13. Állatolimpia (Szarka) jav

Bagi ismét sertepertélt a reggelivel, és odakészített
mindent a három barátnak, az ő legjobb barátainak.
Bagi úgy gondolta, hogy ez természetes, hiszen ők a
legjobb barátai. Már halkan szólt a zene is, mely a
versenyzőket a reggelihez szólítja.
Cin-cin, Kormi, és Villus már szép lassan
mocorogni kezdtek, nagyokat nyújtózkodtak, és
ásítoztak, majd pedig két ököllel dörgölgették
szemeiket. Bagi csendesen jó reggelt kívánt
barátainak, ők pedig igen álmos, nyöszörgős hangon
ezt viszonozták is.
– Képzeljétek – szólt Kormi –, olyan jót aludtam
és olyan mélyen, hogy még nem is álmodtam!
– Én is, csak én azt álmodtam, hogy egy óriási
sajtházban lakom – szólt Cin-cin. – Az ablakai füstölt
sajtból, a bútorok ementáli sajtból, az egész ház
pedig trappista sajtból volt. Az asztalomon pedig
akkora sajttál volt, mint egy szekérkerék. Na, azon
aztán volt mindenféle sajt! Képzeljétek, olyan
szendvics is volt, hogy két trappista szelet között
sajtkrém és szalonna, és úgy ettem, hogy még a
fülem is sajtos lett!
Ekkor Bagi vágott a szavába, bár ez nála nem
szokás:

– Kedves barátom, elég az álmodozásból, hiszen
itt van minden, amiről álmodtál! Na jó, ház az nincs,
de azon kívül minden más. Úgyhogy kívánok neked
jó étvágyat, és nektek is! – fordult Villus és Kormi
felé.
Nagy evészetbe kezdett a három barát, falták a
jobbnál jobb falatokat, mikor Villus hirtelen
befejezte a mohó reggelit, s így szólt:
– Kedves barátaim, kicsit óvatosabban az evéssel,
mert ma nagy nap lesz. Ma lesz a futóverseny, és ha
nagyon teleesszük magunkat, akkor nem megy úgy
a futás!
– Igen-igen – helyeselte Bagi – majd ebédnél jól
belakmározunk, mert ma nagyon finom ebédek
lesznek.
– Ja, ha így van, akkor én sem eszem többet –
mondta Kormi, és lenyalta azt a pár csepp tejet a
szájáról.
– Már csak ezt a falatot kapom be – cincogta
vékonyka kis hangján Cin-cin, kicsi kis kezében egy
hatalmas sajtdarabot tartva, a többieknek nagy
derültséget okozva.
– Méghogy egy falat, még nekem is nagy lenne! –
mondta Villus, nagy kacagások közben.
2

– Na jó, hát nem eszem meg, de éhesen mégsem
futhatok! – vette duzzogóra a figurát Cin-cin, de
csak úgy viccesen.
Elindult a stadionba a négy jóbarát, Bagi, Villus,
Kormi és Cin-cin. Egy kis sétálgatás után kiabált
Baginak Cin-cin:
– Ha már nem engedtétek megenni a
reggelicskémet, akkor legalább ne keljen gyalogolni
a stadionba. Bagiiiiiii, légysziiiiii vigyél minket oda,
naaaaa! – mondta hízelgően Cin-cin a barátjának,
Baginak.
Ekkor Bagi így szólt:
– Na, kedves barátaim, ugorjatok a hátamra, s
egy perc alatt ott leszünk a helyünkön.
Hát egyikkőjüknek sem kellett kétszer mondani,
már ugrottak is, és elfoglalták a helyüket az alkalmi
szállító madáron, Bagin. Nicsak, a sas, a játékvezető
Árgus repült el mellettük szélsebesen, némi
légörvényt okozva.
– Úgy látszik, ő nem sétarepülésen van, hanem
sürgős dolga akadt. Úgy repül, mint a villám. Mi
lehet ilyen sürgős? – kérdezte Villus.
Hát, ami most következett, arra aztán igazán nem
számítottak. Felettük még az ég is elsötétedett,
3

