Természetes hatóanyagok jelentőségének vizsgálata máj- és ...

Természetes hatóanyagok jelentőségének vizsgálata máj- és ... Természetes hatóanyagok jelentőségének vizsgálata máj- és ...

04.06.2013 Views

heszperetin metabolizmusában a májnak fontos szerepe van (99). A szájon át adott flavanonok hozzáférhetők a bélfal drogmetabolizáló enzimei számára is. Tanaka és munkatársai a diozmint és a heszperidint, mint lehetséges kemoterápiás szert vizsgálták száj-, nyelőcső-, vastagbél- és húgyhólyagrákban rágcsálókban. Mindkét flavonoid önmagában, illetve együtt alkalmazva, gátolta a karcinogenezist minden vizsgált szervben (207, 208). Zheng és munkatársai, olyan természetes és szintetikus vegyületeket vizsgáltak, melyekről korábban a rák kifejlődését megelőző hatásról számoltak be, de az ehhez kapcsolódó hatásmechanizmus nem volt ismert. Tanulmányukban azt vizsgálták, hogy ezek a vegyületek az apoptózis indukálásával és/vagy a DNS szintézis gátlásával fejtik-e ki preventív hatásukat humán colorectalis tumorsejtvonalra. A diozmin és a heszperidin esetében azt találták, hogy azok kevéssé befolyásolták a sejtek életképességét és a DNS-szintézist az adott kísérleti körülmények között. Ez alapján valószínűsítik, hogy a heszperidin és a diozmin tumor-preventív hatása apoptózis- és sejtproliferáció-független (236). Crespo és munkatársai a diozmin és a heszperidin gyulladáscsökkentő hatását tapasztalták az intestinumban trinitrobenzénsulfonsav okozta colitisben. Mindezekből feltételezik, hogy a diozmin és a heszperidin hatékony védelmet képes nyújtani oxidatív károsodással szemben a vastagbélben (50). A hesperidin mérsékelte az oxidatív stressz hatásait streptozocin-indukált cukorbetegségben, patkányban, melyet a szignifikánsan csökkent 8-hidroxideoxiguanozin szint jelzett összehasonlítva a cukorbeteg kontrollal. A heszperidin meggátolta a lipidperoxidációt a máj, vese és szérummintákban a streptozocinnal kezelt csoportban (145). A diozminnak gyulladásgátló, szabadgyök-befogó, és antimutagén hatása van (8, 121, 212). Santus és munkatársai tanulmányában a diozmin jól komplexálta a Cu 2+ -inokat, mely tulajdonság alapján feltételezik, hogy ez lehet az egyik oka antioxidáns hatásának (186). A heszperidin a diozminnal együtt gátolta a reaktív oxigén-gyökök képződését zymosan-stimulált humán polymorfonukleáris neutrofilekben (51). Ciolino és munkatársai a diozmin és a diozmetin hatását tanulmányozták a karcinogének aktivációjában részt vevő aril-szénhidrogén receptor aktivitására MCF-7 26

