Dunaharaszti és környék - Régió Kalauz (Online változat)

5
a magyar állam közigazgatási központjának fejlődése
is. Ezt a fejlődést segítették a különböző kereskedelmi
útvonalak. A két legjelentősebb folyónkat összekötő
szárazföldi útvonal is keresztezte a térséget, ami
nagyban elősegítette a népesség megtelepedését.
A falu első hivatalos, okleveles említésére 1229-ben
került sor, II. András királyunk uralkodása alatt, nem
sokkal a tatárjárás előtt. A nyelvészek és történészek
álláspontja szerint a település elnevezése a tölgyerdőhöz
köthető. Az 1270-es oklevélen fogalmaznak
így: „… prope silvam Horozkt vocatam…,” ami annyit
tesz, hogy a falu a Haraszt nevű erdőnél van. A haraszt
szó a középkorban jelentett tölgyest és bozótost is.
A középkorban szépen fejlődött a település, közel állt
a mezővárosi rang megszerzéséhez. Fénykorát a Hunyadiak
alatt élte, lakóinak többsége ekkor már iparos
volt, és a falu iskolát tartott fent.
Sajnos a török megjelenése Magyarországon ezt
a térséget teljesen tönkretette. Haraszti az 1541-től
kialakuló Hódoltság területéhez került, és mivel közel
feküdt a Királyi Magyarország határvidékéhez, ezért
a különböző seregek gyakran prédálták és pusztították.
Ráadásul a kettős adóztatás még jobban megnyomorította
a helyi lakosság mindennapjait. Ez azt
jelentette, hogy a régi, elűzött magyar földesurak
időről-időre megjelentek katonáikkal és követelték
a szerintük nekik továbbra is járó adót. A terület valódi,
török urai ugyanúgy követelték a jussukat, így
a szerencsétlen lakosok sokszor két földesúr számára
adóztak. Ezeknek a tényezőknek a hatására a török
kor végére a falu megszűnt létezni, az itt élők elmenekültek.
A XVII. század végén rövid időre „locus tenens”-é,
azaz elhagyott hellyé nyilvánították.
Mikor 1699-ben megkötötték a karlócai-békét, a Temesköz
kivételével minden egykori magyar terület
felszabadult a török félhold uralma alól. Azonban
nem született újra független Magyarország, hiszen
államunkat teljes egészében betagolták a Habsburg
Birodalomba. A bécsi udvar igyekezett teljes körűen
felmérni, hogy milyen a népességi helyzet a felszabadult
országban. A felmérések eredményeképpen
világossá vált, hogy az Alföld komplett térségei
néptelenedtek el az elmúlt 150 év eseményei miatt.
(Ráadásul a teljes országon belül ekkorra már kisebbsége
került a magyarság.) A Habsburgok számára létfontosságú
volt, hogy növeljék az adófizető lakosság
számát, így nagyarányú betelepítésekbe kezdtek,
főképpen a délnémet területekről. Ezzel két legyet
is üthettek egy csapásra. Egyrészt az adóbevételek
folyamatosan tudtak növekedni, másrészt a magyarság
számát és arányát tovább lehetett csökkenteni.
Az udvar abban reménykedetett, hogy a betelepített
németek egy esetleges lázadás vagy forradalom esetében
a birodalom mellé fognak állni a magyarokkal
szemben.
Azt is meg kell említsük, hogy az érkező németek
döntően római katolikusok voltak, míg a magyarság
többsége ekkor még a református vallás híve volt.
Ebben az időben született az a mondás az udvarban,
hogy Magyarországot előbb koldussá, majd katolikussá,
végül pedig németté kell változtatni.
Harasztira is érkeztek új telepesek. Az első svábok
1695-ben jelentek meg Schwabisch Hall (Würtenberg)
és Blindhein (Bajorország) környékéről. A telepítés
intenzitását mutatja, hogy míg 1696-ban 45
család élt a faluban, 7 év elteltével már 82. A következő
évszázadokban Haraszti németajkú településnek
számított, bár a németek egy része asszimilálódott
a magyarságba és közben érkeztek a településre magyar
lakók is. Ebből a korszakból került elő a falu első
hivatalos pecsétje, mely 3 szál virágot ábrázolt.
A 19. század elején a Dunán már négy vízimalom működött.
A település fejlődése a 19. század közepétől
új lendületet kapott. Az 1873-ban létrejövő Budapest
mágnesként vonzotta a munkaerőt a teljes egykori
országterületről. Százezrek érkeztek egy jobb élet
reményében a fővárosba. Azonban ilyen mennyiségű
embertömeg elhelyezését és lakhatását a nagyvárosi
hatóságok egyszerűen nem tudták megoldani. Ekkor
vált kiemelten fontossá a Budapest környéki agglomeráció.
Természetesen meg kellett oldani, hogy
az ingázók minden nap el tudjanak jutni a fővárosba
reggel, majd vissza tudjanak térni lakóhelyükre este.
1882-ben Harasztiban vasúti megállóhely létesült,
majd a robbanásszerű népességnövekedés miatt
1916-ra megépült a vasútállomás is. Ez már nemcsak
személy, hanem teherforgalom szállítására is alkalmas
volt. 1887-ben érte el a nagyközséget a helyiérdekű
vasútvonal, népszerűbb nevén a HÉV.
Érdekesség, hogy nemcsak az ingázók használták
ezt a vonalat munkába sietvén, hanem sok budapesti
család is, akik a pihenőnapokon a természet közelsé-