mert annyi sas repült, hogy még az eget is
eltakarták, és mindegyik fején volt egy sapka,
melyen egy kék villogó villogott, s úgy repültek a
stadion felé, mint a szuperhajtású repülőgép.
– Vajon mi történhetett? – gondolkodott
hangosan Bagi – Hiszen ide rendelték a hold
légikommandót is, ez már nem tréfa, itt valami
csúnya dolog történt! – mondta Bagi, és egy kicsit
feljebb emelkedett, hogy ne zavarja a
légiközlekedést.
– Nagyon kapaszkodjatok! – mondta Bagi a
barátainak.
– Hát ez aztán nem semmi gyorsaság! – mondta
Villus.
– Kormi mind a tíz körmével kapaszkodott,
nehogy leessen, Cin-cin pedig szorosan átölelte
Kormi lábát, majd ijedt hangon ezt kérdezte:
– Most meg mi történik? Olyan gyorsan repülünk,
hogy a farkacskám kiegyenesedett, de hátrafelé, s a
fülecskéim úgy csattognak, mint a falepke szárnyai.
Bagi így szólt barátaihoz:
– Most egy kicsit sietni kell, mert rám is tartozik,
hogy mi történik az olimpia területén.
4

Bagi olyan sebesen repült, hogy a három barát
csak becsukott szemmel mert ülni a hátán, s
görcsösen kapaszkodtak. Amikor Bagi landolt a
stadion gyepén, elég ijesztő volt a látvány. A
közönség csendben ült a helyén, nem szóltak egy
szót se, nem volt kiabálás, de még csak egy
pisszenés sem. Bagi hátáról lekecmeregtek a rémült
utasok, s kicsit átmozgatták izmaikat, mert a
kapaszkodástól egy kissé lemerevedtek. Bagihoz
rögtön odament Árgus, a sas, és ekképp
tájékoztatta:
– Sajnos, a futóversenyt nem tudjuk
megrendezni, mert valaki vagy valakik ellopták az
érmeket. Az érmeket egy üvegvitrinben tartották,
azt összetörték, és elvitték a futóverseny nyolc
érmét. Addig nem lehet elkezdeni a versenyt, míg az
érmek meg nem kerülnek.
– Ez nagyon sajnálatos esemény – mondta Bagi. –
A seregélyekből és cinegékből álló kutatócsoportok
azonnal kezdjék el a terület levegőből történő
átvizsgálását. A nyomozó bagolycsapat azonnal
kezdjen hozzá a stadion átvizsgálásához,
csatlakozzanak az egerek és a patkányok
nyomozócsoportja is! – adta ki a parancsokat Bagi.
5

Villusék is végighallgatták az eligazítást. Villus a
széttört vitrinhez ment barátai kíséretében. Ott
villogóval a fejükön két sas őrizte a helyszínt, és
nem engedték oda őket, majd Bagi intett, hogy őket
beengedhetik. Villus vad szimatolásba kezdett a
törött vitrin körül, majd szólt barátainak:
– Gyertek, keressük meg Árgust, mert én már
tudom, hogy ki lehetett a tolvaj!
Kormi és Cin-cin csak néztek ki a fejükből, hogy ez
hogy létezik, hiszen most értek csak ide. A hold
összes rendőre az érmeket keresi, és Villus csak úgy
bejelenti, hogy ő tudja, ki a tolvaj.
– Na, én azt tudom, hogy Villus nagyon okos, de
ezt honnét találta ki? – jegyezte meg kicsit
hitetlenül Kormi, némi ránccal a homlokán.
Máris elindultak megkeresni Árgust, de Bagit
előbb találták meg. Villus azonnal elmondta
sejtését. Bagi így szólt:
– Árgus is az égből kémleli a terepet, ott van,
nézzétek! – mutatott egy hatalmas sas felé, aki
méltóságteljes mozdulatokkal libegett a levegőben.
Bagi így szólt az éppen arra repülő cinegének:
6

– Kedves cinege, kérlek, repülj a nyomozást
vezető Árgushoz, és mondd neki, jöjjön le hozzám,
mert tudjuk, hogy ki lopta el az érmeket.
A cinege villámsebesen felrepült Árgushoz, és a
fülébe súgta az üzenetet. Árgus egy szemvillanásnyi
idő alatt ott termett Bagi mellett.
– Mondjad barátom, ki a tettes?
Bagi átadta a szót Villusnak, hiszen ő találta meg.
Villus szép sorjában elmesélte Árgusnak a sejtését.
Árgus nagyot nézett a földi kiskutya okosságán és
ügyességén. Már majdnem riadóztatta a
holdkommandót, de Villus közbevágott:
– Azt szeretném, ha senki nem tudná meg, hogy
ki a tettes, mert nem biztos, hogy bűnöző az illető.
Menjünk csak oda, és puhatoljuk ki a tényállást!
Villus arra kérte Árgust, hogy vigye őket oda, ahol
az illető lakik. Bagi is helyeselte a dolgot, majd
mindannyian elindultak az erdő felé. Villus a sas,
Árgus hátán, Kormi és Cin-cin Bagi hátán. Mikor az
erdő széléhez értek, Villus így szólt Árgushoz:
– Most már biztos vagyok benne, hogy a tolvaj a
szarka lesz, mert egyre erősödik az illat, melyet a
széttört vitrinnél éreztem.
7

