értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

ahogyan ezeket a komponenseket használják, ahogy azokat kombinálják a különbözı feladatok
megoldására, különbözı problémák kezelésére, bármilyen téren elért fejlıdésükre.”
(Gardner, 1991. 12. o. idézi Turmezeyné és Balogh, 2009). A hét egymástól független intellektuális
képesség – amit Gardner humán intelligenciának nevez – alapján a speciális tehetségterületek
is elkülöníthetıek. A hét képességterület a következı:
• logikai – matematikai;
• nyelvészeti;
• testi – kinesztetikus;
• térbeli;
• zenei;
• interperszonális;
• intraperszonális.
Gardner a késıbbiek folyamán az intellektuális képességek két további formáját is kiemeli,
ezek a természeti és egzisztenciális képességek, továbbá egy 1996-os bécsi konferencián a
sort az érzelmi intelligenciával is kiegészítette.
Sternberg hármas alapú intelligencia (triarchic theory) modellje, az intelligencia három
képesség-összetevıjét emeli ki (Sternberg, 1999):
1. Analitikus képességek: az olyan problémamegoldó gondolkodást igénylı feladatok
megoldásának képessége, amelyeket általában a hagyományos intelligenciatesztek
tartalmaznak. Ezek általában jól definiált problémák, amelyekre csak egy helyes válasz
létezik. Az analitikus képességek szerepet játszanak olyan esetekben, amikor a
dolgok analizálására, kiértékelésére, kritikai, összehasonlító gondolkodásra, valamint
a dolgok szembeállítására van szükség.
2. Kreatív képességek: új dolgok felfedezése, új dolgok feltalálása, fogalomalkotás, feltételezés.
Az újdonságokra való sikeres válaszolás a meglévı tudásunk és képességeink
alapján, a környezeti ingerek megválogatása.
3. Gyakorlati képességek: tudásunk és képességeink sikeres alkalmazása a mindennapi
élethez, automatizálódott készségek, gyakorlati gondolkodás, a környezet alakítása.
Ezek a képességek hajlamosak arra, hogy nem korrelálnak az analitikus képességekkel,
sıt, még az is elıfordul, hogy negatív korrelációt mutatnak.
Az elmélet szellemében kialakított tesztjét Sternberg úgy jellemzi, hogy az nagyobb
hangsúlyt helyez a tanulás képességére, mint arra, amit megtanultunk. Másrészt a teszt az
újdonsággal való bánni tudás készségeit is vizsgálja, továbbá gyakorlati képességeket is mér.
Sternberg szerint a „sikeres intelligencia” (successful intelligence) fogalma úgy definiálható,
„mint azon szükségletek közötti egyensúlyozás képessége, hogy környezetünkhöz sikeresen
alkalmazkodjunk, alakítsuk és kiválasszuk azt, értve mindezeket egy szociokulturális kontextusban.
A sikeresen intelligens emberek képesek erısségeik és gyengébb oldalaik fölismerésére,
erısségeik kihasználására, valamint gyengeségeik kompenzálására.” (Sternberg, 1999.
438. o.)
Az intelligencia-vizsgálatokból kinövı, kreativitást vizsgáló tesztek a hatvanas években
jelentek meg. Gyors térhódításuk hátterében kimondva-kimondatlanul az a tapasztalat állt,
hogy a gyakorlatban nem mindig azok a képességek bizonyultak a legértékesebbnek, vagy
legfontosabbnak, amelyeket a hagyományos intelligenciatesztek mérnek. A kreativitástesztek
a hagyományos intelligenciatesztek szemléletmódjával szemben nem az alkalmatlanok kiszőrésére,
hanem az alkalmasak kiválasztását tőzik ki célul. A megváltozott igényeket elsısorban
a hadsereg és az ipari tevékenységek mőszaki színvonalának gyors változása váltotta ki. A
kreativitásvizsgálatok kezdeményezıi, Guilford és Torrens (Maltby, Day és Macaskill, 2007)
is a légierı számára dolgoztak. Guilford modelljének fontos vonása a konvergens (összetartó,
egy irányba ható) és a divergens (elágazó) gondolkodásmód megkülönböztetése. Szerinte a
hagyományos intelligenciatesztek annak következtében, hogy egy helyes választ várnak el,
95