Magyar zsidó lexikon - MEK

Judaizmus
»Egyptpm valamennyi istensége ellen ítélkezni
fogok, Én, az Örökkévaló)) (Exod. 12.12), a szintén
bálványimádó Babilon ellen pedig a próféta
így dörög : «Az istenségek, amelyek nem alkották
az eget ós földet, el kell, hogy pusztuljanak
a föld színéről és az ég alól» (Jeremiás 10. 10).
«A többi népek istenei bálványok, az Örökkévaló
Isten alkotta a világot» (Zsolt. 96. 5). Kezdetétől
fogva a J. ellentéte az élő, örökkévaló Egy-Isten
és a más népek által imádóit képek és bálványok
között, sokkal erősebb volt, mintsem, hogy a pogány
ostobaságokat máshogy tekintették volna,
mint gúnyos megvetéssel (Jesája 94. 9—19;
Jeremiás 10.8—15; Zsolt. 135. 16*—18), míg másrészt
a pogány vallások éppen azt vetették a
zsidóság szemére, hogy láthatatlan Istent imád,
olyat, akinek képe nincs. Ez utóbbi a legkiválóbb
ókori történetírók véleménye is (Tacitus. Históriáé
2. 5, 9; Juvenalis 14. 97). A J. az idolatriát
főképpen a velejáró ocsmány rítusok, a tisztátalanság
és kicsapongások miatt vetette meg
(Exod. 20. 5, 23. 24, 33; Levit. 18. 24-30; Deuter.
10, 24; 7. 2—5; 23; 9. 3; 14. 16; 20. 17—18).
Mózes korától kezdve Philóig és a talmudszerzőkig
a pogány kultuszok főkisérői a bűnözés és kegyetlenség
voltak, amelyek «utálatosak Izrael
Istenének, aki gyűlöli a fajtalankodást» (Szanliedrin
106 a). Ezért a bálványimád ássál szemben
a rabbinikus törvényhozás a rideg elutasítás
álláspontját foglalja el és semmiféle engedményt
nem hajlandó tenni a bálványimádás és
politeizmus semmiféle formájával szemben sem.
E tekintetben annyira ment mindenkor a J.,
hogy inkább az élet kínos feláldozását tette feltétlenül
kötelezővé, mintsem, hogy a tiszta monotcisztikus
zsidó hitét feladja (Dániel 3.; I.
Makkab. 1. 63; 2. Makkab. 7.; Szanhedrin 74a).
Ez a szilárd hit nemcsak nem változott, hanem
még növekedett a diaszpóra zsidóságánál, amely
már a szótszóródás kezdetén őszintén meg volt
győződve a maga monoteizmusának f elsőbbségéről
s teljes bizalommal tekintett a legvészesebb
időkben is a J. végső győzelmére, tudatában lévén
annak a missziónak, amelyet az egyistenség
eszméjéért már ősei is teljesítettek. A J.
hite a végső győzelemben s a pogányság elmúlásában
visszatükröződik úgy a prófétáknál, mint
a liturgiában (Jesája 2. 2. 15; 46., 49.; Zecharja
8. 23; Genesis Rabba 89.; Olénu-ima és
különösen a Ros-Hasónó liturgia). Ha a zsidó
nép Istent Izrael Istenének is nevezte, bebizonyítható,
hogy még primitív korában sem fogta
fel őt törzs-istenségnek, más néphez hasonlóan,
hanem univerzális jelleget adott neki már kezdetben
is és imádta, mint a világegyetem teremtőjét,
a világnak (megteremtése s nem csak a zsidó
nép létezése óta) igazságos kormányzóját, a gonoszság
elítélőjét, a jog és igazság megalkotóját
(Genes. 1—10.). Ehhez képest az idolatriát a
,1. lázadásnak tekintette a világegyetem Egy-
Istenével szemben, «akin kívül nincs más Isten»
(Deuter. 5. 39; Jer. 10. 7) és aki előtt minden
térdnek tiszteletre kell hajolnia (Jesája 45. 23,
66. 23). Ezen eszmei alapból nőtt ki, mint a J.
