értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

elınyben részesítik ugyanannak a dallamnak a magasabb hangon történı elıadását. A szerzık
szerint ez egyrészt abból fakadhat, hogy az újszülöttek jobban érzékelik a magasabb frekvenciatartományba
esı hangokat, másrészt a magasabb hangon történı éneklés, valamint a magasabb
hangú beszéd – ami a felnıttek gyermekekhez intézett beszédének hanghordozására
szintén jellemzı – magasabb érzelmi töltést jelent a gyermekek számára (Trainor és
Zacharias, 1998b). Melson és McCall (1970; idézi Dowlong, 1999) korai vizsgálata óta számos
kutatás kimutatta, hogy a csecsemık érzékelik a melódia változásait. Chang és Trehub
vizsgálatában öthónapos csecsemık nem vették észre egy hat hangot tartalmazó dallamban a
három félhangnyi változást, ha a dallamvonal nem változott, viszont ha a változások a dallamvonalat
is érintették, akkor „meglepetten” reagáltak (Chang és Trehub, 1977).
Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy jelentıs minıségi hasonlóság van a csecsemık
és felnıttek dallammemóriája között. Mind a csecsemık, mind a felnıttek képesek észrevenni
– kedvezı körülmények között – intervallum- és hangmagasságbeli különbségeket a
dallamban, de mindketten sokkal szembetőnıbbnek tartják a dallamkontúrbeli változásokat. A
hangmagasság-információ feldolgozásában a fı különbség a gyermekek és felnıttek között
abból az akkulturációs eltérésbıl ered, ami a felnıttek esetében az adott kulturális közegben
elterjedt tonális skálarendszer határoz meg. A világ szinte valamennyi kultúrájában van legalább
egy minta, amelyhez a hangmagasság-osztályok szervezıdése igazodik, és amely oktávról-oktávra
ismétlıdik. A legelterjedtebb ilyen mintát a nyugat-európai zenében a dúr-skála
szolgáltatja (Dowling és Harwood, 1986). Egy nyugat-európai felnıtt számára könnyebb feladatot
jelent az olyan dallamoknak a kódolása és memorizálása, amelyek ehhez a mintához
igazodnak. A kultúrák közötti különbségek azonban azt mutatják, hogy az ilyen minták –
amint erre már korábban is kitértünk – nem velünk született módon vannak jelen. Egy gyermek
esetében tehát nincs a priori oka annak, hogy valamelyik mintával könnyebben tudjon
bánni egy másikhoz képest (Cuddy, Cohen és Mewhort, 1981).
Kutatások azt mutatják, hogy a tonális érzék szintén kulturális hatások eredményeként
alakul ki. A tonalitásnak kultúránként igen eltérı szabályi lehetnek. Trainor és Trehub kísérlete
alapján, a csecsemık még bármely kultúra hangrendszere iránt egyaránt fogékonyak
(Trainor és Trehub, 1993). Az is bizonyított, hogy nyugati kultúrában élı zeneileg képzetlen
felnıttek is rendelkeznek egyfajta implicit tudással a nyugati zene hangrendszerével kapcsolatosan
(Trainor és Trehub, 1992). A nyugati kultúrában felnövekvı gyerekek már egyéves
korban ismerısnek érzik a dúr és a moll hangrendszert bármiféle fejlesztés nélkül. Különbözı
kutatások egyetértenek abban, hogy a tonális érzék alakul ki legkésıbb. A dallam észlelésében
elıször a kontúrok a meghatározóak, majd egyre pontosabbá válnak az egyes hangközök,
majd ezek hatására válik ki a rendezıelv, ami a dallam hangjainak hierarchiáját, a tonalitást
adja (Turmezeyné, Máth és Balogh, 2005)
Erıs és munkatársai a melódiahallást egyrészt a hangköz- és a dallamhallás segítségével
vizsgálták. Mindkét összetevı esetében két-két feladattal, a hallás utáni megkülönböztetés és
az éneklés segítségével. A tonalitás érzéket dallam-kiegészítési feladattal mérték. A hangközök
visszaéneklése összetevıjével kapcsolatosan a magyar háromévesekrıl az mondható el,
hogy legtöbben a lefelé lépı kis tercet oldották meg hibátlanul (22%) és 12-13%-uk adott
helyes választ a szintén lefelé lépı nagy szekund, nagy terc és tiszta kvint hangközökre (Erıs,
1993). Szembetőnı, hogy a gyerekek azokat a hangközöket éneklik helyesen és ismerik föl
nagyobb arányban, amelyek gyakori hangközei az ebben a korban gyakran énekelt gyermekdaloknak.
Erıs szerint a háromévesek vizsgálata azt mutatta, hogy a hangközhallás kialakulása
a kisebb intervallumokkal kezdıdik, és összefügg az óvodai ének-zene foglalkozások
anyagával. A mérés következı pontján, hatéves korban, a szukcesszív hangközhallás jelentısen
fejlıdött. A hatévesek számára a fel- és lelépı kis szext, nagy szext, kis szeptim és nagy
szeptim voltak a legnehezebbek. Legtöbb helyes válasz a szekundokra, a lelépı tiszta kvintre
és tiszta kvartra született. Tízéves korra a kisebb intervallumok visszaéneklésében jelentıs
60