értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

is. Ezek eredményeként adódott ez a zenei tesztek között kiugróan magas megbízhatósági
mutató (Turmezeyné és Balogh, 2009).
Wing (1939) tesztjét is gyakran használják, szerinte a zenei fejlıdés 17 éves korig tart,
ezután abbamarad, ettıl kezdve „zenei felnıtteknek” nevezi a vizsgált személyeket. A teszt
Bentley tesztjéhez hasonló, kivéve egy altesztet, amely a zenei frazeálás képességét vizsgálja.
Whistler és Thorp (1950) zenei képességtesztje minden életkorra külön normákat ad. Öt
képességet vizsgál: ritmus; hangmagasság; dallamemlékezés; hangmagasság különbség; ritmusemlékezés.
Ezt a tesztet nem vették fel semmilyen adathordozóra, zongorát használtak a
feladatokhoz. Bentley 1955-ben kipróbálta a tesztet egy kétszáz gyermekkel végzett vizsgálat
során. A résztesztekre kapott érvényesség r=0,64 és r=0,87 között adódott, a teljes teszt megbízhatósági
mutatója pedig r=0,75 volt. A Drake-féle (1954) zenei képességteszt a zenei memória
és a ritmus vizsgálatát szolgálja. Szintén az azonosság-különbözıség megállapításán
alapul, de a többi teszttıl eltérıen azt kell megállapítani, hogy a változás a hangnemet, a ritmust,
vagy az ütembeosztást érinti-e. Farnum (1969) zenei tesztje a hangszert tanuló gyermekek
számára lett kifejlesztve. A teszt a látás és a kéz mozgáskoordinációját, a kottaképhangzáskép
összehasonlítását, illetve a dallamemlékezetet vizsgálja, valamint egy kadenciatesztet
tartalmaz.
Az egyetlen olyan széles körben is ismert teszt, amely óvodások számára is ajánlott,
Gordon Audie tesztje 1989-bıl származik, aki munkássága során zenei képességtesztek sorozatát
fejlesztette ki. Ez az óvodások számára készült mérıeszköz már hároméves kortól használható
és e tekintetben egyedülálló a zenei képességtesztek között. Egy-egy egyenként tíz
itemes dallami és egy ritmikai altesztbıl áll, dallam és ritmuspárokról kell eldönteni, hogy a
második megegyezik, vagy különbözik az elsıtıl. A teszt validitás-vizsgálata során, a ritmikai
készségek területén kapott érték r=0,59, a dallami területen pedig r=0,41. Az öt- nyolcévesek
számára kidolgozott teszt annyiban különbözik az elıbbitıl, hogy itt már 40 itemes altesztek
találhatóak. A Musical Aptitude Profile (MAP, 1965, 1988) 9-18 éveseknek, a Measures of
Music Audiation (AMMA, 1989b) pedig fıiskolások számára készült, és a zenei felsıoktatásban
felvételi vizsgaként is használják. A képességeket a hangelképzelés, a ritmuselképzelés és
a zenei érzékenység három csoportjába rendezett hét dimenzió mentén mérik. A felvétel három,
egyenként ötven perces részben történik. Gordon tesztjei a leginkább elfogadottak az
angol nyelvterületen, óriási szakirodalom foglalkozik a témával és a tesztek megbízhatósági
mutatóival, amelyek számos vizsgálat alapján a Gordon által megadott értékeknél jelentısen
alacsonyabb értékeket jeleznek.
A standard zenei teljesítmény tesztek a muzikalitás (zenei adottságok, zenei tehetség) és
a zenei ismeretek felmérésére készültek. Az adottságok és a tanulás szétválasztása a zenei
tevékenységben meglehetısen nehéz, szinte lehetetlennek tőnı feladat, a teljesítménytesztekben
láthatóan ugyanúgy megjelennek az adottságokat vizsgáló feladatok is. Továbbá a teljesítménytesztekkel
kapcsolatosan az is elmondható, hogy erısen függenek az adott oktatási
rendszertıl, miután zeneelméleti és zenetörténeti ismereteket is számon kérnek. Az zenei
ismeretek oktatásának idıbeli eloszlása országonként, zenei oktatási módszerenként jelentısen
eltérhet. A zenei teljesítményteszteket a 2. táblázatban foglaljuk össze (Dombiné, 1992).
A 2. táblázatban szereplı zenei teljesítménytesztek 63 részterületre épülnek, bár az elnevezésbeli
különbségek gyakran ugyanazon képesség más aspektusból történı vizsgálatát
jelentik.
A leggyakrabban mért képességterületek a következık:
• Hangnevek ismerete - 5 szerzınél közös
• Hangértékek ismerete - 5 szerzınél közös
• Ütemmutató ismerete - 4 szerzınél közös
• Hallás és látás koordinációja - 6 szerzınél közös
• Dallam-megkülönböztetés - 5 szerzınél közös
47