egyedüli eszménye: a tiszta monoteizmus hitvallása
s annak propagálása az egész világon
3° — Judaizmus
(Zecharja 14. 9). A Sinai-kinyilatkoztatást ig
ügy fogta fel a zsidóság, mint Isten és az ősatyák
Ábrahám ós Nóach között kötött szerződés megújítását,
amely az egész emberiségre kiterjesztetett
(1. Izrael szerződése). Ez a szerződés tehát
a monoteizmust az egész emberiségnek adja
aminthogy Isten is az egész emberiségé, nem
csupán Izraelé, amely azonban ccpapok birodalma
a nemzetek között». A Zsoltárok és próféták
Istene valóban nem egy néptörzsé, hanem az igazságosság
ós jog Istene (Amosz 1-2., 9. 7; Jeremiás
26., Ezékiel 40.; Zsolt. 96. 13., 98. 9 stb.). A «J.
Istene az egész történelem Istene lett a prófétai
meglátásban; a Zsoltárok ós a chásszidok imáiban
pedig az emberi szív istene, az «Atya», a
cclélek szeretője» lett. A Nagy Zsinagóga (Keneszesz
Hagédőló) korában már annyiraátlónyegült
a J. istenfogalma, hogy egyáltalában nem volt
szabad nevét kiejteni semmiféle formában sem.
Később a J. megóvta, sőtmég jobban hangsúlyozta
monoteizmusát, amelyben nem engedte hozzátapadni
sem a gnosztikusok dualizmusát (Szanhedrin
38a; Gen. R. 1.; Eccl. R. 4. 8), sem a
kereszténység trinitariánizmusát (1. Kereszténység
és zsidóság viszonya), mert ellenkezett felfogásával,
hogy az egy' igaz Isten legfőbb attribútumai
: a végtelen jóság, az igazságosság és a
könyörületesség különböző személyekre ruháztassanak
s hogy ugyanakkor Isten antropomorf
(1. o.) jelenséggé váljék. Éppen ezekben van a J.
világtörténeti nagy szerepe, hogy őrködött a tiszta
monoteizmus fölött; istenhite nem túl transzcendentális,
Istene soha sincs távol az embertől, amikor
az szükségben van ; a J. Istene « mindig közel
van, közelebb, mint minden mássegítsóg» (Jerus.
Beráchot 9. 13 a); «valódi nagysága abban áll,
hogy leszáll az emberhez» (Megitta 31a, Levit.
Rabb. 1. a 113. 6 Zsolt-hoz); cdsten mindenkinek
megje'enik az illető képessége és szüksége
szerint» (Mechilta, Besallach 4.). A J. szerint
Isten csupán szellem, elhatárolás és forma nélkül,
az Abszolút Lény, aki magát így hívja: «En
vagyok, Aki vagyok» (Ehje áser Ehje, Exod.
3. 14), minden létezés forrása, Aki felette áll
minden másnak, független minden feltételtől 8
Akinek nincsenek fizikai tulajdonságai (Maimonides,
Jad Hachazáka, Tesuba 3. 7). A középkori
R. Ábrahám de Posquieres Maimunivel szemben
azonban azon az állásponton van, hogy azok,
akik a kabbalisták módjára Isten testiségét vallják,
szintén lehetnek zsidók s valóban, a különböző
időkből származó, de egységes liturgia a
bevezető Adón Ólomtól a befejező Sir ha-Jichudig
a legkülönbözőbb gondolatmenetet mutatja:
egyszer racionalista, más helyen misztikus je llegü,
transzcendentálizmussal kevert ós oly mertékben
panteísztikus, mint a világ egyetlen vallásának
liturgiája sem. Míg a különböző korok és civilizációk
egyre inkább kiterjesztették és elmélyítették
az Istenről alkotott képzetet, addig az
Isten-Egység gondolata mindenkor a legféltveőrzöttebb
eszme volt, amelyet érinteni sem lehetett.
Azonban a legjellemzőbb és leglényegesebb
különbség a J. és más vallás- vagy véleményrendszer
közt a J. etikai monoteizmusában nyilvánul
meg. Nem áldozás, hanem igazságos és