Buda Béla - Addictologia Hungarica

ADDIKTOLÓGIA – 2004. III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
szociális jóléti szolgálat „frontvonalában” tevékenykedõ szakembert interjúvoltak
meg szerhasználókkal kapcsolatos munkájukra összpontosítva. A megkérdezettek
szinte egyöntetûen arról számoltak be, hogy nehéz kapcsolatot
kiépíteniük az alkoholizáló és droghasználó kliensekkel, és még nehezebb
kommunikálniuk a szerhasználók gyermekeivel. Viszonyukat tagadás és ellenállás
jellemzi, a szakember képe a problémák méretérõl, súlyosságáról
bizonytalan. A szerhasználót magában foglaló családot a szakemberek hajlamosak
olyan sokproblémás családként érzékelni, ahol nagyon kevés a támasz,
a tartalék és a segítõ lehetõség. A szakemberek tehetetlennek és tanácstalannak
érzik magukat, nem tudják, hova irányítsák a családtagokat, s
bizonytalanok abban is, hogy miért vállaljanak felelõsséget, s mi az, ami nem
az õ kompetenciájuk. Nem szívesen látogatják meg otthonukban ezeket a
családokat, mert kényelmetlenül érzik magukat; inkább szeretnének saját
irodájukban találkozni velük. A szerfogyasztás bármilyen jelét észlelõ szakember
hajlamos a túlzott reagálásra, a probléma felnagyítására, különösen,
ha illegális szer használatáról van szó. Míg az alkoholfogyasztást a családi
problémákat súlyosbító tényezõként kezeli, addig a heroinfogyasztás esetében
hajlamos azt hinni, hogy a heroinhasználat a probléma, s ha ez nem volna,
a család problémamentesen élne. Pedig a tapasztalatok szerint az alkohol
és a heroin egyaránt válhat a család életének szervezõ elvévé, az idõ-, energia-
és pénzfelhasználást meghatározó faktorává, s az is lehet, hogy csupán
egyfajta rekreációs vagy megküzdõ, öngyógyító eszköz valamelyik családtag
számára. A család patologizálása ugyanúgy káros, mint az, amikor a szakember
nem veszi észre a szerhasználatot és annak negatív eseménysorban megmutatkozó
következményeit. Szelektív figyelmetlenség tapasztalható például
a nagyivó apák esetében. A szerzõk úgy vélik, hogy az illegális drogok
körül gerjesztett morális pánikkeltésnek elsõsorban az a funkciója, hogy elterelje
a figyelmet a súlyos és megoldhatatlan szociális problémákról.
A szakemberekre jellemzõ a tévhiteken alapuló kulturális relativizmus.
A tõlük különbözõ etnikumhoz tartozó, más szociális státusú kliens gyermeknevelési
gyakorlatát, viselkedését sokszor hajlamosak úgy tekinteni, mint
ami az adott környezetben normális. Szintén tipikus az a téves elgondolás,
hogy a szülõkben egyfajta természetes, ösztönös szeretet él gyermekeik iránt.
A könyvben bõségesen olvashatunk a függõség sajátosságairól, a függõség
érzelmi kapcsolatokat akadályozó hatásáról, a szerhasználat és a fájdalomkerülés
összefüggésérõl, a szerhasználat negatív érzelmi állapotot megváltoztató
szerepérõl, e hatás érzelmi memóriaként történõ kódolásáról és tárolásáról,
a függõség választási lehetõségek érzékelésére gyakorolt befolyásáról stb.
A termékeny kiindulópontokra építõ, homogén, gondosan kidolgozott
kötet sokoldalúan foglalkozik a beavatkozás eshetõségeivel. Hangsúlyozza a
sokoldalú – a gyermek fejlõdési szükségleteit, a szülõk képességeit és a csa-
266
REFERÁTUMOK / BESZÁMOLÓK