Buda Béla - Addictologia Hungarica

ADDIKTOLÓGIA – 2004. III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
Az elsõ rész tehát a gyermekkori érzelmekkel foglalkozik, elsõsorban a
nehezen kifejezhetõ, fájdalmas érzésekkel. Itt a szerzõkollektíva különbözõ
rajzos feladatokat, bábjátékokat javasol. A témák, melyek kapcsán ezek a fájdalmas
érzések megjelenhetnek, többnyire a veszteséggel, a szülõk válásával,
éjszakai rossz álmokkal, szorongásokkal foglalkoznak. Cél a kifejezésen, vizualizáción
keresztül a személyes kontroll megszerzése ezek fölött az indulatok
és érzelmek fölött. A játék szerepének bemutatása is többoldalú: a játék
mint diagnosztikus eszköz, a játék mint a szülõ–gyerek kapcsolat elmélyítését,
a kötõdést javító szolgáló eszköz, mint a családterápiás folyamat része,
melyet a szülõk és a gyermekek otthon – meghatározott instrukciók szerint
– folytatnak. A játékkal mindenki nyer: a gyerekek, a szülõk, akik kapcsolata
gyerekeikkel ezen a módon javulhat, és a terapeuta is, aki ily módon mélyebb
bepillantást nyerhet a gyerekek érzésvilágába, és egy terápiás eszközt
is kap a problémás szülõ–gyerek kapcsolat átdolgozására. A speciális gyermekkori
problémák között a tanulási zavartól a szeparációs szorongásig sokféle
problémával és tünettel találkozunk. A családban elõforduló betegség,
trauma, gyász szintén olyan terület, ahol a gyerekekkel foglalkozás kiemelt
jelentõségû. Itt jelentõs az a „felvilágosító”, edukatív munka, amit a szülõk
körében kell elvégezni, hogy mit jelent egy-egy ilyen esemény egy gyerek
életében, hogy értik meg és hogyan reagálnak az ilyen eseményekre a gyerekek.
Itt az irodalomjegyzékben nemcsak a terapeutáknak íródott szakkönyvekkel,
hanem a szülõknek szóló olvasmányos könyvekkel is találkozunk, de
az egyes fejezetek szerzõi röviden is összefoglalják a legfontosabb tudnivalókat,
például a gyerekek halálfelfogásáról, vagy arról, hogyan reagálnak a
krónikus betegekre a családban. Az egyes témakörök feldolgozásában visszatérõ
elem az „öngyógyítás”, az önkifejezés, a megértés. Nem „rejtett” tartalmak
felszínre hozásáról és átdolgozásáról van szó, hanem fejlõdéslélektanilag
természetesként ismert folyamatok elõsegítésérõl (pl. a gyász esetében).
A kifejezés és a megértés – ahogy errõl szó volt – minden szereplõ számára
egyaránt hasznos: a gyerekeknek, a szülõknek és a terapeutának/konzultánsnak.
Serdülõkorban a terápiás intervenciók mértéke már más: a serdülõ
„konzultáns” lehet a családterápiában. Ezzel a családon belüli státuszt megváltoztató
technikával a serdõlõre háruló bûntudat, lelkiismeret-furdalás jelentõsen
csökkenthetõ.
Arra is találunk ötleteket, hogyan lehet kényes kérdéseket serdülõkkel
szüleiknek megbeszélni, például a szexualitással, a pályaválasztással kapcsolatban,
vagy akkor, amikor a serdülõ–szülõ kapcsolat reménytelenül zártnak
tûnik. A speciális intervenciók között a narratív terápiák jutnak jelentõs szerephez:
hogyan, milyen elbeszélésekkel lehet egy problémát „externalizálni”,
milyen alternatív elbeszélésekkel lehet egy problémát új látószögbõl megvizsgálni.
Az externalizáció révén a gyerekrõl mintegy leválasztjuk a problé-
294
REFERÁTUMOK / BESZÁMOLÓK