Buda Béla - Addictologia Hungarica

Lacan nem sokat írt az addikcióról, mindössze hat helyen tett róla említést
valamilyen összefüggésben. A szerzõ nem e rövid utalásokból, hanem
Lacan nézeteibõl kiindulva próbál meg egyfajta lacani pszichoanalízisre
épülõ diszkurzív addiktológiát körvonalazni. Lacan döntõ különbséget tett
öröm és élvezet között. Az öröm gátolja az élvezetet, írta. Az élvezet megsemmisít,
az élvezet maga a halálösztön. A droghasználó, teszi hozzá a szerzõ,
a halállal flörtöl. Nem azért, mert vágyik a halálra, hanem mert a halál
közelsége alkalmat ad a halál feletti uralom fantáziájának kiélésére. Egy merész
ugrással ehhez azt is hozzáfûzi, hogy a modern tudomány, amely az élvezet
termékeinek és eszközeinek megteremtõje, szabályozója és elosztója,
szintén a halálösztön megnyilatkozása. A szubjektum kizárására törekvõ modern
tudomány halálra ítéli a tudattalant. Az addikció, illetve a drog olyan
kizárólagos tárggyá válik a szerhasználó számára, mely lehetõvé teszi szinte
minden más emberi kapcsolat kizárását. Az addikt nem meghalni akar, hanem
túlélni. Azért van szüksége a szerre, mert nincs különösebb irányultsága
más kapcsolatok felé.
Nagyjából ennyi a hozadéka a szerzõ Lacanhoz hû szürrealista mûvének.
Loose, miként a szenvedélybetegek, érzelmileg a tegnapban él. Inkább a múltról
szól, alig van mondanivalója a jövõrõl. A két nagy pszichoanalitikus szövegeiben
pásztázva és botorkálva keresi az addikciók okát és tudattalan indítékait,
teljesen megfeledkezve arról, hogy a szövegen kívül is van (anyagi)
valóság, s hogy a nyelvi diskurzuson kívül is léteznek társadalmi erõk és
konfliktusok. A könyv inkább mellékes, mint lényeges dolgokról szól. Szövege
addiktológiai gyomorerõsítõként kortyolható. Aki ezt legyûri, az már
sok mindent meg tud emészteni.
264
ADDIKTOLÓGIA – 2004. III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
REFERÁTUMOK / BESZÁMOLÓK
Kelemen Gábor