értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

ködı szintjét beszédhang-felismerésnek nevezzük. A beszédhang-kiemelés (fonológiai tudatosság,
explicit, szándékos beszédhang-felismerés) a szótagolást, a szó eleji és végi hangok
felismerését és hangoztatását, a beszédhanghallást és a beszédhangot jelölı bető egyeztetését
jelenti (Nagy, 2006a).
A beszédhangok különbözı hangkörnyezetben való észlelése, illetve tulajdonságai (komponensei)
alapján történı elkülönítése a beszédhanghallás segítségével válik lehetıvé. A szófelismerés
eredményességéhez és a beszédhez nem szükséges az egyes fonémák önálló felismerése,
ezzel szemben a beszédhangok elkülönítésének elsajátításához tanításra van szükség
(Nagy, 2006a). A beszédhangok megkülönböztetése tulajdonságaik alapján történik, az akusztikus
jeleket elemezzük, alkotóelemeire bontjuk, azonosságokat és különbözıségeket állapítunk
meg. Megkülönböztetésük jellemzıi jegyei: a képzés helye (a beszédszervek helyzete), a
zöngésség (a hangszalagok rezgése, illetve nem rezgése), idıtartam (rövid vagy hosszú), és a
hangok képzési módja (a beszédszervek közremőködése). A beszédhanghallás fontos összetevıje
a hangkihallás is, a beszédhangok különbözı hangkörnyezetben történı észlelése (Fazekasné,
2000b). A beszédhanghallás készség fejlıdésének ideje nagyrészt az óvodáskorra esik.
Az optimális elsajátítás azonban nem minden gyermeknél történik meg. Ismert, hogy Magyarországon
az elsı osztályt kezdı gyermekek több mint fele kialakulatlan beszédhanghallási
készséggel kezd olvasni és írni tanulni (Fazekasné, 2004, 2006). A vizsgálatok alapján a
tanulók négy százalékánál még a harmadik osztályban sem alakul ki az optimálisan fejlett
beszédhanghallás. Ezekben az esetekben már tanulási zavar, veszélyeztetettség feltételezhetı.
A beszédhanghallás készség részletes elemzésére a 4.1.5. fejezetben „A beszédhanghallás
és fonológiai tudatosság szerepe az olvasás elsajátításában” címmel visszatérünk. A
téma további, zenei összefüggéseivel foglalkozó szakirodalmának ismertetésére pedig a 4.1.6.
fejezetben „A zenei hangmagasság-megkülönböztetés, fonológiai tudatosság és az olvasás
kapcsolatát feltáró empirikus kutatások” címmel kerül sor.
1.3.3. Relációszókincs
A nyelvek alapját néhány száz reláció, a relációszókincs képezi. Ezek a szavak dolgok, tulajdonságok,
folyamatok (történések, események, cselekvések) közötti viszonyokat, relációkat
fejeznek ki (Nagy, 2004e). A magyar nyelvben a ragoknak és igekötıknek is ilyen szerepük
van. A relációszókincs elsajátításának országos átlaga 82 %p, amely érték azt jelzi, hogy az
iskolába lépı gyermekek egy része számára még nehézséget okoz bizonyos relációk pontos
értelmezése. Az egyes összetevık fejlıdésének vizsgálata alapján az iskolába lépık és az elsı
két évfolyamra járók jelentıs hányada különösen az idıt kifejezı és a mennyiségi relációszókincs
esetében súlyos problémákkal szembesül. Ezek a gyermekek nem mindig értik pontosan
a tanítónı, illetve a társaik beszédét, hátránnyal indulnak már az iskolai tanulás kezdetén. A
relációszókincs elsajátítási folyamatának különbségei feltételezhetıen egyrészt a lassúbb
érésnek, másrészt környezeti hatásoknak, a nyelvi közeg intenzitásának a következményei.
Nagy József a nyelvi közeg fejlesztı hatásával kapcsolatosan a rendszeres mesemondás jelentıségére
hívja fel a figyelmet. Korábbi kutatásai alapján azok az azonos korú gyermekek,
akiknek nem szoktak rendszeresen mesét olvasni, tudásukat, és magatartásukat tekintve, beleértve
az anyanyelvi készséget is, egyaránt másfél évvel fejletlenebbek voltak, mint azok a
társaik, akiknek naponta mesélnek (Nagy, 2004e).
1.3.4. Elemi számolási készség
Az elemi számolási készség optimális elsajátítása, begyakorlása elengedhetetlen az eredményes
iskolai matematikatanuláshoz. Elemi számolási készség alatt a százas számkörbeli szám-
26