értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem
értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem értekezés - Neveléstudományi Intézet - Szegedi Tudományegyetem
sı két sorának elmondása, illetve ezzel egy idıben a szótagokból adódó ritmus eltapsolása volt a feladat. 2. Hangközéneklés-feladat: valamennyi hangköznek a bemutatás utáni visszaéneklése történik. A hangközök szerepelnek fölfelé és lefelé lépı formában is. A feladat segítségével azt kívántuk felmérni, hogyan fejlıdik a hangközéneklés az egyes korosztályokban, illetve milyen kapcsolatban áll a dallaménekléssel. 3. Dallaméneklés-feladat: öt, hat és hét hangból álló egyszerő, leginkább gyermekdalok kiragadott részleteit tartalmazó dallamok bemutatás utáni eléneklése, amely hét itembıl áll. Az egyes itemek jó teljesítése egy pontot ér. Ez alól kivételt képez az utolsó, dallaméneklés-feladat, ahol a pontosabb differenciálás érdekében kettı és egy pontot is adtunk. 6.3.1.4. A mérıeszköz empirikus mutatói A zenei képességteszt teljes mintára vonatkozó reliabilitás mutatóit a 9. táblázat mutatja. A táblázatban a teljes teszt, illetve a két részteszt mutatóit, az egyes feladatok Cronbach-α értékeit, illetve az egyes zenei alapképességekhez tartozó zenei hallási képességek mutatóit tüntettük fel. A teszt reliabilitás mutatói többségében megfelelınek mondhatóak, különösen, ha tekintetbe vesszük a zenei képességtesztek általánosságban megfigyelhetı viszonylag alacsony mutatóit. A második, reprodukciós rész különösen jól mér. A 9. táblázat alapján látható, hogy az elsı rész egyes részfeladatainak megbízhatósága a teljes elsı részhez képest gyengébb. Az alacsonyabb Cronbach-α értékek hátterében egyrészt az egyes feladatok kevés elemszáma állhat. Továbbá az elımérések során az is nyilvánvalóvá vált, hogy azok az itemek, amelyekben az összehasonlítandó párosok azonosak voltak, jelentısen rontották a teszt reliabilitását – rendre negatív elkülönülés mutatóval rendelkeztek. A végleges tesztben a vizsgálat teljessége érdekében, számukban csökkentve ugyan, de maradtak ilyen jellegő feladatok. A teljes mintára vonatkozóan ezek az azonos párokat tartalmazó feladatok nem rontják jelentısen a teszt elsı felének reliabilitását. Azonban a kevés elemő részfeladatok esetében már jelentısebb a hatásuk. Ezért az egyes feladattípusok Cronbach-α értékeit a 9. táblázatban ezek nélkül az itemek nélkül is megadjuk. A zenei hallás képességei közül a dinamikahallás megbízhatósági mutatója igen alacsony. A dinamikahallás képességét egy feladattal vizsgáltuk (8. feladat), amely feladat itemei közül az azonos pár kihagyása után is csak 0,44 Cronbach-α értéket kaptunk. Hasonlóképpen kedvezıtlen a tempó-összehasonlítás feladatára kapott reliabilitás mutató: Cronbach-α=0,44. A szakirodalomban megoszlanak a vélemények arra vonatkozóan, hogy a különbözı tempók összehasonlítása a ritmushallás képességéhez sorolandó-e (Erıs, 1993). Ezt tekintetbe véve, valamint a tempó-összehasonlítás alacsony reliabilitás mutatóját, döntöttünk úgy, hogy a ritmushallás képességének vizsgálatában – a ritmus-feladatok eredményeinek összevonásakor – nem szerepeltetjük. A ritmushallás képességének vizsgálatába ezt a feladatot nem vontuk be. 126
9. táblázat. A kutatás során alkalmazott zenei képességteszt megbízhatósági mutatói (n=657) Részteszt, zenei hangok dimenziói Implicit szint Explicit szint Teszt, részteszt, feladat, a zenei hallás képességei Itemek száma 127 Cronbach-α Kihagyott itemekkel Cronbach-α Teljes teszt 85 0,91 Hallás utáni megkülönböztetés – implicit szint 52 0,81 Hallás utáni reprodukció – explicit szint 33 0,94 1. feladat – dallam 7 0,40 6 0,58 2. feladat – analízis 6 0,67 5 0,73 3. feladat – tempóváltozás 6 0,41 4. feladat – hangközlépések 7 0,58 6 0,65 5. feladat – ritmus 7 0,64 6 0,73 6. feladat – hangszín 7 0,48 5 0,52 7. feladat – akkord 7 0,58 6 0,68 8. feladat – hangerı 5 0,23 4 0,44 9. feladat – ritmustapsolás 8 0,80 10. feladat – hangközének 18 0,92 11. feladat – dallamének 7 0,88 Melódia Dallamhallás 38 0,91 Harmónia Harmóniahallás 13 0,65 11 0,70 Ritmus Ritmushallás 15 0,80 14 0,81 Hangszín Hangszínhallás 7 0,48 5 0,52 Dinamika Dinamikahallás 5 0,23 4 0,44 A 10. táblázat az óvodás korosztály, a középsı és nagycsoport mintáira vonatkozó reliabilitás mutatókat tartalmazza. A legkedvezıbb Cronbach-α értékeket mindkét korosztályban a zenei hallás explicit szintjét képviselı, a hallás utáni reprodukciót vizsgáló résztesztre kaptuk. Továbbá igen kedvezı a dallamhallás képességének reliabilitása nagycsoportban. A táblázatokban itt is feltüntettük az azonos párokat tartalmazó itemek nélküli Cronbach-α értékeket, amelyek több esetben jelentısen kedvezıbbek az egyes képességek teljes itemszámra kapott értékeinél. A képességek vizsgálatakor azonban a vizsgálat teljessége érdekében az azonos párokat tartalmazó feladatokat is figyelembe fogjuk venni.
- Page 75 and 76: sástechnika mellett a szövegolvas
- Page 77 and 78: helyzető tanulók elmaradása jele
- Page 79 and 80: tolásai és tudományos munkák al
- Page 81 and 82: 4.1.6. A zenei hangmagasság-megkü
- Page 83 and 84: 4.1.7. A ritmikai képességek szer
- Page 85 and 86: 4.2. A zenei képességek és a zen
- Page 87 and 88: nem lehet tenni, felismerése és a
- Page 89 and 90: továbbá arra nézve, hogy ezek az
- Page 91 and 92: 5. táblázat. A National Council o
- Page 93 and 94: 4.3. A zenetanulás, zenei képess
- Page 95 and 96: ahogyan ezeket a komponenseket hasz
- Page 97 and 98: sának képességcsökkenését mut
- Page 99 and 100: 4.3.3. A zenetanulás és az intell
- Page 101 and 102: A komputer-csoport motoros és vizu
- Page 103 and 104: A kutatások az olvasás és a zene
- Page 105 and 106: szerint az új alapprogram egy más
- Page 107 and 108: hanglejtésének, illetve a dal kar
- Page 109 and 110: dallam- és ritmusvisszhang játék
- Page 111 and 112: perces játékok ideje alatt zajlan
- Page 113 and 114: guggolós játékok, tárgy egyen-s
- Page 115 and 116: Keresztcsatornák fejlesztése: A l
- Page 117 and 118: tıség nyílik a népi hangszerek
- Page 119 and 120: a gyerekek zenei mozgásainak finom
- Page 121 and 122: 7. A zenei nevelés hatására azon
- Page 123 and 124: 7. táblázat. A minta korcsoporton
- Page 125: - eltérés van. Az itemek a hárma
- Page 129 and 130: 6.3.2. Összefüggés-vizsgálatok
- Page 131 and 132: 15. táblázat. Az összefüggés-v
- Page 133 and 134: 16. táblázat. Az összefüggés-v
- Page 135 and 136: 21. táblázat. Az összefüggés-v
- Page 137 and 138: 7. A ZENEI HALLÁSI KÉPESSÉGEK FE
- Page 139 and 140: 27. táblázat. A hallás utáni ha
- Page 141 and 142: 28. táblázat. A hallás utáni da
- Page 143 and 144: Teljesítmény %p 100 80 60 40 20 0
- Page 145 and 146: vizsgáltuk. Szintén magas teljes
- Page 147 and 148: kedvéért - a kategóriatengelyen
- Page 149 and 150: 11. 5. item 11. 6. item 11. 7. item
- Page 151 and 152: második osztályban nem teszi lehe
- Page 153 and 154: 7.2.1. Az analízis fejlıdése Az
- Page 155 and 156: Az analízis eredményeinek eloszl
- Page 157 and 158: 7. 42. item 7. 43. item 7. 44. item
- Page 159 and 160: %pont 100 90 80 70 60 50 40 30 20 1
- Page 161 and 162: 161 Elıször Másodszor 3.15. Bach
- Page 163 and 164: között a különbség nem szignif
- Page 165 and 166: % 35 Középsı csoport Nagycsoport
- Page 167 and 168: nos megállapításokat. A teljesí
- Page 169 and 170: hasonlóan, a ritmushallás képess
- Page 171 and 172: 47. táblázat. A hangszínhallás
- Page 173 and 174: % 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 K
- Page 175 and 176: A dinamikahallás fejlettségének
sı két sorának elmondása, illetve ezzel egy idıben a szótagokból adódó ritmus eltapsolása

