EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT - Munka

11. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK ÉS AZ ÉRDEKEGYEZTETÉS
A munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók és a munkáltatók, illetve képviseleti,
érdekképviseleti szervezeteik intézményes (megállapodásokon nyugvó és/vagy jogilag szabályozott)
kapcsolatrendszerét értjük, amelyek alapvetően a szereplők közötti együttműködés fenntartására, a
konfliktusok lehetőség szerinti megelőzésére, és a már létrejött konfliktusok megoldására irányulnak.
A munkaügyi kapcsolatokról tehát a piacgazdaság feltételei között beszélhetünk, ahol léteznek:
a munkaügyi kapcsolatok alapvető szereplői, az autonóm, független és ellenérdekű felek, az
individuális és/vagy kollektív szereplők, vagyis a munkavállalók, munkáltatók és a szociális
partnerek;
a szereplőket intézményes kapcsolatok fűzik össze;
a szereplők közötti együttműködés célja meghatározott;
a szereplők közötti együttműködés fenntartására speciális intézmények jöttek létre.
A munkaügyi kapcsolatok fogalma az elmúlt két évszázadban lényegesen változott. Kezdetben
csupán a szociális partnerek közötti kétoldalú, bipartit kapcsolatokat jelentette (a munkaügyi
kapcsolatok elsődleges fogalma), később az országok egy részében szociális partnerek és az állam
között tripartit kapcsolatokat is felölelte (a munkaügyi kapcsolatok másodlagos, bővített fogalma).
Magyarországon a munkaügyi kapcsolatok fogalma 1980-as évektől került vissza a tudományos
politikai, jogi szótárba az érdekegyeztetés szociológiai, társadalomtudományi fogalmának
kiterjesztésével. Ezzel a szociológia tudományának érdekegyeztetés fogalma Magyarországon sajátos
értelmezést nyert, ezzel jelölték a munkaügyi kapcsolatok összes intézményét a rendszerváltás
kezdetén.
11.1. A munkaügyi kapcsolatok intézményrendszere, szereplői
A piacgazdaságokban a munkaügyi kapcsolatoknak komplex intézményrendszere van, amely
magába foglalja:
1. a kollektív tárgyalások és megállapodások rendszerét;
2. a munkavállalói részvétel (participáció) intézményeit;
3. a munkaügyi konfliktusok és viták rendezésének békés és nyomásgyakorló eszközeit;
4. a gazdaság és társadalompolitika fő irányainak meghatározására vonatkozó országos szintű
tárgyalásokat és megállapodásokat;
5. a makroszintű konzultációkat.
Az intézmények összefüggő rendszere nyújt garanciát a munkavállalók és a munkáltatók, azok
érdekképviseletei, illetve adott esetben az állam közötti együttműködés biztosítására, a feszültségek
és a konfliktusok megelőzésére, vagy megoldására.
A munkaügyi kapcsolatok első három intézményét alapvetően a kétoldalú, a munkavilágát
közvetlenül meghatározó kapcsolatok jellemzik. E bipartit kapcsolatrendszernek és az azon belül folyó
tárgyalásoknak a középpontjában a munkaügyi kapcsolatok hagyományos elemei állnak. Ezen
intézmények, tehát a klasszikus „munkaharc” és „munkabéke” eszközei a szociális partnerek között.
A munkaügyi kapcsolatok 4. és 5. intézményében – a gazdaság és társadalompolitika fő irányainak
meghatározására irányuló országos szintű tárgyalásokon és konzultációkban (hazai terminológia
szerint: makroszintű érdekegyeztetésben) már a munka világát közvetetten meghatározó témakörök
kerülnek az együttműködés fókuszába. A tárgyalások és konzultációk során meghatározó szerephez
jutnak a kormánypolitika olyan átfogó kérdései, mint a társadalompolitika, a jövedelempolitika,
szerkezetmódosítás, az adók és a foglalkoztatáspolitika.
194