– Én már a fészket is látom, és azt is látom, hogy
otthon vannak – mondta Árgus.
– Akkor szeretném, ha most leszállnánk, és én a
barátaimmal mennék csak oda, mint amolyan
kirándulók. Ha titeket meglát, még megijed, és
elszelel – szólt Villus.
Hát Árgus nagyot nézett, de megtette Villus
kérését. A landolás csendben, profi módon történt,
mint egy lopakodó, úgy siklottak az erdő széléhez.
Ott taktikai tanácskozást tartottak mind az öten.
Villus kezdte a beszédet:
– Kedves barátaim, szeretném, ha most Kormival
és Cin-cinnel mehetnénk oda a fához, melyen a
szarka lakik. Hadd higgye, hogy csak kirándulók
vagyunk, s így nem ijed meg, és nem menekül.
Árgusnak nagyon tetszett Villus okoskodása,
azonnal beleegyezett a terv végrehajtásába. Bagi is
csak nézett, hogy egy ilyen tekintélyes madár, mint
Árgus, a sas szót fogad ennek a csepp kiskutyának,
aki még csak nem is holdlakó. De ez nagyon tetszett
neki, hiszen Villus az egyik legjobb barátja. Kormi és
Cin-cin szinte a szájukkal nézték a történteket, mert
akkorára nyílt beszélgetés közben. Már megint
8

ebizonyosodott, hogy érdemes iskolába járni, mert
akkor ők is ilyen okosak lehetnek.
– Na, barátaim induljunk a szarkafészekhez! –
szólt Villus Korminak meg Cin-cinnek.
Ők boldogan mentek, mert tudták, hogy barátjuk
mellett biztonságban vannak, hiszen nála okosabbat
még nem láttak. Mikor a fához közeledtek, Villus
annyit mondott barátainak, hogy kezdjenek el
kajlálkodni, nevetgélni, énekelni, majd Villus is
beszállt a vidám nevetgélésbe. Meg is lett az
eredménye, hirtelen előttük termett a szarkamama
és azt kérdezte:
– Kik vagytok ti, kis apróságok?
– Mi a földről jöttünk egy kis kirándulásra. Az én
nevem Villus, a kiskutya – mondta illedelmesen.
– Az enyém Kormi, a kiscica – mondta Kormi
azokkal a ragyogó kék szemeivel, s azzal a rózsaszín
gombocskával az orrocskáján.
– Az enyém meg Cin-cin, a kisegér - mondta Cincin
egy kicsit félve, Villus lábához támaszkodva.
– Az én nevem Csecse, szarka vagyok. Én és a
gyermekeim itt lakunk a fán, egy nagy fészekben.
– Gyertek fel hozzánk, és látogassátok meg a
gyermekeimet, úgyis betegek mind a hárman.
9

Ugorjatok a hátamra, és felviszlek benneteket a
fészekbe.
Villusnak szinte zakatolt a kicsi szíve, hiszen még
állmában sem gondolta, hogy ilyen könnyű lesz
feljutni Csecse fészkébe. Nagyon megköszönte a
meghívást, és el is fogadta. Hamar sorjában felültek
Csecse hátára, ő pedig gyors szárnycsapásokkal a
fészekhez vitte a váratlan látogatókat.
– Hát ez aztán a fészek! – mondta meglepődve
Villus – Hisz ez akkora, mint egy malomkerék és
háromszintes, ez igen, kedves Csecse! A gyerekek
merre vannak?
– Gyerekek gyertek, vendégeink vannak,
köszöntsétek őket illendően! – kiabált Csecse a
gyermekeinek, akik kisvártatva elő is kerültek, be
nem állt a szájuk szinte egyfolytában csiviteltek.
Meglepetésükben azonnal elhallgattak, mert a
fészekben még ilyen vendégek nem voltak.
– Mutatkozzatok be szépen a vendégeknek! –
szólt Csecse.
– Én Fekete vagyok, a szarkafiú.
– Én pedig Koromfekete, szintén szarkafiú.
– Én meg Éjfekete, a szarkalány.
10

