A kiadvány innen tölthető le (pdf) - Országos Főépítészi Kollégium

NAGY ERVIN
BM ORSZÁGOS FÕÉPÍTÉSZI PÁLYÁZAT
1.2.2.
Értékvédelem. Kontextus nélkül nincs értékvédelem, nincs identitás. Bécsben otthon vagyunk,
Mátyás óta „második fõvárosunk”. Miért nincsenek itt olyan brutális tévedések, mint nálunk? Nem
épültek plázák a belvárosban, tumorként elszívva az utcai boltok erejét. Az autók nem felüljárókon
pöfögnek a belvárosban, hanem, ahogy illik, lemennek a föld alá a Gürtl-n (de Párizsban, Londonban,
Rómában … sincs ilyen otrombaság). Száz éve jól mûködik a gyönyörû, Wagner féle kéregvasút a mi
méregdrága atombunker mélymetróink helyett. A Ringen szép parkok közt kanyargunk, nincs
belvárosi zaj-védõfal. A belváros gyakorlatilag érintetlen, a mát csak pár valóban karakteres, delikát
épület képviseli. Prága, ugyan az a monarchia: a belváros érintetlen, egy Gehry ház simul be
vidáman és tisztelettudóan az évszázados folyóparti házsorba, tiszta, rendes, él a város. Drezda: már
rég lebontották az orosz paneleket, visszaépítették a régi belvárost és a Frauenkirche-t, öröm itt
sétálni. Berlin, bontják a „szoc” kultúrpalotát és visszaépítik az igazit… Nem csak a mûemlékek
képezik az épített értékeinket. Az építészet teste egységes. (Janáky I.) Így kell kezelnünk, a múlt
valódi értékeit megtartva, azokból tanulva, a jelen építész generációkra támaszkodva, tehetségeit
segítve, konszenzusos, nagyszabású tervekkel, hogy a jövõben is legyenek majd védeni való értékei
utódainknak.
Kortárs építészet: sajnos kétségtelen tény, hogy a világ építészetét nem mi, magyarok irányítjuk, de
az is tény, hogy évszázadok óta, még ma is, vannak európai szintû építészeink. Legjobbjaink nyugati
akadémiákon, mûtermekben tanultak, majd hazahozták ezt a tudást, és itthon, hazai értékrendben
alkottak. Ennek a hozzáállásnak mindkét fele elengedhetetlen. A tudás nyugati, a szív magyar. Tele
van az ország divatlapoktól ihletett „kortárs”-házakkal, cukrász-remekekkel és gyorsan romló hi-techhel.
Míg ezek hamar devalválódnak, Lechner, Kós száz év után is értékálló.
Jövõkép. Régóta nincs építészeti jövõképünk, sodródunk. A szakma, a felelõs tisztesség,
gondoskodás, a civil kurázsi rendszeresen alulmaradt a kollaboránsok, majd késõbb az értékeinket
saját érdekeik szerint kezelõk, extraprofitért „Császár új ruháját” játszókkal szemben. Ha nincs erõs,
egység, elfogadott közös cél, az oligarchák a koncon marakszanak, „jön a török …” Talán szakmai
sovinizmus nélkül mondhatjuk, hogy a polgári lét, a nemzet egyik legfontosabb oszlopa a „tárgyi
haza”, tájaink, falvaink, városaink, utcáink, kertjeink, házaink. Ez nem a profitról szól. A Duna-part, a
Belváros, a Gellért hegy, a Vár, mûemlékeink… a városunk, a szülõfalunk, az ország. Gyarapítani
kell, nem lelakni. Az EU-pénzek, „ha már van, költsük el” kezelése és az ötletelõs, seftelõs, rövidlátó
kompromisszumok helyett hosszú távú, közmegegyezéses, a pótolhatatlan értékeket és az azokat
szaporító, valóban értékes mûveket, az igazi tehetségeket a köz érdekében támogató hosszú távú
stratégia kell. A múlt reális értékelése és a jövõ felelõssége nélkül csak mások bábjaként sodródunk
tovább. Száz éve nyugati egyetemeken tanult világszínvonalú építészeink a kor legmodernebb
technikáját, tudását, mûvészi színvonalát a magyar formakinccsel ötvözve a világ élmezõnyében
jártak. Ez a cél. Nyugati tudás és technológia, magyar szív. Mint Bartók a zenében, vagy Lechnerék,
Medgyaszayék, Kós Károlyék nálunk, az építészetben. Köztulajdon eladása elõtt elvi terv, koncepció
kell, mint Párizsban. Nem „eladjuk, aztán majdcsak lesz valahogy”. Széleskörûen átgondolt
pályázatok, konszenzusos terv (londoni városmodell) után indítani, korrekt lakossági vitákkal, mint
Svájcban. A szakma – befektetõ; helyi lakosok – idegen beruházók; konzervatív középosztály –
kísérletezõ modernisták vitákat elõre kell lefolytatni, nem utólag magyarázni a bizonyítványt. A
konszenzus az arányokon múlik. A társadalmi gyanakvás, (Sukoró, Petõfi Sándor utca…)
bizalmatlanság csak a tisztességes, idõben történõ, alapos tájékoztatással oszlatható el.
Nagy Ervin
építész