Magyar zsidó lexikon - MEK

Jótókonyság
írja elő a J. gyakorlásánál a feltétlen diszkréciót,
hogy a nyilvánosság ne sértse és ne alázza
meg a támogatásra szorulót (Ketubőt). A puszta
J.-nál nagyobb érdem a szegénynek pénzt kölcsönözni,
azt keresethez juttatni, de még nagyobb érdem
a könyörületesség gyakorlása. Miclia próféta
(6.8.) ezt a kifejezést használja: cozeretni a könyörületességgyakorlást».
Minthogy a puszta J.
az eredeti zsidó erkölcsi felfogás szerint csupán
kötelességteljesítés, azt csak a szeretet, a személyes
jóindulat, az irgalmasság és könyörületesség,
egyszóval a «gemillusz eheszed», ami benne
foglaltatik, teszi erénnyé Ebből következik, hogy
a Biblián alapuló talmudi ethika a kirakatjótókonyságot
megveti. Ezalatt a J. módját, szívből
való, önzetlen eredetét, tapintatos lebonyolítását
érti a Talmud, amint Mózes V. könyve is ügy
kívánja a J. gyakorlását, «hogy szíved el ne boruljon)).
A ccgemillusz cheszed», a szeretetnek,
az irgalmasságnak, a jóindulatnak alkalmazása a
Talmud szerint egy ke azoknak a pilléreknek,
amelyeken a világ, az emberi társadalom nyugszik,
így tanította azt Nagy Sándor kortársa:
Simeon ha-Cadík (1. o.) (az igazságos), az időszámítás
előtti 4. sz.-ban. Eszerint az emberi szenvedés
felismerése hívja fel az emberek egy részét
a segítésre s ennek nyomán alakultak az első
J.-i egyletek, melyek a társadalom fenntartásának
részesei. A Talmud szerint ez elsősorban az
illető városvezetőség, vagyis a hitközség kötelessége
s ez tartozik gondoskodni arjól, hogy
ne legyen körében szűkölködő vagy bűnöző. Tehát
a bűnözésnek a nyomorból való eredetét is felismeri
és méltányolja a Talmud. Ezeken az erkölcsi
alapelveken épültek fel a J.-i szervezet első
formái a zsidóságnál s ezek a máig létező intézmények
már megvoltak a jeruzsálemi Nagy Templom
fennállása idején, amikor annak vezetői, az
Ansé Keneszesz Hagdóló (a Nagy Gyülekezet
fértlai) szervezték azt. Ezt azért fontos leszögezni,
mert némely keresztény teológus és azok alapján
mások is azt a meggondolatlan tévedést követik el,
hogy Máté evangéliumából vezetik le a J. összes
későbbi organizált formáit, jóllehet Máté (Matatjáhű)
összes idevonatkozó kitételei kivétel nélkül
a régebbi zsidó iratokon nyus-osznak és betű szerint
megvannak a 98.-ík Zsoltár Midrasában. A
J.-nak ott említett hét á°:a: 1. az éhezőknek táplálókot,
a szomjazóknak italt nyújtani, 2. a mezítelenek
felruházása, 3. a betegek látogatása, 4. a
halottak eltemetése és a gyászolók vigasztalása,
5. a foglyok megváltása, 6. az árvák felnevelése
és menhelyadás a hajléktalanoknak, 7. hozományadás
árva leányok részére. Ezek a zsidó
államban nem csupán szokások voltak, hanem
intézményesített karitatív egyesülések alapjává
váltak, mert már a mózesi törvények, egy eg-yszerű,
de monetheista földmívelő-pásztornép törvényei
szigorúan megparancsolták az özvegyek,
árvák és idegenek (rabszolgák és foglyok) támogatását.
