EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

állnak. A rendkívül mobil amerikai munkaerőnek nem szükséges egy más kultúrát, nyelvet
elsajátítania, amikor akár az Államok másik felére költözik s ezzel egyidejűleg hátrahagyni egy olyan
nyelvi, kulturális közeget, amelyhez születésétől fogva kötődik, s amelyhez mérföldkőként viszonyul.
Az európai munkaerő mobilitásának ilyen korlátait jól mutatja Tatsiramos összevetése az uniós
állampolgárok és a harmadik országokból érkezettek mobilitásának tekintetében. A felmérésből az
derül ki, hogy az Európai Unióban tartózkodó nem-uniós állampolgárok közül 100-ból 7 változtatja
meg lakhelyét egy évben, azaz valamilyen mértékben mobil, míg az EU-állampolgárok közül 200-ból
mindössze csak 1 vállalkozik erre évente (Tatsiramos, 2004). Ez az eredmény jól mutatja, hogy az
európai állampolgárok számára a kulturális kötődések jelentős akadályt jelentenek a mobilitás
szempontjából. Ezzel az eredménnyel konzisztens, s a honvágy mobilitásban játszott korlátozó
szerepét támasztja alá, hogy a legtöbb felmérés szerint Európában mind a pályakezdők, mind a
karrierjük csúcsán állók legfeljebb néhány évet töltenének külföldön, s utána visszatérnének
hazájukba.
Ha azonban a mobilitás előtt ilyen korlátok állnak, akkor ez azt jelenti, hogy a Bologna Folyamat
célkitűzései csak részben járhatnak sikerrel, ugyanakkor e korlátok az előző szakaszban a humán tőke
koncentrációja kapcsán elmondottak is más megvilágításba kerülnek. Tekintve, hogy a bolognai
célkitűzések csak részben képesek a munkaerő mobilitását növelni, a regionális fejlődési központok
humán tőke koncentráló ereje csökken, s a bemutatott szegregációs tendenciák üteme lelassul s így a
fejletlenebb térségek relatív helyzete javul a felzárkózás tekintetében, valamint a közösségi politikák
és a regionális fejlesztési programok hatékonysága is javulhat. A honvágy és a kulturális kötődések
ilyen mobilitás-csökkentő szerepe mellett azonban szükséges kiemelnünk a társadalmi tőke gazdasági
szerepét és összevetnünk ezt a tényezőt az időszakos mobilitás kérdéskörével.
A társadalmi tőke mára elterjedt fogalommá vált a közgazdasági irodalomban, s ugyan egységes
definíciója még nincsen, Coleman nyomán általában az egyének közötti kapcsolatokban megtestesülő
erőforrásként határozzák meg, amely elősegíti egyéni és közösségi célok megvalósítását (Lin, 2001).
Megjelenési formáját tekintve a társadalmi struktúrában megtestesülő közösen osztott értékek és
normák, valamint a társadalom tagjainak kapcsolathálói jelentik a társadalmi tőkét. Szemben a kézzel
fogható, alakot öltő fizikai tőkével és az egyénekben megtestesülő humán tőkével, a társadalmi tőke
az egyes egyének közötti kapcsolatokban rejlik, léte e kapcsolatokat feltételezi (Coleman, 1990). A
társadalmi tőke gazdasági erőforrásként való hasznosításának lehetősége legfőképpen abban áll, hogy
a gazdasági cselekvéssel kapcsolatos tranzakciós költségeket csökkenti: a felek közötti bizalom, a
kölcsönös szívességek vagy a kapcsolathálók információs potenciálja mind egyszerűbbé és olcsóbbá
teszik a döntéshozatalt.
Routledge és Amsberg felhívják a figyelmet a társadalmi tőke, a gazdasági növekedés és a
migráció közötti kapcsolatra. A technológiai fejlődéssel a munkahelyek eloszlása a gazdaságban
megváltozik, így vándorlásra késztetve a munkaerőt. Ha a munkaerő mobil, úgy a technológiai
változásokkal lépést tart a munkaerő térbeli eloszlása, ami pedig magasabb gazdasági növekedést
eredményez, hiszen a technológia nagyobb mértékben találkozik a megfelelően szakképzett
munkaerővel. Ugyanakkor a vándorló munkaerő korábban kialakított társadalmi kapcsolataiban
megtestesülő társadalmi tőkéjét elveszti a gyakori vándorlással s így a gazdasági cselekvés
hatékonysága csökken. A korábban kialakított kapcsolathálók a gazdasági tevékenység tranzakciós
költségeit csökkentették, azonban a kapcsolatok felbomlása és újbóli kialakítása közötti (gyakran igen
hosszú) idő alatt e tranzakciós költségek újra megnövekednek. A mind gyakoribb vándorlás, azaz a
magas szintű mobilitás a kapcsolathálók kialakítását már nem teszi lehetővé, s egy idő után a
társadalmi tőke létrehozására irányuló erőfeszítések is megszűnnek, tekintve, hogy a belőle származó
haszon a magasabb fokú mobilitással egyre csökken. Így tehát két, ellentétesen ható tényezőt
találunk a mobilitásban: egyrészt a magasabb fokú mobilitás elősegíti a gazdasági növekedést a
technológia és a munkaerő jobb illeszkedése révén, másrészt viszont ellene hat, a társadalmi tőke
alacsony szintű felhalmozása miatt (Routledge és Amsbert, 2003).
A fenti összefüggésekből nyilvánvalóan következik néhány fontos megállapítás az európai
munkaerő-mobilitásra vonatkozóan. Ha összevetjük az európai mobilitási korlátokat: a honvágyat és a
kulturális kötődéseket a mobilitás és a társadalmi tőke trade-off kapcsolatával, azt látjuk, hogy a
migráció szegregációs tendenciái, miként azt korábban bemutattuk, megváltozott kontextusban
jelennek meg.
225