EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

Egyrészt az elvándorló munkaerő társadalmi kapcsolatai, azaz felhalmozott társadalmi tőkéje, nem
amortizálódik: ezek a kapcsolatok a hazatérést követően továbbra is hasznosíthatók. Ezzel
párhuzamosan azonban a külföldi tartózkodás alatt szükségszerűen felhalmozott további társadalmi
tőke is felhasználhatóvá válik: a gazdaságilag hasznos erőforrást jelentő kapcsolatháló tehát kibővül.
Azáltal tehát, hogy az európai munkaerő mobilitás csupán időszakos, a mobilitásnak a társadalmi tőke
romolásán keresztül a gazdasági növekedésre kifejtett negatív hatása kisebb mértékben érvényesül,
sőt, ellensúlyozni is képes lehet, ha a külföldön felhalmozott társadalmi tőke elegendően nagy.
Másrészt a társadalmi tőke azzal a pozitív hatással is bír, hogy rajta keresztül a társadalom tagjai
hozzáférnek más tagok humán tőkéjéhez (Coleman, 1990). Ez azt jelenti, hogy azok a munkavállalók,
akik a humán tőkét koncentráló gazdasági centrumokban töltenek néhány évet, a felhalmozott
társadalmi tőke révén a hazatérést követően is képesek lehetnek hozzáférni a gazdasági központban
felhalmozódó humán tőkéhez (vagy annak egy részéhez), ezáltal egyfajta összekötő kapcsot
jelentenek az egyes régiók humán tőkéje között. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az az időbeli
befektetés, amíg a jól képzett munkaerő a gazdasági centrumban járul hozzá a gazdasági fejlődéshez,
a visszatérést követően megtérül azáltal, hogy a központ humán tőkéjét e munkavállalók közvetítik a
kevésbé fejlett régiók felé.
Így tehát a munkaerő mobilitásának regionális szegregációs hatása gyengülni látszik, ennek kulcsa
pedig tulajdonképpen az európai munkaerő kulturális kötelékeiben keresendő. Ennek nem csupán a
mobilitást, és így a fejlődést gátló hatásait tárhatjuk fel, hanem a társadalmi kapcsolatok
kiterjesztésének és későbbi hasznosításának lehetőségében rejlő fejlődési potenciált is. A társadalmi
tőke bemutatott aspektusai azt eredményezik, hogy a csupán időszakosan külföldön tartózkodó
munkaerő a mobilitás e formájával hozzájárulhat a kevésbé fejlett régiók gazdasági fejlődésnek
elősegítéséhez.
Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a szakképzett munkaerő általában mobilabb, mint a
képzetlen, s ez felgyorsítja a humán tőke koncentrációját a gyorsabban fejlődő régiókban (Gianetti,
2003). Ez a tendencia nyilvánvalóan jelen van az időszakos mobilitásban is: minél képzettebb a
munkaerő, nemcsak annál mobilabb, hanem annál nagyobb a hajlandósága a végleges vándorlásra is.
Így az időszakos mobilitás fent bemutatott előnyeit ez a képzettség szerinti asszimetria csökkenti.
Minél nagyobb a véglegesen külföldön maradó munkaerő aránya és minél magasabb e munkaerő
képzettsége, annál nagyobb az a veszteség, amit a visszatérés hiányában az adott munkavállaló
hazája elszenved.
A fentiek alapján azt mondhatjuk, hogy a Bologna Folyamat mindenképpen fontos célokat fogalmaz
meg. Tekintve, hogy az európai munkaerő végleges vándorlási hajlandóságának gyökerei a kulturális
kötődésekben rejlenek, a mobilitásnak ezt az aspektusát a bolognai célok nem, vagy csupán
elhanyagolható mértékben képesek befolyásolni. Az adminisztratív akadályok lebontásával, az
átlátható képzési rendszerek megteremtésével azonban lehetővé teszi azt, hogy az időszakos mobilitás
az adott kulturális kontextusban a lehető legmagasabb szintet érje el, s ez által a mobilitás e
fajtásában rejlő, fent részletezett előnyöket az európai gazdaság a lehető legnagyobb mértékben
kihasználja. Így tehát a Bologna Folyamat célkitűzései lehetővé teszik az időszakos vándorlásban rejlő
pozitív hatások kihasználását úgy, hogy mindeközben a végleges mobilitás szegregációs hatásait nem
erősítik fel.
Összefoglalás
Tanulmányunkban röviden bemutattuk a migráció, a technológiai fejlődés és a humán tőke
kapcsolatát és e kapcsolatrendszernek az európai munkaerőpiacra gyakorolt lehetséges hatásait. Majd
kiegészítettük az elemzési keretet a társadalmi tőke szerepével, valamint a mobilitás speciálisan
európai korlátaival, nevezetesen a kulturális sokszínűség és az időszakos mobilitás gondolatkörével. Az
elemzésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy amennyi hátrány rejlik az európai munkaerő
alacsony szintű mobilitásában a gazdasági hatékonyságra nézve, annyi előny is felfedezhető a
kulturális identitástudat és a nemzeti kötődés mobilitásra gyakorolt hatásában. Az időszakos mobilitás
lehetővé teszi, hogy a társadalmi tőke ne amortizálódjon a vándorlással, s ezáltal elősegíti a gazdasági
növekedést a kevésbé fejlett térségekben is: a kapcsolathálók kihasználása lehetővé teszi, hogy a
kevésbé fejlett régiók is hozzáférjenek a gazdasági centrumok humán tőkéjéhez, s ezáltal elősegítik a
növekedést a periférikus térségekben.
226