alakul ki)
viszonya is befolyásolja a munkaerő-keresletet. Az egyensúlyi (piaci) bérszintnél magasabb
reálbérszint esetén a munkaerő-kereslet, így a foglalkoztatás szintje csökken. A reálbérszint, az
24