volt a feladat.

2. Hangközéneklés-feladat: valamennyi hangköznek a bemutatás utáni visszaéneklése

történik. A hangközök szerepelnek fölfelé és lefelé lépı formában is. A feladat segítségével

azt kívántuk felmérni, hogyan fejlıdik a hangközéneklés az egyes korosztályokban,

illetve milyen kapcsolatban áll a dallaménekléssel.

3. Dallaméneklés-feladat: öt, hat és hét hangból álló egyszerő, leginkább gyermekdalok

kiragadott részleteit tartalmazó dallamok bemutatás utáni eléneklése, amely hét

itembıl áll.

Az egyes itemek jó teljesítése egy pontot ér. Ez alól kivételt képez az utolsó, dallaméneklés-feladat,

ahol a pontosabb differenciálás érdekében kettı és egy pontot is adtunk.

6.3.1.4. A mérıeszköz empirikus mutatói

A zenei képességteszt teljes mintára vonatkozó reliabilitás mutatóit a 9. táblázat mutatja. A

táblázatban a teljes teszt, illetve a két részteszt mutatóit, az egyes feladatok Cronbach-α értékeit,

illetve az egyes zenei alapképességekhez tartozó zenei hallási képességek mutatóit tüntettük

fel. A teszt reliabilitás mutatói többségében megfelelınek mondhatóak, különösen, ha

tekintetbe vesszük a zenei képességtesztek általánosságban megfigyelhetı viszonylag alacsony

mutatóit. A második, reprodukciós rész különösen jól mér. A 9. táblázat alapján látható,

hogy az elsı rész egyes részfeladatainak megbízhatósága a teljes elsı részhez képest gyengébb.

Az alacsonyabb Cronbach-α értékek hátterében egyrészt az egyes feladatok kevés

elemszáma állhat. Továbbá az elımérések során az is nyilvánvalóvá vált, hogy azok az

itemek, amelyekben az összehasonlítandó párosok azonosak voltak, jelentısen rontották a

teszt reliabilitását – rendre negatív elkülönülés mutatóval rendelkeztek. A végleges tesztben a

vizsgálat teljessége érdekében, számukban csökkentve ugyan, de maradtak ilyen jellegő feladatok.

A teljes mintára vonatkozóan ezek az azonos párokat tartalmazó feladatok nem rontják

jelentısen a teszt elsı felének reliabilitását. Azonban a kevés elemő részfeladatok esetében

már jelentısebb a hatásuk. Ezért az egyes feladattípusok Cronbach-α értékeit a 9. táblázatban

ezek nélkül az itemek nélkül is megadjuk. A zenei hallás képességei közül a dinamikahallás

megbízhatósági mutatója igen alacsony. A dinamikahallás képességét egy feladattal

vizsgáltuk (8. feladat), amely feladat itemei közül az azonos pár kihagyása után is csak 0,44

Cronbach-α értéket kaptunk. Hasonlóképpen kedvezıtlen a tempó-összehasonlítás feladatára

kapott reliabilitás mutató: Cronbach-α=0,44. A szakirodalomban megoszlanak a vélemények

arra vonatkozóan, hogy a különbözı tempók összehasonlítása a ritmushallás képességéhez

sorolandó-e (Erıs, 1993). Ezt tekintetbe véve, valamint a tempó-összehasonlítás alacsony

reliabilitás mutatóját, döntöttünk úgy, hogy a ritmushallás képességének vizsgálatában – a

ritmus-feladatok eredményeinek összevonásakor – nem szerepeltetjük. A ritmushallás képességének

vizsgálatába ezt a feladatot nem vontuk be.

126