– Én pedig Villus, a kutya, ő Kormi, a cica, a picike
pedig Cin-cin, az egér. Mi a földről jöttünk, azért
vagyunk ilyen kicsik.
– Hol van az a föld? – kérdezték a
szarkagyerekek.
– Nézzetek oda fel, ott az a gömbölyű égitest a
föld, és mi onnét jöttünk.
– Akkor ti nagyon jól tudtok repülni, mert még az
anyukánk sem jutott még el olyan messze – mondta
Éjfekete.
– Gyertek velünk a szobánkba, anya most hozott
új játékokat nekünk, és most azokkal játszunk.
Villusnak még csak keresnie sem kellett az eltűnt
érmeket, mert a szarkagyerekek eldicsekedtek
velük. Hát igen, ott volt mind a nyolc érem,
amelyeket a futóversenyre szánt a
versenyszervezőség. Ahogy körülnéztek, hát ott
aztán volt minden az érmeken kívül. Volt ott
gyöngysor, aranylánc, zsebóra lánccal.
– Nicsak – mondta Villus – egy szemüveg! Ez
vajon kié lehetett?
Volt ott rengeteg üvegdarab különböző
színekben. Villus nem minden hátsó szándék nélkül
megkérdezte a szarkagyerekeket:
11

– Ezekkel miért nem játszotok?
– Azért, mert már nem fényesek, és nem
csillognak – mondta Fekete.
Villusnak támadt egy hatalmas ötlete.
– Gyertek, álljunk körbe, és dobáljuk egymásnak!
Ahogy így dobálgatták az üvegdarabokat, azok
egyre fényesebbek lettek, és már szinte vakítottak,
úgy csillogtak. Amikor az üvegdobálást befejezték,
már mindenki az üvegekkel akart játszani, mert
olyan szépen ragyogtak, mint a gyémánt. Ekkor
Villus szólt a gyerekeknek, hogy a gyöngysort
járassák kézről kézre. Mondta a gyerekeknek,
énekeljék azt, hogy:
Tekeredik a gyöngysor, rétes akar lenni.
Tekeredik a rétes, gyöngysor akar lenni.
Tekeredik a gyöngysor, rétes akar lenni.
Tekeredik a rétes, gyöngysor akar lenni.
Ez így ment órákon át, a gyerekek és Kormi, na
meg Cin-cin is nagyon élvezték a játékot. De Villus
ezt nem játéknak szánta, hanem a lánc
fényesítésének, mert az olyan gyönyörű lett, hogy
már csak ezzel akartak játszani a szarkagyerekek.
Ekkor Villus előhozakodott a dologgal, ami miatt
jöttek:
12

– Szeretnék kérni tőletek valamit – mondta egy
kissé bátortalanul Villus.
– Azt kérsz, amit csak akarsz – válaszolták a
gyerekek – Odaadjuk nektek azokat a pikkelyeket,
azok úgy sem fénylenek annyira, meg azt az ócska
szemüveget, mert az sem jó már semmire. Tudjátok
mit, vigyétek azt az órát is, már nem olyan érdekes,
mert nem ketyeg, és nem is fénylik!
Csecse, a szarkamama igen elcsodálkozott
gyermekei adakozó kedvén, de nagyon örült neki,
mert legalább lomtalanítanak.
– Van itt egy érme is, ezt is már régóta ki
akartunk dobni, mert már régen elvesztette a
fényét. Mindent belepakolok egy nagy zsákba, úgy
könnyebben viszitek magatokkal – mondta Csecse, a
szarkamama.
Villus nagyon szépen megköszönte a sok
ajándékot, és el sem tudta képzelni, hogy mit fog
velük kezdeni.
– Van egy kis mézes áfonyateám, igyatok egy
kicsit, most a gyerekek is ezt isszák, mert egy kicsit
megfáztak – mondta nagy szeretettel a
szarkamama.
13

