5. Holdbéli kalandok (bagi) jav

Villus és Kormi gyorsan elaludtak, de Cin-cinnek
nem jött álom a szemére. Az egész napi
megpróbáltatás és stressz teljesen felkavarta a kicsi
lelkét. Ahogy forgolódott, egyszer csak megdermedt
a rémülettől, egy hatalmas szempár meredt rá,
mely nem volt éppen túl barátságos.
Cin-cin felpattant, és iszkiri, már rohant is, hogy
barátaitól eltávolítsa a szörnyeteget, mert az úgyis
őt szemelte ki. Futott, rohant, ahogy a pici lábacskái
bírták, de már érezte maga fölött a hatalmas, sötét
árnyékot, mely a következő pillanatban megint Cincin
előtt termett.
Ekkor ismert rá Cin-cin az őt üldöző szörnyre. Hát
Bagi volt, a bagoly, aki vacsorára szerette volna
megenni őt. Most következett be a felismerés, hogy
Bagi elől nincs menekvés! Ekkor Cin-cin elájult, és
lassan összeroskadtak kis térdei, majd a holdra
esett.
Ekkor Bagi odalépett, óvatosan az éles csőrébe
vette a magatehetetlen kisegeret, és elrepült vele a
nagy fához. Bevitte az odújába, majd szépen
lefektette, még be is takargatta a mozdulatlan
testet. Telt-múlt az éjszaka, Bagi meredten figyelte
a halkan szuszogó kis egeret, és vigyázta álmát.

Lassan reggeledett, és gyenge fény szűrődött az odú
legmélyére, ahol Cin-cin aludt. Bagi meredten leste,
hogy az egérke mikor nyitja ki a szemét.
Eközben Kormi és Villus nagy nyújtózkodás
közepette ébredezni kezdtek. Már a szemüket
dörgölgették, amikor észrevették, hogy Cin-cin, a
barátjuk nincs mellettük, s a két barát egyik
rémületből a másikba esett. Nem tudták elképzelni,
hogy Cin-cin hova tűnt. Hamar felugrottak, és
hangos kiabálással szólongatták, hívogatták,
keresték barátjukat. De hiába a nagy lárma, Cin-cin
csak nem felelt. Elkóborolt, vagy csak egyszerűen
elbújt, hogy barátait megviccelje?
– Ha elbújt, akkor ez nem annyira vicces –
mondta Villus ráncolva homlokát.
De az orra folyamatosan a barátja illatát kereste,
míg egyszer csak érzett valami kellemetlen illatot,
vagy szagot. Igen, ezt már érezte valahol, mélyedt el
emlékeiben.
– Igen – kiáltott fel –, ezt az illatot az odvas fánál
éreztem!
Ezek szerint Bagi, a bagoly járt az alvóhelyükön, és
rabolta el barátjukat, Cin-cint. Nagyon megijedtek,
2

hogy mi lehet most Cin-cinnel. Kormi kissé óvatos
hangon mondta Villusnak:
– Akkor most odamegyünk, és kérdőre vonjuk azt
a vérengző fenevadat, Bagit. Ha Cin-cin még életben
van, akkor kimentjük abból az odúból!
Ezzel, nagy lendülettel és elszántsággal elindultak
az odvas fa irányába. Gyorsan szedték a kis lábaikat,
egymást nógatva a sietésre, hogy mielőbb
odaérjenek, nehogy késő legyen, mert lehet, hogy
csak reggelire akarja megenni Cin-cint az a vérengző
Bagi.
Ezalatt az odúban Cin-cin felébredt, a szemecskéit
dörzsölgette, és azt gondolta magában: de jó, hogy
ez csak álom volt. De amikor kinyitotta a szemét,
hát akkor nézett csak nagyot!
Vele szemben ült Bagi, a bagoly, és hatalmas
reggelivel várta a kisegér ébredését. Hát azon a
hatalmas asztalon aztán volt minden! Kolbász, sajt,
tej, mogyoró, meg makk, meg… meg minden. Úgy
nézett ki, mintha a terülj-terülj asztalka lett volna a
meséből. De ez nem mese ám! Itt igazi volt minden!
Cin-cin kérdő és egyben rémült tekintete Bagira
esett, nem értette a dolgot. Elhaló hangocskáján
kérdezte Bagit:
3

