értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem

10. A ZENEI HALLÁSI KÉPESSÉGEK ÉS AZ ELEMI ALAPKÉSZSÉ-
GEK VIZSGÁLATA KÍSÉRLETI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
Kísérletünkben arra keresünk választ, hogy a zenével történı gyakoribb, napjában több alkalommal
ismételt, egyenként néhány perces foglalkozás milyen mértékben járulhat hozzá a
zenei hallási képességek fejlıdéséhez, illetve hogyan fejlıdnek a kísérlet körülményei között
az iskolai tanuláshoz és beilleszkedéshez nélkülözhetetlen szociális és elemi alapkészségek.
Programunkkal azt kívántuk elısegíteni, hogy a gyerekek napi rendszerességgel – és naponta
többször – részt vegyenek közös éneklésekben, dalosjátékokban. A kötelezıen elıírt zenei
foglalkozásokon kívül minél több alkalommal énekeljenek, tapsoljanak, „játsszák el” a gyermekdalokat.
Énekeljenek minél többet, és fejezzék ki mozgással a zenét. Célunk, hogy szívesen
énekeljenek, legyenek kedvenc dalosjátékaik, és azokat minél többször adják elı. Tanuljanak
meg játékos formában biztonsággal különbséget tenni magas és mélyebb hangok, lassú
és gyors tempó között, ismerkedjenek meg minél több ritmussal, hangszínnel.
A zenei fejlesztı kísérlet megvalósítását átlagos óvodai körülmények között, nem speciálisan
zenei képzettségő óvónık közremőködésével terveztük. Azt szeretnénk megvizsgálni,
hogy a fent vázolt, bármely óvodában megvalósítható egyszerő módon, napi rendszerességgel
történı zenei foglalkozás hozzájárul-e, miképpen járulhat hozzá három, illetve kilenc hónap
alatt a zenei hallási képességek, illetve az eredményes iskolai tanuláshoz nélkülözhetetlen
készségek és képességek fejlıdéséhez.
10.1. A zenei fejlesztı kísérlet rövid leírása
Az 5.2 fejezetben részletesen ismertetett szakirodalom alapján az óvodáskorú gyerekek zenei
fejlıdését leginkább az éneklés, a dalosjátékok mozgással, érzelmi átéléssel történı elıadása
segíti elı. Kísérletünket ezért erre alapoztuk. Arra törekedtünk, hogy az éneklés a megszokott
és kialakult napirendbe illeszkedjen. A kísérletben részt vevı óvónık minél több alkalmat
kerestek az éneklésre. Célunk az volt, hogy legyen naponta legalább nyolc olyan rövidebbhosszabb
lehetıség, amikor a gyerekek énekelnek, dalosjátékokat játszanak. Egy-egy alkalommal
elegendı idı erre akár öt perc is, de ha az óvónık úgy látták, hogy a gyerekek szívesen
játszanák-énekelnék hosszabb ideig is az éppen soron lévı játékot, akkor ezt is lehetıvé
tették. Az énekes játékok egy részét elıre eltervezték, a napirend részévé tették, továbbá alkalmat
kerestek arra, hogy spontán módon is kapcsolódjon minél több tevékenységhez az
éneklés. A gyerekekkel közösen változatos játékokat alakítottak ki, amelyekkel eljátszhatták
az egyes dalokat. Továbbá fontos szempont volt az is, hogy fejezzék ki minél több mozgással
azt, amirıl énekelnek.
Az óvónık próbálták azt is elérni, hogy azok a gyerekek is énekeljenek, akik általában
visszahúzódóbbak, nem szívesen énekelnek. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy nem minden
gyerek számára esik jól ugyanaz a hangfekvés. Vannak olyan gyerekek, akik mélyebben, vagy
magasabban szeretnek – és tudnak – tisztábban, könnyebben énekelni. Figyeljék meg, kik
ezek a gyerekek a csoportban és segítsék az ı beilleszkedésüket is. Véleményünk szerint ez a
lehetıség is fennállhat annak hátterében, ha egy gyerek nem énekel együtt a többiekkel.
A kísérletben részt vevı óvónık figyelmét még a következı dolgokra hívtuk fel. Tervezhetnek
akár naponta olyan „beszélgetést” is a gyerekekkel, ahol csak énekelve lehet megszólalni.
Eleinte kérdezzenek olyat énekelve, amire nagyon egyszerően lehet válaszolni. Késıbb
kérdezhetnek olyasmit énekelve, amirıl tudják, hogy a gyerekek egyébként szívesen
237