értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

sa alapján a hangok dallamként való felfogása három összetevıbıl áll: egyrészt az egymást
követı hangok közötti hangmagasság-különbségeknek, másrészt a dallamot alkotó hangok
mozgásirányának, a dallam kontúrjának az észlelésébıl. Harmadrészt a zenei hangok egymáshoz
való viszonyának, a zeneelmélet által leírt szabályszerőségek szerinti szervezıdésének,
a tonalitásnak az észlelésébıl. Tyeplov szerint a melódiahallás elsı lépését a dallamvonal
felismerése jelenti; amikor már nemcsak a dallamvonalat tudjuk felismerni, vagy reprodukálni,
hanem a dallamot alkotó hangközöket is, az már egy fejlettebb szintet jelent (Tyeplov,
1960. 233. o.) Dowling és Harwood (1986) szerint hasznos megkülönböztetni a melódia lokális
és globális jellemzıit. A melódia lokális feldolgozása az a mód, ahogyan a melódia lokális
jellemzıit perceptuálisan csoportosítjuk, hogy globálisabb mintázatokat formáljanak. Mivel a
globális zenei mintázatok idıben kiterjedtek, ezért a memória szerepe is felvetıdik a zenei
mintázatok szervezıdésének azonosításakor.
3.4.2.4. Hangszín
Szimultán, vagyis idıtényezıt mellızı zenei dimenzió a hangszín. A hangszínt a magasság és
erısség, a felhangok mennyisége és erıssége adja. A legfontosabb hangszínt befolyásoló tényezık
a hang burkológörbéje, valamint a hangkezdet és hangvégzıdés. Ezek a jellemzık a
hangerı folyamatos váltakozásából származnak (Csépe, Gyıri és Ragó, 2006). Minél több
felhangot hallunk egyidejőleg, annál fényesebbnek érezzük a hangzást. A hangszín függ a
hangforrás, a hangadó test anyagától és nagyban függ a megszólaltatás módjától is. Megfigyelhetı
például, hogy ugyanaz a hegedő soha nem szól egyforma hangszínnel más-más elıadók
kezében. A különbözı hangszínek megnevezésére meglehetısen szubjektív, a halláson
kívül esı területekrıl származó fogalmaink vannak, így a hangszín értékelése is szubjektív
lehet. A hangszínbeli változatosság felhasználása, a hangszínekben gazdag elıadásmód azonban
a zenei jelentés szubjektív megjelenítését, a zenedarab elıadásának fontos kifejezıerejét
nyújthatja, és az elıadás fontos erénye lehet. A hangszínhallással kapcsolatosan a már korábban
említett dinamikahallással együtt említettük, hogy nem kezelhetı pusztán zenei képességként,
hiszen jelenlétük a mindennapi élet más területein is fontos.
3.4.2.5. Harmónia
Szintén szimultán, idıtényezıt mellızı zenei dimenzió a harmónia. A hangoknak kizárólag a
hangmagasság alapján történı egymás mellé rendelésekor a harmóniát kapjuk. A harmónia
észlelése az együtthangzás elemzését kívánja meg. Erıs összefoglalásában „a harmóniahallás
– a dallamhalláshoz hasonlóan – a hangnem érzékelésén és a hallási képzetek felidézésén alapul.
A hallás két típusa mindig együtt, összefonódva nyilvánul meg és arányuk, kapcsolatuk
jellemzi a hallás egészét.” (Erıs, 1993. 97. o.). Az egyes harmóniák lehetnek konszonánsak,
azaz kellemesen hangozhatnak az emberi fül számára, illetve lehetnek disszonánsak, az emberi
fül számára kellemetlen hangzásúak. Helmholtz szerint azokat a hangzásokat érezzük konszonánsnak,
amelyekben az együtthangzó hangok felhangviszonyban állnak. Ezek a k3; n3;
t4; és fordításaik: n6; k6; t5. Ha az egymás melletti hangok alkotnak hangzatot, akkor a hanghullámok
közötti interferencia eredményezi a disszonáns hangzást. A disszonáns hangközök:
k2; n2; b4; és fordításaik: n7; k7; sz5 (Helmholtz, 1877, 320. o. idézi Erıs, 1993; Pierce
1999). A konszonancia elınyben részesítése a disszonanciával szemben velünk született tulajdonság
is lehet. Ezt a feltevést támasztja alá Trainor és Heinmiller (1998a) kutatása, amely
szerint a csecsemık konszonanciára, illetve disszonanciára adott érzelmi reakciói a felnıtte-
57