humán emlő epiteliális tumorsejtekben. A diozminnal végzett kezelés dózistól függően fokozta a 7,12-dimetilbenzantracén (DMBA) metabolizmusát. Ezzel szemben a diozmetin non-kompetitív gátlóhatást fejtett ki a P4501A1 aktivitására a DMBA-val kezelt patkányokból izolált mikroszómában (45). Egy másik kutatócsoport megfigyelte, hogy a diozmin gátolja az etoxirezorufin (EROD) és a metoxirezorufin (MROD) aktivitást koncentrációfüggően in vitro. Ennek következtében gátolhatja azokat a P450enzimeket, melyeknek az EROD (P4502C6, 2A1, 2C11) és a MROD (P4501A2) a szubsztrátja. A heterociklusos aminok (HCA) promutagének, melyek a P4501A2 által aktiválódnak. A vizsgált flavonoidok (diozmin, naringin, naringenin, rutin) potenciális kemopreventív szernek bizonyultak a P4501A2-mediált HCA-k okozta mutagenezisben patkánymájban in vitro (8). A külföldön Daflon, Magyarországon Detralex néven törzskönyvezett tabletta (Servier) hatóanyagai a flavon diozmin és a flavanon hesperidin főkomponensben kifejezett flavonoid kivonat 9:1 arányú mikronizált keveréke. A készítmény fő indikációs területe az alsó végtagok krónikus vénás elégtelensége, valamint a hemorrhoidális vénák betegségei. A Detralex olyan flebotróp szer, mely egyidejűleg hat a vénás tónusra, a nyirokáramlásra, és a mikrocirkulációra. Vénatonizáló és érhálózatvédő hatását a vénás rendszeren fejti ki. Gátolja a vénák tágulását és csökkenti a vénás pangást. A Detralex szignifikánsan gátolja a leukociták adhézióját és migrációját, ennek következtében a mikrocirkuláció területén normalizálja a hajszálerek áteresztőképességét és erősíti a kapilláris ellenállást. Farmakológiai aktivitását kettős vak klinikai vizsgálatokkal igazolták. Megállapították, hogy a gyógyszer fokozza a vénás tónust és csökkenti a vénák kiürülési idejét. A gyógyszer felezési ideje 11 óra. Kiürülése főként a széklettel, és kb. 14 %-ban vizelettel történik (8, 74, 80, 180). 27

heszperetin metabolizmusában a májnak fontos szerepe van (99). A szájon át adott

flavanonok hozzáférhetők a bélfal drogmetabolizáló enzimei számára is.

Tanaka és munkatársai a diozmint és a heszperidint, mint lehetséges kemoterápiás

szert vizsgálták száj-, nyelőcső-, vastagbél- és húgyhólyagrákban rágcsálókban.

Mindkét flavonoid önmagában, illetve együtt alkalmazva, gátolta a karcinogenezist

minden vizsgált szervben (207, 208). Zheng és munkatársai, olyan természetes és

szintetikus vegyületeket vizsgáltak, melyekről korábban a rák kifejlődését megelőző

hatásról számoltak be, de az ehhez kapcsolódó hatásmechanizmus nem volt ismert.

Tanulmányukban azt vizsgálták, hogy ezek a vegyületek az apoptózis indukálásával

és/vagy a DNS szintézis gátlásával fejtik-e ki preventív hatásukat humán colorectalis

tumorsejtvonalra. A diozmin és a heszperidin esetében azt találták, hogy azok kevéssé

befolyásolták a sejtek életképességét és a DNS-szintézist az adott kísérleti körülmények

között. Ez alapján valószínűsítik, hogy a heszperidin és a diozmin tumor-preventív

hatása apoptózis- és sejtproliferáció-független (236). Crespo és munkatársai a diozmin

és a heszperidin gyulladáscsökkentő hatását tapasztalták az intestinumban trinitrobenzénsulfonsav

okozta colitisben. Mindezekből feltételezik, hogy a diozmin és a

heszperidin hatékony védelmet képes nyújtani oxidatív károsodással szemben a

vastagbélben (50).

A hesperidin mérsékelte az oxidatív stressz hatásait streptozocin-indukált

cukorbetegségben, patkányban, melyet a szignifikánsan csökkent 8-hidroxideoxiguanozin

szint jelzett összehasonlítva a cukorbeteg kontrollal. A heszperidin

meggátolta a lipidperoxidációt a máj, vese és szérummintákban a streptozocinnal kezelt

csoportban (145). A diozminnak gyulladásgátló, szabadgyök-befogó, és antimutagén

hatása van (8, 121, 212). Santus és munkatársai tanulmányában a diozmin jól

komplexálta a Cu 2+ -inokat, mely tulajdonság alapján feltételezik, hogy ez lehet az egyik

oka antioxidáns hatásának (186). A heszperidin a diozminnal együtt gátolta a reaktív

oxigén-gyökök képződését zymosan-stimulált humán polymorfonukleáris

neutrofilekben (51).

Ciolino és munkatársai a diozmin és a diozmetin hatását tanulmányozták a

karcinogének aktivációjában részt vevő aril-szénhidrogén receptor aktivitására MCF-7

26

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!