– Mi történik most?
Bagi bűnbánó hangon felelt:
– Már nagyon megbántam, amit veled tettem, és
ezért most megvendégellek, és azt szeretném, hogy
barátok legyünk. Kérlek, bocsáss meg nekem, és
legyünk barátok! – kérlelte az a hatalmas bagoly az
iciri-piciri kisegeret, Cin-cint.
Mivel Cin-cin nagyon barátkozó és barátságos, így
megbocsátott Baginak. Bagi annyira elérzékenyült a
kisegér nagy szíve láttán, hogy már a könnyeit
dörzsölgette a szárnyával, és olyan boldognak
érezte magát, mint még soha, hiszen tudott egy
nálánál kisseb élőlénytől bocsánatot kérni. Cin-cin
mikor ezt látta, az ő könnyecskéi is kicsordultak.
Cin-cin, a kisegér hamar fölmászott a nagy madár
tollain, és az arcához bújt, hogy mutassa, ő tényleg
megbocsátott. Ekkor villant a kis eszébe, hogy
barátai, Villus és Kormi mennyire aggódhatnak érte,
hisz ők nem tudják, hogy hol van. Ezért szólt
legújabb barátjának, Baginak, hogy vezesse ide
barátait, ne aggódjanak hiába.
Bagi ekkor kiröppent az odúból, és elindult a
három barát alvóhelye felé. Sokáig nem kellett
repülni, hiszen a két barát, Villus és Kormi már közel
4

jártak a nagy fához. Amikor Villus észrevette Bagit,
azonnal hatalmas ugatásba kezdett:
– Hol van a barátunk? – kérdezte szinte
folyamatosan. – Nem szégyelled magad, elraboltad
a barátunkat, és ki tudja mit tettél vele. Azonnal add
vissza a szabadságát, vagy különben megbánod! –
kiabálta Villus a nálánál százszor nagyobb
bagolynak.
Mire szegény Bagi szóhoz jutott, csak annyit
mondott:
– A barátotoknak semmi baja, csak most az én
vendégem, és már a barátom is.
Villus és Kormi megtorpant, és meglepődött a
hallottakon.
– Még hogy a barátod – élcelődött Kormi –,
hiszen tegnap még meg akartad enni vacsorára!
– Hiszem, ha látom! – mondta Villus.
– Hát gyertek velem az odúmba, és meglátjátok,
hogy igazat mondok. Ugorjatok a hátamra, és
odaviszlek benneteket.
Villus és Kormi kissé bizalmatlanul, de a barátjuk
megmentése érdekében elszánták magukat az
ugrásra. Bagi kitárta hatalmas szárnyait, és egy-két
suhintással az odú bejáratánál landolt, ahol Cin-cin,
5

a kisegér már türelmetlenül várta barátait. Nagyon
megörültek egymásnak, átölelték egymást, ahogy
barátokhoz illendő.
Bagi, mikor ezt a nagy kötődést látta a barátok
között, ismét elérzékenyült, egy kicsit sírdogált, és
dörzsölgette könnyeit. De egy könnycseppet nem
sikerült eldörgölni, és az a három barátra esett.
Ettől ők csuromvizesek lettek, mondhatni,
könnyben úsztak. Erre Villus és Kormi, mint két jó
háziállat, az arcocskájukat a nagy szívvel rendelkező
nagymadár lábaihoz dugták, s úgy dörgölőzködtek.
Majd ezt gondolták magukban: igen, te már itt vagy
a mi szívünkben, és ha jól gondoljuk, mi is a tiédben.
– Hát, így köttetnek életre szóló barátságok –
állapította meg Villus.
– Na de aztán elég a nagy érzelmességből – szólt
Bagi –, itt az étel az asztalon, fogjunk lakomához!
A három jóbarát degeszre tömte magát, szinte
már mozogni sem bírtak. Evés után nagyokat
beszélgettek és meséltek egymásnak, hogy milyen
az élet a holdon és milyen az élet a földön. Lassan
rájuk is esteledett. Már a nap fénye is nehezen
szűrődött az odú mélyére. Ekkor Bagi így szólt:
6

– Kedves barátaim, az én házam a ti házatok is,
ezért kérlek benneteket, aludjatok nálam!
A három jóbarát elfogadta a szíves meghívást. Az
odú mélyén egy kis fahánccsal még be is takaróztak,
majd összekucorodtak, és már aludtak is. A mostani
álmuk nagyon szép lesz, hiszen egy új barátra leltek,
itt a messzi idegenben, a holdon.
7