Magyar zsidó lexikon - MEK

Istentisztelet
Ez alkalommal a bíróság elnöke a hallgatóságot
kiküldte s a tanút felszóMtotta, hogy betü-
8zerint tanúsítsa, amit hallott. Amikor a tanú
megismételte az L-t, a bírák felálltak s megszaggatták
ruháikat gyászuk jeléül. A többi tanúnak
nem kellett megismételni az istenkáromló
kifejezést, hanem csak jelezniök, hogy úgy hallották-e
vagy nem. A tradíció szerint az I. egyike
volt a hét bűnnek, amely Noah utódainak el lett
tiltva (Szanhedrin 56 a). A pogány felelősségrevonása
ugyanolyan módon törtónt, mint a zsidóé,
csupán a bírák és közönség nem szaggaták meg
ruháikat a vád beigazolásakor. Ez utóbbi szokás
igen régi eredetű s csupán a jeruzsálemi templom
elpusztítása után szűnt meg (Szanhedrin u. o.)
azzal a megokolással, hogy akkor mindenki rongyokban
járhatna. A későbbi Bósz dinek márnem
hozhattak halálos ítéletet I. ért. Amegkövezéssel
járó ítélet végrehajtásáról egyébként nincs
adat a régebbi korokból sem I. esetére. A ruharoegszakítás
kötelezettsége azonban érvényben
maradt. Rab Amram babyloni gáón egy napra
való exkomunikálással büntette az L-t. A Sulchan-
Áruch (Jóre Dea 340. 37) szintén a ruha megszakítását
rendeli el azok számára akik az I.
fíiltaüui voltak. A rövidlejáratú exkomunikációt
a halálbüntetés pótlásakópen alkalmazták. (V. ö.
Mayer, «Die Rechte der Israeliten, Athener und
Römer III.»; Saalschütz, «Das mosaische Recht»;
«Tesubót Geóné Mizrah umá-Arab», ed. Joel
Milller és Jev. Enc.) S.R.
Istentisztelet. A zsidó I.-i rend ősrégi tradíciókra
megy vissza. Kialakulásának váza a
templom elpusztulását követő időre vall, eredete
azonban még az áldozati időkben gyökerezik.
Az I. történeti fejlődésében két nagy, különösen
később élesen elkülönült korszakot kell megkülönböztetnünk
: az áldozatok ós az ima korát.
Az első a Szentélyek pusztulásáig tart, a másik
viszont akkor kezdődik. Már a zsidó áldozás
rendje is, melynek legfőbb törvényei a Bibliában
találhatók, az ősi kultusszal szemben jelentős,
szinte forradalmi haladásnak vehető. A törvény
célzatossága kétségtelenül az áldozatok lecsökkentése,
majd kiszorítása volt, amiről a próféták
8ok meggyőző mondása tanúskodik. E célzatosság
kitetszik abból, hogy most már nem áldozhat min
denki, mint régen, hanem csak a papi osztály; hogy
most már nem áldozhatnak mindenütt, mint régen,
hanem csak a középponti Szentélyben; hogy
most már nem áldozhatnak mindent, mint régen,
hanem csak meghatározott állatokat és terményeket
szabályok és előírás szerint (1. Áldozás).
Az imával új korszak köszönt he, melynek
alapelve a prófétai intésből kristályosodott ki:
ajkunkkal flzeseünk tulkok helyett. Ami az áldozatnál
visszafejlődést, itt haladást jelent. Nemcsak
egy osztály imadkozhatik, hanem mindenki,
nemcsak egy helyen imádkozhatunk, hanem
mindenütt. Csak a harmadik feltétel maradt
meg, az imának is vannak szabályai, előírásai,
ezeknek összessége a liturgia. Mai I.-ünk két lényeges
részre oszlik: imára és tanításra. Az ima
lehet bibliai szövegű vagy későbbi keletkezésű;
a tanítás pedig vagy tóraolvasás, vagy prédikáció
formájában mutatkozik. (L. Liturgia, továbbá Sa-
>v - lto
charisz, Muszaf, Minchő, Maáriv, Neiló, Tóraolvasás),
p. n.