Kormi azonnal kért is, mert a sok ugrándozásban
és éneklésben kiszáradt a torka. Cin-cin is kért, így
hát Villus is elfogadta a szíves kínálást, pedig már
nagyon sietett volna, hogy vigye a jó hírt meg az
érmeket. Szép lassan elszürcsölgették a mézes,
áfonyás forró teát, majd búcsúzkodni kezdtek. A
szarkagyerekek egyre csak kérlelték őket, hogy
maradjanak, és játszanak velük még egy kicsit. Villus
akképp szabadkozott, hogy most sietős az útjuk, de
ha legközelebb erre járnak, okvetlen meglátogatják
őket. Csecse a szarkamama megköszönte a
vendégeknek, hogy ilyen kedvesen eljátszottak a
gyermekeivel:
– Gyertek, kedves barátaim, leviszlek benneteket
a fáról, hogy útnak indulhassatok – szólt a
szakamama, majd a hátára is ugrott a három jóbarát
útra készen.
Szarkamama elugrott a fészek széléről, széttárta
hatalmas szárnyait, s mint egy sárkányrepülő,
lesiklott a tisztásra, ahol Villusék gyorsan leugráltak,
majd illendően elköszöntek. Szarkamama is szépen
elköszönt, majd sűrű szárnycsapkodással elindult
haza a fészekbe, ahol gyermekei várták. Villus,
Kormi és Cin-cin izgatottan elindultak a
14

találkahelyre, ahol Árgus és Bagi várták őket. Árgus
már messziről azt kiabálta nekik:
– Hogyha nem tudnám, kik vagytok, biztos, hogy
átkutatnálak benneteket, mert úgy néztek ki, mint a
betörők, azzal a nagy zsákkal a hátatokon.
Remélem, itt van, amiért jöttünk? – kérdezte Bagi,
ahogy odaértek Villusék a nagy zsákkal.
– Igen, jó volt a sejtésem, a szarka volt a tettes,
és már nagyon meg is bánta – mondta Villus.
Barátai tágra nyílt szemmel hallgatták, amit Villus
mond, hiszen ez nem is így történt, gondolták
magukban. Villus ekkor odafordult barátaihoz:
– Kedves Kormi és Cin-cin, egy jó barátról csak jót
mondunk, mert a csúnya beszéd rosszat szül.
Nekünk pedig Csecse, a szarka már jó barátunk.
– Na, nézzük mit hoztatok ebben a hatalmas
zsákban? – szólt Árgus, majd mindent kiöntöttek a
holdra.
– A szemüvegem! – rikoltozott önfeledten Bagi –
Olyan régen elveszett, hogy már nem gondoltam,
hogy valaha is előkerül! Alaposan megpucolom az
üvegét, és olyan lesz, mint újkorában.
15

– Te magasban repkedő szent madár! Hát ez itt a
nagyapám órája, melyet még gyermekkoromban
örökül hagyott rám!
A két nagy mamlasz madár úgy örömködöt, hogy
az érmek, amiért jöttek, nem is érdekelték őket, míg
Villus egy erélyes vakkantással eloszlatta a rózsaszín
felhőket Bagiról és Árgusról.
– Na igen, az arany pikkelyek! De nicsak, az
elveszett pénzérme, amit az embermúzeumból
loptak el már több esztendeje! Megismerem, ha
már nem olyan fényes, s amint a restaurátorok
rendbe hozzák, ismét látható lesz a múzeumban –
mondta Árgus, és nagyon boldog volt.
– Barátaim, induljunk vissza a stadionba, hogy
elkezdődhessen a nagy futóverseny! – mondta Bagi,
aki olyan boldog volt a szemüvegétől, hogy a
repülést is cifrázta. Kacsázott össze-vissza, le-fel,
mint aki ittas, igen, örömittas. Messziről látták már
a stadiont, ahol még mindig feszült csend
uralkodott. Árgus és Bagi a hangosbemondóhoz
repült, hogy közöljék a hírt.
– Az aranypikkelyek megkerültek, kezdődhet a
verseny! – visította harsányan Árgus, a sas. A
stadionban olyan örömujjongás tört ki, hogy az
16

kimondhatatlan. Mindenki egyként köszöntötte a
megtalálókat, Villust, Kormit és Cin-cint. Azt
skandálta az egész stadion:
– Éljenek a földiek! Éljenek a földiek!
Összedugta a fejét a három barát, s már majdnem
elsírták magukat, a boldogságtól.
17