Hogy a J. szervezve volt a zsidó államban,
arra bizonyság Josephus leírása. Midőn
Adiabene zsidó vallásra áttért királynéja: Heléna
ésöaIzátesz a palesztinai éhség idején nagy menynyi8égű
gabonát, fügét és ércpénzt küldtek Jeruzsálembe,
akkor ezeket az éhezők közt a Nagy
426
Jótékonygiy
Templom ((legkiválóbb emberei osztották fel»
(Antíquüates 20. 2, § 5) A Misna is említi, hogy
a kiosztást a legkiválóbb férfiak teljesítették
minden J.-nál. Ezeket a J. élén állókat nevezték
gabbaim-nak ós caddikim-nak, akik előkelőség tekintetében
a Kohaniták ama ága után következtek,
akikből a főpapok kerültek ki s ezek családjába
külön elővizsgálat nélkül beházasodhattak.
Maga Rabbi Akiba is a J.-i egyesületek élén állott.
A sególyszervezésnek a világtörténelemben
ismert eme legrégibb formái a Misna korában, tehát
a Nagy Templom fennállás idején a következő
volt. Minden községnek volt egy jótékony adományokat
gyűjtő szekrénye (chuppő, korbán), mély
a község szüköiködőinek szükségletére szolgáló
pénzt tartalmazta. Ezek péntekenként megkapták
heti eledelszükségleteikre, valamint a ruházatukra
elégséges pénzt. Ugyancsak abból osztottak
ki adományt a vándor-szegényeknek és idegeneknek,
akik csak annyit kaptak, amennyi egy
napra szükséges volt, szombat kimenetelekor pedig
három napi táplálékot. Ezenkívül azonban
egy ebéd mindig rendelkezésére állott, az esetleges
szükségre való tekintettel. A J.-i szekrényt
a község három előkelő bizalmi fórfia
őrizte s csak J.-i ügyekben Besz-dint képeztek
s saját belátásuk szerint járhattak el oly módon,
hogy tekintetbe vették a támogatott személy
előbbi szociális helyzetét. A pénzbeszedésre a két
legtekintélyesebb vezető ment, de függetlenül
ezek sem szedhették azt be, viszont nem kéregetni
mentek adományokat, hanem formálisan
megadóztatták az egész lakosságot tehetsége
szerint; teljes felhatalmazással rendelkeztek ós
vonakodás esetén ingóságokat foglalhattak le. A
«Chuppó» részére hetenként újra gyűjtöttek minden
községben. Ha valaki 30 napig egy városban
tartózkodott, köteles volt adakozni, ha 6 hónapig,
akkor a ruhasegélyezó'shez, ha 9 hóig, akkor temetési
költségekhez is hozzájárulni. A J. adminisztrátorait,
ill. a gyűjtőket parnasszim nak
nevezték s ezek nemcsak uazdag ós előkelő férfiak
voltak, de makulátlan jellemükhöz szó sem
férhetett ós panasz sehol nem fordul elő ellenük.
Valamennyi régi zsidó J. vezető princípiumát a
Talmud abban összpontosítja, hogy a szegényt
sohasem szabad megszógyeníteni (Chaggiga 5a).
A J.-ot a Templom fennállásakor, de különösen azután,
hogy a szimbolikus értelmű áldozások megszűntek,
az áldozatok egy fajának fogták fel s ehhez
képest az adakozóknak méltóaknak, tisztáknak
ós kifogástalan jelleműeknek kellett lenniök,
mintha áldozathozatalra járulnának, úgyszintén
az elfogadóknak is a vallás keretein belül kellett
ólniök. A J. alapokból a Talmud tanúságtétele szerint
nem-zsidókat is támogattak, de azok a zsidók,
akik félredobták a Törvényt, nem tarthattak jogigényt
többé a támogatásra, ha részesültek is
benne (Gittin 61a). A magán jótékonyság természetesen
ez elől sem zárkózott el. Bálványimádóknak
nem engedték meg, hogy az áldozat jellegével
bíró J.-hoz hozzájáruljanak. A J.-nak legrégibb
intézményes formája, amely egyáltalán létezett,
a zsidóknál volt meg s ez az országutakon
létesített menházak voltak, idegenek, hajléktalanok
és üldözöttek részére. Ezeknek J.-cóIu