Isten tulajdonságai, amelyekkel az emberi
fantázia és ész ruházza fel az Istent, hogy a
véges emberi értelem és az istenség lényege közt
tátongó ürt ily módon áthidalja. A primitív érzés
számára minden dolgok mórtéke az ember, még
az istenséggel szemben is, növekedett légyen ez
akármilyen emberfeletti végtelen magasságokba.
Ezé't van aBibliában az Istennek keze, lába, karja,
szeme s ezért emberiek a tulajdonságai is, mint
pl. akarat, buzgóság, szeretet, hűség, harag, megbánás
stb. A szemlélet magasabb fokán nem csupán
ezek az emberi tulajdonságok tűnnek fel,
de felmerül az a probléma is, hogy egyáltalán miképpen
fejezhető ki emberi szavakkal Isten, akinek
lényege az abszolút hasonlíthatatlanság. A
szemléletnek ezen a nívóján keletkezett L-nak
filozófiai tana. Már a Bibliában is látunk olyan
törekvést, mely Isten lényének erkölcsi normákkal
való kifejezésére irányul. A 13 tulajdonság
(sélo8ó eszré midósz), amelyeket Isten maga sorolt
fel, mikor Mózes meglátta az arcát (Mózes II. 34)
már nagyrészt megmutatja azt a különbséget,
amely a Teremtő és teremtménye között fennáll.
Az iszlami példák után induló zsidó vallásfilozófia
kezdettől fogva arra törekszik, hogy az istenszemléletet
minden emberi vonatkozástól megtisztítsa.
E filozófia szerint Istenről, mint a világ
teremtőjéről csak az mondható ki, hogy van, ez
a megállapítás már magába foglalja Isten létét,
hatalmát és bölcsességét. Az I.-ról szóló tannal
Ábrahám ibn Daud és Maimonidesz foglalkoztak
behatóbban. Szerintük Istenről csupán a teremtéssel,
a világgal és az emberekkel való vonatkozásában
lehet nyilatkozni s tulajdonságai mint
könyörületesség, szeretet, igazságosság csak
annyiban érzékeltetnek valamit, amennyiben
bennük az Istennek az emberiséghez való viszonya
kifejezésre jut. Isten lényegét "leghívebben a
negatív tulajdonságok domborítják ki. E szerint,
ha Isten életéről beszélünk, ez csak azt jelentheti,
hogy Isten nem élettelen. Ez a tan voltaképpen a
naiv jámborság legmagasabb megnyilatkozási
formája, másrészt pedig abból a mély vallásos
érzésből fakad, mely önkéntelenül is irtózik a
Végtelennek, az isteninek emberivó való lealacsonyításától.
Iszru chág. (h.). A zarándokünnepeketkövető
nap neve (a 118. Zsoltár 27. verse alapján). Ez a
napfélünnep számba megy, mert az ünnep utolsó
napján hozott békeáldozatokat még ezen a napon
is megehettek a kohaniták (1. o.). Az imában a félünnep
jellege miatt atachanun(l. o.) elmarad. F. D.
Isszur vehettél*. A héber nyelvhasználat
ezekkel a szavakkal jelöli meg azt a területet,
amelyre a rabbi döntvényezési joga kiterjed-
Szószerint «tilalmat és engedélyt)- jelent. A rabbi
tehát eldöntheti, mi tartozika tilalmazottfisszwr,}
és mi tartozik a megengedett (hettér) dolgok közé.
Minden rabbiképesítő oklevél, (hatóra 1. o.) e z *
a kifejezést használja a felavatott rabbi hatáskörének
körülhatárolására.
Ito. (Jewish Territorial OrganisatíonlE szervezetet
Izrael Zangwill alapította 1905. A cionista
vezérek között akkor többen voltak, — így Zang-