értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

3. A ZENEI KÉPESSÉGEK VIZSGÁLATÁVAL ÖSSZEFÜGGİ KUTA-
TÁSOK
Az értekezésünkben bemutatott elsı vizsgálat négy-nyolcéveskorú gyermekek zenei képességeinek
fejlıdésére irányul. Zenei képességvizsgálatunk eredményeit értekezésünk további
vizsgálataiban is felhasználjuk. A harmadik fejezetben a zenei képességvizsgálatunk megalapozottságához
szükséges általános ismereteket foglaljuk össze. Elsıként a zenei képesség
fogalmi meghatározásait, a 20. sz. során keletkezett zenei képességmodelleket tekintjük át,
majd az elmúlt évtizedek hazai zenei képességvizsgálatait. A fejezet további részében a zenei
észlelés következı területeit, melódia, harmónia, ritmus, hangszín, dinamika, illetve ezen észlelési
területek fejlıdésbeli sajátosságait foglaljuk össze hazai és nemzetközi kutatási eredmények
alapján. Végezetül a zenei feldolgozás idegrendszeri hátterével kapcsolatos kutatási
eredményeket tekintünk át.
3.1. A zenei képesség fogalma
A zenei képességek rendszerezésére a 20. század folyamán több modell született (pl. Erıs,
1992, 1993; Gembris, 2002; Gordon, 1965; Häcker és Ziehen, 1922; idézi Erıs, 1993;
Michel, 1960, 1974; Seashore, 1919; Turmezeyné, Máth és Balogh, 2005). A zenei tevékenység
igen összetett, ennek köszönhetıen a hátterében álló képességek feltárására, rendszerezésére
is különbözı szempontok szerint történt és egymástól igen eltérı modellek születtek. A
zenei képességek összetevıinek korunk egyik legelfogadottabb meghatározását Gembris
nyújtja. E modell egyben jól szemlélteti a zenei tevékenységek összetettségét. Gembris meghatározása
szerint „Zenei képességen sok faktor összessége értendı. Idetartoznak a hangszeres
és éneklési képességek, a zenespecifikus kognitív folyamatok, az érzelmi és zenei tapasztalatok,
a motiváció, a zenei preferenciák, attitődök és érdeklıdés.” (Gembris, 2002. 488. o.)
Zenei képességekkel mindannyian rendelkezünk, a zenére való fogékonyság minden
emberre jellemzı, a fogékonyság mértéke azonban egyénenként igen eltérı lehet. „Bıséges
bizonyítékokkal rendelkezünk arról, hogy a zene éppen olyan természetes az ember számára,
mint a nyelv. Az szintén kétségtelen, hogy a zenei képességek kivirágzásához olyan szociális
környezetre van szükség, ahol a zenét szeretik és értéket képvisel.” (Shuter-Dyson, 1999. 645.
o.). A különleges zenei tehetség igen korán megmutatkozik és figyelemfelkeltı a gyermek
környezete számára. A nagy zeneszerzık és zenemővészek életrajzi adatai között is gyakran
szerepel a korai gyermekkorban megmutatkozó kiemelkedı zenei tehetség. A zenei képességkutatás
története ezért természetszerőleg egybefonódik a zenei tehetség kutatásának történetével.
A legkorábbi munkák a 19. sz. folyamán születtek. Az elsı muzikalitást vizsgáló írás
1805-bıl származik, Christian Friedrich Michaelis munkája. Az elsı tudományos igényő
munkaként pedig Theodor Billroth „Ki a muzikális?” címmel 1895-ben megjelent munkáját
tartják számon (Gembris, 2002). A tehetség fogalmát, általános jellemzıit, a különbözı tehetség-modelleket,
illetve ehhez kapcsolódóan a zenei tehetség jellemzıit, feltárásának pszichológiai
útjait, fejlıdésének jellemzıit, fejlesztési lehetıségeit foglalja össze Turmezeyné és
Balogh (2009). Szintén a zenei tehetség azonosításának korszerő szemlélető összefoglalását
nyújtja Gyarmathy (2002). Munkájában a zenei tehetség fejlıdését, jellemzıit, a tehetség azonosítását,
a családi háttér hatásait, illetve az oktatás szerepét elemzi.
A 20. sz. talán egyik legismertebb zenei képességmodelljét Seashore (1919) dolgozta ki.
Seashore modelljében, amely öt csoportba rendezett 25 képességet ölel fel, a zenei tehetség
egészének megragadására törekszik. Modelljének kialakításakor a következı tényezıket veszi
43