értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

A zene és a beszéd közeli kapcsolata megmutatkozik a csecsemık „beszédében” a gıgicsélésben
is. A kisgyermek és édesanyja között kialakul egy nonverbális kommunikáció,
nyelv elıtti ábécé (Papousek, 1994), amelynek alapján a zene kifejezıeszközei ismerhetıek
fel, a hangszín, hangmagasság, hanglejtés, hangerı és a tempó. Az éneklés alapelemeinek
elsajátítása tehát már a kora csecsemıkortól megfigyelhetı. Az elsı életév során a figyelemnek
a zenei ingerekre való összpontosítása révén alakulnak ki azok az elıfeltételek, amelyek a
zenei anyanyelv elsajátításának további folyamatához vezetnek. Egyes szakkönyvek az élet
elsı negyedévét a hallás megtanulásának idıszakaként is említik. Már egy kéthónapos csecsemı
is képes feszült figyelmet tanúsítani, mozdulatlanul feküdni és figyelni, ha éneket hall.
Ebben az idıszakban a gyermek örömét leli az emberi hangban és az utánzásában. A gyermek
kezdetben az emberi hangokat inkább utána énekli, mint utána mondja, és ez az utánzás hétrıl
hétre gazdagodik. Körülbelül kilenc hónapos kor körül az énekes monologizálás megnyilvánulásait
figyelhetjük meg, amelyet az öröm egyértelmő megnyilvánulásai kísérnek (Dowling,
1999; M. Dietrich, 2008). Dowling, Brown (1973) tanulmánya alapján felhívja a figyelmet
arra, hogy a zenepszichológia kérdésfeltevése hasonló ahhoz, ahogyan a nyelvészek a beszédre
való fogékonyságot, hajlamot kutatják a fejlıdés korai stádiumában, különös tekintettel
arra, hogy melyek a beszéd alapvetı elemei, amelyek már csecsemıkorban jelen vannak,
majd a perceptuális tanulás és akkulturáció során érik el a felnıtt struktúrákat. „Hasonlóképpen
megtalálhatjuk a felnıtt zenei kognitív struktúrák elemeit már a csecsemıknél is, és megfigyelhetjük
e struktúrák komplexitásának fejlıdését a kultúra, illetve az egyéni tapasztalatok
hatására.” (Dowling, 1999. 603. o.) Az ének és a beszéd a csecsemık beszédirányításában
megnyilvánuló korai kapcsolatának további elemzésére a Zenei feldolgozással összefüggı
nyelvi képességek c. fejezetben még visszatérünk.
Az ének és a beszéd körülbelül egyéves korban válik szét, de Dowling és Harwood szerint
(1986) a beszédtıl határozottan megkülönböztethetı éneklés 18 hónapos kor körül jelenik
meg. A gyermek éneklése utánzáson alapul, a spontán éneklés során ismétlıdı, azonos dallamvonalú
motívumokat hallunk. Megfigyelhetı, hogy az éneklés örömet okoz a gyermek
számára játék közben. Az énekelt dallam iránya jól kivehetı, de a dallamot alkotó hangközök
még esetlegesek. A levegıvétel sem igazodik a motívumok határához, a levegıvétel miatt a
motívumok bármikor megszakadhatnak. A korai éneklés ritmusát az jellemzi, hogy az akár
több motívumon keresztül is stabil lehet, de a beszéd ritmusa bármikor eltérítheti. Továbbá az
is jellemzı, hogy a motívumokat záró szüneteket nem ritmikai elemként, hanem várakozásként
tekinti (Turmezeyné és Balogh, 2009). A kétéves gyermek éneklését rövid frázisok ismételgetése,
azonosíthatatlan ritmus, és melódiamintázatok jellemzik (Dowling, 1999). A daltanulás
képessége a második életévben kezd kialakulni. A gyermek kezdetben egy-egy rövid
részletet ismételget, amely gyakran improvizációba csúszik át. Ebben az életkorban inkább
szöveg nélküli dudorászást figyelhetünk meg, az értelmes szövegek énekelgetése, szóképzésekkel
tarkítva inkább késıbb, hároméves kor körül figyelhetı meg. (M. Dietrich, 2008). A
háromévesek spontán éneklését a spontán improvizáció és a gyermeket körülvevı domináns
dalkultúra kölcsönhatásai jellemzik. Ezt az idıszakot „potpourry” daloknak (Moog, 1976),
vagy „vázlat-daloknak” (outline-songs) (Hargreaves, 1996) is szokás nevezni. Egyre inkább
felismerhetıvé válnak a diatonikus hangrendszer hangközei is. Hároméves kor körül a hangutánzó
szavak is egyre gyakoribbak. Hároméves kor után egyre sikeresebbé válik a dal hallás
utáni eléneklése. A daltanulás folyamatát három- és ötéves kor között az jellemzi, hogy e korosztály
számára még nehézséget okoz, ha egy többször ismétlıdı motívum után megváltozik
a dallam iránya (Klanderman, 1979 idézi Turmezeyné és Balogh, 2009). M. Dietrich (2008)
összefoglalása alapján a szabad dallami rögtönzések – körülbelül a negyedik életév kezdetéig
– hangszintézis útján történnek. Ezt váltja fel a hanglánc-szintézis, amely a magyar gyerekek
esetében, a tradicionális zenei gyökerek nyomán ún. motívumszintézist hozhat létre. A dallami
fantáziálásokban lassanként a zenei alapformák öltenek testet. A daltanulás folyamatát egy
64